mi a baj azokkal a szép képekkel?

Ezt a bejegyzést még 2012 augusztusában több, mint négyezren osztották meg, de akkor még wordpress.com volt a domain, most meg .hu, így azok nem látszanak. Mindenesetre a blog korai időszakának legnagyobb sikere volt. Annyira nem jó.

Orsinak, aki messziről, mint beagle a szarvasgombát, kiszagolja a minőséget

Többször szúrtam már oda a facebookos giccseskép- és életbölcsesség-megosztóknak. Szeretem a barátaimat, és nem szeretem, ha ilyesmit tolnak elém.

Tényleg, mi a baj ezzel?

demotivalo

Érdemes itt megnézni a legnépszerűbb ilyen képeket.

Nos, nincs vele semmi baj. De az udvaron a murvával sincs semmi baj, a cébéában az árcédula betűtípusával sincs semmi baj: egyszerűen csak érdektelenek. Az a baj, hogy szellemi táplálékként jelenik meg valami, ami egyszerűen nem lehet az. Valaminek ordítania kéne belül, hogy… hogy ez szépnek és megindítónak van szánva, de nem az. Hamis. Nem mond semmit. Rágógumi. Triviális. Nincs benne szikra. Akarnak vele valamit, mint mindennel, ami előregyártott. Nem csillogó kő a porban. Ezeket egyszerűen gyártják, komplett honlapok, fizetett alkalmazottakkal vagy lelkes önkéntesekkel, séma alapján. Nem tudom, mi a céljuk vele. Ki van találva és be van csomagolva gondosan a termék. Pedig az igazi érték nagyon gyakran olyan, mint a föld alatt termő, ragyás szarvasgomba.

És még akkor is lehet szellemes. De bölcsesség, motiváció? A kíváncsi, nyughatatlan elmét egy tízezreknek szánt, ki tudja, ki alkotta egymondatos nyugtatja meg? Vagy Osho? Coelho? Müller Péter? A megélhetési nőilélek-megértők?

A facebook baromi fontos. Ügyeknek, információknak, személyes üzeneteknek, legfőképpen pedig a világ sokfélesége iránti érdeklődésből. De ez a sok bárgyú történet, amelyet a kiagyalója egészen biztosan adathalászati céllal indított útjára, iszonyatosan fárasztó és lehúzó. Főleg ha naponta öt jön belőle, és amúgy kedvelem az illetőt.

OSZD MEG!

ÉRDEMES ELOLVASNI!!!
Egy 16 éves fiú külföldre utazott. Mikor visszajött, a repülőtéren Édesanyja örömkönnyekkel várta. Átölelte a fiút olyan erősen, ahogy csak tudta, mert nagyon hiányzott neki. Erre azt mondta a fia: „Mama, tudom, hogy szeretsz, de blamálsz engem, ha ennyi ember előtt ölelgetsz, mintha kisgyerek lennék!” Nagyon megbántotta ezzel az Édesanyját, aki azt gondolta, a fia nem örül viszontlátni őt… 6 évvel később a fiú ismét külföldre utazott. Ekkor már 21 éves volt, de Édesanyja mégis kikísérte a repülőtérre, hogy elbúcsúzzon tőle. Ám ezúttal nem ölelte át fiát, hanem elfordult és sírva mondta neki: „Vigyázz magadra fiam!” … Mikor a fiú visszatért, Édesanyja már nem volt a repülőtéren. Amint hazaért, egy levelet talált mamájáról egy csokor virág mellett. Kíváncsian nyitotta ki és olvasta végig. Mikor végére ért, sírva esett össze, mert élete legrosszabb pillanata volt. A levélben ez állt: „Fiam, mikor 6 évvel ezelőtt átöleltelek, az örömtől sírtam, de mikor ezeket a sorokat olvasod, én már a temetőben leszek egy koporsóban, mert meghaltam rákban… Sírtam, mikor a második utazásodnál hátat fordítottam neked, mert nem akartalak blamálni, pedig tudtam, hogy utoljára látlak téged. Nagyon szeretlek és mindig a közeledben leszek. Szeretettel, Mama.” —- Mindenki, aki szereti Édesanyját, ossza meg ezt az írást. Nincs okom szégyellni magam az Édesanyám miatt, mert Ő az, aki ajándékozta nekem az életet!!!

Most ez mi? Milyen rákbeteg? Milyen anya? Ilyenek a fiúk? Az anyák? A kapcsolatok? A repülőterek? Csokor virág? Én már a temetőben? Leszek? Egy koporsóban? Mert meghaltam? Rákban? Manipulálom? Érzelmileg zsarolom? Temetésről utólag szólok? Tizenhat meg hat az huszonegy? MI EZ? Leülhetsz, egyes.

Hová jut a világ, ha az ilyen sztorikon meghatódunk, sőt, küldetésesen megosztjuk? Nem az anyát, nem az ölelés fontosságát vitatom én. A stílust, a hamis, elnagyolt érzelgősséget. Hogy nem csiklandozza ez a paródiaérzékét azoknak, akik megosztják? Meg ilyeneket írnak. Most nem is az, hogy elhiszi, hogy igaz történet, de:

azok akiket nem hat meg ez a kis történet,azok érzéketlenek.

A fiú szerintem már mindent megadna egy anyai ölelésért,ha lehetne visszahozná azt a napot mikor kimondta azt a mondatot,és valahogy visszaszívná, és ölelné boldogan az édesanyját.Mindenkinek ez egy tanulság lehet, ha igaz volt a történet ,ha nem.

Igy van….. Èdesanyánk csak egy van!!!

Nagyon szömoru történet,sajnos ezt is az élet irta.Nagyon valoságos

ez eros ,,meg sosem könyeztem semmin ,de ez valamin elgondoltatott.nagyon szep,,!!!

Sajnos a mai fiataloknak minden sértő amivel próbáljuk őket igazgatni! csak mikor késő akkor veszik észre hogy mit is akart a szülő.Aki elvesztette az tudja igazán milyen egy anyai ölelés hiánya!Azt nem szégyellni kell hanem amíg lehet érezni!!!

Igazgatni. Nos, igen. Nem kedveljük a zsarolást és a manipulációt, ez a helyzet. Ez bizony az elköltözöttagyerekem(mert nem bírta tovább)-lobbi szava. Majd jól meghalok neked, aztán nézhetsz!

Jaj ez de nagyon szivre hato, ki hulotak a könyeim mikor el olvastam azért köszönje meg mindenki az édesanyának ,hogy életet ajándékozot neki

Egy kisebb ellenzék tiltakozik. Unja, vagy volt már igazabb katarzisa is.

Ez mekkora hatásvadász ökörség…

Utálom az ilyen meghatónak szánt kamu sztorikat. Borzalmas. Egyetértek azokkal, akik szerint egy ANYA nem így működik.

 

Ez a Szeretet holywoodozása. Hasonlít rá, csak nyálas és ritka szar. ezzel a sztorival nem aláznám Édesanyám iránti tiszteletemet. A mesehős annyira “szerette” a gyerekét, hogy hátrafordulva hazudott neki. Gratulálok az ilyen sztorifirkászoknak!

Nagyon fontos, hogy az emberek, igen, általában, de írhattam volna felnövekvő ifjakat is, érezzék a Rómeó és Júlia katarzisa és az ilyen történetek között a különbséget. Mert aki ezt beszopja, az nem lát semmit a világból. Azzal bármit meg lehet etetni. És az szopja be, aki csak csillogó, arcába nyomott tartalmakat kajál. Nem fog remekművekkel találkozni soha, mert észre sem veszi, hogy a remekmű remekmű. Elmegy mellette. Mert mindegy neki.

Én értem, hogy ez csak szórakozás, és hát suta mondatok, istenem, valaki jót akart (?). De azok is, akik ilyesmin hatódnak meg rendszeresen, azok is választanak, autót vezetnek, gyereket nevelnek, céget igazgatnak. Nincs minőségérzékük, stiláris gyanakvásuk, és mégis. E bejegyzésemben, amelytől sokan gőgösnek fognak tartani, nem kevesebbet állítok, mint hogy ha valakinek nem alakult ki az érzéke, hogy remekmű, jóleszaz és szar között különbséget tegyen, nagy-nagy, alapvető különbséget, az egyfelől soha nem is fog remekművekkel találkozni (elmegy mellettük: ez nem a badarságmegosztás következménye, hanem e kettőnek közös oka van: a ki nem fejlődött minőségérzék), másrészt viszont nagyobb eséllyel válik tömegmanipuláció áldozatává. Nekik dolgozik Hollywood, nekik termelnek a pornóproducerek, a médiamogulok, a véleményvezérek.

Volt ám egy ilyen hullám, az esztétika szakon terjedt, valami nagy tanáregyéniség szuggesztív előadása lehetett a forrás, hogy a populáris kultúra semmivel sem értéktelenebb, mint mondjuk József Attila. Hevesen érveltek nekem a József Attilát sem olvasó húszévesek. Hogy mit sznobulunk itt, hát aki Lady Gagát hallgat, azt se nézzük már le. Lady Gaga mondjuk zseniális a populáris kultúrán belül (legalábbis ezt olvastam 😀 ), és nem az önigazoló lenézés beszél belőlem, viszont aggodalommal tölt el, ha tömegek mozdulnak arra, amerre akarva van, hogy mozduljanak, és az eszköz meg valami hihetetlen gagyi. Olyasmi ez, mit a reklám: nem mindegy, miről hitetik el velünk, hogy jó. Nekem nem a legjobb öblítőt kell megtalálnom józan ésszel, hanem rájöttem rég, hogy nem kell semmilyen öblítő. Vagy engem sem zavar mondjuk a Ráspi étterem (kicsike, helyi!: Fertőrákos) reklámja, sokkal inkább a kokakóláé. De meg szeretném őrizni azt a fajta ítélőképességet, amitől mondjuk a számomra jelenleg maximumot jelentő étteremről is képes vagyok kimondani, hogy szar — ha szar. Igenis létezik minőségérzék, valószínűleg meglehetősen szubjektív természetű. Egyszerűen nem gondolhatjuk komolyan, hogy mindegy, mi ömlik az agyunkba, hát hiszen elszórakoztat. És az miért van, hogy az ilyesmin elringatózók nem hajlamosak se megosztani, valószínűleg elolvasni sem a döbbenetes és valós cikket a nevelőintézeti (vagy mit tudom én) helyzetről? Hogy közben alóluk kilophatják a nyugdíjukat, eladhatják a vizet, termőföldet, ők nem érnek rá, mert amerikai filmeket töltenek le?

A facebookos idézetek változatos színvonalúak: nekem a műfajjal van bajom, a kollektív megvilágosodással, az előre gyártott termékkel. Egyébként általában remekül alkalmasak arra, hogy megerősítsék a sztereotípiákat (ne akarj senkit megváltoztatni, ilyesmi), esetleg látszólag ellentmondva a közfelfogásnak, és mivel a legtöbbször nem nyilvánvaló hazugságok, hanem féligazságok, nagyon trükkösen betonozzák agyunkba a fennálló viszonyokat. Akkor is, ha sem azt nem fogadom el, hogy a pénz boldogít, sem azt, hogy a pénz nem boldogít, mint azt a hétéves kisfiú története kapcsán megfogalmaztam — a dichotómia a hamis, eleve, a fekete-fehér kérdésfelvetés maga, hogy: akkor boldogít vagy nem? Belefosik a tisztánlátás objektívjébe, hogy Akit igazán szeretsz… meg Soha ne engedd el, amit megtaláltál. Mit tudom én, nem is tudok jókat kitalálni, használjatok bullshit-generátort — szándékosan élezem, hogy szemléletes legyen, de tényleg millió ilyen van. Letölthető iPod alkalmazásként is, naponta jön egy ilyen megható izé, ezzel kezdődhet a nap, lehet megosztani és odaírni, hogy Ez nagyon igaz!!!!, négy felkiáltójellel. Miközben ezer érdekes cikk, jó blog, remek szerveződés, szellemi kapcsolat lenne, lehetne, ezzel telik meg az üzenőfal. Megnyugszunk, megvigasztalódunk, a kép is szép. Katartikus bűntudatot érzek azonmód édesanyámmal szemben — akivel sajnos nem az a probléma, hogy nem hagyom, hogy megöleljen. Igen, ez a baj, és pont ez a gond a cukros filmekkel és minden giccsel: kihasználva a Szép Naplemente, a Világos Beszéd és a Vigasz iránti sóvárgásunkat, lecsillapítanak abból a felindultságból, amellyel változtatni volnánk képesek, és sokszor érzelmileg is nyomást gyakorolnak, hogy menj csak vissza a szarba, hát miért nem öleled meg édesanyádat. Ahogy a képet nézzük, elhisszük, hogy a rég halott házasságunk is szerelem, amiért mindent érdemes megtenni, mert ő a Társ, és ha két szív egybeforr stb.

Figyelem: nem minden könnyed műfaj, kulturális tömegtermék gagyi, aminek ékes bizonyítéka a (nagyon ritkán) megdermedő levegő az X faktorban. Ó, én se hallgatok mindig Wagnert (mi több, soha). Most, piros színű nappalinkban az szól a megrázóan zseniális, derékba tört pályájú kupléénekestől, Sebő Miklóstól, hogy Magának köszönhetem, hogy szebb most az életem. (Ez itt egy vele kapcsolatos, másrészt meg szexi bejegyzés.) És ez a nóta irónia nélkül is ott van, ott van, mert kedves, tiszta, pompásan adja elő, remek zenei kísérettel — a kuplé műfaján belül, természetesen, ami percműfaj. (A Szomorú vasárnap viszont csak iróniával élvezhető: Bánatom hintaja nélküled visszajött — was?) Most meg már azt énekli: Már megettem a kenyerem javát, de nem tudom, hogy mi a boldogság. Öreg legénynek nem való a május… (Ezt meg a férjem érzi át.) Nem én döntöm el, mi a minőség, ne legyen senki ideges: nekem, szerintem van ez ott. Abban a műfajban. (Ahogy a fotók között is vannak kevésbé idétlenek.) De ha csak ezt hallgatnám zeneként, az azért gáz lenne.

A szüleink hibája, az oktatás hibája, a média hibája, a mi hibánk, mulasztásunk, bűnünk, hogy nem érezzük meg a hamisságot a felvágottban, csokoládéban, regényben, lájkra való felhívásban. Hogy nem kérdezünk tovább, hogy az tud a szórakozásunk lenni, hogy nőknek szánt oldalakon merengünk, hogy ez de szép! Ugyanígy kattintunk a hét kerülendő élelmiszerre is, mert lapos hasat szeretnénk, és Pippa Middleton fenekére. Kattintunk mindenre.

