zaj

Annyira igyekszem délután vagy este megírni a másnapit, és a munkába zötykölődők, hajnali szoptatók, madárdalra ébredők kedvéért fél hatra időzíteni. Azonban tegnap hosszú, több helyszínű mozgalmasság volt, sajognak az izmok, de még este megérkezett az illuzórikus konyhánk is darabokban, aztán nekiálltunk Mauval egy üveg Tündérnek, és szólt a dzsessz, és akkor volt egy pont a fogmosások és a retrójancsiésjuliska diavetítése után, amikor feladtam azt a napot. (Az arctisztítás, három lépésben, nem maradhat el azonban.)

S most újra mocorog a hajnalban a fenyegető délelőtt. Újabb arisztokratikus fintorgásom témája, hogy legyen már csönd. Nagy némaság. Tél és csend és hó és halál akár, de ez ne legyen. Bővebben…

urbánus

Rendszeresen és szándékosan idegesítem olvasóimat, lássuk csak: autó, kötés-horgolás, mosogatógép, turkáló, akciólesés, mobiltelefon, ex-Európa. Hogy nem, nem, nem, nem. Én nem. El is mesélem szempontjaimat.

Nem azért, hogy hozzám viszonyítsatok. Én nem vagyok életmódmodell, én gondolatokról írok. És ezek olyan jelenségek, hogy igazán elfér melléjük egy másik szempont. Bővebben…

kéreg

ez is neked

Nekem egy csomó kommunikációs problémám volt az emberekkel egész életemben, és emiatt rengeteget szenvedtem. Fel sem ismertem, mi a gond, csak azt, hogy nem értjük egymást.

A gond az, hogy nem mondták, a hátam mögött mondták, letagadták, elkenték, átfogalmazták, nem gyanakodtam. Én meg mondtam. Mintha az életem múlna rajta. Szemléletesen, néha élesen. Magyaráztam, szenvedéllyel és kétségbeesve. Én voltam a hökkenet mindig. A konfliktusos, az arrogáns, a megosztó, jó esetben az őszinte. Nekik könnyű volt, védték őket a szavaik. Bővebben…

“pezsgő optimizmus”

hát akkor Szél Bernadettnek, szeretettel

A fiam mesél nekem. Figyel, és szuverénül, sajátosan érzi a világot, aztán ezt remekül és élvezettel reprodukálja, hogy megfáradt édesanyját szórakoztassa. Várja a hatást. Nem bohóckodik. Szemérmes a mosolya, ahogy kiejti az évtized poénját a száján.

Ülök a Villa Bagatelle-ben, pénzt utalok, jelszót adok, e-mailt írok, zsong a fejem, jól vagyok. Felhívtam — együtt megyünk a kicsikért az oviba –, beállít, zöld a dzsekije, böhöm a táskája. Rajtam is az ő egyik — kinőtt — cipője van. Az arcába illeszt egy klubszendvicset, a coleslaw (Cole’S Law, benne van Murphy törvénykönyvében, tudtátok?) nekem jut persze, és elmesélni nekem, hogy az apjával látta a Hamletet az Örkényben, és az milyen volt. Az egyik sírásó nő, és Gálffi nemcsak atyjának szelleme, hanem sírásó és első színész is. Ez valami olyan… életmódmagazin, nyugis, boldogságos, ráérős, jó kaja, nyugalom, és az én fiam, jó sztorik, és ketten! Nagyon ritka ez.

Bővebben…

egyszerű

Amikor már ott tart, hogy leesik a fölösleges, és vakítóvá válik a lényeg, akkor az embernek megváltozik a stíluseszménye.

