olyan romantikus

Na, ezzel vagyunk még átitatva.

Olyan helyzetekben lágyulunk el, pontosabban: tudjuk, hogy illenék ellágyulnunk, amelyben meglepnek minket, és a meglepetésnek, a “nahát, ezt szervezted nekem titokban, te drága” elvárt reakciónak a lendületével vinnének bele valamibe, amit nem így kellene eldönteni. Arról van szó, hogy nem egyeztetéssel, nem kölcsönösen, nem egymás szemébe nézve történnek fontos döntések, hanem érzelmileg akarnak elsodorni, s talán pont azért, mert másképp nem a nekik kedvező választ adnánk, adtuk. Borzasztó erős az a hiedelem, hogy a nők ezt imádják.

Nem színházjegyről vagy valami finom vacsoráról van szó, hanem olyasmiről, mint a Madách téri óriásmolinók: a férfi milliókat költött a két nagy feliratra, amelyekkel a szakítás után vissza akarta hódítani a nőt. Ott olvashatta a fél Budapest a magánügyüket, láthatta mindenki, hogy milyen érzelmes és nagyvonalú, romantikus figura is ő, és micsoda hatalma van a szerelemnek.

Ti átéltetek ilyet?

Van ilyesminek helye a kapcsolat bizonyos szakában, de bűnbánatosan, nagy szemétségek után, amikor már vége van, eléggé kétes, manipulatív az egész. Aki a legundorítóbb, sokadik húzás után is azt hiszi, ilyesmivel visszahódíthatja a másikat, az nem becsüli sokra a nőt, akit így meglep.

Jellemző az ilyen aktusokra, hogy aki csinálja, az úgy éli meg, ő belead apait-anyait, mindent megtesz a nőért, áldozatot hoz, akár nősülni is hajlandó, és hideg zuhanyként éri, hogy nem kell, elutasítják, megalázzák, “hát mi kell még ennek?”, pedig az a gond itten, hogy emberünk nem nézi, hol tart a másik, rá mint valami átmenetileg duzzogó, infantilis lényre tekint, aki csak valami szép gesztusra vár.

A lánykérés, a kibékülés ilyen tipikus helyzet, a nagy Mégis reményében: a romantikusnak gondolt gesztusokat akkor vetik be, amikor már a normális akciók kevesek, amikor csendes kérdésekre komoly választ már nem lehet kapni. Látványos és kétségbeesett akciók ezek, és kezdeményezőik nagyon is elvárják a tetszést, hogy ettől majd a nő megbocsát, a karjaikba omlik. Az erős gesztusok az erő, az indulat másik arcai.

És ezek ilyen kulturális kódok ám, szóval sok film van, amelyben elköszönnek egymástól, vagy teljes a félreértés, és akkor a legvége mégis egy ilyen rózsaszín fordulat, hogy tele van virágokkal a lépcső, és így rohannak egymás felé, fúj a szél, és rázendítenek a vonósok.

Van olyan férfi is, aki hideg fejjel tartja vissza ezeket az utolsó kártyákat, és amikor már az egész kapcsolatnak vége van, akkor veszi elő a nagy romantikus akciót. De elszámította magát, túlságosan bízott az erejében, abban, hogy ő kell a nőnek. A kérdése olyan kérdés, amelyre egyféle válasz képzelhető el. És ha rosszul fogadják a gesztusát,  nagyon dühös tud lenni.

Nekem a bántalmazómmal volt egy orchideás lánykérés, “rádíratom a lakást”, meg ugyanekkor a legyen még egy gyerekünk-javaslat (előtte soha, ez abszolút tabu volt), átnyomasztott, -ordított hetek után, amikor már nagyon jöttem volna el, az elköltözésem előtt egy hónappal. Gyomortájékon az a hidegség, az volt a válaszom. Nem akartam bántani.

És volt egy, egy másik férfival, sokkal később, ami szintén nincs egészen rendben mai fejjel, és mégis fontos volt. Az irodalmian elmesélt Ernst múzeumi jelenet után azért volt még vergődés, mert ott én csak a gyerek mellett döntöttem. De neki is muszáj volt döntenie, felszámolnia a kettősséget, mert ott volt a húszéves házasság — én ekkor komolyan készültem az egyedülálló anyai létre. Elmentem nyaralni Balázzsal meg a nagy fiammal, hasamban a magzattal a Fertő-tóhoz. Ez az ember meg egyszer csak gondolt egyet, és késő éjjel megjelent a vízen álló házban. Eljött vonattal Sopronig egy nagyon fájdalmas otthoni beszélgetés után, aztán meg legyalogolt a tóig, sok kilométert vaksötétben, értem, hozzám, susogott a nád. Ő tudta, hol vagyok, én viszont nem tudtam, hogy jön, és mégis örültem, döntésnek, áldozatnak, töredelemnek érzékeltem a gesztust, miután vagy két hétig lógatott. Jó volt, na.

De volt benne egy kósza rajtakapós szándék is. Mennyivel egyszerűbb lenne neki, ha kiderülne, hogy… és akkor nem lenne probléma. Hogy ez milyen abszurd feltételezés volt, arról nem magyarázkodom, sosem tettem, aki figyel, tudhatja, mit miért írok. De ő maga mondta el aztán, hogy erre is gondolt, míg gyalogolt. Épp mert nagyon, nagyon nehéz döntést hozott meg. Holott nekem nem volt más… hogy is írjam: neki voltunk ketten, vagyis lettem én, és akkor ettől lett újra a feleség is.

És én rámeredtem, és azt mondtam, de nem akkor, hanem évekkel később, amikor megértettem, mert nagyon egy harmincéves kislány voltam még ott a tónál: tegyük fel, épp rányitsz egy dugásra. Egyébként ehhez van jogod? Nekem módom lett volna rád nyitni? És, oké, rámnyitsz, és, tegyük fel, hogy nem vagyok olyan szigorú, ahogy mindig is voltam ezügyben. Akkor nem szeretsz? Akkor nem a te gyereked van bennem? Hogy van ez?

Hát, ezek a kérdések úgy maradtak. De a döntést meghozta, valóban, mondjuk összesen kellett még két és fél év, hogy igazán.

cropped-img_6452.jpgIgen, van abban valami kényelmetlenül rideg, ahogy azt mondjuk így, negyven felé: nem, már nem akarok ilyen gesztusokat, tudjunk már beszélni nyíltan, egyenesen, ne legyél romantikus, barátom, egy érzékeny realista, az legyél. Akit szeretek, attól nem kell a hab, és akit meg nem, az különösen hagyjon békén az ilyenekkel.

Azt mondjuk nagyon rossz lesz végignézni, ahogy a kamaszlányom a rosszfiúnak ettől a gesztusától ellágyul, és elrohan otthonról.

293 thoughts on “olyan romantikus

  1. Igen, és a Valentin-nap, és a házassági évforduló kötelezően romantikus megülése, amikor nagyon szerelmesen kéne egymás szemébe nézve olvadozni az étteremben, meg andalogni is kéne, de csak feszengés van, este kilencre már otthon, miért nem mosogattál el magad után, kisfiam. Tényleg, ti szeretitek az étteremben ünneplést? Ez nem irányító kérdés, tényleg érdekel. Én gyűlölöm, és eleve a kajálással ünneplést is, mondjuk az esküvőmön olyan helyénvalónak tűnt, fura, de egyébként olyan erőltetett, a kötelező háziasszony-dicséréssel együtt, akivel egyébként ennél az öt szónál többet nem lehet váltani, mert le sem ül, ellentétben a ház urával, aki viszont elázva magyarázza, hogy mocskos [tetszőleges politikai párt]. Elkanyarodtam kicsit, de ezek az erőltetett, “most aztán megünnepeljük, ha beledöglünk is” aktusok, ez megint, mint Kis Jánosra a novellában, valamit ránk kényszerít, valami mű-örülést, amitől az igazi öröm ki sem tud bontakozni. Vagy örülünk-e egyáltalán? Nem kérdezi meg senki. Csináld.

    Kedvelés

    • Imádok étteremben (meg úgy általában evéssel) ünnepelni, de csak kettesben. Talán azért, mert mindketten nagy ínyencek vagyunk, szeretünk enni, jól is főzünk, ilyenkor mindig valamiféle önjutalmazásként tekintünk a kajára. 🙂
      Amikor nagyon ünnepelni akarunk, akkor veszünk egy igazán jó bort, valami különleges halat vagy rákot, és együtt készítünk vacsorát. Aztán nagyon büszkék vagyunk magunkra, hogy milyen kurva jót főztünk. A desszert ilyenkor szinte kötelezően Szamos csokimousse-torta.
      A tömeges családi megmozdulásoktól, kötelező Valentin-napoktól nekem is feláll a szőr a hátamon. (Szerencsére a férjemnek is.)

      Számomra fontos az ünneplés, és az időnkénti romantika is (ez sokszor fedi egymást). A lánykérésem is pont olyan volt, amilyet szerettem volna: kreatív, és mégis meghitt, nem harsány. Már tudtuk, hogy össze fogunk házasodni, de jól esett mégis, hogy a férjem fontosnak tartotta ezt a gesztust.

      Aztán nagyon sokszor van olyan pillanat, epizód az életünkben, ami már annyira giccses, hogy elmesélni is lehetetlen. Tengerparton zuhogó esőben éjjel meztelenül csókolózás… Vagy egy aszfaltgyári látogatás még kapcsolatunk elején (mert gyűlölök túrázni, és ezt úgy adtam elő, hogy én olyan helyen szeretek lenni, ahol van aszfalt).. Ezek nekem nagyon szép emlékek. Semmi esetre sem az Éva által felvázolt szándék állt mögöttük, talán ezért.

      Amiről Éva ír, az egész más. Az nem romantika, hanem sima manipuláció. Én is átéltem előző kapcsolataimban. De olyankor is lehet tudni mögötte a szándékot, az átlagosnál kicsivel jobb emberismerőt nem lehet átejteni ilyesmivel (kivéve, ha egyébként is nagyon, nagyon hinni akar).

      Szóval én szétválasztanám a kettőt. A romantika nem mindig egyenlő a manipulációval, és az időnkénti romantikus gesztusok sem jelentik azt, hogy egyébként a pár, a kapcsolat nem reális alapokon nyugszik, vagy hogy a felek nem állnak két lábbal a földön. Nem mindig maszat a romantika.

      Kedvelés

      • Nem Éva keveri a fogalmakat, hanem azok, akik jóvátételre és altatásra használják a romantika eszközeit. Amiről te írsz, az teljesen rendben van. Bizalmi kapcsolatban, érzelmi biztonságban együtt megélt szép pillanatok.

        Kedvelés

      • Nem is gondoltam, hogy ő keverné, csak fontosnak tartottam megjegyezni, hogy másmilyen is lehet(ne). Nem is tudom. Szándék kérdése ez is.
        Ha a szándék nem tiszta, akkor mindenképpen a másik fél szív, ez igaz. Akkor is, ha átlátja a helyzetet (akkor azért), meg akkor is, ha nem (akkor meg azért).

        Kedvelés

      • “Vagy egy aszfaltgyári látogatás még kapcsolatunk elején (mert gyűlölök túrázni, és ezt úgy adtam elő, hogy én olyan helyen szeretek lenni, ahol van aszfalt)”
        jóóóóóóóóóóóó! ez tetszik. a vigyázz, mert még teljesül kategóriából. de kedves és kreatív.

        Kedvelés

    • Erről az jutott eszembe, hogy milyen sok fiútól hallottam, hogy attól remélte, hogy orgazmushoz juttatja a barátnőjét, hogy illatgyertyákat gyújtott,virágszirmokkal borította a lepedőt, még zenét is tett be…és nem jött össze mégse! Harminc körüli férfiak voltak már, és teljesen komolyan hittek benne, hogy ettől fog orgazmusa lenni a barátnőjüknek! Volt, aki olyan dühös volt, hogy szakított is a lánnyal, mert “ennyire nem illenek össze”.
      Ha már itt tartunk, van akit tényleg izgat a lágy zene meg a pislákoló gyertyafény? Bennem inkább csak álmosságot ébreszt az ilyesmi.

      Kedvelés

      • Arról kellene leszoktatni a társadalmat, hogy a célközpontú szexuális életet hajszolja, azaz ha nincs orgazmus, akkor már valami nem stimmel, az nem volt szex. Én szeretem az illatgyertyákat, a zenét, meg a rózsaszirmokat is, ha éppen olyan hangulatban vagyok, de nem ettől lesz jó a szex.

        Kedvelés

      • Hát persze, hogy nem ettől. A szex attól lesz jó, hogy figyelünk egymásra és magunkra. Ezt a figyelmet próbálják néha a férfiak kiváltani az ún. romantikus gesztusokkal, bizonygatva, hogy ők igenis figyelnek rád is. Holott ez éppen annak a gesztusa is lehet, hogy nem rád figyel, hanem “ő már csak tudja mi kell a nőknek.” Nem neked, hanem a “nőknek” Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten ellentétes is lehet a nő igényeivel az ilyen öncélú romantika Pl..: ha egy nő világosban szeret szeretkezni, és ők félhomályt “varázsolnak”.

        Kedvelés

      • Nem történt még velem ilyen gyertyás gesztus, de így látatlanba’ úgy vagyok vele, hogy köszi, a ravatalt majd a végén kérem.

        Kedvelés

      • Hasonló volt, egy motelben lettünk volna együtt, és hozott otthonról valami rémséges selyem lámpaburát, meg terítőcskét, képecskét, mondván, hogy otthonos hangulatot teremt. Na persze. egy lepukkant bungalóban a Római parton 🙂 Csak még jobban kiemelte a kopott környezetet.
        Ugyan nem vagyok nagy lakberendező (leginkább az IKEA sima vonalvezetése, érdekes dekorációi jönnek be), és elég sok mindennel megalkuszom a saját lakásomban, de ilyen rémséges holmikat életemben nem tűrtem meg magam körül.
        Arról nem is beszélve, hogy az ő lakásukból való volt, a nejével, természetesen. Elképzelni nem tudom, hogyan gondolhatta komolyan, otthonosabban érzem magam bármi onnan származó holmi között?

