Nekem eléggé nincs sok halottam. Elmesélem őket sorban. Bővebben…
halottaim
59
mások kategória bejegyzései
barátnőim evolúciója
O-nak
24 évesen
még nem ismerjük egymást, valószínűleg külföldön él, egyetemre jár, eközben megtanul egy nyelvvel többet, mint amennyit én valaha is
27 évesen
dolgozik, majd családalapít, ahogy mindenki
34 évesen
kiábrándul, elválik
tanítom az unokahúgát ekkor még, de őt még mindig nem ismerem
36 évesen
rátalál a második nagy szerelem, még egy esküvő, még egy gyerek, lelkesen fórumozunk arról, hogy milyen mosható pelust használ
beérkezettség, nagycsalád-ambíciók, szép a sztori Bővebben…
még tovább
(ezt folytatom)
Én lassan fedeztem fel a saját sportolásomat és a saját kajálásomat, csak ebben vagyok expert, nekem ez létkérdés volt, a legmélye, egy nagyon komoly, odaszentelt (dedicated) valami, a testem és lényem végső titka — ezért zavar, ha múló hóbortként vagy cifrálkodásként interpretálják. De az én életemben egy csomó minden más, mint másnak, körülmény, múlt, attitűd, életritmus, én tényleg nem gondolom, hogy akkor ugyanígy, tessék, hajrá. Ez a nagyonsport nekem attól megy, hogy nincsen semmi mozgásszervi nyűgöm, a hátizmom például erős eleve is, gyerekkori sport és sokéves bringázás és nemautó is van a testem állapotában. Az önhajtás, a menjük még tovább, a szenvedély meg egy lelkialkat, amelyben talán élsportoló nagyapám türemkedik ki. Egy túlexponált lélektani és sorspillanatban jelent meg, amikor nem tudtam, beszürkül-e az univerzum.
Érti ezt, aki érti, az enyémet és a magáét, és akkor csinálja is, és a blog egy új és szép része, hogy elmeséli. Köszönöm nekik, nagyon komoly változások indultak, és sokat merítünk egymásból.
*
Egyébként is nagy tanulság ez. Bővebben…
csak tovább
Nyár vége van lassan, sokan fogják el- vagy újrakezdeni az edzést, megint többen leszünk a teremben, nem lesz ez a meleg (mondjuk engem nem zavar), visszatérnek a Bűntudatosak, akik valami all inclusive mámor vagy négy hét Horvátország után egy kicsit kiestek a formából, ellenben napbarnítottak. Na, nem azért, én is visszatértem egy hónap Balaton után.
itt még ott, pihefény
És hát hiányzott, nagyon.
Hosszúakat edzek újra, két és fél-három órákat, ez nem valami üdvözítő módszer, csak ha lejutok, akkor nem bírom abbahagyni. Odavonszolom magam, átöltözöm, ha már nem írok (mert arra nem sajnálom az időt), akkor sokféle gyakorlatot szeretnék csinálni, meg ráérősen nyújtani, szaunázni. Bővebben…
az egyenlőtlenség formái 26.: szabotál
ige: szabotál
főnév: szabotázs
a személy, aki szabotál: szabotőr
nem gyönyörű ez a magyar nyelv…?
Az van, hogy párkapcsolatban élsz, és ez kölcsönösséget jelent, tehát tényleg nem lehet azt mondani, és ez a blog sem akarja semmilyen módon azt sugallni, hogy szard le a párodat, keress külön utakat, mindenki csináljon, amit akar, hagyjon békén, elég volt. Közös élet, közös élettér, közös felelősség, szeretet.
Vagy ha ez nincs már, az egy nagyon szomorú állapot. Én egy kicsit radikálisabb lettem e témában, hogy “miért marad”, telítődtem a panaszokkal. Szerintem ha nem működik, ha úgy nem működik, ahogy gyakran írtok róla kommentben és e-mailben, akkor lépjen, aki léphet. Akkor menni kell, nem jó senkinek évekig húzni, elromlani emberileg, hagyni eltelni az életet ebben, és csak mondani, mondani örökké ugyanazt. És miközben rossz, azért a védelmét és az előnyeit élvezni. Lojálisnak lenni, ragaszkodni ahhoz, ami lehúz és leront, kettős játék, nem vezet sehová.
