mit jelent magyarul tudni?

Magyarul tudni (és amit nem tudunk, azt megnézni, átgondolni) azt jelenti, hogy lubickolsz az anyanyelvedben: magabiztos lehetsz minden helyzetben, amikor írni vagy felszólalni kell, és nem kerül sok erődbe vagy idődbe az ilyesmi.

Nem fogsz félni, hogy a nálad műveltebb, tájékozottabb majd mosolyog a vesszőhibáidon, mert lehet műveltebb, tájékozottabb, de a leveled nyelvi minőségébe nem köthet bele. Te viszont észreveheted, hogy hiába jár Volvóval, elipszilonnal írta, hogy ijesztő.

Nem fogsz félni már soha semmitől. Mert az alanyod egyezni fog az állítmánnyal, a mondatodnak lesz vége, a jelződ nem lesz képzavar, és mivel mindez rendben van, sőt, szónak-mondatnak ez az érzékelése könnyű rutin, arra szépen ráül, mint csodaszőnyegre a sejk, a gondolat. És meglepő, de pusztán a nyelv gyakorlása is gondolatmeneteket szül. Saját, jóféle irányokat. Tehát az a körülmény, hogy vannak szavaid, hogy erőlködés nélkül eszedbe jut egy odaillő szólás vagy metafora, maga szüli a tartalmat, a további gondolatokat. Ha senkit nem érdekel, akkor is jó móka leírni, vagy megbeszélni azzal, akinek fontos vagy.

Az anyanyelvedet bírni és sokat használni azt is jelenti, hogy nagyon sok szavad és fordulatod lesz, és nem éred majd be panelekkel. Nem fogsz félni a régies vagy furcsa szavaktól vagy a nehezebb szerkezetektől sem, és nem bonyolódsz bele.

Nem fogsz félni attól, hogy nem tudod világosan kifejezni magad. Nem fogod nagyon hosszan taglalni azt, ami egyszerű, könnyen és gyorsan adsz egyértelmű információkat. A véleményedet pedig kedvesen és békítően vagy élesen és egyértelműen is képes vagy megfogalmazni.

Azt is jelenti a nyelvtudás, hogy az ember képes a játékra. A hibátlanul tudott és követett szabályoktól eltávolodva felülírhatja őket, mint Parti Nagy Lajos.

És legfőképpen azt jelenti, mert mindenki többet figyel, mint szól, hogy érteni fogod, mi van. Tudni fogod, hogy Bayer Zsolt hamis, mert Bayer Zsolt nem tud jól magyarul: a közhely kéz a kézben jár a féligazsággal. Tudod majd, hogy be akarnak vinni az erdőbe, és te másfelé fogsz menni. Nem az embertelen felé, nem a hőzöngés felé, nem az önigazolás felé.

Egy másik szó, az igaz pedig megfordíthatja az életedet. Élvezni fogod a világos gondolatmenetet, a jó regényeket, az iróniát, a valódi szépséget, az emelkedettséget, a verszenét. Még Krasznahorkait is talán, egy napon.

52 thoughts on “mit jelent magyarul tudni?

  1. Ez de jó. Hányszor futok bele – nem érti az angol szerkezetet, és kiderül, hogy igazából a magyart nem érti. Vagy: nem érti az angol szöveget, kínlódunk, és végül kiderül, hogy a cikk magyar változatával is komoly értelmezési problémái vannak. Aztán úgy tudnak örülni, hogy kiderült, és tudják fejleszteni, és hirtelen beindul a nyelvtanulás, és jön a gyors eredmény.

  2. Mindez igaz, bar hozzatennem ezt is: attol viszont felek, hogy en szabatosan, es kimeritoen megfogalmazok egy allaspontot, gondolatmenetet, es a velem szemben allo/ulo egyszeruen nem erti, nem kepes ertelmezni, felfogni. Ez sokszor elofordul. A blogomban is, ezert a szelmalomharc-erzes: leirod, szepen, kerek mondatokban, es aztan jonnek es hulyesegeket beszelnek. Pont annak ellenteter kerdeznek ra, amit leirtam. Nem ertik. Nem kepesek elolvasni. Ajajjj

    • Ez sajnos általános jelenség. Ne bánd, a minőség fontosabb, mint a mennyiség, ahogy a barátok szelektálásánál is. Úgy érzékelem, ez inkább feminim jelenség, a nők hajlamosabbak arra, hogy minél szofisztikáltabban fejezzék ki magukat, amire a válasz a csődörtől, hogy ne káromkodj. Megéri kivárni az “egy húron pendülést”, a többi csak maszlag, akár az igazira váró időben a békák csókolgatása.
      Az ellentétek megmutatkozása nélkül a hasonlót sem tudnánk igazán értékelni.

