nincs garancia

Tegyük fel, hogy hiszünk a monogám kapcsolatokban. Tegyük fel, hogy szépen voltunk kamaszok: edzésre, könyvtárba meg ifikörbe jártunk, leckét írtunk, tanulmányi versenyre készültünk, hétvégente meglátogattuk a nagymamánkat, és szemetet szedtünk a parkban. Cserkészek voltunk, tábortűz mellett ültünk, gyengéd, nagy ritkán csókolózásig fajuló, megható szerelmeink voltak, több levél, mint érintés. Tanultunk, dolgoztunk és nagy családról álmodoztunk közben.

Tegyük fel, hogy találtunk is társat: időben, okosat, méltót, és legfeljebb aprókockás az az ing. Gyönyörű esküvőnk volt, mindenki örült neki, őszintén pusziltak a szülők, és szerelmesek voltunk. Aztán gyerekünk született, egy, kettő, talán négy is. Utaztunk, jöttek a vendégek, mindenki szeretett minket, sokan csodáltak is. Mi voltunk a példa, hogy így is lehet. Ma is szeretjük egymást, nagyon is.

Nem ítélkezünk, mert okosak és etikusak is vagyunk, de azt hittük mégis, a mélyben, hogy mi mindent megtettünk, hogy ne legyen baj. A mi életünket nem dúlhatja fel semmi. Azok, a mások, azok meggondolatlanul házasodtak, nem dolgoznak a kapcsolatukon, meg is van a következménye.

És akkor, e bunkerbiztonságban váratlanul ránk néz egy szempár, és meglódul a szív. És nincs nyugtunk többé. Nem csak a perzselt szag miatt, hanem a döbbenet miatt is: mi olyan szépen éltünk, hát velem is? Igen. Mert a dolgok történnek. Lehet kerülgetni az aknákat, akkor is kopogtathat a váratlan.

És mindegy is, hogy mi történik, mennyi vívódás, őszinteség, erő vagy bukás van a történetben. A lényeg, hogy nincs garancia, és valami nagy hamisság van ezzel az általános hiedelemmel, hogy ha szépen élek, akkor majd nem fog váratlan történni.

Hajtsuk le a fejünket, és — továbbra is mindent megtéve — ismerjük el: nincs garancia. Avagy: ne a garanciáért cserébe tegyünk meg mindent.

31 thoughts on “nincs garancia

  1. ,,Egy érzés mindent eltakart
    S elhittük, mindörökké tart
    S a törvény nálunk dől le majd

    De jaj, a szerelemnek múlnia kell
    S ha múlik, akkor fájnia kell
    Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él
    A szerelemnek múlnia kell
    Akkor is, ha égig emel
    És szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér”

    ennyit gondolok magam is

    • “…amíg úton vannak” ezzel mélyen egyetértek.
      Sajnos azzal is, hogy nincs garancia, ui. csak nagyon kevés dolog múlik rajtunk. Tragédiák, csalások, bántalmazások stb. történnek velünk és mi csak “lehajthatjuk a fejünket” és szenvedhetünk a minket ért és a még ránk váró igazságtalanságok miatt. Pörölhetünk, átkozódhatunk, kereshetjük a “felsőbbrendű célt”, a karmát stb. vérmérsékletünk szerint, de a legtöbb esetben tenni semmit sem tudunk. Be kell látnunk, hogy porszemek vagyunk a világban és a mi sorsunkra teljes közönnyel tekint a Természet (vagy kinek-kinek hite szerint)
      és mégis…ahogy írod “ne a garanciáért cserébe tegyünk meg mindent”, magunk miatt, emberségünk miatt, tartásunk miatt…, mert enélkül minek?

  2. Egy dolog talán jobban működik ilyenkor: ha sokáig szépen éltünk, akkor könnyebb elfogadni, hogy bizonyos dolgok már nincsenek úgy, ahogy eddig, és könnyebb a meglévő szükségszerűségeket működtetni. (Közös gyerekek, esetleg közös háztartás, közös ünnepek stb.) Tudom, hogy erre sincs garancia persze, nekem most nagyon támogató érzés a nagyon nagy sötétben, ami körülvesz, hogy mindent meg tudunk beszélni, és nem haragszunk egymásra.

