táplálkozás, testmozgás

Unjátok, mi? Hehe.

Olvasó írja, hogy egy ideig nem olvasta a blogot, mert őt nem érdekli ennyire a sport.

Hát, most mondhatnám, hogy milyen sok téma volt még itt azon kívül, illetve hogy minden úgy van megírva, hogy intellektuális kaland legyen.

Mondhatnám, fed up with, rossz lelkiismeret, hogy a sport és a diéta mindenkinek a nagy mumus, az érzékeny pont, nem véletlen ez a nagy ellenállás, a viszonyítási kényszer, hogy még az én élményeimről se szívesen olvas. Pedig micsoda panoptikum a terem világa, a netes fitnesz, Amerika és kishazánk, és mekkora önreflexiós lehetőség a hülye hiúságaink, az el nem ért céljaink, öregedésparánk, mások sanda figyelgetése…!

De a legfontosabb, hogy engem érdekel, és én arról írok, ami érdekel.

Összefoglalom, hogy vagyok most a testprojekttel.

Ma úsztam. Annyira vicces ez: az emberélet útjának felén reggel hatkor kinyitom a szemem (mindig spontán és időben ébredek, ez annyira jó érzés!), és azt mondom: lebeszéltük ezt az úszást mára K-val, aki igen jól úszik, és én ma lemegyek a víz alá, amit még soha. Hát mi tart vissza? Kemény leszek. Úszószemüveg, alkalmas partner, és iszkiri!

(de kár, hogy nem fotóztunk)

És ott rájönni, hogy itt bizony nem csak a kontaktlencsémről van szó, nem ám. És nem is a sminkről! Vizes lesz a hajam! Nem látom a szembeúszót! Meg még a fülem is, belemegy a víz, ugyanakkor elviselhetetlen a kilégzési bugyborgás hangereje. És persze a levegő, nem nő kopoltyúm! Okosan kell, de ez a minden tempónál lemenés, ez nehéz. Ma ez mentális gyakorlat volt, a tempóimra nem is emlékszem, nem érzem az izmokat, pedig bő háromnegyed órát úsztam. És aztán szauna is, és az élményrészen ott csobog Bálint András, és összeköszönünk. Valahogy elrendezi magát az élet… ja, ezt a sztorit nem írtam meg. Elégtétel valahogy, zavaros történetek szereplőivel öt-tíz-húsz évvel később találkozni, fürdőruhában.

A testem jól van, ez az az állapota, amelyet szeret. Megtaláltam az egyensúlyt. Tudom, mit kér az anyagcserém, a bőröm, a hormonjaim. Óramű a ciklusom. Az utóbbi másfél évben le és föl mentek a kilók egy ötkilós tartományban, és már tudom, mi az optimális zsírmennyiség, amikor íves a csípőm, van mellem, de rám jön az eddigi nadrág, sejlik a hasizom tónusa, és elbírom magam futáskor.

Az úszás után ma bementem még futni egy rövidet, két és fél kilométert, ez most napi program, és nagyon szeretem. Kint nem futok, és nem megyek félmaratonra sem. Kint gyaloglok, iskolából, óvodából haza, meg kutyával, sokat.

Laborleleteim statikusan jók. Ketoadaptálódtam. Nem kérdés, hogy edzek-e. Folyamatosan használom a testemet a hétköznapokban.

Szeretem, hogy ilyen lettem, identitásként, napszervezésileg és kinézetben is. Hogy jól vagyok, azt időnként el kell mondanom, mert az ember, legalábbis az aktív fajta, megszokja, hogy mindig van tovább, “okés, ez már volt, haladjunk”, de én már megvagyok a nagy változással, vagyis: meggyógyult a betegségem, jó az erőnlétem, és nincs rajtam életvitelt akadályozó, nem esztétikus zsír. Meg lehet nyugodni, és akkor felfejlődik a realitásérzék, nem lesz sem kényszeresség, sem túlzás, sem testképzavar. Az ember áll a tükör előtt, hogy miért nem vagyok valamilyenebb, ez pedig egy olyan spirál, amelybe nem jó belemenni. Mindazonáltal, persze, az élet nem állhat kanapén fogysztott tejszínhabos málnából. Körülöttem a versenyzők, világbajnokok, van eszmény, és van tanulság és elborzadás is. A táplálkozásomban van egy-két expert rejtély (nem kéne-e mégis kurkumát szednem, mi legyen a tejtermékkel), de a lényeg stimmel.

Nem jó ráfeszülni. Nekem a nagyon tudatos, szigorúan követett irány ideje 2014 ősze, 2015 tavasza, nyara, tele volt. Most többet írok, többet gyerekezem, csak néha olvasok testről, és otthon nemigen edzek. Jót tett a realitásérzékemnek a fotózás is, hát még a közös edzések!