        Igyekezett egyébként primőr eperrel (aminek az égvilágon semmi íze nem volt még akkor), tejszínhabbal (amit nem szeretek…), cukorral (SOHA nem eszem a gyümölcsöt cukorral) is kedveskedni, de minden csak arról szólt, hogy nekem nagyon-nagyon örülnöm kéne, meg hálás lenni, stb.
        Hát nem jött be, nem is maradtam ott 🙂

        A gyertyafény még külön ráadás lett volna (ha eszébe jut), mert allergiás vagyok az illatgyertyákra, füstölőkre. 🙂

        Kedvelés

  2. Gyerekkorom óta az a benyomásom, hogy az ún. romantikus gesztusokkal a férfiak szabályszerűen meg akarják vásárolni a nő érzelmi kötődését irányukba. Egy egyszeri szexhez egy szál vörös rózsát is elegendőnek tartanak, ha hűséget is akarnak akkor jön az ékszer, ha lazítani akarnak a kapcsolaton, akkor egy csokor sárga rózsa, vagy esetleg valami könyv, természetesen találomra. Mindig is elkeserített, hogy milyen sok nő gondolja ezeket a kliséket a személyesség netovábbjaként.:(
    Én valójában az ún. romantikus szerelmet is csak a saját egójukban való fürdőzésnek tartom, tetten is érhető, mikor mondogatják, hogy micsoda érzések szabadulnak föl bennük, ők csak sodródnak a hévvel,ez mind arra utal, hogy saját magukba szerelmesek, hogy micsoda érzelmekre képesek. (Emlékszem erről beszélgettünk a férjemmel, mikor megismerkedtünk.:) )
    Nekem nem sok ilyesmiben volt részem, tudatosan kerültem a romantikus férfiakkal való kapcsolatot. Emlékszem egyszer emiatt nevezett egy rózsahuszár prostinak. Hogy én még jutifalat nélkül is adok esélyt- sőt csak úgy voltam hajlandó esélyt adni.

    Kedvelés

    • Uhh…
      A fent linkelt plakát, na az nagyon ízléstelen az én szememben. Nem romantikus.
      Egyáltalán, hogy kell definiálni a romantikust? Szerintem ez sem egyértelmű.
      Főleg, ha azt a sok iszonyatos “romi” filmet megnézzük. Blááá.

      Kedvelés

      • Azt hazudják, hogy összejön a nő és a férfi, veszekednek, külön mennek, aztán valaki enged. Ki lehet az? És jöhet a zárójelenet, az esküvő.

        Kedvelés

      • Könyvekkel engem is, ha olyasmit vesznek, amit valóban szeretek.

        Sajnos ilyesmivel csak a volt férjem próbálkozott, és valami utolérhetetlen érzékkel nyúlt mindahányszor mellé.
        Még a legjobb az volt, amikor kamaszlányoknak való romantikus kötetet választott (szó szerint kamaszregényt, tizenéves szereplőkkel, nyálas történettel), a többi meg amolyan Danielle Steel, Claire Kenneth színvonalba eső lektűr volt, amilyent olvastam ugyan, de csak azért, hogy tudjam, ilyenből egy is bőven elég.

        Kedvelés

    • “romantikus gesztusokkal a férfiak szabályszerűen meg akarják vásárolni a nő érzelmi kötődését irányukba. ”
      Azért (is?) mert az a kép van a fejekben, hogy a nők igénylik, és akkor hiszik el, hogy a pasiknak vannak érzelmei, ha ilyen gesztusokat tesznek. Azt is el kell mondanom, hogy konkrétan tapasztaltam/hallottam is ilyet nőktől, hogy ezek a gesztusok egyfajta bizonyítékai az érzelemnek.
      “Hogy én még jutifalat nélkül is adok esélyt- sőt csak úgy voltam hajlandó esélyt adni.”
      Merthogy jutifalat kell – miért is? Hát vagy jó a nőnek is ugyanúgy – akkor mire a jutifalat, nem ad mást, többet, mint amit a szex során kap -, vagy egyrészt kurvának van nézve, másrészt a pasi tényleg ennyire tartja magát? Vagy ahelyett, hogy figyelne a nőre szex közben, a saját kielégülésén kívül nem is érdekli nagyon, ezt hozza helyre a romantikával?

      Kedvelés

      • Utolsó bekezdésre? Hát nyilván az utolsó változat – amiben benne van, hogy kurvának nézi a nőket – a megfejtés.

        Kedvelés

      • Hát én meg nem adtam soha jutifalatot, vagyok olyan öntelt, hogy azt gondoljam, én vagyok a jutifalat – ahogy nekem meg persze a partnerem. Igazán sosem beszéltem olyan pasival a témáról, aki ajándékkal, romantikával akart nőhöz jutni. Most az, hogy normálisan figyelmes, az nem ez a kategória. A vacsorameghívás minimum határeset.

        Kedvelés

      • Aki normálisan figyelmes, mit csinál?
        A vacsorameghívás mért határeset?
        Bocs a sok kérdésért, én sem beszéltem még férfival ilyesmikről.

        Kedvelés

      • A vacsorameghívás, ha nem egyszer van, hanem rendszeresen a fiú hívja meg a lányt, akkor már nem egyenrangú kapcsolat. Nyilván egy meghívás nem jelent ilyen szempontból semmit, de ha rendszeres, mindig a fiú fizet, akkor az már jutifalat szerintem.
        Normálisan figyelmes alatt kb. azt értem, hogy nem bunkó 😉 Szóval az, hogy tisztelettel bánok a nővel, akár még előre is engedem 😉 (kivéve bisztró, “kocsma”, oda a pasi lép be előbb). Jellemzően azért olyan figyelmességre gondolok, ami lényegében kölcsönös normális esetben. Bevallom, én nem tolom be a “hölgy” alá a széket, ha leül, sőt a kocsiajtót sem csukom be utána, kinézem belőle, hogy be tudja csukni.

        Kedvelés

  3. Ezt akár én is írhattam volna. 🙂 kislány koromtól kezdve elemi ellenérzés munkál bennem a meglepetések iránt. Aki tudja mit akar, az nem lehet ilyesmivel levenni a lábáról. Igen, mindig a manipuláció lólába lóg ki. És van egy kis mutató, ami kileng olyankor. Hogy koncertjegy igen, utazás nem, könyv igen, ruha nem (és cipő, és fehérnemű sem!), kedvenc sütemény házi verzió igen, meglepetés buli nem. Ami kényszer rám nézve, az a nem. És aki erre nem érez rá, az is nem.

    Kedvelés

      • De gyakran csak ügyetlenség,figyelmetlenség van a romantikusnak gondolt, rosszul elsült mutatvány mögött.
        Tévéből ellesett, szigorúan fantáziamentes meglepik, amikből fájón kiderül, mennyire nem ismer téged “Életed Értelme”.

        Sikítok a manapság trendi, “romantikus” cukrozott takonytól.

        Kedvelés

      • Erre szoktam mondani, hogy hozzatok egy tányért, mert a cukros lé eláztatja a padlót. Erre a válasz: óóóó de illúzióromboló vagy. A romantika nekem illúzió, szemfényvesztés, és abból nem kérek. A mélyen megélt, igazi érzelmek azok érdekelnek. Bármikor, gyertyával vagy anélkül, autóban vagy holdfényes tengerparton. A giccsre azonban érzékeny vagyok. Attól szaladok.

        Kedvelés

      • Erről beugrik az Én és én meg az Irén című, örökbecsű amcsi film, amiben a főhős (akit ki nem állhatok, Jim Carrey) azt mondja (kb.) Irénnek:-Szeretnélek jobban megismerni.
        Irén:-Én is.
        A romantika tetőfokára hááág, érzelmes zenei aláfestés…és a főhős:- Akkor dugunk?

        Kedvelés

      • Neeeem, így kiragadva a szövegkörnyezetből valóban durva, de az egy vígjáték, tele humorral, és direkt ki van hegyezve a skizofrén főhős két teljesen különböző profilja! Az egyik a vad macsó, a másik a félénk , elnyomott érzelmes kisfiú.

        Kedvelés

      • Azért voltak benne olyan poénok, amiknél picit felszisszentem, pedig én aztán közönséges vagyok, nem kicsit.
        Bár épp ezért röhögni is tudtam sokat. 😀

        Kedvelés

      • Én is az Irénre gondoltam. A pite undorító fos. Az amcsi humor nem mindig fekszik nekem.

        Kedvelés

    • Én egyszer vettem részt meglepetésbuliban vagy 10 éve, ismerős házaspár férfi tagja 50 éves, szép kerek évforduló, a család kitalálja, hogy lepjük meg Apukát, stikában sütés-főzés, vendégek-családtagok-rokonok óvatosan sompolyognak a portára, a nagylány feladata az, hogy Apukát már jóval korábban valami mondvacsinált feladattal kicsalja a kertbe, amikor minden kész, Anyuka kimegy a kertbe, Józsikám, gyere már be, ünneplő tömeg a nagyszobában przsgősüvegekkel várakozik, amikor meghalljuk Apukát az előszobából, “Rózsi bazmeg, örökké piszkálsz, épp a tyúkketrecet javítottam bazmeg, hetek óta nyaggatsz miatta bazmeg, már megint mit akarsz, mért jöjjek be?”
      Azóta nem voltam náluk; igaz, nem is nagyon erőltették. 🙂

      Kedvelés

      • Én nem mertem ránézni, de főleg a felesége arcára nem, a férfiak mind sürgősen elkezdtek a pezsgővel foglalkozni, és általában véve mindenki elkezdett nagyon hangosan és nagyon összevissza beszélni. A vacsora alatt az n+1 pohár jóféle házibor aztán megtette a hatását, Apuka ellazult, de Anyuka nem igazán… nyilván volt, akinek ez az egész térdcsapkodósan vicces anekdota-alapanyagot jelentett, bennem a feleség megaláztatása maradt meg. Olyan viszonyban nem voltam az asszonnyal, hogy őszintén beszélgethettünk volna az egészről, én feszengtem, ő is feszengett… az ismeretség megszakadt.

        Kedvelés

      • Nem mertem ránézni az arcára, de a feleségéére sem. A férfiak hirtelen mind elkezdtek a pezsgőbontással foglalkozni, és mindenki úgy általában elkezdett nagyon hangosan és nagyon összevissza beszélni. Később Apukát ellazította az n+1 pohár házibor, Anyukában megmaradt a szégyenkező feszültség. Nem voltam vele olyan viszonyban, hogy megbeszélhettük volna, mi történt, én feszengtem, ő feszengett, nem erőltettük tovább az ismeretséget… néha eszembe jut, és szomorú vagyok.

        Kedvelés

      • Így olvasva, meg, hogy mással történt, vicces. De az ilyen történetek azután élethosszig, minden évfordulókor felnyíló sebek. Így már nem vicces.

        Kedvelés

      • Nekem úgy tűnik, ennyiből, hogy elhangzik ez a kérdés: “Rózsi bazmeg, örökké piszkálsz, épp a tyúkketrecet javítottam bazmeg, hetek óta nyaggatsz miatta bazmeg, már megint mit akarsz, mért jöjjek be?”, még nem lehet tutira megmondani, hogy ez egy (elég) jó kapcsolat-e, persze ha bukméker lennék, nyilván 20:1 körül adnám… az apuka ellazult, anyuka nem, az már erősebb bizonyíték… ha viszont ebből minden évfordulókor felnyíló seb lesz, az a tuti. Annyit észrevettem (szégyellnivalóan sokáig tartott), hogy ha én feszengek, akkor magam körül is sok feszengést látok, ami nem feltétlenül van ott.

        Kedvelés

      • 2 éve kaptam egy szép bejárat-köré-téglaborítást szülinapomra. A két ügyes kezével csinálta, lelkesen…csak nem olyanra, amilyet kértem. Ott, akkor, bőgés lett belőle részemről, ő meg vérig sértődött, mert ugye, nekem semmi se elég jó. Minden évben szülinapomkor előjön neki is, nekem is. 😦

        Kedvelés

      • Holist, töprengtem, hogy mit írjak válaszul; próbálok tömören fogalmazni, mert keskeny a hely a kommentnek. Egy olyan kapcsolat, amiben a fenti szónoklat elhangozhatott, lehet „jó/elég jó” abban az esetben, ha a jó/elég jó kapcsolat mércéje az, hogy a felek válás nélkül lehúznak egymás mellett egy életet, mert mitszólnánakaszomszédok, ajózsiegyrendesembercsontomatnemtöri, megazasszonykötényelegyenelégszéles, lányom. Ha a jó kapcsolatot azok szerint a szempontok szerint mérjük, amelyek ezen a blogon oly sokszor kirajzolódtak (lásd pl. a legutóbbi „mit várunk a férfiaktól” blogbejegyzést), akkor azt mondom: nem, ez nem egy „jó”, sőt „elég jó” kapcsolat.

        Kedvelés

      • FullánkosLepke, én tényleg elég jó kapcsolatra gondoltam, szerintem az nem követelmény, hogy a felek soha ne jöjjenek indulatba, vagy hogy soha ne beszéljenek hülyeséget. Az a követelmény, hogy ezt aztán észrevegyék és a helyére tegyék (“ez volt 1 hülyeség: kicsit sok fröccsöt ittam a roppant unalmas tyúkóljavításhoz, ráadásul rábasztam az ujjamra is kétszer, bocs, egyébként fú, de kínos lehetett neked, ááá” – “oké drágám, baszodalássan, legalább a tyúkól jó lett? És egyszer majd kérni fogunk tőled valamit!” – vagy valahogy így). És hát írtam aztán én is, hogy erre a kisebb az esély, és hogy az események folytatása még árulkodóbb, sajnos… de azt veszem észre (szerencsére), mármint az én házasságomban, hogy még egészen kirívóan hülyének is lehet lenni időnként, ha erre aztán megnyugatóan fény derül és ez tanuláshoz vezet.

        Kedvelés

      • en ket meglepetesbulit szerveztem, az egyiket a szuleim hazassagi evfordulojara a tesommal, tok jo lett, orultek. a masikat a ferjemnek szulinapjara, az is jo lett. jeee.

        Kedvelés

      • Nekem olyan könyveket vett, amit ő szeretne elolvasni, olyan szakácskönyvet, amiből kinézte, hogy olyat szeretne enni. 9 év után vett először ékszert, aminek tényleg örültem.

        Kedvelés

      • Anyám minden évben, minden alkalomra aranyat kap, lassan a testsúlyát kiteszi, igaz, maximum egy szolid nyakláncot és fülbevalót hord.
        Apám rendületlenül vásárolja, mert szerinte így nem kótyavetyélődik a pénz, az arany értékálló, és ez a családi aranytartalék.
        És tényleg örömmel, meg szívből, gonddal válogatja ki, de ez az indok…

        Mondjuk egyszer egy rosszul időzített vásárlásból kifolyólag anyák napjára porszívót választhatott magának, de ez annyira abszurd volt, hogy azóta röhögjük.