  3. Akit igazán, őszintén szeretünk azt el tudjuk engedni, ha menni akar? Szép gondolat.
    Én azért félek, attól is, hogy egyszer ő lép, de magamtól is. Nagyon szeretnék szerelemben megöregedni gyermekeim apjával, de valahol a szívem mélyén érzem, hogy ilyen nincs, vagy csak nagy megalkuvások árán… Jobb erről most nem tudomást venni, még az is lehet holnap elüt a villamos, akkor pedig felesleges volt aggódnom a még meg sem történteken.

  4. Creusától kaptam a linket (Köszönöm.) Ha a ti számotokra ezt jelenti a “nincs garancia”; azt, hogy “ránk néz egy szempár és meglódul a szív”, akkor muszáj beismernem, hogy a “gyermektelen” topikon kialakult(?) vitában alapvető értelmezési különbségek esete forog fenn: mást értünk szerelmen, és valószínűleg “tudatosságon” és “garancián” is, és emiatt nem sokat tudunk kezdeni egymás rendszereivel.

    • Igen már Hume is mondta, hogy egy vita előtt érdemes a fogalmakat tisztázni, hogy ne beszéljünk el egymás mellett….
      Azért ez a három fogalom talán nem olyan bonyolult, és most nem menjünk filozófiai mélységekbe, de itt okos, empatikus, nyitott és különböző mértékben, de tapasztalt nők és férfiak olvasnak, talán olyan lényegi különbség nem lehet….

    • Ha beleszólhatok, én úgy értettem, hogy Felicitasz a katolikus (hívő) házasságfogalmat használja, azaz ha kiválasztottál valakit, és összeházasodtok, onnantól azt nem lehet szétválasztani. Ez döntés kérdése, így ha valaki harmadik bejönne a képbe, akkor arról tudatosan lemond mindkét fél. Ha az élet folyamán a másik változik, akkor elfogadjuk, akkor is, ha nem abba az irányba, ahová mi haladunk. A cél az, hogy mindenről lemondva magát a kapcsolatot megőrizzék.
      Mi viszont (én személy szerint biztosan, meg az itt olvasók sokan) abból indulunk ki, hogy maga a házasság, kapcsolat nem önérték, és nem lesz garantáltan örökkévaló. Ha valamiért nem működik, vagy a felek nagyon másfelé fejlődnek személyként, akkor nem akarjuk mindenáron megtartani. (Mielőtt azzal vádolna bárki is, hogy felelőtlenül, ide-oda röppenünk: ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal bárkit otthagy az ember, hanem ha pl. fiatalon kiválasztottál valakit, akiről kiderül, vagy idősebb korára pl. inni kezd, erőszakos lesz, akármi, akkor nem vállalod fel, hogy mindent megteszel csak azért, hogy vele maradj. Vagy csak egyszerűen úgy alakul az élet, hogy 10 év múltán nem egymással akarjátok folytatni, akkor el tudjátok fogadni mindketten).
      Az alapfogalmaink különböznek, és nehéz is lenne közös pontokat találni a kettő között.

      • Igen, gondoltam, hogy ez van a hozzászólása mögött, de nem mondta ki egyértelműen, csak fölényesen lenézte a nem katolikusokat, mintha ők nem gondolnák őszintén, komolyan és elszántan a házasságot és a hűséget, pedig de. És köszönöm, hogy ilyen jól megfogalmaztad: nem a házasság maga a lényeg, hanem a benne élő emberek. És nem, nem csak annyit jelent a garancia, hogy meglódul a szív, és vége, csak mások a szempontjaink.

        • “csak fölényesen lenézte”
          Menne esetleg belemagyarázás nélkül is?

          Odáig stimmel, hogy a házasságot/ kapcsolatot önértéknek tekintem, és olyannal házasodtam össze, aki szintén.
          A többi már nem stimmel, de persze ti ennek ellenére azonnal gondoltátok, hogy csakis mi lehet a hozzászólásom “mögött”.