A szép idézet csak az előszoba. Bent sokan vannak, nagyon sokan. Kívül viszont… kívül tágasabb. Á, kifutottam magam odafönt, nem jó ez záró bekezdésnek.

262 thoughts on “mi a baj azokkal a szép képekkel?

  1. Anyám osztja ezeket a hatalmas bölcsességeket, édi cicusokat, kutyamenhelyes képeket a facebookon ezerrel, át is állítottam, hogy csak a legfontosabb bejegyzéseket lássam tőle. azóta mondjuk egyáltalán nincs tőle semmi az üzenőfalamon 😀
    én csak vicceseket osztok (nyugodtan törölheted :P)

  2. Idézlek és vitázom(már azzal kapcsolatban ami az én szömömet szúrja):
    1.”Nem mond semmit.
    2.De bölcsesség, motiváció?
    3.Osho? Coelho?
    4.Megnyugszunk, megvigasztalódunk”
    1.Aláírom hogy a legtöbb idézettel hát kicsit gond van.De ne általánosítsunk,kérem!Nekem igenis sokat mond némely “bölcsesség” idézet,sokat tud tolni rajtam pozitív irányba,remekül tudom utána magam érezni.
    2-3.Igen és igen.Bölcsesség,mert Osho,motiváció mert Coelho.
    4. megint igen.megnyugszom,megvígasztalódom ha olyat olvasok és én is szeretem megosztani azokat a mondatokat amelyek nekem segítenek a minden napi küzdelemben(lehet nem látod,mert le vagyok nálad tiltva.)

    • tavluk: én ezzel a felfogással értek egyet. A cikk szerzője szerintem túlzottan szigorú. Ha valakinek segítenek ezek a mondatok,pontosabban ezek a mondatok segítenek, és ezzel meg tudják oldani életük bármelyin kicsi problémáját, akkor meg kell hagyni nekik ezt a lehetőséget. Nem szabad tőlük a magas kultúra nevében elvenni ezt.

      • A szerző pontosan annyira szigorú, amennyier kell. Érdemes volna a cikkben vázolt hatásmechanizmust értelmezni, mielőtt a bebetonozott kis világunk “csillapító pirulái” után kapkodni kezdünk és csípőből elutasítunk egy gondolatot:

        “Megnyugszunk, megvigasztalódunk, a kép is szép. … lecsillapítanak abból a felindultságból, amellyel változtatni volnánk képesek… Ahogy a képet nézzük, elhisszük, hogy a rég halott házasságunk is szerelem, amiért mindent érdemes megtenni, mert ő a Társ, és ha két szív egybeforr stb…”

        A lényeg, hogy nem segít kikeveredni a “katyvaszból”, hanem szedál és beletörődünk abba, amivel elégedetlenek voltunk korábban. Csak egy drog a sok közül, olcsó illúzió, és ha ezt nem látjuk (be), még káros is…

      • mint mindenben, szerintem itt is az egyensúly a kulcs. Nézzük perspektívában: aki oszt valószínűleg sokkal kevesebbet oszt meg, mint aki látja, kapja, arcába tolják. És itt megy el nagyon az egyensúly, őket minősítjük, büntetjük azért, amitől mi kapunk csömört, bár csömörünket legtöbbször nem az adott ember egyedüli tevékenysége, hanem az ahhoz hozzáadódó rengeteg más együtt okozza.
        Ez is egy kőkemény bántalmazás, az informatika, világműködés olyan alakulása, hogy folyamatos információ és minden-dömpinggel tesznek erőszakot rajtunk, nincs hova menekülnünk, még a liftben is minitévé ontja a híreket, vagy állandó zajforrás, a telefonban sem juthatunk öt másodperc csöndhöz, mert kell a bimbammozás míg ügyintézőre várunk. És ez, hogy képtelenek vagyunk menekülni, túlérzékenyít és agresszívvá tesz. És jogos, hisz csak védekezni próbálsz, jelezni, hogy neked ez így nem jó, túl sok, fáj, de senki nem hallja, mert ugyanakkor közléskényszeresek vagyunk, hallják meg a mi hangunkat is a bábeli hangzavarból, hahó, mi is létezünk!
        Vannak idézetek, amik épp ott és épp akkor szólnak. Valami rezonál bennünk arra a gondolatra, kimond valamit, (akárcsak ez a blog) amit csak valahol mélyen érzünk, sejtünk, és megforgatjuk az agyunkban. Ez jó. Én itt szoktam megállni. Mert bármennyire is szeretnénk a bennünk keltett érzést átadni ezermillió megosztással, nem fog sikerülni.

      • Nekem az a fura, hogy egy dolog, hogy megkönnyezed, vagy megnyugszol, vagy sokat ad sata, DE miért KELL mindenkivel megosztani? Szerinted az összes ismerősöd számára ugyanazt fogja adni? Nyilván nem. Inkább küldd tovább azoknak, akikről úgy gondolod, hogy tényleg, és ne dugítsd a többiek falát vele.
        Számomra ez olyan, mintha a megosztók naponta többször a saját belvilágukkal terhelnének boldog-boldogtalant.
        Nekem van egy iszonyú ttk-s agyú orvos barátnőm, aki egy időben rendszeresen küldözgetett nekem “ha nem küldöd tovább 20 embernek 3 nap alatt meghal a kedvesed” láncleveleket. Számomra ez nagy csalódás volt, mert nagyon tiszteltem a racionális és nagyon tiszta logikus gondolkodásáért és a nagy tudásáért, és szerettem mint barátot. Azt gondoltam, hogy
        1. ő soha ilyet nem kajálna be
        2. vagyunk olyan viszonyban, hogy ha ilyenektől szorong, akkor elmegyünk sörözni és megdumáljuk, nem egy lánclevélből értesülök róla, hogy szar időszaka van.

        • Az is történhetett, hogy elfogadott egy olyan feltételt, hogy egy alkalmazás megoszthat a nevében és az komolyan is gondolja. Az alkalmazás olyanokat oszthat meg az illető nevében, amire ő nem lenne büszke 😦

          • Soha de SOHA nem engedélyezem ezeket az alkalmazásokat. Rettegek tőlük mint a pestistől. Ha lemaradok hát lemaradok. Az igazi mocsokság, hogy hányan viszont egy második gondolat nélkül (ez most nagyon angol átfordítás? vagy van ilyen magyar kifejezés? – mert már nem érzem) engedélyezik ezeket a személyiségátvevő alkalmazásokat, és sehol egy szabályzás ami kimondaná a mélységesen emberellenes voltát annak, hogy egy ilyen engedélyezés (vagyis hogy a nevedben kérdezés nélkül megoszthat) kizárólagos feltétele lehet bármilyen alkalamzásnak.

        • Természetesen. Nem lehetünk egyformák, és attól még érdekelhet a másik.

          tavluk, szoktál csokit enni? Sőt: szereted a csokit?

          Én szoktam.

          Megvigasztal?

          Engem meg.

          Ha valahol olvasod, hogy bár a csoki finom és védi az érfalakat vagy mittudomén, a csokievésből azért nem feltétlenül következik a vékony comb és lapos has, mert… (részletes érvek, tudomány), megbántódsz?

          Én nem.

          Leszoksz a csokiról rémülten?

          Lehet.

          Haragszol a cikk írójára?

          Talán.

          Esetleg jobb minőségű, kisebb zsírtartalmú biocsokit veszel utána?

          Én mindenképp.

          • De az valószínű, hogy nem fogsz senkit a csokievés szépségeiről győzködni, mert TÉGED megvigasztal. Nekem itt a legfőbb különbség.

  3. Egyet tudok érteni, amellett, hogy mint tavluknak, nekem is van olyan idézet vagy bölcsesség ami sokat tud dobni a hangulatomon, de legalábbis elgondolkodtat. Van olyan “ismerősöm”, aki kizárólag ezzel foglalkozik a facebook-on, tehát ilyen “szépképes-idézetes” megosztásokat tol naphosszat. Nincs ezzel gond, van akinek szüksége van rá. Ha nem lenne, nem lenne annyi “követője”. Vannak napok amikor én is nehezebben viselem ezeket a megosztásokat, tisztában vagyok azzal is, hogy van egy csomó hamis kéregetős kiírás is, és van, amit már 6 éve folyamatosan megkapok vagy mailben, vagy a face-en… Legtöbbször sikerül elsiklanom azok felett a megosztások felett amik nem érdekelnek, elfogadom hogy mások nyomatják, vagy mert új, vagy mert elhiszik, vagy mert fontos… teljesen mindegy hogy miért. De ha ez már kóros méreteket ölt (az én felfogásom szerint), azt én is lekorlátozom. Jól van ez így. 🙂
    Egyébként pont az ilyen megosztások révén derült ki pár valódi ismerősömről, hogy hasonló cipőben és hasonló területen járnak mostanában mentalice, mint én. És ez is jó!!! 🙂

  4. Én az ilyen képes-akármiket nem is nézem már meg, simán továbbcsavarom. A pénzkéregetős-nem-vagy-ember-ha-nem-osztod-meg típusúaknál viszont reflexből ezt a rettentő régi linket szoktak üzenetben küldeni annak, aki megosztja az ilyeneket:
    http://yikes.tolna.net/hoax/
    Nem tudom, miért, azóta csökkenek az ismerőseimtől kapott ilyetén megosztásaim :).

  5. andus
    “ne dugítsd a többiek falát vele.
    Számomra ez olyan, mintha a megosztók naponta többször a saját belvilágukkal terhelnének boldog-boldogtalant.”
    Nem dugítom senki falát.Amennyit én osztok meg attól nem lesz közlekedési káosz.Nem célom hogy terheljek bárkit is(és mint ahogy fentebb írtam-nem minden szart osztok meg).
    Nekem jó ha adhatok akár így.De megértelek téged is persze.

    • Értem, és bocs a feltételezésért, ha te nem dugítasz. Nekem vhogy mindig az a benyomásom, hogy azok az ismerőseim, akik ilyeneket osztanak meg, valamiféle megosztási rohamokat élnek át, és pár percen belül jön egy embertőn 4-5 ilyen csoda. Ha közülük vannak épp hárman-négyen gépnél, akkor más sincs a falon.

  6. Több bekezdés után virtuális tapsban törtem ki. “Megélhetési nőilélek-megértők” – fején találtad a szöget. De jó, hogy valaki képes megfogalmazni, miért is idegenkedem ezektől. Öröm olvasni!

  7. Nem gondoltam, hogy egy ilyen hosszú és tartalmas nap után – emk tréning – ilyen jól fogok szórakozni 😀 Koszonom és meghatódtam, hogy én, Én nekem? És tényleg, nagyon irtózom a giccstől, hamistól,- talán mert Fable-n szocializálódtam suliban pad alatt órán. 😀 A csokit szeretem, de csak a minőségit, nem érdekel, hogy hízlal. 😀

  8. Szívemből szóltál szerző! És csatlakozz ahhoz, ki a szíved húrjain dallamot penget… Nyehehehehehe! Keressek hozzá képet? Sokszor bennem van a kisördög, hogy hozzászóljak ezekhez a képes lélekbilikhez, de valahogy inkább sajnálom azokat, akiknek ez létszükséglet. (vedd észre ellenkező:létszükségletet írtam, nem azt, hogy tetszik) Amikor ilyet látok (szerencsére az én ismerőseim csak ritkán tömik az infosztráda kátyúit ezekkel), akkor mindig eszembe jut kedvenc nénikém, aki felvilágosított, hogy nem lehet uniformizálni az ízlést, még ha jó szándékkal, és a jó (valóban jó) irányba terelnéd, akkor sem.Vannak, akiknek tényleg tetszenek a mulatós zenék, a szappanoperák, a névshowr (vagy hogy írják) és a többi gagyi. Talán meg kéne érteni őket. … … … Na ok, megpróbáltam, NEM MEGY! (!!!) 😀

    Tavluk! Szerintem is vannak “eredeti” idézetek, de könyörgöm (!!!) miért egy rózsaszínmasnisplüsskacsaazéletszivárványostengeréncsillámporralküzd kép alatt? Szerintem, ha talál az ember egy olyan valóságos idézetet, amit megosztana a barátaival, akkor próbálja meg csak úgy, szövegként beírni, pl. a “mi jár a fejedben?” rovatba! És rögtön nem fogják hülyének, vagy igénytelennek nézni!
    Szép napot mindenkinek!
    Orsi

  9. Nos ezt én is pont így gondolom. Mondjuk az én falamon már viszonylag kevés a “nagyon igaz!!!!” tipusú okosság szerencsére, viszont még mindig meg-megtalál néhány “ha szeretsz/ha van édesanyád/ha blabla, akkor megosztod” jellegű zsarolás. Na én ezektől hányok, és nemnemcsakazértse osztom meg, tartalomtól függetlenül. Mennyire bizonytalan lehet már az, aki félelemből oszt meg bármit?

    • Az ilyen “ha van édesanyád”-jellegű dolgok nálam azért is verik ki a biztosítékot, mert végtelenül tapintatlannak érzem, hogy több száz ismerőssel rendelkező fészbúkozók nem gondolnak bele, hogy esetleg egyik-másik ismerősük nemrég veszítette el azt a hozzátartozóját, akiről ők éppen ömlengenek a falon (szülők, nagyszülők, testvér, legjobb barát, bárki lehet az). Biztosan elég kis arányban, de megtörténik, és nagyot üthet. A másik hasonló kedvenceim azok, akik elveszítettek valakit, és azzal van tele a fal. Lehet ez akár egy szakítás is, akkor is magánügy. Most akkor én kegyetlen vagyok? (Előbbiben voltam/vagyok érintett, fel bírnám rúgni a monitort néha, de csak mert a megosztó maga nincs a közelben.)

  10. na meg ha tetszik egy Coelho.-idézet a falon, és attól átjár minket az ,,aha-érzés”, szebbé teszi a napunkat, nyitottabbá a szívünket -nos, akkor ne a fb-falon olvassunk, hanem nyissunk ki egy Coelho-könyvet, olvassuk el elejétől a végéig, és biztos, hogy sokkal többet kapunk. Már nem csak mennyiségileg, mert ugye kontextus meg ilyen hülyeségek.

  11. van egy stand-upos jelenet (ha jól emlészem, Szomszédnéni Produkció), ami szerint a srác feliratkozott fb-on az ,,Akik még sose csinálták kecskével” csoportba, mert jó poénnak tűnt. De most már nem olyan jó poén, viszont nem mer leiratkozni 😀
    hát ilyen ez a fb.

