kötőszó életre-halálra

Ma arról írok, hogy mit jelent nekem a nyelv.

Zsoltárok, verssorok és Esterházy zsong bennem. Így látom a világot. Nem tudom máshogy. Másíthatatlanul máshogy látom, mint mások, mást látok.

Arcok: alig. Nem tudnék személyleírást adni a betörőről. Nem tudom, milyen színű a művész úr szeme. Mondom A gyermek fekvése című film után, hogy milyen más volt a közönségtalálkozón a főszereplő, mint a filmben. Mondják, mert az a producer volt. (Nem ismert meg a saját anyám.)

Élmény és hely: épphogy. Ha nagyon emlékezetes. Ha sokszor. Akkor belé is ragadok (Fertőrákos; Liszt Ferenc tér). Képek: én vagyok az, aki képzőművészeti albumban nemhogy először, de csak a képaláírást nézi. Tablóképen is a neveket.

Újsághír és érvelés: tartalmi hívséggel tudom. Adat, telefonszám: kényszeres pontossággal, már-már hivalkodóan. Figyelek nagyon, szedem fel a darabkákat — újságíróagyam van. Én aztán nem félek a nyomtatványkitöltéstől, jogszabálytól, osztálynaplótól — szavak vannak ott is. De a legjobb, ha én is beleírhatok.

Azt mondja a kormányablak ügyintézője (kormányablak, eleve! miért ez a neve? nem választották még szét a hatalmi ágakat ? Ez a volt okmányiroda, vagy olyasmi, és végrehajtó szerv. De most nem? Azon túl, hogy emberek időnként rendszámtáblákkal sétálnak be oda, mi köze a kormányhoz?), hogy akár most is megírhatom a méltányossági kérelmet (Babadávid április 12-én volt három éves, én meg csak tegnap igényeltem a GYET-et, de csak két hónapra lehet visszamenőleg), és mond valamit, hogy segítsen, diktál furcsa, merev szavakat: alulírott meg hogy második alkalommal. Finom, rövid pillantást vetek rá, de nem hederítek, és írom sebesen az egyenes margójú, párhuzamos sorokat, szépen elhelyezve a lapra, az én tömör, világos, kifogástalan jogi tudásról árulkodó, tisztelettudó soraimat, amelyek egyben személyesek és szívhezszólóak is, már-már irodalmiak. Aztán újraolvasom, és esztétikailag is elégedett vagyok. Nincs másom, csak ilyen elégedettségek. Semmi mást nem szeretek magamban.

Sztori: szó szerint. Verssor: az eredetinél is pontosabban. Ha kinézek a vonatból, Kolozsvárhoz közeledve nem házak és nem is emberi arcok jutnak eszembe, hanem az: Cluj, Kolozs, Clus, klus, kluzs, és — írtam már — nem virágos rétet látok, hanem az van az agyamban: imitt-amott tarka kikericsek pettyezték.

Tudom, mik a cseh tévtanok. Tudom, nem kell nekem emberismerőnek lennem, meg irtó tapasztaltnak, meg spirituálisnak: én a szavakból tudom, gyakran épp a jól hangzókból, hogy mi is az igazság, és mit takarnak a simán sorjázó mondatok. A szavak logikája megmutatja a valóságot. Én öt mondatból megsejtem az élethazugságot, mert az mindig közhely.

Az igekötőm beadja a válópert, és mást jelent a mondatom. Más a különbség, más a megkülönböztetés és más a distinkció. Más, hogy ellentétes, mint hogy ellenkező, a hűen, mint a híven. Az ülj szinonimája, hogy foglalj helyet, a kutyának mégis vicces. A magyar nem mondja, hogy Legarde asszony, sem azt, hogy elitek, politikák, piacok, amit mindig idetolnak nekem a fordítók. A hidegháború hevében; a berlini fal bukása — ilyeneket korrektúrázok én, és ez csodálatos.

Immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a perui zsugorfejek rangos mustrája — és én nem megyek el, emiatt a mondat miatt. Immáron, esztendő: álválasztékosság, félelem az egyszerűtől. Én borzadok mindentől, ami megnyugtató, szép, jólesik a fülnek, könnyű, akár jótanács, akár cégnév, ünnepi beszéd vagy reklámszlogen. Az igazi mondat karcos és meglepő, és utánad szól, ha már lapoztál.

