a kertvárosi feleség igaz története

Először is, elmesélem nektek, hogy a pénteki (a szombati forgatás előtti) tesztem pozitív lett. Tény, hogy egész héten itthon volt mindenki enyhe, egyforma tünetekkel (és negatív gyorstesztekkel), de olyan tüneteim, mint nekik (torokkaparás, enyhe fáradtság, fejfájás), nekem bő két hete voltak, és akkor meg negatív volt a tesztem, még a 27-iki ruhapróba előtti tesztem is. Szóval rég túl hittem (túlhittem, ha igekötő és a hittem az igéje, de nem: túl hittem lenni, túllenni hittem?) magam ezen. Valami azért van, lustaságnak hitt testi igényből szerdán és csütörtökön is itthon pihentem, alig csináltam valamit, de hétfőn jóga, utána bicepszszaggató, guggolós súlyzós edzés volt, kedden 8 km futás futópadon, pénteken 50 perc úszás, szauna. Még színház is volt pénteken. Kicsit se terhelt meg.


Gyakorlatilag nincs tünetem, kétszer hapciztam. Oltatlan vagyok: ha olyan volnék, hogy ezt vitának vagy oldalnak tekinteném, akkor kiírnám nagy diadalmasan, hogy haha, a négyszer oltott, láncdohányos járványstréberek megátkoztak, hogy én majd kék arccal a lélegeztetőn…


Azért közel két év után leszögezhetjük, hogy igen nevetségesek ma már a 2020-as járványparás, normalizált, facebookon imperatívuszokban előadott szokások, a ruhafertőtlenítéstől az ökölpacsin és távolságtartáson keresztül a konzervfelhalmozásig. #utólagkönnyűokosnaklenni (A forgatásokon még mindig élnek ezek, és agyon is tesztelnek, ott nagy veszteség, ha színész vagy fontos stábtag lesz beteg.)


Úgy volt, forgatok szombaton, aztán kinti, éjszakai, öt nap, szünnap nélkül. Nem tudom, miért vállaltam el. A pozitív teszt azt jelenti, hogy a közelükbe sem mehetek. Megkönnyebbülés volt a teszteredmény.


*


Egy időben olyan voltam, mint a Mókus őrs vezetője, akinek mindenki elsírhatja a bánatát, hivatalból megértő, nekik ad igazat, segít, és akikre haragszanak, azokról meg prófétailag ostorozva, valamint gúnyosan csúnyákat ír. Ja, az őrs tagjai csakis nők, akik pórul jártak, ők gyűltek ide és lettek hangosak. Elképesztő leveleket kaptam. Renner Erika is írt nekem, Bojár esetén, az abban való balek szerepvállalásomon felbuzdulva, képviselnék vele kapcsolatban is erőt a blogommal és karolnám fel az ügyét. Bő hónappal később válaszoltam, és nem nagyon nyitottat, később kérdeztem, mi van vele, akkor nem választolt már, aztán ugye Mérő Vera már REGÉNYT írt róla. Van ez a marakodás, hogy kié az ügy, a hősnő, sőt: kié az agresszor és a bántalmazottság. (Így akarta magának Huffnágelt, a neves nőgyűlölő zaklatót Gumiszoba 2014-ben és szólított fel, hogy én ne írjak róla, holott Huff engem kezdett ki, nem őt.) Tárgyak lesznek emberek, érvényesülés eszközei (van, amikor magukat használják annak, lásd traumaírás, gyásszal és rákkal turnézás).


És persze nem tettem ezeknek a kéréseknek eleget, bizalmatlan és kritikus lettem, amikor megszimmantottam, hogy használnak. Nem szeretem, amikor megmondják, hogy “arról kéne írnod hogy”.


A szemét pasik szidása ilyen téma, akik szerintem nem is szemetek, illetve lehet, hogy szemetek, de látom a felelősséget, a nő helyezkedését, stratégiázását, és ilyenkor kamu a feminizmus. A nő nemrég még teljesen hagyományos, alárendelt nőként viselkedett, és parádézott ezzel a férfival, amikor az volt a stratégiája (…én is parádéztam Lőrinc híres apjával, hulla szerelmes voltam évekig, szégyellem is, bár én tiszta szívű, intellektuális huszonéves voltam, ő pedig alkoholista, és nulla forinttal, perrel és gyerekelvétellel fenyegettetve távoztam).


