hazudik a gyerekem

2012. szeptemberi poszt. Tájfutó edzésre nem járt.

bárcsak erre járna Vekerdy Tamás

Hát persze, hogy hazudik.

Mondjuk nekem többnyire azzal jön: elfelejtette, nem tudta, nem is azt mondtam, nem is mondtam semmit. De hazudott is. Nem járt edzésre, hanem helyette beült a könyvesboltba olvasni. Minden kedden és csütörtökön.

De bizony hogy minél merevebb, formálisabb, uniformizálóbb és hazugabb elvárások béklyójában él otthon és iskolában, minél jobb nevelést akarok neki adni, minél gondosabban követem, mikor mit csinál, minél többet aggódom, hogy minden lecke és tornazsák meglegyen, sose nézzen lövöldözőseket és feküdjön le fogmosás nélkül, annál szélesebbre nyílik a különbség a should (aminek lennie kellene) és a bare infinitive (ami van) között, és ezért annál jobban fog hazudni.

És csak egy töredékére fogok valaha is rájönni.

Mindez, amit írtam, a szuverén, még ép, bár már kényszerűségek, fekete vagy feketés pedagógia által némileg rongált lélekre igaz.

Én azt mondom, fogadjuk el a gyermeki füllentéseket, hazugságokat teljesen természetesnek.

Mert az is lehet, hogy belsővé teszi a normákat, lecsiszolódik minden szeglete, és automataként nem fog gondot okozni ún. keményen dolgozó szüleinek.

Az Isten óvja az ilyen gyereket, és irgalmazzon az elégedett szüleinek. Nem kis részük lesz bulimiás, depressziós, néhányuk öngyilkos is. Mint a kígyó bőre, csillog, az alakját is őrzi, csak nincs benne semmi.

És az is lehet, hogy vad hazudozó lesz, akár nagyon hamar, mindenki ellensége, szűk szemű kis gengszter.

De a még viszonylag ép (csak reagáló) lélek azért hazudik, mert nem lehet mindenkit ugyanabba betörni. A házi feladatok, időpontok, értékes holmik, városi életmód, harmincöt fős osztályok stresszébe.

Mennyit mulasztok én is felnőttként. És megteremtettem magamnak azt az életet, amelyben nem pirongat senki.

De gyerekként is mulasztottam, meg összekevertem, meg megettem mind. Szerencsém, hogy alig figyeltek rám, így nem kellett sokat hazudnom. De azért hazudtam és főleg elhallgattam néha.

Te is hazudtál.

Mert a te szüleid olyanok voltak…

Te is olyan vagy, nyugodj meg. Vagyis emilyen. Most, harminc évvel később az emilyen az olyan.

Én azt mondom, ne nyomozzunk, ne élezzük a helyzetet. Egyrészt legyünk közel, éljük bele magunkat az ő szempontjaiba (milyen karinthysan abszurd elvárások és keretek, Ildikó nénik és Ágoston bácsik között kell létezniük ma is!). Másrészt viszont hagyjuk magára a kis hazugságai autonómiájával. Mert a nagy lelkifröccsök, megszégyenítések, prédikációk csak a kínt növelik, az éles különbség eszmény és valóság között ugyanúgy megmarad. Az őszinteség sem segít, mert a szankciók is megmaradnak, ha bevallja, mit tett, ezért nem ígérhető meg jó érzéssel, hogy nem fog többet hazudni. Persze a legfontosabb, hogy teremtsük meg neki azt a világot, amely nem gyomorgörcsalapú — ahol a kéréseink teljesíthetőek, és nem is annyira fontos a pontosság, rend, fegyelem, mert anélkül sem történik komoly baj. Amelyben az érdeklődése és a követelmények lehetőség szerint egybeesnek.

Addig meg még sok ütközés lesz. Velem is, de elsősorban iskolában, edzésen. De az már kiderült: nincs módom automatikusan elfogadni a külvilág felnőttjeinek tekintélyét, elvárásait mint ab ovo helyeseket és jókat. Ők csoportokkal dolgoznak, érthető, de nem illik mindenki ugyanabba az öntőformába. Ezért a szülő dolga a gyereke egyediségét óvni. Nem tehetem meg, hogy ne álljak a gyerekem mellé egyes helyzetekben, akárhogy is erőltetik a felnőttek, hogy ez a gyerek érdeke — azok, akiknek két év múlva a nevére sem emlékszünk majd, és viszont.

