szóval a gyerekeink felvilágosításáról

2012. augusztusi írás

Erre a bejegyzésre sok reakció jött, és én sasolok mások üzenőfalán is.

…a saját szexualitásom azért nem tartozik a gyerekemre, mert ő nem ebben a szerepemben kíváncsi rám. Ha őszinte, és klassz a kapcsolatunk, persze sérülés nélkül fogja elfogadni, hogy ez is a részem, de alapvetően a kettőnk kapcsolata – legyen az bármilyen harmonikus is, lássuk be, – nem erre épül…

Én nem azt írtam, hogy erre épül, és az a jó, ha durcásan ezt demonstráljuk a gyereknek. Csak ne nebeszéljünk róla. Létezzünk a gyerek szemében is szexuális lényként, nevezzük nevén a testrészeket, ne nézzünk csúnyán, ha markolássza a kukacot. Legyen akkora súlya az erről való beszédnek, mint a testünk működésének a teljes életünkben.

Ez a szavazás azért van itt, hogy fogalmunk legyen arról, másoknál mi a természetes, mert az érdekes. Nem, nem azt javaslom, hogy az egészséges szexuális fejlődésük érdekében a duplókészlet fölött lóbáljuk a méhnyálkahártyadarabokat.

***

Lelkesülten írtam annak idején a mamamin a Szexuális nevelés topikban, hogy az akkor hétéves fiam előző este a villamosra várva azt kérdezte, mi is szoktunk-e a nevelőapjával szerelmeskedni. Így fogalmazott.

És én nevettem, és azt mondtam: igen, tegnap este is.

És ő azt kérdezte: tényleg? Nem is vettem észre.

Mondom, mert már aludtál.

Azonnal megjelent a magát felvilágosultnak hívő anyacsoport, kognitív disszonanciát csökkenteni. Ez nagyon fontos téma, ezért én erről nem egy villamosmegállóban beszélgetnék! (Inkább sehol, gondolom.) Meg kell tanulnia, hogy ezek bizalmas témák! Ha igazán érdekli, tud várni hazáig!

És megéreztem a képmutatás szagát.

Az én fiam kibírja, amíg hazaérünk. Nem ettől lesz sérült.

Bazz. A te fiad aztán remek gyerek. A fagyit is biztos kibírja, majd holnap, drágám. Az enyém ilyen nyitott szájú ösztönlény, nem bírja ki, már most sérült. Kétévesek bugyijába nyúlkál amúgy is. Eleve milyen érv, hogy valami azért elfogadható, esetleg kívánatos, mert attól még nem lesz sérült?! Bátorkodom megjegyezni, hogy nekem ez kevés.

Amúgy meg reflexből elképzelték, ahogy heringszerűen állunk a négyes-hatos megállójában, nálam még megafon is van. Miért? Mert egy cseppet sem a gyerek lelkéről van itt szó. Ők érezték kínosnak a témát. Mert én amúgy is gyanús voltam a nagy megmondásommal.

Szerintem sem lenne sérült, ha hazáig halasztanánk, viszont nekem teljesen mindegy, hogy hol beszélgetünk, csak beszéljünk, nem éltem a “majd otthon” kínálkozó válasszal, ami csak azt közvetítené, hogy ez gyanús téma. Egyébként csak mellesleg említettem a történetben a helyszínt, a lényeg a kérdés volt, annak az elemi kedvessége. Meg merte kérdezni. Tőlem kérdezte. És én válaszoltam. Jellemző, hogy a villamosmegállóra repül rá mindenki.

Akkor én prűd vagyok, de engem egy villamosmegállóban  zavar ez a téma. Mi van, ha az ott álló nénikét is zavarja? Gáz vagyok, ha ez eszembe jut?

A felvilágosításra azt szokták mondani, hogy addig válaszoljunk, amíg a gyerek kérdez, de nem kell nagyon belemenni, továbbgondolni. Neki nincs “előképzettsége” , és ezért nem fog az igazán intim részletekbe belekérdezni…

— és mi fellélegzünk — miért is?

…legfeljebb annyira, hogy arra még tudunk őszintén, de szépen válaszolni, pontos anatómiai részleteket nélkülözve. Valahogy így is lehet, nem?

Lehet, de jó ez így? Miért akarnánk a pontos anatómiai részleteket kihagyni? Ha valamit, azt nem lehet. Nélkülözve? Miért az a szép? Hogyan lehet az az őszinte? Az a csúnya, hogy farkuk van a férfiaknak? Ondósejtjeik? Sőt, vágyuk?

Azt szokták mondani — és akkor nekünk az jó úgy? Magazinmém. Agymosás. Andus?

És bírom, hogy olyanok is szemérmesek a témában, akiknek a gyerekeire különben dől a Szex és New York meg a reklámok meg a valóságsó, meg ott az újság a klotyóban, hogy kivel csalta meg Détár Enikő a kicsodáját, és mit villantott Jessica Alba.