Na, de te odateszed magad, végzed a rádesőt, nem rovod fel, és ki is mutatod a szereteted, ha még maradt.
És csinálsz mást is ezen kívül, vagy csinálnál, olyasmit, ami jó neked, vagy van valami másfajta vállalásod. Például segítesz embereknek, vagy kóbor állatoknak, meg vannak barátaid, sportolsz, vagy van valami hobbid.
Azon ritka eseteket leszámítva, amikor egy ilyesmi tevékenység aránytalan részt kér az életedből, idődből vagy a közös életből (pölö odaköltöztetsz egy családot a nappaliba, hetente öt estét jársz a barátnőiddel szórakozni, tele van minden a szétgurult gyöngyfűző készleteddel, a teljes jövedelmedet ayurvédikus illatgyertyákra költöd), az ilyen tevékenység nem a kapcsolat, a család rovására megy, hanem energiát ad, segít, hogy helytállj a hétköznapokban. Ezért is választottad őket. Vagy mert az otthoni verkli leszív, igen, azért, és jólesik mást csinálni. Bővebben…
menjen csak, majd feltörlöm újra
Emlékeztek erre?
Ezt mondta az iskolai takarítónő, és mi elhittük, hogy neki nem számít, nem nagy ügy. A takarítónő nem morgott, mindig udvarias volt, mosolygott is, vagy ha nem is, semmiképpen nem csapta az arcunkba a mopot.
Ma felmostam, pontosabban ma is és elég alaposan felmostam a remek mikroszálas weleda felmosófejjel, és én aztán nem biztatok senkit mosolyogva átjárkálásra, még a kutya is kikerül a hűvösebbik erkélyre ilyenkor. Mint általában, előre szólok a nappalinkban játszó népes, 4-6 fős gyerekseregnek, hogy most van a történelmi pillanat, el lehet dönteni, kint vagy bent, mert nemsokára egy darabig át nem, senkinek, pláne ama talpakkal, amilyen ezeknek lenni tud. Pisilni kell? Szólj, és átemellek, de járkálás nincs, amíg föl nem szárad. Bővebben…
amiről a média hallgat
A média — most már mindig odaírom: ez a zöld szemű szörnyeteg — rendkívül sokat foglalkozik az emberek — hírességek, az olvasók és általában az emberek — testével, kinézetével és életvitelével.
A média a szívén viseli, hogy mi egészségesek legyünk, hosszú életűek, jó alakúak, aktívan töltsük a hétvégénket, otthonunk letisztult legyen és színes díszpárnákkal teljes, vidáman játsszunk a jól táplált és kiegyensúlyozott gyerekeinkkel a kellően füves-virágos kertünkben, meg még grillezzünk is, finomakat és egészségeseket vacsorázzunk, helyes pózban üljünk az irodai forgószéken, ápoljunk a szem körüli érzékeny bőrt, valamint jólesően, kölcsönösen boldogító módon, eleget szexeljünk.
Úgy gondolja a média, hogy mi ezekhez keressük a tippeket és információkat: család, szépség, gyereknevelés, utazás, párkapcsolat, egészség, és ilyesmire vagyunk némi noszogatás után hajlandóak pénzt költeni. Ilyen hirdetői vannak, ebből él, és a hirdetők érdekeinek megfelelő tartalmakat állít elő.
Félreértés ne essék: én nem várom el, hogy úgy működjenek, mint egy civilszervezet. Nem tartom ördögtől valónak, hogy hirdetői érdekek mozgatják a magazinújságírást. Az emberekre hatnak az újságok, a média talpon akar maradni, újságírók és píárosok ezrei élnek ebből, hogy mi kajáljuk az ilyen tartalmakat. Nekem is azért van olyan szőnyegem a nappaliban, meg borvörös LG mosógépem, de még bambuszbiciklim is, mert egy-egy újságban olvastam róluk. Nyilván nem fog a média a legnagyobb hirdetőinek érdekeivel ellentétes tartalmakat közölni. Csak lássuk világosan, hogy itt erről van szó. Nincs küldetés, nem a véleményüket írják, lavírozni fognak, és csak másodsorban szolgálnak bármit, ami nem marketing, mondjuk eszmét vagy jó ügyet.