Mindebben mára, tíz év középiskolai tapasztalat, számos kudarc után, három gyerek anyjaként biztos vagyok. Hogy ettől én vad liberális, tekintélyromboló vagyok-e, azt nem tudom — azt majd azok fogják mondani, akik ebből még a kötőszókat sem értik. (Köztük a nagy fiam apja.)

39 thoughts on “hazudik a gyerekem

  1. Ó, nagyon értelek. És őt is. nekem nagyon gyomorgörcsös gyerekorom volt, és mai napig azt mondom, hogy az apai nevelés félelmekre tanított, amiből meg szinte automatikusan jött a hazugság, nem nagyok, de már egy rossz jegyet is eltitkoltam, a veréstől való félelmemben. Segítséget ugyanakkor nem kaptam. Bizony nagyon sokszor kényszerítik maguk a szülők a gyermeket hazugságra. Nem szeretnék ebbe a hibába beleesni, és szerintem jól csinálod. Jó háttere van, nem lesz gengszter.

  2. Nálunk most indulnak a füllentések. Általában azt kapja vissza kérdésnek: szeretted volna h így történik inkább? És akkor jönnek a már nem füllentős szavak… de még csak négy éves. Megpróbálom nem eltolni…

  3. Nálunk is füllent, nem is keveset. Apja nagyon zokon veszi. Én igyekszem nem szankcionálni, mert szerintem akkor még inkább titkolózni fog. Saját tapasztalat (pedig nem voltak nagyon dörgedelmesek a szüleim, csak lelki zsarolósak, de még így is.)

  4. jó téma.
    jó az írás.
    tegnap egy szaktanári figyelmeztető feletti merengésünkben nagyon sokat segítettél. köszönjük. és igen! EGYÜTT olvastuk el, amit írtál!
    ami segített kezelnünk a szaktanárit és kicsit megint közelebb tudtunk egymáshoz kerülni. köszi!

    beszéljünk egy kicsit az iskoláról?
    jó. beszéljünk egy kicsit az iskoláról.
    megalakítottam a közoktatás jogsértettjeinek érdekvédelmi egyesületét
    készítem a weblapot, fb-t!
    a tevékenység lényege: az egyes, a mindennapokat nehézzé és a szülőket, gyerekeket megalázó helyzeteket általános problémaként kell artikulálni. (pl. nem lehet beszélni a tanárokkal, mert nem adnak rá lehetőséget/módot/emberi időpontot/időtartamot. megoldás: rászorítani a kedves pedagógusokat vagy az e-naplóra, vagy az e-mailen történő kapcsolattartásra)
    a szülők az egyesülethez fordulnak a gondjaikkal, melyeket összegezünk és egy konkrét egyeztetési/javaslattételi tervvel elkezdjük bombázni az iskola igazgatókat. mindig olyan szülő veszi kezelésbe az adott iskolát, akinek a gyereke történetesen NEM ABBA az iskolába jár.
    jelenleg ugyanis él az a feudális, hűbéri viszonyokat idéző rendszer az iskolákban, ami egyrészt a bosszúszomjas pedagógusokból, másrészt pedig a behízelgő szülőkből áll. aki pedig ebben a játékban nem akar részt venni: a gyermekeik a bosszú alanyai, a szülők pedig a kirekesztettek .(többnyire az iskolai feladatokkal kapcsolatos információk elhallgatása révén).

    • hú, de jó, hogy lesz ilyen egyesület, be fogok lépni, bár még csak ovis a gyerek, de ugyanez megy oviban is: s*ggnyaló szülők és basáskodó óvónők. ha szólok, a gyerek issza meg a levét.