Miért, miért? Ha elmondom, hogy Quitót átszeli az egyenlítő, elmesélem a kenguru zsebét (ja, azt nem, az is szex) és az Otto-motort, akkor miért pont ezt ne? Mi van ebben szégyellnivaló, kínos? Csak azzá tesszük, így tesszük azzá, ezekkel a jól hangzó álkorszerű szólamokkal.

Nekem ez, hogy csak annyit mondjunk, amennyit a gyerek kérdez, álszentnek tűnik. Hiszen jól tudjuk, hogy információ híján nem fog igazán kínosat kérdezni, és felsóhajtunk, hogy megúsztuk. De hát a közlekedési lámpáról is többet mondunk, mint amennyit kérdez, sőt, talán nem is kérdez, csak úgy elmeséljük. Ezek az elvek nem a gyermek ártatlanságával, nem a szex mocskos voltával, hanem csakis a felvilágosító szülő szégyenlősségével, feszengésével vannak kapcsolatban, aki ugyanúgy a saját prűd neveltetésének áldozata, és ezt készül gyanútlanul továbbörökíteni. Miközben pontosan öt év múlva a gyereke olyasmit fog nézni az interneten, amit ő nemhogy nem élt át, de elképzelni sem tudja. Ezek a magazindumák arra jók, hogy a szülő továbbra is titkos, szégyellnivaló, minimum gyanús ügynek kezelhesse a szexet.

A tiéd megkérdezte, hogy ugye, akkor kell átmenni, ha zöld a lámpa…? Meg hogy van-e j és ly betű? Amiről nem tud, arról nem tud kérdezni, az iskolában sem a kérdéseire kap választ, hanem új kérdésekkel és válaszokkal szembesítik, egy olyan tartományból jönnek ezek a kérdések, amelyet még nem ismer, de fontos tudnia… ezt is, mást is. Ez az óvatoskodás nem más, mint a szülők prüdériájának új, megpszichologizált, körmönfontabb változata.

Minden társadalomban vannak tabuk, és ez nem véletlen, ez embervoltunk sajátja.

Igen, de ez a tabu romboló. Óvatosan kerülgetjük a témát, miközben körülveszi őket a valóság, a rengeteg impulzus, és épp csak a lényeget nem tudják. Intim, vagyis kerülgetem? Nem. Nem intimebb a téma, mint egy családi vacsora, ahová szintén nem hívok idegeneket. Nem arról van szó, hogy a gyerekek előtt dugunk, hanem arról, hogy nem tagadjuk el lényünknek ezt az oldalát, beszélünk róla, jókor és jól, például közösségbe kerülés előtt, és akkor ő is elmondja majd nekünk, ha akarja, az ezirányú dolgait. És semmilyen formában nem érzékeltetjük, legalábbis itthon, hogy ez a téma gyanús, titkolni való (mert ez nem ugyanaz, mint hogy intim!). Mert ha nem így állunk hozzá, tele lesz rossz érzéssel, nem tőlünk fog kérdezni, és emészti magát például amiatt, hogy önkielégít. Épp úgy, ahogy mi is szorongtunk emiatt.

Szülőkollégák:

a szexben, úgy, ahogy azt a Jóisten megteremtette, SEMMI gyanús nincs. Nem terheli meg a lelket, nem zavar össze, nem feldolgozhatatlan. Hacsak nem üzenjük azt a viselkedésünkkel, a feszengésünkkel, a félbehagyott mondatainkkal, hogy az.

Én nem akarnám részletekkel traktálni, csak arra válaszolnék, amit konkrétan kérdezett. Minden mást is addig a pontig mesélek, amíg érti (meg persze én). Ha mesélni kezdenék olyan részletekről, ami neki már magas, semmi nem lenne tisztább utána.

Semmi sem magas. Minden csodálatos, hívogató és örömteli. Összetartozás és eksztázis, amit egyszer ő is átél majd, és minél kevésbé tiltott a gyümölcs, annál szerencsésebben. Utálom ezt a tizennyolc-karikás, “mi, mocskos felnőttek tudjuk, mi a csízió, de ti még kis ártatlanok vagytok, nektek ez nem való”, a gyerek igenis létező szexualitásáról és kíváncsiságáról tudomást venni nem akaró általános felfogást. Ugyanezt a médiában is. Ami nem való egy tizenöt évesnek, az senkinek sem való.

Ami gyanús, ami mocskos, az a visszaélés, az aszimmetria, a nő tárgyiasítása, a prostitúció, a felháborító patriarchális keret, amiről meg annyira nem akarunk tudni és beszélni. Az nincs, azt a csúnyák csinálják. Pedig erről is kell majd valamikor, valahogy beszélnünk a gyerekeinkkel. És a mi valóban kínos titkaink is éppen ezzel kapcsolatosak. Hogy nőként belementünk, talán szeretethiányból olyasmibe, amitől most óvnánk a gyerekeinket. Hogy férfiként vadásztunk rá. Úgy. Rosszul. Elembertelenedetten.

