amit eddig nem ismertem soha: élek

Szilfa vendégposztja. Töprengek rajta.

Az elejétől fogva tudtuk mindketten, hogy ez házasság lesz, de legalábbis hosszú és erős kapcsolat. Piedesztál és rózsaszín szemüveg nem kellett, az én szememben a férjem – tehetségeit tekintve némiképp jogosan, gondolom most is — egyenesen a félistenek hajnalfényű szférájában lebegett. Nekem nem voltak kialakult, egyéni terveim: neki annál több. Talpraesett ügyességgel, lendületes akarattal ugyanígy álltunk. Viszont alkalmazkodásban vitathatatlanul én voltam nyerő.

Három év jövés-menés után költöztem hozzá, külföldre: azóta a mérleg tíz év, néhány gyerek, és lassú kijózanodás. Gyötrelmesen hosszú idő és számlálhatatlan érzelmi sokk kellett ahhoz, hogy az utolsó idillmorzsák és élethazugságok helyet végleg átvegye a tisztán látó, keserű csömör. Önmegvalósító férjem buzgó énközpontúságáról úgy pattant le minden kérés és magyarázat, hogy a végén mindig én lettem egyre kisebb és erőtlenebb. Tíz éven át lehetett süket a mi kontónkra. Ő megálmodta és megvalósította a világát, nekem maradt egészében a háztartás, a munka és a gyerekek. Rokoni segítség, gyerekmentes férj–feleség program nem jutott, tiszteletről és megbecsülésről idővel mar nem is ábrándoztam. Ő dolgozott reggel, dolgozott este, és elfoglalta magát hétvégén és ünnepnapokon. Az unalmas kenyérkeresetet művészi munka, hobbi, sport és számos őrült, habókos ötlet tette szamara elviselhetővé. A ház lassan önálló wellnessközponttá nőtte ki magát, a nyaralás minimum négycsillagos, a pezsgő hétköznapi bagatell. Az én igényeim megálltak (volna) a kempingnél, a túrázásnál és az együtt töltött időnél. De hát nem én döntöttem, erről sem. Én leginkább bentlakó, fizetés nélküli mindenes voltam, házasságban ragadt elvált nő, fogoly. Nem én voltam az egyetlen, aki úthengerhez hasonlította a férjemet, de ő persze nem értette ezt soha, hiszen aki verseng, az érteni nem, csak kihasználni tud másokat. Nem volt olyan területe az életemnek, ami ne kapott volna sorozatban megalázó, övön aluli találatot, és nem volt módszer, amivel megállíthattam a folyamatot. Se pénzem, se önbizalmam, se hitem nem volt, hogy eljöhettem volna. Tipródásból, félelmekből és aggodalomból annál több jutott: mi lesz, ha. Miből fogok megélni. Hiszen dolgoztam én, csak nem kerestem eleget. Házassági szerződés, külön kassza: az én tőkém feléltük a mindennapokban, az övé befektetésekben gyarapodott.

Mi lesz a gyerekekkel. Mi lesz, ha nem sikerül, mi lesz, ha elrontom. A naptáramban a jövő minden napja hétköznapian fekete “mi lesz” neven szerepelt. Aztán jött a blog – harsonák, zengjetek! — és megnevezte az életem. Átfogóbb, kezelhetőbb kontextusba került az addig magányban szenvedett nyomorom, megoldási példák sorjáztak, támogató hangok a világ szegleteiből, ész, szív és vagányság. Tanultam, megnyíltam és gazdagodtam. Lassan meglett a túlélés, de az élethez ennyi meg nem volt elég.

