a vanília, az nagy fejtörés

Nagy fejtörés mindig a vanília.

Mert a háztartás alapja a vanília. Ha van ília, minden rendben. Ha nincs ília, hiába van bármi más, az égen feltorlódnak a felhők, elsötétül a nap, keserves a kávé.

Így aztán van. Rúd vagy őrlemény. Esetleg kivonat. Nem -s cukor.

Olyan szorongató volna a hüvelyt kikaparás után a komposztba dobni. Nem egy szapora jószág a kikapart rúd. Kezemre sárgállik mindig a fekete.

Így a bágyadt, alig pihegő rudakat kis csészében tejszínbe átatom, aztán a kávéimat jutalmazom vele. S azokkal az énemet.

Mi ketogének bulletproof kávét iszunk, vagyis a minőségi, jó erős arabicát tejszín, vaj és kókuszolaj keverékével rúgjuk be. Ettől aztán fáradhatatlan szaltóközeli mozdulataink lesznek, és ugrókötéllel egyhuzamban ugrunk hétszázötvenet, na jó, mondjuk két botlással.

IMG_9441

Aztán, van a zöldségcsipsz. Amióta a kettlechips nevű brit terméket megízleltem, azóta, mint Paracelsius a perpetuum mobile, mint alkimisták az atomreaktor titkát, mint Henry Ford a biztonsági gyufáét, kutatom az igazán ropogós cékla-, fehérrépa-, zeller- és sárgarépacsipsz elkészítésének módját.

Édes istenem, miket írok, és minek.

Kriszpi, ez az angolban a csipsz attribútuma. Ropogósnak vagy roppanósnak fordítjuk, de ez száraz valami. Mi az a szó, amellyel a zöldpaprika harsan? Az életteli, fröccsenő, nedves dinnye-fíling? Tegnap kifaggattam e témában Dévidet, aki lehetne nyelvállapota szerint érettségi listening-feladat felolvasója, mács bridis. Crunchy, talán. De az is száraz szerintem, gabonapehely, ilyesmi. Több szavuk van, mint nekünk, több az árnyalat, de amikor kéne, akkor meg épp nincs.

Az az ambícióm, hogy a csipsz szemgyönyörködtetően színes marad, nem barnul meg, jóízű, egyenletes és ropogós. Rutinosan váltom át a leírások cupjait, fahrenheitjeit és unciáit lóerőre, dioptriára.

És ha megfejtettem, 5678 kW áram és egy csomó olaj elhasználata és odaégetés és tíz deka karcinogén akril-amid felszabadulása és sírás és kiborulás után, akkor majd jól nem mondom el nektek. Hát nehogy már. Oldjátok meg magatok.

IMG_8894

Ujjaimmal zöld és lila levelek közé túrok, a fémtál hűs, cikkan, ahogy nekiverődik a körmöm. Az meg babarózsaszín, mint szűz statisztarózsák bimbója. Szexi vagyok, ez tény, úgy, mint ha valaki más lennék. Filmjelenet, ferde fény. Mindjárt a nyakamba csókol valaki. Merő sportmelltartóban és vállalhatatlanul neonsárga sortban, mezítláb állok a hűs, rugalmas bambuszpadlón, és e jelenben a jövő is inherensen benne van, de szeretem választékos és pontos idegen szavaimat: mindjárt kicsattogok a fűre, hogy megegyem a salátát, élet, napfény, fűszálhajlás, szúr és simogat. Közben rovarok röppennek majd a vádlimra, s amikor odanézek, halálosan ingerült leszek, ki kéne tépni onnan húsz szőrszálat csipesszel. Ez lesz. Most még ez nincs. Egy kicsit koszos a talpam, úgy az igazi, de a kosz alatt a sarkam rózsaszín, mert életminőség van. Hogyan is állíthatnék idézhető, kritikus pillanatokban bevillanó mélybölcseletet, ha fogkövem lenne, vagy ápolatlan volna a talpam bőre? Lenne, volna, ez nagy stiláris feladvány. Tényleg ilyen szöveget akartok?

Nigella túr így a salátába, a citromlevet pedig az ujjainkon szűrjük át, ez is bitang szexi, ápolja a körmöket. Kár, hogy mi ezeket, a világnak ezen a rámamargarinnal megkent felén Stáljudittól tudjuk, nem az egykori Thatcherkabinettag Nigel Lawson leányától.

