Én most látom csak, hogy ebből a sorozatból hiányzik a tizenötös. No de vannak ilyen rejtélyek, Milánóban például 913-as szoba nem volt, a Moszkva tér című filmben meg Orom utca nyolc, mert elbaszta a tanács.
Ugye a nők folyton beszélnének, ez nekik valami beakadásuk, mindig boncolgatnak valamit, faggatóznak, tudni akarják, elemeznek és vájkálnak. Bővebben…
2014. november, de rég volt ez is
néhány félreértés eloszlatása, antifeminista vádak
Nyugtalanító hírek érkeztek az egyik jeles magyar antifeminista (igen, ez így egy szószerkezet) ellenem irányuló, büntetőjogi tényállásokat többszörösen kimerítő dühösködéséről. Ő nagyon szeretne jól szerepelni a Goldenblogon, ezért hirdeti mindenhol, hogy szavazzanak rá, kérlel embereket a szavazásra.
Tavaly én is ezt csináltam, szar volt, és egyébként a negyedik helyre elég az akkori Civil kategóriában. Az egész szavazatvadászat problémás, mert abszolút nem a blog értékét mutatja az eredmény, amelynek — az értéknek — a visszajelzésére vágytam én akkor.
A vicces az, hogy idén viszont nem indultam, Bővebben…
Ez még egy szép darab, a saját erőszakosságukkal, folytathatatlan viselkedésükkel szembesített férfiak viszontvádja: a gyerekeket leggyakrabban a nők bántalmazzák, ugye, számítsuk be ezt is a családonbelülierőszak-statisztikákba.
Ez az érv antifeminizmusban (itt és ezen a blogon mindig = nőgyűlölet, mert az) fogant, és visszavágásként szokott elhangzani.
Az állítás egyébként igaz. Bővebben…
Na most az a helyzet, hogy én, az úgynevezett közfigyelemnek örvendő úgynevezett feminista úgynevezett blogger (még az “örvendő” is úgynevezett), a sokak szerint panaszos, keserű, hibáztató, traumatizált nő sok tekintetben jobb véleménnyel vagyok a férfiakról, mint egyes kommentelőim, sőt: mint ők, tehát “a” férfiak magukról, amikor sértetten és vezetéknév-keresztnév nickkel ideírják a kilométeres okfejtéseiket.
Ez bőven kiderült két és fél év alatt. Nem is elsősorban azért, mert volt nekem egy csodálatos, érzelemdús, intelligens férjem. A kommentelőkkel folytatott beszélgetésekből döbbentem rá: mindig azt mondják, hogy én lesújtó véleménnyel vagyok róluk — találva érzik magukat –, pedig én nem vagyok, és nem írtam azt, amit nekem szegeztek. Azoknál a férfiaknál, akiknek a viselkedéséről írtam, ők, az engem vádlók is különbnek gondolják magukat (noha van, amikor tévednek).
Mindenekelőtt: nem tartom őket eleve és lényegileg különbözőnek magamtól. Emelt fő, intellektus, gazdag szív, játékra-örömre való hajlam: ez tesz emberré, érdekessé, potenciális partnerré férfit is, nőt is, úgy értve, hogy én ekként, erre szüntelenül törekedve érzem magam a kiteljesítő kapcsolatra késznek, és csak az ilyen férfival tudok mit kezdeni. (És én csak férfival, legalábbis eddig nem történt még velem más, de nem akarok heteronormatív állításokat tenni csak azért, mert a heteroszexuális önmagamról írok. Kéretik ezt figyelembe véve olvasni.) Bővebben…
melléknevek sorozat 3.
Elleptek engem a spamek. Valahol nagyon értékes jószágnak számít a blog: százasával ömlenek. Most épp hatszáznegyvenegy darab van; a rendszer két hét után törli ezeket automatikusan.
Megnéztem már, ki ez, mi ez, az egyik linket mármint, mert itt az a lényeg, hogy nagy forgalmú helyekre linkeket nyomjanak.
Ez pont egy gyerekpornót ajánlgató oldal volt.
