kicsi kunyhó, szerető szív

Ugye hogy nem a pénz számít?

Ez a történet terjed a facebookon, és párás szemmel lájkoljuk, meg kommenteljük a facebook-kommentek szokásos árnyaltságával, hogy Ez nagyon igaz!!!

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre a hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
– Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt, apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?
– Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
– Köszönöm, apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Nos, minden relatív, én is örülök, hogy nincs terhet jelentő vagyonom meg jajmitkezdjekmagammal-típusú, unalomból drogozó, hídról leugráló gyerekem. És ha valaki, én aztán nem vagyok se materialista, se anyagias.

De ez tök más téma, mint az, hogy a világot minden erőnkkel mozdítsuk emberibb, élhetőbb irányba — ez szinte kötelességünk. A történetbeli szegény család lehet boldogabb, tagjai morális értelemben értékesebbek, mint az unatkozó milliárdosok. De nem puszta idealizmus, hanem bűnös butaság elfeledkezni arról, hogy az ilyen gyerekek várható élettartama rövidebb, az értékes tápanyagok bevitelére kisebb az esélyük, és egyáltalán nem biztos, hogy a szülők kipengetik a nívós nyelvkönyv árát a gyereknek. Előbb jön hozzájuk a végrehajtó, előbb nyúl alkoholhoz a családfő, és az is rosszabb minőségű lesz. Bármelyikük rosszabb ellátást fog kapni a távolabbi, szakemberhiánnyal küzdő kórházban. A létminimumon egyensúlyozók sokkal többet szoronganak, ezt esetleg a vallás eszközeivel csillapítják, de az életükben több tragédia néz ki, és sokkal kevesebb a lehetőségük, hogy másképp éljenek, mint a szüleik.

Én ennyit megértettem mostanában, harminchat évesen, három gyerek anyjaként, az elég beteg férjemmel, önkormányzati kéró örök elégedetlen bérlőjeként, hogy szép dolog a kicsi kunyhó, szerető szív, de vannak rideg összefüggések.

A férjem mesélte most a kezelések után, kik kornyadoztak mellette a folyosón fél meg egész napokat. Itt, Budán, vagyis ugyanott, ahol ő is ül. Őt behívják, azokat meg nem. Pedig mi nem is adtunk borítékot, az őt tizenöt éve kezelő, műtő orvos se kapott soha.

Nem a mókusfarkon pörgetett béemvékulcsról (az nincs, és semmi ilyesmi), hanem az érdekérvényesítésről van szó, arról, hogy mitől veszik komolyan a beteget, ügyfelet. A férjemet komolyan veszik, mert értelmiségi és tudja, mi a pálya, érti, mit jelent a rövidítés, és ő nem “nénike”. Anyámat végzetesen félrekezelték, mert nem akarta elárulni, hogy ő is orvos. A nénikének az jár, műtéthalogatás, kamumagyarázat, műhiba.

Ugyanez van jogi ügyekben, most írtam az ügyvéd helyett fellebbezést, szerencsére képes vagyok rá. Ez sem pénzkérdés (kifejezetten szűkölködő családban nőttem fel), hanem kulturális tőke, amiből az igazán szegényeknek megint csak sokkal kevesebb jut. Rá kellett jönnöm, jobban értem az ügyet és a joghelyeket, jobban érdekel is persze, mint az ügyvédet.

Szóval a budai jólétből ellamentálhatunk azon, hogy igazából nem a jóléten múlik, de olvassunk szociográfiákat, nívós újságokat, és akkor szétfoszlanak kamaszos elméleteink. Igen, pont ez az, amitől üvölteni tudnék a történet olvastán, hogy akik ezt beszopják, azok egyszerűen nem értik, mi van körülöttük. Vagy nagyon is, és akkor ez a színvonal a mákony. Pedig világos, egyenes beszédre volna szükség, nem ilyen babonaságokra. Tájékozódni, figyelni, megérteni az összefüggéseket.

Az én életminőségem egyébként elképesztően javult az elmúlt mondjuk hat évben, annyira, hogy Himalájaszerű (északi oldal) grafikonnal lehetne ábrázolni. Nem vágyom nagyon többre, és nem szoktam irigyelni senkit. De ma is nyűgös vagyok és ideges és szorongok. Boldogabb vagyok-e? Talán. Azt mindenesetre tudom, hogy ami változott, az létfeltétel, amit elveszíteni nagyon kemény trauma lenne. Létfeltétel, hogy tudom, húsz év múlva is ebben a lakásban fogok lakni, és a gyerekeim is, ha meghalok. Hogy feleség vagyok, az is elképesztő presztízsnövekedést jelent. Három éve alig volt, most van időm a saját hivatásomra, szöszmötöléseimre, olvasásra, sportra. Ez nem extra, és nem nyűgös és elkényeztetett vagyok tőlük, hanem esélyem lett a valóban tartalmas életre.

