mit tanul tőled a lányod a testéről?

Te szidod magad a tükör előtt? Mi az üzeneted a női testről a lányodnak?

Volt olyan olvasóm 2014-ben, aki a későbbi utánérzés-blogján erről írt: az icipici lánya utánozza őt, döbbenet látni, ahogy zokogva, csapkodva áll a mérlegen, és keserves arccal tunkolja a bronzosítót. Bizony, ez rossz üzenet. Az egész kinézeti hiszti bénaság, éretlenség, méltatlan. Amikor ruhákkal, sminkkel akarod helyrehozni, hogy nem tartottad karban magad. És mivel nem tudod helyrehozni, cirkuszolsz. Neked sokkal jobb kinézet dukál.

Tényleg? Mit tettél érte?

Én nem voltam hajlandó szarul érezni vagy ostorozni magam. Ezzel kapcsolatban öntudatos dac volt bennem, inkább hallgattam. Pedig összességében nem voltam – és nem is vagyok – különösebben matyóhímzés.

Szeretném, ha tudnátok, hogy akkor is lehet testében boldog, megjelenése miatt nem bánkódó, vagány lánygyerekünk, ha mi magunk a legváltozatosabb testi és testkép-traumákból jövünk.

Engem sokan gyaláznak a kinézetem miatt, mert engem nem nagyon, legfeljebb pillanatokra, játékból érdekel a bruttó. Tehát ez nem nagyon:

Ez igen:

Ez az én üzenetem a lányomnak – és emellett van a tejberizs. A nettó test mindig szép. Az a szép, ami nettó. És a nettó test mozgékony, nem lehet elhízva, életmóddal elrontva, meggörnyedve.

Borzadva figyelem a duci modelleket felmagasztaló tartalmakat.

Mindenféle hamisságtól idegenkedem, tehát a narancsbőrt igazoló, retusmentességre szavazó, a saját primer önképüket és érdekeiket jó ügyként ránk sózó netes szereplőktől is, különösen amióta a fatlogicot olvasom. Az egész politikainak, közösséginek álcázott hangoskodás ugyanis nem más, mint az elhízottságuk normalizációs kísérlete, igazolása, a felelősség nem vállalása, a problémáik másokra kenése.

Nem, te nem vagy szép attól, hogy tízmillióból egy 48-as méretű, ifjú nőnek szép és szépen sminkelhető az arca, illetve képes egy menő instát összerakni. Neked csak a 48-as méreted van, és meglehet, négy hónap múlva 52-es leszel. Igen, több vagy, mint egy szám: nemsokára néggyel vagy hattal több. Nem, téged nem nyomnak el. Az életed tele van erőforrással, döntési lehetőséggel. Ha nem teszel semmit, ha nem érted és változtatod meg azt, ami a hiba a lelki működésedben, életviteledben, gondolkodásmódodban, ha nem mondod ki, mi a gyökérok, és ha nincs értelmes, szenvedélyes teendőd, helyette eszel, sminkelsz, keseregsz és önigazolsz, akkor nyomorúságos évek várnak rád.

És ez nem a világ hibája lesz.

A gyökérok: a testi-lelki bajaid és az, hogy ezek miatt elhíztál. Nem az, ahogy erre a világ reagál.

A legdurvább, hogy mára iparág épült az öntudatos kövérségre, és ezek a nők jól keresnek rajta, mindenféle rendezvényekre hívják őket, ahol őszintén mesélnek arról, hogy nem a méret a lényeg (Szkiba Zsuzska: önigazoláshalom, üres kedveskedés, két lábon járó depresszió és rettenetes kinézet-fotókultúra is), vagy saját tapasztalataikat osztják meg arról, hogy milyen buktatói vannak az életmódváltásnak (csak az van: ennek példája a 160 grammos diétát a mai napig tanító, azt rég nem tartó, ám a betegségeiből meg nem gyógyuló, egyre durvábban elhízó Lupui Iza). Kevés lehúzóbb jelenséget látok ennél, mert fiatal nők, akik szeretnének élni, felszabadultan létezni, sportolni, szülni, tömegesen kajálják ezeket a vigasztartalmakat. Az élet meg eltelik ebben a bolyongásban.