          • Nem magyarazunk bele, csak az fontos, hogy az alapfogalmakat tisztazzuk. Az amit mondtal ervenyes akkor, ha valaki katolikus modon gondolkozik az eletetol, parkapcsolatarol (a blogon is van ilyen, rajtad kivul). Ha ellenben nem ez a felfogasa, nyilvan nem lesz ervenyes a tanacsod ra. A kozos pont mindharmunknal, hogy remeljuk, szeretnenk, ha elore gondolkozhatnank es szabadon a valasztasainkrol. De aztan mas a kimenet a ket rendszerben akkor, ha a dolgok idokozben valtoznak vagy valami nem lathato elore.
            A gyerekvallalashoz irt hsz-eid es a sajat oldaladon irt bejegyzest (amit regebben olvastam), azert becsulom nagyra, mert “nekimentel” ennek a kerdesnek, pedig vallasoskent talan meg nehezebb lehetett.

          • Menne. Akkor nem lett volna fölényes, ha nem helyezed magad azok fölé, akik nem így értelmezik, hanem csak azzal kezded: nekem, katolikus hívőként a házasság szent. Senki nem vitatja el ezt a jogodat. De akkor ez fontos információ, és nem lila rizsázás, hogy nem értjük a fogalmakat. Én tisztelem a hitedet, te is tiszteld, ha én nem hiszek úgy, vagy nem azt. Attól még egyébként a garancia nem jelent mást. Nem a katolikus hit teszi az értelmét, legfeljebb másként magyarázza.

            • Nem mondtam, hogy “nem értitek a fogalmakat”.

              A házasság nekem csak “katolikus hívőként” lehet szent, és csak úgy, ahogyan ti itt fentebb definiáltátok a katolikus álláspontot?

              De miért jó az, hogy betesztek egy rubrikába, mindenfélét a számba adtok amit egyáltalán nem mondtam (mert nem is gondolok), majd mindezt fölényességnek és lila rizsázásnak minősítitek?

          • Jó, akkor: “szerintem mi mást értünk bizonyos fogalmakon, úgyhogy nincs értelme a vitának….”
            (hm, igaz, hogy nálunk csokitorta-hívőknél a kék haj evidens a reggelinél, de hát ezt nem közlöm velük, úgyse értenék…..)
            Ez korrekten: nézzétek, nálunk csokitorta-hívőknél alapvető a kék haj, különben nem legitim a reggeli, tehát én ezért gondolom azt, hogy blablabla……
            Így már érted? Azzal illett volna kezdened, hogy én, katolikus hívőként ezt, meg ezt gondolom, mert nálunk ez, meg ez ezt, meg ezt jelenti…. Senki nem kételkedett volna a véleményedben, mondjuk így sem, csak hülyén hangzott a ködösítés a fogalmakról. Pont emiatt volt fölényes, mert úgy adtad elő, mint akinél ott van a bölcsek köve, mi kis hülyék meg nem értjük…..

            • De én egy csomó mindent NEM gondolok, “katolikus hívőként”, és nem értem, hogy miért “illene” ezt meg azt mondanom.
              A házasságot önértéknek tekintem.
              Minden mást, amit a véleményemből levezettetek, nem gondolok. Viszont azonnal támadtatok, mert szerintetek igenis gondolom, és abból a pozícióból lenézlek benneteket.
              Ez egy tök nagy marhaság.

