az írástudók árulása

A Nők Lapja Cafét bojkottáljuk, ugye. Még mindig. Megy a magyarázkodás, hogy de már nem olyanok, már írnak jó fej cikkeket is. Nahát! Ha nekem a kezemben lenne egy ekkora üzem, ezerféleképpen használnám az ész, a fény, a szív terjesztésére. Nemhogy kormoznám az üvegeket. Nos, én aztán nem tapsolok annak, hogy végre nem direkt nőgyűlölő tartalmak virítanak a samponreklám mellett — azt gondolom, ez volna az említésre sem méltó minimum. Amíg nem szedi le a “Joós István ember” egyszemélyes projektet népszerűsítő, aljas, önalázó írást, addig számomra a portál a nulla vonala alatt marad, és teljes ignorálást érdemel.

Úristen, gyerekek, ezek velem tárgyaltak, hogy esetleg írnék nekik. Érdekes szín vagyok én. Egzotikum. Valamint engem és más bejáratott blogokat megkerestek ősszel, hogy tagozzam be a blogomat a VIP programba az ő médiabirodalmukba, az ő kontrolljuk alatt, az őnekik hasznot hajtó hirdetéseikkel, a vezérlőpultban való jelenlétükkel, és akkor a legeredményesebb húsz blogger között havonta szétosztanak holmi aprópénzt, egymillió forintot, az olvasottság arányában. Uramisten, hogy ezeknek az én blogom is kellett volna a sminktrendek, a malachúst fügechutney-val tálaló meg vécépapírgurigás hobbiblogok mellé, és uramisten, hogy én ezen az alkun egy másodpercet is a fejemet törtem.

Az van, kedves médiabirodalom, hogy 2014 van, és ti, akiknek ez szakmátok, lehetőségetek, kötelességetek, ti, akiknek légkonditok, céges kocsitok, biztonsági őrötök, saját jogászotok, házi büfétek, befektetőitek és hirdetőitek vannak, ti eláruljátok a nőket. Ti nem olvastok és nem figyeltek. Főállásban megalkusztok. Olyan nézeteket terjesztetek, amelyek 1970-ben voltak szalonképesek Moldáviában a keleti határszélen, a művelődési ház folyóiratának mellékletében, műkedvelő tollából.

IMG_7576

képünk illusztráció, nem mintha pont ők

Miért írom én most ezt? A Nők Lapja nem tanult a Café fiaskójából, mai számában közölte vezető helyen a kitűnő Oravecz Éva Csilla írását: Merre tovább, feminizmus? Súlyos fogalmi tévedésekkel és a megszokott maszatolással. Hazánkban a nők 1919-ben kapták meg a választójogot. Gondolom, a férfiaktól: nesze nektek, ha annyit ugráltok. Nem kötelező felvenniük a férjük nevét. Ehhehe. Nincs kedvem végigmenni ezen. Oravecz Éva Csilláról az én középiskolás, műszaki menedzsernek készülő olvasóm is tudja, kiknek a kedvence és miféle nézeteket hangoztat Tűsarkúban hátrafelé című könyvében és számos írásában. Ezt a mostani cikket valaki kérte tőle, majd átolvasta, véleményezte, szerkesztette a megjelenés előtt. Entert nyomott a minősíthetetlenre. Képzelem, mekkorát nézhettek a Hüpatia díjjal is kitüntetett, a nők sorsának jobbításáért évtizedek óta fáradhatatlanul munkálkodó kollégák, amikor ez az írás mint ötlet felmerült.

Ez iszonyatos. Ennek legyen vége, hogy a nőgyűlölet legyen az egyik vélemény, amire igazságos szimmetriával majd a feminista válasza teremti meg az egyensúlyt. Kizökkent a világ. Ó, kárhozat. Hát én születtem helyretólni azt? (Nem, ez nem helyesírási hiba.)

Ne legyenek ilyen lapok. Ne olyanok legyenek a magyar nők, akik ezt lapozgatják a fodrásznál. Ne az ilyen cikkek szerzői legyenek a neves újságírók.

Megmondom, mi van. Sokáig, kezdő és haladó bloggerként is azt hittem, hogy az olvasónak vannak konkrét igényei, elképzelései: — persze vannak, de — emiatt türelmesen vár. Addig vár, amíg nem találja meg az igazi médiumot, az igazi tartalmat, és a kínálatot az eredeti elképzelésének megfelelő figyelmével, pénzével tereli az ideális produktum irányába. Kikényszeríti az igényeivel a minőséget. Érdektelen a lap: nem veszi, nem kattint. Szép, tartalmas: ajánlja a barátnőjének.

Nos, nem egészen így áll a dolog. Nem azért, mert az olvasó bamba és befolyásolható volna. Hanem azért, mert csak a létező dolgok közül lehet választani. Valamit csak kell lapozgatni a fodrásznál, és vinni a frissen szült sógornőnek. Azt olvassák, ami van. Amiben a kupon és a körömlakk van. S közben talán kevésbé számít, hogy mit akartak eredetileg. Ezért elemi feladata a sajtóterméknek, hogy ne legyen talmi, pláne ne ordas. Hogy ne csak piaci termék legyen, mert az szükségképpen legalantasabb régióinkra hat.

Most átírva, egyszerűsítve közlöm újra a témáról, vagyis a nőknek szóló médiaterméket működtetők felelősségéről szóló álláspontomat, amelyet május 15-én tettem közzé, a címe az írástudók felelőssége volt.

*

Én kérlelhetetlen vagyok, vagyis inkább csak tisztán látok, ha ekkora méretekben nézzük a világot: rendszerekben. Amikor a mainstream női média védelmezői osztják meg velem az álláspontjukat olvasói levélben, levelezőlistán és baráti beszélgetésekben, mindig azt érzem, hogy tehát nincs mit tenni: kényszerek vannak, tehetetlenek vagyunk, ezt kell szeretni, és minden jónak örülni, csak így tovább! Énvelem van a baj, az örök ellenzékkel, a problémással, aki rámutatok, hogy talán etikusabban is lehetne tartalmat előállítani. Én, ugyebár, mint azt bírálóim rendszeresen a szememre vetik, ebből a fikázásból csinálom meg magamat, és ez népszerű és könnyű tevékenység. A kritikus ember mint személyiségtípus van az enneagramban, amelyről szintén egy ilyen sajtótermékben olvastam: “egyes, a szembeszegülő” — hát ki gondolhatja, hogy ez a média jó így, ahogy van, és hogy csupa értékelvű és tehetséges ember működteti, és ami nem jó benne, az mind szükségesen kényszerű, vagyis felmenthető? A kettes, a hármas, a négyes típus és egészen kilencig azt gondolja, rendben van a világ?

Ilyen a világ. Hát ne legyen ilyen a világ. Miért nincs sokkal több ilyen blogger? Miért engem nevez konfliktuskeresőnek az, aki már megalkudott?

Nem ekézem én általában az újságírókat, dehogy. Mivel azt gondolom, az újságíró feladata nem más, mint hogy akadékoskodásával mutasson rá, mi a baj a világgal, és ezzel segítse a haladást, az igazságosságot, a humánus világot a szó adyendrei, molnárferenci értelmében, vannak ilyen újságírók, lapok, amelyeket rendszeresen dicsérek. Bár a gyermekmolesztálási ügyről valamiért egyik sem mert írni, noha annak főhőse azóta több kapcsolódó bűncselekményben lett gyanúsított.

Én is (hobbi)újságíró volnék, elég sokszor beleütköztem abba, hogy nem lehet. De körülbelül két éve fejeztem be az előre aláírt szerződés nélküli, megalázó bedolgozást. Azóta blogom van. És itt lehet.

Egyáltalán nem passzióból ostorozom őket, nekem személyesen van bajom az átírt, elmagyartalanított szövegeimmel, a magazin “az olvasót nem szabad kibillenteni a jóérzéséből” elvével és több, szerkesztőségi túlerővel visszaélő, csalásszámba menő húzással. Meg azzal, hogy a Nlc komolyan megszólalási lehetőségként tálalja, hogy tíz vagy húsz órás határidővel feministákkal íratná meg a választ a Joós István-féle szavakatsemtalálok anyagra, köztük tiszteletreméltó, magas presztízsű szakemberekkel, természetesen ingyen, természetesen figyelmeztetésekkel és műfaji-terjedelmi megkötéssel, természetesen utolsó változat ellenőrzésének joga nélkül, a szegény önkéntes aktivistákat tolva ki a frontvonalba, ahelyett, hogy deklarálná a saját szerkesztőségi álláspontját, ha már meg akarja szólaltatni a másik oldalt is, ha már állítólag a Joós István kérdező újságíró kritikus volt és ellenkérdezett.

A színesszagosok mélységesen irritáló életstílusát igyekeztem szórakoztatóan bírálni itt. Egy másik típust, amely a női önsegítő ezosajtóra jellemző, meg itt és itt. (Milyen sokan bedőltek ez utóbbinak, miért?)

Amikor bajom van, akkor mindig a nőmédia egyes írásaival vagy jelenségeivel van bajom, a blogon erről írok, itt, itt és itt is. És igen, az ezekben megnyilvánuló szemlélettel is: azzal, hogy másról sincs szó, mint termékekről, hogy a nőket a külsejükkel és nemi szerepükkel kapcsolatban stresszben tartják, trendeket alkotnak, a szépségkultusszal és a megfelelni vágyásukkal rángatva fejőstehénnek használják, és a sajtónak ebben a hirdetők kegyén alapuló rendszerében minél inkább ezt teszik, annál sikeresebb a magazin.

Meg még azzal is bajom van, hogy a párkapcsolatról, családról szólván az az alig leplezett cél, hogy lenyugtassák a nőket, minden rendben van itt, csak ne panaszkodj, fogyj le, oszd be jobban az időd, ne legyél olyan erőszakos, vegyél szexi fehérneműt, varázsolj csodás Valentin-napot, szerezd be ezt a krémet, könyvet, társasjátékot, kütyüt, és egyébként is, sütöttél már angol húsos pitét? Az eredmény pedig, hogy a nők vagy megunják az egész bornírtságát, és tűzre vetik az ilyen szemetet, vagy, mivel nem találnak valódi válaszokat, tovább marcangolják magukat, és félévente új korszakot kezdenek, mint Bovaryné: tarot, feng shui, numerológia, buddhizmus, asztrológia. A fontos kérdések feltevése helyett az újságírók ezoterikus maszlagot kínálnak az olvasóknak, és sikeresnek mondott, instant módszereket tálalnak nekik ahelyett, hogy kompetenciájukban erősítenék meg őket.

A rendszerszintű célja mindennek, hogy elterelje a figyelmet a lényegről, hogy ne legyen társadalmi konfliktus, ne lássék ki a valóság és az iszonyatos szenvedés, és hogy a helyükön tartsa a nőket, hogy ők energiáikat ártalmatlan módon használják, mások szolgálatára, a sosem igazán jó szexuális életükön való tépelődésre (mintha annak valamilyen mások által előírt jellegűnek és nem csak élvezetesnek és szabadnak kellene lennie), kártyajóslásra, paleodiétára, valamint szépítkezésre fordítsák. Mindez valami helyett van: pót- és ál-. Ó, nem a gyógyíthatatlan gyerekek hiányoznak nekem, és nem a megrendítő riport az asszonnyal, aki helytáll az árvíz idején, mert az van bőven, a meghatottságközpont csiklandozása. Az hiányzik, hogy komolyan vegyék a nőket, és ne féljenek a közös sorsról szólni, egy kicsit megpiszkálni a rendszert. A családon belüli erőszakról az ilyen magazinokban következetesen mint eltávolított, egzotikus, borzongató problémáról, mások, ismeretlenek problémájáról van szó, hatásvadász tálalásban.

Az egész sajtó működésével van bajom, s aki ebbe a rendszerbe a kenyérért beáll, az a szándékaitól függetlenül ezt szolgálja. Ilyen sorok között nemigen lehet elrejteni értékes tartalmakat, mert az értékes tartalom koherens, konzisztens valami, irány, világnézet, értékrend fémjelzi, és nem alkuszik; alapja, hogy komolyan vesszük az olvasót. És noha ide tényleg a képzettebb és irodalomértőbb olvasók gyűlnek, nem hiszem, hogy annyi lenne a különbség, hogy én intellektuális rétegblogot írok, ami nem való mindenkinek, ők meg, hát sajnos, kénytelenek az egyszerűbb lelkeknek is írni.

Igen, az én blogomat, vagy egyes írásait, netán a beállítódását, nyelvezetét sokan nem értik, de én nem is vállaltam azt, hogy mindenkihez szólok, mert irodalmat szeretnék írni, olyat, ami nekem is tetszene. Nem vagyok riválisa a magazinoknak, nem velük szemben csinálom, amit. Ez jön, ez érdekel. Csodálatos szabadság, hogy megtehetem, kizárólag a belső sugallataimat, fejlődésemet, érdeklődésemet követve, s melengető, hogy sokan jelzik vissza: segít, erősít, amit írok, és felfigyelnek rám. Én örülök az újságírók érdeklődésének, a díjaknak, és annak is, hogy immár közösségi finanszírozású a blog.

Ez a blog azoknak van, akik majdnem. Akik valaha aktív életet éltek. Akik fénylettek. Akik olvastak szépirodalmat, meg jókat beszélgettek, és hiányzik nekik. Akik kritikusak, akik tudják, hogy valami nem stimmel, akik sejtik, hogy valami gond van ezzel a közkeletű értékrenddel, életmóddal, a házassággal, munkamegosztással. És ez a nőknek inkább a nagyobbik fele. Tudom, hogy mindenki más ideges lesz tőle. De ők is olvassák azért.

Menő fikázni? Nagyon nem erről van szó. Az igen könnyű lenne. Nézzük meg, mit “fikázok” én és hogyan. Baj van ezekkel a nagy rendszerekkel, és én rámutatok, mi. Ez nem menő, sőt, elég sok haragot szül, és én nem menőzésből írok, hanem igazságkeresésből, és azért, mert látom, hogy a problémák, például a nők testképe, a családi munkamegosztás, a házassággal kapcsolatos elképzeléseink, a nemi szerepek, a megtűrt prostitúció, a kettős erkölcs összefüggenek a médiatartalommal, a média pedig a nagyobb rendszer, a társadalom és a piacgazdaság része, ekképpen aligha más, mint szomorú állapotaink leképezője. A kommentelőim jelentős része egyébként nálam is jobban haragszik a regnáló női médiára.

A látványos és egyszerű tartalomra fogékony nő kérdéseire vajon válasz-e ez a jelenlegi újságírás? Válasz-e az ő kínjaira a harsány, színes-szagos-kuponos lap? A cinikus ezotéria, Izing Klára piros szemüvege elindít-e benne valamit? Sőt: érthetőbb-e, mint a blogom? És főleg: értelmesebb-e?

Én nem írhatok igénytelenebbet, mint amit magam is szívesen olvasnék, nekem ez a normám, ezzel tisztelem meg az olvasót. És nem elringat, amit írok, és nem kikapcsol. Folyamatosan járnak az agyak, szinte hallom a kattogást, meg is írják. Vagy azt, hogy szeptemberben még nem értette, februárban már igen.

Legalább valamit akar, valamit olvas? Első lépés? Nem mindegy, hogy mit olvas, mert az ideje, olvashatnékja korlátozott, a tekintélyszemélynek: az újságírónak, tévésnek hisz, és telefirkálják a tudatát a sok zagyvasággal, cseppet sem az igényeit szolgálják ki, a fejlődését segítik, hanem megerősítik a már meglévő értékeiben és hiedelmeiben — ez médiaelméleti közhely. Én nem hiszem, hogy az újságírók elhallgattatott hősök, és azt sem, hogy a spirituális trendek, az asztrológia meg az önsegítő könyvek, az önismeretnek csúfolt, lebutított jin-jang, hamvasbéla, kínai bölcselet és társai irányában derengene fel a megoldás. Ez félrevisz, elaltat. Nem értené az olvasó az összetettebb tartalmat? Lehet, hogy ezt, amit én írok, pont nem, de igenis értene olyat, amit sallang és hátsó szándék nélkül írnak, ami a hasznára válna, hogy teljesebb élete lehessen, és azt a sajtóterméket meg is fizetné.

A média a közkeletű állítással szemben nem kényszerűen követi az olvasói igényt, hanem nagyon is teremti a maga megasztárjaival, győzikéivel, húsz szextippjeivel, alázóspornó-csatornáival. Hidegen apellál legaljasabb késztetéseinkre, használ minket, és mindezt a saját zsebére teszi. Nem az újságíróéra, természetesen. És a provinciában, amelyben élünk, nincs más. A blogom azért ekkora durranás, azért kaptam mára tízezernyi levelet arról, hogy megérkeztek, és ez az!, mert itt volt egy nagy rés, erről és így nem írtak korábban a mégoly tehetséges, okos és lekötelezett (sic, nem javítom) kollégák. Ez tulajdonképpen szomorú.

Engem ez érdekelt az írásból, ez, amit nem szokás elmondani, amire nem szokás rákérdezni. Eleinte csak magamnak írtam, és néhány hét alatt kiderült, nem vagyok egyedül, ráéreztem valami fontos igényre. Én egyáltalán nem tudtam, mibe vágok, eléggé meg vagyok döbbenve, hogy ez lett belőle, pedig hónapokig szó nem volt itt hivatásszerű bloglétről. De a blogom megmutatta, hogy bőven van lehetőség, terep másképp írni.