Idegen nyelvet tanítok, ősz óta egyetemistáknak is. Utolsó éves, kedves csoport: nem osztályozok, központi nyelvvizsga kell a diplomájukhoz. Szeptemberben nekifutnak a vizsgának próbaképp, és lám, egyikük rögtön meg is szerzi a szükséges pontszámot. Pierre-t legközelebb nem látom az órán, de hát igaz, minek is jönne ezután. Amikor később a folyosón beléjük akadok, mégis rákérdezek. Csak beteg volt, magyarázzák többen lelkesen, köztük ő. Persze, hogy jönni fog, elhatározása megingathatatlan. Így, nem ülve, nem a pad mögül valahogy jobban látom a szemét, és onnantól már csak azt nézem. Latom a belefeledkezett, rácsodálkozó mosoly fényeit, a figyelmes, rebbenő érzékenységet, és látom azt is, hogy a mélyben köztünk valami felmérhetetlen kapcsolat köttetett. Onnantól kezdve minden órán ott van, az abszurdumig menően tart a csoporttal a vizsgára való készülésben. Hónapokon át nem veszem komolyan, és ő hónapokon át mindent megtesz a figyelmemért. Végül kikerülünk az iskola falai közül. Randevúk, százszámra az sms-ek, beszélgetések kettesben, félnapos sörözések a barátaival. Új világ épül körém, ahol a szeretet nem bánt, nem bonyolódik és nem gyötör, mert minden, amit érzek, gondolok vagy teszek, az benne helyet talál. Se egy hajtincs, se egy kislábujj nem kandikál a hidegben, lelkem minden torz ágboga gondos védelemre és bátorításra lel, meg amelyik dacosan örök függetlenségre vágyik, az is. A valóság könnyed és tökéletes. Érett, gyakorlatias támogatása biztonságot ad, ugyanakkor érzelmeink elemi erejétől mindketten kacagnivaló sutasággal viselkedünk. Vadkacsa-pár vagyunk, a tiszta szerelmek bolond bátorsága és gyógyító varázslata a mienk. Csodák történnek, világok alakulnak át a hónapok alatt. Ésszel nem értjük, mi épül bennünk, de lassan a valóság is meghajol, és már nincsenek kérdéseink, pedig. Pedig tudjuk, hogy júniusban vége lesz, elmegy messzire, viszi a huszonhárom évét, és itthagy nekem negyvenet.

Egy hónappal az első randevú előtt nem bírom itthon tovább, elég volt, végleg és végképp. Ügyvéddel, elvált barátokkal beszélek, utánaolvasok, gyakorlati kérdésekben tájékozódom. Azonnal menni akarok. Sajnos nem bízom magamban, mondom a helyes ügyvédnőnek, és válaszként kifakadó őszinte megrökönyödését tudomásul veszem, mint addig az életemben minden sikert, dicséretet és eredményt, de megint nem értem, mit kéne ez jelentsen nekem. Nem értettem soha. De mostanra annyira lent voltam, hogy önbizalommal vagy anélkül, nem volt többé mit veszítenem.

Hónapok jöttek száraz, leszámoló közlésekkel, üvöltő veszekedésekkel, érzelmi káoszban billegő irracionalitással. Férjem hirtelen minden erejét a változásnak szenteli. Meglep, nem ezt vártam tőle, hiszen a házasságban ő is évek óta szenvedett. Beszélek neki magamról, ismerkedünk 13 év után. Illetve ő velem, hiszen számomra ő rémes emlékekkel teli és megjósolhatóan kiszámítható ismerős. Új, félelmetesen új vagyok számára: erős, önálló, eltökélt, tudatos. Jóvátenne mindent, azonnal. Hagyom, hogy megpróbálja, de nem áltatom. Késő, mondom. Reklamál, kijózanítom. Tíz év szenvedését sorolom. Most már meghallgat. Kíváncsi, beavatom. Kontrollálna, tombolok. Hazudik, kinevetem. Szenved, küzd, tanul. Néha tisztelem. Azt mondja, szeret. Pedig nem ismer még most sem, és nem tudja, ki vagyok.