  12. NA most zavarban vagyok, hogy kettő lett belőlem, látom, akkor melyikünknek is szól…na mondjuk annyira mindegy, mert teljesen egyetértek MásikOrsival, akár én is írhattam volna.
    Úgyhogy teljesen mindegy. Sajnálom, hogy a ma embere a fb-ról akar minőséghez, tartalomhoz jutni, megelégszik azzal, amit ott kap, sőt, terjeszti. A konyvesbolt meg, ha néha be tudok szabadulni, szinte üres. Mert olvasni ma már nincs idő..á, ebben a rohanó világban. Elfogadják a gyorsat, a készen kapottat, úgy, mint a mekiben, valakinek ízlik is…na igen, ha sosem kóstolt még igazán finom ételt.

    • Az igazság az, hogy egyikőtökről sem tudhattam, hogy ennyire minőségbarát. Egy harmadik Orsi az, aki tök más néven van itt, és nekem írta, hogy messziről kiszagolja a minőséget.

      De ha így működik, rámegyek az ajánlásokra:

      Tamásnak, aki végre megértette, a bántalmazás nem vezet sehová

      *** művész úrnak, aki embernek nézi leghűbb nézőjét

      Attilának, aki nem szeret kioktató hülyeségeken rugózni

  13. Hehe, ez jó, akkor magunkra vehetjük, nem bánod? 😀
    Nem csoda, az itt olvasók tobbsége szerintem magára veheti, mert itt is igényes, tartalmas dolgokat kapunk, és van, akit ez nem érint meg, próbáltam. Linkeltem, elküldtem, olvasd el, neked is szólhat…ismervén az illetőt, és nem ment át. Szóval igen, orr kell hozzá.

  14. Van valami funkció – nem tudom a nevét, mert mindig elfelejtem mi hol van az efbén – amivel kigyomlálhatod magad mások üzenőfaláról. Van kb 200 ismerősöm, a többségük azért jelölt, hogy hízlalja a saját közösségét. Ebből kb x db, akik előtt semmilyen formában nem tárnám fel az életemet, gondolataimat de mivel valóban “ismerős”, visszajelölöm, hadd legyen boldog, aztán szépen belevándoroltatom őket a láthatóság “except” halmazába. Van továbbá y db ismerős, akik nem különösebben zavarnak, amolyan “kölcsönösen leszarjuk egymást” kapcsolatot ápolunk, amíg nem borul az egyensúly, nem zavar, ha látnak. És ott van az a 200-x-y db ember, aki miatt érdemes ezt-azt posztolni, akik tudják, hogy az én életemben kiről szólt az a bizonyos Müller Péter idézet, és mit jelent ez nekem. Egy volt, amit megosztottam, amúgy az engem is zavar, hogy ezek miatt kell olvasás nélkül görgetnem az üzenőfalamat.

    • Másikorsivagyok! 🙂
      Azt hiszem, újraolvasom a Korongvilág regényeket, mert Terry Pratchettnél kedvesebben senki nem definiálja a világ idiotizmusát. Aztán gőzerővel teszem fel a fb-ra, semlegesítendő a műanyagszentimentalistagiccses elhajlást.

      Ismerősöket nem gyűjtök, csak a család, a barátok (volt osztálytársak a nagy távolság miatt), és azon kis számú kedves ismerős, akikkel valóban szeretem tartani a kapcsolatot, vagy szeretem tudni, hogy megvannak, jól vannak. Sajnos a fb kezeléséhez én sem nagyon értek, ezt a játékok letiltásánál kellett tudomásul vennem. Régebben egy kattintással elintéztem, aztán valami megváltozott, azóta nem mindig sikerül…
      Örülök, hogy egyre többen próbálunk igényesen létezni a neten, és annak különösen, hogy ebből a tömegből jelentős számú Orsi tűnik ki egyetértve! 🙂

  15. Többek között ezért sem hiányzik az FB. Egy idő után már nagyon idegesítettek a “cukiságok” és a “bölcs” történetek, mint az anyuci és a kisfia reptéri esete.
    Ami pedig az idézetek illeti, szerintem nemigazán érdemes velük dobálózni. Nem mindig szerencsés pár mondatot kiragadni a szövegkontextusából, inkább el kell olvasni az egész művet (ha annak lehet nevezni).
    Paulo Coelhora és Müller Péterre többen fújnak, azonban szerintem jók, persze nem minden írásuk tetszik. Tudom, hogy mindketten a csapból folynak, de inkább ezt (is) olvassa az ember, semmint valami harmad gyenge romantikus regényfüzetet.
    Az Alkimistát például kifejezetten inspirálónak találom és ami a nyelvezetét illeti (bár a fordítón is sok múlik), szerintem nem baj, ha az egyszerű parasztbácsi is megérti a mondanivalóját. Müller Péter stílusa pedig kifejezetten tetszik. De hát kinek a pap, kinek a paplan.

  16. Kedves csak az olvassa, ezt olyan jól leírtad, hogy én nem is blogolok erről (tervben volt), csak ideirányítom az ismerősöket, hogy ni, épp így gondolom.

  17. Bocs, de nem bírtam végigolvasni. Jó meglátás, egyet értek, de túl terjengős, túl szájbarágós. Amúgy tényleg tök jó, egyet értek. Viszont Müller Pétert bárkinek ajánlanám, kivéve annak, aki egy *minden-napra-egy-müller-péter* alkalmazást használna. 😀

  18. Nos! Kedves cikkíró!
    Igazad van, mint egykori zenei szerkesztő a legnagyobb feladatomnak tekintettem ennek a szellemnek a terjesztését. Csakhogy! A kár okozásnak több fokozata van, és vajon nem kártékonyabb-e sok brutális, indulatokat és gyűlöletet keltő ostoba hamisított fénykép és grafika itt a FB-n? Sajnos igen! Ma is láttam párat. Most nem tudok mit gondolni. A hibás és a gonosz között hogyan tegyek különbséget?
    Üdvözöllek!
    Demeter Attila

  19. Tulajdonképp megtaláltam a kommentekben mindent, amit írni akartam volna.
    http://yikes.tolna.net/hoax/ – Ó, ezzel de nagyon belegyalogoltam jó anyám lelépbe, pedig felkészítettem előre rá. Hatni azért hatott. Aki írta, annak legyen örök hála érte.

    A “hatásvadász kép alatt … kurvanagy bölcsesség” szintén belopta magát a szívembe, bár én egy másik verziót láttam belőle.

    A kecskés FB csoport – hát azon kifeküdtem. Hatalmas poén.

    Az a baj – épp most szólt a Belgától, hogy Az a baj – hogy kiveszőben a józan ész. Pedig olyan jó lenne használni. Jó lenne, ha mindenki azt osztana meg, ami megosztásra érdemes és azokkal osztaná meg, akiknek az érdeklődésére számot tarthat, Remek eszközök vannak erre az összes közösségi szájton.

    No de ha az ember ismerősei nem használják a józan eszüket, még akkor is ott a leíratkozás lehetősége az FB-n és minden bizonnyal mindenhol máshol is. Ha mégse, akkor a kertészeti áruházakban remek szívlapátokat lehet kapni, nevelési célra. (Erről jut még eszembe: Napirajz – NCH)

    Attól, hogy ott van az a kurvá lájk gomb meg share gomb mindenhol, még nem kötelező nyomkodni. Vajon ha önmegsemmisítő gomb lenne így mindenhol, azt is ilyen lelkesen nyomkodná a nép? Ha igen, akkor az valószínűleg jó hatással lenne a fejlett országok össz IQ-jára.

  20. Cikkeden felbuzdulva le is iratkoztam a “hatásvadász giccsküldők”-ről. Éppen ideje volt.

    Ezt már megállapítottam korábban is, hogy akinek nincs ízlése annak nem tudod elmagyarázni, hogy az ami neki tetszik az szerinted miért giccses. Esetleg fordítva: amit ő semmit mondónak tart az miért pont jó úgy, mert a “kevesebb több” eleganciája sugárzik belőle. Ezeket a dolgokat érezni kell. Te minden bizonnyal jól érzed, ez kiderült számomra ebből az irományból.

    Tudod mi a baj egyébként még a hatásvadászattal? Az, hogy: bevallom én is megeresztettem pár könnycseppet az anyuka-fiú sztorin, de közben az eszem tudta, hogy mennyire befolyásolva vagyok, hogy mennyire életszerűtlen az egész történet. Hasonló ez a legtöbb amerikai film (általánosítani nem szeretnék, de gondolom tudod mire gondolok) befejezésére: andalgó zene, sírnak a főszereplők, egyébként happy end, de mégis hű, de, hű, de megható. Fenét az, de kapod a sok ingert, mert mindenképp meg akarnak ríkatni. Pedig nem ettől fogom azt mondani egy filmre, hogy “hú, de jó volt!”, mert “nagyot sírtam rajta” Én is azt akarom,hogy a mondanivaló hasson, gondolkodtasson el, ne a körítés a nagy semmin.

  21. szerintem nagyon jó hogy erről végre született egy ilyen cikk. én sosem tudtam eldönteni hogy ezek a demotiválós álbölcsességek végülis tetszenek -e vagy sem. és nem azért mert szerintem annyira igazak hanem mert nem magamra vonatkoztatva próbálom eldönteni hogy igazak e, mert én szépirodalmon nevelkedtem, hanem azokra vonatkoztatva akiknek igazán szól. és arra jutottam hogy akár giccs, akár nem, ezeknek a dolgoknak pozitív tartalma van, tehát egy olyan fiatalabb, pl. plázázós egyszerűbb gondolkodású rétegnek ami nem irodalmon nevelkedett, és ahol sokkal indulatosabbak, meggondolatlanabbak az emberek és kevésbé élnek harmóniában, nekik ezek a fekete bekeretezett szarok úgy töltik ki a tudásnak szentelt agyi kisszobát, mint ahogy mondjuk az imax mozi utáni designerdrog házibuli kombó az élményszükségleteiket. te szörnyülködsz a stíluson, és nyilván ahhoz méred ezeket a dolgokat is, ami a te értékítéleted szerint lenne normális, de őszintén, még ha erőltetni is lehetne, mit kezdene ennek a generációnak a nagy része József Attilával? nekem (és valószínűleg mindenkinek) vannak emlékeim gimis korszakomból, mikor Latinovitsot hallgattunk magnóról, és ha nem is röhögték el az egészet, de úgy ültek egyesek mintha csak a sulirádióba mondanák be hogy holnap ebédbefizetés, egyszerűen nem jutott el az agyukig vagy szívükig a mondanivaló. és egyébként ez mennyiben baj valójában? mennyiben baj hogy egyesek nem mélyednek bele mondjuk egy József Attila versbe, nem értik meg miről szól, nem azonosulnak vele mert elvannak nélküle is? mennyiben baj hogy nem találnak közös pontot lelkileg totálkáros emberekkel akiket épp az a többség tett totálkárossá akik újjászülettek ebben az új generációban? miért hiszi megingathatatlanul a szellemi kisebbség hogy igaza van, és hogy ezt az igazát rá kell erőltetnie a kevesebbet gondolkodó többségre? hogy ők is szarul érezzék magukat? hogy felébredjenek a csilivili cukormázvilágból, ami rettentően beszűkült és lekorlátolt, de legalább egyszerű megfelelni benne a társaknak, és amibe a demotiváló is tartozik? és ha mégis felébrednének, akkor mi azt mondhatnánk hogy értékesebb emberekké válnának. de vajon ők is értékként kezelnék, nem inkább teherként? és ha ez meg is történne, ez boldoggá tenne minket? boldoggá tenne téged? szerintem ez a dolog ugyanúgy szélmalomharc, mint minden nagyobb társadalmi kérdés, mert sajnos ezeket nem az ilyen cikkek tudnák megváltoztatni, ha egyáltalán szükség van rá, hanem a felső vezetés, aminek meg nem érdeke bármin is változtatni. és így a lényeg nem a változásban, hanem a harcolásban van, mert ez identitáserősítő és küldetést adó dolog. de ezt ugyanígy megtehetné az is aki a demotiválót védi és leszarja az irodalmat. csak ő még téged is leszar ilyen szempontból, te meg nem tudod leszarni őt. szerintem csak meg kéne tanulnunk élni hagyni egymást, és ezzel együtt azt is, hogy mások élete ne zavarjon minket. és egyébként ennek ellenére tényleg fontosnak tartom hogy ezt megírtad, mert szükség van rá hogy erről lehessen vitatkozni.

    • Ritka ez ennyire tartalmas első komment, hálás vagyok érte.

      De azért szép sorban:

      József Attila nem attól és nem abban zseniális, hogy totálkáros. Tökéletesen érvényes, amit mond minden totálkár nélkül, univerzális, nemzeti, dombtető- és egótávlatban is. A zsenialitása nem a totálkárjárról szól, a versének énje lehetek én is, aki megúsztam jóval kisebb károkkal, az életrajz alig számít.

      Nem az a baj, hogy nem olvasnak a népek József Attilát, hanem az, hogy miért nem. És miért nem olvasnak mást sem. Esetleg a lektűröket meg a felkapott szerzőket. Miért elég a rágógumi, és mitől terjed ez a szemlélet ilyen rohamosan (avagy, ha a facebook csak láthatóvá teszi, miért nyilvánul meg ennyire gyakran). Annyit állítok, hogy aki nem olvas, nem mérlegel, nem tájékozódik folyamatosan, az nem lesz árnyalt. Hogy mit olvasson, merre tájékozódjon, nem én döntöm el. Sem a magas kultúra fogalmát, sem a bárgyúságokét, sem a lektűrt nem én határozom meg.

      Aki nem árnyalt, az ki van téve annak, hogy nála okosabbak és gonoszabbak provokálják és jól hangzó szövegekkel bevigyék a társadalmi dzsungelbe vagy a legsötétebb saját késztetései közé.

      Meg akarlak hatni, és te meghatódsz. Fel akarlak dühíteni, és te feldühödsz. Ez a baj az akart, csinált tartalmakkal.

      Senki nem erőltet semmit: hogy rájuk akarnak erőltetni valamit, azt azok mondják, akik frusztráltak a saját műveletlenségük miatt. Én sem vagyok népművelő, még csak meg sem osztom a saját bejegyzéseimet. Nem neveztem cukormázasnak sem, értem, hogy neki az kell. Nekem nem volt célom, hogy változzon meg az, aki úgysem érti és csak megsértődik. Még olyan is megsértődött, aki nem is oszt meg olyasmit, amiről én írtam. Azért írom ezt, mert nem hallgathatom el, és mert sokan nem mernek szólni, talán, ahogy három napja még én sem tudtam, meg sem fogalmazták, mi irritálja őket annyira a bölcsességzuhatagban.