Minden nyelvtannáciságtól függetlenül tudom, hogy aki azt mondja, önzőség, az nem figyel. Tudom, hogy ha azt hallom, hogy alapból meg első körben meg szia-szia, meg szép napot!, meg megy a kavarás, meg csillió meg pikk-pakk, az gyanús, ott valami jóléti iszonyat van, álboldogság. Hörgök, mert nem háromgyerekes, özvegy édesanya, hanem a blogger nemrég özvegyült meg, három gyereke van, s közben tudom, másnak nem fontos e distinkció, nem is érzékeli a különbséget. Nem mindegy, ó, nem, sőt, élet-halál kérdése, hogy mindazonáltal, mégis vagy viszont. Rászólok Csíkszeredában éjjel kettőkor a román színésznőre, hogy nem Bogdán, hogy mondhat ilyet! Zsolt! A szó is, de a név pláne, belesápadok. Oldalamhoz kapok, de nincs kardom.

Én ismerem: figyelem és megértem, és akkor felülírom, játszom vele, szavakat és új helyesírást alkotok. Faludy György is felülírta, azt mondta, dzs betű nincs (1984-ben iktatta be a reform), mert az d és zs hangkapcsolata, punktum, és tizenhét évesen tudtam, hogy nincs igaza: a magyar fonetika bámulatosan logikus, a dzs betűvel jelölt hang a cs betűvel jelölt hang zöngés párja.

Én elhiszem a szavakat, ez a lényegem. Ha mondat, már érdekel, már nincs baj, rögtön átélhető, logikus, vagy megható. Ha szépen írt mondat, lehet a Sátáné is. Engem, most bevallom, lenyűgöz a katolikus menyasszony, mégpedig azért, mert ír. Mindegy, mit: pontosan írja.

Idézetrajongás, jelzőmánia, hapaxigény, szórendőrület, metaforafüggőség, írásjelhiszti. A szöveg: minden. Nem a szerelmeimre emlékszem, hanem a nekik írt leveleimre. S én csak a mondataimmal tudok a világhoz kapcsolódni, a megérlelt, figyelmesen gyúrt mondataimmal, csak általuk élem át, hogy létezem, hogy megértem és megbocsátom önmagam, s azt is, hogy értenek, szeretnek, felelnek. Soha másképp nem, sehogy sem. Nincs megértés másképp, nincsenek indulatok, érzelmek, nincs extázis, még katarzis sincs, csak szavak vannak. Szavak vannak, legyenek, harsogjanak, koppanjanak, csengjenek.

mit jelent magyarul tudni

56 thoughts on “kötőszó életre-halálra

  1. “Másíthatatlanul máshogy látom, mint mások, mást látok.” Így, így, és persze magamra vonatkoztatok, meg közben eszembe jut, milyen megbotránkozva tudnak nézni rám, ha én ezzel jövök. Hát hogy merek én olyat állítani, hogy különleges vagyok, tessék szerénynek lenni, majd esetleg mi megmondjuk, aztán te jössz: á, nem is… ez a forgatókönyv. Ami azt jelenti, hogy irigyek rám, ami azt jelenti, hogy kösz, jól vagyok. Most azért nem tudom abbahagyni a mosolygást, mert tetszik, hogy ezen a blogon még ezeket is elmondhatjuk magunkról, és nem hat dicsekvésnek, senki nem fog álszerénységre biztatni az álságos téényleg? nahááátokkal.

    Én érzéseket, hangulatokat, benyomásokat gyűjtök, a sajátjaimat, ez tényleg magányos dolog, elszeparál, viszont semmiért nem adnám. Innen jön a viszolygásom a fényképezéstől. Nincs értelme, a lényeg, a történések esszenciája az agyamban van, akkor veszem elő, amikor csak akarom, és hát persze mutogatni nem lehet, de attól is viszolygok, a kényszeredett fényképmutogatástól. (Mindjárt törlöm a fényképalbumaimat a facebookról, már egy hete tervezem, csak a cica marad.) A nyaralás példája, ez jó lesz. Én nem emlékszem a templomok, épületek neveire, hogy ki élt benne és mikor, sőt, van, hogy még a földrajzi helyek neveire sem emlékszem, néha, ha sok volt közben a város, azok nevei sem rémlenek. Nekem a nyaralás az az egy libabőrös pillanat egyedül a dombtetőn a tengeri szélben hajnalban, ahogy a nap a szemközti hegycsúcs mögül egy másodperc alatt kipattan. Egy hét tenger mellett napozás törlődik a memóriámból, ahogy a hazafele úton meglátom Macedónia szívében egy kanyarban azt a méregzöld, ősi erdőt, bozótost, ahova egyszer úgyis lemászom majd az útról, csak tíz percre, hogy érezzem, ahogy csíp a csalán meg a szúnyogok.

  2. Na, azt nem értem, miért írna jól a katolikus menyasszony. Nincs saját stílusa, és ez abban a pillanatban kiderül, ha felcsapod a KEK-et, vagy bármely olyan szöveget, amiből ő dolgozik. Elég sokat olvastam anno (keresztény lelkiségi könyvek, Family és Képmás magazin stb), és minden, de minden szófordulata, érve, szándéka koppintott. Amit meg ő hozzátesz, az ovis színvonal. Tényleg, itt most értetlenül állok.

