ez az én testem

2013. nyári szöveg, és már akkor: testkényeztetés, gyógyító önszeretet, állati zsír, utána 2014 tavaszán-nyarán két és fél évszaknyi Nagy Szerelem (Amelyet Sajnos A Doktor Úr Megcsúfolt), és aztán szeptembertől a zúzás.

J. A-nak

Ez blaszfémia? Nem, ez nem blaszfémia, ez allúzió és szövegtípusok, korok, műfajok, témák közti jóleső feszültség.

Ez az én testem, és már marad is. Lássuk, mire megyünk ketten. Írtam a szégyeneiről:

kiált a testem

nő vagyok, vagy mi

a hét főbűn: torkosság,

a vágyairól:

a hét főbűn: bujaság

és külön a cicimről.

Arról, hogyan sanyargattam. Sokat sanyargattam, mert nem szerettem, nem láttam, nem beszéltem vele. Semmit sem szerettem magamban, és mások sem szerették eléggé, néha, kicsit. Egzisztenciális szégyen volt. Mindenkit szépnek láttam, csak magamat nem. Később majdnem mindenkit csúnyának, magamat is. Provokáltam, létezik-e, a kiserkedő vérig.

Ez az én testem, ó, jaj, ezt most óvom, dédelgetem, etetem, és ő hálás. Nem nézegetem már, milyen. De azért egyre olyanabb. Nem harcolok vele, nem nyomom vissza, és ő előbújik egyszer csak, megmutatkozik, és lám, nem is egy rém. Alvást kap, sokat. Nagyon finom mandulaőrleményt kap, hogy sima legyen. Pedikűröst kap. Luxusfodrászt is kap, meg olívaolajat. Szaunát. Nappali és éjszakai krémet kap, meg szemránckrémet külön. Borotvát nem kap, csipeszt kap. Kap főleg állati zsírokat, francia roquefortot és selyemből készült joghurtot, és kap minimalista fehérneműt és benettont, narancssárga sarut, és lehet neki kettő ballonkabátja is.

És hasítja a hegyet, és most, hogy belefér János nadrágjaiba, most megnyugodott.

Na, milyen, mégis.

Mindenekelőtt meghökkentően egészséges: negyedik, békén hagyott gyerek vagyok, és az a gyerek tizenhét fokban nőtt fel, nem fázott sose, térdzokniban ment iskolába télvíz idején, és gyerekorvos anyja rendelőjében ovi után, míg a recepteket pecsételte, mindenen átesett, mindennel találkozott. Semmi allergia, semmi érzékenység, megfázás, fogbaj (jó, egyetlen tályogos őrlőfogat kihúztak 15 éves korában, de na)… semmi fejfájás, székrekedés, ekcéma, csonttörés, ficam, menstruációs kín; semmi vérszegénység, kórház, szúrt, lőtt seb, nemi erőszak, de semmi, és nem is aggódott soha senki érte. Almába harsan így a fog.

A pajzsmirigye, egyedül, az túlzásba esett, fékezhetetlen: szívdobogás, sose fázás, hihetetlen gyors emésztés, agyműködés, éberség, nulla reakcióidő, étvágy, hosszútávfutás, hatezer kalóriák nyom nélkül (a tizenkettők már némi nyommal). Drogom, menedzserem, impresszárióm, pajzsmirigyem, te! Mindent látok tőle, azt is, ami a szekrényben van, azt is aki majd kanyarodik a sarkon a bringám mögé. Ha megbántok valakit, ami gyakran megesik (mert nem ért, mert túl sokat mondok), azt mondom: nem én voltam, hanem a pajzsmirigyem.

És egyszer, hogy gyereke lehessen, ék alakban csonkolták túlburjánzó tüszőit tartalmazó petefészkeit. Én voltam szerintem az utolsó, akit így megműtöttek. Rémülten nézem máig a heget. De maradt petesejtem és utána már könnyen estem teherbe, négyszer is.

Na de ennyi. Anyaga carrarai márvány, nem én mondtam (“Rodein, a híres holland festő”, így írta, jólesett azért, egy Parti Nagy Lajos!). Nem törékeny, nem, ilyen igáslószerű, de néha cirkuszban is fellép. (Az igáslovat innen szedte kiés gyűlölködi ellenem valaki, akinek százlábúteste van.) Nekem a kézfejem nagy és széles, az ujjaim viszont, a lábamon is, meghökkentően hosszúak, a körömágyam meg a manikűrös szerint fotóra kívánkozik.

A lábamon meg mindez alig 38-as méretben, 172 centihez, és akkora (gömbölyű!) nagylábujjal, mint egy jetié. Vastag csukló, boka, széles lábfej, magas rüszt, díjbirkózó vádli, durván biciklis comb, minden. Innen vették a gyalázgatást azok, akik nem bírták elviselni később, és akik a saját testükről sose mernének így írni.  Inkább nagy, elég nagy, igen, jobb napokon százhetvennégy centi is megvan. Szőre pihe. Ír haj és bőr:a  színe nem carrarai márvány. Anyajegy alig, szeplő összefüggő tengerben, fehérnek mutatja magát, váratlanul lebarnul mégis. Hálás vagyok a balettosan egyenes hátamért, mindazért, ami gömbölyű rajta, a hajamért, a bőrömért, az orromért, a körmöm formájáért s hogy derekam legháromgyerekesebb koromban is volt. Meghat, hogy mire képes, mit bír: megfoganni, könnyen szülni, szoptatni, kézen átfordulni, futni, háton hordozni, haldoklót emelni.

A többi, az persze nehéz. De az enyém akkor is, nem másokét nézem már, a magamét sem nézem. Vagyok benne, békejobbot nyújt. De miért kell ehhez harminchét évesnek lenni?

a színek harmóniája mindenek felett

Írjatok a testetekről.

 

 

 

245 thoughts on “ez az én testem

  1. Rosszul hangzik e szép leírás után, de az enyém most nagyon fáradt minden szempontból, mert rengeteget dolgozott ebben az évben, s semmire nem volt idő, alig kapott valamit. Pihenésre vágyik, amit már most is kap kisebb dózisokban, de… hamarosan el fogok vonulni egyedül 10 napra: ekkor alvást fog kapni, minden nap úszást, sétákat, kozmetikust, fodrászt, masszázst, s az éves orvosi vizsgálatokat. A környezetem szerint nem látszik semmi, de én érzem, hogy ez az év sok volt neki… Rengeteget változott vele a viszonyom az elmúlt 10 évben, szerencsére.

    Kedvelés

  2. Én is későn szerettem meg a testem, mert évekig elhanyagoltam, ezért nem is sok szeretnivaló volt rajta. Most, hogy a diétának köszönhetően újra van derekam, kedvem van szép ruhákat adni rá, amik simulnak és nem ellepleznek. Hajam rendben, lábam gyantázva, szoknyák újratöltve -évek óta nyáron is szigorúan csak nadrágot hordtam.
    Nekem ez a nyár a fordulópont. Bár hamarabb megtettem volna! A magam kedvéért, a férjem esztétikai érzékéért egyaránt. Igen, miatta is. Az is fontos -de még mennyire!-, hogy neki tessem.

    Kedvelés

  3. nekem kedves ami a nyakam alatt van, bár most egy kicsit puhult(pedig biciklizik)
    negyvennyolc és ötvenkettő között illegek húsz éve.
    amik nem:
    az orrom, de. bármilyen kicsi, szűkös, tömör nyakba beletudok szagolni egyetlen ráhajlással(beletörődés, pipa)
    mezítláb szétgurulnak a lábujjaim(kacsa).főleg a nagy nem hűséges a kicsinyeihez.
    szalmahaj. az indián neve szélfútta. nem nő. megszoktuk és balzsamozzuk.
    fogak, itt jön frusztráció, a boszorkány. harminc éve fogszabályzóm volt, ami akkoriban egyrészt csudálatos újításnak számított – nézzük meg a vasakat a szájában – másrészről rohadtul fájdalmas. viszont illedelmesebbek lettek, valóban. érdemben: kevés maradt az önfeledt mosolyból.

    Kedvelés

  4. Az enyém döbbenetesen erős, és én ezt kihasználom. Csak gyűröm és gyűröm. És mivel kitart, ezért nagyon szeretem, közben meg furdal a lelkiismeret…
    18 éves koromig mindent megadtam neki. Ezeket a tartalékokat fogyasztom ma is.

    Kedvelés

  5. Mezitlábszaladós, kerekseggü, lágymozdulatú, széparcú, rosszfogú ( fogászolás alatt álló) kipihent, gömbölyded, friss …
    ( ha én nézem )

    Mocskostalpú, rengőhájú, tunya, büdös
    ( ha ő nézi )

    Nekem van igazam, én benne vagyok.

    Kedvelés

  6. Most, hogy nyár van, egyre többet látom magam ruha nélkül. Meglepő, hogy közel két évvel a szülés után sem olyan mint volt, de kezdem elfogadni. A régi ruhák jók már, és bár a kilók is változtak, főleg az eloszlás és főleg a csípőn. A melleim viszont meglepően formásabbak mint régen. Előbbin még dolgozom, újabban fehér cukor, fehér liszt kizárva, futás újra beiktatva, utóbbi remélem marad formàs. Abban is teljesen egyetértek, ha jól bánok vele, azért hálás. Most pl. két nap Balaton, sok víz, óvatos napozás, érett gyümölcs és finom borozás után, máris kisimult. *eddig nem volt kommentelős-nevem, de a múltkori ‘csakúgy’ kávézás során megkérdezték hogy hogy saját néven, így lett.

    Kedvelés

  7. A testem az enyém. Nincs, mit szépíteni, vagy rondítani. Lehet rólam jó képet készíteni, ha valaki látja, hogy mi az, amit érdemes megragadni belőlem. Csúnyácska voltam, vagy annak éreztem magam serdülőként. Most odaadnám a fél életemet, ha úgy nézhetnék ki, mint akkor, de így sem rossz. Ha kicsit fogynék, ismét magamon érezném a férfiak tekintetét, mert az arcom ugyan nem egy Claudia Schiffer szépségű, de mintha Isten kárpótolni akart volna ezért, hát karcsú derekat, extra széles csípőt, viszonylag formás lábakat és hát nagy kék szemeket is adott hosszú szempillákkal. Védjegyemmé váltak a szemeim. Nehéz ilyen szemekkel a férfiak szemébe nézni, mert mindig félreértik. Most túlsúlyos vagyok, de így is szép. Izmos alkatom és széles a csontozatom, így erőt sugárzok. Ha fogynék, még jobban néznék ki, de félek ettől. Ez mindig többlet bókot hoz és én mindet elhiszem, ezzel nagyon kíméletlen megaláztatásoknak téve ki magam. Végre jól érzem magam a bőrömben a körülményektől függetlenül. ez az én testem.

    Kedvelés

  8. Én azért szeretem a nagy, csontos térdem, mert van egy kép apámról, neki is ilyen volt. Meg az orrom és a szemem az az övé. Azokat szeretem. A többit hagyjuk. Van még két évem…

    Kedvelés

    • Hasonlóképpen vagyok. A szememből az apám szeme néz vissza rám. A kisfiam szeméből meg a férjem szeme. És a csuklómra sosem hízok 😀
      Amúgy megnyertem sok minden, amit nem kértem volna, ha van szavazati jogom: érzékeny, fehér bőr, hízékony alkat, vaskos vádli (akkor is vaskos volt, ha lefogytam), szőrök…

      Kedvelés

  9. görbehátú, aránytalan, ahol kicsinek kéne lenni, ott nagy, ahol nagynak, ott kicsi. ruhában-szivaccsal elmegy, pőrén löttyedten puha, hiába vékony. a kötőszövetek három gyerek után stríákkal “hálálták meg” a gyors növekedést, még a karomon is ott a nyoma.
    és ez csak a külcsín. a bent romboló kemikáliák megteszik a magukét

    Kedvelés

  10. Hehehe…ez különösen kellemes téma, így a sokadik műtét előtt és után, tele hegekkel és tetoválásokkal. Mindkettőből egyre több, az egyik saját elhatározásból, a másikba csak kisebb beleszólással. Szerettem, most már csak együtt élek vele, benne. Szinte tökéletes volt, már sosem lesz az. Elég keményen nyomot hagyott rajta az életem, már inkább szó szerint vászonnak használom, így talán megtudok majd békélni vele, ha vége a mészárosi tortúráknak…Nem használok vegyszereket, krémeket, sem a konyhában, sem a lakásban, de a baromi erős fájdalomcsillapítóval ki tudja, még meddig mérgezem. Kell nekem, és sajnos, nem tudok nélküle élni. 😛

    Kedvelés

  11. Legjobban a melleim szeretem magamon. Különféle gyakorlatokat végzek, hogy ugyanilyen kerek, feszes maradjon. Aztán szeretem magamon a hattyúnyakam, és azt is, hogy természetes szőke vagyok. A testem formálódik, jó ezt látni, biciklizem is érte sokat, de jelen pillanatban még 4-essel kezdődik a ruhaméreteim száma. Én azért fogyókúrázom, mert érzem magamon, hogy nem egészséges nekem ezt a túlsúlyt cipelni, és szeretnék megszabadulni tőle. Tudom, hogy sokkal energikusabb lennék enélkül, sőt, már most is az vagyok (-8 kg).

    Kedvelés

  12. Fél év alatt ledobtam 10 kilót – bár azelőtt sem voltam dagadék (167 cm/~60 kg). 46 éves vagyok, látszik az arcomon (bár még mindig csinos), térdemen. A kék szemeim nekem is súlyosak – azokat szeretem. A hajam csenevész, hiányoznak a kalóriák neki. A napi ételmennyiségem max. 2 vajas zsemle lehetőleg pirítva, kivéve hétvégén – akkor szabad a vásár, jöhetnek az édességek is. Hetente 2 x futok – fogalmam sincs mennyit, 1,5 Városliget-kör. 5 x alakformálás, 1 x lovaglás, 1 x tangó. Gyalog fel a negyedikre. Néha szeretném, ha elfogynék teljesen. Amivel kényeztetek: luxus kozmetikumok, skandináv ruhák (no nem H&M, de pl. néhány Marimekko darabom is van), vagy épp magyar tervezőktől várásolok. Fodrász jó nevű.
    Ja, visszaszoktam a bagóra, de csak a melóhelyen gyújtok rá, ez heti három-4 alkalom.
    Ami jó lenne testemnek-lelkemnek: egyedüllét – ősszel lesz benne részem – messzire megyek, és mobilon sem leszek elérhető. Bocs, de nem lett valami vidám, viszont jó volt beszélni róla.
    Szép napot mindenkinek!

    Kedvelés

  13. Sziasztok,

    némi bemutatkozás: eddig egy másik névvel volt néhány hozzászólásom, de most változtattam. Nemrég szakítottam a pasimmal, és nem szeretném, hogy esetleg rám ismerjen a név alapján. Nehéz volt megtennem ezt a lépést, és sokat segített, hogy olvashattam itt, igazi erőforrás ez a blog! Egy csomó napirendi pontban megfelelt a listának ( mert hát én magam annyira összevissza vagyok szeretet-ügyben, hogy ezt kellett támpontnak tekintenem ), de valahogy mégsem tudom már elképzelni vele hosszútávon ( ez az elején ment ). Talán mert volt pár nagy bizalom-megrogyás , és én meg arra vágyom, hogy ha már van valakim, annak a hátán fát lehessen vágni, ha úgy hozza az élet. Két szeretetmegnyilvánulás között teljesen hidegen, közömbösen viselkedik velem, és én meg , ahogy ő mondta, túl sokszor vagyok szomorú, rosszkedvű. Neki most nehéz, problémái vannak, és ezt ugye nekem figyelembe kell vennem, amikor megítélem a viselkedését. De az én problémáim halmaza viszont neki olyan sok, hogy ezért viselkedik ilyen hidegen velem…Az én hátamon lehet fát vágni, az övén nem.