Azt is tudom, és ez az igazán rettenetes, hogy a weight stigma és a fat bias elleni küzdelem, a kövér érdekképviselet, az elnyomottsági beszédmód Amerikában feminizmusnak számít, és az antifeministák és a konzervatívak vitáznak vele: hahó, nem kéne széthízni! Az igény, hogy “ne bántsanak minket kövéreket”, érthető és jogos, de a következő mondat már az, hogy “építsenek mindent át a kedvünkért, hogy otthonosan létezhessünk” (repülőgép, lépcsők, székek…) és “mi is pont olyan szépek, egészségesek, fittek vagyunk, mint a vékonyak!”. Nos, nem vagytok.

Az Instát böngészve szembejött velem egy mondat. Egy sikeres influencer lány mondta egy olasz fürdőruha márka bemutatójáról posztolva, ahová meghívást kapott. A szóban forgó lány hihetetlen csinos, sugárzóan szép, nádszál vékony. A mondat pedig “Holnaptól fogyókúrázom!”
Tudom, önirónikusnak szánta, nevetve mondta, mert a bemutató modelljeihez hasonlította magát. Engem mégis elszomorít ez a két szó. Mert sokan követik, fiatal lányok is követik és hozzá hasonlítják magukat. S ha ez a vékony lány azt mondja burkoltan, hogy ő maga is kövér és fogyni kell, vajon mit gondol majd a tini lány?
Súlya van a szavaidnak, annak, ahogyan magadról és magadhoz beszélsz. Más is hallja, lehet épp a kislányod, amint épp magad szidod a tükör előtt állva. Lehet egy testkép zavaros tini, aki sztárként tekint rád és lesi minden mozdulatod. Óvatosan a szavakkal, teremtő erejük van és olykor romboló! 

Mit kívánnál a lányodnak? Ez a tesztkérdés mindig. Az én lányom soha nem hallotta, hogy szidtam volna magam, a testem. Se tükör előt, se mérlegen állva, se a széttúrt ruhásszekrénynél. Nem látott rajtam tetovált, megkínzott részeket, felügyeskedett szempillát. Látott viszont hosszú táv után célba érni legalább tízszer. Látja a sportfotóimat. Lát főzni, bulizni, örülni, csevegni.

A lányom boldog. És nem csak cuki, hanem menő is.

Kedvtelve nézegeti magát a tükörben, örökké váltogatja a fülbevalókat, zöld hajtincset akar, és én megcsinálom neki. Vadul és összevissza öltözködik, csontvázas a bakancsa (“nyilatkozom, hogy a történelmi sorozat forgatása során a rongyok viselete azért sem zökkenti ki a normál életviteléből, mert a hétköznapokban amúgy is ilyen ruhákat választ”). Egy boldog, vicces rajzfilmfigura. Rengeteget eszik, korlátozás és fegyelem nélkül, nem túl egészéges ételeket is. Máskor meg alig – ahogy kedve van. Egészséges az énképe. Biciklivel jár. Gyönyörű mozgással hatodik éve tornázik Rita néninél. Nem fenyegeti kirekesztés, testképzavar. Tudja, hogy képes alakítani a testét, nem tehetetlen, és azt is, hogy a test alakítása nem görcs.

Ja, és el se hízott. Talán ezért képes minderre.

Nekem ez nagyon fontos, mert én étkezési zavaros, nagyon magányos, szeretethiányos, homályban tapogatózó kamasz voltam.

Nem tudom, ehhez mit szóltok.

A has mozgatható:

a képen világosan látszik, hogy Petra nem hízott meg, csak tele van a hasa

Lehetnék olyan anya, aki a wmn.hu-t olvassa emiatt aggódik: lám, az én kislányom is fogyózni akar, őt is paráztatja a kövérség! Csakhogy kövérnek lenni tényleg rossz, pláne tizenkét évesen. Mi ennek a mesének a csacskasága annak a poklához képest, hogy mindenki más fürge és feszes és menő?