Olyat mozgok, amit élvezek. De annyira, hogy azt csinálom, amihez épp akkor kedvem van, a helyszínen dől el. Ed csináltatja velem az izolált gyakorlatokat, egyre jobban megy a szabályos mozdulat, az adott izom munkájának érzékelése, és vele az van, hogy mindig ráteszek még öt kilót, és még kettő, négy ismétlést, és ezt ő tudja. 25-ös (font) súlyzóból igen sok van (tárogatunk 45 fokos padon, mellizom), mégis elszedik (a fiúk, természetesen), megrándítom a vállam, megyek a 30-asért. Azt már az ember a combjával rúgja meg, hogy fel tudja emelni. Fölnézek rá. Én erős vagyok? Te erős vagy, mondja egyszerűen. Csak neki hiszem el, és neki sem tudom elhinni.

Haskinyíró szuperszett, négyszer száztíz másodperc plank. Üldögél a stopperrel a fitballon előttünk, fejnél, én a fele után már ki-be kötöm a cipőfűzőjét, így könnyebb. Szeretném, ha lenne a cipőorrba építve egy tévé, és balett menne rajta. Csendben feláll, elmegy, visszatér, és nagyon finoman a hátamra teszi a tárcsát, mert érzi, hogy több kell. És még mielőtt belehalok, leveszi. Nem kell semmit mondani, pont érzi, nem csak azt, hogy erre van szükségem, hanem hogy én ezt imádom. A mozdulatát: olyan, mint egy szülésznő. A végén nézem meg, tíz kiló.

Néha eszem valamit, amit nem szoktam. Tényleg néha, és nem két pofára. Mivel nem éheztettem ki magam, hanem nagy felhasználású, hatékony üzem a testem, nem falok semmit. A következő unortodox ételféleségek vannak:

csoki (ezt szoktam naponta, a kakaóvaj nagyon jó fajta zsír, csak a csoki minősége és kakaótartalma nem mindegy)

gyümölcs (szezonban: alma, körte, szőlő, durva edzés előtt és után banán)

tömör kenyér, pici szelet, pirítva

rizs (ez nem kihágás, hanem tudatosan, a keményítő miatt, javallatra)

durumtészta, mit tudom én, 10 penne (itt is fontos megjegyezni, hogy sosem volt bajom a gluténnal, és szerintem sokan vannak, akiknek csak a dömpingszerű és silány minőségű pékáru miatt van bajuk a lisztes élelmiszerekkel)

keményítőtartalmú zöldség (ezt gyakran, keveset, ennek is van helye a ketogénben)

És emellett, amikor épp nem eszem ezeket, de szerves, jóféle, reális (itthon kapható, közönséges) dolgokat eszem, akkor meg teljesen low carb vagyok, ketózisban.

Van azért, ami abbahagyhatatlan: néha egy helyett két alma, mert olyan jólesik, és az olajos magvak, ezekből néha sokat eszem, és ezek durván hizlalnak.

De nincs falásroham, nincs kilengés, nincs kínzó szénhidrátvágy. Megeszem, mert kell az energia, és élmény is az evés, és aztán röpködök, teszem a dolgomat, kicsit vastagabban. Tegnap szalonnazsíron pirítottam édesburgonyát, kolbászkarikákkal, az nagyon tuti lett.

Nem kell semmihez ragaszkodnom, betartanom, nincs tiltólista, bűnözés. Nincs megtervezett étkezés. Nem azért, mert ez a jó út, hanem mert olyan állapotú a testem, hogy nincs rá szükségem. Kell a rendszer, mondják, de nekem kívülről nem kell, annak kell, aki egyáltalán nem tudja, mihez fogjon. Vagy talán már a lényem a rendszer.

*

Magazinokat olvasok, hevesen érdekel a sajtója és reprezentációja a sportnak és egészségtudatosságnak. Még mindig hökkenet a paradoxon, hogy miközben e sajtótermékek nagyrészt a testkultuszból élnek, csodaszép testek fotóit használják és égetik a tudatunkba, a smink, az öregedésgátlás, a bőrápolás, a sport mind-mind a jól karban tartott test normáját erősíti, a divat a kedvezően prezenált testet, az elfogadottság, a tömegből kitűnés vágyát, satöbbi, szóval, eközben ezek a tartalmak a merőben átlagos, esetenként igen rossz állapotú, edzőterem/futópálya közelébe sem menő névtelen olvasónak szállítják az instant megnyugvást: nem kell itten görcsölni, túlzásokba esni, nincs probléma, fogadd el magad. Azért is, mert az instagram típusú szépségek olyan absztraktul szépek, hogy nekünk, halandóknak nem érdemes ezen kínlódni, mi úgysem leszünk olyanok. És a direkt body positive tartalmak miatt is, amelyek ordítóan műfelháborodások. A megnyugvó olvasók teste tényleg nem esztétikus, tényleg nem egészséges, életvitelük tényleg rontja az életminőséget és rövidíti az élethosszt.

