család címkéhez tartozó bejegyzések

Védett: az iskolákban betiltották a felvilágosítást

Közzétéve Szerző:

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez alább adjuk meg a jelszót.

Védett: felismeréseim emberi dolgokról az év eleji összegzős hangulatban

Közzétéve Szerző:

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez alább adjuk meg a jelszót.

mindenki főz, mindenki megőrül

Közzétéve Szerző:
6

Regényem hősnője (nem az egyik, hanem a másik) a maga szűkszavú módján elrémül, hogy az instafeedjében váltakozva ugrik fel a tékozló, öntetcsorgatós-avokádóaprítós-gőzölgő linzeres foodporn meg az éhező és oltatlan szomáliai gyerekek adománykérő hirdetése.

A gasztroblogger-trend már 2006-7-ben beindult, emlékszem, mindenféle anyák előbb bébiételeket, majd giccses vagy virtuóz, alter tonkababos tortákat varázsoltak, vegán sütiket, később szuvidáltak, magtejet préseltek, mindenfélét aprítottak és facsartak. Aztán egyre több profi médium, tévéműsor, könyv tette témává több formátumban a “főzz úgy, mint egy profi!” kajabonyolítást. Később meg az instán bárki rengeteg interakciót provokálhatott egy kis ügyességgel, főleg ha be is mutatta a készítés folyamatát, és azt ígérte, hogy amit ő főz, az organikus/fitneszkaja/mentes/vegán. Nagyot mentek ezek a kontentek, és volt elegendő hirdető is, hogy rámozduljon a legsikeresebbekre a termékeivel: sütő, párológép, magtejprés, házi malom. Eredetileg sportbloggereket, ökoanyukákat, szépítkezőket is felzabált az ételkészítéssel kapcsolatos iparág, egyre kevesebbet posztoltak az eredeti témában. A kaja eladhatóbbnak bizonyult a túltelített palettán is.

Ez a kajaőrület az életmódváltós ténykedésnek is nagy csapdája: hacsak nem gyönyörű és akrobatikus a test, a kajás posztokat, pepecselést, sütiket, gyerektáplálást, különleges fogásokat mindenki szívesebben pörgeti, mint a sima edzős baszogatást, anatómiai okoskodást. Bővebben… →

az álkörnyezetvédelem dühítően nevetséges formájáról

Közzétéve Szerző:
9

nyilvános poszt (csak biztonságos nicknévről/profilról kommentelj!)

Már írtam az álkörnyezetvédelemről. Jé, hát mára pont az a trendi, a kötelező életvitel, sőt: a számon kérő baszogatás tárgya, amiért engem ugyanezek az emberek a kilencvenes évektől egészen a tízes évek közepéig hülyének néztek: a külsőségeket illető aszketizmusom (miért nem vagy nőiesebb?), a gyaloglásom, fogyasztási szigorom, szemétügyi tudatosságom, az erdőben sportolás, a bringa. Na, mára ez bejött, trend lett. Ja, de nem is ez jött be. Főleg biokozmetikumokat és a “fenntartható divat” nevű sznob kontentgyártást jelent a mai divat, vadiúj elektromos autót, mert “kocsi kell”, aminél nagyobb tékozlást nehezen tudnék kiötölni (ráadásul mások pénzéből töltik!), illetve lehetetlen és túlárazott ételek és textíliák formájában terjedt még el az új trend.

A vegán bőr, az bizony műanyag. Amikor a Zsiguli üléshuzata készült belőle, még így hívtuk. Bővebben… →

újabb netes lincselés…

Közzétéve Szerző:
33

Az edzésnaplóban már említettem ezt a történetet, most külön posztban összefoglalom:

 van egy család, két fiúgyerekkel, kirándulnak, sokat sportolnak, nem a legkönnyebbeket, együtt is. A gyerekek versenyeznek is, birkózásban. Futóversenyeken találkoztam velük, egyszer megkerestek, beszélgettünk is itt nálam. A nagyobbik fiú, Lóci már négyéves korában is futott, mint a nyúl. Nem úgy, mint mi, hogy évente 2-3 rövid távú verseny a gyerekekkel, hobbiból, utazáshoz kötve vagy Pesten, hanem rendszeresen, egyre többet, az ország számos pontján, sokat utaznak.

Teltek az évek, hosszabb távok jöttek, gyerekversenyek, sikerek, később 15-ök, félmaraton. A posztjaikból kirajzolódik az elkötelezettség, határozott, kitartásra nevelő értékrend, rengeteg szülői munka. Éveken át zajlott ez, sokan követték őket a facebookon. A nagyobbik fiú most tíz éves. És mivel létezik olyan verseny, ahol rajthoz állhat maratonon ennyi idősen (itthon nem), és egészen lelkes, 2022 júliusában, Szarajevóban lefutja a maratont, extrém körülmények között, szülői jelenléttel.

Ebből hír lesz, én a 444-en láttam.

És akkor, dobpergés:

kitör a kommentelés, a néplélek megmutatja önmagát.

