miért van ez

Most meg miért hallgatok Robbie Williams-t? Pont?

Nem értem én ezt.

Soha nem hallgatok már komolyzenét, dzsesszt se. Eladtam a cédéimet, csak azt nem, ami a borítékban van, de azt meg nem nyitom ki, ugye.

Lehet, hogy nincs is benne.

Lehet, hogy a boríték sem létezik.

Ez egy posztmodern szöveg.

Mondjuk legalább pénz lett a cédékből. A pénzből edzőcucc, fehérje, emezekből meg gluteus maximus, gracilis, és az nekem öröm. Glikogén helyett kortárs opera van az izmaimban, ez jó, egy ennyire artisztikusan modoros bloggernek legalábbis. Eszméletlen egy gyűjteményem volt. Idegesítettek már. Mint tárgytömeg. Ki hallgat cédét? A MacBook Airben eleve nincsen cédélejátszó.

Azt mondja M., milyen érdekes, hogy az emberek csillagképnek neveznek random összekötött fénypontokat. Miért pont azokat kötik össze, és azokat látják alakzatnak? És akkor már mindenki nézi, jé, az a hét ott, az egy csillagkép.

Hm. A nagyapám csillagász, de hogy ebből hogy következik, hogy te figyelj, azok így tényleg összetartoznak, együtt mozdulnak, és a többihez képest, amelyek másfelé meg gyorsabban mozdulnak, tényleg együtt vannak. A Göncölszekér rúdjának csúcsa és a visszapillantó tükre mindig egyforma távol van. Vagyis biztos nem, ez olyasmi, mint hogy egy év 365 nap, meg hogy a Föld gömbölyű, tudjuk, hogy nem, de inkább igen, mint nem. Egy óvodásnak igen.

Na, ez jó. Van néhány ember, velük vagyok csillagkép. Évek óta, biztosan. Aztán némelyik lehullik. Na, tudom én, pont a Göncölből nem fog lehullani egy sem. Azok meteorok csak, esetenként igen fényesek.

Ugyanazt kívánom mindig, makacsul.

Napközben meg kék az ég, mélykék, hetek óta már, tök barna vagyok, árad és zubog a vérem. Mindenem nyár, akármilyenre festik, világosszőke leszek. Zsongató kerthelyiségekbe biciklizem, ha nem a terembe, de az az érdekes, hogy ha épp csak a patikába, akkor is ugyanígy érzem magam.

És akkor valahonnan előtűnik egy vattapamacsnyi felhő, de ilyen pici foszlány csak — ha ez nem metafora, ilyenkor kezdek mérgelődni, hogy “de hát most mostam fel”, már Julis is mondja –, és akkor a pamacstól nekem egyszerre olyan, de olyan végletesen basszamegmindenki rosszkedvem lesz. Ugyanott tartok, mint öt éve meg húsz éve. Jön egy kis vonzódás, azonnal függeni kezdek a másik reakcióitól, pedig én hej, de független vagyok, nem játszmázom satöbbi. Összeomlik a nagy önbizalom, le is vonom a jól ismert következtetést, hogy engem nem lehet szeretni, sok vagyok, lottóötösre több esélyem van, mint valakire, akit bírok és viszontbír annyira, és ez nem is baj senkinek. Meg hogy miért ilyenek az emberek (az összes). Mégis minden szar. Ugyanazok a körök, nincs kiút. Miért nincs az, de mindig az, amit elképzelek. Hát én olyan szépeket, szerveseket képzelek el. Jó a fantáziám, az írói, és figyelek nagyon.

Én már nem várok semmit, el-, mármint, sem a sorstól, vagy hogy kell nevezni, sem helyzetektől, az elhatározásaimtól, sem emberektől. Mert ugye olyan bölcs vagyok már, jól tudom, hogy várni nem lehet, csak örülni, ha lesz mégis. És tudom, hogy lesz, és meg is tudom becsülni. Én nem sírok és nem játszmázom, derűs maradok, még ha el is fogy a kávékapszula. Mert az el.

De basszus, azért visszaírhatna. De nem? Én visszaírnék.

Persze eszembe se jutna ez így, ha szépen elmentem volna az ELMŰ-be, meg ilyenek. A dolgomra. Nem itt gyötrődni a ‘top előtt.

Így előre rámondom helyzetekre, hogy bírni fogom, tudom, mibe megyek bele, én erős vagyok, számolok azzal, hogy ez a sztori nem lesz fortissimós filmbefejezés, hogy ez csak olyan, amilyen lehet, nem baj az, ilyen az élet; a legtöbb, amit tehetünk, giccshajlamunkat letörni, egészen. Nem vagyok most egykönnyen kifosztható.

De ha belenézek, üres mégis. Olyan indulatos leszek egy pillanat alatt, nem is értem. Nem az történik, amit várok, nem olyan az élet, hogy azt mondtuk, azt hittük, hogy mégsem, és akkor van egy csodálatos pillanat, és akkor dehogynem, mégis. Nincsen mégis. Aggályaink jogosnak bizonyulnak folyton, sőt. Vállalom a kockázatot, aztán megmérges vagyok, lezuhant az árfolyam. Kevesebbet bírunk, sokkal. Mi is csak tápanyagokból élünk, nem fotoszintetizálunk. Pénztártól való távozás után reklamálok folyton.