Az internet határtalan lehetőség, megteremthetjük általa az új médiát, új közeget, ha akarjuk, kezünkbe vehetnénk a nyilvánosságot, ahelyett, hogy szakmányban, megalázó kompromisszumok közepette gyártanánk a tucatcikkeket fillérekért. Sok-sok panaszkodó kollégával beszéltem, és mindenki szétteszi a kezét. Én már csak bátor helyeknek dolgozom, és ez az igazi öröm. Identitás.

A tömeg azt olvassa, amit megírnak, amit elétesznek, amivel a reklámokat hígítják egy kicsit. Legyen új beszéd, új média. Ugyan miért nem áll össze négy-öt elkötelezett, mást akaró nő, sokszor négy-öt-tíz, és indít saját alternatív sajtóterméket? Miért nincsen több, sok közösségi finanszírozású blog? Talán félnek. Talán joggal.

Félrevezető a sok újságosstand a százféle hetilappal, olyan benyomásunk támad, mintha az emberek újságot olvasnának, mintha a tartalomra lenne igény. Pedig nem a sajtó működik itt, hanem a marketing. A gigantikussá nőtt rendszer eltartja a többszörösét annak a létszámnak, amely az igényes, innovatív és stílusos tartalom előállításához szükséges. Talán ha összeállnának azok a nők, négyen-öten, tízen, akkor kiderülne, hogy siserahad állítja elő a mai, a piacgazdaság részeként működő médiát, amely a legkevésbé a tartalomért íródik, csak a reklámok körítéseként, mert mindenki, de mindenki eladta már magát, tápszerreklámok közé írnak cikkeket a szoptatási tanácsadók is, és ha többé nem lehetne a szerkesztőség kényszereire és a hirdetők zsarnokságára mutogatni havi fix mellett a nyugatra néző irodában, akkor alig maradna olyan újságíró, aki a színvonalas írásaival közérdeklődésre tarthat számot.

290 thoughts on “az írástudók árulása

  1. Én viszek a fodrászhoz (meg orvoshoz, hivatalba, akárhová, ahol esetleg hosszasabb időt töltök) könyvet, nem szorulok az ottani olvasni valóra 😀
    Jó, tudom nem ez a leglényeg, de egyáltalán nem muszáj olvasni az olyan rémségeket, mint a Nők lapja.
    Igen, a sajtó legyen színvonalas. Sajnos 95% nem az.
    Kivéve az olyan kiadványokat, mint az IPM, Galaktika, HVG, MaNcs, Élet és Irodalom, szakfolyóiratok (National Geographic, História, hasonlókra gondolok még).

    Igen, az írástudók felelőssége nagy.

      • Én már évek óta a Kalibert olvasgatom ilyenkor, ez kellőképp elriasztja a felszínes beszélgetésre vágyókat, valamint le is köti a figyelmemet, mert attól tartok, ezotéria- és körömlakkügyileg minden sajtótermékben ugyanaz van, csak más színes képet raknak mellé.
        Egyébként minden számban van egy mosógéphirdetés, amin mindig eltűnődöm, h én vagyok-e a célközönség – á nem, akkor áruházi katalógusban hirdetnének – vagy akkor ez a finom célzás, hogy a zasszonyra is gondoljon már a kedves férj. Vagy lehet egyszerűen, h a fegyveres testületek dolgozói is mosnak.

        Marketingről és médiáról pedig ajánlom Faith Popcorn és Lis Marigold Éva-marketingjét. Mármint nem nektek. Azoknak, akik a haldokló vállalatukat esetleg szeretnék a korhoz és a hatalmas felvásárlóerejű, eddig elnyomott tömeghez igazítani. Akik felfogják végre, hogy mekkora erőről is van szó valójában.

        Pár adat – csak gazdasági tükrében mindennek – a Harley Davidson vásárlóinak 25%-a nő. Igen, a motoré.
        A számítógépek 50%-át ma nők veszik. (Jé, ti is, én is itt vagyok!)

        És közben arra gondolok – az országunk lakosságának több mint fele nő. Ha egy hangyányit öntudatosabbak lennénk, akkor ez az 1-2% billenthetné a mérleg nyelvét.
        Hát miért nem?

        (Tudom, megint földhözragadt voltam, mocskos és anyagias gondolatokkal, de én már csak ilyen vagyok.)

        • Igazad van! Én is állandóan erre gondolok! A társadalom fele részben nőkből áll. Miért hagyjuk magunkat elnyomni? Miért vesszük be a maszlagot? Miért nincs a nőkben szolidaritás még egy sz…os munkahelyen sem? A “házasság hete” című csodálatos rendezvényről ne is beszéljünk… Ki támogatják? A férfiak. Kiknek az életminőségét javítja?

          • Az építőipari cégek is azt gondolják, hogy csupán férfi a célközönség. A plakátokon félmeztelen nők hírdetnek járólapot, zuhanykabint. Az üzletben tavaly vagy tavalyelőtt hatalmas bábú, celebnő, lehet nyerni helikopteres vacsorát vele. Sokszor megfordulok ilyen helyeken. Mintha a nők nem választanának járólapot, fugát szín szerint, falfestéket, csaptelepet, a tetőcserép színét, sorolhatnám. Férfivilág.

            • Mondjuk olyan is van, hogy iksz nyereményjátékban egy sztárpasival nyerhet a delikvens vacsit, kirándulást.

              Egy dolog ugyanaz a kettőben: mindkét esetben a nő szerepe a deklarált áruszerep.

            • A “szomszédos” Csehországon szoktam vigyorogni, ott még tényleg mindent mellekkel akarnak eladni, pl nagy bögyös reklámozza a müzlit – tipikus női termék – és a frontline-termékcsaládot – bolhanyakörvek. Oda még jobban kéne némi agy a marketingbe, nem csak ide.

              Csak Faith Popcornt tudom idézni – a nők hallgatva és nemmel szavaznak, vagyis nem vásárolnak ott. Amint lesz egy bolt, ahol nőközpontúan választhatsz, megnyerte a piacot. Amúgy is az általános tapasztalat az, hogy a nők döntenek a háztartási kiadásokról, sőt, magáról a lakásról is, innentől kezdve nekem akarják elmagyarázni, miért jobb ez a fúga.

              Amúgy is jóval több barkácsoló nőt ismerek, mint férfit.

            • A vicc, hogy tapasztalatom szerint a járólapot meg a csempét (legalábbis a színét) inkább a nők választják meg. Persze nem állítom, hogy nagy a merítés.
              Ez a celebbel vacsora, hát ez vicc. Mi a francért akarnék én egy celebbel vacsorázni. Nem mondom, egy okos, nagyszerű íróval, színésszel, közéleti személyiséggel talán. De egy celebbel, kettesben unatkozni egy esetleg jó vacsora mellett?

          • Házasság hete? Te jó ég! 😀 nyilván felsőközéposztálybeli fehér férfiak feleségei a célközönség.

            Egyébként nyilván azok a nők támogatják a férfiközpontú társadalmat, akik olyan eszközökkel akarnak harcolni, ami csak ebben a viszonyrendszerben működik. Pl akik csak és kizárólag a külsejükkel szeretnének érvényesülni. Vagy tudnak. Vagy azt hiszik, hogy csak ezzel lehet, mert ezt látták otthon.

          • Legtöbbjüknek eszébe sem jut, hogy el lenne nyomva, azoknak biztosan nem, akiket fizikailag nem bántalmaznak.
            Mivel a köztudatban csak ez számít agresszivitásnak, és egyébként is leginkább engedelmességre, megfelelni akarásra vannak kondicionálva a nők, örömmel fogadnak minden olyan “tanácsot”, amivel a női lapok teli vannak. Meg hát a pletyka (celeb-élet), a divat, szépségápolás, a baba-mama cikkek, főzőcskés, lakásdíszítős, kreatív ötletek, ezotéria éppen elég olvasni valót ad.
            Meg sem fordul a fejükben, hogy ez kevés, meg valami nem stimmel.

            Kevesen igazán öntudatosak, és ők sem mind ébredtek rá erre ténylegesen. A gyereknevelés is rengeteg energiát leköt, pláne, ha azt a mai elvárásoknak megfelelően próbálja valaki csinálni, a szükséges segítség nélkül.

      • Miért? Mi volt benne?
        Csak eseti vásárló vagyok, meg az is előfordul, hogy nem olvasok végig egy-egy számot, csak az engem érdeklő cikkeket.
        Ezek általában történelmi tárgyúak, vagy tudományos ismeretterjesztés (műszaki, vagy biológiai), esetleg kultúrtörténeti.
        De ma előszedem az utolsó néhány lapszámot és megnézem, milyen kifogásolható tartalom van bennük.

        Sajnálnám, ha újabb sajtóterméket kellene “tiltólistára” tennem.

        Sajnos, a közelben lévő üzletben (szupermarket) meglehetősen korlátozott a választék, legalábbis számomra.

        Nem mintha annyira emelkedett igényű volnék, egyszerűen csak nem érdekelnek a főzős (mivel több kötetnyi van már ilyenekből és a neten szinte minden recept elérhető), kézügyeskedős (néhányat megvettem, hogy ha rám jönne a kreatívkodás, maajd, ha nyugdíjas leszek, legyen 🙂 ), pszichologizáló, meg a celebkék mindennapjaival foglalkozó lapok, az un. női magazinok sem, és még csak nem is a megrögzött feminizmusom miatt, hanem egyszerűen hidegen hagy a divat, a szépségápolás meg egyebek.

        A pszichológia érdekel, de ezen tárgyból (egyetemi tan)könyveket szoktam venni.

        • Az IPM-mel már én is leszámoltam. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor állandó szerzőjük le a megélhetési ellentmondó Szendi Gábor.

            • Bevallom, a megélhetési ellentmondót nem én találtam ki rá, de tökéletesen leírja. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy emberek tömegei hiszik azt, hogy valaki mindenhez érthet a táplálkozástól a bőrgyógyászatig. És beveszik, és beveszik, amit mond.

              • Nyilván az ellentmondása miatt 😀

                Egy ideig nekem is tetszett, őszintén bevallom, és pl. a paleo egészen jól bejön (amikor betartom, télen kevésbé, nyáron jobban).
                De azért nem képzelem, hogy valóban minden bajra gyógyír lenne.

                Meg elég sok mindenről (nőkről) hasonlókat mondott, mint amit gondoltam, bár évekkel ezelőtt olvastam, és most nincsenek már birtokomban a könyvei ebben a témában (azaz nem tudom felidézni konkrétan az olvasottakat).
                Lehetséges, hogy Éva blogja hatására már más szemmel nézném, de annak idején messze jobbnak tűnt, mint mondjuk Csernus, vagy bármi, amihez hozzájutottam és sokat segített a magánéleti problémáim feldolgozásában.

                Ezért nekem ő nem mumus, de majd megnézem, konkrétan miről írt az IPM-ben, és mit 🙂

  2. “Miért engem nevez konfliktuskeresőnek az, aki már megalkudott?”

    mindenkit konfliktuskeresőnek neveznek, akinek határozott véleménye van, és azt nyíltan és egyenesen kommunikálja. alapvetően ez a sunyi, kétszínű emberek országa, ahol remekül lehet a zavarosban halászni, és a szürke zónában ellavírozva érvényesíteni mindenféle érdekeket. egész karrierek épülnek erre.

  3. én nem viszek a fodrászhoz könyvet (mindig elfelejtem), és csak ráfanyalodom az ottani kínálatra. mondjuk rekordsebesség alatt “kiolvasom” őket, de még sehol nem láttam pl. egy Élet és Irodalmat.

    É. most tesztelted, hogy ki van még ébren? 😉 🙂

    • Ehhez én úgy 15 éve jutottam el.
      Korábban megvettem, és szorgosan ki is preparáltam belőle a recepteket, még korábban meg a gyereknevelési tanácsokat 🙂
      De amikor már csak a recipék miatt kezdetem megvenni, a többi tartalom felejtőssé vált, leszoktam róla.
      Úgyis van már annyi, de annyi újságból kimentett receptem, hogy ha 100 évig minden nap mást főznék, naponta 3*, akkor sem érnék a végére 😀
      (szeretek a kajával kísérletezni, na jó, nem minden nap, de sűrűn rám jön, ma valami mááást főznék – csak mosogatni ne kéne utána…)

      • a mindig valami mááást főzés: túlélési technika.
        az etetés kordáját értelmes ember csak így élheti túl.

        főtt kaja legyen a hűtőben, ha nincs:
        – a gyerekek egészségtelen ételekhez nyúlnak, ne adj isten nassolnak: a te hibád
        – milyen háztartás az, ahol nincs hűtőben megfelelő mennyiségű és minőségű főtt étel, ha nincs : a te hibád
        – milyen anya az olyan, aki nem gondoskodik a mindennapos egészséges ételről a család számára, ha nem teszed: a te hibád
        és amikor a bűntudat a torkodat szorítja és már nem kapsz levegőt, nos akkor elkezdesz recepteket gyűjteni és mindig mááááást főzni, hogy ne kelljen a fenti tételekkel komolyan számolni.
        hogy eltereld a figyelmedet a szarról, ami körülvesz. az állandó, készenléti állapotról, ami egy – véletlenszerű sejtcsere következtében – csapat ember étkezésével, jóllétével és számos egyéb körülöttük és belőlük adódó feladattal lát el.

        • Lehet benne valami 🙂

          Számomra leginkább szórakozás volt ez a kísérletezés, szeretek enni (meg is látszik), és ha már úgyis főzni kell valamit, nemár mindig ugyanaz a 8-10 étel legyen.
          De pl. amióta egyedül élek, még többet kísérletezek, mert már nem kell arra is figyelnem, hogy a fiam nem eszi a belsőségeket, csontos-bőrös húsokat, halat, egyes zöldségféléket és salátákat, a (volt) férjem számára elképzelhetetlen a gyümölcs-zöldség, netán gyümölcs-hús házasítása, ráadásul allergiás volt egyes fűszerekre (mit tesz isten, pont a csípőseket nem bírta).

          Nálunk sosem volt főtt kaja a hűtőben (ha igen, azt úgyis én ettem meg), mindig friss kellett, vagy ettek felvágottat, kolbászt. Bűntudatom egy szál sem volt emiatt 🙂

          A gyerek egészséges étkezése nem volt téma, örültem, ha evett valamit (főleg sült krumplit + bélszínrolót, pizzát), a vitaminokat (krónikus gyümölcs-utálat miatt) Plussz pezsgőtabletták pótolták. Nem csináltam ebből problémát, mert át kellett vele élnem több gyomor-bélhurutot, kis híján kiszáradást, mivel enyhe ráhatással (tényleg nagyon enyhével!) rávettem, hogy 1-2 falattal többet egyen meg a kedvenceiből (!!), mint mennyit akart. Nos, anya tanulékony, a 2. fosós-hányós-kiszáradós (az jött vissza, ami bement, órák múlva is! és semmi jele nem volt bakteriális vagy vírusos fertőzésnek, még a korábban lenyelt gyógyszer is egyben volt a hányadékban) menet után, ha valamire a legenyhébb elutasítás érkezett, az kikerült a gyerekmenüből és legfeljebb hosszabb idő után, nagy óvatosan került visza.

        • O-óó! Nem egészen. Ha főtt étel van a hűtőben (=melegített ételt adsz nekik), akkor is lehetsz szaranya. Attól függ, ki megy hozzád látogatóba.

          • Na és gondolod, hogy a látogatóm a hűtőmben turkálhat, emelgetheti a fedőimet? 🙂
            Kezdjük azon, hogy utálom, ha bárki belepiszkál a főzésembe, kifejezetten feszélyez, ha még valaki van a konyhában rajtam kívül. Ennek oka persze a kicsi hely is, mindig úgy érzem, keresztül esek azon, aki még bejön. Az egész nem egészen 4 m hosszú és úgy 1,5 m széles, azaz a lineáris elrendezésű pult + tűzhely + mosogató előtt van 85-90 cm, amin ide-oda mászkálok. Mivel nem vagyok töpörtyű (vagy inkább cingár nem vagyok 🙂 ), eléggé jól kitöltöm a rendelkezésemre álló teret.

            Szóval vendégnek coki a hűtőtől és a konyhától 🙂
            Oda én is akkor megyek, ha muszáj, leginkább becsukom rá a ajtót, ha kijöttem belőle.

            • Hát pontosan, és akkor nem is tudja, hogy mit főztél, mit nem, mit esznek a gyerekek.
              “Oda én is akkor megyek, ha muszáj, leginkább becsukom rá a ajtót, ha kijöttem belőle.”
              Ez jó. Én szép, nem kicsi, de világos konyhában szeretek főzőcskézni. A mostani kicsi és sötét, ott nem.

            • nem gondolnám, hogy kettős mérce.
              mert nem gondolnám a témát szűken a főzésre kihegyezni.
              mert nem a főzés az, ami nekem teher.
              az a teher, hogy ha nem biztosítom azt, amit megesznek (és itt a megfelelő árú és színvonalú egészséges ételalapanyagok kiválasztásától a kész étel elkészítéséig és kitálalásáig terjed a skála, majd a rendrakás is nyilvánvalóan),akkor nem látom el az isteni elrendelés által rám ruházott feladatokat.

