Összemosás – ez undorítóbban trendi szó, mint az oltakozás!
Itt egy cikk, tegnapi – a szerző, Fődi Kitti a leadben állítja: NAGYON VESZÉLYES összemosni a pedofilokat a nempedofilokkal. S persze ki más, mint Gyurkó Szilvia szakértő siet tisztára mosni a nempedofil visszaélőket:
Nem is egyszer! Bővebben…
Ez egy 2022-es poszt aktualizált változata, világosabbá és naprakésszé tettem 2025-ben. Hosszú. Nem várom el, hogy ez mindenkit érdekeljen, de kérlek, ne élj a tudatlanságra való hivatkozással: “nem ismerem, nem olvastam, de (sőt: ezért) elítélem”.
Ellenem zajlott egy büntetőper négy éven át, 2020 nyarától, amelyet a jogász végzettségű* feljelentő kétségbeesetten, megszállottan, a beadványain száz órákat ülve, azokat toldozgatva panaszt téve, fellebbezve hajtott. Végül minden alól felmentettek másodfokon, fellebbezés nem volt. Erre mondom, hogy papírom van róla, hogy nem bűncselekmény, amit csinálok, és hogy a viszonvádhoz is sokat kell hazudni. Mindent bevetett a feljelentő.
* igaz, Pázmány
A BÜNTETŐÜGY ÉS A FELJELENTŐ: EGY SÉRTETT EX
Ki a feljelentő? Az a férfi, aki a blogokon látott meg, és 2014-ben élete szerelmének nevezett. Háromgyerekes, 1970-es születésű, nős olvasó-rajongóm ő, aki az írásaim és a személyiségem miatt belém szeretett, és kedvet kapott, hogy ő is íróként valósítsa meg magát. Kommentelt, privát e-maileket írt, majd találkozót kért, a házasságáról panaszkodott… öt héttel az első csók után hozzám akart költözni. Én kértem, várjon, mert bár erősen egymásra kattantunk, kamaszosan, és őszintén szerettem, de a zűrjeit nem tudtam volna lelkileg és anyagilag vállalni. Később a felesége nyomására és szégyenében ellenem fordult, a neten szervezkedett, hogy lejárasson, alantas hazugságokat terjesztett az intim dolgaimról. Mindenki, aki a pletykálkodásban részt vett, neki netes ismerőse, nekem pedig olvasóm vagy figyelgetőm, nincsenek való életből származó kapcsolatok. Rengeteg álneves e-mailt kaptam az évek alatt, aljas, gonosz vájkálást (lejjebb mutatok párat).
A vád: zaklatás. Valójában engem zaklattak (büntetőjogi értelemben). Falkában, több tucatnyian, évekig. És én hallgattam évekig. Aztán 2020-tól megvédtem magam.
Ezek mindig csak együtt erősek. És úgy se. Én soha nem toboroztam.
Tantörténet arról, hogy mit tesz azok pszichéjével a csoportdinamika, akik nem képesek elszakadni a netezéstől, és élet, barátok híján idegenekkel vegyülnek, kifigyelgetett célpontokkal csatáznak, miközben nincsen értelmes, fontos gondolatuk, semmilyen teljesítményük, csak személyeskedés, alázás. Ami Tamás mutat: ő csak békében akar élni, nem törődik a bloggal, őt egy megszállott, zavarodott nő üldözi! Ez a DARVO.
2014 novembere, a szakításunk óta nem sikerült lenyugodnia, leszakadni a bogomról, sorra indítja ellenem a pereket.
Ha valaha szeretted, ha nem volt félszívű az érzelem, akkor az élményt megőrzöd, gazdagszol tőle, akkor is, ha később csalódsz. És úgy nem is fáj annyira. Once loved, always loved. A te szerelmed ő: ha megtagadod, magadat tagadod meg. Akit szerettünk, azt nem bántjuk. Hallod?
Ezt tagadta ő meg: felbontotta a szerződést. És az ilyen soraim fájtak neki.
A fő panasza, hogy szerinte én őt emlegetem. Szerinte ez őt ábrázolja. Azaz: 1. figyeli a blogot, 2. felismerte magát.
