azt hiszed, megúszod

Azt hiszed, de most komolyan azt hiszed, hogy csak mert nálatok apa nem vonul ki, ő is mosogat és tereget és pelenkáz, és te is úgy igyekszel A Megfelelő Dolgokat Mondani Neki, tehát NÁLATOK nincs egyenlőtlenség, ebben nő fel a lányotok — azt hiszed, hogy ő akkor majd megússza, meg van oldva a patriarchátus?

Ezek az emberek azt hiszik, hogy egy ilyen megvédett lány biztonságban lesz, majd csupa szép kapcsolata lesz, majd nem választ bántalmazót. A helyzet az, hogy bántalmazót nem lehet választani, mert bár a gyerekkori erőszakos minták és a későbbi bántalmazás vagy az áldozatlét összefüggést mutat, bántalmazó mint személyiségtípus, profil, közös lélektani jellemzők összessége, nem létezik. Vagyis a bántalmazás nem kórság, nem agresszív alkat, nem személyiségzavar, aminek szeretik hinni a “csupa szerető férj, minden rendben van, csak az a néhány aberrált ember valahol messze” logikájú, elégedett középosztálybeli polgárok. A patriarchátus annyira közel van, hogy pixeleket látnak csak, összképet nem.

A bántalmazás, amely nem annyira ütést jelent, inkább hatalmaskodást, kontrollszerzést a másik fölött, nem más, mint működésmód, a jelen hatalmi helyzetek megnyilvánulása az egyénben, szoftver, amely bizonyos feltételek fennállása esetén bekapcsol. Azokban is működik hiedelmek, meggyőződések, ítéletek formájában, akik nem bántalmazók, és azok is szenvednek tőle, azokat is korlátozza, akik nem közvetlen áldozatok.

Tudom, hogy van, aki visszahőköl az ilyen radikális állításoktól, de az erőszak kultúrájában élünk. Mindenki az áldozatot hibáztatja, minden abba az irányba hat, hogy akit sérelem ért, hallgasson, s különösen ha nő, önmagát eméssze érte. Önmagát tartsa nem elég nőiesnek, önmagát beszélje le a méltó életről.

Nem elég kerülni a habos-fodros cuccokat, építőjátékot adni a kezébe, kalandparkba vinni, Barbie-t nem venni neki (vagy ha mégis, Kent is hozzá), nincsen garancia. Nem elég önbizalomtelivé nevelni, egyetemre járatni, mert az, amitől a nők szenvednek, nem az egyénből indul ki. Nagy önbizalmú, szerető családban felnőtt lányok is áldozatául esnek, és még csak azt sem tudják éveken át, min mennek át, mi ez az egész. Nevelhetünk mi nagy figyelemmel lánygyereket, hihetünk benne, talán ettől gyanútlan is lesz, és vak lesz mások kínjaira, egy különleges hópihe. Egy kicsit jobb lesz neki, igen. Sőt, sokkal. Nem fojtja magába önmagát. Nem lesz annyi akut és krónikus kínja, traumája, feldolgoznivalója. Ez nem kevés, ez fontos, ez nagy előny. Igen, megteheted, hogy figyelsz apával, miket mondotok neki, tedd is meg. Higgy benne, légy rá büszke, beszélj neki okosan a világról, a szexről. Sőt, mindenkinek kötelessége ilyen elfogadó, meleg, kiegyensúlyozott légkörben nevelni a gyerekeit. Ez elengedhetetlen, de sine qua non és nem non plus ultra: ne várjuk tőle, hogy ezzel meg van oldva minden probléma, ő átmegy a mocsáron fehér cipőben. Voltaképpen azt reméli az ilyen szülő, hogy ha ő mindent megtesz, akkor majd… akkor majd mások lányát fogják megerőszakolni. De még ebben sem lehet biztos.

Ma sem tudok megoldást, annyit szeretnék mondani: a rendszer a rossz, és nem lehet egyénileg kicselezni.

455 thoughts on “azt hiszed, megúszod

  1. A legszomorúbb az, hogy ezt a mai anya még meg akarja úszni, még hiszi, hogy megúszhatja. Ám a következő generációk anyái lassan olyanok lesznek, hogy már nem is akarják megúszni, azt se tudják, mit kéne, mit lehet itt megúszni. Mert a társadalom szocializál ma, nem a család.

    Hiába neveltem én akárhogy a lányomat, mégis abban nőtt föl, hogy a faluban 50 utca van elnevezve férfiról és egy se nőről. Az óvónéni minden reggel a ruháját és a szépségét dicsérve édesgette magához. A tankönyvei tele voltak férfiak képeivel és nevével. A magyar politikai és gazdasági életből teljességgel kiszorultak a nők, és ennek a propagandája folyik a csapból is ezerrel.
    Maximum tőlünk hallhat arról, hogy ez miért van így és miért nem jó. Amíg mi emlékszünk másra.
    Emlékszünk a saját gyermekkorunkra.
    Ahol a lány is lehetett őrsvezető és nő is úttörőcsapat-vezető, ahol a bányamérnökök között is előfordultak nők.
    Náluk ezzel szemben már általánosban sem tűrte el senki, hogy lány legyen a diákkirály jelölt. Viszont vihették a süteményt, amit a fiúk alkalmasint a szemétbe dobáltak, és itt már a 18 éves, semmire sem képes, viszont igen öntelt fiúkról beszélünk. Akiknek tömegesen a leghőbb vágya nem egy érdemes kapcsolat, hanem egy mélyszopás a WC-ben.
    nem hiszem, hogy érdemes itt lányt nevelni, ez még így megy pár évig, és ránk is ránkköszönt a szelektív abortusz korszaka, és ezzel az emberiségnek be is fellegzett.
    Állítom, hogy az első pornófilmek megnézése mélyebb nyomot hagy az agyban, mint a 10 év gyerekkorban a szexualitásról a családban hallottak, látottak.
    És onnantól ezt idézi fel az agy, nem a másikat. És onnantól nyert ügye van a hímsovinizmusnak.
    Elképzelni sem tudjuk, mert fű alatt zajlik és napjainkban sincs vége,
    hogy mekkora változásokat indított be a pornográfia és annak kontrollálatlan tűrése a nemek viszonyában és az emberiség történelmében.

    • Ne is mondd, ez az egész pornótéma nagyon nyomaszt most. A kilencedikes osztályomban az a három szem fiú bevallottan néz ilyesmit, és előbb-utóbb terítékre is fog kerülni a téma osztályfőnöki órán. A szülőkkel nem akarok erről beszélni, nekem elég, ha a gyerekek nekem elmondják, de ha a szülőkre rázúdítom, ék meg otthon előszedik a kölköt és jól lebasszák, abból semmi hasznom nem lesz, legfeljebb később nekem sem mondanak el majd semmit.

      Azon töröm a fejem, milyen formában beszéljünk erről, és hogyan tudnám rádöbbenteni őket arra, hogy ez mennyire nem jó és mennyire nem korrekt. Hogy ne az jöjjön le, hogy az ofő prűd és földhözragadt, hanem a valódi lényeg. Van egy nagyon jó videó, amit Képviselőné lefordított és most feliratozom, az lehet, hogy használható lenne az oktatásban ilyen szinten, de még konzultálok pszichológussal meg rutinos kollégákkal is a témában. Tudom, hogy nem fogom megváltani a világot és megordítani a szemléletüket egy darab ofőórán, de úgy érzem, valamit tennem kell, legalább megpróbálni, és aki fogékony, azt a lehető legjobb útravalóval ellátni.

      • Remélem nem vagyok pofátlan, de van valami mód arra, hogy az ilyen anyagokat közkinccsé tegyétek? Nekem is vannak jó anyagaim, már lefordítva, csak kellene velük valamit kezdeni.
        Esetleg valami közös tárhely, ahol ezeket gyűjthetnénk?

        • Szerintem az lehet kitűzendő cél, hogy amikor legközelebb kattintanak, bűntudatuk legyen. És egyre nagyobb bűntudatuk legyen, és egyre kevésbé kattintsanak. Ez felnőtt férfiak esetében is tud működni.

          • Igen, mindenképp hosszútávú hatásban lehet csak reménykedni, hogy ha nézi is legalább elgondolkodik, és legalább az lesz a fejében, hogy amit lát, az nem a valóság.

          • Bennem az merűlt fel,hogy az elfojtásba, büntudatlkeltésbe már belebuktak vallási jellegű csoportok. Példa a konzervativ, katolikus jellegű neveltetés, ami máig ható szexuális blokkokat okozott a nőknél. Ahol házasság előtti szex tabú, utána pedig házassági kötelességgé degradálják. A szexualitás kiárusitása a másik véglet, aminek egyik formája a pornó .Ezért tényleg nagyon fontos a kamaszok érzékenyitése, legalább legyenek tájékoztatva. Ennél többet nemtudom lehet-e tenni.

            • “Példa a konzervativ, katolikus jellegű neveltetés, ami máig ható szexuális blokkokat okozott a nőknél.”

              én ezt a Don Rigoberto feljegyzéseiben máshogy olvastam, amik viszont merőben találnak a tapasztalataimmal is. persze ez természetesen nem zárja ki, hogy másokkal máshogyan lehet.

          • nekem az a hozzáállásom, hogy én bízom bennük, és arra inspirálom őket, hogy bátrak legyenek nézni, lázadni, kiállni magukért, és hogy alap legyen az, hogy legitim amit gondolnak, amit viszont fontos felelősséggel csinálni. nálunk kb. ez a szemlélet megy. nem tudom őket teljesen kivonni sem a reklámok, sem az egyház, sem valószínűleg a pornó hatása alól sem, úgyhogy inkább azt csinálom, hogy folyamatosan kritizálom ezeket, és mondom a mantrát, hogy ez mennyire gáz, meg hogy szerintem miért gáz, és püffögök. egyrészt történetileg ezért tisztára hülyének néz a családom, másrészt viszont megfigyeltem, hogy a gyerekek is ezt csinálják már, és egyre kevésbé néznek hülyének, hanem ahogy tapasztalják a világot, egyre inkább kezdenek egyetérteni.
            készségszinten lettek kritikusak, vág az eszük, és mondják ők is. én ebben bízom a pornó kapcsán is. beszélünk arról, hogy ez miért gáz, és hogy miről szól, meg hogy micsoda méretű emberkereskedelem van emögött, a fiamnak külön hangsúlyozom, hogy ez a kisfiúkat is érinti, őket is bántják, és hogy a probléma gyökere az önkontroll és társadalmi kontroll nélküli felnőtt férfiegó, és hogy ezen lehet dolgozni, meg érdemes is. azt szeretném, hogy értsék, hogy mit csinálnak akkor mikor pl. pornót néznek ha néznek, nézzenek belőle annyit amennyit gondolnak, és hogy utána maguktól mondják ki azt, hogy ez jobban gáz, mint amennyire nekik ez kell. én egyébként nem hiszek a nettó bűntudatkeltésben, sokkal inkább a belátásban, és azt is gondolom, hogy a férfiak amúgy is tele vannak a szexualitásukkal kapcsolatosan bűntudattal, amivel szinte alig hajlandóak dolgozni, és ezért ennyire beteges a hozzáállásuk a nőkhöz, úgyhogy a plusz bűntudatkeltés szerintem méginkább veszélyes a nőkre nézve.

            • Igazad van, mint mindig. Szerintem is kell beszélni az iparszerűségről, a nyomorult sorsokról, amik kikövezik az ipart. Pont ezért tetszett nagyon az izraeli fiú beszéde, egyszerűen minden fontos témát érintett.
              egy dolog azért izgat engem: miért gondolod azt, vagy hogyan tapasztalod, hogy az egyház hatása alól miért nem tudod kivonni őket? Én azt látom, hogy az egyház hatása alá sokkal nehezebb lenne. Ha valaki nem hívő, és nem kényszeríti rá a gyerekeit a misére járásra, a kötelező hittanra, nem egyházi iskolába járatja, akkor egyáltalán hol találkozik az egyház hatásával?

            • egyrészt az apukájuk családja elég vallásos, és vannak is ilyen próbálkozások részükről, amit én nagy erőkkel igyekszem hárítani, illetve egy-egy ilyen után sokat beszélgetni velük a konkrét esetről, értékelni azt. el is kezdtem ezeket esettanulmányként használni, és inkább az érvelésem alátámasztani vele.

              sokkal általánosabban pedig én azt élem meg, hogy az egyházak, mindegyik, túl erőszakosan nyomul. minden kultúrában és földrajzi helyen a vezető egyház a legdurvább, de a többi is, az erőviszonyok és a pénzük arányában. ott vannak az iskolákban, a törvényalkotásban, az állami ünnepeken, vagy az egyházak konkrét képviselői, vagy azok az elfogult hívők, akik azt gondolják, hogy dolguk téríteni, értékrendet nyomasztani mindenki nyakába.
              én úgy látom, hogy az egész kultúránkat, a hagyományainkat, az ünnepeinket és az agyunkat egyaránt mossák az egyházak és sajnos nagyon nőellenes és családellenes módon. szinte minden településen a legnagyobb épület, vagy a több legnagyobb épület egy hitrendszer jómódú mementója. szóval ilyenek. ugyanúgy mint a reklámok itt duruzsolnak mindenhol, és ember legyen a talpán aki ki bír látni ebből a fajta agymosásból.
              itt jegyezném meg újra, hogy mindenki egyéni hitét messzemenően tiszteletben tartom, tehát mikor az egyházakat kritizálom akkor nem az egyént bántom, sértem. a hit szerintem magánügy, fontos személyes lényeg, és nem lenne szabad ilyen tőkeerővel és ennyire agresszíven akarni beleavatkozni abba, hogy ki miben hisz. beszéltünk már az eredendő bűnről is itt, és a minap is valaki írta, hogy ez mekkora gáz. amíg pl. ez az egyszerű tétel átmegy, elfogadják az emberek, és nem hördülnek ellene, addig ezek a tanok itt vannak körülöttünk, és mérgezik a lelkünket, én legalábbis ezt gondolom és ettől (is) próbálom óvni a gyerekeim lelkét.

              • Nekem a más hitébe való beledumálás. ilyen intézményes szinten is, meg egyénileg is, kb. a mikor lesz már gyereked, meg hogyan szexelhetsz kérdésköréhez hasonló. Semmivel sincs senkinek több köze hozzá, mint az ágybéli szokásaimhoz.

          • a bűntudattal csak azt éred el, hogy hazudjon. egyetlen járható út talán, ha -míg szóba áll veled – beszélsz vele nyíltan, hitelesen élsz, és amikor mondanivalója van, meghallgatod. a tiltás csak akkor működik, mikor a szeme előtt a büntetés. jelzem, nem csak gyereknél… férjeknél is. azt tanulja meg, hogy mikor te ott vagy, akkor nem szabad, ergo csak az anyám/feleségem/főnök meg ne tudja. sztem legalábbis

            • nem tiltásról beszéltem (ha mondjuk az otthoni neten blokkolva van az összes ilyen szájt az már tiltás például?), hanem arról, hogy elmondani, mi ezzel a gond, és apellálni arra, hogy ennek az infónak a tudatában már nem fogja olyan önfeledten élvezni a “szert” – ez ugyanis kőkemény drog, minél régebb óta használja vlaki, annál inkább, és ha már nem élvezi önfeledten, akkor már nem is olyan jó és akkor már el is kezdett lejönni róla

            • na de akkor ez megint olyan, amit a derék katolikus nevelés kapcsán bíráltok. bűntudat fal, erőből blokkolás. szerintem a pornó kézenfekvő megoldást nyújt a fúknak, lányoknak a természetes autoerotizmusuk kiélésére. a férjeitekről viszont el sem hiszem, hogy ilyen emberi kereskedős műfajjal ütnék agyon az időt, ne is haragudjatok. 🙂

            • olvasgass többet, de ha figyelsz, akkor nemsoká kész az anyag, amit magyarítunk és ha jó leszel, megnézheted – videó!!! online!!!

            • Mi a helyzet azzal, ha valaki azért nézi, mert rájön, biszexuális, és a saját neméhez is vonzódik, de azt is tudja, hogy ezt a vonzalmát nem kívánja fizikailag átélni, így amatőr pornót néz.

            • Ez elég bonyolult, mert ami ma a neten megy ebből a szempontból, az már régesrég elszakadt attól, hogy természetes kíváncsiság meg vágyak kiélése, igazság szerint én is szeretek amatőr képeket nézegetni pucér pasikról (mozgóképet nem, ott már elég gázos dolgok vannak általában), de keveset csinálom, mert mindig belefutok valamibe, ami már messze van attól, amit én szeretnék és épp az ellenkező hatást éri el nálam… Amiről te beszélsz, az egy egészésges szexuális fantázia valamilyen szintű kiélése, de sajnos a jelenlegi körülmények között, a pornó oldaláról megközelítve én nem látok erre egészséges és működő megoldásokat.

        • Hát ez valahogy olyan, mint a tanítás. Tudom, hogy a zöme annak, amit az órán elmondok, a semmibe veszik, nem tanulják meg, nem olvassák el, ha megtanulják is elfelejtik, de az ember mindig reménykedik, hogy legalább egy kicsike része annak, amit átadott, valami kis mag megmarad, később eszükbe jut és hasznos lesz a számukra.

          • Szerintem ha a te magánszemélyként hangoztatott véleményed egy bizalmi légkörben elhangzik, arra biztos, hogy fognak emlékezni. Én az összes tanárom összes emberi megnyilatkozására emlékszem, a negatívakra is. Ott mindig be lehetett kukucskálni a “felnőtt” életbe, másba is, mint amit a szüleinken látunk.

      • Ez nagyon jó ötletnek tűnik. Mert sajnos lebeszélni nem lehet őket. De hátha a helyére kerülnének a dolgok. Elindulna bennük valami.

      • Jaj, de jó!
        Szerintem ne becsüld alá az erőfeszítéseid jelentőségét. Én sok helyzetben láttam azt, és ez egy fontos tétel lett már az agyamban azóta, hogy sokszor már az is rengeteget számít, ha egyáltalán felmerül egy másfajta vélemény. Annyira nyomatják a pornót is, meg az azt teljesen normálisnak és természetesnek vevő propagandát, hogy csak úgy, véletlenül ritkán jön szembe (főleg egy kamasszal) egy ellenkező vélemény.

        Nagyon fontos, amit teszel!

        Nyilván neked is vannak már ötleteid, és nem is mondok újat, de nem árt tudatosítani ezekben a gyerekekben (hiszen még csak mostanában – ? – ismerkedhetnek vele), hogy a szex optimális esetben hogyan is néz ki, mik az alapjai.

        Úgy elmennék erre az ofőórádra!

        • Aritareal, tapsolok.
          Én is erre gondoltam. (Nézzük meg, milyen a szex, ami mindenkinek jó.) Talán meredek ofőórán szexfilmet vetíteni, vagy nem? végülis miért ne? ha már egyszer felvilágosítunk.
          Elsődleges, direkt bűntudatkeltés önmagában pesze nem oké, de a pornó mögötti puszta tények is ide vezetnek, ha a delkivens még nincs teljesen kómában erkölcsileg.
          Megkérdezhetem, mi az az anyag, amit feliratozol épp? Ilyen okosságok közös tárhelye tényleg pöpec lenne.
          Már nem tudom, itt találtam a linket? http://blueartichokefilms.com/ mert akkor elnézést, ha ismétlek valakit.

      • Ezt fordítjátok? Szerintem szuper jól megmagyarázza a különbségeket.

        Egyéb társadalmi témákban az RSA Animate Series nagyon jó.

      • Igen, igen, igen! Én is rácuppannék a videóra, ha kész van. szerintem bátran nyomd be nekik, én is ezt fogom tenni, bár szerintem én már elkéstem, az én osztályom 18-21 évesekből áll. Biztos lehetsz benne, hogy nem három fiú nézi, hanem mind. ha nem is rendszeresen, de kíváncsiságból biztos láttak már mindenféle filmeket.Az angolórákon egész egyszerűen nem tudom kiejteni azokat a szavakat, amik a pornószókincsben is szerepelnek mindenféle ciccegés nélkül. Szerintem már akkor is sokat tettél, ha veled egyáltalán beszélni lehet erről. A szülőkkel sokkal cikibb.

        • Az enyémek kilencedikesek és beszéltünk erről a kolléganőkkel, de van, aki nem vinné ezt be, mert szerinte túl kicsik hozzá. Közben nézik – ahhoz nem kicsik? Nekem az a dilemmám, hogy megértik-e, átjön-e az üzenet.

          Egyébként azért csak három fiú nézi, mert csak három fiú van az osztályban.

          • :))) Akkor lehet, hogy csak beszélni kéne róla, és arról mesélni, milyen lesz majd a saját szexuális életük, ha folytatják, és megkérdezni a lányokat, hogy ők erről ábrándoznak-e. Nem tudom, nem tudom. Szerintem ha egy nyitott felnőttel egyáltalán beszélhetnek róla, már el fognak gondolkodni.

      • Engem is érdekel minden ilyesmi! Keresek már rég megfelelő anyagokat, megközelítési módokat, embereket, és küzdök azzal, amivel te is, aritareal. És szívesen cserélnék erről tapasztalatot másokkal!

    • És neked a lányod nagyon nem feminista, ugye? Nem baj, hogy megkérdezem?

      Nekem mindig a ti példátok jut eszembe arról, hogy SAJNOS mennyire nincs garancia semmire, de semmire. Megszakadhatok a sok pofázásban, példamutatásban, de ahogy te is írod, nemcsak én (meg apa), hanem inkább a környezet szocializálja a gyereket.
      Nagyon elkeserítő ez az egész.

      Bár én még reménykedem (pl. abban, hogy mi nem jutunk el a szelektív abortuszig), de közben egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szeretnék gyereket erre a világra. Mindegy, hogy fiú lenne vagy lány.

        • hát meg nagyon sok elnyomást is kap, aki velük masírozik. ez a forradalmárlét meg szerintem egy elég érdekes dolog, mert nem biztos, hogy a barikádon masírozó, aztán később lelőtt ifjakat érdemes mintaként vizualizálni.
          én nagyon hiszek abban, hogy még az adott rendszer-keretek között is lehet pontszerű, pont elég jó forradalmakat csinálni, a saját életünkben is és a környezetünkében, mint ahogy bedobunk egy követ a tóba és az tovább gyűrűzik. smarting out the system, szerintem ez egy elég jó stratégia. nyilván ez is macerás, dehát mi nem az. a legmacerásabb szerintem az illeszkedés, vagy illeszkedni próbálni a status quo-hoz. és gyanúsan generációról generációra egyre beljebb vagyunk, ha pl. a nők lehetséges szabadsági fokát nézzük.
          úgyhogy szerintem az átgondolt forradalmárlét nagyon is profitál, sőt csak az. de nyilván ez meg az én ontológiám.

    • Szelektív abortuszról jut eszembe (mindenről AZ jut eszembe:-): az örökbefogadásban ugye lehet választani, és a lányok sokkal kelendőbbek, mint a fiúk. Mondjuk ez egy más paradigma, de érdekes.

        • Szerintem a nemi sztereotípiák itt összekapcsolódnak az örökbefogadással kapcsolatos előítéletekkel. Egy lány, az olyan aranyos, kedves, szelíd, nem ellenkezik, alkalmazkodik, ápol majd minket öreg napjainkra, lehet szép ruhákba öltöztetni. Míg egy bizonytalan genetikai hátterű fiú esetleg kést vág belénk, de legalábbis üvöltve rohangál a lakásban.

          De az is lehet, ez simán csak leképezi, hogy szülni is többen akarnának lányt a társadalmunkban. Ez is elképzelhető, gender szempontoktól nem függetlenül.

          • Mikor én megkérdezem gyerekre vágyó, terhes barátnőim férjeit, hogy a vágyott gyerek szerintük fiú vagy lány, akkor sokszor azt válaszolják (ez a sok most a 10-ből 4, nem reprezentatív nem felmérés), hogy jó lenne, ha lány lenne, mert félnek attól, hogy ők milyen példát tudnak majd felmutatni a fiúgyerekeiknek. Ők általában apa nélkül nőttek fel. A legvirulóbbaknak a kétlányos apukákat látom.

    • Dejó, cvd2, hogy az őrsvezetős gyerekkorról írsz. Mert a szocializmusnak tényleg voltak fontos, emancipáló lépései. A minap hasonlóképpen érveltem valakinek, akinek volt képe áttételesen lekommunistázni emiatt. Azt mondja, hogy például a Rákosi elvtárs parlamentjében 25-30% volt a nők aránya. “Emiatt” nem kell neki ma az emancipáció. Rémes.