              és ezen nem változtat az, hogy tisztán mennyi időt vesz igénybe az étel elkészítése
              és az sem, hogy te vica, akkor voltál igazán felszabadult, ha a férjed nem volt otthon (miért is?miért szabadság, ha nincs jelen a férj, mert a másik oldalán fullasztó rabság ha jelen van?- nem rád gondoltam, csak úgy általában kérdezem).

              a téma az, hogy börtönbe zár, kordában tart és a rabságunk egyik igen erőteljes megnyilvánulása az, hogy a családot nekünk kell etetnünk.

              • Elméletileg teljesen egyet értek, de tényleg.

                Valójában azt hiszem, csak azt akartam kihozni, hogy a valóságban nem minden teher, esetleg csak néha az, ami elméletileg annak látszik.
                Függ attól is, hogy miként éli meg az ember.

                A főzés nekem sikerélmény volt, élvezet, elsősorban a magamé, mert mint mondtam, a gyerek válogatott, a férjemnek meg inkább a laktatóssága számított, nem a különlegesebb íze.

                A felszabadultság, hát igen. Én mindig is önálló voltam, nagy a magányigényem, és mivel nem hozom a szokványos nőies viselkedési formákat, ebből voltak konfliktusok. Bizonyos mértékig – egy ideig – próbáltam megfelelni a “normális” elvárásoknak, de nem túl nagy sikerrel, és amikor erre rájöttem, hagytam is az egészet a francba.

                Nem tudatos feminizmusból, csak egyszerűen elfogadtam, nem érdekel a háztartás. Annyi egyéb érdekes dolog van a világon, foglalkozom inkább azokkal 😀

          • igen. igazad van. frissen főtt étel melegen az asztalon. mindig. amikor bárki megéhezik a családban. időtől függetlenül. a készenléti állapot fenntartása érdekében.
            csakis.

              • úgy ám!
                ahogy mai kedvenc cikkem is fogalmaz:

                “üssek össze egy salátát a számban levő fakanállal, mert rajtam a gyerek, a két kezemben pedig egy önismereti könyv a bennszülött törzsek gyereknevelési szokásairól, a másikban pedig súlyzó, kezdjek naponta 15 percet sétálni, mielőbb vegyem fel a kapcsolatot a baráti társasággal, nehogy elmenjen mellettem az élet, és mivel a férjnek még mindig csak annyi a dolga, hogy fürdetésre hazaérjen, meg hogy hazahordja a lóvét, amiből telik az önismereti könyvekre, rá mosolyogjak, hogy ne egy félőrült hisztérika fogadja, mert még a végén félredug és annak is én leszek az oka.”

                • Pontosan. Látom, érted, milyen egy okos asszony. Jó nagy köténnyel.

              • jaj nézd milyen édes kommentet találtam a “légy tökéletes nő, ha beledöglesz, akkor is” cikk alatt:
                “Egy nő igenis tudjon főzni, ha nem is minden nap, de meleg étel ne a pizzériából legyen! ”

                és természetesen egy nő!
                a nők kordában tartásának igen hatékony eszköze a félreszocializált nők tömege.
                fáj. döbbent. szomorú. kilátástalan.

                b….sza meg!

            • Ez neked tényleg így jön le?
              Nem, egyáltalán nem voltam az a pattogós háziasszonyka, aki szüntelenül ugrásra készen lesi, hogy ki mit és mikor óhajt enni 😛

              Naponta egyszer főztem, amolyan uzsonna-vacsorát, nagyjából 5 körül lett kész, úgy fél óra-45 perc alatt, akkor ettünk, utána már nem, semmit. Ha valaki nem bírta kivárni, evett előbb hideget és kész. Legfeljebb maradt másnapra, amit én megettem, és aznap kevesebbet főztem, mondjuk, a gyereknek sütöttem krumplit, a férjem vagy evett a maradékból, vagy sütött magának rántottát (azt tudott 🙂 ), vagy evett hideget.
              Komolyabb főzést hét végén csináltam, de pl. a levest 2 napig ettük (csak ilyenkor főztem levest), a süti mindig valami olyasmi volt, amit csak bele kell tenni a tepsibe (mondjuk valami linzer alapú töltelékes cucc), semmi cifrázás, kiszúrogatás, pepecselés, azaz nem aprósütemény.

              Nem, én szeretek főzni, szeretek változatosan főzni, de olyan ételnek, ami több annál, hogy az egészet bepakolom egy fazékba vagy tepsibe és szinte magától megvan, csak évente néhányszor állok neki.Esetleg azt megteszem, hogy előző nap több rizst, húst, akármit készítek, és másnap abból rakott/csőbensült akármi lesz, ami így igen gyorsan készen van.

              Egyébként pedig: este 7, de legislegkésőbb 8 után semmit, de semmit nem voltam hajlandó végezni (házimunkát). Leültem olvasni vagy TV-t nézni, vagy beszélgettünk, a gyereknek segítettem, ha kérte, bár ez nem túl gyakran fordult elő, esetleg játszottam vele, ha igényelte olykor. De leginkább olvastam, fütyültem arra, hogy mosatlan van a konyhában, esetleg be kéne rakni egy adag mosást, vagy felmosni, stb.

              A hivatkozott cikket amúgy én is olvastam, blacit lájkoltam is 😀 😀

              • igen.
                sajnos igen.
                azért ha jobban belegondolsz furcsa is az érvelésed (hozzáteszem, majdnem minden anya és nő ezt mondja, ha főzésről van szó, amit nem is igazán értek, miért kell kicsinyíteni valaminek a jelentőségét, főként annak tükrében, hogy ha a pasi csinál valamit akkor arról zengedez ő maga is és nyilván a környezet is, és még legyél is hálás)
                hogy ezek könnyű kis ételek, igazából semmibe nem telik megcsinálni.

                akkor miért te csinálod, akkor csinálhatná bárki a családból, vagy akár az arra járó szomszéd és postás, ha annyira semmiség lenne.

                de nyilván nem az. nem semmiség.

                • Nagyon sok háziasszonyban van ilyen kontroll, hogy a főzés az övé, ő kompetens, a konyha az ő körbepisilt területe. Én ezt internalizált nőelnyomásnak tartom, a rigolyás és öntudatos háziasszony nem az, amivé a lányomat nevelni szeretném, az egész nem praktikus, nem érthető, nem bírható, a hozzá kapcsolódó panaszkultúra pedig, amely különösen az ünnepeken tetőz, viszolyogtató.

                • így van.
                  igyekszem nem panaszkodni, annak nincs értelme.
                  rendszert bolygatok.

                  új módszerem: közöltem a velem együtt élőkkel, hogy mindenkinek legalább annyi és olyan minőségű végtagja van, mint nekem. az együttélésünk véletlenszerű, sejtcserén alapul, vagy még azon se (a zuram és köztem, valamint a zuram és előző almos gyerekeim között), így semmilyen racionális indoka nincs annak, hogy e közösségből pont én legyek, aki a konyhai teendőket végzi.

                  van némi változás. a nagy fiú palacsintában jó, a kicsi kifőzi a tésztát. a lányom mindent meg tud csinálni, hétvégén ő főzött.
                  a zuram is igyekszik, de ott meg is ragad.

                • Az én esetemben az a helyzet, hogy speciel a főzés az egyetlen házimunka, amit szeretek csinálni 🙂
                  Ezen kívül minden mást csak olyan mértékig végeztem el, hogy azért a kosz ne egyen meg, és ezt nyugodtan lehet szó szerint venni. Egyáltalán nem erőltettem meg magam vele.

                  Arra járó szomszéd nálunk nem volt, mert nem jártunk össze senkivel, ez nem összejárós környék, hálistennek. 😀 😀

                  Egyébként pedig: a főzés azért is rám maradt, mert a férjem mielőtt összekerültünk, gyakorlatilag 3-4 féle ételt ismert, pl. paprikás krumpli, krumplis tészta, lepénykenyér, pörkölt + főzelék, jó sok rántással (ezeket sem megfőzni tudta). Valamint ő pont akkorra ért haza a munkából, mire én hazajöttem a saját munkahelyemről és megfőztem a gyors kaját. Ami azért is volt gyors, mert nagyon éhesen ért haza (fizikai munkát végzett, hideg koszton, napi 10-12 órában), és ha még nem volt kész, evett újra hideget, a főtt pedig megmaradt. Emiatt vitát legfeljebb én provokáltam, mert bosszantott, hogy nem tud 10 percet várni. Amúgy neki nem is volt különösebben fontos az étkezés, a lényeg: megtöltse valamivel a gyomrát, így egyáltalán nem értékelte a konyhaművészetemet, azt teljesen a magam kedvére csináltam.

                  Van ilyen.

                  Amúgy éppen azon gondolkoztam, hogy itt tetten érhető egyfajta kettős mérce, mert ha én írom,hogy szeretek főzni, az a patriarchális rend megnyilvánulása, de ha mondjuk blaci tesz egy megjegyzést, hogy világos, normál méretű konyhában szeret főzni, az vagy megjegyzés nélkül marad, vagy esetleg egy dicsérő gondolatot érdemel meg.

                  Szóval, a nőktől elvárt dolgokat én igencsak hiányosan valósítottam meg, de abszolút nem zavartattam magam, amiért nem szőrtelenítek, úgy kell elrugdosni a fodrászhoz, kozmetikusnál életemben 2* voltam, azt veszem föl, ami kényelmes és a gyereket sem zavartam, hagytam egyedül létezni, tenni-venni. Ha akart, mindig megtalált, de ezt teljesen rábíztam. Ami azt illeti, még főiskolás korában is előfordult, hogy beleástam magam pl. a térképszelvények készítésének a titkaiba, a talajrétegek ábrázolásába, meg hasonlókba, mert érdekelt, mit tanul, és tudtam is neki segíteni.

                  A patriarchális értékrend szerint én kifejezetten lusta, trehány nő vagyok 🙂

                  Viszont mellettem a férjem is leérettségizett, na abban rengeteg munkám fekszik. Amikor pedig külföldön dolgozott, különösen élveztem, hogy mindent, de mindent nekem kell megoldani és senkinek nem tartozom számadással.

    • Döbbenten láttam én is, milyen lipitylotty cikkecskék vannak benne egy ideje. Pedig anyám kezdte járatni, én gyakorlatilag azon szocializálódtam.

    • Én is megvettem korábban sok éve, aztán lassan észrevettem, hogy kb. 15 perc alatt “kiolvastam”, és mérhetetlenül idegesített, hogy minden nő, akiről írnak szuper fiatalos, és ahogy belép az interjú helyszínére a férfiak és nők egyaránt lenyűgözve bámulják, finom smink keretezi amúgy is szép arcát, és az egyszerű farmerjében és pólójában inkább tinilánynak, mint negyvenes nőnek néz ki, aki elmondja, hogy az interjú után siet a piacra, mert estére mangós mangalicát szeretne sütni balzsamecetes sült körtével, és a gyerekeinek is megígérte, hogy elkészítik házilag azt a babaházat, amelyet….
      na, aztán itt elhánytam magam, és pénzt soha többet nem adtam érte.

    • jaj ez tetszett, talán kicsit ide is illik (az aktuálisba már belinkelt vicces cikk, ami sajnos nagyon is komoly: http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/26/legy-tokeletes-no-ha-beledoglesz-akkor-is/#a3

      “Szeretném, ha a magam ritmusában megöregedhetnék és ezt mások is tudomásul vennék és ennek érdekében Hernádi Judit szóvá tenné, ha huszonéves ropilábú viaszmúmiává photoshopolják annak a lapnak a címlapján, ami állítólag évtizedek óta értünk, nekünk íródik”

  4. Jaj, de nagyon jó ez! Na, ha lenne fészbúkom, ezt most osztanám és lájkolnám, meg mindent, amit lehet!
    Én vagy jó 15 éve leszoktam a nőknek szánt sajtóról. Akkoriban lett elegem, mikor megjelent nálunk is a kozmopoliten. Azon túl, hogy rém unalmasnak találtam, tényleg az háborított fel a legjobban, hogy ezt a temérdek reklámot még van pofájuk velem kifizettetni.

  5. palánta korom óta tartom igazságtalannak, miért vannak a női magazinok címlapján is jó nők, jó pasik helyett. Mert a férfimagazinokén oké, megértem. Aztán leesett; nézz ki így (know-how belül), aztán akkor tán rádfanyalodnak azok a kőmacsók, akik a ffimagazinokat olvassák. Ó, jeee, főnyeremény. 🙂

    • Na, erre rímel egy történetem. Egyetemista, koleszos voltam. 2X3 lány egy ütemben. Ugye voltak a csajszobák, meg a fiúszobák. És néztem a szobák plakátjainak a tematikáját. Amennyiben emberábrázolású volt, akkor azt fedeztem fel, hogy fiúszobákban csini csajok vannak a falon (lengébben öltözve), és a csajszobákban pedig csini…, na mit gondoltok mi?…csini csajok. (kevésbé lengén öltözve).
      Na hát én eztet nem értem. Ez így nem jó. Nekem valami mást kéne kirakni. De mit? Én kiteszek cini pasikat a szoba falára!-jött az ellenötlet. De nem teszett. Nem villanyozott fel a magazinok vagány pasijainak látványa. Az eredmény az lett (de kár, hogy nem készült róla anno fénykép!), hogy az aktuális szépfiúkat munkára fogtam. Nevezetesen összemontíroztam őket (kézzel rajzoltam hozzájuk és kivágtam őket,, ez még az ezerkilencszázas évek végén vala). Lenny Kravitz meztelen felsőtesttel, leomló fekete fürtökkel a citromsárga mosogatódézsába mosolygott bele nagyon szexin és citromsárga gumikesztyűbe dugtam a kezeit. (nekem pont olyan volt a mosogatódézsám akkor, mert nem volt meleg vizem), egy ffi illatot reklámozó álomszép adonisz testartásához tökéletesen passzolt egy wishmop, amit a kezében tart. És végül egy karácsonyi, német Amica kiadás 2ésfél A4-es levehető borítóján vagy 10 csodaszéptestű meztelen ffit állítottak egymás mögé szorosan (vonatozva), úgy, hogy pont eltakarjanak mindent, ami kényes. Nos ők egy sor parkettavaxoló kefét kaptak a meztelen talpukra csatolva. Habzott alattuk a padló. Imádtam. Mindig iszonyú jó kedvem kerekedett tőle, mikor ránéztem 😀

    • Én azon nem tudok elmenni, ha már címlap, miért a tíz ujjukra jutó nevek közül válogatnak behunyt szemmel mindenhol. mert kb. ennyi név forog, s előre elnézést kérek tőlük, de Udvaros Dorottya, Eszenyi Enikő, D. Tóth Krisztina, Osvárt Andrea, Balogh Edina és a többiek nekem akkor sem lesznek érdekesebbek, ha évente hatszor vannak női magazin címlapon. Még az Éva kezdeményezése volt kivétel ez alól(Címlapon az olvasó), de sajna )avagy más nézőpontból szerecsére) ők is túl szépek átlagnőnek…

      • Az jutott eszembe, hogy pár éve, amikor a német Brigitte magazin bejelentette, hogy bojkottálni fogja a hivatásos modelleket és helyette átlagnõket fog alkalmazni, kitört az össznépi fellélegzés. Néhanapján (kávéházban) belelapozok: az nem fából vaskarika, hogy ezeket az állítólagos átlagnõket a mainstream modellméreteket követve “vadásszák” az utcán (modellügynökség helyett)? Ha ezek a nõk átlagnõk, akkor én csak alávaló kis fíregnek tudom érezni magam… és lehet, hogy a tükör görbe, de úgy érzem, a Brigitte is megérdemelne egy bojkottot ezért az árulásért.

  6. Fiatal lányként évekig gyűjtöttem a magyar Cosmopolitan magazint. Még most is megvan a szüleimnél úgy tíz kilónyi.

    Most azon gondolkozom, hogy egy nagy máglyát rakok belőlük, és egy hasonszőrű barátnőmmel rituálisan eltüzeljük. Kár, hogy fényes papírra nyomták, és hogy azokat az éveket, amíg tökéletes barátnővé, töretlen előmenetelű munkatárssá és persze szexistennővé próbáltam válni, nem tudom már visszaszerezni.

    Gondolom hasonló a helyzet a Nők Lapjával is.

      • “Ez a bibliám”, jajj, de kínos ez nekem, mert én is így gondoltam régen a nőklapjára, majd sok évig felé sem néztem, Ez év elején újra elkezdtem olvasni, mert kíváncsi voltam változott-e, de inkább, hogy én mennyit… rengeteget. A lap semmit sem. Olyanokat veszek észre, amiket előtte nem. Ezt nagyban a blogodnak köszönhetem. Már nem is veszem újra, eddig bírtam elviselni, pedig még csak február vége van…szóval…Köszönöm Éva! 🙂

    • Sajnos nem ég jól. Az iskolákban mindig van papírgyűjtés, ezeknek a súlya jelentős. Vidd oda! De barna papírba becsomagolva.

    • Inkább hordd el rituálisan egy papír-konténerbe, vagy egy iskolai papírgyűjtésre. Akkor legalább hasznossá válik, a helyére kerül – vélhetőleg WC-papír lesz belőle.

  7. Mennyire de mennyire igaz!

    Pont ezért nem olvasok női lapot, úgy értem azért, mert jóformán nincs benne semmi.
    Mármint mondanivaló.