Minden volt. Kihallgatásból vagy nyolc. Rabosítottak, vádlottnak neveztek, a vádlottak padján ültem, tényként olvastak a fejemre hazugságokat, sértettnek titulálták a feljelentőt. Beidézték a feleségét (ez számára volt kínos, mert az asszony nem tudott semmiről. Úgy kezelte, mint egy kutyát). Turkáltak az EESZT-mben, elmebeteg vagyok-e: meg is találták, hogy a lábkörmömre írtak fel gyógykrémet a maratonon után és harminc negatív COVID tesztem is volt. Igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra köteleztek előállítás terhe mellett, amelyet megtrollkodtam, de persze ők nem tévedhetnek, az úgy van, bármit is válaszol a teszteken az alany :D. Ezt utóbb, a bíróságon mondták a “szakemberek”. Iszonyatos pénzeket tesznek el. Azóta vetem meg őket.
Négy éven át, 2020 nyarától zajlott az eljárás, amelyet a jogász végzettségű* feljelentő kétségbeesetten, megszállottan, drukkerekkel és pletykaéhes netes barátaival a háta mögött, a beadványain száz órákat ülve, azokat toldozgatva panaszt téve, fellebbezve hajtott. A fő panasza, hogy szerinte én a blogon róla írtam, őt emlegetem, őt rajzoltam le. Szerinte ezek őt ábrázolják ÉS ez bűncselekmény. Azaz: 1. éhesen figyelte a blogot, 2. felismerte magát.
Ez a rajzom a fórumos közösség viselkedését jellemzi.
Ez is mekkora önimádó csúsztatás, hogy minden róla szól! Sértődötten, terjengősen ír a rajzokról, amelyeket feszülten figyel, magát ismeri fel rajtuk, és ezt igyekszik jogsértésként beállítani. Ha nem tartaná annak, nem említené. A bírónak mint óvó néninek árulkodik, máskor ő maga a bíró: “nem tartom megalapozottnak”. Én semmit nem állítottam, nem pereltem őt, csak a bíró kérésére mutattam be az előzményeket és a dinamika valódi irányát.
Több száz rajzom van. Rajzolni nem tilos, nem alapoz meg semmilyen pert, ahogy írja is. Nekem ez volt a válaszom a zaklatásra.
A sértettsége érvényesülését megkönnyítette, hogy évekig volt fővárosi rendőrségi munkatárs, azóta pedig a miniszterelnöki hivatalba sikerült bejutnia. Itt a másik megszállott gyűlölködővel együtt próbálnak ellenem jogilag fellépni, aki ezt szűrőzve és parvenüsködve fontos munkalátogatásként posztolta:
Számos hazugsággal és végtelen aprólékossággal a feljelentő kikínlódott egy elsőfokú ítéletet 2023 őszén: egy év próbára bocsátás, bűnös.
Én erre egy fillért nem költöttem, nem fizettem ügyvédet. Később kirendeltek egyet (nem kértem, de lett).
A feljelentő már az elsőfokú beadványaiban elismerte, hogy Vézna Pít álnéven rendszeresen kommentel az ellenem összeverődött feministatopik indexfórum-közösségben, és “jogi purparlét” folytat a bírósági eseményeket, a kiforgatott szavaimat felhasználva. Napi rendszerességgel tudósított vadidegeneknek nyilvánosan, hogy megalázzon, lejárasson és e csoportban szerepeljen, őt csodálják, boostolja az önképét (a családja nem tartja sokra). Erről a csoportról itt írtam. Évek óta a sarkamban vannak.
A feljelentő hazug állításait, hogy 1. nekem el kéne kobozni és lefoglalni a laptopom, 2. távoltartási végzést alapoz meg, amit ő átélt (105 kilós, 180 centis férfi!), 3. (ezek csak a legviccesebbek) már elsőfokon is kihúzta a vádiratból az ügyész, és a bíró is rövidített (nem 2., hanem 1., enyhébb paragrafus), egyébként nemigen szimpatizált velem.
De sok mindent nem vettek észre ekkor. Azt csak a másodfok.