Vagy: a barátnőm nem hallgat rám/irigy rám. Szerintem meg mindketten nyomik vagytok, és hatalmaskodsz.


Testszégyenít a fineszedző kolléganőm, brrr. Fogyjál le és ne figyelgesd…


Vagy: barátnőm egy húsz évvel idősebb pasit ajnároz, azonnal szült neki, baj lesz, majd meglátja!


Vagy: a tinderen lekövérezték, a jól induló pasi ghostingolt, mostingolt és morzsázott, jujuj. (Ez a nő vagy tíz tindernyenyenye /by Eastern!/ cikk közepette főszerkesztője a wmn-nek. Eleve nem értem, hogy akik női újságírást akarnak, hogy jut eszükbe a saját béna vernyogásaikat, depijüket és irigykedéseiket közzétenni valódi újságírói témák helyett.) Faszért tinderezel. Az intimitás nem áru. Ne rinyáljál, buta, magakellető liba vagy.


Itt tartunk, META-MITU. Miért fogtok még hisztizni???


Borzasztó úgy lenni “nők ügye” bloggernek, hogy több hullámban ráébredek: a feminizmusom kásahegy, akiket védek meg artikulálok, azok ostoba libák, maguk javára használnak és hajlítanának, a férjeik engem jobban gyűlölnek, mert én vagyok az ágyúgolyó, egem idéznek a veszekedéseikben. Ráadásul a nők, amint egy kicsit is nyeregben érzik magukat, átharapják a torkomat.


És hát a szeretők, akik csalódtak. Pedig sokat írtam szeretőkről. Ma már nem tudnék úgy.


Itt egy levél előttem, minden bevezetés nélkül két hosszú word doc csatolmányban belezi ki egy nő a szexuális részleteket egy kollégával, “legfeljebb nem olvasod el”. Azt hiszem, ő is női, szolidáris megerősítést várt tőlem, majd szidjuk együtt ezt a szemetet, pedig mindent megtett, hogy megalázza magát, és nem mondhatja el senkinek a környezetében, sunyiban ment a nagy történet, mert neki is élettársa van, közös kertes ház, akivel épp gyereket csinálnak. Vonzódott, mert unatkozott, belement, csetekben ment a fantáziafelpörgetés, ezekbe a csávó egyre inkább bevont (fantáziaként, szintén) egy fiatalabb, szexi kolléganőt, majd az adta az erőt a levélírónak, amikor már nagyon megalázták, alja szexszolgáltatásokra vették rá lángoló szavakért cserébe, hogy ő most hogy leszarja az őt többszörösen megalázó, használó, kontrolláló és még csak nem is jó testű férfit. Rá se néz, hiába jön be utána a tárgyalóba! Ez a nő azt hitte, drukkolok neki annyi önalázás után, amit kéretlenül öntött rám, és most mocskos szavakkal szidalmazza azt, akivel ő ment bele a helyzetbe.*


Mit tudnék írni a szeretőségről? Nem vagyok szerető, nem kell bujkálni, és ez hamar magától értetődő lett. El se tudom képzelni azt a kiszolgáltatottságot, ami alapállapot volt, hogy a fél életéről nem tudok semmit, és neki mindig van oka, joga lemondani bármit. Az alternatívája pedig a teljes magány.

Hozzáteszem, én sose könyörögtem közös karácsonyért, meg hogy velem éljen. Elég volt a fele, mert az a jobbik fele volt. A kicsik apjával kiléptem a helyzetből, amikor terhes lettem. Szakítottam. Jött utánam.

Lehetne mondani egyébként, hogy “én aztán nem leszek szerető, elvből! magam miatt!”, sunyi nyüzsgönc írt is ilyen posztot a Gumiszobára (!), gondosan rám célozgatva. Nem egyszer néztem végig, ahogy az effélét hangoztató nők hogyan szédülnek meg egy-egy ellenállhatatlan nős férfitól, és állnak négykézlábra azonnal, ha szagot fognak. Nem az elveink döntik el, kivel vegyülünk. Nekem se, de másokon láttam, hogy amikor éhesek, szeretetre vágynak, akkor elképzelhetetlenül nevetségesen viselkednek. Pedig korábban hogy ítélkeztek…


Én nem tartom szentnek úgy általában a házasságot – csak a sajátomat tartottam annak. Sose csaltam azt, érzelmileg se, akinek igent mondtam. Nemhogy társkeresőn vagy munkahelyen kellettem volna magam, ingert keresve. Más házasságát az tartsa szentnek, aki azt a döntést hozta, hogy benne él és kikacsint. Ki-ki a magáét. Ha nem tartotta szentnek, és lobbantunk (én emberileg és intellektuálisan lobbantam mindig, ennek volt alárendelve a szexualitás, tahókkal csak alkalmi szex volt, és ilyesmi csak 42 éves korom után), akkor szerető lettem.

