nem elég jó a szex 1.

ne vedd át az írásaimat

szerzőijog-policy itt: ne lopj!

Megénekeltük már, hogy milyen az, amikor nincs szex a párkapcsolatban, és ennek okait:

amiért a nő nem… 1.

amiért a nő nem… 2.

és amiért a férfi nem, mert sokszor ő sem

hölgyeim és uraim

nincs szex

Most arról a szintén gyakori helyzetről írok, amikor van szex, de nem az igazi. Két részben.

Itt, a nagy blogtesztben két kérdés is foglalkozik ezzel. Az egyik: Szoktál szeretkezni? A másik: Életed legfontosabb kapcsolatában milyen élmény volt a szex? Elgondolkodtatóak a válaszok, ha rákattintotok arra, hogy View results, láthatjátok a százalékos arányt.

Most leírom kisebb részben a saját tapasztalataimat, nagyobb részben a jelenséggel kapcsolatos sejtéseimet (“ez tipikus lehet”), valamint annak összegzését, amit az évek alatt a tartós párkapcsolatban élők meséltek nekem a döccenőikről.

A “van, de nem elég jó” szex legelső góca a stressz. Az, amit ma házasságnak, családnak nevezünk, mindenestül alkalmatlan arra, hogy szabad, gyermeki, örömelvű énünk megőrződjék benne. Mindig csak a bajunk lesz a másikkal. A szereposztással, a munkával, a gyerekkel, a pénzzel, a lakással. Az önfeledtséget lehetetlenné tevő háziasszony-üzemmód, a készenlét, a bűntudat, a beosztással élő, figyelmes, felelős, számon tartó, mindent átgondoló működés megöli a jó szexet. Avagy a megélhetés utáni hajsza, a monoton mindennapok, a határidős szorongás. Ugyanezért nem ugrunk le egy napra Pécsre sem műsoron kívül, és ezért nem ülünk be olyan helyekre, ahová amúgy nem szoktunk: rutin az élet. A jó szex három halmaz: 1. játék, 2. érzelmesség és 3. nyersen elemi késztetések, tabutlan ömlések metszetében van. Tele meglepő kanyarral. Nyitottnak és csodálkozónak maradni, az újra fogékonynak lenni bizony nem könnyű a hétköznapok taposómalmának forgatagában, kedves olvasók!

A szex: közelség. Az élet, amit élünk, viszont akkor konfliktusmentes, ha nem megyünk bele minden beszélgetésbe a társunkkal, ellenben szépen elidegenedünk, és jobbára a fejünkben, egymagunk (netán: ismeretlenekkel való kommentelésben) éljük meg a lényegünket. Szereppé válik a létezés. Ha megmondanánk, amit igazából gondolunk, hamar csomagolna a másik. Ahogy telnek az évek, egyre inkább.

A szex: bizalom. Elemi, kiszolgáltatott, gyermeki. És mi neheztelünk a társunkra. Jó okkal. A pontosan játszott szerep mögé befér temérdek keserű érzés. Nem látja senki. Hogy igazából, bár ezt szégyelljük, unalmas, kiszáradt kórónak vagy értetlen fasznak tartjuk, akár az is.

S talán nem ok nélkül. A kapcsolatunk mindenestül alkalmatlanná vált arra, hogy abban a másik legjobb, fényes, fiatal, romlatlan énje felcsillanhasson. Kérdezitek, miért? Mert ilyen feladatokat ró a nyakunkba a családnak nevezett intézmény, amelyek közepette nem lehet szépnek és csillogónak megmaradni, mert a kondibérlet is önzés. Áldozat, monotóniatűrés, háztartási füzet.

A szex: spontán. Ha a rendszeres ún. házasélet elvárt jog, a kényelem, ami a házassággal jár, ha “szexnek lennie kell, az a normális”, az nem sok jót ígér. Mondhatni, megfojtja a megújulásra való képességet.

A szex: csomag. Szív, test, életmód együtt. A legjobb azzal szeretkezni, aki rajongva szeret, és aki felé áradni vagyunk képesek, és nem állnak az áradás útjába neheztelések, elhallgatások, megoldatlanságok zsilipjei, vagy legalábbis friss eső mossa le a lerakódásokat. Különösen férjek hajlamosak leválasztani a kapcsolat minőségéről a szexet: este van, tegyük félre a sérelmeket és legyen szex, mert lennie kell. Ezzel ne büntessen a másik. S tényleg így élik meg: őket büntetik. Megvonják azt, ami jár.

Egyébként mélységesen egyetértek Esterházyval:

Egy nő 16.

Én nem tartottam, ez az igazság, katasztrofálisnak, hogy a testünkben nem lobog a tűz, az ímmel-ámmalból is szép dolgok csiholódhatnak. Meg aztán én bírom azt, ha csak úgy fekszem mellette, és lóg a kezem az ölébe.

No de a kicsikart szex (itt is van ám egy izgalmas szavazás), a csikarás maga és aztán az ebből következő nem-frenetikus aktusok élménye rossz spirálba kergeti a nőket. A vágy előbb-utóbb teljesen kihűl, nyomás alatt elmúlik és elfelejtődik a spontánul lobbanó igény, akár gulágon a szamizdat. “Legalább nekem legyen jó” — ez a biztos szexgyilkos mondat. Nem, kézzel, szájjal sincs kedve, nincs kedve hozzád. Akkor lesz szex, ha kölcsönösen kívánjátok egymást. Ha pedig nagyon ügyködik az egyik, hogy a vonakodó másiknak legyen kedve, az csak jobban távolít: a célratörés kilátszik a gyengéd gesztusok alól.

Elfelejtettétek egymást. Már nem megy magától a földrengés-élmény, a hétköznapok rengeteg aprósága, gyakran szép, szívmelengető, otthonszagú történések közepette is egyszer csak azon veszed észre magatokat, hogy hetek óta nem volt semmi. Haj, fiatalon, az de szép volt, de már más az élet, más a prioritás. Ha ezzel nyugtatgatod magad, megérdemled a sorsotokat, és egészen biztosan elromlik a kapcsolatotok. Csípd nyakon a problémát!

Az is lehet, hogy nem oldható meg: minden változik: az emberek kinövik egymást, elmúlnak egymás mellől, testileg is. Úgy teszünk, mintha kötelező lenne az élethosszig tartó monogám kapcsolat és benne az egyenletes, örömteli szex, aztán nem értjük, kudarcnak éljük meg, ha ez az ambiciózus elképzelés kudarcnak bizonyul. Ebből, amit házasságnak neveznek olyan sokan, leginkább kiugrani, elkívánkozni, boldogtalannak lenni lehet. Akkor, amikor elmúlt mellőle az, amitől jó lehet a szex, már mással tudna felcsillanni. Csillan is.

Ha a férfi színesítene a szokásoson, próbálna ki valami újat, a közös tudatban számtalan verziót talál, amelyek a pornográfián alapulnak. Az meg oda-vissza működik: a pornó leképezi és felnagyítja a tipikus vágyakat, másrészt formálja is őket. Ezek pedig gyakran kapcsolódnak erőszakhoz, kényszerítéshez, mivel a pornó nem a nőkről szól, sőt: nemierőszak-kultúrában élünk, bármilyen furcsán is hangozzék ez. (Én már értem, a továbbiakat Dézsánál keressétek.)

Szóval, a férfiak nagyon is jól szokták tudni, mitől lenne nekik jobb. Ha például ilyenebb lenne a partner, ha benne lenne abban, de sajnos, nem olyan, és sajnos, nincs (és: akad más, aki olyan, és aki benne van, ha máshol nem, a képernyőn). Ha viszont egy nő szeretne valami mást az ágyban, az gyakrabban marad homályos képzet, nem annyira áll rendelkezésre kézenfekvő a pornóklisé-válasz. És mintha nem is érezné jogosnak, hogy ilyenekre vágyjon, hogy határozott elképzelései legyenek, hogy bármire is rávegye a partnerét. A szex, ugye, nem arra való, hogy a nőnek legyen jó. Később már nem is gondolkodik semmin a nő, eljő a pótcselekvések kora, beleborul a gyerekébe, a muffinokba, köt-horgol a sok anya. Márpedig a szexuális frusztráció romboló tud lenni, az ő életében is. Úgy marad teste, lelke, házassága, megoldatlanul, félbe-szerbe.

Innen folytatom holnap, a második rész a test és a beidegződések konkrétabb problémáiról szól.

Ez a második rész: nem elég jó a szex 2.

204 thoughts on “nem elég jó a szex 1.

  1. Eszembe jutott, hogy mennyire nem szocializálják a nőket arra, hogy élvezzék a szexet. Az évek során lenyesegetnek belőlük. Rendes, szelíd, lágy fiatalasszonyokká vállnak, akik nem is tudják, hogy mi hiányzik nekik. Ha valami nagyon mozog bennük, arra gondolnak, hogy egy kis fagyi és egy romantikus komédia javít a helyzeten. Nem maszturbálnak, de nem is gondolnak rá.

    • Az egész bejegyzésre szívesen reagálnék, de most csak erre futja futólag. (Meg nem is tudom hirtelen, szeretnétek-e további átnyalatokat egy inkább férfi szemszögèből)
      Egy lmbtq forumon beszélgettünk a témába vágóan, s a következőt állapítottam meg:
      A férfiakat úgy állítják be gyerekkortól kezdve, mintha az igazi férfi alloszexuális lenne, a nőt pedig úgy, mintha demiszexuális lenne. Minden nő, és minden férfi.
      Az a nő, aki meri vàllalni, hogy nem felel meg ennek az elvárásnak, hamar megkapja a ribanc kifejezést, az a férfi pedig, na olyan nincs. Pedig van, szerintem sok, aki igenis demiszexuális, sőt, aszexuális is létezik. Csakhogy ezt felvállalni egyenlő az impotencia bélyegének önként való viselésével.
      Pedig nagy valószínűséggel demiszexuàlis vagyok. És megnyugtat, hogy már tudom, nem vagyok egyedül!

        • Demiszexuális
          “Olyan ember, aki nem tapasztal szexuális vonzalmat, kivéve ha erős érzelmi kapcsolatban van egy személlyel. A demiszexuális emberek nem “csak eldöntik”, hogy nem élnek szexuális életet, ők egyszerűen nem is éreznek szexuális vonzalmat a másik iránt, amíg nincs meg az erős érzelmi kötelék. A demiszexuális a szürke-aszexuális spektrum egy alkategóriája. A demi-előtag kapcsolódhat bármilyen szexuális orientációhoz, pl. demi-pánszexuális. Egy demiszexuális ember lehet bármilyen romantikus orientációjú.”
          Alloszexuális
          “Ernyőkifejezés olyan emberekre, akik tapasztalnak szexuális vonzalmat, tehát nincsenek az aszexuális spektrumon.”
          forrás:
          http://szivarvanyon.blogspot.co.at/p/fogalmak-kifejezesek.html

          Innen köszönöm a mégegyszer a szivárvány blogírójának a felémforduló felkaroló figyelmet!

          És tiszteletem jeléül belinkelek még töle egy fordítást, amitől potyogtak a könnyeim:
          http://szivarvanyon.blogspot.co.at/2014/04/negy-dolog-amit-nokrol-es-ferfiakrol.html

          • Hazafele menet gondolkoztam a blogtársak megjegyzésein,ironikus reakcióin.
            Azt hiszem bizonyos szempontból mi egy cipőben járunk. Nem tudjuk kik vagyunk, és erre keressük a választ itt,és ezt határozottan meg is kérdezzük.
            Talán túlzásnak látszik ez mások szemében.Pedig mindenki keresi magát, legalábbis felfedezi új rétegeit.
            Az irónia,kritika mindenképp hasznunkra válik. Ezen keresztül sikerül kivülről szemlélni magunkat,a beszélgető partnerről is sokat megtudunk.
            Lehet,hogy a vita nem oldódik meg,mert az igazságnak sok oldala van de legalább felvetettük a problémát,beszéltünk róla , a szerzett tapasztalat előbbre viszi gondolkozásunkat.
            Engem is megleptek főleg az elején a határozott sokszor egészen váratlan,van úgy hogy ironikus megjegyzések.
            Azután jöttem rá, hogy ezek fejlesztenek engem. Lehet, hogy nincs igaza az illetőnek de az is lehet hogy igen vagy legalábbis részben.
            Akkor kell állítsak magamon 😀

            Az is lehet, hogy másoknak még sokkal mélyebb problémái vannak mint nekünk, csak nem tárulkoznak ki, vagy más módszert használnak a megkönnyebüléshez például,hogy igen sokat beszélnek-másról.

            ” Egyet kérdezek: akarsz róla (bármiről, ami foglalkoztat) beszélni? Akkor beszélj, elegyedj szóba! Ne várd, hogy elcsodálkozzanak rajtad, és ne várj konkrét reakciókat (“ha ezt írom, majd biztos megkérdezik tőlem…”), az ilyet senki sem szereti. Csak mesélj és figyelj. Érdekes azért.”

            ezt magamra is értettem.

            Próbáljunk magunk lenni mások mellett 🙂

            • “Akkor kell állítsak magamon :D”

              Ezt a tekerést is értettem azon az önironián, amit tegnap itt nyomtam, hogy új Normabontó vagyok.

              Meg átjött az egész utólag, azért maradt itt egy “új” Normabontó. (Legalábbis remélem új)

              Egy hetet homofób közegben “nyaraltam”. Kicsit túlhevülten jöttem vissza. Majd két hét múlva visszaolvasom itt az egészet, addig chillout zene, meg Liszt terápián vagyok.

              Ma megkérdeztem egy rádióműsorban, mi a különbség a biromantikus és a biszexuális között. Amennyiben érdekel a történeted miatt, elküldöm a linket.
              Amennyiben meg csak a hangom miatt érdekel, akkor azért.
              Egyébként a női szexualitásról szólt, úgyhogy mindettől függetlenül ajánlom meghallgatni.