        Kedvelés

    • Én szeretem a meglepetést, ha őszinte, mert olyankor nincs izzadtságszaga. Ha olyasmire alapul, ami valóban arról beszél, hogy a meglepő ismeri a meglepettet. (Nyilván ebben az is benne van, hogy ha ismeri, akkor azt is tudja, hogy nem szereti a meglepetést, és akkor nem szervez). Én pl. most pont egy meglepetésre készülök: anyukám imádja az István, a királyt, és én is a méhében kezdtem hallgatni. És most a 30. évfordulós Alföldi-rendezésre van jegyem, és elhozom, és imádni fogja. Alig várom 🙂

      Kedvelés

  4. Nagyon örülök, hogy nem vagyok klasszikus romantikus. Sokkal nehezebb így átverni az embert. Az efféle meglepetések leginkább frusztrálnak, mert úgy érzem, felettem történik valami, én kimaradok, elfogadásra, sőt örülésre vagyok kényszerítve.

    Ismerek egy nőt, akinek egy durván bántalmazó házasság után egy új kapcsolata lett. X év együtt járás után a fiú összebeszélt a lány (fiatal nőről beszélünk) szüleivel és csináltak egy meglepetés lánykérő partit. Ő csak hazament, ott tömeg, buli, stb és egy teátrális lánykérés. A nő sírógörcsöt kapott, plusz teljes összeomlást, ő ugyanis még ekkor sem volt biztos abban, hogy még egyszer szeretne gyűrűzést, itt azonban olyan kényszerítő erők voltak, amiben boldognak illik lenni egy szempilla rebegtető igennel. Sose heverte ki azt a napot és azóta irtózik minden helyzettől, amit mások cuki meglepinek hívnának.

    Kedvelés

    • Feltűnt neked, hogy mostanában hány olyan hír van a neten, hogy valaki világbajnoksági döntő, kupameccs, akármilyen más rettentő fontos és a világ szeme láttára zajló esemény során kéri meg “szíve választottja” kezét? _Ilyen_ nagy befolyása van a hollywoodi romantikus cukrostakony filmeknek…?

      Kedvelés

      • Volt egy – tán amerikai? – lány, aki nemet mondott. Legszívesebben megöleltem volna. 😀

        Kedvelés

      • Kedvenc Gilmore girls sorozatomban a tömeg előtti lánykérésre annyi volt Rory válasza, hogy ,,Beszélhetnék veled odakint?” És nem lett házasság. Ami egyrészről pofon a holivúdi cukormáznak, másrészt nagy lépést az emberi… ja, nem, szóval nagy lépés a sorozatíróknak és -nézőknek.

        Kedvelés

      • jó kis játszma lehet ez is. el tudom képzelni, hogy valóban bizalmi viszonyban van a pár, és akkor lehet tényleg jó egy ilyen meglepetés, de szerintem is inkább játszma gyanús.
        én arra nevelem a gyerekeimet elég konkrétan kimondva a témában, hogy hasonló helyzetben – ha nem akarják azt amit a helyzet sztereotipikusan követelne – ne azt kelljen érezniük, hogy nekik ciki, hanem hogy lendületből, higgadtan és gyorsan küldjék el a manipulálót és az egész asszisztáló tömeget nagyon meleg éghajlatra. vagy ha szereti az illetőket akkor békésen mosolyogva.
        túl azon, hogy jól megvédik magukat még jó gag is, és szerintem tiszteletet ébreszt a környezetben hosszú távon.

        én a meglepetés ajándékokat sem szeretem. egyszer kaptam egy medált, hát nem nézett ki éppen rosszul, de nem venném fel. majd megveszem magamnak azt amit szívesen hordok. azt viszont nagyon szeretem, ha pl. olyan sajtot kapok amit imádok, de itthon nem lehet kapni, és ezt tudja rólam valaki és azt hoz amikor arra jár ahol lehet kapni. nekem ez az igazi romantika.

        és igen, azzal nagyon egyetértek, hogy fajsúlyos döntésekben ne romantikázzunk, meg dagályosodjunk, hanem üljünk le beszélni.

        Kedvelés

      • Igen, igen, igen. És arra fogékonyaknál (nőnél, férfinél is) az emberi, a valódi sivárnak és unalmasnak tűnik. Sokan megkérdezték tőlem, hogy hogyan kérte meg a férjem a kezem, és rendre egy száraz “Hát ez nem volt valami romantikus” a válasz, amikor meghallják, hogy félkómásan, filmet nézve, úgy először nem is hallottam miről beszél, mert éppen centrifugázott a mosógép. És hogy nem megkért, hanem felvetette, hogy a számunkra nyilvánvalót voltaképpen a család tudomására is hozhatnánk. És hogy én sem törtem ki örömkönnyekben, hanem egyetértően bólogattam.

        Kedvelés

      • Ez de vicces! Nálunk se volt romantikázás, a barátnőm konyhaasztalánál ültük, épp ott laktam, és egy késő esti órán, vacsora után felvetette.

        Kedvelés

      • Zugloi mocskos vasutallomas ket het egyuttjaras utan a vonatra varva megbeszeltuk, aztan fel ev mulva unnepelyesen megkerdezte,hogy tudnek-e vele elni majd az igen utan aludtunk egy jot 😀

        Kedvelés

      • Milyen érdekes egybeesés. 🙂 A napot az egyik barátnőm családjával töltöttem, beszélgettünk erről-arról, a legnagyobb lány (25 éves) pedig egyszer csak nevetve megjegyezte, hogy a minap arról kérdezte az édesanyját, tán mesélné el, hogy kérte meg a kezét a férje – amire a válasz “Hát, nem is tudom, már nem emlékszem” volt. Ugyanezen kérdés az apjához intézve, válasz ugyanaz. Ez a két ember valahogy teljesen természetes módon, napról napra kötötte egyre szorosabbra a kettejüket összekötő szálakat… és ennek tükrében olyan szomorúak a “megismerkedésünk hónapfordulóját ünnepeljük Rolival, volt pezsi és kaptam névre szóló plüssmacit” típusú f*szbook-bejegyzések. Szerintem. 🙂

        Kedvelés

      • Az nem úgy van, hogy akkor a lánykérés évfordulója miatt azontúl már muszáj a nőnek is végignézni a kupadöntőt?? 🙂

        Kedvelés

    • Jaj de rémes. Lehet, hogy még jól is érezte megát a kapcsolatban és szerette a fiút, akkor hogyan tud ilyenkor jól kikerülni a helyzetből? Micsoda buta,figyelmetlen,üres dolog. Ismét a bejegyzés miatt értettem meg azt, miért lettem rosszul, amikor az addig jó barátnak hitt fiú se szó se beszéd a pályaudvaron megjelent egy vörös rózsával, boldog, bárgyú mosollyal az arcán, a tömegben, mindenki minket néz, lassított felvétel, és meg bőgőrohamot kaptam, és kiabáltam, annyira átverve éreztem magam. Null előzmény arra, hogy megváltoztak az érzései. Persze én lettem utóbb az idegbeteg csaj, azóta is félve néz rám, a barátságnak azonnal vége lett.
      De mindennek alapja az a feltételezés, hogy én csak örülhetek, csak megtisztelve érezhetem magam, ha valaki virágot vesz, megkéri a kezemet, “elvisz” Párizsba(mintha magamtól nem tudnék elmenni) blabla.
      Mennyivel romantikusabb egy átgyalogolt-beszélgetett-nevetett éjszaka után, mikor mindenki már munkába megy hajnalban, a műszakváltó taxisok között a taxis kocsmában kávézni, vagy hajnali piacra menni reggeliért ( v.ö. Björk dala-There’s more to life then this-…to get the first bread in the morning…)

      Kedvelés

  5. És a rádióban küldött dalok: Édes szerelmemnek, Mancinak és kérem, hogy bocsásson meg, mert ő nekem a minden. Vezeted az autót, hallod és reagáljál valamit.
    Én gondoltam rá, ha nekem volna ilyen és megkérdezné az illető: Na, hallottad? Azt mondanám, nem. Vagy valami ilyet.

    Kedvelés

    • Engem élő adásban hívatott fel az exem ami direkt ilyen kibékítős volt. Mivel a szakításba nem tudott belenyugodni, már túl volt a folyamatos munkahelyi zaklatáson (taxi aljában bújva a teremgarázsból ezerrel kihajtva tudtam csak kijutni), az erkélyemre felmászáson (ezt többször eljátszotta, többször rá is kellett hívni a rendőrséget), kétszer elrabolt ebből egyszer próbált megerőszakolni (rendőrség a tépett ruhámra sem lépett semmit, mondván ha valami történik, majd akkor), három évig követett váltakozó intenzitással, időnként vörös rózsát bevetve.

      Visszatérve a rádióra, nem tudtam, hogy élő adás, azt hittem először valami vicc, pont vizsgákra tanultam ezerrel. Aztán kiosztottam az ürgét, hogy mit akar itt összehozni valakivel aki zaklat, a kapcsolatunk ideje alatt állandóan vegzált, hogy tornázzak eleget, el ne hízzak (nem vagyok hízékony, és magamtól van igényem mozogni, köszi), ezen kívül megcsalt egy pornóssal, mert extrém szexet csak nem kérhet a barátnőjétől. Amikor kiraktam, nem hitte el, de azért benzinpénzt akart tőlem kérni, mert a Farkasréttől levitt a Déliig kocsival (ő is pont arra ment dolgozni egyébként). Megkérdeztem, szerinted ez az álompasi? Hát el kellett ismernie, hogy nem. Ez már egy tizenöt éves történet, tavaly télen üzenetet kapok Facebookon tőle, bejött az élet,Miamiban van fél éveket illegálisan dolgozik művészként meg valami motoros cégek arculatát csinálja, nem lenne-e kedvem kijönni, és kincsként őrzi a tőlem kapott pizsamát a mai napig. Írom vissza, hogy nem, jól elvagyok Brüsszelben a legális munkámmal, épp egy törvénytervezeten dolgozom. A válasz szerint én mindig is fenn hordtam az orromat, de megérdemlem, hogy senyvedjek egy országban, ahol rossz az idő, bezzeg ő örök napsütésben él. Itt tiltottam le.

      Egy másik volt pasimmal olyan tíz évig jóban voltunk, de aztán elhívott egy svájci hétvégére, mert ő akkor már ott élt, azután, hogy évekig ha hazajött, sokszor nálam lakott. Megkattanhatott, mert kitalálta, hogy jöjjünk megint össze és meglepetésként el akart vinni Heidelbergbe bemutatni a mamájának (erről a meghívásban persze nem volt szó, csak arról, hogy ideje a vendégszeretetemet viszonozni). Amikor kiderült a víkend valódi célja és nemet mondtam, a vasútállomásra alig akart kivinni, mindennek elmondott, meg mennyibe került neki a hétvége (otthon ettünk, és túráztunk). Ezt azért éreztem különösen gázosnak, mert előre jeleztem, hogy nagyon komoly magánéleti válságban vagyok, és pihenni szeretnék, milyen jó lesz kikapcsolódni stb.

      Szóval én már nagyon cinikus vagyok a romantikus pasasokkal, inkább legyen érzelemgazdag és tudjon kommunikálni, azzal többre megy az ember.

      Kedvelés

      • Ez nem kispálya. Hihetetlen, hogy mit megengednek maguknak. Hogy kilóra meg akarnak venni. ÁÁÁ

        Kedvelés

    • “És a rádióban küldött dalok: Édes szerelmemnek…”
      Múltkor alig akartam elhinni, mikor beolvastak egy olyan üzenetet a rádióban, hogy “a következő dalt Krisztián küldi szerelmének, Borisznak és üzeni, hogy örökké bla-bla…”. Emlékszem, még meg is jegyeztem a férjemnek, látod van remény és talán egyre elfogadóbb ország lesz ez is. Sajnos a szám végére jött a helyre igazítás, hogy elnézést az előbbi bakiért, természetesen nem Borisznak, hanem Borisnak szólt az üzenet. Kár…

      Kedvelés

  6. Ó, pipálom a listát én is, orchidea helyett volt 50 szál vörös rózsa, “rádíratom a lakást” helyett “a javadra fogok végrendelkezni”, a “legyen még egy gyerekünk” helyett “akkor most csináljunk gyereket”. Igaz, ugyanazzal a lendülettel a mondat úgy folytatódott, “Majd te neveled, mert a munka mellett erre végképp nincs időm, de a hétvégéket így is együtt töltjük, cicám.” Akkor Shakespeare-drámának tűnt, most már csak röhögök az egészen.
    Apropó, pont akkor voltam a Madách téren, mikor bontogatták a molinókat – azt hittem, valami eszement reklám, csak arra nem jöttem rá, milyen terméket reklámoz. Most már tudom: Rrrrrromantikátttt! 😀

    Kedvelés

  7. Gyere hozzám feleségül, egy szakítás után. Megvolt.

    Nekem alapvetően az udvarlós gesztusokkal – virág, étterem, levél stb. – az a bajom, hogy ha megvan a kölcsönös érzelem és közös hullámhossz, akkor klasszak, de csak azért én nem fogok senkibe beleszeretni, mert ezeket rendeltetésszerűen előadja. Ha nincs lelki összhang, akkor még kínos is, hogy mit nyomul.

    Kedvelés

    • Nekem az volt meg, hogy “ha elkoltozol velem alberletbe (vagyis kifizeted) akkor utana esetleg megkerem a kezed” es ezt mar azutan hogy kirugtam most rohogok akkor kicsit ideges lettem

      Kedvelés

  8. Nagyon kellemetlen lejönni az ilyen gesztusokról. Pedig egy jó ideig elsősorban erre gyúrtam, és őszintén komolyan gondoltam az egészet. Aztán apránként, fájdalmasan szembesülni azzal, hogy ezek mind többé-kevésbé míves hazugságok. De legelsősorban is saját magammal szemben. Valamennyire hiányoznak mondjuk, a lelkesedés meg a melodráma. Meg nem is. Lényegében a versírásnak kábé annyi lett (egyelőre legalábbis, még nem adtam fel teljesen, csak lesz ennél fontosabb mondanivalóm is még az életben). Viszont mások tirádáit is más szemmel-füllel, nem részvétlenül, de kritikusan. Szerintem az egész távolodás a nehézromantikától az őszintébb csend felé vállalható, valódi. Kinőttem, mint az akciófilmeket.

