életem leghevesebb szeretője

Aljas egy cím, belátom. Szeretőimről, konkrét szexuális élményekről továbbra sem írok.

Arról írok, ahogy az élet császára magához vesz valami fiatal, ájult nőt, és akkor teljes természetességgel sorra veszi neki az előzőeket. De nem is csak elmeséli egyszer, kötelezően az összes nője történetét (ö. n. t.), míg kinn vihar rázza a fákat. Hanem katalógust vezet. A legnagyobb fesztelenséggel emlegeti őket, anekdotázik róluk, egyáltalán nem mérlegeli, partnerének hogy esik ez.

Az én sokat emlegetettem például aszongya, amikor, még az előző évezredben, benyomulunk az akkor még fel nem újított Radnóti Színházba valami premierre a jobb oldalon…

Mindig színházba jártunk ugyanis. Ha nem emlékeznék a helyszínre, akkor is ezt választanám illusztrációként. De ez tényleg ott történt, s a jobb szélen.

Szóval azt mondja: Ott van K. Zs. Életem legerotikusabb nője.

Egyetérthetünk abban, hogy ilyet ép érzelmi életű, társát tisztelő férfi nem mond, ez minimum és száz százalékos igazság, és mi sem tennénk soha ilyet azzal, akit szeretünk. Ilyet leginkább kényszeresen életművészetet játszó, bálnaméretűvé nőtt egójú, kiélt férfiak mondanak, akiknek mindegy, ki van mellettük, csak legyen valaki, akinek ilyeneket lehet mondani, elbizonytalanítani, helyén tartani.

Viszont én ma már tudom, hogy ő nekem nem akart fájdalmat okozni ezzel. Nem azért mondta. Ó, én ma már bölcs vagyok. Nem számítóan csinálják. Nem akarnak direkt bántani. A helyzet ennél sokkal rosszabb. Önfeledten csinálta. Őbenne fel sem merült a szempont, hogy énnekem ez fájdalmat okozhat, az én érzéseim, egyáltalán. Ő ott az egójával diskurálgatott, s mondatának nem a szándéka, hanem az eredménye az, hogy a nő érezze a mihez tartást. Végett.

Ezeket a férfiakat hermetikusan körülveszi az, hogy nekik ezt is szabad. Ahogy meg nem kérdőjelezi senki a sok és zavartalan munkához való jogukat, a dührohamaikat; azt, hogy mivel ők hozzák a pénzt, ez többletjogokkal jár, hogy nekik nem dolguk vécét pucolni, vagy hogy a hűség a nőtől követelhető, a többi maradjon diszkrét homályban. Féltékeny, az te vagy, te kis buta.

S ami a lényeg: emlékszem az én fiatal, öntudatát kereső, nagyon megfelelni vágyó, szűkölő lényemre. Akinek annyira fontos volt, a másik őt milyennek tartja. Aki nagyon akart az élmezőnybe tartozni. Az eredmény, nagyon fiatal, érzelmileg kellően kiszolgáltatott, nem elegendő méltó és szép szexuális élménnyel bíró nő esetén: hogy a nő nagyon figyel, nagyon készséges lesz, mert jó nő akar lenni. Mert a nevezetes mondat lényege, hogy akármilyen is vagy, sosem te leszel az. A mondat lényege, hogy sorrend van. És nem, nem mondhatjuk azt, hogy csak önbizalom, kislány, és tartás, és majd akkor nem tapad rád a dúvad-sár. Mert ilyen férfiakba pont ilyen nők akadnak, ezek a szűkölők, pont ez a lényeg, ettől működik a játszma: hogy mindig akad nő, akit meg lehet gyötörni.

Ma már nem lehet, s erre mit mondanak? Nárcisztikus vagyok, önző, meg férfigyűlölő. Oké, fiúk.

S a mondat lényege, hogy elmúlt a fiatalság, és ma már semmi sem olyan, mint rég. A lankadás miatt szorongó férfinek sosem ez a mostani lesz a szép. Legfeljebb kényelmes. Ez az, amit annyira nem értettem: hogy itt nem rólam van szó. Ilyet hanyatló férfiak mondanak. És nem szeret eléggé, talán nem is tudja, hogyan kell.

Valószínűleg — persze honnan tudhatom — K. Zs. az ilyesmit, tehát a rangsort és a megfelelést tökéletesen leszarta annak idején, két évtizeddel korábban. Ő csak önfeledt volt és elbűvölő. Élvezte a cuccot. Az ember meg azt élvezte, hogy vele ennyire élvezik. Meg a saját fiatalságát. Avagy a vándorló életmódot. Az önfeledt nő kell — honnan veszi vajon -ségét…? —, nem a kétségbeesetten megfelelni vágyó, a fájdalmasan, a maga szexualitásának elfojtása árán is örömet szerezni akaró.