  2. Rémisztő ez a világ, ahogy most így megvilágítod. Attól tartok, ez a hópihéket bántalmazó jelenség csak fokozódni fog. Főként, hogy itt egy beláthatatlan következményekkel járó konfliktus a világ nyakán. Valahogy úgy látom, mindez csak állati ösztönből fakad. Természetes szelekció és az erősebb kutya … esete. Mióta ember az ember,s még korább, azóta létezik. Szuperegónk megrökönyödik rajta. Idünk érti és elfogadja.

  3. Nekem fiaim vannak. Komoly a kiképzés, mosom az agyukat, aztán bemegyek a szobába és szól a nőgyűlölő rap. Összeveszek a fiammal azon, hogy a pornós nők élvezik-e a szexet, és miért kell akkor is bojkottálni, ha elhisszük nekik, hogy igen.
    Néha úgy érzem, értelmetlen az egész.

    • Mindenféle hiedelemmel ellentétben a kamasz- és fiatal felnőttkor a legkonformistább életszakasz, csak éppen nem a szülőhöz és családhoz, hanem a kortárscsoport (feltételezett) normáihoz való kétségbeesett idomulás formájában. Amit most mondasz nekik, az, bár talán most még nem látszik, nem múlik el nyomtalanul, bár az sem lenne hátrány, ha mondjuk az apjuk is ugyanezeket mondaná (és mutatná).

    • Nem csodálom, hogy úgy érzed… Borzasztó fárasztó lehet ezt csinálni. Ráadásul egyedül! Respect, és mindenkinek, még annak is, aki már feladta.

      • És az milyen, mikor én megteszem, úgy nevelem, aztán jön a barátnője, aki meg úgy kezd működni, ahogy otthon tanulta. Az anyjától tudom meg, hogy a kislány szeret ám elmenni ide-oda, moziba, kirándulni, miközben tudom, hogy egyetlen ellenvetés nélkül elfogadja az én fiam lustaságát és aláveti magát a lakásban fetrengésnek. Ki se derül, hogy ő mire vágyik, annyira evidenciának veszi az idomulást. Vagy anyukája fontolgatja a tabletta felírást és én szólok, hogy állj meg, hé, közös a felelősség és az nem a te lányod mérgezéséről szól. Majd mi teszünk a biztonságáról. A fiam még meg se szólalt, s máris meg van támogatva a benne szunnyadó elnyomó.
        Nagyon gáz.

        • Erről csak az jut az eszembe, hogy magyarázom a fiaimnak, akik még csak 7 ill 8 évesek, hogy ha a Maja azt mondja, hogy nem akar valamit, akkor azt azt is jelenti és ne csináld. Erre édesapám, skypon, beszól, hogy nem úgy van az kisfiam, ne hallgass az anyádra, mert a lányoknál a “nem” valójában “igent” jelent. Ritka eset, de úgy lehordtam édesapámat, hogy alig kapott levegőt. És megkérdeztem, hogy szeretné-e, ha az unokáját nemierőszak miatt csuknák majd le pár év múlva esetleg. Szerinte, túlreagáltam a dolgot.

          • Az a legfinomabb, ez a “túlreagálod” Tipikus pasis hárítás és lekicsinylés. Ütni tudnék érte. Durvább változatai: felfújod, elefántot csinálsz a bolhából.

            • Nálunk az megy, hogy “hogy beszélhetsz velünk ilyen tiszteletlenül?! Ezt látják a gyerekeid, majd ők is így fognak beszélni veled!” A férjem szerint is nagyon tiszteletlenül tudok vele beszélni és bánni (egyébként igaza van, mert mint a kocsis tudok káromkodni, ordítani).
              Szóval, én utálom a tiszeteljük XY-t szöveget, de nagyon, mert szerintem csak arra jó, hogy ráerőltessünk a másikra olyan dolgokat, amelyek neki nem tetszenek, amelyeket nem akar. Én azt szeretném, ha a fiaim empatikusak lennének, odafigyelnének rám, a barátnőikre, egyéb emberekre. Engem nem zavar, ha más a véleményük, szeretek velük úgy beszélgetni, hogy nem irányítom a beszélgetést egy megadott cél felé, hanem hagyom, hogy a saját céljaikat megtalálják.

            • Nicki, igazad van abban, hogy elvtelenül nem tiszteljük a szüleinket, de én a magam életében látom már, hogy az anyámmal való veszekedéseket jobb lett volna a gyerekek füleitől távolabb lefolytatni.

            • gyongyi77
              Nekem sokszor az az érzésem, hogy direkt provokálnak. Mostanában kezdenek visszavenni, hála az égnek, de ezért keményen meg kellett küzdenem. Lehet, hogy a gyerekek háta mögött kellett volna, és próbálok is nem veszekedni a szüleimmel úgy alapból, de pl. erre a témára ugrom nagyon. Van még néhány hasonló. Sosem én hozom fel ezeket a gyerekek előtt. Én úgy érzem, hogy ezzel, hogy tiszteljem a szüleimet, ne a gyerekek előtt veszekedjek és társaik, rám akarják tolni a felelősséget. Ők is megtehetnék, hogy nem beszélnek ilyen dolgokról a gyerek előtt. De mostanában ki szoktam ilyenkor kapcsolni a skypot. Nekem az a bajom ezzel az egésszel, hogy a tisztelet nem kölcsönös.

            • Nicki, nem gondolkodtál még a Mérgező szülőkön? Én most olvasom, nagyon durva, és a reakcióidat látva azt gondolom, talán neked sem volna haszontalan.

            • Igen, értem, és tényleg van olyan, hogy nem lehet elkerülni, csak rossz visszahallani az én anyámhoz intézett mondataimat a fiam szájából. 99% példa, 1% nevelés… A kikapcsolással, lelépéssel, anyu/apu, ezt ne most, hanem később beszéljük meg, ilyenekkel kéne valahogy manipulálni, elsősorban magamnak mondom ezt.

            • Kb. 10 éve olvastam. Nem igazán emlékszem belőle semmire, lehet hogy el kéne olvasnom újra és most több mondanivalója lenne számomra. Annyira emlékszem, hogy nagyon ijesztő volt, mennyire el lehet rontani egy gyerek életét és hatalmas tehernek éltem ezt meg a saját gyerekeimmel kapcsolatban.

          • Az én apám egy ilyen farok (már bocsánat, az enyém biztosan az), és most már hálát adok a sorsnak, hogy anyám elvált tőle, mikor hatéves voltam.

            • Apám szuper ember, csak megrögzötten patriarchális nézetek vall a fiúk helyes neveléséről. Én hálát adok Istennek, hogy lánynak születtem, mert fiúként extrém rossz lett volna felnőni mellette. Iszonyatosan hülye elvárásai vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen egy Fiú, egy Férfi, mik a kötelességei, hogyan kell viselkednie. Lánynak lenni sokkal-sokkal könnyebb volt vele.

          • szerintem nagyon fontos dolgokat mondtál el, főleg alább, csak ott nincs hely. azt írtad, hogy apukád mellett sokkal jobb volt lányként fölnőni. lehet, hogy a patriarchális berendezkedésben jobb lánynak lenni, mint fiúnak? most ahogy neketek másként lenne jobb, azt nem vitatom, azt hagyjuk, de jobb?

            • “lehet, hogy a patriarchális berendezkedésben jobb lánynak lenni, mint fiúnak?”

              Nyilván. Sokkal. Én például rettentően szeretnék Afganisztánban nő lenni. Komolyan.

                • Á, hálás köszönetem a gyors közbenjárásért. Hát most mégis újra “felvette”… Khm.

                  Ráadásul ennél jobban nehezen tudott volna beletenyerelni.

            • Nem pont ezt mondtam. Azt mondtam, hogy apukám mellett jobb lányként felnőni, mert ott ő kevésbé érzi kényszerítve magát arra, hogy a patriarchális normák szerint neveljen. Magának engedheti meg, hogy ne a hagyományos módon neveljen. Én, apám minden hibája ellenére, nem hagyományos módon lettem nevelve. Ment persze a hagyományos szöveg is, de a valódi elvárása nem ez volt. Inkább az, hogy önálló, sikeres nő legyek, aki maga dönti el, hogy él, mi a jó neki. Ezt egy fiúval nem tudta volna megcsinálni, mert túl jól ismeri a szankciókat.

            • kérlek én sehonnan nem jöttem, végig itthon tartózkodtam. a taksálgatáson dolgozom, provokatív pedig szerintem nem voltam. itt nem egyőtöknek van fia is, nekem meg van egy lányom. (sajnos már nagy) érdekel a téma, mármint a nő-férfi viszonyok sokrétűsége.
              de jó, majd megint inkább olvasgatlak benneteket…

        • Ne haragudj Adél, buta vagyok, nem értem a “majd mi teszünk a biztonságáról” alatt, hogy mire gondolsz. Arra, hogy a fiad és a barétnője majd óvszert használnak? Ha igen, óvnálak nagyon mindőtöket. Sosem felejtem el milyen könnyen kockáztattam meg anno tiniként (és a mai napig is amilyen hülye vagyok) az óvszer elhagyását egy-egy alkalomra, mert “á, egy alkalomtól nem lesz baj”, “próbáld ki mennyivel közelebb érzel magadhoz” “majd én vigyázok és időben kiszállok” stb stb. És hiába tudtam, hogy nem kellene, hiába az amúgy vagány álca.
          Senkinek sem kívánom azt a gyomortáji görcsöt és hetekig tartó rettegést amíg végre meg nem jött egy-egy ilyen alkalom után.
          Mázlista vagyok, hogy nem lett belőle nem kívánt terhesség, és mázlista vagyok, hogy volt egy nálam idősebb, fiatal felnőtt csaj akit 16-17 éves koromban tanítottam aki kb egy évig ellátott fogamzásgátlóval, mert magamtól nem mertem volna tablettát feliratni magamnak (szülői háttér: ez mérgez téged).
          És azt a megaláztatást sem felejtem el, amit a nőgyógyásznál kaptam majdnem 18 évesen amikor végre rászántam magam, hogy elmegyek. Mégiscsak jobb szerintem, ha ezt egy anya hajlandó és tudja a lányával intézni.

          • Igazad van a te szemszögedből, én meg tudom, az én fiam hogyan viszonyul. Mellette nem kell gyógyszer, hát amíg együtt vannak, akár el is hagyhatják. Nyer a kislány néhány tiszta évet. Ha mégis úgy dönt anya- lánya, hogy íratnak (mert az olyan felnőttes, meg hidd el, kislányom, a fiúknak jobb érzés, ha benned csinálják végig), arról én már nem tehetek.

            • 🙂 oké, értem.
              Veszélyesnek tartom, de értem.
              Ismerek lányt is, aki elég józan ahhoz, hogy ne menjen bele jófejségből az óvszer mellőzésébe. Ismerek fiút is, aki állítása szerint sosem felejtkezne el róla. Csak a tapasztalatom más.

            • Értem én, egyet is értek. Elvi szinten. Gyakorlati szinten meg valahol azt hiszem, hogy ha én gondoskodom a védekezésről, akkor biztos lehetek benne, hogy rendben van, ha meg nem, akkor vagy igen vagy nem,
              Igaz ez lányra és fiúra is.
              Nem épp rózsaszín köd, de nagyon praktikus. Meg hát nem a tabletta az egyetlen módszer amivel a nő biztosan/megnyugtatóan gondoskodhat a védekezésről.
              Nem akartam beleszólni, elnézést kérek Adél, nem a fiad ellen szóló bizalmatlanság. Csak egy olyan szempontot akartam megmutatni ami nekem sok fájdalmat okozott, és ettől szivem szerint megvédeném a lányokat.
              Majdnem irigykedem fiús anyukaként is, hogy mennyire megbízol a fiadban. Én biztosan nem mernék ebbe a kérdésbe beleszólni. Vagy legalábbis azt hiszem.

    • A fiam mesélte, hogy apjával (elváltunk 16 éve…) azt csinálják, hogy ülnek a padon, és együtt nézik a csajokat…És az apja azt magyarázza neki, hogy nehogy megnősüljön, csak addig legyen a nővel, amíg szórakoztató, aztán lépjen le.(ugyanezt csinálja az apja 20 éve…Együttélésünk bántalmazó kapcsolat volt a köbön…)
      Ezt a fiam roppant viccesnek és iagzanak találja, még akkor is, ha vannak fenntartásai az apjával szemben. És sajnos ebben, úgy látom, hogy a férfi a minta. És még akkor is, ha a fiam egy rendkívül szelíd, széplelkű gyerek, akinek egy csomó lány barátja van. Úgyhogy csak reménykedek, hogy ez kikopik, hiszen még kamasz, és hat rá az, amit én mondok, vagy amit nálunk tapasztal.

      • Édes istenem! Felnőtt férfi?
        Ennek a visszája, hogy az én 11 évesem nagyon határozottan mondja egy ideje (na, most figyeljetek!), hogy ő nem akar megnősülni, sőt, gyereket se akar, mert az iszonyú felelősség. Ő a szabad kapcsolatot szereti. Együtt élni egy nővel, amíg mindkettőnek jó, de gyerek… Az nem.
        Illene felhördülni, ahogy apám tette, mikor öntudatra térésemkor félve megemlítettem, hogy nem szeretnék házasodni és szülni? Kiordítani belőle, ócsárolni, milyen rohadt önző ribanc (ja, ő fiú) minden nő, aki nem akar szaporodni és szolgálni? Elfojtani a saját életkép csíráját is? Ezt kéne tenni az én szabadelvű gyerekemmel?
        Nem teszem. Néhány unokával kevesebb, két boldog élettel több (ő és a nő, akit nem vesz el).

        • Jajj, az enyémek még olyan kicsik.
          Mi most tartunk ott, hogy a lányomnak is kuki kéne, én meg kérdezgetem magamat, hogy most akkor hogy…? 2,5 évesen már elő lehet venni a tükröt? Érti egyáltalán, hogy az a tükörkép ő maga?

      • De végülis nem ezt magyarázzuk a lányainknak is? Hogy addig legyen együtt bárkivel, amíg (jó, cseréljük le a szót, hogy szórakoztató) (és tegyük hozzá, hogy mindkettőjüknek) jó? Még ha a maga tapló módján is teszi? Értem amúgy, mit mondasz, és ez így egy az egyben tényleg broáf – de ezen a vonalon is lehet továbblépni, nem szembemenni, hanem árnyalni – vagy nem?

        • Igen, igazad van. Tényleg át lehet ezt fordítani ebbe az irányba.
          Ami igazán feldühített, hogy ismerem “apukát”, tudom, milyen háttér-gondolattal mondta (“használjuk a nőt”),tudom, hogyan élt és hogyan “használta el” a barátnőit és feleségeit. Igazi vérbeli nárcisztikus karakter, aki a másik ember értékét azon mérte le, hogy ő mennyi hasznot tudott belőle húzni. Mentségére legyen mondva, ebben a vonatkozásban, mindegy volt, hogy nő vagy férfi az illető.

        • Ez így van, mindenki azt tanulja, hogy addig legyen a másikkal, amíg működik a dolog – csak nem ennyire tapló buta, rosszindulatú, rágógumiból az ízt kirágó hozzáállással, hogy “amíg szórakoztat”, addig megtűrjük, aztán menjen a fenébe, ha már valami életszerű helyzetek is lennének, mert nem lehet “kikapcsolni”, mint a tévét, ha már unom. Egy embert. Szóval itt van az, hogy sokszor a megfogalmazás meg válogatása nem szómágia és a nüanszokkal való nyálaskodás, hanem egy-egy másfajta megfogalmazás (látszólag ugyanarra a dologra) _tényleg mást jelent_.

    • Én már kisiskolás kortól igyekszem bontani a nemi sztereotípiákat. A lányok “jobbak” (értsd: könnyebben fegyelmezhetőek) a fiúknál, meg ilyenek. még hajlanak rá, hogy higgyenek nekem. Aztán remélem, a fiam is és a lányom is a kamasz kor után újra emlékezni fognak azokra, amiket mondok. Nehéz ügy, hogy anyjuktól, nagyanyjuktól kapják a rózsaszín a lányoknak, kék a fiúknak típusú süket szöveget. Közben mindkét nő feministának képzeli magát!

  4. Én egy percig nem hiszem azt, hogy a lányom megússza, azt viszont igenis hiszem, hogy más esélyekkel indul, mint én. Jöttem én egy abuzív, mérhetetlen agresszióval terhelt családból, “klasszikus” szereposztással, és majd beledöglöttem az önismereti munkába, amíg sikerült fordítanom. Nyilván csomó puttonyt nem sikerült letennem, és még átadtam a kondicionálásomból a lányomnak, kapott mintákat is dögivel, de akkor is, akkor is. Van egy anyja, aki már észnél van, van egy svéd apja, egy mintája arról, hogy a férfiak is csinálják a házimunkát, és ez nem is kérdés, ÉS nem is probléma, és van még nyílt kommunikáció itthon csomó mindenről. Persze, hogy a fiúk mindegyik lánnyal próbálkoznak az osztályban (nyolcadikosokról van szó), az év elején kezdődött, hogy rácsaptak a lányok seggére, de a gyerekem az első ilyennél úgy üvöltött a sráccal, hogy a tanárok kisereglettek a tanáriból, hogy mi folyik ott, és a lányomnak adtak igazat, amikor magából kikelve elmagyarázta a helyzetet. Azóta a srácok nagy ívben kikerülik, elterjedt köztük, hogy nem húznak vele ujjat. Ez egy nagyon-nagyon kis győzelem, én tudom – de győzelem. Még sokat és sokszor pofára fog esni, de akkor is hiszek benne, hogy nem esélytelen, amifelé megyünk, amiért én is küzdök.
    Aztán lehet, hogy elmegy innen, ez nagyon is benne van a pakliban, és én megértem.

      • cvd, én most mentem magamban egy kört, és elgondolkodtam ezen, elolvastam a dézsás cikket is, sokadjára.
        Nem tudom, lehet, hogy nem fogalmaztam jól, nekifutok megint, illetve kiegészítem az előző hsz-emet.
        Nem kérdőjelezem meg, hogy a társadalom olyan, amilyen. Nem kérdőjelezem meg, hogy mivel kell szembenéznie a lányomnak. Azt állítom ugyanakkor, nem többet, de nem is kevesebbet, hogy ő más_esélyekkel_indul.
        Nem érzi magát különlegesnek, nem sznob, nem könyvmoly. Szeret olvasni, hetente 4x sportol, kifesti a szempilláját és a körmét a tablófotózásra, és már négy lyuk van az egyik fülében. De ÉRTI, hogy mi a gáz azzal, ha a fenekére csapnak, és összefogtak hárman lányok, és eléálltak annak a negyediknek, aki felé csapatosan közeledtek a fiúk. Azért is indul más esélyekkel, mert amikor a gyorskajáldában Péterke odavágja, hogy “csajok, hozzatok már egy kis sót”, akkor az enyémnek zsigerileg nem jut eszébe, hogy moccanjon, érted, eszébe se jut, hogy neki ezzel bármi dolga lenne, neki ugrania kellene.
        Azt sem állítom, hogy nem kerülhet bántalmazó kapcsolatba, mert dehogynem. De azt megint állítom, hogy hamarabb fel fogja ismerni, és nem lesz benne annyi kérdőjel, mint bennem, amikor bántalmazó kapcsolatban voltam. Remélhetőleg ő korábban ki tud majd lépni.
        Ezek feltételezések részemről, azt viszont tényként kezelem, hogy ha összehasonlítom a kettőnk gyerekkorát, és azt, amivel elindultunk, akkor ég és föld a különbség, az ő javára, hálistennek.

        • “összefogtak hárman lányok, és eléálltak annak a negyediknek, aki felé csapatosan közeledtek a fiúk”
          – ügyesek, jó ilyet olvasni!

        • Ezt nekem is tök jó olvasni, és gratulálok.
          Én tizennégy évesen nagyon meg lettem volna tisztelve, ha a fenekemre csapdosnak a fiúk. Mondjuk nem csapkodtak, szemüveges zárkózott kockafejek közt nőttem fel, de akkor is. És innen jutottam el idáig! Hova fog a lányod majd eljutni:-)
          Én magamról is úgy érzem, hogy megúsztam, és a blogot olvasva derül csak ki, hogy mi mindent. Megkaptam sok mindent, megfogdostak utcán, beszóltak, volt egy-két olyan kapcsolatom, amit szégyellek, megalázkodtam sokszor, de összességében: megúsztam. A legdurvábbakat legalábbis. Nem gondolom saját érdememnek, így alakult.
          De változás csak szemléletformálással érhető el, és ezt mivel szolgálhatnánk jobban, mint a gyerekek nevelésével?
          És tök jó ötlet Arita osztályfőnöki órája. Nagyon becsülök mindenkit, aki kis lépést is tesz a változásért.

          • Én is megúsztam: a nemi erőszakot, az abortuszt, a traumatikus aszexualitást és orgazmusképtelenséget, a fizikai bántalmazást, az elszegényedést, a lehetőségeim beszűkülését — nyilván ebben a társadalmi helyzetben, mobilitásban, képzettséggel sokkal több a választási lehetőségem. Nem úsztam meg az öngyűlöletet, legszebb éveim sötét felhőben megélését, a testemmel való borzalmas nyűglődést, a bántalmazó kapcsolatot, a világ megvetését, a gúnyos és hazug pletykákat (nővoltommal, kiállásommal kapcsolatban), a párialétet, amiért nem hallgatok. A bántalmazó kapcsolatból viszont kijöttem elsőre. A szakirodalom szerint ez átlagosan hetedjére sikerül.

          • Létezik olyan, hogy valaki “feministának” születik? Egyre többször jut eszembe a családom nőtagjainak rosszalló fejcsóválása még gyerekkoromból bizonyos kijelentéseim miatt… aztán felnőttkoromból is… a blogot lassan 1,5 éve olvasom, azóta tudom, hogy én ezekkel az elvekkel a fejemben nőttem fel, pedig nem a családom tanított rájuk! (A társadalom meg nyilván nem.) De akkor honnan?

        • Nemtudom egyáltalán van-e értelme összezárni fiúkat és lányokat tanitás cimén. Miért kell egy lány bimbozó nőiességét már rögtön az elején úgy megélnie, hogy szinte megalázzák számára cseppet sem vonzó, idegesitő fiúk az ostoba viselkedésükkel? További kérdés, hogy hogyan lehet higgadtan kezelni a kéretlen hódolókat, az utca emberét, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy minimum szexista megjegyzéseket tegyenek.:( .Bosszantó jelenség,amire szintén nemárt felkésziteni a lányokat.

          • Van egy amerikai feminista biztonsági-önvédelmi könyv: Strong, Safe and Streetwise. Csak tartalmi kivonatot olvastam, de azóta vagyok tudatában annak, hogy nem mindegy, milyen testtartással és mozgással megy a nő, mennyire tűnik puhának, vagy hogy támadás esetén hegyes orrú cipőjével képes-e tökön rúgni a támadóját (hehe).

          • Én akkor döbbentem meg az utca emberén, mikor barátnőm mesélte, hogy a kilencéves, magas, tejfölszőke, hosszú hajú lányával sétálva naponta kapja felnőtt férfiaktól, hogy “hú, de szép”, “milyen csinos”, “de helyes kislány vagy”. Ott, az utcán, anyukával sétálva, kilencévesnek (!). Kérdeztem, hogy szoktál erre reagálni. Azt mondta, hogy nem válaszolt, csúnyán nézett, de már előre retteg, mi lesz akkor, ha majd egyedül jár iskolába. Most egyedül jár iskolába, és nem történt még vele semmi, de nekem ez napi rettegés lenne.

            • Pedig a csúnyán nézés itt nagyon kevés, a gyerek szempontjából is, Egy jól irányzott “kedves uram” kezdetű szolíd megfenyegetés hasznosabb lenne. És nem rettegni kell, hanem beszélgetni erről a gyerekkel is. Van egy könyv, a címe Csak okosan, kamaszoknak szól a zaklatás témájáról, sok hasznos tanáccsal.

          • Gender-tudatos pedagógust minden gyereknek! Ilyen pedagógus-továbbképzés kéne, nem? Tudom, álmodik a nyomor. De min. több olyan ofőt, mint aritareal. És még több csakazolvassa-olvasó óvónőt, tanítót, tanárt.
            Egyre cinikusabb vagyok én is, mindazonáltal javíthatatlan optimista.

        • És neki felnőttebb korában is támogatóbb szülői lesznek.
          (off Ne haragudjatok, tudom, hogy többnyire ide méltatlanul felületesek a hozzászólásaim, képtelen vagyok mindennek utánatúrni, véleményt kiforralni és megformázni – de annyra köszönöm, hogy így és ilyeneket írtok!)