Szóval, a média megállapítja, hogy biztos hullik a hajunk, biztos stresszesek vagyunk, biztos nem kentük be magunkat naptejjel, biztos elcsábultunk egy sütire, de nem baj, majd másnap ledolgozzuk a fitneszben, a kiegyensúlyozottság jegyében pedig a következő oldalon sütireceptet is közöl (egészséges nassolnivalók).
Szakadatlanul szembesít a diagnózissal, hogy “sajnos, ez van”, imádja a külföldi kutatásokat és leegyszerűsített statisztikákat, szenvedélyesen csóválja a fejét, figyelmeztet, felszólít, pontokba szed. Mindenki végzi a dolgát: a tartalom előállítói megállapítják, mi a bajod, megoldást javasolnak, a kozmetikai, gyógyszer- meg wellnessipar szállítja a megoldások tárgyi részét, te elolvasod, megveszed, vagy elmész pszichoterapeutához, és megjavulsz.
Olyan egyszerű volna, csak követnéd az útmutatásokat, elgondolkodnál, változtatnál az attitűdödön, felkeresnél egy szakembert, stressz ellen mélyeket lélegeznél a fitneszlabdán meditálva, naponta három liter vizet innál, megvennéd azt a kenőcsöt és emezt a locsolócsövet, és akkor szép lenne a füved, visszaállna a libidód, elmúlna az ekcémád, visszafiatalodna a roskadt dekoltázsod, valamint éretten és egyenesen beszélgetnél a kamasz gyerekeddel a kényes kérdésekről.
Valamiért mégsem ez történik.
csodavárók
Hogy holnap már nem lesz az a dög meleg, és akkor eljutok a postára.
Hogy majd a Franciska áthozza azt a fedeles jénai tálat, és akkor meg tudom sütni úgy a karajt.
Hogy negyedikén megjön a családi pótlék is.
Hogy a Zoli majd megkérdezi a sógornőjét, hogy nincs-e egy hely ott a Fanninak, ahol ő igazgatóhelyettes.
Hogy a Járó doki majd felírja azt a gyógyszert.
Hogy végre megszereli a csöpögő bojlert a Dénes.
Hogy megnyit végre az uszoda, és elkészül a Széll Kálmán tér.
Hogy majd veszek egy MacBook Pro-t, és akkor már tényleg befejezem a regényt.
Hogy akkor majd elmegyek abba a boltba, és fel is próbálom az izzadságelvezetős futósortot, és akkor szerdán már tényleg.
Hogy akkor már nem lesz a devizahitel, és akkor már lehet.
Hogy majd visszavarrom a konyharuha fülét.
Hogy leszedetem a fogkövemet és minden nap fogselymezek.
Hogy a Dani leérettségizik, és vagy külföldre megy úgyis, vagy legalábbis Pécsre, és akkor már meg lehet neki mondani, nem fog úgy hiányozni az apja.
Hogy akkor majd megkérdezem tőle, hogy hogy is volt az 2003-ban, és miért nem mondta el.
Hogy akkor majd hatvanhat kiló leszek, és akkor jó lesz.
Hogy elmegyek arra az előadásra, és meg fogom érteni a nőiségemet.
Hogy egyszer csak betoppan, és akkor a csillagok és álmos, esős hétfő reggelek, és ő és én, míg világ a világ, de addig nem, addig semmi sem, addig egyáltalán nem, sajnos.
Hogy visszamegyek abba a boltba, ahol ezt a szart vettem, és addig nem tágítok, amíg ki nem cserélik.
Hogy valaki megmondja, hogy akkor mit kell, hogyan, elmondja a titkot, és akkor sikerül nekem is.
Hogy majd akkor pénteken, de legkésőbb hétfőn.
szerelmes a világ
Love is in the air.
Szól a rádió, minden slágerrefrén erről szól: a nagy, a felforgató, a feledhetetlen, az őrültségre hajlamosító szerelemről. Nézzük a filmeket, és beleépülnek a narratívák és hepiendek az agyunkba. Hogy végül mindenki. Hogy egyszer az életben mindenki. Hogy végre, és akkor nagyon. És az a lényeg, és akkor van boldogság, nélküle meg nincs.