2024. április 30-án minden vád alól felmentettek, nem vagyok a 222/1. pont, a legenyhébb (sértődős) értelemben sem zaklató. A hazugságok, iratellenes részek, hatálytalan beadványok kiszórása után a vádban maradvány-tényállást sem talált a törvényszék. Hazugság és elemi jogi tévedés: nem zaklatás az, hogy valakinek az apja kap levelet, azért csak az apa tehet feljelentést, de nem tett. Nem bűncselekmény bármilyen borítékot használni, de a feljelentő még az ELTE-nek, mi több: a fiam irodalomtörténész apjának közvetlen kollégájának, utódjának is írt erről panaszkodva-mószerolva, és ő is lepattintotta.) Az ítélet 2024. június 15-én lett jogerős, nem volt fellebbezés. Köszönöm a védőm munkáját és a tanúk megjelenését!
Mindez nem történhetett volna meg, a történet nem eszkalálódik ilyen abszurddá, ha a feljelentő egyenes, ha nem titkolózik, nem mutatja másik arcát a neten, mint azoknak a családtagjainak, akiktől félt. Én mindenkinek ugyanazt mutatom, bárkinek elmondok mindent. (Amit nem, azt senkinek.)
Rugóznak, hogy miért töltőtollal írok levelet. Ezek nem hivatalosak, de azokat is szoktam papírra írni. Mert én nem vagyok analfabéta, azért.
KIK VETTEK MÉG EBBEN RÉSZT, HOGYAN KAPCSOLÓDIK EZ SZENTESI ÉVÁHOZ ÉS MÉRŐ VERÁHOZ?
A feljelentő tehát a 2014-es szerelmem, aki élete szerelmének nevezett. Egyik beadványának részletéből, amelynek torzított a körítése (DARVO-átforgatás), látható, hogy tényleg összeszövetkeztek, szó nincs paranoiáról. Idegen, egymást sem feltétlenül ismerő, neten figyelgető, rám neheztelő embereket megkeresték, hogy engem lejárassanak. Évekig pletykáltak együtt, ahelyett, hogy a megbánt, szégyellt kapcsolatról hallgatott volna. Azt várta, én fogok majd hallgatni, nem szólok vissza. Általuk meg a fórumos közösség által érezte magát erősnek:
A férfi, aki testi adottságokat említ, kisebbségi érzésekkel küzd ebben is, nemcsak társadalmilag, kulturálisan. Minden indulata ebből fakad. Én csak szívvel, repesve, tisztelettel meséltem róla bármit bárkinek.
Aztán tudtam hamis vád miatt indítani én is eljárást.
Bővebben…Mindenki tudja, ki a stréber. Az az osztálytársad, akinek csupa jó jegye van, és ennek indokolatlan jelentőséget tulajdonít.
Igazodik és görcsöl. Fürdőzik a dicséretben, elsápad, ha nincs ott az üzenő füzete. Belepusztul az igyekezetbe, hogy a tanárral jóban, a tanárnál jó legyen – valaha elhitted, ez a helyes viselkedés, de neki ez csak az érvényesülési stratégiája. Céljai vannak, és nem bánja, ha népszerűtlen – vagy talán tehetetlen ellene. Előnye több: neki az a fontos, ami a Felnőttől, a Tekintélytől jön.
Fut a szoftver. Bővebben…
Ígértem a kollégáknak is, nos, itt megírom az élményt. Nem vagyok könnyű helyzetben: a készülő produkciókról nem publikálhatok konkrét részleteket vagy fotót, és nem akarom, hogy megbántódjanak, kiszerkesztve érezzék magukat a társaim vagy a stábtagok, tehát semmi olyat nem írok, amit nekik ne mondanék el élőben is (de inkább mondtam is).
Három kemény napon vagyunk túl: sötétben odautazós, filmgyári, külső helyszínes, egész nap díszletben álldogálós-várakozós forgatási napok voltak.
De lehet jókat beszélgetni, és nem baj a világnézeti ellentét (minek szépítsem, hogy csak különbség: egymást kizáró értékrend és elképzelések), mert a filmipar, az intenzív jelenlét valahogy áthidalja ezeket, és az emberi jófejség ezeken túl van.
Azt kell mondjam, most a mi kis csapatunk, a kék, piros, lila kabátosoké igen jól összejött, sikertörténetnek mondanám.
Haladó statisztaként Bővebben…
És a szinonimái:
Jóban-rosszban kitart mellette.