Engem már csak a lényeg érdekel. Öröm, munka, igazság. Kérlelem is a világmindenséget: ne bonyolítsátok. Olyan hálás lennék, ha lehetőség szerint egyszerű lenne minden, kisebb és nagyobb dolgokban is, nem körülményes, nem időrabló, nem redundáns, nem közhelyes. Nem mérnénk le a sütibe a cukrot, nem toporognánk, hanem belemennénk a közepébe, és zöldre váltanának a lámpák. Nem magyaráznánk, ami világos, csak számolnánk vele, ellenben beszélnénk arról, aminek van hírértéke.

Bővebben…

szomjan halok a forrás vize mellett

Én nem tudom, csak nekem ilyen hullámvasút az életem? Meghökkentő fordulatok, műfajidegen fejezetek, stílustörés. Ki hitte volna még akkor, hogy pont én! Valamint: minden arra mutatott, de nem. Mindenki igen, csak én nem.

Ez mind én vagyok. Jó látni a széleket.

De nem is csak ennyi, hanem időnként előzmények törlése, és aztán lehet valami nagyon Mégis. Semmi nincs végleg elveszve. Ez megdöbbent és meghat.

DSC02070

Tudom, milyen csórónak lenni, hajjaj. Tudom, milyen hó végén utolsó ezresből húsz szál rózsát venni. És tudom, milyen annak az öntudata, valami bohó és méregdrága semmiséget venni, és mindegy.

Napi huszonhat órát dolgozni, pisilni rá nem érni nyomorú bérért és időmilliomosnak lenni, rózsaszirmok, szaténlepedő, üdvrivalg, ez is megvan. Németesen pontosan, tűfilccel, szisztematikusan, avagy grandiózus leleménnyel és mézízű sodrásban, létrehozni valami katartikusat, vagy zseniális blöffel. Meg a minden mindegy, szakadjon rám, megúszom, a nihil, az is.

Tudom, milyen kicsinyesnek lenni, lesni és sajnálni mástól, tizenkét forinton és tíz percen dühöngeni, és tudom, milyen a nagyvonalúság. Mármint, ez én vagyok mind, de velem is csinálták ezt is, azt is.

A böjt, a módosult tudatállapotig, és a szerény másfél doboz diófagylalt, és utána az üresség, az is ismerős. Tudom, milyen a nem és nem mozduló test, ennek összes következményével, és tudom, mi a hajlékonyság, az erő, a tizenöt kilométer terepen.

Megvan a depresszió, a láthatatlanság homályfelhőben, amikor semmi sem működik. Még csak nem is fagyottak az ujjaim, de a kulcs a zsebemben nem úgy akad bele a kezembe, mint ahogy reméltem, ettől kiborulok. És megvan az, hogy megyek bele a világba, lehagyom a parfümöm, és zöldre váltanak a lámpák, mindenki engem néz, miért ne legyek díva? Jártam szellőtől fényes csúcsokon. Iszony és diadal, megvan minden.

Megvan a rútság, szürke pórusok, és az is, hogy egyszerre íve lesz a derekamnak.

A legmélyebb emberi összetartozás, szellemi sztratoszféra, összhangzattan, és a kíméletlen önalázás méltatlanért, ez is megvan. A vágy, mindenembe, ami konkáv, kívánni őt, azt is tudom, és azt is, milyen az iszony, és milyen, amikor az intellektus falán nem jön át a test.

Merre jártatok, meséljetek.

Kapcsolódó bejegyzés: egó

az én hercegnőm

Ezt a képet a már említett trikóról egy olvasó facebookján találtam, aki lányos apa, és részletes elemzést is írt a témáról. Ursus arctos vendégposztja, a szöveget január 1-jén írta.