    Nade a testről…én nemrég még gyűlöltem a testem. Gyerekkoromban és fiatalkoromban nem is éreztem úgy, hogy az enyém lenne. Van egy ilyen bántalmazottgyerek-jelenség, hogy ha már fizikálisan nem tud elmenekülni, legalább lélekben….Sokat ártottam a testemnek, egy függőséggel bírtam ki az életet, és ennek megvan az ára, megvannak a nyomai. Aztán egy pszichonéni egy mondata nagyon betalált. Ő régebben háziorvos volt, és azt mondta, azért lett pszicho, mert rájött, hogy addig nem azon a síkon mozgott, ahol a betegségeket gyógyítani lehetne. Ezen a jófej hozzáálláson felbuzdulva megkérdeztem, hogy szerinte igaz -e valóban, hogy minden testi nyűgünk lelki eredetű. És ő akkor azt mondta, hogy szerinte ezt nem is lehet szétválasztani. És pont ez volt az, amit én hallani akartam. Én már nem akarok többé úgy beszélni magamról, hogy vagyok én, meg van a testem, amit vagy elhanyagolok, vagy gondozok, mint egy háziállatot; ez elég volt huszoniksz évig. Ráadásul az első pasim ( szó szerint pszichopata ) szétszedett külsőre-belsőre ( mármint azzal szadizott, hogy a belsőm mily csodás, dehát a külsőm, sajnos…), és éreztem, hogy esek szét külső-belsőre, és ezt a fajta két részre szedést gyűlölöm. Inkább úgy gondolom, és szerencsére kicsit már úgy is érzem,hogy ez, aki itt ül a gép előtt, hát ez én vagyok. Egyszerűen csak én. Azt jó olvasni tőletek, hogy törődtök magatokkal, meg mit szerettek magatokban. Én szeretem a szemem, a szép arcom, hogy magas és széles vagyok ( fura, hogy ezt szeretem, de szeretem ). Nyaktól lefelé sok mindent nagyon, de nagyon nem szeretek, nem tudok mit kezdeni vele, elkeserít.

    Kedvelés

  14. Már hetek óta olvasom nap mint nap a bejegyzéseket, és sokszor a hozzászólásokat is. Ideje van, hogy hozzászóljak. A testem? Még törékeny a békénk. Most épp újra rendbe kell tennem. Olyan, mint egy felületesen rendben tartott lakás. Első ránézésre minden rendben, de itt egy kis pókháló, ott egy poros polc, a fiókokat meg inkább ne nyissam ki. Illetve, de-de, épp hogy ki kell nyitni most már, és az apróbb-nagyobb panaszokat orvosolni.
    Ami aránylag friss élmény, a villamoson régi főiskolai ismerőssel találkoztam, aki megjegyezte, nem is látszik rajtam, hogy szültem. A testtömeg-indexem mindig a normális felső részében mozgott, tartottam a terhesség előtt attól, hogy túlságosan elhízom. Szerencsére nem így történt. Így pont jó, 170 centihez 69-70 kg. Két egy éven belüli sebhelye: az egyik a császárheg. Nagy gyerek, fartartásban, fordulni már nem tudott. Az utolsó napokban már volt időm hozzászokni a gondolathoz, hogy császármetszés lesz, amint összevarrták a hasam, már kaptam a kölyköt a karomba, addig az apja mellkasán pihegett. A vágás alig látszik nem egész egy év után. A mellemen is lett egy sebhely, amit mai tudásommal már meg tudnék előzni. A szoptatás nem ment úgy, mint a karikacsapás, a gyerek nem szopta ki a tejet, kifejni nem sikerült, védőnők, csecsemősök segítsége is hiábavaló volt, a tej pangott, begyulladt, végül oda jutottam, hogy felvágták. Jaj, de nagyon sirattam akkor a szoptatást, a vágást, a fájdalmat. A másik mellből még jutott egy kis tej, a gyerek vígan ette aztán az almát, de ha a sebhelyre esik a tekintetem, kicsit még mindig sajnálom az elveszett tejet meg a bőröm épségét.

    Kedvelés

  15. Az én testem negyven kilóval könnyebb, mint másfél éve, kap jó ételeket és mozgást eleget, Nem kap nem jó ételeket (csirkelábpörköltet, rántott konzerv löncshúst gyorsrizzsel, cukroskenyeret sem kap, margarinos-cukros rettenet piskótákat, te jó ég, min nőttünk fel). Kap napsütést, úszást, simogatást is kap. És kap végre hozzáillő ruhákat, szemet gyönyörködtető színeket, szoknyát, bőrszandált, ami nem töri véresre (és egynél több nyarat is bír). Az én testem jól működik, ágyban, asztalnál.

    Kedvelés

  16. a testem felöltöztetve szép. tegnap magassarkú volt rajtam csinos miniszoknyával, hát a vádlim íve… abba én is bele tudnék szeretni. tökéletes homokóra alkat, nekem is mindig volt derekam, terhesen is, gyakran széles övvel hangsúlyozom. fiatal és boldog, önfeledt test, ami élvezi saját magát. levetkőztetve nem szép, furcsa, puha, redőzött, kelt tészta állagú, többé kevésbé kinyúlt, leginkább ismeretlen.
    mostanában sokat állok a tükör előtt és azt nézem, miért kívánná ezt meg bárki?

    Kedvelés

      • szerintem ilyet csak irigyseg mondat (meg ha ontudatlan is), talan nem veletlen, h epp abban a korban…

        Kedvelés

      • Azt hittem már nem fáj. Aztán tegnap úgy éjfélig bőgtem. Pedig nincs rajtam kirívóan ronda. Mégsem tudom szeretni magam. Azon gondolkoztam, mióta van így, aztán rájöttem, még sosem szerettem. Egyszerűen semmit sem találtam, ami tetszik.
        Egyébként az anyukámra nem foghatok semmit. Már föl kellett volna ezt régen dolgoznom. Most nagyon sokat segít nekem. Csak épp az ő élete nem volt könnyű. A szokásos, bántalamzó kapcsolat, de nem hagyta el, miattam. Mert engem imádott az apám. Meg amikor nem volt részeg, nem volt vele semmi baj. Meg nélküle végleg lecsúszott volna. Most pedig azon kapom magam, hogy nem lépek ki egy kapcsolatból, ami már nem jó nekem, hogy a gyerekeknek ne legyen rossz. És az én helyzetem nem is durva. éppcsak már nem jó vele.

        Kedvelés

      • Na jó, már többször akartam linkelni ezt, de valahogy tolakodásnak éreztem…. remélem, sokan olvassátok, megnézitek. Évek óta tagja vagyok ennek a közösségnek, túlzás nélkül állíthatom, hogy visszaadta az életemet.
        http://www.aca.hu

        Kedvelés

      • Koszi a linket, mar ezek a rovid osszefoglalok (Problema, Szennyes-lista) is eleg jol betalaltak, es bar nyilvan van mar egy ideje elerheto segitseg, en peldaul eddig szandekosan nem olvastam utana, mert meg voltam rola gyozodve, hogy az ezen valo felulemelkedes megy am a vagany csajoknak onerobol is. Alkesz apa, traumas gyerekkor nem akadaly. Kis tarsadalmi felemelkedes, kis szakmai boldogulas, onallosag, egeszseges kompromisszumkeszseg a parkapcsolatban – problema nincs is, soha nem is volt, hat nem? A PalFeris eloadasok is jok, amit Gyongyi linkelt es nem kell vallasos meggyozodes sem, hogy ezerfele kapcsolodasi pontot talaljon az ember a sajat eletevel.

        Kedvelés

      • Jaj, de sokaig tart, mire valoban megertjuk (kegyelem?), ki segitett, es ki mivel artott nekunk gyerekkorunkban… annyi a latszat, annyi az onbecsapas, annyi a vargabetu. De sikerulni fog, ha nagyon bator vagy es kovetkezetesen oszinte. Egyre kevesbe fog fajni, valoban. Mindenki szep, akire szeretettel neznek. Nincs ebben a vilagon semmi abszolut merce.

        Kedvelés

      • tudom, hogy sovány vigasz, de azóta nem izgat a narancsbőr, mióta a tulajdon, gyönyörűséges újszülötteim fenekén is láttam. a nagyobbikom hasa konkrétan kockás, de narancsbőre neki is akad.

        Kedvelés

  17. Az én testem egy áruló, de azért lassan megbocsátok neki. (Huszonsokévig tartott, mire felfogtam, én is elárulom azzal, hogy azt hiszem, a lelket meg a szellemet elég építeni.) Áruló, mert nem tükröz, én kecses vagyok és balerinaszerű, nem ez a nehézcsontú, vastagnyakú, egész életében komoly súlyfelesleggel küzdő izomgombóc. Körülbelül három éve folyamatosan fogyok, fel-felhorgadó lelkesedéssel néha többet, néha kevesebbet, most egy ideje épp kevesebbet, aztán 1-2 hét múlva megkezdem a személyi edzéseket. Kíváncsi vagyok, hogy fogom bedolgozni egyébként, ha komoly testkompozíció-változásom lesz, márpedig lesz. Már most is sokat változott az önképem, istennős maxiruhákban, meg királylányos pörgős szoknyákban járok egy ideje. Ambivalens élmény egyébként a testem, néha egészen szépnek látom, néha meg nem értem, hogyan nézhet rá bárki is vágyakozva. Amúgy is trükkös jószág, mindig legalább 10 kilóval kevesebben látszik, mint amennyi. (Persze ez 30 kiló feleslegnél nem akkor vigasz, minthogy a 20 is rengeteg). Asszonytest egyébként, pedig de szeretnék leánytestű lenni (nem leszek). Mindenem izmos, plusz a zsírszigetelés 😀 A mellem nagy és elég szép, derekam is van, bár a hasam nagyon diétaérzékeny, azonnal lereagálja, ha hanyagolom, de ha betartom, azt is. Széles lábfej (de a lábujjaim olyan kedvesek), és díjbirkózó vádli itt is, bár én úgy hívom: főnővér-láb. Megrögzött egészség nálam is (a túlsúlytól eltekintve): sose tört el semmim, allergiám ha van is, csak a bőrömön ütközik ki, a nemtelen fémeket nem bírja, azt hiszem. Fejfájás gyakori, de gyógyszer nem kell neki, meg nem is komoly, megfázásaim száma, mióta a)fogyok b)jó tápkieget eszek, minimalizálódott. Komoly, kórházzal járó betegségem nem volt, egyszer voltam kórházban, mikor kétévesen leforráztak, akkor egy ideig nem volt bőröm az arcomon, semmi nyoma – viszont a bőröm az egyedüli azóta is, ami hisztis. Minden baja van, nem egy könnyű eset. Az arcom is ugyanaz az ambivalens élmény, néha önmagamat is megbűvölik a macskaszemeim, máskor egészen torznak látom. A hajam semmilyen… lenne, ha nem foglalkoznék vele ennyit, bár az is segít, hogy a testvérként imádott barátom mesterfodrász – így aztán mostanában egyre többször van az az élményem, hogy az én vékony szálú, egy nap alatt bezsírosodó, állandó törődést igénylő hajam, amivel mindig csak küzdök, így belemarkolásra késztet embereket. A szememmel tényleg az van, mint amit tipetupa írt: mindig belemagyaráznak valamit, pedig hát nem én csinálom, alapértelmezésben van ilyen vadásztigris kifejezése neki, zöld, hatalmas, kicsit mintha pajzsmirigy-működésem lenne. (Amúgy lehet, hogy van valami baja, anyumnak van, én még nem nézettem.) Jó dolgokat kap a testem, egy pontig. Mani- pedikűröst pl. nem, szeretem magamnak megcsinálni, soha nem lesz elég körömlakkom. Gyanta 50-50, bár egyre inkább mindent a kozmetikusra bízok. Ruhák izgalmasak és szépek, turiból, fehérnemű sok, szép, de nem passzol, nem nagyon kapok magamra garnitúrát, ahol lenne (Triumph és társai), azt nem bírom kifizetni, a kínaiak meg kb. 80%-ban a melletlen nőkre gyártanak. Egyébként egyre jobban kijövünk, bár szegénnyel most jól kicsesztem: leégett a szoliban (ahova azért mentem, hogy a nyaralás alatt a nap ne égesse le), de úgy, mint még soha, egy merő kín most az egész. 😀

    Kedvelés

    • Lola, én is sokáig éreztem úgy, hogy áruló a testem, pont azért, amiért te. Ez valószínűleg abból fakadt, hogy a család velünk élő nőtagjai, anyukám, nagynéném voltak a mintáim, akik kecsesek, karcsúak voltak, így számomra gyerekkorom óta a nő, mint olyan így nézett ki. A családban nem szégyenlősködtünk egymás előtt, mi lányok – anyu, nagynéném, húgom, én – sokszor fürödtünk együtt, vagy öltöztünk egymás előtt. Már kicsiként értettem, hogy egyszer majd én is olyan leszek, mint ők – semmi nem készített fel arra a nagydarab lányra, akivé végül fejlődtem. Amikor elkezdtem asszonyosodni – 13-14 éves koromban – pánikba estem, hogy úristen, ilyen leszek? Nee….

      Kedvelés

      • “Rút kiskacsa”-effektus? A senkihez sem hasonlítás az ijesztő lehet. Én hasonlítok mindenkire, anyumra, és a bátyámra is (rá durván, pedig csak féltestvérek vagyunk). Na de pont ez az: nálunk senki sem kecses. Anyukám nagyon szép és csinos volt, (mostmár azért a betegsége eléggé elformátlanította), de ő is nagyon alacsony és elég csontos, cicis, nőies, sosem volt olyan hattyúszerű. Nekem ez a testárulás amúgy nagyon nagy százalékban ilyen mozdulati dolog, nagyon mocorog bennem a tánc, szakember könyörgött, hogy csináljam, de hát ebben a testben nem lehet balerináskodni. Hacsak nem olyan oszvaldmarikásan, úgy meg nem akarok 😀 Bár ebből a szempontból nem zavartatom magam a testemtől, tánc közben úgy viselem, mintha pont olyan lenne, amilyennek szeretném.

        Kedvelés

    • En az arcommal kapcsolatban erzem ezt a fajta arulast, egyszeruen annyira szurrealisan vonastalan es karakter nelkuli (ha csak az aranytalanul nagy orromat nem tekintjuk karakternek), hogy mindig megdobbenek a viszontlatastol: draga kenyer, ez az en jellegtelen arcom, ez az en kifejezestelen tekintetem? Es akkor ehhez meg az altalad is emlitett, egy nap alatt zsirososdo, mesterfodrasz hianyaban csak hajra emelekezteto valami. Nyaktol lefele jobban rendben vagyok, de a szoliban leegos, melltartot olcson vasarolni keptelen vonal az nagyon megvan.

      Kedvelés

      • Persze, igazad van, minden arc jellegzetes es egyedi, hogy a sajatomat furcsan szetfolyosnak latom, vagy nem ugy kifejezo, ahogy en szeretnem, az csak az en kepzetem vagy erzetem, a viszonyom a sajat nem tul jo fenykeparcomhoz mondjuk.

        Kedvelés

      • Én egy rövid ideig festettem magam. Amúgy is élénk a mimikám, de akkor aztán vad volt. Szép smink? Jó, profi fotók?

        Kedvelés

      • Remelem talaltal valamit, mert a szorongasnal engem csak az a tehetetlen duh borit ki jobban, amikor mar egy kisebb vagyont is kesz vagy raaldozni, de nem, akkor sem birod rakolteni, mert egyszeruen nincs mire. Egy tortura, nekem pl iden (36 ev utan) sikerult eletem elso valoban elonyos pottyos napozojat beszerezni, pont akkor ugye, amikor mar egyebkent kevesbe feszelyez, miben vagy milyennek latnak masok.

        A nagy mellekrol eszembe jutott most egy blogposzt, ami par perc rohoges erejeig enyhitette kicsit a gardrobugyi nyomoromat.

        http://vagendamag.blogspot.com.au/2012/09/on-having-big-baps.html?updated-min=2012-01-01T00:00:00-08:00&updated-max=2013-01-01T00:00:00-08:00&max-results=50

        Kedvelés

      • Hihetetlen, de elsőre találtam, a házunk aljában lévő kínaiban, emberi áron. Mondjuk az alsó kissé nagyis, de hát úgy tűnik, mindent nem lehet, a felső csinos, érjem be vele. Ugyanott sima melltartót már pl. nem találtam, ami kosárméretben jó, annak a pántja elér Honoluluig, és elfér rajta egy széles nyomtávú vasúti sínpár. Vaaagy van méret, telecseszve szivaccsal. Mert ugye az a D kosaras mellemre nagyon hiányzik. Bosszúból vettem egy pénztárcát. 😀

        Kedvelés

  18. a test? az fáj… 38 kilót adott le az elmúlt fél évben, és most jobban fáj, mint előtte, mert másért fáj, és ha valamit kap a szellem, akkor többet és többet akar, már nem elég a mínusz 38 kiló. már több kell, karcsúbb derék, kisebb ruha, 36-os… és szép kerek mell, mint azelőtt volt. nem lesz olyan már soha. óóó
    mindig, mindig akad valami, amiért bántani lehet szegényt. pedig szép. valahol tudom, hogy szép és csak irigységgel nézem azokat, akikről sugárzik, hogy tudják, hogy szépek. én is tudni szeretném, érezni, élni, nem bántani, szeretni, dédelgetni. és utálom, hogy mindig kell a visszacsatolás, szép vagy, jól nézel ki. azt hiszem, tudom a megoldást, csak a megoldásig vezető utat nem lelem.