                • Nagyon ütős.
                  Örvendek,hogy hallottam.
                  Úgy képzelem mintha síkbanlátás után elkezdenék térben látni !
                  Nagyon bonyolult felvenni minden szálat , ezért kényelmesebb maradni a hagyományos nézetekkel.
                  Nálam már lejárt az a korszak amikor számított a nemi hovatartozásom meghatározása .Szerintem ez fiatalabb korosztályok kérdése.
                  Amúgy “más” én is lehetek. Ez bármilyen korosztályban lehetséges és elvileg ugyancsak nehézségbe ütközik felvállalni ezt.
                  Azt látom, hogy a nyitott szemű fiataloknak nem egyszerű a dolga.

                  A zene is tetszett 🙂

                • persze leszbikus műsor, de amiről beszélnek, az erről totál leválik.
                  Tökre lehet hallgatni akár hetero kapcsolatra vonatkoztatva is. Na nem reklámozom tovább, de érdekel majd a véleményed!

            • Eső:
              “Nálam már lejárt az a korszak amikor számított a nemi hovatartozásom meghatározása .Szerintem ez fiatalabb korosztályok kérdése.”

              Ez nagyon érdekes mondat tőled!
              Ha most választanál párt, akkor nem számítana az sem, hogy az illető milyen nemű?
              (Bár tudom, nem ugyanaz, de érdekel)

              • MHa bátor lennék azt mondanám,hogy nem számítana.Mondjuk a férjemnek van egy segítő,védelmező szerepe de amikor párt választottam akkor nem gondoltam ilyesmire csak szimpán párra. Ma már elméletileg nem is számítana a nem mondjuk ha megszeretnék valakit.Mert nincs funkcióm.
                A szex jó a férjemmel,de nem önmagáért az élvezetért.

      • En alapbol harom-fele szexet ismerek. A jot, a rosszat es a semmilyet. Azt, hogy ki kivel, hanyszor annak ehhez szerintem semmi koze. Nyilvan egy aszexualisnak ez az egesz tema nem is annyira fontos. Mar annyifele cimket ragasztanak a szexre, hogy en nem is tudok kiigazodni ezen, specko nem is erdekel. Szerintem arnyalatok vannak, raadasul ugy latom, hogy a poszt nem a szelsosegekre iranyitja a figyelmet, a szex mint olyan “iranyzataira”.
        Na, most meg gyorsan utananeztem a demiszexnek, hat ismeroseim nagy resze, magamat is beleertve az, mi ebben a nagy trubaj?

      • Én azért nem sajnálnám annyira a férfiakat. Tapasztalatom és a beszélgetéseim eredményeképpen azt gondolom, hogy a ffiaknak a maguk szocializálása semmilyen különösebb problémát nem okoz. Nagyjából úgy tekintenek a házastársi szexre, mint a reggeli kávéra. Asszony elrakja a vacsorát, leteszi a gyereket, elmosogat és szétteszi. A szex a házasság része, nekik ez jár, ha nem kapják meg, az csúnya dolog. Ha mindezt az asszony nem élvezi, akkor az a ffi felé sértés. Tehát nem azt kutatjuk, miért nem élvezi a nő, miért nem jön izgalomba a tudattól, hogy ő kívánatos, hanem csessze meg, hogy nem értékeli a dákót. Eközben amelyik ffi nem szexel, az nem szexel minden különösebb lelki gyötrelem nélkül. Több olyan nőt ismerek, akivel a férje nem szexel, miközben a nő valami különös furcsaságtól vezérelve még mindig szeretne szexelni. És lám, még ettől is ő, a nő érzi szarul magát. Valami nimfomániásnak, követelőzőnek, míg a pasi tök jól elvan a maga nemszexelésével (meg gondolom a szeretőjével). Szóval majdnem teljesen mindegy, ki nem szexel, a végén mindig a nőnek szar.
        Hja, egy problémájuk van azért a pasiknak: nevetségesen sokat foglalkoznak a farkuk méretével és esztétikumával. Tényleg nagyon szánalmas, főleg, hogy tudjuk, közben sokuk szexuális kultúrája nem is nevezhető kultúrának. Ez viszont úgy tűnik, cseppet sem zavarja őket.
        És persze mindez a sok szörnyűség (jaj, szegény ffiak!) bizonyosan a szocializációjuk következménye. Valahogy nem tudok szánakozni az ő megnyomorított, jogosultságalapú, szabad szexualitású kínjaikon.

        • Ezt úgy is értelmezhetem, hogy a beszélgetéseid és tapasztalataid alapján nem vagy kiváncsi az én kínjaimra.
          Semmi gond, idöközben találtam olyan feminista blogokat, ahol ha azt írom inkább férfi vagyok, akkor mosolyogva megkérdik, miért nem inkább nő. És különben is Miért?

          Most is ezen blogokról linkelgettem, és most meg ez a sor jutott eszembe:
          “Ha egy rendszer csak amiatt létezhet, mert az emberek nem tudják elmondani az igazságot, az azt hiszem, mindent elárul, amit tudnod kell az adott rendszer hitelességéről. Azt hiszem, ha mi, közösen, el tudnánk mondani a titkokat, amiket őrzünk arról, hogy kik vagyunk és kiknek hivattunk lenni, jó úton haladnánk afelé, hogy teljesen ledöntsük a patriarchátust.”

          • Sajnálom, gyakran érzem önigazolónak, amit írsz. Mintha az volna itt a lényeg, hogy te mennyire nagyszerű vagy, mennyire érthetetlenek számodra a többiek és lám, te is kitaszítottja vagy a ffi közösségnek. Ez csak amolyan megérzés, lehet, hogy tévedek. Ha igen, akkor bizonyosan hamarosan el fognak tűnni az ilyen kutakodó megjegyzéseim. Most is furán érzem magam a kommentedet olvasva, ugyanis szerintem nem mondhatod, hogy általában attól szenvednek a ffiak, amiről írsz, merthogy te magad mondod, hogy nem vagy átlagos ffi. Én azt sem gondolnám, hogy amiatt, mert te érzelmi alapon szeretsz szexelni olyan őrületesen nagy gyötrelmeid lennének, hiszen a nők arra vágynak, hogy ilyen partnerük legyen. Mindezt nem általánosíthatod. Vagyis akár igen is. Nem tudom, mennyi ilyen ffi van, gyanítom, azért viszonylag sok, de hogy ez szégyenfolt lenne, ezt megint nem hiszem. Nem hiszem, hogy a ffiak lebuzizzák azokat a ffiakat, akik szeretésből szexelnek. Ilyen taplóságot még én sem feltételezek a tömegről. Csak jelzem, az én férjem is ilyen. Nem volt soha külső kapcsolata, az én testemhez ragaszkodik a mai napig, és sokáig úgy is érezte, hogy joga van hozzá (hiszen őőőő szeret én meg a neje vagyok). Én mondjuk örültem volna, ha inkább barátnőt tart és engem békén hagy. Szóval igen dícséretes az effajta szexualitás egészen addig, amíg az illetőnek arra is van szeme, hogy a partnerét hogyan érinti az ő hű és érzelmekkel átitatott szexualitása. Nekem mondjuk alapvető problémám, hogy az emberek (főképp ffiak) miért képzelik azt, hogy az, ha ők szeretnek valakit, akkor ennek fordítva is működnie kell. Egy kapcsolat elromlásakor miért érv az, hogy de én szeretlek? Főképp akkor, ha egyébként egy rakás dolog nem működik, vagy rosszul működik. És akkor a ffi azt mondja: de én szeretlek. Ilyenkor bennem mindig az jön föl: Igen, és? Mi közöm nekem ehhez? Miféle kötelezettségekkel jár ez rám nézve? Miért gondolod, hogy ez elég? Miért jó ez nekem (hiszen azért akarok elmenni, mert ez nekem nem jó)? És még igen epésen: Ennyi?
            Egy szó mint száz, lehet, hogy szúrós vagyok, vagy kellemetlen, amit írok, nyilván nem véletlen az jön ki belőlem, ami kijön. Pont a hitelességet figyelem, vagy a mélyére akarok menni egy- egy odatett gondolatnak.

            • “miért képzelik azt, hogy az, ha ők szeretnek valakit, akkor ennek fordítva is működnie kell”
              Nem olyasmi ez, igazolás, mint pl. a telepedő, megmondó emberek “de én csak neked akarok jót” mondata?

              • ja, akár értelmezhetjük úgy is. Mintha az kegy lenne, biankó a viszontszeretésre. Én szeretlek, és hát ez akkora nagy kegy, hogy érd is be vele. Ehhez képest mennyi kínom volt nekem abból, hogy azon töprengjek, érdemes vagyok- e a másik ember szeretetére. Soha eszembe sem jutott, hogy az én szeretetem elégséges ahhoz, hogy elnyerjem a viszontszeretést 🙂

                • Hát nem – de a hiánya azért eléggé megnehezíti, hogy megszeressen valaki.

            • Próbálok mindenre válaszolni. (Tudom, szurkálódva ismerkedsz, de nekem bántó)
              Inkább férfi: Esőnek már kifejtettem, sőt, itt állt először össze bennem, de neked is írtam, mikor pár hónapja idetévedtem: biológiailag 100%ig férfi vagyok. Csakhogy az kevéssé ír le, hogy mi a testem, sőt, volt idő, hogy ebben bizonytalan voltam. Inkább férfi vagyok, pedig voltam már inkább nő. (Karinthyn hogy összekaptunk anno, pedig ott is ezt pedzegettem)
              Azért voltam már inkább nő, mert bigender nemi identitásom van( belinkeltem ma) és biromantikus vagyok. Vonzódom férfiakhoz. Fontos különbség a biszexuálishoz képest, hogy szexuális vágyat semelyik nem iránt nem igazán érzek. Demiszexuális vagyok. Impotensnek is nevezhetnénk az ilyet, de akkor a feleségemmel sem menne.
              Szerinted melyik heteroszexuálus cisz férfival beszélhettem valaha is erről?
              Miféle önigazolást látsz benne?
              Az elmúlt hetekben történtek környezetemben valódi coming outok, személyesen beszélhettem ezekről “férfinak”, “nőnek”.
              Érdekes módon egyikük sem volt hetero.
              Érdekes módon évek óta nem tudtam róluk, hogy nem heterok. (Innen is érzékenyen érintett a coming out kiterjesztése)
              Ha azt írtam, hogy sokan vannak, az a sok demiszexuálisra vonatkozik. Azon belül eloszlik a nemek aránya. Egy ideje meg nem beszélek klasszikus nemekről, bipolárisról, mert még Karinthy kapcsán pedzegettem, hogy valahogy érzékelek egy harmadik skálát, és írtam neked, hogy olajzöld vagyok. Nem férfi, nem nő, olajzöld. Emlékszel?
              Egy hete pedig egy transznemű blogon jött velem szembe az a spektrum, színskála, amiről akkor csak habogtam neked, és maszatolásnak hitted.
              (Megegyeztünk, Karynthy szexista!)
              Ha akarod, belinkelem beked a transznemű blogról a színskálámat, én kővé meredve bámultam, hogy van valaki, aki érti.
              Inkább férfi vagyok, mert beleszerettem egy hetero nőbe, kisújjától a feje búbjáig, és meglepődtem, mert egészen addig melegnek hittem magam. És igen, hatására eltolódtam férfi irányába. (rohadt Karinthy, szerintem transznemű volt ő is!)
              Majd még válaszolok, mert elég sok gondolatot írtál, indítottál, meg lehet, nem is a kérdéseidre válaszoltam.
              (Eső, neked pedig már meg akartam köszönni, hogy ott állsz a gödör szélén, még mindig. Emlékszel még tavaszról? Mondtam ások, csak szólj, ha látsz valamit, vagy ha semmit, s hagyjam abba! Mondtad, áss csak, lesz ott valami! Hát ez lett!)

              • “(Tudom, szurkálódva ismerkedsz, de nekem bántó”- No, eddig elég is volt nekem. Egyáltalán nem “szurkákódva” ismerkedek. Nagyon nem figyeltél arra, amit mondok. Ez nem valami cuki hobbicska, öncélú bosszantása a másik embernek egy amolyan gyerekes butaság, ami nekem szokásom lenne. Nem nagyon szeretem, mikor valaki “tudja”, hogy én mit szoktam, mit kell nekem elnézni, még akkor is, ha az “bántó”. Nem nagyon szeretem ezt az engem magyarázást. Ez nem egy általános tulajdonságom, amibe most te is beleszaladtál, és ami okkal- ok nélkül nekem velejáróm. Ahogy mondtam is, figyelek, és ha valami nem tiszta, vagy nem tetszik, akkor szólok. Nagyon sokan vannak itt, akikkel nem “szurkálódok” (milyen lekicsinylő minősítése ez nagyon is konkrét kérdéseknek és/vagy kijelentéseknek). Azt is megindokoltam, hogy te miért érezheted, hogy nyers vagyok és én mit érzek, mikor olvaslak. Világosan írtam szerintem. Ezt “szurkálódásnak” minősíteni meglehetősen fölényes álláspont.

                • Adél – június 5, 2014 12:16 szerint: (https://csakazolvassa.hu/2014/06/03/az-onallo-no/)

                  “Tudom, hogy szokatlan, furcsa egy férfinek egy ilyen közegben bármit “jól” csinálni, de nekem fura, ha valakin azt érzem, hogy nagyon jól akarja csinálni, nagyon jó fej akar lenni. Nem tudok mást mondani, egyszerűen fura, és arra ingerel, hogy olykor odaszúrjak egy picit és figyeljem, mi van a bokorban. Kiugrik- e onnan valami. Én értem, ha ez zavaró, vagy bántó, vagy valami. Időnként “nekimegyek” így embereknek, megpiszkálom őket, hogy pontosan lássak.”