    Kedvelés

    • “Aztán apránként, fájdalmasan szembesülni azzal, hogy ezek mind többé-kevésbé míves hazugságok.”
      mesélj még erről légyszi, ha van kedved, mi a hazugság és mi az ami utána jön, ami már nem? mi van emögött? hogy néz ez ki férfi szemmel?

      Kedvelés

    • @hirlando:okay here goes…
      először azon kapod magad, hogy ismétled. azt, ami elvileg megismételhetetlen. vagyis akkor ez kamu.
      keresel egy következő, vagy még-következő hmm, alanyt, akivel el lehet játszani a nagyszerelmes műsort. érzelmileg benne vagy 110%-ig, csak épp a sokadik pofáraesés/elutasítás/összeomlás/visszaomlás után már kezd nevetségessé válni az egész, lassan nem hiszed el a saját szöveged. megkopik, és ezen muszáj lesz elgondolkodni. mik is ezek a legszentebb szép érzéseid valójában.
      (vagy simább út a megkeseredés, cinizmus, nőgyűlölet, öngyűlölet. magam ellen sokat fordultam, a többit több-kevesebb lélekjelenléttel igyekeztem-igyekszem elkerülni.)
      szóval az egészbe valahogy kilúgozódik az ember, érzelmileg. és vagy képes venni a kanyart, vagy… én még mindig veszem, és nem látom a végét.
      sokszor mondtam már magamnak és másoknak, hogy már látom a végét, pedig nem. ez is egy kis tanulság: amit már látsz, az sosem a vége.
      szóval megpróbálni nem hazudni, az egy nagy és hálátlan művelet. először lényegében szét kell verni mindent, stukkóstul, aztán megpróbálni visszaépíteni ezt-azt, de közben lesz bőven kudarc, mindenféle érzelmi és intellektuális hajótörés. meg persze váratlan jó is, de megérkezés, az sosem.
      “normális” alapesetben össze-vissza vannak az ember vágyai és elvárásai az emberi kapcsolatok valóságához képest, a saját valóságodhoz képest, és ahelyett, hogy a környezetünktől eszközöket kapnánk ennek rendezéséhez, főleg csak további triplacsavarokkal gazdagodik, aki tudatosan “rendezni” próbálja magát. ebben nem csak én magam, és a közvetlen környezetem meg az életeseményeim ludasak, hanem ez az egész társadalmi tákolmány, ami csak ontja a rosszabbnál rosszabb agyrémeket, hogy így meg úgy kell élni. tiszta horror, komolyan.
      …végül talán nem teljes önbecsapás megérkezni – de siettetni, kicsikarni, kizsarolni mindenképp az. amióta “keresem magam” vagy nem is tudom, minek nevezzük ezt , hát, meglehetősen kevés emberrel juthatok közös alapra. nagy szerencse, hogy sikerült egymásra találnunk és együtt maradnunk a barátnőmmel, aki nagyon sok minden másban különbözik tőlem, viszont így ezt az egészet vágja.
      és már nem mondom, hogy nem bánom néha, hogy így kiiktattam magam, talán el is kallódtam, nem tudom. viszont nem akarok többet ártani se magamnak, se másoknak, erre törekszem, tulajdonképpen nem többre, mint egy ilyen remánytelen mikrovállalkozásra, ami nekem már életcélnak is bőven elég. különös tekintettel arra, ahogy mások úgy látom, általában teljes erővel ártanak maguknak és másoknak, hogy aztán megmondják nagy hangos kórusban, hogy mi a normális és követendő.
      kicsit elnyúlt ez a “válasz” de nekem túl nehéz nem összefüggéseiben írni ilyesmiről.

      Kedvelés

      • először is köszönöm a választ. azt hiszem egészen pontosan értem, mostanában egészen hasonlókat mondtam pár embernek arról, hogy én miben vagyok.

        ezt pont így élem meg: “keresel egy következő, vagy még-következő hmm, alanyt, akivel el lehet játszani a nagyszerelmes műsort. érzelmileg benne vagy 110%-ig, csak épp a sokadik pofáraesés/elutasítás/összeomlás/visszaomlás után már kezd nevetségessé válni az egész, lassan nem hiszed el a saját szöveged. megkopik, és ezen muszáj lesz elgondolkodni. mik is ezek a legszentebb szép érzéseid valójában.”

        és ezt is: “sokszor mondtam már magamnak és másoknak, hogy már látom a végét, pedig nem. ez is egy kis tanulság: amit már látsz, az sosem a vége.
        szóval megpróbálni nem hazudni, az egy nagy és hálátlan művelet. először lényegében szét kell verni mindent, stukkóstul, aztán megpróbálni visszaépíteni ezt-azt, de közben lesz bőven kudarc, mindenféle érzelmi és intellektuális hajótörés. meg persze váratlan jó is, de megérkezés, az sosem.”

        csont nélkül, pont így. bár még hiszek a megérkezésben. kérdeznék még, de nem akarok túl sok időt és figyelmet kérni tőled, majd menet közben.
        írod, hogy korábban versek voltak. ezekről amiket itt piszkálsz nem írsz valahol? nincs blogod vagy ilyesmi? amiket mondasz az falat kenyér kategória számomra és gyanítom, hogy potenciálisan sokak számára.

        Kedvelés

      • valójában azért nem nagyon merek belekezdeni ilyesmibe, mert sok kitartást és önbizalmat (és nyilván ugyanennyi figyelmet és munkát) igényelne, és attól félek, hogy nem fogom bírni. (régebben írtam aránylag tiszavirág blogokat meg mindenféle írós-résztvevős izéket, van mire alapoznom a félelmem – persze mindig van.) régóta csak halogatom, hogy tényleg kihúzzam magam és tegyek egy bátor lépést, aztán még sokat.
        de jól esik ez a felhívás, nagyon köszönöm nektek. tényleg sokat jelent.

        Kedvelés

      • értem. írj itt akkor sokat, aztán majd megérik :)!
        és ha sokat jelent, akkor még egyet túlzás nélkül: szerintem nagyon fontos amit mondasz és még azon is túlmutat. nézd meg ezt a blogot. nők, sokan, sokfélék, nagyon sokfélék, mondják, firtatják, firtatjuk itt maguk között, akarjuk és vágyjuk a kommunikációt a nemek között és nincsenek válaszok, vélemények, érvek, szempontok, amikhez lehet viszonyítani, amin lehet gondolkozni, amit érteni lehet és elfogadni. döntően a nők ekézése zajlik még itt is, pedig Éva elképesztően keményen és jól őrzi a békét és tartja féken a trollkodást. pár hónapja olvasom még csak a blogot, de szinte nincs értelmezhető férfi szempont. amit te fent írsz, nekem az a férfi szempont, és rendesen vissza kell fognom magam és a kérdéseimet. mint a falat kenyér. tényleg.
        fontosak vagytok, fontosak a férfiak, akarjuk a kommunikációt.
        abból amiket és ahogy írsz nyugodtan feltételezem, hogy ezt a helyén fogod érteni és nem ego legyezésnek. írj, írjatok, beszélj, beszéljetek.
        vagy hogy Évát idézzem tegnapról: “És beszélgessünk!”

        Kedvelés

      • A történetedben nekem az a tanulságos, hogy szerintem igen nagy szabadságfokkal indultál, egy szabadságszerető közegben, ha jól látom a középiskoládat a fb-n, és az is ennyire elbaszott kezdetet tesz csak lehetővé? És tanulunk, nagyszerű, de ez a sok kitérő, rükverc, ezek a mi legszebb éveink voltak!

        Én itt az utóbbi hetekben felépítettem egy mítoszt, hogy mi pestiek milyen bűnösek és cinikusak vagyunk, lábbal tiporjuk az igazi, régi értékeket. Most meg napokat beszélgettem egy nővel Gödöllőn, és azt gondolom, letenni a konvenciókat, az hatalmas szabadság, és a jóság, a működőképesség, az őszinteség az eredmény, felelősség, minden, és a tragédia is kevesebb.

        Kedvelés

      • well, nem akartam elmesélni egész szövevényes életemet… az iskolámtól (mit mondjak, a hetedik volt, közben buktam és brillíroztam sok elit helyen) sokat kaptam, és jó volt ott nekem. az elbasztott kezdet és végzet pedig komoly vergődés, mire már főleg csak rajtunk múlik. nem haltam bele, nem lettem öngyilkos vagy szörnyeteg, függetlenül és egyre elviselhetőbben fenntartom magam: ez is több, mint sokan elérhetnek. a szabadságra is fel kell készülni, vagy legalább nem belefulladni. vagy ez, vagy valami “sikerrecept”, nix szabadság.

        Kedvelés

      • Egyébként a lányok sem azzal bonyolódnak össze, aki annyira kéne nekik, ez a reménytelen sóvárgás, úgy látszik, minden ifjú lényre jellemző, csak minket legalább szánalmas, teátrális akciók felé nem nyoma szocializációnk, de ugyanúgy kínlódunk, és csinálunk hülyét magunkból.

        Kedvelés

      • Bizony-bizony. Másfél évig epekedtem, nem is kicsit teátrálisan az elérhetetlen szőke herceg után az egyetemen.

        Kedvelés

      • Hajh. Én az egész egyetemet egy plátói szerelemre vesztegettem el (a nem-szerelmes másféle próbálkozások mellett). És a legkínosabb, hogy nem bántam meg.

        Kedvelés

  9. Nekem is a meglepi-lánykérések jutottak eszembe.Te vagy a szemét, hálátlan ribanc, ha nem mondasz igent.
    Én egyszer egy pasimnál voltam, és a hiányzó érzelmi melegséget akartam pótolni azzal, hogy legyen romantikus esténk. Teleraktam mécsesekkel a galériára vezető lépcsőt, a galériát két kezével csinálta, mint ahogy az egész lakását is. Gyanakodva, rossz érzésekkel várt a konyhában, aztán behívtam. Ránézett, és közölte, hogy most ezeket gyorsan szedjük le, mert ha kigyullad, nem áll jót magáért. És igaza volt. Azért volt romantika, de ő nem így képzelte.
    Aztán szerveztem a férjemnek meglepi szülinapi-partit, hátha… Időben kapcsoltam, egy héttel előtte szóltam neki, mert tudom, hogy nem bírja az ilyen meglepiket. De a szülinap jó volt, mindenki jól érezte magát, régi barátai eljöttek stb. Utólag mondta, hogy neki semmit nem jelentette, mert annyira maga alatt volt, hogy úgy érezte, ő ezt nem érdemli meg.
    Ott, a szülinapon mondta egy házaspár, hogy a fickó mindig szól előre kerek évfordulók előtt, hogy a felesége meg ne próbáljon meglepit szervezni, mert az válóok. Nem is szervez.

    Én azért elviselném, hogy néha meglepjenek valami vidámmal, pl egyik barátnőm egyszer a lakásunkba csődítette a barátainkat, akkor még egyetemista voltam, és nagyon jól esett.
    De a random virágszálakat, amiket a fiammal együtt nyújtanak át, én se bírom. Semmi jelentősége, semmi munka nincs benne, fölöslegesen elkölt 4-500 pénzt. Eljátszom, hogy de kedves, meg persze, anyának jár néha, de anyának akkor régóta már csak a pofája járt.

    Szerintem a férfiaknak ez a gesztusa a ráhangolódás totális hiányát jelzi. Aki befürdik egy teátrális gesztussal, azt jelenti, hogy fogalma sincs, minek örülne a másik.

    Ez egy tanulságos video, lánykérés, de előtte még kicsit megalázzuk az a lányt, hogy aztán még jobban értékelje, micsoda gigarendezvényt szerveztem a számára:

    Kedvelés

  10. még süldő kamaszlányok voltunk a barátnőmmel, mikor kitaláltuk, hogy kimegyünk egyik este az erdőbe sátrazni meg borozni. minden tök jó volt, sokat röhögtünk. valamikor éjfél után egyszer csak a semmiből, mindenféle előzetes megbeszélés nélkül felbukkant a barátja. az erdő közepén. hogy ő csak aggódott, és eljött megnézni, minden rendben van-e. nem örültünk, sőt. és mi szégyelltük magunkat, hogy elég bunkón haza lett küldve. és ma is érzem azt a furcsa “rajtakapottság” érzést a gyomromban.

    Kedvelés

    • ja, és másnap reggel meg megjelent az a srác ugyanott az erdő közepén, akitől a sátrat kaptuk kölcsön, hogy csak segíteni jött, mert nem volt biztos benne, hogy egyedül is össze tudjuk hajtogatni(!) a sátrat.
      és sajnos ez utóbbit még gavallérosnak is találtuk akkor.

      Kedvelés

    • Idei sztori, szimpatikus csoporttárs, összebarátkozunk, összejön egy sráccal, aki kifelé bűbáj, de barátnő szeme többet nem csillog, egyre sápadtabb, anorexia, bulimia előjön. Kora tavasz tájékán összeomlás, ő meg akarja menteni a szerintem szociopata srácot (barátnő mellett persze még hajnali négykor smsezget az éppen férjhez menni készülő exének, akit szerintem titokban kúrogat), aki ugyanezt csinálja, váratlanul beállít a délutáni sütögetésünk közepébe és vitát provokál, kontrollálni próbálja a barátnőmet, már előtte sokadik kísérlet, hogy leválassza őt az összes barátjáról. A srácot kiosztom, erre ő taktikát vált és két hónap múlva azt veszem észre, hogy nincs barátnőm, azóta pár üzenet, volt itt pár napig, amiről azt állítja csak egy nap volt. De pont ugyanez a rajtakapottság érzése volt végig a gyomromban.

      Kedvelés

  11. !!! Hát nem csak én utálom a meglepetést? Meg a kényszerű örülést? Éltem az USA-ban, és ott elég sok megvetésben volt részem, amiért nem örültem tapsikolva-lelkendezve a meglepiknek, ajándékoknak, stb. Szar színész vagyok, de mostanában is azon kapom magam, hogy próbálom eljátszani az elvárt örülést.
    A romantikus kliséktől meg borzongást kapok, ha vörös rózsával látok férfit, előre sajnálom a nőt.
    Ja meg úgy a kapcsolati klisék általában. Első randira mozi? Kérdezte, mit nézzünk. Akkor játszották az Ördögűzőt a mozikban, mondom az jó lesz. Nekem tetszett, de több randi nem volt 🙂

    Kedvelés

      • Ezek klassz filmek 🙂

        Tényleg szeretem az ilyeneket, de pl. a fiam barátnője eléggé kevéssé tolerálta, hogy ilyesmibe mentek először moziba. Azóta megszokta, több éve együtt vannak. Szerintem ő (a kislány) irányít a kapcsolatukban, ha egyáltalán valaki viseli a kalapot, de ez egyáltalán nem baj, gyümölcsözőnek látom a kapcsolatukat.