Néztem a hason fekvő, mit sem sejtő, épp serdülni kezdő leánykát a képen, térdzokniban volt, és azon gondolkodtam, mi lehet ebben a vonzó az idősebb férfiaknak. Bővebben…
Már megállapítottuk itt, hogy a feminista a jogvédők négere. Képzett, a szabadságjogok iránt elkötelezett, antirasszista értelmiségiek, akik sosem restek a kilakoltatások és a holokauszt önkényes értelmezése ellen tiltakozni, akik nem nevezik sem rokkantnak, sem fogyatékosnak a fogyatékkal élőket, és akiknek nyugodt lehet a lelkiismeretük a bután tekintélytisztelő rendpártiak ellenében, szükséges rossznak tekintik a prostitúciót, szexista vicceket puffogtatnak és nőgyűlölő érveket hajtogatnak nulla önreflexióval. Mintha e területen (a legnagyobb kisebbség ügyében) vakok lennének. Nem látják az egyenlőtlenség és a nők elleni erőszak rendszerszerűségét. A társadalmi mechanizmusokat furcsán figyelembe nem vevő magyarázataik vannak, ha házasságról, nemiszerep-osztásról, szexről, gyerekelhelyezésről van szó: egyéni eseteket emlegetnek, a két fél egyforma felelősségét, az érem másik oldalát. Józanságra intenek és arra, hogy nem szabad általánosítani, a férfiakat gyűlölni.
És mindig van egy ismerősük, aki. Bővebben…
A valaki feküdjön le velem című, keddi elemző írásra heves nőhibáztatás, a nőgyűlölet jelenségét relativizáló, kifejezetten ellenséges módon értetlen kommentáradat érkezett. Újra körünkben üdvözölhettük a legkitartóbb kommentelőt, a bőrcipős-karórás Tibit, aki itt a blogon hagyományosan nem érti, miért nem akad ínyére való partnere, és szerintem inkább máshol gondolkozzon ezen. De a pálmát “Szücs Imre” viszi:
“A nem az nem!” – szól a feminista szlogen. Mi is ezzel a gond? Bővebben…
Vannak férfiak, nem is kevesen, akik először is összetákolnak egy énképet: ők aztán nem olyanok, mint a szemét férfiak, ők kedvesek, rendesek, nem erőszakosak, igyekvőek. Velük lehet beszélgetni, ők a tenyerükön hordozzák azt, akit megszeretnek. (Ezt nevezi az angolszász netes nyelvezet nice guynak.) Aztán benyújtják az igényt, hogy akkor ide nekik a nőt, ők jó fiúk – hát nem ez kell a nőknek? Mi lesz már? Odamennek, beszélgetnek, romantikus verset küldenek és semmi? Pedig ez járna nekik. Telnek az évek, és még mindig szüzek. Bővebben…
a szerelemnek.
Ez például egy olyan bejegyzés, amit már nem merek nyilvánosban megírni. (időközben bebátorodtam, már nem jelszavas.)
Nem jó fej, mert fáj a foga, kiszakadt a mosógép csöve a falból, és attól fél, hogy terhes megint.
Nem jó fej, mert tizenegy hónapja nem aludt öt órát egyhuzamban.
Nem jó fej, mert szédül az éhségtől, és húsz perc múlva indul a vonata.
Nem jó fej, mert ami nekik viháncolás, az neki takarítás. Bővebben…
Annyi minden történik az életben. Változunk, mindenféle elénk kerül a kanyarokban, váratlan helyzetekkel találkozunk. Elköteleződtünk, éljük, igyekszünk, elkopunk, megroskadunk, aztán mégsem hiszünk már az elköteleződésben, összeszáradt és súlyosabb az ígéret a nyakunkban, annyi minden történt azóta.
A másik vár valamit, mondjuk stabil hátországot, amelybe jó hazajönni. Bővebben…
Nők, akiket gyerekkorukban durván megaláztak, megbüntettek a nyiladozó szexualitásuk miatt.
Nők, akik harminc évesek elmúltak, és nem szeretkeztek még senkivel, és sejtik, nem is fognak már.
Nők, akik rájöttek, hogy őket nem csak, sőt, nem elsősorban a férfiak vonzzák, de a vágy alaktalan maradt, csendben türemkedik.
Nők, akik ágyról ágyra jártak, szeretetre éhesen, megkeményített szívvel, isteni szeretőként bármire hajlandóak voltak, és csupa szégyent szereztek. Bővebben…
Jó delet, lekéstem a pitymallatot, elnézését kérem a tisztelt olvasóközönségnek egyesével és összesen (entitásként). Már meg az történt, hogy este írtam egy bejegyzést, be is állítottam szokás szerint fél hatra, ám túlságosan személyesnek ítéltem éjjel, na, ilyen se volt még.
A tegnapit folytatván viszont meg akartam írni ezt:
De most tényleg ez a cél lebeg sokunk szeme előtt: hogy megfogalmazzuk, mondjuk, így és úgy, sokszor, és egyszer csak belátja, megváltoztatja, és onnantól jó lesz? Bővebben…
Rákaptunk erre, na. Szeretjük a saját tisztánlátásunkat, az élességünket. Szeretjük jól megmondani a mi új, világos igazságainkat az új, végre megtalált szavainkkal. Hadd hallják, azért van fülük. Mit nézel? Ne nézzél. Most nézel, mi? Csak akkor szeretsz, ha nincs bajom. Ha szépen mondom. Hát nem mondom szépen. Mondom, ahogy jön, mert elegem van.