Mondtam neki, hogy sok ember valóban magányában, bánatában eszik, vigasztalásképpen, és túl sokat. Igaza van abban is, hogy a túl sok étel elnehezít. De azt is mondtam neki, hogy aki előtte nem evett rettentően sokat, annak egyetlen étkezéstől nem lesz semmi baja. Nem kell kompenzálásként edzeni.

A facebookos kesergők már elhíztak, és nekik ez a bajuk. Az már egy egyensúlytalanság, diszfunkció, annak már zűrös okai vannak. Azt már tatarozni, megtámogatni, ünnepelni ciki, és különösen undorító ehhez elbitorolni a valódi elnyomottak beszédmódját, fogalmait, érveit, vagy azokat vádolni, akik dolgoznak a testükön.

Nem tudom, nekik mi a válasz, főleg, hogy az életmódváltós te-is-megcsinálod hurráoptimizmusom elmúlt. Dehogy csinálod, ha eddig nem csináltad. Ti nem gondoljátok komolyan. Ezért én többet nem lelkesítek egy:egy személyes viszonyban, csak a magam példájával. Vagy erős és komoly ember lettél harmincvalahány éves korodra, vagy egész életedben a mentségeket fogod sorolni, és úgy maradsz. Ez most nagyon csernus, de tényleg döbbenet látni, hogy még a nagy példaképek, fogadkozók, a mások edzésein, diétáján sokat keresők is csalnak. Fotóban erősek meg teátrális szövegekben. De nem edzenek, sunyiban naponta engednek a Kajaszörnynek és a klotyóra is kocsival járnak. Vagy vékonyak, de gyenge, disztfunkcionális a testük.

Ja, és magyarázzák nekem, hogy a túl sok izom nem szép. Pedig az én történetem annyi: ha örömmel, sokat edzel, használod a testedet, aktívan élsz, és rendesen eszel, akkor, ha egy kicsit is olyan alkat vagy, izmos leszel.

Kedves, jó emberek egyébként, de ők elrontották.

És ez a tanulság. Hogy a lányaink még nem szúrták el. Még ruganyosak, még regenerálódnak, még a lelkük is alakul. Hát legyetek szívesek példák lenni. Boldogok lenni. Ha nem megy, legalább nem másra tolni és önigazolni meg hisztizni. Az is példa, hogy igenis, vállalod a felelősséget. ez nem önostorozás. És ne beszéljetek rosszallóan nekik a fitneszről, a tudatos étrendről vagy “a vékonyságról”.

a zsiráf füle

24 thoughts on “mit tanul tőled a lányod a testéről?

  1. ‘Nem fenyegeti kirekesztés, testképzavar. Tudja, hogy képes alakítani a testét, nem tehetetlen, és azt is, hogy a test alakítása nem görcs… Nekem ez nagyon fontos, mert én étkezési zavaros, nagyon magányos, szeretethiányos, homályban tapogatózó kamasz voltam.‘

    Dettó és dettó. 2 dolgot irigylek és csodálok a lányomban (többet, de ezek közül 2 kapcsolódik a poszt témájához). Gyönyörű és ezt tudja is magáról. Jó, ez eddig szerencse, de az már az ő érdeme, hogy milyen felszabadultan, lazán és természetesen viszonyul a testéhez, valamint a kajáláshoz. Sokat kísérleteztünk a sporttal, amíg megtalálta a neki megfelelőt, de a végén-kiderült-hogy-nem-neki-való kísérletek végeredménye mégiscsak az lett, hogy megszerette a mozgást. Most pedig lelkesen meséli, hogy hogy kell összecsomózott függönyön a plafonig mászni meg lelógó karikán kecsesnek szánt, de inkább mulatságos (ezt ne mondjátok meg neki) mozdulatokkal átfordulni/lógni… Kaja: imád kísérletezni. Gyümölcs és zöldség minden mennyiségben természetesen, de ha az nincs, beéri pizzával meg sajttortával😁 Az irigység tárgya mondjuk nem ez, hanem hogy milyen hibátlanul működik nála az önszabályozó mechanizmus, kajálás bekapcs, ha éhes, kikapcs, ha már nem, mindegy, mi van előtte az asztalon. Valami ilyesmivel születünk valamennyien szerintem… nálam ezt anno úgy szúrták el, hogy : ‘Egyél lányom, mert van’ (mindez büszkeségtől csengő hangon – az ún. jobb napokon) ‘Addig fel nem kelsz az asztaltól, amíg meg nem etted, ami előtted van’ (rosszabb napok) Szóval, ha a példamutatásnál tartunk, sokkal inkább a lányom a példakép nekem, mintsem fordítva. Hál’istennek.

