a gyík és az anarchista

Hogy milyenek a mai fiatalok.

Kiderült ez például abból a kis bevezető, közösségépítő játékból, amelyet minden egyes új csoportommal eljátszottam, és közben nagyon figyeltem, hogy benyomást szerezzek a közösségről és egyes tagjairól.

Megkértem a résztvevőket, üljenek körbe, és csukják be a szemüket. A játék első részében lesni nem szabad, én a homlokukra ragasztottam egy-egy pici, magam készítette matricát. Kicsiknek geometrikus jeleket, ábrákat rajzoltam, párosával, a nagyoknak két szótagos madarakat szeltem ketté: só-, ri-, -réb, gó-, -ke, -lyom, -rály, -gó, si-, -lya, ve-, cin-. Mindenki kapott a homlokára egyet, ez eltartott egy darabig, jól összekevertem őket.

Eleve tanulságos volt, ahogy a játékszabályt képesek voltak betartani, vagy nem. Hogy ki igen, ki nem, rászól-e a többiekre, kérdez-e hülyeséget. Nem örökre, de azért megjegyeztem ezeket róluk.

Aztán megadom a jelet, és akkor szem kinyit: innentől beszélni nem szabad a végéig. Azt mondom nekik: most kezdjetek ezzel valamit. És figyelek.

Nézik egymást.

Mennyi mindent mozgat ez meg! Kell itt szabálykövetés, figyelem, lelemény, logika, kommunikáció. Jövés, menés, szabadság. Jó kis feladat, komplex és alakítható, még angol szókincset is lehet vele fejleszteni (phrasal verbs, prepozíció és ige, ha egymásra talál!). És nagyon messziről: a párválasztás modellezése ez.

A gyík nem érti az egészet, nem és nem: se azt, hogy mikor mit kell csinálni, miért, mire jó ez az egész… áll, néz, zavarban van. Kevés gyík van, de a létük örök. Nekem van terráriumom, nem azért, szeretem őket, de hát gyíkok. Mitől gyíkok? Tompák? Nem elsősorban tompák. Attól gyíkok, hogy frontálisan tanították őket, és az egy szóval kiegészíthető tanári kérdésekre válaszolhattak egy szóval, türelmes jelentkezés után, valamint felelettervet kellett írniuk házi feladatként minden óra után, és az anyukájuk azt megnézte.

Az anarchista érti a szabályt, de nem bírja ki. Suttog, izgatott, okosabb akar lenni, tükröt keres, már a kör idején leskelődik, provokatív kérdéseket tesz fel, nem bízik bennem, beugratásra gyanakszik. A végén csalódott.

Mit csinál az okos individualista, a mindenkori jó tanuló? Ha nem rontották el a játékot a többiek, betartja a szabályt, nézi a társai homlokát, fejben párosít, nem szól, kizárásos alapon odaáll a páratlan jel mellé, a homlokát nézi csak, az embert nem, és legfőképpen néz rám, hogy ő milyen ügyes. Tényleg az, megdicsérem. De ő úgy érzi, nyert.

ilyen voltam akkoriban

És mit csinál az ezerből egy, a szociális érzékeny, a kommunikálni képes, a kreatív, az együttműködő diák? Rájön, hogy hiába füröszti önmagában, csak másban moshatja meg. Ezért a többieknek segít. Ő is tartja a szabályt: gesztusokkal, érintésekkel összetereli a párokat, és képes megvárni, amíg ezen felbuzdulva neki is segít valaki. Nem akar gyorsan végezni, valahogy sejti, hogy nem időre megy a dolog. És nem nekem akar megfelelni, hanem ráérez a dolog ízére, és belső örömöt érez. És az ilyen akárhány éves lehet, nincs olyan összefüggés, hogy a végzős osztály inkább képes erre: ez mentalitás kérdése, és a mentalitás a szülői házból és az iskola szellemiségéből ered. Egy-kettő ilyen elég, hogy a többiek, hacsak addigra nem dumálták szét az egészet, kövesék a példájukat és ráérezzenek ők is.