                  Egyáltalán nem gondolom, hogy akár ezen sorig is eljutsz olvasásomban, azért megjegyzem, leginkább a többieknek, ezt ide most magamért tettem, és ezáltal amiket legutoljára rólam írtál, téged jellemez.

                • Ez semmiben nem mond ellent annak, amit fentebb írtam. Ha valami ingerel, akkor ki akarom bogozni, hogy jó- e megérzésem, vagy tévedek. Vagyis nem öncélú, “te szurkálódva ismerkedsz” dologról van szó. És az is a megérzésem támasztja alá, hogy most is kifelé, a többieknek igyekszel igazolni, hogy jófiú vagy, miközben én egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy mennyiben szimpatikus az olvasók tömegének, amit írok. Ez nagy különbség kettőnk közt, s tényleg, engem jellemez minden szavam. Vállalom is bármelyiket. Ami persze nem jelenti azt, hogy magamat különbnek tartanám, vagy azt lesném, hogy ez itt a többieknek hogy tetszik. Ez van, ezt gondolom, ezért így kommunkálok. Biztosan nagyszerű ffi vagy, nagyon érzékeny és feminin, ráadásul nagyon művelt, hiszen tudsz egy csomó idegen szót, amihez nekem a gugli kell, de ha ez így is van, akkor sem értem minek ezt állandóan ilyen erővel bizonygatni.

            • “Most is furán érzem magam a kommentedet olvasva, ugyanis szerintem nem mondhatod, hogy általában attól szenvednek a ffiak, amiről írsz, merthogy te magad mondod, hogy nem vagy átlagos ffi”

              Nem mondom, hogy attól szenvednek a férfiak, amit írok. Azt sem mondom, hogy átlagos férfi vagyok, bár erre sajnos csak az utóbbi időben döbbenek rá. Egész az utóbbi évekig abból indultam ki, hogy az ahogyan gondolkodom, ahogy élek, az tök átlagos. Vagyis hogy mások is így élnek.
              Csakhogy céges buli után feljött a kollégától, hogy menjünk el sztriptízbárba, és kiderül, totál nem érti, hogyhogy még sosem voltam, és még kevésbé, hogy most sem fogok. A visszhangja nem az lesz a cégnél, hogy de gáz, el akart menni a sztrip bárba, hanem hogy én sosem voltam, és nem is leszek.
              Én meg ledöbbenek, hogy ez a norma.
              Ja, kicsit befelé éltem az elmúlt tizenvalahány évben.
              Tehát fogalmam sincs, hogy mitől szenvednek a férfiak, és úgy összegészében nem is érdekel. A fütyizörejen olvashatnám.

              Érdekes, amit a férjedről írsz. A kérdéseid meg még érdekesebbek, de egyre sem tudok válaszolni.

          • Normi, ne haragudj, most visszajelzek: amióta ilyen kitárulkozóan furákat írsz, valahogy az az érzésem, hogy provokálni akarsz, és kifejezett ingerem nem kérdezni tőled semmit. Főleg, hogy most ezzel meg is zsarolsz: ha nem tetszik a komment, ha nem foglalkoznak veled itt eleget, majd elmész más blogra jól. Ne tedd ezt velünk! Egyet kérdezek: akarsz róla (bármiről, ami foglalkoztat) beszélni? Akkor beszélj, elegyedj szóba! Ne várd, hogy elcsodálkozzanak rajtad, és ne várj konkrét reakciókat (“ha ezt írom, majd biztos megkérdezik tőlem…”), az ilyet senki sem szereti. Csak mesélj és figyelj. Érdekes azért.

            Adél viszont nem neked írta, amit írt, hanem “a férfiaknak sem könnyű” sirámra. Nem értek vele egyet, a férfiak ugyan helyből sokkal többet tehetnének, mint mi nekifutásból, de azért nekik is szar, főleg, mert nem látják át az összefüggéseket, és csak vergődnek ők is.

            — asszem, demiszexuális vagyok, bár egyszer lesmároltam egy először látott mexikói srácot a recepción —

            • “Normi, ne haragudj, most visszajelzek: amióta ilyen kitárulkozóan furákat írsz, valahogy az az érzésem, hogy provokálni akarsz, és kifejezett ingerem nem kérdezni tőled semmit. Főleg, hogy most ezzel meg is zsarolsz: ha nem tetszik a komment, ha nem foglalkoznak veled itt eleget, majd elmész más blogra jól. Ne tedd ezt velünk! Egyet kérdezek: akarsz róla (bármiről, ami foglalkoztat) beszélni? Akkor beszélj, elegyedj szóba! Ne várd, hogy elcsodálkozzanak rajtad, és ne várj konkrét reakciókat (“ha ezt írom, majd biztos megkérdezik tőlem…”), az ilyet senki sem szereti. Csak mesélj és figyelj. Érdekes azért.

              Adél viszont nem neked írta, amit írt, hanem “a férfiaknak sem könnyű” sirámra. Nem értek vele egyet, a férfiak ugyan helyből sokkal többet tehetnének, mint mi nekifutásból, de azért nekik is szar, főleg, mert nem látják át az összefüggéseket, és csak vergődnek ők is.

              – asszem, demiszexuális vagyok, bár egyszer lesmároltam egy először látott mexikói srácot a recepción –”

              Akkor kérdezek:
              1. “Amióta ilyen kitárulkozóan írok…” Mióta van ez, honnantól?
              2. Ha kitárulkozóan írok, akkor szerinted az provokáció lehet?
              3. Mi van, ha a blogod, írásaid, olvasó közösséged magábaszippantott, és ezzel egyidőben mellékvágányon ástam a gödrömet, de mivel Eső valamiért magával ragadott, hogy az elején azt írta, csak ássak, majd ő ott áll, hát ide lapátoltam? Akkor mi van? Miért nem tudsz ezzel mit kezdeni?
              3+1. Ha zavar, miért nem szólsz? A nem szólás abban megerősített, hogy rendben van, elfér a blogodon, miért engedted, hogy totálisan hülyét csináljak magamból?
              4. durván melegjogi harcosként hogyan engedheted meg magadnak, hogy viccelődsz azon, ahogyan SZÁNDÉKOSAN lemaradtam a többiektől, itt coming outoltam, és te VISSZAÉLSZ ezzel? És viccelődsz?
              5. Ha ilyen sejtésed van, hogy ez csak színpad, miért nem kérdezed meg, miért itt teszem?
              6. Ezek után hogyan várod el, hogy egyáltalán itt én bármit kérdezősködjek, vagy akár írjak még magamról?
              7. Miért nem érzed megtiszteletésnek, hogy úgy éreztem, ez az a közeg, ahol vállalhatom magam, ahol megnyílvánulhat az a felismerési folyamat, amin átmentem az elmúlt hetekben?
              8. Miért érzed szükségességét, hogy a coming out fogalmát kitágítsd, és alkalmazhasd?

              +1. “– asszem, demiszexuális vagyok, bár egyszer lesmároltam egy először látott mexikói srácot a recepción –”
              Nem érzed, hogy egy hozzászóláson belül önelellentmondás ez? maradj, de azért viccelődök veled egyet, provokállak egy kicsit, “szurkálódok”, meglássuk mi ugrik ki a bokorból.
              Majd mikor megjegyzem, hogy van, ahol nem kérnek rajtam ilyeneket számon, és a coming outolásaid óta nem tudom már ugyanúgy olvasni a blogodat, és becsapva érzem magam, de nagyon, akkor még én zsarollak?!

              Elegendő kérdés volt ez egyszerre?

            • Normabontó, én nagyon bírom, amiket írsz. Nem ismerek senki olyat, aki hasonló cipőben jár. Barátaim vagy heterók, vagy nyíltan homoszexuálisok. Én nem érzem provokációnak, mikor megdöbbentő dolgokat társz fel magadról. Mondjuk én csak egy vagyok a sok közül, nem tudom, a többieknek ez milyen.

            • (Ideírom, mert máshova már nem fér el)
              Normabontó, én érdekesnek és bátornak tartom a hozzászólásaidat. Néha volt egy kis “szerepjáték” érzésem, de olyan másnál is volt, meg nyilván nálam is van.
              Amiről Adél ír (a férjek elvárásai), azzal nagyjából egyetértek, de ez nem írja felül a te konkrét problémádat, hogy keresed a helyed, önmagad, a nemi identitásod, és ez lelkileg nehéz helyzetbe hoz (ha jól értem).
              A férfiaknak is lehetnek (és vannak is) szexuális problémáik, ők is kerülhetnek megalázó helyzetbe, ha valami nem megy. De talán nincsenek olyan súlyos elvárások feléjük nézve, és az orgazmusuk is mechanikusabb. Viszont abban igazat adok neked, hogy ha valaki bármilyen indokkal nem szexel, és ez nyilvánvalóvá válik róla, az komoly atrocitásoknak lehet kitéve még a munkahelyén is. De ez a nőkre is igaz, tapasztaltam is ilyesmit! 😦

            • Én is ide irom, remelem jól sorolja be a WP. Számomra nagyon érdekes, gondolatébresztő és agytágitó az itt olvasott kommentek szinvonala és információtartalma ami a gendertémát illeti (ehhez meg szervesen kapcsolódik az egyes emberek élete, történetei, amit belőle itt megosztanak). Nagyon sajnálnám ha eltűnnél innen, Normabontó, nagyon érdekes dolgokat olvastam tőled ás általad, nagyon megváltozott, tágult ás szinesedett a szemléletem. Személyes tapasztalatokban inkább átérzem amit Adél ir, de az elképzelhető világomba teljességgel belefér az is, amiről Normabontó ir. Ugyanaz a valóság csak más oldala a dodekaédernek/oktaédernek. Külső megfigyelőként nekem nem tűnt élesnek a kommentváltás, inkább érdekes volt, persze nem biralhatom felül amit ti, bennelevők éreztek.

            • lillaer:
              “a te konkrét problémádat, hogy keresed a helyed, önmagad, a nemi identitásod, és ez lelkileg nehéz helyzetbe hoz (ha jól értem).”

              Lelkileg az hoz nehéz helyzetbe, hogy mindezt meg kell osztanom a feleségemmel. Nem tehetem meg, hogy nem osztom meg. Ez attól teljesen független, hogy meg akarom élni, vagy nem. Egyszerűen nem tehetem meg, hogy magamban tartom, mert akkor egy képbe szerelmes, ami nem én vagyok.
              És rohadtul azt érzem, hogy ez a páromnak megemészthetetlen.
              Ezek a lelki vívódásaim.

              De beviszem ezt az egészet a pszichológusomhoz, oda való. És tényleg elég volt ebből itt, számomra is, bőven ki lettem tárgyalva, átadom a helyet másnak.

            • “de azért nekik is szar, főleg, mert nem látják át az összefüggéseket, és csak vergődnek ők is”- Hát ezért nem megy nekem a pasi- sajnálat. A saját felsőbbrendűségük teszi őket ostobává. Nem látják az összefüggéseket, és nem is akarják látni. Legyen már úgy minden, ahogy lennie kell (ahogy nekik kényelmes)- eddig terjed az ő empátiájuk. Jaj, hát úgy általában mit kellene nekem sajnálni az ő nyomorukon? Csak azzal tudok együtt érezni, aki vagy nem tehet a bajáról, vagy nincs módja tenni ellene. Ostoba, gőgös, a privilégiumért nyafogó félgyereket nem tudok szánni. Vagy csak szánni tudok.
              (Van egy- két ffi, akit becsülök. Teljesen más kategória bmelyikük, mint az átlag)

          • Normabontó,én azért álltam melletted, mert érdekel ami benned zajlik.Örülök,hogy alkalmam van osztozni a gondolataidban.
            Látom többen is vannak akik hasonlóan vélekednek itt a blogon is.
            Nekem a rászólás, ironizálás nem megy és tudom miért nem- mert visszahúzódó ember vagyok aki megijed a saját árnyékától is,nem vagyok annyira magabiztos,hogy rögtön véleményem legyen valamiről.

            A motivációmat nem teljesen értem.Feltételezem hogy lehet egyszerűen idegrendszeri eredetű oka is.
            Szóval én egy toleráns nő vagyok aki mindenkit meghallgatok,
            és éredekel is amit hallok .( Kivétel az otthoni viselkedésem férjemmel házisárkány formában 😀
            )
            Egyébként érdekelnek a tehettséges emberek.Nagy gondolkodók.
            Ugye Thomas Mann is vonzódott a fiukhoz,vagy Faludi, vagy Leonardo.
            Amugy én nem vagyok annyira kikelve a férfiak ellen mint egyes nőtársaim pl.drága Adél akit szeretek. Igaz félek a hagyományos férfiaktól.
            Azért is választottam olyan példányokat akik lelkileg közel állnak hozzám.
            Demiszexuális vagyok én is. A szexualitást bennem a partnerem ébresztette fel.Én nem tudtam róla. (mint a romantikus regényekben :)nem voltam egy szexuálisan tudatos nő. Egyáltalán nem úgy voltam szocializálva,hogy az legyek. A család is számít.Mik voltak a morális szabályok a családban ?
            Miután felébredtem nemileg azutan se tudtam volna szexelni valakivel csak az aktus kedvéért.

            Már írtam ,hogy érzelmileg kötődtem nőkhöz is, de szexuálisan nem vonzódtam. Az is lehet,hogy nem engedtem meg magamnak, hogy vonzodjak. Ki tudja?
            A véleményem, hogy aki felvállal vagy legalább felvet a mai általánosan elfogadott normáktól eltérő gondolkozásmódot
            az szélesebb látókörű es gondolkodó egyedről árulkodik.