Amit én elképzeltem, nem kommersz, művészfilm-vég, de film az is.

Én már csak a kirobbanót kérem, áfonyát és makrélát, Lancôme Hypnose-t, csodaszép gyerekeim okos mondatait, ütős bejegyzést, flowt és bedurranást. Én nem kérem a tipródást, a váratlan döbbenetet, az elkenődöttséget, a rossz vérképet, helyzeteket, amelyeket nem lehet elbírni, de el kell. Volt már elég. Mások nyomorát sem kérem. Betelt a kvóta. És ne játszmázzunk. És ne legyenek vattapamacsok, de azért a kozmetikaivattapamacs-tartóból ne fogyjon el.

Még csak nem is lottózom…

És történik valami, jön a postás, és mintha elfújták volna az egészet. Azt a fénytelent. Ilyenek az én nagy bánataim. Jó fej postás, egyébként.

Mikor leszek már racionális és méretgazdaságos. Akinek nem fáj. Üzem, nem érző lény, mikor.

Képernyőfotó 2015-08-14 - 14.04.50* A fiam állítja, hogy a csillagok nem mozdulnak, egyáltalán. Mi mozdulunk, a csillagok csak úgy állnak. Én nem tudom, mihez képest érdemes nézni, hogy valami mozog-e. Na de a dédapja csillagász volt, biztos tudja.

Képernyőfotó 2015-08-15 - 0.57.14

22 thoughts on “miért van ez

  1. Azt hiszem ertem, mirol irtal.
    Par honappal ezelott irtad, hogy jatszmazas nelkul kell lezarni a dolgokat, azt hiszem, nekem ez most az eletfeladatom, ezt megtanulni. Es milyen erdekes az elet, ket honapja mellem sodort valakit, aki termeszetebol eredoen rengeteget segit nekem ebben. Csak tudjam megbecsulni ot.

    • “Ők”, milyen szemtimentális antropomorf izé már ez? Ezek a csillagok nagyrészt már nincsenek, egyébként, a fény sebessége miatt.
      A Vnusz van, de az nem csillag.
      A Nap után (8 perc) a legközelebbi csillag fénye valami 4,22 év alatt ér ide, a többi elképesztő, döbbenetes, iszonytató messze van, van, amelyik évezredek óta nem üzemel.

      • (Mellékes, de a korrektség kedvéért jegyezzük meg: bár a csillagok múltbéli állapotát látjuk, legnagyobb részük valószínűleg ma is megvan. Galaxisunk bő százezer fényév átmérőjű, míg a legrövidebb életű csillagok is eléldegélnek legalább néhány millió évet, a Nap súlycsoportjába tartozók pedig évmilliárdokat. Amelyeket pedig szabad szemmel is láthatunk, nincsenek olyan messze, többnyire ezer fényéven belül vannak.)

  2. Az régen volt nagyon, amikor teátrális pillanatokra vártam, szinte biztosan
    Aztán csak a kommersz lett, meg a semmi, a meglepődés, hogy ennyire nem. Nem mértem fel vagy a másik félt, vagy magamat.
    Olyan más most ez a szöveg, nagyon tetszik. Olyan bánomisén lazaság. Nekem.

  3. Én nem nemérző lény akarok lenni néha, csak sokkal egyszerűbb (butább, kevesebbel beérő, kreatívabb, jobb háziasszony, ilyenek). Mennyivel jobban folyna az élet! De pénztártól való távozás után agydarabkákat vissza nem vesznek. Meg szívet se, töröttet se.

      • Nem tudom. Arra gondoltam, ha nem lennék ennyire érzékeny, ennyire mindenen agyaló, akkor egyszerűbben folyna az élet: sütnék sütiket, készítenék papírmasé tekefigurákat, kötnék pulóvereket, mennék a piacra a gyerekekkel vásárolni, venném a Fürge Ujjakat, és ez kitöltené az életemet. Persze, hogy nem erre vágyom, de valahogy a mostaninál sokkal jobb lenne, beérném kevéssel, nem lennének ilyen nagy igényeim (a férjem legyen a lelki társam, figyeljen rám, tudjunk együttműködni a gyereknevelésben, legyenek kulturális programjaink, tudjunk élő emberi közösséghez kapcsolódni, legyen méltó helyzetem a saját családomban, és ne cselédje legyek mindenkinek, ilyenek).