    Kedvelés

    • Én is mindig ütöm magam, amiért igénylem a dicséretet. Pedig a visszacsatolás azért az mindig kell, nem? Kellenek a tükrök, emberek között, relációkban élünk, hogy a viharba ne kéne. Nyilván a releváns visszacsatolásra gondolok, (nem a Dove kampányos, idegen bókokra) de mégis.

      Kedvelés

      • Én fikázásnak veszem, ha dicsérnek. Egyáltalán nem szeretem, ha a legkisebb célzást is teszik a kinézetemre (ruhára sem). A dicséretet nem hiszem el, a kritika pedig felbosszant.

        Itt fentebb leírtad az én testképemet is .-)

        Már jóideje számomra nem létezik tükör, pontosabban egy elmosódó pacniból lóg ki a kezem és a lábam, na meg a fejem (az egy pótpacni, de mostanában kénytelen vagyok többször ránézni, mert enyhe kötőhártya gyulladásom van és gyakran mosogatom a szemem, hogy ne dörgöljem folyton).

        De én nem számítok testkép változásra akkor sem, ha lefogyok (majd egyszer), hiszen a csontozatom nem lesz nyúlánkabb. Voltam 65 kilós is (kevesebb sosem, 167 cm-hez), kiálló csípőcsonttal, de akkor sem voltam karcsú (széles csípő, széles vállak, nagy mell).

        Nem, én sosem hittem el, ha valaki szépnek mondott, még az arcomról sem, mert nem hasonlít anyuéra.

        Viszont legalább eddig egészséges voltam, most kissé magas a vérnyomásom, de hát erre lehetett számítani, részben a korom, részben a több évtizedes tetemes túlsúlyból és mozgásszegény életmódból eredően.

        Valamikor régen azt olvastam, hogy a kislányok énképét nagyon erősen befolyásolja, mennyire kezeli őket az apjuk nőként. Nem kell rosszra gondolni, csak ha az apától érkezik a pozitív visszajelzés kicsi korában, akkor a kislány felnőttként vonzónak fogja magát érezni. Ha a pozitív visszajelzés elmarad, vagy kritika éri, akkor pedig marad ez az örök békétlenség.

        Lehet benne valami.

        Kedvelés

      • Ez jó, nem vettem észre, hogy az fb-vel vagyok bejelentkezve.
        Szóval ezt itt fent én írtam :-).

        És igen, ez a rút kiskacsa-effektus .-)

        Kedvelés

      • Na igen. Mondjuk nekem nem is volt apám, így aztán dicsérni se tudott. A fiútestvérek meg nem erről híresek.

        Kedvelés

  19. Hihetetlen érdekes ez a bejegyzés és a hozzászólások.

    Nekem még sokat kell dolgoznom azon, hogy szeressem a testet, amiben élek, de agyban már egy ideje kezd formálódni az elkerülhetetlen. A cselekvés bár lassacskán, de követi a gondolatokat.

    Kedvelés

  20. Kamaszként és fiatalon utáltam a testem, a nagy, de már keletkezésükkor formátlan melleimet, a széles vállamat, a gömbölyű hasamat, a nem létező derekamat, és hogy a karom vastag, a nyakam rövid, a fejem pedig kicsi, hogy minden ruha hülyén áll rajtam és hogy már 14 évesen mamamelltartót kell hordanom. Anyám lemondó és a nagynéném aggodalmas pillantását, hogy hát ez a kislány nem lett szép, a rendetlen fogsora még hagyján, de kitől örökölte ezeket a ronda melleket? Talán apai ágról… Nem baj, majd az eszéért csak elveszi valaki. Mindent megvetettem és gusztustalannak tartottam magamon, ha a tükör elé álltam, biztos voltam benne, hogy ezt, ami vagyok, ezt az ocsmányságot, ép ösztönű férfi soha meg nem kívánja majd, ami nem is csoda, én is hányok, ha magamra nézek. Nagy sötét lebernyegek alá rejtettem a szégyenem, hogy csúf vagyok, hogy ne bántsam vele mások szemét, és nem szolgáltassam ki magam a nevetésüknek – csak azt bántam, hogy az arcom a szódásüveg vastagságú szemüvegemen kívül mással nem takarhatom el. Ennek ellenére soha nem sanyargattam a testem, nem roncsoltam ivással, dohányzással, nem dobtam oda senkinek, hogy fogd és vidd, másnak úgyse kell, ha ronda is volt, az enyém volt, vigyáztam rá. Igyekeztem egészségesen táplálkozni és nagyon sokat sportoltam – ha már születésemtől ocsmány egy lény vagyok, legalább még ocsmányabb ne legyek felkiáltással.
    Most 33 évesen a testem erős, meghálálja, hogy figyeltem rá és hogy egyre jobban tudom mi kell neki: súlyzós edzések és kemény munka folyamatosan, finom ételek, sok-sok alvás, és őszinte szerelem. Megkap mindent, bár most se szép, de kemény és sima, jól működik, és nem beteges. A férjem imádja, én pedig szép ruhákba, bátor színekbe öltöztetem, viselek miniszoknyát és magassarkút, rövidnadrágot, finom anyagokból egész ruhákat és bikinit, és már messze nem érdekel ki mit gondol. Vagyok, aki vagyok, akinek nem tetszik, nem néz rám – de én egyre jobban tetszem magamnak.

    Kedvelés

    • Milyen praktikusan látják a dolgokat!
      “Szeretem, hogy tudok mozogni.”
      “Szeretem a szemem, mert mindent láthatok vele.”
      “Szeretem a kezem, mert segít rajzolni.”

      Közhely, de az emberi test tényleg egy csoda, csak ezt felnőtt korunkra gyakran elfelejtjük.

      Kedvelés

    • Ez nagyon jo. Olvasom, jon a 4 eves lanyom, kerdezi kik ezek a kislanyok, mondom, arrol meselnek, mit szeretnek a testukon, magukban, probakent rakerdek enyemtol, s a valasz megdobbento, bar anatomiailag meg pontatlan:
      “A csontjaimat, mert segit nekem mozogni, es a szivemet, mert annyira csodalatos a hangja, ahogy dobog.”
      Engem megijeszt a szivdobogasom…

      Kedvelés

    • Ez nekem annyira tetszett, hogy megkérdeztem ma a hatéves lányomat, hogy szereti-e a testét. Egyértelmű igen. Kérdeztem, mit szeret rajta. Ezeket:
      Hogy tudok mozogni.
      Hogy tudok enni.
      Hogy látok.
      Hogy tudok ide-oda pörögni, így.

      ez akkor univerzális, nem?

      Kedvelés

  21. Alapvetően szeretem a testem, még sosem hagyott cserben. Pedig túl sokat nem foglalkozok vele, inkább azzal segítem, hogy békén hagyom, nem terhelem fölöslegesen. Próbálok egészségesen étkezni (nem mindig sikerül), nem használok szintetikus krémeket, nem sminkelek. Nem veszek silány anyagú műszálas ruhát és kényelmetlen cipőt. Cipőügyben különösen kényes vagyok, mert még 80 évesen is használni szeretném a lábam.
    Gyerekkoromban eléggé eleven, sokat mozgó, sportoló, erős gyerek voltam. Szerintem ez a szerencsém, mert mostanában kezdek eltunyulni, hiányzik a mozgás, csak a jó alapoknak köszönhetem, hogy valamennyi még megmaradt a fittségből.
    Mindent összevetve jó géneket örököltem. Van ugyan egy veleszületett betegségem, ami hol jobban, hol kevésbé nehezíti meg az életemet, de már annyira megszoktam, hogy ha amúgy más bajom nincs, akkor egészségesnek tartom magam.

    Ami a kinézetet illeti: szerény véleményem szerint szép vagyok és csinos. 🙂 (Objektíven nézve: csinosnak tényleg csinos, és talán átlagos arcú, de ezt belülről nem nagyon tudom megítélni.) Tudom, hogy ez is luxus egyébként, hogy valaki ebben az erőltetett szépségkultuszban barátságban éljen a testével. Ne a hibákra figyeljen, és ki merje mondani (vagy legalább gondolni), hogy ő szép. Nagy szerencse, elfogadó környezet (családi háttér), és egészséges önbizalom kell hozzá.

    Kedvelés

  22. Az elmúlt egy évben csak az új munkámra és azon kívül a kislányomra koncentráltam, ezen kívül semmire nem volt időm vagy energiám. Most a hosszú szabadságom első felénél tartok és egyre inkább érzem, hogy élek, hogy a testemmel és a lelkemmel törődnöm kell, hogy tervet kell készítenem a következő egy évre, ami, ha nem vigyázok ugyanúgy szalad el, mint az előző (nálam szeptemberben kezdődik az év). Milyen is vagyok? Már nem emlékszem. A következő napokban fel kell idézzem és meg kell barátkoznom vele újra.

    Kedvelés

  23. Sziasztok! Már egyszer beköszöntem az igazi nevemen, remélem írhatok inkább félinkognitóban 🙂 Elképesztőek vagytok az őszinteségetekkel, a testtudatotokkal, az önreflexiótokkal, legyen az pozitív vagy negatív… minden tiszteletem a nőké, mondom ezt nőként 🙂

    Kedvelés

  24. Visszajelzés: Ez az én testem | Ébresztő, Dizzy!

  25. Érzékeny téma ez nálam is, sok minden zavar a testemben, ami valójában inkább csak ruhátlanul látványos, ezért képes vagyok nem nyűglődni rajta. Viszont a testsúlyom, ami 2 gyermek után 10 kilóval több (65), mint ami AZ ÉN SÚLYOM (55), képes nagyon lehangolni. Képes arra is rávenni, hogy ne éljem meg a jelent, egyfajta átmeneti állapotnak kezeljem (“majd ha lefogyok…”). Most még nem veszek magamnak szép ruhát, minek, majd ha lefogyok, most még nem ápolom szépre a körmeimet, minek, majd ha lefogyok, most még nem kézimunkázom, majd ha lefogyok, most még nem leszek jó, majd ha lefogyok… mintha minden életjelenségnek csak akkor lenne értelme és értéke, ha a súlyom rendben van… ez most beteges?

    Kedvelés

      • Ez így igaz, mostanában kezdek rájönni, hogy mindig csak várok valamire, hogy elkezdhessek élni… “Most sajnos nem élhetek kedvem szerint, mert szigorlatozom. Most sajnos felvételizem. Most éppen skarlátom van, azért nem. Most házasodom, ez csak átmeneti időszak, most a feleségem terhes, ez is csak átmeneti időszak, most a gyerek még pici, átmeneti időszak, állást változtatok, átmeneti időszak. És eltelik az élet egy merő hazugságban, mert átmeneti időszak nem létezik. Amit az ember megél, az az élete. Késő a halál előtt rájönni, hogy húha, ez volt az életem! Azt gondolom, hogy maradékok nélkül végigélni azt, amit egy életkor, egy élethelyzet kínál – ez a titka annak, hogy jó vénségben és az élettel betelve haljunk meg.” Popper Péter: Lélekrágcsálók

        Nagyon durva lenne megélni, hogy fél életemet elvesztegettem, mert nem voltam 55 kiló szülés után.

        Kedvelés

      • Én még csak teszegetek 🙂 pár nap fogyókúra erejéig. De eljön a pillanat, amikor átfordul a dolog, már voltam így életemben, akkor is fogyni akartam, sok huza-vona után, végül sikerült, pár hónap alatt lement a 10 kiló (akkor is), így lettem 55. Ez lebeg a szemem előtt, de nehéz beleállni ismét, mert akkor hónapokon át szinte napi 1 vajaskenyéren éltem (na jó, még némi saláta és kapuccsínó) 🙂

        Kedvelés

    • Ez a “majdhalefogyok” annyira! Kb. 3 évvel ezelőttig pont ezt csináltam. De haragszom magamra érte, nem is csinálom már. De azt azért nem tudném megmondani, mitől tudtam letenni, szóval abszolút nem tudtam segítő hozzászólást írni. Ügyeslola 😀

      Kedvelés

  26. Írjon már valaki, könyörgöm, aki úgy tudott felnőtté válni, hogy végig jóban volt a testével!!!

    Én nagyot gondolkodtam azóta, hogy reggel olvastam. És közben éppen dohányzásról leszoktatón voltam. Most megint tiszta lap és tiszta tüdő jár a testemnek.

    Miért nem lehet úgy felnőni, hogy bizalommal legyünk felé, szeressük és megbecsüljük?

    Kedvelés

    • Nem tudom… Talán túl erősek az elvárások, de még ebben sem vagyok biztos. Mindenesetre, szerintem már az jó dolog, ha valaki felnőtt fejjel eljut odáig, hogy megbékül önmagával és a testével, és végre képes jól érezni magát. Sokan soha nem jutnak el ide sem.

      Kedvelés

      • Nem tudod? “Talán túl erősek”?

        Kamaszkorom óta csak azt hallom, hogy a külsőmről van szó. A tinimagazin 80%-a arról szól, hogy miként tessek a fiúknak, és hogy hozzam ki “magamból” a legtöbbet. Állandóan a kibaszott külső a téma.

        Nekem ez tök egyértelmű.

        Az ember nem meri szépnek tartani magát, mert úgy saját magának is gyanússá válik. Ha mégis annak tartja, akkor is gyakran mentegeti magát, hogy ő nem akar “beképzelt lenni”. A legtöbbeknek viszont leginkább eszébe sem jut, hogy ő szép lehet: csakis a hibáival van elfoglalva. Hibából pedig mindig van, kimeríthetetlen kút. Ha van is valakiben szépség, az illetőnek sokszor gőze sincs róla. Hiszen az embert folyton bizonytalanságban tartják (na jó, számomra inkább holt biztos, hogy szép: az nem lehetsz), “figyelsz eléggé a bokabőrödre? Hogy áll a fülcimpád??”

        A legtöbb ember története itt is arról szól, hogy felnőtt létére kezd/sikerült megbékélnie a saját testével.
        Sokak odáig sem jutnak el, hogy ezzel a képpel valami baj van, nem reális, nem jó így.

        Kedvelés

      • A teveboka most nagyon menő. Tavaly a láma volt a divat, jövőre pedig állítólag jön a cápaboka-style. A plasztikai sebészek már felkészültek a rohamra, olcsóbb helyeken a cápa helyett választhatod a csuka- vagy pontystílust is.

        Kedvelés

      • Ajjj, de jól mondod! Anyám szerint nem karcsú vagyok, hanem sovány, mint az agárkutya. Micsoda különbség pedig!
        Én nem bírtam ide megírni, mert olyan hosszú és összetett a kapcsolatom a testemmel. Saját írást csináltam inkább- ez az ihlet 🙂
        Nagyon messziről jutottam oda, hogy lazán és határozottan kezeljem magam szépnek és erősnek. Fura morbiditás, hogy épp ma okosított fel egy nő (!!!!), hogy nagyon kemény vagyok. Talán dühös is, és… nem akarta kimondani… öntelt. Hol a női énem? Miért nem tudok nőként élni? Csak néztem: Ééééén? Mi van?

        Kedvelés

      • hehe. kábé irigy volt?
        szerintem karcsú vagy, szép, sportos, és nekem nagyon tetszik ahogy öltözködsz. ha már itt tartunk nagyon előkelően, elegánsan nőiesnek tartom a stílusod is. én nem ilyen vagyok és mindig nagyon tetszik ez a fajta finom nőiesség azoknál akiknél természetesnek látom.

        Kedvelés

      • Se szépnek nem tarthattam magam gyerekként, mert hiú, nagyravágyó címet kaptam volna, se okos nem lehettem, mert az nagyképűség, kivagyiság.
        A nagynéném nevezett szépnek gyerekkoromban, de vele olyan ritkán találkoztam, hogy az információ nem épült be a tudatomba 🙂
        A baráti körömben a kislányokat mindig dicsérem, hogy milyen szépek, a mosolyuk, a hajuk, a kezük, mindenük. Nem kapnak sok bókot, pedig kellene.

        Kedvelés

    • “Írjon már valaki, könyörgöm, aki úgy tudott felnőtté válni, hogy végig jóban volt a testével!!!”