  3. Az élet sokkal bonyolultabb annál, hogy bármely részlete közhelyesen megfogalmazható legyen. És valóban, az ilyen mondatok közül kikandikál egy igekötő, egy kötőszó, ami láttat valamit a szívben zajló történésekről. Ugyanilyen árulkodó a testbeszéd is.
    Ami nekem személyesen például nagyon nehéz, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy mennyiféle érzés kavarog bennem, hogy nem akarom szerepelvárásoknak megfelelően élni az életem, de a közvetlen környezetem egy része képtelen nem konvencionálisan gondolkodni az életről. .
    És nem értenek, és nem tudom elmagyarázni, mert azt érzem, nincs egymáshoz adó-vevőnk.

  4. Ez így szép. Sokat tanulok!
    Az írásjeleim biztos bántják a szemed, érettségi után még tudtam, hogy kell, de az angol elrontotta.
    A mustráért én is kiakadok, pedig nem is vagyok annyira igényes. Két újság van, amit nem olvasok többé emiatt. A másik a jeges nyalánkság, mint fagylalt…

  5. Nagyon szép írás, bár én teljesen másképp működök. Nekem minden szín, kép és – mivel ösztönlény vagyok, mint Takaró Sanyi, vagy inkább mint Édes Anna – főként szag, illat, a szavak nem igazán érdekelnek. Túl könnyű őket kiforgatni, ezért mindig azt nézem, azt keresem, mi van mögöttük.
    A katolikus menyasszony egyébként szerintem is jól ír, pontosan fogalmaz – kár, hogy ami mögötte van az gonosz, így hiába a jól megválasztott szavak.

  6. “Képek: én vagyok az, aki képzőművészeti albumban nemhogy először, de csak a képaláírást nézi.” – mintha csak én lennék. Hevesebben is dobog a szívem tőle. Úgy megölelnélek, amiért a hapaxból hapaxot csináltál!

  7. Nyelvtannal foglalkozó részeknél kissé összezsugorodtam. 😦 😀

    írásjelhiszti 😀
    Én a vesszőt nem bírom jól használni. (bízom benne csak azt nem 🙂 , énnel, éssel kezdünk mondatot?)
    De a Vessző!!! Még gimiben túl sokat tettem, szinte mindenhova, utána küzdöttem vele, hogy jó legyen, akkor meg túl keveset, szinte sehova. Mára teljesen önösen használom, úgy érzésre, de attól még nem biztos, hogy helyes.
    Zsugorfejes bejegyzést jó volt olvasni.
    Viszont én képeket látok, nekem a betűk, szavak is képek.
    Miközben írok rájövök, nekem írni jól esik, szóban sokat ismétlek, leragadok a gondolatnál, hangosan ízlelgetem, tán a képet fordítom le szavakra (ilyenkor biztos nehéz engem hallgatni), míg írás közben csak magamban, már csak a végeredményt láttatom.
    Írások végén szeretem a meglepőt, a csattanót.
    Ezt most jól szétcsapongtam 😀

  8. nem nagyon régóta követem a blogot, viszont ez az egyetlen amit követek, ezért sokat gondolkozom azon, hogy vajon mi valójában az ami miatt olvasom, mit találok, vagy mit keresek itt. még nem tudom pontosan, de amikor ezt olvastam akkor nagyon mellbe vágott, hogy részben ezért: “Hörgök, mert nem háromgyerekes, özvegy édesanya, hanem a blogger nemrég özvegyült meg, három gyereke van, s közben tudom, másnak nem fontos e distinkció, nem is érzékeli a különbséget.”
    otthonos az a tér, ahol “fontos e distinkció”.

  9. ú, a Szép napot! fogcsikorgó álságossága. és fokozható: Szép délutánt! nekem ilyet többnyire azok a kollégák kívántak a munkaidő végén, akik azt remélték, hogy a szép délutánom úgy fog folytatódni, hogy hazafelé menet elüt a hetes busz.

    • Érdekes, én ezt sokszor írom, főleg olyannak, akinek tényleg azt kívánom, hogy legyen egy szép napja/délutánja. Vajon pokolra kívánhatnak érte?

      Nyelvtanilag, írásilag, mindenileg zsugorodom, mióta olvasom a blogot, egész picike vagyok már, pislogok a fűből kifelé 🙂

    • Hahaha!! Hangosan kacagok, hallod? Igen, ez a “szép napot”, olyan… szépelgő. Nyámnyila. Igen, álságos. Rémes vagyok egyébként, mert iszonyúan idegesítenek azok az emberek, akiknek minden mindig “szép”, folyton mosolyognak és jókedvük van, affektáltan kedves hanglejtésben mondanak mindig mindent, meghatódnak a cicás idézeteken, és “mindenki szereti őket”; akiknek a világon minden csupa halványkék és púderrózsaszín vattacukor, ja, és szivárvány is van, és pónik a réten, ibolyaillatú, szelíd pónik.