És pont ez az, ami a facebookos történetben oly naivul le van tagadva: az esély. Épp az egész nap dolgozóknak van lehetőségük három heteket nem dolgozni és más családokhoz elautókázni. Amellett, hogy bizonyára nem tóparton laknak a szegény emberek, hanem városnak, tájnak csak elvileg nevezhető, szívszorító közegben, és valószínűleg inkább a keserűség, a nem maguk választotta lakótársak, a halmozódó csekkek határozzák meg az esték hangulatát, nem a vidám beszélgetések. De legyenek ők a kivételek, akik teher alatt nőnek, és leküzdik nagy lelkierővel a nehézségeket. Akkor se áltassuk a lelkünk giccsre fogékony részét: egy iPodot saját jogon birtokló, külön szobában élő, napi hét tejszeletet elfogyasztó, a fiam kövér osztálytársára hasonlító gyerek, aki a vezérigazgatói felnőttkor ígéretét borítékban előre megkapta, egészen biztosan nem a harmóniát fogja meglátni egy ilyen család miliőjében.

Mi, frusztrált szülők viszont roppantul szeretünk olyan gyerekekről olvasni, akiknek nem az iPod vagy -Pad vagy -Touch meg a franciaországi síelés az axióma, hanem a meghitt beszélgetés és a csillagos ég. Hátha megússzuk. Nem fogjuk megúszni.

21 thoughts on “kicsi kunyhó, szerető szív

  1. Ha az én fiam ilyen lesz hétévesen, mint a történetbeli, akkor nagyon megveregetem a vállam, és örülök, hogy milyen frankó csaj vagyok, hogy ilyen értékeket tudtam átadni neki.

      • Szerintem kizárt, hogy egy hét éves gyerek ilyen felismerésekre jusson. Én örülnék, ha felnőttként tudnék ilyeneket gondolni, őszintén és folyamatosan. Bár nálunk tényleg több csillag van, mint egy városban, mert kisebb a fényszennyezés.

  2. Alakul a kertunk, ha a nagygyerek meg sokat konyorog meglesz a medence, de ha nem is, penz lenne ra, 300 nm, a varos legahitottabb es legelitebb kornyeken. Es valaszut elott allok:ez a jollet vagy vissza a svajci frankos hitelhez, a lakotelepre, a letminimumra. Igazan gazdag, onmagamhoz hiteles, akkor lehetnek ha meg mernem lepni. Merthat milyen dolog csak a jolletert, letfeltetelert egyutt lenni vkivel? Tobbe kerul, egy mas szinten mint a svajci frankos hitel. Merem allitani, hogy ez nem lenne megsem igaz rank:, talan a vegrehajtot es a szorongast kiveve: “De nem puszta idealizmus, hanem bűnös butaság elfeledkezni arról, hogy az ilyen gyerekek várható élettartama rövidebb, az értékes tápanyagok bevitelére kisebb az esélyük, és egyáltalán nem biztos, hogy a szülők kipengetik a nívós nyelvkönyv árát a gyereknek. Előbb jön hozzájuk a végrehajtó, előbb nyúl alkoholhoz a családfő, és az is rosszabb minőségű lesz. Bármelyikük rosszabb ellátást fog kapni a távolabbi, szakemberhiánnyal küzdő kórházban. A létminimumon egyensúlyozók sokkal többet szoronganak, ezt esetleg a vallás eszközeivel csillapítják, de az életükben több de az életükben több tragédia néz ki, és sokkal kevesebb a lehetőségük, hogy másképp éljenek, mint a szüleik “

  3. Az emlitett torteneteten is megosztottam 🙂 es azert, mert ugy gondolom, hogy az igazi gazdagsag belul van ,valoban. Ha vissza gondolok a gyerekkoromra nem, nem eltunk “igazi” szegenysegben, de pl. a cipore valot ossze kellett sporolja anyam. Es egyaltalan mindenre…