  3. Visszajelzés: kötőszó életre-halálra | csak az olvassa

  4. Ez talán a legeslegjobb bejegyzés!
    Csodálatosan megfogalmazott írás.
    Annyi, de annyi erőt ad!
    Csodálatos!
    Nagymamám drága testvére múlt évben halt meg, a legjobb tanár volt a földön, és a legnagyobb szívű ember, ha élne felolvasnám ezt neki, mert ő ezért tanított, hogy így gondolkodjunk.

  5. És, ha magyarul tudsz, az azt is jelenti, hogy meg tudod fogalmazni az érzéseidet.
    Ami, mindig nehéz, de, ha nincs eszköz, amivel kifejezd, akkor nem is tud formát ölteni.
    És szerintem nyelvet is könnyebben tanulsz, mondom én, bár ennek még nem néztem utána, úgyhogy, lehet, hogy ez csak az én elgondolásom.

  6. Visszajelzés: elvont, szemüveges | csak az olvassa — én szóltam

  7. Vettünk egy könyvet, a nyelvtanulásról, és gyereknevelésröl.
    Két és többnyelvü gyereknevelés a hétköznapokban a címe.

    A címmel ellentétben nem csak a gyereknevelésröl szól. A nyelv elsajátításáról illetve a nyelv tanulásról is szól. Az emberek több mint fele két-, több- nyelvüként él.
    Az anyanyelvet már nem használják, mint kifejezést, lévén a gyerek a környezetétöl sajátítja el a nyelvet. Van helyette elsö és második nyelv, (harmadik, stb).

    Ha kétnyelvü környezetben nevelkedik egy ember születésétöl fogva, akkor a nyelvi képességeit két facsemetéhez hasonlította, amik egymás mellett párhuzamosan nönek.

    Amennyiben az elsö nyelve már erös, és iskolás korban érkezik más nyelvi környezetbe, a második nyelve ráfonódik az elsöre, nem válik ketté. Ez jellemzö az iskolai nyelvtanulásra is, oda kell az erös elsö nyelv, ami meg tud tartani egy másodikat is.

    Azonban bármikor elöfordulhat, hogy az elsö nyelvböl második lesz, és átveszi a helyét a késöbb érkezett korábban második helyen lévö nyelv. (Àltalában a környezeti nyelv)

    Magamra ismertem benne, sokszor. A németet (osztrákot) nem tanulom, hanem elsajátítom. (Nem fordítok soha fejben, németül beszélve németül gondolkodom)
    Ahogy a gyerekem is. Csakhogy neki sokkal jobban megy, akcentus mentesen. Annyira jól, hogy már kijavítja a kiejtésünket. Mostanában szokott nálam váltani, egyszercsak németül beszél hozzám. Akkor játszunk tovább kicsit németül, de magyarra váltva ö is rögtön visszavált. Az elsö nyelve még mindig a magyar. Azonban ez át fog fordulni, menthetetlenül. Csak abban tudjuk segíteni, hogy az osztrák ne nyomja el a jövöben a magyart.

    Èn csak pár éve jöttem rá, hogy szeretem a nyelveket, a magyart is.
    Arra azonban nekem is figyelnem kell, hogy ne felejtsem el az elsö nyelvemet.
    Azt is érdekes megfigyelni, hogy a nyelv mennyire identitásformáló tud lenni.

    (Az egészet érdekességképpen jegyeztem meg, lehet, kevéssé kapcsolódik, mint elvárt.)

      • Reméltem, nem veszed kötözködésnek az anyanyelv kifejezés korrigálását.
        Számomra a könyvben ez megdöbbentő volt. De jogos is, hiszen nagyon sok ember anya nélkül nő fel, mégis tudnak legalább egy nyelvet.
        Érdekes belegondolni, miért ennyire elterjedt az anyanyelv kifejezés. Németül Muttersprache ugyanúgy. Azt sugallja, a nyelv átadása is az anya dolga. De téves, környezeti nyelvnek kellene hívni.
        Kétnyelvű családban, szülö 1 pl angol, szülő 2 német, és Franciaországban élnek. A gyermek 3 nyelvű lesz. Amennyiben az egyik szülő férfi, akkor apanyelve is lenne. Amennyiben mindkettő szülő férfi, akkor csak apanyelve lenne a gyereknek.

        Az anyanyelv kifejezés igencsak túlhaladott fogalom, egyszerre szexista, sugalja, hogy a gyereknevelés az anya dolga, és bújtatottan heteronormatív is. Igaz, leszbikus szülők esetén anyanyelv a négyzeten is megállja a helyét.

        Na, nem yoyózok rajta tovább.

        • Remélem, nem korrigáltál azzal, amit írtál. Nem vettem annak. Nem kell okosabbnak lenni.

