2012. júliusi bejegyzés
2013. szeptember végi kiegészítés
Azt írtam: sokat kivett belőlem a komolyan vett kötődés. Sokat kivett, és most, hogy a legkisebb három és fél, és egyedül vagyok, szeretném, ha ennél a nagyon közelnél egy kicsit távolabb lennének már. De ki tudja, mikor éreztem volna ugyanezt nemkötődve? Talán sokkal előbb. Talán nem is szültem volna harmadikat úgy. Állítom: ahogy mi éltük meg, nem pótcselekvésként, nem apa ellen bunkernek, nem dogmatikusan és nem is tárgyakat halmozva, két itthon lévő szülő kötődve, lezser derűvel, így sokkal könnyebb volt a szülőség. Jól kötődve nevelni, az nem valami plusz erőfeszítés, hanem harsonás lazaság, mámoros törzsi lét. És sokan vagyunk itt, akiknek nem újdonság, furcsaság és nem szélsőség mindez, hanem talaj a lábunk alatt: megélt, működő, több éves, több gyerekes gyakorlat.
Amikor kritizálják a kötődő nevelést, annak kétféle oka lehet: információhiány (sok más tanácsot hallott az illető, nem tud jól hordozni, nem érti, miért fontos a szoptatás, nincs tisztában a csecsemő valós szükségleteivel), vagy a mozgalom túlkapásaira, visszás jelenségeire adott jogos válasz. Az elüzletiesedést, a szektás gőgöt, a homousion–homoiusion-típusú vitákat, a pótcselekvésjelleget, a közösség mélyrepülését én is illettem már többször indulatos vádakkal:
És akkor az eredeti bejegyzés, egy közkeletű tévedésről.
Andusnak
Évek óta, tulajdonképpen már 2002-től, az egyik előhírnökként, a hordozás, kontinuumelv, igény szerinti szoptatás népszerűsítőjeként, cikkek írójaként, tévében nyilatkozva hirdetem és figyelem a jelenséget. A kötődő nevelés és co. új tünemény: mintegy tizenöt-húsz éve jöttek a legeslegelső hírnökök, mozgalomnak körülbelül öt éve tekinthető, és valóban társadalmi méretű: több tízezer család váltotta le a szülei nevelési szemléletét valami közelebb engedősre. Sokat segített nekik Vekerdy Tamás és Ranschburg Jenő, újabban pedig Bagdy Emőke tudományos ismeretterjesztő munkája is. Azóta lehet többféle hordozókendőt kapni például, azóta jelent meg tucatnyi fontos könyv, azóta lett fórum, sok-sok helyi klub, társadalmi szervezet is, ennek eredménye az is, hogy van több olyan szülészet, ahol a csecsemős nővérek hordozni tanítják a friss anyákat.
Azt tapasztalom, hogy a szülők befektetésnek tartják a kötődő nevelést és a hasonlókat: ha reagálok a jelzéseire, nem fosztom meg magamtól, akkor jó lesz neki.
Ez rendben is van. A kötődő nevelés ennyit tud, de ennyit tud: a legtöbbet adja a gyereknek, biztonságot, a jóság érzését, a biztos kötődés élményét, az erőszakmentes létezés esélyét ellentmondásos világunkban. A hordozott gyerek igenis szokatlanul vigyorogva és bizakodva néz vissza az emberiségre, mert már sok arcot látott, és lételeme a szociális ingerek tömege, annak megtapasztalása, hogy vannak mások is (és mosolyognak!).
