bemutatkozom

Azért írom ezt a blogot, mert hajt valami. Óvodás korom óta megfogalmazom, megalkotom a világot. Sokat írtam, mindenfelé, levelet kézzel, magazincikket, fórumkommentet, formálgattam a mondataimat, közösségeket alapítottam, de mindenhol kicsorbult. Nekem a blog való, és ez az első és egyetlen blogom. Mára egészen íróként élek, úgy jár az agyam, olyanok a történeteim — irodalmat élek. A 2012 tavaszi blogpróbálkozásból szenvedély, majd főfoglalkozás és brand lett. 2016 áprilisában megjelent a blogkönyv is, a legjobb írások gyűjteménye.

A közösségi finanszírozású, független blogolás egyik első példája lett a Csakazolvassa. A másik, amiben újat hozott, a progresszív és befogadható, intellektuális, megélt nőiség, a “trendi” feminizmus, a kritikus tömeg. Nem volt ambícióm, hogy szexivé tegyem a feminizmust, csak igyekeztem nagyon pontosan és őszintén írni a női tapasztalatokról. Jé, ha ez a feminizmus, akkor az nem is rossz fejség, én is feminista vagyok!, írják. Nekem eközben éles kritikám van (lett) a hazai nőmozgalom egyes jellemzőivel szemben, és ők sem kedvelnek.

Mindaz, amit a csakazolvassa elért, nem szándéka, célkitűzése volt, hanem intuitív irány, szinte véletlenül alakuló eredmény. Nem akarom én direkt, hogy mindenki szociálisan érzékeny legyen, felismerje a férje és anyósa játszmáit vagy sportoljon, leleplezős indíttatásom sincs, a tartalmak mégis érzékenyítenek, motiválnak és új fényt vetnek a világra. És az igazságérzetem követelőzik, mindent megérteni, elemezni, átgondolni. Talán túl sokat bízok az intellektusomra.

A befogadáshoz alapértelmezett jóindulat, nyitottság és a kispolgári normakövetésen túli attitűd kell. Az újságíróagy megtanít megismerni, gondolkodni, nem pedig reflexesen ítélni — nekem is nagy jellemfejlődés.

A blog öko is, és iskolakritikus, és általában protest jellegű: olyanokat szeretek írni, aminek van hírértéke, ami hiánytéma, ami a hiányzó puzzledarab, mert borzadok a közhelyektől és a maszatolástól, akkor is, ha kedves volna és sok lájkot hozna. Ha egy szót kell mondanom, amiben hiszek és ami a célom, akkor: humán. A megélt történet, a színes, az örömteli, a rebbenő, esendőséget vállaló, az ironikus, az éles, a tabutlan, a drasztikusan poénkodó, az öntudatos tépelődő, az életélvező, a nem aggodalmas, a nem igazodó. És a nyelv és az erős mondat, az egyedi jelző. Azért ilyen a blog, mert ezek a témák és ez a beszédmód érdekel, meg az írás maga. És csak az, amit én gondolok. Ne legyen népszavazás a blog, kívánságműsor. Ne legyen igazodás, népszerűség-keresés, ne kelljen félni, mit gondolnak, ki sértődik meg, mert az korrumpálja az íróságot.

Elsősorban publicisztikát írok, tehát véleményműfajt, személyes jegyekkel és irodalmi eszközökkel. Aki nem járatos a bölcsész típusú olvasásban, aki nem tud elvonatkoztatni, az értetlen lesz, dühös, személyeskedő, megtámadva érzi magát, engem tornáztat, azt terjeszti, hogy bolond vagyok. Sérült vagyok. Nem titkolom. Ki nem az? Ki vállalja?

Gyógyulok.

Ebben a világban normálisnak számíttatni szerintem nem dicsőség. És velem nagyon kemény, nem tipikus dolgok történtek, innen nincs visszaút. Utálnak is a kispolgárok, a normatív ítélkezők. Mindannyiunkban van egy adag ebből, nem azért. De nekem az a szerepem kiskorom óta, vagy a sorsom, nem tudom, hogy ítélkeznek fölöttem, rituális áldozati állattá tesznek és rám tolják a sarukat-szarukat azok, akik nem tudnak igazán metszően magukra, az életükre nézni. Néha ámulat és rajongás után fordulnak ki magukból. Rám haragszanak. Már rég el kellett volna hallgatnom, megszeppenten és csalódottan. De kiállok, vállalom, megmutatom, akkor is.

Arról írok, ami jelenség, vagy ami irodalmi természetűen szép szöveggé formálható. A többi az életem, és az nem közpréda. A magánéletem nem rakható össze a blogról, de vicces, ahogy nyomozgatják.

Talán bemutatkozásképp azt vártad, hol lakom és van-e kutyám, meg hogy hobbim a futás. A csakazolvassa négy éve alatt olyasmik történtek, amit nem hittem volna korábban, hogy lehetséges. A halott férjem személyes ügyeinek, fotóinak kielemezgetése, évek óta rajtam pörgő fórumtopikok, a legbizalmasabban ismerős olvasók csapatos imádata és aztán gyűlölködése, másolat-blogok sora, ellenoldalak, a postaládámba tett százezer forint, ajándék laptop, meghalsz bloger felirat a biciklimen, feljelentgetés, névtelen áskálódó, személyes adataimmal visszaélés, médiadíjak, fent és lent — a töredékétől elmegyógyintézetbe kerülne az, aki nem ennyire író. Én megértettem, különösen a 2014-es, intenzív blogévben, hogy az innovatív tartalmak közzététele, az én alkatom és az, hogy névvel-arccal csinálom, ezzel jár. Ilyen a társadalom. Én tuti nem leszek más. Egy kicsit cinikus lettem, egy kicsit visszavonultam a közösségi ügyekből, egy kicsit többet ápolom a hajam, meg sokkal többet edzek. És csak azzal leszek jó fej, akivel kölcsönös szeretet van, vagy akivel én kezdeményeztem kapcsolatot. Ne nagyon várjatok mást, elbírhatatlan teher a kötelező jófejség. Tőlem mindenkinek, vissza meg gyűlölet, na, neee. A többiek a törvénytiszteletemre számíthatnak — az e-mailes visszaéléshez, facebookfeltöréshez, szeretteim zaklatásához képest, amiket ellenem csinálnak, ez is valami.