        Idén szülinapjára azt kérte a gyerekemtől, hogy főzzön neki egy komplett ünnepi menüt. Jól megoldotta, előzőleg megbeszélte velem, mit főzzön, ahhoz mi kell, hogyan kell elkészíteni, és állítólag pompásan sikerült 🙂
        Desszertnek tiramisu volt, előtte brokkoli krémleves, a főétel sajtos rakott csirkemell és igazi krumplipüré 🙂
        Szó ami szó, nem túl nagy katuska a fiam, de máskor is előfordult már, hogy főzött csajoknak, nekem is mindig kitalál valami saját tervezésű ajándékot, tudja, hogy nem a pénzbeli értéke számít.

        Kedvelés

  12. De akkor, mégis, milyen meglepinek örülnék? Mert van olyan, aminek igen. Megszervezi, hogy a gyerekek hol legyenek. Vagy jöjjenek ők is. Kitalálja, hogy hova menjünk, mit csináljunk. Kifizeti, nem az én pénzemből. Odavisz, és ami ott van, annak mind örülünk. Vagy: elküld otthonról, és mire hazajövök, van rend, van vacsi, amit vagy főz vagy rendel, van hozzá bor, este meg masszázs. Ilyenek. Ami rólam (is) szól.

    Kedvelés

    • Rég volt, de azóta sem sikerült ennél szebb, kölcsönkért egy autót, és elvitt oda, ahová már régen vágytam, nem volt teátrális, nem került sokba, és még most is melegít.
      Utálom viszont a menetrendszerűen érkező virágot szülinapkor meg házassági évfordulókor … mert már nem megyünk sehová.

      Kedvelés

      • Ó, jaj. Igen. Házasság első hónapja, éjfélkor be a Wartburgba, irány Szentendre, Dunapart, hegedül nekem. Ezek eltűnnek, nyom nélkül, milyen mély a múltnak kútja.

        Kedvelés

    • Annyira szeretem a férjemben ezt a hétköznapi, természetes, önmagától jövő romantikát. A kezdeti viharok után a házimunkát felosztottuk, az egyetlen neuralgikus pont a mosogatás, ezt mindketten gyűlöljük, ezért felváltva csináljuk. Ha a férjem kedveskedni akar, akkor az én soros napjaimon elmosogat mire hazaérek, rendet rak, és virágot szed a kertből az ebédlőasztalra.
      Szerintem ennél romantikusabb nincs.
      Lehet, hogy földhözragadt vagyok, de ezek a gesztusok még a saját kézzel készített jegygyűrűinknél is jobban megmelengetnek.

      Kedvelés

  13. A megvevős és a kibékítős romantika. Hogy én mennyire utálom. Mert nekem lett bűntudatom mindig, ha nem adtam el magam vagy nem békültem. És a szégyen, a ciki, ha közönség előtt történt.

    Néhány évvel ezelőtt egy társkeresőn nyomult rám egy fickó, aki nekem nem, de nagyon nem tetszett. Sosem láttam, sosem beszéltem vele, az írása alapján tudtam hogy nem, nem, soha. A mai napig rejtély, hogy hogyan, de kinyomozta a nevem, és a munkahelyem, és csomagokat hagyott ott nekem, drága színházjeggyel, apró ajándékokkal, meg egy telefonszámmal. Borzasztó kínos volt, nem akartam elfogadni, felhívtam (nem a saját számomról), odahívtam, visszaadtam, elküldtem. Elérte a célját, végül nyert a fickó, találkozott velem, láthatott, pedig én nem akartam.

    Egy másik hasonló eset volt, amikor egy frissen megismert sráccal beszélgetve szóba került, melyik bicikliúton járok dolgozni. Egy reggel ott várt egy névtáblával a sarkon, virágcsokorral, egy egy uzsonnástáskába csomagolt reggelivel. Én persze úgy lefagytam, mert éreztem a romantikát, de még annyira sok volt, felületes ismerkedés után. Amikor pedig kiderült, hogy három napja várt ott sikertelenül, és ezt fényképekkel dokumentálta, amit természetesen elküldött nekem, már nem volt őszinte a mosolyom. Marhára örültem, hogy egy csomó ember tudta már, hogy itt Devorah Levnek nagy meglepetés készül. Ugyanez a fickó, egy botrányosan rossz randi után (mert persze elmentem, elérte a célját ő is, bűntudatom volt) nem értette, hogy miért nem akarok vele pezsgős-naplementés piknikre menni. Hányinger.

    A szakítás utáni romantika is megvolt, az egyik barátom, miután módszeresen évekig, a szakítás gondolatára lovaggá változott, és anyámnál (!!!) hagyott ékszereket és rózsacsokrokat nekem, és sírva (!!!) kérte, hogy beszéljen rá, hogy béküljünk.

    Egy másik fiú pedig három hónappal a szakítás után, térden állva megkérte a kezem, egy buliban, jó sok ember előtt. Én komolyan nem tudom, hogy mire számított.

    Kedvelés

      • Ne. Jajj ne.

        Amúgy tényleg meg vagyok verve, de nem a szépséggel, hanem hogy minden hülye megtalál.

        Most éppen rendőrségi üggyé kezd válni a zaklatóm. Túllépte a határt, ami a blogtalálkozón még vicces sztori volt, mára félelmetes. Figyel, K
        követ, zaklat, rágalmaz. Elmegyógyintézet az egész, tényleg.
        Ehhez képest a virágcsokros útonálló lágy trubadúr.

        A rendőrségen meglepően együttműködőek voltak, pozitív csalódás, semmi gúny, vagy hibáztatás.

        Kedvelés

      • Ebből is kiderül, hogy a nőknek semmi se elég! 🙂
        Azért egy tibi-Évus duó olyan ajánlat, de olyan. Neki meg nem kell. Áhh..

        Kedvelés

      • A viccet félretéve, a rendőrség ilyenkor mit tesz? Lehet egyáltalán valamit?

        Kedvelés

      • Igen.
        Eleinte rajongó majd dühös emailek jöttek nekem hol valós, hol kamu címről, aztán emailek kamu címről a férjemnek, mindenféle ködös zagyvaság arról, hogy ő figyel engem, és megcsalom a férjem. (Hol női néven, hol férfi néven, egy közös van benne, hogy munkatársnak adja ki magát.)

        Emellett napi 10 hívás egy ismeretlen számról a férjem hivatalos telefonszámára, amiről később megírta, hogy ezek jelek, amik velem kapcsolatosak, mert figyel, de a jelentését, azt majd később tudatja.

        Fenyegetések szintén a férjemnek, hogy megerőszakolja a húgát is. A rendőrségen azt mondták, hogy amiatt, hogy az ökör leírta, hogy ő telefonál, feljelentés alapján a telefon könnyen lenyomozható, innen pedig miénk a pálya.

        Nem akarom félrevinni a témát, de annyiban kapcsolódik, hogy ez is romantikusnak gondolt udvarlásból indult.

        Kedvelés

      • És _egyáltalán nem_ viszed félre a témát mindezzel – épp ellenkezőleg. A bántalmazó viszonyok lényegében mindig bazinagy romantikus gesztusokkal kezdődnek, a végüket pedig ismerjük. Nagyon fontosnak tartom, hogy elmesélted mindezt.

        Kedvelés

      • Csinálták anyámmal, rettegtünk, és most valaki velem is, bár az még enyhe, de már ijesztően régóta nem kattan le rólam.

        Kedvelés

      • Ezt fullankos lepkenek irom, csak nem tudtam hozza posztolni:
        nem minden esetben kezdodnek a bantalmazo kapcsolatok bazinagy romantikus gesztusokkal, van, hogy a ferfi abszolut semmit ‘nem tesz le az asztalra’, ugyanis elvarja, hogy marpedig igenis ot kell meghoditani, mert ezrt meg azert stb.
        Ilyenkor a no teper, ferfi elvezkedik, majd talan! ‘megadja magat’, onnet a forgatokonyv mar kb hasonlo, mint a romantikus gesztusok eseteben.

        Kedvelés

      • De mit tudnak tenni? Mik az eszközök ilyenek ellen? Vannak egyáltalán eszközök? Diliházba csukják? Mit lehet tenni???

        Kedvelés

      • Van rá rendelkezés a Büntető Törvénykönyvben, a zaklatás szabadságvesztéssel büntetendő. Ha bizonyos bűncselekmények esetén felmerül, hogy a vádlott nem épelméjű, orvosszakértőt rendelnek ki, ha pedig igazolódik, hogy tényleg nem épelméjű, akkor kényszergyógykezelésben részesül.

        Kedvelés

      • Azt mondták, hogy általában elég visszatartó erő szokott lenni a bíróság- ha nem teljesen őrült. Ha az, az pedig kiderül.

        Kedvelés

      • Ha nem őrült, akkor általában az ilyen ember már a rendőri fenyegetéstől – mármint, hogy a rendőrség tényleg foglalkozik az üggyel – leáll, ugyanis a bátorság nem az erőssége az ilyen zaklatónak.

        Kedvelés

      • Aki ilyeneket csinál, az nem lehet komplett. Meg aztán marha lassú az igazságszolgáltatás. Közben annyi minden történhet.

        Kedvelés

      • Hát teljesen nyilván nem normális, de ha a rendőrség azonosítja, és megjelenik nála, ha látja, hogy TÉNYLEG nyomoznak, akkor lehet, hogy megijed.

        Kedvelés

  14. És ha már hálivúd, összeveszés, egymásra találás és naplementébe lovaglás a filmvásznon. Mikor megjelent Magyarországon az első Twilight-könyv, a baráti körömben lévő három kiskamasz lány gyakorlatilag egyszerre kezdte el olvasni, és egymásra licitálva tódították, hogy milyen őrülten remek ez a mű. Nagyon jó viszonyban vagyok velük, érdekel a sorsuk, mit gondolnak, mi történik velük – így hát én is elolvastam a remekművet, és levágott a fejemben az a közmondásos biztosíték, az okát elő is adtam a következő összejövetelünkkor. Ez a káprázatos vámpírregény a klasszikus bántalmazó férfi-nő kapcsolatot idealizálja a gyereklányok számára. A pszeudobyron-i módon borongó, agresszív, kiszámíthatatlan Edward, és a neki mindent alárendelő Bella… nem folytatom, értitek. (Nem sokkal ezután meg is jelent egy pszichológiai tanulmány, ami szakszerűen és összeszedetten vezette le ugyanezt, a Twilight-regények által adott szerepmodellek hihetetlenül káros mivoltát – mondhatni „egyet gondoltunk” a szerzővel.) A három lány csak pislogott, ketten közülük aztán később elmondták, hogy belegondoltak abba, amit mondtam, a harmadik szegénykém tovább cuppogott a cukros takonyban… és 18 évesen belekeveredett egy olyan viszonyba, mint amiről Tavasztündér írt, rózsacsokorral, öngyilkossággal való fenyegetőzéssel, erkély alatti üvöltözéssel, rendőrséggel és pszichiátriával. Nagyon-nagyon Edwardosan és Bellásan történt minden, csak éppen majdnem ráment a kislány.

    Kedvelés

    • Mert ez nem mese. Vannak vámpírok. energiavámpírok, a másikat szőröstül-bőröstül bekebelező, szeretni képtelen, de nagy, teátrális gesztusokra képes emberek. Szépen csillog a bőrük a napon, csak közben szívják a véredet, és ha nem válsz velük eggyé, elhagynak, te pedig meg akarsz halni.

      Kedvelés

      • Pontosan. És ahelyett, hogy a hálivúdban és máshol működő trendirányítók ujjal mutogatnának rájuk, hogy mennyire pusztítóak ezek a figurák, beware, Achtung, attention, ezekbe az alakokba bele is lehet dögleni, kívánatos ideálnak állítják be őket… tudom-tudom, bilibe lóg a kezem, ezzel az erővel azt is elvárhatnám, hogy minden divattervező az utcáról hívjon be átlagnőket modellnek, de akkor is felbőszítenek ezek a kártékony, és szó szerint nőgyilkos ideálok. Mintha nem lenne elég az, amit saját családon belül öröklünk és görgetünk magunk előtt. A családiezüst öröklött szar minták mellé kapunk trendi újakat is, b+.

        Kedvelés

      • Ja, és én olvastam olyan kritikát is erről, hogy milyen jó a minta, mert a fiú nem akar esküvő előtt szexet! Beszarás!

        Kedvelés

      • Úristen! Ki hülye ír ilyet? Hát nem tudom, hogy hozták ki abból ezt, mert valami egészen másért nem akarja a lisztesképű a szexet. Menyem/lányom kedvence ez a szar. 😦

        Kedvelés

      • Meg a 12 éves iker húgaié, akik bármit megnézhetnek, amit csak akarnak, akármit. Belőlük mi lesz, már most sírnivaló. És nincs segítség, az ő jövő életük, párkapcsolati gondjaik most borítékolhatóak. 😦

        Kedvelés

      • Azért 12 éveseknek már nem lehet filmeket megtiltani… elmennek zsúrba a barátnőkhöz, és megnézik, vagy akárhol, telefonon az iskolában.

        Kedvelés

      • Azért meg lehet tiltani, meg is kell. Még ez a vámpíros rettenet oké, de mondjuk, egy Fűrész, meg CSI, azér’ má…késő este a tévében, engedéllyel.
        És kiskoruktól fogva.

        Kedvelés

      • Nem, nem lehet megtiltani, ill. persze, lehet, de akkor megtalálja a módját, hogyan nézhesse meg mégis. Inkább elbeszélgetni kellene talán, akár pont így, hogy bántalmazó viselkedés, stb.

        Én 11 évesen Boccacciot olvastam, pusztán azért, mert megtiltották 🙂
        A könyvtárban, mert otthon nem lehetett, elzárták előlem a könyvet.
        Na persze, semmit nem értettem meg belőle igazában, mert még nem érdekelt a nemiség, és vidéki lévén ugyan sok mindent tudtam (kutyák, marhák, baromfik párosodása, ellése, stb.), hogyan lesz a gyerek, de az olvasottakat nem azonosítottam be az ismert jelenségekkel, mert abban virágnyelven vannak megfogalmazva a dolgok, amiket én szó szerint értettem. 😀

        Aztán kiderült, mert a könyvtáros néni észre vette, mit olvasok és szólt anyukámnak, amikor találkozott vele az utcán…
        Soha többet nem tiltottak olvasmánytól.