          Te figyelj, ha egy filmet cukorsziruposnak neveznek, akkor te tényleg reklamálod a végén, hogy nem is adtak semmi édességet?
          Biztos, hogy érted, mit jelent a metafora, és hogy működik a nyelv? (Az anyanyelv mondjuk egy metonímia pont.)
          Magyartanár vagyok, társadalmi érzékenységgel, a píszí elkötelezett híve, de azt nem fogom jól viselni, hogy hozzá nem értők _nyelvileg_ kioktassanak. Ezen kívül egynyelvű közegben élek, és az olvasók többsége is abban él. Innen beszélek. Nem, nem elavult anyanyelvnek nevezni az első nyelvet egynyelvű közegben, ez a neve neki. Tévesnek nevezni szóhasználatot, ami nyelvi valóság, előírónak lenni, kitalálni, hogyan volna jobb, “nem téves”, az szűk látókör és dilettantizmus. Másokat szóhasználatra figyelmeztetni, szavak etimológiáján vagy metaforákon kötözködni, jobban tudni görénység. Nyelvi tervgazdaság nincs és ne is legyen, ennek nem sok köze van a pc-hez.
          https://csakazolvassa.hu/2015/09/29/mondd-szepen/
          Légy jóindulatú olvasó, ne terelgess, ne tudd jobban, “segíteni” se akarj, az a halálom. Ez a te bulid, neked van rá szükséged, neked előnyös lélektanilag, nem sok közöm van hozzá.
          Az a vicces, hogy eközben te mindenkitől rengeteg megértést meg elfogadást vársz, néha az az érzésem, azért írod le a provokatív dolgokat, hogy megsértődhess és intoleránsnak nevezhess másokat.

        • Csak ha nem lenne világos: pont EZT, a mások orrára koppintást utálják sokan a liberalizmusban, a píszíben és a kisebbségek öntudatában. Joggal. Ez agresszió. És ront az ügyemen, az én píszímen, az én liberalizmusomon, az én kisebbségvédelmemen — az én blogomon. Szétteszem a kezem, csak úgy, mint a Gumiszoba-tapasztalat idején, vagy a fat acceptance követelőzéskor: ne haragudjatok, a feministák és a kövérek _tényleg_ olyanok, amilyennek mondtátok. De én nem vagyok olyan, és nekem nem sorstársam senki, aki önigazol.

          Én (szakirányú végzettséggel) nem akadok ott el, hogy anyanyelv = anya + nyelv. A nyelv nem így alkot szavakat.

        • Hát, most már azé’ na. Sőt, nnnnna. Hogy az anyanyelv szó szexista? Ugyan ne beszéljél már ennyi zöldséget a saját utad keresése közben. A szülés is kurvára szexista, mert csak a nők csinálják. Egyelőre legalábbis.Így aztán az elsődleges kötődés is a kisbaba és édesanyja között jön létre, ha szexista ez, ha nem. Néha az az érzésem, hogy keresed, mibe lehetne belekötni végre.

          • De, amúgy az. Csak én nem tudom onnan nézni, a nyelvvel vitatkozni, mindent dogmatikusan magyarázni. Rohadt fárasztó így világjobbítónak lenni, nyelvészetileg meg fejfogós dilettantizmus. És nem értem, hogy valakit ennyire ne a szöveg érdekeljen, az csak ürügy legyen, hogy a saját okosságát, egóját alkossa meg itt. Ez mindig hülede.

            • Fárasztó, igen.
              Nagyon.
              Ne sérdtődj meg, Hurry, nem rád írom, hanem a jelenségre.
              Szóval fárasztó, idegesítő, engem mindig idegesít, ha valaki túl komolyan veszi magát, vagy az “eszméjét”, vagy nem tudom, hogy mondjam, idegesít, na!
              Mit tudom én, pl: “Én már megkomolyodtam.” “Szigorúan vegetáriánus lettem.” “… vallású lettem”(mindegy, hogy melyik) vagy “Ateista vagyok” bármi…
              Nem tudom jól kifejezni, az, amikor valaki ráfeszül egy témára, és olyan karót nyelt, hideg, hogy nincs benne önirónia, esendőség, “mi van, ha mégse…”, elnézés, meg a többi…
              De ezt most nagyon homályosan írtam le, sajnos nem ment máshogy.
              Nem jó, nem szeretem látni.

            • Igazából nekem soha nem voltak elveim, vagy “elveim”.
              Vagyis volt, persze, hogy ne bántsak másokat, meg segítsek, ha tudok, ilyesmi, de amúgy nem nagyon.
              A többi csak kialakult, ahogy éltem, meg láttam a világot.
              Lehet, hogy ezért nem tudok mit kezdeni ezzel a “… vagyok”-kal, bármi “vagyok”.
              Nem tudok így gondolkodni, én én vagyok, aztán valamiben vagy hiszek, vagy nem.
              De az, hogy mindent mondjuk gender-szemüvegen át nézzek pl., vagy szocialista szemmel, vagy bármi, az nekem nem megy.

