és nem is mondhatod

Megdöbbentően sokan olvasták a hétfői gyermektelen című vendégposztot, amely a normálisék után minden idők második legolvasottabb bejegyzése lett a blogon néhány nap alatt. Ott azokról van szó, akik még a döntés előtt állnak, hogy legyen-e gyerekük, illetve akik meghozták azt a — talán átmeneti, talán végleges — döntést, hogy nem lesz. Feltűnő hévvel vitatták el tőlük többen, hogy ehhez joguk van.

Nekem van gyerekem, akartam gyereket, jó, hogy van gyerekem, ennyi és ilyen. Megszoktam a velük kapcsolatos szuperlatívuszokat; igazán szerencsés vagyok.

Amit a világ ehhez kínál, a keretek és kommentárok, nos, azzal viszont bajom van. Nem az anyaság ellen tiltakoztak itt sem, hanem a méltatlanság ellen, az ellen, amit az anyaság itt és most jelenteni tud. Ezen sürgősen változtatni kellene. Az anyáknak elegük van.

Most azokról is szólok, akiknek természetes volt, hogy vállalnak gyereket: vagy nagyon akartak, vagy úgy alakult, hogy lett gyerekük, és akik nem gondolták, mert ez nem gondolható, hogy a gyerekvállalás ilyen: ennyire nehéz és így nehéz. Esetleg, legfőképp azt, hogy nagyjából egyedül tolják majd azt, ami közös feladat. És még mosolyogniuk is kell, és ha panaszkodnak, őket hibáztatják, hogy hallgassanak. Amikor pedig igazán nagy a baj, akkor meg végképp egyedül maradnak, űrmagányban, és nincs szünet és nincs mentség és nincs felmentés, soha, semmi alól. Akkor elfogy mellőlük szerelem, szolidaritás, helyeslés. Bővebben… →

életem leghevesebb szeretője

Aljas egy cím, belátom. Szeretőimről, konkrét szexuális élményekről továbbra sem írok. Bővebben… →

gyermektelen

Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:

Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.

*

Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).

Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben… →

sajnálják tőle

Ülsz a leandered mellett a fonott karosszékben. Olvasod a Vanity Fairt. Előfizetted, igen. Beletoltál a limonádéba egy fél gránátalmát is. És szól a dzsessz. Bővebben… →

anyám fáradt mosolya

Sokan voltunk. Hajnaltól vakulásig dolgoztunk. Nem volt játék, születésnap, se semmi. A hamuban aludtunk tízen.

De anyám mosolya! A tekenő mögül! Bővebben… →

ezek a szerencsétlenek

Tudom, hogy azt szeretnétek, ha csupa szépet és jót kapnátok itt naponta. Ha a bloggeretek méltatlansággal találkozván csak megrántaná a vállát, avagy elintézné szépen, magánügyként: rendőrségen, hosszútávfutva, pszichológusnál, és ide nektek csak az értéket hozná. De a bloggeretek ilyen támadások között él, folyamatosan figyelnie kell, ébernek lennie, lementenie azt, amit feljelent, és érzelmileg-tudatilag fel is kell dolgoznia a rengeteg eseményt, valamint felhívni a figyelmet ezeknek az igen gázos jelenségeknek a létezésére. És ha már olyan, hogy a vele történteket hatékonyan feldolgozni — nyilvános — írással képes, akkor levonja belőle mindazt, ami elvileg, az általa képviselt értékek szerint érdekes és fontos.

Amúgy sem vagyok olyan blogger, aki akármilyen témát elvi alapon elkerülne, mint ördög a tömjénfüstöt. Bővebben… →

hogy mik vannak

Ismertem egy gazdag üzletembert. Afféle mindent kontrolláló típus. Az apja egyenesen üzleti zseni volt, dinasztiaalapító.

Volt neki három fia. A legidősebbnek nagyon körültekintően választott feleséget.

A házasságkötés után nem sokkal a férfi meghalt. Bővebben… →

ilyen egyszerű

Bajuszcic vendégposztja.

Én érlelem a témákat, van, amibe belefáradtam, elsodorták új események, egy kicsit kaotikus vagyok. A következő napokban egy helyesírási, egy nyelvhelyességi és egy irodalmi kvízzel jelentkezem.