Bár nem kellemetlen az sem. Neki, mármint.

Nem, nem gondolom, hogy válaszul hasonlóan lélektelenül kellett volna felidéznem az előző partnereimet. Nekem ez nem megy. És az erőviszonyok sem voltak olyanok. Amúgy sem azt akarjuk mi, hogy visszatámadhassunk, hanem hogy ne legyen már harc, hanem finomság legyen, intelligencia, béke és jóakarat. Egyébként volt nekem pont előtte igen szép, nála fiatalabb és engem nagyon szerető partnerem, s az fájt neki nagyon, leste, emlegette, vádolt, rá gondolnom sem volt szabad. Tudom én, hogy a sérült lélek, a szorongás termeli ki a bántást, de ez akkor nem vigasztalt.

Nekem rég nem ő, hanem az fáj most ebben, hogy bennem mi zajlott. Hogy hogy lehettem ennyire fordítva bekötve. Hogy lehet, hogy nem azon gondolkodtam el, nekem ki volt a legjobb, s hogy ő elég jó-e nekem? Hogyhogy nem azt akartam, hogy nekem ő jó legyen, sok örömet szerezzen? Miért nem jutott eszembe sem önmagam? Nem csak ekkor, máskor is az volt a középpontban, hogy neki mi a jó. De úgy, mintha a női gyönyör valami Földön elő sem forduló elem volna, mondjuk a hidrogénhez képest, ami a férfié.

Aztán ki tudja, talán én is történet lettem. Ha van kinek mondani.

Én meg az űrben járok azóta. Megvan a lelőhely.

85 thoughts on “életem leghevesebb szeretője

  1. Tarkóvágás. Köszönöm! Ezt sorról sorra írhattam volna én is. Az utolsó bekezdésért pedig külön is hálás vagyok. Az énünk lényege sokáig, a fordítva bekötöttség, abban nincsenek variációk, önmagát tartja fenn, táplálja a rendszer. Azt meglátni nagyon éles fény kell.

    És ahogyan az ô elôdeire megveszekedetten féltékeny az ilyen, szinte szégyelled magad, hogy neked is volt. Kamasz voltam még, elsô szerelem. Amikor megtudta, hogy már nem vagyok szûz, ámokfutás jött. Bosszúból végigsorolta az összes nôjét. A pinájuk ráncát is részletezve. Aztán ennek volt más folyománya is, egy helyen már írtam. De én neki nem voltam elég “tiszta”.
    Aztán a másik, azt már ismeritek.

    Köszönöm ezt a bejegyzést!

    • Igen, ez ismerős, rólam a fülem hallatára azt mondta a huszas éveim elején a nálam nyolc évvel idősebb amerikai exem, hogy ‘low mileage’ mint ha valami kibaszott kocsi lennék. Akkor kellett volna észbe kapnom és nem két évvel később.

  2. Egy ideje olvasgatom ezt a blogot, valamelyik facebook-os megosztas hozott ide.
    Eleg sokszor nem ertek vele egyet, de tanulsagos…
    Az ellenvelemenyemnek neha hangot akartam adni, de tenyleg eleg udvariatlansag egy idegennek effelevel jonnie osszeszokott tarsasagokba, meg minek is, szoval hagytam. Most viszont ez tetszett, koszonom a vegkovetkeztetest: az a bizonyos elmult fiatalsag!

    Hat erre igazan rajohettem volna en is…
    Kedd reggel (ma kedd van?) torok kave es egy felismeres. Kellett mar.

  3. voltam ilyen önfeledten élő régebben és élveztem ezt az állapotot. nem görcsölni, természetesnek venni, hogy szerethető az ember és ér annyit, tud annyit mint más. viszont utáltam azokat a női szolidalitást nem ismerő, gátlástalan önfeledtgetőket, akik rövid távon nyerők bírtak lenni övön aluli eszközökkel. aztán vagy beláttam, hogy nekem ilyen könnyen elcsábítható pasi nem is kell, vagy a pasi gondolkodott el azon, hogy mit is akar. és ment. vagy maradt.

  4. Iszonyúan dühít, és kinyílik a bicska a zsebemben, mikor ilyen férfiakról olvasok. Nem tudom, melyik istenségnek adjak hálát azért, hogy nekem soha nem volt dolgom hasonlókkal. Egy lakótársamnak viszont volt egy ilyen pasija, a városban ismert újságíró és életművész, nagyon tudta az észt osztani. Szegény csaj a szerelemtől nem látta, hogy csak egy kiégett, kiélt faszkalap, majd megfeszült, hogy tetszésére legyen, mint egy kiskutya, pedig olyan szép és okos lány volt, sokkal jobbat érdemelt volna.