    • Azért van ennek az éremnek másik oldala is. Történetesen a feleségem tanár, és azzal kénytelen szembesülni, hogy minden nemű igyekezete ellenére a szülők nem foglalkoznak gyermekeik iskolai eredményével, sőt még szülői értekezletre sem hajlandók elmenni. Aztán évége előtt három héttel jelennek meg kétségbeesve, hogy bukásra áll a gyerek, mit csináljanak. Rosszabb esetben egyenesen rárontanak az “idióta” tanárra, hogy az ő gyerekük nem hülye, miaz hogy meg akarja buktatni?
      A gyerekanyag sokkal silányabb, mint 20 évvel ezelőtt, és ez sajnos nem a gyerekek hibája, hanem a szülőké. Egyszerűbb egy legyintéssel elintézni, hogy hülye a tanár. Ugyanakkor a jogaikból maximálisan felkészültek a diákok, eszköz a munkájuk végzéséhez pedig nem maradt a pedagógusoknak. Egy renitens diák az egész osztályközösség tanulmányi munkáját aláássa, és nincs rá mód, hogy meg lehessen akadályozni.
      Én nem vagyok pedagógus, de látom a feleségemet, aki egy lelkiismeretes tanár, nagyon nincs könnyű dolga.
      Én mint szülő úgy nevelem a gyerekemet, hogy nincs rossz, vagy jó tanár, csak tanár van, akinek az elvárásainak meg kell felelni, ez a feladat. Mert később, aki most a tanárod, úgy fogják hívni, hogy főnök, és ha most nem tanulsz meg a szabályok szerint játszani, akkor később ez sok gondot fog okozni az életben.

  5. erdekes, nalunk meg nem merult fel a tema. lehet, hogy szamit, hogy nem allami oktatasban vannak, es nagysagrendekkel kisebb stressz eri oket. olyan elofordul, hogy kicsit tulozva mondanak el valamit, vagy megprobalnak egymasra fogni dolgokat, de attol meg nem lesz tema a hazugsag. en is probalok azert kevesbe lehetoseget adni nekik ilyesmire, mert en sokat hazudtam gyerekkoromban, volt, ghyo nyilvanvalo keptelenseget, de csakazertse mondtam valosagot a firtato kerdesekre. nagyon igyekszem nekik a nem annyira fontos dolgokban szabad teret hagyni. meg titkuk is lehet. 🙂

  6. Ez a bejegyzés már ősszel is nagyon tetszett, de jó, hogy újra kitetted!
    A gyerekem még nem beszél, de hazudni már tud 🙂 persze ezt most még csak a határok feszegetésének hívjuk.

  7. Hazudik. Fél. Szorong. Miattam is. Rémes csapda ez. Már eljutottunk a legvégére, mikor a sok probléma miatt alig volt jó szavunk egymáshoz. A rohadt iskola miatt, a mássága miatt, a hazugságok miatt. Végül nem tudtam mást, csak elengedni a gondokat és azt mondani, lesz ami lesz. Szembemenni (buktassátok, nem érdekel), elfogadni (igen, ő más és így érték).

    Az elfogadás a legnehezebb. Hogy te hiszel benne, neked jó így, te látod őt, de az iskola, a rokonaid meg nem, és basztatnak folyton, hogy te vak vagy, te nem látod, tönkre teszed, ha nem gyötröd, ha nem töröd.
    Én- amíg tanítottam- mindig arról papoltam a szülőknek, hogy szeressék, fogadják el a gyereküket. Aztán kaptam én is az enyémet. Elfogadtam, szeretem (átlag feletti az IQ- ja- mellesleg). Minden jó volt, amíg be nem került az oviba, majd a suliba. Akkor elkezdték nyomni, hogy milyen zavarai vannak, mi nem jó, mitől vagyok én is hanyag és nemtörődöm.
    Belezavarják az embert. Elkezdesz szarakodni vele, ő pedig hazudni. Ha nem látod, hol kell megállnod, mire kamasz lesz, már gyűlölitek egymást. Az enyém még tíz éves. Megálltam. Ma már mentem a közoktatásból. Megúszásra megyünk. Próbálok lazítani.
    Nehéz. Sírok most is, hogy nem tudok érte eleget tenni.