Szerelmes szerető.


Ami a legszebb, legintenzívebb élmény tud lenni. Ezt fenntartom. Mert akkora ereje van, kockázata, annyira erős igent mondunk a kedvezőtlen körülmények ellenére a másikra, kölcsönösen. Mert nem garantálja semmi, mégis létezni, erősödni akar.

És szép történet akkor, ha te, a nő nem viselkedsz undorítóan tipikusan, vagyis te, aki eddig a szabadságot, szenvedélyt hirdetted az unalommal és megszokással ellentétben, nem növesztesz karmokat, nem leszel pont olyan álszent, mint a feleség, akit lesajnálsz és átkozol, nem hiszed el, hogy azon felül, ami mindenképpen árad, zúdul, ömlik, neked jár valami. Micsoda egoizmus! Tehát: nem játszod el a megszerzős, szenteste zsarolva sírdogáló, feleségről faggatós mókát. Ne legyen szerető az, aki együttélős kapcsolatot akar, saját, kizárólagos pasit, legyőzni a régi nőt. Csak az, aki lobban, aki mindennek ellenére, tragikusan, szenvedéllyel – és diszkréten, a másik életét, elmúlt húsz évét tisztelve. És ő egyedül lesz, igen. Végül egyedül lesz.


Nem épp biztonságos helyzet ez érzelmileg, sok szomorúság van benne, de nem az a szomorúság, hogy nem szerezted meg magadnak, mert azt eleve nem lehet akarni. Erős, társnemfüggő jellem kell hozzá. Amúgy rengeteg, lelkileg jó állapotú feminista lesz szerető, és nekik bejön. És még így is, lásd az én történetemet, nagyon ki tud baszni vele a feleség is, meg a hajdan szerelmes férfi is.


Gondolkodom mostanában, hogy a címre rátérjek, mit élhetett meg ő. És nem tudom. El volt foglalva a saját dolgaival, mert nem volt nagy titkolózás, és minden árulkodó jel ellenére nagyon későn kérdezett rá, sok hét telt el. Nem tudom elképzelni a lelkivilágát, differenciáltságát. Valami olyasmi lehetett, de ezt nem beleérezve mondom, hanem kívülről, hogy rég elhidegültek meg leszarták egymást, igazi közelségre lelki gazdagság híján és dologias életszemlélettel, a napi feladatokkal agyonterhelve eleve sem voltak képesek, most viszont az addig engedelmes férfi, akit lehetett ugrasztani, járt szülőire, pénzt is keresett, a szülei házat vettek, tehát aki a nő élettervének nélkülözhetetlen, bár kissé lenézett, irányítható része volt, ez a férfi meghibásodott. Fellázadt, mást akart. Egyszer csak új pólót vásárolt – a teszkóban, de akkor is. KINEK AKAR TETSZENI? És akkor elő kellett venni az Erkölcsös Feleség Toolkitet, és megrendszabályozni. Konyhapszichológiai közhelyeket (“nincs nagy megcsalás és kis megcsalás, csak megcsalás van”), vádakat. Amúgy sose kérdeztem, milyen ő, hogy reagál. Néha meglepett, célzásokban milyen méla undorral szól róla a szerelmem, vagy hogy döbbent meg teljesen hétköznapi reakcióimon, hogy én nem balhézok, őrjöngök, követelőzök. És milyen éles, agresszív szavai voltak velem.


Hát, ez lett.


Most meg perel a hősszerelmes.


* Évekkel később írtam a nőnek, hogy nem tudtam a történetében hallgatóságként részt venni, de mi lett a munkahelyi, megalázó történettel. Jó fej volt. Túlvan rajta, hülye volt, szánalmas a csávó. Ez a történet nem a kihűlt kapcsolatokról, nem a szeretői lobogásról szól, hanem csakis a pornófüggő férfiak aljasságáról.

lelki bántalmazás-e a “szexmegvonás”?