              A szempár, amely néz, itt a posztban sincs “kifejtve”, és azért lett belőle egyáltalán érv, mert ezt linkelted be a tudatosság ellenpontjául, már eleve abból kiindulva, hogy én a tudatosságot garanciának tekintettem, pedig ilyet se mondtam.
              Szerintem sincs garancia (és eddig se állítottam sehol hogy van), de érdekelt, hogy a tudatosság ellenében ez miért számít döntő érvnek, úgyhogy tényleg nagyon kíváncsian klikkeltem a linkre, afféle filozófiai levezetést olvasni. De csak a szempár van itt, és azonnal jeleztem, hogy én ezt nem tekintem ellenpontnak – de nem kezdtem el pattogni, hogy milyen ködösítés ez, csak elfogadtam, hogy ez szerinted ellenpont, de mivel szerintem nem az, ebből azonnal látszott a számomra, hogy mást értünk garancián. Tegyük meg hipotézisnek, hogy pl. ti az érzelmi intenzitás/elköteleződés ügyében sokkal magasabb követelményeket támasztotok, vagy egészen más dolgokat tekintetek az elköteleződés (elköteleződve maradás) jelének, de idáig már (még) nem jutott el a beszélgetés, mert leragadtunk a “katolikus” címkénél, amit nekem identitásom felvezető elemeként kellett volna vállalnom. De hát ha nem az?

              Az érzelmeket és a tetteket egymástól teljesen elválaszthatónak tartani sem valami katolikus (sőt, nem is keresztény) dolog, illetve “az igazit” nem egy konkrét személynek tekinteni aki sorsszerűen elsöpör és ha megjelenik, akkor borulhat az egész addigi élet, szintén nem katolikus vonás. Sőt abban sem hiszek, hogy volna valaki akivel Isten úgymond egymásnak teremtett engem és hogy minden alázás dacára holtomiglan holtodiglan merthogy erre esküdtem volna. Rögtön azzal máris problémám van, hogy ebben az értelmezésben csak én esküdtem, és akkor még szó se volt arról, hogy “hívő katolikusként” egy ilyen beszélgetésben szerintetek lehet-e saját véleményem a válásról.

              Naszóval, a címke nem megy, én “hívő katolikusként” egyáltalán nem tudok a rendszerrel kongruens érvelést előadni, és nem is állt szándékomban.

          • Attól, hogy hosszan írod, még nem lesz meggyőzőbb…és könyörgöm: ne tegyünk meg semmit hipotézisnek, mert sírok, komolyan mondom. És nem, nem ragadtunk le annál, hogy katolikus vagy, lehetnél muszlim is, mindegy, a lényeg, hogy VALAMI miatt mást jelent neked egy fogalom, és te ezt pontosan tudod, tehát:
            Egy: tökmindegy milyen vallású vagy, a lényeg, hogy van egy konkrét saját meghatározásod pl. a „garancia” kifejezésre, és ha ezt előre leszögezed, akkor nincs min vitatkozni, mert én pl. mást értek alatta, megspórolhattunk volna negyven oldalt ezügyben.
            Kettő: „ A házasságot önértéknek tekintem.” Dettó. Mert én nem, megint nincs értelme vitázni.
            Három: miért illene a saját, általánostól, vagy más egyéb véleménytől eltérő meghatározásodat jelezni a beszélgetésben résztvevők felé? Mert ez tűnik korrektebbnek annál, mint hogy: hát „így nem sokat tudunk kezdeni egymás rendszereivel”. Valóban. Így nem. És ez elég fölényesnek tűnő hozzáállás.
            Négy: itt nem filozófiai levezetéseket olvashatsz, hanem irodalmian megfogalmazott jelenségeket, amelyekre reflektálhatunk. Amikor Éva azt írja: „ránk néz egy szempár és meglódul a szív”, akkor csak egy lehetőségét villantja fel annak az ezer oknak és körülménynek, (had ne soroljam…), ami miatt nincs garancia.
            És ha már hipotézist sem akartam felállítani, akkor nem is vonnék le semmilyen következtetést. Van aki így gondolja, van aki meg nem. Hallgassunk zenét! :)

            • “a lényeg, hogy van egy konkrét saját meghatározásod pl. a „garancia” kifejezésre, és ha ezt előre leszögezed, akkor nincs min vitatkozni, mert én pl. mást értek alatta, megspórolhattunk volna negyven oldalt ezügyben.”
              Nem szögeztem le _előre_.

              A többit már ismét ebből vezeted le, valamiből, ami nincs. Azaz, mivel tényleg nem megy belemagyarázás nélkül, valóban hallgassunk inkább zenét.