    • Ó Adél, mintha a 10-15 évvel ezelőtti magamat olvasnám. Én a gyereket békén hagytam, inkább jártam az iskolába a tanárokkal beszélni. Volt olyan év, hogy az ellenőrzője már októberben betelt, külön füzetben hordta haza a figyelmeztetéseket. Napköziből ki kellett venni ( szerencsére anyukám akkor nem dolgozott), nem bírta ki délután négyig.az iskolában. Aztán költöztünk ötödikes korában, másik iskola, ugyanolyan gondok. A matek tanár bejött a munkahelyemre, hogy mit csináljak a gyerekkel, mert annyira okos, el fog kallódni, ha nem csinálunk vele valamit. Az volt a csoda, hogy egy kéztöréssel megúszta a gyerekkorát. Középiskolában pedig mintha elvágták volna, megszűntek a magatartás problémák. Mindig magában volt, alig voltak barátai, a tanárokkal volt jóban, velük tudott beszélgetni a szünetekben. A korosztálya helyett velünk tudott beszélgetni, ebből adódóan a témái is felnőttesek lettek. Születése óta folyamatosan kaptam a tanácsokat, hogy mit kellene vele csinálnom, mert majd meglátom, hogy félre fog menni az élete. Én meg mentem a saját fejem után. Amikor megnyert egy OSZTV-t, lazán felvették BME-re, egyetem mellett végez egy mérlegképes tanfolyamot, annyit nem mondanak, hogy igazam volt. Bár nekem “könnyű”, mert a férjem, anyám és apám mellettem állt.
      Nagyon rossz látni, mikor a gyereket nem fogadják el, minden honnan csak a panaszkodnak rá, de túl lehet élni sérülés nélkül.

      • Igen, ugyanilyen tünetek. Nem fogadják el. Talán csak én fogadom el. De rosszabb pillanatokban én sem. Nagyon magunk vagyunk, ő meg én. Ilyet olvasni viszont nagyon biztató. Néha nem hiszem, hogy megúszható ez egy gyereknek.

      • Kell hozzá egy birka türelme az igaz.. Hányszor volt, hogy ő ordított, káromkodott az egyik szobában, én meg egy másikban. Szerintem több ezerszer hallotta, hogy nem igaz kisfiam, hogy nem bírod ki, hogy….
        A sok beszélgetés az önuralomról istenem. Mostanában mesélte, hogy amikor nagyon felidegesítik, egyből beindul az agyában a mantra az önuralomról, és szinte hallja is a hangomat.Az az érdekes, hogy az új ismerősei nem hiszik el, hogy milyen gyerek volt, ő lett a nyugalom megtestesítője. Pedig most is van egy forgatható belsejű gyűrűje, azt forgatja pl. egyetemen előadás közben, mert akkor nem tépked papírt, vagy nem szedi fel a laptop billentyűzetét. Azelőtt fogpiszkálót rágicsált, aztán áttért a nyalóka pálcikára, mert azt nem tudta szétrágni. Több száz ceruzát rágott szét iskolai pályafutása során.
        Különben hetedikes korában kezdett kissé javulni az iskolai helyzet egy harmadik iskolában, mert rájöttünk, hogy ha számára érdekes dolgokat tanul, akkor az leköti. De csak szigorúan magán tanárral, és csak személyére szabott módszerekkel. Utána rájött, hogy tanár nélkül is tud tanulni minden félét. Így aztán tanult gitározni (magától, majd tanár), zongorázni ( youtubén a mátrixos módszerrel), jojózni, akrobatikára járt, bűvös kocka kirakás egy percen belül. Könyvből megtanult két programnyelvet, közben főzni tanult, sütemény sütési technikákat a keverttől a linzerig, kötés-horgolást. És az iskolai tankönyveit egyszer nem nyitotta ki. Felfedezte az ifjúságsegítőket, ott lett társasága is.
        Az egyetlen, amihez ragaszkodtam, az angol tanulás volt, az is egyéni módszerrel, 6 évig volt csak eredményes.
        Azért írom ilyen részletesen, hátha van valami használható ötlet benne.

  8. Tényleg jó, hogy kiemeled a bejegyzéseket újra, mert még nem bírtam végigolvasni mindent, nem is tudom, hogy valaha sikerül -e, de megint elindult bennem egy gondolatfolyam ennek a posztnak a kapcsán. Nézem a 4 hónapost és kattogok, hogyan szeressem, hogyan védjem meg a should-októl és a rendszertől úgy, hogy túlélje. Ráadásul fogalmam sincs, mire számíthatok Svájcban. Sajnos, imádják a szabályokat, az tuti.