Én viszont egyre jobban tudom. Végre eljárok itthonról, új életem lesz vagány barátokkal, létemet átmosó Pierre-rel, új munkákkal: nyitok. Semmi nem feszül, semmi nem stabil, sokat kockáztatok: mindent, de mindent egyik pillanatról a másikra elveszíthetek. Hónapok félelmei és stressze után egyszerre megnyílik valami, evidensen és derűsen, ahogy a komposztban kidugja a fényre zöld levelét a krumpli. Már nem valakinek létezem, nem másért örülök, semmi nem köt tovább, és ettől egyszerre mélységesen és visszavonhatatlanul boldog vagyok. Örökre megváltozik a világ. Erőm növeli önbizalmam, önbizalmam az erőm. Színessé válnak a fekete betűk, és egy napon meglátom a lényeget. Érzi a napot a bőröm, ujjam húzom a tavaszi szélben, es egyszer csak arra ébredek, amit eddig nem ismertem soha: élek. Semmitől nem kell félnem többé. Az élet része vagyok.

citrus

246 thoughts on “amit eddig nem ismertem soha: élek

  1. Hű. Akár én is írhattam volna, csak nálunk most az a felállás, hogy apuka közölte, akarja a gyerekeket. Belefáradtam, úgy döntöttem, kap próbaidőt, mert szégyen, de kárörvendően látom, ahogy nem boldogul velük. Tíz év. Ő is munkamániás, igaz, nem keresett így se annyit, hogy nyaraljunk, nem jött velünk a rokonaimhoz, ő, a szent ember dolgozik… Az ő megtakarítása külön lekötésben van, az én “bevételem” feléltük, a gyerekek pénzéből fizette a számlákat… Látom, nem csak én vagyok az, aki semmibe lett nézve. Hiába mondja nekem a gyerekvédelmis (sógorasszony ránk uszította), hogy az ovis- iskolás jellemzés a gyerekekről mind az én érdemem, ő továbbra is köti az ebet a karóhoz, hogy nem csináltam itthon semmit, tespedtem egész nap…. Most azért a “tespedésért” máshol 800 forintot fizetnek óránként, mert az ember abból él meg, amihez a legjobban ért: én a takarításhoz, és a rendszerezéshez a házban. Évekig csináltam, profi lettem 😉 A legnehezebb visszaszerezni a módszeresen porig rombolt önbizalmunkat. Épp mostanában veszem észre, mennyit változtam, mióta felrúgtam a bilit. Csinosabb lettem, és jó ránézni a képekre, amiken rajta vagyok. Mert a legtöbbjén öntudatlanul is, de mosolygok. És igen, már sírni is tudtam. Április huszonharmadikán, évek óta először, Istenigazából, úgy, hogy megszűnt a világ. Többé nem folytok el semmit. Köszönöm, hogy elolvashattam Szilfa vendégposztját, remélem, még ír majd!

    Kedvelés

  2. Regényt nem olvastam hónapok óta,ami ennyire lendületes,pörgős lett volna.Szinte körhintán éreztem magam,annyira beleszédültem.Tudom,te vagy benne,de lehetnék akár én is,vagy bárki más,hiszen alkalmazkodásban sokan vagyunk nyerők,az idő múlásával meg annyira beleszédülünk ebbe az állapotba,hogy hiába körözünk hányingerig,nem tudjuk miként szálljunk le a ringispilről,remeg a láb,szédül a fej,homályos a látás.
    “Aztán jött a blog – harsonák, zengjetek! — és megnevezte az életem”
    Tiszteletbeli érdemdíjat kellene itt kiosztani nektek mind,Évának egy különlegesebbet,mert hála ennek a közösségnek,sokunk krumplija csírázik-ha lassan is- a komposztban.
    Köszönöm Szilfa az írást,nagyon örülök neked,a változó életednek.