Vagy az “intimitásmegvonás”? A “duzzogás?” Sőt: létezik-e? Bővebben…

ismét egy menősködő hazugság: a “bdsm”

Ismét egy tipik 21. századi, neten promózott különlegeskedés, középkorú, sóvár reménytelenek utolsó szalmaszála: a BDSM mint menőség és mint rögeszme. Mint a poliamória, szexmunka, pornó, nemváltás, gender önkifejezés – mindenféle izgi kamu, amit A Prűdek Elmaradott Társadalmunkban Sajnos Nem Értenek, De Mi Tudjuk, Hogy Mennyire Menő.

Keressük meg mindig, mi a lélektani haszon: az egésznek az a lényege, hogy ők jobban tudják. Hogy fölényeskedő kommenteket írhassanak. Lenézhessenek másokat. Mert hogy azok előítéletesek. Szóval még morális fensőbbséget is akarnak a különlegesség tetejébe.

Én legalábbis ezt látom a téma netes reprezentációjában.

Én azért nem dőlök be ezeknek, és azért nem érdekel semmi ilyesmi az újságírói érdeklődésen túl (sokkal inkább a trend jellege, tipikussága, a média működése, a trend keletkezése érdekel, mint maga a BDSM), mert nem ment el a józan eszem. Nem vagyunk mi előítéletesek, csak látjuk a szemünkkel, mi a helyzet, és hogy ők miért hazudnak.

Mert a világ nem prűdekből és felvilágosultakból áll. Az emberi, érzelmi teljesség megléte vagy hiánya a két csoport közötti különbség. Az egyik valódi, őszinte, örömteli élményekkel, érzésekkel éri be csak, nem adja lejjebb. Nem arról van szó, hogy ők mind csak szép finoman szexelnek: van köztük harsány, látványos életművész, meg szemérmes, moonogám négyfalközött, és olyan is, aki inkább senkivel nem vegyül, mint hogy silány, használós legyen a kapcsolat, a szex. Értéktudata van, neki csak az kell, ami őszinte. A másik fajta nem ismeri, nem élte meg ezt, halovány másait kergeti. Hát kell egy pasi, nem? Unalmas a “vanilla”! Szexpiac van.

Vagy kiöregedett belőle. Jellemző, hogy Hummel Zsolt a maga behízott, megrokkant testében az öregedés kapcsán csak azt említi meg, hogy nem hisszük el, hogy öregen is képesek lehetünk a szexre. (Beállította a posztjait be nem ágyazhatóra, a haláltémásból idézem, március 9.:)

A halálig tudnánk akár szexelni, ha elfogadnánk, hogy mulandó emberként erre öreg testben is képesek vagyunk. Sem halál, sem a szex nem tabu. Hozzánk tartoznak.

Öööö, de, abszolút elhisszük, tudnánk is, és nem tabu, csak hát beláttuk, hogy ízléstelen, mert hogy velünk nem nagyon akarnak már. A darvadozás, akarás, nyomulás taszító és silány. Olyan partner, aki neked is kéne, akit harapnál-tépnél, nemigen fog kívánni. Ezen a bulis, krónikusan promiszkuis módon biztosan nem.

És ez mindig egyenlőtlen. Mélyen egyenlőtlen olyat akarni bevinni az erdőbe, aki nem akar.

Tinilányok illata:

Emlékezni a tini lányok illatára,
Élvezni a felnőtt nő parfümjét.
 
Mindezt egy negyvenkilenc éves, elhízott férfi írja nőnapi köszöntésként.

Ennek a hangos csoportnak erős jogosultságtudata van: neki JÁR az élmény, a szex, kb. mint a széles árukínálat bármiből. Az élet mint pláza. Egyedi, különleges? Dehogy. A BDSM és a kinky faszkodás is fogyasztói divat. És itt is vagyunk a lényegnél: ezt a sok hülyeséget a kapitalizmus csinálja. Áruvá tesz mindent, olcsóvá, behelyettesíthetővé. Mohó állkapcsai közt teljesen eltűnik az emberség nem-üzleti, nem-harsány, nem-marketingelt minősége, lényege, spontaneitása. Nem csak a prostitúció és a pornó van itt, dehogy. Az egész társkeresősdi, tanácsadósdi, kontentgyártósdi ilyen. A sóvár, középkorú próbálkozók emberi lelkek, testek, identitások fogyasztói, rájuk licitálnak. A konzummagatartást átvitték az élet legszebb, nem-anyagi, szakrális területeire is.