Az egyik veszélyről már írtam itt, hogy tudniillik a mi társadalmi berendezkedésünk, anyafelfogásunk miatt ez a sok szép eszme könnyen válik anyarabszolgasággá, önkizsigereléssé, kételyek és gyötrődés forrásává. Sőt, megint csak, ez is bunkerépítés tud lenni: az intenzív kötődő nevelés elválaszt a férjtől, akinek néha érthetően az az álláspontja, hogy minek ekkora cirkusz egy gyerek körül, mi ez a sok tudatosság és lelkizés, testközelség, tárgy és netes rendelés és fórumozás, ővele miért nem ilyen türelmesek vajon, mint a gyerekkel. Másrészt pedig bassz a kutya meg a macska bajszát, neki rohadt kényelmes, hogy anya kötődően nevel, ő meg kritizál, miért nem száll be ő is a gyereknevelésbe távirányítónyomkodás helyett. (Nem csak hibáztatom őket tehát.) És konfliktus az anyóssal, anyáinkkal is, akik viszont ne szóljanak bele, de hát beleszólnak, és nagyon megnehezíti ez sok-sok család életét.
Most a másik gondról írok, hogy mi magunk mit remélünk ettől az attitűdtől. Reméljük-e, hogy a mi gyerekünk is olyan békés lesz, mint a jekána gyerek? Olyan ügyes, önálló? Nem lesz hasfájás, dackorszak, kamaszkori lázadás? Mert a jekánák között ez mind nincs, és olyan jó ezt elhinni. Netán tényleg kifogtunk egy nyugis, sokat alvó, mosolygós babát, és igazolva látjuk: nahát, a kötődő nevelés működik? És jól megvan a véleményünk a babakocsizókról, bölcsibe adókról, a kenguruban kifelé hordozókról, a többiekről? Már megint valami másnak az eszköze lett valami, ami fontos és gyönyörű: megerősödtünk benne, ez rendben, de bőszen lenézünk másokat?
Nem, a kötődően nevelt gyerek nem lesz automatikusan jó, és különösen poroszos értelemben nem lesz jó. Gondot fog okozni, leköt egész nap, nyávogni fog, figyelmet akar. Aki nem akar figyelmet, az leszokott arról, hogy kaphat. Nem biztos, hogy háromévesen önállóan fog játszani. Nem biztos, hogy örömmel megy az óvodába, nem biztos, hogy nem csap oda a testvérének. Ezernyi ellentmondó hatás között kell léteznünk, a jekánákról mi csak olvashatunk. Az nem megy, hogy egyrészt csomagolt gyümölcsjoghurtot eszünk, négy fal között boldogtalankodunk a műanyag játékokkal meg az egy szem gyerekkel, okos mobilon pittyegünk, tévézünk és autózunk és hitelt törlesztünk iszonyatos stresszben, másrészt egy kicsit kötődünk, szoptatunk, együttalszunk, végül pedig jekána eredményeket várunk, mert az milyen kényelmes volna. Kíméljük meg a gyerekeinket ettől a csalódástól: én kötődtem, te hálátlan, te meg csakazértis leborítod a majonézt?
A jekánáké konzisztens társadalom: ott minden gyerek így nő föl, és magától értetődően történik ez, senki nem akarja izomból, a főárammal szemben. És vannak még apró különbségek: nem kell pénzt keresni, egész nap együtt van a közösség, nincsenek gépek, idegenek, városi élet.
Neveljünk kötődően, ha megértettük a jelentőségét például Liedloff könyvéből, és nem gondoljuk, hogy ezzel csak elrontjuk a gyereket. Neveljünk azért kötődően, mert (bocsánat): nincs máshoz pofánk. Mert másképp meg végképp nem érdemes. Ne tűzzünk ki nagy célokat, csináljuk jól, önmagáért (l’art pour l’art) a jelenben, a konkrét helyzetekben. Nem lesz jekána gyerekünk, és emiatt ne legyünk csalódottak. Üvölteni fog, nem baj, nem kudarc. Mondjunk nemet, amikor annyit bírunk csak, nyugodtan és hitelesen (én a szoptatással egy kicsit már kínlódom, és nem kívánom bűnösnek érezni magam), aztán örüljünk annak, ami működik, a cseppet sem jekána fagyispult előtt üvöltő cseppet sem jekána ötévest pedig viseljük békés rezignációval, végül nyugodjunk meg, hogy megtettük a telhetőt, és még mindig higgyünk benne, hogy ez az út az út, ez az út valami szebb helyre vezet, ha rögös is. Mindez olyan, mint a vértanúk hite: a sok nehézség annak próbája, elég erősen hisszük-e, hogy ez a jó. Ha mázlink van a nyugis gyerekünkkel, ne nagyon szálljunk a saját fejünkbe. És legfőképpen ne csináljunk a kötődő nevelésből életformává váló önmarcangolást, szorongató megfelelést valami ködös ideálnak: maradjunk lazák, magabiztosak, derűsek és kompromisszumkészek.