    Kedvelik 1 személy

      • HŰHA!! Sajátos reakció! 🙂
        … és én persze én nem undorítónak szántam. Csupán arra próbáltam utalni (2 mondatban persze, nem nyolcvan sorban kifejtve), hogy a kamaszkorral, tinédzserkorral, tizenhét-nyolc-huszonakárhányéves korral általában jön egy csomó olyan külső hatás, amit rengeteg jó szándékkal és optimizmussal sem tudunk kivédeni mi, felnőttek.
        De te tudod…

        Kedvelés

      • Persze, hogy nem látsz magadra, ez a lényeg. Inkább az látszik, hogy egyáltalán nem érted a posztot, az írásaim célját. De azért félremagyarázol, károgsz, huhogsz, mutatóujjat lengetsz. Legyen nekünk is szar. Senki soha nem akar rosszat, nem szándékosan gonosz vagy undorító, épp az a lényeg, hogy aki ilyesmire képes (többrétegű, célozgatós, manipulatív komment; a posztot nem érti, leegyszerűsít), az nem érti azt sem, hogy mi a gond a kommentjével. A “de te tudod” meg a “kívánom neked a legjobbakat”, “ne legyen igazam” a legundorítóbb.
        Nem az a dolgunk, hogy kivédjünk bármit, a poszt sem állítja ezt, hanem hogy ép, egész embereket neveljünk, akik majd kivédik, amit ők ki akarnak. A gyerekem élete nem az én projektem ugyanis. A “jaj, mi lesz a gyerekeinkkel ebben a csúnya világban” fajta áldozati siránkozás sem az én műfajom. Azt se felejtsd el, hogy a legnagyobbam 17 és fél, és bántották, és bebirkulhatott volna, lehetne ő is minden, amiben a mai kamaszok vergődnek, de nem lett.

        Kedvelés

    • Nem kell izgulnod. Ha egy szülő őszintén, önazonosan, hitelesen él együtt a gyerekkel, nem hoz tombolást a kamaszkor.Az elfojtások, hazugságok, mellébeszélések szoktak viharos gyorsasággal kiderülni, ahogy a gyerek már tisztán kezd látni.

      Kedvelés

      • Nem tudom ő pontosan mire gondolt, amikor a hozzászólást írta, de én is azért kicsit keserű szájízzel olvastam a posztot, mert nekem tényleg kamasz lányom van, 15 éves. Én 5 gyerek után is vékony és csinos vagyok, soha nem szidom magamat, mert nincs is miért, mérlegünk nincs is, mert fölöslegesnek tartom. Ennek ellenére a lányom bizony elég sokszor mondja magáról, hogy ő csúnya, hogy olyan vékony akar lenni, mint én (holott 51 kg, nem mondanám kövérnek a 162 cm-hez…), meg vékonyabb lábakat szeretne, meg ilyenek. Közben csinos, szép, csak nagyon más alkat, mint én.
        Olyan jó lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne, hogy a példa mutatás mindent megoldana…
        Amúgy a világ legegyszerűbb kamasza, semmi különösebb gondom, problémám nincsen vele, de ez nagyon rossz érzés tud lenni, és hiába mondom neki, hogy ő szép, én meg csak egyre csúnyább leszek már. :)) , nem tudom meggyőzni.