        Kedvelés

    • Wááá, a Twilight. Amellett, amit írsz, hogy milyen modelleket reklámoz, még irodalmilag is egy akkora rakás szemét, hogy ha felgyújtanánk, azzal egy hónapig kiválthatnánk Paksot.
      Nekem a tyúkszemem az ötven árnyalat trilógia, hypevadászatból kezdtem elolvasni, aztán a második résztől már effektíve azzal a céllal olvastam tovább, hogy teljes joggal, a tények ismeretében cincálhassam szét. És ahogy olvastam, így nőttek a bulettpointok a fejemben, azóta is az egyik legjobb könyvértékelésem. Az ártatlan kislányka, aki egy tipikus igénytelen rumcájz, és a csilliárdos donhuán, aki kicsit azért defektes, és hát “én nem szeretkezem, én keményen b*szok”, naná hogy első látásra, és teljesen természetes, hogy az extrém uralkodó pasi azért jófejségből hajlandó egy picit eltenni a nadrágszíjat és “vanília szex”-szel elvenni a leány szüzességét, aki persze nulla tapasztalattal hetvennyolc orgazmust produkál (reakció: “nagyon jól reagálsz” – kábé az ügyes ló vagy, itt egy répa). Agyrém. Szado-mazo (persze csak szoftosan, mégiscsak egy prűd, kertvárosi muffinsütő housewife írta) ezerrel, a lányka retteg, nem annyira élvezi (persze kellő kondicionálás után már de), de hát jaj, olyan aranyos ember, helikopterezni visz meg ótót vesz. Hahh, szívlapát.

      Kedvelés

      • Úristen, meghaltam! 😀 “tipikus igénytelen rumcájz” “kábé az ügyes ló vagy, itt egy répa” stb.

        Hát,az a könyv tényleg a legalja! Mért kapták fel ennyire? Barátnőm ajánlotta, hogy annyira jóóó, forgott a gyomrom közben, alig bírtam kiolvasni. Az első réazt. A többit nem vállaltam be. Okááádááás! A görényeim alá se raknám fosópapírnak.

        Kedvelés

      • Fosópapír 😀 A második résznél már az unalomtól forgott volna a gyomrod, a harmadiknál dühödben. A sztori is kiborító, ahogy így a szereplők kilúgozódnak egy üres, komformista bábbá, de az irodalmi minőség és az üzenet meg egyenesen bicskanyitogató. A mértéktelen pénzherdálás, mint minta, mint legitim tevékenység (szerintem ez az egyik vonzereje a könyvnek), a durva egyenlőtlenség, és hogy ezt is legitimálja természetesen, és még bármeddig tudnám folytatni, ez a trilógia nálam durván be van csípődve. És jaj, a minőség, hát sírok, komolyan, ez a kispolgári, sunnyogó prüdéria és összekacsintás, hogy “hát, tudod, odalenn” meg úú, szadomazo meg buttplug, jujj, ez tilos, és titkos és jujjjolyanizgi és húúúúúúúúú de rejtélyes, persze mi nem vagyunk olyanok, fúj, ez deviáns. Kidolgozatlan karakterek, történetek, a 4-6 konfliktus/regény mindegyik 3 oldalon belül lezajlik, a többi 500 oldalon nyüffögés és szenvelgés megy, jaj, abbahagyom, nem is ez a téma.

        Kedvelés

      • Pedig hálás téma! 🙂
        “nyüffögés”-t magamévá tehetem? 😀

        Legalább a végén ellovagolnak a Naplementébe?

        Kedvelés

      • Ajvé. Olyan tipikus csipke-rózsaszirom-pillangó-buborékok vége van, hogy a szirupba ragadt a kedvenc szandálom. Mindenki megkomformistul, cukkancs (!!) szőkésvörös kisfiúk szaladgálnak a Seattle festői tájára néző kertben, közben a magas fűben apu diszkréten becsúsztatja kezét anyu 600dolláros bugyijába.

        Nyüffögést viheted, naná 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon röhögök! 😀
        Írj könyvet, egy vevőd már van!

        A “cukkancs” grátisz jön a “nyüffögés”-hez. Köszi 🙂

        Kedvelés

      • Ha ez most pozitív kritika, akkor köszönöm szépen. 🙂
        Ha negatív, akkor bocsánat. Néha elszalad velem a ló.
        Nagyon fárasztó tudok lenni.

        Picit butuska vagyok (nehogy mondja valaki, hogy ááá, dehogy, mer’ de), van, hogy nem értek dolgokat elsőre. Ráfogom az ingerszegény környezetemre, de meg tényleg az.

        Kedvelés

      • Ó, köszi. 🙂
        Csak aztán te kikupálódtál, én meg maradtam “repedtsarkú kombiné”.

        Kedvelés

      • Vagy lehet, hogy csak túl sokat éltél vidéken, és nem fejlődött ki az agyad. Bocs, kedvenc filmem.

        Kedvelés

      • Hajnalkám fékezhetetlen természeti erőforrás, mint a Yellowstone gejzírjei, vagy a nagy orosz sztyeppén száguldó szél. 😀 Belőlem – á la Scarlett O’Hara – a charlestoni kifinomult arisztokratákat háttérbe szorítva előhozza a szókimondó ír paraszt ősöket, rettentően élvezem!

        Kedvelés

      • A szürkés izé akkor vitte ki a biztosítékot, mikor kiderült, hogy milyen dermesztő sz*rfosmoslék a magyar fordítás (a fordítások minősége “pet peeve” nálam, bogaras vagyok, bocs), így csak azokat a részleteket olvastam, amiket a melléfordítások illusztrálására hoztak fel, de az is épp elég volt. A Paksot kiváltó ötleted zseniális, én is adnék bele egy-két töltetet, mi leszünk az új energiamogulok… há! 🙂

        Kedvelés

      • Lepke, aprópók! A meny/lányom most azt akarja az alkarjára tetováltatni, hogy “Nem megkapni,amire vágysz, néha csodálatos szerencse.” Mindezt angolul,google fordítással. Épp most!

        Kedvelés

      • Előre is elnézést kérek minden olvasótól, aki tetoválást hordoz magán, DE. Évekkel ezelőtt belefutottam egy Marabu-karikatúrába, a képen aszott, kontyos mámika a kórház intenzív osztályán, karjából kicsüngő infúzióval, ágya mellett nővér, képaláírás: „A vérző szívbe vagy a kínai sárkányba tetszik kérni a szurit, Gizike néni?”
        Mert egyszer mindannyian megöregszünk, ugyebár, ideáljaink pedig – néhány ritka kivételtől eltekintve – változnak az évek során.

        Kedvelés

      • Elnézem neked. 🙂
        Már késő, a tetkó ma elkészült. Magyarul Nem lehetett lebeszélni róla, azonkívül nem vagyok az anyja, megtiltani nem tudtam.

        A Gizinénis sztori cuki. 🙂

        Kedvelés

      • A fordítás botrány, ez tény, de sajnos az a helyzet, hogy az angol eredeti is olyan bugyuta, mint azok a nyelvtanulóknak kivonatolt, kezdő szintre butított könyvecskék, tudod. Jáj. Gyújtsuk fel, komolyan.

        Kedvelés

      • Van abban valami borzasztó, ahogy a neve egyfajta szakmai szitokszóvá vált. Nyilván nem ez volt egy hosszú és sokoldalú pálya csúcsa, de erről lett szegény nevezetes. Nem ismertem. Legyen neki könnyű a föld.

        Kedvelés

      • Szegény Tótisz András valóban nem épp a legjobban fordította, botrány. Na de az angol eredeti is kb. pidzsin szintű nyelvileg, szóval akkor sem lett volna jobb, ha a fordító brillírozott volna.

        Kedvelés

      • Olvastam a vele készült riportot a könyvről. Hááát…”szegény” Tótisz egy a f volt. Szerintem.

        Kedvelés

      • Ó igen, az a riport egy igazi klasszikus. A valaha volt legviccesebb netes mémnek elindítója, óh igen, a “fair enough” magyar fordítása “elég a vásárból” 😀

        Kedvelés

      • Én most egy nagyon rossz amerikai krimit fordítok, és megpróbálok olvasható szöveget kreálni belőle. Például árnyalom a szókincsét. Érthetőbbé teszem az összefüggéseket. egy fordító sokat hozzá tud tenni egy könyvhöz, csak sajnos a végén se lesz belőle semmi. Élvezetes biztos nem.

        Kedvelés

  15. a romantika fura dolog… anno maga volt a lázadás a születő kapitalizmus sivársága és embertelensége ellen (lásd londoni szín), de mára (sőt) a kapitalizmus ledarálta és szőröstül-bőröstül megette… majd visszaböfögte és kis színes zacsikban megvehetjük a a boltban 😦

    a kiábrándulás többnyire cinikus realistává tesz, nem érzékennyé – sajnos … és nem mindig van visszaút

    Kedvelés

  16. Emberek, köszönöm-köszönöm! Valahogy eddig nem kapcsoltam össze ezeket a dolgokat, csak tudtam, hogy utálom a meglepetéseket, a romantikus gesztusokat, a vörös rózsát és bizonyos ajándékokat. Egyrészt nagyon megnyugtató, hogy más is, másrészt most már végre érvrendszerem is van hozzá. Hogy eddig miért nem jöttem rá? Iszonyú nehéz ennyire jószándékúnak látszó, a társadalom által honorált jelenségeket elutasítani. Hozzáteszem, hogy van az a pasi, aki viszont semmilyen gesztusra nem képes. Akinek én éveken keresztül vittem a zserbókat mindenféle útbaeső cukrászdákból, mert tudom, hogy szereti. És én soha, semmi hasonlót nem kaptam tőle cserébe. Amikor a válság közepette ragyogó arccal beállított egy újsággal, amiről tudja, hogy szeretem, azt várta, hogy leborulok a lába elé. Mert 11 év alatt egyszer! gondolt rám. És nem érti, mi ezzel a baj.Ennél már csak az rosszabb, hogy nem tehet róla, mert aspergeres és borzalmas nevelést kapott. Csak ez engem annyira nem vigasztal.

    Kedvelés

      • biztosra akartam menni:) most már aztán egy szemernyi kétségem sincs, hogy nem akarok ezzel a pasival élni. mondjuk jelenleg másikkal sem:)

        Kedvelés

    • Te jó ég, 11 évig bírtad? Aspergeressel (aki borzalmas nevelést kapott) két éve élek, de rendszeresen, kb negyedévente kiborulok a hozzáállásán. Olyankor szakítás, 2-4 nap után beszélgetés, aztán újra együtt. Az utolsó után gyűrűzés. Remények. Most csak pár nap szünetet akartam kérni, mert már megint hetek óta nincs egy egymással hitelesen eltöltött esténk (amikor bezárkózik, kispórolja magát a közösből, akkor én teljesen elbizonytalanodom, megijedek, mit rontottam el, tipikus abuzált eset). Borzasztóan érzem magam. Most megpróbáltam azt csinálni, hogy ne tőle függjön az estém, hogy ne szorongjak folyton, kint aludtam az erkélyen. ‘Nehéz elviselni a különcségeimet’ Kérni akartam, hogy költözzön el pár napra, de csak annyi jött ki a számon, hogy megtennéd, hogy elköltözöl … ? A ‘pár napra’ már nem jött ki a számon. Vicces :-(.

      Kedvelés

      • utólag már látom, hogy azért működött, mert gyakorlatilag örökbe fogadtam és észrevétlenül alkalmazkodtam. nagyon sokáig teljesen zökkenőmentes volt az egész fura módon, de így volt ez a gyerekeimmel is. akkor kezdődnek a gondok, amikor már szeretném a befektetéseim ellenértékét learatni és a másik fél csak néz, hogy ezt most miért. nem vagyok én sem hibátlan persze, de most nagyon hosszan küzdöttem, úgyhogy tiszta a lelkiismeretem. drukkolok neked, hogy úgy legyen, ahogy jó neked.

        Kedvelés

      • Mona is írja és te is, hogy AS szindromással éltek. Engem ez érdekelne, mert úgy vélem a férjem is az, bár nincs róla diagnózisa, de szerintem tuti. Ti miből gondoljátok, van róla “papír” vagy csak sejtés? Utóbbi sem lepne meg, mert az AS-ek többsége tudtommal nincs diagnosztizálva.

        Kedvelés

      • Az Asperger-szindrómának egyébként semmi köze a neveléshez, genetikai okokra vezethető vissza. Csak azért mondom, mert igazságtalan lenne azzal vádolni az AS-es gyerekek szüleit, hogy azért lett ilyen a gyerek mert nem nevelték rendesen.

        Kedvelés

  17. Amikor mosolyszunet van, megjelennek a facebookon (elobb az enyemen, majd ha felemelem mutatoujjam, csak az oven) a manipulativ “uzenetek”. Persze artatlan kiirasoknak, hangulatbejegyzeseknek alcazva. Peldaul, hogy “annyira hianyzik a ket hete nem latott gyerek, hogy…”, es itt valami misztikus kovetkezik, amitol az olvasok hatanak borsodzania kellene. Nalam nincs borso, csak szamolas: amikor onhibajabol nem latta het vagy nyolc hetig ugyanazt a gyereket, nem jelentek meg ilyen posztok, meg csak eszebe se jutott penz hianyaba lestoppolni azt a 250km-t, hogy lathassa a lanyat. Akkor maga alatt volt. Most a helyzet erkolcsi magaslatan. Mert igaz, megkapta a reszleges egyuttnyaralas lehetoseget, de talalt urugyet a tavolmaradasra – jo nyomosat, ami most igazolhatja a nyekergest.
    Negy eve folyamatosan manipulal. Most mar ugy latom, mintha a Holdrol neznem. Tudja, hogy tudom, de azt is, hogy a josagomat/johiszemusegemet idonkent jol meg lehet lovagolni, hogy bizonyos helyzetekben megrendul apatlan onbizalmam, es erre tesz fel o minde kartyat: a csaladtorteneti buntudatomra. Ami erosen fogyoban – a blognak (is) koszonhetoen.