      Amúgy meg lásd a blog címét. József Attila az is.

      Nekem ne jöjjön senki azzal az érvvel (?), hogy szélmalomharc és úgyse. A rabszolgaság eltörlése is annak tűnt. Mondhatnám, engem kizárólag a szélmalomharc érdekel, a többit csinálja más.

      Nem lennék boldogabb. Nem én lennék boldogabb. De érdekes volna megnézni egy-egy jogokat tisztelő, biztonságosabb társadalmat, milyenek ott az olvasási szokások és mennyit költenek fejenként magas kultúrára. Akkor is, ha ez nem ok-okozat, csak korreláció.

      • “De érdekes volna megnézni egy-egy jogokat tisztelő, biztonságosabb társadalmat, milyenek ott az olvasási szokások és mennyit költenek fejenként magas kultúrára. Akkor is, ha ez nem ok-okozat, csak korreláció.” Facebook falam német része (= azok az emberek, akik kinti ismerősök – ovis szülők, szomszédok, ismerősök) pont úgy osztogatja a giccset, mint a magyar. Vagy ezalatt valami utópisztikus társadalmat értettél?

        • Nem a facebookos megosztásokra gondoltam, hanem a kultúrafogyasztás mérhető és reprezentatív adataira. Arra a felvetésre, hogy vajon boldogabb-e az ember, ha művelt, illetve boldogabb országokban általánosabb-e a műveltség.

  22. Azt sem tudom, hogy keveredtem ide, mert csak alkalomadtán nézek a facebook-ra, viszont kifejezetten jól esett átrágnom magam az íráson, a hozzászólásokon. Régóta egyet értek veled – az öblítőnél vigyorogtam el magam amúgy teljesen-, és eszembe jutott egy svéd gyerekvers,
    “Bélyeget gyûjtöttem.
    Papa hozott egyszer egy kilót.
    Azóta nem gyûjtök bélyeget.”, már csak azért is, hogy nehogy már József Attila soraiban találjak erre is valami sokat idézett banális kiragadványt, ugye….
    Valamikor voltak képeslapok, valódiak, papíron, jó fotók, egy-két idézet, és megdobogtatta az ember szívét, évente kétszer, ha kapott egyet, és úgy érezte, valami nagy-nagy igazságot tart a kezében, még ma is vannak ilyen huszonéves ereklyék a fiók aljában.
    Nekem voltak címezve, személyre szabottan, valakitől, aki ezt fontosnak tartotta.
    A kilós kiszerelés gyötrelmes, de már belenyugodtam, hogy ma már erről szól a világ, és a magam részéről nem veszek róla tudomást. Khm…” Nagyképűség, ez az én bajom..” De az biztos, hogy nem szólom meg vagy le a könyvön felnőtt felnőtt kulturális sznobériába át-átsikló öntudatával az agyonkritizált ifjúságot, mert mi teremtettük ezt a világot nekik, hát ne ájuldozzunk kisasszonyosan, hogy mit is csinálnak benne…
    Természetesen én a hót érzéketlen kategóriába tartozom..

  23. “mint hogy ha valakinek nem alakult ki az érzéke, hogy remekmű, jóleszaz és szar között különbséget tegyen, nagy-nagy, alapvető különbséget, az egyfelől soha nem is fog remekművekkel találkozni (elmegy mellettük: ez nem a badarságmeegosztás következménye, hanem e kettőnek közös oka van: a ki nem fejlődött minőségérzék), másrészt viszont nagyobb eséllyel válik tömegmanipuláció áldozatává. ”

    És ez biztos? A történelem folyamán a (magas)kultúra javait mindig egy tehetős, szűk réteg birtokolta.
    És vajon akiknél a gazdasági hatalom van, minden reggel József Attilát idézgetve kelnek föl? Nekik van minőségérzékük? Jobb lesz általuk a világ? Mi a garancia arra, hogy nem szépirodalommal a kezükben indul egy 3. világháború?
    Biztos, hogy “a bármi megtörténhet” innen ered? (És úgy is tekinthetjük, hogy a “tömeg” megtermeli a saját kulturális javait, jelen esetben ilyen szép, fekete keretes képekben.)
    Abszolút nem vagyok benne biztos, hogy a magaskultúra tényleg annyit ad nekünk. Lehet nélküle élni, persze, fontos, hogy meg is érintsen, a mi problémáinkról szóljon, nekünk, olvasóknak. Szép játék az intertextualitás, de amikor már értelmezhetetlennél teszi a művet, akkor minek.

    Remélem érthető, mire akarok kilyukadni.

    • Érthető. Annyit teszek hozzá, hogy soha, de soha nem volt a magas kultúra ennyiek számára, ráadásul ingyenesen elérhető. Nincs több kifogás, nem lehet azt mondani, hogy drága a könyv, kiderült: a túlnyomó résznek semmi kedve hozzá.

      Nem, a gazdasági hatalom birtokosai nem okvetlen olvasnak József Attilát. Nem vagyok a gazdasági hatalom birtokosa, olvasok József Attilát, és remélem, átlátok a szitán. Azaz képes vagyok kritikusan látni és mérlegelni.

      Nekem mindegy, mit nevezünk igényes vagy magas kultúrának. De bármi is az, legyen életforma a fogyasztása, válogasson mindenki a maga kedve meg a referenciának tartott források alapján, ne nyomják le a torkunkon, mint mondjuk A szürke ötven árnyalatát, és akkor biztosan szebb lesz sokak élete.

    • Pont ilyesmin gondolkoztam én is épp.
      Az én szememben például egy giccs megosztása lényegesen kisebb “bűntett”, mint egy hoax megosztása (főleg, ha még utólag sem néz utána az illető, hogy vajon van-e bármi valóság alapja). Olyan könnyű pedig beütni a gugliba.
      Én olvasok néha könnyen emészthetőt is, néha József Attilát is, leginkább viszont mostanában keveset olvasok. Leginkább németül, hogy tanuljam a nyelvet. Eközben észreveszem magamon a romló helyesírást, hogy egyre többet felejtek abból, ami az általános műveltség része lenne. A butaságmércém viszont nem (csak) ezen alapul, sokkal inkább valami józan parasztin. Például hogy meg tudom-e különböztetni az egyszerű korrelációt a valódi összefüggőségtől. És csak ez után vagyok arra büszke, ha egy zene megszólalásakor esetleg eszembe jut a mű szerzője.
      Na most én is jó össze-vissza voltam.

      • Azt azért ne csináljuk, hogy ha a hoax megosztása nagyobb ciki, mint a giccsé, akkor a giccsözön már nem is baj. Utálom az ilyen érvelést. Mert akkor csak a vegyiháború és a humanitárius katasztrófa marad, minden más bagatell. És különösen, hogy aki hiszékeny és nem mérlegel, az leginkább mindkettőt megosztja.

        Én nem azt akarom, hogy mindenki József Attilát olvasson, vagy olyasmit, amit én értéknek tartok. Kicsi pont vagyok én. Csak azt remélem, hogy van valami icipici minőségérzékük az ismerőseimnek.

      • Nem arra utaltam, h a nagyobb ciki mellett a kicsi már nem baj. Arra utaltam, hogy esetleg más alapján rangsoroljuk a cikit. El tudom képzeni, hogy másnál az ízlésficam = giccs osztogatása gázabb, mint a hoaxok megosztása. Azon gondolkoztam, amit felettem is írtak, hogy vajon milyen mértékkel mérjük, h mennyire baj.

        • Nem tudom, pontosan mekkora baj, nagyon látványos, és sokkal gyakoribb, mint a hoax. Meg olyan ártatlannak is tűnik. A hoax ténykérdés: igaz vagy nem, ez meg ízléskérdés. De hazug mindkettő. Részletes érvelés fent.

  24. cs.a.o., ezt próbáltam valahogy leírni: soha nem volt kedve hozzá. A kultúra úgy elvan magában, az elefántcsont-toronyban, mi meg el gat-getünk.
    Az ingyenes kultúra alatt mit értesz? Mert nem olcsó dolog, a színház, a mozi, a koncert, a könyv… Színházi közvetítéseket? E-könyveket?
    A kritikus látásmód, mérlegelés, tudatos fogyasztés szerintem nem feltétlen függ össze a műveltséggel. Rettenetes információáradatnak vagyunk kitéve, szűrés nélkül ömlik az arcunkba, függünk is tőlük. Ezek között lavírozni, átlátni a szitán, nehéz dolog, de nem biztos, hogy a műveltséggel függ össze.
    A referencia forrásokkal megint bajban vagyok, kik állították össze, milyen szempontok alapján? Ma, Magyarországon sokak szerint (a szakértők szerint is) a női irodalom az ilyen izé. Van, de csak dísznek.

    • Például Digitális Irodalmi Akadémia, a legnagyobb klasszikusok életművével, színházi felvételek, fotóblogok, Metropolitan élőben, Keith Jarrett zongorázik Beethovent, igen. Tudás, információ, szemgyönyör.

      Aki szűr, mérlegel, aki eldob látványosan csillogókat, és nem éri be a triviálissal, az másban is mérlegel és válogat majd.

      Senki nem állította össze. Nincs olyan kultúrpolitika már. A noname szerzőnek is lehet könyve hetvenötezer forinttól, vagy e-könyv.

      Hordják a helgyet morzsánként, összeállítja magát.

  25. Kedves csak az olvassa, köszönöm ezt a bejegyzést. Sok ismerősöm osztja ezeket nyakra-főre, én meg átpörgetem, néha beleolvasok és néha megrémülök.

    Ugyanakkor réges-régen, első útkereső koromban (volt második, biztosan lesz harmadik, ésatöbbi) én is rongyosra olvastam, ha nem is Coelhót, mert ő akkor még nem volt ennyire ismert, hanem Richard Bachot. Találtam benne igazságokat magamnak, amik akkor jók voltak, azóta elkoptak, meg azért találtam pár maradandót is. Ezért igyekszem úgy tekinteni ezeket a bölcsességeket, mint kezdő lépcsőfokokat — feltéve, hogy gondolatokat ébresztenek.

    Kezdetben legyen gondolat, reflexió és önreflexió. Minden más majd utána 🙂

  26. Ez egy jó bejegyzés lenne…mert igen aktuális problémáról szól,amiről beszélni kell,mindenkinek aki internetet és főleg FB-t használ.Azonban sajnos gyengécskének és összeszedetlennek érzem az érveléseket.Szerintem az okfejtések sem mindíg állják meg a helyüket,talán ezért is tűnik néha egy értelmiségi nő dührohamának és kifakadásának.Szerintem sokkal több konkrétum,sokkal inkább célravezető lenne…Sok helyen felvetődött bennem a kérdés,hogy mennyire szubjektív dolgok is ezek a képek,idézetek…Nem lehet-e esetleg,hogy az ezeket nem értékelő embereket(mint magát a szerzőt is) nevezzük fásult,kiábrándult embernek,akiknek egyfajta “érzelem-elzáródása” van…ugyanúgy,mint az ilyeneket kedvelőket/megosztókat egyszerűen le-“üresfejűzzük”.Szerintem csak nézőpont kérdése…és én mindkettő vagy még több szempontot is magamévá tudok tenni ebben a dologban,de semmiképpen sem idegeskedek ilyen dolgokon.Gondolkodó ember vagyok,tehát…ha zavarnak,akkor módositom az illetővel szembeni beállitásokat vagy tiltom végső esetben,ha pedig nem,akkor végigolvasom őket,esetleg átgondolom és analizálom a kis agyammal,hogy most ez számomra fontos információ vagy sem,érdemes beépíteni az életembe vagy sem…ésigytovább.Ezek az én megoldásaim…és sosem felejtem el a legfontosabbat,hogy az egész internet és főleg a Fész egy nagy játszótér…szórakozásra van,kapcsolattartásra,nem azért,hogy komolyan vegyük.Itt találkozok a pajtásokkal,szülőkkel,játékszerekkel,kutyákkal és kutyaszarral is…Ennyi.

    • Kedves hozzászóló!

      Nem idegeskedem. Szeretek írni, szeretek figyelni. Azt is megírom, ami nem zavar. Viccesen szoktam és árnyaltan. Nem az én problémám ez a jelenség, ez valami félreértés, és megoldási javaslatokat semmiképpen nem kérek, köszönöm.

      Ha olvastál volna bármi mást itt a blogon: nyár van, nyár, egy estém otthon, egy estém máshol, atomfegyver és még mennyi minden, nem neveznéd fásult érzelemelzáródottnak a szerzőt. Az “idejövök — átfutok valamit — levezetem, miben hibázott a szerző” tempója és felszínessége nagyon hasonlít a bírált jelenséghez. Jó olvasást!

      • Tudnál irni egy postot a blogokról és a bloggerekről is?Miért érzem azt,hogy úgy elszaporodtak manapság?És sok köztük az önjelölt(jólehet nem megélhetési…)megmondóember vagy valami “spanyolviasz-feltaláló” fajta,vagy aki “sokkaljobbantudmindent” és “teljesenmásképpcsinálnáhavolnahozzáhatalma” tipus,”kocsmafilozófus.És még sorolhatnám…És ezeknek mindig megmarad az írás és a szavak.Talán ugyanakkora lúzerek,mint akikről beszélnek…Nem célzás…Akinek nem inge…
        Ami vicces,azt szivesen olvasom(Modorosblog,Tékasztorik…).Itt sajnos nem találtam olyat.De ha egy bejegyzés eleve nem bejövős(igyiscsak belebotlottam egy megosztás által),akkor minek is erőlködnék,hogy többet is elolvassak…ugyanígy a sokatméltatott József Attilával is,akit még erőltettek is anno.Mint írtam nem a témaválasztás a gáz,mert az nagyon a helyén van,inkább az érvelés és az okfejtés ami “kétpálcikás”.
        Ha én vagyok az “idejövök — átfutok valamit — levezetem, miben hibázott a szerző” típus(skatulyázzunk kicsit),akkor a szerző bizony egy önfejű,”hibátlanokameglátásaim”,”nemhiszekakritikáképítőhatásában” típus.
        Sok sikert és sok olvasót kívánok.

        • Köszönöm a jókívánságokat, tényleg sokan vannak, szűk két hónap alatt lettek annyian, hogy nem is hinnéd, gyengécske érveim, kocsmafilozófiám és közmondásos humortalanságom ellenére.

          Ha nem tetszik, csakugyan nem érdemes továbbolvasni, legfeljebb az árnyalatlan beszólás előtt mégis.

  27. Azon szoktam mosolyogni, amikor a felszólítás szerint hatalmas nagy lájkot kellene nyomnom. Elképzelem, ahogy ülnek az emberek a gép előtt és óriási karcsapással lájkolják a képet.

