Én megőrülök ezektől. Felidegesített Kácsor Zsolt könyve, a Pokoljárás Bipoláriában, lásd a kultúrnaplóban. Hamis. Felidegesít Barukh, ahogy ő az igazi, érzékeny, őt nem értik, de ő milyen őszinte – aztán mire ment vele?

Az élet nem ilyen egyszerű, ahogy én azt képzelem!, kiabálnak. Mint én a szerencsés helyzetemből (haha!) leegyszerűsítem!

Barukh:

…az előtte levő negyvenöt-negyvenhat évben olyan nyomokat hagytam a világban, amik morálisan számomra is megkérdőjelezhetők. Például nem jöttünk el úgy albérletből Magyarországon, hogy ne hagytunk volna magunk után adósságot. Volt, hogy visszafizettük utólag, de olyan is volt többször, hogy nem. Vállaltam olyan dolgokat, megígértem olyan dolgokat, amiket nem tudtam megtenni, és magam sem tudtam, hogy ez miért van így. És amikor elkezdtem ezt a munkát – akkor még nem tudtam a neurodivergenciát -, egyszerűen annyit akartam, hogy azok az emberek, akikkel ezt csináltam, ha nem utáltak meg, akkor elolvassák.

Vezeklés?

https://24.hu/kultura/2023/11/25/barukh-hyman-hidvegi-interju-onjelolt-kolto-ki-ez-a-huje-kolto-izrael/

https://www.facebook.com/barukhhh/posts/pfbid02KPctqZEXge5aPhSBXPXmR5WJmYYqsLgUNfyovyYRGSBk6uGEdpgjdshMzLwBEspWl

A lakástulajdonosokat ki vigasztalja meg? Vezeklés az, hogy ezekkel a bűnökkel sztárkodsz?

Felidegesít Jónás Tamás panaszkodása is, a nerhibáztatás, a “döglődő irodalom”:

Az irodalmunk döglődik ebben az állapotban, hogy azoknak a kezében van a lehetőség, akiknek nincs meg a szívében a tehetség és a bátorság – mondja a tavaly óta Marosvásárhelyen élő Jónás Tamás, aki árulónak érezné magát, ha ilyen vészterhes időkben békés szövegeket gyártana. Szerinte minimum pofon kell ütni az olvasót, és ezeket az irodalmi pofonokat ki is osztja új regényében, a nyers, szókimondó és sodró lendületű, a & kiadó gondozásában megjelenő Kívülállóban, amelynek önpusztító hőse a drogok és a szex mámorában keresi a szabadságot és az intimitást.

És milyen jól sikerült!… Csak hát én tartottam el a családját hónapokig. Tocsogás tabuban, szenvedésben, betegségben, különlegességben, tabutörésben, őszinteségben. Micsoda szenvedés, ezt nézzétek! Egymást kiabálják túl, mind a maga portékáját dicséri. Mert ez a szenvedés portéka. És még erkölcs, mert ez valami magasabbrendű, mint a sima élet. Azoké, akinek fogalmuk sincs. Ennek elismerés jár!

Ki dől be ennek?

Hisztiző, keserű, rajongó lelkek kedvencei. És még vádaskodnak! Nincs empátiám! SZARUL van megírva a könyv, az a helyzet. Ha olvasok, akkor egyetlen erkölcs van: az irodalmi minőség!

Vagy Galkó Balázs. Hallottátok, hogy 74 évesen portásnak jelentkezett a Radnótiba, és hogy ebből mi lett? Akkor ment, hogy milyen szemét Kováts Adél, mert nem vette fel, “nem segít”. A kevés maradék minőségi színház egyikének igazgatója!

Straub Dezső Művész Úr rohant jóemberkedni és begyűjteni a jópontokat:

https://www.facebook.com/straubdezso2019/posts/pfbid02jPW6gZL9kdHKkqmuZaowDNR3WDTv9CvzfgwtfVY7iBt8yKzZsC46woiURA3eiS8il

Mondjuk jól meg is kapta. Komment. Ez a csávó egy zseni!

Mihók Kelemen · Méltatlan és igazságtalan, amit Kováts Adéllal tesznek. Straub pedig sunyi és rosszindulatú, a posztját nyilvánvalóan nem a segítő szándék motiválta. Őt nem érdekli, hogy a feldühödött, idegileg csúcsra járatott, eleve minden módon hergelt, morálisan és gazdaságilag egyre lejjebb csúszó társadalom hogyan filéz ki egy olyan színházigazgatót, akinek az irányítása alatt álló színházba a rosszindulatú virtuális koncmesterek 99%-a életében be nem tette a lábát, és akinek a munkásságáról maximum a Kiskegyed hasábjain olvasott rövid összefoglalót.