Szóval továbbra is a testen pörgünk, sehol nincsenek azok a sokat emlegetett, feltartott mutatóujjal citált igazi emberi értékek. Vagyis, vannak, de ebben a világban a gyerekszülés is prezentáció, cukiság. Minden show, és minden irigységkeltésre alkalmas. És hogy mi van mögötte, az elég zűrös. A fitneszcsajok nem beszélnek a víztelenítés módszereiről, és hogy ez miket okoz, csak arról, hogy mentálisan erősnek kell lenni.

Ha test, legyen test, de nem a lényegről, a test valóságáról van szó, hanem a túlértékelt látszatról és fotón mutatós edzésekről. Ők külsőről, megjelenésről beszélnek, én testről és testélményről. Ők trendről, én közérzetről. Ők betartott diétáról, én a gyomortáji békéről. Ők vékonyságról, én izom-zsír arányáról. Nekem erőmegélés és nem hétköznapi régiók ez az egész, és egyre inkább.

Hüledezem, amikor a versenyre való elkészülés utolsó, csikarós heteiben a leszárított, narancssárgára barnított, zombiként viselkedő, szerzetesi elszántságú és huszonsok kemikáliával megsegített “példaképek” posztolnak az absztraktul tökéletes fotóik alatt egészségről meg céltudatosságról. Ez egy röhej. A verseny előtti órákba kis híján belehalnak.

De ebben a beszámolóban van valami megejtő azért.

Az sem stimmel, hogy azt sugallják: az edzőteremben élő, tökéletesen kidolgozott testűek és a hétköznapi emberek céljai azonosak, világuk átjárható. Nem az, és nem is érdemes nyomasztódni. Minden magazinban, akár vékonynős-divatbemutatós, akár szexis-széptestes, akár táncos-tütüs, akár izmos-fitt, a műfaj eltúlzott példányait találjuk, és nem látjuk a retusálatlan napi küzdelmet, nem látjuk azokat, akik belebetegszenek. Ha van realitásérzéked, akkor ezt így kezeled, nem akadsz ki.

November 20-én beszélgetünk sportról és a sport nyomasztásmentes képviseletéről:

 

 

34 thoughts on “táplálkozás, testmozgás

  1. November 20-án ez jó lesz. Téged ismerlek és Cserháti Éva barátnőm. Elég hasonlóan gondolkodunk sportról és testről mi hárman.

    Segíteni fogok falat mászni, ha valaki akar. Nekem fontos ez a sport, balett a függőlegesben.

  2. Amúgy van valakinek tapasztalata arról, hogy hízni hogyan lehet akkor, ha a testalkatodból fakadóan eléggé vékony vagy?
    Rám pl. semmilyen hízlaló kaja nincs hatással.

  3. Én nem unom, húgom. Elolvasok mindent, legfeljebb nem tudok hozzászólni. A body builder témájú magazint meg a Diéta és Fitnessz címűt képtelen lennék, mert az és úgy valóban teljesen érdektelen számomra. Nem a téma érdektelen, hanem az egyoldalúság, a közlés minősége, a közeg. A közelítés nálad érdekes, és még az is lehet, hogy inspirál.