    Az az illető is ilyeneket mondogatott, hogy neki micsoda női voltak korábban, és hogy a lány nem elég tapasztalt, a lakótársam meg csak szenvedett, próbált olyanná válni, hogy megfeleljen, én meg legszívesebben belerúgtam volna a fickóba. Ha eljött hozzánk – szerencsére ritkán ette oda a fene – késztetést éreztem, hogy a fejébe húzzam a legnagyobb nagylábost, tele forró rizzsel. Talán azért rühelltem ennyire őt meg a fajtáját, mert anyám második férje is ilyen volt, ugyanez a magát nagymenőnek képzelő idősebb fasz, aki eljátszogatott egy fiatalabb, a világot kevéssé ismerő nővel, elvitte ide-oda, hogy lássák, tetszelgett önmaga előtt is, hogy ő micsoda egy ász, hogy ilyen szép nője van, de igazából érzelmileg nyújtani semmit nem tudott, és csak magával törődött.

    Uhh, nem is írok többet, mert csak rámjön a harctéri ideg.

    • amikor általános iskolás voltam és kezdtem figyelni a párkapcsolati viszonyokat emlékszem, hogy megfogalmaztam magamnak, hogy én nem bírom azokat a srácokat akiket mindenki menőnek tart. akkor sem, és azóta sem értem, hogy mit esznek a nők az ilyen arcokon. olyanok mint a kőfal, a közelükbe sem lehet jutni az egójuktól, ha meg mégis, mert bekattan nekik az ember lánya, akkor meg lelki óvodásokká válnak és le sem lehet őket vakarni. ezeknek leginkább pszichológus kellene szerintem, nem nő. és nem csak az ilyen öregecskedő bálnaegósokra gondolok, hanem a mindenféle fiatalabb verziójukra.
      vannak viszont azok a férfiak, akik olyanok mint azok az ásványok, amiket lehet boltban látni. kívülről olyanok mint egy sima szürke kő, belül meg ilyen gyönyörű, finom kristályok. ráadásul szerintem sokkal több ilyen rejtőzködő pali van, mint a bálnaegós nagymenők vagy valaha-nagymenők. ezek a fickók meg a tapasztalatom (vagyis az elmondásaik) szerint azt élték meg, hogy nem kellenek a nőknek. pedig annyira jó velük lenni.
      én arra bátorítom a lányom, hogy az ilyen fickókat keresse a szemével, a fiamat meg arra, hogy meglássa, és értékelje magában a saját kristályságát és ne menjen bele a férficsőbe egó ügyben.

      • “öregecskedő bálnaegósokra gondolok”
        Kerek egy percig gondolkodtam, miért írtál itt “balneológusokról”, hogy jönnek ide a gyógyfürdők?!
        😀
        Az én férjem is ilyen ásvány. Nagyon tudom sajnálni, mikor meséli – mindenféle önsajnálat nélkül -, hogy mennyire nem értették őt meg, főleg a nők. Őt ez nem zavarta nagyon, mindig kilógott a sorból, ezért tetszett meg nekem is, és bontottuk ki egymást a salak alól. 🙂

            • Nincs időm sokat írni, de vannak pasik, akik szépek és okosak és gyengédek, és figyelmesek és sikeresek, és vannak olyanok, akik kívül-belül szürkék, na. Sajna, ez van, hogy nem minden koldus rejtett királyfi, hanem vannak nagyon koldusok is. Persze, igen, nagyon gyanús a nagyon extravertált, ESFP típusú pasi, a törzsfőnök-típus, de szerencsére köztük is láttam nagyon kedves törzsfőnököket. Épp egy ilyen emberrel csinálok életinterjút, 98 éves, egész életében sikeres volt, lovagias, hős szerelmes, nyolc gyerek apja, igazi hídember, akit mindenki kedvelt, szóval, ilyen is van, de ritka.

            • “nem minden koldus rejtett királyfi, hanem vannak nagyon koldusok is. ”
              Hú, ez de jó! Köszönöm. Lehet, hogy néha plagizálni fogok.

      • Hu, ez de jó…a rejtőzködők…én is találtam egy rejtőzködőt végre. Ráadásul a közelembe volt már több éve, de tényleg, kívülről semmi se látszik. Már lemondott magáról, egy katasztrófa kapcsolatba bebetonozódott, mert ő sosem kellett senkinek.