Meg itt van a társadalmi vetület. Azok, akik inkább letagadják a kilencévesnek, hogy igen, jól hallotta, tényleg attól lesz a gyerek (hű, ezek a napközis infók! megtörtént eset), felháborodnak, hogy egyes családokban “a gyerek előtt csinálják” és “már a tizenhárom évesek is”. Nem az utóbbi családok mellé állok akkor, amikor azt mondom: a budai szülők felháborodásának valódi oka az, ami kínos. Bezzeg mi, szép, iskolázott, esetleg vallásos nők, mi nem áruljuk el a titkot, amíg nem muszáj. Nehogy túl korán kezdje…! Azok meg…!

(És közben olvassuk Liedloffot és visszasírjuk a szép törzsi életet, hánccsal kötjük a gyerekülésbe, mi vagyunk a kontinuum-szülők — amennyiben ettől a gyerek garantáltan boldog lesz, de legalábbis fél órákra békén hagy).

Most egy kicsit összekeveredett, mit honnan szedtem össze annak idején egy cikktervhez, amikor még nem tartotta senki szerzőijog-sértésnek (különösen nem az én blogom CC-jére hivatkozva és személyes bosszúvágyból, mint június végén), ha a fórumról idézek. Aki felismeri a saját szavait és bántja, hogy idéztem, az szóljon.

47 thoughts on “szóval a gyerekeink felvilágosításáról

  1. Óó, egyetértek. Maximálisan.
    Nem értem ezeket a szenteskedő szülőket…hogy tabu meg nem beszélünk róla. A mai világban sokkal könnyebb infóhoz jutni, mint amikor én voltam gyerek. Csak hát a körítés nem mindegy. 10 évesen szembesültem a menstruációval először, amikor S. Gabi osztálytársnőm a lány wc-ben kinyilatkoztatta: „amikor vér folyik a p*nádból” – és nem, nem egy tiszántúli zsákfaluban jártam suliba, hanem egy (akkoriban még) ismert fővárosi nyelvtagozatosba. A mai netes világban meg már _minden_ elérhető. Ostoba az a szülő, aki azt hiszi, hogy a gyerek nem keres választ a kérdéseire. Ha nem tőle, akkor máshol.
    Csak lehet, hogy nem a kívánatos tartalmat fogja megtalálni, hanem a szennyet, a talmit, hazugot. Kinek jó ez?

  2. nem láttak még betétet cserélni, de mivel a fürdőszobában elérhető helyen van a betét, ezért már rákérdeztek, mire való
    nálunk már ,,fel vannak világosítva”, hogyan kerül a baba az anyja hasába (ez volt az alapkérdés), és meglepő módon sokkal-sokkal kevésbé volt ,,nyelek egy nagyot”-érzés, mint azt régebben gondoltam. egész természetesen jöttek a szavak.

  3. Khmmm, három lányom van, és nyilván nyitottak már rám, és nem is baj, mert legalább látták, hogy ilyen is van/lesz. A legnagyobbikkal vannak harcaim, mert ő jobban szereti a tampont. Nekik egyébként egy kifejezetten prűd osztálytanítójuk volt nyolcadikig, aki nagyon nehezen viselte, hogy a szex ördöge beólálkodik az osztályterembe, és (hetedikben, 13-14 évesekről beszélünk) egy szülői esten közölte, hogy a gyerekek azért vannak túlszexualizálva, mert mi, szülők, otthon folyton pucéran mászkálunk előttük, ezt tessék azonnal abbahagyni.
    Kicsit ledermedt mindenki, én szokásom ellenére viszont elmondtam, amit gondoltam, nem is voltam vele népszerű. Azt, hogy direkt szituációkat nem fogok létrehozni a pucérkodásra, de én úgy nőttem fel otthon is, hogy nem volt ciki egymásra nyitni, vagy ha valaki fürdött, akár apám is persze, akkor bemenni valami fontosért a fürdőszobába. És miután eddig így volt, sokkal nagyobb károkat okoznék a gyerekek lelkivilágában, ha most hirtelen elkezdenék bezárkózni meg sikítva magam elé kapni a törülközőt. Kongruencia. Nyilván a lelkész anyukatárs másképp csinálja otthon, tegye.

  4. Mi még nem jutottunk a hogy megy be az anya hasába a kisbaba témánál, egyelőre a kisfiam még csak a hogy jön ki onnan kérdést tette fel. Szépen elmondtam neki a választ, mire jött a következő kérdés: Megmutatod? :)))

    Ööööö. Azért ezt így direktbe mégse, de kivágtam magam.

    • 🙂 Az én picifiam ezt a villamosmegállóban kérdezte… És a biztonság kedvéért elmesélte, hogy hogyan bújt ő elő. Annak apropóján, hogy a Szülőotthon előtt ment el épp a villamos. Csak láttátok volna az utasok arcát! Még annyi felháborodott, lenéző arcot! :-))

  5. A puszták népében van arról szó különben, hogy mivel a szülők egy helységben aludtak a gyerekeikkel, ezért a szexuális felvilágosítás nem volt kérdés sose. a gyerekek megtapasztalták, mint az élet egyéb dolgait, egy viszonylag fiatal gyerek (nem emlékszem a korra, talán 6-7 éves, régen olvastam), már mindennek tisztában volt.