  10. “kormányablak, eleve! miért ez a neve? nem választották még szét a hatalmi ágakat ?” De, már elég régen. A kormány a közigazgatás, a végrehajtó hatalom csúcsszerve. Azokat a feladatokat amelyeket eddig az okmányiroda végzett most a törvény a kormányhivatalok/kormányablakok hatáskörébe telepíti. Ez egy általános hatáskörű dekoncentrált szerv, de ugyanúgy a közigazgatás része mint az okmányiroda volt.

  11. hat bevallom en nem zsugorodom. talan a jo gyerekkoromnak koszonhetoen..en erteni velem hogy a Evanak ez fontos es ebben jo, en meg masban. vagy epp semmiben. de attol meg nem kell abban jonak lennem amiben neki. ha sut a nap az onbizalmam is maskepp mukodik 🙂

    • Ez az egészséges hozzáállás, nagyon nem szeretném, ha bárkinek miattam lenne komplexusa, különbözőek vagyunk, és ha van bennem egyvalami, ami működik, akkor nem érzem nehéznek elismerni, hogy más meg hét területen jó.

  12. Sziasztok, ez a harmadik kommentem, amit tényleg megírtam (mert fejben írtam már csomót, az is valami), de még nem mutatkoztam be, főleg, mert olyan satnyán írok, és mert ez régen nem így volt, szégyellem is magam miatta.
    Mert az úgy volt, hogy én szándékosan romlasztottam el magamat írás téren. És most jut eszembe, hogy talán minden téren érezhető ez a szándék részemről. Az önromlasztás. Elég hülye egy szó, alá is húzza. Naszóval, helyesírásom jó volt, rengeteget olvastam, szerettem fogalmazni, naplót írtam stb. anyám mindig mondta, mikor valamit viccesen elmeséltem neki, hogy miért nem írok, aztán valami tizennégy évesen el is kezdtem egy regényt, hogy Peti betette a döglött patkányt a hűtőbe, így kezdődött. Ennél tovább nem is jutottam vele. Ezt már hova lehetett volna fokozni?
    Ésakkor jött a tizenvalahány évvel ezelőtti nagy szenvedély, a cset. Nade huszonnégy meg harminc órákig együltő helyben. És nem bűbájologni, neeem, hanem polgárpukkansztgatni, idegesíteni másokat, egy ujjal megtanultam borzasztó gyorsan írni, mert sietni kellett, és marha jópofának meg vagánynak éreztem, hogy úgy írok, ahogy beszélek, egybeírok szavakat, kihagyok betűket, stb stb, csúnya szavak, mindenek. Azthittem, hogy na, akkor ezmost én vagyok, ilyen faszacsaj, aki azért sem úgy ír, és semmit sem úgy csinál, ahogy a többiek, volt egy csetszobánk is, ahonnan pár mondat után a legtöbbje kimenekült, és aki “állta a sarat”, az maradhatott merakkor az is miközülünk való. Jó kis időszak volt, élő barátságok is születtek, de ráment a helyesírásom meg még kitudja mi mindenem. Volt már olyan, hogy a tavalyt meg kellett nézzem neten, hogy hogy is írják. Jaj, mostis megnéztem.
    Aztán jött a megcsömörlés, és valahogy lemaradtam a fejlődésról, régen utáltam a blogot, mint új divatot, párszor szóltam hozzá fórumokhoz, de már nem tudom, mik az illemszabályok, hogyan kell kommentelni, meg egyáltalán, miért.

    Aztán ott a nőklapja, azt olvastam évekig, az újságárus csaj úgy tolta elém, mint a tatáknak a kocsmáros a felest, hogy a “szokásos lesz?” Éreztem, hogy nem olyan, valami nem stimmel vele, mondtam is anyámnak, hogy régen mintha jobb lett volna ez a lap, de vettem továbbra, aztán nemis tudom, mikor, abbamaradt.

    Meg egy olyan munkahelyem volt nemrég, ahol pl. egy kolléganőm borsot szórt a kutyája kajájába, hogy “legyen valami íze”, és hülyének voltam nézve, mert nemnéztem a valóvilágokat meg az ilyeneket, és onnan nagyon szabadulni akartam, mert az önbecsülésmorzsáimat bedarálták a moslékba, és egyszer elmentem egy állásinterjúra a szakmámban, és majdnem sírva jöttem ki, de aztán csak később bömböltem kicsit, mert olyanokat mondtam, ha egyáltalán valamit, hogy “szeretnék valami hasznosat csinálni” és rájöttem hogy én már nemtudok épkézláb mondatokat fogalmazni, viszlát, minden helytelen, sablonos, szar.