Nos, nem így van. Kapcsoljuk ki a rádiót. Ez is egy cím, amit majd jól megcáfolunk itten. Bővebben…
amikor ideges leszel
Én tényleg nem akarok bántani senkit, és nem is teszem, ez durva félreértés. Vannak emberek körülöttem, akiket érzékenyen érintene egy-egy blogtéma, mert, igen, ők ihlették, róluk, nekik szól, azt dolgozom fel a szöveg megírásával, amit velük éltem meg. Ezek a bejegyzések vázlatban maradnak. Nagyon is vigyázok én.
És mégis sokan, olyanok, akiket nem ismerek, úgy érzik, nekik szól egy-egy téma vagy mondat, itt ők vannak megtámadva azzal, ahogy én a világ absztrahált dolgairól elgondolkodom. Megbántódnak, és úgy vágnak vissza, mint ha én személyükben őket sértettem meg, őket baszogatnám.
Ők, akikről én gyakran semmit sem tudok. Nem tudom, mi fáj neki, nem tudom, honnan is tudnám, hogy nyolctól négyig dolgozik, és azt feltételezi, hogy én lenézem, csak mert leírom, hogy én tudatosan akartam azt, hogy ne legyen kötött munkaidőm. Vagy nem végzett egytemet, és akkor bántja, amit a kiművelt emberfőkről írok. Nem tudom azt se, hogy nem szeret sportolni, vagy hogy valóban pizzán meg kakaós csigán él.
Magára veszi, ugrik, és ingerült kommentet ír. Bővebben…
stohl andrás nem szexi
Nem szoktam a kultúrélményeimről beszámolni, mert mostanában ritkásak, és nélkülöznek is minden olyanfajta tudatosságot, amilyennel én kultúréletet élnék, ha ideális volna a helyzet, tehát ha korlátlan időm lenne könyvesboltokban nézelődni, ajánlókat olvasni és alter esteken ottragadni.
De mostanában, a sokat emlegetett Nemzamárdi és a főváros között többbször vonatozván újságot olvastam. Lehoztam rég megvett, félretett lapszámokat, kettőt magam vettem, és kettőt itthagyott egy pár napig itt tartózkodó másik nő hagyta a nyaralóban. Forbes, Wellness magazin, Magyar narancs, Marie-Claire, ÉVA.
Az Éva Magazin nyári száma komolyan megdöbbentett. Bővebben…
nem mondom, csak gondolom
A píszíről elmélkedem mostanában.
Vannak olyan társadalmak és netes közösségek, ahol elterjedtek és általánossá váltak már olyan normák, amelyektől kevésbé lehangoló egy-egy beszélgetés. Miközben a szólásszabadság abszolút érték, érzékelhető a törekvés egy biztonságosabb, igazságosabb köztérre. Legalábbis szerkesztett szövegben, posztban (névvel vállalt, kiadóhivatal által fémjelzett tartalomban) nem bántanak akkora lendülettel másokat, inkább érvelni illik (critical thinking, 500 words composition tantárgyak és gyakorlatok készítenek fel erre). Ciki a bántás, nem mész sokra a homofóbiával, rasszizmussal, testszégyenítéssel, szólnak érte. A hirdetők is, mégpedig keményen. Nevezzük ezt a gyakorlatot az egyszerűség kedvéért píszínek. Az idehaza sokat gúnyolt píszi amúgy is valami ilyesmi, egy igazságosabb világ gúnymentes, elfogadó szóhasználata és illemkódexe.
Van azért vélemény ott is, hajaj: aki valamit állít, a maga lovát dicséri, a keresztény értékrendet, a házasságot, a sportos testet. Kiérezni azért ebből is, mit gondol a többiekről.
És hát térjünk ki arra is, hogy ezek az “amerikaiak” vajon olyan jó emberek, meg tudatosak, meg a társadalmi fejlettségnek ennyire magas fokán állnak hozzánk képest, hogy tényleg ciki a bántás? Bővebben…
minden vackot megvesz neki
Hát, ez is egy típus.