Van, hogy úgy maradunk. Hetek, hónapok telnek el, és már olyan a kapcsolat, hogy ebből állnak a beszélgetéseink csak. Nos, nem mintha nem érdemelnék meg, hát nem tökéletesek ők, hát dehogy. Sőt, igazunk van, leghevesebb vádjainkban is. Miért nem értik? Ennyire szar. Eddig jutottunk. Észbe kaphatnának. Sokkterápia. Bővebben…
Szilfa vendégposztja. Töprengek rajta.
Az elejétől fogva tudtuk mindketten, hogy ez házasság lesz, de legalábbis hosszú és erős kapcsolat. Piedesztál és rózsaszín szemüveg nem kellett, az én szememben a férjem – tehetségeit tekintve némiképp jogosan, gondolom most is — egyenesen a félistenek hajnalfényű szférájában lebegett. Nekem nem voltak kialakult, egyéni terveim: neki annál több. Talpraesett ügyességgel, lendületes akarattal ugyanígy álltunk. Viszont alkalmazkodásban vitathatatlanul én voltam nyerő.
Három év jövés-menés után költöztem hozzá, külföldre: azóta a mérleg tíz év, néhány gyerek, és lassú kijózanodás. Gyötrelmesen hosszú idő és számlálhatatlan érzelmi sokk kellett ahhoz, hogy az utolsó idillmorzsák és élethazugságok helyet végleg átvegye a tisztán látó, keserű csömör. Bővebben…
Bringásahegyen csodálatos, érzékeny nagymamaábrázolása.
*
Nyílik az orgona, és ilyenkor eszembe jut Nagymama. Nem jó szó, mindig ott van bennem legalul, öntudatlanul. Száz éve született, tizenöt éve halt meg, az orgona volt a kedvenc virága. Sokat tudok róla.
Nagymama nem volt öntudatos nő. Egy szóval, leginkább: anya. Élete végén megkérdeztem, mikor érezte magát a legboldogabbnak. Mikor anyád kicsi volt, felelte. Tekintve, hogy anyám a második világháború alatt született, Nagymama pedig a zsidóüldözések célpontja, ez elég érdekes nézőpont. Ilyen erős a kisgyerek okozta jóérzés, hogy neki még az életveszélyt is feledtette? Bővebben…
Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:
Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.
*
Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).
Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben…
Bajuszcic vendégposztja.
Én érlelem a témákat, van, amibe belefáradtam, elsodorták új események, egy kicsit kaotikus vagyok. A következő napokban egy helyesírási, egy nyelvhelyességi és egy irodalmi kvízzel jelentkezem.
*
Az van, hogy én nagyon jófej feleség vagyok. Szerintem ilyenre vágyik minden férfi. A múltkor egy közös barátunk fejtette ki, hogy mennyire irigyli a férjemet, mert az ő felesége… na, az egy sárkány, baszogatja szegényt mindenért. A szerencsétlen pasi már csak lapítva mer közlekedni a lakásban, rettegve, hogy a következő percben mit ront el, miért kapja az irdatlan letolást. Bővebben…
A szenvedés mint erény — ez meglepő mértékben meghatározza a gondolkodásunkat, amikor döntünk és amikor ítélünk.
Megnyilvánul abban, hogy mit vár el egy anyától a környezete, mit neveznek önzésnek, és mit csinálunk mi is inkább titokban, szorongva, bár nagyon is jólesik nekünk. (–> trollcsapda) EZT UTÓLAG NEM NAGYON ÉRTEM ÉN SE, talán hogy a felszínen szenvedés nekem a troll, de ekkorra már negatívvisszajelzés-függő lettem groteszk módon? 2016. január 12.
A világ gyanakodva figyel, ha jól vagyunk, mert akármekkora az anyakultusz, igazából sajnálja tőlünk az időt, a pénzt, a lehetőséget, a jóérzést. Bővebben…
Még mindig van, aki erre jár, csodálkozik, megjegyzéseket tesz. Kurvasok ideje van, mégsem olvassa el a kommenteléssel kapcsolatos kéréseimet. Azonban kommentel. Mivel sírnivalóan ismerős a helyzet, nem engedem be, de írtam neki azért. Ezen meghökkent. Megpiszkál, mint valami állatkerti állatot rácson át Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 