            • Megköszöntem akkor is, és megköszöntem privátban is, hogy ott álltál. ès megköszönöm most is.
              A szereplésvágy és a figyelem magamra terelése egyáltalán nem volt a motivációm között. Megoszthattam volna veled privátban, mégis itt tettem. Miért? Napok óta töröm ezen a fejem.
              Mert inrspirál a blog. Mert a hozzászólások is inspirálnak. Mert van, aki nyíltan coming outol. Mert a nyilt coming outnak is van további üzenete. Meg mert egyszerüen nem tudom.

              Ès ennyit rólam. Ezzel az egésszel a pszichológusomat terhelem a továbbiakban. Már csak azért is, hogy ne magamra állítsak ki diagnózist…

              Hogy itt behoztam ezeket a fogalmakat az volt a cél, hogy hátha valakinek hasznos, talál magának érdekes definíciókat, vagy kételyeire valamiféle választ.

              Örülök, hogy te találtál valamit! Azt pedig külön megköszöntem már, hogy akkor is mondtad, hogy vonzódtál nökhöz, igaz “csak” érzelmileg. (Biromantikus? de nem akarlak én Téged felcimkézni!)
              Hogy nem engedted meg magadnak, vagy nincs is több benned, nehéz megtudnod.

              Annak is örülök, hogy a szocializációd ellenére sikerült boldog párkapcsolatot kialakítanod.

              Örülök neked, nagyon!

              “Ugye Thomas Mann is vonzódott a fiukhoz,vagy Faludi, vagy Leonardo.” Di Caprioórol nem is tudtam! 🙂 (Megtisztelö ez a gondolatsor, de ne gondolj rólam túl sokat.)

              • Tovább gondolkodom…

                Ha valaki megért azt nem kell megköszönni.Elmondom,hogy ki vagyok,milyen vagyok és kész. Nem kell igazolnom magam.
                Ha nem értenének akkor is ragaszkodom ahhoz aki vagyok,mert jogom van hogy
                magam legyek.
                Ne köszönj semmit.Figyelünk egymásra,és beszélgetünk.

                • Nem a megértést köszönöm, azt köszöntem, hogy egyszerűen ott álltál.
                  Áshattam volna egyedül is.
                  Van, amikor a medencét már csak azért úszod át, mert a medence szélén ott állnak a szurkolók, nélkülük a felénél abbahagynád.

                • Jó megosztani gondolatainkat.Dinamikusabban haladunk a gondolatmenettel.
                  Én mostanában például szeretek hangos könyveket hallgatni,mert sokkal érzékletesebbek számomra mintha olvasnám. Ott a személyes jelenlét mellettem…

      • Teljesen egyetértek. Mindkét oldalon van amit nem szabad kimondani. Nem szabad kimondani nőként, hogy nem érdekelnek a rózsák, csak szexeljünk. Férfiként meg folyamatosan ingerelhetőnek kell lenni, mint egy életnagyságú pénisznek, nem lehet kimondani, hogy csak ölelj át és nem, nincs kedvem, nem izgat a szexi fűző (sem).

        Normabontó, ezt felvállalod férfikörökben is? Ha igen, hogyan reagálnak rá? Ismersz még ilyen férfiakat? Azért kérdem, mert más férfiakat ez nagyon megijeszthet, hiszen morálisan így igazolják maguknak az összes félrelépést: hát de férfi vagyok, szeretem a szexet!

        • Már miért ne lehetne kimondani, ha nem érdekelnek a rózsák vagy ha nem jön be a fűző?

          Van egy ismerősöm, szexuálpszichológus, és ő azt mondja, hogy a férfiak egy jelentős része állítólag a félrelépésben az intimitást keresi. Nem tudom, nincsenek élményeim félrelépő férfiakkal, mindenesetre érdekes szempont.

        • Ezeket, mint megtudtam, nem igazán ildomos férfikörökben felvállalni. (lásd sztripbár)
          Ahogyan azt sem, hogy nem fog meg Angelina Joli segge.
          De igen, szoktam vállalni, elvétve fordul elő, hogy kell, mivel távolságtartó vagyok velük szemben.

          Egy férfit találtam, akivel erről az egészről beszélhettem, és miután az egészet elmeséltem, mondta, hogy szerinte is túl van szexualizálva a társadalom, és egy párkapcsolatban általában nem akkora a súlya (mennyisége) a szexnek, mint az előadva van.
          (Vele még nagyon sok érdekes dolgot beszéltem meg, de ő meleg párkapcsolatban él. Például a poliamóriát. Pontosabban hogy hogyan élte meg, hogy a párja szerelmes lesz egy harmadikba, egyszerre kettőjükbe. És hogy gyakorlatilag azt kellett észrevennie, hogy az egójával harcol.)

          Nem járok férfi körökbe. Igazából kerülöm a férfiakat. Haveri kapcsolatnál nem futja velük többre.
          Dolgozom, hazafelé bevásárlás, majd jön az esti műszak odahaza.
          A férfi körök az egyenlő munkahely. Ott pedig igyekszem inkább a kollegális kapcsolatot tartani.

          Tehát mondhatom, hogy amit a férfiakról megtudok, azt tőletek tudom meg.

    • Ami persze a pasiknak is rossz. De közben mégis úgy vannak vele, hogy az a nő, aki akarja a szexet, az kurva. Pedig milyen jó is a szex egy nővel, aki akarja!

      • ” az a nő, aki akarja a szexet, az kurva”.- Ja. A saját apám verte ezt a fejembe. Nyögöm azóta is a következményeit, úgymint az önfeledtség teljes hiánya, saját igények szabad közlése, kezdeményezés, az öröm szabad, bűntudat nélküli megélése. Gyakran gondolok arra, milyen jó lenne a szexualitást olyan egyszerűen megélni, ahogy egy fagyit elnyal az ember. Valahogy sose tud magától értetődő lenni. Még olyankor sem, mikor tökéletes a partner, jó az összhang és minden passzol. Vagy fennkölt a szex, vagy alantas, pedig én pl semmi egyébre nem vágyok, minthogy csíkos zokni- szerűen magától értetődő legyen.

        • Én azon aggódom, hogy gyerekeim anyja nehogy hirtelen jött túlbuzgóságában megpróbálja elhitetni a gyerekekkel, hogy a szex nem olyan magától értetődő, mint egy csíkos zokni. Mondjuk én vagyok az apjuk, úgyhogy nem sok sikerre számíthat, meg a túlbuzgósága is remélhetőleg olyan tartós lesz, mint két évvel ezelőtti buddhizmusa.

        • Érdekes, hogy mennyire a kultúránkba ivódott, hogy a szex mocskos, állati, bűnös. A fennköltséget meg persze a romantika és az elkötelezettség adja meg. Szerintem ez csak konstrukció, régen ezzel próbálták fékezni a zsidó-keresztény népet.
          Nekem a szex pont azért értékes, mert nem udvarias, nem finomkodó, nem tudunk benne hazudni. Őszinte, egyenes, világos, emberi. De nem alantas, vagy bűnös.

      • Igen, ez elképesztő, hogy mennyire nem tudnak még a felvilágosultabb férfiak sem azzal mit kezdeni, ha egy nő akarja. Mégpedig most. Gyorsan. Előjáték nélkül akár.

        Ijesztő mennyire nincs igényük arra, hogy a nő is vágyjon a szexre.Biztonságosabb egy kedvesen pihegő test, egy gyorsan mosakodni futó nő, aki utána szendvicset hozz és nem orális szexet akar.

        • Az én tapasztalatom, ha egy nő akarja, mégpedig most, akkor az bizony szinte mindig előjáték nélküli.
          Már hallottam, mit lacafacázol már, dugd már be, azt akarom, most!
          Lehengerlően őrjítően vadító, amikor így be van indulva. Szeretem érte, mert látom, hogy minden gátlást ledobott. Csak sikerüljön nekem is, de általában magával ragad az az őrült lendület.
          Akkor valamiféle afrikai törzsi táncot járhatunk.

          • Mosolygok, ez nekem valahol olyan romantikus.
            Igen, egy nő is akarja, de nagyon és szerintem is végtelenül szexi, ha ezt teszi.

            Én eléggé heves típus vagyok, a barátom, széttört férfiasságában a fejemhez vágta már, hogy nimfomániás vagyok, majd azt, hogy nem érzi magát eléggé férfinak mellettem.Kicsit később fel is hívott, hogy azért a szexuális kapcsolat megmaradhat kettőnk között, ha van kedvem.
            Aha, persze édes. Menj a fenébe.

          • Ööö… szex az, hogy bedugod?
            Az előjáték nem előjáték, hanem szex.
            Ilyenekre jöttem rá én mostanában.
            (És ilyen hirtelen rohamnál fel is áll neked? És ez tényleg izgató? Nem csak érzelmi a hála, hogy de drága, ENGEM akar?)

            • Képzeld, én meg ilyenekre jöttem rá, hogy van, amikor az előjáték úgy lezajlott, hogy észre sem vettem, s csak azon kapom magam, hogy benne vagyok a közepében.
              (A kérdésedre majd válaszolok, ha megkérded a kedves blogolvasóid demiszexuális tagjait, ők ugyan hogyan nedvesednek.)
              Ps:
              Egész rendben rám szóltàl, egész össze is kaptam magam, kitartott egész a mexikói jelenetig…
              Hogy az mire kellett, már sosem tudom meg.

            • Éva, most nagyon kitárulkozom, ilyen van, hidd el! Néha nem kell puszi, csók, nyali-fali se fent se lent, csak erős, intenzív dugás! Aztán később vagy rátérünk arra is, vagy anélkül zajlik az egész. És ez általában az én igényem, az ipse jobban szereti az orálist adni és kapni is ,főleg az utóbbi időben, amit általában én is nagyon bírok, de én ezeken túl nagyon szeretem magamban érezni a “témát”, valahogy úgy teljes számomra az egész. És nem vagyok férfi, általában taszít a pornó, és kisimult állapotomban sokkal többször kívánom a szexet mint az ipse.
              Ne haragudjatok, utálom, hogy nem találok normálisabb szót a párom, kedvesem helyett, de egyrészt nem a férjem, viszont régóta együtt élünk, van két gyerekünk is. Még az élettárs a jó szó erre, tükrözi a valóságot.
              Én egyébként mindig is nagyon szerettem szeretkezni, csináltam is viszonylag sok mindenkivel, valahogy fontos nekem a bőr- és egyéb kontaktus. Nem tudom, hogy honnan ered ez az erős vágy bennem, hogy egy másik testet (de lelket is) szeressek, kényeztessek.

            • Koviagi, én is ideállok melléd, mert bizony néha kell az ilyen is. Amikor az ember összenéz a másikkal, pogácsaszaggatás, favágás, vendégségbe készülődés közben, vagy elalvás előtt egymáshoz ér a két kéz, és az az összenézés, mozdulat már maga az előjáték. És hirtelen nem kell más csak az, hogy legyen meg gyorsan, vadul, intenzíven. Jól esik, mint egy gyorsan lehúzott feles és utána, ha az ember már magához tért, helyreállt a keringés és kap levegőt, lehet visszatérni a pogácsaszaggatáshoz, favágáshoz, készülődéshez, alváshoz, vagy lehet azon röhögni, hogy baszki, de vérmesek vagyunk még mindig ennyi év után is.

            • Erre írta “új” Normabontó: A szex a hét napi 24 órájában zajlik.

              És van, hogy a tésztagyúrás az előjáték. Van, hogy fogalmad sincs, mi volt az előjáték, lehet, hogy a közelben sem voltál, lehet, hogy fát aprítottál trikóban, farmerben, és Hugh Jackman ugrott be a párodnak rólad, ő meg azonnal akarta, ott, hogy Hugh Jackment érezze, az ő Hugh Jackmenét. És még az is lehet, hogy nem is neked szól, hogy annyira be van indulva. (Akkor mi van? sérül az egód és nemet mondasz? Vagy tudomásul veszed, hogy monogám, de kíván mást is? Na ez most messzire visz)

              Szerintem a szex, az előjáték fogalmát eléggé ki kellene tágítani.

              Aritareal: BIG LIKE!

            • Képviselőné, nem mond ellent szerintem sem. Vagyis most össze vagyok zavarodva. Lehet, hogy a fejembe szállt a két nagy korty rozéfröccs, amit az előbb nyeltem, de nekem úgy tűnt, mintha Éva elképzelhetetlennek tartaná, hogy a “csak bedugás” is lehet szex. Most akkor mi van?? Magyarázzátok el, kérlek!

            • Szerintem Éva ezt (legalábbis ebben a hozzászólásában) nem állítótta,. pusztán annyit, hogy a nem bedugás is szex. (nem pedig “előjáték”, vagy – ahogy még mondani szokták – “petting”)

              • “Miért nevezzük csak azt szexnek, ha két ember közösül? Hol kezdődik a szex?”

                Május 25-én írtam a nincs szex bejegyzésnél. Minden egyes alkalommal nem írhatom le, hogy mi számomra a szex. (ezt meg most azért írom, mert minden egyes alkalommal, mikor válaszoltok, olvashatom Èva hsz-ét is, és nekem olyan, mintha nem jött volna át, mit akartam mondani.)

                Azt írtam le, hogy van ilyen is, nö részéröl is.
                Ès ha szexröl van szó, akkor szerintem káros, ha hello kitty köntösbe csomagoljuk, és a klassszikus görbéket vesszük elö, hogy a férfi vágya gyorsan jön, míg a nöé lassan jön, stb.
                Mert egyéni szexualitások vannak, és azok is változóak, “fluid”. (most nem azt állítom, hogy itt ilyen történik, hanem általában)

                Nemhiszem, hogy akkora különbség lenne a férfi és a nöi valódi szexualitás között, a szexuális szocializációjuk között azonban minden bizonnyal óriási a szakadék, így mire odaérnek, hogy kipróbálják, vagy rendszeres nemi életet éljenek, már totál el van torzítva, hála társadalmunknak.