      Elgondolkodtam, és azt hiszem, én mindig jóban voltam a testemmel. Úgy értem, hogy nekem megfelel, nem cserélnék mással. Van egy állandó betegségem, ami részben kívülről is látszik, ez az egy dolog zavar. De ez is inkább egészségügyileg okoz gondot, mint esztétikailag. Soha nem volt nálam központi kérdés a kinézet, és megtehettem, hogy csak annyit foglalkozok vele, amennyit jónak látok. Tudom, hogy ez a mai világban hatalmas luxus, és nagyon megkönnyíti az életemet, hogy nem aggódok a külsőm miatt. (Így már csak 248 dolog maradt, amin aggódhatok, ezekre legalább több időm jut. 🙂 )

      Kedvelés

    • azt hiszem en is joban voltam a testemmel. talan a nehany kilo tulsulyom zavart egy ideig (163cm es 55-58kg voltam vegig gimi alatt milyen tulsulyat lathattam en???) de ez egyszer csak atcsapott abba hogy szep vagyok es csinos es onnantol lecsereltem a hosszu szoknyaimat minire es haspolot hordtam hozza. egyetemen is vegig bor miniszoknyaban maszkaltam. de mar irtam sokszor hogy az en gyerekkorom nagyon jo volt es dicsertek is hogy szep vagyok, apam mindig elmondta hogy reggel vagyok a legszebb, ebredes utan amikor kisimultan ebredek es volt hogy csak nezett hogy milyen szep vagyok. en a lanyaimnak legealabb naponta egyszer elmondom hogy gyonyoruek, es dicserem kulon a hajukat, boruket, mindenuket. neha felmerul bennem nem dicserem-e oket tul sokat, nem a masik veglet vagyok-e. es igyekszem hozzatenni mindig hogy szep es okos. nem csak szep. de azt sem akarom beljuk nevelni hogy ha valaki csunya akkor az gaz.

      Kedvelés

      • Nekem sokszor ez baromi nehéz, és látom, hogy másoknak is az: jelesül, hogy próbálom valahogy a should-okat (egész korán érzékelhető szépségfetisizmust) ellensúlyozandó gyakran dicsérni a gyereket (főleg a lányt), azonban közben arra is ügyelnem kell, hogy ne állandóan a külsejéről legyen szó, ne csak attól érezze magát értékesnek, amilyen ő kívülről. Hiszen azon egy bizonyos ponton túl nem nagyon tud változtatni. Belül, az eszét, tudatosságát, műveltségét, empátiáját etc. tudja. És erről kevés szó esik szerintem. Nehéz megtalálni a megfelelő arányt.
        Úgy próbálom, hogy ha valamelyikük jó dolgot tesz, figyelmes, vagy hasonló, akkor azt megdicsérem, szó szerint, kiemelve, hogy mivel tett jót, miben volt ügyes. Így talán nem cseszem el nagyon. : ) (Nem azért, mert emiatt álmatlan éjszakáim lennének, de valahogy mindig viszketek, ha a külsejét dicsérem a leányzónak. Nem csak abból áll ő – sem.)

        Kedvelés

  27. Tinédzser koromban szerettem, mert a szeretet eszközének, tárgyának éltem meg. Gyönyörű mellek szigorúan melltartó nélkül, feszes popsi, karcsú derék, a “dizsi szépe” 🙂 A fiúk engem akartak, én meg az ő figyelmüket, szeretetüket, minden áron és ehhez ez a test jól jött. Így utólag olyan értéktelen, olyan felszínes és önpusztító volt az egész, nem becsültem azt a szép testet, használtam. Szülés után nehéz volt, az első után. Úgy éreztem, odalett minden. Álltam a tükör előtt üres tejeszacskó hassal és értetlenül bámultam. Emlékszem, két év után elmentem új ruhákat venni és amiket kinéztem, semmi nem jött rám, ha meg igen, szörnynek éreztem magam a ruhában, saját magam kifigurázásának. Aztán ahogy szép lassan rendbe jöttem magammal, értékrendemmel, a világgal, férjemmel…sokkal jobb lett. És sem a második, sem a harmadik szülés után nem rendültem meg igazán . Újabban bringával járok, görkorizunk a gyerekekkel, a sport és én kezdünk ismerkedni. Enni imádok, ebben soha nem fogok önmegtartóztatni. A férjem elfogultan persze , de gyönyörűnek tart, nekem néha a tükör előtt eszembe jut: milyen látvány lennék egy idegen férfi számára ?

    Kedvelés

  28. A testem az egyetlen pozitívum, amit apámtól örököltem. Széles váll, keskeny csípő, hosszú lábak-karok, hosszú, keskeny kéz-és lábfejek. Sose tört el semmim. 45 évesen még nincs lukas fogam. (Szabályozva is volt, pedig annak idején még nem volt divat, részben ennek is köszönhető.) Pár napos influenzánál komolyabb bajom még nem volt. Kórházban csak a három szülés alkalmával voltam, akkor is a lehető legrövidebb ideig. Futni nem szeretek, de minden reggel gyorsgyaloglok mezítláb félórát a dombon. Ja, emiatt vannak bőrkeményedések a talpamon, de nem cserélném el az élményért. A lányaim is ezt az alkatot örökölték.
    Amit nem annyira kedvelek, de elfogadok, az a nemlétező fenekem, és a kicsi, lógós cicim. Bár amióta kiszámoltam egyszer egy Excel-táblában, hogy az összesen hét és fél évig tartó szoptatás miatt mennyi tápszert, bébiételt stb. spóroltam meg, azóta azzal sincs akkora bajom…
    Attól viszont baromi ideges leszek, mikor valaki közli velem, hogy túl sovány vagyok, a férfiak jobban szeretik a foghatós nőket. Egyszerűen nem értem, én soha senki testalkatát nem szólom meg, nem tudhatom, hogy genetikailag ilyen alkat, anyagcsere-zavaros, vagy csak szereti a csokit – közöm hozzá?!

    Kedvelés

    • Jajj, hát ez olyan, hogy aki normál testalkatú vagy dundi, annak meg azt hányják a szemére, hogy nem elég vékony…aki .aszogatni akar, az talál rá ürügyet. Állítólag van egy svéd közmondás: “Aki énekelni akar, az talál hozzá dalt magának”

      Kedvelés

    • “a férfiak jobban szeretik a foghatós nőket”- Remélem, visszaszólsz, hogy tudniillik ki nem szarja le, milyet szeretnek.
      Még ha nem is szarja le az ember, de hogy ők engem ehhez igazítsanak, én olyan szemmel nézegessem magam, hogy az ő óhajaikat teljesíti- e a testem, ez minimum vicces, de inkább felháborító önteltség a részükről.

      Kedvelés

      • Visszaszólok, igen. Néha még ennél is csúnyábbat.
        Azért, aki olyan k*m k*rdashian alkat, azt vigasztalja, hogy az u*a th*rman alkatúak néha olyanok szeretnének lenni, mint ők. (És akinek göndör haja van, egyeneset szeretne, és fordítva.)

        Kedvelés

  29. Vilageletemben vekony voltam. Kamaszkent, majd fiatal felnottkent is. Mindenki dietarol sopankodott, en hizni akartam….Most egy gyerekszules utan kicsit kerekebb lettem es zavar…nekem is bekelnem kell/ene.Biciklizem heti 2-3szor 20 km-et, es a nadragjaim combban meg szukebbek lettek. ..:ODietaban nem vagyok jo, nem tudok ehes lenni, sohasem volt tapasztalatom ebben..Neha fellangol a torodes a testem irant, de leginkabb nincs idom…talan valtozik majd ez is..azert ugy tunik jo iranyba haladok

    Kedvelés

      • kosz, aranyos vagy, hogy mondod..majd igyekszem en is igy hozzaallni…igazan sztem a narancsbor ami nem szep..ha valaki dundi es mondjuk aranyosan,stb sztem az nem baj..latok olyanokat, akiknek sokkal feszesebb a combjuk pl pedig vastagabb is sokkal…

        Kedvelés

      • a kislanyom nincs 2 eves es a feneke csupa narancsbor. en ezt latva valtoztattam meg a velemenyemet a narancsborrol.

        Kedvelés

  30. Az utóbbi 5 évben változott meg minden, minden, ami a testemmel kapcsolatos. 2009 nyarán kezdődött, egy iszonyúan romboló párkapcsolatban voltam, testileg-lelkileg meggyötörve, szívritmuszavarral és állandó tachycardiával (magas pulzussal) küzdve. Akkor döntöttem el, hogy akkor is életben maradok. Eldöntöttem, hogy kimegyek futni – az első sarokig bírtam, ott megálltam, a térdemen támaszkodva, előrehajolva öklendeztem a megerőltetéstől. Haza.
    Két nap múlva újra kimentem, az első utcasarokig, és még fél utcányi távig bírtam. Haza
    Azóta eltelt 4 év. Másfél-két órákat futok könnyed, laza tempóban. Soha nem voltam ilyen egészséges. Erős is vagyok, a szívem mellett a gerincem és a belső tartásom lett a legizmosabb. Szép vagyok, még akkor is, ha a koromnak megfelelően itt löttyedt, ott megereszkedett, emitt ráncos, amott őszül.
    Jövőre leszek 42 éves, és fogok futni 42 kilométert, az első maratonomat.

    Kedvelés

    • Ó, maraton, úgy legyen…sok erőt hozzá!!!
      Lehet, hogy én is boldogabb lennék, ha nem idén, hanem majd 42 évesen futnám le az elsőt, illetve, úgy tervezném? Arra jóval nagyobb az esély. (38 voltam egy hete.) Bár, ami még tartja bennem a lelket, hogy az igazi, Marathon-Athén görög maratonon 8 óra a szintidő. 😀
      (2011-ben 8 hónap edzés után lesérültem, így nem indulhattam. Rá 1 hónapra jött az autóbaleset az összes, máig tartó nyűgjével. De képtelen vagyok feladni az álmomat, csak kissé ki kéne tolnom a határidőt…)

      Kedvelés

      • Köszönöm 🙂
        Közhely lesz talán, amit írni fogok, és felesleges is, mert hiszem, hogy tudjátok: mióta először felhúztam a futócipőt, számtalan alkalommal volt a “kétnapmúlvaújrakimentem”. Mindig egy kicsivel tovább jutottam, de fél évembe telt, mire az első, egyfolytában 30 percet le tudtam futni. Állítom, és ez már több éves tapasztalás, hogy mégsem a versenyek, és a nagy távok számítanak, hanem az a sok-sok, most már elfelejtett alkalom, amikor minden fáradtság, nyűg és hiszti ellenére felhúztam a futócipőt, és nekiindultam. Most, hogy a maratonra készülök tudatosan, van még majdnem másfél év a tényleges versenyig, és tudom, hogy nem az a 42 km lesz az igazi győzelem, hanem a novemberi szürke, nyirkos reggeles vágtázások, meg a januári sötét, mínusztizenötfokos futások, amelyek majd jól összeadódnak, és sokkal többet fognak jelenteni, mint maga a maraton. Ezektől az “apró”, magam fölötti győzelmektől egyenes a gerincem, és emelt a főm, és lett egy olyan testi és lelki teherbírásom, rugalmasságom is, ami keresztül visz az élet csomó helyzetén.
        (…. és már régen abbahagytam, hogy a más, fiatalabb, egészségesebb, genetikailag alkalmasabb sokasághoz hasonlítsam a fejlődésemet, a teljesítményemet. Saját magamból kihozni a legtöbbet, na, azt viszont igen).
        Babyteve: időd, mint a tenger – akkor fuss maratont, amikor minden összeáll benned, és érzed, hogy visz a maraton felé a vágy is, meg a lehetőségek is. 🙂

        Kedvelés

  31. Szépnek született a testem, a kiskamaszkori átmenetet kivéve az is maradt, de csak annyira, hogy pont ne legyen tökéletes, hogy igazán zavaró legyen az a néhány hiba. A tizen-és huszonéveimet azzal töltöttem, hogy morzsolgattam magamban az érzékeny, pattanásos bőröm, a vastag derekam, meg a szőröket és sóhajtoztam, hogy csak ezek állnak a boldogságom útjában. Állítom, hogy többet önmarcangoltam, és kevesebb önbizalommal bírtam mint az átlagos fiatalok. Ha kevés szépséghibád van, akkor azok feszítenek, állandó kényszert érzel, hogy azokat kijavítsd, és bűntudatod van, ha teszel ellenük, hisze eltékozlod a szépséged!
    Így lettem én kényszeresen sminkelő, szőrtelenítő, hajbelövő, manikűröző, mindig tökéletesen felöltöző, fogyókúrázó görcs egészen egy évvel ezelőttig. A férjem szemében láttam először, hogy szeret ahogy vagyok, nincs benne de vagy csak, és ebben az ölelgető szeretetben lassan felhagytam a kényszeres sporttal, a revüsminkkel, váltottam kényelmes, igényes ruhákra, minőségi cipőkre, könnyen kezelhető frizurára.
    És már nem húzódom el az öleléstől, ha elfogyott a borotva.
    Hogy ez kívülről úgy tűnik, hogy elhagytam magam? Lehet. Több az időm, kevesebb a feszülés, boldogabb vagyok. Van benne egy kis dafke is, de attól még a lazaság rörmteli lazaság.
    Kényeztetem magam alvással, finom, egyszerű ételekkel, figyelek a jelzésekre, a fáradtságra. Fityiszt mutatok a shouldoknak, már nem hordok el hegyeket ha nem esik jól, és nem muszáj.
    Szóval, jól megvagyunk a testem, meg én, néha méltatlankodok a hájak és a szőrök miatt, de inkább csak vállat vonok.
    Egészséges vagyok. Bár, két dolog miatt azért neheztelek a testemre: rendkívül termékenynek tűnik, mégsem az, és tagadhatatlanul elkezdett romlani a szemem, az enyém! az én fáradhatatlanul olvasó szemem!

    Kedvelés

  32. Ahogy itt olvasgatom a hozzászólásokat, ahogy a nők többsége kimunkált kifejezésekkel és aprólékossággal elemzi a testét és hosszasan sorolja a vélt vagy valós hibáit, minden kis porcikájának tudatában van annak kinézetével együtt….felmerült bennem, hogy egy férfi mit fűzne hozzá a témához: barna hajam van, barna szemem, van egy kis pocakom, de szoktam sportolni, és alapvetően van egy csomó sokkal rondább pasi nálam. Azt kész.

    Kedvelés

      • De tényleg, nagyon potens. Az egy dolog, hogy az asszonnyal már nem tudok, én nem értem miért kellett így elhagynia magát, más nő bezzeg! és egyébként is mindig fáradt. A recepciós lány is sokat dolgozik, mégis kedves volt velem tegnap. Szerintem direkt bejön neki, hogy magasodik a homlokom, ez férfinál erény, az érettség jele.

        Kedvelés

      • A tisztes, őszes halánték a nő számára ajándék és úgy kell mint az őszi napsugár…

        Kedvelés

      • Jaj, igen. Most eszembe jutott a Budapest Bár, ahogy Lovasi énekeli, hogy “én minden nőnek tetszem, jaj, üldöznek a nők! hát kérdezem, hogy mér’ nem hagynak békén ők? én újabban lefekszem, már fél 9 előtt, mert éjjel Pesten a viszonyok rettentőőők! rendben van, elismerem, hogy fejem, meg a szemem, rettentően szép! tény, hogy a kicsi, hamis alakom is csodás, na de van más férfi még!” :D:D

        Kedvelés

    • Van, aki arra büszke, hogy húszéves kora óta ugyanannyi a testsúlya (tömege). Persze, csak kicsi átalakul, meg az izom nehezebb is, mint a háj. Ha meg pocakká válik az izom, és ugyanannyi a súly, hát…

      Kedvelés

    • Nem ismerik a testüket, mert az övékkel kapcsolatban negyedannyi elvárás sincs. És nem “szoktam sportolni”, hanem azt mondják, hogy “eh, többet kéne sportolnom”, ami, rohadt vicces, de annyit jelent, hogy nullánál többször kéne hasizmozni egy héten. A pocak a legtöbb férfinál az egyetlen kritikus pont. Nálunk meg basszus, comb, fenék, mell, has, és …

      Kedvelés

  33. A testemet mostanra már megszerettem. Kár, hogy ilyen sok időbe telt. Mert a sanyargatásával és büntetésével elcseszett időt – kamasz éveimet és húszas éveim elejét- már nem lehet visszahozni, sajnos. Nevetséges, hogy amikor a legszebb volt, akkor volt bennem a legtöbb gátlás és szorongás miatta. Ma már szeretem, figyelek a jelzéseire és azt adom neki, amit kér. Kár, hogy korábban sokszor nem figyeltem rá eléggé vagy bántottam – nem kíméltem a világon semmitől. Pedig jól működik, makk egészséges és nagyon pontos. Korrekt is, mert ha jó vagyok hozzá, biztosan meghálálja. Azt hiszem, az a legrosszabb neki, hogy a végletek embere vagyok. Egyik nap letettem a cigit, másnaptól futni kezdtem. Ha sportolok, akkor nagyon csinálom, a legszélső határig kikényszerítek belőle mindent. Aztán, ha elértem, amit akartam, akkor meg felhagyok vele és hónapokig nem érdekel van-e igénye a mozgásra. Szerencsés vagyok, mert arányos alkatot örököltem és ha nem mozgok egy fél évig sem látszik meg, csak az állagom lesz kevésbé elasztikus. Így állandó súlyom sincs, 5 kiló jön és megy össze-vissza. Sok mindent látok már szépnek magamon. A hajamat, az arcomat, a derekamat és a vádlimat. Ezek valószinűleg mindig is azok voltak, csak hol voltam én akkor agyban, jaj?! Amit szívesen elcserélnék mással: a kezeim, a lábfejem és a bőröm. A kezeim kicsik, mindig szárazak és hidegek, a körmeim pedig papír vékonyságúak. A lábfejem is kicsi, viszont jó széles, a lábujjaim pedig rövidek. Akiben ez a tappancs erotikus vágyat ébreszt, az perverz, kezeltesse magát. 🙂 A bőröm rémesen érzékeny és problémás. Minden látszik rajta. Ha keveset iszom, ha nem eszem jót, ha keveset alszom, ha sokat utazom, ha ideges vagyok, ha szomorú vagyok és még sorolhatnám napestig. Rengeteg ápolás, drága termék, idő és odafigyelés mellett olyan, amilyen. Ha holnaptól nem lehetne arckrémet, vagy alapozót kapni, én Dunának mennék azt hiszem 🙂

    Kedvelés

      • Ha kinyitom is, de ami nem szép, az nem szép és látom, hogy nem az. A barátnőm szólt rám maraton futás előtt, hogy mit kenek az arcomra, hát úgyis lefolyik mindjárt! Válaszom: a bőrhibák mindig bőrhibák.