  28. Visszajelzés: további kérdések | csak az olvassa

  29. csak az olvassa: apám naponta csípőből odavet olyan mondatokat, hogy visítva hímezném azonnal falvédőre őket az utókornak. Ha lenne egy kis üzleti érzéke és nem röhögne azokon, akik ezt komolyan veszik és mellszobrot faragtatnának neki a Bölcsességek Csarnokában, akkor már a sokadik könyvét kapkodnák saját megfejthetetlenségükbe belecsekeredett, szereptévesztett széplelkek. Erre pl. most azt mondaná: “a lovat felesleges imádkozni tanítani, fiam!” Nálam pl. Coelho és Osho komolyan vétele olyan szűrő, ami még engedi, hogy kellemes emberi érzéseim legyenek a másik iránt, de soha nem érdekelne mélyebben. Tudom onnantól, hogy nem az én világom, nem is idegesítem magam vele, kész. “selyem a selyemhez, szőr a szőrhöz” – mondaná a fater…

  30. Lassan már teljesen üres az üzenőfalam fácsén, mert blokkoltam azokat az embereket, akik ilyen nyákokkal szemetelték tele az egészet. Az a szomorú, hogy el se gondolkodik rajta, hogy talán van-e legalább egy fikarcnyi köze a valósághoz, van-e esély arra, hogy ilyesminek (mint pld. fentebb a rákbeteg anyuka és ölelkezni nem akaró fia) van realitásalapja. Aki az ilyen sztorikat kitalálta, arra ítélném, hogy életük végéig minden nap legalább két óra hosszat ilyen szarokat kelljen olvasniuk. 20 éves világmegváltó wannabe-bölcsészek. Régi középsulimban van egy aranyos idős tanárnő, na ő minden nap vagy húsz ilyet megoszt. (látom azok falán, ahova kiteszi) Nem hiszem el, hogy az ő korában ennyi esze van.

  31. Visszajelzés: meg akarom mondani, mi az értékes | csak az olvassa

  32. Visszajelzés: tolonganak az újságírók | csak az olvassa

  33. Hetente legalább kétszer elküldöm ezt a cikket valakinek vagy belinkelem valahol. Köszi, hogy megírtad, én eddig még csak érintőlegesen foglalkoztam a témával, de ebben minden benne van.

  34. Visszajelzés: amin kiakadok 1. « mosomkezeimet

  35. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  36. Szervusz!
    Örülök, hogy megismerhettem a blogodat.
    Ez a bejegyzés rettentő jólesett nekem, legalább mint éhezőnek egy falat kenyér.
    Sok újat nem tudok mondani az előttem szólók után, csak annyit, hogy teljesen egyetértek veled. Falnak tudok menni az ilyenektől, de leginkább akkor, amikor a megosztott kép alatt néhányan továbbragozzák ezeket a baromi nagy bölcsességeket, és példálóznak is. Egyszerűen az agyam kifolyik tőle.
    Szép napot!
    Kriszti

  37. Marha fontos még azt megemlíteni, hogy itt nem csak ártatlan butaságról van szó. Az ilyen bárgyú posztok legtöbbje az emberek álszentségét célozza meg vagy részben, vagy teljes mértékben. Fontos az embereknek, hogy megveregethessék a saját vállukat, hogy egyrészt milyen mélylelkűek, milyen nemes gondolatok foglalkoztatják őket, másrészt hogy lám más is azt a teljesen aberrált bunkó proli értékrendet képviseli mint ők. Csomó ilyen üres nyáladzás tényleg semmi másra nem jó. Egyik legjobb példa erre talán pont ez az anyaimádat – vagyis amikor szeretetnek titulálják az abuzív önzésben megnyilvánuló görcsös anyai ragaszkodást. “Tán nem tiszteled az anyádat?? Meg számodra lényegtelen a szeretetetetetet?? Látod már mennyire erkölcsös vagyok, te meg mennyire nem??” Az egyik beidézett hozzászólásban látszik is, hogy ezt a játszmát tolja a faszkalap: “azok akiket nem hat meg ez a kis történet,azok érzéketlenek.”

    • ennél csak az durvább, ahogy reagálnak, ha ezt mondjuk megpiszkálod – kulturáltan de határozottan, a várt hurrá-támogatom-osztomezerrel-dejófejvagymegint lózung helyett. aztán potyog a vakolat.

  38. Visszajelzés: mindenki igyon kávét | csak az olvassa

  39. Hát, nem nagyszerű? Kép sincs hozzá…

    Egy este amikor egy anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt: – a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft – a szobám rendberakásáért: 1000 Ft – mert elmentem tejért: 100 Ft – mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft – mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft Összesen: 4800 Ft . Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta: – mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft – az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft – a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft – könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft – mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft – minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft – az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft. Összesen: 0 Ft Amikor befejezte, anyja mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.
    Tedd ki Te is, ha a Világ LEGJOBB ANYUKÁJA a Tiéd!♥

    De a kedvencem az volt, hogy vajon hány lájkot kap az a szó, hogy ANYA.

  40. Visszajelzés: pozitívan gondolkodom | csak az olvassa

  41. Visszajelzés: Barátaim a Facebookon | Eszter's Offtopic

  42. Én nem szoktam magam visszafogni, és felvilágosítom minden Osho idézetet kirakó, legtöbbször nőnemű, ismerősömet arról, kit is osztogatnak meg olyan bőszen. Teszem ezt azért, mert Osho, eredeti guru nevén Bhagwan, egy nőgyűlölő köcsög volt akit jogerősen el is ítéltek szexuális zaklatásért, csak a tanítványai ügyesen rehabilitálták a halála után. Ráadásul filozófusnak (már ha valaki egy kicsit olvasott indiai filozófiát) egy totál nulla, egy copy paste a munkássága. Coelho a másik akitől előszeretettel idézgetnek a facebookon, amikor elkezdett népszerű lenni otthon még becsülettel próbálkoztam, vagy három könyvet el is olvastam, rengeteg ismerős tukmálta úton-útfélen. Hamar kiderült, ha egyet olvasott tőle az ember mindet olvasta. Ráadásul sokan meg vannak győződve róla, hogy spirituális irodalmat olvasnak pedig csak tíz percre nyitnák ki mondjuk Szent Ágostont, rögtön kiderülne, hogy Coelho se nem spirituális, se nem irodalom. Amit a legjobban gyűlölök, amikor a falamra raknak ki minden előzetes értesítés nélkül ilyeneket.

    • Ó, végre valaki, aki nem esett hasra Oshotól. Coelho pedig jó író szerintem, szívesen olvastam tőle, de sose értettem, mért nem vagyok annyira elragadtatva, mint az ma divatos. Azt gondoltam, azért, mert egy műveletlen tuskó vagyok és nincs elég agyam érteni a lényeget. 🙂 Mondjuk, ettől függetlenül az vagyok, de amiket itt most leírtál, azért köszönet!

      • Nincs mit. Coelhoval az a bajom, hogy szerintem, de csak szerintem, a jó író nem hatásvadász. Csak pár példa a kamaszkori olvasmányaimból, Guy de Maupassant, Németh László, Julien Green, szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, mert olyat írtak. Coelhot meg szinte látom, amint izzad, hogy minél hatásosabb legyen a szöveg, meg a sztori és még legyen benne ‘tanítás’ is, amit ki lehet posztolni a facebookra, meg idézni a fodrásznál.

        Amiért még nem szeretem, az az, hogy az írásaival takarózva emberek önbecsapnak, na autentikusan élek, olvasom, osztom, idézem, korunk nagy tanítója etcetera, etcetera. Ugyanezért kapok frászt Müller Pétertől is (Coelho magyar hangja, az I-Chingről szóló könyve nálam biztosítékot vágott ki), mert a tapasztalatom az, és sajnos eddig pont nulla kivétellel találkoztam, hogy akik nagyon istenítették, a saját életükkel egyátalán nem példázták ezt a tanítást. Amivel nincs semmi gond, csak akkor ne képmutassunk, hanem esetleg találjuk már meg a magunk útját. Bár egy másik bejegyzéshez írtam, hogy erre a társadalom 1O-2O%-a hajlandó maximum (a 2O% már nagyon optimista becslés).

        Az ázsiai, meg úgy általában a nem a mi kultúrkörünkből érkező tanításokkal az is nagyon nehéz, hogy bár elsőre nagyon jól hangozhatnak, nem a mi kultúránkra vannak kalibrálva, és a kulturális kontextus hiánya vagy a nyugati közvetítő saját értelmezései, esetleges félreértelmezései további félreértésekhez vezetnek, így amit olvasol, az már általában eleve torzítás, és akkor még bele sem kezdtél abba, hogy ez esetleg hogyan működhetne a saját életemben. A buddhizmust, taoizmust követő ismerősöknél, barátoknál látom azt, hogy azt a chilled out, egoleépítő életet, ami ezekből a tanításokból leszűrhető, nagyon nehéz megélniük, pont a nyugati kultúra másmilyensége miatt, hiába nyitottak, küzdelmes a munkában, a párkapcsolatban. Én elég sokáig próbálkoztam ilyen filozófiákkal, de ma már csak kulturális szinten érdekel.

        Érdemes amúgy az irodalmon keresztül megközelíteni az ázsiai kultúrát, én sem vagyok a műveltség bajnoka, de azért a szüleim tartottak otthon kínai, japán, indiai irodalmat, már ami a hetvenes-nyolcvanas években elérhető volt ugye, innen lettem kíváncsi. Ha érdekel, akkor Hamvas Béla, Weöres Sándor (Út a teljesség felé), Szabó Lőrinc vezetésével indulnék útra, semmi esetre sem Oshoval, vagy Coelhoval. Baktay Ervinnek is jók a könyvei. Na abbahagyom, mert már így is szédületesen hosszú a szakdolgozat utáni olvasni és újraolvasni lista.

        Valami olyasmit akartam mondani, hogy Osho és Coelho kiszolgálják az ízlésedet (ami mint tudjuk, nem biztos, hogy jót tesz neked 🙂 ), de szerintem sem mélységet nem adnak, sem el nem gondolkodtatnak igazán, azért mert egyikük sem alkotott eredetit.

        • Nekem mindig az a mércém, hogy ha beleolvasok a könyvesboltban, akarom-e, és ha elsőre nem, akkor felejtős. Klasszikusok után elég magas a léc, és nekem egyik szerző sem ugrotta meg. Hamvas, Weöres, és nekem még Anthony de Mello után ezek nagyon sekélyesek. Egyetemen elég sok Salingert olvastam, és a szakirodalomból kiderül, mennyire téves a hippi-korszak után is olyan eszményeket követni, amik beépíthetetlenek a nyugati kultúrába. Szó szerint azért, amiket írsz. Maximális bólogatás.

        • Huh! Az igen! Köszönöm. 🙂
          Oshótól csak 1 könyvet olvastam, elég is volt, Coelhót néhányat, nem maradtak meg bennem. Én sosem tudtam volna ezt így megfogalmazni, de nagyon is értelek.
          Az ajánlott írókra rámegyek, azt is köszönöm.

          • Igazán nincs mit. A konzumspiritualizmustól mentsen mindenkit az ég. 🙂

            Amúgy a keresztény kultúrában is vannak igen érdekes tanítások, csak a keresztény misztikusokat annyira nem propagálja az egyház, de érdekeseket írnak, szóval őket is lehetne olvasni, Osho helyett. Willigis Jager atya például Zen mester is egyben és ő a közös pontokra helyezi a hangsúlyt, hasonlóan a Gyöngyi által említett szintén kiváló Anthony de Mellohoz, és az így létrehozott közös értelmezési mező a két vallás között befogadhatóvá teszi a tanítást, filozófiát.
            http://willigisjaeger-foundation.com/benediktushof.html

            Sajnos Jager atyától nem találtam előadást angolul, se magyarul, pedig érdekelne, mit mond, így németesek előnyben. Pár könyve le van fordítva angolra. Nekem a katolikus, németül tudó családtagok közül normalizált párat (előtte nagyon bigottak voltak).

  43. Visszajelzés: ti, akik megosztjátok | csak az olvassa

  44. jól belebokszoltál egy darázsfészekbe… az egész komment-polémiából nekem az jön le, hogy ha már megtalálta valaki az univerzális savat, azzal egyrészt szinte bármi szétkapható több-kevesebb (inkább kevesebb) idő alatt, annak pedig durva következményei lesznek: többé nem élvezhető a Coelho-idézetes naplemente, és gyakran sikít majd fejben a “bullshit detector”. szerintem ez élhető, és bőven megéri – és mi mást is mondanék, hiszen nincs visszaút.
    aki meg nem játszik a szupersavval, annak ez fura, ijesztő, vagy simán támadás az életformája ellen. hiába kívül sokkalsokkal tágasabb, csak vigyázni kell, hogy amikor mégis bemerészkedik az ember az erdőből a tömegbe, nehogy túl rátenyereljen a lakók ezernyi tyúkszemére. na, lassan már én is bölcsmondatokban kommunikálok, biztos a sok Facebook miatt 😛

    • Pedig jókat írsz! Szerintem sok rutin, ízlés, magas minőségű intellektuális tartalom elfogyasztása kell ahhoz, hogy valaki észrevegye, mi a gagyi (addig mindent, ami közhelyes, vagyis biztonságos és szép/okos, értelmes tartalomnak fog látni). Ez az írás nem elég, ez csak megerősíti egy kicsit azt, akinek elege van. És sokat kell valóban szép tárgyakat látni, múzeumba menni, hogy valaki ne lelkesedjen a dekupázs kislámpaernyőért, meg ne lila kastélyt építtessen, a kerítésen gipszoroszlánnal.

  45. Képzeletbeli, nem létező, bölcs anyám azt mondta 23 éves koromban nekem: Lányom, ne bízz olyanban, akinek rossz az ízlése. Mással is gond lesz.

  46. Tudom, regi post. Passziv facebook account tulajdonoskent, azt hiszem egyszer osztottam meg egy idezetet, mert szukseget ereztem. Nem kaptam egy like-ot sem, sem megosztast, . Talan hibas volt a kontextus, vagy talan azert mert nem Coelho-tol ideztem, hmmm. Ez volt:
    “That sounds like a bit of Eastern philosophy – something that sounds profound precisely because it has no meaning.”
    Isaac Asimov

  47. Nekem a kulcsszó ebben a kérdésben a hamisság. Eleve a szöveg olyan sokszor, hogy a hajam égnek áll tőle, mind helyesírás, mind szövegszerkesztés, legfőképpen “mondanivaló” szempontjából. Aztán amikor általános férfi-női dolgokról van szó, és a képen egy topmodell külsejű nő van.