De egyben biztos lehetsz: komolyan veszlek. Értelmes, önálló ítélettel rendelkező, felelősséget vállalni képes, tőlem természetszerűleg különböző lénynek tartalak. És ne is gyere túl közel. Van sok intellektuális beleszeretés, és van a mozgalmiság erős kísértése. Én nem akarok összeolvadni senkivel, nem akarok mozgalmat, egyetértő közösséget, menetelést, hangulatot. Azt akarom, hogy írjak, és akit érdekel, olvassa, a cím is erre utal. Van egy hatalmas párna itt mellettem, elég rongyos állapotú: amikor befut az aznapi “tetszik a blog, de nem mindenben értek egyet” üzenet, abba bokszolok. Hát persze, hogy nem értesz egyet, ettől vagy önmagad. De én sem meggyőzni akarlak. Vagy ráderőltetni bármit, vagy manipulálni. Ezzel szoktak vádolni, meg hogy én egyeduralomra török. Kuncogok: neked is lehet blogod, just do it. Ugyanúgy kezdtem, nulláról, nem értettem hozzá, nem volt hátszél. Mitől volna hatalmam? Az ott a te kíváncsiságod. Meg az erős mondat, ami még az utálkozókra is erősen hat.

Ja, és nem szabad nekem ellentmondani, nem tűröm a kritikát. Nos, a kellemetlenkedést, a véleménynek álcázott támadó kötözködést senki nem szereti. Én sem bírom azokat, akik kritizálni járnak ide, de közben nem tudnak rendesen érvelni, személyeskednek és a posztot sem értették. Nagyon sokat dolgozom a szövegeimen, tudatos vagyok, és zokon veszem, ha nem figyelmesen olvasnak és félreértelmeznek. Amellett az ellenérzés nem ellenérv, és nem is nagyon érdekel. Az olvasó az, aki idejön érdeklődésből, nem én megyek utána. Azt, hogy ekkora a hatásom és felelősségem, mint azt gyakran felemlegetik, én teremtettem meg a munkámmal. De öt olvasó körében is ugyanígy írnék, ez nem valami felfuttatandó üzlet, nincs lájkvadászat se. Időm sincs a kötözködésre, jól szeretném érezni magam a saját blogomon és facebookomon, életemben, tiszteletben tartatva. Kommentelj úgy, hogy jó érzés legyen olvasni, vagy legalábbis elgondolkodtató.

Már majdnem négy éve írom a csakazolvassát. Napi bejegyzések (most egy kicsit ritkásabban), jó történetek, emberi találkozások, visszajelzések, barátságok és nagy szerelem, díjak és interjúk, 2013-2014-ben meglepő kultusz, aztán blogviharok, csendesedés, eközben iszonyatos gyűlölethullám, koppintások, és 2015 októberétől minden korábbinál nagyobb olvasottság. Ami meghat: poszttalan napokon is itt vagytok, kétharmad-négyötödannyian. A legjobban a google szeret, annak mindegy, jóindulattal kattintanak-e.

Százhatvanezer komment, kb. ötszázötven évek óta törzsolvasó, tíz és hétszáz közötti facebookmegosztás posztonként, egy négyezres+ rekord, és ötjegyű napikattintás-szám ötjegyű számú helyről (teljesen változó, témától és főleg a facebookos aktivitástól függ).

És még spontánul beszélgető, egyes értékeket közösen valló, amúgy sokszínű közösség, rendszeres találkozásokkal.

A blogon nincs hirdetés (ez amúgy elég drága mulatság nekem, az ilyen blogsablonért pénzt kérnek ám, na de az elvek fontosak), és nincs szponzorcég se.

Nem népszerűsítek másokat, filmet se, blogot se, rendezvényt se, kölcsönös szívességek alapján sem, csak ha nekem nagyon tetszik. Ismét azért, mert korrumpálna.

Nem indulok blogversenyeken, nagyon nem arról szólnak, mint a szép kiírások, a Goldenblog pedig bojkottot érdemel.

IMG_6830

ilyen voltan, amikor pizzatésztát gyúrtam, és hat hete nem voltam fodrásznál, viszont nyár volt, szerelmes voltam, és épp erre járt egy profi fotós — Raffay Zsófia felvétele, 2011. augusztus

És akkor magamról is. A nevem Gerle Éva. Harminckilenc éves vagyok. Budán élek, egy omladozó épületben, erdőben. Nincs autóm, biciklizem. Három gyerekem van, összesen száz kiló. Én hetvenegy.

Eredetileg tanár vagyok, magyar–angol szakos, tanítottam is sokat. Most itthonról dolgozom, olvasószerkesztő, fordító és blogger vagyok. Örülök, hogy a szakmámban tudtam maradni, és lubickolok a függetlenségben. Nyugisak a napjaim: elindítom-elviszem a gyerekeimet a megfelelő intézményekbe, írok itthon vagy valahol a városban, edzek, ügyintézek, főzök. A blog kéri a legtöbbet, és az a legfontosabb is. A rendszeres kultúrprogramokról lemondtam, amióta hetente 3-4-szer edzek, és sajnos, nagyon keveset olvasok.

Kötődően nevelek, a harmadikat otthon szültem, sokáig szoptattam, mostuk a pelenkát, de nem kedvelem ennek a mindenek fölé növő változatát. Ölelem őket, mesélek nekik, együtt alszunk, a legjobb mégis, ha csönd van, és eljátszanak, én meg kávét iszom, és nézem az eső utáni párát a bokrok fölött. Szeretem az itthoni hangulatot és a gyerekek nélküli életemet is, jönni-menni, filmeket nézni, étterembe menni, beszélgetni.

Életem további tényei itt.

Nem ambícióm, hogy előnyös fotókat tegyek közzé magamról, szívem szerint létrehoznám az Előnytelen Fotók Érdekvédelmi Egyesületét, hogy igazságot szerezzek az elnyomott fényképeknek.

Hagyományos értelemben nem is vagyok hiú, az bornírt volna. Nem tartom relevánsnak a külsőmet taglaló kritikákat, dicséreteket sem, sportolónak definiálom magam, nem jónőnek. A testemmel is önkritikus vagyok, magam taglalom a hibáit, nem tudnak ezzel bántani.

A blogból származó jövedelmem transzparens és legális, ugyanakkor nem szeretem, ha firtatják, bunkóságnak tartom.

És kérlek szépen, ne sajnálj.

IMG_4469

2013. augusztus, Raffay Zsófi
 képe

Mielőtt véleményt formálsz a blogról, olvass itt sokat. Egy-két poszt nagyon más, mint mondjuk harminc.

Szeretem az általános érvényt, az önmagukon túlmutató jelentőségű témákat, vagy ha az nem megy, akkor legyen a poszt személyes és vicces, legyen szép a mondat. Nem vagyok életmódblogger, nem írok a sminkről, szőrbenövésről, családi életről, meg hogy mit főztem. Viszont szeretek ápolt lenni, jókat főzni, és szeretem, ha könnyű és erős a testem. Súlyzós edzésekre járok, de akrobatika, torna, súlyemelés, futás is.