*

Ő az én hercegnőm, ő az én kislányom, ő az én tulajdonom…

rules for...Egy viszonylag népszerű fotó vissza-visszatér az üzenőfalamra. A képen egy póló, rajta feliratok, amelyekben egy lányos apa inti a képzeletbeli, leendő vagy akár aktuális udvarlót, barátot, hogy mire figyeljen, mit kerüljön el. A közepesen népszerű megosztás sok lájkot, egyetértő megjegyzést generál. Nem is érdemelne ez több figyelmet, mint az átlagos viccespóló – azokat sem szokás komolyan venni, azonban én úgy tapasztaltam, hogy nem csak netes, webkettes és korántsem csak férfias közegben uralkodó az a vezérelv, alapgondolat, amely a pólón jelenik meg. Bővebben…

“pedofilozó”

Cikk:

Nem gyerekjáték — A filmtörténet 10 halálos Lolitája

Tiltakozás:

http://www.peticiok.com/pedofiliamentes_magyar_narancsot

Fenyegetés:

http://www.peticiok.com/a/76560

Cikk:

Pedofilozó online petíciót fenyeget a Magyar Narancs

Komment:

…ez az itthoni közélet tényleg a jómódú fehér férfiak játszótere, puszi neked, liberalizmus, és ha valakinek ez nem tetszik, az minimum emancipunci.

Ezt pont tőletek nem vártuk volna, Narancs, le is mondom az előfizetésemet.

ÚJ, NŐGYŰLÖLETMENTES, FELELŐS, ÉRZÉKENY SAJTÓT AKAROK

IMG_7576

 

azt hiszed, megúszod

Azt hiszed, de most komolyan azt hiszed, hogy csak mert nálatok apa nem vonul ki, ő is mosogat és tereget és pelenkáz, és te is úgy igyekszel A Megfelelő Dolgokat Mondani Neki, tehát NÁLATOK nincs egyenlőtlenség, ebben nő fel a lányotok — azt hiszed, hogy ő akkor majd megússza, meg van oldva a patriarchátus?

Ezek az emberek azt hiszik, hogy egy ilyen megvédett lány biztonságban lesz, majd csupa szép kapcsolata lesz, majd nem választ bántalmazót. A helyzet az, hogy bántalmazót nem lehet választani, mert bár a gyerekkori erőszakos minták és a későbbi bántalmazás vagy az áldozatlét összefüggést mutat, bántalmazó mint személyiségtípus, profil, közös lélektani jellemzők összessége, nem létezik. Vagyis a bántalmazás nem kórság, nem agresszív alkat, nem személyiségzavar, aminek szeretik hinni a “csupa szerető férj, minden rendben van, csak az a néhány aberrált ember valahol messze” logikájú, elégedett középosztálybeli polgárok. A patriarchátus annyira közel van, hogy pixeleket látnak csak, összképet nem.

A bántalmazás, amely nem annyira ütést jelent, inkább hatalmaskodást, kontrollszerzést a másik fölött, nem más, mint működésmód, a jelen hatalmi helyzetek megnyilvánulása az egyénben, szoftver, amely bizonyos feltételek fennállása esetén bekapcsol. Azokban is működik hiedelmek, meggyőződések, ítéletek formájában, akik nem bántalmazók, és azok is szenvednek tőle, azokat is korlátozza, akik nem közvetlen áldozatok.

Tudom, hogy van, aki visszahőköl az ilyen radikális állításoktól, de az erőszak kultúrájában élünk. Mindenki az áldozatot hibáztatja, minden abba az irányba hat, hogy akit sérelem ért, hallgasson, s különösen ha nő, önmagát eméssze érte. Önmagát tartsa nem elég nőiesnek, önmagát beszélje le a méltó életről.