        • Én a lányomnak már most mondom, hogy ha egy fiú a fenekét akarja fogdosni, azt lendületből rúgja tökön. Ha a tanárnak ezzel baja lesz, akkor majd én megbeszélem a tanárral. És hogy fogjanak össze lányok, elvégre azért nem minden fiú ilyen. A fiamat már felháborítja a tapló osztálytársak viselkedése. Reménykedem.

      • Hópihe sztem akkor lesz a gyerek, ha közben nem tudja, hogy ez másoknál máshogy megy és egyik döbbenetből a másikba esik, amikor véletlenül kikerül a biofóliasátorból. Az, hogy én is egy értelmes, gondolkodó, emésztő, lehetőség szerint semmit készpénznek nem vevő gyereket akarnék nevelni, ha lenne gyerekem, egyértelmű, alap, bár mindenkinek az lenne.

    • Én is így biztatom magam: az én gyerekeimnek ennyivel meg ennyivel jobb már, mint nekem volt. Hogy tudtam kicsit javítani, igen, önismerettel, és bár még sehol nem vagyok, de alakul a gyerekekre való ráhangolódás és a hülyeségek gyomlálása, elsősorban az, ami az én számon jönne ki. és itt jön hirlando véleménye is, hasonló.

  5. “Ezek az emberek azt hiszik, hogy egy ilyen megvédett lány biztonságban lesz, majd csupa szép kapcsolata lesz, majd nem választ bántalmazót. A helyzet az, hogy bántalmazót nem lehet választani, mert bár a gyerekkori erőszakos minták és a későbbi bántalmazás vagy az áldozatlét összefüggést mutat, bántalmazó mint személyiségtípus, profil, közös lélektani jellemzők összessége, nem létezik. Vagyis a bántalmazás nem kórság, nem agresszív alkat, nem személyiségzavar, aminek szeretik hinni a “csupa szerető férj, minden rendben van, csak az a néhány aberrált ember valahol messze” logikájú, elégedett középosztálybeli polgárok. A patriarchátus annyira közel van, hogy pixeleket látnak csak, összképet nem.

    A bántalmazás, amely nem annyira ütést jelent, inkább hatalmaskodást, kontrollszerzést a másik fölött, nem más, mint működésmód, a jelen hatalmi helyzetek megnyilvánulása az egyénben, szoftver, amely bizonyos feltételek fennállása esetén bekapcsol.”

    Újabb plakátra való írás.

    Nekem két lányom van és nagyon borúsan látom a jövőt. Annyira, hogy jelenleg minden energiám abba ölöm, hogy elhagyjuk az országot. Nem nőhetnek ebben fel, mert nem tudom őket megvédeni…

    És nagyon nehéz, borzalmasan ijesztő szembenézni azzal, hogy igen, sajnos az életben semmire sincs garancia.

    • Csak a lakatlan szigetet tudom javasolni – és ebben semmi rosszindulat vagy gúnyolódás nincsen. (Illetva ha bármiben segíthetek…) Nem bántalmazás, de … A hétvégi műsor a gyerektévében, amiben 12-15 éves lányoknak magyarázta a talán osztályfőnök, hogy ne küldjenek a barátjuknak erotikus tartalmú fotót, videót magukról, mert… A ma reggeli rádióműsor (nem a szenzációhajhász adón) az átlagban talán 12 éves alkoholfogyasztókról, a gyerekkórház hétvégi detoxikálós-segítő programjáról… A gyerek ovistársa, akivel két éven át hadakoztunk az óvónőkkel karöltve, hogy ne bántsa a gyereket, akivel párhuzamosan imádták egymást, siker nem volt. Csak abban bízom, hogy a folyamatos papolás, beszélgetés, magyarázat, összehasonlító elemezgetés majd egyszer meghozza az eredményét, mert ezt a bántalmazó gyereket persze követte a következő 😦

      • Nyilván nincs tökéletes hely, de egészen megdöbbentő élmény mondjuk egy skandináv légkör. Nagyon számít maga a rendszer. Például hiába normális a tanítónéni, ha maga az oktatási rendszer úgy rossz ahogy van. És hiába kompenzálja ezt valamennyire ez a pedagógus, ha elmegy szülni, ha beteg lesz, ha elhagyja a pályát…A rossz rendszer bedarál. Nagyon szeretnék végre egy olyan helyen élni, ahol legalább az alapvetés, hogy egy nő egyenlő értéket képvisel egy férfival. És azért ebben vannak nálunk sokkal előrébb járó országok. Nyilván ott sincs kolbászból a kerítés, meg vannak problémák, én kristálytisztán látom, hogy mit adok fel ezért. Jelenleg úgy látom, hogy megéri és nincs más megoldás.

        • Értelek. Én másért adtam fel, de azért is megérte. Neked is sok sikert!

          Azt hiszem csak kapva kaptam az alkalmon, hogy kiadjam magamból a lesokkolódást.

          • Szerintem nagyon nehéz ma fiatalnak, gyereknek lenni. Én attól is nagyon félek, hogy mennyire fogom érteni, miben vannak a gyerekeim, mert annyira gyorsan változnak a körülmények, hogy az én ifjúságomat össze sem lehet hasonlítani majd azzal, amiben a lányaim kamaszok lesznek.

            • Kevésbé fajsúlyos kérdésekben is meglep, mennyi időbe telik, míg rájövök az ő hogyan-jára, a különbségre. Onnan – eddig – már ment.

      • Egyet értek. Csak a lakatlan sziget a megoldás.

        Én a hétvégét egy hiperintelligens professzorasszony előadásán töltöttem, akinek az előadása egyrészt nagyon érdekes volt. Másrészt viszont teli volt az nőgyűlölő, patriarchális társadalmi berendezkedést elősegítő “vidám” rajzocskákkal (pl. Julius Cézár fenéken billentve rúgja ki Kleopátrát, mert hátrányos számára a kapcsolat).

        A kedvencem egy videó volt, ami szerinte azt volt hivatott szemléltetni, hogy a házasság nem mindig védőfaktor a krónikus depresszióval szemben. A férj ült a nappaliban, a feleség megállás nélkül rohangált a konyhában, közben próbálta a férjét faggatni, hogy mi a baja ill. rávenni arra, hogy menjen el sétálni, csináljon valamit. A filmecske végig a nőt, aki mint mondtam megállás nélkül intézte az életüket, állította be negatív szereplőnek, akire aztán a film végén durván ráordít a férje. És senkinek sem jutott az eszébe (rajtam kívül, de én sem szóltam), hogy basszus ez micsoda szemét szemlélet. Nem normális dolog az, hogy míg az egyik kidolgozza a belét, a másik üldögél. Nem normális dolog az, hogy ráordítok arra, aki lehetővé teszi az én üldögélésemet, aki rá akar bírni, hogy kimozduljak.

        Aztán beszélt egy pacienséről, akit ténylegesen bántalmazott a férje. De szerinte, egyáltalán nem csoda, hogy néha kiborult az évtizedek óta krónikus depresszióban szenvedő feleségétől és odacsapott egyszer-kétszer. Sőt, azt is kijelentette, hogy nem csoda, ha bizonyos személyiségstruktúrájú embert mobbingolnak, bántalmaznak. Ennek az ő viselkedésük is az oka.

        Mindez nem Magyarországon történt, hanem a “fejlett nyugaton”. A professzorasszony egy nemzetközi szaktekintély a saját területén, fiatal (35 éves kb), a résztvevők szintén az átlagnál értelmesebbek. A csoporthoz 17 nő és 1 darab férfi tartozik.

          • Olvasni szoktam csak, de ezt nem hagyhatom ki, annyira gáz. Bagdi Emőke lányánál voltam egyszer,szintén pszihomókus, ő rendelt be, ez is érdekes egy pszichológusnál, kéretlenül “segíteni akart” és nem tehettem meg hogy visszautasítom mert függő helyzetben voltam tőle. Szóval ecsetleni kezdte hogy egy férfinak a heti minimum három szex kell az önbizalmához és hogy nekem nem kell azt élvezni ,elég ha eljátszom és úgy csinálok mintha élvezném, még mutatta is. ..WTF? azóta lesett állal vagyok

            • Bakker, ez most már a sokadik ilyen sztori, nekem meg ég a pofám valahol, segítői minőségemben. Gondolom, ezért viszkethetek én is pár embernek itt a blogon, le vagyunk járatva, ez nem is kérdés. Szar érzés.

            • És lásd az önbizalomhiányos, depressziós nők újratermelésének a receptjét.
              Basszus tényleg még itt tartunk?
              Amúgy ebben a számszerűsítésben azt nem kalkulálják bele, hogy közbe jöhet BÁRMI! Túlóra, baráti összejövetel, rokonlátogatás, betegség stb. Nem lehet ezt így mindig beosztani. Akkor mi van, szenvedjen a nő és tudja le 1-2 este alatt. Sötét egy korban élünk még mindig.

            • Naja, ha ez segít, én már meg tudom különböztetni a jó segítőt a félrevezető segítőtől. Nem találkoztam nagyon sokkal, és főleg utólag estek le a dolgok, de azt már tudom, hogy minek ne dőljek be.
              Figyelek arra, hogy ne a NŐ problémája legyen terítéken, hanem az enyém.
              Szeretem, ha úgy hallgat, hogy közben kérdéseket tesz fel.
              Szeretem, ha nem ad tanácsot.
              Meg akar ismerni, és még véletlenül sem dobozol be.
              Ne egy anyát és tanárt lásson bennem, hanem egy embert.

              Egyszer megkérdezte egy segítő asszony (nem pszichológus volt, csak sokat foglalkozott emberekkel), hogy mikor tanítok, szoknyát vagy nadrágot hordok. Na, itt felálltam és elsétáltam, nadrágban.

              Aki viszont tud a kliensére ráhangolódni, tud ötleteket adni, tudja szakszerűen megállapítani, hogy mi lehet a gond, és tud olyan dolgokra rávilágítani, ami nekem nem jutna eszembe, AZ FELBECSÜLHETETLEN KINCSET ÉR!

              • Köszönöm Gyöngyi, hogy reflektáltál.
                Én tudom, hogy miképp állok ezekhez a témákhoz, nem véletlen, hogy genderspecifikus témákkal szeretnék dolgozni, csoportot indítani. Az utóbbi félévben a jelenlegi co-vezetőmmel is beszélgetünk erről, ő férfi, kitűnő drámavezető, de sok minden új neki abból, amit én mondok, új szempontok vetődnek fel. Ő legalább nyitott, érdeklődő, és gondolkodik azokon, amiket mondok, ez jó.
                Az előző kommentem inkább arról szólt, hogy, megértem, hogy a segítők mint olyan le vannak írva, mert én nem is emlékszem arra, hogy valaki olyat hozott volna, hogy igazán jó segítővel találkozott. Vagy pedig csak a negatív megélések kerülnek ki ide, elrettentő példaként.

            • Gyöngyi, mostanra én is megtanultam jó segítőt választani, de ez nekem egy házasságba, egy válásba, és egy véletlenül talált igazán jó segítővel folytatott egy éves terápiába került. Az egyik hölgy (direkt!) kerekperec megmondta nekem, hogyan viselkedjek, mit olvassak, milyen templomba járjak, no és az az én bajom, hogy nem mentem férjhez! Én birka meg férjhez mentem, csak bántalmazóhoz. Ja bocs. Gondolom, ha visszamegyek hozzá a házaséleti problémáimmal, az én hibám lett volna, mert nem sminkelek eleget, egy nő legyen nőies.

              gyöngyi77, és akkor mit mondana a szakember az én exemre, akit havi háromra se bírtam rávenni attól a perctől, hogy megszültem? És a külsőmbe akkoriban egy profi sztájliszt se tudott volna belekötni.

            • Naja, szerintem itt inkább a negatív megélések kerültek terítékre.
              Nekem óriási szerencsém volt: másodjára egy nagyon jó szakemberhez kerültem, nagyon nyitott volt, és nagyon sokat segített.

              Egy alkalommal mondott egy nagyon furcsát: megjegyezte, hogy milyen elgondolkodtató, hogy a legnagyobb sikeremnek azt tartom, hogy 18 éves korom óta mindig meg tudtam teremteni a megélhetésemhez szükségeseket, mert ez egyértelmű férfitulajdonság. Amikor elmondtam a véleményemet erről, elfogadta, és attól fogva genderérzékenyen közelített meg minden témát.

            • Főnixtoll, ez rémes. egyébként minden létező Gyöngyi én vagyok itten, csak ha más gépről jelentkezem be, a szünet óta más neveket generál nekem.
              Naja,
              én még nem találtam meg azt, akire szükségem van, de azt hiszem, a férjem igen. Egyáltalán nincsenek leírva a segítők, mert akkor nem próbálkoznánk újra meg újra, hátha jön valaki, aki!

            • Naja, én azt gondolom, hogy egyáltalán nincsenek leírva a segítők, sőt. Itt azon volt a hangsúly hogy sorozatos hibákat követett el, nem én kértem segítséget,illetve kértem de nem ilyet. Ő tukmálta rám magát, alig bírtam még a problémámon felül levakarni magamról. Egyáltalán nem látta hogy miben vagyok, nem is értette a problémát én nem őt kerestem ő ajánlotta magát, kvázi kötelező jelleggel. Aztán azon döbbentem, amit mondott, ugye rendszerszintű propaganda. A másik hangsúly ezen volt, tök mindegy hogy most TE vagy szarban kislányom, lényeg az hogy működjön a rendszer,menjen a szekér, férj elégedett legyen, család ellátva, anya begyógyszerezve, megmondva mit csináljon. Egyébként tényleg ez eléggé negatív és fura példa, nekem ez az egy tapasztalatom volt eddig és igen végig tudtam, hogy semmit nem tud segíteni, amint lehetett meglógtam.

          • Ez csak egy mellékszál volt. A terápia, amit bemutatott, az nagyon jó, nagyon érdekes, nagyon hasznos. Ez egy továbbképzés, aminek a keretében ő az egyik előadó. Ami számomra érdekes ebben, hogy fel sem tűnik sem neki, sem a többi válogatottan okos, fiatal, agilis csajnak, hogy talán nem kéne ennyire a patriarchális sémákat közvetíteni.

            • Attól még simán be lehet szólni, ha nem a csoport előtt, akkor négyszemközt, vagy ha van anonim visszajelzési lehetőség, akkor azon.

            • Igazad van, szólnom kellett volna, de valami belül megakadályozott benne. Úgy éreztem kukacoskodás lenne, hiszen nem tartoztak ezek a dolgok szorosan a témához. A témát pedig nagyon jól ismertette. Rengeteget tanultunk tőle. Az egyik legtartalmasabb kurzusunk volt ezidáig.

            • Ez jo nicki, nagyon jo! Az, hogy az eredeti szakertelmet es a patriarchalis maszlagot szet tudod ilyen szinten valasztani. Ez gondolom intelligencia kerdese is. Sajnos mostanaban en rendre elbukom ezen. Marmint azon, hogy tudjam hol vagyok, mire szamithatok. Azt hiszem ezt fejlesztenem kell.
              Neked jol megy. Tiszteletem erte.

            • Képviselőné, mit tudsz erről, vajon elolvassák ezeket az anonim kérdőíveket? Nekem ma megint volt írnivalóm, a mai előadónk sajnos nemcsak hogy végig beépítette a flörtöt az előadásmódjába, de a fogyatékkal élők és az LMBTQ (konkrétan azonos neműek házassága) témában sem sikerült megugrania a lécet, én meg nem bírtam a tollammal.

        • A depressziós videó mondjuk akár arról is szólhat (nem láttam), hogy van a depressziós pasas, meg a “közvetlen környezet”, akit az asszony hivatott szimbolizálni*, és aki nem feltétlenül tud azzal segíteni, hogy proaktívan megpróbálja a családtagot kirobbantani a fotelből, elé rakja a kávét stb. Ettől még önmagában az, hogy a házasok közül az egyik ül, mint egy rohadt tök (és most mindegy is, milyen okból), a másik meg ügyintéz, rohangál, takarít, mint egy hangya, és még hülyének is van nézve és leordítva, egyáltalán nem normális, és nem vicces, hanem egy megoldandó probléma, amiben nincs “hibás”, nem lehet ráverni a balhét az egyik félre (nem “hülye” az asszony, hogy nem lát a depressziós férje fejébe, és nem “műbalhézik” a faszi, ha ki van égve vagy kedélybeteg. Ettől még együtt kell nekik valamit kitalálni, hogy a depressziós ember kijöjjön a gödörből).
          Az “áldozattípus” emlegetése azért veszélyes, mert könnyen átcsap áldozathibáztatásba. Nyilván van olyan ember, aki maga is “beleéli magát” a rossz szerepbe (és szinte beleszalad a szar helyezetekbe, ahol mobbingolják) de ez ettől még neki nem jó, basszus. Nem, nem egyértelmű, hogy ha valaki kiidegel, “kéri a pofot”, akkor megütöm. Ha megbízott bennem, összeköltözött velem stb, akkor nem ütöm meg akkor se a másik felnőtt embert, ha infantilis, úgy érzem, hogy direkt szívat, és a maradék egy darab idegszálamon ugrál. Pláne, ha tudom, hogy depressziós, azaz a borzasztó viselkedésében van egy jó adag olyan dolog, amit ő nem tud koordinálni. Hogymondjam, a tehetetelnsége tetejébe nekem nem lenen szívem akkor se nyakonvágni egy ilyen embert, ha tényleg feltolta az agyam. Egyfelől mert megbízik bennem, másfelől meg mert ki a fene vagyok én, hogy megüssem azért, mert nem 24/7 problémamentes és cuki az én kedvemre, ha esik, ha fú? Amúgy meg nem kötelező vele lakni…
          *Mondjuk persze az elég gáz, hogy ilyen modellt hozott fel példának, ahol a pasi a kedélybeteg, és naná, hogy asszony/anyuka az fakezű ápolónő, aki na tessék, persze, nem érti meg a basa lelkének rezdüléseit.

  6. Most nagyon figyelek, bár amit eddig írtatok, az nekem mind-mind kis földrengés.
    Ez a mai téma nekem a legnagyobb szorongásom. Nemcsak azért, mert nekem nem sikerült megúszni. Azt én is úgy gondolom, hogy nem lehet megúszni. Mégis nap mint nap nagyon reménykedem, ha másban nem, hát a tompításban … annyi, de annyi mozaik van ebben, amelyek úgyis a legvégén, de legalábbis utólag állnak csak össze képpé (ahogy nálam is … pedig engem ettől nem is próbáltak védeni, erre nem is próbáltak felkészíteni, ez ellen nem is próbáltak felvértezni, hanem módszeresen beledolgoztak, amíg aztán végül már magamtól asszimilálódtam).
    Azon nagyon sokat gondolkodom, mi lesz abból bennük, ha kinyílik a világ előttük, előtte és nem az a kis otthon űzni próbált, olykor akár sufni-jellegű egyenlősdi, hanem annak a tökéletes inverze rajzolódik majd ki. Az pedig, hogy a külvilágnak már most mekkora sodrása van, azt nagyon is érzékelem, teljesen más területeken, de el is rémiszt. Nem, nem burokban élésre, tartásra, meg nem is nagy dolgokra gondolok, hanem szimplán hétköznapi gagyiságokra.

  7. 7 éves a lányom, elsős. Egy kisfiú az iskolában rendszeresen fogdossa. A lányom rászól, de hiába, meg sajnos nem is mer igazán határozottan fellépni. Csak nekem panaszkodik, és kéri, hogy segítsek. Ma megyek beszélni a tanítónénivel.
    Elmesélte a lányom mindezt egy idős nőrokonnak. Válasz ellágyult mosollyal: “ó, hát biztosan szeret”. Magyarul: tűrd el, sőt vedd megtiszteltetésnek és örülj neki, hogy valaki így “szeret” (??!!!)

    • Kérdezhetek?
      “nem is mer igazán határozottan fellépni”.
      Miért nem mer? Csak ebben a helyzetben nem mer, vagy máskor sem? Tudna, de nem mer, vagy nem is tudja, hogy kell?

      • Mondtam neki, hogy nyugodtan kiabálj vele, lökd el, stb. Erre azt válaszolta, hogy azt nem szabad, mert akkor meg őrá fog rászólni a tanítónéni. Szerintem tart is attól a fiútól, nagyobb és erősebb nála.
        Más helyzetben, ha vita van a gyerekek között, azt hiszem meg tudja védeni magát, de csak akkor, ha egyébként barátok. Agresszorral szemben nem elég bátor, és ez engem nagyon aggaszt. Próbálok beszélgetni vele, de nem tudom, mennyire vagyok hiteles, mert sajnos ez a dolog nálam is megvolt fiatalabb koromban, nyomokban még most is bennem van, bár igyekszem tudatosodni. Ez a blog nagyon sokat jelent.

        • Kedves Csillagánizs! Tudom miről beszélsz. Én egy nagyon-nagyon jó kislány voltam. (Nem volt miért rossznak lenni, nagyon szerettek a szüleim) Nem tudtam se kiabálni, se verekedni, se magamért kiállni. És tényleg nem vagy autentikus, ha azt mondod ezek után a kislányodnak, hogy “nyugodtan kiabálj, meg lökd el”, ha te sem vagy rá képes. (És ezt a tanácsot most csak a nagyonjókislányok hallják meg!): a legfontosabb, hogy szívd fel magad, legyél iszonyatos dühös a téged/kislányodat ért igazságtalanság miatt, tudjad, hogy _itt_neked_van_Igazad_, ezt nem tűröd el, szitkozódj, ordíts, tudjad, hogy ez így nincs rendben, ilyen nem történhet meg, ne legyen ilyen! Ezt is meg kell tanulni. Ezt a drága jó tündért ne hagyd, hogy egy ilyen kis fos terrorizálja! Hogy meri!? Mit képzel!? Ez jogos önvédelem! Te neked kell merni, kiverni a balhét, felvállalni a konfliktust, lesz@rni a többiek véleményét! Gyakorolj minden nap, hangoztasd a kislányod előtt az érveidet, a szabadsághoz, a testedhez való jogodat! Fordulj ki önmagadból, fröcsögjön a nyálad, forogjon a szemed (át kell esni a ló túlsó oldalára is, hogy végül középen megállapodhass). Nem kell szépnek, aranyosnak, kedvesnek, szerethetőnek lenned! Hogy érezze a kislányod, hogy nem ő jár a tilosban azzal, ha kiáll magáért.
          Az én kislányom is 8 éves. “Tökösebb”, mint én anno voltam, de ő is azzal érvelt nekem, hogy azért nem mert mondjuk “csúnyán” visszaszólni a mocskosul, trágárul beszélő osztálytársnak, mert akkor a köztudottan mocskosul, trágárul beszélő riny@pin@ rohan az ofőhöz és megmondja őt. WTF!? (Bocsánat a kirohanásért) Ilyen szót én sem mondtam még soha. A lényeg az, hogy a kislányom elnevette magát, megerősítve érezte magát a saját igazában, jól esett a lelkének a védőbeszédem, meglepte, hogy milyen szavak hagyták el a számat. (Ahol csak nagyon ritkán hangzik el csúnya szó, ott erősebb a hatásuk)
          Föntebb olvastam az önvédelmi sportot lányoknak – az is nagyon kell! A kislányom is aikidózik.

          • Sista, köszi. Biztos, hogy terápiás jelleggel nem csak a kislányomnak, de nekem is jót tenne, indokolt esetben igenis dühösnek és hangosnak lenni. Erre a tanácsra alkalomadtán emlékezni fogok 🙂

            Délután elmondtam a tanítónőnek, aki nagyon együttműködőnek mutatkozott. Megköszönte, hogy elmondtam (és értékelte, hogy a kislányom elmondta nekem). Tudja, hogy gond van a fiúval (meg a családjával – bár ehhez nincs eszköze). Beszélni fog vele, figyelni fog, és szóljak, ha megint csinálja.

            • Itt nem osztogatunk kéretlen tanácsot. A kislányomat ért inzultusok kapcsán a jogos felháborodásomnak adtam hangot. Még én is gyakorló vagyok ennek verbalizálásában a született jókislányságom miatt 🙂 Örülök, hogy a tanító néni partner volt a dologban.
              big hug a jókislányoknak 🙂

      • Mondtam neki, hogy kiabálj vele, lökd el magadtól, stb. Erre azt válaszolta, hogy azt nem szabad, mert akkor meg őrá fog rászólni a tanítónéni. Szerintem tart is attól a fiútól, nagyobb és erősebb nála.
        Más helyzetben, ha vita van a gyerekek között, azt hiszem meg tudja védeni magát, de csak akkor, ha egyébként barátok. Agresszorral szemben nem elég bátor, és ez engem nagyon aggaszt. Próbálom erősíteni, de nem tudom, mennyire vagyok hiteles, mert sajnos ez a dolog nálam is megvolt fiatalabb koromban, nyomokban még most is bennem van, bár igyekszem tudatosodni. Ez a blog nagyon sokat jelent.