  4. Visszajelzés: mi a baj azokkal a szép képekkel? | csak az olvassa

  5. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  6. Amikor olvastam az eredeti történetet, és a hozzá kapcsolódó fb cuppogást, “hát igen most meg lehetne látni az élet minőségét”, valahogy először émelygés,majd határozott hányinger kerülgetett a cuki történet alapján. Tudom milyen a nagyon nehéz anyagi körülmények között kínlódni. Akkor nem tudtam a csillagokat nézve beszélgetni a fiammal. Sajnos. Fuldoklottam az éjszakai álmatlanságban, hogy hogyan szerezzek villanyra, iskolára pénzt. Nagyon sok energiámba került kikecmeregni belőle, hogy tudjak kihúzott háttal férfi lenni, felelősséget vállalni, aki tud figyelni azokra akikkel együtt él. Tudom nehéz velem együtt élni. De igyekszem figyelni, hallgatni, feltárni magamat.
    Egy apa mesélte, hogy elvitte a lányát a 90-es években a discóba, hogy lássa milyen undorító, unalmas fertő az. A lány semmit nem szólt, bólogatott mint jó kislány. Aztán mikor 18 lett, úgy húzott el a hazugságból, hogy nem is vették észre.

  7. Visszajelzés: mindenki igyon kávét | csak az olvassa

  8. Ezek a bornírt tanmesék annyira klisékre épülnek, hogy még a hármas szám is jelen van bennük. Meg a szeretet, meg a természet, meg a naccsalád, amik nélkül nincs boldogság. Magyar népmese, a legkisebb fiú feltarisznyázott, és vándorútra kélt. Vagy, a tékozló talán?

    Egyébként kétlem, hogy ez alá egy kőgazdag kommentelne, középosztálybeli valószínűleg, és megnyugszik, hogy a csóróknak is jó azért, hát még egy gyerek látja!
    A szegényebbek közül meg azok, akik próbálják néha elhinni, hogy miért is jó nekik.

  9. Filmekben is van egy zsáner, amit én “igazi értékek” vagy “bűnbánó yuppie” típusnak nevezek. Itt a gazdag, szívtelen yuppie sugallat hatására otthagyja puccos városi lakását és jól fizető, ám lélekölő állását, és elköltözik oda, ahol Igazi Értékekre lel. Az igazi értékek, mint megtudjuk, mindig vidéken találhatók, egyszerű emberek, vakolatlan házikók, nyugalmazott bányászok, derék falusi alkoholisták, félbolond szomszédok között. Itt hősünkből is előjön az igazi ember. Pl. Bor, mámor, Provance; Jersey Girl.

  10. Akik a FB-on ilyesmiket osztanak meg, azokat mindig letiltom. Egyszerűn a hideg ráz az ilyen történetektől: ideologizáljuk már meg, hogy milyen jó is a sok küszködő szegény embernek, hátha beveszi és jobban elviseli a szegénységet. Ahogy én látom a vágyakozás a gyerekek körében pont ellenkező előjelű: iPodra, Nintendore, PSP-re, iPhone-ra, márkás ruhákra vágynak, nem a nagy beszélgetésekre. Persze, a legjobb, ha mindkettő megvan. Én nem hiszem, hogy az ilyen bárgyú tanmeséktől megváltozna a véleményük.

    • Ezek olyan oravecznórás-coelhos idiótaságok, a hideg ráz a hamisságuktól. Én ezeken kívül a Pet Rescue Saga-ra és társaira invitáló ismerősöket is törlöm.

  11. Akik az ilyeneket elhiszik, azoknak egy része itt landol nálunk. És sóvárog, bálványoz. Mert mi megcsináltuk. Mögöttünk a város, a karrier, a hó fizetés. Fölöttünk a csillagos ég, ma reggel másfél órát sífutottam a töltésen, privát pályám van a kert végében. Télen sífutó nyom, nyáron homokos plázs. Előttem őzcsapat szaladt. Aki nálunk vendégeskedik, a kályhában lobogó tüzet látja, meg a romantikus kis diótörő estéket. Mi látjuk a favágást-fahordást:
    szaladjhazarakjatűzreazonnalmertkialszik. Elképesztően meggondolatlan, impulzív módon tudnak emberek belehabarodni ebbe az életformába. A becsületes, idős parasztbácsi, aki egész életét tisztességben végigszalonnázta (mégis egészséges!) Elképesztő, mennyire bedőlnek a látszatnak, nem gondolkodnak. A gyorsan oldódó, azonnal emészthető élmény, élet kell.