És még legfőbbképpen, ezt már 2014 novemberében írom hozzá, ne használjuk önigazolásként, gyenge és másban kudarcos egónk megtámogatására, ne basztassunk vele másokat. Azért nagyon durván bele lehet buzulni a részletekbe, és sokaknál vált belőle énpolírozás. Nincs idegesítőbb, mint a kötődéssel és szakszavakkal virító nagyon okos anya, aki lenézi azokat, akiknek tíz évvel idősebb vagy tíz hónappal fiatalabb a gyerekük, és meregeti a szemét: te nem tudod, mi az a BLW, és tényleg nem láttál még kívül zsebes elöl keresztet?
csak az olvassa. én szóltam 
Miért nincs itt egy lájk gomb?;)
Ha lenne, megnyomnám!
KedvelésKedvelés
Hát mert azt a facebookon nyomják majd az ismerőseid… Jó, hogy itt vagy!
KedvelésKedvelés
Köszi!
Jó itt, nagyon szeretlek olvasni, pont amiatt/annak ellenére, hogy sok mindenben nem értünk egyet, de vannak dolgok, amikben meg teljesen:)))
KedvelésKedvelés
Nagyon-nagyon tetszett az írás és a legjobbkor jött! Köszönöm!
KedvelésKedvelés
“…Mert másképp meg végképp nem érdemes. Ne tűzzünk ki nagy célokat, csináljuk jól, önmagáért (l’art pour l’art) a jelenben, a konkrét helyzetekben. Üvölteni fog, nem baj, nem kudarc…”
Erről nem lehet írni, ami emögött van. Ott van leírva a szavak mögött, a kapcsolatért érdemes kötődően nevelni. És ezt csak megtapasztalni lehet, nem igazán lehet leírni. Legalábbis én még nem olvastam sehol (vagy talán mégis: amikor egy afrikai nőt kérdezik, hogy honnan tudja, mikor kell a babájának pisilnie. Csodálkozva válaszolja, hogy “miért, maga nem tudja, mikor kell Önnek?”).
Ezért sajnos, aki nem is kísérli meg megérteni, megtapasztalni a kapcsolatot, soha nem is fogja. Azt sem fogja megérteni, miért jobb sírni, üvölteni, mint beletörődni vagy elnyomni az érzéseket.
Nap mint nap tapasztalom, hogy ha felfogom a kapcsolatfelvételi szándékot a sírós, üvöltős gyerekben, vagy a veszekedős gyerekekben, rögtön megváltozok, nyugodt leszek, oda tudok fordulni. Ha nem, és bezárok (és ez sajnos nap mint nap előfordul meg 10 év után is), akkor iszonyatosan idegesít és el akarok rohanni a régi, gyerek nélküli, kapcsolat nélküli életembe… Szóval, kapcsolatot ad, viharban, villámlás közepette és békés napsütésben egyaránt, ettől körülöttünk a világ még olyan amilyen, és hat is ránk erősen, ahogyan hat… És még egy: a másikat, a gyerekedet meglátod az igazi őszinte kabát nélküli Énjében, ezért is érdemes kötődően nevelni, vagy: ezt is elvárhatod a kötődő neveléstől, persze erősen összefügg az előzővel.
Csak leírom, ami engem is sokszor foglalkoztat, és amit előcsalogatott belőlem az írásod. A facebookon keresztül találtam ide, remélem nem haragszol, hogy leírtam.
KedvelésKedvelés
Ellenkezőleg, nagyon örülök neki, legközelebb csütörtökön lesz anyaságról szóló írás!
“kabát nélküli Énje” — ez igen szép.
