fantasztikus felfedezéseim negyven fölött

O-nak és kiddynek

Még mindig fekszem. És rájövök mindenfélére.

Tele van a fejünk azzal, hogy hogyan kellene a dolgoknak lenniük az életben. Honnan vesszük ezeket a biztos képzeteket, például a házasságunkkal kapcsolatban? Filmek, narratívák, hepiendek. Univerzális történetek, amelyeket azonban egyikünk sem élt át: meg tudták beszélni, újraélesztették, megoldották, kiderült, hogy mégis. Kapcsolati szakértők netes, magzinos okosságai, barátnők “egy normális házasságban…” eszmefuttatásai – valójában önérdekű, moralizáló elvárásai.

Ilyen panaszok, kínok voltak bennünk feleségként:

https://csakazolvassa.hu/2012/05/27/leszoktam-rolad/

Megmondjam a választ nyolc évvel később? Most arról beszélünk, ami a posztban is van, tehát nem gyökér a férj, csak nem teszi bele magát a kapcsolatba érzelmileg. Nagy szerelmet, lelkesedést a rengeteg teendő (gyereknevelés, családi kapcsolatok, munka, építkezés, betegség) közepette ne várj. Örülj, ha vannak mély beszélgetéseitek és alkalmanként jóleső programotok, ha nem idegenedtél el a szagától, és nincs napi feszkó. Nagyon erős szocializációs hatás miatt van ez, hogy a férjek leállnak a szerelemmel: nekik meló az érzelmes létezés, az áradás, a “romantika”. Ők megkapják az éltető ingert a munkában, nem akarnak ilyen gyerekesen egybeolvadva létezni. Legyél velem kedvesebb, lelkesebb, mert kiürül a kapcsolat, elhagylak – minden sugárzó nőnek ez a dealje, és a férjek, azok a kedvesrendesek se tudnak ezzel mit kezdeni. Úgyszólván, amennyire akarja a másik, ők pont annyira nem akarják. Ez a matek. Férfi is akarhatja jobban, akkor meg a nő nem fog akarni.

Külön, direkt igyekezet kell, hogy izgalmas, eleven maradjon a kapcsolat, ehhez belülről érkező módon – tanulás, komoly elszánás nélkül –  csak anagyon érzelmes, innovatív, lelkes emberek értenek, akik általában emberekkel foglalkoznak, segítő ágban. A te férjed nem ilyen, vagy csak veled nem ilyen, és te iszonyatos energiákat, kételyeket tolsz abba, hogy szeret a férjem, de…, hogy miért nem közelibb, lelkesebb, intenzívebb. Érvelhetsz, olvashatsz, járhatsz párterápiára, bevetheted a wellnesst, a csipketangát, és ezekre nem lesz válasz.

Tudjátok, mit kaptam erre, hogy három gyerekkel, a két kisebb 2 és 4 volt, én zsongó életet, tatalmas kapcsolatot akartam? Rákdiagnózist. Fél évet élt még.

Kár a melóért, kár elvárni a totalitást. Itt megmondom neked, és sok évet, sok nőt néztem végig: vagy beletörsz, hogy ez ennyi tud lenni, vagy elválsz. Nem lesz jobb. A csak-uncsi kapcsolat sem, az elnyomó meg, hajaj. Az intimitás, megnyílás, igazi vágy, őrült szex veszélyes, mert kiszolgáltatottá tesz, ezért rövid neki a virágzása. Minden középre, nyugiba igyekszik, kivéve a nyughatatlan lelkek, de őket sem könnyű elviselni.

A kapcsolat mindenesetre oda igyekszik. Ezt a házasság csinálja velünk.

Ami a férfit szolgálja, neki van kitalálva: lehessenek utódai, tudjon mit enni, legyen megszervezve az élet, az ún. háttér, ő pedig élhessen úgy, ahogy akar, haverok, videójáték, pornó, hibáztatás, későn jövés, szex, annyi munka és annyi megúszás, amennyihez foga fűlik. Ambíciózusabb típus (baromi ritka) építkezik/karriert épít/jeles értelmségi, feltalál, gyógyít. Építkező, karrierépítő belerokkan, tönkremegy emberileg, becsajozik. Vagy szépen leteszi az asztalra a teljesítményt, de akkor meg érzelmileg elérhetetlen mindenkinek: ha hazaesik, ő pihen. Ebben kell helytállni, és nem beszéltünk még a kifejezett munkakerülőkről, nő pénzéből élőkről, szerencsejátékosokról, alkoholistákról, súlyosabb pszichopatákról, akik mind nőket használnak, hogy lényük kiélése akadálytalan legyen.