      • Hét éves! Kis elsős, hát hogy képzeljük róla, hogy majd határozottan fellép? De még jó, hogy el meri otthon mondani! Fogalmam sincs, hogyan kellene a kölköt leállítani… de le kell, mert ez tűrhetetlen. És védd meg! Az én anyámnak egyszerűen nem is hitték el, mikor panaszkodott, hogy a szomszéd fiú molesztálja! Drukkolok nektek!

            • Én is azon vagyok, hogy merjen határozottabb lenni, de ezt azért meg kell neki tanulni. Legalábbis magamból kiindulva. Ő is inkább introvertált, mint én, nem megy neki helyből. Próbálok rájönni, hogy hogyan segíthetnék, ha tudsz erre valami jó módszert, játékot, akármit, annak örülnék.
              Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy egy kislányt azért bántsanak, mert nem elég határozottan tiltakozik.

            • Mivel? Azzal, hogy az ersőebb fiú ellen nem tudja megvédeni magát? És majd a többi is rászáll… első osztályban még meg lehet akadályozni talán, de csak ha a felnőttek sem bagatellizálják el.

              • Azzal nem értek egyet, hogy az életkornak itt bármilyen jelentősége lenne, ilyen kontextusban. Tök mindegy, hogy hány éves, az életkor akkor számít, ha a dinamika szempontjából fontosabb. Pl: x évesen hogy védje meg magát egy x+1, 2, 3, stb. évessel szemben? Vagy akár felnőttel szemben?
                A saját kortársaknál egészen más a helyzet, a 2-3 éves még fejbevágja lapáttal a homokozóban a gyerekkollégát, és egészen addig lesz képes önmagát képviselni, amíg nem tanulja meg tőlünk és a társadalomtól, hogy ennek nincs létjogosultsága. Igen, mi meg a társadalomtól tanuljuk, hogy azt tanítsuk, hogy ennek nincs létjogosultsága. És félreértés ne essék, nem az élethez szükséges szocializációs folyamatot marasztalom el, tudni kell létezni mindegyik társadalomban, hanem azt, különös tekintettel a lányokra, hogy akkor vagy elfogadva, akkor nem lógsz ki a sorból, ha simulékony vagy, elfogadó, konfliktuskerülő.
                A lányom járt egy évig cselgáncsozni, az első órán a kisfiúk élvezettel belevetették magukat a küzdésbe, a lányok leengedett kézzel álldogáltak, az edző meg buzdította őket, hogy gyerünk, menj neki! Egyetlen kislány kivételével (nem az én lányom volt, neki sem ment), csak félszegen toporogtak. Egy év múlva a lányok bunyóztak a legjobban, és jókat üvöltöztek közben. Megtanulták használni a testüket, érezték az erejüket, testtudatuk lett.

                • Jaj, de jó ezt olvasni! Ilyenkor úgy örülök belegondolni, hogy “a mi Zsófink” egy nagyon vagány lány, aki simán megveri a fiúkat, és nincs még tízéves. Elveri őket, ha beszólnak, én meg dicsérem őt az apjával együtt, és nem mondok olyat, hogy “fújjj, egy kislánynak ilyet nem szabaaaad”. És szeretne karatézni, imád mozogni, erős is, alig várom, hogy elkezdje valamelyik sportot űzni!

    • Ha a kisfiú is 7 éves, felmerül a gyermekbántalmazás, szexuális molesztálás gyanúja (mármint hogy őt molesztáják), ezt mindenképp mondanám a tanítónőnek, hisz az ő felelőssége, hogy ilyenkor jelezzen az illetékeseknek.

    • Tavaly volt egy kisfiú a lányom csoportjában (kiscsoport!), idén már másik csoportban van. Helyes, kedves kiskölyök, de rendszeresen rácsapott a lányok fenekére, ha tehette. Beszoktatáskor voltam benn, akkor láttam. Tragikus. Persze én ott hiába mondtam neki, hogy nem szabad, ha mondjuk a nagymama és anyuka büszke mosollyal konstatálja a dolgot.

        • Van. Meg “a jó asszony köténye sokmindent eltakar” frázis az óvoda előtt beszélgető válófélben lévő anyuka és tanárnő ismerőse között, nevetve. Meg “autót hoztál az oviba, dehát az fiús játék”. Sorolhatnám. Vannak ismerőseim, barátaim, erős nők, akik nem itt élnek, ez a hely ahol olvasok, meg van ahol élek. Néha olyan, mintha két külön világ lenne. A legfurcsább, hogy itt, az oviban, az anyukák között, néha úgy érzem, nem is tudják, miről van szó. Hogy miért baj, ha engem számonkérnek, hogy hová megyek egyedül, (gyerek?? az apjával??, hogy miért baj, ha egymást túllicitálva alázzák a szülőin azt, aki visszament dolgozni és bölcsibe adta az egyévest, vagy azt, aki nem szült gyereket. Hogy miért gáz a fiús anyuka szájából, hogy “én nem nyomorítom meg a fiam a házimunkával”, vagy hogy mekkora kandúr, mert puszit osztogat a lányoknak erőszakkal az iskolában. Hiszen annak örülni kell. Érdem. Pedig egész jó helyen lakunk különben. Átlagos.

            • Szerintem tök mindegy. A feminizmust az én egyetemet végzett megyeszékhelyi pedagógus kollégáim sem értik. Csakúgy mint a összes budapesti politikus.

            • szocialis es tanulmanyi osztondijra palyaznak a gyermekek, a bejutasi sorrend pontozas alapjan alakul ki, a fiuknak startbol jelentos plusz pont jar, azon a cimen, hogy ok (falun) besegitenek a gazdasagba. Hogy nem mindegyik csalad el a haztaji gazdasagbol az nem szamit, a hazimunka pedig egyaltalan, a lanyok arra nem kapnak plusz pontot. A pontozas ilyenszeru kialakitasahoz evek ota ragaszkodik az egyetemi tanarokbol kialakitott kuratorium…nem es nem erik, hogy miert gaz ez.

            • ugyanitt munkanelkuli apuka foglalkozasahoz a “gazdalkodo”, munkanelkuli anyahoz a “haztartasbeli” szocska kerul a nyilvantartasba 😦

            • “…nem es nem erik, hogy miert gaz ez.” Talán az Egyenló Bánásmód Hatóság el tudja nekik magyarázni, ha kedvesen ősszekötöd őket 🙂 http://www.egyenlobanasmod.hu. Ehhez az kell, hogy személyesen érintve légy, ugyanis csak konkrét panaszokat vizsgálnak.

            • cvd-hez: “Szerintem tök mindegy. A feminizmust az én egyetemet végzett megyeszékhelyi pedagógus kollégáim sem értik. Csakúgy mint a összes budapesti politikus.”

              Igen. Ma szakmai továbbképzésen voltam, az előadó – egyetemi oktató – az utóbbi évek legjobb előadását hozta, és mégis, sajnos, sajnos a nap végén a kérdőívre muszáj voltam lepontozni annál a kérdésnél, hogy “Nem tett fajra, nemre, vallásra, egyéb tekintetben megkülönböztető megjegyzést.” Pedig még az abortusztémát is szuperül abszolválta (alkotmányos vonatkozásban), de az idősödéshez való viszonynál megkülönböztetést tett nők és férfiak között… (konkrétan hogy az időkerék visszaforgatásának a nők különösen örülnének).

    • A fiam másodikos, új gyerek az osztályban, és jött még utána is valaki, egy kislány. Ez a kislány a fiam szerint nem hagyja őt békén, folyton hecceli és piszkálja. Egyszer ráütött a lány fenekére, tapizás kizárva. Nagyon komolyan elmagyarázta neki a tanító néni, hogy ilyet soha, beírták az üzenőjébe, aznapi magatartás a legrosszabb lett, és még nekem is szóltak róla. Ez így szerintem korrekt, illetve elmondtam a gyerekemnek, hogy ha nem bír valakit az osztályból, kerülje el, ha meg a gyerek jön oda, szép szóval pattintsa le. A tapizós kisfiúkkal nem tudom, mi a baj.

  8. Engem anyukám nagyon sok mindenre megtanított, egyetlen egy dologra nem: hogy hogyan védjem meg az érdekeimet. Nekem ezt felnőttként kellett tudatosítanom és kidolgoznom a módszereket. A lányom, aki most 16, korántsem olyan “jó kislány”, amilyen én voltam (és ezt nem is várom el tőle, mint tőlem az én anyám), viszont örömmel látom, hogy sokkal haladóbb ezen a téren, mint én valaha is voltam. és emiatt ugyanazt gondolom, mint Naja, hogy jobb eséllyel indul. Neki is meg kell majd küzdenie, de már most tudatosabb, mint én x gyerek után voltam.
    A nevelési felelősségemet sokkal erősebben érzem a 3 fiamnál, és mindent megteszek, hogy ők ne a hímsoviniszta szemléletű tábort erősítsék.

    • Én ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ha én 1000 sebből véreztem kislányként (márpedig véreztem, ömlött belőlem konkrétan), akkor a lányom már csak hatszázból. És ha úgy dönt, hogy szül, és lányunokám lesz, akkor ő meg talán (remélhetőleg) már csak két-háromszázból.
      Ebben hiszek, és kell is hinnem, különben mi a viharnak csinálnám, minek lennék itt (is)? Vannak instant rewardok, azonnali “juttatások” már nekem is, de a nagy eredmények az utánam jövő generációk életében történnek majd. Az én ajándékom a fordítás lehetősége, nekem ez is izgalmas.

  9. Nagyon gondolkodtam, hogy leírjam-e, aztán úgy döntöttem, itt a helye. Szelektív abortuszól, nem sokról, de tudok. Mindig a sokadik, azonos nemű gyereket érintette. ( A sokadik fiút, illetve a sokadik lányt – három azonos nemű gyerek utáni a legkisebb gyerekszám, amiről tudok.) Amiről én tudok, nem éri el összesen a húszat, hogy hány fiút és hány lányt érintett, arra nem tudok válaszolni, akárhogy próbálok visszaemlékezni.

  10. En optimista vagyok ebben a kerdesben.
    Nagyanyaink idejeben a legtobb csalad eletformaja megkovetelte a no alarendeltseget,
    Nehez volt egy csaladanya elete.Sok gyerek,minden hazimunka meg mezeimunka(falun) ra harult; vagy varoson penzkereso is kelett legyen esetenkent.
    Ma az eletkorulmenyek annyira fejlodtek,hogy a no meg tud elni onalloan is ha akar-nem feltetlenul szukseges a ferfi. Szerintem ezert is olyan gyakoriak manapsag a válások,mert rajonnek erre a nok,es ki fogjak hasznalni a lehetoseget. A kornyezetemben sok negyvenes no kivirult miutan elvalt.
    Gyereket is lehet ferj nelkul…

    • Erről sok szó esett itt, a blogon, és valaha én is így gondoltam, de pont ott van a csapda, hogy az önállóság csak látszat. Nem nagyon keresnek annyit az egyedülálló nők, hogy gyereket tudjanak nevelni belőle tartásdíj nélkül, és a legtöbb harc erre megy ki. Hogy válás után is függ a nő a volt férjétől. Az ő nevelésétől, mikor vele van a gyerek (pont hárommal feljebb olvashatsz ilyenről), az ő anyagi juttatásaitól, az ő véleményétől, példájától.

      • Anyukám egyedül nevelt, Tatám lakásában, amit együtt tartottak fenn, de az öreg nevén volt.
        Amire én emlékszem, az az, hogy se gazdagok nem voltunk, se látványosan csorók – voltunk nyaralni hol háznál, hol szállodában, hol faházban, mikor hogy, kaptunk kaja jegyet, amiből hosszú ideig csak különleges kaját tudtunk venni, mert csak egy-két delikateszbe volt jó:), meg ilyenek.
        A kajajegyes kaviár mellé viszont Anyukám a kétezres évek elejéig kézzel mosott, 2007-ben lett mosógépünk. A másik dolog amire nem költöttünk sokat, a ruha: kolléganőiből legalább kettő vadul gyűjtötte a kinőtt, kihízott, csakmegvett cuccokat, zsákkal hozta nekünk – még nagykamasz koromban is kaptam pl nadrágot, ami a nálam rövidebb lábú kolleginára végül csak hosszúnak bizonyult.
        Ahonnan a pénz volt: nyolcórás műszak után varrás, textilhegyek az előszobában… Macskát mindig be kellett zárni a szobába, hogy ne szőrözze össze/ne pisiljen bele.
        Szóval nem volt egyszerű, de működött. Lehet persze reklamálni, hogy mi lehetett volna jobb. Például ha Anya nem lett volna sokszor a humortalanságig fáradt – amin mindannyiszor meglepődtem, hogy hogy van az, hogy hol jófej, hol nem… persze, mert szédelgett a fáradtságtól:/// Ha Tatám nem lett volna egy szíjas, magánakvaló tipikus jász ember, aki nem bánt ugyan senkit, csak épp baromira nem rezonál a másik bajára (kiderült, hogy őt meg a testvére helyett ugráltatták, dolgoztatták miután anyukája meghalt). Ha az egyik állandó, családtag szintű vendégünket nem kezelik félre és nem csüccsen végül végleg bele fatalista tehetetlenséggel a bipolba (gyógyszer mellett). Ha Anya zseniális jóarc volt munkaadójáékkal nem hal be a kapcsolat … Nagyon szerettem velük lenni – a pasas képe ma is kísért, 2012-ben tudtam meg, hogy már meghalt. De itt megint nincs “hibás”.

    • Eső, én most itt ismételni fogom magam, de valahol már leírtam részletesen, hogy meddig bírtam én megállni a lábamon a válás után is. Egészen addig, amíg a lányunk krónikus beteg lett, és én kivonódtam a forgalomból, és hopp, nem lett bevételem, jövedelmem, és nem volt segítő család, szociális háló körülöttem, a gyerek apja meg beintett. Én ún. középosztálybeli, diplomás, adekvát megküzdési módokkal rendelkező nő voltam, és így is csak foggal-körömmel kapartam át magam a túlsó partra, úgyhogy egyáltalán nem becsülöm le azokat a nehézségeket, amelyekkel egy kevésbé harcra képes és/vagy kész egyedülálló, gyerekes nőnek kell szembenéznie. Ez az érem egyik oldala.
      A másik pedig az, hogy ha egy nő végiggondolja, és határozottan arra a döntésre jut, hogy neki megy, és szeretné is egyedül, akkor valóban teremthet magának olyan körülményeket, hogy működjen a gyerekvállalás és nevelés egyedül, de ehhez hideg fej, előretervezés, megtakarítás, támogató háló kiépítése szükséges, ahogy én látom.

      • Persze kell az apa segitsege.
        En is probaltam,szerencsere nem jott be, majd meg is gyozodtem rola, hogy bizony nehez lett volna…
        En a noi fuggetlenseget a bantalmazas elkerulese szempontjabol ajanlottam.Tehat nem kenytelen a no megmaradni egy bantalmazo kapcsolatban.
        A tobbit nem akarom leegyszerusiteni mert nehez ugy,es nem tudom mi a megoldas…

        • Nem kénytelen, de erről is sokat írtak már, és ez nekem is árnyalta a véleményem. Én már ilyet nem kérdezek, hogy “de akkor miért nem hagyja ott?”

        • kedves eső!
          légy szíves a férfi/apa/férj jelenlétét a családban és a közös gyerekek körüli teendők ellátásában ne segítségként említsd. ha kérhetem. mert menten felrobbanok!
          köszi
          ez meg milyen megközelítése a problémának, hogy a női függetlenséget a bántalmazás elkerülése szempontjából írtad? nem, tényleg maradjunk konstruktívak, fejlődjünk, tanuljunk együtt.
          a poszt arról szól, hogy nem, nem ússzuk meg. ha pihepuha boldogságban, szeretetben növünk fel, majd neveljünk gyermekeinket akkor sem – a posztot hülyeség lenne ismételnem, de én teljesen azt gondoltam nagyon érzékletesen és érthetően éppen ezt a témát járta körül.

          nem, nem ússzuk meg. az ugyanis nem megúszás, hogy véletlenül most valakinek összejött és valóban a királynőnek milyen jó!

          • Ne haragudj arnika (vicces a neved,mindig Dzsonival hozlak ossze) de nem szeretem feladni!
            Minek kell kimondani azt,hogy nem lehet meguszni?
            A remeny hal meg utoljara nem?
            Higgyuk azt hogy jo lesz,en csak annyit mondok.

            • Szerintem is mondjuk azt. Attól biztos jobb is lesz. Vagy legalább elhitetjük magunkkal. Ez a legjobb módszer arra, hogy bántalmazó kapcsolatban maradjunk.

            • a remény hal meg utoljára egy ronda és romboló közhely.
              köszi.
              bearanyoztad a napom.

              aztán a nevemen viccelődsz. a közhely után.

              semmi vicces nincs a nevemben. árnika egy öntudatos, autonóm mesehős. ez igen nagy dolog, mert a mesehős lányok ritkán, vagy egyáltalán nem hősök, pláne nem öntudatosak. 🙂

        • Kedves Eső!

          Ne haragudj meg, hogy ezt írom, de túlzottan optimista vagy.
          Van, amikor egy nő kénytelen bennemaradni a bántalmazó kapcsolatban.
          Nincs más választása.
          Ha visszamegy se azért megy vissza, mert jó volt a kapcsolat, hanem azért, mert senki nem segít neki.

          NEM magamról írom, még mielőtt felmerülne ez a kérdés.

          Nincs hatékony segítség a bántalmazott, gyerekes nőknek.

          Nagyon gyerekcipőben jár ez még nálunk, nincs hova mennie a nőknek, ha nincs mögöttük egy támogató család, de legalább is pénz.

          Nagyon-nagyon nehéz nekik, gyerekekkel, munkatapasztalat nélkül, pszichológus nélkül, támogatás nélkül.

          Életem egyik legrosszabb tapasztalata volt az anyaotthon, ahol dolgoztam, én kikészültem tőle rövid idő alatt, nem bírtam látni, szörnyű volt.
          A pszichológus mondta nekem egyéni szupervízión, hogy akarom-e ezt tovább, mert látja, hogy ki vagyok készülve, nem akarja, hogy kiégjek.
          Nagyon rendes férfi volt, jó pszichológus, később beszéltünk is, hogy ő is látja, hogy rossz a rendszer, és nem tudunk hatékonyan segíteni.

          Igenis ez egy rossz, elnyomó rendszer, nincs miért optimistának lenni.

          Mélységesen tisztelem azt, aki segítő marad, és nem megy el, mondjuk tanítani, vagy bárhová, akár titkárnőnek is, mert ezt látni őrjítő!
          Nekem is az volt, pedig én nem voltam ott sokáig, és nem is voltam odakötve.

          • Koszonom,hogy ezt igy irod.
            Az igazsag az,hogy en egyutterzo ember vagyok,eszembe se jut valakit megserteni,de nincs kezenfekvo otletem a helyzet kezelesere,
            Amugy is tudom,hogy elmeletbol eleg van,az nem segit.Foleg igy blogon mit tudnek mondani?
            Egyetlen otlet ami hasznosnak tunik ha meg lehetne tanitani vedekezni a fiatal lanyokat-fizikailag,meg lelkileg is.
            Jobb volna megelozni mint kezelni a helyzetet.

            • Nekem sincs ötletem ennek a kezelésére, Eső!
              Semmi de semmi.

              Viszont azt tudom, hogy valamit tennem kellene.

              Egyelőre próbálom megérteni az összefüggéseket, próbálok figyelni.

              Szeretném, ha nem történnének rettenetes dolgok a családokban.
              És azt is, ha a nők nem lennének tömegesen megalázva.

  11. Ha belegondolok, hogy a szüleim hogy neveltek engem nőiesség témában, milyen elképzeléseik voltak, én hogy álljak majd a divathoz, sminkhez, fiúkhoz, szexualitáshoz, munkamegosztáshoz, szaporodáshoz… nem lettem olyan. Részint azért nem, mert más impulzusok is értek (kortársak, szépirodalom), részint ellenük való lázadásból, részint pár év után inkább már a saját korábbi történeteimre reagáltam. Az útkeresés időszakában különösen hajlamos voltam direkt fittyet hányni az elvárásaikra.
    Szóval, sajnos a gyerekem se olyan lesz, amilyennek nevelem.

    • Szerintem ez ennél bonyolultabb, mert vannak a kimondott és a ki nem mondott üzenetek. Az előbbivel szokás nyíltan szembehelyezkedni, de az utóbbiakat nagyon is magunkévá tesszük, akár pozitív, akár negatív.. A tudatosság és az önismeret segít, hogy a negatív üzenetekkel leszámoljunk, a pozitívakat pedig beépítsük.

    • a nevelés mindenhatóságába vetett hittel kapcsolatban számos fenntartást meg tudok fogalmazni.

      úgy látom, hogy a nevelés akkor tűnik fel csodálatos és tiszteletreméltó tevékenységként és magasztosítjuk általa saját magunkat, ha a gyerekünk amolyan hú de rendes ember lett. (díjakat nyert és színötös, meg szép hangosan köszön és jól áll rajta az ünneplő ruha)

      ha meg csupa hülyeséget csinál és fegyelmi tárgyalása van, esetleg börtöntöltelék: kijött a rossz vére. ehhez semmi közöm.

      nyilván valahol középen megleljük az igazságot. ahogy képviselőné is írja, csak kicsit másképpen fogalmazva: megtanítjuk a kölyköket szépen köszönni, a ruhájukat szépre mossuk, hajtogatjuk (azt veszi fel, amit a szekrényben talál, ez a mi ízlésvilágunk, ez kétségtelen), eljárunk velük családi eseményekre, színházba is visszük őket meg étterembe. kb. eddig terjed a nevelés fennhatósága.

        • brit tudósok kutatják. vadul.
          (a genetika egy felmentési eszköz. amikor már az önigazolás kezd büdös lenni és elkerülnek a szag miatt az ismerőseid, na akkor behúzhatod a genetika kártyát és kicsit újra javíthatsz pl. a szarnyasági mutatódon)

          • Én ezt csinálom. De azt pl tudom, hogy engem irritál a fiam temperamentuma, mert pont olyan, mint én. Nem mint én gyerekként, hanem mint én most. Ahogy született, ahogy eltelt az első 3 év, abból egyértelmű, hogy az alapvető tulajdonságai azok, amik, én pedig tudok rajta kicsit árnyalni, de gyökeresen nem fog megváltozni, csak lehet majd vele együtt élni, ha mi valamiféle példát adunk elé a férjemmel. Na, az se jött össze. igen, szaranya vagyok, bele is döglöm, és a mutató is kileng alaposan. Múltkor még sírtam is emiatt. ;((

            • Mondjuk ezeken segít, ha az ember saját magát elfogadja, nem? Legalábbis nekem sokat. Pl tanárként észrevettem, hogy a saját hibáimat látni másokban az a legfájdalmasabb. Pláne, ha én már kontroll alá vontam azt a viselkedési formát. Egyszerű példa, hogy a pasimmal az leső randiról másfél órát késtem (már le is tettem róla, hogy ott lesz), ő meg egy és negyedet és mosolyogva várt rám. Én azóta sokkal kevésbé vagyok késős, ő meg nyugodt szívvel mondja a telefonba egy óra távolságból, hogy negyven perc múlva ott vagyunk. Szerintem a bármi példa amit adhatunk, hogy képesek vagyunk változtatni is.

  12. Elolvasva a bejegyzést, átsuhant az elmémen, hogy a nők többsége miért vesződik annyit a külsejével, én meg miért vagyok egy igénytelen tohonya. Elsősorban sokan mások véleményétől függnek, és a nők gyilkosabb tekintettel méregetik a másik nőt (tetőtől-talpig) mint a férfiak, a pasik cici fixáltak. Az egész a “húspiacról” az egyed sikeréről szól, hogy mennyire eredményesen adja tovább a génjeit és a mémjeit. Bár az állandó rettegés a kudarctól átüt a mázon és végül az egyed elbukik. Illetve a cicoma csak rövidke sikerélményt adhat, a belső ürességet és bizonytalanságot nem szünteti meg. Hihetetlenül vacak és ócska érzés a bizonytalanság, a mások felszínes bókjainak vadászata. Jobb szeretem azt a sikert, amit én magam érek el. Ezért folyton korholom magamat, hogy “gyerünk, tudsz te jobbat is, ez még mindig kevés”. A halállal szemben nincs más tervem, mint homokvárakat építeni az idő óceánjának partján. Ez is hiábavaló, de legalább én éltem az életemet és nem mások elképzelései szerint léteztem. Sóhaj. Így is, úgy is átkozott dolog embernek lenni.