    Szeretem az itteni életem. Azt is lehet mondani, hogy mi virágoztattuk fel a falut – vonzóvá tettük, felpezsdítettük. Ez a hely példaként szerepel: hogy kell a hátrányból előnyt kovácsolni. Mindenhol azt mondjuk: a falu, a népe, a hagyományai, az adottságai számítanak. Miközben az igazság az, hogy mindezek csak azért érvényesülnek, mert állati keményen megdolgoztuk. Mindaz, amit a kívülállók erről a helyről hisznek, az nem ez a hely, hanem mi magunk vagyunk. És az egyenes tekintetű parasztbácsiról kiderül, hogy évekig molesztálta a saját lányát. A másik a gyerekeit veri, akik tizenkét évesen láncdohányoznak. A középkorú nő, aki végigdolgozta az életét, isteni levest főz a turistáimnak – de kiderül, hogy sparhelten, mert már rég lekapcsolták nála a gázt, egy szoba-konyhát fűtenek és a fizetsét tüzifában kéri.

    Mindannyiunknak saját folyópartunk van, a fáink roskadoznak a biogyümölcstől, éjjel csend és millió csillag, hajnalban kakas kukorékol, reggelire házitej – de ezek az emberek hihetetlen küzdelmet folytatnak, hogy a feketén megkeresett (idénymunka, vigyázzá’, csak a szezonban. télen nulla a bevétel) óránkénti 4-500 forintjukat élére rakják: a gyereknek tanulnia kell, menjen el, boldoguljon, egyetemre, városba. Beszélgetni, egymásra figyelni mindig van idő, ez nagyon jó, mint ahogy mindenki századszor is köszön egy nap, ha találkozunk.

    Volt már itt istennőképző ezoterikus találkozó, fehér ruhás lyányok dobszóra táncoltak a kukoricásban. Aztán jöttek városi hippik, tűzzsonglőrtől a szorongó kulturális menedzserig, meg olyan jól kereső yuppie-k, akiket egyébként a főnökük naponta rotyogósra fingat, és nagyon jó érzés nekik önmaguktól nagyobb lúzereket látni. Kenuzgattak, fesztiválozgattak itt egy ideig az összehajló ágak közt, a szingli lyánykák rámásztak minden épkézláb férfira, mert azt hitték, ez a szabályok nélküli szabadság földje. Majd azonnal ide szerettek volna költözni.

    Szerencsére kevesen tették meg. Erősen munkálkodtunk azon, hogy a falut a laza közösségiség szimbólumává tegyük, de nagy kár volt, nem jól csináltuk.A hely, ahol mindent szabad. Tönkrement néhány házasság (nem, az enyém nem emiatt… ), belehalt egy ember, a legjobb mind közt, a helyiek biztosra veszik most már, hogy minden városi futóbolond. Rájöttünk, már köszönjük szépen, nem kellenek azok, akik ezeket elhiszik. Tevékeny, normális emberekre van szükségünk, dolgosakra, segítőkre.

    Az ormótlanul hülye picsák, akik a vadromantikus hülyeségeket inkább elhiszik, minthogy kinyitnák a szemüket vagy valakivel elbeszélgetnének a kisboltban, nos, ők úgy gondolják, hogy majd a kis tornácos vályogház, előtte levendula, a kiskert tele fantasztikus zöldségekkel, melyek maguktól nőnek (esetleg néha ki kell menni szüretelni, divatos gumicsizmában, virágos szalmakalapban), a pénz majd magától terem és persze mindemellett fenntarthatóak a városi igények.

    Szóval az ilyen felületes, sokak számára vonzó áltörténetek nem segítenek nekünk. Nagyon-nagyon sokat dolgozunk azért, hogy élhető, eladható legyen a hely, de ne hazudozzunk és ne ébresszünk álságos érzéseket.

      • el kellene jönnötök egyszer, mittomén: “Blogtalálkozó a susnyásban/bikaréten”. Hm? Messze van, de egy nyári tábort simán összeüthetnénk és garantált lenne a jókedv. A szívemre teszem a kezem és ki merem jelenteni az utazós múltammal (nem, nem akarom, hogy múlt legyen. Legyen jelen meg jövő!), hogy hasonló időutazáshoz el kell menni egészen a hmongokig. Az meg még messzebb van.

  12. Visszajelzés: morális 1. | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s