Van öt-hat rendíthetetlen barátom. Szaunázni is szeretek, meg színházba járni. Szeretem Vivaldit, Bachnál jobban. A régi Krétakört. Schell Juditot. Gálffi Lászlót. Mácsai Pált. Nádasdy tanár urat. Varró Dánielt. Esterházyt. Rakovszkyt. Parti Nagyot. Závadát. Tóth Krisztinát. Szvoren Edinát. Aludni. A lazacot. A tejszínt. A vaníliát. A borsot. Az almás pitét, de azt már nem eszem, semmi lisztet és cukrot. A túrót. A narancsot. A kacsamellet. A kávét, csak tejjel (Illy). ESPRIT, a Benetton és a mexx cuccokat. Arcápolás: Clinique. Fehérnemű: Intimissimi. Parfüm: Lancome Hypnose. (Na ugye.)

Az életmódváltás, a ketogén és a testátformálás, illetve az önáltatós testelfogadás (“nem baj, hogy meghíztam”), az ilyen médiatartalmak bírálata 2015 januárja óta van jelen a blogon.

Életmódrovat: https://csakazolvassa.hu/2016/03/12/tavaszi-eledes-az-uj-eletmodrovat/

A gyerekkoromról itt olvashatsz: önéletralyz

A bloggal kapcsolatos kérdések: a blogger válaszol

A blogról írták.

Ezek a legjobbnak gondolt írásaim, tehát amelyeket én szeretek.

Ezek a legolvasottabbak.

Irodalom.

Társadalom.

Szex.

Gyereknevelés.

A kommenteket moderálom: akkora ellenséges indulat van a blog körül, és annyira szeretünk nyugodtan, értelmesen beszélgetni, továbbá annyira nem szeretném, hogy tönkretegyék, amit létrehoztam, hogy így tudom a színvonalat biztosítani. Kommentelni nem jog, hanem lehetőség, feltételei vannak. Megteheti ugyan az olvasó, hogy görénykedik (szólásszabadság, nyilvános blog), de ne tegye meg, és mivel ez nem sikerült belső indíttatásból, moderálnom kell. Vállalj felelősséget, ne használj firkafelületnek. Írj érdemit, ne kend oda az első reflexedet. Légy egyenes, explicit, kapcsolódj. Ne minősíts másokat.

Ha jóakaratú, értelmes beszélgetést kedvelő olvasó  vagy, ne félj. Nincsenek tabutémák, és nem kell magyarázkodnod. Nem kell egyetértened se, védekezni és magyarázkodni se. Ne feszülni gyere. Ezt olvasd el: mielőtt kommentelnél.

Vannak jelszavas bejegyzések is, ezekben személyesebb dolgokról, életem nehéz történeteiről, rákról és halálról írok, vagy a közösség szervezi a találkozókat. Jelszót e-mailben: csakazolvassablog@gmail.com vagy a facebookoldalon kérhetsz, de. A jelszóval visszaélők Dante poklába jutnak (jutottak).

96 thoughts on “bemutatkozom

  1. Jó reggelt! Azt mondtam, nem írok, ha kell, ha nem, s máris fecsegek illetlenül. De Mácsai Pál meglepetés volt. Annyira szeretem, mikor verset mond. Színházban nem volt még alkalmam látni.

  2. Ó, istenem, ez a bejegyzés egy az egyben mehetne a modoros blogra! A környezettudatos értelmiségi nő bemutatkozása, aki pont úgy nevel, ahogy azt manapság kell, pont azokat és azt szereti a kultúrából, akiket és amit manapság jobb körökben kell, társadalmi kérdésekben is jártas, sőt, harcos, érzékeny lelkű és gourmet, és trendi ruhákat meg kozmetikumokat visel. 😛

    • Aggyisten, néném! Te is értő olvasónak tűnsz. Trendi vagyok tetőtől talpig, de hogy a modorost elkerüljem, majd Baleát használok, jó lesz? Kifelejtetted a férjem halálát, azzal vagizok jellemzően, a három gyereket, meg hogy hóviharban vonszoljuk magunkat hazafelé. Behazudhattam volna néhány sorozatot is, amin csüngök, csak hogy jobban átjöjjön az üzenet. A kötődő nevelés sem trendi, a STOKKE cumival, az a trendi. Jó szórakozást, ha beljebb jönnél, a cipőt tedd már arra az indonéziai tengerifű állványra, mert féltem a törtfehér vikunyaszőnyeget.

    • Egyébként tényleg modoros lenne, ha szar lenne a blog. De…

      (A bakelitből fülbevaló, az a trendi környezetvédelem, nem az, hogy kézzel mosogatok és nem autózom. No de úgyis azt látod bennem, amit szeretnél, én nem állok az útjába.)

    • Szia, Iltimi !
      Bemutatkoznál, mielőtt nekiesel kedves házigazdánknak ?
      Itt ez a szokás – amúgy manapság jobb körökben szintén.

  3. Én is kétgyerekkel, híres férjjel (na jó na, csak bizonyos körökben híres), fordítóként s közben tanárként és bloggerként. Elvált szülők gyermekeként átéltem egyet s mást (poklokat és bugyrokat), s nagyon remélem (illetve dolgozok ezen), hogy az én gyerekeimnek majd jobb lesz. Inspiráló, elgondolkodtató a blogod! Köszi, hogy írod.

  4. én annyit gondolkoztam, mit írhatnék bemutatkozásképpen. de azt érzem, hogy csak (általában mások által megszabott) szerepeim vannak, ezesetben éppen csak az, hogy a blogot olvasom, néha meg hozzászólok. jó lenne, ha egyszer én is ilyen egyértelműen meg tudnám fogalmazni magam.

  5. Szia(sztok)!
    Tegnap olvastam először, amit írsz. Először a hosszút a gyerek- és fiatalkorról, aztán még néhányat. A hosszú tetszett, más is tetszett, megint más meg nem. De aztán ide keveredtem, és láttam, ami a férjeddel lett, és most nem tudok szólni sem. Mert a gyerekkor az olyan, amilyen, azt vagy fel tudjuk dolgozni vagy nem, attól vagy nyomorultak leszünk, vagy nem, de ez, ez olyan igazságtalan, hogy csak nézek magam elé.
    A könyöködet megszorítom, hátha az jó neked. És gondolok rád.

    • Üdv, olvass még, maradj köztünk!

      Semmi baj nincs azzal, ha valami nem tetszik, vagy másképp gondolod. Nem is kell így egészben megítélni a szerzőt, hogy akkor ő igen-e vagy nem — beszélgessünk!

      • Nem is azon volt a hangsúly, hogy valami nem tetszett, az csak mellékszál. Persze hogy nem tetszik minden, még Zweignek meg Steinbecknek is vannak olyan könyvei, amik nem csúsznak, pedig nekik aztán feltétlen hívük vagyok.