            • Az ilyen szexhez szerintem olyan kapcsolat kell, amiben a vacsora utani elmosogatas is elojatek, sem titkok, sem visszatartasok nincsenek.
              Meg hat van ilyen, nem? Fejbentenisz a villamoson hazafele, aztan mar csak a lenyeg erdekes. Vagy nincs?

              Udvariatlan se legyek mar: egy masik neven mar olvasok, kommentelek egy ideje, de bizonyos es egyeb okokbol valtottam a bloggerprofilomra.
              Az uj nev alatt valtozatlan lelkesedessel udvozlom a kozosseget! 🙂

          • Nekem is volt már ilyen. Tényleg elementáris volt. 20-25 éves koromig, mondjuk havonta egyszer. egy ideje nagyon nem, bár azt hiszem, bírnám, ha benne lenne az is, akinek kéne.

            • Nálunk sem törik már össze az ágy mint először, de jó a csendes lassú is ha sikerül összetalálkozzunk. Vagy nincs itthon,vagy egyik vagy másik ki vagyunk nyúlva a fáradtságtól 😦

            • Erröl most a párom következö mondata jut eszembe:
              A faszik nem tudom hogy csinláják, de havonta 3-4 napig mind olyan jól öltözködnek egyszercsak. 🙂

        • Szerintem ez nem igaz. Szerintem a ffiaknak vágyuk ez és imádják, ha egy nő kifejezi a vágyát és hogy mit hogyan akar. Az egy dolog, hogy mire vagyunk trenírozva és hogy mire ivaréretté válik egy nő, addigra teli van elfojtásokkal, de a ffiak éppenhogy vágynak arra és akarják azt, hogy a nők legyenek kezdeményezők és érezhessék azt, hogy kívánják őket.

          • Igen, imádják, ezt aláírom. De azt már nem szeretik,ha egy nő öntudatos, márpedig tudatosság kell a tested, a vágyaid ismeretéhez. A tudatosságot, magabiztosságot, intelligenciát meg egyszerre tartják tehernek (hiszen vannak elvárások, lehet nemet mondani, stb.) és vonzónak.

            • ez egy nagyon pontos gondolat. ez éppen így van. legyél tudatos a szexben és kezdeményező és kreatív és gátlástalan, hozzá pedig minden másban mosolygós, elfogadó, rajongó.

                • Ó, szerintem te hurráoptimista vagy. Dehogy tiltott gyümölcs: Éva is leírta, a tiszta-gatya-vasalt-ing meg az érzéki dögös szextündér nem egyeztethető össze, ezt tudják, és a tiszta-gatya-vasalt-ing fontosabb. Más szóval: az ilyen nő kurvának jó, de asszonynak nem kell.

                • Csak kurvanő van, meg asszonynő?
                  Nincs átmenet? Vagy a gatyát mossa, vagy nyelves csókot ad? Ez olyan lehangoló leegyszerűsítés.

                • Hogyne volna átmenet, de az nem jelent MINDIG, BIZTOS tiszta gatyát. Sem mindig (amikor épp a pasinak is jó) vad és izgalmas szexet. Néha a pasinak is mosnia kell mellette, néha meg nincs szex, amikor a pasi épp akar (sőt, hajjaj, még olyan is lehet, hogy az ilyen nő esetleg akkor viszont akarna, amikor a pasinak nincs épp kedve). Szóval az olyan nem a patriarcha kedvére való.

            • “A tudatosságot, magabiztosságot, intelligenciát meg egyszerre tartják tehernek (hiszen vannak elvárások, lehet nemet mondani, stb.) és vonzónak. ”
              Ilyenkor keletkeznek a szikrák .

          • Teljesen egyet értek. Én pontosan ilyen helyzetben vagyok amit Adél írt és nekem terhes már az állandó kezdeményező szerep és már inkább több előjátékot szeretnék, több szenvedélyt.
            De az is igaz amit Sára ír, hogy zavarva ejtő, ha egy nő megmondja mire, hogyan vágyik, vagy mire nem.

        • Személyes tapasztalatom csekély, beszélgetni pedig nem beszélgettem másokkal erről eddig. Szóval: így, hogy most, de rögtön, ritkán támadtak még le, de kifejezetten izgatónak találtam.

          • Érdekes, hogy ebben is hogy előjön a kettős mérce. A férfiak türelmetlenebbül, vagy szelídebben gyakran kezdeményeznek, a nők meg nem?
            Kezdeményeznek a nők? Ha igen, ki lehet azt mondani, hogy vetkőzz, vagy csak annyit mondanak, hogy kicsim, bújjunk össze? Itt is udvariasnak kell maradni?

            • Hát nők kezdeményezéséről azért van több élményem is, csak ilyen mosta azonnal tedd a helyére tempóról nincs csak egy. Persze, kezdeményeznek, és kezdeményezzenek is! Őőő, mit mondanak? Nemtom, én sem mondani szoktam, hogy na akkor vetkőzz, anyjuk. Gesztus, simogatás, ruha gombolás, elég széles a repertoár.

            • Én kimondom, hogy szexelni akarok, volt olyan is hogy közöltem vele hogy vetkőzzön vagy lelöktem az ágyra és rámásztam, de én nem vagyok tipikus.

              Tizenévesen még nem tudtam kimondani a szeretkezni szót, mindig pirulva körbeírtam mit akarok. Soha nem mondtam volna azt hogy dugni. Ebben az időben gyakran lekurváztak, mert azt vallottam nem bűn egy lánynál sem, ha vágyik rá és igazságtalanság, hogy a fiúknak dicsőség a sok partner lányoknak szégyen. (Akkor még nem volt sok partnerem, egyvalaki volt csak.) Már a 2000-es éveket írtuk.

              Ma már nem fáj ha ribancnak vagy kurvának hívnak. Van pár prostituált illetve pornóban szereplő ismerősöm. Vegyes társaság, valakit szeretek, valakit szánok, valakitől feláll a hátamon a szőr, de a lényeg, hogy ez is csak egy foglalkozás, ezért ez a sértés kicsit olyan mintha postásnak hívnának vagy mittomén pénztárosnőnek.

              • Hát, a kurvák óriási többsége szempontjából persze nem olyan foglalkozás, mint a postás, de sértésnek tényleg nem sértés. Ha valakit megvetek, az nem a kurva, hanem a kurvákat használó, derék, nem ritkán rendes keresztény “úriemberek”.

              • Igen, és nem csak testileg veszélyes, hanem lelkileg is pusztító, nagyon kevesen élik meg/túl ép lélekkel, önértékeléssel. És a társadalom még azt sulykolja, hogy nekik kellene szégyellniük magukat.

            • A nők kezdeményezhetnek csak nem biztos a siker ha a férfinak nem működik akkor…Akkor lehet csak úgy összeborulni.Egymást érezni.
              De nekem olyankor van egy olyan érzésem,hogy a partner nem felszabadult.

        • Szendvics: hát orális az is, de nekem ráérne később. Az orális szex szuper dolog. Sokan pedig nem is tartják szexnek önmagában, csak amolyan elő- vagy utójátéknak. Pedig frászt.

      • Kezdem úgy érezni, hogy egy párhuzamos univerzumban létezem. Ahol ki lehet mondani a nőnek, hogy akarja a szexet és nem tartják kurvának.

        • Létezni én is egy párhuzamosban létezem. A kapcsolataim és a barátaim ilyenek. Pár éve, részben blogok hatására szembesülök azzal, hogy az én univerzumom egy részhalmaz, és szemmel láthatólag töredék részhalmaza a teljes univerzumnak. Legalábbis itt Magyarországon.

    • Én pontosan ilyen lány voltam. Ha esetleg valaki konkrétan tanácsot adott tett nekem a szex fontosságával kapcsolatban,nem hittem neki. Először egy komoly érzelmi-szellemi inger kelett ahhoz, hogy” beadjam a derekam” ,de akkor már éreztem hogy miről van szó 🙂

  2. A monogamia nem nyujt megoldast a problemakra hosszutavon, barmennyire is szeretnenk. Egesz egyszeruen keptelenseg nem megunni valakit hosszu evtizedek alatt

    • Ezzel nem értek egyet. A megunás alapja nem az, hogy évtizedek óta ismerik egymást, hanem az, ha maga az ember (jellemzően mindkettő) megszürkül. De a szürke embert más is megunja, nagyon hamar. A hétköznapokba szürkülünk bele, az impulzusok (érzelmi, lelki és intellektuális egyaránt) hiányába. Nyilván a monogámia erre rátehet,

      • vegyük azt hogy a párod a krumpli. Egy ideig érdekes a krumplipaprikás minden este, aztán ráunsz. Ha nagyon jó pár vagytok és utánajártok, akkor lehet hogy tócsni is lesz, meg hagymáskrumpli, sőt, akár még szerecsendiós, tejszínes krumplipüré is!! De az akkor is csak krumpli, amiből meg egy idő után már csak éhségcsillapításból eszel, biztosan nem kívánásból. Alapvetően a szex a spontaneitást, vágyat igényli, ahogy írta É is. A hosszú monogám kapcsolattal ez nem fér össze, bármennyi is szeretnénk. Anakronizmus. Csak a társadalmi, white catholic neveltetés miatt gondoljuk úgy hogy ennek így kéne működnie. Szerintem a legeslegőszintébb megbeszélés a megoldás, amikor kiderül őszintén hogy kinek mi az igénye és hogy ezt hogyan lehet megoldani, ha más nem, akkor házon kívül is akár. Nem félrekefélésről beszélek, hanem érett, közös döntésekről, amik konszenzusban dőlnek el a felek részéről, amiből ők is és a kapcsolatuk is erőt meríteni és építkezni tud.

        • Na ez marhaság. Egyrészt nem, nem kell csak krumplinak lenni. a hasonlat rossz. Nyilván nem fog alapvető személyiségjegye megváltozni, de sokszínű lehet valaki, sőt legyen is. HA csak krumpli, az már a kezdeteknél szürke az én nyelvezetem szerint. Az alapvető személyiségjegy, az meg olyan, hogy van olyan, asszem én is ilyen vagyok, aki kifejezetten örül, hogy a másik alapvetően olyan marad (többek között ezen ment szét a házasságunk, hogy a másik ALAPVETŐEN változott meg).
          Ettől még nyilván nem mindenki monogám, azzal egyetértek, hogy ennek a kötelezővé tétele, ez anakronizmus.

        • Én jelenleg pont ebben a szituban vagyok. Pont újíottam a menün egy kis 21 éves szűzpecsenyével (na jó, a szűztől azért távol áll, DE 21 ÉVES!!! Az anyja lehetnék). Mindezt felelős döntésként, megbeszélve a férjemmel. Meg kell mondjam, már cseppet sem érzem magam szürkének, sem krumplinak. Pedig tudom, hogy egy jó ideje annak tűntem.
          Engem mindig felháborított, hogy milyen jogon rendelkezik egy másik ember (férj) az én testem fölött?! Én bizony sokszor vágytam másfelé, de ez nem jelenti azt, hogy ne szerteném a férjem. És egy-egy kaland után a kapcsolatunk is mindig színesedett. Ami más most, hogy eddig tilosban jártam, és most jött el az, hogy már nem.
          Amúgy van egy olyan sejtésem, hogy létezhet olyan ember, aki mellett monogám lennék. De mivel ezt nem tapasztaltam meg, így csak egy teória.
          Nekem furcsa dolog arról vitatkozni, hogy jó-e a monogámia, vagy nem jó. Szerintem a szexualitás és a vágyak bármiféle korlátozása teljességgel tévút. Az egyetlen betartandó szabálynak a KÖLCSÖNÖS vágy meglétének kéne lenni. Ha pedig két ember kívánja egymást, akkor milyen jogon tiltja ezt bárki is?

          • Te vagy az én emberem. 🙂

            Mondjuk vannak tapasztalataim olyanokkal, akik mellett érdemes monogámnak lenni. De hosszú távon szerintem is nagyon nehéz.

            • Szerintem ez teljesen embertípus kérdése. Nekem például iszonyú könnyű a monogámia, természetes, sőt kényelmes, azt hiszem, erre születtem. meg is lepett, hogy valakinek nehezen megy ez, de végül is mindenki más. Mondjuk soha nem is voltam pasizós, bevallom, különösebben nem is érdekelnek a férfiak, mint szexuális lények és nagyon nehezen is jutok el odáig, hogy megkívánjak valakit – igazából ilyen csak akkor fordul elő, ha szerelmes vagyok. A férfiak sem vesznek észre engem, és kezdek rájönni, hogy azért nem, mert nem adok jeleket. A férjem mellett viszont nő vagy, sőt nőstény…

      • A házasság alapjaiban hazugság, mikor azt állítja, sőt, megesket rá, hogy egyetlen ember lesz számodra kívánatos és szerethető egy életen át, miközben az összes többire egyetlen pillanat alatt érzéketlenné válsz. Ez, ha belegondolunk, abszolut szembemegy az emberi természetnek, az érzéseinknek és a változás törvényeinek. Az emberiség ellen elkövetett bűnök közé sorolom a házasság intézményének legalizálását. Minden jóérzést, vitalitást kiöl az emberből.

        • A házasságnak a – véleményem szerint létező – alapvetően monogám beállítottságú emberek között esetleg felfedezhető átfedés csak a véletlen műve szerintem. Nem tudom, mellesleg-e, de én alapvetően monogámnak tartom magam, és elvált vagyok.

