egó

kinek is

Jaj istenem, túl nagy az énem,

az egész énem egy nagy én,

minden mondatom énnel kezdődik,

én nem fogom be pörös számat,

én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen,

én nem tudom, mi fenyeget az estek csipkés árnyain,

én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség barlangja szivem,

én, Gerle Éva, itt vagyok,

én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére,

én dolgozni akarok,

én magyar daccal ébren voltam akkor, mikor mindenki aludt,

én kifelé megyek,

én nem vagyok magyar?

én nem leszek a szürkék hegedőse,

csak én bírok lenni versemnek hőse,

amikor valakihez beszélek, mindig én beszélek hozzá,

és én hallgatom azt is, amit mond, iszonyat!

össze vagyok zárva vele

én lépek be a húsboltba, én igazgatom meg a párnát, én mosom fel a követ, de még a blogot is én írom — érdekes, miért nem más? micsoda önzés!

azért néha!

én vagyok, akinek a sorait nem értik, és akkor én vagyok, akinek hirtelen beintenek, én,

csak én értethetem meg magam, csak én dönthetek, csak engem érdekel, mi van velem, s csak én tehetek érte, hogy jobb legyen nekem,

az évtizedes énhiány után most minden én,

és, érdekes, így már van a világ is, tud lenni, számít,

de még emberek is, megdöbbentő különbség, egyszer csak látni az embereket,

így már jöhetnek belém, meg el is mehetnek, nem fáj senki, van külön zugom, van honnan mosolyogni,

ennek a szimbóluma és tere az otthonom is, valahol messze, fák sűrűjében,

egy én, amelyet most döbbenten vettem észre, hogy létezik úgy is, hogy működőképes, jó neki, van keze, szemöldöke, körvonala, nem csak mint kín forrása van, és nem nincs,IMG_4469

az én, az ott van, az én, amelyik kér valamit, na, hát mindenfélét, sokfélét, selymet és marhahúst és zenét és emberi szót és emlékeket és időt és élményt, hogy bírja a hétköznapot, azt is, amikor sírva ébred a kicsi, egy tányért és egy poharat török, nincs meg az anyakönyvi kivonat, eldugul a vécé, nyugtalanító e-mail érkezik, nem működik a telefonom, majd megdöbbentő módon beállít a postás egy biciklivel, ja, igen, megrepedt a bambuszom (az én bambuszom),

az én, amelyet nem szabad kényszerek és normák közé feszíteni,

az én, amelyik megengedi magának és másnak is, hogy ne olyan legyen, mint szokás, és ámul és figyel,

az én, aki derűs és könnyű és szívesen öleli az övéit,

az én, aki érvel, gondol valamit,

az én, aki nagyon el van kenődve, ide-oda járkál, nyom még egy kávét, és csak akkor szól, ha rájuk,

az én, amelyik fut, mert nem az izom fut, hanem az agy, az én,

fut, elfut bármeddig, ha figyelek rá, ha szóba állok vele, ha megértem,

ez így rendben is van, gondolom, mások is így vannak vele, nem csak én,

csak ennyit beszélni róla minek?

az én, amelybe leások, amelyikre szükségem van minden nap, az én, amelyikkel le kell ülni rendszeresen, figyelni érzeteit, álmait, halk moccanásait, mert abból írok, és írni neccesse est, ha nem írok, nem élek, én nem,

azt mondják, túl nagy az énem,

meg azt mondják, nem hallok meg mást,

hogy csak mondom, mondom,

hát persze, hogy mondom, mit csináljak?

ti mit mondotok?

hát nem ti biztattatok, hogy csak mondjam, és csak legyek én és ne törődjek senkivel?

és én nem hallgattam rátok, én csak magamra,

végre találtam valamit, a mondás az, és az én,

és ez az én volt az, amelyik kibírta azt, amit te el sem tudsz képzelni,

az én, az nem bánt, és nem önzés, de látszani akar és hálás és jó neki és figyel, téged hagy te-nek lenni, és nagy, maga a világ,

az én, akinek mindent egyedül kell már, és megértette és megismerte zugait, és nem bántja már magát,

én, te.