  4. Leírom a tegnapi napot (szombat). Az a célom, hogy a fitneszezésem emberi oldalát erősítsem, ne tűnjön olyan összeszorított szájúnak, emberfelettinek.
    Ebben a történetben minden vagy gyarlóságból, vagy könnyen követett rutinból, vagy örömből fakad.
    Péntek este túl sokat ettem. A forgalmas délelőtt, szövegírás-találkozás-futópados futással telt, késő délutánig semmit, egy kis adag zöld salátán és persze kávén kívül. Az evésen egyébként nincs görcs, hogy pontosan mennyi, meg mit nem “szabad”, de nem szeretem a nehéz érzést, nem akarok hízni, és… ne kerülgessük, volt benne lisztes-cukros is: a gyerekek sárgabaracklekváros, barnacukros nudlimaradéka, ami aztán tényleg hűdenahát ritkaság, hogy én ilyet egyek (ketogén, ugye, liszt-, krumpli-, cukormentes volnék).
    Egyébiránt a múlt héten, havi terembérletemmel, sikerült minden nap mozogni végre, mert nem voltam jól a heti két edzésemmel. Sőt, csütörtökön (víz alatt) úszni is és futni is, ami a (meg sem említett, napi) bringázással együtt már triatlon, de nem?
    A teremben rövid intervallokat futok, 3, 4, 4,5 km-eket, 13,5 km/h-s gyors szakaszokat váltogatok 9,5-ös, 10-esekkel, és hát szakad rólam a víz, nagyo lassan mozdulnak a tíz méterek, régen ezt jobban bírtam. Ezt jó lenne följebb gyúrni.
    Na, tegnap hajnalban elsosontam bevásárolni-csekkbefizetni-edzeni, meg a városban hagyott biciklimért.
    Elindulni eleve kardió: innen a buszig, tempósan a hideg esőben 1600 méter. Először (a terem nyitásáig) bevásárolok, lecsapok az apró, zöld banánra, egyet meg is eszem, ez az edzés előttim, némi keményítő, egy kevés cukor, és persze kálium, izomgörcs ellen.
    Öt perc szolárium, mert fagyott-hideg vagyok az esőtől, és szürkés-sápadt a bőröm. Közben vádlizgatok, húzódzkodom. 🙂 (Álló.)
    És végre egyedül, a legfelső (street workout-súlyemelős-bokszos-kardiós) emeleten szenvedélyes intervalledzés, mint a régi szép időkben.
    Ugrókötél, részben fél lábon, egy menetben 120-150 ugrás, mindenképpen 60 másodpercen túl, és botlás nélkül.
    Kobra: https://csakazolvassa.files.wordpress.com/2015/11/img_0941.jpg
    de ez már jobban megy, kitartva, függőleges nyújtott lábbal, így:

    Melegítés húszkilós róddal, clean and press (vállgyakorlat).

    nyújtás, ugrókötéllel fej fölé emelt láb, mindkét oldalon:

    Súlyemelés: lökés, 40, aztán 50 kilóval. 5, illetve 4 emelés. A végére elfáradok, szóval, bukásig. Nagyon kell figyelni, ha nem megy a felkapás vállra, az sérülésveszélyes, akkor talán megy még egy, nagyon odafigyelve, de inkább le kell állni.
    Közben mindig ugrókötél, vagy kobra.
    Húzódzkodórúdról (ami jó magas) lelógva golyóbislengetés, így:

    , csak közben a kettlebell 28 kiló. Fölmászni is majomság, odakészített magas hokedlin a golyó. Térdhajlaton lógva, az erősen terheli a combfeszítőt, mert a 28 kiló ellen tart a másik oldalon, miközben nyújtja a gerincet. Aztán medencehajlaton lógva is.
    A fejjel lefele súlyhimbálást mindig csinálom, ha súlyt elmeltem vagy hátaztam, mert ezek összenyomják a gerincet.
    Hídba lemenés, de ma csak kétszer.
    Erőkézenállás. Közben deli legények néznek a futópadról, mi tagadás, szeretem ezt az érzést, elég egzotikus vagyok, amint a nehézatlétikát váltogatom az akrobatikával.
    Még egy fejjel lefele lógás-nyújtás szessön.
    További clean and press, 3×15, váltogatva a fej fölötti húszkilós tárcsával való guggolással, szintén 3×15:

    csak én tárcsával.
    Ugrókötél.
    Intervallfutás: 3,58 km, 21 perc, 310 kalória. Belép valaki, akit nem szeretek, és ilyenkor annál dühödtebben futok. Jó ez.
    Százfokos szauna, 11 perc, bőrradír, zuhany.
    Két szelet nyers bacon, egy szelet gouda sajt a fogason. Hazabicikli. Gyereketetés.
    Lebiciklizem a jeges esőben, átázom, ez már nekem is sok, a vége busz. Mert kora délután mozi, Ernelláék, jaj, de jó volt.
    Fruccola: sütőtökös lencsesaláta, dupla presszó és egy zöld (spenót, koriander, ananász, citrom) smoothie. Haza. Hideg, eső.
    Este jön M., villanyt szerelünk, és ketogén mámor: sült goudaszeletkék, bacon, tükörtojás (fürj), majonéz, tejföl, paradicsom (ami egyszerre zöld és piros!) étcsoki, kesudió. Zsírban sült édesburgonya, még bacon, virslidarabkák. Tejszínes kávé. És ez MGINT sok volt, egy ilyen nap után is.
    És még este is egy kis pakolás, cipekedés, lépcsőzés.
    Soha nem volt olyan jó a formám, mint tavaly őszel, az ilyesféle, hosszú, belső tüzű, nagyon változatos, sportán edzések idején. Az valahogy szabályozta a kajálást is. Teljesen fényes, feszes voltam akkor.

    Most délelőtt már érzem a vállam, a csuklyást (súlyemelés) és egy kicsit a fenekemet.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s