        • Én keresetem egy kívülről nem királyfit, aki olyan kedves, figyelmes, majd azzal jártam meg, hogy nincs önbizalma az élethez és ezért az enyémet vette el 10 évem keresztül, mert szegény Józsikát mégsem lehet bántani, nem baj, ha néha lekurváz, megfenyeget, majd végül pofon vág, hiszen én olyan akaratos, erőszakos nő vagyok, ő meg olyan jó, kedves, szolgálatkész (tehát egy igazi lelki zsaroló, vérszívó) és évekbe tellett mire rájöttem, hogy én nem önző voltam, mikor szóltam, hogy valami nem jó, hanem értelmes ember.

            • Csakhogy én azt látom, hogy eszi a kígyó a farkát… mert azért nincs szegénynek bizalma az élethez, mert a sors nem adott neki előnyös külsőt, sem előnyös képességeket. Talán ifjúsága hajnalán próbálkozott itt-ott, de sikertelenül, és kezdeti önbizalmát szétverte, hogy a mácsós szépfiúknak áll a világ, s aztán már nem lett belőle sem rejtőzködő királyfi, semmi, csak egy sérült önbizalmú ember. sok ilyen sorsot ismerek. Nőben is. Ijesztő, hogy ez a csak a külcsinre adó világ mit tud tenni az emberekkel. És az is, hogy mennyire nem számít a jellem, csak a jóképűség, a csinosság, a jó “megjelenés”. Erről ez a videó jut eszembe:

              http://www.snotr.com/video/8715/How_to_get_the_girl_of_your_dreams

              • “És az is, hogy mennyire nem számít a jellem, csak a jóképűség, a csinosság, a jó “megjelenés”.”
                A férfiaknál lehet, mert ők tényleg nem értékelnek egy csúnya és előnytelen külsejű de nagyszerű jellemű és okos nőt semmire. Viszont én rengeteg ellen példát látok. Nagyon sok férfi tudja kiváltani az előnyös megjelenést, sziporkázó humorral, vagy briliáns ésszel, esetleg sikerrel, amiért felnéznek rá. Fordítva ez nincs így. Ráadásul azt veszem észre, hogy a nők által kifejezetten csúnyának tartott férfi is úgy érzi jár neki a csinos, fiatalabb barátnő, és végletekig sértett lesz, ha “csak” hasonló külsejű és életkorú akad. Sok ilyen férfi ismerősöm inkább választja a magányt és a duzzogást, mintsem egy magához hasonló külsejű, nem elég csinos nőt.
                Viszont az is tény, ha egy pasi magas, sportos és jóképű, akkor sikeresebb lesz az többieknél (nem csak a nőknél, az életben is). Van egy statisztika, ami megmutatja, konkrétan hány száz dollárt jelent pluszban minden egyes centiméter a férfiaknál.

            • Ahogy elnézem az ismerősi körben levő nem túl előnyös külsejű férfiakat, azt tapasztalom, hogy akinek szerető, elfogadó családja van, ott nem lesz hátrányban, elég értékesnek érzi magát szépség nélkül is.
              Van egy jó ismerősünk, a nem túl előnyös külső nála nem megfelelő szó, az arca nagyon-nagyon csúnya, sovány hórihorgas alakkal, vastag szemüveggel. Édesanyja egy nagyon szép, és okos nő (az apukát nem ismerem) és tudták úgy nevelni a fiukat, hogy legkisebb kétely se merüljön fel a maga értékességével szemben, szakmájában sikeres, magabiztos, határozott, lehengerlő humorú, nagyon jó fej srác. Iszonyú jó a stílusa, bátran öltözik. Barátnői mindig vannak, szintén okos,magabiztos lányok. Pedig ha egy tablóképen látom, biztos arra gondolnék, hogy ezt a srácot nyomják bele a sloziba szünetekben a szépfiúk.

          • növekszem! Ez nem a külsőtől függ..nekem egy külsőre királyfi férjem volt, mégis ez volt a szitu, sosem hittel el magáról, hogy az.

            • Csineva, csak ide tudok írni. Szerintem nem igaz, hogy csak a külső számít. Devorah nagyon jól írta, hogy főleg nevelés kérdése, kiben mennyi ősbizalmat ültetnek el gyerekkorában. Mint írtam a férjem magas, helyes, széles vállú, sportos, kifejezetten kapós pasi a nők körében. Belsőleg se csúnya, jószívű, de sajnos képtelen volt felül kerekedni az önbizalom hiányon. És én sokáig azt hittem, ez az én feladatom, az én hibám, hogy nem sikerült..

      • “én nem bírom azokat a srácokat akiket mindenki menőnek tart. akkor sem, és azóta sem értem, hogy mit esznek a nők az ilyen arcokon.”
        Én is pont így voltam a tipikus menő srácokkal mindig.