Bármi is jöjjön.
A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)
A felnőtt élet nem mindig könnyű.
Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!
Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben…
Az egész sorozat, a leckék azoknak való, akik legfeljebb félnek egymástól, a sérülés veszélyétől, legfeljebb csak nem értik a másikat, mert nem látják őt önmaguktól. Akik nem tanultak meg jól szeretni, akiknek magukkal kapcsolatban van sok szorongásuk, akiknek kommunikációs a problémájuk – de azért komoly szeretés van, és nagy, lelkes igen mondódik a másikra, ami azt jelenti, hogy nem mondódik mindenki másra, és jövőérzés van.
Az elmúlt szerelmen-izgalmon, a szerepekbe fulladt létezésen, a választott boldogtalanságon, a másvalakire mondott igenen nem segít, amit írok. Bővebben…
Az újságírás egyszerre ad hatalmat és szabadságot: befolyásolni tudom a közügyeket, de ha felelősen végzem a munkám, nem izgat, hogy kinek az érdekeit sértem vele. Mindez fordítva is igaz: ha nem a munkám minősége számítana, hanem hogy „odafent” ki mit szól hozzá, abbahagynám az újságírást, különben a szabadságomat veszíteném el.
Így Miklósi Gábor, az Index főszerkesztő-helyettese.
Túlzás nélkül felemelő este volt a TASZ Szabad díjának kiosztója tegnap este. A Francia Intézetben. Balázs szerint is.
Csordás Anett a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület vezetőjeként ő állt annak a kampánynak az élén, ami az otthonápolást társadalmi üggyé tette és elérte, hogy a kormány a gyermekek miatt járó ápolási díj összegét pedig jelentősen megemelje. Bővebben…
hétfői posztnak volna jó
(egy időben voltak ilyen megfontolásaim:
gyümölcsökről nyáron írok, vasárnap nem írok szexről…)
Megint megpróbálod összerakni a hetedet. Írod a határidőnaplódba: 11-re mész, aztán ide meg oda, de ugyanakkor már máshova is. A legidegesítőbbek azok a programpontok, amelyeket te vállaltál derűsen a múlt előtti héten – akkor még simának tűnt, kínos lenne lemondani, de már bánod. (Van embertípus, aki bármit lemond fesztelenül, inkább mégse, csak azt nézi, hogy neki jó-e. Nem szeretem, mert van vis maior, de amúgy adott szó van. Azt se, aki bizonytalankodik, és több órás, több üléses meló vele összehozni valami konkrétat.)
Ostromolnak, hogy csináld ezt meg azt, mikor fogod már, még mindig nem…?, vagy csak jön a telefon, hogy kész a kocsi, a mobil, az e-mail szülői értekezletről, családi születésnapról, “számítunk rád”, hú, ezt de gyűlölöm – és menni kell. Bővebben…
az összes aktív, majd “továbbra is olvaslak, de nem kommentelek, szép napot” állapotba fordult kommentelőnek
Ismét megválaszolom azt a kérdést, amelyet az új olvasók rendszeresen feltesznek, de most a zaklatástémában is mindig megjegyzik: miért csak a férfiakat szidjuk? Hát a nők is szoktak… Az erőszaknak nincs neme (ezt még Puzsér is tolja). Bővebben…
Ha erről, amiről most írandó vagyok, úgy szólnék, ahogy szokás, akkor fel kéne sóhajtanom: hát én is eljutottam idáig, bölcsesség, érettség, tudatosság és egy csipet keserűség, ejj, hát így van ez; fáraszt és iszonyít az emberi rútság, csalódtam egy sor barátomban is… És persze sajnálnom kellene magam, legalábbis számolni azzal, hogy sajnálni fognak, amiért nem működnek az emberi kapcsolataim.
De én a saját szavaimat mondom. A fenti-szokásos nem is igaz. Nem csak nem az enyém a megfogalmazás, hanem rá sem ismerek az igazságára. Bővebben…
A hír meglepett:
http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat
Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.
A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…
Szóval, ahogy a tegnapiban írtam, nem hiszek abban, hogy érdemben meg lehet mondani másoknak, merra az arra.
Mert az kívülről jön, nem lesz jó rád. A lényeg belül van.
csak az olvassa. én szóltam 