borderline vendégposztja. Megrendítő, döbbenetes olvasmány.
*
Ez a kérdés megvan, ugye?
Pedig amúgy kötelező szülni, egy nőnek ez az elsődleges feladata, ezért van a világon, hogy használja a méhét az emberiség szolgálatában, csak bizonyos haza-, és társadalomellenes beteg feminista közegek nem tekintenek szörnyülködve arra a nőre, aki esetleg úgy dönt, nem szül. Bővebben…
B. I-nek
Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.
Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.
Azt a faszt.
A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.
A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…
Nincs alku — én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
Ma arról írok, mert ez foglalkoztat most, hogy ha valaki képes kimondani a címbeli mondatot, akkor mi van. Már kimondani sem piskóta, de következik-e a felismerésből bármi. Mit mond erre a tömör állításra magának, és ha kiáll vele az élete helyzeteibe, milyen válaszokra számíthat. Bővebben…
Amit az automatizmusokból gazdálkodó, magukat erkölcsösnek hívő fejcsóválók provokációnak neveznek: amikor megszólalnak ŐK.
Ők, akik eddig hallgattak, nem tehettek mást, mert minden önazonosság, helyeslés az elégedett többségnek jutott. Az ő kínjuk meg egyéni panasz volt. Elszigetelt cellákban töprengtek nem is a fényről, hanem arról, hogy létezik-e fény.
De volt egy pont, amikor megszólaltak. Megjelent egyikük sorsáról egy cikk. Bővebben…
Najának, mit szól vajon?
Van egy barátnőd. Esetleg egy rokonod. Aggódsz érte.
Nagyon jó fej volt. Most nem annyira jó fej, mert nehéz az élete. De te, sok más baráttal ellentétben, nem hagyod magára. Vele vagy a fogyókúrájában, szakítása után, munkanélküliségében, depressziójában — én nem tudom, miben vagy vele, ezekben mind, vagy egyikben, vagy másban, de ez egy típus. A probléma, mármint.
Mindig mész, meghallgatod, hívod. Kezdeményezel, nem lankadsz, ötleteid vannak. Te ott vagy neki. Bővebben…
Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:
Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.
*
Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).
Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben…
Minden idők legolvasottabb bejegyzése, 2014. január. Több mint négyezren osztották meg. Örülök, hogy ez a legolvasottabb. Elképesztően jók a kommentek is.
“Kellene egy olyan gyűjtemény, ahol az égbekiáltó igazságtalanságokat, megalázásokat összegyűjtsük, feldolgozzuk, amolyan “hogyan is lehettem magamból és ép eszemből annyira kifordulva, hogy mindezt eltűrjem” című bejegyzés. Mert felszabadító beszélni a kimondhatatlanról, ami tulajdonképp nem az én szégyenem, hogy így bánnak velem” — írta L. Ezt kértétek. Meséljetek.
Kiszabadultunk az iskolába járás drilljéből jó húsz éve. A csengőszótól csengőszóig feszülésből, a túlélés stratégiáiból, a hazugságokból, késésekből, szamárfülekből, az örök bűntudatból, teljesíthetetlen és elmismásolt olvasónaplókból, soha el sem olvasott tételekből, töredelmes határidő-hosszabbításért való rimánkodásból, a vizsgadrukkból, tornatanári önkényből, pad alatti levelezésekből, rosszalló pillantásokból, megszégyenülésből és a csodálkozásból, hogy ami tegnap még oly fontos volt, mára mennyire mindegy. We don’t need no education, we don’t need no thought control. Nincs júniusi megkönnyebbült tankönyvégetés sem. Vége van. Bővebben…
Bajuszcic vendégposztja, de azért többször éreztem, hogy ezt én írtam, és felkiáltottam, míg olvastam. Lássuk, mi minden rejlik a sugárzó alkotó személyiség mélyén. Bővebben…
Szabó Móninak
Olvasom a fácsén, hogy Anita Sarkeesian (amerikai-kanadai feminista blogger) videói alá miért nem lehet kommentelni. Hogy nem pont valami diskurzust kezdeményezne, hát, ebből így nem lesz semmi, észrevételezi egy férfi.
