Vendégposzt Esztertől.
“Ha lenne pasid, nem kerültél volna ilyen helyzetbe. Nem kéne ilyen magasra tenni a lécet” – szól a lényegre törő, frappáns komment a Facebookon Bővebben…
Vendégposzt Esztertől.
“Ha lenne pasid, nem kerültél volna ilyen helyzetbe. Nem kéne ilyen magasra tenni a lécet” – szól a lényegre törő, frappáns komment a Facebookon Bővebben…
Megjöttünk, hm… megjöttünk Kolozsvárról, mert én bizony nem hagytam annyiban ezt a Nya bácsi-ügyet, és elvonatoztunk leghűbb színházi partneremmel, és megnéztük az — úgy tudtuk — utolsó előadást, Andrei Şerban Ványa bácsiját.
És elannyira nem késtem le a vonatot, hogy a 9.40-es indulás előtt, már negyedkor, de nem, sőt, tizennégykor ott voltam, de ezt nem számítják be a múltkoriba, megkérdeztem az információn, azt már nem lehet utólag ilyen átlagos időbenodaérés-átszámolással megváltoztatni.
Elannyira, ez jó szó.
Abortusz, váratlan terhesség, lombik — a babás fórumok, általában a közbeszéd örök, első számú mondata, nőgyógyászati rendelők honlapjának mottója (kukkantsunk be a keresőbe): egy nő két dologért hajlandó bármire: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen. Ezt persze mindig rosszallva mondják, a nőket azonnal 1. erkölcsös, ám sorsüldözött, illetve 2. léha, ám érdemtelenül megajándékozott típusra osztva ezzel. A felosztást az 1. csoport végzi. Bővebben…
Az úgy volt, hogy hazajöttünk Keneséről nappirítottan, kaotikusan, békatalpak, gumiállatok, száraz kenyér, moszattal borított telefon satöbb szanaszét, tej savanyú, illyt esmég üzembe helyezzük, mivel lejött velünk ő is kultikusan, volt is a csajokkal nagy kávézás, na, végül a gyerekek ráuszultak valami rajzfilmre, én meg szétcsaptam kölcsön botmixerrel némi tehéntúrót tejszínnel, vaníliával és agavésziruppal, és kúszok megérdemelt pihimre, nézem egyenlő szárú háromszögben, mi van a blogon, gmailben, facebookon
— az ilyen részletek, meg a szövegbeli személyes részletek arra szolgálnak, hogy ne lopják le az írásaimat se szó, se beszéd, mint tette legutóbb a Fővárosi Hírhatár —
, és a levelezőlistán jött a hír, hogy TomCat, vagyis a Tolvajkergetők vezeti a Vodafone Főállású Angyal pályázatát, Bővebben…
…amit, csak úgy, én is megírtam Terézanyunak.
Azt írja Péter, okos és építő kommentelő egyébként:
hoztam-vittem a gyerekeket bölcsibe, oviba, iskolába, és videóztam anyák napi ünnepségeken és évvégéken, és jártam tébolyítóan fárasztó és butácska szülői értekezletekre, részt vettem számos rém uncsi osztálykiránduláson miért is? Azért, mert úgy gondoltam és éreztem, hogy ez mind dolgom nekem, ha már megnősültem és gyerekeink vannak, ami ugye egyáltalában nem muszáj. A gyerekeim iránti szeretetből. Bővebben…
Tegnap részt vettem a Terézanyu pályázat díjkiosztón, kísérőként, drága gyermekeimmel, és nagyon jó volt ott lenni.
VIDEÓ!
Közzétettem én is a felhívást áprilisban, és vagy negyvenen jelezték az olvasók közül, hogy indultak. Összesen háromszázhetvennyolc pályázat érkezett be Rácz Zsuzsáéknak.
http://www.terezanyu.hu/category/projektek/terezanyu-palyazat/terezanyu-palyazat-2013/anya-lanya-kapcsolatokrol-tabuk-nelkul/ Bővebben…
Még a hegymászós cikket bíráló írás után kérdezte V. L. (21) pécsi olvasónk, és ezen harsányat kacag majd, hogy beszéljünk erről a kitűnni vágyásról.
Vajon tényleg ez az értékrend csúcsa: kiválni a tömegből? Szívesen beszélgetnék én is erről! Nem lesz ilyen vitaklub? Bővebben…
A nők nevelték őket is című bejegyzésre érkezett hozzászólás részlete:
Ezt nem ér így hagyni, tessék már valami fogódzót is adni, valami “Tíz dolog, amit föltétlenül meg kell tanítani a fiúknak”, vagy “Öt mondat, amit sose ejts ki előtte” ! Bővebben…
Ezek a mi fiaink. Ilyenek. Ezek a mi férjeink. Nekik is volt anyjuk.
Egyébként azt vettem észre, hogy általában az édesanyjuk rontja el a dolgot. Nem neveli őket önállóságra.
Mi neveltük őket ilyenné, hát tényleg! Milyen ostobák voltunk! Bővebben…
Találó videót hoztam nektek. Dézsa linkelte, ő a Drágám, hol a vacsorám? oldalán lelte. Annyira tömör.
Bővebben…A szöveg, félóra alatt elolvashatod, ha csatlakoznál:
(előtte van a Tóték)
Kvíz. Most könnyűeket kérdezek, mert eltunyultak a figyelmesolvasó-izmaitok. Kilencven százalék: kettes, száz százalék: ötös alá. Bővebben…
www.nlcafe.hu/noklapja/20130529/csunya-valas/
http://hvg.hu/itthon/20130530_Oteves_kislanyat_zaklathatta_egy_a_magyar
Várok az ügyben még egy írást, addig ne kommenteljük, jó?
Na, még egy (köszönöm az olvasónak): http://laphir.com/oteves-kislanyaval-fajtalankodott-egy-ismert-kozeleti-figura-nem-hajlandok-orizetbe-venni-18/
2013 júniusából még, de vállalható
azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok
hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose
És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?
Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…
, már tudom, hogy idióta vagyok, és nagyon, nagyon, borzalmasan hülye, meg azt is, hogy megélhetésből hazudok, és te nem is vagy hajlandó foglalkozni velem, mert drága az időd, mint azt írod bő harminc sorban,
tehát meghajolva lélegzetelállító érveid előtt, szégyenkezve, teljes alkotói válságban csak annyit kérdezek, Bővebben…
Ezt a címet mindenképpen el akartam sütni, mert szép. Bővebben…
Ez a bejegyzés, és több más is, válasz agresszív, magukat antifeministának nevező látogatók hozzászólásaira.
Ellenség lettem, ellenségek lettünk.
Azt mondják, le akarjuk őket igázni. Megfosztani őket férfúi lényegüktől, arcukba tolni a szaros pelenkát. Bővebben…
Néhány kép: majd ott lakunk a Szamosnál, megoldódik a színek és az Illy-kultusz rejtélye! Bővebben…
Jaj, olyan vagyok, mint egy paródia. Egy Szex és New York epizód szex nélkül, Budapesten. Én már ilyen sztár vagyok, vagy mi, tegnap például magazinfotózáson voltam, és ott tizenkét centis magassarkú volt rajtam, szellőfútta fürtök és rafináltan láthatatlan smink. Bővebben…