Hozzászólnak aggodalmas szülők, a saját gyereküket dicsérgetve, mértékletességre figyelmeztetve, önigazolva. Meg kell hagyni a gyerekkort a játéknak, írják elhízott emberek. És megjelenik a “szakma”, ellepik a család sportoldalát. Köztük komoly futók, futós bloggerek, edzők is, akik között én az évek alatt láttam már egészen elkeserítő konfliktusokat, konfrontatív és önimádó személyiségeket, versenyszervezői féltékenységet, faszméregetést, értelmetlen hitvitát és becsvágyat: aszfaltosok, maratonisták kontra ultrázók, sima futók kontra triatlonosok, Lubics Szilvia szakítása az edzőjével, sportszerűtlenség. Maráz Zsuzsannát férfi blogger lezsuzsizza, a többieket teljes nevükön emlegeti (szóltam). Rémisztő alakok, akik folyton kinyilatkoztatnak. A saját, elit tempójuk, edzésmennyiségük a norma, kirekesztőek, mániákusok és önimádók, kákán is csomót keresnek; minősítgetik mások felkészültségét, rajthoz állását, profiknak való terminusokkal dobálóznak, csúful meglovagolják az életközépi válságban és tönkrement házasságban vergődő tömegek bizonyítási vágyát. “Ötórás maratonnak nincs sportértéke”… én ezt megutáltam már kb. 2018-ra. Az állandó mansplaininget, kioktatást. A versenyek szexizmusát is: pasik méregetik a nők fenekét, versenybeszámolókban rendszeresek az egyoldalú szexista megjegyzések, férfiak jelmezben futnak nők között, a női versenyek létjogosultságát elemezgetik; az iramfutók is férfiak a női futáson, lekezelően “biztatják” a nőket. Csanya is nekem esett (önkéntes voltam az ő bizniszversenyén).

Kellemetlen közeg. Sok az önjelölt, hiú, rögeszmés, és akadnak semmivel feltűnösködő blogkoppintók is.

Lóci maratonjáról beszámol a 444, a 24.hu és a többi. Később a reakciókról is írnak: népharagnak nevezik a kommentelők özönszerű véleményét, szörnyülködését, ítélkezését, és idéznek is tőlük bőséggel. Itt a kiemelt lapfotó már koncepciózus, hangulatkeltő, ahogy küzd a gyerek:

https://24.hu/sport/2022/07/06/loci-es-oliver-megcsinalja-szarjevo-maraton-futas-hosszutavfutas/

Az egyik nagyon okos futó, Csontos Imre csakis a gyerekek érdekében feljelentést és gyermekvédelmi bejelentéseket tesz. Bővebben… →

a pszichológusokról

Közzétéve Szerző:
5

…és egy papucsférjről.

Mára lesújtó véleményem lett a pszichológusokról. Kevésbé azok miatt, akikkel dolgom volt, bár van olyan sztori is. Amikor megkérdeztem egy igen nehéz életszakaszomban (2007-ben) az akkori szakembert, hogy nem vagyok-e én mániás depressziós, azt felelte: “te nem, mert a fiam, na, ő az, ő egy igazi súlyos eset” – amúgy igaza lett, meg minek ilyen címkékkel elrontani az ember önértelmezését, paráztatni, bűn is… de az érvelés, az nagyon durva. Mintha ez valami extraság, kiváltság lenne. Volt haláleset is (öngyilkosság, ugyane diagnózis folytán), ő találta meg a holttestet, aki az ülés időpontjában kötötte föl magát. Emlékeszem a döbbenetre. Akkor gondolkodtam el először, hogy nem javít a sok lelkizés semmin.

És később is… észrevettem, hogy nagyon woke konzulens-pszichológusom (nem szak-) egy agresszív csoportban az egyik engem ekéző posztot lájkolja (én ezt írtam, alapvető biológiai-etológiai tényeket nem szabad kimondani). (Nála volt az exszel a “párterápia” is.) Hát, ő is ember, van ilyen. Nem a személye, nem is a szakmája az igazi bűnös, hanem a wokeság agressziója, meg a közösségi média, a “buborék” és annak normái és tilalmai, amely jobb indulatú emberekből is kiváltja a csürheviselkedést.

Persze pont ő jobban tudhatná. Láthatná ezt az undorító folyamatot, az efféle (agresszív-sértett gyerekellenes) csoportok színvonalát. Amilyen vagyok, rákérdeztem, miért lájkolta az egyik kliensét aprító posztot. Magyarázkodott, hogy ő csak félálomban lájkolgatott, nem is nézte, mit.

A legjobban az rendített meg, hogy miféle hatalmi eszköz lett ebből: a pszichológia lebutított fogalmait, összefüggéseit átlagemberek (nők) dobálják nagy okoskodva, álhiggadtan egymásra, különösen akkor, ha valaki nem tetszik nekik, és mivel a valódi érzés (harag, indulat, irigység) vállalhatatlan, a “segítségre szorulna, de nincs betegségtudata” szöveggel akarják megbüntetni nagy jóságos leereszkedéssel.

Eközben megy az a trend is, hogy “de bátor vagy, hogy nyíltan vállalod a depressziód és regényt írsz róla!” (a folyamatosan hisztiző Nyáry Luca), vagy “menő vagyok, különleges vagyok, aspi/ADHD-s vagyok, a muglik pedig elnyomók” típusú előnyvadászat és feltűnősködés. Tud ez menő is lenni. Avagy mentség.

G.:

Bővebben… →