    Emlékszem, zenei általánosba jártam (és nekem egyáltalán nem mennek a fejemben szolmizálva a különböző művek, nagyon nem), másodikban kaptunk egy igazi terrorista énektanárnőt.
    Akkor került az iskolába, nagyon ambiciózus volt, és rettegésben tartotta az egész osztályt.
    Kész gyomorgörcs volt minden óra, teljesen kiszámíthatatlanul csapott le az áldozatára, akit szétalázott, meggyötört, megrágott, majd kiköpött a többiek elé.
    Zeneiben kötelező első hangszer a furulya. Baromira utáltam, a csehszlovák furulyám (nem ám Yamaha, mint a többieknek) állandóan hamis volt (vagy csak én voltam béna) és minden óra elején attól féltem, hogy nekem kell kiállnom az osztály elé.
    Szuperül megszervezett hazugságom az volt, amikor egy késő őszi, balatoni kirándulás alkalmával, az utolsó pillanatban, indulás előtt elrejtettem a furulyát az egyik éjjeliszekrénybe, pontosan tudva, hogy a közeljövőben nem jövünk a nyaralóba.
    Ártatlan arccal adtam elő otthon, majd az órán, mennyire sajnálom, ott maradt a hangszer, mivel én a hétvégén még oda is vittem magammal, hogy gyakorolhassak. Volt egy-két felszabadult hetem, aztán valaki elment a dögért…

    • Jaj, ezt most olvastam el, miután megírtam a saját kis sztorimat. Úgy látszik, ez univerzális.Biztos szereted a furulyaszót a mai napig…

      • en sirva jartam hegedu orara, sokszor eljatszottam hogy rosszul vagyok es kimentem a wcre eljatszani hogy hanyok. pedig zenekarban jatszani pl szerettem nagyon. kb 15 eve vettem utoljara a kezembe hegedut, annyira sikerult megutaltatni velem, holott szerethetnem is, ha mar jatszani megtanultam rajta.

      • Ó! Ez nagyon sz’r.
        Nálunk is van hegedű a gyerekeknek, de csak néha vesszük elő, és megpróbálunk családilag zenélni. Apa szerint utánzással tanul a gyerek, úgyhogy ha van kedve, hegedül neki, a fiam meg odaül, nyenyerézik a sajátján, és remélem, hogy egy nap kedvet kap majd hozzá. Sajnálnám, ha végül egy hangszeren se tanulna meg játszani, de ha nem akar, nem erőltetném. Pont az olyan sztorik miatt, mint a tiéd, meg persze nem akarom megerőszakolni a saját gyerekem, nem azért szültem a világra.

      • Én is hegedültem, mert gitároktatás annak idején nem volt. No azt sem szerettem éppen, de jó volt a tanárom. Tudom, hogy viszonylag korán kell elkezdeni a hangszeres tanulást, de én tök éretlen voltam hozzá. Nyűg volt, nehéz, a szomszéd meg kiakadt, ha gyakoroltam. Meg különben sem akartam egy Paganini lenni. Mi a töknek kellett annyit szenvedni vele? A zenekart én is szerettem egyébként.

      • Tök jó, hogy egymástól függetlenül előhoztuk ezt a zenei tagozatos dolgot. 🙂
        Mondjuk, az gáz, hogy 28 évvel később még mindig ugyanaz a probléma.
        Az én tanárnőm anno nem volt ilyen jó fej, két évvel később ki akart rúgni a tagozatról, mert egy -állítólag névtelen- kérdőívben azt találtam írni, hogy utálom az ének órát. Apám elbeszélgetett a tanárnővel az iskolai farsangon, aki utána sírva ment haza. Nem rúgtak ki, sőt, végig ötös voltam, de azok a megfélemlítések és alázások, húú.
        Nincs bajom a furulyaszóval, ha más játszik, de ezerszer meggondolnám, hogy zeneibe adjam a gyerekem.