*

Az van, hogy én nagyon jófej feleség vagyok. Szerintem ilyenre vágyik minden férfi. A múltkor egy közös barátunk fejtette ki, hogy mennyire irigyli a férjemet, mert az ő felesége… na, az egy sárkány, baszogatja szegényt mindenért. A szerencsétlen pasi már csak lapítva mer közlekedni a lakásban, rettegve, hogy a következő percben mit ront el, miért kapja az irdatlan letolást. Bővebben… →

teher alatt roppan a pálma

A szenvedés mint erény — ez meglepő mértékben meghatározza a gondolkodásunkat, amikor döntünk és amikor ítélünk.

Megnyilvánul abban, hogy mit vár el egy anyától a környezete, mit neveznek önzésnek, és mit csinálunk mi is inkább titokban, szorongva, bár nagyon is jólesik nekünk. (–> trollcsapda) EZT UTÓLAG NEM NAGYON ÉRTEM ÉN SE, talán hogy a felszínen szenvedés nekem a troll, de ekkorra már negatívvisszajelzés-függő lettem groteszk módon? 2016. január 12.

A világ gyanakodva figyel, ha jól vagyunk, mert akármekkora az anyakultusz, igazából sajnálja tőlünk az időt, a pénzt, a lehetőséget, a jóérzést. Bővebben… →

nem vagyok én gondolatolvasó

Még mindig van, aki erre jár, csodálkozik, megjegyzéseket tesz. Kurvasok ideje van, mégsem olvassa el a kommenteléssel kapcsolatos kéréseimet. Azonban kommentel. Mivel sírnivalóan ismerős a helyzet, nem engedem be, de írtam neki azért. Ezen meghökkent. Megpiszkál, mint valami állatkerti állatot rácson át Bővebben… →

vendégposztok hete 7.

Jaj, vendégségben vagyunk, alszom és eszem, jól vagyunk tartva, de így estére:

a törzsolvasó elbeszélgetett a blogbulin, majd megírta. Bővebben… →

vendégposztok hete 5.

Ani, aki még nem kommentelt, de ha fog, ezen a néven fog, a híres, áhítattal emlegetett skandináv egyenlőségről tudósít.

én ilyennek képzeltem a rendet

Jannéval Malawiban találkoztam, azelőtt soha finnel és utána meg hét évig, amikor megismertem a férjem, szintén nem. Nem tudtam a skandináv emberről semmit, és nem is vonzott, hogy tudjak.

Szomszédok voltunk egy pici falu szélén, ő már egy ideje ott élt, mikor lengyel baratnőmmel megérkeztünk. Az, hogy skandináv is van a projektben, már megismerkedésünk előtt és messziről látszott, az épülő üvegházról (fóliasátor) és, hogy a helyi fiúk csinos, a környezettől erősen elütő mezekben követtek egy magas, szőke edzőt. Akkor gondoltam először, hogy skandinávnak lenni életforma. Bővebben… →

ők is szenvednek 2.

Folytassuk hát a témát. Az első részben idéztem az olvasó felvetését, amely szerint a férfiakban tomboló szexdüh adott, változtathatatlan tény, nekik nagy szenvedés a kívánkozás, a kielégítetlenség a magatartásukat, teljesítőképességüket is befolyásolja, tehát ez össztársadalmi probléma, és nem elítélni kellene őket, hanem valami megoldást kitalálni, együtt, a cél pedig, hogy ne legyen sem szenvedés, sem erőszak. Bővebben… →