    Egyébként nagyon zavar a körülöttünk lévő hamisság. Hogy pl. emberek érdekből élnek együtt, azzal semmi gond nincs,ők tudják, de ha igaz szerelemként tálalják, az nagyon zavar. Meg amit Éva is ír ( ezt külön köszönöm ), hogy nem kell öblítő. Hogy ha 3 teljesen egyszerű alapanyagból készíthető olyan mosószer, ami tökéletesen mos, környezetbarát, és nevetségesen olcsó, akkor miért tartunk fenn egy egész iparágat, és miért bombázzák az agyunkat naponta 10-20-30 mosószer-hirdetéssel? És ez mindenhol…főként az emberek önhazugságai zavarnak. Ha valaki magának hazudik, felépít maga köré egy hazug világot, az nekem eleve is nagyon fojtogató. De ha ez egy hozzám közel álló valaki, akkor rám is hatással van, mert vagy asszisztálok a látszatainak a fenntartásához, vagy konfrontálódnom kell; és egyiket se akarom, mert az egész az ő dolga, és nem az enyém. Szinte minden hamis körülöttünk, és minden, ami igazi, az nagyon értékes számomra, és úgy hat, mint a friss levegő.

    Ja és még az idézetekről: számomra sem Müller Péter, sem Coelho nem hiteles egy csöppet sem. Sőt, úgy gondolom, hogy ők abból élnek, és abból csináltak karriert maguknak, hogy az emberek, de főként a nők, válaszokat keresnek; de ezek a szerzők úgy adnak LÁTSZATválaszokat, hogy igazából nem mondanak semmit. Ez alibizés. Ugyanolyan alibizés, mint azt gondolni, hogy le lehet fogyni fogyasztótablettáktól. Egyébként már elég régóta úgy gondolom, hogy az egyre inkább eluralkodó ezotéria-mánia is csak egy ugyanolyan menekülés, mint az alkoholizmus vagy a játékgépezés. Egy illúzió, amivel túlélhetőek a mindennapok, de a helyzetet hosszútávon csak egyre nehezebbé teszik, és elodázzák a valódi megoldást.

    • Egyetértek veled, nem is írnék ehhez semmit.
      Viszont nagyon érdekel a mosószer, amit említesz. Csak hasadra csaptál ebben, vagy tudsz is ilyet?

        • Elképedtem, ahogy olvastam, hogy vadidegen akárkinek, aki én volnék, kapásból adnál gélt! Jó ember vagy. 🙂

          Elolvastam a linket, nem boszorkányság megcsinálni, ki is próbálom.

          Még egyszer hálásan köszönöm az ajánlatod, feldobtál vele nagyon. 🙂

          • 🙂 Nem is vagy vadidegen…érted, amiről beszélek, és ezzel messze felülmúlod a környezetemet alkotó emberek döntő többségét:) Jó kotyvasztást, majd meséld el,hogy sikerült! Ja és még annyit, hogy a mosószóda kibontásánál/adagolásánál vigyázz, a felszálló porát nem szabad belélegezni; én egy hajpántot teszek az orrom-szám elé, amikor használom:)

            • Igen, értem, ezt is köszönöm és viszont így érzem. 🙂

              Köszönöm, elmondom majd, mit alkottam.
              A tanácsért külön köszi, jó tudni! 🙂 Legyen vidám a napod!

    • Én ugyanezt gondolom, néha ki is mondom, de jajj, mennyit kapok érte… hogy negatív vagyok, és ezzel “bevonzom”… sokszor szeretném Évát belügyminiszterként látni végre. 🙂 De sok mindenkit letiltottam már a tömegével érkező instant bölcsességek miatt.

  48. De jó, hogy kiemelted, most megint elolvastam. Mióta megkaptam az arcba, hogy én egy fej-ember vagyok, aki elutasítja a szív-embereket (szív-ember példája Ápdétnorbert, ahha), és hogy miért nem tudom elfogadni, hogy ez (vigyázat, súlyosan fájdalmas tartalom): http://afenygyermekei.hu/New_page_33.htm működhet, azóta megint különösen érzékeny vagyok a témára.

    • Jáájj! Ez valóban súlyosan fájdalmas tartalom. Taigetosz pozitív, ahogy manapság mondják.

      Évát belügyminiszternek!!!

        • Az a helyzet, hogy én ezeken nem tudok röhögni, inkább lelövöldözném őket. Van egy sztorim egy ilyen ezotyúkkal, nem kicsi tanulsággal a végén.

            • Dehogynem. Méghozzá örömmel.

              Van egy portál, segítés a lényegen bárkinek, ingyen. Éva tudná, ő ismeri az oldalt. Ott vagyok én is. Meg van egy férfi, akit csomószor kitiltottak, csak idióta, kötözködős poénokat írkált, semmi tevékeny részvétele nem volt semmiben. Legtöbbször azért tiltották ki, mert a feleségéről írdogált genyó dolgokat (szerinte) viccesen. De néha voltak jó poénjai, vannak tagok, akik kedvelik a palit. Köztük én is. Fb-on ismerősök lettünk 2 hónapja, akkor csináltam magamnak profilt, addig nem volt. Nem nagyon beszélgettünk, akkor is általános dolgokról néhány szót, meg maga alatt volt, mert meghalt egy hozzátartozója fiatalon.
              Egyszer csak levelek az egyéb mappában. Érdemes lenne idemásolnom, úgy ütősebb. Lényege, a pasi felesége leordít, hogy mért nem szállok le a férjéről, nem engem szeret, őt tömi még a konyhaasztalon is, lihegve a fülébe, mennyire imádja, stb de ezt olyan suttyó stílben, hogy én a 8 általánosommal nem vagyok ekkora setétlajos. Le voltam döbbenve, a palihoz semmi közöm, sose láttam, alig beszéltünk.
              Kiderült, hogy ez az őrült nő ezoizé, valami viccaboszorkány, meg léleklátó, meg a tévében nyomja és segít, persze, nem ingyen(!). Olyan tapló dumát lenyomott nekem, hogy csak pislogni tudtam, hiába kértem, olvassa el a férjével írt üzenetváltásainkat, azt mondta, elolvasta és leszarta, hogy nincs bennük semmi “olyan”. Ő, a nagy segítő, a jövőbelátó, na persze. Na, azt ki ne felejtsem, hogy a férje is rám ugrott, hogy ne hergeljem az asszonyt,a kis pöcs, aki addig boldog-boldogtalannak nyilvánosan fikázta, hogy milyen pénzéhes, szenyó nő, stb. Végül mindkettő kitiltott, letiltott, örihari.
              Nem is nyújtom tovább, így is jó hosszú lett.
              Zárásképp egy mondat az ezoizégizi oldaláról: Minden gyűlöletet elutasítok, amely bármihez köthető.

              Hánynom kell az ilyen lehúzós, más nyomorát kihasználó, nagyképű HP-ktől.
              Hát, ennyi a történet.

          • Szép történet. 😀 Amúgy a gyógyító képes oldalon is megtaláltam a nő reakcióját arra, hogy sokan tették közröhej tárgyává. Na az is igen tanulságos, ahogy az “én nem haragszom Rájuk, mert Beteg Lelkű Emberek”-től felpaprikázza magát az egyre durvább, gyűlölettel teli mondatokig, mindezt egyetlen, kb. A4-oldalnyi szövegen belül. Félelmetes.

            Sajnos nekem most azért lett forró ez a szkeptikus vs. ezoterikus vita, mert nagyon közeli, nagyon fontos barátaimmal lettek elég komoly csörtéink ezügyben, és komolyan aggódom, hogy rámegy a barátság.

            • 😦 nekem már van olyan barátságom,ami ráment…volt ilyen ezós is, meg olyan is, ami a bántalmazottgyerek-létünkkel volt kapcsolatos, és egyszer csak úgy éreztem, hogy nincs mondanivalónk egymásnak; mert amit mondanék,az neki rossz lenne, én meg nem bírom a mismásolást tovább hallgatni…nagyon szomorú ez:(

            • És léptél mégis, mert nem bírta az értékítéleted vagy az igazságérzeted. Pedig gondolom, nem volt egyszerű döntés neked sem. Igazából azt tudom kvázi-megoldásként elképzelni, ha egyszerűen kiiktatjuk a beszélgetéseinkből a témát. Demilitarizált, semleges zóna, oda nem megyünk. Van annyi más, amiről lehet. Csak hát közben azt is látom, hogy ez mindkét félnek, nekem is nagyon hit-alapú dolog, és mindkét fél fontosnak is érzi kommunikálni a saját értékeit, bennem meg még egy jó adag tettvágy és harciasság is munkál az itt is sokat emlegetett írástudók felelőssége miatt. Nehéz, na 😦

  49. Tényleg szép történet…én is mesélhetnék, csak nem szeretném,hogy a szereplők esetleg magukra ismerjenek. Szerintem elég sok álszent ember van, meg egy csomó olyan, aki valamilyen ideológiai maszlagba burkolja a saját lelki sérüléseit, csak hogy ne kelljen velük szembesülnie.

    Eszembe jut egy sztori, ezt egy könyvben olvastam zsenge ifjan, kb. 20 évesen; asszem párok szexuális problémáiról szólt, de olyan igazi 90-es évekbeli stílusban, egy ilyen riportkötet volt. Volt benne egy történet, egy 30-as, fővárosi nő vm. nyaraláson összeismerkedett egy 19 éves sráccal; és teljesen elbűvölte, hogy a srác nem ugrott azonnal rá. Sokat beszélgettek komoly lelki dolgokról, hogy a srácnak mennyire fontos a “tisztaság”, meg hogy a szex mindent csak elront. Amikor viszont már két hét után sem történt semmi, a nő elkezdte furcsállni a dolgot; és sok-sok faggatózás után kiderült,hogy a srácnak valami fejlődési rendellenessége van, és ha feláll a farka, az iszonyúan fáj neki…

  50. Lolához szeretnék kapcsolódni; de oda már nem fér, így most úgy tűnhet,mintha magamnak válaszolnék…mondjuk úgyis szokásom:)

    Szóval igen, egy darabig próbálkoztam, de aztán rájöttem valamire. Ez egy szintig valóban hit kérdése, és természetesen a másik ember hitét tiszteletben tartjuk, és nem kötünk bele. Ugyanakkor egy szint után – és jellemzően miután ezt átlépte az illető, már nincs olyan téma, amiről ne erre asszociálna – szinte szenvedélybetegséggé válik. Igen, van az a szint, hogy borozgatsz este ; vagy egy évben kétszer elmész a kaszinóba. Egy ilyen emberrel lehet normális kapcsolatot fenntartani. De valakivel, aki már konkrétan alkoholista, vagy a gyerekei kajapénzét dobálja a gépekbe, és az egész élete erről szól ( mert a valódi élete elől menekül ebbe a “tevékenységbe ” azzal már lehetetlenség:S

    • Annyira megtaláltam, hogy el is küldtem ennyivel a kommentet 😀
      Naszóval: sajnos én is ezt látom, amit te, hogy ez egyre inkább befonja a mindennapokat. Mondjuk azt azért ugyanígy el kell mondani, hogy ez én oldalamról ez ugyanúgy igaz, azaz én is egyre fontosabbnak élem meg a saját világképem artikulálását, és így érthető, hogy szerintük én ugyanolyan szektás vagyok, mint szerintem ők. Nincs megoldás tényleg.

      • Sziasztok, nos, szerintem nem érthető… a szektás soha nem fog mást végighallgatni, odafigyelni, nyitni. Mi meg fogunk. Ez a fő különbség. Ez a baj a “ha nem hatódsz meg, érzéketlen vagy” típusú gondolkodással. Képtelen belátni, hogy vannak, akik máshogy gondolkodnak, mint ő. Te meg belátod (gondolom). Nekem ezt jelenti a tolerancia. Nem azt, hogy nyakra-főre mindenkinek igazat adok, hanem, hogy mindent megnézek, meghallgatok, és válogatok. Szerintem Éva is valami ilyesmiről ír.

        • Egyetértek veled, a saját nézőpontomból nyilván én is így látom. Csak azt mondom, hogy ha az ő nézőpontjukat sajátítom el (ami már eleve empátia, amit ők nem gyakorolnak), akkor látom azt is, ahogy ők látnak engem és a látásmódom “hibáit”. Onnan, ahonnan ők nézik, sehogy sem jó, amit gondolok, és még bántja is őket, hogy így látom a dolgokat, az ő megtagadásuknak, személyük elleni támadásnak veszik. Ez az, ami engem leginkább megijeszt.

  51. Olvasgattam itt a hozzászólásokat,mert bejelöltem anno,hogy követem a bejegyzést.Az írás kapcsán nem változott a véleményem,de voltak érdekes kommentek.A jelenség maga eléggé összefügg a közösségi oldalakkal,főleg a FB-al.Kicsit érthetetlen számomra ez a sok szócséplés a témában és hogy ez ennyi indulatot és belső/külső konfliktust okoz egyeseknek.Mondjuk én a többséggel ellentétben ffi vagyok és alapból más a hozzáállásom az ezo dolgokhoz,mint a gyengébbik nem képviselőinek.Nem akarok álszent sem lenni azonban,mert fiatal koromban elég sok hasonló irodalmat olvastam,érdekelt minden ami kicsit elrugaszkodott,nem hétköznapi és amit körülleng a titokzatosság.Sokmindent ki is próbáltam,ami érdekelt…meditáció,agykontroll,vallások,filozófiák,mágia,okkult dolgok,varázsinga,varázsvessző,hipnózis,csodaszerek…Nem sajnálom egyiket sem,mert egyik sem vált káromra,sőt némelyiket működőképesnek és hasznosnak is találtam magamra vagy másokra nézve.Voltak olyan könyvek,amiket mai napig nagyra tartok és rengeteg nagyszerű idézetet találtam bennük,amiket még mindíg szívesen olvasgatok és igaznak tarok saját életemre.Volt és néha van olyan is,hogy találkozok képpel vagy kép nélkül egy-egy jólsikerült darabbal a Facebookon,mert időnként megosztja egyik másik ismerősöm és előfordul hetente vagy havonta egyszer,hogy én is megosztom,ha úgy gondolom.Ezek egyéni döntések és csupán arra adnák választ,amit az idővonaladon is kérdésként felvetődik legelőször,vagyis,hogy “mi jár a fejedben?”Nem viszem azonban túlzásba őket.Sajnos nekem is voltak olyan ismerősök,akik szinte csak ezekből álltak ki…csak ilyen érzelgős szarokat,könnyzacskónyomogatós történeteket,cukiságokat,kisállatos képeket,szerelmes idézeteket posztoltak.Na az már tényleg kóros.Az ilyeneket egyszerűen megoldom,mert bejelölöm,hogy nem akarom követni az ilyen-olyan dolgait.Nem kell még törölnöm vagy tiltanom sem,egyszerűen nem látom amiket ír,linkel,megoszt ha tényleg idegesít…Még saját anyámmal is így kellett tennem.Gondolom van olyan ember is aki velem ugyanígy tett,mert valamely megnyilvánulásaim nem nyerték el a tetszését…ugyanis inkább szivesen foglalkozom és posztolok vicces,humoros dolgokat,poénokat….Vagy mondjuk sörrel kapcsolatosan…vagy meztelen csajokat vagy gitározással kapcsolatban képeket esetleg motorokról…Valakit más dolgok érdekelnek,nem vagyunk egyformák.Lírjak,most valakit teljesen azért,mert ilyen a lelki beállítottsága vagy a virtuális énje ilyen?Vannak megoldások ezekre,de szerintem soksok tolerancia is szükséges.Mi magunk is nehéz esetek vagyunk sokszor.