    Kedvelés

  18. Olvasva a hozzászólásokat még valamire rájöttem. A romantikát a férjemmel kezdtem csak megszeretni én is.

    Előző kapcsolatomban kibújtam volna a bőrömből boldogságomban, ha egy reggel kávéillatra ébredek, vagy az öt év alatt egyszer, csak egyetlen egyszer elém tesznek egy reggelit. A meglepetés-ajándékoknak soha nem tudtam örülni, és még én éreztem szarul magam, hogy milyen hálátlan vagyok.

    Ezt a történetet talán majd egyszer megírom, mert többet ér pár sornál, de nagy vonalakban:

    A szakításunk (elköltözésem) évének januárjában lefoglaltunk egy kéthetes párizsi utat augusztusra. Éreztem én már, hogy ez nagyon nem lesz jó (fenéket, éreztem én már azt a kezdetekkor, de négy lekínlódott év után már kezdett betelni a poharam), de nem volt szívem csalódást okozni neki, annyira várta. Közben kétszer elköltöztem, kétszer vissza, nyűglődés, sírás, önkínzás, volt ott minden.
    Végül eljött az augusztus és a párizsi út. Amit pokollá tett, mert végigpiálta, nem egyszer annyira részegre itta magát, hogy az isten se tudja honnan nekem kellett visszaszállítanom a hotelbe busszal, meg gyalog támogatni. Egyedül hagyni nem lehetett (legalábbis nem mertem), olyan állapotban egy idegen városban….
    Végig baszogatott és rombolt, közben minden kirakatnál megállt: ez kell? és ez? ez nem tetszik? megvegyük? A tizenhárom éjszaka közül úgy tízet bőgtem végig. Rángatott végig a városon (én akkor voltam ott először, ő már ismerte), menjünk el ide is, oda is, hát miért nem lelkesedek, ő mindent meg akar nekem mutatni, miért nem értékelem?

    Ja, hogy én csak egy padon szeretnék ücsörögni egy kicsit? Hát ezért hozott el ide? Ezért gyalogolta végig a fájós lábával a Louvre-Diadalív távot?

    Végig ez ment. És nekem Párizs az álmaim városa mindig, oda vágytam kicsi gyerekkorom óta. És ilyen volt az első párizsi élményem.

    Nem tudtam örülni az egésznek, gyűlöltem őt és a várost is, és szarul éreztem magam emiatt, milyen hálátlan egy dög vagyok, milyen telhetetlen, nekem semmi se jó. Hazajöttünk, és két hétre rá megismertem a férjemet egy rendezvényen. Másnap elköltöztem.

    Én milyen hálátlan vagyok, még elvitettem magam Párizsba, pedig akkor már szeretőm volt (szerinte). Pedig ő mindent megtett értem. Erején felül, szellemileg, anyagilag. De nem baj, mert ő öngyilkos lesz, csak vigyázzak a kutyájára, ennyit kér.
    Nem hittem el.

    Tényleg megpróbálta, az utolsó pillanatban találtam rá (én marha, még ott is, akkor is, össze voltunk zsinórozva, nem értem miért jött egy sugallat, hogy nekem most oda kell mennem). Hosszú hetek ápolására szorult, hipoxiás volt már az agya, félő volt, hogy saláta marad. Végül nem maradt saláta, de ennyit a romantikáról.

    Azóta a férjemmel voltunk Párizsban, az egy csoda volt, a Tuilériák kertjében képes volt három óra hosszat ücsörögni a fejemmel az ölében, pedig neki folyton mehetnékje van. Na, ez volt a romantika. És kávét főz nekem reggel. Meg vacsorát csinál. És hülyeségeket talál ki mindig, hogy nevessek. Szóval, azt hiszem, értem, miről is van szó, csak eddig nem raktam össze.

    Kedvelés

  19. Amikor nagyon vágytam arra, hogy végre szeressen valaki, minden kedves gesztust úgy értelmeztem, hogy biztos csak nehezére esik megfogalmazni mit érez az illető és bátorításra van szüksége. Azt gondoltam , hogy én is lehetek romantikus, mint egy férfi, nem nekem kell várni a herceg csókjára. Így írtam rovásírással Shakespeare szonettet egy fiú ablaka alá. Persze nem lett semmi a dologból, de más nem tudta elolvasni. Vagy amikor az akkori szerelmem szülinapjára akadálypályát csináltam a Várban faodvakba meg szobrokba dugott útjelekkel. Én nagyon örültem volna hasonlónak abban az időszakban, de szerencsére már kinőttem belőle. Engem elkerültek az őrült romantikusok.

    Kedvelés

      • Ha a nő veszi fel a hős romantikus szerepet, ez azért van, mert a férfi érzelmileg hozzáférhetetlen, elzárkózó, sérült ember. Ilona tökéletesen fogalmazta meg, mit gondol ilyen esetben a nő: szegény férfi, senki nem tanította meg szeretni, senki nem tanította meg megnyílni, micsoda kincsek rejtőzhetnek a sziklafal mögött, na majd én kibányászom, na majd én megváltom a saját burkába zárt kínlódó hőst! A baj csak az, hogy a megmentendő férfiú tökéletesen elégedett és boldog az ő szilárd sziklaburka mögött, mert ha valóban boldogtalan volna, ha valóban többre volna igénye, már régen változtatott volna a helyzeten, _ő maga_.

        Kedvelés

      • ez így van, én és a választottaim is általában éretlenek voltunk érzelmileg, én meg minden odavetetett gesztusnak örültem, mert láttam, hogy azért szeretni való vagyok. Szóval a hősszerelmi dolog, ha nem manipulatív, akkor is önértékelési gondokról árulkodik, mert nem érzi önmagát elégnek az illető. Ezért is jó öregebbnek lenni, mert felnő az ember az egojához.

        Kedvelés

      • Avagy például nem elégedett és nem boldog, de nem tudja mitől, keresgél ugyan, de nagyon nehéz, minduntalan lepattan, ráadásul közben azért mindennapos tennivaló is akad, o háló meg persze nincsen, és maladaptív, akár hosszú távon önpusztító megkűzdési szokások is felépültek, merthogy a preverbális alapokra felépített sziklafal létezéséről értesülni sem triviális mutatvány, lebontani vagy legalább átjárhatóbbra átépíteni meg pláne, miközben ez a helyzet (az általános sérültség, részleges életképtelenség az egyik legnagyobb tabu) támogatást kérni és elfogadni különösen nehéz (és stigmatizáló is), csalódni könnyű, inkább leszek boldogtalan-diszfunkciós, de ennyire azért akkor ha szabad kérni inkább ne fájjon…. és persze nem csak férfi lehet, hanem nő is. És van is, szép számmal, sokféle változatban, erősségben. A kaján részvétlenséggel lenézők között is, sőt, talán sőt. Évszázadok, inkább ezredek (12 ezer kb.?) óta élünk fokozódóan emberellenes, saját környezetében evolválódó társadalmi organizmusok lecserélhető építőelemeiként, nézetem szerint a többség többé-kevésbé érzelmileg sérült és önnön létjogosultságában rendre kételkedik (én is), ha nem tud róla, akkor az ún. genyó önzőségével főleg ezt kompenzálja, a tényleges, tudatos és elégedett gonoszság szerintem elég ritka, mindenki épp úgy él (vagy valami olyasmi) ahogy tud.

        Kedvelés

  20. Jó ideje gondolkodom ezen, hogy mi az, amiért belecsúsztam a házasságba, mert ha visszagondolok, semmi pozitív dolog nem tudok visszaemlékezni, kivéve azt az egy romantikus…. izéé… találkozást… na, ezek szerint jól meg volt fondorolva az is. És ennek a bedőlésemnek ittam a levét 8 évig. Most kezdünk józanodni, egy-két lábujjammal mindig kifelé. Kipróbálnám, hogy miről maradtam le.

    Kedvelés

  21. a legutobbi komoly botranyom a ferjemmel a szulinapomra rendezett 2 (!) meglepetes bulinak volt koszonheto. nem szeretem a meglepetes bulikon elfolyo tomerdek penzt, amikor elotte elmondtam neki hogy alapvetoen nem szeretnek ajandekot, de ha megis akkor ezt es ezt. es kulonosen nem szeretem az elfoyo penzt amikor 5 eve nem nyaralunk penzhiany miatt, pl iden sem jon haza velunk egy hetre sem. a tavalyi szulinapomra kapott varrogepet egyetlen egyszer volt idom elovenni, de cikinek ereztem meg azon frissiben visszavitetni vele az uzletbe. es nem ertem hogy ha elmondom neki, hogy figyelj dragam, ha azt akarod hogy oruljek, akkor a teendo ez es ez, pl vigyel el vacsorazni a kedvenc ettermembe, vagy menjunk ki este a parkba setalni, vagy bicajozzunk egy jot es persze csakis akkor amikor lakik nalunk rokon aki vigyaz a lanyainkra es nem es nem erti. a legutobbi (masodik) szulinapi bulinal bejelentette hogy elvisz randizni, nem hittem a fulemnek, hogy vegre eljutott hozza az uzenet, egesz nap keszulodtem, smink, szep ruha, mosoly, erre kiderult hogy a masodik meglepi bulira visz. a mosolyomnak rogton annyi volt. es utana kezdtem el a par napos hisztit.

    Kedvelés

    • Nem a tibi a férjed? Az ilyen penge szövegértésben.
      Bocsánat,ha sz.r poén volt.

      De most a te esetedből eszembe jutott: Emberem:
      Mit kérsz karácsonyra? Mondom,fitneszbérletet.
      Karácsonyra??? Hülye vagy???

      Kedvelés

      • A meglepi parti nekem is bejon. Szerintem nagyon kedves gesztus. Baratok, pezsgo, mulatsag. Persze nem akkor, amikor kettesben vagyok csak lenni vegre…

        Kedvelés

      • az elso bulinal meg en is meggyoztem magam hogy jo otlet volt a ferjemtol, a masodikkal verte ki a biztositekot. jobol is megart a sok. es nyaralni szivesebben mentem volna mint 2 bulira, terden allva konyorgok egy nyaralasert vele evek ota. es meg egymillio dolog van amire szivesebben koltottem volna a penzt es ezt szepen el is soroltam neki a szulinapom elott.

        Kedvelés

      • Az “én a te helyedben” kezdetű mondatoktól óvakodok, de én a helyedben úgy elhúznék egyedül nyaralni pár napra, mint a vöcsök.

        Kedvelés

      • epp 6 hetet toltok Pesten a lanyaimmal, anyamnal lakva. Az nyaralasnak szamit? 🙂 azt kiharcoltam hogy a lanyok minden delelott oviba jarnak, igy jutok en el uszni.

        Kedvelés

      • meg a vegen kiderul hogy az en ferjem sem tokeletes 😀 2 nap duzzogas utan megfogadta hogy soha tobbe nem csinal semmit a szulinapomra. aminek en nagyon orulok. bar meg jobban orulnek ha azt csinalna amit kerek.

        Kedvelés

  22. Egyszer egy fiú őszinte bánattal a szemében panaszkodott nekem, hogy hát elhívott egy lányt randevúzni és vitt neki virágot, és a lány nem is örült neki, és mozijegyet is vett előre és el akarta vinni őt moziba, és annak se örült, és ő most már aztán tényleg nem tudja, hogy mi kell a nőknek, mert semminek se örülnek, és ő nagyon nagyon tanácstalan, és ebből is látszik, hogy a nők mennyire ilyenek meg olyanok. Én csak annyit mondtam, hogy legközelebb próbálja úgy, hogy előre megkérdezi az illetőt, minek örülne, és akkor az illető valószínűleg meg fogja mondani, és az egész problémakör, huss! Látszott a fiún, hogy ez még tényleg nem jutott az eszébe 🙂

    Kedvelés

    • Nekem nem reg volt egy ilyen randim. A “fiu” megkerdezte, milyen viragot szeretek, kedvenc csokim, allatom, de ezeket ugy szepen aprankent szedte ki belolem, aztan mikor vegre talalkoztunk, es jottek elo a csomagtartobol a cuccok… Ooo….ize… bevallom, nem nagyon tudtam igazan ertekelni, mert rettento soknak talaltam mindezt, fulladoztam…meg olyan tul ize, fiatalosan formalisnak. Szeretem, ha valaki figyelmes, kedveskedo, stb, de a fel boltot ne adja mar oda az elso randin, akkor sem, ha tulajdonkeppen orulnom kellene neki, mert tetszenek.

      Kedvelés

      • Szerintem ez egyénfüggő. Én szeretem, ha a kedvemben akarnak járni és értékelek minden apró gesztust. Egy ilyen helyzetben max attól jönnék zavarba, ha az illető annyira nem jönne be, és kicsit lekötelezve érezném magam, hogy hát mennyire igyekszik szegény, mégsem pattinthatom le azonnal (és lehet, hogy nem akarnám lepattintani, csak még időre lenne szükségem, hogy dönteni tudjak). De meg kell mondjam, az erőteljes nyomulás általában riasztólag hat a partnerre, akármelyik fél is nyomul. Ez pszichológia.

        Kedvelés

      • Egyetértek,képviselőnő.

        Bár…

        Énrám most nyomulhatna egy mérsékelten jóképű fickó, kezében egy fél, hideg dinnyével. Azt se bánnám, ha kicsit erőteljes lenne a nyomulás.

        Kedvelés

      • Színt? Óh, óh, lebuktam, büntetést érdemlek! Szürke Molylepke álnéven írtam regényeimet… ahh, lebuktam, büntetést, büntetést nekem! (Ha hozzám vágtok egy jégbe hűtött görögdinnyét, istenbizony nem dobom vissza, csak a kievett héját. Nagyon, nagyon röhögve… na jó, csattogtatok egy kis ostort is, a kedvetekért, drágáim! 😀 :D)

        Kedvelés

      • Őőő, egy fél dinnyével rám is nyomulhatna egy nő. De hideg legyen! A dinnye.
        Csalán, ugyan. Hamu és ostor, minimum.

        Kedvelés

      • Maradjunk a csalánnál, azt itt könnyebben beszerzem. Még hamut tudok hozzá a cigimről. Az ostort kihagynám. Te meg menj és vegyél magadnak dinnyét.