  4. Miért van ez…
    Egy hónapja egy árnyék nem vetődött rám, és egyszercsak az esővel (és egy nemválasszal – énisválaszolnék) újra szorongás, régi érzések, félelmek. Tudom, hogy elmúlik. Tudom, hogy már máshogy kezelem, mint régen, nem maradok benne napokig, hetekig, hónapokig egy-egy rossz érzésben, önsajnálatban, visz tovább a zélet, a nevetés, a tevékenység, visz tovább, hogy én már jót akarok magamnak.
    És annyira megragadott ez a mondat: “Jön egy kis vonzódás, azonnal függeni kezdek a másik reakcióitól, pedig én hej, de független vagyok, nem játszmázom satöbbi.” Pontígymost… Hogy egész eddig azt hittem, én már nem, én már máshogy, eredménye van annak, hogy őszinte vagyok (próbálok lenni) magamhoz és másokhoz, és mégis hirtelen ott találom magam egy hülye helyzetben, amiben megint sebezhető vagyok… és tudom, annak is kell/jó lenni néha, de..
    Amúgy annyi mindent írnék. Annyi mindent tanultam itt. És nem kommentelek (talán ha egyszer tettem, más néven, de inkább ezt használnám), mert olyan furcsa elküldeni valamit így magamról a semmibe. De az egyik tavaszi biciklis posztod nélkül sosem mertem volna kimenni a forgalomba, pedig évek óta tervezem. Most nekem is egész nyáron lobogott a hajam a nyárestékben, hidakon, utakon. Egyszóval köszönöm, ami itt van, mindenestül 🙂

    • Nem lesz minden sztorink hepi attól, hogy becsületesek vagyunk magunkkal és másokkal. Viszont tisztán látni ugyanazt, az se piskóta. És így, ebben a kiérleltebb állapotban a szomorúság csak pár nap, talán hét, nem hónapok-évek, és nincs önpusztítás (illetve edzéssé szublimálom 🙂 ), és ami a lényeg: nincs benne hibáztatás, a bűnös keresése, szemrehányás, tökre értem a másikat is. nem önérzeti kérdés, nem egótréning.

      Csak hogy… olyan ritka az, hogy az ember kötődik és bízik, ez a veszteség, ez tény.

      Elmúlik, ez is, minden. Korszakok vannak. Egy darabig van az az ember, és fontos, aztán lassan áttűnik a nemlevésbe, vagy hirtelen. Van ilyen. Sok ilyen van. Tanuljuk kibírni, nem önutálni, nem azt érezni, hogy “nagyon fáj”, “lennék valakié”, “majd megöregszel és bánni fogod”. Mind manipuláltak ezek a mi nagy költőink, másokra nyomták érzelmi defektjeiket. Nem akkora dráma, hogy előfordul az ilyen. Nem mindig más a hibás. Nincs mindig hibás.

      Engem mondjuk óv az, hogy egyáltalán nem kerülök soha közel alacsony tápanyagtartalmú, híg, becstelen emberekhez, elkerülnek. És így nem is akkora a pofáraesés.

      Üdv a blogon! De jó, hogy belevetetted magad a városba!

      • Köszönöm 🙂
        És igenigen, szerencsére már annyira más… és jaj, ez a “majd megöregszel és megbánod”. Engem évekig mérgezett egy mondat, amit talán valami okos online vagy írott magazinban olvastam, nem tudtam szabadulni tőle: “egy negyven éves szingli minden visszautasított pasit megbán” – borzalmas, kegyetlen mondat. Azt hiszem, 30 voltam, amikor le tudtam tenni, és rájöttem, hogy senkit nem bánok meg, akit akkori érzésem szerint nem kívántam, nem akartam igazán, ezerszázalékosan, vagy éreztem, hogy nem igazán passzolunk mégsem. Hogy nem bánom meg azért, mert egyébként rendes volt (vagy tűnt:), a “tenyerén hordozott volna”, gyereket akart volna, segített volna kipipálni társadalmi “kötelezettségeimet”. De máskor meg nehéz igen, mert lennék olyanban, ami teljes, boldog, áradó, ahogy írod. Tudom, hogy nem “jár”, nem az alapcsomag része, de néha mégis kifakadok, hogy annyit dolgoztam, hát hogyhogynem 🙂
        (Bocsánat az előző duplázásért, véletlen volt)

        • Jézusom, dehogy bán meg, hát semmi nem nyílik, nem működik akkor. Nem olyan fontos ez, illetve máshogy is megélhető. Nekem pl. abszolút nem hiányzott az emberi érintés akkoriban, amikor hetente jártam shiatsu kezelésre. Huszonévesen jobban kínzott az érzelmi hiány, most már kihúzom így valahogy. egyedül vagyunk, lényegileg és végső soron, kész, ehhez kell felnőni, nem haragudni, nem hibáztatni, nem kapaszkodni. Az áradó, az ritka, meg asszem, embertípus kérdése is. Nekem nincsenek méltatlan ajánlataim, és ritka az igazi és méltó is. Hát, ez van. Írok, edzek.

          Kiszedem az egyiket, akkor legyen ez a 32-es név?

          • Engem is sok minden jobban kínzott huszonévesen, furcsa, pedig a fordítottjára számítottam akkor még. Most meg jobb minden, jelentősen, derűvel és kíváncsisággal tudom megélni a mindennapokat, csak néha van benne hullámvölgy, visszaesés, átsuhanó keserűség.
            Köszi, akkor legyen 32 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s