a jobbik olvasat

G. B-nak

Van nekem egy jobbik olvasatom. Azok látnak ilyennek, akik szeretnek. És, nem tévesztve szem elől a fejlődés lehetőségét, az énképem is jobbára ezzel azonos. Sőt: fejlődni akkor vagyok képes és hajlandó, ha nem veszi el az energiát az öngyűlölet. Ha egyáltalán reális a cél, és nem gondolom, hogy az egész lényemet, úgy, ahogy van, jobb lenne inkább kidobni a szemétbe.

Ez a javított változat vidám és energikus. Mintha egész nap a számítógép előtt ülne, de nem: valamitől ötcsillagos ebéd is lesz, a gyerekek mindig pisilnek, mindig át vannak öltöztetve, mese is hull eléjük, és mindenki vidám és hálás. Valahogy derűsen automatikusak a rutinteendők, és emiatt úgy, de úgy szeret a gyerekekkel lenni. A férj, meg, a férj! a nagy, az igazi elsősorban s mindig behozza a kávét, aztán még szövetséges is család ellen, a gyerekekkel és legfőképpen intellektuális: ennek elképzelhetetlen újabb termeit és tágasságait naponta fedezik fel egymásban hökkenten. A jobbik énem kézzel ír szépséges levelet vigaszul a bánkódónak. Állást foglal, tisztán lát, nem megy bele értelmetlen fájdalmakba: úgy fejezi ki az igényeit, hogy azok méltányolhatónak tűnnek. Egyáltalán nem gondol sokat magáról: olyasmiket olvas, olyan példákat lát maga körül, hogy nincs módja önmagán ámulni, inkább fáradhatatlanul csinálja, amit csinál. A határidőket kevésbé tartja, de minőségi munkát tesz az asztalra végül, egymásnak ajánlgatják csodálkozva (ki ez?) az újságírók és szerkesztők, linkelik a cikkeit a potentátok, és ő rendületlenül hálás, és tudja, mindez nem jár, de már az Élet és Irodalom tövében oson. Összességében annyi, amennyi, de nem marcangolja magát. Ez az énem biciklivel száguldozik, épp odaér mindenhová, célszerű és ízléses öltözékében, az ahhoz illő őszi lombok közt lép a pékségbe, és szigorú költségvetési fegyelemmel vesz egy mazsolás csigát, mert tud élni, mégse nulla a magnetbanki egyenleg soha. És nem is édességevő tohonya tehén, mert onnan meg futni megy, nyolcat meg tizenkettőt, és az bizony nagyon látszik. Ez az énem nem felejt el senkinek megköszönni semmit, és hobbija, hogy ad, sodor. Teremt, légkör van körülötte, és sokan szeretik, és ő szárnyal ettől. Harca szabadságharc, másokért is.

Az az énem, amelyet depressziós énem érez a sajátjának, és amelyet az engem nem kedvelők tükröznek vissza, hektikus, megbízhatatlan, nárcisztikus. Blogja, cikknek hazudott olvasói levelei öntetszelgőek. Blöfföl, és megsértődik, ha nem veszik be. Szórja a pénzt, szemrebbenés nélkül vesz meg magának valamit több tízezerért, a család rovására, meg látványos könyveket is, amelyeket aztán nem olvas. A gyerekeit provokatívan járatja márkás ruhákban, amivel azt kompenzálja, hogy nem tud velük az igényeik szerint foglalkozni, viszont folyton megkérdezi mindenkitől, hogy ugye csinosak. A blogja, a fórumozása, programjai, segítségnyújtása, igényei, mindene a körülötte élők rovására történik, és a család, már aki még nem fordított neki hátat, megfenyegetve, ijedten igazodik. Ez az énem folyton lepattintja a gyerekeket, manipulatívan kiabál velük, vagy közös játékkal, meseolvasással hitegeti őket, végül inkább kimegy mindenki, és kint rémülten, ne is zavarják, uzsonnázik a család. Mindent megkövetel másoktól is, aztán kielemzi őket, hogy milyen buták, rossz ízlésűek. Ez az énem tehén, és gyáva ápdét Norbi üzenetét megérteni: azzal áltatja magát, jó ő így is, futása havonta egyszer szánalmas vánszorgás. Súlyos cukor- és koffeinfüggő. Nem és nem hallgat az édesanyjára, aki pedig jót akar neki, és orvoshoz küldené; hálátlanul kiabál vele is, fel nem köszönti, semmivel nem segíti, csak mindig az ismeretleneket. Képtelenül rá nem illő ruhákat is felvesz, legfőképpen tanárként, a témazáró dolgozat közepén a padsorok között járkálva tör rá a fingóroham, de még azt is megideologizálja. Harca pokol, csőd, káosz, mindenki ellen, bosszúból, üldözési mániától indíttatva.

Olvasó, folytatnám, de unnád. Talán gyanítod: nem az a lényeg itt, én (vagy te) milyen vagyok, nem az igazságot keressük. Valami másról van szó. Valamiről, aminek a hiányában a szárnyalásra hivatottak, a hatalmas szárnyúak halként kénytelenek létezni, egész életükben.

10 thoughts on “a jobbik olvasat

  1. Én már egyszer feltettem a kérdést egy fórumon konszenzusra nem jutottunk: Mi a fontosabb? hogy milyen vagyok, vagy hogy milyennek látnak engem mások?

      • Én arra jöttem rá, hogy a büszkén vállalt öntörvényűségem dacból, félelemből fogant, és téves (túlzó) önértékeléshez és elkerülhető, fárasztó konfliktusokhoz vezet. Így aztán a személyiségemről nem, csak a közérzetemről teszek magamnak állításokat. Mit tudom én, milyennek látnak, miért, és hogy ők milyenek, hol tévednek, de mégis ez határozza meg az emberi kapcsolataimat.

  2. Naja, a repülő hal…

    This is a film about a man and a fish
    This is a film about dramatic relationship between man and fish
    The man stands between life and death
    The man thinks
    The horse thinks
    The sheep thinks
    The cow thinks
    The dog thinks
    The fish doesn’t think
    The fish is mute, expressionless
    The fish doesn’t think because the fish knows everything
    The fish knows everything

  3. Visszajelzés: panaszkodók | csak az olvassa — én szóltam

  4. Visszajelzés: kínos történeteink | csak az olvassa — én szóltam

  5. Ez olyan, mintha az én két arcomról, létállapotomról, saját megítélésemről szólna. Nyilván ténybeli eltérésekkel, de hasonló szerekezetű lelki struktúrával.

    • És amikor még nekem bűnnek és tékozlásnak tűnt egy 7 ezer forintos Benetton dzseki, amit a gyerekemnek vettem! Vagy két óra megszakítatlan billentyűzetverés! Vagy a 41 magazincikk mellett az hat olvasói levél, amelyek elég érdekesek voltak ahhoz, hogy általuk az igazi cikkírás lehetőségéhez jussak! Amikor még azt gondoltam, nekem dolgom ismeretlenek, félismerősök, barátok és családtagok mindegyikének szvem vérét, mindenemet odaadni, magamat mindig háttérbe szorítva…!

      Az volt a filantróp önsanyargató nyomor csúcsa. Frusztrált is voltam. Ugattam a szabadságot.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s