  9. Sziasztok!
    Egy éve még nem is gondoltam, hogy ehhez hozzá tudnék szólni, de most, hogy elsős a fiam, abszolúte. Zenei tagozatra jár, heti 5 énekóra, furulya, szolfézs. Egyszer jön a beírás az énektanártól, hogy a fiam rendszeresen nem visz furulyát. Gyanakodni kezdtem, mert mindig megnéztem reggel a táskáját, és ott szokott lenni a furulya. Megkérdeztem a gyereket, mire elmondta, hogy ő azt szokta inkább mondani az órán, hogy nincs furulyája, mert ha nem találja el a hangokat, akkor leszidást kap. WTF??????????? Na, bemegy apa a nyílt órára, és látja, hogy a tanár néni aranyos, kedves, létszámhoz mérten még külön is tud foglalkozni a gyerekekkel, de EGYÁLTALÁN nem dicsér senkit, kicsi hibákat poénos megalázással javítja, nagyokat meg nyílt, de gyerek számára nem egyértelmű megalázással. (Mesélte a fiam, hogy szokott színpadi pofonokat osztani – odateszem a kezem, de halljad, hogy csattanna ez az arcodon-féle vicceskedés) Na, apa elbeszélget a nénivel, és láss csodát, két hét múlva a gyerek kezdi szeretni az énekórát. Nyilván nem ilyen egyszerű a dolog, és a néni is alapvetően jófej, szeret tanítani, csak valahogy nem dicsért, ami kisgyerekeknél elemi fontosságú. Mivel nem elvetemült, van humora, és felfogta, amit a férjem mondott, hogy a mi gyerekünk szárnyakat tud kapni, ha dicsérik (szerintem a többiek is), azóta mintha rendben lenne a dolog. És itthon is szívesebben gyakorol, és mindez attól, hogy elkezdte magát ügyesnek érezni, mert MEGDICSÉRTÉK. Hú, micsoda áttörés, és 2013-at írunk!

    Friss sztori: tegnap azzal jön haza, hogy ő ma olyat csinált, amit elsős még soha. ???????? Okirathamisítás. ?????????? Unatkozott magyarórán, és az olvasókönyvbe kapott csillagjai alá odabiggyesztette a tanár aláírását, majd mikor a tanárnő odament, hogy aláírja, kiakadt. Lehordta az egész osztály előtt a gyereket, hogy ilyet nem lehet, ez okirathamisítás. Ment az igazgatóhoz. Végül az aznapi magatartása “fekete szirom” lett, és külön szöveggel tudatta velünk, hogy mit művelt a fiunk. Elmesélte az egészet, mi nagyokat néztünk, ő meg sírva fakadt, hogy az neki olyan rosszul esett, hogy az egész osztály előtt lehordta. Tanácskoztunk, és ment egy levél a tanárnőnek, hogy ezt azért mégse, egy gyereknek ilyet mondani, aki tavaly még az oviban ült, és idén tanul írni. Az én középiskolás diákjaim, 18 évesen járnak 11.-be, na ők okirathamisítanak, mikor hamis orvosi igazolásokat hoznak.
    Nem annyira a hazudik a gyerek-témakör, de olyan jó volt most ezt leírni.

      • Tényleg jó látni, hogy változott a helyzet az ének tanárral.
        Mondjuk azért érdekes belegondolni, hogy miért ilyen rideg a zenei oktatás Magyarországon. Waldorf-ban gondolom, nem így van.

    • Színpadi pofon az iskolában????????????????????? Ó anyám, te jó ég, 20 éve voltam elsős, kulcscsomódobáló tanító nénivel, de ezek szerint nem tűnt el a típus, csak finomított a módszerein.

      (Annyira érdekelne, hogy mit szólna a kedves színpadi pofonos tanerő, ha rajta, csak úgy poénkodva csoportos nem erőszakot imitálnának, ha már szerinte ez elfogadható.)

      • Mikor elege van a zsivajból, a tanárnő azt imitálja, hogy főbe lövi magát. Akkorát néztem, mikor a fiam megmutatta, hogy hallani lehetett az állam koppanását.