Azt hiszem, én iszonyú puritán körülmények között nőttem fel ama sokat emlegetett és némelyek által irigyelt budai közegben. Mi handmade család voltunk, egy korlátlan munkabírású és kreativitású anyával. Mi soha sehova nem ültünk be, mi mindig vittünk teát és szalvétába csomagolt szendvicset, rajtunk soha vendégátóipar és bazársor nem keresett egy fillért sem, mert anyám reflexei háborúsak meg az ötvenes évek sötét nyomorából valók voltak. Igen, azt hiszem, elválasztott a kortársaim többségétől, hogy az én szüleim emlékeztek a háborúra, az övéik meg leginkább az ötvenes években születtek. Talán valami magas vendég érkezésekor volt étterem, amit az illető fizetett, meg az érettségim után is volt beülés, de az már rendszerváltás után volt. Soha semmi műanyag játék meg új ruha meg “nem baj, veszünk másikat”. Megörökölt tárgyak, anyám varrta ruhák, textilipari cég turkálója, padláson dobozban hányódó, fura könyvek.
Mi lett ebből, ebben a nagyon más világban, az én életemben és háztartásomban?
Puritán “nekem ez se kell, az se kell” attitűd, autótlan lét, géptelen háztartás, hisztérikus szelektív hulladékgyűjtés, nejlonzacskók szigorú másod-, harmad- és húszadfelhasználása, aligvalamikidobás, kötődés régi tárgyakhoz, megvarratott-beszűkíttetett tizenöt éves darabok, egyfelől.
Extrém minőségmánia, a létező legdrágább mosógép, bambuszpadló, Wolford fehérnemű, rituális legjobbétterembejárás, másfelől. Irtózás a pótléktól, a vanillintől és a citrompótlótól.
Na, ez vagyok én.
Amikor gyerekem lett, akkor ölelős puritánság lett. Babakocsi nem, járóka nem, kütyü nem, kiságy nem. Porsche kategóriás hordozókendőből több is, az igen, együtt szuszogás, meg még időtálló játék és könyv, amelyiket már a harmadik nyűvi. És márkás babaruha, amit három meg öt évig hordanak, és utána el tudom adni hétezerért, vagy épp megtartom az unokáknak.
Ezért van az, hogy én ezt nem értem. Bővebben…
türelmes
melléknevek sorozat 24.
-alom/-elem képzős főnévből, -s képzővel
Hány, de hány nőnek az a végső tanulság: türelmesnek kell lenni. Ezért vár, hallgat, és ettől reméli, hogy béke lesz.
És nincs béke.
Mert nem az a probléma, hogy ez a nő nem elég türelmes, hogy ingerült, könnyen felcsattan, veszekedős, kiégett, hanem az, hogy apa mélyen, a beléivódott szereppel, a jogosultságok birtokában, az olykor érthetetlenül túlzó önértékelésével, tudjátok, az a fajta, aki meghatottan gratulál önmagának, ha meló után még vásárolni volt az ALDIban, azt gondolja, hogy igazán itt ő számít, ő hozza a pénzt, őt kell csodálni, ő az ész, ő fogja eligazítani gyermekeit — és különösen a fiát — az Élet dolgaiban. Bővebben…
the friend zone: barátzóna
T. J.-nak
Ez a fiúk szava ám: friend zone. A fiú csalódott, nem azt kapja, amit várt, őt a barátzónában tartják, ő a kedves, rendes, de a királynő mással fekszik le, másra ragyog.
Hát olyan nagy baj, hogy valaki a barátod?
Miért nem jó az? Szép, közeli kapcsolat.
Úgy értem, olyan nagy baj, hogy csak a barátod?
Jobb volna, ha ő senkid sem lenne, a barátod sem?
Te vágyakozol utána, közelebb mennél, örökké a közelében vagy, de ő nem érti a nézésedet, se a célzásodat? Vagy érti, és nemet mond?
De mégis ott van, naponta látod, keresi is talán a társaságodat, sőt, szüksége is van rád?
Úgy érzed, kihasznál azzal, hogy “csak” barátjának tekint, nem fekszik le veled?
Ez nem szép tőled. Bővebben…
kinek rovod fel
A zöld részt délben, a közzététel után másfél órával írtam bele, fontos kiegészítés.
Kaptam kommentben egy ilyen linket:
http://slatestarcodex.com/2014/08/31/radicalizing-the-romanceless/
Nagyon köszönöm, érdekes poszt. Haladó angol, meg hosszú is, de érdemes átrágni magunkat rajta, jó volt olvasni például a feminista Nice Guy TM témájú idézeteket, bár itt a posztban “a könyökünkön jönnek már ki a feministák” módra vannak tálalva, a magyar nyelvű közbeszédben ezek radikálisan új gondolatok, vagy inkább megfogalmazások.