    Nem indítanak el gondolatot a cikkek, régen olvastam a pszichológiai írásokat bennük, de azok is zavarosak, tele vannak ezotériával, össze van keverve a kettő.
    Másrészt a pszichológia nem elemző az újságokban, hanem “megmondó”, ami szerintem káros, mert mindenkinek máshol van a “seb” a lelkében, ezen pedig nem segítenek a felszínes tanácsok.
    Sőt mélyíthetik a bajt.

  8. Miért olvasnék szennylapokat, amikor remek könyvek várják, hogy tanuljak belőlük? Elgondolkoztató olvasmány a Miért buknak el a nemzetek? Nagyon jó!

    Sose akartam nő lenni. A természet fricskája, hogy nő nemű vagyok. Láttam jó anyámat tönkremenni az anya szerepbe, és egy életre elment a kedvem az anyaságtól. Elsősorban ember, másodsorban alkotó, harmadsorban nő vagyok. A testem, a gondolataim az enyémek. Bárki meg akarná fordítani a sorrendemet, elkergetném. Mivel volt részem gyerekkoromban lelki terrorban, a jelenben az önérzetembe beletaposni szándékozónak annyit mondanék: “Micsoda szemét alak vagy! Viszlát!” Nincs több könny, nincs több kesergés seggfejek miatt. Szerencsére szabadon megválogathatom, hogy kikkel tartom a kapcsolatot és milyen információkat engedek be az elmémbe. Elegem van a csökött agyú, parazita alakokból.
    Nagyon is öntudatos vagyok. Például kigondoltam, hogyan szavazok április hatodikán. 😉

        • Igen, igen, annyira érdekes gondolatok voltak benne, de nem jutottam végig, nincs e-book olvasóm, és már fájt a szemem a gépen – és angolul – olvasástól, úgyhogy gondoltam, amint megkapom valahogy papírformában – nyelv mindegy – nekiveselkedek ismét. 🙂
          Szóval köszi, akkor lefordították, és van belőle itthon papíralapú is! 🙂

          • Egy a véleményünk a könyvről. Annyira jó, hogy mindenkinek ajánlom. Hihetetlen, hogy mennyire igaz a szerzők elmélete hazánkra is. Semmi jóra nem számíthatunk. 😦

  9. Muszáj megjegyeznem, mert okádnom kell a life.hu nevezetű képződménytől. Kenterbe veri az NLCt, meg bármit. Pasivélemények az anális szexről, online oktatás a női viselkedésről. Felháborító. Meg az, hogy milyen orbitálisan vagyunk gyerekkortól elhülyítve! Hogy tényleg még csak nem ismlátják a nők, higy mindez ellenük van, és olvassák, lájkolják, adják tovább, igyekeznek hozni a “normát”. És ami számomra a döbbenet (volt a saját létemben is), hogy még akkor sem ébrednek, mikor azt érzik, hát csinálom b’meg, oszt mégse jó! Mégse vagyok boldog, mégse könnyebb, sőt, nekem már megint nehezebb. Mire gondol ilyenkor a jól idomított nő? Hát nem jól csinálom! Hát még egy kicsit többet odatenni! Vagy: selejt vagyok. Egy szarházi lázadó. Egy sárkány. Egy aszexuális fadarab. Egy antinő.
    Milyen rémes, rohadt átverés ez!

      • Nekem volt elég hosszú időszak, mikor nagyon szarul voltam, csak nem voltak szavak, amikkel el tudtam volna mondani, mi nem jó. Azt hiszem, akkoriban már egyáltalán nem voltak határaim. Egy nagy szines folt voltam.

      • Polcz Alaine-Asszony a fronton-most olvasom
        “…nem szerette, ha társaságban beszélek, s vele sem lehetett semmit megbeszélni. Csak akkor került szóba a magatartásom, ha neki nem tetszett. Bármiféle megnyilvánulásomnak csak akkor volt reflexiója, ha kifogásolta. Akkor sem adott magyarázatot, csak így: Maga ne politizáljon, mert nem ért hozzá. Vagy: Jobban teszi, ha hallgat, amikor butaságokat akar mondani.
        Addigi elfogulatlanságom és gátlástalanságom lassan kezdett eltűnni. Táncolni oldottan és könnyen még ma sem tudok, mivel gúnyosan, nevetve figyelmeztetett, hogy lehetőleg ne táncoljak, mert úgy mozgok, mint egy elefánt. (Pedig hogy szerettem és szeretek táncolni.)” -sokan élünk effajta tompa bénultságban és már saját magunkban sem bízunk.
        Ahogy írod ” Sokan élnek még át hasonló szörnyűségeket, de hallgatnak, nem kérnek segítséget, sem nyilvánosságot. Mert teljesen el vannak bizonytalanítva, már maguk sem tudják, hihetnek-e az érzékelésüknek, mert ebből a fajta közbeszédből szégyen fakad, mert utálnák, ha mindenki rajtuk csámcsogna, és a bántalmazójuk reakciójától is félnek. Utólag persze nem értjük, hogy fajulhatott mindez idáig.”

  10. Az olvasók szavaznak a pénzükkel, igen és most is csak annyit kérdezek, melyik a jobb ? Nyakon zúdítani őket vagy finoman adagolva nevelni?
    Mint minden ez is biznic, nemcsak a női lapok, hanem mindegyik. Autós, gépész, építész mindegy. A női itt és most fáj, a többi másnál fáj. Ez is egyfajta manipuláció , a rendszer része, a helyén kell kezelnem. Nem feltétlen megalkuvás ez, csak már annyi szinten megy , hogy nagyon erősen szűröm.

    • Te Gabi, én neveljem őket finoman adagolva? Ki vagyok én? Én dolgozzam társadalmi munkában azért, hogy nekik rendes lapjuk legyen? Ott ülnek a zsíros pozíciókban, kitanulták a marketinget, el tudnak adni sok tízezer lapot, miért hallgatnának rám? Eddig nem tudták? Most a homlokukra csapnak?
      Egészen cinikusan adagolják a szart, és cinikusan sóhajtanak, hogy hát nem lehet máshogy, ez egy piaci termék.
      Még a régi Nők Lapjában is olyan jelenségek nőttek fel, mint Schaffer Erzsébet író, Fejős Éva író, Izing Klára asztrológus.
      Nyakon zúdítom, persze. Nem számít a szavam úgysem.
      Hagyjál már ezzel a maszatoló bornírtsággal. Ha szólsz, jelzel finoman, nem lesz semmi. Tömegesen kell, hangosan, hogy elsodorja a felháborodás. Amíg nem vagyunk sokan és nem mondjuk hangosan, addig mindig lesz kifogás, megmagyarázzák, ingyen íratnak cikkeket az összkép javítására az aktivistákkal. Miközben rejtélyes üzletek köttetnek a háttérben.
      Nem csak a női sajtóval van ez így. Például most nyomatékosan jeleztem, hogy a fogason tragédia lesz. A finom érvekből, kérésekből nem ment át semmi.

      • En is bojkottalom az osszes ilyen szar, butito ujsagot illetve partot is, meg szerencsere egyre tobben vagyunk ezzel hasonloan, ahogy hallom. Kozben az ujsagok is sirnak, hogy fogy a kereslet. Ha eleg allhatatosan toljuk, es beszelunk, vitazunk, es tartunk ossze erosen, akkor a jovo a mienk, es a lehuzo, leszivo rendszer-elemeknek egyre kevesebb tere lesz. Totalisan hiszek ebben, es ez egyben a reakciom a tegnapi bejegyzesre is. Ha mindenki csak annyit tesz bele, hogy kovetkezetesen bojkottal, es kovetel szinvonalat, es errol aktivan beszel, akkor mar felig nyert ugyunk van szerintem, es ebbol, igy, 10 eve meg semmi nem volt. Szerintem haladunk elore fele, mint a globalis felmelegedes…

      • Értem én, csak nem tudom van-e tömeg? Te pontosan látod mennyien ( mernek ) hozzászóli és mennyien olvassák. Nem vagyok más blogot olvasó te/ti szinte tudjátok ki hol írogat ( ez hosszú vagy rövid i? ) és mit. Hol tart az a társadalom amiben változásokat kell beindítani, mi az ami beindítja? Mindenhol erről olvas és nem tudja elkerülni a, kezdi elfogadni, b, szégyelli magát és elkezd gondolkodni, c, megutálja, d, valami pici változást kicsikar magából stb. vagy elkezdeni szépen módszeresen megdolgozni és minden szinten lassan. pici lépésekkel elterjeszteni, hogy a nő is ember. A te véleményed egyértelmű, én picit másként látom, valahogy attól tartok, ha valamit belenyomnak a társadalom arcába akkor elfordul attól aki nyomta, mindegy a miért. Remélem a fiatalok, tehát a 0-100 éves korúak:) még megélik a változást.

          • Minden mondatomat úgy írtam, hogy érezhető legyen benne az a nem tudás, hogy mi a jó út, merre érdemes. Nem sikerült átvinnem a biztos gondolat hiányát, ami pont abból fakad, nem tudom mi a célravezető.
            Arról írsz mindig, ne mondjuk véleményt, ne minősítsünk.Akkor sem ha kérdésben fogalmazza meg valaki a véleményét? A gondolat lényege valahol az lett volna, hogy nem az itt olvasókat kell meggyőzni bármiről is, azoknak kell változniuk akik sohasem olvassák ezeket a gondolattengereket. Nem is fogják soha. Te azokat az embereket látod akikkel te tartasz kapcsolatot, valószínűleg nincs átfedés , lehet, az itt kommentelők ismeretsége között , tehát ismerünk mondjunk 2000 embert. A kérdés az hogyan lehet a társadalomban elfogadottá tenni a nő is ember. Nekem visszatetsző, ahogy szinte mindig minősíted a nőket, kínlódva, nehezen, elviselhetetlen stb. , mindenkinek nehéz együttélni, megtalálni a neki fontos célokat, nem tönkremenni a mindennapokban, az értékes kapcsolatainkat fenntartani. Ha mindennap csak erről beszélnék belegárgyulnék, van az életnek szebb oldala is, kisebb , viszont azt kell aktívan élnem és soha semmit nem varrok más nyakába, mert számomra értelmezhetetlen.

            • Gabi, egy olyan átsuhanó érzésem volt, hogy annak a srácnak a búcsúlevele a radikálfeminista bloggerhez veled van azóta is, és dolgozik. Jól érzem? Én nem szeretnélek elveszíteni mint kommentelőtársat, ne csússzatok itt most meg, ha lehet.

            • Mint mindig most is találóan érzel:) Nem fogok én ezen elcsúszni, bár nézhet ki úgy, csak nem pont úgy gondolok és érzek mindent ahogy Éva és nem tudok annyira cizelláltan fogalmazni mint ti. Nem az alapokban más,inkább a hogyanja, érvelni jó, meghallgatni mást jó csak annyi a baj ma sem sütött a nap:)))

  11. Arra emlékeztek, amikor a Magyar Narancs hozta le Oravecz Éva Csilla egyik írását, amely kb arról szólt, hogy a feministáknak nincs orgazmusa, mert nem élik meg az alávetettséget? Nekem azt a cikket nagyon fájt pont a Narancsban látni…

    • akkoriban nagyon foglalkoztatott a téma, próbáltam megérteni, hogy miért és kinek jó ez. Egyébként a szerző akkoriban férfimagazinokban is rendszeresen megjelent, és következetesen hozta az egyik legszomorúbb jelenséget, a férfiak megbecsüléséért hímsoviniszta szlogenekkel görcsölő nőt (akit persze kiröhögnek a háta mögött). Attól még szomorúbb az egész, hogy ő egy nagyon előnytelen külsejű nő, aki ezért a férfimagazinokban soha nem fognak előlénynek tekinteni.

      • “a férfiak megbecsüléséért hímsoviniszta szlogenekkel görcsölő nőt (akit persze kiröhögnek a háta mögött)” – Ó igen, ez egy abszolút létező típus, legtöbbük jobb sorsra hivatott, intelligens… akkor mégis miért?

        • A felfelé nyal, lefelé tapos esete, nem? Fagyizó biciklista. Ez önmagában elég bizonyíték arra, hogy a társadalomban melyik nem van felül.

      • Az antifeminista nő, aki magazinokban jelenhet meg, maga a feloldhatatlan oximoron – könyörgöm, végiggondolta már, hogy lehet az, hogy az ő gondolatai nyilvánosan napvilágot láthatnak? Óóóóó, csak nem sok-sok nő küzdött előtte ezért a jogért? 😀
        Ezt már megint nem gondolta végig senki, vagy aki igen, az jókat derült ezen a végtelen emberi ostobaságon.

        • Erre szokták mondani, hogy igen, köszi szépen az elért eredményeket (iskola, szavazati jog, megjelenési lehetőség), de most már aztán elég, nem is kérünk ennél többet, mert hát mégiscsak már na.

    • Oravecz Éva Csillában ti nem érzékeltek némi ellentmondást a nem kifejezetten klasszik nőies (lágy, szolid stb.) külseje és a nőszerepről való észosztás között? Legalábbis a róla készült fotók alapján inkább tűnik nekem olyannak, aki most szállt le a motorjáról: http://www.nlcafe.hu/data/cikk/7/67567/3.jpg
      Amivel a világon semmi baj nincs, csak szerintem ránézésre épp olyan, amilyennek a feministákat képzelik némelyek 🙂

      • De ez a fotó is már milyen vicces – úgy néz ki, mint majom a köszörűkövön, mintha egy férfit öltöztettek volna nőnek.
        Szerintem éppen szinkronban van az erőltetett megfelelősdis írásaival.
        Tudjátok, mit mondok ? Én sosem akarnék olyan férfinak megfelelni, akinek ilyen elvárásai vannak a nőktől.
        Sőt : ezeket kerülöm a legmesszebbre.
        Feminista fellépéssel nem veszítesz semmit, csak a láncaidat, meg a hímsoviniszta férfiakat, akik láncra vernének.
        Az értelmes, önmagára valamit is adó, önérzetes férfinak nem tetszik és nincs is szüksége önfeladó, megfeleléskényszeres nőre.
        Ez milyen már…

        Nem tudom, a mai fiatalok között mire mennék ezzel, de anno rengeteg normális pasit találtam, és azt kell mondjam, hogy a korosztályomból még most is találnék bőven nekem megfelelő partnert, ha szükségem volna rá.

        Nagy baj itt az, hogy a média nagy befolyással bír, és ezt nyomatja ezerrel, a még kialakulatlan egyéniségű gyerekeknek is, akik aztán így, ebbe szocializálódnak bele.
        Tehát egy mai lánynak szerintem lényegesen nehezebb dolga van ebből a szempontból.

    • Most képzeljük el a szerkesztőt. Meglátja azt a szót, hogy csikló, sóhajt, mosolyog, hehe. Ó az az isteni befogadó női test. De jó is az, nyami. Pikáns tartalom, jó.Enter.

      Az egész feminizmus, a női test, a szerelem mint téma említése a hatalmi pozícióban fürdő férfi számára (és az egyszeri füttyögő ebben picit sem tér el a parlamenti képviselőinktől vagy a szupertudósok nagy többségétől) egész egyszerűen egy nagy mosoly, fűszere az életnek, maga a bagatell.
      A legganébbaknál még a gyereknevelés is ide tartozik, valami távoli egzotikus világ, melynek ő teremtője és szemlélője csupán, s hogy nem sikerül olykor meglátni az idillt az az idióta sárkány miatt van, aki kezd egy ideje “máshogy viselkedni”, önzőzik, mindig csak a rinya van már.

      Egyedül a gyereknevelésnél látszik vmi változás, apásodni menőbb lett. De a “nőies” terület, identitás, szerep és feladatkör egész egyszerűen nincs komolyan véve. Piszlicsáré. Vannak ennél komolyabb dolgok illetve máshol rosszabb, kuss legyen már, ez idegesítő.

      A magyar média fullba nyomja a fehér középosztálybeli férfi szemszögét 😦 Élnek itt még romák is, nemzetiségek, ifjoncok és idősek a maguk sajátos meglátásaival. Milyen izgalmas lenne már ezekről olvasni a rencer nyomatása helyett.

  12. Nalam sosem volt szukseg bojkottra, mert nem olvastam ilyesmit. (Csikban egyszer, mert borzaszto hasmenesem volt es ez volt a vece mellett). Ha mar evtizedenkent egyszer ujsagosstand ele allok, akkor Kazmer es Huba. Nem is voltam “no” sosem, az altalad emlegetett markaknak a felet sem ismerem, es amikor szortelenitek, mindig veres a labam:( En magamtol simultam bele a patriarchalis tarsadalmi rendbe, nem volt szukseg arra, hogy megmondjak nekem, hogy kell:)
    Am a Benda-reminiszcenciat koszonom es kicsit OFF megkerdeznem, te ajanlod-e (meg ha ez olyan kozhelyes is, de Rakovszky peldaul nagyon tetszett es itt olvastam rola). Tudom, hogy regi es bizonyara “meghaladott”.

    • Minden jó, ami művelődés. Mi esztétika szakos előadáson, talán György Péterén olvastuk. homályos emlékeim vannak, nem azért írtam. Az írástudók felelőssége és az írástudók árulása is átvett cím, de nem kapcsolódik az eredetihez.