  52. Nagyon tetszett a cikked és maximálisan egyetértek a leírtakkal. Én is szoktam megosztani ezt-azt fészbúkon, de csak olyasmit, ami se nem giccses, se nem bántó, se nem ilyen ömlengős kamubigyó. Viszont az is igaz, hogy a mai fiatalok ízlésvilága kiferdült. Ezen sajnos nem lehet segíteni, ha otthon a szülők nem tesznek semmit. Kicsi kortól kezdve kell a gyerekeket nevelni, és nem akkor, amikor már 12-14-16 évesek lesznek. Én pl. 25 éves voltam, mikor Japánba utaztam, és érdekes, nem éreztem cikinek, amikor anyukámék megöleltek a repülőtéren, mert elmegyek. Akkor sem volt ciki, amikor hazajöttem. Miért lett volna? Ők a szüleim, és nem attól leszek felnőtt, hogy nem ölelem meg őket egy tömeg előtt.

    Sajnos, a világ egyre jobban elkorcsosul, ez van. A szülők nem nevelik a gyerekeket, mert “nem érnek rá”, helyette neveli a gyereket a tévé, az internet, a haveri társaság, meg a bulik. Bár azért megkérdezném az ilyen szülőket, minek vállaltak gyereket, ha nem akarják, vagy nem tudják nevelni? Aztán csodálkoznak, ha a gyerek olyan lesz, amilyen, egész nap a fészbúkon lóg, nem beszél velük, titkolózik, stb. Engem testvéreimmel együtt szüleink még neveltek, még volt esti mese, vannak még most is beszélgetések, és mindenhová mindig elmehettünk/elmehetünk. Húgom most 19 éves, jövőre érettségizik (öt éves gimibe jár), és még mindig mindent megbeszél anyuékkal. A 21 éves öcsém is, és én is, holott már felnőtt vagyok. Az a baj, hogy az emberek egyre jobban elidegenednek egymástól, egyre magányosabbak, és már csak a netes “barátok” maradnak. Csak a net marad, a fészbúk, iwiw, twitter, stb.

  53. Annyira, de annyira nagy szükség volt már arra, hogy ezt végre valaki kimondja. És így mondja ki. Csak az a baj, hogy akik ezt tették ki fészbúkra, azokat nem lájkolták. Milyen különös… Én igenis szeretem az igényes irodalmat és talán túlságosan is fel tudnak húzni ezek az idézetek, amikbe napjában ötezerszer belefutok. Én mondjuk túl szubjektív vagyok, tehát nekem nem kellene erről soha írnom, mert általában elvetem a sulykot. De ne vessem el, amikor konkrétan ma tévedtem egy csaj oldalára, aki még egyszer elmegy szoliba és rákos lesz, tele van tetoválva mindenféle fossal, pucsítgat meg pózolgat a képein, és a “verseit” (= sose add fel a reményt, ha fáj is a szíved, blabla) többszázan tetszikelik, és írják a kommentekbe, hogy nagyon igaz!!!!444

    Na, hogy ezekkel mi a baj? Hogy írónak tekintik magukat és csak azért alkotnak, hogy lájkolja valaki. Úgy tekintenek ezekre a közhelyekből összeeszkábált, épphogy rímelő (me hát rímelni kell!) betűtömkelegre, mintha ez egy igényes szellemi termék volna, lelki táplálék a hozzá hasonlóan sekélyes lelkivilágú olvasóinak. (Mondom ezt úgy, hogy nekem is sok kedvelt ismerősöm, rokonom osztogatja ezeket, és én nem értem, miért nem olvasnak inkább valami normális könyvet, bármit, csak ne ezt.)
    De én mikor ezeket olvasom, szabályszerűen nem tudom felfogni, annyira semmilyen. Több ezerszer, sőt, talán több százezerszer leírják UGYANAZT, már-már csak a szavak sorrendje más, és benyelik, baszki, benyelik! Mert egy Kosztolányit, egy Szabó Lőrincet fel sem fognának. Középiskolában ezek firkálták össze az irodalomkönyvet, mert a sok hülye értelmetlen izéját kellett elemezgetni, mikor mások megmondják a tutit, hogy ne add fel, ha fáj a szíved, mert mindig lesz, aki szeret téged!!!444

    Nem is folytatom, így is olyan hosszú lett, hogy szerintem el sem olvassák, de tényleg köszönöm, hogy megírtad, mert szükség volt rá.

  54. Visszajelzés: Apró düh | Eszter's Offtopic

  55. Visszajelzés: kétszáz forintért túrtam | csak az olvassa

  56. Találtam neked még kettőt ehhez a témához. Gyönyörűek.
    gyönyörűség 1.:
    ” A házasságuk első napján az újdonsült feleség és a férj megbeszélték, hogy senkinek nem nyitnak ajtót.
    Hamarosan azonban csengettek, megérkeztek a férj szülei látogatóba.
    A férj és a feleség egymásra néztek, a férj ki akarta nyitni az ajtót, de mivel megállapodtak, nem tette meg, így a szülei elmentek.
    Kicsit később, ugyanezen a napon a feleség szülei jöttek, a feleség és a férj egymásra néztek, és bár volt köztük egy megállapodás, a feleség könnyes szemmel suttogta: “Nem tudom ezt tenni a szüleimmel” – és kinyitotta az ajtót. A férj nem szólt semmit.
    Teltek az évek és született négy fiuk, ötödiknek pedig egy kislányuk.
    Az apa egy nagy partit rendezett az újszülött kislány érkezésének örömére.
    A feleség megkérdezte tőle, miért volt ez a nagy ünneplés ennek a babának, mikor az első négyet nem ünnepelték meg?
    A férj egyszerűen válaszolt: “Mert Ő az, aki mindig ki fogja nekem nyitni az ajtót.”
    Ne feledd: a lányok mindig nagyon különlegesek!:)”
    Már 20 000 ezer megosztásnál tart…. Odairtam lesújtó véleményemet a kommentek közé, és megvádoltak, hogy nem értem a történetet. Pedig papirom van róla, hogy értem az irodalmat. Úgyhogy részletesen kielemeztem, hogy a bugyutaságán kivül mi a baj ezzel a törénettel. Kaptam pár lájkot. Azért van remény, hogy néhányan még gondolkodnak.

    gyönyörűség 2. Ez kicsit hosszabb (időrablás). Nem mellesleg a cime: Elolvasni kötelező: Mikor késő rádöbbeni
    “Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
    Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
    Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
    Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
    Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
    Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
    Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
    Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és
    azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
    Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
    Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
    Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
    Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
    Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik
    fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.”
    Ehhez is irtam. Csak ketten értékelték.

      • Az elsőhöz elég sokat, mert miután megvádoltak, hogy nem értem, részletesen, hülyeállóan kielemeztem az egész zavaros képet. Összefoglalva, első körben teljesen kiverte nálam a biztositékot a kezdő kép. Mi az, hogy nem nyitnak ajtót? Meddig? És milyen gyerekes viselkedés az, hogy bent lapitunk, miközben valaki csenget. És akkor a “konklúzió”, hogy bezzeg a nő akkor is kinyitja, és a lányok különlegesek. Ránk akar erőltetni egy sztereotipiát, hogy a lányok jobban kötődnek, többet törődnek a szüleikkel. Ez szerintem egyáltalán nem igaz, igazságtalan a férfiakkal szemben. Itt nem kell elmagyaráznom, hogy mi a baj általában a sztereotipiákkal, de ha most kivételesen lenyeljük azt a békát, hogy a nők emocionálisabbak, akkor ezt erősitjük, hogy a nő csak gondoskodjon, a férfinek meg megsimogatjuk a fejét, hogy te maradhatsz bunkó. Ráadásul a szülő-gyerek kapcsolatra ez végképp nem igaz, a férfiak is érzelmileg kötődnek a szüleikhez, és hogy hogyan, nem nemfüggő, hanem hogy mennyit és hogyan foglalkoztak velünk, és milyen emberré váltunk. Már önmagában a tartalom hamis. És akkor ott vannak a részletek. A nő itt úgy van beállitva, hogy ő cselekedett helyesen. Először is megszegte az igéretét, és ugyanúgy lapit, amikor az anyósa és az apósa áll az ajtóban. Ez helyes? Én beengedném az anyósom, sőt a szomszédot, legfeljebb megmondom neki, hogy bocs, de most nem alkalmas. Erre az ismerősöm, aki ezt megosztotta, kedvesen, smilekkal kioktatot, hogy ez szimbólum, és nem kell azon fennakadni, hogy nem életszerű. Én is kedvesen, smileval válaszoltam. Nem akarok nagyképű lenni, de tudom, hogy mi a szimbólum, és eddig sikerült egészen bonyolult irodalmi műveket megértenem, nem hinném, hogy éppen ez az iromány fogna ki rajtam, de ez egy megerőszakolt és elcseszett szimbólum, ami azért is béna, mert a manipuláció és a hatásvadászat eszköze éppen az, hogy egy hétköznapi, életszerű szituációnak akarja ezt a történetet beállitani, egy teljesen képtelen képpel. És akkor mit akar kifejezni a szimbólum, az ajtó kinyitása vagy nem nyitása? Hogy a nők jobban kötődnek a szüleikhez? Az, hogy a férj nem nyitja ki az ajtót, az egyenesen bunkóság. Akkor azt jelenti a szimbólum, hogy a férfiak bunkók még a szüleikkel is???? És tulajdonképpen a nő is, mert ezt hagyja? Mi van? És a kép többi része. Miután a férj ezt képes volt megtenni a szüleivel, a fiairól eleve letesz, hogy ők is olyanok lesznek mint ő, a lányától meg elvárja, hogy na majd ő, különbséget tesz a gyerekei között pusztán a nemük alapján, csodás. Erre egyes értő olvasók hallelujáztak, hogy igen a nők, és hogy az apa-lánya kapcsolat mennyire különleges. Böööö. Kb ennyi volt a lényeg. Még azt is irtam, hogy bárgyú a történet, ezeréves a téma (mármint hogy törődjünk a szüleinkkel, miután felnőttünk, gondolom valami ilyesmit akart irni a szerző, csak nem jött össze), nem mond semmi újat vagy különlegeset, sőt hamisat állit, és mindezt gyenge stilusban. Még arra is felhivtam a figyelmet, hogy az ilyen jellegű történetek nem véletlenül olyan témát lovagolnak meg, amivel majd sokan együtt tudnak érezni. De mi a cél? Vajon a lelkes lájkolók közül hányan fognak valóban ezután jobban odafigyelni? A cél egészen más. A történet megosztásával az oldalon szereplő reklámok vagy maga az oldal sok helyre eljut.

        A másikra meg ezt irtam: Elolvastam, mert jó kislány vagyok, és oda van irva, hogy elolvasni kötelező. De valami nem stimmel ezzel a történettel. Az o.k. hogy figyeljünk egymásra, és hogy tegyünk meg mindent a kapcsolatunkért (ha van értelme, és nem mindenáron), de az, hogy a nő meghal, az “finom” zsarolás – ha elhagysz, jól meghalok, és akkor gyötörhet az önvád, sőt ennél tovább megy, mert éppen akkor hal meg, amikor a férj újra őt akarja, ergo, ha elhagysz, én már nem leszek itt, ha vissza akarsz jönni, és akkor majd sirhatsz utánam, mint ahogy én sirok most utánad. De nem ez a legnagyobb gáz, hanem hogy miután a férj annyira rendes, hogy újra elkezd a feleségével foglalkozni, nem veszi észre, hogy haldoklik???? Továbbra sem figyel rá egyáltalán. Ne már! Kicsit gondolkozzunk már, mielőtt bedőlünk a melankolikus és drámai hangnak. JA, és még ez is: ” Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.” Nőjünk már ki ezekből. Az is teljesen valószerűtlen, hogy a nagy egymásrataláláshoz elég valakit ölben hordozni. Nem beszélgetnek???!!!!

        Most újra ránéztem ezekre a történetekre, és mindkettő lekerült az eredeti oldalról, nem sokkla azután hozzászóltam….

        • Az eredetiben biztos kínai kaját rendeltek, mert a feleség nem főzött, mert már nagyon beteg volt, apu meg a fontos munkájában van estig, evidens, hogy nem főz. Meg ott van Jane is.

          • Ahá. Akkor ez az észak-amerikai kultúrában az elhanyagolt háztartás jelképe lehet? Vagy szimplán hétköznapi dolog?
            Annyira röhögök, első olvasatra félrevitt az evőpálcika, és távol-keleti példabeszéd fordításnak vettem az egészet, majd két sorral később bezavart Jane.
            Így jár az, aki értő olvasással próbál értelmezni egy facebook giccset.

            • Szegény Jane is mennyire közhelyesen fölényes a történetben. Gúnyolódik a feleségen és kineveti. Egyébként is mindent hangosan csinál. Nemcsak hangosan nevet de hangosan pofozkodik(!). Szerencsére jól pofára esik a végére, lehet örömködni, hogy így jár minden kis …szerető, aki ellopja más tulajd…férjét.

  57. Egy újabb gyöngyszem:

    “ÉRDEMES ELOLVASNI!

    Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik. Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonában kell menjen, ahogyan évek óta teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatja magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: „És ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: „Az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő.”Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a sietős léptekkel távolodó öreget…
    Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam:Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt ami volt, ami van, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, ami van… Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.

    Oszd meg..”

    • Két furcsaság:
      1. a “lenyeltem a könnyeimet” után levont tanulság nem következik az addigiakból.
      2. miért él az asszony idősek otthonában, ha nyugdíjas férje otthon tudnak gondoskodni róla?