  6. Francér’ kell mindennek akkora feneket keríteni, hogy “majd otthon”, meg ilyenek. Ha a villamosmegállóban jön a kérdés, akkor ott kell rá válaszolni, mert mire hazaérünk, kb aktualitását veszti és csak az marad meg, hogy volt egy kérdés, amire nem lett válasz.
    Az meg kit zavar, hogy van a közelben más is? Lehet úgy beszélni, hogy ne hallja más a beszélgetést.
    Csak beszélgetés legyen.

  7. “Azt szokták mondani — és akkor nekünk az jó úgy? Magazinmém. Agymosás. Andus?”
    Szerintem ezzel is az a helyzet, mint azzal, hogy a villamosmegállóra repültek rá. Igen, ezt szokták mondani a körültekintő pszichológusok, de még egy csomó minden mást is szoktak mondani emellett. Csak azok ragadnak le ennél a részletnél, akiknek ez a fontos valamiért.
    Egyébként nem is így igaz ez, hogy “addig válaszoljunk, amíg kérdez”. Ez úgy igaz, hogy arra válaszoljunk, amit kérdez. Tisztelettel. Ez számomra azt jelenti, amit írtál, hogy értelmesen, informatívan beszélünk az érintett témáról, merjük meghallani a kérdés hátterét, nem pedig elbagatellizáljuk a madarak meg a méhek szintjén.
    De az is fontos, hogy vannak helyzetek, amikor a szülő túlságosan belelendül a mondandójába (esetleg felkészült rá, és lelkes 🙂 ), és tudományos alapossággal szinte biológia órát tart a gyereknek – aki ennek a befogadására még nem érett. Ehelyett a dolgok “emberi” vagy gyakorlati oldala érdekli. Fáj-e ha bedugják? Mitől lesz akkora a lyuk, hogy oda valami beférjen, vagy onnan ki? És egyáltalán hogy lehet bedugni? Szóval az, hogy annyit mondjunk a gyereknek, ami őt érdekli, az inkább erre vonatkozik.
    Én azt gondolom, hogy ha megtiszteljük a gyereket egy korának megfelelő, befogadható, életszerű válasszal, akkor fog tovább kérdezni. És igen, kell információt adnunk, hogy legyen mi alapján tovább kérdeznie. Én személy szerint nem is tudnám máshogy elmondani, mint hogy kitérek az anatómiai részletekre, mert akkor is ezt teszem, amikor megkérdezi, hogy mi az, ami kidagad a kézfejemen, vagy hogy miért lesz kék folt, ha megütötte.
    Tapasztalatom szerint már az egészen kicsik is megkérdezik a “lényeget”, pl. hogy hogyan kerül bele a kisbaba a pocakba, vagy hogyan jön ki onnan. Vagy hogy miért puci a néni a plakáton? Ahogy azt is, hogy anya is meghal-e? És ugyanúgy ki fog száradni, mint a katica, ha meghalt?
    Ahogy Polcz Alaine írta, a halál pont ugyanilyen tabu. Eláraszt vele a média lépten-nyomon, emészthetetlen formában és tömegben, de a valódi halálról nem beszélünk, nem nézzük meg a halottat, nem visszük el a gyereket a temetésre, nem mondjuk meg neki tán azt se, hogy meghalt…
    Szerintem a kulcs a szülő és a gyerek közötti bizalom. Fontos, hogy egymás testi-lelki határait, integritását tiszteljék. Az is erőszak, ha a gyereket rákényszerítjük, hogy adjon puszit a nagymamának, amikor szégyellősen elbújik az ő érkezésekor. Az is erőszak, ha szaftosan és vulgárisan traktáljuk saját traumatikus élményeink részleteiről. Az is erőszak ha a füle hallatára elmeséljük bekakálása hiteles történetét. És ha már mi, a szülei erőszakot teszünk rajta, hogyan tudja majd képviselni önmagát, megvédeni a saját határait?
    Még egy dolog jutott eszembe. A népmesékben megjelenő erőszak és szexualitás. Levágják, megölik, megeszik, meztelenül ment… Sokan ezeket ugyanúgy kihagyják a meséből, mert az a szegény kisgyerek nem tudja feldolgozni (pedig neki is vannak szexszel és agresszióval kapcsolatos tapasztalatai, amiket a mese pont feldolgozni segít). Az ártalom inkább ott van, ha a mese megteremtését nem a gyerek belvilágára bízzák, hanem annak szimbolikáját megölve megfilmesítik. Na, ugyanezt gondolom a véres betétről is. Beszélni róla bármikor, de nem dugnám a gyerek orra alá, hogy nézd, ez ilyen. Ha ő szeretné megnézni, az más kérdés, de akkor sem biztos, hogy kell neki az a látvány. (A kicsikben elemi félelmet ébreszthet pl. a vér, főleg a saját szülő vérének látványa.)
    Tán kusza lett, de spontán jött. 🙂