Magyarországon egyre inkább a közösségi oldalak jelentik sokak számára a kultúrát és a kikapcsolódást, anyagi források hiányában csak ezt engedhetik meg maguknak sokan, a tévét is már csak ingyenes streameken nézik (ha találnak olyat), mert választani kellett nekik, hogy vagy telefon és internet, vagy televízió. Ezeknek a tömegeknek a hullámain táncol sok celeb, ilyen pl. Straub Dezső is, aki nem akar alábukni, bármi áron hullámlovasként csillogni akar a napsütésben. Akkor is, ha teljesítmény nélkül, akkor is, ha hazug, álnok ripacs módjára. A celebek követőit elhagyja a józan ész, semmi egyéb körülményt nem vesznek figyelembe, csak az idoljuk szavait.

Mit érdekli őket, hogy egy történetnek mennyi az igazságtartalma? 30 éve elhalálozott XY Karcsi bácsik kapnak ezekben a mesékben szerepet, s a kor átlagfizetésének 2,5-szeresét meghaladó összegeket. És a nézők tapsolnak, bravóznak, mert kicsit megtisztulva érzik magukat, mert ez nekik a katarzis, mert rongyosan ülnek a hűvös szobában és úgy érzik, hogy a jók megdicsőülnek, a rosszak elnyerik méltó büntetésüket, és ők pedig a lájkokkal és a matricákkal tettek az emberiségért valamit.

Nem őket bírálom, ők az abszolút vesztesek, akiktől elvették a polgárosodás reményét, akiktől elvették az álmaikat, elvették a jövőjüket, és akiktől a celebek még mindig találnak elvenni valót, elveszik a józan eszüket, a kultúrájukat, az emberségüket, és megtévesztve őket, mint csaló vásári mutatványosok, nem mutatják meg az érem mindkét felét.

A szereplők kijelöltettek, a fost kavaró, rendezővé avanzsált cirkuszi bohóc hajlong a kommentek között, a virtuális nézőtéren őrjöngő tömeg szórja átkait és áldásait. Mindenki megy a lepattanókra, Straubnak hamarosan el kell gondolkodnia, hogy amíg az érdeklődés fényéből kicsike rá is vetül, addig melyik új kabaréjelenetét promotálja, ha még talál hozzá befogadó kultúrházat.

Mert minden és mindenki megy tönkre. Nem csak Galkó Balázs, de a kultúra bölcsői és megtartói szintúgy. Mert mindenki kapar az életbenmaradásért, nem csak Galkó Balázs, de az is, aki egy társulat érdekeit nézni, és annak minden tagja életéért felelősséget érez.

De meddig terjedhet ez a felelősségérzet? Meddig húzhatjuk, mint a gumiszalagot a kényünk-kedvünk szerint? Kiknek a sorsáért lehet még felelős ezek után a Radnóti Színház direktora? Valóban neki kellene a pályatársak sorsát rendezni, mert ha nem, akkor indul a jancsói vesszőfutás? A bohóc-rendező könnyes szemmel tapsolja magát a porondon. Kihúnynak a fények. Függöny!

Szereplők: Bohóc-rendező / Vásári mutatványos: Straub Dezső

Ágrólszakadt színész: Önmagát alakítja (mikor ki van soron)

Fehér Direktor: Bodrogi Gyula (idecibált vendégművész)

Fekete Direktor: Kováts Adél (idecibált vendégművész)

Karcsi bácsi szelleme: akármelyik színműs növendék (fehér lepedőben)

Táncosnő (a bokázó Fehér direktor táncpartnere): Oszvald Marika

Rendezte: Straub Dezső

Helyszínek: 1. Az élet iskolája, ahol a(z)… 2. A könnyek tava 3. Cirkuszi porond

Opcionális díszletek: kitömött zsiráfok, vízilovak, zebrák, Salvador Dalí holtteste :DDDD

Zenei aláfestés: Karády Katalin, Jávor Pál és/vagy Tolnay Klári és még sokan mások

Ti mit láttok? Én önző, élhe- és állhatatlan, meglett férfiakat látok, akik jóindulatú embereket kihasználtak, nőket lehúztak és elárultak. Ijesztően gyakran alkoholisták, és ami a legdurvább: nem értik, hogy kerültek ebbe a helyzetbe, hogy senki nem akar már a társaságukban lenni, nekik lakást kiadni (lásd még Láng D. Attilát). Vannak magyarázataik: abból élnek, hogy e magyarázatokat közzéteszik, mégsem értik.