      • A cím:
        Julien Benda: Az írástudók árulása
        “Julien Benda 1927-ben jelentette meg Az írástudók árulása c. írását (La Trahison des Clercs), aminek a címe mára szállóigévé vált. Benda szerint az történelem során az írástudók, az értelmiségiek nem gyakorlati (értsd: hatalmi) célokat követtek, hanem az absztrakt Igazat és Jót kutatták. Ezért bár az emberiség kétezer esztendőn át a rosszat tette, de a jót becsülte, és ezen a szakadékon keresztül szivároghatott be a civilizáció a világba.

        Ám ez a helyzet a XIX. század során megváltozott: az értelmiségiek egyre gyakrabban állították tudásukat, tehetségüket az univerzális igazság keresése helyett valamilyen konkrét ideológia és ezáltal hatalmi csoportok konkrét hatalmi érdekeinek szolgálatába. Természetesen az értelmiséginek is lehetnek politikai preferenciái, de akkor követ el árulást, amikor a cselekvés értékeit elébe helyezi a tudás értékeinek – amikor hallgat arról, hogy mi a Jó, és arról beszél, hogy a jelenlegi pártok, ideológiák, hatalmi csoportok közül melyik a jobb, melyiket kell támogatni és miért. Korábban, bár a hatalmasok mindig hatalmi érdekeik szerint cselekedtek és ezt “realizmusnak” vagy “gyakorlatiasságnak” hívták, szóval bár tették a rosszat, de nem tudták megideologizálni, hogy az valójában jó, mert az írástudóktól ehhez nem kaptak muníciót. Ezért maradhatott fenn minden erőszak és jogtalanság ellenére a civilizáció.

        Benda 1927-ben megjósolta, hogy ezen árulás következménye az lesz, hogy a világ minden eddiginél nagyobb háború elé néz – bejött. Benda ott és akkor vélhetőleg azokat az értelmiségieket nevezte árulónak, mint például Hitler házi filozófusa, Alfred Rosenberg, vagy Mussolinié, Giovanni Gentile, vagy a értelmiségi-zsarnok archetípusa: Lenin. Amikor a háború nem csak a konkrét hatalmi érdekek jegyében zajlik, és szükséges rossznak neveztetik, hanem a házi filozófus még jól meg is moralizálja, hogy a bekövetkezendő mészárlás jó és nemes dolog, a civilizáció azon a ponton véget ér, vagy legalábbis, hát, felfüggesztésre kerül.”
        http://neokon.blog.hu/2007/06/30/julien_benda_es_az_irastudok_arulasa

        Babits Mihály: Az írástudók árulása
        Hegedűs Lóránt: Az Írástudók árulása (videó)

          • Machiavellit azért ne keverjük ide, mert bár vitathatóak sok ponton az elméletei, de nagyon szélsőségesen félreértelmezik őt a mai napig.

            • Tudom, de azért eléggé alátámasztotta az uralkodók viselkedését sok tekintetben, nem? És nem ő volt az egyetlen, Azok is írástudók voltak, akik a középkori királyok és nagyurak kiváltságosságát isteni elrendelésnek magyarázták. Vagy épp az ókori istenkirályokét.

            • Hogy a nők alávetettségét (Ádám és Éva) indoklókról már ne is beszéljünk.
              De szerintem az őskor törzsfői sem csak azzal lehettek főnökök, hogy le tudták bunkózni a vetélytársat, hanem ott is volt már némi magyarázat. Ez persze egy nagyon laikus elmélet.

      • Lehet, hogy igy van, marmint mindenjo. De mondjuk olyan korban irta, amikor ippeg miutan letette a tollat, olyan dolgok tortentek, ami sok dolgot felulirt…
        no mindegy, ha ugy alakul. Koszi.
        Mert egyebkent, hogy ketsegbeesett igyekezettel maradjak az ON teren, a kerdes neha nalam is elojon, irastudok, ertelmiseg, arulas, miegyeb. Igy tulajdonkeppen a te irasod is ennek egy szelete.
        A talentumok, kerem. 🙂

  13. Mi most dolgozunk egyébként egy netes magazinon páran, most készül az oldal, döcög a grafika, és már lassan másfél éve húzódik a dolog (na jó, egy évig lapult az ötlet, aztán vágtam csak bele), de eddig egyszerűen nem volt időm vele nagyon elszántan foglalkozni. Összeszedtem hozzá pár “szembeszegülő” személyiségtípust szerzőnek.
    Amikor ilyen OÉCS-féléket olvasok, még sürgetőbbnek érzem az egészet.

    • Igen, igen! Én itt mondogatom már száz éve (sztem Évának is már párszor), hogy kellene egy “esélyegyenlő hvg”. Én szívesen beszállnék 🙂

      • Jön-jön, most már tényleg csak grafikán szarakodunk, ami amúgy is tök szar lesz, de nem az a lényeg. 😀 Na meg tanulom a kezelőfelületet. De nő vagyok, így lassabban megy. 😀

    • Én “ittafejlettnyugaton” pár hónapja fedeztem fel, hogy az ittenifejlettnyugatinõket is kezdi nagyon irritálni a sok sminkreklám és fogyókúratipp satöbbi zagyva a magazinokban. Hollandiában indították, azt hiszem, az a neve, hogy FLOW, németül most jött ki a második szám (az elsõgyerekes beszereztem). Meózzam?

      • Bocs, a nagyon okos telefonom az elsõ után rögtön berakta automatikusan a gyerekes szót, mikor már éppen rányomtam a “hozzászólás küldése” gombra… Esélyem sincs ezzel a nagyon okos telefonnal szemben. Pedig én volnék a nagyon okos elsõgyerekes, vagymi… De egy kis nyamvadt kütyüvel se bír el a nagyon okos okosságom…Hát így.

        • Most gyorsan végiglapoztam az elsõ számot (összesen 138 oldal): 1 oldal ruhamárka (Bogner), 2-3 oldal dizájner bútor (pl. Team 7), 3 oldal gasztro/kreatív/lakberendezõ magazin reklámja, 5 oldal egymás mellett sūrūn felsorakoztatott indie-márkás cuccok tematikus csoportosításban (pl. bevásárlószatyrok, tarisznyák), 1 oldal szépség rovat (tubusok, tégelyek sorban, fehér háttérrel). Profilja szerint, ha jól látom, szeretne teret adni kreatív vállalkozók (grafikus, illusztrátor, textilmūvész? satöbbi) bemutatásának. Plusz melléklet: színes csomagolópapír-ívek, madárkás-virágos iniciálés füzetecske memoárjaimnak :-). Cikkek pl.: Életem könyvei (könyvajánló), Példakép-nõ (portré), Mi igazán fontos nekem? (elmélkedés az idõrõl, flow), Írónõk Párizsban 1920 körül, Süssünk színes cukormázas sütit! (3 oldalon keresztül), Hétköznapi élet: az egyszerū boldogít, valamint sok oldalon apró-cseprõ “kreatívkodások”. Röviden ennyi. Hát… Nem látom, hogy valódi problémákról õszintén megnyilatkoztak volna. Ez olyan széplelkū szépike magazinnak tūnik…

          • Ha Bogner, meg Team 7, akkor nem a nagy német átlagot lőtték be célközönségnek. Kreatívkodás, barkácsolás, na itt már láttam, hogy nincs új magazinom… Úgy örültem pedig, hogy találtál valami újat, de látom marad a csakazolvassa 🙂

            • Hát én is. A standon talán még bele fogok lapozni a második számba, hogy
              mertek-e bátrabbak lenni (rendíthetlenül esélytadó)… Most komolyan elkezdett érdekelni, hogy hogyan lehetne egy igazi lapot reklám és kreatívkodás, sütés-fõzés nélkül eladni? Crowdfunding? Csináljunk már egyet! (Lehet, hogy ez is úgy van, mint amit, Hartmut Rosa mondott a minap az alanyi jogon járó alapjövedelemrõl: ha soha nem próbáljuk ki, nem fogjuk megtudni, mi lenne a hatása? /ez most csak úgy eszembe jutott, lehet, hogy nagyon rossz a párhuzam…/

  14. Az Oravecz cikket az újságban olvastam tegnap este, végig azt mondogattam magamban, hogy ez segghülye, meg Éva, rád gondoltam, vajon mit szólnál, ha olvasnád. Legjobban az akasztott ki, amit a végén, írt, miszerint a feminizmus (!!!!) áldozatai azok a halottak, akiket egy háziőrizetben lévő faszi ölt meg, mert a védőőrizetét egy nőre bírták. Hát basszamármeg.
    Egyébként én mindig elolvasom a nőklapját, anyukámtól kapom, de egyre felületesebben, egyre jobban ráz hideg az olvasottaktól. Ez biztos ennek a blognak is köszönhető. Meg is teszem: köszönöm.

  15. A Nők Lapja … a szüleim járatják még mindig, néha beleolvastam.
    8 évvel ezelőtt apám stroke-ot kapott, minjárt kettőt is egymás után. Mára már majdnem felépült belőle. A baj után kb. egy évvel megjelent egy cikk a Nők Lapjában, Monspart Sarolta írta (akinek a sporteredményeit nagyra értékelem egyébként), miszerint a családapák egészségügyi gondjaiért a családanyák felelősek, a szív és érrendszeri betegségek okozói a családanyák által főzött nem megfelelő ételek. Miután ezt többször is az anyám orra alá dörgölte, majdnem válás lett a vége. A dologhoz hozzátartozik, hogy kettőjük között az anyám betegebb, sokkal betegebb, sajnos neki gyógyíthatlan idegrendszeri betegsége van.
    Monspart Saroltától egyébként néhány éve megint kezembe került egy cikk, ahol szintén ki lett emelve az, hogy a családapák túlhajtott életmódja megintcsak a családanyák hibája, mivel a nőknek nem elég a balatonyi nyaralás, tengerpartra vágynak, stb. – ezért a jóemberek túlhajták magukat. Na itt földhözvágtam az újságot, és nem vagyok hajlandó többet a kezembevenni.

  16. Anyukámnak is még mindig jár a Nők Lapja, szerintem nagyrészt már csak nosztalgiából, mivel a mamámnak is éveken keresztül járt. (Anyu az a nő, aki, mint kiderült, a kamrában őrizte a 30 éve halott anyja által készített utolsó lekvárokat – anyakultusz az van nálunk.)

    Én nem olvasom már vagy 10 éve, pedig kamaszként szerettem, de egyre irritálóbbá kezdett válni, akkor még nem tudtam megmondani, hogy miért. Ennek a blognak a jóvoltából már értem, mi zavart. A többi női magazin sokkal átlátszóbb volt számomra – talán mivel nem kötődtek hozzájuk gyerekkori emlékek – mindegyikben ugyanaz van, évekre visszamenőleg és rengeteg reklám, én azt nem értem, hogy ki az, aki még mindig pénzt ad ki azért, hogy újra meg újra elolvashassa ugyanazt a hülyeséget.

    Talán az van, hogy az emberek megszokták, hogy a tömegmédia szar – van, aki még mindig nézi-olvassa, mert nem annyira önálló vagy intelligens, hogy rájöjjön, mást is nézhetne-olvashatna, mások viszont, mint én is egyszerűen kivonultak belőle és nem vesznek tudomást róla. Nem vásárolnak női magazint, nem néznek tévét, hanem megkeresik – blogokon, meg torrentoldalakon – ami érdekli őket. Érdekes, hogy nem merül fel, vagy csak utópiaként, hogy lehetne változtatni, lehetnének normális újságok, értelmes, nem elnyomó, a nőket lejárató tartalmakkal. Tök jó lenne, ha az internet segítségével ez megvalósulna.

    • Ez a gyerekkori kötődés, amely tömegek élménye, hogy mindenki olvasta, tud róla, meg az, hogy hetilap, évtizedekig másfél milliós olvasótáborral, még most is 200 ezer fölötti példányszámmal, ez lényegileg különbözteti meg a lapot minden mástól. Ennyivel nagyobb a felelőssége is.

      • Kíváncsi lennék, valójában hányan adnak pénzt érte, a példányszámokkal elég könnyű trükközni. Sok olvasót veszítettek, amikor megpróbáltak a fiatalok felé is nyitni, de persze nem sikerülhetett megtalálni az egyensúlyt a ‘kötésminta nagymamáknak’ és a ’10 tipp az análszexhez’ között. De nyilván csak az volt a fontos, hogy a hirdetőknek 18 – 90 korosztályt prezentáljanak a fogyasztói szempontból értéktelen 45-90 helyett. Ennél többet már nem fognak kockáztatni, maradnak a rendszerpárti vélemények.

        • “de persze nem sikerülhetett megtalálni az egyensúlyt a ‘kötésminta nagymamáknak’ és a ’10 tipp az análszexhez’ között. ”

          Ez nagyon vicces!

          • Na én sem, pedig ott lesett rám a ház minden szegletéből. No nem azért, mert iszonyú tudatos voltam, hanem mert borzasztóan irritált és lázadási pont lehetett anyámmal szemben. Meg is látszik: totálisan kisiklott a szocializációm. Persze ez még nem mentett mindentől, semmitől … csak annyi, hogy sokáig különleges hópehely-képzetem lett.
            Ami biztos: ablakpucolásra sem jó. A többit nem tudom, azokat címlapról se nagyon.

  17. Az eneagram egyébként jó, csak nem a szennylapos verzió, mert abba terjedelmi okokból csak a féligazságok férnek bele.
    Lehet, hogy tényleg egyes vagy, Éva, de az korántsem lázadó, kritikus, sokkal inkább idealista, vagy igazságkereső.
    (Tényleg érdemes foglalkozni vele, egyrészt elég sok típussal dolgozik, másrészt dinamikus rendszer, sokat foglalkozik a személyiség változásával, kiteljesedésével. Nem ilyen vagy, oszt‘ kész.)

    • Én találtam a neten eneagramos tesztet – talán Naja linkelte – , ami 90 kérdésből áll, de nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Például ahol szimpatikus szavakat kell választani és el kell dönteni, mi tetszik jobban a kemény vagy a puha – én ezeket csak kontextusban tudom értelmezni, így önmagában egyik se kevésbé szimpatikus a másiknál. Háromszor töltöttem ki, két héten belül, mindig a hangulatomnak megfelelő akkor épp magamra igaznak vélt válaszokat írtam be, és mindig más személyiségtípus jött ki.

      • Netes tesztet nem ismerek, én könyvben olvastam. Meg egy mentálhigiénés pap barátunk külön tanulta, ő beszél róla sokat. Van is itthon egy jó ábránk tőle, amit rajzolt, hogy hogyan megy egyik típus a másikba. (Meg hogy melyik milyen állattal, nemzettel vagy Micimackó szereplővel ábrázolható. 🙂 )

        • A tesztek semmit sem érnek. A legjobb végigrágni egy alapos könyvet vagy elmenni egy 1-2 napos tréningre, hogy kihámozza az ember magát alaptípus+szárnyak+tritype. Megfejteni a neked fontos embereket, rádöbbenni, hogy “jaaa, azért mondta”, az a nagyon áll-leesős pillanat 🙂

        • Vagy akkor valami mást linkeltél? Vagy nem is te? Uhh, de hulla vagyok már így csütörtökön. Tudom, hogy valaki linkelt valamilyen személyiségtesztet, amiben volt 90 darab kérdés és INTP meg JTSP meg hasonló rövidítésű személyiségtípusok jöttek ki végeredménynek.

          • Az a Kirsey-kérdőív, másnéven Meyer-Briggs Type Indicator. Itt 16 személyiség- típus jön ki. Van egy rövid verzió, ami már elérhető a net-en, illetve egy hosszabb verzió, ami a hivatalos, és csak jogdíj ellenében használható, ha jól tudom. De a rövidebb kérdőívvel is működik.
            Más, mint az Enneagram. Én ezt egy német elég híres kiképzőnél (Jürgen Gündel) tanultam, akinek könyve is jelent meg a témában. Nem kérdőívvel dolgoztak, hanem tipikus élettörténetekkel, amelyek az egyes típusokra jellemzőek. Sajnos az Enneagramnak is sok helyen a lebutított verzióját lehet elérni: mondanak 3 melléknevet, ami jellemző az egyes típusokra, ami jó nagy baromság, és köze nincs az egészhez.

  18. Az olvasó – mármint a kritikusabbja – választ. Évekkel korábban a földhöz vágtam a Nők Lapját és azóta nem vagyok hajlandó a kezembe venni azt a szemetet. Émelyítő.
    A fogyasztó a pénzével „szavaz”, az kereslet megteremti a kínálatot (ez más „múfajra is vonatkozik…) és minél több kritikus fogyasztó van, annál hamarabb lehet kikényszeríteni az értékes tartalmakat. Nem hiszem, hogy pl. Németországban belátóbbak, demokratikusabbak az újságírók, de ott nem lehet eladni igénytelen újságokat. Pl. azért kezdtem el vásárolni egy német női magazint, mert – ugyan nyelvtanuláshoz is jó – , de tetszett, hogy a divatot idősebb modellekkel is bemutatták, mittudomén, Hannelore (75) feszülős, fekete naciban. (Meg 50-60-70 éves nők beszélgetnek a szexről. Mert ott ez téma. Itt meg… ha elmúltál 40, húzd csak le a redőnyt! ) Régebben a brit kiadású Cosmopolitant is olvastam, érdekes, az amerikai egyszerűen hányiger, a magyar szintén, de a brit kiadás _régebben_ csupa olyan cikkel jött, ami kritikus hangvételű volt, pl a kinti SZTK-rendszert ostorozta, az elmismásolt nőgyógyászati kenetek miatt, ebből jó nagy balhé is lett, de talán elérték azt, hogy megbízhatóbb legyen a szűrés. Ja, és külföldi újságban olvastam először olyanokról, hogy HPV, genitális herpesz, chlamidia, az itthoni média kb 10 éves késéssel követte.
    Ami OÉCS-t illeti, ő megélhetési antifemintista, mivel viszonylag intelligens, rájött arra, hogy több pénzt lehet azzal keresni, ha a saját nemét ostorozza, hát, lelke rajta, eladta magát egy tál lencséért. Igaz, jó nagy tál lencséért. Ő is tudja, hogy orbitális baromságokat ír, de ebből él.
    Az olvasó meg választ.