  10. a hat éves kislanyom…..azt hazudta h azert nem akart oviba menni es azert vannak a minden reggeli sirasok mert az egyik csoport tarsa azt mondta neki h soha többet nem lathatja az anyukajat (töbször volt mar panasz erre a csoport tarsara,elegge parancsolgatos fajta durva kislany)….amikor a szombati lefekvesnel is sirdogalt h ö többet nem szeretne menni ovodaba eldöntöttem h megprobalok beszelni a pedagogussal.hetfön reggel meg is törtent,vazoltam a szitut az ovoneninek,kertem nem lehetne-e valamit csinalni…..a mondokam közepen a kicsi lanyom bejelentette h a kislany nem is mondott ilyet…….mondanom sem kell h majd el sülyedtem szegyenemben!….azt sem tudtam mit mondjak hirtelen…nagyon kellemetlen helyzet volt!beküldtem a gyerek az osztalyba es kavargo erzesekkel haza jöttem böngeszni a netet….hatha talalok valami jo tanacsot ilyen esetekre…..fogalmam sincs hogyan kene kezelnem a helyzetet :/ Egy aggogo anyuka

    • Örülök, hogy idetaláltál! Szerintem láttak már ilyet az óvónők, és valami bajt tényleg jelez az, hogy nem akar menni, az sem véletlen, hogy hazudott, és az is lehet, hogy nem hazudott, csak félt a következményektől. Bízz benne és légy rá büszke!

      • bizok benne es büszke is vagyok ra…csak nem tudom vele megertetni h ha ezt fogja csinalni senki nem fog neki többet hinni…..

      • Egy óvodásnak??? Mire gondolsz?

        Honnan vesszük azt, hogy a szó protestáns, felnőtt értelmében egy gyereknek mindig igazat kell mondania? Miért a becsület forog itt kockán? Mi lesz akkor a szerepjátékaikkal, valósággal egybemosódó álmaikkal, álmodozásaikkal, meseteremtő lényükkel? Miféle szorongás ez, hogy ennyire leszakad ég és föld, ha a felnőttnek úgy tűnik, a gyerek nem mondott igazat? Szerintem nem fogod megtudni, mi történt, ezért engedd el ezt a témát, és ne csinálj belőle lelkiismereti kérdést. Éreztesd, hogy bízol benne, és nem baj ez a hazugság.

        Mi ez a szülői görcs, miért szégyelled ennyire magad? Az zavar, mit gondolnak rólatok, vagy a gyerek erkölcsi fejlődéséért aggódsz? Sem a hazugság, sem az igazság nem véletlen.

        Írások komolyan vehető szakemberektől:
        http://www.foti-peter.hu/foti_hazugsag.html
        http://www.babaszoba.hu/articles/No_a_gyerek_valtozik_a_hazugsag?aid=20110521224942

      • nem görcs es nem is szegyellem magam…..nem is szidtam meg,megbeszeltük h ez nem szep dolog es nem csinalunk ilyet többet(nyilvan elö fog meg fordulni,de akkor sem szeretnem ha azt hinne h ez rendben van)mondtam neki h mindenkivel megesik,de rendszert nem kene belöle csinalni…inkabb az aggaszt h ugy latszik ez nem az elsö ien eset volt es kiközösitik öt a tarsai….latom mennyire szenved ez vegett….elszomorit a dolog,mert szeretnem ha felhötlen lenne a gyerekkora…

      • Vajon minek a tünete ez a hazugság, meg a többi? Honnan tudod, hogy van több, miből tűnik úgy?

        Azért írtam, hogy görcs, mert írtad az első hozzászólásban, hogy elsüllyedtél, amikor mondta, hogy nem igaz.

  11. az óvónéni mondta h nem az elsö eset h probalja bemoszerolni a tarsait….de azota kiderült a turpissag….a sajat csintalanságát próbálta elrejteni masok elől……leleményes a gyerek!
    azert sülyedtem el majdnem mert ez volt az elsö eset h szembesülnöm kellett ezzel….kissebb sokk ért….de azert nem teljesen ok nelkül volt az arulkodas…mert tenyeg terorizalja az a kislany a többi gyereket…ugylatszik ez kellett ahhoz h az óvónéni észre vegye….problema orvosolva 🙂 hiszem h minden jo lesz es legközelebb nem fagyok le ennyire!

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.