        • Ennek a gondolatsornak a nemlájkolásába már nagyon beleszaladtam egyszer ezen a blogon, de nekifutnék még egyszer, abban a reményben, hogy sikerül másképp és hátha a végeredmény is más lesz: amit leírsz, az szerintem is hazugság, de ahogy én látom, a házasságnak ez egy olyan meghatározása, ami felcseréli az okot az okozattal, az előzményt a következménnyel.
          Meg persze az se segít a kérdésben, hogy egyfelől a házasság egy polgári szerződés, amit aláírunk és felbonthatunk, de arra nem vonatkozik semmilyen hatályos jog vagy etika alapján, hogy holtomilglan holtodiglan, és mi mindenhez volna akkor jogunk, mi a kötelességünk, blabla. Egyetlen kérdésre kell válaszolni, szabad elhatározásból akarod-e az itt jelenlevő. Igen? Akkor itt írd alá. Kész. És ha holnap nem akarod, akkor aláírsz egy papírt arról. Tudom, hogy a valóság nem ilyen nagyon egyszerű, de mégis azt akarom mondani, hogy EZ a szerződés nem kötelez semmire, főleg nem élethosszig.
          És szerintem sokan vannak, akik ebbe a szerződésbe (talán a Rend miatt?) beleértenek egy teljesen más házasságdefiníciót, ami persze megesket egy sor dologra, de már eleve kiindulásképpen megkövetel egy sor más dolgot, amit olyan szívesen hagyunk figyelmen kívül, mert nem olyan fontos az, és ma már a modern ember így meg úgy. Utólag meg könnyű rendszerhibára mutogatni, sokszor az önigazolás egyetlen eszköze marad ez, amikor talán eleve arról volt szó, hogy a rendszert nem vettük komolyan, csak a szertartást, és tényleg elhittük (mélyen, szívből, őszintén, a legjobb szándékkal), hogy egy eskü ünnepélyes végigmondása valami mágikus módon (a tök mindegy milyen vallás Istenének személyes csodatételével) működtetni fogja azt a dinamikát aminek a megtanulására igazából sosem vesztegettünk valós erőfeszítést. És ez nem egy legalizált intézmény, meg semmi efféle; a szertartás nem létrehozója, hanem kifejezője valaminek, de ha az valami nincs, akkor a szertartás meg a mégoly ünnepélyes eskü az égvilágon semmit nem fog hozzáadni ahhoz ami mögötte nincs ott.
          Fogalmam sincs, hogy ez mennyire érthető vagy mennyire hangzik továbbra is kockásan és kioktatóan, de mindenesetre az az érzésem lett, hogy a házasság “intézménye” ellen leginkább berzenkedők (meg az azt leginkább gátlástalanul kihasználók) tényleg őszintén abban a hitben élnek, hogy a házassági eskü az valamiféle biankó garancialevél, illetve, ami még abszurdabb, hogy a polgári szerződésbe a zsidó-keresztény kulturális kontextus miatt joga van bárkinek is beleérteni (és utóbb számonkérni rajta) egy biankó garancialevelet.

          És akkor ezzel (hú, bocsánat, hogy hosszú, de nekem magamnak is most áll össze hogy mi volt a probléma) visszabotlottam a “nincs garancia” posztig, ahol ez először előkerült, és már ott is azon problémáztam, hogy ez az egész valahogyan ki van fordítva és fel van cserélve, és mindegy, honnan próbálom felfejteni, arra jutok, hogy de hát nem erről van szó.

          • Mennyit, de mennyit vitatkoztam ezen anyámmal.
            A szüleim 25 éve házasok. Nem ideális, de jó. Ez már bőven oké szerintem.
            Nem nagyon érti meg, hogy én nem akarok férjhez menni. Ha a másik nagyon szeretné-megteszem. De magam akaratából nem.
            Azt gondolja, hogy az a férfi nem akarna elvenni, aki nem akar elköteleződni.
            Nem érti,hogy ez lehet ideológiai választás is, mint például, hogy soha, de soha nem mennék végig egy templomban fehér ruhában. Sosem ígérném, hogy örökké, mert nem tudnám megígérni. Ez nekem idealista. Racionális, döntéselvű, önkéntes kapcsolatban hiszek.

            • Nekem eleve ezzel is bajom van: nem akar elköteleződni. Mi felé? Minek? Miért biztosíték nekem és mire, ha elköteleződik? Persze ebben a társadalomban arra esetleg, hogy segít a gyerekeim(t) nevelni. Ez itt ugye elég fontos, mivel a nők bérét olyan szinten tartják, hogy feltétlen szükségük legyen férfire, hogy ne haljon éhen a gyerekük. De amúgy? Azt is utálom pl, mikor azt mondják, hogy x év együtt járás után szakítani az átverés. Mert milyen ffi az, aki nem veszi el a nőt? Ja, mert azért vagyunk vele, hogy végül “elköteleződjön”? Nem azért, mert jó vele? És mennyi idő után illik elvenni a nőt? És meddig nem muszáj még? És a nőnek illik nemet mondani, a már végre el akarják venni?
              Nyilván 10 éve még más válaszaim lettek volna, mint most. Jelenleg úgy gondolom, addig és azzal lenni, ameddig és akivel jó. Nem házasodni, ellenben építeni egymást, amikor pedig a kapcsolat kifullad, nincs már előre lépés, akkor békésen elbúcsúzni. Ami időt együtt töltünk, az nem pazarlás, aki nem vesz el, az nem átver és ha nem akar elköteleződni, teszek rá. Nálam jobban senki nincs, aki nem akar elköteleződni.

              • Huh, jókat írsz! A házasság nem biztosíték arra, hogy segít nevelni a gyerekeidet, de arra sem, hogy nem veri minden héten háromszor a fejed a radiátornak.
                A házasság-önmagában-nem jelent sem szerelmet, sem bajtársiasságot, sem mást.
                Megfogtad a lényeget, hogy mit illik és mit nem.
                Párnak illik házasodni, főleg ha gyereket is akarnak.

                Nekem a házasság mindig formaságnak tűnt, polgáriasodás maradványának, ami igyekszik garantálni, a mit?
                Nekem nem ez az elkötelezettség, hanem, hogy tudom, hogy felmossa a hányásom, ha beteg vagyok, segít takarítani, szeret velem lenni, támogat és mondjuk ágyba hozza a kávét.
                Ehhez nem kell egy papír.
                De senkinek sem akarom megmondani, hogyan éljen. Ha lesz valaki, aki foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, felőlem. Cserébe fekete nadrágkosztümben leszek és nem csapok nagy felhajtást.

              • Elköteleződéshez. Ismerős pár több mint 30 éve van együtt. Középiskolás kortól. Igaz, csak tizenéve költöztek össze, de bejárták a fél világot ketten, Kínától Marokkóig. Két gyereket nevelnek együtt. Papír nélkül.
                Mi felnőtt fejjel ismerkedtünk meg exemmel. tizenkét éve megházasodtunk (elköteleződés, ugye). Három éve meg elváltunk.

          • Értem, Felicitasz, hogy bírálod azokat, akik beleértik a házasságba azt, ami nincs benne. De azzal kezdenünk kell mégis valamit, ha emberek tömegei így, ilyen illúzióként, önműködő entitásként kezelik a házasságot, efféle mintákat követnek, ennyire nem őszinték sem magukhoz, sem a másikhoz, és ha borul a dolog — és szinte mindig borul –, így vágják aztán egymás fejéhez a hűséget, elhidegülést, közös éveiket és gyerekeiket. Én is bírálom őket. Kár elhinni, hogy magától működik. És nem lehet előre tudni. Azoknak sincs garancia, akik mégoly komolyan odatették, nem csak beleértették azt a valamit (a valódi elköteleződést).

            • Ez teljesen így van szerintem is, azaz soha senki nem mondta, hogy ez garancia. És nem is a személyeket bírálom; ezen a ponton a rendszer egészét bírálom. Először is indián táncot járok annak örömére, hogy talán sikerült nem egy szószék tetejéről megszólalnom, és meg tudott szólalni az ami lényeges, aztán folytatom előbb “mint katolikus”: szentségi házasságkötésre (és nem, AZ SEM garancia, de/és a közhiedelemmel ellentétben nem is azért kötjük hogy az legyen) egyáltalán nem volna szabad bizonyos dolgok és fogalmak stabil tudása nélkül odaengedni az embereket. Ez a tudás lehet implicit/ösztönös (de akkor annak megvannak a jelei), ám többnyire inkább elmélyült tanulás/gondolkodás végeredménye (a kötelezően kipipált essünk-túl-rajta jegyesiskolát nem tartom annak). De innen tovább erről csak akkor van szövegem, ha valakit tényleg kifejezetten ez érdekel.

              A házasság ügyében úgy általában pedig én ott látom a rendszerhibát, hogy míg korábban is vissza volt élve a rendszerrel, ez legalább ki volt mondva és senkinek nem voltak illúziói. A szerelmi házasság térnyerésével viszont a vágyfantáziáinkat húztuk rá a teológiai értelmezésekre. Kicsit kockásan mondva kiválogattuk a teológiából ami vonzónak tűnt, de úgy kezdtük el tekinteni mint előfeltételt és nem mint folyamatosan megvalósulásban levő célt. Emiatt hisszük azt, hogy ha kipipáljuk egy lista elemeit, akkor az utána már magától tökéletes lesz, és ha egy ünnepélyes szertartáson elmondjuk hozzá a varázsigét, akkor az is marad.

              Én onnan kezdeném a gyakorlati megoldást, hogy a nyugat szekularizálódására ráhajózva visszább vennék a polgári házasságkötés körüli költészetből. Népszerűtlen illúziórombolás, de akkor is. A tendencia már zajlik, és én örülök neki. Az köt házasságot egy aláírással két tanú előtt, aki akar, annyi időre amennyire akar, olyan feltételekkel amilyenekben megállapodnak, de ez egyszerűen nem lehet erkölcsi kérdés, a “hát, legfeljebb elválunk” egy teljesen legitim kiindulópont.
              A párhuzamos szálon viszont nagyon odafigyelnék az “esküvő” szó megfelelő használatára Semmi bajom azzal, aki a “hát, legfeljebb elválunk”-nál eggyel idealistább, én is az vagyok, azaz lehet nyugodtan esküdni akármire akárhogyan, de az esküvést szerintem nagyon nem célravezető kiragadni a kontextusából. És akkor ez innentől teológia, vagy legalábbis ideológia, azzal a kitétellel, hogy az esküvés, legyen bármilyen, minden esetben _kölcsönös. Azaz olyan nincs, hogy “én” hátradőlök, “te” meg csináld, és ha kifogásaid vannak, akkor “én” majd arra hivatkozom, hogy “te” mire esküdtél. Ez a felállás nem házasság (teológiai értelemben semmiképp nem), hanem valami egész más, és ráadásul a mintázat jellege meg a teológiai definíciók ilyenkor egyszerre mutatnak afelé, hogy válni kell azonnal. Illetve ha fontos a katolikus kontextus, akkor érvényteleníteni is.

              Az elméleti megoldási hátterünk szerintem teljesen hasonló; illúziórombolás, oktatás, nőnevelés (én szeretem ezt a szót, de ha valakinek averziói vannak, megvitathatjuk), kritikus szétszedése mindennek ami össze van mosva vagy félre van értelmezve. Az eskü mindenesetre nem biankó garancia; legjobb esetben is egy gyártói garancialevélhez hasonlít, amely összefoglalja hogy “rendeltetésszerű használattal”(!) a terméktől mi várható, ha szerencséd van.

          • Nem jó a szex és nem akarnak feleségül venni.
            A második még talán változhat (sokszor reménykedem), az első? Az már sokkal kevésbé reménytelibb 😦 Sosem volt jó, előtte se, mással se. Csak magammal, de az meg hosszútávon szomorúvá és magányossá tesz.
            Nincs tanács sem, a környezetemben élő nők nagyrésze ugyanez. Aki meg nem, az sem tud tanácsot adni, csak sajnálkozik és/vagy titokban örül, hogy kevésbé nyomorék, mint én. Ha tudna sem akarna tanácsot adni. Vagy ha akarna sem tudna?
            Szerintem írtam már itt erről. Biztos.

            • Én nagy “tanácsadó” vagyok, viszont amikor szívből megráz a probléma (és nem csak úgy “megoldani” kell fonálfelfejtéssel és/vagy ötletbörzével), akkor nem szólalok meg, mert inkább hallgassak minthogy nagy hülyeséget beszéljek.

              És ugye te írtad a szülés-pszichiátria kisbabás vendégposztot? Mert ennek jó eséllyel köze van ahhoz, hogy sosem volt jó a szex. De ha egyedül jó, akkor a helyzet nem reménytelen.

              A “nem akarnak feleségül venni” az a rész amibe nehezebben mernék beleszólni, mert nekem ismeretlen ez a paradigma ( a házasság-szex-gyerek sorrend kockás képviselete miatt). És azt is észrevettem, hogy könnyen dobálózom a válás/szakítás szóval, és nem szabadna, és próbálok erre odafigyelni, de a fenti kockásság miatt nem nagyon van más receptem, valamint az se segít az önreflexióban hogy a saját anyám is arra jutott hogy akkor kellett volna elválnia amikor én ezt először felvetettem neki (és csakugyan akkor gondolkozott ezen először komolyan). Szóval, hogy adhatnék tanácsot? Azt mondani, hogy adj ultimátum-félét (“vegyél el feleségül, ez így nem állapot!”), és ha erre az a válasz, hogy “nem akarlak feleségül venni” ( – micsoda? a gyereked anyját, akivel x éve együtt élsz? ez meg mi a fene? mire vársz még ami miatt nem akarsz engem feleségül venni?), akkor pakolj össze a kisbabával és legyél addig egyedül amíg valaki más elvállal egy házasságban, gyerekestül? Ilyet mondani erősen beleesne a “kibicnek semmi se drága” kategóriába, és ilyen tanácsért – még ha igazam volna, akkor is – a felelősség erkölcsileg vállalhatatlan.
              (Anyámmal egyszerűbb volt; amit neki szövegeltem, az legalább az én életemben is számított.)