És végül: volt életemben egy-egy valódi, érett közösség, amelynek tagjai hamar reagálnak, és így reagálnak, együtt, mert nem kívülről voltak motiváltak. Na, ez volt a legnagyobb élmény.

20 thoughts on “a gyík és az anarchista

    • Persze, mert okos vagy, és a közösség ereje helyett joggal bízol a saját teljesítményedben. Olyan intézményt válassz neki, iskolát mindenképpen, amelyben nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre, a demokráciára.

  1. Érdekes téma. Én akkor éreztem hasonlót, amikor pár éve céges csapatépítőn játszottunk (a válság előtt volt ilyesmire idő és pénz :)). Négy tízfős csoportnak kellett egy hosszú filmidézetet kellett kirakni szavanként, de a szavak össze voltak keverve a csoportok között, a szemünk pedig be volt kötve. Persze mindenki kiabálta a saját szavát és tapogatózva kereste azt, ami illik hozzá nyelvtanilag, a kulcsszavas mázlisták mindenkit maguk mellé akartak rendezni, páran pedig rendet igyekeztek csinálni a káoszban a nagy képen dolgoztak… én megálltam ott, hogy a saját mondatrészemet rendezgettem. Nos, az első percben megértettem, miről szól a játék: így derül ki, ki milyen típus. Én az individualista vagyok, abban bízom, amit én csináltam, a nagy kép nem jutott eszembe. A vezetők, érdekes módon, mind a nagy képet nézték, és nem a saját szavukat, mondarészüket követték.

      • (Eszter ajánlotta a blogodat, s már olvaslak egy ideje, de eddig csak csendben vettem részt a blog életében.)

        Ez egy nagyon érdekes “játék”… amikor elolvastam a bevezetőt, becsuktam a szememet, s elképzeltem, hogyan reagálnék. Oda jutottam, hogy elkezdenék mutogatni. Először magamra mutatnék, ill. a fejemen lévő cetlire, majd a mellettem ülőjére, s kérdőn néznék a többiekre. Utána pedig átadnám a következő keresést valaki másnak, vagyis nem egyedül keresném meg a párokat. Erre gondoltam először, de utána rájöttem, hogy ezt annak tudatában gondoltam, hogy tudom, mi van a cetlikre írva. Valószínűleg valami ilyen mutogatós megoldást választanék, s bevonnám a többieket is. Ami érdekes, hogy eddig kétszer kaptam nagyobb, érdemi elismerést a munkahelyemen, s mindkét esetben azzal indokolták, hogy egyben nézem a dolgokat, s sokat teszek a közösségért. Hasonlót játszottunk mi is egy céges tréningen; ott az volt a feladat, hogy beszéd nélkül álljunk be sorba a születési dátumunk szerint. Volt káosz rendesen.:) Volt, aki beállt egy helyre (novemberi születésnappal a sor elejére), s nem mozdult el, úgy volt vele, hogy mindenki igazodjon hozzá. Volt, aki össze-vissza rohangált, s totál stresszes lett, hogy nem fogja megtalálni a helyét. Volt, aki fél perc múlva “véletlenül” megszólalt. Volt, aki azt várta, hogy valaki mondja meg, hova álljon. Csak nekem jutott eszembe, hogy a végén ellenőrizzük le, hogy mindenki jó helyen áll. Kiderült, hogy 12 emberből 3-4 nem jó helyre került.

          • Szia! Köszönöm szépen a válaszodat. Fogok majd még kommentelni, csak még most rágom át magam a korábbi bejegyzéseiden, ami olyan, mintha egy nagy kastélyban járkálnék, s mindig kinyílna egy újabb ajtó… bemegyek egy szobába… könyvtár… találok egy régi, értékes könyvet, elmerülök benne… majd látom, hogy a könyvtárból nyílik egy másik szoba. Belépek, s mit látok? Hálószoba, egy nagy ágy, rajta egy könyv. Lefekszem az ágyra, olvasni kezdek… aztán egyszer csak az egyik festmény mögött ott van egy ajtó… kinyitom: újabb szoba… hm, ez itt már a titkok kamrája.