    Na, ilyen dolgok miatt nem írtam még beköszönő kommentet, de ittvagyok hónapok óta, és hogy azért vagyok-e itt, hogy alakuljanak, vagy azért, mert épp alakulnak a fejemben a dolgok, ezt nem tudom, de lopom az órákat magamtól, alvás stb rovására, hogy itt olvassalak benneteket.

    Meg még az is van, hogy vagy egy tizenegy hónapos gyerekem, meg hónapok óta valami depresszióm is van vagy mim, “életközépi válságom”, na, vanénnekem csomó mindenem, de gondoltam, ha ezen a “bemutatkozáson” túlleszek, akkor hátha később le is írom azokat a dolgokat, amiket eddig csak fejben. Szerintem sok fejbenkommentelő van még rajtam kívül.

      • Az rossz? Szerintem nem olvastam még Hrabalt, bár ez is nagy bajom, elfelejtem a címeket, írókat, fogalmam sincs,miket olvastam össze életemben, fiatal koromban, réééngeteget.

      • Ne viccelj, nagyon jó! Jönnek a mondatok, hozzák az élményeket hosszú, tömött sorokban.

    • Ez nagyon komoly bemutatkozás, köszönöm, jó olvasni pedig hajnalodik.
      Én nem tudtam, hogy a cset tényleg ennyit ronthat a helyesíráson.Nagyon vonzó, okos, öntörvényű helynek tűnik, saját nyelvvel, törvényekkel. Minden valamirevaló nyelvész imádja az ilyen verziókat. A többieket nyelvőröknek hívjuk.
      Jól tudni magyarul nem azt jelenti, hogy betartjuk a nyelvhelyesség szabályait, hanem hogy merünk mindenfélét újítani a biztos alapból, hajlékonyan, vagányul, kifejezőn.
      Mi a szakmád egyébként?

      • Nem a cset rontott, én rontottam magamat, a cset miatt, direkt, hogy ne legyek se egyik, se másik, voltunk így páran, direkt fura dolgokat változtattunk az írásunkban, és ez pl jó volt szűrni is: aki észrevette és reagált, arról tudtuk, hogy na, ő az “okosabb fajta”, vele lehet mit kezdeni, észrevette a cselt. Azt hiszem, párhuzamosan ezzel, más oldalakon is rontogattam az életemet, és így támogatták egymást ezek a besikerült romlások, hogy jól bebetonozódtak, kiütve az addig működőt. A szakmámat, amit nem tudom, nevezhetek e annak, mert sosem műveltem, szinte szégyellem is, csak elvégeztem az egyetemet, igazolva azt a szóbeszédet, hogy oda azok mennek, akiknek valami baj van az emeleten. Igaz, ideig óráig szerettem is, aztán meg már nem, mert szerintem a pszichológia nagyon részekre bontja az embert. Így nem lehet, hogy csak ezt vagy azt a részt vizsgáljuk. Szerintem. Persze van szükség rájuk, azt hiszem, nekem is szükségem lenne egyre, csak nem bízom. Feldmárt szeretem.

        Sajnálom azokat az időket, hogy elmúltak, amikor hajnalokig cincáltuk a nagydolgokat, piszkáltuk ki egymás agyából sebészi pontatlansággal, meg-meg vágva kicsit a másikat, az abban a pillanatban világmegváltás-közelinek tűnő gondolatokat, igaz, kelletthozzá pia, és másnapra elfelejtettük, de annyi maradt, hogy jujde nagyokat mondtunk, jajde beszélgettünk. És alig vártuk az újabb alkalmakat. És megint hajnalig, vagy reggelig, és megint pia, kellett, ébrenmaradni is, másképp látni is, átlátszósítani a saját falainkat is. Érdekes, ezekben az időszakokban nem rúgtam be úgy, volt egy kifejezésünk: józanra ittuk magunkat.
        Vagy amikor, csak lazábban ennél sokkal, reggelekig űztünk egy vicces témarágást csontig, de azokat a szófordulatokat, azokat a röhögéseket, hogy senkimás nem értené ha ideülne, ezt csak mi értjük itt akik itt ülünk, ezekhez a nyelv kellett eszközként és cél is volt egyben, szépvolt, és hogy elmúlt, el sem hiszem, és el sem tudom hinni, hogy többé már nem lesz ilyen… hogy vajon többé már nem leszek okos, ha csak pár embernek is? nem, ha magamnak nem leszek az.
        Meg már inni sem iszom.
        Meg már hajnalig sem lehet fennlenni.
        Meg barátok se nincsenek már.