Olyan biztosnak hiszi a nőt a férj, annyira nem érdeke beletenni semmit, hogy csak annyira fog jól bánni veled, amennyire a bántást a neveltetése, embersége nem tiltja. Ja, és vannak még ezek a naiv, lelkes, gyengéd férjek, ritkák amúgy, na, őket meg unják.

A házasság cserébe a nőnek nyújt némi jogi védelmet és igen kétséges öntudatot, de mindenképp szívás. Nagyon sajnálom: boldog, emberi szövetség formában is szívás, mert nyom afelé, hogy hozd a szerepet, belezuhanj a számos, készen ott álló csapdába. Feleméssze az életerőd, azt éld meg, te nem csinálod elég jól, még csináld, igyekezz, oldd meg, és még a gyerekeid is, rajtad múlik, neked fáj, de azért rád szól apa és anyós, hogy nem jól csinálod. Rossz fej leszel, őrmester, elváró, feszes, humortalan. A férjed közben megússza az érdemi melót e téren, mégis ő normaszabó, aki megmondja, a dolgoknak hogyan kellene lenniük, és nem olyanok, és ez a te hibád. Ez az ő hatalma.

Én nem váltam el, mégis házasságellenes lettem. Tudom, milyen az élet utána, milyen szuverénnek lenni, amikor a megalkuvás fel sem merül. És ebből én neked azt mondom, bírd ki valahogy a házasságodat, becsüld meg, hogy a férjed legalább nem gyökér, szeresd, amennyire tudsz, és keress örömöket, menj barátnővel, öcséddel gótikus katedrálist vagy cseh filmet nézni, edzeni (sokat), mármint mindazt, ami az embert nem érdekli. És ha lesz még valaha szerelmed, azt ne intézményesítsd. Randizz, amíg lehet. Ne engedd közönnyé válni, ne pakolj a kapcsolatra feladatot.

Én is úgy szeretném, ha saját, regényes narratíváim működnének a történeteimben, amelyek valóban szépek. De tekintetemet a valóságról nem vehetem le, ez nevetséges, kiböki a szememet. Nem az én képzeteim a fontosak. Miért legyek makacs? Ez van, ami van, és én nem tekintem problémának.

Mi lenne, ha nem drámáznánk túl ezt az egészet? Ciki és írói alapanyagnak sem jó, és hát úgyse vagyunk ketten a drámában. Nehéz érzéseinket egyedül intézzük, mint a… Néha nehezek, aztán elmúlik, de szavakkal jól el rehet rontani. Maga a beszélgetés lesz nyomasztó, a probléma tetejébe, amelyre nem hoz megoldást. Néha, néha a kimondással egy kicsit könnyebb.

Mi lenne, mondom ezt a hozzám hasonló, megfejtésre vágyó, elégedetlen, jobbító energiájú nőknek, ha nem ragaszkodnánk iyen mértékben ahhoz, hogy a dolgoknak kell lenniük valamilyennek, pontos funkciókkal, bizonyos módon? Ha nem próbálkoznánk meg dumálnánk annyit. Nem is kommentálnánk, ami zajlik, nem értelmeznénk örökké, mi a probléma, mit várunk, mi legyen másképp, tudatosság meg beszélgetés címén, jézusom, annyira unom azt a régi magamat. Mi van, ha nem létezik ilyen, hogy Az A Normális, Ha? Egy Jól Működő Kapcsolat? Mi van, ha csak az a lényeg: jól érzem-e magam épp benne? Ha hiába az akarás, a dolgok mindenképpen úgy vannak, ahogy vannak, ahogy lenni tudnak? Csak hátradőlnénk, és szelíden, humorral figyelnénk, hogyan alakul a dolog, szeretnénk őt így is, amennyire lehet, nem szólogatnánk be rá, nem lennénk epések – és így, ezzel az elfogadással, elengedéssel nem is vállalnánk magukra a feladatot, az aggódást, tépelődést, szerelést, amely nagy teher mindkét félnek. Egyedül azt figyelnénk: jól vagyok én ebben? Azért állnánk ki csak, és áldozatot nem hoznánk, a legtöbbször nem is kéri azt senki. Ha őrjítő, ha üres, akkor meg legyen vége, ne akard izzítani. És vége is úgy legyen, hogy azt sem kell szétbeszélni. vagy ne vele.