            Most az van, hogy még nem látom egyben az alaprajzot, de a kastély teljes felfedezéséhez, s megértéséhez talán kevés is lennék, s talán nem is idő kérdése, s talán nem is ez a legfőbb cél. Viszont még időznöm kell egy keveset, hogy legalább megértsem egy kicsit, melyik században, milyen stílusban épült ez a kastély, hányan laknak benne, milyen stílusok keverednek a szobák berendezésében, milyenek az ott élők napjai, gyakran rendeznek-e bált, miről beszélgetnek a kertben nyári délutánokon, vagy a kandalló mellett téli estéken, hol vették a könyveket, miért ezeket a könyveket választották, stb. ? Addig főleg magamban csodálkozom rá a sok-sok könyvre, aztán majd folyamatosan mutatom én is a könyveimet, csak még bele vagyok itt feledkezve a látottakba. Másrészt bejöttem a kastélyba, s azt láttam, hogy a lakók beszélgetnek a kandalló előtt (tél van), s gondoltam kicsit figyelek, mielőtt random “belepofáznék” a – talán – már órák óta tartó eszmecserébe.

            Na, de elkanyarodtam az eredeti kérdésedtől. Nem csapatépítés volt, hanem egy kommunikációs tréning, melynek az volt a célja, hogy az üzleti partnereinkkel hatékonyan tudjunk kapcsolatokat építeni, megtartani, fejleszteni, ápolni. Számomra az egyik legérdekesebb feladat az volt, amikor párban egymásnak háttal kellett ülnünk, s a páros egyik tagja kapott egy képet, amit le kellett írnia, a pár másik tagjának pedig le kellett rajzolnia a társa instrukciói, leírásai alapján. A rajzoló korábban nem látta a képet, nem tudta, mit ábrázol, s rajzolás közben nem tehetett fel kérdéseket, ill. nem kommunikálhatott. A képen egyébként egy ilyen mesefiguraszerű állat/dinoszaurusz/maga Süsü (mindenki másnak látta, itt kezdődtek a problémák) volt ábrázolva. Érdekes következtetések születtek ebből a feladatból a kommunikációt illetően, ezeket most nem árulnám el, hanem – előrelendítve a beszélgetést – inkább megkérdezném: mi mindent lehet ebből a feladatból leszűrni/megtanulni/felfedezni? 🙂 (Ha nem világos a feladat leírása, kérésre kiegészítem.)

  2. Játszottam hasonlót egyetemen csoporttársakkal és a volt osztályommal is. Jól megfogalmaztad a típusokat.:D Igen, az anarchista csalódott és engem hibáztatott, mert kiakadtam, hogy tanár létére képtelen befogni a pofáját és elrontja a többiek játékát.
    Rudas János: Delfi örökösei című könyvében sok ilyen játék van.

    • Én is pont ezt a könyvet akartam ajánlani.

      Az a legjobb ezekben a “játékokban”, hogy mindig működnek. Számomra lenyűgöző, hogy az egyes csoportok mindig tudják hozni a típusokat is, a megoldásokat is, és közben mindig lesz valaki, aki gazdagodik is a játékon keresztül nyelrt tapasztalatok által. Beleértve a csoportvezetőt is általában 🙂

  3. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  4. Soha nem játszottam még ilyen játékot, egyszer kipróbálnám magam benne. Tippelgetek hogyan reagálnék, de szinte biztos, hogy szegény kis gyíkoknak próbálnék segíteni. Már a bejegyzésben is nagyon megsajnáltam őket, olyan kis autisztikusak 🙂

    • hát kipróbáltuk a bulin!
      én nem is tudom, melyik voltam. igazából egyik sem. de életemben először nem ugrottam tenni vmit, hanem figyeltem, hagytam, hogy terelgessenek, elfogadtam, hogy (már!) más is tehet, de még jobbat is. ez a felismerés csudajót tett nekem.

  5. Visszajelzés: gyomorgörcsös gyermekeink | csak az olvassa

  6. Visszajelzés: a legszebb kommentek | csak az olvassa

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s