    • “Az az illető is ilyeneket mondogatott, hogy neki micsoda női voltak korábban, és hogy a lány nem elég tapasztalt”

      Akkor nem csak sanda gyanú volt a részemről, hogy ezek általában felróják a barátnőjüknek azt is, amiről nem tehetnek, vagyis hogy szorongóak és nem elég önfeledtek, bezzeg az előző…? Akárhányszor ilyenekről olvasok, elfog a bűntudat, amiért én nem tudok “elég boldog” lenni, hogy aztán kedvére tudjak tenni ezzel a bájos és boldog énemmel egy hipotetikus férfinak (a barátom nem szól le érte, hogy túl szorongó vagyok), aki egy derűs és libbenő valakire vágyik, aki miatt majd úgyis elhagy egyszer, mert én nem voltam elég boldog és nőies, aki a fényt viszi a magányos férfi hétköznapokba, mint ahogy azt “illik.”

      • Fú, ilyen volt több is, amikor valakinek a “legutolsó menedék” meg a fény az éjszakában meg élete boldogsága lettem volna, de ezekből a helyzetekből mindig berzenkedve kimenekültem, mikor felismertem. Nem tudok nagyobb csapdát elképzelni, mint hogy én legyek valakinek a mindene.

      • A régi első nagyon komoly szerelmem mellett egy év alatt megfakultam, szürkére koptam, illetve ragyogtam én, csak egyre inkább olyankor, amikor nem vele voltam. Ő meg sérelmezte, hogy nem mosolygok annyit, mint régen, pedig milyen derűs voltam mindig.
        Hónapokba telt, míg ki bírtam mondani, hogy ő az oka, hogy lekopott az arcomról a mosoly. Újabb hónapokba, míg szakítani is bírtam. Aztán megkaptam a családtól, hogy azt a kedves rendes fiút, hát azt miért kellett kidobni, majd aztán nem kapok másikat (értsd: nem fogok kelleni senkinek). Az a kedves, rendes fiú is “kinevelte” az elődömet, aztán előszeretettel mesélt mindenféle intim részleteket magukról. Azóta valószínűleg én is a kineveltek sorát gazdagítom, a közös titkaink pedig az utánam jövő szerencséseket(?) szórakoztatják(?).

          • Nagyon fiatalok voltunk, én 18, ő öttel több, mikor megismerkedtünk, nagyon nagy szerelem volt, tűzön-vízen át, első igazi kapcsolat. Mindketten falun nőttünk fel, hasonló értékrend szerint, mindketten lázadtunk is magunk módján, de a minták beégtek.
            Nem voltak még szavaim, hogy megfogalmazzam, mi a baj, de amiket itt írok, azok folyton motoszkáltak bennem, meg sok egyéb, ami kivétel nélkül a Rend eredménye volt. Imádott pedig, de ő csak úgy tudott kapcsolódni, ahogy tanulta. Nekem meg szerencsém volt, az egyetemen rövid idő alatt felébredtem és kinyílt a világ, ez hamar átírt sok mindent, amit otthonról hoztam.
            Valószínűleg abban a vívódásban szürkültem el, hogy a stabil, szerető, alapvetően csupa jóindulat első igazi páromat válasszam, és örüljek, hogy van, hogy ilyen és nem rosszabb, hogy szeret, diploma, esküvő, gyerekek – ez volt a belémnevelt és kívülről folyton nyomasztó elvárás – , vagy a járatlan utat.
            Szóval igen, bántott sokszor sokféleképpen, azzal, hogy olyan férfi lett belőle minden akarata ellenére, amilyen az apja, amilyen a férfi a Rend fogalmai szerint. Nekem meg sokáig tartott rájönni, hogy nem kötelező megalkudni, és érek valamit akkor is, ha nem vagyok valaki oldalbordája.

            • ” bántott sokszor sokféleképpen, azzal, hogy olyan férfi lett belőle minden akarata ellenére, amilyen az apja, amilyen a férfi a Rend fogalmai szerint”

              Jaj, ez valahogy nagyon ismerős nekem is… sajnálom. 😦 És köszönöm, hogy leírtad!

    • Az ilyen pasik emlegetik később úgy az exeiket, hogy “kineveltem őt is”. Lehetőleg epésen, tettetett nyugalommal. Lebeg a szemem előtt két ilyen, sajnos saját gyűjtés. Fujj.

  5. Ma már hálás vagyok azért az időért, amikor én is fordítva voltam huzalozva. Ha az akkor nem történik meg velem, akkor ma nem tartanék itt.
    Megtanultam, hogy nincs rossz vagy jó, csak megtapasztalás. A múltban megtanulhattam, hogy az az irány nem jó, ezért ma nem úgy élek.
    Ha más mondja, vagy olvasom, nem tanulok belőle. Ennyire biztos nem.