KedvelésKedvelés
Dobogós a bejegyzés a wordpresses szemlén e pillanatban, vagyis a harmadik legolvasottabb az összes magyar nyelvű wordpresses blog között. Köszönöm nektek!
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm! Minden szavával…
Az olvasottsághoz pedig gratulálok! Nem csodálom, szép, okos és kerek bejegyzés!
KedvelésKedvelés
azt hiszem a kötődő nevelést nem lehet “erőszakkal” vagy divatból csinálni, az egy életforma. nagy része a teljesen természetes ösztön….és a bizalom kiteljesedése a gyermekben, hogy számíthat rám, és a saját kiteljesedésének szabadsága 🙂 olyan jól írod.
KedvelésKedvelés
De jó lett volna ezt akkor olvasni, mikor a fejembe szállt a dicsõsèg. Mert ez az èn gyerekem vagy nyugis, vagy valami jót szedek titokban, ès azt hittem, hogy ez a brilliáns nevelèsünk miatt van. Közben persze lehet, hogy mègis, vagy rèszben. De igazad van, nem lenne pofám máskèpp csinálni, egy szemernyivel se, sõt.
Most felvillant elõttem hányszor sírt, mert hagytam túlfáradni, nem adtam idõben cicit, mert lusta voltam. Ezt nem tudnám meggyõzõdèsbõl csinálni.
KedvelésKedvelés
Köszönöm neked!
egyszerűen
szívből
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa
Visszajelzés: többen vagyok | csak az olvassa
féléves késéssel, három év kötődő nevelés(sel próbálkozással) olvastam. szívemből szólt. két hónap múlva, a 2.0ás verzón újra kipróbálom az összes fogást (abban reménykedve, hogy most tényleg kifogok egy mosolygós, könnyű babát…) 🙂 Köszönet az írásért.
KedvelésKedvelés
szuper
KedvelésKedvelés
Ó, hát itt ilyen is van.
Talán egy éve olvastam az Elveszett boldogság nyomában c. könyvet. Sokmindent megértettem, de szerencsére nem omlottam össze, hogy én pedig jaj, mit tettem a gyerekemmel. Felfogtam, hogy ebben a világban élek, ebben nevelkedtem, ha megfeszülök sem leszek jekána.
Megnyugtatott a gondolat, hogy nagyon el mégsem ronthattam, ha 3 évig szoptattam, kezdetben igény szerint, kissé esetlenül, hogy mi is ez a gyakorlatban, később csak ébredéshez és alváshoz kapcsolódóan, bár végül én mondtam, hogy elég. Meg kendőztünk is sokat, akkoriban még kuriózumnak számítottam vele az utcán, úgy magamra kötve. De azért nem lehetett azt mondani, hogy hordozott gyerek, otthon letettem, és volt babakocsink is. Ezen kívül meg nem volt semmi tudatosan új vagy más. Hát talán így már kicsit jobb neki, mintha anyukám korosztályának mintáját követem teljesen.
Azt hiszem jobb is, hogy nem hallottam, olvastam előbb erről a kötődő nevelésről. Én bizony belepusztultam volna a sok kétségbe, az elvárásokkal szembe menő, meg az önmagammal, zsigeri reakcióimmal, hozott mintáimmal való harcba.
Kicsit sajnálom, de azt hiszem, már lecsúsztam róla, hogy kipróbáljam.
KedvelésKedvelés
ezt csak a feliratkozásért
KedvelésKedvelés
A legnagyobbikom ’94-es. Szereztünk egy csővázas háti hordozót, meg az osztrák kollégáktól kaptam egy kengurut, (a Baby Björn meg aközött kábé olyan különbség volt, mint egy Porsche meg egy Trabi között). Hordozókendőről nem is hallottam. Egész egyszerűen praktikus volt. Praktikus volt szoptatni, mert akkor ki tudtam mozdulni otthonról. Körülöttem mindenki tápszerezett, és ezzel indokolta, hogy hát ő nem tud sehova se elmenni, mert hogy vinné magával azt a sok mindent, ami az etetéshez kell. A mell meg mindig kéznél van…) Autónk nem volt, tömegközlekedni csak valamiféle hordozóeszközzel lehetett, kaptunk ugyan egy használt babakocsit barátoktól, de párszor használtam csak, nagy kánikulában, mikor egyikünknek se volt kedve a másikkal összeizzadni. A jekánák dzsungele lótüdő Budapesthez képest, az sokkal sűrűbb dzsungel.