        Kedvelés

      • Csalánhamuba mártott ostorral kellene ütlegelni téged, Hajnalkám. Két ütés között pedig jéghideg görögdinnye-kockákkal dobálni… így nyernéd el Méltó Büntetésedet! 😀

        Kedvelés

      • Húha, Lepke! Gyanús vagy nekem. Nem te írtad álnéven a Szürke 50 árnyalatát? Vallj színt! 😀

        Kedvelés

      • Színt? Óh, óh, lebuktam, büntetést érdemlek! Szürke Molylepke álnéven írtam regényeimet… ahh, lebuktam, büntetést, büntetést nekem! (Ha hozzám vágtok egy jégbe hűtött görögdinnyét, istenbizony nem dobom vissza, csak a kievett héját. Nagyon, nagyon röhögve… na jó, csattogtatok egy kis ostort is, a kedvetekért, drágáim! 😀 😀 )

        Kedvelés

      • Hű, nálunk minden nap friss feltöltés van dinnyéből, egy fél tízkilós most is ott figyel a hűtőben, azt eszik a gyerekeim reggelire, ebédre, vacsorára. Én már rá se bírok nézni.

        Kedvelés

      • Gyöngyi, igen megszántalak, hogy már undorodsz a dinnyétől. Címem a következő:Budapest…

        Kedvelés

      • Dinnyemagvalásból, esetleg csalános önostorozásból, Hajnalkám…. *szégyenkezve összekucorodik egy sarokban*

        Kedvelés

      • Ha volna egy jéghideg görögdinnyém, tudod, mikor vágnám hozzád?!? Na, jó, a felét megkapod.

        Milyen büntetést akarsz, te perverz nőszeméy?
        Ja, hogy ostorod is van? Igen érdekes fordulat!

        Egy perc és jövök, csak szétröhögöm a sminkem. 😀

        Kedvelés

      • Asszem, szétoffoltuk ezt a posztot, a fejünkre lesz koppintva és szét leszünk ültetve.

        Kedvelés

      • Dinnyemagvalásból, esetleg csalános önostorozásból, Hajnalkám…. *szégyenkezve összekucorodik egy sarokban*

        Kedvelés

      • A tibi magoz.a domina csattogtat, én nem csináltam semmit és nem is röhögök egyáltalán. És különben is a laci kezdte.

        Kedvelés

      • Az én pilleszárnyaim hangtalanul csattognak. Tulajdonképp nem is létezem én itten már… és valóban a laci, a laci az eredője mindennek! *szürkén elenyész az örökkévalóba*

        Kedvelés

      • Jaa, félreértettem. Már megint költözöl?

        Figyi, ma ne röhögtess, mert kikapunk. 😉

        Kedvelés

      • Múlt idő, most már csak pakolok. Albérletből szolg. lakásba.
        Jójó, szolid, jó tanuló leszek. De hangtanból nem írok dolgozatot, beteget jelentek inkább. Jól megdörzsölöm a lázmérőt. Egy esetben vagyok hajlandó, ha Éva is ír egyet, mondjuk populációgenetikából 😉

        Kedvelés

      • Hát a populációk genetikája 😉 Hosszű és off, nagyobbat kapunk érte a fejünkre, mint a vihogásért! Arról nem szólva, hogy egyikünket még más osztályba is átteszik.

        Kedvelés

      • Na jó, de akkor lesz egy esszékérdés “Miért létfontosságú a koleszterin és miért nem befolyásolható lényegében a szervezet koleszterin szintje a táplálékkal bevitt koleszterin mennyiséggel?” címmel
        És ha ebből is puskát írsz, van még ötletem 😉

        Kedvelés

  23. Ez az, pont mostanaban gondolkodtam ezen, en ma mar a nyilvanos lanykerest is eroszaknak erzem
    nekem is volt reszem gazos meglepetesben az extol, mikor mar kifele allt a rudja es nem is olyan reg a ferjemtol, olyanban, aminek orultem
    bocs telefonrol irok, nyaralunk 🙂

    Kedvelés

  24. Volt egy fickóm, az mindig olyan ajándékot vett, aminek Ő örült. Hihetetlen összegeket költött olyasmikre, amiknek egyátalán nem örültem (pl. komplett sífelszerelés, mert ő szeretett síelni), de meg volt győződve róla, hogy mennyire figyelmes és gáláns. Jeleztem felé többször, hogy nekem nem okoznak örömöt az ajándékai és én mit szeretnék, de nulla hatás. Hát, tanulságos kapcsolat VOLT.

    Kedvelés

  25. Ex úgy kérte meg a kezem, hogy hozott egy kiskutyát. Nagyon jól sikerült a jelenet, csak némileg beárnyékolta az, hogy én szemét, nem átallottam megemliteni, hogy ebben az élethelyzetben felelőtlenség kutyát vállalni. Nagyon aranyos meg minden, és roppant figyelmes tőle, hogy épp vizslát hozott, de most mi lesz igy. Még nem is volt hol laknunk, kertes ház főleg nem volt kilátásban. Kutya maradt, az összes vele járó gond persze az én nyakamban. Eleve nem akartam volna lakásba kutyát, ráadásul akkor olyan életmódunk volt, hogy szinte minden nap este értünk haza, kutya egész nap egyedül, neki se volt jó, a szomszédoknak se, mert sokat vonyitott, nekem se, mert a szomszédok velem veszekedtek, és persze minden reggel én keltem korábban miatta, én takaritottam a kakit és a pisit utána, etettem stb. Persze ő is nagyon szerette, mert amikor megharapta egy másik kutya, nagyon látványosan sajnálta, és még látványosabban elvitte állatorvoshoz, ahol jó drágán kb semmit se csináltak vele, mivel hogy ezt a természet ingyen meggyógyitja. A történetből persze az is kisül, hogy tök hülye vagyok, mert hozzámentem, aztán el is váltunk (ez mondjuk az ex-ből, gondolom, kiderül) többek között épp a felelőtlensége miatt. Egyébként ő olyan kedveskedő tipus volt, ismerem a mostani feleségét is, akivel nagyon kedves, csak éppen elszórta az összes vagyonukat kedvesen. Az új feleség egyszer eljött hozzám panaszkodni, hogy mit csináljon vele, mert annyi hülyeséget csinál, mondtam neki, hogy épp ezért váltam el, úgyhogy fogalmam sincs. Ja, Athéné, tőle én is kaptam szuper ajándékot: egy méregdrága túrabiciklit, amit természetesen nem engedhettünk meg magunknak. Sajnos ennek sem tudtam őszintén örülni, ilyenkor egyébként mindig nagyon megsértődött, mert hogy biciklit szerettem volna, de nekem pont elég lett volna egy olyan, aminek forog a kereke, de ő látványosan előadta, hogy ez olyan ami épp nekem való. Aztán később megnézte valaki, aki valóban értett a biciklikhez, és mutatta, hogy a vázon rajta van, hogy mekkora magasságú embernek való. Majdnem 20 centivel magasabb volt nálam. Szerinted? Ráadásul ő rakta össze darabonként, de mivel nem értett hozzá, nem stimmeltek a dolgok, szóval volt egy tök jó biciklim, amit nem használhatok, ő használta, tönkre is tette.

    Kedvelés

      • Hát, köszönöm. Amúgy ex kész szociológiai tanulmány. Amikor kinőttem a naivitásból, és elkezdtem jobban látni, észrevettem, hogy van egy ilyen emertipus, aki ugyanezeket a jellemzőket hozza, és eddig csak férfiban láttam ilyet. Jelenlegi férjjel, ha találkozunk egy ilyen emberrel, akkor csak jelentőségteljesen egymásra nézünk, és ennyit mondunk: Na, ez egy Béla! (nem Béla volt az ex, de most tegyük fel, hogy igy hivták). A legdurvább az, hogy sokszor még külsőleg is hasonlitanak. Legmarkánsabb jellemzője, hogy külsőségek által próbál egyéniséget szerezni magának, ezért nagyon ad a megjelenésre, legyen az öltözködés, autó, telefon, akármi, amit bárki láthat, és amivel lehet villogni, mintha ezzel akarna valakivé válni vagy a belső ürességet kitölteni. Tárgyfüggőség, kütyüfüggőség. Van egy nagyon sajátos arckifejezésük, amikor végignéznek a szeretett tárgyon, amiben valamiféle önmegvalósulást látnak, egyfajta bárgyú vigyor, amiben van egy kicsi felsőbbrendűség érzet is, hogy nekem ilyenem van, és akkor én vagyok valaki. Ez duplán szánalmas, merthogy általában nagyon kilóg a lóláb, hogy ez csak szemfényvesztés, mert nem elég okos hozzá, hogy jól adja el magát, és ráadásul lusta is, tehát nem valószinű, hogy szorgos munkával vagy nagy ambicióval legalább az anyagi hátterét megteremtené ehhez. Marad a hitel vagy a máson való élősködés. Ő maga a lustaságából kifolyólag olyan munkát választ, ahol lehetőleg minél kevesebbet kell dolgozni és nincs felelősség, és sajnos ezekért a munkákért általában nem is fizetnek sokat. Az egész kezd olyanná válni, mint egy szenvedélybetegség, mert teljesen eladósodik, hogy megvehesse az újabb és újabb önmegvalósulásokat, és mindeközben nem érzi azt az ellentmondást, hogy ül a négymilliós új autóban (amit egy hónap múlva majd el is visz a bank), de nincs befizetve a villanyszámla. Ez a felületesség az érzelmi életére is kiterjed, mert amúgy gavallér, mert hiszen ebben is megnyilvánulhat a “gazdagsága”, de a nagy jelenetek között nagyjából nem történik semmi, nem képes döntéseket hozni, felelősséget vállalni, odatenni magát, amikor kellene. Mindig van hobbija is, de mivel nincsenek önálló gondolatai, olyan dolgokért lelkesedik, ami éppen menő az aktuális környezetében. Amikor fellelkesül, megveszi a hobbihoz a legmenőbb cuccokat (ez nagyon fontos, hogy menő legyen), egy ideig babrálja, esetleg használja is, aztán úgy elsikkad az egész, mert már meg is vett mindent, és mivel lusta, egy idő után abbahagyja, mert pl. a biciklizésről is kiderült, hogy abban bizony el lehet fáradni.

        Kedvelés

    • “mutatta, hogy a vázon rajta van, hogy mekkora magasságú embernek való. ”
      Ezt nem értem. Mountain bike egy méretben van, azért állítható a nyereg és a kormány magasság, hogy személyre szabhassuk. Ugyanolyan vázú biciklije van egy ismerős párnak (na jó, lehet, hogy az egyik női, de ez sem biztos, nem szoknyában biciklizik a feleség), csak a nyereg, kormány áll másképp, a lány max 160 cm, a fiú 190.
      A többi nagy gáz.
      Egyébként nekem az exemmel voltak ilyen élményeim. Vagy olyat vett ,aminek ő örült volna, vagy olyat, aminek az a valaki örült volna, akinek épp akkor engem képzelt.

      Kedvelés

      • Szerette a nagy jeleneteket, és a filmekben is mindig olyan aranyosak a kiskutyák, lehet, hogy valami ilyesmit akart átélni, de igazából fogalmam sincs, már annyira nem emlékszem. Azt biztos mondtam, hogy mennyire szeretem a vizslákat, de per pillanat nem akartam, és mondjuk jobb helyeken az ilyen döntéseket közösen szokás meghozni.
        Hát igen, nem értékeltem, hogy mennyire szeretett, pedig annyit költött RÁM! (Ha éppen eszébe jutottam…) Ja, szegény kutya is törzskönyvezett volt, szóval jó sokba került, pedig vizslát még ingyen is lehet befogadni. Ebből is látszott, hogy mennyire ismert, mert engem az ilyen dolgok pont nem érdekelnek, már minthogy pl. legyen papirja a kutyának. Na mindegy, ez már igy történt, jól el lett cseszve, de tanultunk belőle, főleg én. Mondjuk ő is, mert legközelebb már egy kevésbé karakán feleséget választott, aki hagyta, hogy “férfi” legyen, igy már semmi nem szabott gátat a sorozatos remek ötleteinek.

        Kedvelés

  26. Nem vagyok romantikus alkat, de három dolog van, amivel le lehet venni a lábamról:
    1. ha virágot hoz, 2. ha lemossa a kocsit, 3. ha megkérdezi, mit hozzon (még) a boltból (nekem) miután már mindent bevásárolt a hétvégi vendégséghez.
    Nem, az énuram nem ilyen.

    Kedvelés

  27. Hát elrévedeztem a sok történettől. Az én exem sok évre rá, hogy szakítottunk, kitalálta, hogy csak ugorjak el hozzá, szexeljünk egy jót. Ezt kb. az utcán rámpisszegéstől 3 mondaton belül közölte, minimális csomagolásban. Én meg csak néztem, és arra gondoltam, hogy te jó isten, de jó, hogy annak idején vége lett, ez egy komplett idióta.

    Kedvelés

    • És ezt nagyon sok pasas komolyan is gondolja és teljesen természetes számára. Sőt, meg van hökkkkkenve, ha a nő nemet mond és kikéri magának, esetleg durvábban elzavarja a trópusokra. Na erre adjon nekem valaki olyan választ, amire tényleg azt tudom mondani, hogy igen, már értem. Kizárt, hogy van ilyen!

      Kedvelés

      • Van olyan nő, aki belemegy. Egyszer én is csináltam. 22 lehettem, volt vagy fél évig egy pasas, aztán ő dobott, én meg szomorkodtam. Vagy két napig. Kb szakítás után két héttel felhívott, mennék át hozzá. Épp unatkoztam, nyár volt, épp nem halasztottam őszre szigorlatot, ráértem. Átmentem. Érzelemmentes, ámde nem élvezetmentes szex. Aztán soha többet nem láttam, nem is hiányzott. Szerintem azért próbálkoznak, mert remélik, hogy mégis összejön, próba szerencse.

        Kedvelés

  28. A hozzászólásokig még nem jutottam el (kéremszépen kéthetes bepotólnivaló olvasnivalóm van itten) de erről a mondatról “azt mondjuk így, negyven felé: nem, már nem akarok ilyen gesztusokat” nekem az ugrott be, hogy én soha nem akartam. A hideg ráz ki a százfős meglepi szülinapi buliktól is. Szegény nagymamámmal megcsinálta a rokonság…szerintem soha nem heverte ki azt a megrázkódtatást, hogy nem tudott illően felkészülni (fodrász, süteménysütés, effélék) és végig pironkodta az egészet, hogy micsoda dolog már ez, így csőbe húzni őt.

    Kedvelés

  29. Visszajelzés: tanmenet, vagy mi | csak az olvassa

  30. Visszajelzés: azt is elsajátítják | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.