        Kedvelés

      • Nem érdemes csak szűken önmagunkat keresni a szövegekben. Vannak elvek, értékek, és ha ezeket képes vagy sértődés, keserűség nélkül értelmezni, akkor nem fog zavarni a poszt. Ez a blog egyszerűen nem való annak, aki nem képes magától eltávolítva elvekről, értékrendről olvasni, aki mindenben önigazolást keres és ha nem talál, megsértődik. És ezt azért írom ilyen határozottan, mert nekem is folyamatosan meg kell küzdenem a saját gyarlóságaimmal. Én sem sértődöm meg, ha valaki arról ír, ami épp velem nincs, hogy mennyire boldog a szerelmével, hogy jön az imádott anyja és vele lesznek az unokák, vagy hogy felújíttatta a lakását.

        Kedvelés

      • “nekem tényleg kamasz lányom van” mert nekem mim van?
        Nem írtam, hogy a példamutatás mindent megold. Az erős énűvé nevelt gyerek, az igényes értékrend (az emberi kapcsolatok, intellektuális élmények, izgalmas, kreatív tevékenységek fontosabbak, mint a kinézet vagy a szelfik vagy a pótcselekvések), a boldog anya, az majdnem mindent megold. El se hízik, nem is rángatja kívülről az ítéleteit sem az internet, sem a hiúskodó osztálytárs.
        És: én SOHA nem beszééltem magamról ostorozó módon. Soha.
        Akit ez a poszt zavar, az gondolkodjon el azon, hogy ő maga mindent megtett-e, hogy a gyerekének erős énje, önbizalma és annak alapja is legyen, és ne rám haragudjon.

        Kedvelés

      • “Nem tudom ő pontosan mire gondolt, amikor a hozzászólást írta” ő arra gondolt, hogy nehogy már az én lányom ne vergődjön ugyanabban az önsorsrontó, felszínes szarban, ami a fiatal lányok sorsa.

        Kedvelés

      • május 20, 2019 14:10 <- ez a hozzászólás szerintem nagyon fontos. Érdemes jó sokszor elolvasni és tényleg megérteni.

        Kedvelés

  2. Visszajelzés: helyszíni közvetítés a női futógáláról | csak az olvassa — én szóltam

  3. Hát ahogy megnézem ezt a kislányt itt a képen, sacra, max. 10-11 éves, kiskamasz, messze van még az igazi, valódi kamasz kortól, erre utaltam. Nem rád haragszom, magamra meg aztán főleg nem, csak azt mondtam, hogy bárcsak ilyen egyszerű lenne a dolog. 🙂

    Kedvelés

    • Olyan érdekes, ahogy mindketten azt sugalmazzátok, hogy én még nem tudom, de majd megtudom. Ugye ezt utáltuk a szüleinkben is, hogy ezt mondogatták. Nem lett igazuk.
      Nem írtam, hogy egyszerű önazonosnak lenni. Valójában nehéz, ára van. Ellentartani is nehéz a világ számos idióta hatásának. Ki-ki megvizsgálhatja önmagát.

      Kedvelés

      • Ezzel így teljesen egyetértek.
        Az én lányom azon gyötrődik, hogy nem olyan, mint én. Amin kár gyötrődni, mert a szépségnek sok arca van, és az egészséges testnek is. Más alkat, az apja családja, nem az enyém. De ettől még szép és egészséges.

        Kedvelés

      • Nem. Én nem tartom magamat különösebben szépnek, szerintem a lányom szebb. 🙂 Ő látja így. Na mindegy,

        Kedvelés

      • Te egy késő harmincas, de inkább kora negyvenes nő vagy, öt gyerekkel.
        Szerinted ennek az állításodnak: “szerintem a lányom szebb” van bármi innovatív jellege, tétje? Vállaltál vele bármi kockázatot?
        (gy. k.: már miért ne volna szebb egy tizenéves? de a lányod véleményét leírva te is átélhettél egy kis önbizalmat.)
        nem bírom, amikor emberek nincsenek tisztában magukkal.