  8. Én az a lány/nő vagyok, aki a születésétől fogva hallotta a szüleit, amíg el nem váltak. Aztán hallottam 18éves koromtól huszonévesig, ahogy anyám a párjával volt.
    Határozottan nem volt jó. Sírtam. Sokszor, és sokat. Rémálmaim voltak miatta. Folyton halottnak láttam az anyám. Ez 10éves koromig volt így.
    Egészen kicsi korom óta beszélek. 1évesen le volt takarva a kiságyam, és rémülten kiabáltam ki, h “mit csináltok”? Egy szobában voltunk.
    A szüleimet hallani sosem volt jó. Hiába vigasztaltak meg utána. Hiába mondta el anya, h ez nenki jó, és apa csak nagyon szereti őt, és most így szereti.
    A válasz nem volt sem jó, sem elég, h a lelkem megnyugodjon.
    Anyám egy nagyon jó anya volt. Mindent megbeszéltem velem, őszintén.Mindenren részletesen válaszolt, őszintén.
    Nálunk semmi sem volt tabu. Sem a menzesz (mikor megjött a szüleim és öcsém elvittek vendéglőbe, h megünnepeljük-nem volt sok pénzünk, de a szüleim minden nagyobb eseményre ezt adták nekünk-élveztük. Öcsém is megtudta mi is az a havi vérzés.), sem a szex, sem a drogok,bmit kérdezhettünk, mindenre válaszolt. Semmi sem volt elmismásolva.

    “Szülőkollégák:

    a szexben, úgy, ahogy azt a Jóisten megteremtette, SEMMI gyanús nincs. Nem terheli meg a lelket, nem zavar össze, nem feldolgozhatatlan. Hacsak nem üzenjük azt a viselkedésünkkel, a feszengésünkkel, a félbehagyott mondatainkkal, hogy az.”

    Nálam ez nem állja meg a helyét. A szexben nincs, ha beszélünk róla. De NEKEM mint 4-5-6-…..16éves gyereknek részese lenni a hangoknak, anyám élvezésének, a kényszerképzeteimnek a tanuja, átélőjének lenni nem jó.

    Ma milyen felnőtt vagyok?
    Azt gondolom nyitott. ÉLvezem a férjemmel a szexet, nem vagyok prűd, évekig monokiniztem a strandon fiatalként,pedig sose volt tökéletes alakom, vagy kerek, mutogatni való mellem, m azt gondoltam, ez is én vagyok, kényelmesebb, h nem fogja le vmi vizes ruhadarab, és mennyivel jobb úszni melltartó nélkül,plusz ha a nő takarja a mellét, a ffi miért nem? Csak mert lapos, megteheti, h ne fedje semmi???
    Nem bújkálok a gyerekeim elől. Én megvárom, míg a 2évesen végez a maszturbálással a gyerekülésben, m van joga hozzá.
    Bejöhet ha tampont, betétet cserélek (kisebbik lányom, aki 21hós, ujjal mutogat a betétre, és eltorzult arccal hujjog, h ez fáj neki/nekem?-én kedves arccal közlöm, h nem fáj, ez jó dolog. Így is érzem.Működik a szervezetem, és erre büszke vagyok 🙂
    De SOHA nem szeretném, h hallják, ha szexelek az apjukkal. De azt tudjhatják, h csináljuk.

    Bocsánat ha hosszú voltam, de késztetést éreztem, h megosszam veletek.

    • De igen 🙂 Ugyanarról írtál mint én, csak a saját élményeid oldaláról. Az élményeidet meg sajnálom. Nagyon rossz lehetett ez így. Azt már pont nem akartam leírni, hogy az aktus látványa is megrémítheti a kisgyereket, mert a szülei testi integritását látja megbomlani, ill. átváltoznak valaki idegenné.

      • Atyaég, ez jutott eszembe nekem is, ahogy (jócskán késve) olvastalak titeket, hogy megemlítsem-e, hogy mennyire borzasztó volt hallani anyámat, aztán az meg még megdöbbentőbb volt, amikor egyszer félve meglestem a szüleimet, semmit nem láttam, csak anyám meztelen mellét, de azt soha a büdös életben nem fogom elfelejteni… Óvodás voltam még. Szégyelltem magam, iszonyatosan szégyelltem. Nem mintha a témába vágna, mert nem erről van szó, de erre sokan nem figyelnek, és eszükbe sem jut, hogy milyen kitörölhetetlen és borzalmas emlékeket adnak a saját gyerekeiknek…

  9. Nagyon nehéz másképp csinálni, én úgy szeretnék nyitott és őszinte lenni, de, mikor rákérdeznek, érzem, hogy nehéz, és majdhogynem elpirulok, valószínűleg az otthoni minta miatt. Bár hazudni sose szoktam, mindig őszitnén válaszolok, viszont csak annyit, amit kérdeznek… Pedig lehet, hogy tényleg nem jó, legközelebb erőt veszek magamon….

  10. Engem nem világosítottak fel; amikor “eljött az ideje” kaptam karácsonyra egy nagy halom könyvet, diszkréten elrejtve köztük néhány felvilágosító könyvet, ahogy ez bölcsészéknél szokás, sehol egy ruha vagy egy barbi. Persze addigra már kielemeztük a barátnőimmel nagy vihogva a Peti, Ida és Picurit, szóval mindent tudtunk, azt biztosan, hogy ez valami nagyon cikis.