          • Nem abból vezetem le ami nincs, hanem HIÁNYOLOM!
            Hiányoltam az egyértelmű meghatározását a fogalmaknak,valamint hiányoltam a házassággal kapcsolatos egyéni látásmódodat, ami világossá tette volna a többméteres okfejtésedet két rövid mondatban!

          • “ha ezt előre leszögezted volna”, ha korábban leszögezed”
            Így oké? Bár mivel nem tetted meg egyértelmű volt, hogy így értem, és nem meghazudtollak, hanem hiányolom. Ez lett volna ugyanis a fogalmak előzetes meghatározása. Ez nem történt meg. Ez hiányzott.

  5. Nincs garancia.
    De ettől még ki lehet előre dolgozni módszereket, h mi lesz, ha beüt az a bizonyos.
    1. Miért fontosabb maga a kapcsolat, mint a benne levő emberek (boldogsága)?
    2. Miért is hiszünk a monogámiában? Mert ez a kultúránk? Mert mások állítólag sikerrel csinálják (hány százalék is? 10?)? Biztos, h ezt akarjuk? Miért kötelező felrúgni a meglévő, jól működő kapcsolatot (házastul, gyerekestül, közös vállalásostul), ha beleszeretünk másba? Miért kötelező magát “megcsalva” éreznie az eredeti partnernek? Kevesebb szeretet jut neki? A szeretet osztódik? Az első gyereket kevésbé szeretjük, ha megszületik a második? És ki vagyok én, h a másiknak megtiltsak valamit, ami őt boldoggá teszi, csak, hogy nekem ne kelljen szembenéznem néhány belső bizonytalanságommal? Tulajdonosai vagyunk vajon egymásnak? Jó ez így?
    3. http://oriblog.blog.hu/2015/05/25/13_dolog_amit_erdemes_eltanulni_a_nem_hagyomanyos_parkapcsolatokbol

      • Nem feltétlen, sztem ez valami egyéni beállítás, személyiség része. És nem igen vagy nem, hanem skála. Van, aki könnyebben beleszeret valakibe. Van, aki képes egyszerre kettőbe, háromba is. És van, aki nem.

        • hűűű. én ezzel kicsit vitatkoznék.
          nekem ez ahhoz hasonló érvelés, hogy vannak vezető típusok, meg vannak rabszolga típusok.
          Nem, nem. Szerintem nincsenek ilyen típusok, bár a vezető típusúnak kikiáltottak szeretik ezt az érvet lenyomni azok torkán akik pedig – szerintük- rabszolga típusok. És ez innentől hatalmi játék, harc, semmi más.
          tehát mihelyt megadjuk a döntés szabadságát/lehetőségét az addig rabszolgattípusnak, onnantól tud vezetőként (akár saját sorsa felett) – is – funkcionálni.

          talán így van ez a monogám, poligám típussal. ha van rá lehetőség és szabadság akkor aztán olyanok vagyunk amilyenek az igényeink/szabadságunk szerint lehetünk. akár egyedül is lehetünk, akár több párral boldogan. akár ugyanazzal.

          és még egy gondolat ugyanehhez: ugye ismerős, hogy a férfi poligám “típus” (genetikai meg evolúciós elméletek) a nő meg monogám “típus”.

          • Statisztikai adataim nincsenek ffi-no viszonylatban. Arra viszont sajat bizonyitekom van, h vannak tipusok. En poli vagyok, ferj mono, pedig a nyitott kapcsolatunk reven lehetosege lenne boven. Nala a szerelem sokkal kevesbe jon konnyen, mint nalam.

  6. az a nehéz ebben, hogy azt megérteni, hogy nem azon múlik, hogy valamit jól csinálsz vagy rosszul- egyszerűen van, ami úgy alakul. ha ennek magam vagyok az indikátora, akkor könnyű elfogadni, ha nem én, akkor nehéz. trenirozni kell magunkat arra, hogy ettől még nem ” rossz” vagyok, vagy rosszul csináltam valamit. …. aztán még az is lehet, hogy igen. ki az aki mindig mindent jól csinál? és kinek jól?

  7. Visszajelzés: féltékeny vagy? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s