azt sajátítják el

Ebben a bejegyzésben, és a holnapiban is, azokat a több éve formálódó észrevételeimet szeretném összefoglalni, amelyek valamelyest megmagyarázzák a sok meg nem értést a nemek között és a párkapcsolaton belül. Miért várnak el ennyire mást a nőktől és a férfiaktól, és mit várnak el a nők maguktól? Mifélék ezek az elvárások? Az azt sajátítják el, és az azt tanulják meg mindvégig rendszerszintű tanulásra vonatkozik, tehát úgy értendő, hogy arra szocializálja őket a rendszer, de már annyit használtuk, hogy nekem is viszketni kezd ez a szocializáció szó. Amit kifejez az elsajátít és a megtanul, az nagyon fontos: én roppant kritikusan kezelek minden esszencialista magyarázatot, amely evolúcióra, biológiai adottságra vagy isteni, esetleg társadalmi rendre vezeti vissza a nők hibáztatását, korlátozását és rendszabályozását, pontosabban amelyik tudományosnak ható, de félig laikus eszmefuttatásokkal igazolja a férfiak privilegizált helyzetét. Nem állítom, hogy “a” férfiak ilyenek, állítom viszont, hogy a nemek viszonyát efféle üzenetek működtetik. A másik, ami kiderül a szóhasználatból, hogy nem egyéni oka van az adott hiedelemnek vagy magatartásformának, nem lelki defektus vagy véletlen jelenség, hanem rendszerszinten épül belénk — mindannyiunkba. Botorság azt hinni, hogy a nők ellenérdekeltként mentesek volnának az elnyomó sztereotípiáktól. Még a tudatosabbja sem az. Nem elsősorban döntés kérdése mindez, a most részletezett hiedelmek és értékrend általános és nagyon mély, leginkább reflektálatlanul működik, és nők beszámolói szerint kísértetiesen hasonlóak a helyzetek, az érvek távoli helyeken, egészen más érzelmi és ember viszonyok között és a különböző társadalmi rétegekben.

Minden férfi ilyen? Nem, de bármelyik férfi büntetlenül élhet ezekkel a meggyőződésekkel, érvekkel, hiedelmekkel. Azért erről írok, mert ezzel van a baj, itt kellene moccanni, ezeket volna jó felülvizsgálni. Bővebben… →

kíméletlen férfiegó

Hirlando vendégposztjának utolsó bekezdésében, tágas és kifejtett kontextusban szerepelt: kíméletlen férfiegó. Sokan tiltakoztak, felháborodtak ám ezen, és nemcsak agresszív és szánalmas trollok ám, akik kétfős közösségükben érdemlik meg egymást a facebookon — az oldal közben megszűnt –, hanem árnyalt és jó szándékú férfiak is.

Miért bántjuk őket mindig? Bővebben… →

i have a dream

Három napja írtam, nem tetszett, nem tettem fel, picsogásnak és mártírságnak éreztem, homályos célozgatásnak arra, ami csak nekem fáj. Akkor nem tudtam, hogy eltaláltam az I have a dream napját. Martin Luther King beszéde ötven éve, augusztus 28-án hangzott el. Hozzáírtam, fölteszem. Ez van.

Kihagyhatatlan a cikk: Volt egy álmunk

és a videó:

Néha elkeseredem. Bővebben… →

én az enyém, te a tied

Ma beszélgessünk arról, hogy mit gondolunk most, túl sok mindenen,

és mit gondoltunk még tiszta, őszinte és női szocializációnktól fojtogatott korunkban arról, ha egy férfinek, a mi társunknak Bővebben… →

portrék 1.: a törzsfőnök

Tegnap találkoztam a törzsfőnökkel. Nem térek magamhoz.

A törzsfőnök, az csupa anekdota, hőseposz, emlék. Mindig jelen van, a ház, a kert minden pontján. Mindent lát, mindenhez ért, mindent kezdeményez, megszerel, átlát, helyrehoz, de mindent. Süti a húst és az a hús meg van sütve. Húst sütni így kell, és ő csak tudja. Dinasztiákat alapít. Bővebben… →

a méret a lényeg

Bringásahegyen vendégposztja megint!!! Bocsánat, belealudtam a szerkesztésbe.

Itt együtt beszélget, vitázik több száz, olvas pár ezer nő, ideje megvitatni, amiről a férfiak szerint beszélni szoktunk egymás között. Bővebben… →

olyan romantikus

Na, ezzel vagyunk még átitatva.

Olyan helyzetekben lágyulunk el, pontosabban: tudjuk, hogy illenék ellágyulnunk, amelyben meglepnek minket, és a meglepetésnek, a “nahát, ezt szervezted nekem titokban, te drága” elvárt reakciónak a lendületével vinnének bele valamibe, amit nem így kellene eldönteni. Arról van szó, hogy nem egyeztetéssel, nem kölcsönösen, nem egymás szemébe nézve történnek fontos döntések, hanem érzelmileg akarnak elsodorni, s talán pont azért, mert másképp nem a nekik kedvező választ adnánk, adtuk. Borzasztó erős az a hiedelem, hogy a nők ezt imádják. Bővebben… →