Ha kérdez, hogy miért, válaszolj, de ha veled akarja elvégeztetni egy pszichológus melóját, megfejteni, hogy vele mi van, akkor vond meg a vállad: nem tudom, ennek neked kell a végére járnod. Én csak szeretnék felszabadult lenni. Ne legyen dac, harag, ugyanannak a rágása, pszichologizálás, egymás fejéhez vágott porcelán. Az fáj igazán, nem a diszharmónia. Nem azért biztatlak leszarásra, mert nem fontos a másik, vagy ne fájna a helyzet, hanem annak előrelátó felismerésével mondom ezt, hogy nem akarhatod helyette.

Éveken át szerelni, kérlelni, reménykedni…? NE SZERELD A HÁZASSÁGODAT. A házasság mindenképpen szívás.

Amúgy mondok én valamit. Van két ember, akik egymást szeretik, nem is házasok, nincs ilyen akadály, hogy nős, lélekölő meló, adósság, függőség, rémes család, betegség, nehéz eset gyerek, van idejük egymással találkozni – nos, ha ez a két ember nem tud egymással boldog lenni, kitalálni a jót, ha mindig van valami nyűglődés,

akkor

basszák meg, és ne legyenek együtt, kész.

Fasznak nyafogtok. Pazarlás ez, a szerelem pazarlása. Hát tényleg, legyetek tekintettel a távkapcsolatban sínylődőkre, a féllábúak szerelmére. Az a nehéz.

Respekt annak, akinek nehéz. Ti csak unjátok.