Hogyan tartozhatsz az első csoportba? Önfejlesztéssel, tested, elméd, lelked megőrzésével, szépen tartásával – igazi irodalom, filmek, testélmény, önismeret.

Akinek nincs a közelében szervesen, szépen, emberileg olyan, akit kíván és aki őt is kívánja, akitől nedves lesz/erektált, akinek ez nem elég, mert unalmas, vagy még “felfedezné magát”, az kiégett, az nem kívánja a szexet, és akkor nem kell szexelni.

Nem kell folyton szexelni. Nem kell eköré építeni sem az életet, ez nemcsak fölösleges, hanem káros is. Lélekirtás és tudatipar, és nem csak a színvonala miatt. A szextémát fontoskodva idegenekre erőltető közbeszéd a visszaélés melegágya, igazolást szállít, jogosultságérzetet kelt ragadozókban, és persze keressük meg megint az érdeket: reklámszövegként működik, termékeket ad el, lásd Polililit, aki eleinte nagy lelkizve önfelfedezett, ma már műanyag kacatokat árul.

És kettő nappal a wmn-es interjú megjelenése, Hummel Zsolt felfuttatása (több ezer új követő) után a Mester olyan nőnapi posztot ír, hogy nem hiszed el. “Veletek.” Most akkor kivel, drága Zsolt. Akar-e az a nő?

Milyen a férfi?
Szereti a pinát,
Meg a melleket és a bőr illatát.
Belenézni a női a szemekbe és élvezni bizsergést.
És örülni, ha vissza is néztek.
Jó lenne egyet csak kávézni veletek.
Meg aztán együtt járni, együtt aludni.
Persze jót szexelni is.
Meg jó amikor csak este fáradtan egymásra dőlni.
Bírni mikor menstruáltok, élvezni a hisztiket.
Meg hallani amikor élveztek.
Értetlenül állni, hogy gyereket szültök.
És még főztök is mellette.
Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni.
Hogy sosem fogy el fogkrém.
Értékelni a csipkét és de élvezni a pamut bugyit is.
Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút.
De nagyon köszönjük.
Emlékezni a tini lányok illatára,
Élvezni a felnőtt nő parfümjét.
Megköszönni azt sok készülést,
Műkörmöst, fodrászt, kozmetikust.
Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát,
A gyerek miatt test változását.
A világ dekoltázsoktól, ringó seggektől lesz teljes.
Meg a szikrázó szemektől, és a mosolytól…
Ami reméljük igent mond.
Ha nem lennétek, ezt sem írtam volna le.
Meg mi értelme lenne az életnek?
Köszönjük hölgyeim.
May be an image of 1 person, standing and indoor
 
Jaj, gyönyör ezt látni: Mérő Vera “szemlézi”, nekiesik, és a facebooknőjogiak őrjöngenek, ahogy őrjöngtek az asszonyságon meg a mesekönyvégetésen, minden szarra, celebre időt szánnak, ez az Ügy – kegyetlenül unatkoznak.
 
Ha naiv volnál, és azt hinnéd A szürke ötven árnyalatából (E. L. James “ki mert lépni a sorból”, és irodalom!), a netes promóból, hogy a BDSM valami felnőtt izgiség, mely (de hisz ANNYISZOR leírták ezt:) biztonságos, konszenzusos, és “a szub irányít” (aha, és ha mégsem, ha egy vadidegen önzőn sérülést vagy károsodást okoz a testeden, akkor menj el rendőrségre, és tárd fel, hogy mi is volt előtte, és bizonyítsd, hogy honnantól nem volt konszenzusos. De a másik oldal se vicces, elkövetőként mentegetőzni. Sok sikert!), ha ezt mind beszoptad, akkor majd pofán csap a valóság.

Az elmúlt ötven év pornója kitermelt ugyanis egy nagy létszámú csoportot, akik igenis a hatalmat és az erőszakot, a kényszerítést élvezik, a kényszerfranciát, a szétszaggatós anált, a vért, a könnyeket. Azt, ha a mások felet megalázza, meggyötri, rékényszeríti magát, mert hatalma van fölötte. Azt, ha a nő (vagy épp kisfiú) tudatlan és kicsi, lásd az egészen zsenge lányokra irányuló, ijesztő mértékű nyálcsorgatást és nyomulást. Vagy épp az ázsiai importfeleségeket, a nyafogást az “erős nyugati nőn”. Honnan tudjuk, hogy ezt élvezik? A pornó leginkább keresett műfajaiból, kulcsszavaiból és e műfajok szélsebes inflálódásából. Csak az áthágás (transgression) az izgalmas, és a határ, amit át kell, lehet hágni, tolódik kifele. Teljesen legitim tinilányokat használgatni, erről fantáziálni, a másik fél kielégülésével és vágyával nem törődni és nem-kölcsönös aktusokat kicsikarni.