        Kedvelés

      • Úgy-úgy! 😀 persze fehéren kicsapódott sópacák voltak a pofámon a futás végén. De én igazán mindent megtettem, hogy jó közérzettel fussak.

        Kedvelés

  34. én egy ideje már nagyon szeretem a testem, az bánt, hogy régen, amikor üde és karcsú volt, na akkor nem szerettem. meg kicsit az is zavar néha, hogy nem hiszik el nekem, hogy tényleg szeretem a testemet. mert, gondolom, ők nem szeretnék annyira a helyemben, ha nekik lenne. de ez az enyém. két gyerek után lettem rá a legbüszkébb, hogy ilyen tökéletesen működött.

    Kedvelés

  35. Nagy megterhelésnek volt kitéve a testem, reklamált a derekam piszokul, aminek az lett a vége, hogy egy éve eljárok tornázni (büszke vagyok a kitartásomra!), nagyon szép tartásom lett, a kg-ok is tartást kaptak, mindenki megjegyezte, hogy más lettem. Viszont amikor lemegy rólam 3-4 kg, sokkal nőiesebbnek érzem magam, azokkal a plusz kilókkal (férfiak is) pedig a környezetem lát nőiesebbnek.
    A fogaim nem állnak tökéletesen, de már megszoktam. A fogorvos 10 éves koromban azt mondta, majd kinövöm. Nem így történt.
    Gyes alatt szép vádlim lett és izmos felkarom és szép melleim.
    Nagyon szép kezem volt, de már látom a kort és elcsodálkozom, hogy megy az idő.
    Hálás vagyok a testemnek, hogy teszi a dolgát, még nem reklamál nagyon a sok dologért. De tudom, hogy folyamatos amortizációban vagyok és néha félek, hogy nem jó vége lesz.
    Megígértem magamnak, hogy ősszel keresek egy jó szaunázós helyet.

    Kedvelés

  36. szeretnélek kérdezni titeket a masszázsról, még alig volt róla szó a poszt kapcsán.
    aki jár miért jár? mit ad nektek? mennyire tartjátok alapnak az egészséghez?
    én igyekszem hetente vagy kéthetente megadni a testemnek, pár éve ezt tartom az egyik leghatékonyabb megelőző módszernek a jó kaja, a jó levegő és a mozgás mellett. mondjuk elég sok fizikai munkát végzek. sokszor gondolkozom azon, hogy a masszázs vajon miért nem elterjedtebb itthon? a testnek is jó, a léleknek is, az egészségnek is. miért nem elterjedtebb ez nálunk? így a testünkkel kapcsolatosan.

    Kedvelés

    • Jó kérdés. Engem egyszer befizetett egy alapos thai masszázsra a barátnőm, hogy az egyéves gyerekem mellől lépjek már le hébe-hóba, és a mai napig emlegetem, olyan jó volt. Itt, a környékünkön lakik egy vietnámi fickó, állítólag nagyon jó, és még egyszer se voltam nála, az oviba járnak együtt a gyerekeink. Minden adott, hogy elmenjek, azt mégse. Pedig jó lenne.
      Talán nincs ennek nagy kultúrája itthon, az én fejemben legalábbis ez a luxus kategória, pedig nem is.

      Kedvelés

      • igen, én is ilyesmiket gondolok erről. pedig olcsóbb mint a sok más amire szokás nőként költeni és tényleg annyira jó, ha jó a masszőr és korrekt az egész.
        nincs benne szerinted a testi kontaktustól való ódzkodás is? meg esetleg épp a szégyenérzés a saját testünk kicsomagolása miatt? meg még olyanra is tippelek, hogy ez valami ami “nem jár” a nőknek. amit írsz, hogy ez “luxus”-nak számít. pedig annyi erőt ad és lehet benne lelazulni, kikapcsolni. én nagyon szeretem.

        Kedvelés

      • Mondjuk bennem nincs szégyen, de lehet, hogy valakiben van. Ha elmennék masszőrhöz, az olyan, mint mikor az orvosnak mutatom meg a testemet, nem értékeli, nem azt nézi, mennyire szép vagy csúnya. Ez inkább a “nem jár, nem vagyok elég jó, hogy ilyenre költsek, drága, inkább veszek tornacipőt belőle a gyereknek”. Írjál még ilyeneket, mert akkor lehet, hogy nem lesz több hasonló párbeszéd az oviban:
        Én: Sokat gondolok mostanában a férjedre.
        Masszőr felesége: ??????
        Én: Nagyon fáj a nyakam.

        Kedvelés

    • Én még soha nem voltam masszázson. Egyrészt az ára miatt – nem érzem úgy, hogy nekem nem jár, csak ennyi fizuval ez tényleg luxus lenne – járni jár, csak nem jut. Másrészt valóban nem szeretem, ha idegenek hozzám érnek. A férjemmel viszont szoktuk egymást masszírozni, és az tényleg nagyon-nagyon jó.

      Kedvelés

      • Ehhez most én is: tavaly voltam életemben először masszázson, egy nőhöz mentünk mindketten, Évához, a saját háza mellett egy kis szobában van a “műhelye”. Nagyon kedves, és nagyon jólesett minden alkalommal a masszázs, mégis éreztem, amikor esetleg másnak említettem, hogy ez sznobizmus, ne dicsekedjek már.
        Elárulom, nem fizettem háromezer forintot sem egy órás masszázsért, igaz, “csak” frissítő volt, de tényleg az volt. Jólesett nagyon. Ha azt nézem, hogy háromnál kezdődik a fodrász, akkor nem értem, mi ebben a luxus. Persze, ennek az ára is lehet nagyon sok, de előbb inkább körül kéne nézni. Szerintem elsősorban gátlás miatt nem mennek az emberek masszőrhöz.

        Kedvelés

      • Egyszer jártam egy masszőrrel. Életem leglazább fél éve volt a szó legszorosabb értelmében.Kedves fiú volt, de olyan menthetetlenül buta, hogy a csodakeze sem bírta egyensúlyozni. Azóta sem voltam, drágállom, hiába 3-4 ezer forint csak, viszont tapasztalatom szerintminimun heti rendszerességgel van értelme.
        Érdekesség, hogy 80évvel ezelőtt sokkal inkább a rendszeres szépségápolás része volt, mint ma.

        Kedvelés

      • Fontos, hogy összhang legyen a masszőr és közted, olyankor könnyebb átadnod magad neki, ráadásul minden újabb alkalommal kisebb lesz a gátlás. Nekem, amikor sokáig nem volt pasim azért is mentem ferfi masszőrhöz, hogy legalább így begyűjtsek gyengéd érintést egy pasitól (meg persze a masszázs egyéb jötékony hatásaiért). Jól esett és egyáltalán nem éreztem cikinek. A jövőben is élni fogok vele, ha szükséges 🙂

        Kedvelés

    • Mi néha a baráti társasággal, akikkel együtt zenélünk, egyre gyakrabban spontán egymásnak esünk, és körbemasszírozzuk egymást. Furcsa intimitás, és nagyon szeretem, nem idegenkedek tőle. Idegenekkel sem, ha az az idegen szimpatikus. Most a nyaraláson is volt a szálláson ilyen kis laza esti iszogatás, az is kör-masszázsba fulladt a végére. Jó, tiszta, ősi dolog nekem, semmi idegenkedést nem vált ki belőlem. Profi masszőrhöz nagyon ritkán, otthon a faluban megyek, ott nevetségesen olcsó. Jó lenne gyakrabban, csak nem jut rá, így maradnak ezek a baráti körbemasszírozások.

      Kedvelés

  37. Voltam többször, de nem találtam jó masszőrt, így elmaradt. Meguntam a keresgélést és az ismerősök sem járnak. Most tanulja a barátnőm, remélem ügyes lesz, mert nagyon ciki azt mondani, hogy nem vagy jó. 26 éves koromig kisvárosban éltem, ott még ennyire sem járnak masszőrhöz. Pedig anyukám korúaktól mennyit hallottam, hogy az orvos által felírt masszázs milyen jó volt, de utána elmenni máshoz? Az olyan macerás.

    Kedvelés

  38. Az én testem langy táj valahol Milo és Willendorf között. Szeretem. Tényleg mindig bele tudok az otthoni tükörbe mosolyogni, kihúzva magam, de a próbafülke már riaszt, ez tagadhatatlan. Soha nem volt központi kérdés nekem a külcsín, és ezt a szemléletet köszönöm a családomnak, akik mindig azt tükrözték, hogy egy csoda vagyok, és nem is a szavaikkal elsősorban. És szépnek is láttak, de ez volt a legkevésbé fontos nekik. Én a férjem által is úgy élem meg az elfogadottság, szeretettség élményét, hogy ez természetes dolog. Akinek köze van a testemhez, annak jó. Nekem, neki, a három gyerekemnek. Mások véleménye meg nem nagyon ráz meg. Önfeledten és szabadon táncolok sokszor nyilvános helyen is, azt mondják sokan, nézni is élmény. Nem a testem mutatom meg ilyenkor (sem), hanem önmagamat, aki nem hagyja magát nyomasztani elvárásokkal.
    Tudom, mi esik jól, és bevállalom, vagy nem, mert nem éri meg. Máig van hajlamom az éjszakázásra, iszom alkoholt, de a ciginek ellenállok már bő hét éve, melyből majd kettőt szoptatás és terhesség már nem indokol. A szénhidrát és zsír általi önjutalmazás ill. stresszoldás egy olyan rutin, melyet jó volna kiiktatni, és főleg visszatérni a kora felnőttkorban kialakult sportosabb énemhez. A biciklivel már elindultam.

    Kedvelés

  39. Sosem voltam igazán jóban vele, főképp a kerekded hasam zavart, ami nem túl nagy, épp csak nem lapos (többnyire). Csináltattam rá egy szép, egyszerű tetkót, azóta szebbnek látom. 🙂
    Amúgy világ életemben inkább vékony voltam, 168 centihez olyan 50-52 kiló.
    Aztán főiskolásként lassanként rájöttem, hogy ez a test szép. Hogy a legjobb helyeken kerekedik. Hogy egészséges, erős, nőies. Azóta kényeztetem bio ételekkel, saját készítésű naturkencékkel, jógával.
    És ő hálás: kihordta a három gyerekem. Elbírta, s bírja most is az egész napos kendőben hordozásukat. Bírja az egész napos pattogást, cipekedést. Betegségek jellemzően lepattognak róla. 🙂

    Most, a harmadik gyerekem világra szülése után majd’ hat héttel van ugyan továbbra is karcsú derekam, de hozzá még egy szép pocakom is. Nem tagadom, volt már, aki megkérdezte, jön-e a következő…
    És az a furcsa, hogy jobban érzem magam a testemben, mint valaha. Tetszik, hogy nem fúj el a szél, még erősebbnek érzem magam. S minden változás, amit látok magamon, arra emlékeztet, hogy itt vannak a gyerekeim, és hogy az erőm egy részét épp nekik köszönhetem.

    Kedvelés

    • Tényleg, ez alapvető, az ember egyszercsak rájön, hogy meg kell adni a testének (kívül is, belül is) a jó minőségű ételt, kozmetikumot, és akkor hálás lesz, erős, kiszolgál, nem fáj. Elképesztő, amikor luxusautóval járó embereket látok műanyagot enni-inni, ők nem tudják, hogy abből van a testük, amit megesznek? (egyszer láttam riportot egy bio-kutyatápgyártó pasassal, aki erről beszélt, hogy az emberek megeszik a legszarabb kajákat, a kutyájuknak is megveszik a legolcsóbb vackot, de az autójukba képesek a legdrágább benzint tankolni, nem látják az összefüggést…)

      Kedvelés

      • Egyáltalán nem ritkaság a család szájától elvont pénzből suzukiba tankolás!

        Kedvelés

      • Olyannyira nem, hogy a saját apám is jó példa erre… zenetanár ennek megfelelő fizetéssel, de a drága luxuskocsi az KELL, mert megérdemli, és a fővárosban is csak ezzel közlekedik. Amúgy szemetet eszik, és nem jön el unokát látogatni, mert jaaaajjj, de messze lakunk (kb.10 km), és drága a benzin. Hát gratula. A gyerekeim annyit látnak nagypapából, hogy sosem ér rá, és mindig panaszkodik, hogy nincs pénze.
        Én meg tudom, hogy csak olyan segítséget kérhetek tőle, ami autózással jár, tiszta vicc.

        Kedvelés

  40. Ahogy olvastam a hozzászólásokat, eszembe jutott, hogy a kecsketejszappanos mosdás+krémezésen kívül semmiféle arcápolásra nem jutott időm hetek óta, így gyorsan rákentem kicsit az őszibarackból, amit épp ettem:)
    Egyébként a térdemet, combomat leszámítva szeretem a testem, széles a vállam, karcsú a derekam, szép a mellem, eddig 4 évnyi szoptatás után is tartja a formáját, kicsit nagyobb lett, de nem lóg. Az első lányom után híztam 8 kilót (terhesen minimálisat, de szoptatás alatt igen), azt furcsa volt megszokni, de nem görcsöltem rajta különösebben, nem volt vészes (most utólag látom az akkori fotókon, hogy nagyon más volt az arcom azzal a 8 kiló többlettel). A második terhesség alatt viszont egy grammot se híztam, tehát tkp. elfogyasztottam a súlytöbbletet, most ugyanannyi vagyok, mint ahogy először terhes lettem, bár nem pont ugyanolyan elosztásban. Nagyon féltem tőle, hogy a terhességekkel csupa csík leszek, mert a fenekemen már kiskamaszként megjelentek az első csíkok, de szerencsére megúsztam. Nem sportolok túl sokat (a combomon, fenekemen lenne pedig mit feszesíteni), de sokat gyalogolok, kertészkedem. Azért tudom, hogy ennél többet kellene mozogni, de valahogy sosem lesz rendszer az időnként fellángoló sportolási kísérletekből. Viszont nagyon egészségesen eszem, tavasztól őszig a saját veteményesemben termett zöldségeket javarészt, érzem is a hatását, mióta nem vagyok hajlandó semmi szintetikus szart megenni, nyoma sincs a kamaszkoromat végigkísérő gyomorégéseknek, hasfájásoknak, és a bőrőmmel-jahammal sincs semmi gond, mióta csak natúrkozmetikumokat használok.