  6. “Ma már nem lehet, s erre mit mondanak? Nárcisztikus vagyok, önző, meg férfigyűlölő. Oké, fiúk.”

    Én nem mondom, hogy az vagy. Sőt, azt mondom, nem vagy az. Csak végre szereted magad… rendesen… és ezért irigyellek. És azt az embert is irigyelem, akit egy olyan nő ajándékoz meg a szeretetével, aki szereti magát.

    • Csineva, miért irigykedsz? Mi akadályoz meg abban, hogy te is ilyen férfi légy? Jó, nem ma, talán nem is holnap, de azért nem írtad le magad, gondolom.

      • Nem “irigykedem”, az valami önző frusztrációt jelent nekem, hanem csak van bennem egy ilyen vágy, hogy végre én is ilyen legyek, s ha valaki ilyet látok, arra vágyom, hogy én is kövessem a példáját… szóval, ez a fajta irigység. Egyébként még nem írtam le magam, bár a csalódások önmagamban, és a kapcsolatrontásaim most jobban fájnak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, főleg, ha azt látom, hogy ismét a kerülni kívánt sémákat követtem.

        • Ja, értem.
          A kerülni kívánt sémákról: Nem jó megközelítés tapasztalatom szerint. Egy ismerősöm felhívott ,hogy mikor találkozhatunk. Mondom mindegy, csak kedden nem. Erre kedden felhív, hogy akkor alkalmas? Hát a kedd pont nem. Ja, tényleg, neki csak az maradt meg, hogy kedd. Az nem, hogy alkalmatlan.
          A másik, hogy olyan (szülő, ember, mindegymi) nem leszek, mint a szüleim voltak. Aki nem találja ki, hogy hanem milyen IGEN, az általában pont olyan lesz. A negatív nem elég, azt kell kitalálni, hogy mit követsz.

            • Rosszabb a helyzet: annak a tudása – még ha pontos is -, hogy hogyan NE, a hogyan igen nélkül, hamis biztonságérzetet ad: úgyse fogom rosszul csinálni. És de, az igen nélkül pont úgy csinálom, ahogy tudom, hogy nem volna szabad.

  7. http://hvg.hu/kultura/20140210_Az_elnyomott_tobbseg

    Eléonore Pourriat Az elnyomott többség című rövidfilmjében felcseréli a szerepeket. A férj viszi el a gyereket a babysitterhez, aki szintén egy “elnyomott” férfi, a babakocsi mellett pedig nők kocognak el meztelen felsőtesttel az utcán.
    A megtámadott férfiért a felesége jön el a rendőrőrse, de a film végére ez a kapcsolat is összeomlani látszik, amikor a férfi mindent feladva közli: nem bírja tovább elviselni a feminista társadalmat.

    Ez szerintem hiánypótló és több ilyenre lenne szükség. Így Talán sokaknak feltűnik, hogy ebben élünk mi nők nap mint nap.

  8. Van mit mesélnem. Egy, aki elmesélte “élete legerotikusabb nőjét”, akinek attól is orgazmusa volt, ha ránézett, és nem mulasztotta el hozzátenni, hogy “na rá lehetsz féltékeny”. A másik, aki ötfokozatú skálán hármassal osztályozta a teljesítményemet. Örüljek, hogy ezek észhez térítettek, vagy aggódjak, hogy egyedül fogok maradni?

    • Örülj!! Én inkább az átmeneti magányt választottam, minthogy örökké azt lessem, mikor hányas a teljesítményem, és ki az, aki sokkal jobb nő/olvasottabb/ágyban tapasztaltabb stb. mint én. Aztán még jó, hogy vártam, mert aztán legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy nem minden férfi ilyen, csak én választottam egy oltári faszt első férjemül. 🙂

    • Nekem van egy barátom, aki az utcán minden nőt végignéz a szeme sarkából, és mellesleg le is vetkőzteti őket a lelki szemeivel. Nős. A feleségének megtiltja, hogy térd fölött érő szoknyába járjon és kivágott blúzban jelenjen meg. A nőnek ez imponál. Meg is érdemli. 🙂

    • Mi a pasimmal mindketten biszexuálisak vagyunk, és polyamory kedvelők, ezért együtt szoktunk nőket és pasikat nézegetni. 😀 Mondjuk nem látom magunkat kívülről, remélem kedvesen, érdeklődve és diszkréten tesszük és nem húspiac szerűen. Nem nagyon szokták észrevenni szerencsére, max olyan társaságban.

      • Na, tiszta szerencse! (?) Mármint, hogy mindketten bi-k vagytok.