    • „Mások felszínes bókjainak vadászata”, mennyire találóan irod. A fölösleges cicomázkodásra mindez igaz is, amit irsz, de aki szeret plázacicának öltözni, és hetente változtaja a műkörme szinét liláról rószaszinre, annak éppen a külsőségek töltik be az űrt az életében. Én speciel szeretek szépen öltözködni, mert az olyan arisztokratikus.:) Kamaszként pedig az önkifejezés egy módja volt neohippinek lenni.

      • Szerintem meg ez nagyon különlegeshópihe-effektus, még akkor is, ha bizonyos esetekben igaz, hogy az ún. “cicomázás”=felszínesség.
        Vigyázzunk vele.
        Miért ne lehetne valaki számára ez az öröm, hogy minden nap más színű a körme?

        • Van aki a tömegtudat rabja, ezért egyenőnek öltözik, van aki hópehelynek érzi magát, szerintem ezek szinte kikerülhetetlen személyiséfejlődési állomások Nem érzem egyik kategóriába tartozónak sem magam, pusztán szemlélődök.

          • Meg azért erősen ítélkezel is.
            A felszínes bókok vadászata nem az egyes nők jellemgyengesége, hanem nagyon is rendszerszintű okokra vezethető vissza.

            Szerény véleményem szerint, az életünket eléggé mások elképzelései szerint éljük: például sokan szeretnének egy békés bolygón élni, ahol nincs erőszak és szegénység, de valahogy mégsem sikerül.

            • A jellemgyengeség és a rendszernek való behódolás összefügg ,de elméletileg kilehet nőni ezeket a korlátokat, a másoknak való megfelelni vágyást, igy lehet bomlasztani a rendszert belülről.

              • Tipikus áldozathibáztatás, amit írsz. A behódolás nem jellemgyengeség, hanem eszköztelenség. Ide értem a rendszer (vagy annak részrendszere, nevezzük családnak, szülőknek) által szétvert önbizalmat is.

            • blacinak.Mindegy mivel cimkézzük fel, az a kérdés, hogy kilehet-e jönni megerősödve ezekből a játszmákból, vagy bedarál a rendszer.

              • Nem az a kérdés, hogy ki lehet-e jönni,hanem hogy bele kell-e kerülni. Ha igen, akkor szar a rendszer.
                A másik. tetszik vagy nem, nagyon nagy részben szerencse kérdése, hogy ki tudsz-e jönni. Nem jellemgyengeség kérdése. Aki ezt állítja, az jó esetben tévedésben van.

          • Milyen megdöbbentő volt az a jelenet a Belle verte – filmben, mikor a zöld bolygóról érkező nő kérdezi a földlakót, hogy mi a rúzs, miért hordja magával folyton. A nő erre azt válaszolja, hogy azért, hogy tetsszen. Miért akar tetszeni? Hogy jobban szeressék. Itt már erőst elkomorult a földi nő. Előjönnek a családi fotók is a táskából, a zöld bolygós nő kérdezi: egyikükön sincs rúzs (férj, fiúgyerek, lánygyerek), akkor őket nem is szeretik?

    • “és a nők gyilkosabb tekintettel méregetik a másik nőt (tetőtől-talpig) mint a férfiak” Én nem. Én lojális vagyok a nőtársaimmal, még az “olcsó lotyókkal” is.

  13. “A patriarchátus annyira közel van, hogy pixeleket látnak csak, összképet nem.”

    most egy nagyon mély és nagyon magamat kitáró vallomást teszek.
    – ez itt, ez a blog és semmi több, ahol értek és értenek. ahol elmondhatom és meghallgatják, ahol megértik és reagálnak. ahol nem maszatolódik az agyam széle, forgácsolódik szét a sok faszságtól, ami – jaj, de nagyon nagyon rossz, de ez az igazság – már csak itt nincs jelen. itt a blogon tiszta a levegő.

    egy teljes napot voltam a zurammal. szétforgácsolódott az agyam, ez nyilvánvaló. de ezt még túléltem. (mert aranyos közben és igyekszik. olyan rendes ember.. tudjuk)

    aztán megint elmentem sportolni. jaj édes istenem! volt egy új tag. mondja, hogy ő coach. meg kócsingolás, meg a kócsing az milyen nagyszerű, milyen jó. csak mellesleg hallgattam, tényleg nem akartam belefolyni, nem nem és nem. tényleg!
    aztán hallom a következőt: “amióta gyerekeim vannak környezettudatos lettem, hiszen nekem sem mindegy, hogy miben fognak felnőni az unokáim. hogy milyen mocsok veszi majd őket körül. ugye.”
    nem bírtam megállni és megkérdeztem (mellettem ment, kb. 10 centi volt köztünk, kérem szépen ennyi a mentségem, nem több) “és mások unokáiért nem érzel felelősséget?”
    “de, de másokért is, nem azért mondtam, csak hogy mondjam , hogy nekem ez nem volt annyira természetes, azért mondtam ezt, hogy amióta…” – és tovább, magyarázkodott.
    aztán még jöttek a témák sorban és a sporttársnő nem fogyott ki a hülye közhelyekből. egy mondatba három mondatnyit tudott beépíteni: ilyen az élet, nem tudunk mindenre felkészülni, ez egy ilyen win-win helyzet, ez nekem mindenképpen megfelel. nagyon nehéz a kamaszokkal. ugyanúgy szeretem a férjem gyerekét, mint a közösöket. és így tovább és így tovább.

    kérlek benneteket, csakazolvassaközösség! valaki vagy valakik kísérjenek el engem ezekre az edzésekre, mert a közhelyalapú nőgyűlölködő és folyamatosan a nőket hibáztató, félreszocializált női sporttársak megesznek engem és tartok tőle, hiába edzem testem, míg a lelkem többször is kínok között kiszenved.
    (szombat , vasárnap, 09.30-12.00 óra között-tegnap dupla volt, így fél 3-ig hallgattam és 150X felrobbantam, majd kimúltam – botokkal a kezünkben nyomjuk keményen- emilem hajnalkánál, vagy évánál, ha valakit esetleg tényleg érdekel)

    • Senkit sem lehet megváltoztatni, illetve a vélemény, olyan mint az ánusz, mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a máséra. Ezen két felismerés segített abban, hogy jól felfogott érdekemben minden olyan csoportot kerüljek, ahol a többség világképe jelentősen eltér az enyémtől. Az iskolában egy életre belém égett, hogy nagy ívben kerüljem a birka szellemtől sújtott többséget.
      Most pedig megyek a kertbe, az önmegvalósítás legszebb szentélyébe.

      • fura, hogy ezt írod.
        egyrészt itt nagyon is nyitottak vagyunk egymás véleményével kapcsolatban. meghallgatjuk egymást, értőn reagálunk, kiegészítünk, hozzá teszünk, van hogy árnyaljuk egymás álláspontját.
        másrészt ki beszél itt a másik ember megváltoztatásáról. erről szó nincs. sem a sporttársaimat, sem családtagjaimat, sem ismerőseimet, sem senkit nem akarok megváltoztatni.

        értőn, megértőn, konstruktív módon szeretnék velük beszélgetni.

        • Tipp: edzés közben zene be, koncentrálás a feladatokra, este pedig csevegés az internetes fórumokon. Nem lehet mindenhol mély beszélgetéseket folytatni. Sosem szoktam csillogó szemekkel keresgélni a beszélgetőtársakat az orvosi rendelőben vagy bárhol ügyintézés közben. Nálam van egy jó könyv, fülemben zene és tökéletesen érzem magamat. Ha pedig mély beszélgetésekre vágyom, vagy pusztán értelmes csevegésre, elmegyek szakmai találkozókra, és lubickolok a pozitív élményekben. 🙂

    • Hálás vagyok az érzékletes leírásért. Veled megyek, csak ne lennék ilyen budasznob. Genderfitness. Agytorna. Ha olvasóimmal találkozom, tevékenykedem, elönt a hála, hogy idegyűltek az ilyen emberek, egyáltalán: léteznek, tökre megértjük egymást, kisimít az ilyen nap.

    • Ez a fáradtan unalmas közhelycsattogtatás azt hiszem a felszines csevegés alapja nálunk. Amikor buszon, megállóban, orvosi rendelőben alakul ki a beszélgetés. Én nem szoktam kezdeményezni, ha egyedül vagyok sem, valahogy elvagyok magammal, vagy olvasok. De volt már, hogy valaki elkezdett hasonló tartalmakról csevegni, és én fáradt érdektelenséggel bólintottam rá ezekre. Vagy esetleg néha én is kinyögtem valami hülye közhelyet. Egyszerűen az egész helyzet nem került nálam arra a szintre, hogy vitatkozzak, érveljek. Itt nem a beszélgetőpartnert akarom ezzel kritizálni. Csak magát a helyzetet.
      Különben ért már meglepetés, hogy pl. távolsági buszon érdekes beszélgetőpartner, akiért érdemes volt levenni a fülhallgatót.

      • ez egy két és fél órás együttlét.
        és nagyon is mély beszélgetések vannak. még akkor is, ha tudom nem értenek velem egyet. tudunk beszélgetni többen is.
        vannak ilyen mondatok, hogy tudom te ezzel nem értesz egyet, de-innen már van egy beszélgetés, ami előrevisz, figyelünk egymásra. tiszteljük egymás véleményét.
        a közhelypuffogtató kócser más volt. nem kétlem, hogy az én tűrésszintem is renoválásra szorul.

    • hozzáfűznivalóm lejjebb is, de amúgy meg azon kívül, hogy felcseszik az agyad, szerintem lehet úgy adagolni, hogy minden alkalommal csak egy érvet mondasz nekik, amit aztán egy hétig emésztgethetnek, és akkor nem is váltasz ki akkora ellenállást, viszont a mag el van vetve…. ez szokott működni, bár tény, hogy idegtépő olykor, meg mintha hülyegyerekekkel lenne körülvéve az ember, de ez a pragmatikus megközelítés

  14. Pont a napokban fakadtam ki anyámnak, mivel éppen nagyon torkig voltam, és lementem ötévesbe, hogy néha igazán sajnálom, hogy nem sikerült fiúnak összehozniuk engem apámmal, és most ne nevessen ki, nekem tényleg elegem van, hadd boruljak ki egy kicsit, ok? Anyám nem először hall tőlem ilyet, és eleve ismeri a kockázatait annak, ha felhív, és megkérdezi, hogy vagyok, persze elhangzott a ne mondd ezt, meg hogy már rég börtönben lennél, szóval próbálta humorral elütni a dolgot, de én hallom ilyenkor a csalódást, látom rajta, amikor ő lát engem, meg a másik két lányát, hiszen pontosan tudja, miről beszélek, és annak idején neki, idealistaként nagyszerű elképzelései voltak a mi jövőnkről, önállóságra, kiállásra, öntudatosságra biztatva nevelt minket, és mélyen bízott abban, hogy nekünk már jobb lesz. aztán valamivel jobb is. de nem jó. nem jó ez, anya, ezt mondtam. és hogy sajnálom.
    és ha lenne egy gyerekem, mondjuk akár lányom, hát, én is bíznék. nagyon. máshogy nem hiszem, hogy lehet.

      • igen, ennél valóban jobbnak tűnik. sajnálom, ez engem is bántana.

        anyám egyetlen egyszer engedte meg magának, hogy kimondja nekem, azért jobb lett volna, ha ő is eléri a kitűzött céljait, és persze imád mind a négyünket, a gyerekeit, és nem csinálná vissza, de fiatalként azért voltak neki is elképzelései. emlékszem, mennyire sokkolt engem ez akkor, lehettem olyan 12 éves, és addig tényleg meg voltam győződve arról, hogy az én kreatív és tök okos anyám így boldog, ahogy van, szóval hogy ő lehet anyu, aki otthon főz, varr, megszüli a legkisebb testvéremet, miegyéb. és akkor gyanússá vált a világ. (bár nem itt kezdődött az sem.)

        • Ó, Istenem, ezt annyian hittük, mi több testvérrel és egy okos, kedves, kreatív anyukával megáldottak, jaj, én is meg voltam győződve nagyon. És még jópár barátom. Jártam egy sráccal gimiben, ő meg arról, hogy a nagymamájának minden vágya a klasszikus nagyi-szerep, amiben amúgy nagyon jó volt a néni. Na, meglátogattuk együtt a nagymamát, a srác csak lesett, hogy a nagymamával mikről beszélgettem…
          Nekem egy kicsit ijesztő is, de nagyon-nagyon jó látni, hogy anyukám mennyire kivirult, mióta a legkisebb gyereke is önálló lett és szakmailag is mennyire sikeres lett.

      • Anyám fiút akart. Ezt sose mondja, csak azt, hogy az apám fiút akart. De nem apám szólít negyven éve fiamnak. Testvéremnek sikerült, fiút szült, anyámból elő is jött a Khal Drogo, nem győztük hallgatni, hogy na véééééégre. Anyám egyébként a lányomat is fiamnak szólítja. Jellemző, hogy én nem szólok vissza neki magamért, csak a lányomért. Gyermekem viszont minden alkalommal kijavítja, hogy anya nem fiú, hanem lány, és saját magának is kikéri.

  15. en is azt hiszem hogy meguszom. vagyis nem hiszem, de mindent megteszek erte. Onnan kezdve hogy szolni fogok a tanarnonek hogy engedjek a lanyokat is focizni az udvaron kulonben begurulok. es sikitani tudnek a rozsaszin legotol. ja, vettem magamnak noknek szant vitamint, milyen szinu? halvany lila. lemegyek hidba. az en lanyom mar most kozli hogy nem ad puszit, mert nincs kedve es nem kotelezo. es nem is fogad el, csak amikor ugy erzi hogy az jo neki. 5 eves. es be vagyok tojva, mert meg akar felelni az elvarasoknak. es nem tudom hogy szoktassam le errol. hogy tanitsam meg hogy az o erdekei elorebb valok mint a masok erdeke. hogy ne alkalmazkodjon, legyen onzo. Mikozben a 2.5 evesem meg onzo, de o meg a tesojaval szemben is. megeszi a csokit akkor is ha tudja hogy a tesojanak akkor nem jut. es az sem tetszik. tehat legyen onzo, de a csaladdal kapcsolatban nem (?) vagy mi.

  16. Érdekes dolog ez az egész, de én egy csomó mindenre nem gondoltam volna, ha itt nem olvasom az elmúlt csaknem két évben. Engem nem ért soha komoly diszkrimináció a nemem miatt, azt viszont mindig természetesnek vettem, hogy tankönyvekben a fizikától az irodalomig nincs egy-két nőnél több, az utcán füttyögnek utánam az építőmunkások, a nőgyógyász cöccög a mellemre, a kollégák szopatásról beszélnek folyton, az ex gépe tele van pornóval, apám barátnője lenéz mindenkit, aki nem szül 25 éves koráig, a lakatos sajnálatból nem kér pénzt, ha már “nem volt férfi, aki megcsinálja a kilincset”, a reklámokban folyton a nők végzik az aljamunkát, a nagynéném egész gyerekkoromban fegyelmezett, hogy egy lány nem beszél/nevet hangosan/sokat, satöbbi. Komolyan mondom, önvizsgálatot tartottam, és rájöttem: ha nincs ez a blog, valószínűleg soha nem jut eszembe, hogy ez esetleg nem oké, mert olyasminek az előszobája, ami sokkal súlyosabb következményekkel jár. Asszem, annyira beleszülettem, belenőttem a rendszerbe, hogy én is internalizáltam ezeket a normákat, és nem tűnt fel, hogy mindez elválaszthatatlan az elnyomás általam is üldözött formáitól, nevezetesen a családi erőszaktól és a munkahelyi diszkriminációtól.

    • Ez most nekem, drága blogkolléga, ilyen zene szól-könnyem hull-madarak szálnak föl-élmény, mert a mi kapcsolatunk, ha jól emlékszem, úgy kezdődött, hogy elég komolyan bíráltalak a Feminizmus vs antifeminizmuss — elmondom, mit gondolok című írásod miatt. Fejből írtam, ne haragudj.

      • Igen, sok mindenben felnyitotta a szememet ez a blog, de az az írás konkrétan egy kicsit másról szólt: arról, hogy életem legnagyobb részében nagyon odavoltam, hogy “párthoz, egyházhoz, mozgalomhoz nem csatlakozunk”, mert az “korlátoz”. Tudod, kicsit az “olyan különc vagyok, hogy más különcökkel nem különcködöm” nyomán… Csak aztán rájöttem, hogy hiába mondogatod, hogy nem vagy tagja az AC/DC Klubnak, ha egyszer folyton AC/DC-pólóban jársz és a Highway To Hellt dúdolod… :))))))))))))

    • én is megvizsgáltam ezt a kérdést.
      ugyanez a válaszom.
      annyi eltéréssel, hogy a szélsőséges megnyilvánulásokat szóvá tettem és harcoltam. de inkább amolyan hisztis nagyszájú, fiús lányként.
      én ennek megfelelően természetesnek vettem, hogy a környezetem konstatálta: nem annyira házias (nem főz be és egyszerű, egylépéses sütiket süt-csak!) ,mert ő sportos, fiús alkat.
      hangosan, erélyesen kimondja a véleményét, mert ő olyan erőszakos, fiús alkat.
      kierőszakolja a környezetéből azt, amit ő elképzel, mert van annyira fiús alkat.
      szóval fiús alkatként sikerült megúsznom.

      és tőlem sem állt csöppet sem távol a nők hibáztatása: minek varrja fel a mellét? miért marad? miért hagyja? ilyen hülye, hogy visszamegy? persze, hogy ideges és frusztrált a férje, ha már három hónapja nincs szex. ilyen és ehhez hasonlók.

      most – amióta a blogot olvasom – nem ennyire egyszerű a helyzet.

    • A reklámokban az is megfigyelhető még, hogy mindig és csakis a nők az esendők, nekik és csak nekik fáj a hátuk-válluk-fejük, nekik van hányingerük, ők a gyengék.
      Imádom amúgy, amikor megjelennek a feminista cikkek alatt a hímsovén nikkek és azon tipródnak, hogy a nőknek kvóta kéne a bányában is — ámde ők persze egyáltalán nem bányászok, hisz nincs is ma bánya az országban – és persze véletlenül sem kérnének saját maguk számára kvótát a szülőágyakon.
      Ahol egy kicsit több nő megfordul, mint bányász a bányákban… 😀
      És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy Mo-on nem lesz női kvóta a politikában és gazdaságban sem, legalábbis mindaddig, amíg az unió nem rendeli el.

      • nem, a férfiak is lerobbannak a reklámokban, és olyankor őket mindig ápolja egy odaadó nő, visz nekik gyógyszert, levest, csokit.

      • Azért az valóban bájos, amikor a jellemzően szellemi képességeket igénylő munkakörökre (parlamenti képviselő, vállalati vezető), és az ottani női kvótára, egy leginkább fizikai erőnlétet követelő tevékenység (bányászat) felemlegetésével válaszolnak. Akkor most miben is jobbak a férfiak? 🙂

        • Én erre szoktam mondani, hogy a férfiaknak pedig lehet menni kórházakba dolgozni, meg tesco pénztárosnak, ha már ennyire jönnek a bányászattal. Mondja ezt sok irodában, asztal mögött ülő férfi akik nettó 400 e-ért dolgoznak, úgy hogy nem rokkannak bele és jogaik vannak és azért naponta 2x tuti kimennek kávézni és 1 órás ebédidő is becsusszan.

      • Az Ariel reklámok tök jók. Van egy új, amiben a pasi viszi oda a kávét a nőnek a nő meg dumál a ruháiról. Ő van az előtérben és ő néz, beszél a kamerába. Üdítő volt látni végre ilyen reklámot. De az apukás is aranyos. A P&G-től hányok.És láttam egy másikat is, amiben fordított helyzet volt, azaz nem a nő a gondoskodó, kiszolgáló, passzív, csak most nem jut sajnos az eszembe mit reklámoztak.

  17. Olvasom, amiket írtok és összeszorul a gyomrom. Hogy kicsi gyerekek is ilyesminek vannak kitéve már oviban, általános iskolában is. Döbbenet, komolyan mondom. Egy ovis nem is érti miért csinálja, de ezt látja otthon, vagy még rosszabbat….

    Én azt gondolom, illetve szeretem azt gondolni, hogy ha egész kicsike mértékben is, de van javulás ebben a kérdésben. Jobb nőnek lenni, mint 50 éve volt. A jótól, vagy a kívánatostól, azért még elég messze vagyunk szerintem (space for improvement), de tény, hogy jobb. (Ugye viszonyítás kérdése, hogy nyakig vagyunk a szarban, vagy hurrá a fejünk még kint van, jeee! 😉 ) Baromi kicsi, de talán nemzedékről nemzedékre azért érezhető a javulás, ami kőkemény munka és kiállás, beleállás, vállalás eredménye. Mert az, nem magától jött. Kedvencem nők jogai és esélyegyenlőse kapcsán az “adták-kapták meg” kifejezés (apátok faszát, azt). Persze sokban függ attól is, hogy ugye hol van ez a javulás, miben érhető tetten? Normális működő országokban és társadalmakban van javulás, érzékelhető, biztosan. Éppenséggel ahol élek sem egy “leányálom” nőnek lenni. Tudnék mesélni…. 😦 De mondjuk a munkahelyemen negyedannyi mindennapi szexizmusnak vagyok kitéve, ahhoz képest, mint amíg Magyarországon dolgoztam.

    Van amit megúsztam és van, amit nem. Nem volt nemi erőszak, abortusz, fizikai bántalmazás, immobilitás, rám erőltetett házasság/gyerek, stb. Volt viszont bántalmazó párkapcsolat, eredményeként aszexualitás és öngyűlölet, rengeteg megvetés és agymosás, konfliktus és zavartság. És milyen sokáig nem értettem nekem mi bajom van! Mert bajom volt, csak nem magamban kellett volna keresnem. Milyen sok időt elvesztegettem a saját nyomasztásomra és önmarcangolásra…. A legszebb éveim teltek ebben. Nagyon haragszom és nem magamra.
    Azt gondolom, hogy ha egyszer vállalnék gyereket, és lányom lenne, nem tudnám megóvni. Mindettől nem. Amit magam is megúsztam, attól talán igen. Bármilyen jól is csinálom, lehetetlen megúszni. Mert ha nem is ugyanannak, de nagyon hasonlóknak lenne kitéve, akármilyen öntudatosnak nevelném is, akármennyire helyén lenne az önbecsülése. Amíg ilyen kicsi mértékű a javulás, addig az én gyerekemnek nem lenne szerintem esélye megúszni. Az unokám gyerekeinek esetleg lenne esélye. Esetleg, ha minden jól megy….

    • “Milyen sok időt elvesztegettem a saját nyomasztásomra és önmarcangolásra…. A legszebb éveim teltek ebben.” Dettó. De most meg dühös vagyok és tehetetlen, és az sem jobb 😀

      • Na igen, ismerős 🙂 Erre meg is szoktam kapni, hogy ne legyek olyan “ingerült”…. Ó, faszom, nem ingerült vagyok én! 😀 De hát milyen legyek, ennyi szarság után? Tudom: kedves, lágy, …. vááááááááááá!

          • a hátam mögött azt mondják rólam: cinikus állat.
            amikor én is jelen vagyok és az én lenyomásom a cél: “anyátok mindenre szarik!”

            szemembe: nehéz veled. nagyon nehéz.

          • Akkor amikor kinyitjuk a szankat es csendben artikulaljuk a sajat igenyeinket, akkor az kezdodik, hogy mi van? Te beszelsz? Vagy csak a szel mozgatja a szadat?
            Aztan nem csendben, hanem normal hangerovel kered pont azt ami a masiknak termeszetszeruen jar. Ekkor jon az, hogy:nehez veled. Olyan faraszto ez. Olyan eroszakos vagy, meg tul is reagalsz dolgokat.
            Aztan amikor uvoltve hivod fel a napi megalaztatasokra a figyelmet, akkor hisztis, tulerzekeny vagy, akivel keptelenseg egyuttelni.
            Es amikor mar lemondasz arrol, hogy megertsek, es csak rovidke, de annal velosebb beszolasokkal zaklatod a kornyezeted, es nem, nem hatodsz meg a viragcsokortol es a szivecskes sms-tol, de az annyira jo a tested, ugy kivanlak hivoszo is kurvara hidegen hagy: nos ekkor lettel cinikus allat.