Hogy nem kéne szar embernek lenni, aztán meg kibújni a felelősség alól. Hogy lúzerként nem kellene ekkora fölénnyel véleményezni másokat.

Mi ez a sok szenvedés? Nekik eredetileg nem nehéz az életük, és ennyire nem tudnak mit kezdeni magukkal! Vannak barátok, középosztály, tehetség, képzettség, siker, nő, gyerek – és szétrombolják.

Hogy nem unják? Még meg is írják! És megkapják rá az igazolást: ez igen, ez nagyszerű! Mert ŐSZINTE…

Engem számos sorscsapás ért, és unom. Unok erről írni, kínosnak érzem. Nem letagadni akarom, nem titkolom, főleg nem szégyellem – egyszerűen tudom, hogy íróilag nem jó anyag az önsajnálat.

Hogy mi a különbség a saját élmény valódi irodalommá tétele és a szimpátiakövetelő szerepelgetés között? Olvassatok Borbély Szilárdot, Szvoren Edinát vagy Nádastól olyan részeket, amelyekben a depresszióról ír.

Mindenre van kifogás. Sőt: támadják azt, aki megoldja, nem nyavalyog. Neki könnyű! Ez a balos csomag. A balos mindig a vesztesek mellett áll, mert nem erőalapú, nem rendpárti, hanem érzékeny, empatikus. Ez olyan gyönyörű emberileg, de amennyit dajkálják, a vesztesek egyre többen lesznek, keserű vádakkal. Együttérzés, alanyi jogon járó juttatások követelése, a teljesítmény lehúzása és tagadása (az biztos protekció, vagy jól feküdt, vagy jó a genetikája…). Sportellenesség liberális körökben: jaj, csak mozdulni ne kelljen. Az olyan náci, de legalábbis militáns… fegyelem, kitartás, egyenes hát, győzelem, brrr… – a szellem fontosabb! (Milyen öntudatosak, cselekvők voltak a valódi baloldaliak, a munkásmozgalom hősei százhúsz éve! Semmi szenvelgés nem volt.)

Szerintük a művészettörténet “betiltása” bűncselekmény, gyalázat, katasztrófa, népbutítás, kútmérgezés, hazaárulás, gyerekbántalmazás, környezetszennyezés, aljasság, szándékos károkozás, vandalizmus, barbárság. De a sport, az fúj:

Miért? Mert ők inkább cigizgettek. És mert a sport túl egyértelmű: idő, méter, magasság… nem lehet a szavakkal trükközni (aka szellemi teljesítmény, új nézőpont, átkeretezés, dekonstrukció).

Annyira fölösleges a sok duma! Ahogy dohog az én drága rozmaringom is. Ki mit hoz: én anyám élniakarását, tűrését, csakazértis mosolyát. Már annyi mindent láttam. Be tudok vizes fával is gyújtani. Ott a helyzet, a teendő, nem lehet rosszmájúskodásra, hibáztatásra fecsérelni az időt, energiát, jó hangulatot. Csak azt nézem, mi a dolog, arra se vesztegetek időt, hogy nem láttad azt a rongyot? ( + fejcsóválás, mert nincs meg), hanem feltörlöm a kezemmel. Mindent megteszek, egyedül is, a lehető legegyszerűbben. Talán mert éheztem, fáztam és menekültem már gyerekkel. Füstöl a kályha? De mit akarunk, illatos lakásban fagyoskodni? Egy kicsit most füstöl. Aztán meleg lesz…

Az életöröm, az erő, a bizakodás az erősebb. Milyen egyszerű! De figyeljétek meg, milyen elismertsége, helyeseltsége van annak, hogy az élet nem ilyen egyszerű.

Önsajnálat, szimpátiakövetelés. Pedig lehet keserves dolgokról írni, ha vállalod a felelősséget. Levonni a tanulságokat: mit rontottam el.

Vagy a sport. Még meddig mutogattok mintákra, álságos (kontár) szakszóhasználattal: “transzgeneráció”?

Mi mindent magyaráztok mintával, amatőr módon pszichologizálva? Másoljuk a szüleinket? De meddig? Egészen sok mindent csinálunk, amit a szüleink nem, mert a megváltozott kor sugallja, kéri, előírja. És nem csak a korszellem számít, vannak egyéni felismerések. E felismeréseket és lendületeket most, hogy tízezrek futnak (futóeseményen, pénzért), és százezrek ingyen, naponta, könnyű megszerezni. Ma már nem vagy ufó, ha egy januári estén fél tizenegykor futsz a hóban. Mikor, ha most sem? És a sport csak példa.