  11. A holnapután 3 éves lányom megkérdezte, mi az, nem csere kozben, de észrevette. Mondom tampon. Neked is lesz majd. Fiamat most a halál érdekli nagyon. Sokszor felhozza. Ebben sajnos kicsit tanácstalan vagyok, hogy mit is mondjak..
    Az este a villamosra várva résznél nekem egy sotét, kihalt megálló jutott előszor eszembe, ahol nyugisan lehet beszélgetni, amíg jon a villamos. De ha mégis van ott néhány nénike, akkor mi van?

  12. Őszintén szólva, nekem ez a legkeserűbb csalódásom a mostani szülőnemzedékben. Közép-és késő harmincas barátnőim, mikor én még zsenge bakfis voltam, felháborodva mesélték nekem,hogy az ő szüleikkel minden tabu téma volt, ami távolról is a fiúkhoz, szexhez kapcsolódik, minden próbálkozásukra, mely a nyílt kommunikációra irányult, ők határozott elzárkózással reagáltak…stb.
    És ők ugyanazt játszák, csak nem veszik észre. Megy a kognitív disszonancia: Teljesen természetes,és normális,hogy kíváncsi rá, csak még nincs itt az ideje, hogy tudja. Ők nem a gólyamesét adják elő a kíváncsi 5 évesnek, hanem azt felelik sejtelmesen:szerelemből testesülnek meg a kisbabák…stb.

    A nyilvános helyen való kínos kérdésekről nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Soha senki nem nézett még furcsán ránk emiatt, viszont olyan volt,hogy összemosolyogtunk a szemben ülőnénivel: ebben igazából tényleg semmi rossz nincs, csak mi hittük úgy, amíg ilyen természetesen,ártatlanul meg nem fogalmazódott bennünk….

  13. Kicsit elkésve, de most bukkantam a blogodra és ez a téma mostanában engem nagyon érdekel. Leginkább dühös vagyok. Dühös, mert a szüleim soha nem beszéltek erről velem, Emlékszem egy gyenge próbálkozásra, amit elutasítottam anno tizenévesen, nagyon cikinek éreztem és bezárkóztam, de gondolom nem véletlenül. Dühös vagyok, mert a környezetemben senki nem beszél erről, és én sem nagyon tudok teljesen nyiltan, lazán, mivel nem tudom hogyan kell. Én szeretnék, de nem tudok. Nem tudom hogyan, nem tudom kivel.
    Gyerkeim pedig még nincsenek, de már most bennem van egyrészt a vágy, hogy én bármiről merjek, tudjak velük beszélni (és viszont), illetve a félelem, hogy hogyan fogom ezt csinálni, amikor én otthon egy teljesen más példát láttam, éltem…..

  14. Kicsi voltam még, elsős, még 8 éves sem, és volt nekem egy barátnőm, akit vagy a 7 évvel idősebb nővére vagy a szülei többé-kevésbé felvilágosítottak arról, hogy mit is csinálnak az apukák-anyukák este, mikor már alszanak a gyerekek. És ez a kislány annak rendje és módja szerint ezt elmesélte nekem is. 🙂
    Én meg, őszinte és kíváncsi kislány lévén szépen tételesen kikérdeztem az anyukámat a buszon ülve, hogy “mama, és a papa is puszilgatta a cicidet?” meg ilyesmik. Anyukám meg a világ legtermészetesebb módján válaszolt, hogy igen. 🙂
    Azóta vagy 20 év eltelt és baromi cikinek tartom, hogy én ezt úgy, akkor megkérdeztem. Tiszta kínos! 🙂 anyukám mégsem jött zavarba.:-)
    A menstruáció mibenlétéről mondjuk csak 1-2 évvel később értesültem, egyik balatoni nyaralásunk során, mert mama nem jöhetett be a vízbe. És véres betétet akkor sem láttam, talán tamponos dobozt valamivel később, de kb. ennyi. Igazából így mai eszemmel nem tudom, hogy csinálta, hogy sohasem láttam semmi arra utalót, hogy neki havonta… Jó, a WC külön volt, biztos az is sokat számít, mi meg nem túrkáltunk a szemetesben.
    Nálunk, ha WCre megyek, szigorúan magamra csukom az ajtót, és ezt a fiam is elfogadja, hogy mama/papa egyedül WCzik, ennek ellenére azért picikém elég gyakran lát minket pisilni. Érdeklődő gyerek, meg ma már más világ van, kíváncsi vagyok, hány évesen kapok tőle majd ilyen kicsit zavarbaejtő kérdéseket. 🙂

  15. hmmm… az az igazság, hogy néha szoktunk d***ni a gyerek mellett. (az ágyunkhoz van tolva a kiságya). Igyekszünk halkak lenni, de mindig a frász kerülget, hogy felébred, míg mi… hmm. sötét van, a szülei fura hangokat hallatnak… nem tudom, egy egyéves mennyit fogna fel belőle.