30 thoughts on “egó

  1. Így van ez. Vagy elfogadja az ember, hogy ő egy én, és él is vele, vagy ujjal mutogat azokra akik boldogok a saját énjükkel. Az egészséges énezőkre gondolok, nem az önzőkre. Sokan úgy gondolják, hogy csak az önzőség létezik. Hát kérem, egy nagy büdös frászt!!! 😀

    Kedvelés

  2. De furcsa! Én mindig azt hittem, van az én, akar, tesz, gondol. Mint régen. Aztán dehogy. Alkalmazkodott, elhitte, amit nem kellett volna, évekig nem a saját szavai jöttek a szájából, pedig korán megtanulta, hogy csak az van, amit ő csinál, ő ér el, ő dolgozik érte. És azt is korán megtanulta, hogy csak magára számíthat. És most, 10 év kihagyással megint rá kellett jönnie, hogy tényleg csak magára számíthat. Hogy tényleg csak az van, amiért megdolgozik. Meg amit kap, ha észreveszi.
    A napokban kezdtem megint élni, én élni, és közöltem itthon, hogy most az lesz nagyrészt, ami nekem jó, és ebben benne van az is, hogy nem jó nekem se, ha a többieknek rossz. Csodálatos két napot töltöttem egy szép helyen, gyerekekkel. Nekem is jó volt, én mondtam, mit csinálunk, nem alkalmazkodtam, és mindenki rájött, hogy érdemes úgy csinálni, ahogy nekem jó, mert azt akartam mindig is, hogy mindenkinek jó legyen. A férjemnek pedig megengedtem, hogy részt vegyen ebben, és jé! Neki is jó volt, örült, hogy részt vehetett és vihette kocsival a seggünket. Ezentúl az lesz, hogy meg kell becsülnie, hogy részt vehet az életemben. Én még nem tudom, akarok-e az övében.

    Kedvelés

  3. Az énnel 14 éve társalgok naplóban, elemzek ezerrel. A hétvégén meglátogattam Édesanyámat, és beleolvastam több naplómba is. Nagyon sokat féltem a létezéstől akkor, amikor olyan emberrel voltam egy (kellett volna egynek lennem), aki nem volt kíváncsi a világra. Most már sokkal kevesebbet félek, kíváncsi ember a férjem.
    Az én elmúlt hetekben átélt legnagyobb meglepetése volt, hogy a testmozgás mekkora dopping. Amikor tekertünk a férjemmel a Balatonnál 45 km-t, utána olyan kiegyensúlyozottá váltam pillanatok alatt, hogy csak lestem…Semmi fáradtság.
    Az én szeret szabad lenni, örök lázadó marad, amit csak a legközelebbiek tudnak róla, a többiek nyugodtnak képzelik (csak azért mert fölöslegesen nem beszél).
    Az én szeret játszani, nevetni, felfedezni.
    Az én szeretné, ha még kevesebb félelem lenne benne. Ha az a jóleső szabadságérzés mindig körülvenné, ami igazán az otthona.

    Kedvelés

  4. Én ma hibát követtem el a munkában, de 5 perc alatt jóvá tettem. A kolléganőm nem állta meg morfondírozás nélkül és elmondta, hogy ÉN milyen felelőtlen vagyok és könnyelmű. Én nem foglalkoztam vele, végeztem a dolgomat. Ezelőtt a bejegyzés előtt lelkiismeret furdalásom lett volna és bocsánatáért esedeztem volna Én, de most azt gondoltam, hogy ÉN már elfelejtettem azt kis hibácskát, tutti, hogy még egyszer nem követem el, oszt ha a másik ezt őrizgeti magába, én azért nem leszek szomorú. Ez pitiáner kis ügyecske, de ÉN mostanig ilyen pitiáner ügyecskék miatt állandó bűntudat alatt éltem és nem gondoltam, hogy ez így is jó is lehet 🙂 Szabad ÉN vagyok ! Én szabad vagyok. Szabad vagyok, ÉN!

    Kedvelés

      • en mindig is tudtam, higy szabad hibazni. engem az “tesz tonkre” hogy azt kellett megtanulnom, hogy nem lehet. enem sem lehet.
        es probalom megtanulni ujra azt amit mindig is tudtam, csak nem alkalmaz(hat)tam

        Kedvelés

  5. Bírom, felesége ifjú pszichológus, ültünk egy szórakozóhelyen, és mellettünk egy fickó nagyon osztotta egy másiknak, hogy csak le kell győzni az egódat, meg száműzni, meg stb… mire a feleségem: ha száműznéd az egódat, te már nem is lennél te. 😀

    Kedvelés

  6. Visszajelzés: szomjan halok a forrás vize mellett | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.