        Nem vagyok jó blogolvasó. Egyrészt lusta vagyok hozzá, no meg feledékeny. Néha majd biztos járok erre, mert jó magyarsággal írsz és jó a helyesírásod, és még jókat is írsz, és ez manapság fehér holló.

        Másrészt időm nem sok az ilyesmire, boldog vagyok, klassz az életem: isteni férj, csuda gyerek, második tervben, mert ebből kettő kell, szép lakás, jó munka, sok színház, koncert, könyv. De féltem a boldogságom. Minden napomat tudatosan próbálom megélni, és időről időre eszembe jut, hogy ez nem lesz mindig így. Ezért ütött szíven a férjed halála.

        De nem folytatom, ez itt a te blogod. Jövök majd.

  6. Véletlenül keveredtem ide, de úgy érzem visszatérő leszek. Tetszik ahogy írsz, és jórészt az is, amit írsz.
    Egészen más az életünk, mégis jó néhány írásod olyan, mintha az én gondolataim írtad volna. Én sem autózom, bár nem is biciklizem, itt értelmetlen, egy alig negyven lelkes faluban élek néhány éve. Félig-meddig tudatosan zártam el magam a világtól, de nem zárkóztam be teljesen. Olvasok, rengeteget, több nyelven, olykor írok is. A falunkban élő perui-holland barátnővel rendszeresen próbálom megváltani a világot, önéllátásra törekszem, és igyekszem minden szempontból elkerülni a “tarisznyás”-külsőt, a “nylonparasztságot”.

    A lényeg, mielőtt nagyon belemelegednék, hogy tetszik itt nekem.

  7. Jó ideje járok közétek. Hálás vagyok a sok kérdésért, így a mosogatás is érdekesebb. Szeretem az igényességedet. Kezdetben keserűnek éreztelek, aztán durvának. Most meg hiányzik, ha nem nézek be időnként. Van egy nagy diófám. Szívesen kávéznék veled alatta. Finom házi tejem is van.

  8. Visszajelzés: a legszebb kommentek | csak az olvassa

  9. Szia! Teljesen véletlenszerűen bukkantam Rád, nagy blogolvasó sem vagyok. Elrettentett ugyanis az a néhány, melybe bekukkintva az az ember érzése,h. minden, amit leírnak, minden amit megmutatnak, csupán azért lett megtörténtté téve,h. más majd megcsodálja….Fujj. Ez itt, amire itt Nálad találtam..nos, ez vmi egészen más, olyan vmi, ami távol áll a mesterkéltségtől…Ez volna az a blog, aminek valóban értelmét látom. Minden bizonnyal visszatérek még :).

  10. Én is imádom a túrót képzeld és a végtelen szabadság vágyam az ami hozzád fújt, hát igyunk kávét tejjel és néhány csepp mézzel!!!!!!!!!!!!!

  11. Figyelj, te, aki itt megpróbálod teleszemetelni a bejegyzést, mire számítasz? Miben bízol, hányszor írod még le ugyanazt? Mi más lehetnék neked, mint rusnya, te azért jöttél, mert előre eldöntötted a kockacukorméretű agyaddal és a gombostűhegynyi szíveddel, hogy én rusnya vagyok. De ez nem az én problémám.

  12. Szia!

    Nagyon tetszik a blogod, egy fórumon ajánlotta valaki az egyik posztodat, így találtam ide. Ez az első hozzászólásom. Örülök, hogy az általában szőnyeg alá söpört témákat veszed elő és írsz róluk, illetve a társadalmi közmegegyezést bomlasztod. 🙂
    Mi négy év alatt négy családtagot vesztettünk el, mindet rák miatt, így ismeretlenül is szorítok, hogy lassan helyreálljon az életed, életetek.
    Nekem az írásaid tükrök, nagyon elgondolkodtatóak, sokszor érzem azt, amikor olvaslak, hogy a saját gondolataimat látom leírva. Lassan hét éve, hogy külföldön élek, részben a szakmai érdeklődésem miatt mentem el, részben elegem lett a számomra egyre fojtogatóbbá váló, Európától távolódó társadalmunkból. Jelenleg az Egyesült Királyságban élek boldog párkapcsolatban egy feminista angol férfival. 🙂 Társadalomtudományokkal foglalkozom, éppen másfél éves szabadságomat töltöm hosszú munkás évek után és egy mesterképzésben veszek részt egy skót egyetemen, ahol fenntarható fejlődést tanulok. Kávét nem iszom, de szívesen teázok.

  13. Szia!
    Egyelőre nem találok szavakat, csak van valami ebben a “bevonzás” (dologban), mert a lehető legjobbkor akadtam rá a blogodra. Hét éve szeretnék változtatni az életemen, végigéltem azokat amiket leírtál és én is azt gondoltam velem van a baj. Folyamatosan képezem magam, azelőtt azt sem tudtam milyen irányba induljak. Egyszer csak történt valami amitől kinyílt a szemem, úgy éreztem bele pusztulok, de elindult egy folyamat ,viszont a félelem nem engedett tovább lépni.
    Az elválást megoldotta a sors. Nem tudom mennyi időre és még azt sem tudom, hogy mit tehetnék vagy mi az amit meg kell tennem és mi az amit már nem. A ” gödör” nagyon mélynek tűnik egyelőre, de tudom, hogy sok irányból kaphatok segítséget , ha figyelek. A Te írásaid is sokat segítettek és nagyon köszönöm!

  14. Szia! Késö van, alszanak a srácok – végre, kicsik, cukik és örjítöek – meg a férjem is itt a nappaliban szelid hortyogással. Mindjárt nekem is végem, így inkább röviden: benézhetek ide idöröl idöre? Eddig is megtettem, és furcsa mód, talán amiatt, hogy sokminden megérintett, meg hogy ilyen személyes vagy, kezdtem ezt, hogyismondjam, gyávának ?, kukkolósnak találni. Úgy illik, hogy akkor én is szóljak: itt vagyok, jó olvasni téged. Külön örülök az irodalmi oldaladnak (jó, igen, én is bölcsész voltam-vagyok:)), nekem ez az elmúlt pár év gyerekzsivajában kicsit hátterbe szorult, de persze ott lüktet végig. És bocsánat: nincs a billentyüzetemen hosszú ö meg ü (mert német).

    • Minálunk is ugyanez a helyzet, csak van ű meg ő a csodalaptopon, és a férj helyett a mosógép dorombol.
      Örülök, hogy jöttél, maradj, és a csajok nagyon viccesek, ha én épp nem vagyok!
      Folytatjuk a Bovarynét is!

  15. Írod az át nem gondolt gondolataimat. Köszönöm, így én pihentebb maradok 🙂
    Én létezem és élek két fiúval és egy férfival, aki valami rejtélyes korlát miatt hű (szegény még álmaiban is). Ám látom a lehetőséget bármire. Boldog vagyok és elégedetlen. Szeretek időnként átlépni a küszöbödön és egy babzsákfotelben elheveredve bólogatni.