    más: asszem nálunk sem volt nagy prüdéria, láttam fürdőzni a szüleimet piciként is. apukám mesélte, hogy olyan 2 éves lehettem, mikor egyszer, mint aki nagy felfedezést tett, odamentem apukámhoz, és közöltem vele, hogy “papa! szőrös a mama pospsija (elöl), csuupa szőr” 🙂
    viszont nem is tudom, hány éves koromig meg voltam győződve róla, hogy a kisbaba az anyuka “pisilőjén” jön ki. Mert anyukám így mesélte el. Hogy miképp fér ki, arra azt a választ kaptam, hogy ki tud tágulni annyira. Nehezen tudtam elképzelni. Hogy van egy “harmadik luk” is alul, azt talán 11 éves korom táján tudtam meg, asszem valamilyen felvilágosító könyvből vagy az iskolába jött felvilágosító nénitől (de ennek pontos elhelyezkedését magamon csak sok év múlva tudtam meg pontosan). (Na meg emlékszem, negyedikben jártunk osztályszinten könyvtárba és milyen vihogások közepette vettünk ki és olvasgattunk utóbb egyik pad köré csoportosulva egy ilyen felvilágosító könyvet. 🙂 )

    • Ha ezen azt érted, hogy amit nem lehet megmutatni egy tizenötévesnek, vagy nem lehet megbeszélni, akkor azzal teljesen egyetértek, de azért vannak dolgok,amik nem tizenötéveseknek valók. Most a legolcsóbb példa jut eszembe, a lányanyaság, de a hosszútávú, elkötelezett kapcsolat sem, vagy a biószex. Szóval, a tematizáláshoz lehet, hogy nem kell érnie, de a gyakorláshoz nem árt.

      • Nem értek veled egyet ebben a kérdésben. A lányanyaság, ha úgy értjük, mint a kamaszként anyává vált lányoknál szoktuk, azaz egyedül, jövedelem és egzisztencia nélkül, köddé vált apával, az senkinek sem való.

        A szexualitás és az elkötelezett kapcsolat szerintem határozottan előnyére válik egy tizenöt éves lánynak, ha vágyik rá. Az első szexuális kapcsolatom ebben a korban volt. Sokáig, 18 éves koromig együtt voltunk, és csak egymással. Felfedezhettem a szexualitásom megértő, szerető közegben, minden bulizásban együtt, “vigyázott” rám.
        Ez szerintem nagyon jó dolog, a lányomnak sem kívánnék mást. Nem voltak traumatizáló szexuális tapasztalataim a legérzékenyebb korban.

  16. Volt egy sokcsaládos nyaralás, ahol már a legnagyobbak talán hetedik-nyolcadikosok voltak, és a zsebpénzükből vettek maguknak Cosmo-t meg Joy magazint meg mittudomén, amik akkor ilyen csajos újságok voltak. Elment a csapat kirándulni, a barátnőmmel ketten maradtunk főzni (önszántunkból, nem szerettünk volna a negyven fokban sziklát mászni, még mielőtt bárki gendersíkra tereli a dolgot), aztán kicsit lepihentünk 🙂 és a nálam tíz évvel idősebb, szintén háromgyerekes asszony – olyan 47 lehetett akkor – olvasgatta az újságokat. A szieszta után közölte velem, hogy mindegyikben van ilyen “hogyan szerezzünk örömet a párunknak” vagy “a 100 legkedveltebb póz” és ő igazán átélt már életében egy és mást, de talált újdonságot is 🙂
    És abban a tanévben volt olyan jellegű felvilágosító órájuk, hogy a madarak meg a méhek. Hogy ezek hogy röhöghettek magukban…
    Amúgy ha az ember kiskorától klasszikusokat meg kortárs irodalmat olvas, mert nem csukják el előle, abból is remekül fel lehet világosulni.

    • Nekik gimiben Mester Dóra tartotta a madarak/méhek epochát, párhuzamosan a drogprevencióval, úgy hívták őket, hogy a drogos bácsi meg a szexis néni. Nekem nem tetszett, amit a Dóra csinált, de nem hiszem, hogy nagy kárt tett bennük addigra már…

        • Mielőtt elkezdődött az epocha, volt egy szülői est, amikor is szembesülhetett vele, hogy nagyon érdekes összetételű osztály. Gyakorlatilag a lelkész anyukától a volt rúdtáncosig (most píszí módon fogalmaztam) minden. Ehhez képest az egész program arra volt felépítve, hogy fogadjuk el a másságot. Ezt értem, hogy ez neki nagyon fontos, de lehet, hogy valami kompromisszumot lehetett volna kötni a “mossátok meg az uborkát előtte” és az egy férfi, egy nő felállás között, mert ez végig eléggé elcsúszott. Kaptak a gyerekek egy százoldalas írásos anyagot, ami szintén nem volt nagyon igényes. (Másfél óra alatt kinyomtatom én is a netről.) Hálistennek az én lányom hazahozta, és ki se nyitotta. Nem kevés pénzbe is került ez a sulinak, tisztelem mások érdekérvényesítő képességét ezen a téren. Ráadásul általában magával hozta az – egyébként nagyon helyes – babáját, akire vigyáztak persze nagyon szívesen az osztályban a lányok. Nekem ez nem volt hiteles.