Van olyan barátnőm, aki az a bizonyos háromszázezerből egy, nincsenek tejmirigyei, de van neki is három gyereke, már 2002 után születtek, állandóan magyarázkodnia kellett, hogy miért nem szoptat. Nekem egyébként az is megfelelő magyarázat, ha valaki félti a mellét, ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
KedvelésKedvelés
Tápszerrel is lehetett élni, bár nehezebben. Hányszor kértem kávézóban cumisüvegbe forróvizet?! És hogy sírtam az éjjeli etetéseknél, hogy meg kell várnia egyeskének, míg az egyikünk elkészíti a kajáját. És persze, hogy szar volt éjjel mindkét szülőnek fölkelni 2x.
KedvelésKedvelés
Klassz, hogy végigcsináltátok, minden elismerésem.
A legnagyobbiknál elvették minden önbizalmamat, négy hónapos korától tápszerezett, de nincs lelkifurdalásom emiatt, nem rajtam múlt.
Ha kávézóm lenne, biztos adnék bárkinek akár forró, akár hideg vizet, aki csak kér. Akár kismama, akár hajléktalan.
KedvelésKedvelés
Végre!
Viszont továbbra sem értem, illetve azt hiszem, értem, csak mégsem. Hogy akkor kell miért kötődő nevelésnek hívni? A figyelem, az érintés, a simogatás, a puszilgatás, magyarázás, kérdezés mind simán a nevelés velejárói, nem? Amint ezt így definiáljuk, onnantól előírjuk, hogy hogyan kell nevelni. És onnantól sokan – részben joggal – tényleg azt fogják hinni, hogy a kötődő neveléssel minden megoldódik, plusz azt képzeljük, hogy aki kifelé hordoz, vagy neadjisten babakocsizik, az valamit súlyosan elront.
A másik pedig Bagdy Emőke. Tényleg felkarolta a témát, de ez a vele készült egyik interjú alapján (http://www.hunbaba.com/kotodes/bagdy-emoke/) inkább kár, mint nem. Meg is írtam róla a véleményemet (http://www.apapara.hu/2013/02/hogyan-szeresd-gyerekedet-jotanacsok.html)
KedvelésKedvelés
Szia, jó, hogy itt vagy, a kötődő nevelés nagyon komoly, fontos irányzat, Bagdy Emőkének érdemes hinni, most dolgozom a Touching című könyvön, és tényleg nincs több kérdésem. Nem, nem a puszi és a simogatás a lényeg, és az sem okvetlen része a gyereknevelésnek. Nincs itt előírva semmi, hanem az emberből mint főemlősből kiindulva mondanak ki fel nem tárt összefüggéseket, anyáink nevelési gyakorlata és a hivatalos védőnői megközelítés ellenében, nagy szükség volt már rá.
Én itt a főleg mamamin tobzódó vadhajtásokról, magukat különbnek érzésről, hiú reményekről, önigazoló jellegről írtam.
KedvelésKedvelés
Igenigen, értem én ezt, nem is ezzel vitatkoztam, sőt, nem is vitatkoztam, csak azt akartam jelezni, hogy mindent lehet dogmatikusan csinálni, azt is, amit a védőnő mond és azt is, amit Sears, Bagdy vagy éppen a Touching c. könyv, amit viszont még nem olvtastam. Én azt gondolom, és erről próbált szólni a bejegyzés, meg a hozzászólás is, hogy a hitelesség és az önbizalom a legfontosabb és talán az evolúció működésének tudatosítása és az elvek hangsúlya kevésbé.
KedvelésKedvelés
De az nem mindegy, mit csinálsz önbizalommal, milyen információkból indulsz ki.