Ebbe a bejegyzésbe le lehet még írni azt is, hogy baromi elégedett vagyok, hogy kapható hátaszalonna és tokaszalonna is itt minálunk, összetétele: háta-/tokaszalonna, só, de ma megfordítottam, és kegyetlen szőrös volt, és akkor nem voltam olyan elégedett. Borzasztó egy városi lány vagyok mégiscsak, játszom itt az eredetit meg elemit, de nekem egy szalonnabőr ne legyen szőrös.

Megyek edzeni, nem bírom tovább ezt a posztot.

39 thoughts on “a vanília, az nagy fejtörés

  1. Nekem ilyen a fahéj, ha nincs itthon, akkor pánikolok. A kávé, kakaó, zabkása, müzli, de még a fehérjeturmix is csak azzal az igazi.

    És nagyon tetszik a poszt hangulata!

    (Éssel tényleg soha nem kezdünk mondatot?)

    • “(Éssel tényleg soha nem kezdünk mondatot?)”

      És ha kezdünk? Akkor mi lesz? 🙂 Olyan szóval kezdesz mondatot, amilyennel csak akarsz. Nincs erre szabály. Sőt, “de viszont” és társai sincsenek.
      Ezek régi beidegződések, és néhány helyen még most is tanítják, de ma már minden valamirevaló nyelvész tudja: nincs olyan, hogy egy anyanyelvi beszélő “rosszul” beszélné a magyart.

    • Dehogynem kezdünk, ez a tévhit az egyik oka annak, hogy némely, nyelvi babonákat, értelmetlen korlátokat terjesztő kollégám tevékenységét sóhajtozva figyelem.

      A zsoltárok, Ady Endre sem elég referenciának? Előszeretettel kezdtek éssel mondatot…

      Van nyelvészet, és igen, minden van, minden lehet. És van stiláris-szociokulturális szempont: kire akarok hasonlítani, amikor nyelvi formát választok? Én ilyenekre azért intettem a diákjaimat. A választékos magyarban örömet _szerez_, nem okoz az ember, de az okoz sem helytelen. Vagy az ikes ragozás. Vagy hogy igényes szövegben nem írunk olyat, hogy “max”, legfeljebb értelemben, vagy olyat, hogy “alapból”, “Romeónak bejön Júlia”, ezeket csak informálisan használjuk. Vagy hogy nem közvetítünk megvetést a szavainkkal, nem buzi az, aki meleg (akkor se, ha ő maga így nevezi magát), nem nevezünk lányokat csajnak (mondjuk olyat biztos nem, akit szerettünk), és innen már csak egy szökkenés a píszí, az árnyaltság, a jó érvelés: nem kurvázunk le nőket, pontos szavakat használunk, pl. nem beszélünk arról, hogy “a szépség nem érték”, amikor szépségen szexualizált (tárgyiasított) megjelenést értünk (ezt amikor itt jeleztem, Gumiszobáék rögtön korrigáltak, ez is siker) (buziügyben nem, mert “vannak barátaim, ők magukat buzinak hívják”).

      Nyelvileg is önreflektívnek jó lenni, és gondolkodni, folyamatosan gondolkodni. De ettől még létező szó a csaj, és nem helytelen a max se.

      • Köszönöm a választ. Nagyon bele tudnak ivódni az emberbe ezek az általános iskolában mantrázott szabályok, Már éppen elkezdem írni a mondatot és akkor bevillan a huszonéves intelem, még szinte a tanár hangját is hallom.

      • Tíz évvel ezelőtt egy alkalommal hosszasan gondolkodtam, hogy egy ismerősöm kiről beszélt akkor már percek óta, akit kiscsajnak aposztrofált. Végül rájöttem, hogy a lányomról. Kicsit felhúztam az orrom, de aztán csak elkönyveltem magamban, hogy máshol nőtt fel, mint én.

  2. Aszalni lehet a zölséget is, nemcsak a gyümölcsöt. De megaszalódik ez már a földben is…a metán növeli az ózon entrópiáját is és segíti a fóliasátor gázokat is.
    Egy, a kertben felállított napkollektoros tálcás aszaló, infrastuktúra nélkül megoldja a zöldségek-gyümölcsök tartósítását.

    750 ugrálás…az már a hazai mélységi felderítők erőnléti kategóriája…uh, jó. Űű!
    A harcos útja.
    A hős Gilgames végigjárja a stációkat, hogy elhozza az elixírt az embereknek.

    Mindenki lehet a saját életének a hőse, csak be kell karistolni a pokol és a paradicsom számtalan bugyrát, hogy onnan megigazulva és megkönnyülve a függönyök elé léphessenek..

