Most a Költő utcában lakom — tudjátok, a fűtés! –, és erről eszembe jutott, hogy négyévesen verseket írtam. Anyám büszkélkedett is vele, de mindig hozzátette: vagy ríme van és értelme nincs, vagy értelme van, és ríme nincs. Ez nem esett jól, a teljes szívem volt mindegyikben, és akkor még csak nem is a bamba tömeg, hanem a szőrös szívű kritikus, a saját anyám…!
Bővebben…L. D-nak, legnagyvonalúbb barátnőmnek
Fösvény, zsugori, garasoskodó, kicsinyes, sóher, spúr, fukar, uzsorás, szűkmarkú, skót, és, igen, zsidó. Bővebben…
Nyilvánvaló és rejtett módszerekkel így tart sakkban a rendszer: ha nőként
akkor majd jól nem fogsz kelleni a férfiaknak. Vagy csak “arra”. Hoppon maradsz. Vigyázz. Ne derüljön ki, hogy okos vagy. Legyél lágyabb, elfogadóbb. Beszélj kevesebbet. Nézz fel rá. Engedd, hogy ő vezessen, hát a táncban is…! Bővebben…
Iskolakritika: népszerű bejegyzés a blog elemző, rendszerkritikus vonalából, 2013. február.
Szülői értekezletre mentem tegnap, biciklivel tizenhét perc, és mindig csak lefelé, és lassan megyek, mert azt képzelem, csúszik (nem csúszik, de már csak én vagyok nekik). Irhakesztyűm narancssárga, Bővebben…
Ezt, hogy should, sokszor említettem már, az egyik címkém is ez.
Most egy kicsit részletesebben leírom, mire gondolok, amikor ezt a metaforát használom.
A segédigelét azt jelenti, hogy Bővebben…
Most már bevallom, csak így, ööö, rettegek a betörőktől: mi elutaztunk a szomszédos “Ausztráliába”, ahogy a gyerekek mondják. És onnan, tehát wellnesshotelbe száműzve írom vágyódó bejegyzéseimet hozzátok, egyetlen olvasóim, a Sunny Bunny vezeték nélküli hálózaton, melyeket azonban késleltetve bocsátok elétek, hogy e nagy csikicsukiban (időmátrix, sehová sem vezető kék nyíl, önmagát leleplező titkosügynök) még izgalmasabb legyen minden.
Üdülünk. Keserves sors ez Bővebben…
2013. januári poszt
Se. Mert mikróm sincs. Kocsim, tévém, kütyüm.
Kéne neked egy mosogatógép, ezt mondják. Közben mosogatnak. (Itt nálam. Köszönöm.)
Valami nyüszög bennem: nem, nem kéne. Bővebben…
Mivel is telik ez a havazós délelőtt. Nagy a csönd. Üres a délelőtt (így együtt, nekem nagyon is tornyosul ügyintézés, telefonok, blog, korrektúra). A kutyát megetetjük. Átöltözünk, pisilünk, mindketten. A szokásos. Bővebben…
, aki nem kívánja a másikat, az nem fog vele (szívesen) szeretkezni. Ennyi. Bővebben…
az ember azt hinné, nyolcmillió rokkantnyugdíjas országa ez
Megengedhetem magamnak, hogy Bővebben…
I-nak
Ez még egy elemzendő jelenség, amikor végre, hosszas vívódás, talán évek után a világ elé mer állni a pár, és vállalják (avagy a kotnyelesek kiderítik): nem megy tovább, válnak.
És akkor jönnek a jóakarók békítő akciói. Bővebben…
Azon gondolkodom, hogy bennem ez a hajlam, Bővebben…
Jánosnak
Tegyük fel Bővebben…
Ma a nőgyűlölet természetéről tűnődöm, mert nagyon meglepett a sok visszajelzés Török Monika blogján — azóta a legtöbbet törölte –, és azóta itt is, meg leginkább e-mailben. Bővebben…
Ezen gondolkodom most, mert nem akarok nagyon a lecsóba csapni. Inkább megértően eltűnődöm azon, hogy aki ennyire bizonygatja a homlokegyenest ellenkezőjét annak, amit én mondok, az vajon honnan veszi. Bővebben…
A-nak, de úgyis tudja
Néha meghatódom, milyen szép volt a mi kapcsolatunk. Erős, intellektuális, sok derűvel. Igen, szerettük egymást. És vállalt engem.
És megérzek mégis ebben a gondolatban valami hamisságot. Bővebben…
Azért teszem ki ezt most főoldalra, mert kapcsolódik az autóvitához, amely az eszköz a különbség című bejegyzés alatt indult.
Érvelési hiba: az egyedi, esetleges történetből általános tanulságot von le valaki, mégpedig azért, mert szeret szörnyülködni — erről szólt a sorozat 5. része, “a sógorom is”. Most egy kicsit másról írok.
Az ember magából indul ki, hát persze. És ha sérelem éri, szívesen von le belőle a világ működésének egészére vonatkozó következtetéseket. Bővebben…
Hogy a kereskedelem és minden hirdetés célcsoportja a 18-49 éves korosztály. Hogy a fiataloké a világ, a középkorúakat elbocsátják, megalázzák, semmibe veszik. A buszon nem adják át a helyet, kiröhögik őket, nem hallgatnak a szavukra…
Szörnyű. Bővebben…
Mindig viszonyítunk. Észre se vesszük, folyton azt figyeljük, mások hogyan élnek, öltözködnek, mire képesek, mennyit keresnek, lefogynak-e, hogyan reagálnak, ha szerelmesek, gyerekük lesz, meghal a szülő, válnak, milyen különórára íratják be a gyereket, meg mernek-e szólalni a szülői értekezleten. Bővebben…
Már megint magunkból indulunk ki. Mivel nekünk az egyenlő, kölcsönös támogatáson alapuló párkapcsolat a nagy cél, az eszmény, az elérhetetlen ábránd, amelyben a szemetet hol ő, hol én, amelyben vállvetve, és egymásra figyelve, beletesszük a melót, és nagy összeolvadás, mindkettőnknek orgazmus…, hát akkor biztosan ők is erre vágynak. Hát nem? Bővebben…