  16. Éva, alig pár napja regisztráltam, és a bemutatkozásom olyan elfedős- megjátszósra sikerült. Mert nem akartam kiadni magam. Mert mostanában olyan szomorú vagyok és olyan könnyű elmondani hogy miért, de olyan nehéz megérteni.
    Nézem a képeidet, és úgy fáj a szívem haza, olyan honvágy fog el az életed ilyen kicsi részletei láttán, hogy nem tudom, ennyire sok midnen van a képeken, vagy ennyire kevés is elég már, hogy így fájjon?
    Nem szeretnék tolakodó lenni, de néha olyan érzésem van, mintha egy derűs és hűvös nappaliban ülnék..
    Ismered azt az érzést, mikor úgy érzed, hogy üvegfal mögött élsz?
    Látható a világ, nyúlsz érte de mégis lepattan valami láthatatlan akadályról vagy a kezed, vagy a szíved..
    És ezt kifejtem a neten, egy ismeretlen embernek.. most nagyon-nagyon sírok belül, kívül..
    Ezt hívják úgy, hogy padlón vagy?

    • Én már régebb óta járok ide, és valójában be sem mutatkoztam rendesen. Elég annyi, hogy legtöbbször ugyanezek fájnak? Hogy néha másképp gondolom, de tudom, hogy itt azt is szabad?
      És, Pikareszk, igen: üvegbura – rémisztő.

      • Én ezt nem is láttam, csak most olvastam vissza Pantoflue…
        Köszönöm 🙂

        Remélem te nem tűnsz el egy délután az utcasarkon, csak akkor, ha már tényleg minden megoldódott, nálad is! 😉

  17. Szerencsés vagyok. Apám és nevelőapám erős férfiak, akiknek nem kellett megfojtani erős párjaikat, ahhoz, hogy az önérzetük rendben legyen. Szabadnak neveltek. Biztos nem véletlen, hogy egy erős férfival hozott össze a sors, akivel szárnyalhatunk egymás mellett.

    Szerencsétlen vagyok. Hiába a személyes környezet minden adottsága, a külvilággal minden nap küzdelemben vagyok nőként. Mérgezik a fiaimat hímsovinizmussal, mérgeznek engem, hogy a tartásomat megtörjék, mert egy nő tudja hol a helye!

    Emiatt olvasom a blogodat. Hogy az otthonomon kívül se felejtsem el, hogy lehetek én magam.

  18. Most olvastam Rólad a facebook-on pontosan azt , hogy 28-án abban a városban leszel ahol én élek,két gyerekemmel és egy élettársal. Tetszik amit itt találtam,gratulálok csak így tovább.

  19. Nemrég kezdtem el olvasni a blogot és elég gyorsan kiderült, hogy nagyon-nagyon más emberek vagyunk. Ennek ellenére most először nem érzem azt, hogy egy párhuzamos valóságban tárgyalják mindazt, ami körülvesz. Nagyon köszönöm. Végre nem az jön le, hogy velem van a baj, csak mert nem tudom olyannak látni a dolgokat, amilyennek lenniük kelllene.

  20. Sziasztok! Egy ideje a legjobb barátnőm hívta fel a figyelmem a blogra, mostanig nem volt türelmem kiismerni, gyorsan belájkoltam és ha szembejött egy-egy írás facebookon, beleolvastam, aztán elfelejtettem. Na de ma… ma szinte egész nap itt csüngtem 🙂

    Örülök, hogy szántam rá időt, és ezután meg keresek, akkor is, amikor nem lesz :), úgy kell a mai rohanó nőknek az igényes “tapasztalatcsere”… szóval remélem, sokat társalgunk majd és így mindannyiunknak kicsit könnyebb lesz a pillanat 🙂 Szívből üdvözöllek!

  21. Beszippantott az egyik írás, és bemutatkozàs nélkül hozzászóltam 😉 ezt most pótolom. Nyelvi szakon végeztem az egyetemen és könyveket, filmeket fordítok. A sors úgy hozta, hogy Írországban élek a vőlegényemmel és a kutyánkkal, akit kihoztam ide. Véletlenül találtam a blogra és nagyon megfogott, mert van, amiben rettentő hasonlóan gondolkodunk, van, amiben meg nagyon nem. Jó itt.

  22. Szia!

    Minden tiszteletem a tiéd, hogy ilyen kiegyensúlyozottan tudsz élni három gyerkőc mellett is. Nekem még nincs se férjem, se gyerekem, de egyszer majd szeretnék, ha eljön az igazi.

    Nagyon jó kis bemutatkozás, pont olyan, amilyennek egy bemutatkozásnak lennie kell. Se nem hosszú, se nem rövid, és pont annyit árulsz el magadról, amennyiből az emberek ugyan megtudnak rólad pár dolgot, de mégsem vagy túlzottan kitárulkozó. Ahogy észrevettem, kulturált hölgy vagy, kissé világlátott is, szereted a klasszikus dolgokat, a zenét, irodalmat, színházat. Ez becsülendő, főleg a mai világban.

  23. Szia Éva!
    Hozzászoltam a legutóbbi bejegyzéshez, de miután szorgalmasan olvasgatlak, látom illik itt egy kicsit bemutatkozni. Én is nyelvszakon végeztem, először angol, aztán inkább amerikanisztika lett belőle.( Nem találkozhattunk mi az Ajtósin? Olyan ismerősnek tűnsz a képekről. Én 1998 és 2003 között jártam.) Én is tanítottam egy ideig, de aztán átnyergeltem egy kissé jobban fizető területre.
    Jelenleg kertvárosi feleségeskedem: otthon vagyok a második picurral, ő egy éves, a nagy négy és fél. Mindkettő fiú. Apa velem egy idős, de csak papíron:) Időnként ő a harmadik gyerek, időnként meg egy bölcs öreg. És én ezt úgy irigylem és szeretem érte/benne! Hogy játékos és önfeledt és laza, közben folyton jár valamin az agya és felelősségteljes meg érett is közben. Most, hogy így leírom, még nagyobb talány:) Örülök,hogy rám talált és nem hagyta magát elijeszteni.
    Nagyon tetszik ahogy írsz és a témák is sokszor aha-élményt nyújtanak. A kávét én is tejjel iszom, egy ideje reggelente a bejegyzéseid mellé.