          • Rövidebben: nekem úgy tűnt, hogy volt egy sablon, ami arról szólt, hogy van homoszexualitás, meg nem ciki maszturbálni, meg ha állattal/uborkával/ikeás tejhabosítóval esik jól, akkor miért ne (a woman for business, a boy for fun, a goat for pleasure), amivel így negyven felett egyetértek, de tizennégy-tizenöt évesen, mikor nyilvánvaló volt, hogy sokaknak a családi háttér miatt ez volt az első találkozás a témával, sokan nem örültek neki. Azonkívül ha eljön egy Waldiba erről mesélni, akkor utána lehet nézni, mit mond erről Rudi bátyánk.
            Biztos, hogy általában ahova ő jár, ott ez mind oké, de szerintem nálunk felületes volt. A gyerekőrzést óra alatt meg senkinek nem tudom megbocsájtani, mert egy tanóra nem erre való. Ha nem elég a gázsi, hogy bébiszittert fogadjon, akkor inkább ne jöjjön. Na, most jól megmondtam, amit neki persze annak idején nem 😦

  17. mindenről beszélünk. nincs tabutéma. de nem rohanok előre a felvilágosítással. a kicsi lányom számára másfél évesen az volt a legfontosabb, mindenkinek, akivel találkozunk, határozzuk meg a nemét. ez így hangzott. “tibi bácsinak pucája (kukija) van?” igen, ez mit jelent? hogy tibi bácsi… “fiú!”, kiáltotta boldog felismeréssel. mindezt jó hangosan, friss ismerősök előtt is. ez ma is ugyanúgy történik, ha fontosnak tartja (kettő múlt).
    a naggyal pedig hasonló esetem volt, mint neked a fiaddal. filmet néztünk, szerelmeskedtek benne. kérdi a lányom, hogy mi is (nevelőapjával) szerelmeskedünk-e? mondom, persze, gyakran szoktunk. de hát ő sose látja/halja! “mert olyankor te alszol és nem kiabálunk közben.”
    ezért aztán két napig küzdött az elalvás ellen. persze nem szeretkeztünk. mi füleltünk, és kuncogtunk a paplan alatt. harmadik napra már nem érdekelte a dolog.

  18. Amikor a lányom még nagyon kicsi volt, és megkérdezte a tiszta betétet látva, épp felvettem, mi az, mondtam, hogy ez olyan pelusféle, néha kell a felnőtt nőknek. Akkor ő még pelusos volt. Aztán később a gyerekszületés kapcsán beszéltünk a babalakásról a pocakban, meg a havonkénti berendezésről a takarításról, és épp akkoriban elébem hozott a wc-ből egy tampont. Mondtam, hogy amikor odabent takarítás van, akkor ez felszívja a nedvességet, kibontottuk, csap alá tettük. Aztán egyszer megmutatta az ovis barátjának is, jól szétáztattak egyet, észre sem vettem, csak utólag, gyorsan telefonáltam a kisfiú anyukájának, tudjon róla, hogy mit osztott meg vele a lányom 🙂 Az, hogy a nedvesség az vér, valamikor később mondtam el. Szerintem innentől ha akarja, el tudja képzelni, hogy milyen az a betét vagy tampon amikor használt, én inkább rejtegetem. Meg szokta hallani tőlem is, meg a nagynénjétől is néha, hogy fáj a hasam, a derekam. Lassan megtudja, mi vár rá.

    Nem szeretem, amikor nyilvános helyen kérdez, de mindig veszek egy levegőt – aki hallotta, azt is hallotta, hogy gyerek kérdez. Mindig válaszolok, de van amikor megkérem, hogy várjon egy kicsit kerüljünk nyugodtabb helyre. Főleg akkor, amikor nem általános, meg tudományos választ adnék, hanem valamilyen személyes élményt mesélnék, de nem akarom, hogy hallja más is. Tudja már, hogy vannak ilyen témák, csendesebb helyen nyíltabban tudok beszélni róla. Valamit mindig mondok, és van amikor megkérem, hogy a többiről majd otthon. Ilyenkor még otthon is szokta érdekelni, és nagyon jól elbeszélgetünk.

  19. Visszajelzés: beszélnünk kéne a fogamzásról | csak az olvassa

  20. A megállóról.
    A saját anyámmal az egyik bajom, hogy ha épp megnyílnék és mesélnék neki valamit magamról, életemről, akkor a következő reakciók jönnek:
    – Ne itt az utcán!
    – Ne itt, mások is hallják!
    – Ne most mondd, épp rohanok!
    – Ne most mondd, épp főzök!
    – Ne a frissen nyírt füvön állva mondd!
    Még el se kezdtem, és már rosszul csinálom.

  21. Visszajelzés: ők is szenvednek 2. | csak az olvassa — én szóltam

  22. Visszajelzés: anyám nem egy démon | csak az olvassa — én szóltam

  23. Visszajelzés: odaadja magát | csak az olvassa — én szóltam

  24. Visszajelzés: miért viszolygunk a szüleink szexualitásától? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s