Én miért edzek? Se apám, se anyám nem futott, nem kondiztak, aerobicoztak, nem írattak be versenysportra; amikor választottam magamnak edzést, nem tapsoltak lelkesen, később sem ismerték el a futásomat, izmaimat, sőt, dorgáltak érte, túlzás!, és: vegyek autót. (?) Én azért edzek, mert jó életet akartam és mert felnőtt ember vagyok, aki maga osztja be az idejét. A minta nem magyarázza. Az nem minta, hogy tudok arról, hogy volt egy focista nagyapám, harmincháromszoros válogatott (aki meghalt 1959-ben).

Ki ne tudná, hogy meg kéne mozdulni? Soha ennyire helyeselt nem volt a sport, soha ennyi információ, kütyü, elérhető eszköz nem volt hozzá. A Decathlonban kilencezerért kapsz egész jó futócipőt. De morognak, “balos” és “empatikus” magyarázatok, finnyogás: diétakultúra, fitensznácik, adhd, mentális egészség, nyomasztás, patriarchátus. Hadd érezze magát embernek az is, aki kövér és mozgássérült! Oké, de szerinted az állapota nem szomorú? Mi a tanulság?

És az a fölény! Ő rálát, nézzük az okokat, felületes, fontoskodó magyarázatok… és elmagyarázza nekem, mert én biztos nem. De, rálátok. Blöffölni én is tudok, csak unom. Random kombinálgatások buzzwordökkel. Tebezzeg érted a rendszert, én meg csak a kicsit, a közelit látom. Te nagyban gondolkodsz, én meg bele se gondolok a privilégiumaimba…! Mint tudjuk, a zsákfalvakban a féllábú asszonyok kaszálnak, és ha maradt a palackban gáz, fagyott krumplit főznek, vakon hímeznek… edzés?, steak? kókuszolaj…??? A vége a sok dumának az, hogy te, aki nem zsákfalu és nem krumplileves, hanem csipsz, fesztivál és netflix, vinnyogsz, hogy szar az egészségügy! És magyarázod: nem azért vagy beteg, mert nem edzettél, hiszen az egészség sok faktoros… Dehogynem. Népegészségügyileg azért van ennyi lenyomorodott, meggörbült, hátfájós, rossz arányú, túl nagy hasat egyensúlyozó, izomtalan ember, mert nem sportol, és ez hagyján, de azt gyalázza, aki sportol és nem rinyál. (A nagy egész! Az összefüggések!)

De Netflix és vegán kotyvasztmányok a déemből. Az nem baj, az nem elnyomó! Egy másik fajta: ő nem edz úgy, tehát ez káros, szélsőséges. Célozgatva károg, kioktat, lehúz, ő csinálja jól (pedig nem fut, csak tornázgat):

Nem akarnak megmozdulni. Egy nőt vádolnak, az első olyan államelnököt, aki képviseli, tettekkel is, hogy edzeni kéne:

Fejet hajtok az elnökasszony felszólítása előtt, hogy 2024 legyen a mozgás éve. 

Idestova második éve, hogy már nem szuszogok lépcsőzés közben, melynek csak egyik oka, hogy részben autóval közlekedem és a mozgólépcsőt használom inkább, a másik pedig az, hogy valóban eljárok sportolni heti rendszerességgel. Javult az állóképességem, több az energiám, és a tetejébe még szálkásodtam is, ami jól mutat fürdés előtt a tükörben. 

Azonban azt is fontos kiemelni, hogy egy aktív életet élő társadalom nem csupán szorgosan futó egyének összességéből áll. Áll még egy átfogó közegészségügyi reformból, áll egy átfogó közétkeztetési reformból, áll egy átfogó oktatáspolitikai reformból, valamint áll a közmédiában átadott, szemléletformáló információkból, és ezek még csupán azok a területek, amelyekre az államnak közvetlen ráhatása, és egyben felelőssége van. 

Ott van ezeken felül még a családi, kulturális és popkulturális hatás, épp ezért nagyon óvatosan kívánok csak mozgalmas évet idénre mindenkinek!