  24. Szia! Viszonylag új vagyok még, pár bejegyzésedet olvastam el, de már most biztos vagyok benne, hogy vissza fogok térni. Én is angol-magyar szakos tanárként végeztem 2007-ben Szegeden, de már Pesten élek. Novemberben leszek 31 éves. Jó, hogy neked is fontos a helyesírás, sokszor kapok olyan véleményeket, hogy nekem könnyű, mert ez a végzettségem. Na de aki ezt végezte, az is hibázhat, nem tartom magam különlegesnek, viszont elfogadom a kritikát, ha nem érzem rajta, csak színtiszta rosszindulat az egész és semmi köze a személyes véleményhez. Jelenleg a 22 hónapos ikreimet nevelem itthon és épp próbálok rájönni, hová is menjek vissza dolgozni. Oda, ahonnan eljöttem a gyerekek előtt, semmiképp sem szeretnék, köze nincs ahhoz, amilyennek látom magam ( gondolkodó és kreatív nőnek) nem tudok azonosulni vele. Nem akarnék robot lenni és mióta anya vagyok, valahogy még jobban fontos lett az önmegvalósítás. Nem tudom, miért most, de most jött. 🙂 Elkezdtem blogot írni és gyermekkori álmaimat próbálom megvalósítani, mesekönyvet írok az ikreimnek, az ikreimről…szóval a kevés szabadidőmet írással és olvasással töltöm. Ebben ( is ) hasonlítunk. A kávét is imádom, csakis tejjel, szintén :). Nagy álmom még mindig és örökké: egy kiadónál dolgozni, akkor aztán büntetlenül olvashatnék és senki nem nézne furcsán. Kezdetnek ennyit magamról, remélem, nem untattalak. Szép napot és gratulálok a blogodhoz! Ági

  25. Szia! Egy barátom hívta fel a figyelmemet a blogodra pár hete. Azóta gyakran visszajárok ide és olvasgatom a bejegyzéseket. Sok közülük elgondolkodtatott, bár nem érintett meg, viszont jó pár olyan is volt ami “szíven ütött”. Köszönöm!

  26. Kb. mindegy is, hogy hová írom, csak már készülök egy ideje, hogy bemutatkozom. Két gyerekem van, egy férjem. Egyenlőségen alapuló párkapcsolatnak indult, igazi kapcsolódás -Nem vettük észre, illetve kicsit későn vettem észre, hogy a gyerekek születése, az én “háztűzőrző” életformám, hogyan mozdította ki a kettőnk közötti erőegyensúlyt. Évekig megettem a maszlagot, hogy nekem most ihajj, de boldognak kellene lenni és nem értettem és kerestem magamban a hibát, hogy miért nem vagyok mégsem. Hisz szerető férjem van, nem leuraló, kontrolláló, többnyire nem hímsovén (inkább csak olyan jó szándékú, nem igazán reflektált automatizmusok szintjén bukkan fel), képes intimitásra, változásra, megértésre és aranyos gyerekeim, viszonylagos anyagi biztonságban élünk és én mégsem vagyok boldog. Most már utólag látom, hogy egyszerűen csak eltűntem, az autonóm létezésemnek elviselhetetlenül nagy része számolódott fel ebben az életformában. Nemcsak nem tudtam előre, hogy mi az amit vállalok, hanem menet közben is hosszú ideig folyamatosan csak elfedte előlem az igazságot az a felmagasztalás köntösében leuraló ideológia, amit az anyaság köré szokás keríteni és amit itt ti mindannyian jól ismertek. Hosszú ideig nem ismertem fel a rengeteg jó szándékú tanács (mert tanács volt persze, rengeteg, gyakorlati segítség az sosem) igazi természetét és magamat hibáztattam, amiért egy idő után nem tudtam már semmit se látni bennük, csak a (főként gyereknevelési) kompetenciám állandó megkérdőjelezését.
    Hát ennyi a történet, tudtam/tudtunk még változtatni, nagyon dolgozunk rajta, hogy más legyen, hogy igazán jó legyen, de ez hosszú folyamatnak ígérkezik, sok buktatóval és kerékkötővel. Ezzel nagyjából leváltunk, kiváltunk mindenféle közösségből, elég furcsa ez is, de talán nem feltétlenül rossz.
    A blognak, Évának sokat köszönhetek, jó ideje rendszeresen olvasok, főként abban segített rengeteget, hogy jogosként ismerjem fel és el az egyenlőségre vonatkozó igényeimet.

  27. Szia!
    A legjobbkor talaltam Rad! Tobb okbol is…
    1. elvalt vagyok, 30 eves, egy gyerekkel, uj “kapcsolatban”
    2. elemzek es elemzek es meg mindig elemzek… es ez sokszor annyira nehez. Elemzem az eletemet, a korulottem levo embereket. Folyamatos miertek kavarognak bennem.
    DEEEEE most, hogy a napokban Rad talaltam VEGRE EGY CSOMO MIERTE VALASZT KAPTAM!!!
    Ezer koszonet a nyiltsagodert, oszintesegedert, de legfokeppen azert, hogy vallalod latasmododat .
    Tuti rendszeres olvasod leszek, talan kommentelo is, ha lesz egy kis batorsagom felvallalni nyersegemet es velemenyemet… 🙂
    Ja! A kavemat en reggel megfozom, kiontom egy jo nagy bogrebe, hozzaontok egy jo adag tejet majd cukrot es egesz nap azt iszom…. Biztos nem izlene neked, de azert szivesen latnalak egy normalisra is!

  28. Szia!
    Pár napja találtam rá a blogra, igazán véletlenül, azt hiszem még sosem ovastam blogot, semmilyent. Ide is a tartalom hozott, sok ok miatt foglakoztat ez a téma. Van szakmai oldala is az érdeklődésnek (szociális munkás vagyok) és van magán is. Saját tapasztalataim is vannak az érzelmi bántalmazásról, bár a mi kapcsolatunk a férjemmel komoly munka árán, 20 év után alakul jó irányba. Három gyerekem van, az egyik már felnőtt, a lányok vannak még itthon.
    És ami miatt fontos még számomra a téma, az az, hogy muszlim vagyok. felnőttként, 37 évesen vettem fel a vallást. Tudom a sok félreértést és nem tudást, ami övezi a köztudatban. És tudom a sok sok rossz példát, amit láthatunk . Személyesen fontos nekem a párbeszéd.

    Én is szeretem a kávét. Csak tejjel.

    És volna egy kérdésem, kértem a követést. Ami egy napig megérkezett de ma már nem kaptam értesítést.

  29. Szia! Ma találtam Rád. És ennek nagyon örülök. A blogod címe tett kíváncsivá, és az első írás, amit két kisfiú anyukájaként olvastam, az a gyermektelen. Szóhoz sem jutok, csak abban bízom, hogy a gyerekek még jó sokáig szunyálnak, és én addig olvasgathatok itt. Mindig is szabálytisztelő ember voltam. Sosem kockáztattam, az a fajta ember vagyok, aki mindig ugyanazt rendeli, mert nem akar csalódni. Aki fél belevágni új dolgokba. Egy ideje sorra kérdőjelezem meg azokat a dolgokat, eszméket, elveket, amiket belém neveltek, és amiket én magamtól(?) követendőnek véltem. Keresek valamit, de igazán én magam sem tudom, hogy mit. Azt talán tudom, hogy minden okkal történik, így az is, hogy ma idetaláltam. 🙂 Örülök!