    • A német újságpiaccal kapcsolatban inkább úgy fogalmaznék, hogy ott még akadnak igényesebb lapok és létezik más célközönség mint a 18-40, illetve iszonyatos mennyiségű és féle tematikus lap jelenik meg. Létezik még a Zeit, meg a Spiegel, ami már a cikkei hosszával és a Zeit esetében pusztán méretével is kiszűri az khmm… érdektelen olvasókat. Gyújtósnakvalóból van ott is bőven, lásd a sárga-piros női lapokat, amikből különösen benzinkutakon óriási a választék. És el nem tudom képzelni, hogy a címlapsztori alapján (ami általában nyilvánvaló hülyeség, még akkor is, ha nem olvasgat az ember celebekről) ki a fene veszi le ezeket a polcról. Női lapokról ott is nagyjából leszoktam, bár a színvonal tényleg néhány fokkal jobb.

    • “Ami OÉCS-t illeti, ő megélhetési antifemintista, mivel viszonylag intelligens, rájött arra, hogy több pénzt lehet azzal keresni, ha a saját nemét ostorozza, hát, lelke rajta, eladta magát egy tál lencséért.”
      Nekem is ez a benyomásom. Újságírói kvalitását teszi pénzzé, mikor mi hoz éppen többet a konyhára. Mert olvastam ám tőle olyan cikket is, amelyben a nőket ért diszkriminációt sérelmezte, ráadásul az elencén. Akkor épp erre volt kereslet, úgy látszik.

    • Ez jó! A magyar SZTK-ról én is szívesen olvasnék, van benne téma. De persze nem bulvárjelleggel. 🙂 Élelmezési szakemberként voltam egyszer kikérdezve az egyik női magazin riportere által (munkaköri kötelességem volt a nyilatkozat), és döbbenetes volt, hogy a csajt az érdekelte a legjobban (és erre többször is visszatért), hogy tudom-e, előfordulhat-e, hogy valahol lekváros kenyeret kapnak ebédre a gyerekek. És hiába mondtam, hogy ez kizárt, a közétkeztetési étlapokat orvosnak is jóvá kell hagynia, esetleg ritkán vészhelyzetben előfordulhat, hogy a kaja nem érkezik meg időben, és addig a gyerekek kapnak valamit gyorsan, hogy egyenek, de biztos, hogy rendszeresen nem fordulhat elő (ma már nem lennék ennyire biztos benne), azért csak vissza-visszatért a kérdésre. És persze megírta, szerencsére nem merte úgy, hogy én mondtam. 😀

    • “azóta nem vagyok hajlandó a kezembe venni azt a szemetet. ”

      En sem. De nem “azota”, hanem soha. Ezert nem is problemazok rajta. 14 evesen olvastam a Haboru es Beket, azota a Nok Lapja nem tud meghatni. Ezert valahol nem is ertem az ezen valo problemazast, de komolyan. Szar, szar, ennyi. De kiakadni rajta?
      Ez az egesz szerintem tul van dimenzionalva.
      (Azt hiszem, a wordpress most ugy rak be, hogy kvazi rad, neked valaszolok. Ne vedd tulsagosan magadra; csak nem tudom rendesen kezelni. “Megihlettel”, de nem tamadlak, eszem agaban sincs.

      Ahogy fent valahol irtam (a wordpress szamomra egy labirintus, majd egyszer kiismerem), nem erdekel. Egy ennyire jelentektelen dolgon nem tudom magam felhuzni.

      • És szerinted a mai 14-24 éves korosztályból hányan olvasták a Háború és békét ? ( Nem 14, de akárhány évesen…)
        Itt nem arról van szó, hogy velünk egyénileg mi van, hanem hogy az össznépességgel mi van, hogy a gyerekeinkkel mi lesz.
        Mert ez ránk is hatással van.
        Rám például, mivel túl a leánygyermekeim kilátásain, egyszerűen a hangulatomat szarrá teszi, hogy miközben évről évre érzékelhetően egyre inkább nőgyűlölő közeg vesz körül, aközben ráadásul erre egyre többen immunisak.

        És aki szerint ez túl van dimenzionálva, az :

        – vagy vak
        – vagy magát nyugtatja
        – vagy érdekelt az egyenlőtlenség fenntartásában

        Te melyikbe tartozol szerinted ?

      • „Ezert valahol nem is ertem az ezen valo problemazast, de komolyan. Szar, szar, ennyi. De kiakadni rajta?”
        Nem tudom, honnan vetted, hogy kiakadtam, leírtam a véleményemet (ti. NL = szemét). Értéktelen, sőt: kártékony. Ennyi erővel lehetne, horribile dictu! értéket is előállítani, főleg, hogy egy viszonylag széles réteg olvassa, kb tinédzsertől a nagymamáig. Csak _egy_ példa: MIÉRT van az, hogy mindenhol a spórolásra buzdítanak, ugyanakkor a divatajánlatba betesznek 100+ ezer Ft-os kabátot, drága fehérneműt, kigészítőt? RÁADÁSUL mindent 20-25 éves, VÉKONY modellekkel? Ezzel ugyanis azt sugallják, hogy: _kell_, hogy ilyesmire legyen _ennyi_ pénzed, ráadásul ha nem vagy 25, akkor öreg vagy, ha meg ne adj’ isten elmúltál 60 kiló akkor a divat felejtős.
        Ez csak egy példa. És még hány ilyen van!

      • Szerintem mi sem paráznánk rá, ha nem lenne igényünk magazinokat, hetilapokat, napilapokat olvasni, amiket érdemes kinyitni, mert úgy olvashatunk aktuális társadalmi jelenségekről, érdekes sorsokról és karrierekről, családokról, hogy nem fordul fel a gyomrunk. Én is olvasok Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Csehovot, meg még ezer más szerzőt 14 éves korom óta, de van igényem aktualitásokról IS értesülni a híroldalakon kívül. A riportok, amiket pl anno Dobray Sarolta írt olyan jelenségekről, amikről nem is hallottam, érdekeltek.
        Ez egy olyan igény, amit simán kihasználhatna, kielégíthetne egy nőknek célzott sajtótermék. De nem teszi, a minőség álarca alatt ír vállalhatatlan dolgokat, amikre, mint mértékadóra hivatkoznak sokan, és EZ nincs rendben.

  19. pár napja a kezembe került egy Family “családi és párkapcsolati magazin” (Harmat Kiadó). Az impresszumban tanácsadói testületként 16 házaspár van felsorolva úgy, hogy a nőknek egy alkalommal sem írják ki a teljes nevét,csak a keresztnevét (Kovács Gábor és Ilona, Tóth Tibor és Andrea, …) Még akkor is gáz, ha a nők mindegyike felvette a férj vezetéknevét -né nélkül.

    • Épp a Nők Lapjában volt egy cikk erről; azt hiszem, V. Kulcsár Ildikó tollából, jó 10-15 éve lehetett; azt sérelmezte, hogy valamelyik hivatal úgy címezte meg a neki és a férjének szóló értesítést, hogy “Kovács Béla és N.” (neje), és hogy ez milyen dolog már, hogy ő csak egy “N.”, mint valami tartozék, nem önálló ember.
      Hát, azóta sok víz lefolyt a Dunán…

  20. Nálunk a nagyszüleimnek jár a Nők Lapja, mindig átlapozom, amikor meglátogatjuk őket, leginkább megszokásból. A húgom arca ilyenkor szokott elborulni, hogy “tedd már le azt a szart, úgyis csak felb.szod magad rajta” – ez mindent elmond.

  21. Egyébként a Nők Lapja mindig ilyen volt? Sokáig olvastam, de leginkább csak nyálasnak találtam, amolyan babaháznak, melybe be lehet zárkózni és nem venni tudomást a való élet kegyetlenségéről; óh, mily cshodhálatos az anyaság típusú cikkek tömkelege.
    A hagyományos nőszerepet nyomatták mindig, de nem olyan direkt, lenyomó módon, mint ma; inkább mintha arról lett volna szó, hogy egyszerűen a hagyományos nőszerepet látják csak, illetve olyan célközönségnek szól, amely a hagyományos nőszerepet látja csak és ebben kíván megerősítést találni.
    Ezért gondolom, hogy politikai befolyás alá került.

    • Végeredményben mindig is politikai befolyás alatt volt.
      De a rendszerváltás előtt és még utána egy darabig azért inkább amolyan nőfrontos lap volt, a mai nyálas feeling nélkül, hiszen akkortájt deklaráltan egyenlők voltak a nők és férfiak.
      Tehát volt ugyan receptoldal, meg háztartási tanácsadás, meg gyereknevelés, meg párkapcsolati tanácsok (olvasói levelekre válaszadás), de volt nívós folytatásos regény, meg voltak társadalmi valóságról cikkek, meg érdekességek, ilyesmi.

      • Nevesincs sztahanovisták lehettek a nők abban a nagy deklarált egyenlőségben! A háztartás, gyereknevelés, hobbykert, családi építkezésen túl a férfiakkal egyenlően dolgozhattak még napi 8 órát a gyárban, munkahelyen.

        • Való igaz.
          Viszont legalább nem nyomták nekik oda, hogy a konyhában a helyük, meg a templomban, meg szüljenek többet, abban van az értékük (Ratkó Annától most tekintsünk el).
          Szerintem azért lényegesen más volt a kifelé szóló kommunikáció, emberségesebb, haladóbb, végeredményben feministább. Nem a családot, a gyereknevelést helyezték előtérbe, mint a női misztérium kiteljesedésének legfontosabb (jószerivel kizárólagos) lehetőségét.

          Az más kérdés, hogy a színfalak mögött ott volt a kőkemény patriarchális rendszer, de ez a sajtóban nem jelent meg ilyen markánsan, mint mostanság.
          Nem volt ilyen nyálas, lesajnáló a közbeszéd.

          Mondhatjuk, hogy az a ló másik oldala volt, de számomra minden esetre a rokonszenvesebb oldala 😀

  22. Már jó ideje, és több témában fel akartam hozni példaképp a Képmás magazint. Most, ahogy a hozzászólásokat átfutottam, úgy látom, még hiányzik, és passzolna is.

    Nekem ez a Képmás magazin sokáig ugyanolyan alap volt, mint a Nők Lapja. Egy kicsit árulásnak is érzem, hogy régi kedvencemet kritizálom, de megpróbálok túllépni ezen. Azt látom ugyanis, hogy az egyre igényesebb külső megjelenéssel fordított arányban csökken a beltartalom minősége. (Hogy ez vajon milyen összefüggésben van a vélhetően megnövekedett állami apanázzsal, és a cserébe elvárt ideológiai támogatással, azt most hagyjuk.)
    A lényegesebb okok, ami miatt lejöttem az anyagról:

    1) Az egyik tavalyi számban Ákos interjú, kiemelve és mutatóujj-lengetős fotóval illusztrálva azt a magvas és forradalmi gondolatot, hogy ma már a nők is lándzsával járnak és mamutra vadásznak, mint a régi szép időkben a férfiak, és ez a baj. Bezzeg! (Nem keresem ki a forrást, de nagyjából szó szerint ez.)

    2) Aztán interjú a ffh. egyik szerkesztőjével – nem Cz. Attila hanem egy másik egysejtű – aki elmondja, hogy ő egy igazi lúzer volt, amíg meg nem mondták neki, hogy ő nem elég kemény, a nők meg nem elég lágyak, az a baj. (aláfestő zene: Belga: Az a baj!) Na, azóta kemény. Ráadásul mióta az ffh-ra ír, még a haja sem korpásodik. (Na jó, az utolsó mondatot eltúloztam, de fotó ehhez is volt, mosolygós ősz hajú nénivel kettesben, illusztrálandó, hogy ő a Hölgyeket amúgy tiszteli. Ghrr, készül a darts-tábla!)

    3) Jó egy éve figyeltem fel arra, hogy cikkek felét-egyharmadát P. Réka írja, nagyjából egy témát járva körül: a házasságban a nő az anyuka, függetlenül attól, hogy gyerek van-e. A férjet nevelni, és gondozni kell (= fej-nyak ideológia). Ezt amúgy általában könnyednek és humorosnak szánt stílusban, hátha úgy jobban átmegy az üzenet. Na, nem is részletezem a rékás életművet, bármelyik találomra kiválasztott lapszámban bőséges anyag van tőle.

    4) Úgy általában a lejárt szavatosságú, legfeljebb a Demokratában (és lehet, hogy a Mórickában) publikáló újságírók szerepeltetése. Ha agyonütnek se jut eszembe a neve, de előttem van az arca… Zsolt? Nemzsolt? … ha igény van rá, kikeresem.

    5) Olyan publicista írása, aki személyes ismerősöm, egykori példaképem, és most szívszorító látni a mélyrepülését az olyan megnyilatkozásai kapcsán, mint a cs.b.e. bagatellizálása, az ezzel kapcsolatos személyes történeteiről való kedélyes anekdotázás. Az írástudók árulása nekem ettől lett kézzelfogható.

    +) Az utolsóhoz kapcsolódik az a felismerés, melyet hivatásos írástudó barátaim és ismerőseim részéről tapasztalok amióta elmúltam 30. Diákként biztattak, és támogattak, közös projektjeink voltak (rendezvények, táborok, kiállítások ilyesmi), most meg ha találkozunk, kedvesen vagy kedvetlenül firtatják a gyermektelenségemet. (kedvenc mondatok: “Pedig olyan jól néznél ki terhesen”, ugyanez pepitában, amikor egy szinténzenész és láthatóan terhes barátnőmmel sétálva belefutunk egy jóakaróba: “Hát M., nem látom az arcodon azt az ellágyulást, amit ilyenkor kéne.” Muhaha, amit ilyenkor KÉNE!) Szakmai problémákkal jövök itt?! Nemhogy inkább az anyaságon járna az eszem! “Ez csak olyan pesti liberális probléma, vihar egy pohár vízben!” (Olvassák a Képmást és a Nők Lapját, az hétszentség! És írják is.) Nemhogy…

    • Ugyanez, de nekem már a régi Képmás is kiverte a biztosítékot, kb fél évig vettem, aztán azt sem. Ugyanolyan tanácsadós, megmondós, üres lett, mint bármelyik másik.

      • El is gondolkodtam, hogy én mért maradtam sokáig hű olvasó, amikor pedig már évekkel ezelőtt is fennakadtam néhány “megmondós” cikken. Valószínűleg passzolt egyébként a neveltetésemhez és a világképemhez a Képmás szellemisége. Elég konzervatív közegben nőttem fel, ráadásul akkoriban (90-es és kora 2000-es évek) még volt a keresztény értékrendnek valami ellenzéki bukéja. Talán ezért. Ja, és a Nők Lapja pont emiatt felszínesnek és cikinek számított, de titokban, a budin azért olvastuk.

        • Én azért vettem, mert nem volt konzervatív közeg körülöttem, én választottam magamnak, felnőtt fejjel lettem keresztény, és tanulni akartam, hogy kell. De meguntam, hogy keresztény médiumok folyamatosan hülyének néznek, folyton ugyanazt sulykolják, amihez egyáltalán nincs kedvem: összezárt lábbal ülni, három gyereket mosolyogva felnevelni, otthon anyukázni 10 évig, Nagymarosra járni gyerekekkel, minden nap más egészséges, hagyományos magyar vacsorát tenni az asztalra, vigyázni a férjem egészségére, festőnövényekkel festeni anyagot, amiből megvarrhatom a farsangi jelmezeket, házi gyógyteákat készíteni, és így tovább.

    • “Pedig olyan jól néznél ki terhesen”
      Ezzel jött a volt háziorvosom is. Nálam itt compile error van. Jól néznék ki? Mi az a 20 évnyi komoly felelősség, az egészségügyi és más típusú kellemetlen velejárók és kompromisszumok? Végül is jól néznék ki terhesen, tiszta nyereség, nem? (Egyszerűen nem értem, hogy állhat össze valakinek a fejében efféle gondolat… Még ha félig vicc is, akkor se.)

      • Igen, és tényleg jó szándékkal mondta. Ez kb. 4 éves sztori, a másik, az “ellágyult tekintetűnek kéne lenned” majd 10 éve történt, és itt hasadok ketté: akkor ezek nem tűntek gáznak. Sőt, el is gondolkodtam kétfelé: hogy egyrészt igaza lehet az illetőnek, talán tényleg lágyulni és gömbölyödni kéne, másrészt bassza meg, mégiscsak fura, hogy ezt mondja, és miért mondja? (20 évnyi felelősség, és a többi, igen.) Ezek a dolgok úgy beégnek, hogy évek múltán is visszacseng valamiért.