    Kedvelés

  41. Pakolgattam, rendezgettem, szelektáltam (költözés) régi fényképek. Nézem, hogy igen, 19 évesen tulajdonképpen tökéletes alakom volt. Aztán nézem, hogy 29 évesen is – az az egy-két kg plusz még kifejezetten jót is tett. A szépséghibája a dolognak, hogy nem, nem láttam magam szépnek se 19 se 29 évesen. 182 cm magas vagyok, tiniként kórosan sovány 50-55 kg, csúnya, a fényképek nagy részét meg is semmisítettem abból a korszakból. Aztán az elmúlt 20 évben- most vagyok 39 – olyan 60-65 kg körüli súlyom. Most 68 és nem vagyok kibékülve vele, pedig a BMI index szerint ez bőven a vékony tartomány. Aztán majd 10 év múlva ácsingózva nézem, hogy milyen karcsú is voltam 39 évesen… És ezt most miért nem tudom látni? Bennem van a hiba? Vagy rendszerhiba? Vagy beszippantott a rendszer és én hagytam magam? És nem, nem mondhatom, hogy nem kapok pozitív visszajelzést. Most tényleg ezen a 3-5 kg mínuszon múlik a boldogság? Amikor nagyon boldogtalan voltam, szerelmi bánattól képes voltam 2 hét alatt ledobni 6-8 kilót. Most stressz, változás és inkább felszalad. Olyan 3 éve rendszeresen járok pilatesre, nekem nagyon sokat adott. Ha tudok rendszeres menni, egész másképp érzem magam a bőrömben. Ami még érdekes, és ezt nem bánnám ha így maradna, hogy 20 éve vagyok olyan 30 körüli 🙂 Mikor huszonpár voltam, akkor egyetem mellett már főállásban dolgoztam a helyi lapnál- mindenki azt hitte, hogy egyetem után kezdtem, tehát 22 évesen, 3 évnyi munka után 27-28 körülinek gondoltak, most 30-32-nek- bár már rég nem a helyi lapnál :).
    Szeretem a selymes bőrömet, a vékony bokámat és csuklómat, a szép hosszú combomat, a hattyú nyakamat, a szép dekoltázsomat. (És igen, én nyáron ki is pakolom.) A gyakorlatilag ráctalan arcomat- apró, picike szem körüli szarkalábakkal- de azokat is elfogadtam. Van egy picike úszógumim a derekam körül – ezt nem szeretem. Adok a testemnek köleskását, zabkását, finom joghurtot, sok salátát, rukkola, madársaláta, ezek a kedvencek- rá tökmagolaj vagy balzsamecet, de csak a jófajtából. Csirkemell, lazac. Nem kap fehér lisztet, cukrot. Ha elcsábulok sütök zabpelyhes kekszeket, vaj, 90%-os csoki, vagy 80 %-os narancshéj darabos. Ha nagyonnagyon- akkor kis mascarpone-tejszín-málna. Finom sajtok, camembert mézzel. És igen, kényeztetném masszázzsal, fogom is. És szaunával is. Hogy milyen jó belecsobbanni a 15 fokos vízbe és utána milyen bizsergető. Hiányzik.
    A 8 éves lányom tökéletes. Billegeti magát a tükör előtt, pózol a ruháimban. Naponta többször elmondom neki, hogy milyen szép. Nekem sosem mondák, én mindig okos voltam. Hogy kell jól csinálni, hogy Ő 10 és 20 és 30 év múlva is szépnek lássa magát? Egyedinek, megismételhetetlennek. A maga esetleges tökéletlenségeivel is tökéletesnek.

    Kedvelés

  42. ma szetneztem a tengerparton, en voltam az egyetlen no egyreszes furdoruhaban, mindenki mas bikiniben volt. ugyhogy holnap elokeresem a bikinimet es megbaratkozom a hasammal. hulyeseg gorcsoket taplalni magamba. es megprobalok tobbet jarni uszodaba, talan szeptembertol mar lesz ra idom.

    Kedvelés

  43. Visszajelzés: Az én testem | Eszter's Offtopic

  44. Ez ma kell, mint egy falat kenyér. Pont ez kellett.
    Az én testem:
    Az orom pisze. Ahogy az exem mondaná, bele esik az eső. A lányaimé is ilyen.
    A hajam vastag, dús, sok, néha átok, hogy ilyen vad, de már megszerettem. És ma vettem egy felcsatolható pót-tincset hozzá: a barna tincs vége türkizkék. A saját hajamat már nem bántanám, két éve nem samponozom, csak hennázom, de ez a lázadás ma kellett.
    Szemem, szám szép, de nem mosolygós jó ideje, inkább csak megvető nézésekre-mosolyokra futja…
    Vékony vagyok. Amikor a férjemnek mondtam, hogy gebe vagyok, akkor azt mondta, hogy, csak vékony és izmos. De már nem mondja, és én sem érzem így. Amikor idén februárban megtudtam, hogy apám ( a külvilágnak minta-apa, kedves barát – a valóságban egy agresszív, lelki-fizikai szadista) intenzívre került, akkor leálltam mindenféle mozgással. És a halála sem szabadított föl. Legalábbis a mozgás szempontjából. Azóta punnyadok.
    A vádlim formás, mert hat évig népitáncoltam, a férjem is emlegette, hogy ez tetszett neki. De én ma csak azt látom, hogy semmilyen.
    Az én testem: nem az enyém.
    Az én testem pusztul, sorvad, rohad, és szép lassan elfogy.
    Az én testem: már nem kér, és ritkán kap.
    Az én testem: már nem olyan izmos, mint ahogy képzelem.
    Az én testem: úgy adja oda magát, hogy közben már nem sír (mert minek, annál hamarabb vége van), csak utána.
    Az én testem szombaton lesz 28 éves.

    Kedvelés

  45. Azon gondolkodtam, hogy az utóbbi időben miért nem érzem magam a testemben, miért nem érzem a tagjaimat, a hátamat, csak ha fáj, az izmaimat. Egy nagy, puha masszában hordom az agyamat. Évek óta csak az számít, mit mondok, mit teszek, az, hogy hogy nézek ki, meg egyáltalán nem. A gyerekeknek már nem kell a mellem, a férjemnek nem kell a testem, és olyan nagyon nekem se kell, hogy jó legyen, csak vigye a fejemet. Pedig fontos lenne. Hogy ne evéssel, hanem mozgással boldogítsam, hogy járjak kozmetikushoz meg masszőrhöz. Szublimáltam magam az utóbbi években, elválasztottam magam a testemtől.
    Pedig fontos, még a spiritualitás se megy nélküle, “Ez az én testem, mely értetek adatik” – Test nélkül nem lehet élni, szenvedni, érezni, örülni, megváltódni. Köszönöm.

    Kedvelés

  46. Én szeretem a testem. Nem mindig szerettem, mert másoknak nem tetszett, és ennek hangot is adtak. 4 évvel ezelőttig nem hordtam szoknyát, vagy rövidnadrágot, mert ilyen pipaszár lábbal? Aztán rájöttem, hogy nagyon is jók a lábaim. Az orrom se tetszett az embereknek. Szerintem viszont nagyon jó kis orr, igen, vastag, de madárszerű arcot kölcsönöz nekem, én pedig imádom a madarakat.
    Erős a testem, és makkegészséges. Tud futni, úszni, biciklizni, túrázni (álmomban repülni is!). Tud vakító gyönyört érezni. Tud vért adni. Tört csontom, és érzem is az időváltozást, de úgy fogom fel, hogy így is közelebb kerültem a természethez. Vannak csíkok a bőrömön, de nekem azok is tetszenek, azt képzelem, hogy 1/67 részben tigris vagyok.
    Örülök, mert szépnek látom a testem. A tükörben is mindig mosolygok az arcképemre.

    Kedvelés

  47. Nézzétek el nekem a reklámot, nem az a lényeg. Belinkeltem a hét legnézettebb vírusvideóját, ezen a héten összesen 10,5 millióan, a kampány indulása óta pedig összesen 13,9 millióan nézték meg. A szpotban a fényképezők, kamerák elől bujkáló felnőtt nőket állítanak szembe gyerekekkel, akik imádják, ha fotózzák őket. A szpotban felteszik a kérdést: Mióta nem gondolod, hogy gyönyörű vagy? http://www.youtube.com/watch?v=SPFsa6FLvlg

    Kedvelés

    • Összeszorult a szívem, amikor a gyerekekre váltott. Rendesen sírhatnékom lett. Előttem a kislányom, aki 6 éves és gyönyörűnek látja magát, táncot lejt, gyönyörködik magában a tükör előtt és fürdés után azt mondja, hogy “úgy szeretem a puncikámat”. Olyan erőt és bátorságot merítek belőle, hogy én is szépnek lássam magamat. Nem tudom, hogyan kell “jó” anyának lenniem úgy, hogy ez megmaradjon neki.

      Kedvelés

  48. neha elgondolkozom hogy mikor is leszek elegedett a testemmel ha 33 evesen sem vagyok. alapvetoen szepnek latom magam es csinosnak, aztan meglatok egy rolam keszult kepet es latom a tokamat es hogy fuuu de kover vagyok es a hasam is milyen es rancaim is vannak es gorbe a hatam, stb, aztan belenezek a tukorbe es azt latom hogy szep vagyok de a nadrag megsem all jol rajtam.. nem tudom, valahogy zavaros az onkepem. miert gondolom hogy csak az szep aki olyan amilyen a szepseg ideal? miert nem lathatom magamat szepnek tokaval? az csunya? kizarok ok? es ha szepnek latom magam akkor miert ilyen bizonytalan ez? miert egyreszes a furdoruham? miert gondolom hogy csak a fiatal, feszes lehet a szep? miert kell hogy a ferjem szepnek lasson? miert nem lat szepnek? mikor vagyok szep?

    Kedvelés

    • Úgy hallottam, a vakok között nincsenek étkezési zavaros nők. Mivel ők a tapintásukkal is tájékozódnak, nekik pl. a gömbölyű formák jobban tetszenek, mert kellemesebb a tapintásuk. Sokszor gondolom, hogy azokban az időkben, amikor a nők többsége csak a patak fodrozódó vizében láthatta magát tükröződni néhanapján, jobban érezhették magukat a bőrükben. Ja, és a fotókról…azt a kisfilmet láttátok, amin egy rendőrségi rajzoló rajzol le nőket egyszer a nők önleírása, aztán férfiak leírása alapján? Elképesztőek a különbségek…

      Kedvelés

  49. Csendesen hozzáteszem a bejegyzéshez, kinek van még szerintem pajzsmirigy-túlműködése: Kosztolányiné kissé rosszmájú leírása szerint Csinszkának (“bazedovkóros ingerlékenység”), Frenknek:

    , és szerintem Adynak is (ezt a szemük miatt mondom).

    Kedvelés

    • ezt jo volt latni.
      es ismet hala a blognak elhataroztam hogy matol tukor elott gyakorlom hogy szep vagyok, tetszem magamnak, szep vagyok. mert mikor ha nem most? hatha sikerul.. es akkor talan a lanyomnak is konnyebb lesz, hiszen utanoz engem.

      Kedvelés

      • ki is probaltam. felvettem a ruhakat amiket szeretek, odaalltam a tukor ele, mogem osont a lanyom, fele fordultam es mosolyogva mondtam, nezd milyen csinos vagyok. nezd milyen csinos az anyukad. meglepodott. aztan elmosolyodott. es ma egesz delelott bikini utan rohangaltam, egyenlore nem talaltam, de bikini marpedig lesz.

        Kedvelés

      • Jó!!!! A tükör is, és a bikini is 🙂
        Egyébként – ezt már talán írtam korábban is valahol – engem kicsikoromban legyalultak önbizalmilag, volt melóm vele, hogy összetákoljam magam, de a lányom már erős önértékelésbe nőtt bele. Ő már azt mondja, ha megyünk valahová: anya, milyen jó csajok/lányok/nők vagyunk mi ketten! És neki is nagyon erős a gerince, minden értelemben.

        Kedvelés

      • Nálunk is ilyesmi van. A lányom illegeti magát a tükör előtt, múltkor rávett, hogy én is vegyek szoknyát, kalapot. Együtt mentünk, és tiszta boldog volt: Anya, mi vagyunk a két kalapos-napszemüvegesek.

        Kedvelés

      • ma kozolte a 4 evesem hogy o kover. aaaaaaaaa ennyire hulye hogy lehetek. remelem meg nem keso hogy leutanozza azt is amint gyonyoru es csinos vagyok. es remelem hogy engem utanoz nem mashol szedi ossze ezeket.

        Kedvelés

      • jelentem megvan a bikini. szam szerint ketto. megyek is delutan uszni es melyre asom az egyreszes furdoruhaimat. megyek valami kavitacios zsirbontasra is es napi egy orat uszom. az en lanyaimnak bombano lesz az anyja es nem csak lelekben. koszi meg egyszer ezt az irast, felrazott.

        Kedvelés

  50. (Napokig kellett gondolkodnom, hogy össze tudjam szedni, milyen az én testem.)

    Az én testem egy tükör. Tiszta, pontos, okos tükör. Mindig megmutatja, hogy vagyok, hogyan élek, hol tartok. Van, aki mindig szép, ismerek ilyen embereket. Akkor is, ha nem alszik, akkor is, ha szomorú. S olyan is van, akinek mindig megtört az arca.

    Az én testem változik, reagál, s jelez nekem. Ezért okos.

    Megölel, cinkosan mosolyog, ha nem dolgozom többet, mint amennyit elbír; ha elegendőt alszom; ha jókat eszem; ha sportolok; ha elégedett vagyok; ha sikerélményem van; ha élményeim vannak, ha rend van körülöttem.

    Én (még) nem tudok mindig egyformán gondoskodni róla, van, hogy elhanyagolom.
    Ha olyan időszakom van, sportot kap, napfényt, levegőt, jó ételeket, fodrászt, kozmetikust, kevés, de minőségi kozmetikumot. Ha olyan időszakom van, ezekből van, ami kimarad. Ami soha sem marad ki: a minőségi, szép ruha.
    De mindez nem a legfontosabb, mert az én testem akkor jár örömtáncot, ha a lelkem sárgára van fényezve, ha az életkörülményeim, emberi kapcsolataim rendezettek. Ilyenkor felfogott hajjal, plusz kilókkal, smink nélkül, kevés alvással, hamburgerrel a kezemben is szép vagyok.

    Kedvelés

  51. Honnan is kazdjem?
    Tiniként karcsú, magas, mások szerint elől deszka- hátul léc” -nem voltak nagy melleim- esetleg kaszáspók voltam, de nekem igazából tetszett. Csinosan öltöztem, bár a mai eszemmel kurvásnak látom, akkoriban majdhogynem visszafogottnak minősültem a lányok közt.
    Nagyon sokat rontott a közérzetemen az, hogy akkoriban amikor nőiesedni kezdtem, nem tudtam feldolgozni az utcai atrociásokat. Beszólások, fütyülések, utánam röfögtek mindenfelől. Bók, mi? Egyszer alám nyúltak a buszmegállóban, a mai napig ügyelek ki merre megy el mellettem, annyira megrémített. Lehettem vagy 16.
    Azután? Rendszeres sportnak vége, tanulni kell az érettségire, aztán egy rosszul elsült felvételi: azóta se mondtam meg apámnak, hogy azért sült el rosszul, mert kijöttem a felvételiről már a legelején, mert nem akartam oda járni – ilyet nálunk nem lehetett mondani. Aztán álló évig hallgattam, hogy nem leszek semmi, nem vagyok semmi, hülye vagyok… Majd egyetem, ócska kaják, kolesz.
    És akkor elbújtam a testemben, 55 kg-ról 90 fölé tornáztam magam. Mióta nagykorú vagyok fogyózom, ennek eredményeként csak(!) évi 3-4 kg maradt rajtam. Azóta is, azaz kb. 18 éves koromtól hallgatom -most 30 vagyok- a szüleimtől, hogy “fogyjál le”, és látom a szemükben a… nem is tudom. Szánalmat? Undort? Nem tudom megfogalmazni.
    Kb. 1 éve derült ki, hogy gyógyszerrel kezelhető az, hogy egyáltalán nem fogyok: pajzsmirigy alulműködés. Oka: tartós stressz, eredménye kb. 30-35 kg plusz súly (175 cm 55 kg-ról 90-re). Igaz lelkiismeret-furdalás nélkül nem tudom mikor ettem “normális” kaját utoljára.
    Az elmúlt 1 évben kezdek hinni magamban, és kezdek szembeszállni a szüleim ítéleteivel, kezdem a saját utamat járni. Szégyen, hogy ehhez egy vetélés kellett, ez ébresztett rá, hogy nem fogom eldobni magamtól az én saját életem, és meg fogom védeni a családomat apámtól. Szégyellem, hogy 7 éve vagyok a párommal és csak érte nem tudtam felemelni a fejemet. Se magamért, már sokkal-sokkal korábban.
    Mostanában emiatt sűrűn áll a bál otthon, de már nem érdekel. Azaz dehogynem, sosem fogom tudni rendesen kezelni ezt, de dolgozom rajta.
    Már tudom, hogy megbecsülésre, dicséretre (amire hatalmas szükségem volt mindig is) nem számíthatok apámtól – pedig még doktor is lettem a kedvéért…

    A testem? Nagyon sokban Loláé 🙂 Nekem is ambivalensek az érzéseim, mikor épp jó kedvem van balerinaként repkedek, aztán a tükör elé kövülök, amikor meglátom az elefántot, aki visszanéz rám. Rengetegszer látom magam sokkal hatalmasabbnak, mint a tényleges valóm. Hétfőn megyek speckó dokihoz, aki remélem segít végre ténylegesen fogyni és akkor végre megint kaszáspók lehetek, bár már sokkal formásabb vagyok. De akkor megint jönnek a megalázó beszólások?…

    Kedvelés

  52. Az én testem szívós, és sokáig fog élni.
    Van egy heg az arcomon, csúnya baleset ért, a sok vér miatt azt hitték, szétszabdalódott az arcom, de nem, csak kicsiny nyoma maradt.
    Az evészavar pokoli bugyraiban vergődtem évekig, de túléltem azt is, elmúlt, mintha sose lett volna.
    Három gyerekem hipp-hopp fogant és hipp-hopp született, miért ilyen könnyen vajon?
    Az emberek jelzéseiből úgy tűnik nekem, a testemen nem látszik a múltam, nem látszanak az éveim, nem látszik a fáradtság, és nem süt rólam az sem, hogy nem sportolok sose.
    Jó testet kaptam, remélem, tudok még valami értelmeset kezdeni vele az életben.