      • “…Peti betette a döglött patkányt a hűtőbe, így kezdődött. Ennél tovább nem is jutottam vele. Ezt már hova lehetett volna fokozni?”
        Ezen akkorát nevettem. Nagyon tetszik! 🙂

      • Volt egy irc/csetes korszakom nekem is, és mivel ott folyton ékezetek nélkül írtam, mert úgy gyorsabb, meg úgy rémlik eleinte nem is volt ékezet a billentyűzeten, szóval akkor rengeteget romlott a helyesírásom, azóta vannak gondjaim a hosszú, rövid magánhangzókkal. 😦 folyton bizonytalankodom 😦

    • Komplett, hosszú kommenteket írok meg fejben én is, aztán mire ideérek, van hogy elszáll az ihlet. De sok bejegyzés “dolgozik” bennem!

  13. Jaj, de hálás vagyok, – ugyanakkor szégyellem magam – amiért tanítottál ma egy új szakkifejezést! Én ezt a hapaxot eddig nem tudtam, ami elég szégyellnivaló, így, hogy kommunikáció szakon végeztem. Írsz rá példát? Benned jobban bízom, mint az internetben 🙂

    És elszégyelltem magam, mert “alapból”-t és “első körben”-t használok. Bár én hajlamos vagyok lazán, bánni, játszogatni a nyelvvel, “kúl” lenni, meg “pesties” – de igazi ízes szabolcsi paraszt is, meg “nihil” (ahogy a világ leggonoszabb töritanára dorongolt le egyszer, amikor kiesett a számon az, hogy “nem gyenge”. És pongyolán is, igen – a pongyolaságot is ezerszer átgondolva, átszerkesztve, hatást mérlegelve, hangulathoz, stílushoz igazítva. Soha nem fogok ilyen szépséges szabatossággal írni, mint te, de talán semmi nem boldogít annyira, mint egy nagyon pontos leírás, egy tökéletesen megteremtett hangulat, egy okosan felvezetett, hibátlanul találó csattanó.

    Még azt is akartam kérdezni: Éva, te is vagy úgy néha, hogy beleszeretsz a saját soraidba? Én néha egészen belepirulok ebbe az illetlen gondolatba.
    Meg eleve, a nyelvi kreativitás… rendesen felmegy tőle a pulzusom. (Jóhogy, innen a bűnös-gyűlölt reklámszakmából.) És angolul is, mióta értem. Tim Minchin Storm című kisfilmje megvan? Az angol nyelv olyan briliáns játéka, hogy zokogok, már tudom fejből, annyiszor láttam. (Tartalom is hatalmas.)
    És az édinyelv? Azért is jár a szívlapát. Amikor azt mondja a kollegina (_magyar_ szakos volt!): cukkancs. Ezen a ponton meghalt bennem valami.

    • Én szoktam használni az “édinyelvet”. Valami olyan érzés, mint mikor fáj az ember foga, és folyton nyomkodnia kell. Valami viszkető érzés, hogy na, kimondom azt a szót, teszemazt napszecsó, és nézem a pártner arcát, hogy vajon mit szól. És aztán ezt a mitszólást is elemzem, hogy nekem szól e vagy a szónak. Hogy velem nem tudja összekötni, vagy csak maga a szó az, ami megpöcköli a fülét. Vagy egyáltalán, fel sem tűnik… Ez is ilyen polgárpukkasztás-számba megy nálam. Vagy vagánykodás.
      Nade vannak szavak, amiket ki nem tudnék ejteni, ilyen a paradicsom helyett pari, szendvics helyett szendó meg szenya, fujj.
      És ahhoz mit szóltok, ha valaki le “ő”-zi a tárgyakat. Kérek egy perecet a boltban, mire az eladó: ő az? Igen, ő, mostakkor beis mutatkoznék, szia perec, vinetta vagyok.
      Meg nekem azzal van nagy bajom, tévében is meg mindenhol ezt hallom: valaki kér valamit, és így mondja: add ODA (nekem) ezt vagy azt. Ettől kitudok rohanni a világból, mi az hogy oda? hova? esetleg ide, nem?
      És még szeretnék kérdezni egy butát: miért szoktak sokan alsó vonalat tenni szavak közé? ez is biztosan egy olyan egyezményes jel, amiről lemaradtam.

      • Az alulvonás az aláhúzás jelzése a netes nyelvben, onnan jön, hogy anno még nem nagyon lehetett formázgatni az e-mailek szövegét. És így hangsúlyoztál, mert a CapsLock kiabálásnak, azaz bunkóságnak számít. Kommentben még most sem lehet szöveget formázni, ezért használjuk.