Ebben pedig semmi, de semmi izgalmas és élvezetes nincsen. Szó nincs itt semmiféle konszenzusról. Hatalomról és kiszolgáltatottságról, rút erőszakról van szó, az emberi méltóság lábbal tiprásáról. Minden más kenetteljes reklámszöveg, a gyanú elaltatására. Ahogy nincsen önkéntes meg örömteli prostitúció sem, ez mesebeszéd.

Szóval van egy ilyen érdeklődésű (torzulású) embertömeg, akik igen cinikusak a szexben. Hova tódulnak ők, amikor partnert keresnek, de nincs pénzük prostituáltra? Persze, hogy a BDSM-be. Meg ők kinkyk, fétisük van, nem ám torz lelkű perverzek, és ez milyen felszabadító, valóságos társadalmi mozgalom. És persze, hogy azt mondja, hogy az aktus konszenzuális, meg a szub is élvezi. Minden kötelező szöveget elhadar: ez az intimitás új lépcsőfoka, biztonsági szó van, csak a beavatottak értik. Milyen sunyik! De nem stimmel logikailag, hiszen aki az irányítást, a másik kiszolgáltatottságát élvezi, azt nem fogja érdekelni a másiknak nemhogy a gyönyöre, de a legelemibb testi integritása, traumatizálódása sem.

Honnan tudom mindezt? Fórumokat, beszámolókat olvastam.

Biztosan… de nem is biztosan, hanem talán vannak igaz, érzéki domok és szubok is, nem csak nőgyűlölők és áldozatok, ahogy vannak autentikus megélésű egyéb furák is, de ez is olyan jelenség, hogy a visszaélők, az álruhás farkasok már rég többen vannak és megkölönbözhetetlenek. A dologba magába van kódolva a visszaélés, egyben az erkölcsi felmentés. És aki bedőlt a menő szövegeknek, és pórul járt, traumatizálódott vagy belenyomorodott, az szégyent érez, ez az ő kis rút titka, nem nagyon fog erről beszélni.

Olvassuk el szüzek megtörését, meggyalázását De Sade márkinál, a Filozófia a budoárban című alapművet. Ez nem vicces, ez nem játék, még paródiának is ijesztő. Egy egészséges lelkű, értékrendű ember természetszerűleg irtózni fog: nemhogy nincs szüksége ilyen szélsőséges ingerekre, de emberileg is taszítónak fogja találni. Igen, vannak filmek, ahol maszkban vannak a tangabugyis, feszes combú szereplők, és minden nagyon esztétikus, de ez csak a promó. A nem emberközpontú szexuális élmény, a fétishajszolás, minden, ami nem a szimmetrián és emberi vonzalmon alapul, traumatizál. Mit kívánnál a lányodnak? Rosszabbat magadnak se kívánj. Annak lehet vonzó és érdekes a BDSM, aki a durva traumáit cipeli és kompenzálgatja, de ha nem vagy nőgyűlölő/férfigyűlölő és önös, illetve érted, értelmezed a jelenséget, akkor iszonyodni fogsz. Mindkét oldalától. Attól is, ha egy férfi nyalja egy nő cipőjét kutyaként, pórázon, ha őt alázzák, öklözik, szopatják rommá, bónuszként középkorú, kólásüveg testtel, ami taszítóbb még annál is, mint amennyire komikus, és attól is iszonyodsz, ha neked hatalmadban állna másvalakit alázni, használni, és erre kér. Ne már, hát álljál már fel, menjünk el inkább egy jó spagettit enni.

A magát domnak mondó, állítólag intelligens fél vagy olyan nő, aki ezt pénzért csinálja a senkinek nem vonzó, anyakomplexusos, lelki roncs férfiakkal (vagyis: domina), vagy olyan férfi, akit kicsit sem fog érdekelni a másik gyönyöre, integritása, igénye, egészsége, testi épsége. Volt itt egy kommentelő, hosszan értekezett arról (2014-ben), hogy miért is én írok nőknek blogot, én nem tudom, mi az igazi szex, a face sitting gyönyöre… hát nem, én nem tudom (amúgy szerintem csak nőnek adta ki magát, férfi volt).