Én nem ismerem behatóan Anita Sarkeesian dolgait — láthatólag úgynevezett megosztó szereplője a társadalmi diskurzusnak, és kényelmetlen ügyekre mutat rá –, nem róla van most szó, nekem csak az a gyanús, ahogyan reagálnak rá. Ha nem unnánk már nagyon a szót, azt mondanánk: ez jelenség, írjuk hát le. Bővebben…
Építkezik az ifjú pár. A nagy közös projekt. Az álmuk: a saját otthon! Fészekrakás három… legyen négy gyerkőcnek. Adrienn újabban gyerkőnek mondja (ha egy napig én lennék a belügyminiszter, ezért a szóért, nem is tudom, olajban főzés, talán). El a szülőktől végre! Nagyon akarják. Lobog bennük a hit.
Van hitel. Vagyis lesz. És apu segít. Bele is szól. De tudod, hogy jót akar. Mediterrán bohóckodás? Sátortető! Az a ház. Olyat rajzolnak az óvodások.
2013. júniusi írás
A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…
De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el. Bővebben…
Ez a bejegyzés, és több más is, válasz agresszív, magukat antifeministának nevező látogatók hozzászólásaira, 2013. május. Bővebben…
2013. áprilisi bejegyzés
Ez az obligát reakció negyedszázada arra, amikor megtudják, hogy nekem három bátyám van. Jaj, de jó, de aranyos. Megvédtek. Elkísértek! Lovagok! A sok helyes fiú, a barátaik! Kis királylány! Bővebben…
Mivel kérték, szívesen adok publikálási lehetőséget más nőknek.
Akik megvilágítják, milyen iszonyatos mocsarakban és élethazugságban kínlódnak, és hogyan tükrözik vissza a körülöttük élők a viselkedésüket. Az összevissza nevelők, a szubmisszívek-rikácsolók, a gyerekeiktől elismerést és lelkizést követelők, a mindent másra kenők, a Bovarynéként nekik járó dicsőségről, értelmiségi karrierről és udvarlókról fantáziálgatók pokla ez, akik rengeteget magyaráznak: “közélet”, “politika”, “tehetség” – egyvalamit nem tudnak: tisztességgel, hiszti és más nők baszogatása nélkül helytállni abban, amit magukra vállaltak. Murinai Angéla a családjáról ír őszintén.
Vasárnapi, későnkelős bejegyzésünket olvashatják.
Kapcsolódó bejegyzés: de szépet csináltál!
Nyilatkozat
A csakazolvassa blog írója
NEM Bővebben…
Iskolakritika: népszerű bejegyzés a blog elemző, rendszerkritikus vonalából, 2013. február.
Szülői értekezletre mentem tegnap, biciklivel tizenhét perc, és mindig csak lefelé, és lassan megyek, mert azt képzelem, csúszik (nem csúszik, de már csak én vagyok nekik). Irhakesztyűm narancssárga, Bővebben…
A legnagyobb hökkenetet, kommentözönt kiváltó írás, 2013. február.
Zaklatott világunkban gyakorta ellentmondó üzeneteket kapnak a Hölgyek arról, mi is a feladatuk ebben a felgyorsult világban. A Nők szülik a gyermekeket, életet adnak, szépek, okosak, teherbíróak, jól főznek és még szépek is. De nem csak a kencék érdeklik Őket. Bővebben…
Az autóvitához (az eszköz a különbség kommentjeiben).
Bizony, mindannyian gyarlók vagyunk. De attól még tudhatjuk, hogy miben hiszünk, hogy mi a helyes, hogy hogyan szeretnénk élni.
Hányszor, de hányszor történik az, hogy az elveinket hozzáigazítjuk a nagyon is vitatható gyakorlatunkhoz. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 