15 thoughts on “fantasztikus felfedezéseim negyven fölött

  1. Érdekes ez, ha elolvasom újra mint megjelent szöveget, mást látok benne, mint amit ki akartam fejezni, míg írtam, és előtte is, csütörtökrtől már, amíg érett a mondandó. Hát mit mondasz ezeknek az ihlettelen, elkenődött nőknek, hát ne próbálkozzanak, ne is sóvárogjanak, adják fel, törődjenek bele, úgyis mindegy, ne is akarjanak már elevenséget, szenvedélyt? Ráadásul egy olyan életből mondod, amelyben nemhogy nem vagy beszorítva, de tele vagy élménnyel, téged még a kaotikus dolgaidért sem baszogatnak, ellenben hetente hatszor folytatsz órákig tartó, okos, katartikus beszélgetést, fürdesz tóban, futsz zegzugos ösvényen, megnézel hat remekmű-filmet, tele van érdekes témákkal az agyad, nem kell sóhajtoznod, kérlelned senkit? Úgy könnyű nem üvöltve vágyni a jobbra, teljesebbre. Micsoda beletörődő cinizmus másrészt: egy lehangolt ember írta, akinek most nehezére esik elmenni a fürdőszobáig is, és már inkább a leszarással védi meg magát, ne fájjon, mert megteheti, mert lelkileg erős, nem áll ott könnyes szemmel a gangon satöbbi*? Hát legyenek olyanok a feleségszerepben sínylődők, mint azok a halott lelkűek, akik úgy érzik, nem érdemlik meg a jót, a mártírok, a szenvedélytelen bábéletűek, akiktől elváltak pár évvel korábban, miattunk? Hát nem lehet valóban élni, valódi, intenzív boldogságban, amire szerződtünk, amire az kötelez (ez az én történetem), hogy az a mindenkinél szebb, pici lélek megfogant, hát nem vagyunk átverve? Hát nem az van, hogy csodás intenzitásban megosztjuk a lelkünket?
    Szerencsére nem csak ez a két lehetőség van, hogy meddőn harcolsz vagy közönyös leszel. Én pont azt mondom: védd meg magad annak a kiszolgáltatottságától, aki olyan nagyon akarja és ostromol és meg akarja beszélni és rámegy erre, belekeseredik, hogy nem értik.
    Kismama, kisgyerekes korunkban otthon rekedve, pont mint most sokan a karanténban, egyistenhívőként várjuk az emberi teljességet, programot, kalandot a társunktól. Nem is értjük, mi van még ezen túl. De ez az állapot elmúlik, és a pozitív irány onnan a saját személyiség kapcsolatfüggetlen megerősödése, saját élmény, kreativitás, meló az erős lélekért, ép testért, és ezekből származó öntudat. Aki már az első években is dolgozik, sportol vagy rátalál valami valódi (úgy értem, nem horgolós meg kimamás) közösségre, az megérzi, hogy van még élet a házasságon túl.
    Nem tudom, lehet-e családos emberként szerelemben élni. Vannak ezek az éteri Lucia Berlin-novellák, amelyben az elvált nő sok nyomor meg alkohol után az új szerelmével, négy fiával, ráadásul ilyen road movie szerűen déli államok szállodáiban, rövid távra bérelt, tengerparti lakásokban szerelmesen mangót eszik (vagy mittudomén, ez a fíling van), ezek egy zseni vágyai? vagy való élete, amely a személyiség intenzitásából fakad? Nem tudom, nagyon erősek, nem giccs. Az biztos, hogy szerelem a személyiség szuverenitásából, erejéből, magának-is-elég boldogságából fakad, és a jászmás szerelem (vigasztalj meg, gyenge vagyok, ugye te megértesz stb.) biztosan nem teljesít ki senkit.
    Vegye észre mindenki, ha kiüresedettolat a kapcs, ne higgye, hogy ez jó, nem kell tagadni, hogy unalmas lett a másik, de ne a másik nyüstölésével keresse a megoldást, hanem máshol, a saját személyisége építésével, vagy akár egy szerelem megélésével. Nem restaurálható a régi abban a formában, ami az igazi, erős, megváltó. El lehet persze működgetni nagy konfliktusok nélkül, lehet, hogy ez elég is, nézz ezzel szembe, ha így van, mert ez se kevés, és megkeresni az örömöt, összerakni több helyről, hogy ne legyél depressziós. De a házasságban mindenki tompább, leterheltebb, kicsinyes lesz, tényleg vízcsapokon vitáznak azok, akik valaha a csillagokat nézték, mert a házasság akol, a szerelem meg nyargalás.
    Ha nem az az üzenet jön a másiktól, hogy te izgalmas, értékes vagy, hanem a feladata vagy, amelyet korrektül ellát, “megszerelt házasság, megbeszélték”, akkor az már nem lesz eleven szerelem. És nem a te felelősséged ez, hogy szerelj, diagnosztizálj, a teljes kapcsolat biztosan nem. Egy felelősséged van: beszélj egyenesen, vagy hallgass, de ne játszmázz, duzzogj. Kurva nehéz ez, amikor valami szarul esik.
    * ezek metaforák, velem most nincs semmi különös

    Kedvelik 3 ember

  2. Ennek a posztnak minden szava arany. Gyönyörüen megfogalmazta, ami jó 10 évbe tellett, hogy nagyjából összeâlljon bennem. Pedig nâlunk aztân volt lobogás, lángolás, meg eggyéolvadás, hosszú évekig. Na de elvitte a cica. Ha mindezt elöbb tudom… akkor is elvitte volna, persze, de talán nem lett volna olyan fájdalmas végigêlni? Hinne vajon a 15 évvel ezelötti önmagam a mostaninak? (dehogy hinne) Elhiszi majd egyszer a lányom, ha elmesêlem? (Nem fogja. Épp ezért valszeg mesélés sem lesz.) Mekkora kiszúrás az élettöl, hogy a személyes tapasztalat sajnos megspórolhatatlan. A vêgkicsengés számomra mégis az, hogy a házasság – az enyêm – alapvetöen egy jó dolog. Értendö ezalatt, hogy jobb nekem vele, mint bárki mással, netán egyedül lenne. A jobb egyébként nem mindig jó, de egyre javul, mióta sikerült pár hülye internalizált elvárástól megszabadulni. Maradt belölük így is elég, sajnos. Piócaként szívjâk ki a lélekböl az örömöt ês az êleteröt. De folyamatosan takarítom el öket, ami nem csak a házasságomnak válik a javâra🙂