        • Ellágyult tekintet… én a terhességem alatt mindenkinek jól megmondtam az arcába, amit már évek óta igazából gondoltam róla, nem szűk rostán válogatott szavakkal. Na nekik volt ellágyult tekintetük, mert azt hitték, csak a hormonok beszélnek belőlem. Le is koptak, amikor a szülés után úgy maradtam. 🙂

    • Én nem ismertem ezt a folyóiratot, most rákerestem, hogy ákos képmás, majdnem kiköptem a reggelit:
      “Tőle hallottam egyszer, hogy a magyar néptáncban benne van a boldog család modellje: a férfi középen áll és cifrázza a lépést, a nő pedig körülötte forog szelíden, mindig felé fordulva, teret és értelmet adva a férfi táncának.”
      basszameg.

      • Meséltem már, miért nem néptáncoltam soha? Pedig a tévében mai napig megnézem, imádom. Hát mert első órán mondtam az oktatónak, hogy én is cifrázni akarom, nem csak totyogni, mint a szarógalamb. Közölte, hogy azt csak a fiúk tudják! Mondtam, hogy azért én megpróbálnám. Közölte, hogy ez így hagyomány. Én meg második órára már nem mentem.

        • Nálunk a lányok is tanulhatják, ha akarják. Cserébe a fiúknak is tanítják a forgás lépéseket. Mondjuk olyat, hogy fiúk beálltak volna karikázni, nem láttam, de az éneket megtanulják.

        • “Az első lépés a férfié: a tisztelet. Sosem lehet valakit enélkül átölelni és táncolni vele. A nő részéről a válasz a bizalom, ami nélkül a nő nem tudja követni a férfit. Bízni valakiben nem könnyű feladat, de egy nőnek mindig így kell döntenie.
          A férfi második lépése a felelősség. Minden pillanat a férfi felelőssége, mindenről ő dönt, így hibát is csak ő követhet el. Az a szerepe, hogy a partnere gondtalan és boldog legyen. A nő válasza erre az odaadás. Hagyja, hogy a partnere vigyázzon rá.
          Tangókönyv”
          Ezt mintha Joós István írta volna nem?

  23. Szívvel ajánlom: pestifraulein.blogspot.hu
    Éppen ezekből az okokból indítottam el a blogot. Szeretnék végre látni egy női magazin Magyarországon, ami nem eszetlen tyúkokat céloz meg. Valami igényes magazint, ami műs szemszögből is mer közelíteni, régi, elcsépelt témákhoz is. Hát, ez lett belőle, s egyre növekszik)

    • Bocsi, hogy közbeszólok, de szerintem nem Éva népszerûségèt kéne kihasználni a terjesztésre. A másik, hogy az eszetlen tyúkot kikérem minden agymosott és félreszocializált nôtársam nevében.

      • bocsi. ugyebár a legtöbb női magazin eszetlen tyúkokat céloz meg. ez a probléma, és ez a sértő a nőkre nézve. attól még meg lehet venni, mert ugyebár a rosszból a legjobbat kell választani, ha olvasni akarsz valamit. amúgy meg miért nem lehetne ajánlani valamit, ha témába vág? ez szerintem kicsit elutasító, nem kedves és butaság. nekem is szívügyem ez a téma.

    • “Az öltözködés életünk része?”
      “Ez lett belőle, s egyre növekszik”? Ezt írod itt?
      A blog nem lesz magazin, Vivien, üres menüpontokkal, huszonhárom bejegyzéssel, és nem lehet az önfényezés eszköze sem.

      • nem akartam magamat önfényezni. csak azt hittem, ugyan abban a hajóban evezünk. úgy látom, tévedtem. itt mérges hiperfeministák eveznek leginkább. igen, most sajnos ilyen, de még lesz másképpen is. nem értem, miért kell felháborodni.

  24. Minden egyes szóval egyetértek. Évekkel ezelőtt végigpásztáztam az újságosstandokat, ha metróval akartam menni, és két folyóirat maradt fenn a rostán: a National Geographic és a Rubicon. De egyik sem érdekelt annyira, hogy két metróút miatt 6-700 ft-ot adjak értük. Maradt a szépirodalom, ami mindig is volt. A napilapokból mindig csak azt olvastam, ami úgy hazudott, ahogy nekem is tetszett, de már rég nem veszem egyiket sem, inkább ne hazudjon senki. Izing Klára vállalhatatlan, mindig átlapoztam. A divatoldalakon folyton bosszankodtam, hogy milyen drágák a szép ruhák, de azt addig is tudtam.
    Most a blog van, más blogot nem is olvasok rendszeresen, és az örök szépirodalom. Nekem ennyi most elég. Köszönöm, hogy itt lehetek.

  25. Egy csepp a tengerből.
    Éppen fekszik nekem ez a bejegyzés,mert személyes tapasztalatom van a témában.
    Én a blog-fogalmat más oldalról közelítettem meg.Hobbym lévén a web programozás elsajátítása- egy félkész web oldalt kellet tovább fejlesztenem ahol szerepelt a menüben a BLOG szó amire ha rámentél üres lap jelent meg.
    Be kelett raknom a blogot de nem tudtam mi az…
    Hát a google-n kerestem a blog szó után és hamarosan blog olvasóvá váltam.
    Történetesen egy olyanba tévedtem amelyiknek tetszett a tartalma,és a blogtársak is eléggé hasonló tartalmat nyújtottak-tehát egy kicsit elidőztem köreikben.
    Majd meglepődtem amikor láttam,hogy Nok Lapja Cafe 2013 Legjobb Blogerinaja a Limara pekseg……..Csalodtam a blogirasban.
    Csodalkoztam,hogy Limaranak,hogy van olyan sok kommentje,amig amazoknak csak 2-3?
    Én nem vagyok író ,de ha az lennék nem szeretnék csak a kenyerekről irni.
    Kívancsi voltam,hogy Temesváron vannak-e bloggerek? Talaltam egyet aki román nyelven ir,ugyancsak kenyeret sut,es ugyanazt a külhoni elesztot hasznalja mint Limara…Az a gyanum merült fel ,hogy ez egy “franchise”….
    Miután a csakazolvassára tévedtem nem tudom visszajatszani milyen blogokon keresztulül?-ide gyökereztem.Már egy hete nagyon keveset alszom, mert csak olvasok…
    Életelememre találtam itt.

    Még neha visszamentem a Nok Lapja Cafe-ra hogy ellenorizzem ha benne van a csakazolvassa a legjobbak kozott-es nagyon csodalkoztam….

  26. Beleolvastam ebbe a bizonyos Nők Lapja számba. A Svédországról szóló cikken akadtam ki a legjobban. Írtam olvasói levelet. Nem hiszem, hogy túl nagy vizet kavar majd, de szerettem volna rögtön valamiféle visszajelzést adni. Ezután jön a hézagos elhanyagolás helyett a teljes Nők Lapja bojkott. Kicsit sajnálom, hogy nem vagyok jó fogalmazó, ügyes nyelvhasználó, hogy igazán visszaadhassam a mérgemet. A Sanoma fő oldalán találtam egy linket.a vállalati társadalmi felelősségvállalási jelentésükhöz.
    Megpróbálok majd a döcögős angolommal kreálni valami “feedback”-et.
    For inquiries and feedback please contact
    communications@sanoma.com or
    Sanoma Corporation
    P.O. Box 1229
    FI-00101 Helsinki, Finland

  27. “Meg még azzal is bajom van, hogy a párkapcsolatról, családról szólván az az alig leplezett cél, hogy lenyugtassák a nőket, minden rendben van itt, csak ne panaszkodj, fogyj le, oszd be jobban az időd, ne legyél olyan erőszakos, vegyél szexi fehérneműt, varázsolj csodás Valentin-napot, szerezd be ezt a krémet, könyvet, társasjátékot, kütyüt, és egyébként is, sütöttél már angol húsos pitét? Az eredmény pedig, hogy a nők vagy megunják az egész bornírtságát, és tűzre vetik az ilyen szemetet, vagy, mivel nem találnak valódi válaszokat, tovább marcangolják magukat, és félévente új korszakot kezdenek, mint Bovaryné: tarot, feng shui, numerológia, buddhizmus, asztrológia.” Naa végre megértettem, hogy mi a baj a WLF-el. Köszönöm! Nekem még mindig nincs elég éles szaglásom ezekhez, de legalább van újabb cél a következő ötven évemre 😀

    • “vagy, mivel nem találnak valódi válaszokat, tovább marcangolják magukat, és félévente új korszakot kezdenek, mint Bovaryné: tarot, feng shui, numerológia, buddhizmus, asztrológia.” ”

      Megint aljas leszek, a korszakokba besorolnam a feminizmust is.
      Talalkoztam mar ezzel a jelenseggel: par evente korszakvaltas, a trendi izmusok kipipalasa, amibe beletartozik a feminizmus is, ki tudja, talan a csakazolvassa is:) (“Te olvastaaad? A gerleeva azt irta, hogy naaa, tudooood….es figyu, tokre igaza van, mert en iiis….”)
      Aztan belesimul, talal egy masik vilagmegvaltast.
      Mondjuk megvedi a patagoniai indianok maniokabokrait. (mar amennyiben a manioka bokron terem. Fene tudja.)

      • – a manióka nem termés, hanem egy növény gyökere.
        – te nem aljas vagy, hanem tájékozatlan.
        – a feminizmus nem divatirányzat, hanem humanista filozófia…

        … és egyben ilyen szemléletmód és életvitel. Az ember elkezdi másképp látni a világot, lassan leválik a szeméről a patriarchátus hályoga, és ez egy elementáris élmény, amit soha többé nem lehet visszacsinálni.
        Ezzel együtt jár egy olyan hatalmas felszabadulás, amit nem is akarna senki visszacsinálni, akivel ez megesik, még ha lehetne, akkor sem.

        “Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk,
        részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk !”
        És a szabadság az óriási élmény, de amúgy csak annyiban passzol az idézet, amennyit félreértelmezik és szidják és ekézik a feminizmust a többségi hímsoviniszták. Ami persze nem is csoda, mert az ő világukat rengeti meg alapjaiban.

        Igazából viszont egyáltalán nem áldozat ez, mert jóval minőségibb és öntudatosabb a lét így,
        az embernek eleve normálisabb barátai, társai és ennélfogva jobb életminősége adatik, ha nőként feminista szemmel néz körül a világban.
        Vannak feminista férfiak is, és velük ezerszer jobb az élet. Azaz csakis velük érdemes. Ráadásul egy feminista nő egyedül sem esik kétségbe, mert a saját szuverén értékeivel tisztában van. Csupán a társfüggőség okán nem vállal fel akárkit.
        Ez így együtt már akkora előny, ami miatt senkivel nem cserélnék, és sosem kérném vissza azt a szemüveget, amiben eddigi életem nagyobb részét töltöttem, sajnos.

        Lehet, hogy magamból indulok ki, de én itt a többiekről is ezt látom. Ide nem járnak olyan csajok, akik így beszélnének :
        “Te olvastaaad? A gerleeva azt irta, hogy naaa, tudooood….es figyu, tokre igaza van, mert en iiis….”

        Olvasd végig a sok tízezer kommentet, vagy vegyél csak véletlenszerű mintát belőlük, és látni fogod :
        itt tudatos emberek vannak, akik írni meg helyesen írni is képesek, nemhogy beszélni.

        • Én másképp értem gombotzot. A humanizmus maga is volt “divatos”. Hivatkoztak rá, menő volt humanistának látszani – és itt fontos a látszat szó. Aztán volt idő, mikor még látszani sem volt divatos. Ilyen a feminizmus is. Hányszor olvastad, hogy feministának tartom magam, de … Néha még itt a blogon is, bár innen a de… kommentelők kikopnak. És abszolút el tudok képzelni olyat, hogy a csakazolvassa is lehessen ilyen divat. Válhat, vagy mondjuk válhatna akár. Jó, ennek az őszinteség, és annak elvárása komoly gátja.

          • Egyetértek! Kitartani a csakazolvassa mellett elszántság es ideológiai értelemben letisztult gondolkodás kérdése is.
            Aki nem képes hinni, és kitartani a feminizmus mellett, az innen kikopik.

          • Gombotz, biztos vagyok benne, hogy aki boldogtalan, és ide kap, oda kap, annak átmenetileg bejöhet a feminizmus, aztán tovább áll. De a blogon kevésbé feminizmuról, inkább gondolati, kulturális igényességről, kritikus látásmódról, szembenézésről van szó. Szerintem nagyon sokan moccannak ki általa a reménytelenségből, onnan tudom, hogy van közülük, aki megírja, és elég sokan. Van aztán, aki a blog indulásakor továbbkattintott volna, már arra jön, hogy erre azt mondják mások, hogy jó, és hogy sokan vannak itt, nyüzsgés van, sokféle ember, téma.

            Szerintem mindig kisebbség lesz a csakazolvassa, ez a lényege és ereje, mindig kiállás. Tömegeknek nem természetük így gondolkodni, ilyen szempontokat felvetni, ilyen filmeket nézni. Létezik a csakazolvassa-stigma már, egészen intelligens körökben is elintéznek legyintéssel mint afféle hóbortos örök protestálót, aki mindezt nárcisztikusan űzi ráadásul, eltorzult a személyisége, fejébe szállt a kezdeti dicsőség, pózként tiltakozik minden ellen, manipulálja az embereket. Hány, de hány ember, régebbi ismerős, akár barát van, és nem szól, de figyel, de idegenkedik. Aztán tesz egy megjegyzést, amiből kiderül, hogy ő lát ám és meg is ítél engem, és ez annyira irritáló. Ezzel mindig tisztában vagyok. Már a sajtó is óvatosabb, mint az első nagy sikerű bejegyzések idején. Nekem alapvető élményem, ahogy a feministák taksálgatnak, próbálnak röviden elintézni. Van itt egy kirúgott, nyomorgó újságírógeneráció, engem ellenszenvessé tesz a nem tagadott örömöm és az olvasói finanszírozás is.

            A másik, ami elgondolkodtat, az itt időlegesen aktív, nagyon okos, a teljesítményemet figyelő, majd megelégelő és elforduló olvasók. Több ilyen eset volt, és kínálkozik a magyarázat, hogy bennük is mocorog valami tehetség, próbálkoztak ezzel-azzal a maguk életében, és hiányérzetük van, itt meg némi szimpátiával megjelentek, de leginkább a titkot, a működést próbálták kilesni, mit tudok én, szerencse-e ez vagy jobb kvalitás. Akármi is a válasz, utálni fognak érte.
            Leleplezőek ezek a miért nem tud megmaradni a fenekén, miért kell neki mindig szerepelnie, ahelyett, hogy a gyerekeivel lenne típusú kritikák, nem csak Szilu tolja egyébként. Egyrészt atekintetben, hogy mire vitték ők, másrészt azt látva, hogy milyen életet szánnának nekem, mire tartanak egy nőt.

            Borúlátó vagyok, és hasonlóakon gondolkodom, mint Naja, annyi különbséggel, hogy ezt az egész blogot én nem mozgalmi, világmegváltó tettnek szántam, nem érzek ilyen kötelességet, nekem ez önboncolgató, együttgondolkodós, kreatív, magam-megcsinálós terep, közösség és irodalom, egészen pontosan, a magam kedvére, és annak nem kell a végtelenbe prolongálva lennie ahhoz, hogy ne legyen bukottnak tekinthető, az lehet csak egy időszak is. Ha csak időszakos is, a blog nem tud nem siker lenni, de nem valami kitűzött célja van, inkábbgondolatokat indít el, folyamatokat, amelynek hatása ezer meg ezer apró fejbeli forradalom. Szerintem ők, érzékeny, a világban korábban is feszeng (“valami nem stimmel”), most sorstársakra lelő, felismerésekhez jutó, változásokhoz fogó olvasók többé nem fogják úgy látni a világot, mint annak előtte.
            Inkább az a kérdés, én meddig bírom. Keveset alszom, kezdek szétcsúszni, tudatos lépéseket teszek az egybenmaradásra. Itt a tavasz, jobban kell menedzselnem magam, futni, hatékonynak lenni, és mindenkit elhajtani, aki okoskodik és bele akar szólni.

            • Előrebocsátom, hogy amit most írni fogok, abból hiányzik mindenféle tudományos igényesség, kizárólag a személyes megéléseimről lesz szó. Álzó, egész hétvégén történelmet olvastam, ehhez volt kedvem, és letettem a könyvet és gondolkodtam, pl. ilyeneket olvasva:
              – “az x mozgalom radikális szárnya ezt és ezt a döntést hozta”. – nekem ez egy sor a könyvben, nekik meg hetekig, hónapokig, évekig tartó döntések, levelezések, beszélgetések sora volt, mi meg ezt blog-on csináljuk. Van-e itt radikális szárny? Milyen “szárnyak”, azaz milyen típusú kommentelők vannak itt? Lehet-e csoportosítani, egyáltalán: képesek vagyunk-e kívülről ránézni magunkra, és akkor mit látunk?
              – valami Robespierre esetén jött elő nekem, egy áthallás ide, hogy van-e párhuzam aközött, hogy R. elutasította az uralkodó osztály nyitásait őfelé, ahogy Éva is azt mondja, hogy nem, vagy kevésbé érdekel, mit mondanak a pasik, mert eleve nyerő pozícióból kommunikálnak. Ezzel el van-e vágva csomó lehetőség az álláspontok közelítésére?
              – a Szilárdék-féle cirkusz, vita, konfliktus (you name it): egy csomó osztálydinamikát is magában foglal, és az, hogy Éva ellenszenves sokaknak, annak osztálykülönbség háttere is van, bemozdítja ezeket a dolgokat. Ez itt nekem egy nagyon bonyolult képlet, értelmiségi kontra elszegényedett munkásosztály (oké, most egyszerűsítek), de megcsavarva a feminizmussal is
              – azok a mozgalmak, amelyek a történelem egy bizonyos időpontjában nagyon radikálisnak tűntek, elhaltak (legtöbbször vérontás, konfliktus árán), aztán újraindultak, és akkor már fogadóképes volt a társadalom rájuk. MI történt közben?