Majd írok még, örülök, hogy visszatértél!
KedvelésKedvelés
No, elolvastam a quadrológiát, az interjút, és van egy csomó kérdésem, amelyeket most nem tudok feltenni, mert álmos vagyok.
Egy-egy ponton telitalálat, amit írsz, de összességében koncepciózusnak (“most jól lejáratjuk ezt az idegesítő kötődő nevelést”), igazságtalannak, gúnyosnak és önigazolónak érezlek. A kötődő nevelést nem a vadhajtásai, buta, magyarul nem tudó, hiteltelen képviselői, a mindezt a nők otthon tartásának és túlterhelésének eszközéül használók megnyilvánulásai alapján kellene megítélni. A kötődő nevelésről szóló blogok, honlapok feltérképezésétől sokat vártam, nagyon szerény és egyáltalán nem a java az, amiről írsz, olvass hordozo.hu-t például.
Egyébként téves az az alapfeltételezésed, hogy mindenki, vagy a többség úgyis ezt csinálja: érint, ölel, érzékeny. Azt csinálja, ami a norma, és az, ami az északatlanti világban norma lett, az sokszor tárgyakkal, pótszerekkel pótolja az élő test közelségét, korlátoz, prekoncepciókkal él, és gyakran lábbal tiporja az embercsecsemő mint biológiai lény szükségleteit és sajátosságait. Mert nem csak kultúrafüggő, hogy mi a jó a babának, hanem igenis vannak súlyos tények és jellemzők, és ezeket felismervén és kommunikálván nem előírók vagyunk, hanem ismeretet terjesztünk, nem túl közkeletűt, gyakran félreértettet, ezért hiánypótló ma is, amikor már idegesítő trendnek tűnik, a kötődő ismeretterjesztés.
Többet vártam a kiugrott kötődő anyától is, ez a két morzsa nekem kevés, nem értem a dinamikát, és számomra semmit sem igazol. Ismerem én is a babakocsis nyugalmat a fő ölelős hordozás katarzisa mellett. Kár így sarkítani, hogy a hordozók ab ovo babakocsiellenesek: rengeteg életvitelszerűen hordozó család használ babakocsit is, ez ne legyen már ilyen vagy-vagy hitvita, mi is. Miközben sokan tapasztalták ezt, hogy a méregdrága babakocsi fel-lecipelése iszonyú macerás, és nem is marad meg benne a gyerek, másra kellett volna költeni azt a pénzt. A gyerek egyébként hiába ül, akkor sem a szociális magasságból látja a világot, teljesen más a látószöge, hason fekve is (életszerűtlen, hogy abból ő érdemből kilátna). Ja, és megfelelő hordozóeszközzel, jó kötéssel/csatolással nincs görnyedés, ennek fontosságáról több százan tépjük a szánkat évek óta, tehát jelszónk nem hordozás! lészen, hanem helyes hordozás!.
Az átmeneti tárggyal kapcsolatban Bagdy Emőke, úgy sejtem, az interjúkészítő figyelmetlenségéből (engem személyes ellenszenv és trauma is köt hozzájuk) félbehagyja a gondolatot: ő azt találta egy kutatásában, hogy a kötődően (= a kötődést és fizikai kontaktust, a gyerek szükségleteit nem megkérdőjelezően, nem rendszabályozóan*) nevelt gyerekek feltűnően nem igénylik az átmeneti tárgyat. Tudom, a te fiad sem, és az enyéim sem, egyébként, csak mondom, hogy BE ezt az összefüggést mesélte személyesen.
Jó helyen jársz amúgy, mert mi a férjem haláláig tanulságosan mintaszerű kötődő család voltunk, és én olyan szabad voltam mindezzel, hogy az emancipációval kapcsolatos meg a nőket maga alá temető felvetéseidre nagyon jó válaszaim vannak. Erről itt is írok:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/03/micsoda-kulonbseg/
De egyetértek, az önmarcangoló, túllihegő, pótcselekvéssé és elsődleges identitássá torzuló, a nőkre háruló kötődő nevelés az egyik eszköze annak, hogy a nőket visszanyomja a feudális szerepeikbe egy tetszetős ideológiával. Ennek veszélyeiről is évek óta beszélek, jeleztem a mamamin sokszor.