              • Na látjátok, egyik agresszív, a másik cinikus, a harmadik hisztis, esetleg egyszerre több is. Szegény férfiak a lelküket kiteszik, virág, sms, nektek meg semmi sem elég, ti teszitek a sírba szegény pasikat, asztrológusnak van igaza. Ahelyett, hogy elfogadnátok a világ rendjét, a konyhában (nagy kötényben) munkálkodva, gyerekkel a lábatok alatt. Mindenki boldog lenne. ti vagytok az okai a világ bajainak.

            • Jajjjj de érzem, értem. És megértem a leszbiket, akik végső elkeseredésükben fordulnak egymáshoz. Mert nem minden a szex, ha közben a lelked magányos, meg nem értett, elbagatellizált, hisztis, túl komplikált, amikor imádnivaló vagy, ha minden vágyát kielégíted, nyitott, kellően nedves vagy (fent és lent), de szex közben meg ne szólalj, kivéve, ha mocskos szavak jönnek a szádra, felturbózandó a perverz vágyálmokat. Szex előtt ne lelkizz, az vágyromboló, magaddal is kibaszol, közben esélytelen, utána meg főleg. Köztes idő nincs, és meg ne magyarázd, hogy márpedig te sokfelé is képes vagy párhuzamosan figyelni, mert azzal csökkented az önbizalmát, azon felül, hogy a szavaid süket fülekre találnak. Pedig még verselni is jó közben. És persze, hogy nem a szexről szól a fáma, csak friss az élmény, újfent. Már nem magamban keresem a hibát (mint eddig mindig). Persze, hogy én vagyok a hibás, mert volt, lenne olyan, aki elég feminim, hogy ne érezzem ezt az űrt (előtte, közben, utána, meg mindig), de az meg nem kellett, nem kell, mert kell a jó? nem kell, kell a rossz? ide vele…….az nem bír 160-as IQ-val, nem multi(orgazmusos), és biztos majd csak a következő életemben leszek arra méltó, hogy az engem értő is rám találjon, ne csak az érző. Persze, kereshetnék idősebbet, beérhetném impotenssel is, aki már képességei híján együtt tudna rezegni velem. Járhatnánk együtt színházba, kiállításokra, előadásokra, kirándulni…….”tűztelenül”. De ne hízzál el, végképp ne magyarázd azzal, hogy boldogtalanságodban növesztettél magad köré burkot, ami a mérgeket tárolja. Amíg csúcsszuper nő vagy, addig nyomoznak utánad, belekotornak a telefonodba, a leveleidbe, őrt állítanak köréd mindenhol, ahol megfordulsz, de te ezt vedd szeretetnek, féltésnek. Beteges a vonzódás irántad, amíg láthatóan is sokan kívánják a társaságodat, még a barátnődre is féltékenyek, és harsányan bizonygatják, hogy megcsaltad vele őt, a nagy Őt, mert amikor Rád nyitottak egy reggelen, nem volt rajtatok ruha (látszólag). És persze azt is mosolyogva vedd tudomásul, sőt értékeld, hogy a lányoddal cinkosan nevet össze a hátad mögött, amikor szerinte hangosabb vagy a kelleténél (kinyilatkoztatásilag, vagy mijaszösz).

              • Férfival SOSE lelkizz, az nem férfinak való. Férfi nem lelkizik, nem sír. Nő meg nem verekszik, hanem segítséget kér.
                Komolyan: asszem, a pasikra tényleg nem jellemző a multiorgazmus, de ettől még a partner ilyen irányú igényeit nem figyelembe venni érzéketlenség. Figyelembe venni viszont nem csak figyelmesség, hanem izgalmas is. És még akármi lehet az eredménye a pasinál is. Rossz biztos nem.
                A ne hízzál el és folytatása mind volt? Vagy van is? Felsorolva is horror. Ráadásul igen érzékletesen is írod, már megint befeszültem a dühtől. Mintha azt olvasnám, hogy gyereket vernek. Aljasságnak tartom.
                A háta mögötthöz: azt gondolom, hogy értem, miről van szó, és menjen az ilyen a picsába. Ettől függetlenül alapból az ilyen összekacsintások akár beleférhetnének, ha tényleg vicces lenne, ha kölcsönösen menne (azaz elfogadná, hogy időnként te kacsintasz össze az ő háta mögött).

            • blacinak: “Férfival SOSE lelkizz, az nem férfinak való. Férfi nem lelkizik, nem sír. – eszembe sem jutott volna lelkizni vele, miután idejekorán megtanultam apámtól, majd gyermekem apjától, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát. Ő volt az, aki a nagy érzelmességével magához hódított, csábított el a bántalmazó házasságomból, és Ő volt, aki sírt, amikor elbizonytalanodtam, hogy talán fontosabb a gyermekem családon belüli léte, mint az én hősszerelmes újdonsült szerelmetes kapcsolatom.
              “Nő meg nem verekszik, hanem segítséget kér”
              Nem szívesen emlékszem vissza gyermekkoromra, amikor apámra hívtuk a rendőröket rendszeresen. Nem kell bemutatni: vér nem folyik? – nincs mit tennünk, ahogy nekem sem volt mit tennem, mivel anyám mindig visszavonta a feljelentéseit.
              “Komolyan: asszem, a pasikra tényleg nem jellemző a multiorgazmus,”
              Életem második (jelenlegi) szerelme ilyetén műxik. Szerintem is átok, már átlátom.
              “A ne hízzál el és folytatása mind volt? Vagy van is? ”
              Bombanő voltam, amikor megismert. Igen, elhíztam, az evés maradt az örömöm.
              Sosem veti a szememre (nem is teheti, mert ő sem kicsit változott terjedelmileg), csak finoman figyelmezget, hogy csak az egészségemet félti.
              “Mintha azt olvasnám, hogy gyereket vernek. ”

              Belelátsz a gyermekkoromba.

              ” Ettől függetlenül alapból az ilyen összekacsintások akár beleférhetnének, ha tényleg vicces lenne, ha kölcsönösen menne (azaz elfogadná, hogy időnként te kacsintasz össze az ő háta mögött).”
              Én elnézem a félrekacsintásait, nekem már nincs ilyesmihez sem kedvem, sem energiám. Ahogy a hármas kalandokhoz sincs már kedvem sokadik év után.
              És annak sincs semmi jelentősége (csak hogy tisztán láttassék a helyzet iróniája), hogy ő már csak a szeretőm , 12 éve sic), hogy szerinte én ismerem őt a legjobban.

              Elkelne oda egy hatalmas tükör, de félő, hogy azonnali agyvérzéssel járna.

              • Én már csak azt nem értem, mi a fenét keres melletted ez az ember. Nem számonkérés vagy okoskodás, te tudod az életed, ahogy Éva írta, csak simán nem értem.

              • A multiorazmusos részt nem értem. Mi működik úgy a pasinál, hogy van, vagy hogy nem érti, hogy neked kellene, vagy hogy?
                Gyerekkorod: a fene egye meg, aztán persze azért is te vagy a hibás, nyilván. Hősszerelmes meg a maga nyavalyáit rád öntheti, de te hagyj neki békét a tiéddel, ugye?
                Hármas kalandok? Nem igazán értem. ezt sem.
                Persze, a kacsintáshoz alapból jó hangulat kell, különben szemétkedés.
                Az evés maradt az örömöd. Vááá! Nem miattad, a pasi miatt. Gebedjen meg.

        • Azta. József Attilát akartam idézni “és nők a nők – szabadok, kedvesek” – és basszus, szelídek, kedveseket akartam írni. Még jó, hogy megnéztem. Sejtitek, ugye, melyik online média idézi úgy, ahogy én is emlékeztem (aki annyira nem olvassa, hogy már eszébe sem jut: naná, hogy az NLC).
          Na szóval ennyire elvárás ez a szelíd, kedves nő, hogy még JA-t is ilyen szöveggel hoztam majdnem hírbe. De jó ez a blog, legalább most már nem fogom.

          • “A multiorazmusos részt nem értem. Mi működik úgy a pasinál, hogy van, vagy hogy nem érti, hogy neked kellene, vagy hogy?”
            Ez elég intim téma, nem hittem volna, hogy ezt meg kell itt magyaráznom, de úgy érzékelem, hogy az a blog ezt is elbírja., főleg, hogy rákérdeztél. A Multi férfi számtalanszor bír elélvezni, mégpedig úgy, hogy közben mindvégig kőkemény bír maradni, akár órákon át is.
            “Gyerekkorod: a fene egye meg, aztán persze azért is te vagy a hibás, nyilván. ”
            Nyilván, mert eleddig fel kellett volna már dolgoznom. Ezzel nincs is semmi gondom, senkire nem pakolom ezt a terhet, de azért nem tagadhatom, hogy érződik rajtam, ahogy bárki máson is, aki hasonlóan cseperedett fel.
            “Hősszerelmes meg a maga nyavalyáit rád öntheti, de te hagyj neki békét a tiéddel, ugye?
            “Nem hinném, hogy ezzel egyedül lennék nő létemre. PONT.
            “Hármas kalandok? Nem igazán értem. ezt sem.”
            Ezen aztán végképp nem értem, hogy mit nem értesz 😛
            “Az evés maradt az örömöd. Vááá! Nem miattad, a pasi miatt. Gebedjen meg”
            Ezt végképp nem terhelem másra, az én életem, az én testem, ahogy írtad is, az én döntésem, hogy nem léptem még ki.
            Már csak pár hét és hozom a régi formámat, itt a tavasz, vár a kert (már virágba borult a nárciszom) , a barátok, koncertek, fesztiválok, kirándulások, motoros bulik, egetrengető konyhabulik 🙂 Terveimben még szerepel a szilveszteri blogbuli is…….
            Szép az élet így minnyá 45 évesen 😀

            • Hát a multit igazából nőkkel hallottam eddig, de hát ilyen kis tudatlan vagyok 😉 Nem sok pasival volt dolgom eddig ágyban, talán ez mentség.
              Ja, nem az evés miatt gebedjen meg, azt te csinálod, hanem hogy az az egyetlen örömöd. mármint a kapcsolatból, vagy a sok evésből? Mert utóbbi is (lehet) egyfajta függés, és arra szoktuk mondani, hogy kilépek belőle.
              Virágzik a nárcisz? Hú, ott két héttel előttünk jár legalább időjárásilag.
              Konyhabuli? Csak nem pünkösdkor?
              45? Csitri. Na nem bánom, tegezhetsz :p

  18. “Tudom, hogy van, aki visszahőköl az ilyen radikális állításoktól, de az erőszak kultúrájában élünk.” — Cseppet sem radikális állítás. Valós. 😦 Nap mint nap tapasztalom a bőrömön, és egyre inkább. Rémisztő az egész. És úgy látom, nincs hová menni, ebben kell élni.

  19. Utánanéztem Demcsák Zsuzsa volt férjének. Kár, hogy a módos pasiról azt hitte, hogy egy úriember. Miért hiszik sokan, hogy nálunk a vagyonos ember tutira kifinomult személyiség, amikor a 90-es években kies hazánkban sokan kétes úton gazdagodtak meg, és pénzügyi elitünk tele van gazfickókkal. Nyolc évnyi szenvedést megspórolhatott volna, ha nem vakítja el az érzés, hogy az elithez(?) tartozhatok, jó létben élhetek, a rámenős férjem tutira “rámenős géneket” örökít tovább stb. Aztán meg van lepődve, hogy egy érzelmi analfabéta a férje, és értelmes életre nem igazán használható. Hihetetlen, hogy évekig húzta mellette. Mikor lett a szerelemből félelem? Egyáltalán őszinte volt az a szerelem?
    Vannak illúziók, amiket muszáj időben felismerni.

      • Nem ez volt a célom. Rosszul választott, és aztán félelemből nyolc évig gyötrődött. Bőven megfizette a tanulópénzt.
        Fiatal lányként az volt az érzésem, hogy a magyar társadalomban jobb vénlánynak maradnom és nem kergetni a fehér lovas herceg ideált, nem bedőlni a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” mesének, és a nagy családi összeborulás, szeretjük egymást illúziójának. Végül jött egy férfi az életembe, de nem házasodunk össze és megmondtam neki, hogy gyerek sem lesz. Ha pedig bekattanna, és megütne, azonnal elhagynám. “Párkapcsolati tanácsaim önmagamnak” lista első mondata: Megüt, aznap elhagyod.
        Szüleimet, testvéreimet nem én választottam, de a társamra én mondtam igent. Ez az én felelősségem. Nekem kell ésszel irányítani a kapcsolatot és figyelni a jeleket.

          • Nem akartam férfit, ő figyelt fel rám. Pedig nagyon ügyesen játszom az antinőt. Udvarolt, “átvilágítottam”, összeköltöztünk. Mókás dolog együtt élni egy normális férfival. 🙂

          • “de épp a valamirevaló, izgalmas férfiak körében igen gyakori.”
            Én ezt nem hiszem. Szerintem ugyanolyan gyakori a semmirekellő, unalmas pasik körében is, csak ott, mivel nem olyan sikeresek és feltűnőek, láthatatlanabb tud maradni.

          • Ezt nem értem, ez (a valamirevaló, izgalmas férfiak körében igen gyakori az önös, opportunista basáskodás) meg úgy hangzik, mintha:
            1. valamirevalónak, izgalmasnak lenni csak a férfiak előjoga és lehetősége volna, mintha nő nem lehetne ugyanúgy izgalmas és valamirevaló;
            2. egyúttal fel is mentjük a basáskodót, ha eléggé izgalmas.
            Szerintem egyik sincs így, nekem ezt volt rossz olvasni.

          • Engem az döbbentett meg, hogy Demcsák eljött, de van, aki marad, sőt, még be is dumálja magának, hogy jó az elnyomás. Pártos Csilla, na ő durva példa erre.

          • Mit kéne írnom a bántalmazóról? Elkalapálta a jogrendszer a bunkóságáért, hogy egy érzelmi nulla, és bántalmazott egy nőt? Börtönben rohad? Szóra sem érdemes senki számomra.

            A listát elolvastam. Szomorú.
            Nálam csak az első pont van meg, a másodikkal együtt mindegyik törölve. Megváltozik?! Nem fog.

          • Pedig jobbára ártalmatlan vagyok, azonban kertészkedés során megtanultam felismerni a gyomokat, és a gyomlálás technikáját kérlelhetetlenül alkalmazom az életben. Nincs kegyelem és számomra sem. Egyébként mosolygós és kedves ember vagyok, csak éppen rossz ötlet az évtizedek óta gyűlő keserűségemet-dühömet piszkálgatni.

            • egy pillanatra képzeld el azt a helyzeted, hogy elveszik tőled a gyomláláshoz használt kerti szerszámot, vagy mondjuk egész egyszerűen eltörik és nem tudsz venni másikat a boltban (vagy mert nincs pénzed, vagy mert megtiltotta egy új törvény, hogy ilyen eszköz a birtokodba kerüljön).
              nos.
              elképzelted?
              gyomlálsz még?
              puszta kézzel?
              milyen érzés?

              (a bántalmazott nők amikor éppen ki akarnak szállni a kapcsolatból a puszta kezükkel kaparják a földet és kurva lassan haladnak előre. és az ilyen nőhibáztató, bár jóindulatú nőtársak még beléjük is rúgnak egyet kettőt, hogy miközben a földet kaparják még a hátsójuk is fájjon)

            • 1.) Az ember asziszi, hogy majd ő az irányítása alatt tartja, kézben tartja a dolgokat. De amikor belekerülsz, akkor már nem vagy egy kívülálló, se hűvösen józan és könnyen kicsúszhat a kezedből az irányítás. (Én is aszittem…) Ezen a ponton csak 1X kerülj bármilyen okból kifolyólag kiszolgáltatott helyzetbe és már sínen is van a katasztrófa. Örülök, hogy nem voltál még ilyen helyzetben, kívánom, hogy ne is legyél, de a bejegyzés címére hivatkoznék… Ha az ember elbizakodott, meg nagyonokos, vagy naív, akkor előbb utóbb kénytelen lesz hozzátanulni vmi újat.
              2.) “Fiatal lányként az volt az érzésem, hogy a magyar társadalomban jobb vénlánynak maradnom és nem kergetni a fehér lovas herceg ideált”, A vénlánylét sem üdvözítő és feltétlen ad védelmet az erőszakos kapcsolatoktól. Nem vagy állandó, kiegyensúlyozott érzelmileg sem). Egyszer tök jó, máskor meg tök nem, abban is vannak mélypontok, amikor nemhogy az álomherceget és az ideálokat adod fel, hanem önmagadat is, és szinte bármit megadnál egy ölelésért…. ,kedves Kuvik.

          • Ha a férfi szellemileg éretlen, akkor a nőnek kell okosnak lennie, és nem abban reménykedni, hogy a szeretet/szerelem csodákra képes és a férfi egyik nap, hopp, megváltozik.
            Azonban egy bántalmazó kapcsolatban mindkét fél zavarosan lát, józan gondolkodás nuku, maradnak az alacsonyabb szintű ösztönök. Akkor csak táncoljanak egymás körül, a nő bárányként sírva, a férfi szörnyetegként morogva. Micsoda játszma. Valahol mindketten sérültek. A férfi egy gólem, alaktalan valami, a nő pedig meghajol a torz bálvány előtt és szolgálja, nem látva meg, hogy egy kialakulatlan férfival él együtt és szenved tőle.
            Ui.: Mit tudsz kezdeni egy éretlen személyiséggel? Itt mindenki szakember?

            • Miért éretlen szellemileg a férfi? Miért lehet az? Miért van ennyi ilyen férfi? Miért a nőnek jut már megint a meló, az éberség a kényelmes belefeledkezés helyett? Miért kell úgy élnünk, hogy folyton résen vagyunk?

            • Mit értesz azon, hogy éretlen a férfi szellemileg? Azt, hogy megengedheti magának az önzést, kényelmeskedést, figyelmetlenséget? Azt, hogy bántalmaz, bántalmazhat, elköltheti a pénzt, lehet néma szankció nélkül, leléphet magyarázat nélkül akkor is, ha bőgnek a gyerekek és anya hullafáradt, vagy hogy fontosabb a szexuális öröme, mint a nőé?

        • Pont úgy viselkedsz, írsz, mint aki csak és kizárólag a saját okossága miatt nem került bántalmazó kapcsolatba, és azt sugallod, hogy aki meg igen, azért, mert nem képes ésszel irányítani az életét. Pedig szólok, hogy nyilván a tudatosság számít (Demcsák, mint nem tudatos, ne már!), szerencse, kiszámíthatatlan helyzetek, pici adagokban becsúszó, eleinte igenis észrevehetetlen “jelek” – amik csak későn állnak össze értelmezhetőekké – nem is lennének, Olyan ez, mint a jellemgyengeség.

          • Eleve számítok rá, hogy a magyar társadalomban szocializálódott partneremben előbb-utóbb felriad a “férfiállat”. Ezt egyelőre ügyesen kezelem figyelme ide-oda terelésével, folyamatosan adok neki a szellemi kapacitását igénylő feladatokat. Odafigyelek a fizikai állapotára, mindennap igyekszem kimeríteni. Ez megy, mert alapból aktív típus, folyton jön-megy, önmagától kifacsarja magát. Természetesen gondom van a libidójára is.
            Túl sok állattartós könyvet olvastam, és írtam magamnak egy “Hogyan gondozd a férfiállatot” címűt.
            A romantika nem eszköze az idomításnak állatok esetén, és az ember, mi magunk is állatok vagyunk.
            Remélem, érthető, hogy miért nem tud meglepetés érni. Persze “megharaphat” a férfi, akár egy kutya. Számítok rá.
            Természetesen a férfi tökéletes, hűséges társ lehet, ha jól van nevelve. A nevelését fontos, hogy a szülőanyja ne rontsa el. Legyen megfelelő férfi mintája. A szellemi érettséget elérje, ne maradjon gyerek szinten. Még sorolhatnám.
            A tévedés jogát fenntartom, mert nem vagyok tévedhetetlen. Azonban rideg, mázak nélküli nézőpontom eddig bevált, és egy kezemen meg tudom számolni hányszor ért meglepetés fajtársaim részéről. Szabályom: Figyeld az emberállat viselkedését, de add hozzá az emberi fajnál megjelent bonyolult tudat rezdüléseit is, és ugyanezt alkalmazd magadon is.

            • Szerintem te a mindig én vagyok az okosabb játszmát játszod. (Majd én megnevellek kisfiam!) Párkapcsolatban ebből se sok jó szokott kisülni. Én szóltam.

            • A nevelését a szülőanyja ne rontsa el…. Komolyan mondom, te nem veszed észre, de folyamataosan a nők felelősségét firtatod és az áldozatot hibáztatod…. És a vége minden hozzászólásodnak az, hogy te tudod a tutit.

              • Arról nem is szólva, hogy a férfiak a nőkkel kapcsolatos viselkedésüket először az apjuktól tanulják. Mondhat az anya akármit, ha apukának minden nő “hülye picsa” meg “rohadt kurva”. Ő lesz a példa.

            • Öhm, bocsi, de ez most nagyon kifacsartan hangzik. Úgy írsz a párkapcsolatról, mintha kutyát tartanál – de vajon tényleg úgy kell kinéznie egy emberi társkapcsolatnak, mint az állattartásnak? Én, a nő vagyok a gazda, aki figyeli a férfi karakterét, igényeit – már kezdetben úgy választom ki, mint egy jó munkakutyát – utána pedig gondoskodok arról, hogy kielégítsem a mozgási, szellemi és egyéb igényeit, hogy jól idomítsam, és így majd behívható és szobatiszta lesz, nem rágja szét a kanapét, és nem fordul ellenem? WTF? Vajon erre vágyom én? Jó gazdi akarok lenni? Ennyi erővel férfi helyett veszek egy jagdterriert, és trenírozom.

              Vagy szemléljem az életem és a párkapcsolatom egy “rideg, mázak nélküli nézőpontból” és soha ne lehessek laza, vidám, önfeledt? Na ne. Én nem vagyok kontrollmániás, és úgy gondolom, az emberek többsége nem erre vágyik, mert ez emberhez, férfihoz és nőhöz is méltatlan – szerinted egy szellemileg érett, felnőtt férfi arra vágyik, hogy úgy álljanak hozzá, mint egy kutyához? Lehet, hogy az állatvilágból nőttünk ki, de ennél már fejlettebbek vagyunk. Kamaszként egyébként felmerült bennem is, hogy így álljak a kapcsolatokhoz, de én ember vagyok és kölcsönös, boldog kapcsolatra vágytam egy másik emberi lénnyel, akivel emberként kezeljük egymást. Lett is ilyenem, de nem azért, mert olyan marha okos vagyok, hanem mert szerencsém volt.

              • ráadásul úgy férfidegradáló, hogy egyben jól felmenti a férfit, és hibáztatja a nőt: a férfi éretlen szellemileg – tehát nem is hibáztatható. Az USA-ban pl. egy bizonyos IQ alatt nincs halálbüntetés, mert nem teljesen felelős a tettéért. Nem érted, nem tudod jól idomítani a pasit? Te vagy a hülye, te tehetsz mindenről.

            • Kedves Kuvik!

              Szerintem rettenetes így írni bárkiről, legyen az nő, vagy férfi.
              Szörnyen tiszteletlen, ha viccnek szántad, akkor is tiszteletlen.

              • Emlékeztek? Volt már a Zsanett talán, aki ilyen férfiidomítós volt, nagyon büszke volt rá, hogy zsebrerak bárkit, ő nem szenved, őt imádják, a tenyeréből esznek. Tőle iszonyodtunk, nagyon agresszíven nyomta.

    • ” Nyolc évnyi szenvedést megspórolhatott volna, ha nem vakítja el az érzés, hogy az elithez(?) tartozhatok, jó létben élhetek, a rámenős férjem tutira “rámenős géneket” örökít tovább stb.” HÖhhhhhhhhhhhhhh, azt ugye ne is tételezzük fel, hogy szsrelemből ment férjhez, azonnal hibáztassuk a nőt, mert ennél mi sem egyszerűbb.
      Főleg ebben az esetben, ahol maga a nő sem eleve szegényen került a kapcsolatba, sőt. Meddig mennek még el emberek a nők hibáztatásában???
      Ha te nő vagy, akkor a helyzet mindennél szomorúbb 😦
      Pont erről beszélgettem ma (többek között) a barátnőmmel, hogy sokkal nagyobb méreteket ölt a nők kártékony hatása, megítélése a saját nemük iránt, mint amennyi kárt a férfiak tesznek velük, bennünk, de hogy közel azonos, az biztos.