              • Hát azért a tolerancia, kisebbségvédelem, elesettek — politikai értelmű — támogatása szinte erkölcsi kötelesség azok körében, akik nekem fontosak. De lehet, hogy csak túl sokat olvasok újságot.

                Csak ezek az ügyek, a tüntetések, petíciók (és a karikatúra, amivé Gumiék tették) valahogy nem sokat formálnak a valóságon, figyelemfelkeltésnek és deklarációnak jók, én meg belefáradtam az elvárásba, hogy legyek mozgalmár. Valami sokkal árnyaltabb, alkotóbb, egyénibb, intellektuálisabb való nekem.

                Egyrészt voltak ilyen rettenetes élményeim, amikor segítettem, sokat, komoly válságokban, ám laikusként, és iszonyúan kifosztva, lehúzva maradtam ott, lelkileg legalábbis, másrészt mostanában nagyon elgondolkodtat Lobster, aki szerint ha megéri rászorulónak, szerencsétlennek lenni, ha erős a szociális háló, nagy az állam, beavatkozós, és megmondja, mi a jó nekünk (ez mintja együtt járna), az nagyon rosszat tesz a társadalomnak, az emberek küzdeni, érvényesülni akarásának, a segíts magadon attitűdnek. Mondjuk ő vadliberális, elkötelezett kapitalista, tehetségmán és meritokrata.

            • Lobster jókat mond.
              Az nekem mindig kérdés volt, hogy hogyan definiáljam magam poltikailag, és ez nem azt jelenti, hogy kire szavazok, vagy kire nem szavaznék soha.
              Én sem vagyok mozgalmár, nem is tudnék az lenni.
              De bennem van az, hogy becsülöm, aki mozgalmár, mert nélkülük nem lenne az, ami most van, és jó.
              Vagy ez is csak egy illúzió, ki tudja?
              Az egyéni utakban hiszek alapvetően, ilyen a természetem is.
              Lehet, hogy azért van ez bennem, ez a “becsülés”, mert én nem vagyok ilyen “közösségi”, és a szomszéd füve mindig zöldebb.
              Vagy a rétje, vagy mi?
              Ez is benne van nálam szerintem.

        • Nem azt sugallja, hogy az anya dolga, hanem azt sugallja, hogy az a forrás, az az elsődleges. Ilyen értelemben ‘anya’. Te magad is írod, hogy arra fonódik rá, az tartja meg a második nyelvet.
          Mondom én, a laikus, akinek köze nem sok a nyelvészethez.

          • Van hova fejlödnöm, mint látszik a fentebbiekböl.
            Ténylegesen dilettáns vagyok nyelvészetben, de érdekel. Elkezdett érdekelni újabban a gyerekem miatt, és miattam.
            A könyvet olyan lelki állapotban olvastam, amiben én ezt így értettem.
            Valószínü így akartam érteni.

            Most más lelki állapotban vagyok, így újraolvasom. Rámfér.
            Köszönöm, hogy javítottad a téves gondolatmenetemet.

            • Nem javítottam, illetve nem az volt a szándékom. Ne vedd ezt ennyire kápénak ( 😀 ) én is csak gondolkozom, együtt meg hangosan.

        • Hurrcsi, ne ijesztgess engem ezekkel az újbeszéli gondolatokkal. Ne sterilizáljuk a nyelvünket, mert akkor sterilizáljuk a gondolati struktúránkat is.

          És mindig elrettent, hogy az anyabaszó kifejezés helyett az anyanyelvet kezdi ki valaki.

  8. “Az én vajam! A nyavalyát!
    Megzabáltad anya vaját!”
    Én ilyeneken nőttem fel 🙂 És néha még nagyon egy húron pendülve is muszáj magyarázkodni, hogy: “Vicceltem! Vicceltem!”

    Mikor a gyerMekeim még kicsik voltak, meg kellett tanulniuk késsel-villával (sőt, szörnyűség, de mikor halkés, mikor két villa, mit milyen pohárból, ne bökd oldalba a melletted ülőt a könyököddel stb.) enni, azzal kecsegtettem őket, hogy ha tökéletesen elsajátították a dolgot, akkor ehetnek bárhol bármikor akár kézzel vagy lábbal is, ki fog látszani mögüle a szabályok tudásának biztonságérzete.
    Ugyanez a nyelvvel, csak ezt nem kellett külön tanítani, benne volt a levegőben 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s