Ez mind fantázia, hogy ezt lehet szépen, kölcsönösen. Valójában a magukat domnak nevező férfiak nőgyűlölők és ijesztő a lelkük. De hát a vak is látja. A fantáziák csak felizgulva érdekesek, hűlt aggyal-testtel nem kívánnál bennük részt venni, és önmagukban fel sem izgatnának. A bizonyos kontextusban oly izgi alárendelődés, egyoldalú kényeztetés soha nem olyan a valóságban, mivel a fantázia lényege (“most bejön három izmos, idegen férfi, cseppet sem intelligensek vagy gyengédek, és nem kérdezik meg, én mit szeretnék, viszont minden nyílásomba tesznek farkat”), hogy te irányítod fejben a történéseket, aszerint, hogy mi tűnik izgalmasnak. Nos, a valóságban meg nem az fog történni. A valóságban kicsit sem te irányítod.

Mindamellett léteznek olyan, súlyosan sérült emberek, akik újra akarják élni a komisz bánásmódot, akár a nemi erőszakot is, a test dezintergációját, és ez valódi élményt, izgalmat okoz, vagy legalábbis erős vágyuk ez. Ez a kutatás is erről szól:

https://www.researchgate.net/publication/275484984_Corporeality_Sadomasochism_and_Sexual_Trauma

De nem mindegy, hogy egy ilyesmit izgi, egyenrangú szexuálisviselkedés-verziónak kezelünk, vagy durva sérülésnek, problémának. Más irányban van a kijárat a kettőből.

Védett: nőnap közeleg: nemet mondanak a patriarchátusra

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez alább adjuk meg a jelszót.

my sweet antivalentine

Nyilvános poszt, mert azoknak szól, akik ezt tolják.

Amiben egyetértünk: nem komáljuk a cukros szíveket és a kereskedelmi lehúzást. A házasság hete is ilyen jobbos, butus pofavizit, boldogatalan nők és antifeminista férfiak önigazolási terepe. Mondjuk ez olyan minimum volna, amit nem kéne mondani se.

A Valentin-nap és a házasság/házassághete harsány finnyogói viszont nem néznek szembe azzal, mi az igazi bajuk. Beöltöztetik olcsó ellenzékieskedő műsorba: házasság = kerkonz képmutatás, aktuálpolitikai lózung, fujj, nem kell pasi, amúgy is éljenek a szivárványcsaládok!

Írja ezt olyan, akinek világosan az a baja, hogy soha nem kérték meg a kezét.

Ezek a harsánykodók egyszerűen lemaradtak valamiről, amit ha megélnének, nem beszélnének ennyi hülyeséget, aszex agender gendefluid poliamór BDSM agymenésektől a mentett haszonállatokon keresztül a tudatos gyerektelenségig, az érett nők igényességéig és az önkéntes, ökofogantatású kihalásig.

Azt mondod, a fiatal lányok naivak, az idősebbek már pontosan tudják, mit akarnak, és ezért nem találnak megfelelőt? Mert ,ár megválogatják és nem dőlnek be? Tévedsz, pont fordítva van. Dőlnének akárkinek… a fiatal nők, hacsak nem súlyos érzelmi sérültek, jóval finnyásabban válogatnak, az érett nő pedig nem igényes, hanem tudja, hogy igazi, kölcsönös vonzalomra elhízva, megkeseredve, pótcselekvésekbe ragadva, feldolgozatlan traumáival, önmegnemvalósulásával már nincs esélye.

Na és ezért nagy dolog negyven fölött, ha mégis találsz olyat, akivel jó. Bővebben…

Védett: de sőt, a nagyobb leányoknál még nagyobb leányok es vagynak, nem különben aszszonyok, s az ő kínjaik is számosak

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez alább adjuk meg a jelszót.

mi a baj a poliamóriával? 2.

Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.

Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.

Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.

A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhessék magukat (nekik mindig nagyon számít a morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk, meg persze a trend, a FOMO). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…

mi a baj a poliamóriával? 1.

Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):

mi a baj

Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.

A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.

Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)

Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):

milyen legyek neked?

akkor eldobják

amiért a nő nem… 1.

micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)

Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.

Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…