      • Nagyon rosszul vagyok ezektől a tanmeséktől.
        Ez is nagyon nyálas, és giccses, és ócska, viszont nekem ettől függetlenül szívszorító, a nagyszüleim éltek így. Súlyos Alzheimer kóros beteget nem tud ellátni a nyugdíjas társa, de még a gyerekei is nehezen, ez 24 órás feladat, rámegy az egész család. Mi is későn léptünk, mire szakszerű ellátást kapott a nagymamám, már kikészült mindenki.
        A nagypapám ugyanígy látogatta, udvarolt neki, mint a fenti giccsben, amíg meg nem betegedett. Akkor beköltözött ő is a nagymamám mellé. Tavasszal halt meg, nem ment kórházba mert az ő E-je mellett akart lenni lenni a végén, még úgy is, hogy a mama már nem fogott fel semmit.

        Nem akartam melodramatikus lenni, csak annyira egybecsengett ez a béna írás az én emlékeimmel.

    • Én gondolkodtam. Miért baj, ha ez igaz? Van ilyen, az én családomban is. Nagymamám 6 évig gondozta nagytatámat, aki agyilag folyamatosan rosszabb és rosszabb állapotba került. Széklet és vizelet inkontinenciája volt, nem ismert fel minket, de dohányzott, mint egy török. A szomszédok biztatták mamámat, hogy vigye öregotthonba, minek kínlódik otthon? Nagymamám azt mondta, hogy egészségesen kellett, hát betegen is hozzá tartozik. Nekem ez példaértékű volt, annak ellenére, hogy az alkesz férjemet nem tudtam ilyen hősiesen megtűrni magam mellett.
      A fenti történetben engem inkább az zavar, amikor valaki meghatottan meséli, legtöbbször olyan kontextusba helyezve az egészet, mintha ez lenne a “jó”, és minden más, ami nem ilyen, az csak hibás és gonosz lehet. A céllal van baj, amikor befolyásolni akarnak vele, döntésre bírni, irányítani, manipulálni.
      Én tisztelem az ilyen embereket, akik hisznek ebben, hogy ez jó, hogy örömet akarnak szerezni, hogy nem engedik el a beteg hozzátartozójukat, amikor az már nem hasznos a társadalom számára. Semmiképpen nem szeretnék egyikük helyébe sem kerülni.

    • Táncolni az esőben!!! Beszarok. Az ilyen hevenyészve fordított darabok nyelvileg hazudnak nagyot, az első mondatban el lehet borulni. Maga a műfaj is amerikai, tök idegen tőlünk, magyaroktól: általában egy történet, valaki más, és a végén a tanulság…

      • Igen, ez olyan Readers’ Digest-es. Utoljára 12 éves koromban olvastam, de nem is sokáig, van olyan viszont, aki évtizedekig hígítja ilyenekkel az agyát, de jobb ember nem lesz tőle, csak egyre több giccsfigura a polcán.

  58. Visszajelzés: metablog 2.: számok, identitás, olvasók | csak az olvassa — én szóltam

  59. Mai fészes gyöngyszem: “A szeretkezés a legjobb energiafeltöltés! Figyelj a párodra, csábítsd el újra és újra! Ha emellett törődsz vele, gondoskodsz róla, elfogadod és szereted; gond nem lehet! Az élet legfontosabb tartó oszlopa a párkapcsolat! Figyelj rá! Óvd, védelmezd, tegyél meg érte mindent! Ha még nem találtál rá a társadra, gondold végig, hogy hány lehetőség mellett elmentél már, s vajon, miért is? Fel ne add! Negatívan ne beszélj! Lemondó ne legyél! Szeretettel várd!”

    • Van egy tényleg kedves ismerősöm, most épp válságban van a párkapcsolata, vagyis, szakított vele a pasija hosszas huzi-voni után, ennek hatására elömleszti a fészes falát ilyen gyöngyszemekkel: “Ne döntsd el, hogy mit szeretsz és mit nem. Ne találd ki, hogy mi tesz boldoggá, és mi nem. Hagyd az életnek, hogy megmutassa, hogy több út van. Hogy vannak utak, amiket ha kipróbálsz, bizony boldogságot fognak okozni, feltöltenek, és nem lesz kérdés, hogy újra meg újra meg akarod őket ismételni. De ne zárd el magad soha a tapasztalás elől. Hagyd a sztereotípiákat, tépd le őket magadról és hagyd a hátad mögött, hiszen nincs rájuk szükséged. Sem neked, sem nekem. Hátráltatnak, és miattuk maradsz ki az igazi élményekből. Merj. Kerülj ki a komfort zónádból, hiszen csak így ismerheted meg az igazi énedet. Azt, aki valójában vagy, és nem azt, akit magadnak hiszel – ugyanis a kettő néha egész távol áll egymástól.”

      Minnyá bakot ugrok.

  60. Én is találtam egy neten terjedő gyöngyszemet.Igaz ez nem kép,hanem egy video és már régebben eljutott hozzám,de valamiért most kapták fel csak igazán.Vélemény?

  61. Mai fészes “oszd meg”, kivételesen nevettem:

    “Drágám, most, hogy összeházasodtunk és
    együtt fogunk élni, elmondanám
    miheztartás végett, hogy mik a szokásos
    programjaim
    Hétfőn este, munka után a kollégákkal
    szoktunk kicsit tekézni.
    Kedden este teremfoci van, szerdán a
    focicsapattal közösen meccset nézünk.
    Csütörtökön kártyaparti a barátaimnál,
    pénteken biliárd a haverokkal.
    Szombat este egy baráti sörözés a
    fiúkkal, megbeszéljük a hét eseményeit,
    lazítunk.
    Vasárnap többnyire becsúszik egy mozi.
    Hát kb. ennyi. Ez megfelel neked, Drágám?
    – Persze, Édes. Én is elmondom neked,
    hogy én hogy osztom be az estéimet, ezt
    sokkal egyszerűbb megjegyezni, mint a
    tiédet
    Én minden este 9-kor kefélek, aki itt
    van, itt van, aki nincs, az nincs.”

    • És a másik:

      Mit gondoltok a történetről?

      Egy idős férfi Miamiból felhívta a fiát New Yorkban: „Figyelj, édesanyád és én elválunk. Elég volt negyvenöt évnyi szenvedésből.”
      „Apa, miről beszélsz?!” – kiabált a fia.
      „Nem bírjuk tovább egymás látványát”- válaszolta – „Torkig vagyok az arcával, torkig vagyok, hogy erről kell beszélnem, úgyhogy hívd fel a húgodat Chicagoban, és mondd el neki” –azzal letette.
      A fiú aggódott, felhívta a testvérét.
      A lány azt mondta: „Egy frászt válnak el!” és rögtön felhívta az apját: „Nem váltok el! Nem csináltok semmit, mindketten hazarepülünk holnap, hogy megbeszéljük ezt! Addig ne hívj ügyvédet, ne tölts ki semmilyen papírt, ÉRTESZ ENGEM?!” és letette.
      Az idős férfi odafordult a feleségéhez és így szólt: „Oké, jönnek Karácsonyra és maguknak fizetik a repülőjegyet.”

  62. Ezek a demotiváló idézetek, sztorik a megoldások hamis illúzióját adják érzelmi zsarolással. A Költőcske Mihályok mai utódai ezeknek a szerzői, ugyanaz a közeg, mely a népszínműveket, operetteket és a magyarnótákat elköveti. Ezek giccses, hazug, a valódi értelmes cselekvést gátolják a célközönségnél, ezek mind legalja műfajok: giccses, hatásvadász, a magát nagyságnak mutató kisszerűség infantilis korlátoltsága, a torz lélek önigazolása, a léthazugságok bagatellizálása. Ezek helyett ajánlanám a valóságot ábrázoló, valódi cselekvésre indító művészek munkásságát, mint a progresszív rock, az újhullám, a tartalmasabb dzsessz művelői, az olyan írók, költők alkotásait, mint például Henrik Ibsené vagy Ady Endréé.

  63. Na, ezt most díjazni fogjátok! Mai fészes “tuti”:
    “Hirtelen nem jut eszembe nehezebb és kilátástalanabb dolog az életben annál, mint meggyőzni egy nőt arról, hogy nincs szüksége segítségre, sem támaszra, ne tegyék mástól függővé az életüket, a gondolataikat, cselekedeteiket, de első sorban az életmód váltó programjukat ne. Soha ne másoknak akarjanak megfelelni, vagy ami még rosszabb mások miatt belekezdeni bármibe is, mert ha nem magad miatt csinálod és főleg nem magadért, nem fogod tudni végig csinálni. Nehéz vállalkozás ez, mert egy nő igazán csak egy férfi mellett tud igazán boldog lenni és teljes értékű életet élni még akkor is, ha a feminista világszervezet leszbikus elnöknőjéről beszélünk. Egy nő támasz nélkül olyan, mint egy anya gyerek nélkül. Ha három szóval akarnám jellemezni a nőket, akkor az a kétely, bizonytalanság és komplexusok lennének. Ez a három szó, ami minden nőre igaz társadalmi rangtól, és neveltetéstől teljesen függetlenül. Persze ezek a jelzők ugyan úgy igazak a férfiak társadalmára is, csak hát a mértékegységekben van azért némi eltérés.”

    Ha egy jó barátnőm, akit épp randán elhagyott a faszija, ilyet kitesz, nekem meg viszket az ujjam, hogy írjak hozzá, az szerintetek kerülendő? Tök tanácstalan vagyok.

    • “egy nő igazán csak egy férfi mellett tud igazán boldog lenni és teljes értékű életet élni még akkor is, ha a feminista világszervezet leszbikus elnöknőjéről beszélünk.”
      Én ezzel a mondattal kezdeném, hogy ezt mire alapozza. Mert ha az első néhány mondatban leírtakat már belátta, belegondolhat abba is, hogy ez a férfira van szüksége is lehet egy büdös nagy mítosz. Ha zevolúciós példát akar, ott az elefántok társadalma, ahol a tehenek tök jól elélnek a bikák nélkül – és lehet hozzá posztolni cuki elefántos képeket, az mindig nyerő 😀

    • Ki a fasz (bocs) írta ezt?????
      Amúgy nem érdemes hozzá írni szerintem, ölég gáz, hogy ilyet kitesz…
      Inkább hívd el kávézni, vagy bármi, egy jót beszélgetni, nehogy a következő pasi karjaiba omoljon bánatában, mert hát ugye férfi nélkül a nő………… 🙂

      • Nem tom, ki írta, de jól jellemezted. 🙂
        Messze van a csaj, nem tudunk találkozni. 😦 Telefon megy naponta órákig, nagyon kész van szegény, össze van zavarodva teljesen.

        Hát igen, férfi nélkül még a leszbikus feministaelnök is nulla, kétely, bizonytalanság és komplexusok tárháza. Brojáááááf!

      • Amúgy most én is tökre kivagyok, mert azt látom, hogy hiába osztok meg értelmes dolgokat, mint pl. innen is posztokat, a kutya se olvassa el az ismerőseim közül. Nem értem én eztet.

  64. Ma lőttem. Rendkívül életszerű, mint mindig.

    “Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”

    „Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a tanár.
    „A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá.

    A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.

    Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
    Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

    „Ez a szerelem!” –mondta rögvest tanárnő.

    „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”

    „Akkor mi a házasság tanárnő?” –kérdezte a tanuló.

    „Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte.

    „A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá.

    A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

    „Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a tanárnő.
    „Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá.

    „Ez a házasság!”

  65. Visszajelzés: milyen fejem volt, atyaég | csak az olvassa — én szóltam

  66. Visszajelzés: mi történt a blogon | csak az olvassa — én szóltam

        • Nem feled volt guny, de amugy reszben az (az ilyen jellegu bolcsessegoszto biznisz iranyaba) masreszt pedig meggyozodes, amennyibben ez a megfelelo kifejezes erre ( a ketott ez esetben nem is tudnam elesen elvalasztani egymastol). Inkabb ugy mondanam szeretem ha valaki hasznalja a sajat fejet ahelyett, hogy keszenkapott “bolcsessegeket” gyakrabban lapos kozhelyeket emeszt az elmejeben. Azt hittem, hogy te is “gunybol” de legalabbis kritikai erzektol hajtva linkelted be, de most elbizonytalanodtam… de tenyleg nem teged akartalak birizgalni, csak ez a velemyem ezekrol a bolcsletekrol.

          • Felmerült bennem, hogy szerinted ezek a táblák valóban építőek és engem illettél ilyen szarkasztikus módon kritikával, amiért én nem bírom ezeket.
            Úgy hívom az ilyen táblákat, hogy “butatáblák”, egyrészt mert már eleve érzek abban lekezelést: rövid, ütős jelmondatok olyanoknak, akik nem képesek egy mondatnál hosszabb szöveget felfogni.

            Mondjuk CEEP CALM AND BE HAPPY! – egyszerűen felfogni nem vagyok képes, hogy tudja valaki ennyitől jobban érezni magát.

            Másfelől nagyon sokszor – mint az idézetek – tűnnek féligazságnak számomra, mert elsőre tök jól hangzanak, de belegondolva már annyira nem, mint mondjuk amibe legutóbb futottam: THERE IS SUNCHINE IN MY SOUL TODAY. Szépen hangzó, de nekem iszonyúan sekélyesnek és üresnek tűnik butatáblára írva, facebookon megosztva.

  67. Nemrégiben ezt osztottam/írtam meg a facén, de valahogy nem lájkolják és nem is osztják, azt nem értem, hogy mit nem értenek rajta:

    1, Én a közvetlen környezetemben sajnálok egy pár embert, de magamért a szívem szakad meg -ezért ne légy önfeláldozó ! – Arra ott van Jézus.
    2, …A SZÜRKE 50 ÁRNYALATA… Hortobágy, Pentezug (szürkemarha a csatolt fotókon)
    3, ” Boldogok a lelki szegények, mert övék a tükör és a fényképezős telefon.
    És beszívá a levegőt az Ő mellkasába vala és feszíté azt a pushuppos melltartójában és a másik veré magát a göthös hasára és bár csak 35 kilós hím vala, azt hiszé, hogy kockás a hasa és ettől Ő préda lészen. Az agyilag is gyengébbik nem, egyik példánya, száját csücsöríté malaszttal teljes, mert képeit váltogatá, míg összevadászá azt a keserves tizenkét lájkot az Ő szánakozóitól. És ettől az Úr magasra emelé az Ő gyermekének egóját, mely magasságbúl, ha le kéne esniük, azonnal szörnyet halának az Úr nagy kegyelmében. “

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s