Nem elég kerülni a habos-fodros cuccokat, építőjátékot adni a kezébe, kalandparkba vinni, Barbie-t nem venni neki (vagy ha mégis, Kent is hozzá), nincsen garancia. Nem elég önbizalomtelivé nevelni, egyetemre járatni, mert az, amitől a nők szenvednek, nem az egyénből indul ki. Nagy önbizalmú, szerető családban felnőtt lányok is áldozatául esnek, és még csak azt sem tudják éveken át, min mennek át, mi ez az egész. Nevelhetünk mi nagy figyelemmel lánygyereket, hihetünk benne, talán ettől gyanútlan is lesz, és vak lesz mások kínjaira, egy különleges hópihe. Egy kicsit jobb lesz neki, igen. Sőt, sokkal. Nem fojtja magába önmagát. Nem lesz annyi akut és krónikus kínja, traumája, feldolgoznivalója. Ez nem kevés, ez fontos, ez nagy előny. Igen, megteheted, hogy figyelsz apával, miket mondotok neki, tedd is meg. Higgy benne, légy rá büszke, beszélj neki okosan a világról, a szexről. Sőt, mindenkinek kötelessége ilyen elfogadó, meleg, kiegyensúlyozott légkörben nevelni a gyerekeit. Ez elengedhetetlen, de sine qua non és nem non plus ultra: ne várjuk tőle, hogy ezzel meg van oldva minden probléma, ő átmegy a mocsáron fehér cipőben. Voltaképpen azt reméli az ilyen szülő, hogy ha ő mindent megtesz, akkor majd… akkor majd mások lányát fogják megerőszakolni. De még ebben sem lehet biztos.

Ma sem tudok megoldást, annyit szeretnék mondani: a rendszer a rossz, és nem lehet egyénileg kicselezni.

ment-e bármi által a világ elébb?

Mielőtt könnyelműn a húrok pengetésihez fognók, jegyezzük meg, hogy a cím egy Vörösmarty-sor parafrázisa:

…ment-e

a könyvek által a világ elébb?

Arra keresem ma a választ, hogy van-e haladás, fejlődés az emberi nem gondolkodásában, életminőségében, lehetőségeiben. Mijében? Jó, akkor úgy mondom: egyre jobb-e élni, vagy nem.

Egyáltalán, van-e értelme a kérdésnek? Bővebben…

így negyven felé

bringásahegyennek, a közelgő elkerülhetetlen alkalmából

Májusban leszek harmincnyolc. József Attila az én koromban már nem élt. Milyen rég mondogattam, hogy Petőfi Sándor az én koromban már nem élt! Arany élt és élni fog. Hát még Faludy György. Előtte volt az élet még ennyi idősen! Meg azt mondja, hogy mondja? Az emberélet útjának felén. Ezen is túlvolnánk.

Elmulasztottam harminckét évesen megírni a Születésnapomra-parafrázist.

Már semmi nem olyan, mint huszonévesen. Bővebben…

a délelőtt

Ez egy másik reggel után jön. Az oviba a felső bejáraton át osonunk: ahol bemennünk kéne, azt bezárják kilenckor. És mi egy ideje nem kilencre járunk, fontosabb mindennek a maga ritmusa, mint az óra, amelyik könyörtelenül halad. Fontosabb a nyugalmas ébredés, az egy-két gyengéd perc, lomhán türelmes mozdulat. Fontosabb egymás szemébe nézni, kivárni, míg maga felveszi a cipőjét, és hogy a szertartásos kakaónak meglegyen az íve és csúcspontja. Így aztán fél tízre érünk be. Ha szerencsém van, ott egy dadus, és akkor nem kell lapítanom, hogy már megint, és békés az átmenet.

Most akkor olyan délelőttről írjak, ami… szóval nagyon röhögtem én is bringással a Vájf egy tökéletes napján. Amit végigcsinált, ami után oly elégedett volt, bögre mézes teával a kanapén. Étteremből kávézóba fuvarozták, keményen helytállt, majd beleszakadt. Ez az égig habzó mámor, és nincs sehol egy szilárd pont benne…! Nos, nekem is vannak ilyen napjaim. Bővebben…

gyermektelen

Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:

Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.

*

Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).

Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben…

a mese hazudik

Szoktam én itt az életmód címkével ellátott bejegyzésekben feltűnő hévvel közkedvelt jelenségeket, úgymint: kézműveskedés, ruhaturkálás, mosogatógép, ostorozni. Ilyenkor előre kalkulálok az olvasói reakciókkal, mert a jelenség közkedvelt, nemigen kérdőjelezzük meg, értéknek tartjuk ab ovo. Annál jobban izgat engem népszerűségének titka, és utánamegyek a gyanúmnak. Hogy tudniillik itt valami átgondolatlanság van. És éles leszek, mert én szeretek éleseket írni. De nincs is más választásom: ahhoz, hogy egy gondolatot bemutassak, amely csak bujkáló gyanú, nyüszögés gyomortájt, finom jaj-nem, erős eszközöket kell használnom. Írás közben válik meggyőződéssé. Akkor értem meg.

Szóval, a mesével is bajom van. A meseműfajjal mint olyannal. Hogy azt a szerepet szánjuk neki, hogy gyermekeink főfogyasztású szövegfajtájaként képzeletüket lekösse, és beleszocializálja őket a fennálló rendbe. Bővebben…

sajnálják tőle

Ülsz a leandered mellett a fonott karosszékben. Olvasod a Vanity Fairt. Előfizetted, igen. Beletoltál a limonádéba egy fél gránátalmát is. És szól a dzsessz. Bővebben…

portrék 4.: a lelkes szülők

Soha másnak nem született gyereke még.

De ők megcsinálták. Gyerekük lett. Kilenc hónapig növekedett! Egy feje van! Két keze! Két lába! És micsoda értelem van a szemében, láttad, Ágikám, rám nézett, négy napos, és érti, amit beszélek!

Kopasz fejre virágos hajpánt. Bővebben…

anyám fáradt mosolya

Sokan voltunk. Hajnaltól vakulásig dolgoztunk. Nem volt játék, születésnap, se semmi. A hamuban aludtunk tízen.

De anyám mosolya! A tekenő mögül! Bővebben…

normálisék

A Normálisék meglepő pályát futott be: nemcsak 4500+ osztása van, hanem 2025-6 telén elsőrangú művészeti közegben lett fiatalok tápláléka, és ott is sokszorozza magát az elmékben. Minden idők legolvasottabb bejegyzése, 2014. január. Több mint négyezren osztották meg. Örülök, hogy ez a legolvasottabb. Elképesztően jók a kommentek is.

Bővebben…

panta rhei

A tegnapi bejegyzés sokakban riadóztatta a szülőt, pedagógust, nyelvművelőt. Tarolt a facebookon, kaptam miatta számos levelet. Hogy én itt a káromkodást propagáltam. Holott a bejegyzésem nemhogy nem helyeselte, nem is érintette a “mindent kötőszónak és töltelékszónak használunk” jelenségét, sem a szabadszájú értelmiségi körökben dívó sűrű trágárkodást. Egyáltalán nem helyeslem és nem is hirdettem a sűrű bazmegezést. Nem szokásom nekem sem, és nincs a helyén, mert ennyi bajunk, indulatunk egész egyszerűen nem lehet, passzióból meg nem stimmel, mert nem kifejező.

Erről, a kétszázharminchármas buszon kötőszóként használt geciről, a mai fiatalokról egyáltalán nem írtam, nem vettem védelmembe őket. Bővebben…

trágár

a magyar szakos, nyelvi szerkesztőként is dolgozó blogger állásfoglalása arról, miért nem csúnya a csúnya szó, miért van helye egy sor igényes szövegben, művelt nyelvhasználók írásbeliségében akár. tabutlanság ez, nem durva lélek, erre szisszenni tájékozatlanság és kispolgáriság. 2014 januárjából. 323 komment.

Ez még egy népszerű félreértés. A stilárisan színvakok, akik csak a harsány színeket veszik észre, a pasztellrózsaszín és a fáradtrózsaszín közti különbséget nem, és simán keverik a létemre és a lévén szavakat, hogy rosszabbat ne mondjak, rendre megütköznek a csúnya szavakon, és felróják nekem.

Csúnyán beszélni nem szabad. Erre tanítjuk a gyerekeket is. Bővebben…