    Kedvelik 1 személy

  3. Hm, egy ideje együtt vagyok valakivel, és már megjelentek a hangok, hogy mikorköltöztökössze, ugyeleszházasság (egy kis háttér: eddig nem voltam házas, 40-es éveim közepén álló nő vagyok, gyerekem nincs, ovis unokahugi van, jóaznemolyan, de ott érzek saját felelősséget… saját gyereket nem akarok, szerintem van egy időpont, amikor egyszerűen elmegy már a hajó biológiailag, ezt szépen meg is emésztettem).
    És képzeljétek, bennem is bekapcsolt, három hónap elteltével. Aztán mellé raktam, kivé váltam a hol magányos, hol társas évek alatt. Hozzá tartozik, hogy ősszel fejest ugrok egy nagyobb, fél éves projektmunkába, nagy kihívás és kaland, szeretem az ilyet, és mellette van még más munkám is. És belegondoltam, hogy szeretnék ezekben szárnyalni, jól működni (szeretek dolgozni… ez van). És hogy mi ketten másmilyenek vagyunk, máshol tartunk (ő független, de máshogy áll a munkához, több szabadideje lesz). És belegondoltam ebbe a melós részébe, hogy együtt, és hogy ki mit csinál, és hogy mennyire más lenne így találkozni minden nap az együttélésben… hát jött a gondolat, hogy nem, nem akarom, elmúlna bennem az öröm.
    Huh, de fura, hogy máshogy működöm. Mi ez? Lezárult egy életszakasz és ezért (a szülőképes nőé)? Bizalmatlan vagyok? Kiugrottam olyan munkahelyekről, ahova nem passzoltam és most szabadabban válogatom meg a munkákat, és ettől kompetensebb, boldogabb vagyok? Más? Érdekes ez.

    Kedvelik 4 ember

  4. Oh, yes. Én is próbáltam a sufnituningot, de végül feladtam, mert már kezdtem rámenni. Egy jó pszichológus kincset ér ilyenkor, mert folyton megkérdezi, hogy “Miért mondja ezt?” “Ismerős-e ez valahonnan?” A párterápia kb. semmit nem ér, én is ezt látom magam körül minden párkapcsolatban, mert negyven fölött két-három gyerekkel el kell menni. De aki nem akar változtatni, az játszmázik. És, különben is, minek változzon? Őt így szerették meg, ezt tették vele az évek, hova változni negyven fölött? Nőknek, akik azt hiszik, hogy a férjük fog ilyen idősen változni, mindig elmondom, hogy lófaszt! Ha valami nem jó, az csak egyre idegesítőbb lesz. És én sem fogok már gyökeresen változni, mert eszemben sincs, senki kedvéért, csak a magam fejlődése miatt.
    És, igen: nem kell összeköltözni. Nálunk van 26 km távolság, ami lehetne kevesebb, és minden oldalon gyerekek, eszünkben sincs egy közös otthont telerakni taposóaknákkal, ezt három év után már beláttuk. De így élünk, rohadt nehéz helyzeteket oldunk meg nap mint nap, mert egyik ex sem nyugszik, de most bírjuk, mert van öröm, van kaland, mindketten a felszabadult elvált szülők életét éljük, hol együtt, hol külön.

    Kedvelés

  5. Még nem is olyan régen én is azt hittem, majd a válás lesz a jó megoldás, mert akkor aztán biztosan jó lesz minden. De nem lett volna az, hanem nekem kellett elindulni új utakon, új élményeket szerezni, új közegeket megtapasztalni. És rájönni, hogy kibaszott mákom van a férjemmel, mert nemhogy nem akadályoz semmiben, de ezerrel és őszintén támogat. Nemrég elhatároztam, hogy jövőre elkezdek egy elég nehéz szakképzést, amire előre készülök, mert van vagy két évtizede, hogy az egyetemen ilyesmit tanultam. A múltkor megállt felettem, miközben a mikrobi szakkönyvvel viaskodtam, és azt mondta, rohadtul büszke rám, amiért még mindig tanulok és mindig fejlődni akarok. Mert ez milyen ritka. Igen, a szerelmem iránta elmúlt, de ezt már el tudom fogadni, és nem tekintek erre tragédiaként. Most egy olyan felívelő szakaszban vagyok, amikor egyre mélyebben tudom szeretni mint partneremet és barátomat. És ez jó. Igen, vágyom rá, hogy még átélhessek egy igazi áradást, de nem hajtom és nem azon sóhajtozok reggeltől estig, hogy mikor jön már a királyfi, aki aztán megoldás lesz minden gondomra, forever. Ez a gondolkodás, hogy a nők mindent egy másik embertől várnak, zsákutca. És arra is rájöttem, hogy a házasságom minden problémával együtt (mert vannak azért) óriási tőke számomra, mert egy végtelenül nagylelkű ember van mellettem, akiben maximálisan megbízhatok és akiből nem tudom kinézni mindazt a kicsinyes gyökérséget, amit sokaknál tapasztalok. A minap rádöbbentem, hogy én most tök elégedett vagyok az életemmel és várakozással tekintek a következő évek elé. Azt hiszem, ezt nagyon kevés negyvenes nő mondhatja el magáról ebben az országban.