(ez még mindig a wmn-es cikk, hogy ne eddz, mert transzgeneráció és ner – Wilson Luca)

Ma ennek az elkeseredett, rosszmájú, öreges, lusta, önigazoló viselkedésnek a lélektani nyeresége és a bezsebelhető elismerés (lájk, egyetértés, sorstársak) erősebb, mint a jó élet vágya. Aztán összekovácsol a panaszkodás is, amikor jönnek a következmények. Lásd a viharvert színészt…

Ez is csudálatos, egy dühös sportellenes. Egyszer csak így megszólít. Azt hitte, hogy nálam kell valami mércét, tesztet megugrani. Süt belőle a vád, a gyűlölet, a fölényeskedés.

1: az en testemet anyukam szegyeniti meg minden alkalommal mikor beszelunk “elcsunyitod magad”, “nem akarod hogy eszrevegyenek”, aztan meg “en csak az egeszsegedert aggodom”. Nem vagyok kover egyebkent, csak az o szemeben bar latni nem latott tobb mint egy eve. 2. ma setaltam egy nagyot, de minden nap, tegnapelott uszni is voltam. finomakat ettem, probalok friss alapanyagokbol allo taplalekot enni, keves hussal.  LOL a seitant imadom, a tofut annyira nem, de azert okes. nem voltam fast food helyen, sem etteremben. 3. abszolut kivanom az allapotomat a lanyomnak. nincs es nem is volt felnottkori egeszsegugyi problemam, ezert minden nap halas vagyok hogy ilyen megbizhato es jol mukodo testem van. 4. fatshame-elni lustasag, tudatlansag es rosszindulatu, tok sokan elmondtuk neked, de ha a megelhetesed vagy az identitasod mulik azon hogy te ezt csinald, akkor nyilvan sosem fogod megerteni, hogy miert (koverseg lehetseges okai: szegenyseg, rossz mintak, gyerekkori trauma es abuzus, depresszio, szexualis eroszak, stressz, kilatastalansag, magany, fizikai eroszak, erzelmi eroszak, inzulin rezisztancia, alacsony pajzsmirigy-hormon mukodes, polycistic ovary syndrom es a tobbi). latod, pedig siman megugrottam a kis eletmod tesztedet…

(Hogy jut eszébe bárkinek egy felnőtt emberrel fölülről beszélni? Azzal, akit ő szólít meg, tehát ő akar tőle valamit? Mit vár tőlem, ha csak feszültségelvezetésre használ?)

*

…Az élet nem ilyen egyszerű, kiabálnak. Mint én a szerencsés helyzetemből (haha!) leegyszerűsítem! Rengeteg ok lehet!

De, az élet, a lényege legalábbis, nagyon egyszerű. Ha tocsogsz, úgy maradsz. És a gyereked joggal neheztel. Felnőtt ember vagy. Ne közönséget akarj, ne megúszni, felelőst keresni, jól hangozni, hanem cselekedni, hogy neked és a rádbízottaknak jó életük legyen! (Ez a legszomorúbb: az összes önsajnáltató családos ember.)

Az idő, energia, figyelem véges. A nap 24 óra – éjfélkor eggyel kevesebb az életed napja. Lehet, hogy nem kéne annyi tabut törni? Magadat kifejezni, küldetésesen felhívni a figyelmet a “fontos témákra”? És egyáltalán nem kellene polgárt pukkasztani, “beszélni arról, amiről nem szokás” – csak egyszerűen, józanul élni? Lehet, hogy a trendek, meg hogy ki mit mond, nem annyira fontos? Lehet, hogy ha csak teszed a kis dolgaidat, akkor jobb életed lesz, és akkor nem kell ennyit depizni, panaszkodni, másban keresni az okot?

Cselekedni, megtalálni azt, amiből jó élet lesz, nem szenvelegni meg megfejteni. Agyatlanul, eltökélten, mondjuk sétálni a napfényben… szalonnás rántottát sütni (két tojás elég, összesen 205 ft volt), és nem aggódni, hogy mit kell, egészséges enni, “mindenki mást mond” (és akkor mi van?). Tenni a nem látványosat, fitogtatás és túldumálás nélkül… én mondom neked: a válasz az erdősusogás, a napfény, a szellőztetés, a jó poén, a kevés duma, a klasszikus zene, a regények (nem kellenek újak, van elég!), és futni kifulladásig, verejtékezve…

Ti is hol tartanátok az egyszerű tevékenységekkel már, ahelyett, hogy minden panaszkodót és sükebókát a védelmetekbe vesztek, ízléstelen tetoválásokat varrattok magatokra sok pénzért, közönség előtt depresszióztok és kiírjátok a névmásaitokat? Végül úgyis csak az öröm, az életerő számít. Különbözz nyugodtan ezektől!