  30. Szia. nekem is 3 gyerkőcöm van, két apától. A legnagyobb 11 és igen, Jakabnak hívják.:-)
    A másik kettőt nem.
    A narancs és a bors jöhet.
    Meg persze a stílusod, amit szeretek.
    További hasonlókat, egy tisztelőd: Noémi

  31. Ma érkeztem az írástudók felelősségére. Még csak óvatosan közelítek. Nézelődöm és ízlelgetem az írásokat és figyelem ahogy magával ragadnak, elgondolkoztatnak. Részletesebb bemutatkozás is jön majd. Kávé tejjel vagy tejhabbal és egy kis cukorral. Bármikor.

  32. Aki keres az talál(t). Végig sírtam a rakpartot a kis vállalkozásomig, mert felelősséget éreztem egy 9 éves kisfiú iránt aki nálam szokott aludni apás hétvégéken, (édesapjával élek kapcsolatban) és próbálom könnyebbé tenni számára azt az érzelmi hullámvasutat amit át kell élnie a szülei válása során. Én 38 éves vagyok nincs gyerekem de anyukám első gyermekeként az ötből megszenvedtem a szüleim válását, majd a huh új családunk van és te már ide nem férsz be c. fejezetből kiindulva nehogy már ennek a kis 9 évesnek rossz legyen én mint apa új nője, megteszem amit lehet.. szeretem, amennyire engedi, főzök neki tejbegrízt éjfélkor-azt kéri, mert éhes, mesélek neki mert azt szereti. Mellébújok este h csak beszélgessek vele, mert igényli, nézek gyerekprogramokat a neten mert érdekel…mégis sokszor bántja az apját ha az próbálná “fogni, nevelni” hogy nem leszek veled a hétvégén, nem alszom nálatok..és ha ezt hallom kicsordul a könnyem. Nem könnyű a gyereklélek. Türelmes is vagyok. Szerettem volna valami kis kapaszkodót találni magamnak a neten hogy kezeljem a helyzetet legjobban.. hát így kerültem ide. Nem biztos h válaszra lelek de tetszenek az írások már 3 órája olvasom egyfolytában. és rágom a körömágyamat néha. sokszor…. a gyerekkel röhögünk hogy néha ő is..:-)

  33. Sziasztok! Örülök, hogy olvashattam ma egy kicsit tőletek. Nem vagyok egyedül, ma nem maradtam egyedül. Egy kisfiam van, két és fél éves. Vannak kétségeim, tipródásaim, indulataim, szárnyalós időszakaim, van kendőm, van csatos hordozóm, van babakocsim, önbizalomhiányom, türelmem, türelmetlenségem, hamis önzetlenségem, elnyomott dühöm. Szeretek a gyerekemmel együtt fityiszt mutatni mindenkinek és akkor és azt csinálni, amihez mindkettőnknek kedvünk van. Ezután gyakran szánalmasan magyarázkodom, vagy letagadom, hogy nem ébresztettem föl időben és hagytam délután öttől negyed nyolcig aludni. Huszonnégy órás mama vagyok, házasságban, egyedül, de van egy másik belső valóságom is, ami él, érzem, ismerem, megélem, én vagyok az, csak idebenn rekedt.
    Judit

  34. Örül a lelkem, jó olvasnivalót találtam! Talán beszélgetőtársat is, meglátjuk majd.
    Magamról:
    Szenvedélyes ember vagyok, inkább olvasó, mint író. Szeretek beszélgetni, főzni, alkotni, a jó zenét, a jó könyveket, a jó embereket.
    Van két fiam, a kicsi zsivány, a nagy érzékeny, néha tűnődöm, nem volt-e túl nagy aljasság erre a világra hozni őket…
    Próbáltam szeretni, de nem szerettem egyedül itthon lenni velük, most dolgozom, egy nagy szervezetben vagyok információs és szociális csomópont, és ez jó nagyon. A családdal összeegyeztetni meg nehéz.
    A férjem jó ember, csak nemigen beszélget fontos dolgokról.
    A kávét nem szeretem, angol teát iszom, édesen, tejszínnel.

  35. Visszajelzés: mi történt a blogon | csak az olvassa — én szóltam

  36. Ugy gondoltam, ha mar olvaslak vagy egy eve, illene bemutatkoznom, hogy aztan rad koszonhessek majd az utcan:)

    Nem iszom illyt, nincs narancssarga bugyim, nincs bambuszbiciklim. Baj ez? Szamit ez?
    Autoval jarunk, en kotok, neha varrok, uveget festek, dekupazsolok. Baj ez? Szamit ez?
    Egy lanyom van, apjaval elunk. Hol jol, hol rosszul. Halistennek egyre tobbszor jol. Ez szamit. Nekem.

    Tetszik, hogy bicajjal jarsz (vannak normaid), hogy illyt iszol (kepes vagy kivetelt tenni a normaid alol), hogy finnyas vagy a nyelvhasznalatra, hogy igenyesen irsz, es hogy nem baj, ha nem ertek egyet:). Es hogy amit irsz, attol kerdeseket kell feltennem magamnak. Nehez becsuletesen megvalaszolni oket.

    Tetszik a kiharcolt onazonossagod, autonomiad. Tetszik, hogy megdolgoztal erte. Tetszik, hogy kiallsz az igazadert. Ezt kovetendo peldanak allitom magam ele.

    Reggel zold tea, egyebkent kave, edesitovel, tejszinnel.

  37. Bocsanat, hogy nem mutatkoztam be, uj vagyok.
    Egy iras hozott ide, ami pont jokor jol talalt el/meg.
    Sokat szenvedek amiatt hogy a kornyezetem altalaban bonyolultnak tart, es erot kell fektetnem a ‘lebutitasba’ es a felszines csevegesek elviselesebe. Foleg parkapcsolati probalkozasaim voltak kudarcosak emiatt (is), most is friss sebeket hegesztek epp.
    39 eves vagyok, nagyon szerettem volna csaladot, de ez most mar egy picit remenytelennek tunik. Angol szak, antropologia, szociologia a hatterem. Irni szeretek de nem mindig megy.
    Kave tejjel cukor nelkul, napi ketto, azonos oraban. Biciklizem, es elvbol nincs autom nekem sem valamint mosogatogepem sem.