              De ha meg küldenék egy régimódi kiskátét, hogyan vegyük rá a kiszemelt férfit, hogy feleségül vegyen, az mennyivel volna vállalhatóbb erkölcsileg?

              Vagy ha szapulom “az ilyet” aki a gyereke anyját nem veszi el, azzal mennyit segítek vajon, úgy, hogy egyébként semmit nem tudok a kapcsolatotokról, a hezitálása hátteréről, a reményeidről, arról hogy esetleg tényleg vár valamire – pl. az anyja halálára csak magának se meri bevallani, de ez csak egy vad példa volt a semmiből -, hát hogyan lehetne itt tanácsot adni?

              De azért sokszor eszembe jutsz amióta az írásodat elolvastam, és biztos nem csak nekem innen.

            • Felicitasz, köszönöm, amit írsz! 🙂
              A szexuális probléma részben testi, vagy legalábbis pszichoszomatikus, és igen, én voltam pszichiátrián babástul, ami nyilván nem segített ebben sem, de ez a gond jóval régebbre datálható.
              A házasság: Nem tudom, miért lett ez annyira fontos az évek során, régen magam sem gondoltam volna, hogy ennyire konzervatív vagyok a témában. Zavar, hogy nem hívnak madame X-nek, amikor az X vezetéknevű gyerekért megyek a bölcsibe, zavar, hogy “ingyenes lakóként” vagyok számon tartva abban a lakásban, ami az otthonom jelenleg, zavar az “ideiglenesség érzése”, nincs biztonságérzetem, nem érzem magam megbecsülve. Nyilván ezek egy “szimpla papír” miatt nem jönnének el, a párom meg azt mondja, ő sosem árult zsákbamacskát, mindig is mondta, hogy felesleges konvencionális dolognak tartja az esküvőt, valószínűleg a párkapcsolatom problémái dolgoznak a házasság-vágyamban is. Vagy csak elég lenne egy lánykérés, hogy érezzem, a lehetőségem meg lenne a feleség-szerepre. De most nincs. 😦 Nyilván nem ez a legfontosabb, a problémák máshol gyökereznek.

          • Manapság mindenki tudja ,hogy bármikor el lehet válni. Nem annyira naivak már a nők sem. De ott vannak az anyagi nehézségek. Nem a romantika miatt maradnak együtt a felek, hanem kényszerből.

      • Laci igaz amit írsz, de sajnos a másik testét is meg lehet unni. És ezt nem magad irányítod, hanem egyszer csak érzed, hogy már nem villanyozz fel ugyanúgy a másik érintése, csókja, ölelése, mint x évvel ezelőtt. Mivel minden áldott nap ölelgeted, simogatod. Ezt nem tudja megváltoztatni az sem, ha te magad próbálod minden mással feldobni az életedet, a kapcsolatodat. Szerintem ez is egy kémiai reakció.

        • En a fizikai reszet unom meg eloszor egy kapcsolatban es utana szepen fokozatosan a tobbit. Asszem ket ferfi volt az eletemben akiket 2,5- 3 ev utan sem untam meg sehogyansem, mas okbol lett vege a kapcsolatnak mindket esetben. Ahogy a Popper P. anektoda is mondja, 30 ev uatan ha megsimogatom a combjat olyan mintha a sajatomat simogatanam meg, valami ilyesmi.

        • Nem tudom, nincs élethossziglani tapasztalatom, tizenéves van. Egymás testét nem untuk meg, még akkor sem, amikor már érzelmileg kezdtünk elhidegülni. Már erősen a váláson, szétmenésen tanakodtunk, mikor a szex (szinte egyedül) még működött.

          • Felicitasznak es csakazolvassanak: Ha szabad a partvonalrol drukkolni, en nagyon szeretnek meg többet ebböl a beszelgetesböl! Nagyon erdekes es en nagyon üdvözlöm, hogy ez a szempontrendszer is megjelent itt a kommentekben: most jöttem ra, hogy nekem talan ez volt az, ami hianyzott a blogon/kommentekben es nagyon örülök, hogy Felicitasz ezt ilyen jol leirta!

  3. Micsoda írás! Remekbe szabott mondatok, nyakon csípett lényeg.
    Már ott se vagyok, ha és amint kilátszik a célratörés. Az, amikor csak úgy önmagáért felüti fejét a vágy és nincs semmi más, na az nagyon ott van.

  4. A szex tánc. a tánc párbeszéd. A párbeszéd egymásra figyelés. Az egymásra figyelés az elmerülés a másikban. Az pedig már önmaga a szex.

    A szex ünnep, a kapcsolatunk tündöklése. Mostanában kevesebb ünnepnap van a naptárunkban, de annál jobban várom, hogy a harsonák felvisítsanak, s a tüzijátékra is marad.

    Monogám vagyok. Egy inkább férfi monogám, egy demiszexuális inkább férfi monogám.
    Egy biromantikus demiszexuális inkább férfi, aki monogám.

  5. Ne már, hogy a köt-horgol, lécci! Mindig rossz példaként húzod elő, és rosszul esik sokadszor is. Becs’szó, el tudok élvezni, el is szoktam hetente 4-5-ször, és még sose kötöttem szex helyett, csak várakozás/tévénézés/utazás közben… Olyan nehéz elhinni, hogy valaki csak úgy szeret kötni? A nagymamámnak szeretője is volt, meg kötött is… Szerintem a kettő nem zárja ki egymást.

    • Egyrészt valamennyire megértem, hogy unod már, hogy mindig ez a példa. Másrészt viszont ez csak egy jelkép, és nem lehet mindig hozzátenni, hogy “aki élvezetből csinálja, és tényleg szereti, arra nem vonatkozik”. Lehetne ilyen például a muffinsütés is, de akkor meg a muffinsütők sértődhetnének meg.
      Én is szeretek pl. hímezni, előfordult már, hogy öt saroknyi út miatt is kocsiba ültem, sőt, néha még hagymás-májas Fornettit is eszek, de nem szoktam zokon venni az ilyen irányú posztokat.

        • Nemrég találtam egy makramés könyvet, és úgy éreztem, ezt muszáj kipróbálnom. Tökre kiment a divatból, nehéz nem gagyit csinálni belőle, de azért én akkor is erre akarom most pazarolni a kreatív energiáimat. Aztán persze felsejlett a szemem előtt Éva szigorú tekintete… 🙂
          Viccen kívül: sajnos lehet, hogy nincsenek is kreatív energiák, vagy annyi nincs, ami a világmegváltáshoz kéne, csak a passzív “alkotgatásra” futja. Sajnos a jelenlegi életenergiám nem futja ennél hasznosabb dologra, úgy érzem sokszor.

    • De drága vagy! Örülök a heti 4-5-ödnek. Sajnos, a pótcselekvés metaforája lett a kézimunka. Keressünk valami újat, nőit, ami kitölti a létezést, mert a házasság nem jött be. Írhattam volna kismamafórumozást, kertészkedést vagy alterovialapítást is… Egyben bocsánatot kérek. A továbbiakban is bocsánatot kérek majd, minden alkalommal!

      • Az jutott eszembe, ha az ilyen házasságokban élő nők a nőies hobbik és pótcselekvések helyett erős lobbit vetnének be az adórendszer és úgy általában a vállalkozások előtt Himalájaként tornyosuló akadályok megszüntetésére (pl. egy utazási iroda beindításához már legalább egy pár hónapja bérelt irodahelyiség, két éves képzés elvégzésének igazolása és kereken harminc, azaz 30 darab engedély kell) és kisvállalkozásokat indítanának, akkor felvirágozna Magyarország. Még az is lehet, hogy a párkapcsolatuk is javulna.

        • Lehet. Viszont a hímzésnek kézzel fogható eredménye van, olyan amilyen, de akkor is saját, ki lehet nyomni a Facebookra, a jobbakat meg a Meskára, ott még esetleg el is lehet adni.
          Vajon az “erős lobbizásnak” lenne ilyen eredménye? A mai Magyarországon? A mai politikai állapotokban? A mai (szinte alig létező) civilszféra mellett? Komolyan kérdezem, van valami pozitív példa arra, hogy változhat valami alulról szerveződő külső nyomásra a mai magyar törvényhozásban? Mert újabb kudarc nem kell. Főleg nem az átlag magyar háziasszonynak.

          • Nekem az olyan hősként tisztelt nők jutnak eszembe, mint az az anyuka, aki elindította, hogy ikres szülőknek dupla GYES járjon. Abszurd, nem igaz?

            • Konkrétan Magyarországról írtad, hogy felvirágoztathatnák a kézimunkázó nők. 🙂
              Amúgy értem, amit írsz, de nem mindenki vállalkozó típus. A vállalkozáshoz kellő határozottság, optimizmus, jó marketing és üzleti érzék kell, esetlegesen a könyöklést is be kell vállalni, mindez nem váltja ki a keresztszemezést, sőt, az utóbbi jóval visszafogottabb (mondhatni gyengébb, de legalábbis egyszerűbb) kategória. Nem hiszek abban, hogy ha nők hada most letenné a kötőtűt “holnaptól megforgatná az egész világot”. Aki meg olyan, az nyilván nem is fogja az idejét kötögetésre pazarolni.

              • Igen, de a cég lehet netes vállalkozás is, illetve otthon jelenleg elég rosszak a vállalkozás feltételei, drága, bonyolult, nem tudod megcsinálni magad az adóbevallásodat, az önkormányzat sincs mindig a helyzet magaslatán. Ennek ellenére muszáj vállalkozni, és vállalkozni tanulni, és a világ is átalakulóban van abból a szempontból, hogy hogyan dolgozunk.

                Pont azért kell a vállalkozást is tanulni mint amit írtál, mert nem feltétlenül erre szocializálták a nőket. A könyöklésnek nem látom mi köze lenne a vállalkozáshoz, kivéve ha az államból akarsz megélni, de az a mai magyar piacon nekem nem versenyképességet jelent, hanem valami egészen mást… 😀

                Pedig minden fejlesztési dokumentumban prioritás már évek óta a női vállalkozók számának gyarapítása, mivel van tényleges eredmény. És igen, meg tudják forgatni a világot.

                Szerintem nem lehet csak vállalkozó és nem vállalkozó típusú nőkre osztani bennünket. Pont a szocializációnk miatt van az, hogy sokaknak lenne képessége, de fel sem merül bennük, hogy ők erre képesek lennének.

              • Borderline: Ide irom, mert nem tudom betenni a relevans komment ala. Kötögetö nök kontra vallalkozas/vilagmegvaltas: regota figyelem ezt a kepet es tisztaban vagyok azzal, hogy ez egy kep. Azt a szempontot azonban meg szerettem volna emliteni a kötögetes vedelmeben, hogy a kettö (kötögetes es vallalkozas/vilagmegvaltas) nem zarja ki egymast, söt ha az egeszsegvedelem szempontjabol nezzük, akkor a kötögetes egy nagyon hasznos palliativ stresszkezelesi eszköz lehet a sok vilagmegvaltasi feladattal zsonglõrködés szüneteben. Merthogy szünetet “kell” (ritkan irom le a kellt, de ez itt most fontos) tartani, a szünet fontos a kreativitas, energia, erõ megtartasa es megujitasa miatt is. Es persze tetszölegesen be le helyettesiteni a kötesi helyere a szünettartas egyeb kedvteleseit legyen az blogolvasas, himezgetes vagy “ket kört futas a haz körül”-t, kinek mi. (Hogy kicsit személyesebb/konkretabb legyek, leirom, hogy ilyen is van/en is letezek: eredeti foglalkozasom jogasz, több evig nyomattam az “ipart” nemzetközi szinten, annyira sokat dolgoztam a legmenöbb/csillivilli irodaban, hogy a szünettartas teljesen kimaradt az eletemböl, annyira, hogy “belebetegtem” (ezt leirtam mar reszletes kommentekben itt a blogon korabban), aztan jött a kepbe a terapia alatt a festegetes, kötögetes es a kezmüves alkotas palliativ erteke (plusz elvegeztem egy trenerkepzest is, ahol megtanultam, hogy a palliativ eszköz /kinek mi/ megtalalasa bizonyitottan fontos), valtozatlanul érdekel egy csomo tarsadalmi ügy, vallalkozas, ötlet satöbbi, es ha ugy jön ki, szeretem a gyerekem ruhait is magam varrni /biopamutbol es nem giccsesek es lehet, hogy erröl meg a montessorizasrol es okos amerikai könyvekrõl meg blogolni is fogok :-)/ es raadasul kötögetni is szoktam, nem is annyira rondakat, söt! Es persze keresem a sok feladat es erdeklödes, kedvteles es idötöltes között az egyensulyt, mint gondolom sokan masok is… Viszont a kötögetest szeretnem megvedeni mint palliativ/egeszsegvedelmi eszközt. Csak semmit se tulsagosan/tulzasba esve…)

      • én is szoktam hímezni, és mindig örül az, akinek ajándékba adom. de nem szex helyett. szex helyett filmeket nézek. romantikusakat és drámákat.