    Kedvelik 2 ember

  6. “A testem most gyengéd és most erős, most lett farmerem, tűsarkú cipőm, most hallgatok zenét, most nézek szembe azzal, hogy mi részem van abban, amikor szar nekem, mostanra tanultam meg csöndben maradni, és meglátni, hogy amikor annyira utálnak és kipécéznek, akkor milyen gyengék és kevesek, azt is, hogy általában nekem, sajnos, kevesek, most lettem irtó hálás attól, aki van nekem és nem kevés, és másban jó, mint én, nézek a szemébe egy kávézóban, és mondom azt: legyél is, maradj nekem. Most merek már a magam igaza szerint élni, most lépek túl helyzeteken, viszont küldöm el a picsába azt, akiről ordít a simlis, hazug rosszakarat.

    A férjem meglett emberként kezdett új életet velem, és minden bonyodalom és minden kín ellenére, amit másoknak okoztunk, akik nem bocsátottak meg se neki, se nekem, mi megteremtettük a földi paradicsomot. Vagyis: kinéztük a telket, és volt tervrajz és villany a telken belül. Lett két gyerekünk, egy hökkenetszépségű s egyre karcosabban okos, ugyanakkor angyalszerű lány: amikor alszik, megérintem a lapockáját: szárnya van! És egy sokkal inkább anyagból való, dundi, csokoládébarna szemű, ösztönös, titkon mindent értő, kerek fejű fiúgyerek, akire mindig egy réteggel kevesebb ruhát adok. És az apjukkal egymást néztük, nevetősen, örök intellektuális lázban, élet volt köztünk, felfedeztük a színházat és a Fertő-tavat, nagyon komolyan gondoltuk, nagyon sokat alakultunk, én meggyógyultam a szeretétől, ő rálátott az életére az én meg nem alkuvásomtól.

    Hogy akkor mi megcsináljuk. Hogy van ilyen. Nem tudtuk, de van: el nem távolodás, igazi egymáshoz tartozás, hőfok és derű és igaz szó.

    Kísérlet volt, és e kísérletnek az egyharmadánál ő meghalt. Így nem tudom, mi igazán megcsináltuk volna-e. ”

    https://csakazolvassa.hu/2015/01/12/hogy-lehet-ezt-kibirni-1/

    Kedvelik 1 személy

  7. Fú ez de jó! 36 vagyok és Svédországban csinálom a doktorim, elképesztö élmény megélni, hogy jól megy. A képzés elsö éve után elváltunk a férjemmel, akivel együtt jöttünk ki. Iszonyú volt és felszabadító és még csak kapisgálom, hogy mi van velem és az intézményesített kapcsolatokkal. (És nem is a képzésre jöttem, az itt alakult szerencsésen, csak baromi szorítónak éltem meg Magyarországot akkor.)
    Halálra nyüstöltem a férjem a beszélgetésekkel, amíg nem találkoztam a semmiböl valakivel, akitöl kifordult a világom a négy sarkából. Aztán nem jött össze vele a távkapcsolat, így átéltem végre az egyedüllét fájdalmát és értelmét. Más kultúrában, nagy részét izolációban a járvány miatt. Amikor olvasni kezdtelek még álmaimban sem ezt láttam magam elött, ahol most vagyok. (Többnyire olvasni szeretlek, gondolkodni és nem kommentelni.)

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.