        Többihez: engem a napszecsó nem zavar annyira, az nekem nem édi, hanem… izé, a fene a tudja a pontos terminust, majd Éva megmondja. Szóval az csak olyan fiatalos, laza szóhasználat. Nekem az édi pl. a “-csi” végződés: köszcsi, szivcsi, puszcsi, otthon szomszédasszony a gyerek fenekét fencsizi… És minden, ami duplán-triplán becézget egy szót, ami jó eséllyel eleve a rövid verzió, lásd köszi. Hova kell azt még becézni? Piffegyfüles. És olyan kreatívak a szívlapát-pozitív szavak kiötlésében, hogy azzal az erővel akár értelmesen is megszólalhatna.
        Az “Ő” sem zavar, nyilván, mivel velem is megesik, jaj, korántsem beszélek tizedannyira sem szabatosan, mint ahogy szeretnék. Az “oda” az “ide” helyett viszont hiba, azért én is nyüszítek. De a különféle régiók furcsaságait sem mind tudom felszisszenés nélkül elfogadni. Kolléganőm azt mondja, “tányérAt” a “tányért” helyett, hát ezen mindig kuncogok. Bár én nagyon kepesztek, hogy a szabolcsi származás ne üssön át, aztán van, akinek ez nem ilyen görcs.

      • de ha az otthonról beszélsz, az neked is csak otthol, nem? Én bírom ha valaki színesen beszél, pl dialektusban.

      • Igen Gyöngyi, ezt felénk is mondják: itthol, otthol, de én valahogy nem szeretem.

      • Nem, nem, azt én soha 🙂
        De nem is annyira jellemző nálunk. Inkább a suksükölés, meg az idősebb “tőlem”, meg egyszerűen a “vót”, “nyóc” és barátai.

      • Nahát! Magamnak még nem tűnt fel, de szerintem én is hasonlóan beszélhetek. Most már nem is tudom, hogy gyakran vagy csak időnként. Apukám szabolcsi volt, anyukám borsodi, én már borsodban születtem és nőttem fel. Amikor Budapestre kerültem, akkor hívták fel rá a figyelmem, hogy más szavakat használok, egész addig azt hittem semmi baj a beszédemmel. Be akartam illeszkedni, ezért figyeltem is rá, hogy miket mondok. De van amin képtelen vagyok változtatni, mert nekem annyira idegen. Például én ‘felöltözöm’, de sosem ‘vetkőzöm’, kizárólag ‘leöltözöm’ (esetleg leveszem valamelyik ruhadarabomat) és most, még meg is néztem, ikes ige, mégis becsúszik az ‘m’ helyett a ‘k’. A másik ami még eszembe jut az a ‘jöttök’ helyett a ‘jösztök’, alá is húzza szép pirossal :D.
        Biztos van még más is, de ma már nem igazán figyelek rá.
        Még ami érdekes, ha meglátogatjuk a szabolcsi rokonokat, két percen belül úgy beszélek, mint ők 😀

      • Egy haverom folyton capslockkal ír a facebookon, de mindent az égvilágon, jaj bosszantó, folyton mondanám, hogy NE ÜVŐCCSÉ MÁÁÁ, de nem értené, mire mondom.

        Énis szabolcsban lakom. Pár éve csak. Itt van egy ilyen, hogy “nem tér be” ahelyett, hogy nem fér be. Hát, amikor először hallottam, nemtudtam köpjeke vagy nyeljeke. Azóta persze én is használom, viccből.
        Nagyon szeretem a nyelvet, kár, hogy kicsit elvesztettem a fonalát valamikor, észre sem vettem.

        Ami még rettentő, ha egy újságban, vagy hirdetésben, vagy pl befőttesüveg címkéjén van helyesírási hiba, hát olyan nehéz lenne felvenni egy korrektort? Vagy úgygondolják, hogy “jó lesz az így ezeknek, úgysem veszik észre?” Hát köszönjük, nagyon kedves.

      • Igen, azt nagyapám is használja, hogy “nem tér be”. Meg a nő, mint ige az nyő, és meg is magyarázza, hogy úgy nem helyes, hogy nő, mert a nő az az, aki megy az utcán. Mondjuk nagyapám amúgy is… otthon úgy mondják, nem lenne, ki kéne találni.

      • Koi, a vetkőzés-öltözés témakörben én sem tudom leVETKŐZni a származásom: a mecseki lányok felhúzzák a ruhájukat és letolják a bugyit. Amikor először hallották ezt tőlem a lakótársaim, nem hitték el, hogy nem viccelek, hogy mi tényleg felöltözés helyett felhúzzuk a ruhánkat, és az alsóneműt sem levesszük, hanem letoljuk.