Egyébként “otthon vagyok” azóta is, és maradok is, ha nem szüntetik meg a gyetet, viszont rengeteget dolgozom, és így tartom a legjobbnak és legszabadabbnak, de szerencsés vagyok. És kezdem kinőni ezt a kissé vallássá nőtt kötődős izét, de a lányomnak sem fogok mást mondani, ha megkérdez, mint hogy hagyja békén a csecsemőt szopni, és ne a kütyükre, hanem a közelségre koncentráljon a tisztelt vejemmel együtt, és a nagy fiam is eltökélte, hogy apaként hordozni fog. Az együttalvás sem kérdés, és a szoptatást (1,5-2,5 éves korig) sem csinálnám másképp, ha elölről kezdhetném.
Emberedre akadtál egyébként is, mert én olvastam a teljes Pikler Emmit, az 1941-es, szintén kicsit náci lelkesedésűt is, nem csak a hetvenes évekbelit, meg Spockot is. Te viszont, főleg, ha szakember is vagy, nem csak szülő, olvasd el Ashley Montagu Touchingját, nemsokára jön magyarul, minél kevésbé megyek bele a blogvitába, annál előbb. 😀
* alvástanítás, például, sírni hagyás, erőszakos különaltatás
KedvelésKedvelés
Na, hát tényleg emberemre akadtam, igyekszem mindent megválaszolni.
1. Szó sincs arról, hogy le szeretnék járatni bárkit, bármit is, a célom inkább az volt, hogy egy-egy félreértést tisztázzak. Lehet, hogy ezek az én félreértéseim, de akkor kérdés, hogy hogyan jutok ezekhez hozzá. Ha az ember beírja a google-ba hogy kötődő nevelés, akkor nagyjából ezek a találatok jönnek elő, ezért írtam ezekről. És hát persze, egy blog vagy önigazol, vagy önsanyargat, én igyekszem mindkettőnek teret adni. Néha viszont van rajtam/rajtunk nyomás extrém kötődő oldalról, mintha velük szemben kellene magunkat meghatározni.
2. Ez lehet, hogy az én hülyeségem, de én tényleg azt hiszem, hogy a biológia a kultúránál sokkal szűkebb dolog. Érdemes csak a babák c. filmre gondolni, ott látszik, mennyire minden a kultúra és a szocializáció terméke. A biológiai rész – mosoly, járás, sírás – megy magától, mindegy, hogy kendő, elektromos ringató, vagy szoros pólya. De érintésre persze szükség van, de a helyettesítés sem árt, szükség is lesz rá később, Winnicott itt nem beszélt mellé.
3. A kiugrott anya valóban sarkosan fogalmaz, ő már csak ilyen. Tudna ő erről bővebben is, de az túlmutatott volna egy hozzászóláson. Egyébként sok kötődő anyuka tényleg nem ismer tréfát, gondolj csak a mamamis feljelentőre.
4-5. El fogom olvasni a bejegyzést, Bagdyt makacsul távol tartom magamtól, kíváncsi lennék a mamamis fogadtatásra, engem már lehúztak. A családodról már olvastam egy posztod, ismeretlenül is facsarodott a szívem.
6. Szerencsés vagy, ez nem kérdés, mint ahogy az sem, hogy mindenki más is, aki maga abban a helyzetben van, hogy maga dönthet, nem pedig egy elv helyette. És mint ahogy te is írod a 7. bekezdésben: a kötődő nevelés egy vallás, amit kezdesz kinőni. A vallásosságra utal a kiugrott anya is, erre utalok én is a quadrológiában. Egyikünk sem vallásellenes, de sok vallás tud kirekeszteni és helyes és nem helyes utakról beszélni, ami nekem nem annyira tetszik.
Szia!