  38. Írtam már hozzászólást, de bemutatkozásom elmaradt. Félve írok, mert nem tudom olyan jól használni a szavakat, megfogalmazni a gondolataimat, mint szeretném.
    Már régóta olvaslak. Környezetemben nincs olyan személy, akivel olyan témákról tudnék beszélgetni, amelyeket te sokszor megfogalmazol a blogon. Itt úgy érzem, néha otthon vagyok, ismerősök között.
    Tele vagyok sebekkel (gyermekkori bántalmazások, visszaélések, megalázások, párkapcsolati kudarc). Gyerekeket szerettem volna, családot. Helyette lehúzást, kioktatást, hazugságokat kaptam. Önbecsülésem eltűnt, depressziós lettem. Kapcsolatom végén a párom a földbe döngölt. Most innen próbálok felállni.
    30-as éveimet taposom, reál szakos vagyok. Kávét ritkán iszom, inkább csak az illatát szeretem, helyette teát nyomatok (citrommal). Imádok biciklizni, ilyenkor szinte szabadnak érzem magam. 15 évig csak egy nyerges paripám volt. Talán még sokáig szeltük volna együtt a város aszfaltját, ha el nem lopták volna. Most egy új paripára gyűjtök, addig marad a gyaloglás (és a blog olvasása).

  39. Szia! az baj, hogy nem olvastam el a szabályokat? az egyik barátom küldte az egyik írásodat, “ajánlott olvasmánynak”…..örülök hogy elolvastam…:) meg elolvastam gyorsan még elég sokat…nem értem miért támadnak, de én sokmindent nem értek…..amit írsz azt élvezem 🙂 szép vasárnapot!
    remélem még sokszor találkozunk!

    • Szia! Nem baj! Azért támadnak, mert látható vagyok, és mert zavaró nekik, amit mondok, illetve van néhány irigy is. Mindenkinek fennakad az első kommentje. Írj, ha van kedved, nagyon jók a beszélgetések!

  40. Én az újabb olvasók közül vagyok -lassan már egy éve is lehet, hogy az egyik sportos témájú írásod megosztotta a Facebookon az edzőm (sose hittem volna korábban, h nekem ilyen lesz, de ez is egy hosszú történet) , utána körülnéztem az oldaladon, először ott, aztán itt is, és rendszeresen olvasni kezdtelek. (egy nyelvi témájú írásod kapcsán ittunk is egy kávét már nem is olyan rég 🙂 ) Most éreztem úgy, hogy a beszélgetésekbe is szeretnék bekapcsolódni néha, ezért a bemutatkozás. És hogy egy kicsit az is legyen: számomra a fizikai “izomépítés” a lelki-érzelmi állóképesség tudatos (és kisebb-nagyobb személyes válságok által motivált) fejlesztésének egy meglepő kiegészítő elemévé vált az elmúlt időszakban, és érdekes látni, hogy másoknál is hasonlóan működhet ez a folyamat. Én majd negyvenéves koromig olyan ember voltam, aki csak válsághelyzetekben tudott küzdeni, bár akkor nagyon, de még akkor is másokért hatékonyabban, mint magáért (részben családi,részben kulturális örökség) . Mindennapi helyzetekben kerültem a konfliktusokat és a hátbaszúrások és szembeszurkálások túlságosan lebénítottak ahhoz, hogy képes legyek meghúzni a határokat. Aztán egy ponton ez a “de always nice” dolog katasztrofálisan működésképtelennek bizonyult, és rájöttem, változtatnom kell. Most egy kb 2 éves nagyon intenzív átalakulási folyamat után már tudok számomra elég jelentős sikereket magaménak tudni, és úgy érzem, vannak itt olyanok, akikkel jó lesz nekem néha tapasztalatokat cserélni 🙂 Egyébként egy “vidéki nagyvárosból” származó, független, 8 éve külföldön élő és dolgozó negyvenes nő vagyok, sose voltam házas, afféle “serial monogamist” vagyok, gyerekre egyetlen korábbi kapcsolatomban kezdtem csak vágyni, kezdtünk csak tervezgetni ilyesmit, aztán máshogy alakult az életünk. Ezt mostanra már el tudtam fogadni, és a társadalmi és lelki érettség részének tartom, hogy ne a “családi állapota” és “gyermekei száma” statisztikai adatok alapján ítéljek meg másokat vagy magamat, vagy firtassam vagy eleve tudni véljem az okokat a különböző életutak mögött kívülállóként 🙂 hát egyelőre ennyi…

  41. Üdv!
    Nem emlékszem már biztosan, hogy hogyan keveredtem ide, úgy másfél évvel ezelőtt. Talán a nőkérten keresztül, talán több is volt az, mint másfél év. Nem tudom már. De újból és újból visszajártam, nagy rendszertelenséggel; néha unalomból, néha csak az olvasás kedvéért, néha pedig női öntudatnövelésért. Mindig feltöltődve távoztam.
    Az utóbbi hónapban heti, majdnem napi rendszerességgel olvasom a blogot, és a kommentelőket is jobban figyelem.
    Ezért azt találtam: jó lenne végre megmutatni magamat, láthatóvá válni, bemutatkozni.
    Szóval itt vagyok, 25 éves vagyok, ötödéves festő a Képzőn, Óbudán lakom egy kollégiumban, és alig fél éve igazán élni kezdtem.
    Lett volna már párszor néhány kikívánkozni való gondolatom, egy-egy témához, de aztán mégis inkább hallgattam.
    Hát ennyi. 🙂

  42. Szia!

    Új olvasó vagyok, lenne egy érdekes téma, amiről érdekelne a véleményed, és nem találtam a blogon róla egyelőre írást-bár lehet, hogy elkerülte a figyelmem, az lenne a kérdésem, ezt nem lehetne megírni Neked privát üzenetben valahol? Csak mert személyes sztorim is fűződik hozzá, nők-férfiak témaköréhez tartozik.

    • Szia,
      a főoldalon találsz e-mail címet.
      De
      nem vagyok tanácsadó (az egy munka, nincs ehhez képzettségem, és nem vállalnék ilyen felelősséget)
      nem vagyok lelki szemetesláda
      kevés időm van
      magam választom a témáimat, nem írok “felkérésre”
      nem szeretnék bevonódni senkinek az ügyeibe
      — így ne várd el tőlem, hogy valamilyen konkrét módon reagáljak.
      köszönöm.

  43. ‘Ebben a világban normálisnak számíttatni szerintem nem dicsőség.’ Ezt így én nem tudtam megfogalmazni, de érzem. Legszívesebben pólóra nyomtatva hordanám magamon, hogy soha ne legyen kérdés, én miért nem vagyok az.

  44. Visszajelzés: mit csinálj a blogon? | csak az olvassa — én szóltam

  45. Visszajelzés: csakazolvassa szabadságon | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s