Lejjebb, már a IV. részben van egy idézet Barrytől, aki 45 éves, soha nem élte át a romantikus szerelem élményét, és úgy érzi, egyre távolabb is kerül attól, hogy átélje. Erről ír, de nem akar panaszkodni, mert a “manosphere” nőgyűlölő beszédmódja ennek a lehetőségétől megfosztotta, nem akar olyan lenni, mint ők, hozzájuk csapódni, hiszen ő nem nőgyűlölő. Bővebben…
elvettétek azt a szép világot
Jaj, istenem, tényleg vannak ilyen emberek, hát nem hiszem el.
Ezek a kevéssé műveltek, ám nagyon sértettek azt hiszik, hogy volt valaha egy aranyló múlt, amikor még egyben voltak a családok, rend volt a világban, a férfiak védelmeztek, bátrak és hősiesek voltak, a nők hálásan csodálták őket, és nem volt kecmec a szexszel, szültek szépen, nem mászkálhattak egyedül, nem volt itten öntudat, női orgazmus, igények, karrier, még mit nem. Persze, néha hisztiztek egy kicsit, de hát kaptak egy sallert, aztán jól volt.
Hazajöttek a bátor férfiak a hadifogságból, a koncentrációs táborból nagy hősiesen, de otthon várta őket a hűséges asszony, a meleg öl és a finom vacsora… édes istenem… Bővebben…
nem meccs
Ez az egész nem meccs, nem birkózás. Hogy lehet, hogy nem értik?
Itt van például ez a cikk.
Dühös, agresszív férfiak kirúgattak egy nőt; dühös, agresszív nők börtönbe juttathatnak egy férfit
Férfiak–nők mérkőzés, 1:1. Erre alapoz a cikk felépítése és címe, némileg hatásvadász módon, merthogy két, egymáshoz semmilyen tekintetben nem kapcsolódó esetről van szó. Már azon túl, hogy internetes kommunikációban, a tengeren túl történt mindkettő. Az egyik esetben interneten névtelen férfiak támadtak gyűlölködve egy nőt, a felületet működtető cég vezetőjét, aki morális alapokon, a cég hírnevét és érdekeit is védve próbált moderálni gyűlöletteli és nőellenes tartalmakat, aminek következménye a nő ellehetetlenülése és felmondásra kényszerülése volt; a másik esetben interneten férfiak egy undorító, agresszív netes játék megalkotásával zaklattak egy feminista aktivistát, Anita Saarkesiant, ami ellen két másik feminista tiltakozott, és ez után az egyiküket zaklatta tovább a “játékot” megalkotó férfi, mire is a nő letiltotta, mire is a férfi még jobban rászállt és ócsárolta mindenhol, mire a nő feljelentést tett zaklatásért, az ügyészség pedig vádat emelt. Bővebben…
a fej nélküli nő
Amikor azt mondod egy nőre, hogy jó a teste, csak a feje ronda, akkor te is azok közé tartozol, akik a testet, nőnemű humán esetén, szétválaszthatónak tételezik a fejtől.
A feje is a teste, ugyanis. Te arra gondolsz, hogy van a törzs meg a végtagok, és azok jól néznek ki, de az arca nem.
Nem csak arról van szó, hogy az ilyen ember fitymálva és pontozva értékeli a nő testét, ez annál több. A nők vannak így testrészenként külön megnézegetve, értékelve és kielemezve, nem a férfiak. Volt nekem két igen szép osztálytársnőm, Bővebben…
olyan okos mindenki
Valami van a levegőben, valami lett, mostanra egészen élesen, és én rendszeresen meghökkenek. Ma már mindenki rá van kötve a közös térre-tudásra, és ebből nem szenvedélyes ismeretszerzés meg jóízű kapcsolódás lett, hanem az, hogy boldog-boldogtalan állást foglal, jól tudja, és mondja-mondja vég nélkül. Belépek például az edzőterembe a szokott bizakodással, nem mondok és nem kérdezek, nem is említek semmit, a rádió se szól, csak köszönök és mosolygok, és lerohan a büfés, hogy “mi a véleményem a politikáról”, és fölrakja a lemezt, felületnek használ, nem szabadulok. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 