        Jut eszembe!
        Elgondolkodtam a leszbikusokon nem olyan rég, és arra jutottam, hogy sokan közülük is átveszik A Rend Férfijaitól elvárt viselkedésformákat. Például úgy néznek a nőkre. Mint a húspiacon. Ez nagyon érdekes szerintem. Közöttük nincs férfi, mégis a férfidominancia, és -viselkedésmód nagyon is szerepel. Úgy értem, egyesek esetében. Lehet, hogy nincs igazam, de én ezt a patriarchátus számlájára írnám.

        • Ezt én is megfigyeltem a leszbikus ismerőseim némelyikénél.

          Mondjuk sztem bi nőknél még valószínűbb, hogy pl. a volt pasijaik csajozási mintáit veszik át. Ami azért nem túl szerencsés.

    • Neeeee, tudtam, hogy ez elő fog jönni!
      Nem fogadtam vakságot – ezt az én ELSŐ pasim mondogatta folyton, és minden alkalmat megragadott arra, hogy más lányokat stíröljön az utcán. Nem zavarta, hogy ott vagyok mellette.
      Micsoda egy undorító szemétláda volt, most is az, mint kiderült.

  9. “…emlékszem az én fiatal, öntudatát kereső, nagyon megfelelni vágyó, szűkölő lényemre…”. Én is emlékszem, de még hogy… pedig milyen szép, kedves és alkalmazkodó voltam. Aztán mindig jött egy bedöngölés, hogy ki az, aki jobb volt és odaadóbb. Ki az, aki most is okosabb nálam, és elvileg jobban megfelel az Ő elvárásainak. Hú, de jó, hogy időben megállítottam ezt a folyamatot, még pár év kellett volna, hogy egy szürke, sarokba szorított kisegér nézzen vissza rám a tükörből. Amikor elváltam, azzal fenyegetett, hogy soha többé nem fogok ilyen férfit találni, mint ő…
    Hogy mi volt a motivációja? A kisebbségi komplexusa, a nárcizmusa, az örök önigazolási kényszere, a sérültsége.
    Ma is egyedül van, néha még bedől neki egy-egy lányka, de már egyre ritkábban és egyre rövidebb időre.

  10. nekem tegnap azt mondta a férjem, hogy “számomra te vagy A Nő”.

    korábban meg azt mondta, hogy sose értette az olyan férfiakat, akikről pl. ez a poszt is szól, mert ő pont abban leli örömét, ha a nő, akit szeret, az szárnyaló és magabiztos.

  11. Hatalmas gyűjtésem van bunkókból, de szerencsére az exmagasztaló típus kimaradat. Hála az égnek, nekem ez rosszabb lenne a verésnél. Ennél megalázóbb talán nincs is, mint az aktuális szerelem mellől nosztalgiázni. Gusztustalan.

    • Ez még akkor is gusztustalan, ha a hasonlításból én kerülök ki “győztesen”, az én exem pl így tolta, hogy én mennyivel szebb meg jobb meg okosabb meg mindenebb vagyok a Krisztinél, akit mellesleg én is ismertem, mert az ex egyik legjobb barátjához pártolt át. Én meg nem tudtam nem arra gondolni, hogy ennyi erővel ha ennek köztünk vége lesz és beleszeret másba, akkor ahhoz képest leszek majd butább, rosszabb, csúnyább, stb. meg egyáltalán. Miért mindig egy másikhoz képest? Csak akkor még kis zöldfülű voltam, meg úgy örültem, hogy valaki szeret.

      • Igen, ez is ugyanolyan gusztustalan. Szerencsére még ezzel a típussal sem találkoztam. (Kivéve egy szakításnál: ott megtudtam, hogy igaz, hogy okosabb vagyok, de a csere jobb csaj 😀 )

      • Na, nálam az volt, hogy a legelején, mindig úgy hasonlítgatott az exhez, hogy ő bezzeg balhézott ezen meg azon, és én milyen rendes vagyok, hogy nem teszem. Pedig én csak gyáva voltam balhézni, de utáltam magam ezért, és ugyanazok a problémák, amik az előző kapcsolatában voltak megmaradtak a miénkben is. Aztán én is elkezdtem balhézni, ő meg szerencsére változni, de nem hiszem, hogy azért pont nálam mert okosabb, ügyesebb stb. voltam az exnél, egyszerűen csak megérett, meg az is közrejátszott, hogy a kapcsolatunk a legelső év után már nagyon durva őszinteségre épült.