    Kedvelés

  53. Tán’ félreértés, de ha a szöveg szintjén nézem ezt a bejegyzést, akkor nekem az ugrott be, hogy “mely értetek adatik”. S vasárnap hajnal fél hétkor így elemezgetem. (Nem vagyok vallásos, csak pályaelhagyó irodalmár.)

    Kedvelés

  54. Az enyém 28 éves és csak nagyon kevés törődést kapott, kb 5-7 éve tekintem fontos elememnek és ápolom női testként… Mert nem láttam, jó példát, édesanyám nem törődött az övével és az enyémmel sem… Nem járt tornára, nem küldött engem sem, nem vett szép ruhákat nekünk, nem voltam kislányosra nevelve. Sok munkával, ráeszméléssel és szenvedéssel, mostmár kislányoskodom, de a testem megszeretni maradéktalanul még mindig nem sikerült… A testem tehát túl magas (főleg azért látom így, mert a párom nem magasabb, szeretnék néha felkapaszkodni a nyakába), nagy, erős csontjai vannak, nem kecses, nem nőies, hatalmas a kezem, a lábam (az én megítélésem szerint), a mellem szerencsére rendben, bár mostmár nyúlik kicsit…, ha hízok abból úszógumi és hatalmas has lesz… Kicsit narancsbőrös is… Gyakran szégyellem. Keveset tettem és teszek érte… Mindent fontosabbnak tartok, minthogy a testemmel foglalkozzak, aztán leginkább az frusztrál, hogy ő nincs rendben… Na de mostmár elviszem néha gyógytornára, úszni, bicikliztetem, és szánok időt a testápolózásra is 🙂
    Sajnálom, hogy így neveltek és ezért minden kicsit kicsúszott időben: a női önbizalom, a flörtök, a szép ruhák, a szex (és itt még most sem sikerült minden gátat leküzdeni, sok a frusztráció, az aggodalom…), a szerelmek, a “csak úgy” csábítások, a csajos találkozások és ki tudja mi nem… Ez talán abból is látszik, hogy ennyi idősen nem köteleződtem még el, van egy 6 éves kapcsolatom, együtt tervezzük leélni az életünket, de néhanap szerelmes vagyok egy nagyon kedves barátomba, akivel sosem beszélünk arról, hogy miért találkozgatunk rendszeresen egy-egy kávéra immáron 7 éve. Erről jut eszembe, volt már szó arról itt, hogy van-e férfi és nő közt barátság?

    Kedvelés

    • Ha férfi és nő között nem létezik barátság, az csak azért lehet, mert a szerepeink foglyai vagyunk. Egyébként szerintem létezik, miért ne létezne. Én már megtapasztaltam, és ehhez az kellett, hogy jó sok félelmet és bizalmatlanságot letegyek a férfiakkal kapcsolatban, hogy rendezzem az irántuk érzett érzéseimet. De nekem férfi barátot sem könnyebb találni, mint férfi párt. És, ahogy egyszer a terapeutámnak tömören kifejtettem, nem kell minden jó fej fickóval lefeküdni se. (Amikor azt firtatta, hogy ha ennyire kell egy pasi, miért nem szedem fel a jófej barátomat, talán félek a szextől? Ha-ha.)

      Kedvelés

      • Az miért baj? Ha vonzódik hozzád? Erőszakos volt? Nyomult? Nemet mondtál és erre megvonta a szeretetét, megszűnt a kapcsolat? Én ezeket tudom elképzelni mint problémát, a vonzalommal önmagában semmi probléma nincs. Ha viszont ezen bukott a barátság, hát istenem, előfordult már a történelemben, hogy egy barátság tönkrement, nem kell ahhoz különneműnek lenni.

        Kedvelés

      • Nyomult,igen,de sunyiban.És manipulált.Fúrta az aktuális emberemet.Visszaélt bizalmas dolgokkal.Mindezt ártatlan képpel és letagadva,ha rákérdeztem.
        Csak meg akart dugni.Arra ment ki az egész parádé.Szerintem ez baj,igen.

        KBea vetette fel egy korábbi hozzászólásban a témát,arra reagáltam.

        Kedvelés

      • Én szeretném leírni a fiú-lány barátsággal kapcsolatos történetemet. A szándékom nem az, hogy meggyőzzek, hanem ez egy nagyon szép része az életemnek, olyan jó felidézni, jó írni róla, róluk.
        Nekem két fiú barátom volt (van), őket most Balázsnak és Péternek fogom nevezni.(szeretem ezeket a neveket)

        Ők osztálytársak voltak gimiben, én pedig évfolyamtársuk lettem. Nem tudom, hogyan történt, egyszer csak barátok lettünk. Sokat voltunk együtt, mindent megbeszéltünk, együtt érettségiztünk, együtt ballagtunk, volt rengeteg közös élményünk. Majd egy vidéki városba mentünk egyetemre, ott mélyült el még jobban a barátságunk. Volt benne minden. Reggelig tartó beszélgetések, közös bulik, nyaralások, jövés-menés, szeretet, figyelem, élmények, közös megélések. Nyaralások alatt, s máskor is aludtunk egy ágyban, nem történt soha semmi köztünk, sem az ágyban, sem máshol. Aztán egyik nap egyszer csak Balázs másképp nézett rám. Rögtön kiszúrtam, s ügyesen elhárítottam. Tudtam az okát: túl volt éppen egy nagy szerelmen, kereste az igazit, én lettem volna a legegyszerűbb megoldás. Ismert, szeretett, nem lettek volna játszmák, felesleges körök. Néhány hét múlva elém állt, s elmondta, hogy pár hete kicsit megdőlt, de ezek nem voltak reális érzések. Megbeszéltük, megöleltük egymást. Én nem haragudtam rá ezért, értettem, megértettem, mi történt, s később sem volt ezzel kapcsolatban rossz érzésünk, minden ment tovább, mint régen. Nagyon örültünk, hogy még ezt is meg tudtuk beszélni, s könnyen rendezni tudtuk magunkban, egymással.

        Így teltek el az évek, rengeteget kaptunk egymástól. Együtt voltunk szomorúságban, vidámságban. Ha új társaságba mentünk, mindig megkérdezték tőlük, hogy én kivel vagyok. De gyakran megkaptuk a kérdést, hogy “na, ne már, hogy ti nem dugtok egymással, és csak barátok vagytok, így hárman”. Erre a kérdésre alkottuk meg azt a választ, hogy “pedig nem, Balázs és Péter tényleg nem fekszenek le egymással, mert nem melegek”. 🙂 A fiúk néha mondták, hogy ők nem hisznek a fiú-lány barátságban, kivéve velem.

        Balázs már megnősült, s nekem örök emlékem marad, amikor vonattal utaztunk valahova, s ekkor már vele volt a felesége (ekkor még barátnőként), álltunk a folyóson, ő volt középen, megölelt mindkettőnket, s azt mondta, hogy ő a legszerencsésebb ember a földön. A felesége az első perctől elfogadta, hogy Balázsnak van egy lány barátja is.

        Sajnos ők hárman külföldre költöztek, s így már nem olyan aktív a kapcsolatunk. Hiába van internet, meg minden, nem tudunk már egymáshoz felugrani, képben lenni napi, heti szinten, nincsenek új, közös élmények, de az emlék örök, s talán egyszer megint közel leszünk egymáshoz földrajzilag is. Nekem ők nagyon hiányoznak.

        Amikor sok éve én költöztem külföldre, ezt írták nekem (22 évesek voltunk akkor):

        “Mindig maradj olyan kedves és aranyos lány, mint most vagy. Mindig emlékezni fogok a vacsoráinkra, amit közösen főztünk és közösen fogyasztottunk el egy kis pezsgővel. Mindig megmaradsz majd barátomnak és remélem, hogy én is Neked. Nagyon vigyázz magadra odakint…”

        “Drága…!

        “Én nem vagyok a szavak embere. Sajnos! De te vagy az a lány, aki szerintem őszintén szeretni próbál, és ezt köszönöm Neked. Szerintem nem lesz még senki, aki ezt tiszta szívből adni akarja. Köszönöm!!!!

        …, az örök barát”
        (Ez most ilyen nagyon giccses lett, de ezt csak így tudom. És ez most olyan nagyon kitárulkozós részemről.)

        Kedvelés

      • Köszönöm, hogy megírtad! Nem baj, hogy giccses! Őszinte és tiszta, ez a lényeg! Nagyon fontos téma ez számomra, mert sokat évődök egy “barátommal”, aki nem is barátom, de nem is történt soha semmi köztünk. Régóta ismerjük egymást, sokat találkozunk, de nem vagyunk őszinték egymáshoz (ezért nem vagyunk barátok), mégis megtennénk mindent egymásért, tűzbe tennénk egymásért a kezünket és ha a másik azt kérné, elindulnánk érte a világ végére is, mégis titkoljuk, ha van párkapcsolatunk, néha érzem, hogy másképp dobban egymásért a szívünk, mégse beszélünk erről soha… én nem, mert nő vagy és makacs… ő nem, mert… nem tudom, miért nem, de nagyon szeretném, ha elmondaná, mire gondol, mit érez. Mióta ismerjük egymást, mindig volt barátom, neki nem… ő egyik rövid kapcsolatból kerül a másokba, most egy ideje egyedül van…

        Mindenesetre megerősített a történeted, van ilyen… 🙂 Azért tartsd a kapcsolatot velük, már amennyire lehet!

        Kedvelés

      • Szép. :)Nem giccses egyáltalán.
        Én nem ismerek ilyen embereket,más szinten élek.Sokkal-sokkal lejjebb.

        Kedvelés

      • Én nemet mondtam az egyetlen fiúbarátomnak, mire ő már nem is akart barátkozni. Szóval tulajdonképpen létezett az életemben férfi és nő közt barátság – egy ideig 😀 Egyébként a legjobb barátom is fiú, igaz, ő meleg, szóval nincs probléma azzal, hogy le akarna fektetni.

        Kedvelés

      • Egy meleg barát biztos jó,főleg,hogy tutira nem a szexre hajt.Irigyellek érte.

        Kedvelés

  55. Szarul nézek ki úgy 4 éve,de már nem érdekel,de közben ezzel kelek,ezzel fekszem,”annyira depi vagyok tőle,hogy mindjárt öngyi leszek”,mégsem teszek érte semmit,hogy jobb legyen.Nincs kedvem.

    Kedvelés

  56. Az én testem, 35 évesen. Küzdünk egymással, az ekcéma és én. Jobbára ő győz. Régen az arcomat szerettem magamon a legjobban, nagy huncut kék/szürkéskék/szürkészöldeskék szemmel, mindig mosolyra készen. Aztán egy ideje az ekcéma előjött ott is. Piros és viszketős foltok a szám és a szemem körül. A gyerekek óta két állapot van: rossz és nagyon rossz (nemcsak az arcomon, mindenhol). Tavaly szeptembertől torna, márciustól személyi edzés. Sok sport, kicsit másképp eszem. Végre olyan a testem, amilyet mindig is akartam. Formás lett a combom és vékony a karom, feszes a fenekem. Szeretem a testem. Bírja a futást a kismotor és a bicikli után, bírja a hegymászást. Jó érzés. Lobog a hajam a szélben, ezt is imádom.

    Az ekcéma meg büntet a rossz döntéseimért.

    Kedvelés

  57. Ez a kedvencem most! Ez a bejegyzes a hozzaszolasokkal egyutt!

    Ilyenkor nagyon szeretem a testem: nyáron, egy hét tengerezés után, lebarnulva, tengervíz által megtisztulva. Van egy ilyen bizonyosságom is, hogy a barnaság slankít.

    Na de kezdem inkább az elején: volt egy kis gubanc a születésem körül, oxigénhiány ilyenek. Ebből aztán lett később egy gyengébb, védtelenebb kevésbé mozgékony végtag. Lelkileg ez kiskamaszként volt nehéz, hogy akkor ez így marad, jajj kinek fogok így kelleni. Aztán túljutottam ezen, a történet kézben tartható, a testem ugyan kisebb gerincdeformitással, de kompenzál, a végtag nem fáj, nem kér enni. Olyannyira része már az énképemnek, hogy új társaságban el is felejtem elmondani, mindig akkor kapok észbe, amikor már nagyon kíváncsiak a tekintetek, de senki se mer kérdezni. És akkor négy mondatban összefoglalom.

    Vékony, karcsú derekú kislány voltam, szerintem szép, de ezt sose mondta senki. Csak az első szerelmem.
    De az utóbbi 10 év túl sok irodai munkája, túl sok napi 12 óra melója, és azutáni “csak nézeki ki a fejemből” állapot megtette a hatását…szépen felkúszott 10+ kiló, és ez nem jó, nem szeretem. A fenék meg a comb is terebélyesedett, nade a has…aaah, az zavar a legjobban.
    Nincs mit tagadni igazi stresszevő vagyok, vagy tolom a csokikat és bekapok ezt-azt amikor nagy a pörgés, vagy egész nap alig eszem az idegtől, aztán este lerabolom a hűtőt. Sajnos.
    Válogatós vagyok, szeretem a finom falatokat, sőt mindenféle éttermeket is látogatok, mert a finom falatok, jó társaságban, ugye (Anyukám mondta-Encs, ha arra jártok nagyon ajánlom:).

    Pedig tudom mit szeret, a sok alvást, úszást, jógát, táncot, a masszázst (azt húúú de nagyon) zöldséget-gyümölcsöt-tejszínt, kacsahúst, rákocskákat 🙂 meg a nyugalmat. Most egy hosszabb szabi közepén vagyok, és nem is eszem össze-vissza butaságokat.

    Hálás vagyok neki, mert a sok stressz ellenére nincs baja, bírja a strapát, a kicsit ferde gerinc is kitart.
    Béke még sincs, talán akkor lesz, ha béke lesz a lelkemben is, ami hozza magával, hogy nem evéssel reagálom le a stresszes helyzeteket, és akkor talán alakul a test is, és remélem a lélek végre ragyogni fog.

    Kedvelés

  58. A testemet szeretem. Formáltam egész életemben, így visszagondolva ,gyerekkoromban ösztönösen, késöbb tudatosan.
    A törödést meghálálja nap-mint nap, erös, egészséges, kórházat belülröl csak szülés okán látott, akkor sem kellett volna.
    Vigyázok rá, értékes ételekkel táplálom, finom krémekkel kenem, de edzem is, akkor nem kímélem, keményen hajtom abban a napi 60 percben. Persze figyelve rá, csak pontos mozdulatokkal, fókuszálva, így nem sérül, csak erösödik, rugalmas és feszes marad.
    Most ,33 évesen 36-os méret jó rá, narancsbör nem csúfítja, szolíd kockák látszanak a hasfalán.
    Hajam barna, göndör, dús,kezelhetetlen, nagyon hosszú, kezelhetetlen, festetlen, szép.
    Jó ebben a testben élni, de nem adták ingyen, így még jobban megbecsülöm.

    Kedvelés

  59. Most jöttem rá, hogy jó a testem. Tegnap usziban voltunk, lenyomtam vagy 6 hosszt nagymamában, de tetszett neki ez a kicsi is! Meg a gyerekekkel való játék. Feszesebbnek érzem, pedig szinte semmi nem történt vele. Mindig is tudtam, hogy formálható, alakítható, szerethető. Most kezdem megint felfedezni. Marha jó. Most kéne elkezdeni munkát fektetni bele, hogy még sokáig bírja. És lehet, hogy meg kéne barátkoznom a kencékkel is, meg a kozmetikussal. meg a masszőrrel, feltétlenül.