              Ilyeneken morfondírozok, de nem értek sem a történelemhez, sem a szociológiához.

          • Gombotz nem arról ír, hogy ő nem áll be valamilyen táborba eszméket vallani, hanem egész másról.
            Épp az imént írtad, hogy itt ragadtál, és rengeteget olvasol itt.
            Akkor írd már meg légy szíves, hogy hány olyan kommentelővel találkoztál, aki úgy írt vagy gondolkodott a “gerleéváról” mint divatirányzatról, ahogy azt a gombotz feltételezte ?
            Hiszen ha vele értesz egyet, akkor biztos találkoztál az itt olvasók között ezzel a félreismerhetetlen prototípussal. Vagy netán te volnál ilyen ?
            Ugyanis rám nézve és az itteni olvasótáborra nézve gombotz eléggé degradálóan nyilatkozik és feltételez (remélem, vakon), és te ezt támogatod (és te nem vakon,hisz itt olvasol)
            Csak azt nem tudom, milyen alapon mondotok ítéletet itt másokról ?

            • Én el tudom képzelni, hogy van, aki így olvassa. Nem derül ki, mert nem kommentel. Aztán, ha megunta, odébbáll, keres mást magának. Mivel nem szólal meg, nem tudhatjuk. De tényleg van a “támogatom a feminizmust, de” női változatban.

              • Én érteni vélem amit gombotz ír, számomra van létjogosultsága a kommentjének. Vannak ismerőseim, akik néha bekukkantanak ide, olvasgatnak, egyet is értenek sok mindennel, de a radikálisabb írásoktól, erősebb megfogalmazásoktól megrettennek, visszahőkölnek. Vagy csak ideig-óráig vannak itt, aztán lemorzsolódnak.
                Az utóbbi napokban, vagyis inkább a sz.u (Szilárd után) időszakban amúgy is sokat gondolkodok a csakazolvassa sorsán, ívén, a lehetséges folyamatokon, és hogy mekkora mozgástere van. Csak szeretem, de nem tudom a történelmet, de legalább sokat olvasok, és néha felkapcsolnak bennem egy-egy villanyt, amikor sikeres meg elbukott mozgalmakról, kezdeményezésekről olvasok.

            • gyongyi77 valószínűleg jól érzi a dolgot, biztos, hogy rengetegen lehetnek, akik olvasnak, de nem szólnak, mert egyszerre vonzza és taszítja is őket a blog, mint a lámpa fénye. rengetegen olvassák, sokan hozzászólnak és gondolom ennél jóval kevesebben vannak a blogtalálkozókon. szilárdék is vízválasztók lehettek, nem tudom. azt tudom, hogy én is hallottam már így nyilatkozni róla mást, olyat, aki olvassa a blogját, de nem kommentel.

          • Amúgy egy válasz elhelyezéséből és tartalmából is következik, hogy kinek írod és kivel értesz egyet
            ( nem -20 IQ-jú embereknek írsz. )

            • A valaszt elhelyeztem de ugy lattam nem oda ugrott be ahova en gondoltam.
              Nem itelkezni akartam,magamrol beszeltem-megmutattam latasmodaomat.
              Amugy epp a sokszinuseg tetszik itt ,viszont beleolvadni se akarok….
              Az en elvem ehhez hasonlit: ” Ne vádolj, ne fogadkozz,
              ne légy komisz magadhoz,
              ne hódolj és ne hódits,
              ne csatlakozz a hadhoz.

              Maradj fölöslegesnek,
              a titkokat ne lesd meg.
              S ezt az emberiséget,
              hisz ember vagy, ne vesd meg.

              Emlékezz, hogy hörögtél
              s hiába könyörögtél.
              Hamis tanúvá lettél
              saját igaz pörödnél.”
              es igy tovabb.
              Kulomben nagyon vicces nekem hogy ha irok valamit (persze tudom ,hogy a szintem nem uti a mercet) es varok valami visszajelzest nem reagal senki.
              De ha Isten ments “megzavarom valaki vizeit” ram zudul a kritika 😀
              Amugy tetszik ez a nickname-s tarsadalom.Valahogy bele tudom elni magam a szerepembe,es masokat is igy latok.

      • Nekem konkrétan az első házasságomból származó gyerekem élete ment rá az elnyomásra, a saját gyöngeségemre. Nekem a feminizmus nem trend. És az nagyon fontos, hogy ne tudjanak visszatuszkolni oda, ahonnan megindultam

  28. kicsit off
    jó volt nagyon a mai estém, köszi, rég tudtam már ennyit olvasgatni/írni itt
    jesszusom, ez a szilárdos-violettás kép kellett még így a végére :DDD

  29. Ezek a baromi jó újságok amellett, hogy a nőket “nevelik”, adnak a férfinak is álönigazolást. Szerintem ez a legnagyobb kár amit okozhatnak, még az újságod is azt írja asszony alapon működnek az efféle pasik, akiket azért a férfiak is megvetnek ám, na jó, az értelmesebbje.

  30. Szegő miatt nem olvasom a Nők Lapját. OÉCs miatt ki is röhögöm, pedig micsoda álommelónak tűnt anno az iskolapadból. Bár ezt a nőt már akkor is szívből gyűlöltem. Még jó hogy így alakult 😀

  31. Ebben a Marie Claire-számban a piros tűsarkús részben felvonuló férfiak sajnos 99%-ban a jóindulatú szexizmust nyomatják (a nők különlegesek, jó illatúak (sic!), szépek, merjenek nők lenni). Jaj…

    • Igen, pontosan, néztem a neten az erről szóló videót, pár percnél tovább nem bírtam sajnos…
      “Mit köszönhetek a nőknek?” meg hasonlók, broáfka… és ettől le kéne hidalni, meg sóhajtozni… blááááááá, nem véletlenül mondják, hogy a jóindulatú szexizmus alattomosabb a rosszindulatúnál.

  32. Most kétségbe vagyok esve,némileg… először tévedtem a blogra, biztosan nem véletlenül 🙂
    Az említett Nők Lapja számról (Hernádi Juditos) ma reggel kétszer pattantam vissza míg a távolsági busz beért a munkahelyemig. Az egyik a Hernádis cikk volt (nem volt benne SEMMI, pedig kerestem…) a másik a feministás cikk, amiről először azt hittem, hogy paródia..

    A Cosmo már régóta hányingerrel vegyes dühöt kelt bennem, mert megalázó és lehetetlen komolyan venni (sajnos tinilányok is olvassák), de a Nők Lapját eddig szórakoztatónak tartottam. Kiskegyed meg egyéb butító lapokat egyébként se vettem a kezembe, más meg nem is nagyon marad.

    A kétségbeesést a következő váltotta ki: átlag értelmi szintű (néha a fáradtságtól alatta) nőnek érzem magam, vidéken élek, van egy nagyon-nagyon-jó fej férjem, és egy helyes kis kölyköm, alapvetően szeretem az életemet, nem is vágyom többre (szabadidőmben abszolút kielégít a barkácsolás, egy jó film vagy az embör.)
    Viszont nem érzem jól magam a bőrömben, mert nő vagyok… jelenleg pedig 14-15 hetes várandós (kezd is kicsit nehezen menni a 11 órás munka vasárnap) és kellene valamit éreznem, valami extrát (minimum folyton!!) hogy Anyaság, meg szentség, és áldás, meg tököm, de nincs semmi ilyesmi. Fáj a hasam, otthon nyaggat a gyerek (pedig tündéri, csak négy éves és energiabomba), fáradt vagyok. És felmerült a lehetőség, hogy amíg nem tudja a doki megmondani, hogy fiú lesz…hogy lányom lesz 😀 igen klassz, csak elöntött a pánik: hogy a bánatba fogom én őt felkészíteni erre a pocsék világra? Igenis többek az elvárások, sokkal, több a teher, minden oldalról legyél ám tökéletes, meg amit előttem leírtak. Ott a menstruáció, amit utálok, a narancsbőr, a modellek, a bikiniszezon, a tudjál főzni, a szexuális védekezés, a felfázás, a mellrák, egyáltalán a pocsék melltartók, a tangabugyik, a hajfestés, műköröm, használhatatlan műbőr tűsarkúk, hangulatváltozások, bunkó és erőszakos férfiak, pletykás és irigy kolléganők, szőrtelenítés, ránctalanítás (és egy csomó egyéb -telenítés és -talanítás). Én egyszerűen élek, ritkán sminkelek, farmerban járok mert nem szeretek összezárt térdekkel ülni 🙂 de mire tanítsam a lányomat? Feltettem egyszer ezt a kérdést egy netes fórumon: először lesajnáltak hogy jaj, hát akkor én nem is élvezem hogy nő vagyok… aztán valaki azt írta, hogy tanítsam arra hogy befolyásolja a férfiakat, akkor úgyis az övé lesz minden. Ezt már inkább szégyelltem, nem lehetünk ilyen gyökerek. De hogyan lehetne ezt élvezni? Neveljem igénytelenre, -talanítás és -telenítés nélkül? A női szerepeket sem szeretném elvenni tőle, ami genetikailag bennünk van (nem hiszek az uniformizálódásban, az jó, hogy különbözünk a férfiaktól). Mondjuk eleve olyan családba születik, ahol a férfi főz, mert többet van otthon, és szereti is, valamint mos és porszívózik, tehát én nem vagyok férfiuralom alatt… de összezavarodva igen.

    • Üdv itt, Helenii! 🙂 Ó, hogy már az első hozzászólásodban ilyen telitalálat van, hogy “-talanítás, – telenítés”! Irigy vagyok, komolyan, hogy nem nekem jutott eszembe! Írj még ilyeneket!
      Jók a kérdések. Próbálnék valami okosságot válaszolni, de a harmadik kávémtól sem lettem kreatívabb. Majd talán a többiek. Én most visszatérek a mai monoton tevékenységemhez. Csak köszönni akartam. 🙂

      • Szia 🙂 A “-talanítás,- telenítés” – t nem kizárt, hogy Vavyan Fable-től loptam, már nem tudom, mert ha kicsit ellazulok, néha kiütközik rajtam, hogy rongyosra olvastam a Jégtáncot és a Kyra- összest 😀 😀

    • Szia!
      Jó, hogy idetaláltál! Olvasgass itt, remélem, tetszeni fog.
      Tök jók a kérdéseid is.

      Szerinted milyen szerepek vannak a nőkben genetikailag?

      • Szia, lehet hogy a “szerep” szóval nem jól fogalmaztam… most olvasom a Szeretők c. könyvet, azt hiszem, dr. C. Molnár Emma írja benne, hogy a kislányok már egészen kisgyermekkorban a színes, puha játékokat részesítik előnyben, míg a kisfiúk a szögleteseket. Ranschburg doktor úrnak tanúsítják a mondást, miszerint ha elvisznek hozzá egy kisfiút, először megnézi, hogy vannak-e rajta kék foltok, mert ha vannak, akkor jó – a fiúk ugyanis ütközve tanulnak, még barátokat is úgy szereznek 🙂 De a legjobb példa a kedvenc, nagyon hülye című könyvem, a Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem igazodnak el a térképen a nők? (ez mind a címe.) Mondjuk a férjem pl. tud többfelé figyelni én meg nem, de több alapvető igazság is van a könyvben, ajánlom mindenkinek 😀 még a színeket is jobban meg tudjuk különböztetni mi nők, a türkiz, a kobaltkék, a jadezöld, a smaragd… nos, ez a férjemnek egyik sem szín 😀
        Ilyesmikre gondolok – nem szeretnék “szögletesre” nevelni egy kislányt, ha ő épp gömbölyödne inkább, csak mert én félek.

        • Asszem Ranschburgról mondják, hogy előszeretettel erősíti a nemi sztereotípiákat. Nagyon kíváncsi lennék megfelelő metodikájú vizsgálatra, ahol ezeknek a különbségeknek az alapját (biológiai vs szocializáció) megvizsgálják. Tud valaki ilyenről?
          A könyv címe számomra elég riasztó. Ha olyan a tartalma is, akkor köszönöm, kihagyom.
          “még a színeket is jobban meg tudjuk különböztetni mi nők, a türkiz, a kobaltkék, a jadezöld, a smaragd… ”
          Vagy csak az elnevezését ismeritek, mert ma, az elfogadott norma szerint a nőknek illik erre jobban figyelni. Nem biztos, hogy minden korban és társadalomban így volt. Ettől még akár igaz is lehet, csak szerintem ez így ebben a formában egy dogma, ami olyan természetesnek tűnik, mint nemrég még az, hogy az állatoknak nincsenek érzelmeik. Mára enyhén szólva megkérdőjeleződött ez a dogma is – azon egyszerű oknál fogva, hogy elkezdték egyáltalán vizsgálni. Szóval ténynek fogadják el, amit nem is kell vizsgálni. Pedig de, kellene.
          A lányodhoz: ha gömbölyödni akar, miért is kockásítanád? De mi van, ha annak ellenére, hogy lány, kocka akar lenni? Nyilván nem gömbölyíted le erővel.

        • Most szívesen linkelnék be pár fotót a lányomról babakorából, csak éles cuccokkal a kezében érezte jól magát, a csavarhúzót, ha egyszer a markába kaparintotta, nem lehetett elszedni tőle amíg el nem aludt, és a műanyag kismotorjával terrorizálta a szomszédságot. És a kék foltok száma alapján nagyon jó fiú volt. 😀

    • szia helenii,
      “egyáltalán a pocsék melltartók” :).
      volt az egyetemen egy kultúrantropológiát tanító ötvenes tanárnőm. bocsánat, de húszévesen jóságos, hatalmas bálnának láttam, unalmas szürke-barna ruhákban és igénytelen frizurával. és egyszer csak azt mondta, hogy szerinte a világon a legjobb dolog nőnek lenni és sajnálhatják a férfiak, hogy nem nőnek születtek. na ez gyakran eszembe jut, akkor is sokat gondolkodtam rajta. két lányom van és engem is gyötör a kérdés, hogy milyen lesz nekik nőnek lenniük, mit tudok átadni nekik a tapasztalataimból és az életszeretetemből, de ennek a tanárnőnek a szavai mindig reménnyel töltenek el.

    • Nagyon jól írsz és elsőre szimpi vagy nekem, küldenék is csokit, meg szeretnék valami nagyon okosat írni, de nem tudok. Nem tudom, mitől nő a nő. Nem érzem nőnek magam, nem is tudom, mi az, pedig ezzel születtem, azóta is csinálom. Minden kérdőíven, ha kötelező megadni, beikszelem, hogy nő, de ha saját szavaimmal kéne leírnom magam, nem az első helyen szerepelne, max a pontosság és tényszerűség kedvéért venném a listába egyáltalán. Azt sem tudom, hogyan kell lányt nevelni, pedig nekem az van. Gyereket nevelek. Akkor szoktam kifejezetten közbeszólni, ha valaki jókisbarbie-t akar csinálni a lányomból. Amikor az eladónő csodálkozik, hogy a gyerek kék pólót választ. Amikor csodálkozik, hogy távirányítós kisautót akar. Amikor idegen megszólja, hogy ne szaladgáljon a plázában, miközben a kisfiúkra nem szól. Ilyesmi. Nem tudom, jól csinálom-e, semmi tudományos módszer meg szakirodalom nincs mögötte, nekem ez csak így jött. Tudom, ettől most nem lettél okosabb, ahhoz egy okosabb hozzászólás kellett volna. 🙂

      • Főnixtoll-nak: nem-nem, ez tökéletes válasz volt 🙂 van a környezetemben pár anyuka aki nem HelloKitty-hordozót nevel a lányából, megpróbálok velük haverkodni…őszintén szólva ők tűnnek allűröktől mentesebbnek is, egyszerűbbek. Jobban bejön.

  33. Feminfo-dézsa-csakazolvassa-nőklapja:
    http://dezsa.tumblr.com/post/78886966063/bocsanat-csak-most-latom
    Én sem kultúrmissziónak tartom a bojkottomat, hanem az orgánumok és cikkek bennem keltett benyomására adható egyetlen etikus reakciónak. Nem kívánom alakítani a női médiát, amelynek törvényivel szemben porszemek vagyunk amúgy is, és nem fogok tapsikolni az egy-egy nem inkorrekt írás láttán. Nem tartom magam sem mozgalmi embernek, sem civil aktornak, magánszemély vagyok, aki ír, igaz, nagy figyelemtől övezve.

  34. 2015. július 15.-én szerda du. a Jazzy-rádióban Joós Pistát nyomatták, de annyira, hogy félbehagytam az ugrókötelezést és magamhoz vettem – mérgemben – 2 deci szilvát…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s