        Kedvelés

  4. Valahogy elsikkad a lényeg. Hogy nem arról van szó, hogy a lánygyerek boldog, van a kinézetével kapcsolatos önbizalma, vagy hogy mennyire függött rá az instagramos illúzióvilágra, hanem inkább arról, hogy azoknak, akiknek el van tolódva a testi-lelki egyensúlyuk (felszínesen szépítkeznek, elhíztak), rohadtul nem azt kéne mondogatni, hogy így vagy gyönyörű, a világ a hibás, fogadd el magad, hanem a szülőnek magába néznie.

    Kedvelés

    • Valóban ez nem jött át, számomra legalábbis nem. És kicsit sem utaltam arra, hogy majd megtudod te is, nem is tudom mit kéne megtudni. :)) Eddig én különösebben észre sem vettem a kamaszkort, annyira tényleg nincs vele semmi gond. Egyszerűen amikor a teste kezd megváltozni, kislányból kap egy felnőtt, női testet, akkor azt el kell tudni fogadnia, és ebben az elfogadásban persze segíthet az anya egészséges testképe és egészséges teste, de csak szükséges, és nem elegendő feltétel. Én csak erre gondoltam.

      Kedvelés

      • De ki ígért ilyen garanciát? Ki az az értelmes, gondolkodó nő, aki úgy véli, hogy rajtunk múlik a gyerek testképe, jó közérzete, érzelmi élete 100 százalékban? “szükséges, de nem elégséges” – ez így szalmabáb-érv, hiszen én nem állítottam ilyet – annyit mindenestere megtehetünk, hogy a testről való butus, öngyötrő, szégyenkező, szemöldöktetovált és más ízléstelenségekkel élő csoportba nem állunk be. Felismerjük a saját jóllét, a saját példa jelentőséét, élhetünk jól magunkért, az öregségünkért, a női méltóságért és a gyerekünk jóllétéért. Amúgy is azt gyanítom, hogy sokan túlbecsülik anyai hatókörüket, és túlterhelik magukat, illetve olyanokért gyötrődnek utólag, ami nem rajtuk múlott.

        Nem te, hanem gofri írta azt, hogy kíváncsian várja (az én lányommal kapcsolatban), hogy mit hoz a kamaszkor, ez borzasztóan rosszízű, célozgatós, kárörvendő. Nos, semmi közöd hozzá, ne figyelgess, ne használj minket önigazolásra, és egyébként: semmi tragikus nem lesz, egy enyhe, átmeneti testutálat (vagy némi sorozatnézés) belefér, mindannyiunknak vannak apró zűrjei, de annak a gyökerei nagyon mélyen vannak, kitéphetetlenek, hogy tudatos értékválasztással, nagy szabadságban, a lényeget szem előtt tartva, őszintén, trendekkel nem sodródva élünk. Ez nem először van, hogy rosszat kívánnak emberek, látva, hogy én mit képviselek. Murinai Angéla azt, hogy nekem se menjen jól, engem is basszon meg a gyámhatóság. Lelkes Villő itt leselkedve azt, hogy bebukjon az életem, de ez csakis róluk, az ő anyaságukról, kínzó hiányaikról, rossz lelkiismeretükről, jellemgyengeségükről szól. Én mindig ki fogom mondani az igazságot, mert nekem ez a fontos, ez az, aminek van súlya, nem az, hogy “népszerű” legyek. És ez az: az értékrend és a következetes kimondás, amiért némelyek, akiknek ez nem jött össze, helyette unatkozva szemrágógumiznak meg rosszindulatúskodnak (lásd a facebookot), illetve nem sportolnak, nem tehetségesek a gyerekeik, a szememet kikaparnák. Sajnálom, nem illik ilyen nyíltan írni, de ez a helyzet.

        És te is utaltál arra, hogy az én lányom még nem kamasz, majd lesz “igazi” kamasz, és jön még kutyára teherautó. Nem értitek az érvelést, az értékrendet, ezért megy félre. Viszont, sajnos, türelmesek sem vagytok, magatokra veszitek, reflexből ítéltek. Ezzel nekem nincs dolgom, nektek kell tudni értően olvasni, megfontolni, magatokra is reflektálni, nem csak rajtam csámcsogni meg önfelmenteni.

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.