    Kedvelés

  60. Jó hozzám bújni, puha vagyok és jó illatú.
    A lábaim izmosak és elmehetek velük hosszú sétákra és kirándulni. A hajam dús és egészséges, a szemem szép és kifejező. A csípőm, a combom és a hasam lágy és kerek.
    A testem egészséges, arányos, nagyon ritkán hagy cserben. Viszonylagos nyugalommal tűri a hajfestést, a kényelmetlen cipőket, a hülye diétákat.
    Mégsem szeretem.
    Ha meg kéne mondanom, hogy mi a legtöbb bánatom okozója, azt mondanám, hogy a testem. Régebben az iskolaorvos, a fiúk az osztályból, az anyukám öröme, ha leadtam pár kilót, mostanában a strandolás, az örök elégedetlenség és nemtetszés. Ez mind miatta. Az, hogy egy furcsa fátyolként leng be mindent az, hogy amit nem szeretek, az pont a testem. A rengeteg élmény, aminek az intenzitását lefölözte (lefölözi) ez a fátyol, hogy „jó, persze, nem ülök a négy fal között addig sem, de a szívem mélyén azért tudom, hogy így nem az igazi”. Ezt a mindenre rátelepedő fátyol-szindrómát szerintem csak az érti, aki hasonlóan meghasonlott a testével kapcsolatban, de az nagyon.
    Olyan, mintha szeretném őt az eszemmel, de a szívemmel nem.
    Éva írta, hogy ő mindenkit kövérnek lát és a hibákat keresi abban, akivel szemben áll. Nálam ez úgy működik, hogy akinek bejön a stílusa, az intelligenciája, a humora, mindegy, hogy férfi vagy nő, az azonnal szép is lesz a szememben. Ha férfi az illető, akkor be is jön. Egyetlen embert nem tudok külsőre is megkedvelni, magamat. Hát, elég gáz…
    Volt egy tűzszünet köztem és testem között, 18-19 éves korom körül, egy borzasztó,- 600 kcal/nap+torna-, diéta után, amikor sikerült annyira leépítenem őt, hogy hullott a hajam, megromlott a látásom, és nem menstruáltam. A családom és a környezetem viszont tök boldog volt. Én is, mert szépnek éreztem magam. A férfiak is, ami a hétköznapokban azt jelentette, hogy nem tudtam beszólásmentesen végigmenni az utcán, buliból hazafelé a legrövidebb távokat is féltem megtenni, sokszor nem ok nélkül.
    Mára, 32 éves koromra, kicsit lehiggadtak a dolgok, nem utálom őt úgy, mint kamaszként, csinosan öltöztetem, sminkelem, mozgatom, de valami nem az igazi.
    Az eszemmel azt gondolom, hogy minden nyomás és elvárás, ami főleg a nőket éri, és azt eredményezi, hogy ne érezhessék jól magukat az amúgy egészséges, jól funkcionáló testükben, egy jól kitalált, rengeteg pénzt jelentő mechanizmus és iparág része és eszköze, és elborzaszt, amikor minden barátnőm, kolleganőm, az anyukám, mindenki csak bántja magát, és hájacskát, ráncot, stb. lát mindenhol, amikor olyan szépek.
    A szívemmel meg úgy érzem, hogy nem is baj, ha maradok a „fátyol” mögött, az igazi élményeket úgyis majd csak akkor fogom megérdemelni, ha tökéletesre tudtam formálni a testem.
    És nem tudom, hogy hogyan tudnék valami hidat építeni a szívem és az eszem közé. Hogyan?
    Tudom, hogy nektek, akik ezt olvassátok, semmi újat nem tudtam mondani, ahhoz képest meg elég hosszú voltam, de jó volt leírni.

    Kedvelés

      • és milyen gondolataid vannak a jobb napokon, és milyenek a rosszabbakon? vagyis találtál már valami feloldást erre a helyzetre?

        Kedvelés

      • Kamaszként nekem is volt anorexiás epizódom, nem is olyan rövid, kb három évig tartott. Emlékszem, egy beszólás indította el, valaki azt mondta rólam,hogy duci vagyok (164 centi és kb 57 kiló voltam). Az epizód alatt nem fogytam sokat, ha jól emlékszem 50 volt a rekord, az alá nem tudtam menni. Amire emlékszem, az az, ami közben a fejemben volt. Hogy egész nap semmi de semmi másra nem tudtam gondolni, csak a kajálásra és a testemre, Hogy nem volt egy önfeledt pillanatom. Állandóan a fenekemet fogdostam, hogy elég kicsi-e már. És igen, több volt a dícsérő, mint az aggódó szó, sokkal több. Aztán egyszer csak, ahogy jött, elmúlt, talán belefáradtam, nem tudom, és visszaálltam az 57-es versenysúlyomra, amit kb 20 évig tartottam, mindenféle erőfeszítés nélkül, nem vonva meg magamtól semmit, természetesen élve. Újabb hormonális változások estek meg velem ezután és ez plusz 10 kilót rakott a testemre. Most az a különbség, hogy közben eltelt az a huszonsok év, és én azt arra használtam fel, hogy kemény munkával megszeressem magam és feldolgozzam az első 20 évemet 🙂 Jelentem, van eredmény. Ahogy a vicc is mondja, még mindig ronda vagyok, de már egyáltalán nem zavar 😀

        Kedvelés

      • Nekem olyan 1,5 évig tartott az önkínzás, és pont ezek az érzések maradtak meg. Minden nap kétszer mérleg, kínzó pontosságú étkezési napló, rettentő bűntudat, néhány hetente falási rohamok és hánytatás, másfél év után és az első vizsgaidőszak alatt pedig behajtott rajtam mindent a szerencsétlen testem, konkrétan zugevő lettem, emlékszem, hogy az íróasztalfiókomban tartottam a csokikat, és tényleg mint egy kis állatka, gyorsan, suttyomban befaltam őket, nem is éreztem az ízüket.
        de arra a kb. egy évre, amikor már teljesen látszódott a fogyás, nagyon megjutalmazott mindenki, boldogok voltak a szüleim, nyomultak a fiúk…annyira jól sikerült a kondicionálás, hogy azóta sem tudom elfogadni, h olyankor is érdekelhetek valakit, amikor nem vagyok vékony. az a szindróma lett velem, hogy annyira semmire nem tartom magam nőként, hogy azt is “lealacsonyítom” a magam szemében, aki közeledne. mert hát milyen ember, férfi már az, akinek én, a selejtes bejövök.
        és vannak nagyon jó periódusaim, amikor szeretek kimenni és eljárni, sajnos mindig csak akkor, ha azt gondolom, vagy ténylegesen is fogytam.
        neked mi volt a “kemény munka”, ami segített közelebb kerülni magadhoz?

        Kedvelés

      • Nem igazán gondolatok vannak bennem, hanem érzések. Leginkább a szégyen. Egész gyerekkorom arról szólt, hogy kövér vagyok, és ha fogytam (kétszer is lefogytam 60 kilóra), akkor mért csak annyit. Szóval sosem volt jó. Okos voltam, az meg nem érdekelt senkit. Na meg volt egy traumám a szüzességem elvesztése körül. Ezek mind rányomták a bélyeget a testemre.
        Most azért vagyok sokkal jobban, mert találkoztam valakivel (két éve), aki tisztel, és nem érdekli, hány kiló vagyok, mert tetszem így neki. Viszont biztat arra, hogy mozogjak, egészségesen éljek. Motivál.
        Teljesen megfoghatatlan szégyenérzet az, ami még ma is (bár én mit szóljak, nagyon fiatal vagyok) sokszor leblokkol, amitől kibújnék a testemből legszívesebben, mert ott kellemetlen lenni. Már sokkal jobb, de néha úgy érzem, hogy ez magától sosem fog eltűnni. Lehet, szakember kell. Nem tudom.
        Azt viszont látom, és érzem is, hogy a mozgás nagyon sokat ad: főleg önbizalmat, önbecsülést. A tudatot, hogy én is képes vagyok valamit megcsinálni, véghezvinni. Tartást ad. Ezzel kezdtem valamit nemrég, lassan, de alakul. Elsősorban fejben. 🙂
        A legjobbakat kívánom neked.

        Kedvelés

      • köszönöm, hogy ezeket leírtad.
        a szégyenérzet, az megvan, igen. érdekes, h főleg családtagokkal, mondjuk olyan rokonokkal, akikkel ritkán találkozom, és tudom, hogy azt lesik, h híztam-e, fogytam-e, és ahol a dicséret nekem ugyanolyan gáz, mintha megjegyezné, h híztam.
        amúgy a korral minden sokat javult, nem tudom, te hány éves vagy, utcán már nem szoktam rosszul érezni magam.
        a másik mindennapi borzalom nekem, amikor az 50-53 kg közötti barátnők, kolleganők szapulják magukat bármi miatt, és amikor mondom, h akkor én mit szóljak, arra az a válasz, h “na, jó, de magamhoz viszonyítva”…
        sajnos, én még nem találtam meg azt a valakit, akinek bejövök, de nagyon, minden szempontból, és akivel ez kölcsönös. nagyon örülök, h te igen. 🙂
        sokszor hallom, meg főleg régebben én is így gondoltam, h majd ha jön egy pasi, akkor magamat is meg fogom szeretni. de miért nem mehet, megy anélkül is?

        Kedvelés

      • “sokszor hallom, meg főleg régebben én is így gondoltam, h majd ha jön egy pasi, akkor magamat is meg fogom szeretni”
        tapasztalataim szerint ez éppen fordítva van 🙂 továbbmegyek, én csak akkor kezdtem szeretni másokat, amikor magamat is megszerettem. Ami előtte volt, az pontosabban leírható a függés szóval. És igen, a magam megszeretése nem úgy ment, hogy egyik reggel felkeltem és szerettem magam. Sok-sok segítség kellett hozzá: pszichoizé, kineziológus, terápia és hasonlók. Egyik dolog hozza a másikat, csak el kell kezdeni 🙂

        Kedvelés

      • Én eddig minden nem sikerült kapcsolatom után megutáltam magamat. Haragudtam is magamra és a pasikra is emiatt. Miért ontják meg a nagy nehezen felépített önbecsülésemet. Hát miért, miért? Mert megtehetik és meg is teszik. Most viszont felfogadtam, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. nagyon fogok vigyázni magamra, mert belőlem csak egy van. Mások többen vannak 😀

        Kedvelés

      • Nos igen, ez fontos: rosszul fogalmaztam, nem attól kezdtem megszeretni magam, akit megismertem, hanem már előtte alakult a személyiségem: felnőttem (egyedül éltem, és ez sokat adott), megismerkedtem emberekkel, magamat is jobban megismertem. Inkább kifelé – a világra, bizonyos emberekre – lettem nyitott, nem a testemmel foglalkoztam, mégis ez hatással volt arra is, ahogy magamra nézek.
        Azután jött az említett ember. Párkapcsolat és szex szempontjából iszonyatosan sokat adott (mondjuk ahhoz képest, amilyenek korábban voltak, nem volt nehéz jobbat nyújtani), de ha nem erősödtem volna amúgy is (többek között a blog segítségével), akkor ahogy azt képviselőné említette, abból csak függés lett volna.

        Egyáltalán nem akartam azt üzenni az előző hozzászólásommal, hogy csak egy férfi kell, aki tényleg lát téged, és akkor minden meg lesz oldva. Nem értek egyet ezzel, mert ha nem vagy elég erős magadban (nem kezdesz el erősödni – ez önmagában sok önbizalmat ad), akkor szerintem elsősorban hálát fogsz érezni a másik iránt azért, mert “észrevett” téged, és ez alá-fölé rendeltséget feltételez, amiből te ugyanúgy nem jössz ki jól. Meg egyáltalán: ha mástól várom a feloldozást, akkor az önmagában függő viszonyt jelent, és azt jelenti, hogy magamtól nem vagyok képes erősödni. Pedig ez nem így van.

        Kedvelés

      • Az a jó, mikor úgy érzed, hogy egy lépést sem tudsz futni, aztán mégis sikerül, lassan, de biztosan fél órát futni! Szakember meg sosem árthat, én azt bánom, hogy nem kezdtem el sokkal hamarabb pszichológushoz járni.

        Kedvelés

      • Köszönöm. Régóta benne van a fejemben, hogy szakemberhez fordulok, de amikor mentem volna, pénzem nem volt, most meg inkább tartok az egésztől. De látom, hogy nem tudom kikerülni.

        Kedvelés

  61. cris 256,
    Nem, én azt értettem, hogy nem úgy gondoltad, hogy majd egy férfi hozza el a megváltást, ez inkább az a fordulat, amit az ismerőseimtől hallok, akik csak azt látják, h itt van egy okos, csinos nő, aki miért is nem szereti magát? régebben gondoltam így, hogy majd az mindent meg fog oldani, és értetlenkedtem, hogy hogy lehet olyan, h valaki nem szereti magát, amikor van barátja, férje, pasija. hiszen ott az igazolás, hogy valakinek tetszik, valakinek kell…
    azon is szoktam gondolkozni, hogy vajon tényleg nekem hiányzik-e egy férfi (az utolsó, nem túl hosszú kapcsolatom 3 éve volt), vagy az érzés hiányzik, hogy ne kelljen mindig azt mondanom a régen látott barátaim, ismerőseim előtt, kicsit szégyenkezve, h “nem, most épp nincs senki komoly”, hogy “leszálljanak” arról, hogy nekem miért okoz nehézséget párt találni, és megmaradni egy kapcsolatban.
    ez a hálaérzés nálam kicsit fordítva működik, valahol írtam is, hogy azokat értékelem le, akiknek bejövök, amikor épp egy magamnak nem tetsző állapotban vagyok (13 éve folyamatosan), azzal a logikával, hogy az csak egy selejtes ember lehet, akinek én kellek.
    ha meg egy lefogyott, szépnek bélyegzett állapotomban ismerne meg valaki, akkor attól rettegnék, hogy nem olyan állapotomban nem kellenék neki, de olyan állapotomban meg ő nem kellene (ld. fentebb). hülye, hülye ördögi kör.

    Kedvelés

    • “azokat értékelem le, akiknek bejövök” – ilyenkor elsősorban magadat értékeled alul, de nagyon, hiszen “kinek kellenél”?
      Én rettentő sokat fejlődtem (önbizalom, öntudat szempontjából), egyre inkább biztonságban érzem magam az emberem mellett, mégis tegnap is megkérdeztem tőle az ágyban, mikor éppen én voltam a középpontban, hogy “én ezt megérdemlem?” Ilyen ez, ehh…
      (Egyébként nem mondtam neked, 24 vagyok, de ez nem számít, csak amiatt említettem, hogy a megcsappanó önbizalomhoz gyakran vezet egy-két-három szülés vagy az otthoni többéves-évtizedes robot: és én erről nem beszélhetek, amiatt írtam, hogy én meg sem szólalhatok.)

      Kedvelés

  62. A testemmel most joba is vagyok meg nem is. 176 centihez vagxok 70 kilo. Amikor ez a helyzet tiz eve allt fenn, a nulla mozgasbol es evesbol atleptem a heti 5 edzes-este salata-esetre, mert azt ereztem:nem lehet 26 evesen lihegni a lepcson. Lefogytam egy tizest, az eves normalis, kisebb kilengesekkel. A sport heti 2-3 maradt. Nagyjabol 65 volt az allando sulyom. Az utobbi egy evben tobb okbol felszaladt ez az otos, ezert neha igyekszem vigyazni a kajaval. Amugy szeretem magam, a hasamat kiveve, mert azt mindig rejtegettem vmiert. Sok az anyajegyem, egy volt veszelyes azt levetettem. Most felnyomtam a sportot heti 4-5-re: jot tesz es jol is esik. Az orromat nagyon sokaig nem szerettem, mert turcsi, de annyira soha nem volt gond, h mutetet vagy ilyesmit fontolgassak. Most mar kibekultem vele. Kamaszkoromban pedig nemigen erdekelt a testem, valamit mindig sportoltam, vigyazzam ra, de kulonosebben nem foglalkoztam vele, keson ero tipus voltam szexualisan (biologiailag meg nagyon koran).

    Kedvelés

  63. Visszajelzés: top 10 — kín | csak az olvassa

  64. Visszajelzés: így negyven felé | csak az olvassa — én szóltam

  65. Visszajelzés: az évek meg csak telnek | csak az olvassa — én szóltam

  66. Visszajelzés: most akkor én mit tolok | csak az olvassa — én szóltam

  67. Visszajelzés: tiszta elviség | csak az olvassa — én szóltam

  68. Visszajelzés: még tovább | csak az olvassa — én szóltam

  69. Visszajelzés: love your body, do | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.