        • Nálunk is ez van/volt, hogy sokszor megkérdezi, szabad e ezt vagy azt, mert az ex mindenre ugrott. De mondjuk nekem ezek már nagyon elmebeteg dolgoknak tűnnek, olyan tilalmak, amik ellehetetlenítik az életet. Mondtam neki, hogy velem felejtse el ezeket, de a régi beidegződések még működnek. Az ex minden apró mozzanatát kritizálta, semmi sehogy nem volt neki jó, ahogy ő csinálta volna, persze, egy idő után nem próbálkozott, inkább menekült. Most meg fura neki, hogy én leszarom, mit hogy csinál.

  12. Nem mintha nagyon széleskörű tapasztalattal rendelkeznék, de életemben először most a kedvessel vettem észre azt, hogy gyakorlatilag nem tudok rá figyelni. Csak magamra. Mikor erről ventilláltam, akkor közölte, hogy ez a legjobb dolog, ami ebben a témában történhet vele. Hát, ő tudja; én igyekszem, igyekszem, de valahogy mindig bedarál a folyamat 🙂
    (Egyszer még régen valaki azt mondta, hogy közel vannak a felszínhez az idegvégződéseim – jó duma, nem? Mondjuk azóta még fogytam is.)

  13. Meséltem már?
    18 éves lehettem, síelés első napja nagy társasággal, sok új arc. Egy fiúval elkezdtünk beszélgetni a folyosón. Egyszercsak megjelent a barátja, és elkezdte rángatni “Gyeremár, gyeremár, menjünk csajozni!”. Én meg a fikusz voltam, nyilván.

  14. Erről az jut eszembe, hogy volt pasim, aki valahány hét után azt mondta, most már rájött, hogy én tényleg nem fogom kifaggatni a volt nőiről, mint ahogy azt mindenki tette eddig (voltak előttem sokan, ezt tudtam, és nem emlékszem pontosan mit mondott, de kiderült hogy nagyon boldog és talán hálás hogy én nem fogom faggatni). Már akkor sem igazán értettem, miért lenne nekem az jó ha névsort olvasna, pláne ha még részletezne is bármit, de ezek szerint azért ez sem ritka.

    Olyan exem egyébként nekem is van, aki több utánam jövő nőt kiakasztott azzal, hogy én vagyok a tökély és a világ közepe, és ugyan hülyének tartottam, de azért kicsit sajnos hízelgett a hiúságomnak, bár ezt pont itt pont most nem annyira egyszerű bevallani.

  15. Jo volt a hozzaszolasokat olvasni. Pedig nem boldogit, hogy sokan masok is estek effele csapdaba.
    Az, hogy en ujra ehhez a temahoz szolok, valoszinuleg azert lehet, mert ha barmikor maskor kommentelnek s bloghoz, ahhoz ez a tortenet megfelelo bemutatkozas: en peldaul kozvetve emiatt a tipus miatt lettem, vagy emiatt a tipus miatt tartom magam mara tobbek kozott – antifeministanak.
    Ez azert sommas volt, nyilvan a szokasos reggeli rohanas miatt. Kifejteni meg -onmarcangolni?- nincs kedvem, megtettem elegszer, szerintem tul is vagyok rajta. A lenyeg, hogy az ilyen tipus, plane, ha “humanertelmisegi” vagy – borzaszto- “muvesz”, akkor neha bizony feminista. Legalabbis a szavak szintjen. Ez annyira nem is fontos, csak sajnos a mi koreinkben sok feminista no is megfordult. Meg ferfi is, nyilvan, de a nok!
    Valahogy egyiket sem zavarta az en bantalmazo kapcsolatom. Senki nem szolt, mindenki jopofizott. Mert a bantalmazo jelen esetben megiscsak kozkedvelt figura volt. Es hat feminista is, szoval biztos az en hibam.
    Hat ilyen is van. Meg kave is van, epp itt elottem: zaccos es keseru, mert igy szeretem!

  16. Kis pengeváltás egy már idézett kapcsolatomból:
    Ő: “Enikő (előző barátnő) életem legnagyobb szerelme volt…”

    Én (valami másra mondtam, problémára): “Ez zavar, de nem szerepel a száz legnagyobb hibád között.”

  17. Nekem is csak sokára jutott eszembe a megfelelő válasz az exemnek: “És miért nem kellettél neki?” 😛 Csak akkor már mindegy volt.

    De olyan ismerősünk is van, ahol a nő facsarta ki a férfiből, hogy milyen a nőideája (az meg botor módon elmondta), és azóta a nő sose hagyja ki, hogyha az ideális testalkatú (kövérkés, bögyös) exfeleség szóba kerül (márpedig valahogy mindig szóba kerül, mert mi is ismerjük), hogy az volt az igazi a férfinak. Ez is milyen már? Szóval jobb, ha ez nem téma… 😀

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s