KedvelésKedvelés
A kedves kotnyeles kommentelő téved, házasságban éltünk, 2010. október 1-jén volt az esküvőnk. Igen, neki nem az első házassága volt. Fél Magyarország második vagy többedik házasságban él, már aki nem titokban tart szeretőt, másik családot. Jó éjt.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: kétszáz forintért túrtam | csak az olvassa
Olyan érdekes ez. Azt sem tudom kötődően neveltem e a gyerekeket. Egy idő után nem olvastam el a könyveket, nem hallgattam a tanácsokra. Elegem lett az elvárásokból. Nem akartam, hogy lerombolják azt az érzésemet, hogy kompetens, jó anya vagyok. Tudom, hogy mi a jó a gyerekemnek, a családnak, nekem. Untam akkoriban a kategorizálást, hogy akkor neveled jól, ha… Meg a szöveget, hogy “azt hiszed azét ilyen vidámak, meg barátságosak a gyerekeid, mert így nevelted… ez nem tőled függ ez genetika” És pedig voltak bölcsisek is… és ovisak is. Amikor meg lehetőség, idő adódott nem mentek. Minden időt kihasználtunk, kihasználunk most is. Ha nem is olyan különösen, csak úgy együtt főzünk, vagy sétálunk a piacra, vagy néha ilyenkor a fiúk otthonmaradak focizni (a Rend kialakulását segítjük elő ezzel tudom, de könnyebb így 🙂 ) A gyerekek meg mindent szeretnek, aminek hatása van. Azt szeretik, ha hatással vannak, kicsi korukban ránk, aztán a világra. Szeretik, ha irányíthatják az életükben amit lehet, és amit lehet azt kell is. Szükségük van a kompetencia érzésére, hogy tud kakaót készíteni, ha kell, és labdát venni a boltban… meg fagyit
Ilyesmik jutottak eszembe, de persze ez már nem is csecsemő kor. És a kötődő nevelésről csak itt hallottam, de valahogy hasonlóan csináltam..
KedvelésKedvelés
Én nem vagyok anya, nm értek a téméhoz de mivel hosszasan élek és éltem egyedül, időnként azt érzem, megbolondulok egy érintésért. Innen nézve kötődően nevelni, ezt tenni egy csecsemővel klassz dolog!
Viszont mivel nem ismerem a részleteket, meg is lepődtem, hogy azt írod, hogy ettől sokan jekána gyereket várnak (most olvastam el azt is, kik a jekánák). Baromi fontosak a kiegészítések, az én-polírozásról is (a zöld tudattal és spirituális emberekel tudom összevetni, ilyet többet látok :)…).
KedvelésKedvelés
Tudod, mi volt gyógyító, egészségügyileg, lelkileg és szexuálisan is, amikor eljött az az idő, hogy már nemigen érintettek meg felnőtt emberek? A shiatsu masszázs. Asszem, fontosabb az új, teljesen más, élvezetes testtudatomban, önbizalmamban, mint a mozgás. Szintén a hídnak ezen az oldalán, II. kerület. Valódi reveláció.
KedvelésKedvelés
Bizony, a masszázs, ez megvan nekem is, a masszőröm kolléganőm, így tulajdonképpen ez valami komplex terápia, beszélgetünk és nevetünk is, utána néha eszünk valamit (a lakásában masszíroz, másodállásként). Ő svédmasszázs alapokon dolgozik. A shiatsut nem próbáltam, érdeklődővé teszel :). Hol van?
Egyébként, amikor az érintéshiányra egyszer csak rájöttem pár éve, amikor éppen hosszabb ideig egyedül voltam, én is elvégeztem egy rövidebb tanfolyamot, és masszőrként (csak barátokon csináltam) is éreztem, hogy mennyire mélyítő a tevékenység és jó érzés az érintés. Viszont valahogy a jógaoktatásban jobban megtaláltam önmagam, egyszerűen jobban passzol – így most nem masszírozok.
KedvelésKedvelés
http://www.spineart.hu/terapiak/shiatsu-masszazs — én Budán
KedvelésKedvelés