      • Bocsánat a hibákért, a kifakadásomért.
        Igazából magam elé is tartom ezt a homályos tükröt, amibe mondjuk 10 éve belenézve hasonló kórtüneteket fedezhettem fel magamon, és leginkább ez szomorít el.
        Ahogy tanultan (ugye ki mit lát otthon), rendszerszintűen ítélj(t)ük el nőtársainkat szaranyaságért, nem eléggé nyitott szexualitásért, nem megfelelő alázatért, nem megértésért és még sorolhatnám, amit itt minden olvasó ismer, a szerencsések nem a saját bőrükön.
        És sokadjára ismerem fel, hogy mennyit köszönhetek ennek a blognak, azaz Évának, a gondolatizgatásért (tudom, rosszul hangzik), annak, hogy még van sanszom legalább a lányom életébe, érzéseibe, gondolataiba utólag belecsepegtetni azokat a , gondolatmorzsákat, amikre én is csak “vén” fejemmel jöttem rá. Részben magamtól, részben külső hatás például a blog által, és általatok, hozzászólok.
        Nektek is nagyon köszönöm !!!
        És igen, néha tényleg elönt az érzés, hogy boldogok a lelki szegények…
        Mai történet: barátnőm meséli, hogy egyik ismerősének a fia öngyilkos lett a napokban, kiugrott a sokadik emeletről.
        A fiú 17 éves volt, ikertestvére maradt anyucival (van ki életben tartsa, és elhitetheti magával ugyebár, hogy legalább mementóul szolgálhat a fia halála a sors-és kortásai számára)
        Anyuci ugyebár elvált, gyermekeit egyedül nevelő, 4 állásban robotol, hogy meglegyen mindenük.
        Apuci persze 6 éve gyermektartást sem fizet, minek az.
        Anyucinak van (volt) két választása.
        Vagy megad nekik mindent, tőle telhetően, ami non-stop melóval jár, vagy jóanya státuszba helyezi magát, és sokat foglalkozik velük, s akkor elkerülheti a végzetest, amikor is a fiú nem a drogokban, italban, bármi más ártóban keresi a megváltást.
        Hibáztatható-e az anya.
        A kérdés, nem kérdés, költői, azért nem is tettem kérdőjelet.
        De jó lenne, ha mi nők összetartanánk.
        Álom?
        Tudom, majd felébredek 🙂

        • Én azzal nem tudok fájdalmasan mit kezdeni, ha valaki nem áll ki a saját jogaiért. Például mi a tökömért nem lehet perelni az apát gyerektartásért? (Épp tegnap hallottam egy ugyanilyen sztorit a saját, középosztálybeli családomban és iszonyat felcsesztem az agyam, persze elsősorban az apa miatt, de bevallom, nem csak miatta. Pedig itt nem ilyen súlyosak a következmélnyek – még -, mert a tágabb család segíti az anyát.)

      • Érdekes dolog a szerelem, teljesen felülírja a józan gondolkozást. Biztosan annyira pozitív dolog a lángoló szerelem, ha egyszer belezár egy bántalmazó kapcsolatba? Miért nem lehet rideg logika alapján cselekedni, és időben (le)lépni? Nem hibáztatom a nőt, nem erről van szó. Van egy tévedés, ami majdnem az, hogy a férfi majd megváltozik a nő hatására, miszerint a nő képes hatni a férfira és az előbb-utóbb belátja, hogy viselkedése helytelen. Viszont a férfi elméjébe bele van égve, hogy ő a domináns atyaúristen és dedósként, de ököllel harcol a kedvére való helyzet fenntartásáért. Most komolyan, egy fizikailag gyönge nő, aki hiába okos, mi a fenét csinálhat élete nagy szerelmével(?), aki egy DÚVAD?!? Ezért értetlenkedek, hogy miért nem lépett időben. Erre megkaptam a listát, elolvastam, és továbbra is értetlenül rakosgatom a történet eseményeit, ami megtörtént, végül a nő megszabadult a bántalmazó férfitól. Nem arról van szó, hogy hibáztatom, hanem van egy tény, miszerint 8 éven át szívott egy pocsék viszonyban. Ennyi.
        Most mit csináljak, menjek oda hozzá, öleljem át, hogy nem te vagy a hibás? Valamiben mégis hibás, mert mítoszokban hitt és nem lépett le időben.
        Téveszmékből felocsúdni hosszú folyamat. Ez is tény.
        Egyébként ti benne akarjátok tartani a nőt a gyönge szerepében, én viszont jobb szeretem a cselekvő, erős nőt, aki nem vergődik 8 éven át.
        Most az jön, hogy de az ilyen viszonyok mennyire bonyolultak, a nő nem lát tisztán, és nincs társadalmi segítsége blablabla. Ezek szerint a nő gyenge, és bár vétlen áldozat, de gyenge, vagyis az én nézőpontomból megfigyelve tökéletesen eleget tesz az elvárt nemi szerepének. Ez az, ami miatt fortyogok, nem Demcsák Zsuzsa a lényeg a gondolatmenetemben.
        Ui.: Kell egy női kommandó, aki rárúgja az ajtót a bántalmazóra, ha éppen aktív az isten barma. Állatvédő kommandó már van.

        • De, hibáztatod. Biztos van is hibája. Nem tudom, milyen listát küldtek neked, nem volt időm megnézni, de én itt sokat tanultam a bántalmazó kapcsolatokról, noha nekem nem volt olyan. Ennek ellenére felfogtam az agyammal, ami logikus meg rideg meg racionális, hogy bonyolultabb a dolog, mint amilyennek látszik. Eszembe nem jutna már ilyet mondani, hogy “miért nem lépett le előbb?”

        • Én is hideglelést kapok az áldozatmentalitástól, de ezt is árnyaltan kell kezelni, mert először felszabadító (“jé, nem is én tehetek róla”), de ha benne ragad valaki (“mindenki más a hibás, én semmiről nem tehetek”) akkor nem sokat léptünk előre. Ezért néha én is eljátszom itt az ördög ügyvédjét, amikor túl sok a sopánkodás 🙂

            • És tegyük hozzá, hogy ebben az országban a gyakorlat kurvára nem arról szól, hogy “szegény nőket sajnálják, és emiatt sopánkodnak”, hanem minden oldalból dől a nőgyűlölet és a nő hibáztatása, míg a férfi agresszióját, önreflexió nélküli viselkedését adottnak veszik (természetesnek, mint a levegőt), meg még a zevolúcijóval is megtámogatják…!

              ***

              Emellett a hirlando által említett prevenciót, a veszélyekre való figyelemfelhívást, ezeket mind nagyon fontosnak tartom, sajnos ebben a rohadt rendszerben máshogy nem nagyon lehet megmaradni. Nem lehetnek illúzióink.

    • van abban amit mondasz Kuvik egy olyan gondolat, amivel nagyon egyetértek, és ez az, hogy ha nincs külső segítség, akkor csak magunkra számíthatunk. ha senki nem segít, akkor nekünk kell megtanulni a bántalmazás csapdáit és elkerülni az elnyomó férfiakat, ez van.
      szerintem fontos erről nőknek, maguk között beszélgetni, mert segíti a prevenciót. egyetértek, hogy van ebben egy olyan felhang, ami áldozathibáztatónak is tűnhet, de én más is hallok ebben.
      nekem is hasonló volt a hozzáállásom a férfiakhoz, és azt gondolom, hogy ez védett meg attól, hogy férfi, párkapcsolatban bántani tudjon.
      elég keserű dolog ez, hogy az embernek ennyire gyanakvónak és óvatosnak kell lennie, de addig amíg a társadalom, a törvények, a szokások és még a környezetünk nőtagjai is általában ennyire a Rend részeként nyomnak minket valami teljesen szar élet felé, addig én azt gondolom, hogy egyéni stratégiaként ez a felfogás nagyon hasznos. ha Kuvik sorait nem megmondásnak, hanem saját tapasztalatnak és saját siker megosztásának olvassuk, akkor szerintem nagyon lehet belőle tanulni.

      • és azzal is egyetértek, hogy a “menő” férfiak valóban veszélyt jelentenek a nőkre, mivel arra vagyunk szocializálva, hogy a menőség, az menő, a pénz és a hírnév vonzó, és sok nő belesétál ebbe a csapdába. ez bár teljesen érthető, ezek a nők ettől még nincsenek jobban, sőt, sokkal tőkeerősebb férfitól kell elszabadulni utána. szerintem fontos kimondani, hogy a menőség potenciális veszély, különösen akkor, ha a nőnek nincs saját egzisztenciája és énereje. és hogy ha lehetséges akkor fiatal nők kerüljék az ilyet, próbáljanak inkább saját életet kialakítani, akkor is, ha a jelenlegi világban ez az elején sokkal-sokkal nehezebb, sokkal melósabb, kevésbé fényes és vájfos, mint egy ilyen szerencsétlen nagymenő alá rendelni magukat biodíszletnek.

        • Igen, a menőség nekem tök rémisztő. Mindig kerülöm az ilyeneket. Nagyon szeretem, amiket írsz, hirlando. A nőknek beszélgetni kellene egymás közt sokat-sokat, igen! Erősödni, összetartani, egymást tanítani, segíteni. Ez nagyon fontos és hasznos lenne. Megoldana sok mindent, ha így lenne.

          • Igen, erre már a patriarchátus is rájött, és sokféle eszközzel próbálja a nőket egymás ellen uszítani, elsősorban úgy, hogy rivalizáltatja, versenyezteti őket, és igyekszik eléri, hogy minél kevesebb idő és tér legyen, ahol csak egymás társaságában lehetnek, illetve ha ilyen helyre mennek a nők, pl női klubba, kézimunkakörbe, lánybuliba stb. akkor gúnyos neveken illetik ezeket a tevékenységeket és a nők beszélgetését felszínes, nevetséges fecsegésnek titulálják. Halványan rémlik, hogy mintha lenne valami olyan mondás – valahol mint ha olvastam volna -, hogy a patriarchátus számára semmi sem rémísztőbb látvány annál, mint amikor két nő meghitten egymással beszélget.

            • Igen. Pedig ez lenne a kulcs. És tényleg se idő, se tér, gondoskodik róla a rend, hogy ne legyen.
              Épp ma olvastam a kukisikkantóknál, hogy lefikázzák a cnk-t, röhögnek rajtuk. A katolikus menyasszony is ott osztotta az észt. 😦

            • ez mennyire igaz, és tök jól írod.
              a kozmetikus ahova húsz éve járok, egy intézmény. tök higgadt és profi a nő, rendes beszélgetések szoktak lenni a pakolások és a lábszőrök alatt, semmi gagyi pletyó. figyelem a pasik arcát akik időnkét befutnak, pizzafutár, postás, valami férj. azt a riadalmat… 😀 nagyon röhögök mindig. totál nem tudják kezelni, ha egy helyzet nem a megszokott sztereotipikus forgatókönyv szerint megy, készen a seggük alá téve a hatalmi fölényt, akár mekkora kis szarjankók. a saját maguk karikatúrái…
              és amúgy ebben óriási erő van szerintem, ha erre rálátunk, és elkezdjük az erőnket használni akkor totál lefagynak.

              tegnap a fészen megosztott valaki egy hagyományos, gazdálkodással kapcsolatos csoportban valami oda nem illő férfiokosságot. egy sült szalonnát ábrázoló mém volt, azzal, hogy a nők olyanok mint a szalonna, illatosak, kívánatosak, és lassan ölnek.
              a nők kezdtek háborogni, amit szabad ugye, az része a “nők mindig rinyálnak” modulnak. mindig ilyen hagyományos leosztás mentén megy a kommunikáció és az évődés az arcok között. a háborgásra rögtön megtudtuk a szokásos módon, hogy nem értjük a viccet. apád faszát drága! beírtam neki, hogy azért a tegnapi kerti nap után a kép készítője beszagolhatna egy alaposat a hónom alá, az nem lenne lassú. a faszi 1 perc után törölte az egész bejegyzést! ezt már annyiszor megfigyeltem, ha kilépek a szerepekből és valami durva, nemnőies poént nyomok attól kifekszenek. imádom nézni olyankor a riadt arcukat és a reakcióikat :).

              • Hm, a múlt héten “miattam” is töröltek egy postot az FB-n, miután odaírtam egy mocsadék szexista vicchez, hogy ez wtf a köbön, és lett egy vita belőle. Mikor beajánlottam a fordított világos kisfilmet, akkor eltűnt a post, hát nyilván az már elviselhetetlen volt a nagyközönség számára.
                Nincsenek illúzióim, a jövőben engem majd korlátoznak, hogy lássam a hasonló vicceket, de ugyanúgy fel fogják tenni. Vagy törölnek az ismerősök közül, mint ahogy fordított esetben többnyire én is ezt teszem.

              • Ez azért van, mert biztos nem borotválod a hónod alját, akkor nem lenne izzadtságszagú munka után sem, de te ápolatlan vagy! Mint megtudtam több helyről is.

            • Hirlando, kösz, most megmosolyogtattál. Az jutott eszembe, amikor edzőteremben a pasik összeálltak nősegget mustrálni, nem túl hangosan, csak úgy, hogy azért halljuk, és megegyeztek benne, hogy ők igazából bírják a csajokon a muszklikat. Egyik meg is jegyezte, hogy ő azt se bánja, ha egy csaj kicsit fiús, ezen a ponton fordultam oda hozzájuk, hogy király, mindig olyan pasit akartam, aki értékeli a dús bajszomat, majd felrántottam a melegítőm szárát is, bevillantva a két hónapja nem szőrtelenített lábszáramat. A pasicsapat gutaütést imitáló arccal feloszlott, a nők meg úgy röhögtek, hogy majdnem eldobták a súlyokat, asszem olyan népszerű még sehol se voltam.

            • Fonixtoll, vannak olyan férfiak, akik kifejezetten arra izgúlnak, ha szört villant a nő ,mert ez a fanszörzetre emlékezteti őket, amit még megis értenék. Sőt a hónaljszörzet lehet akár szexibb is mint a kicsatogott, borotvált punci. Ami viszont nem tetszik, hogy a testkontroll jellemzően működik náluk is, ezek a férfiak megpróbálnak majomkirálynőt faragni a nőkből, a saját perverz örömükre, és aki nem elég természetes, azt a borotva gyártók által agymosott, steril libának tartják.

        • Emlékszem 18 éves voltam, elsős egyetemista, amikor életemben először közeledett hozzám egy nálam idősebb – akkor volt 30 – tényleg gazdag, jóképű, menő férfi. Jó ideig koslatott utánam, én meg már azt sem tudtam, hova bújjak előle. Végül elérte, hogy leüljünk az egyetemi menzára enni. Menő étterembe akart vinni, de nem engedtem, és még azt az egy kelkáposztafőzeléket sem hagytam neki kifizetni, amit ettem. Nem értettem, mit akar ő, a márkás bőrkabátjában, a BMVjével tőlem, aki még szinte kislány voltam, lyukas cipőben és a nagyapám kabátjában jártam – illetve gondoltam, hogy jól kihasználni és eldobni, és halálra rémisztett az egész. Vinni akart moziba, meg ide-oda, de elmondtam neki, hogy bocs, te öreg vagy hozzám, és túl gazdag is, én meg csóró vagyok, és még a mozijegyemet sem tudnám kifizetni, és nem szeretnék veled randizni. Meg volt döbbenve, de nem próbálkozott többet. Egy részem persze szerette volna megtapasztalni, milyen egy gazdag férfi barátnőjének lenni, szórakozni járni, finomakat enni, de az árat, amibe ezt került volna nem voltam hajlandó megfizetni.

          • Hm. 18 éves koromban az én szememben egy 30 éves férfi OLYAN ÖREG volt! Semmi kedvem nem volt még egy apukához, épp elég volt az otthoni. (De lehet, hogy csak szimplán féltem a férfiaktól.) Egy 18 éves lány még gyerek ahhoz, hogy egy felnőtt életét élje, legalábbis rám ez biztos igaz volt. Volt fiúm, de korombeli. Soha nem fantáziáltam róla, hogy milyen lenne egy idősebbel, fel sem merült bennem, hogy ez milyen előnyökkel járhatna, annyira más bolygón éltem. Persze az sem segített, hogy mint sok más kortársam, tinédzserként nagyrészt a nyálcsorgatást és a zaklatást tapasztaltam meg az idősebb férfiak részéről, és ezzel eleve kollektíve kiírták magukat a lehetséges partnerek köréből.

            • És az is megérne egy misét, hogy mégis mi a bánatot akar egy 30 éves férfi egy 18 éves lánytól? Számomra ez borzongató, valahogy nem oké sehogysem (ezt már a tanár-tanítvány-párkapcsolat témánál is kifejtettem).

            • Én mindig úgy gondoltam, hogy idősebb társat szeretnék. Sok oka volt ennek:
              – apa híján akkora apakomplexusom volt, mint ide Brazília
              – neveltetésemnél fogva a korombelieknél jóval érettebb, komolyabb vagy mondjuk úgy, koravén voltam, nem tudtam velük mit kezdeni
              – biztonságra, védelemre vágytam, amit otthon nem kaptam meg.
              Tudtam magamról ezt, és volt kísértés, hogy belemenjek egy kapcsolatba egyidősebb férfival, de valahol sejtettem, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen – hogy összejövünk és akkor én majd szeretet és gondoskodást kapok tőle. Feltételeztem, hogy könnyű szexet akar egy naiv lánytól, akit nem lesz nehéz elkápráztatni. Amúgy tökéletesen alkalmatlannak éreztem magam bármiféle párkapcsolatra, korombeli fiúm sem volt. 20-21 éves lettem, mikor elkezdtem úgy érezni, hogy most már képes leszek járni valakivel.

      • Egy nagyon friss élményemet osztanám meg, tegnap workshop-on voltam, nő-férfi co-vezető párossal, és azzal indult a workshop, hogy a szoba közepére kikerült egy cserepes virág, a férfi vezető elmondta, hogy boldog nőnapot, és a női résztvevők elhozták szépségükkel és kedvességükkel a napsütést, ő akkor most bemutatkozik, utána a női vezetői is bemutatkozik. Aztán valahogy (!) úgy alakult, hogy addig beszélt a férfi vezető, hogy ő jól bemutatkozott, majd elkezdte a csoportmunkát. A női vezető meg hallgatott, róla nem tudtunk meg semmit. Jött a szünet, aztán azzal indult a következő szekció, hogy megint a férfi elmesélte, hogy a szünetben jelezte számára a női vezető, hogy ő nem mutatkozhatott be, és akkor ő (mármint a férfi) most elnézést kér, és szeretne ennek teret adni.
        Én annyit jeleztem vissza a bejelentkező körben, hogy számomra ez a helyzet egy az egyben leképezte azt, ami egyébként is zajlik: a nők szépek, kedvesek, kapnak virágot, nőnapon meg főleg, de simán nem jutnak szóhoz, valahogy elfelejtődnek. Nem, nem direkt csinálta a férfi vezető, nem tudatosan, de akkor is megtörtént. A csoportból többen visszajeleztek, hogy valóban: annyira természetes ez számukra, hogy nem is reagáltak, nem vették észre, de tényleg.
        A szomorú az, hogy utána jött a szokásos, rutinszerű magyarázkodás, hogy: de a női vezető kedvesen (!!!!) szólt utána, és akkor tessék, milyen szépen rendezték, és ebből is látszik, hogy ők mélyen tisztelik egymást, és milyen jól tudnak együttműködni, és ez mennyire rendben van így.
        De nem, nincs rendben, és én nem a két vezető kapcsolatát véleményeztem, hanem azt, hogy ez rendszerszintű, és ez napi betevőnk, és ha képzett lelkimunkások és pszichológusok, és segítő szakmában dolgozók sem látják ezt, akkor az átlagembertől mit várhatok el, és mennyi munka kell, hogy ez változzon egyéni és társadalmi szinten?
        (“Természetesen” magamra húztam csomó projekciót meg indulatot tegnap)

        • teljesen átérzem ennek a kínját. az ember vagy kussol, vagy feketeseggű lesz tetszőleges csoportban. esetleg éveken át tanulhat düh-menedzsmentet és gyakorolhat EMK-t, meg segítő szakmát, hogy benne tudjon maradni hétköznapi közösségekben, ne kapjon se gutaütést, se ne legyen két perc alatt kivetett ufó. és most már legalább vannak helyek, valódi és virtuális, ahol vannak egymást ilyen szempontból értő/támogató emberek, de 10-15 éve még csak a nettó ufólét volt. én ebben teljesen kiégtem egyébként. most tartok ott, hogy kisatírozom az életemből az összes olyan helyet, teret, személyt, akivel túl messziről kell kezdeni a dialógus. akiknek nem tök egyértelmű, hogy hipergáz amit a férfi tréner csinált. olyan nőkkel akarok csak kapcsolatban lenni, akik egyből felszólalnak trénerként, ott a körben, vagy főleg le sem állnak egy ilyen fasszal együtt trénerkedni. és olyan férfiakkal, akik még ha nem is értik ezt az egészet, de legalább próbálnak kinézni a fejükből és lehet velük érdemben beszélgetni.
          teljesen tönkrementem már az ilyen helyzetek “jófejen”, szalonképesen kezelésétől, mint amit írsz Naja és nagyjából ezzel vagyunk körülvéve itt ebben a remek, nagymúltú, sumér, finnugor, vagy ugari kobold (majd eldöntik az egók) országban.

          • Hirlando, én a csoportszimpátiát magasról letojom, nincs szükségem rá, egyénekhez tudok és akarok kapcsolódni, de ettől függetlenül teljesen egyetértek azzal, amit írtál. Szalonképes vagy sem, a zárókörben visszajeleztem, hogy én kurvára belefáradtam abba, hogy ebben a témában iszapbirkózzak bárkivel is. Árnyalja a helyzetet, hogy a női co-vezető egy 65-70 év körüli nő volt, régi, klasszikus iskola, angol királynő kinézet és stílus, és ő a saját mintái szerint érdekérvényesített, azaz mosolyogva_a_háttérben_nem_konfrontálódva, a saját mércéje szerint ő hatékony volt, nem volt semmi gond. A csoport többségének az jött le, hogy hát tessék, így kell ezt csinálni, és akkor nincs feszültség, mindenki jól jár. Csak egy-két csoporttagban szólalt meg hozzászólásomra a csengő (talán életében először), hogy jééééééé.
            És persze, nem járok már össze olyanokkal, akikkel totál elbeszélünk egymás mellett, de a tegnapi egy képzés része volt, számomra kikerülhetetlen, és amikor szembesülök ilyen szitukkal, ráadásul szakemberek, segítők körében, akkor a demcsákzsuzsákat én megértem, és alázattal kezelem a döntéseiket.

            • “női co-vezető egy 65-70 év körüli nő volt, régi, klasszikus iskola, angol királynő kinézet és stílus”
              haha! LOL és OMFG! és a férfi tréner hány éves volt? és persze eszébe sem jutott hogy az idős Hölgyet előre engedje a bemutatkozásban!!! annyira tipikus. de biztos mikor mentek befele az ajtón, akkor biztos előre engedte csábos mosollyal, boldogan megmártózva saját nagyszerűségében… befosok.

              • Olyan 50 körüli talán, nehéz megmondani, mert teljesen ősz haja volt, de nem volt öreg.
                Egyébként mindketten óriási tekintélyek a szakmában, a legnagyobb nevek között vannak. Elismerem a szakmai tudásukat, évtizedek óta foglalkoznak az emberi lélekkel, személyiséggel, abszolút létjogosultságuk van képzéseket tartani, de a kérdés attól még maradt: ha maguk a kiképzők itt tartanak, akkor hogyan tudna kitermelődni egy új generáció, amelyik már genderszemlélettel átszőtt segítői munkát tud végezni? A résztvevők többségében pszichológusok, csoportvezetők, ilyen-olyan módszertannal foglalkozó terapeuták voltak, sőt, lelkészek, hittanoktatók.
                Ebédidőben egy nagyon kedves lánnyal váltottam pár szót, ő mondta, hogy mielőtt önismeretbe járt, ő nagyon nőies volt, és impulzívan, az érzéseire hallgatva élt, de most már előtérbe engedte a férfi oldalát, és tud józanul, racionálisan is gondolkodni. Ha itt tart egy olyan ember, akitől naponta sokan kérnek tanácsot, akkor hová kellene már menjek, hogy ne ezzel szembesüljek?
                (igen, nekem ez egy nagyon wtf nap, tegnap borzasztó rossz szájízzel jöttem el, és nem segít a Colgate Fresh Breath, pedig már háromszor használtam ma).

                • 😀 Colgate 😀

                  Teljesen egyetértek, mikor ilyen példákat látok-hallok, mint amikről te írtál, azt gondolom, hogy nincs fény az alagút végén, egyszerűen n i n c s .