      • Nekem nincs 4-5, nagyon nincs, mondjuk a kötést sem bírom, unalmas, na de a gyöngyfűzés! Meg a só-liszt-gyurma (biztos nem így írják helyesen), ami szintén előkerül pár bejegyzésenként, azt tuti fogom csinálni a gyerekkel, már alig várom, hogy kicsit nagyobb legyen. Legszívesebben persze papírmaséznék, de annak még annyi haszna sincs, mint a só-lisztnek. Pedig olcsóbb, csak újságpapír kell hozzá, meg tapétaragasztó. És persze magamra fordított idő, amiből kevés van. De az tényleg nem orgazmus helyett menne, bár az sem baj, ha igen, mert szarul hangzik, de lehet, hogy nagyobb örömet okoz.
        Tényleg pótcselekvés mindez? Van, akinek meg a szex az.

      • Romániában is akadnak feminista nők .Én is megjegyzést kaptam egy elvált , emancipált,eredeti stílusú ,szimpatikus nőtől,hogy miért kötögetek a vonaton ?
        Megkérdezte mi van velem? Mért nem használom a fejemet inkább . Mi az ,hogy összehúzom magam ? Talán otthon ökör van az ajtóban ?
        Amúgy én születésemtől fogva szelíd őzikének tünök.De nem éppen az vagyok 😀
        Azóta szállóige lett nálunk.Mindig mondom a férjemnek, hogy ökör az ajtóban 😀

  6. A házasságról annyit tudok, amennyit egy pár hónap nyomorúság utáni hosszú válás és most a fél év a hátam mögött taníthatott, de azt hiszem a lényeget ismerem már: senki és semmi nem tud úgy belebetonozni egy élethelyzetbe, mint én saját magamat. Régebben ellene voltam a házasságnak és az elköteleződés minden formájának. Férjhez sem azért mentem, mert nagyon akartuk volna. Kellett és sokáig utáltam a helyzetet. Most így megbékélve már azt mondom, aláírtam valamit, de a szabad akaratomat nem tettem le a házasságkötő teremben. Bármikor felállhatok, elmehetek. Ezt azért jó tudni.

  7. A bejegyzéshez akartam írni, bár Évát kérdeztem, szinesíteni szabad-e, de koràbban írta más ügyben más kontextusban, hogy szabad. És végeredményben színesíteném, nem pedig kötekednék.
    Házasságról írtok, hogy az nem működik úgy, abbana formában, ahogy ma lehetséges, és az nyúvasztja ki a szexet.
    Ez azért fogott meg, mert nálunk nem ez történt. A gyerekvállalás borította fel az addig zavartalan jól működő kapcsolatunkat.
    Magamról írok, illetve magunkról, fogalmam sincs, másoknál mi hogy csúszik félre.
    Csakhogy arról olvasni, hogy szülés után a nő libidója tőle független okokból jó időre a zéróra csökken, és ezt átélni, az egészen más. És a libidó egy dolog, mert a szex sokminden lehet, nagyon sokminden, át lehet menteni egy halom dolgot belőle intimitássá, egymás melletti meztelen fekvéssé, beszélgetős összebújássá. (Nem, a szex nem egyenlő az aktussal, és az azt lezáró orgazmussal)
    Csakhogy arról aztán sehol sem olvashattam, hogy az intimitás igénye is nullára zuhanhat a gyesen lévő nő részéről.
    Akkor mi a francba és mit mentesz át, ha az öleléstől, csóktól is írtózik?
    És igen, nyíltan vállaltam akkor is, mikor egy hónapja itt is bevallottam, hogy ebből a kiútnélküliségből az ide-oda dobott depresszió a pornóba hajtott. Külön örülök, hogy itt újra előjön, a legjellemzőbb hatásával.
    Ès ez az én rossz lépésem volt. Mehettem volna már akkor egyből párterepautához, hogy segítsen mindkettőnkön, csak épp az orromig sem láttam.

    • Megfigyelésem magamról és a hozzám hasonló nőtársaimról, hogy amíg a gyerek két éves lesz nagyjából megfeledkezünk magunkról és a világról, annyira a gyerek a központ. Persze ez nem általános csak az én típusom.
      A férjem a szülés utáni első hónapokban kissé tanknak tűnt, akkor tényleg nem hiányzott volna…de elnéztem neki 🙂
      Azután rendbe jöttek a dolgok kölcsönösen írtózás nélkül.

    • ijesztő lehet ezt megélni. de tudnod kell, a másik oldalon lenni is ijesztő, és borzasztóan magányos. és egy olyan örvény, ami visz, egyre visz lefelé, és ott állnak körülötted, és számon kérik, hogy miért nem mosolyogsz, mikor mindent megkapsz. mi akarsz még????? közben meg maga a rettenet, hogy a topon kell lenned 24 órában, és megküzdeni egy olyan feladattal, amihez semmiféle képesítésed nincs. semmi sincs, csak a nyomás, hogy muszáj tökéletesen, és nincs még egy esély.

      • Igen, ezt látom, erről beszélünk idehaza már 2 éve. A félelmeinkről, a megfelelni vágyásról, a beleszakadásról, és a sikertelenségekről. Kibeszéljük.
        Azt is mondhatom, mondom mostmár, mennyire rosszul esik, hogy fiunk totál anyás, minden megfeszülésem ellenére.
        Hogy ellök, hogy nem vígasztalhatom meg, csak az anyja.
        És ugyanez volt 8 hónaposan is, már nem fogadta el tőlem a cumisüveget esténként elalváshoz, csak az anyjától.
        Bármennyire is akarjuk a háromszöget egylőszárúsítani, bármennyi energiát tolok bele, nem lesz az. Mindig ki leszek kicsit zárva.
        Ott, akkor pedig teljesen ki voltam érzelmileg zárva.

          • Hallottam kislányos szülőktől, hogy ott meg az apa az isten.
            De ez nem is valami verseny. Meg majd enyhül, én meg elfogadom, a feleségem segít elfogadni.
            Azért meg nem fogok még egyet vállalni, hátha az engem szeret jobban. Mert itt sem arról szól. Akkor jön ez nagyon ki, amikor mindketten otthon vagyunk. Nagyon erősen más a fiammal a kapcsolat, mikor kettesben vagyunk. Akkor mindent elfogad tőlem.
            És ezért is rendszeres a kettesben töltött program.

                • A férjemnek nyilván megfelel a helyzet. Nekem nem esik jól,de meg tudom magyarázni az okot amiért így viselkedik a gyerek.
                  A férjemnek nagyobb a kisugárzása. Az emberekkel és állatokkal is sokkal felszabadultabban viselkedik,többet nevet.
                  Én szorongóbb,aggodalmaskodóbb vagyok.Ez feszültséget kelt a gyerekben is.Ők ketten tudnak röhörészni mint két gyerek.
                  Ennek örülök.

                • Ez nagyon érdekes, mert a felállás nálunk ugyanez, én sokkal jobban tudok vele játszani, felszabadultan.
                  Mégis, ha gondoskodásról van szó, akkor első helyre a párom kerül. Néha vissza kell szedni a tésztát a tálba, mert nem az anyja szedte neki, stb.
                  De rosszul írtam. Az első számú férfi mintaképre gondoltam. Engem megvisel. Tudom, hogy minden mozdulatom, viselkedésem, és nem cselekvésem bevésődik a fiamba.
                  Hihetetlen felelősségnek érzem, egy embert formálok csak azzal, hogy az apja vagyok.
                  Ezt hogy bírja?

                • Na ezt nemjól bírja.
                  Mivel tudatosan nem bírja nevelni.Nincs stratégiája. Felkészületlen.
                  Most,hogy a gyerek kezd serdülni a férjem bekapcsolta az automata, szüleitől örökölt kioktató stílust. Úgy látom autoritási válsága van.Vannak köztük nézetkülömbségek.A gyerek sokszor ironizája.Ez van amikor engem szórakoztat 😀

                  A mi fiunk nehezen befolyásolható.Úgy igazán nem követ jó példát, vagy nincs ilyen (!) ami a mi tökéletlenségünköt tükrözi.
                  törjük a fejünk vele de túljár az eszünkön.Remélem jó kimenetele lesz mert mi megtesszük a tőlünk telhetőt, vagyis figyelünk rá,és bízunk benne.

                • Nekem egy stratégiám van, olyan férfivá változni, amilyennek a fiamat szeretném. Hogy aztán ő lemásol engem, vagy ellenkezőleg, azt majd ő eldönti.
                  A kamaszkort fogalmam sincs, hogy fogom viselni, az ő személyiségén is múlik.
                  Utánaolvastam röviden az autoritási krízisnek. Mennyire súlyos?
                  Az, hogy nehezen befolyásolható, nem csak negatív lehet. Talán a kortársai sem tudják annyirai befolyáspolni

                • “Nekem egy stratégiám van, olyan férfivá változni, amilyennek a fiamat szeretném. ”

                  ezt bármely szülő legalábbis szeretné, ha nem is tudja gyakorlatba ültetni 🙂

                  autoritási krízisnek-még nem olvastam utána.
                  az alapja a kommunikáció hiánya szerintem.Ezt mondogatom a férjemnek, meg magamnak is,hogy a gyerek önálló személy.Igénye van a gondolatai megosztására,problémái megbeszélésére.
                  Nem felel meg neki a mindennapi azonos repertoár-kapcsold ki a gépet,elveszem a drótot,vettél paoucsot?ettél gyümölcsöt ?nem olvasol stb.
                  Az a röhely ,hogy amikor kicsi volt nem érdekelte a papucs meg a gyümölcs, az én gondom volt. Úgy néz ki ,hogy most kezd felelősséget vállalni a gyermeknevelésből 😀

                • Mivel belemásztam én is a nevelésbe az elejétől, így nekem is nagyot változott az életem. A nagy változás meg lehetővé teszi, hogy változzak. Felhagytam a dohányzással, hogy a gyerekünknek egy hamutál látványáról ne az apja jusson eszébe. Nem szeretném, ha dohányozna, hát akkor én sem dohányozhatok.
                  Szeretnénk, ha enne sokféle sok gyümölcsöt, így elkezdtünk erre figyelni, és együtt eszünk sokféle gyümölcsöt.
                  De a személyiségemet is kell formálnom, a viselkedésemet, mert az is beléivódik.
                  Egy kamasszal nehéz lehet, valamiféle második dackorszak. Nem tartok ott a könyvolvasásban, de voltam kamasz…
                  Már szeretne felnőtt lenni, szeretné, ha komolyan vennék, ha meghallgatnák.
                  Szerintem egyszerre nagyon nehéz, és nagyon szép szakasz lehet, ha a szülő bensőséges kapcsolatot tud a gyerekével kialakítani. A tekintélyelvű nevelés ott igencsak rosszul sülhet el.
                  De nem filózok tovább, inkább csatlakozom a déli alváshoz.

                • Vagyis én ugy látom,hogy pánikba van esve,mivel nem tud hatni rá. Én egyelőre még kiviszem vele az akaratomat ha fontosnak látom a fejlődése szempontjából.
                  Viszont tudom,hogy a ráerőltetés se jó( Pinochio effektus) de kénytelen vagyok kemény is lenni meg laza is, esetenkent.

      • Én ezen a család fogalmán töröm a fejem egy ideje. Alkotmányozóink még le is fektették alaptörvénybe, mit kell róla gondolnunk… Én meg csakazért se.
        Mert látjuk mindannyian, mennyire nem működik, így ebben a mai társadalomban, és mennyire magányos.
        Alternatívákon gondolkodom, kérdések merülnek fel bennem.
        Miért csak két különböző nemű felnőtt lehet szülő?
        Egyáltalán miért csak kettő? Három nem lehet? Vagy négy?
        Nem jó irányba megyünk, fogy a gyerek, nő a gyerektelen párok száma, nő a szinglik száma, blablabla.
        De milyen megoldások lehetnek? Nyomatjuk a klasszikus családmodellt? Népszerűsítjük? Miért nem alternatívákat keresünk?
        Részemről egyik: több klasszikus család alakít egy háztartást közösen. (Ennek építèszeti vonatkozásai rendkívül foglalkoztatnak) Biztos vagyok benne, hogy halom ilyen létezik, akik kommunaszerűen élnek. Csak ezt ma nem lehet vállalni.
        Mi valami hasonlóban éltünk az egyetem végén gazdasági okokból, és baromi jó volt. Közös nappali, konyha, fürdő, csak a hálószobák sajátok. A fenntartása anyagilag, és takarításügyileg sokkal kevesebb energia. A főzés is könnyű volt.
        Akkor ott szívesen vállaltam volna akár 3 gyereket.
        A kapcsolatoknak is nagyon jót tesz, olyan dinamikák jönnek elő!
        Most is így élnék a legszívesebben.

  8. Visszajelzés: nem elég jó a szex 2. | csak az olvassa — én szóltam

  9. Mi van akkor,ha csak az egyik fél unja a másikat ? Én azt mondom,hogy azért unja , mert nincs fantáziája (annak amelyik unatkozik)
    😀
    Leteszteltük. Még megy 😀 😉

  10. Kezdtem jobban lenni, aztán elolvastam ezt meg a következőt. Mindig ott villog a piros lámpa a szex körül, de igyekszem figyelmen kívül hagyni, mert ha ezzel foglalkoznék, bediliznék. Pedig hiányzik. Azt figyeltem meg, hogy mióta L-es ruhákat hordok, nem is kívánom annyira. A testem így védekezik a felesleges komplikációk ellen.

  11. Visszajelzés: én már alig várom | csak az olvassa — én szóltam

  12. Visszajelzés: anyám nem egy démon | csak az olvassa — én szóltam

  13. A monogamia nem letezik. Ha mar nem o kell, akkor megyek es massal csinalom. A megcsalast nem is tudom ertelmezni, en nem csalok meg senkit.

  14. Visszajelzés: a szex, ez az egész | csak az olvassa — én szóltam

  15. Visszajelzés: odaadja magát | csak az olvassa — én szóltam

  16. Visszajelzés: a csodálatosan önműködő vágy | csak az olvassa — én szóltam

  17. Visszajelzés: szextanácsok magazinszerte | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s