        A másik szó, amin mindig röhögnek, aztán kijavítanak, az a csikálás. Baranyában tényleg nem csiklandozunk, nem csikizünk, hanem csak jó parasztosan csikÁlunk 🙂

      • Az eladói ő-zés az tényleg “baltával, míg mozog” fokozat, buta, fölényes és ragályos, tipikus városi divatjelenség, nem akarja megsérteni az árut sima mutató névmással? a fogyasztás temploma, benne az áru, aKi már személy???? (A másik ilyen, hogy Magyarország bölcsődei és óvodai dadusainak 85 százaléka és az óvónők mintegy negyven százaléka így használja a névelőt: LIZIKE, CSUKD BE A AJTÓT, ezt tényleg büntetni kéne, ragály ez is), az addoda viszont nyelvjárás, és kolozsvári, csíki barátainkat sem valami korszerű javítgatni, hogy nem szalad, hanem fut, nem kaptad, hanem találtad, nem játsztad, hanem játszottad és a többi.

      • Az addodát soha nem fogom tudni megérteni… maga az oda szó, az elmutat tőlem, oda,messze, akkor én is oda kéne menjek, ahova adják azt a valamit, mert én itt vagyok, és nekem ide kellene adni. Na, nemértem.
        A szalad, az hogyhogy nem jó? milyen szövegkörnyezetben?
        A kaptad, igen, az nekem is érdekes volt eleinte 🙂
        Hálistennek az “a ajtó”-val nem sokat találkoztam.

        De ezt egyszer tényleg jó volna kipróbálni: le ő-znek egy árut, tárgyat, amit kézbe kapok, és eljátszom, hogy na akkor most egy személy és bemutatkozom neki, lesziázom, megkérdem, hogy van, a farmer vagy a párizsi vagy a mappa vagy az akármi. Közben persze az eladóval már nem törődni, mert a drága kis áru, ő, ittvan köztünk, velekell most foglalkozni, az eladó boldogul egyedül is. A nagyra guvadt szemeivel.
        Háhá, dejólenne.

        Ez nem ide vág, de ilyen bolti eljátszós vágyam volt még az is, mikor egy időben visszajáró helyett kis limlomokat adtak, pl rágót, és mindig készültem rá, hogy aprópénz helyett azt fogom odaadni, ha ők adják, mert pénzértéke van akkor adhassam már én is. nézzemegaz ember. Adnám odafele a kis darabokra vágdosott rágókat, tizesével, hogy na, akkor ittvankivanfizetve a kifli, hatvan forint,kösz viszlát. Sosem mertem megcsinálni.

      • Engem egyszer szivattak a fut-tal, még pirulós kamaszkoromban, azóta mindig szalad-ot használok. Szerintem azért is használjuk mi inkább a szalad igét (nem értem, hogy miért nem helyes, ugyanazt a mozgást fejezi ki) mert a románban a fut+e azt jelenti ba*ik, káromkodásokban gyakori ige, így a majdnem ugyanúgy hangzó magyar ige is kegyvesztett lett.

      • Amikor Budapestre költöztem, nagyon meglepődtem ezen az ö-zésen, meg az “A Jutkán”, pedig én már sok mindent hallottam, tapasztaltam nyelvileg. Anyukám a Mátrából származik, tót, szlovák anyanyelvű, apukám hajdúsági, én a Nyírségben nőttem fel, Debrecenben jártam egyetemre. Így nekem egy ilyen mondat teljesen természetes tud lenni: (Én) Aludnák egyet, utána elmegyek nagymamámnál, mert csinált lapcsánkát, meg el kell vinnem neki a pínzt, este meg csurdítani fogunk. Mondjuk azon nagyon meglepődtem, amikor a munkatársaim nem tudták, mi az a csurka.

    • Magyar szakosok, stilisztikaimádók előnyben. A jelenség teljes neve hapax legomenon, egyed szóalkotást jelent, elsősorban a költők élnek vele.
      Adyt idézzük csőstül mindig.
      Itt egy blogbejegyzés, sok példával:
      http://blog.poet.hu/kovacsagi/hapax-legomenon
      Nekem Adytól a kedvencem az ellovan szó, A ló kérdez című nyolcsorosból.

      Szerintem legyél bátor, szabad, pongyola, de az alapból, az első körben, a logisztika (sima napirendre, programra, gyerekfelügyeletre!) meg a tíz óra magasságában fontoskodó, túlzó és birkajellegű, átmeneti jelenség, azoké, akik nem találják stílusuk önhajójának biztos tőkesúlyát.

      A többire bejegyzésben, jó?

      • Köszönöm a linket, ez nagyon jó, a “nem tudtam, hogy így hívják, amit csinálok” tipikus esete.
        A többi jelzettre figyelni fogok, mert sajnos mindegyiket használom.
        Bejegyzésben, de még mennyire, túl jó, köszi! 🙂

  14. Visszajelzés: és még a betű | csak az olvassa — én szóltam

  15. Visszajelzés: az írás gyógyít | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.