            • Naja, itt meg is indokoltad, miért nem járok terápiára. Mert azt látom az ismerőseim példáján, hogy vak vezet világtalant, olyan emberektől kéne segítséget kérnem a gödörből kimászáshoz, akik maguk is csak egyre mélyebbre kaparják magukat. Ez kétségbeejt. Negyven év alatt egyetlen ember tudott nekem segíteni, hozzá meg már nem tudok menni.

              • Kösz, megértelek, nyilván ettől nem lettem jobban, na de nem is a te dolgod, hogy ezt elintézd nekem.
                Az lesz a jó világ, hogy senki nem megy majd segítőhöz, én meg jobbra el zabot hegyezni, a tizenakárhány éves képzésemmel együtt, meg azzal, hogy szenvedélyesen szeretem a pszichodrámát.
                Tudom, egyéni probléma.
                Én most tényleg jobbra el, ezt ki kell futnom magamból.

            • Rohadtul nem egyéni probléma, mert mindenki megszívja, aki szakképzett és nem talál elég klienst, aki ezektől a szemellenzősöktől kér/kap továbbképzést és nem elég magabiztos/kritikus mint te és ezért megvezetik, meg akinek kéne is segítség, de nem mer kérni, mert nem tudja, a segítő nem árt-e még jobban.

        • Én olyan büszke vagyok rád, olyan jó, hogy néha akad valaki, aki szól. Jelképes, hogy pont nőnapon, és a cserép virággal ez a helyzet pláne kabaré. Genderfüggetlenül is én mindig figyelem, hogy aki kiáll az emberek elé, pláne pénzért, mennyire profi, és borzalmasan haragszom, ha valaki e szerepében zavaros, időhúzó, rosszul beszél, nem figyel másokra, közhelyekkel jön.

  20. Nagyon igaz, hogy “az erőszak kultúrájában élünk”.

    Még az úgynevezett segítő szakmák is át vannak itatva erőszakkal, és bántalmazással.

    Nem vagyok optimista, sötéten látom a helyzetet nagyon.

    • de meg mennyire. eszembe jutott errol egy legutobb atelt jelenet: pici babas anyukak gyulnek ossze, hogy meghallgassanak egy szakembert a noi szerepek harmoniajarol. A kovetkezoket halljak: a ferfi mas, mint a no, es soha ne is akarjunk ferfikent viselkedni, a csalad lelke a no, a no legfontosabb eszkoze, hogy cicas (!), es ne felejtsuk el neha megdicserni a ferjeinket. Tessek nektek utravalo! Faradt szemu anyukak csak neztek, egyik meg is emlitette, hogy igazan nem erti miert van annyi megfasult negyvenes-otvenes no…vajon hol romlik el…talan az emancipacio mindennek az oka…ezen elmereng. Egy uvolto kis csomag kapcsan feldereng az elcsigazott noben, hogy baj van valahol, de altatjak tovabb.

      • Tök nem ide illik, de ezt a cicásságot szerintem csak azok mondogatják, akik soha nem éltek együtt macskákkal. Én azt látom a macskáimon, hogy végtelenül önállóak és szabad akarattal rendelkeznek, tudják mi a jó nekik, amit akarnak, keresztülviszik, és akkor simogathatod meg őket, amikor ők is úgy akarják. Na, ezek tuti nem a magát alávető, a férjének mindig rendelkezésére álló nő ismérvei.

        • Ahogy mondod, a macskáink mindig sokkal szabadabbak és öntörvényűbbek voltak, mint a kutyák, egy nőstény pedig különösen kiemelkedett közülük, gyakorlatilag feminista királynőként viselkedett, igazi arisztokrata volt. Lehetne a példaképem, tulajdonképpen. 🙂

        • Pontosan. Az én macskámat nem is lehet ölbe venni, csak ha ő is akarja, de akkor sem lehet ám akárhogyan. Előbb tesz egy-két kört rajtam, fel a vállamra, körbe a nyakam körül, seggét az orrom aládugja, stb. és csak utána nyugszik el 😀
          A karmait soha be nem húzza, úgy dagaszt, meg úgy kér figyelmet.
          Bezzeg a kutyáim, azok simulnak, hanyatt vágják magukat, szót fogadnak (na jó, nem mindig) 🙂 🙂

        • lacinak: tizenévig voltak ún. harci ebeim (2 masztiff, 85, 75 kilós hatalmas, imádnivaló fiúk). sosem hazudtak nekem, viszont egyensúlyban tartottuk egymás lelkét nem kicsit, viszont nagyon 🙂

          • Hú, akkor szerezz be ilyeneket most is, rád fér, ha jól értem. Akkor a kétlábú fiú kezelése is jobban menne, nem? Mondjuk a manipuláció kivédését kutyán keresztül nehéz tanulni, valóban, a kutyák ahhoz őszinték, egyenesek. De önbizalmat azért adna.

        • Nők is ugyanúgy nyomatják ezeket a baromságokat. Ezek az ezobanyák újabban a patriarchátus előretolt harci egységei. (Sajnos diplomás segítők is vannak ilyenek szép számmal. Ha valaha pszichológusra vagy pszichiáterre lesz szükségetek, azt a beugró tesztet végeztessétek el vele,hogy mit gondol a férfiasságról és nőiességről. Ha nem tetszik a válasz, inkább máshová hordjátok a pénzeteket és a legbelsőbb titkaitokat.)

      • Jé, én azt hiszem, olvastam beszámolót erről az előadásról (el is kerekedett a szemem az általad kiemelt részletektől).
        Azt gyanítom, egy városban élünk. Lehet, találkoztunk is gyekőcös programokon.

        (Off, de nem tudtam megállni. Remélem, nem veszed tolakodásnak!)

    • http://www.profession.hu/cikk/20140225/ezert_jarunk_betegen_dolgozni/3956
      A hazai dolgozók alig fele szokott betegszabadságot kivenni és szinte mindenkivel megesett már, hogy betegen kellett dolgoznia. 32 százalék félti a munkahelyét, 26 százalékuknál pedig nem megoldott a helyettesítés, ezért nem élnek ezzel a lehetőséggel – derül ki a Profession.hu “Munka és egészség” című kutatásából.

      Betegen legnagyobb arányban a nők dolgoznak, náluk ez az arány 51, míg a férfiaknál csupán 37 százalék.

      • És a nők mennek el többnyire táppénzre a gyerekkel, aztán mikor már a gyerek miatt sokat hiányoztak, de ők is lerobbannak, maguk miatt már nem mernek otthon maradni. magamról is beszélek.

  21. ma anyam mondta a kocsiban, amikor mentunk az ovi fele, hogy jajj, hogy nez o ki, merthogy nem sminkelt es majdnem melegitoben van. En meg elmondtam hogy ha rajtam mulik, akkor a lanyomban soha fel sem merul majd hogy smink nelkul egy igazi no nem lep ki az utcara. es unisex szulinapi cuccokat veszek a lanyomnak, es beiratom majd valami unisex sportra. de kar hogy nem csak rajtam mulik hogy megusszam. erzekenyen erint a tema. es gondolom kb 40 darab rozsaszin ajandekot kap majd a partira meghivott gyerekektol. ah. es persze latja az anyjat amint eselye sincs normalis munkara 2 gyerek mellett, tehat haziasszony. ah.

    • de meggyozodesem hogy a lanyomnak mar jobb lesz. es az o lanyanak meg inkabb. mar csak azert is mert o mar Angliaban no fel es en ugy nevelem ahogy.

  22. Milyen különös, hogy egy lány, amíg nem szólal meg, fel tudja kavarni az ember legmélyebb érzelmeit, de abban a pillanatban, amikor megszólal, a varázs úgy eltűnik, mintha soha nem is létezett volna. Igaz, megtörtént már ennek az ellenkezője is.
    Agatha Christie

          • Pontatlan voltam. Biztos a többség, azt akartam mondani, hogy azért remélem, hogy nem az elsöprő. De gyanítom, hogy az én merítésem, a szép számú, beszélgetések, filmelemezgetések és filozofálgatások során és alapján párt választó, biblio- és pszichodrámára járó pasik (és persze az ilyen párt találó nők, de most pasikról beszélünk) a kivételes társaság, ezért becsülöm túl az arányukat.

            • Már csak azért is Laci, mert tudjuk, hogy milyen arányban vesznek részt férfiak ezeken a workshopokon, csoportokban. Az én csoportjaimban egyharmad-kétharmad az arány (többségben a nők, természetesen)

              • A mi csoportvezetőink el voltak ájulva, hogy milyen jó, hogy a 10 nőre jut 4 pasi, milyen ritka az ilyen csoport. Szóval az egyharmad-kétharmad jó aránynak számít 😦
                Olvastam olyan szakirodalmi nemtudommit, vizsgára készülve. ami azt mondja, hogy a nők erősebb exhibicionizmusa (ezt persze nem pejoratív értelemben) az egyik oka. Nemtom, mindenesetre egybecseng azzal, hogy minden tánccsoport (és táncház) jellemzőn pasihiánnyal küzd.

            • De tudod blaci a jelenlévők mindig kivételek. Nyilván ha itt olvasol és perspektivikusan hozzá tudsz szólni a témákhoz, tehát hasonlóan látod, gondolod a dolgokat mint mi, akkor rád nem vonatkoznak ezek a megállapítások. 🙂

              • Nem is vettem magamra, csak azért írtam, hogy egy kis optimizmust vigyek a társalgásba. Jójó, kissé hurráoptimistára sikerült.

            • Najának: mikor összejött a pszichodráma csoportunk, a vezető el volt ájulva, azt mondta, húsz év óta ez az első csoport, ahol több férfi van, mint nő.

  23. Mindig hangoztatom, hogy milyen kiképzést szánok a fia(i)mnak, ha lesz(nek). De egyre erősebb a gyanúm, hogy a karma kegyes a férfinemhez, mert a második gyermekem is lány.

    A minap azon gondolkodtam, hogyan nevelném a fiam, ha lenne. És arra jutottam, hogy a jelenlegi körülmények között fiút nevelnem ejsze még nehezebb lenne, mint lányt, dupla kihívás. Csak mostanság merült fel bennem a téma, és hát van még időm töprengeni rajta.

  24. Mi a baj a pornóval, azt leszámítva, hogy nem valóság? Perverz? Mi tartjuk életben, nem? Nem tudom ki mondta, de a Nem elég jó szülő c. Bettelheim-könyvben olvastam, hogy “Semmi ami emberi, nem idegen tőlem.” Ha lesz valaha idézettetkóm, ez lesz. De minek is a bőrömre írni mikor a lelkembe van írva…mindegy. Nem mindent fogadok el, de szinte mindent megértek…. a pornó függés, a cigit se lehet letenni azért mert lelkiismeret-furdalást generál vele kapcsolatban az egyház. Vagy anyu és apu. Attól még csinálom, max. szarul érzem magam tőle.
    Nem olvastam végig minden kommentet, nincs türelmem most hozzá, de lehet hogy leírták már… kamaszoknál pláne nem lehet ezt betiltani vagy korlátozni. Tudatosítani kell, hogy AZ ÉLET MÁSKÉPP VAN. Tapasztalataim szerint sok kamasz egy manga-rajzfilmtől nem tudja megkülönböztetni az életet, a pofáraesésnél meg csak pislognak, és nyúlnak a füves cigiért menekülésképpen, meg persze ahhoz nem kell megerőltetni semmit.
    Nem tilos perverznek lenni, mindent úgy élvezel ahogy akarsz, az a legjobb ha találsz egy hasonló irányultságú egyedet (vagy többet…) és akkor már többen élvezitek ugyanazt: ez tök jó. Csak észben kell tartani, hogy bizony a normális (?), na inkább: sérülésmentes és pozitív élményekkel járó, előrehaladó, egymást támogató és építő, védelmező kapcsolat az egy másik sínen megy, ha a perverzió nem közös. De ez nem csak szexualitásra,minden függőségre igaz.
    És egyre inkább úgy érzem, hogy lányom lesz, de felszívom magam és felvértezem majd, hogy vegye észre ha kihasználják, védje meg magát, és üssön ha kell. De leginkább az elején tisztázzák a kinézett delikvenssel őszintén, kinek mi a defektje, és el tudják-e viselni a másikét.

    • Tőlem sem idegenek az emberi dolgok. De ha már: a gyilkosság emberi? Lopás, sikkasztás, hazugság emberi? Másik megnyomorítása emberi? Bántani, sebeket okozni, ütni emberi? Persze! Mégis távol állnak tőlem, és, igen, lehet, hogy idegenek. Szeretném, ha azok lennének!

      • Igen, minden emberi. Te nem tetted még? Gyilkosság még nem volt, és remélem megnyomorítást se köt hozzám senki, de a többi szinte megvolt. Olyanoknál is akiket szeretek. Nem vagyok büszke rá nyilván, és ha előbb-ha utóbb de a többsége nekem is fájt… de azért jó lenne két lábbal állni a földön, és belátni hogy bizony az élet nem Coelho-idézetgyűjtemény… embernek lenni elég pocsék dolog, ugyanakkor felemelő is lehet, mert rohadtul sok lehetőséget ad felfelé is meg lefelé is. Az is emberi, mikor odaadom a fél vesémet valakinek, a kabátomat egy hajléktalannak, a szalámit a kajámból egy kóbor macskának, két doboz ruhát egy ismeretlen nélkülöző családnak. Sokan csak a pozitív fogalmakat kapcsolják az emberi mivolthoz, pedig az is sajnos emberi, mikor a suttyó megtámadja az öreg bácsit kétszáz forintért. Csak akkor szégyellem, hogy ember vagyok én is. Na egyébként sem vagyok hasra esve a lehetőségtől, pedig a buddhisták szerint embernek születni a legnagyobb plusz, pont a lehetőségek miatt: ha istennek, állatnak vagy éhes ördögnek születsz, nem sok esélyed van változtatni…. ha az ember magába néz, bizony ott van minden, és ugyanannak a fordítottja is, az áldás meg az átok is. Csak tudni kell mikor melyiket vedd elő, nem?

    • “Mi a baj a pornóval, azt leszámítva, hogy nem valóság? Perverz? Mi tartjuk életben, nem?”
      Hát nem. Én aztán nem tartom életben. Sőt a férjem sem – ő még csak házi feladatként sem néz rá, mint én (csak hogy tudjam, hol tartunk éppen a lejtőn és mi lesz pár év múlva a házas fiatal nőktől az elvárt trendi önkínzás)
      De általánosságban a férfiak mesterségesen keltett és fokozott kielégülési igényei tartják életben. Tehát egy ördögi kör.
      A pornóval az a legnagyobb baj, hogy a prostitúció marketingje, melynek nyomán éves szinten szegénysorsú fiatal nők milliói halnak kínhalált, még több millióik pedig emberhez méltatlan életvitelben élnek.
      Kihatással van a férfiak nőkkel kapcsolatos elképzeléseire és így a házas nők életminőségére is.
      Mint ilyen, rendkívül romboló, viszont rendkívül alattomosan rombol, nem a felszínen, hanem a legmélyebb háttérben.

      • “A házas nők életminősége” egy olyan kifejezés, amitől borsódzik a hátam 😀 jajj 🙂 szocreál dokumentumfilm -szagú némi hivatalos,közvéleménykutatás-szerű felhanggal.
        Ne haragudj, nem megbántani szerettelek volna ezzel…
        A házas nők életminősége rohamos javulást mutatna, ha rájönnének, hogy az élet nem történik velük, hanem ők alakítják. Néha meg lehet kérdezni a férjet, hogy ugyan-vajon ő miről fantáziál? Bejön-e neki, Consuela porfavor, ha szobalánynak nézne egy rövid ideig? Vagy rendőrnőnek?… ezúton kérek elnézést (és nem ironikusan) bármelyik egyenruhásokat tömörítő szakszervezettől, amennyiben ezt megalázónak találják (a női jogokat képviselőkkel egyetemben.)
        De: mi van ha kiderül, hogy ez jó móka??? Hogy a szex nem merül ki a misszionáriusban? Hogy a pasi bizony otthagyná a pornót ha rájönne, hogy hús-vér hajlandóság várja egy szobával errébb, és bizonyos keretek között felvállalhatja a vágyait?… azért ne felejtsük el, hogy öt, tíz év után az újdonság izgalmait hiába keressük egy minden porcikájáig ismert testnél. Férfitestnél is, itt most nem a változó női testre gondolok.
        És a pasik zömének vannak ki nem élt vágyai, amik messze nem érik el a “perverz” kategóriát (na meg szerintem a nőknek is, csak némileg több pasival beszélgettem erről eddig mint nővel) – csak nem mernek előhozakodni vele.
        Amikor egyébként pornóról van szó, nem a kényszerített gyereklányokra gondolok, nyilván. Kizárólag a lelkes amatőrök és a profik által közzétett netes videók a téma.
        Szóval elnézést ha eltérő a véleményünk, de szerintem a tiltás, a prűdség és az, hogy mélyen nem beszélünk róla,mert azt hisszük hogy akkor nincs is, na ezek azok amik alattomosan rombolnak. Mert tök jó azt gondolni, hogy szalonképes vagyok akkor is, ha nem látnak, de á, a frászt vagyok az. Nem is kell. Ha kizárom a külvilágot, levetem a közösség által elvárt illemet, ami marad, az vagyok. Egy házastárs már pont tudja hogy mi marad belőlem amikor levetem a sallangokat. És az néha baromira nem szalonképes :))))))

        • A pornóval nem az a baj, hogy nézik – illetve de, az is, mert félrenevel, stb. -, hanem elsősorban az, hogy az előállítása, a prostitúcióhoz hasonlóan a filmre vett nőket nagyon nagy számban nyomorítja. Mert nem, nem szabad választás, nagyon nagy részben. HA például egy cég rabszolgamunkával állít elő terméket, akkor sem az a baj, hogy a termék egészségtelen vagy mittudoménmilyen, hanem a rabszolgamunka – ettől még a termék akár lehet tök jó. Mégsem szabad(na) előállítani. Hasonlóan az állatok kínzásával előállított termékekhez.

        • nem prűdség az, ami az alapja a kifogáshegynek, amit a pornó lehet sorakoztatni. az nem szerepel benne.
          a gond az, hogy a te gondolkodásod is hemzseg a nőknek feladatot adó, a nőket hibáztató (némiképp nőgyűlölő) közhelyektől.
          közben szépen fel is mented szegény pasikat, akik kénytelenek pornót nézni, mert a másik szobában lévő nő egy csúnya , rossz, dagadt és csakis és kizárólag hagyományos módon tud és szeret kefélni, vagy már úgy se.
          ja, ilyen egyszerű.

          azt azért nagyon kérlek vedd észre, hogy ha a másik szobában lévő nő mégiscsak szeretne más pózban is, akkor majd az igény is ki lesz eggyel tolva. és ahogy a mostani 56 kiló az etalon a súlyunkra, úgy lesz majd abból 38, ha mindenki eléri az 56-ot.

          • A másik kérdés, hogy miért is egyértelmű, hogy a pasi azért néz pornót, mert a nő nem akar más pózt? Nem lehet, hogy épp azért, mert a nő akar mást (is), és a pasinak nem tetszik, hát inkább nézi az engedelmesen hanyatt dőlő nőkről szóló videót?

              • Nem tudom, hogy kell-e. Talán nem árt tudni, mert még az is LEHET, hogy asszony tényleg prűd. De semmiképp sem menti a pornót magát. Meg általában nem is kell vele foglalkozni, egy konkrét kapcsolatban esetleg igen.

              • Ez az. Miért nevezzük prűdnek azt a nőt, aki nem akar, mondjuk arcra pisilős szexben nemhogy részt venni, de nézni se, sőt azt sem akarja, hogy ezeket a filmeket elkészítsék. Mert sajnálja az erre használt nőket.

        • Nem a pornográfiával mint olyannal van a baj, hanem a mainstream pornóval, ami egyrészt egy csomó teljesen irreális, férficentrikus elvárást pakol a hímneműek agyába (illetve felbassza az ingerküszöböt a picsába) a nők kinézetével és szexuális viselkedésével kapcsolatban.
          Arra, hogy azzal az adott másik emberrel hogyan lesz jó a konkrét szex, arra semmilyen utalást nem ad (nem is ez a célja).

          A szexuális fantáziának meg merészségnek egyébként az égvilágon semmi köze a pornóhoz, sőt. Leginkább a saját kreativitáshoz meg nyitottsághoz van köze.

          Bár én biztos könnyen beszélek, nem nagyon szoktam ráunni dolgokra (emberekre), ha azok jó dolgok.

          • Nem véletlen, hogy gyerekekkel kapcsolatban is azt mondják, hogy nem kell készen adni mindent a szemük elé (TV például), mert éppen rontja a fantáziát. Jó példa volt a pisilő baba. Basszus, hogy fejlesztené a fantáziáját, ha nem hagyjuk neki, hogy elképzelje, hogy az a baba pisil?

  25. Mielőtt rendkívül számítónak és ridegnek vélnétek, leírom, hogy mi történik köztem és a “férfiállatom” közt hajnalban. Amikor bebújok az ágyba, és felriad szöszmötölésemre, akkor rámosolygok, vállára hajtom a fejemet, a becenevén szólítom, váltunk pár mondatot a tegnapi napról vagy a mai terveinkről. Aztán picit megcsikizem, bolondozok vele, és csak utána bújuk a takaró alá a saját ágyfelemen.
    A nézőpontom egy napszemüveg vagy már inkább hegesztőüveg, ami mögé elrejtettem nevető-szomorú szememet.

    • És közben nem is sejti, hogy mélyen belül egy kutya szintjén áll nálad? Hogy esne neki, ha tudná, hogy ő igazából trenírozva van, mert félsz, hogy megharap? Nem kötekedni akarok, csak meg szeretném érteni a nézőpontodat. Volt pár dolog azok kötül, amiket írtál, amivel egyetértek – például, hogy rohadtul nem árt óvatosnak lenni – de abban nem hiszek, hogy egy normális párkapcsolatban két felnőtt között ez a fajta hozzáállás az, ami működő és életképes hosszútávon.

  26. @ képviselőné – március 9, 2014 21:00 szerint:

    “…igyekszik eléri, hogy minél kevesebb idő és tér legyen, ahol csak egymás társaságában lehetnek, illetve ha ilyen helyre mennek a nők, pl női klubba, kézimunkakörbe, lánybuliba stb. akkor gúnyos neveken illetik ezeket a tevékenységeket és a nők beszélgetését felszínes, nevetséges fecsegésnek titulálják.”

    @ teeztnemtudhatodhajnalkam – március 9, 2014 21:05 szerint:

    “Épp ma olvastam a kukisikkantóknál…”

    Azért ez így, egymás után leírva egy thread-ben annyira ütős, hogy bepárásodott a szemem a röhögéstől. 😀

    Én nagyon szeretném azt hinni, hogy feminizmus örve alatt nem sima puccsról és hatalomátvételről van szó, a patriarchátus lecseréléséről matriarchátusra, de az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások mindig elbizonytalanítanak. 😀

    • Ebből a kommentből egyvalamit biztosan megtudtunk: minden hozzászólást elolvasol 😀 (ami ugye nem feltétlenül azonos a megértéssel)

      • Ezt azért elég nehéz félremagyarázni, szerintem. Leírod a kirekesztés, dehonesztálás egy formáját, ahogy a patriarchátus igyekszik nevetségessé tenni a női önszerveződéseket, majd erre öt percen belül megérkezik ebben a szellemben egy reakció, ami a férfi önszerveződés egyik fórumát becsmérli. Hát nem gyönyörű? 😀
        És így ássuk az árkot, minden egyes nap, egyre mélyebbre…
        Csak én nem látom, hogy lesz ebből konszenzus?

  27. Most pont ebbe a posztba úgy beleverném egy ismerősöm orrát.
    A Soundos eset (meg úgy általában a részeg fiatalok/bármilyen részeg, drogos stb emberek által egymással szemben elkövetett visszaélések) kapcsán nagyba örül magának, hogy az ő lányai már kinőttek ebből a korból, illetve, hogy aki meg most ilyen helyzetbe kerül, az minekmentoda, és igaza van a rendőrségnek a selfie-s videókkal, tényleg mindennek a gaz liberalizmus az oka.
    Ez egy értelmes felnőtt ember, se nem kormánypárti, se jobbikos, aki amúgy a gaz libsik miatt rendelkezik ma több szakmával, köztük eggyel, amit anno nem tehetett volna le, mert szigorúbb volt a szabályozás, mint ma. Amiért bosszant: mert egy értelmes felnőtt ember. Akivel priviben értelmes dolgokról beszélgettünk többször. Nyilvános megosztások szintjén meg megy ez a kétbites agyatlan vitastílus, óriási a kontraszt és nem értem.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s