    • Egy ilyen sörösdoboznapkollektorosat épített pont az édesapám. Ami létezik, azt leaszalta, kupacokban állnak az aszalványok mindenfelé. A legjobb a sárgadinnye, ha csak rágondolok… És nagyon finom a körte is. Mire az alma érik majd, addigra nem lesz elég nap, ezért alma nem lesz. Eper még nem volt.

  3. ááá…már megint elkezdődött a bújócska. Bebújni a szövegbe, majd kibújni a szövegből. És újra és újra, hetek – hónapok óta. Teccik.

      • Jaj bocs, csak az öröm, amit okoz, hogy van! Engesztelésül ha eljutok odáig, hogy túl vagyunk a tanévkezdésen, és egyszer is véletlen sikerül összeegyeztetni valami útvonalat a fémdobozok ürügyén, viszek neked valamilyen aszalványt is. És szerintem többen vagyunk, akik azért bőven észrevesszük a nyelvi praktikákat is, csak ahhoz érdemben kevéssé tudunk hozzászólni. Vagy amit tudnék, olyat más elvek miatt nem írok.

  4. Én egyszer úgy csináltam almachipset, hogy narancsot ettem meg almát télen, és ráraktam a narancs héját a radiátorra, hogy jó illat legyen.
    Véletlenül rákerül egy almadarab is, és megaszalódott, meg is ettem, mikor megláttam, finomabb volt, mint a bolti.
    Ez egy jó módszer, bár többet nem csináltam, mert ez is véletlen volt, de lehet, hogy majd most télen telerakom almadarabokkal a radiátort.

    • Én régebben ezt nagyon sokat csináltam, főleg akkor, amikor a hárommal ezelőtti lakásunkban volt egy olyan magas radiátor, ahol a gyerekek sem érték el, mi sem vertük le véletlen, és rá sem esett valami véletlen felülről. De nagyon óvatosan kellett úgy helyezni a darabokat, hogy ne ragadjanak/száradjanak rá a tálcára. Később további apró problémám volt, hogy mióta saját kertünk van, az abban növő gyümölcsök érése és a fűtési idény nem igazán esik egybe.(Nem akarom egyeztetni az igeidőket…)

      • Ez de jó!
        Felbuzdulok, aztán rárakom száradni még a csiperkegombát is!
        Csak legyen fűtési idény!
        Takarítani szeretek (magam után. Azt nem, ha más összemocskolja a munkámat.), úgyhogy, ha rászárad, akkor majd letörlöm.
        Kész meditáció keringeni a vödrömmel, meg a ronggyal, és letörölgetni mindent, ami fehér.

  5. Én nagyon régóta vágytam egy aszalógépre, csak nem tudtam eldönteni, hogy melyik és milyen és mennyiért. Két hónapja szembejött egy olyan ajánlat, amire azt gondoltam, hogy ha ablakon kidobott pénz lenne esetleg a végén, akkor is megéri, és megvettem. Azóta csak akkor nem megy folyamatosan, ha nem vagyunk itthon. Alig bírok a gyerekek (meg magam) elől eldugdosni egy keveset (na jó, sokat), hogy a kertben mostanában érő, majd megaszalt cuccok közül legyen még valami kicsit később is. A sárgarépa is nagyon jó lett, és narancssárga maradt. Persze más, mint az olajos, tavaly a szüleimnél termett rengeteg cékla, akkor volt a céklachips sláger a családban, de simán kisütve bebarnult. Lehet próbálkozni még azzal, hogy sütés előtt kis citromlébe áztatod, de ez csak tipp, vagyis olvastam máshol de nekem még sose volt annyira érdekes, hogy ki is próbáljam magam is. Másik megoldás lehet, hogy a gyárit sütés előtt megfőzik/-párolják, akkor csak nagyon kicsit kell sütni és azalatt nem lesz barna.,

  6. Mekmondom én a tutit. Sose ne adjátok fel.
    Csillakhedji strand, kis.kölökkel birkózom a mély vízben, (1.9m) Később veszem észre h a brill fülbevalót kijátszottuk. (jó hát aranyműves mivel menjen a strandra)
    Kölcsönkérek 1 búvár szemüveket, és lemerülök sokszor és tesó mondja : “ááá Eme nem leled azt, add fel.” Nem ,nem tesóm itt van az a kosz alján semmit se adunk fel, mert olyan nincs.
    És akkor ott a medence alján fekszik a fél pár fülbevaló.
    Millió az 1-hez.
    Tökszép történet remélem tetszett. 🙂

  7. Visszajelzés: örömeim | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s