    Kedvelés

    • Igen, igen, a díjat én is megszavazom!!!! Az én életem is ilyen volt, és Ti segítettetek abban, hogy megváltozott! A fent leírtak: nulla önbizalom, nincs saját munkahely, nincs pénz, és amióta itt segítséget kaptam, mindegyik lett! Örömmel járok dolgozni, szeretnek a kollégáim, jól érzem magam a bőrömben, de ami a legfontosabb: megtanultam, hogy igenis képes vagyok megállni a saját lábamon. Még nem hagytam ott a férjemet, de már nem tud uralkodni rajtam, már nem fájnak a sértései, egyszerűen faképnél hagyom, ha rázendít vagy nevetek rajta. Végre ÉLEK!!!! Köszönöm Éva Neked, és minden itt hozzászólónak!!!

      Kedvelés

    • Az is van meg az alkalmazkodas mellett (es meg a csapda bezarulasa elott), hogy az ember egyreszt johiszemu (naiv), es fel sem tetelezi, hogy a masik nem korrekt vele, foleg, ha az illeto manipulal, hazudik es csak magara figyel. Tobbedszerre is a masiknak hisz, nem a szemenek. Bizik abban, hogy az eszigetelt esetek ritka kivetelt kepeznek. egeszen addig, amig ossze nem allnak masszava. Kulonosen sokat “segit”, ha akadt manipulativ szulo. Jol elo voltam en puhitva neki passzivitasban-aldozatsagban, de naivitasban es idealizmusban is. Idealis elegy.

      Kedvelés

      • Hát,igen,nagyon tudunk hárítani egy-egy lelki,vagy fizikai pofoncsapáskor,hogy ez “csak most,csak neked és soha többet”,így aztán elég nehéz egy csomóba gyűjteni, kerek egészként látni a szétguruló higanycseppeket.Mire meg már meglátjuk a formálódó szörnyszülöttet,már azt sem tudjuk hová kapjunk s csak csodálkozunk,hogy is juthattunk abba a nyomorúságba,hol veszítettük el fiatalkori meg nem alkuvásunkat-ha volt is egyáltalán.Nincs mit csodálkozni,erre szocializálnak pelenkás korunktól.

        Kedvelés

      • Ezt szépen írtad 🙂
        Mi lenne ha nem vennénk figyelembe a házasság intézményével járó felfogást ,párkapcsolati felfogást:)
        Mi lenne ha két ember csak akkor lenne együtt ha az jó nekik ?
        Milyen lenne az emberi csoportok felallítása akkor? Felülről nézve milyen lenne a mintázat. Most
        1 11 2 1
        akkor mennyi lenne az 1 és mennyi a 2 vagy lennének másfajta
        külömböző idejű kapcsolatok ,vagy nő-nő ,férfi-férfi kombinációk
        Kuvik 🙂 mondhatnál példákat az állatvilágból ❤

        Kedvelés

  3. Nagyon érdekes, amit írsz, merthogy most olvastam Dalma Hayn könyvét, A vágy csendjét, amiben szinte ezekkel a kifejezésekkel fogalmazódik meg a nők újjászületése, amit egy külső kapcsolat hatására saját életûkben megélnek. Élek- ezt mondják, ezt érzik csupán attól, hogy egy olyan kapcsolatban vannak, amely természeténél fogva javarészt egyenrangú, vagy éppenhogy a nőnek ad több hatalmat. A házasság idealizálása, magunk igazítása egy eszményhez, a rendszer nőtaposó evidenciája elveszi a hangunkat, elbizonytalanít (mit is akarok én valójában, ki is vagyok én?) és bábosít. A külső kapcsolat nem tökéletes feleséget, tökéletes anyát vár el a nőktől, hanem (szerencsés esetben) önmaguk lehetnek (zárójelben jegyzem meg, Magyarországon még ez sem igaz. Itt még a szeretőnek is szerepet formáltak ők, a férfiak, ilyenformán “kötelező” az ápoltság és a letörölhetetlen bűbáj és mosoly, valamint a szexuális bármire használhatóság). Szóval oda akarok kilyukadni, hogy az utolsó bekezdésed ujjongása annyira élő és ismerős. Egyrészt a könyvből, másrészt saját életből. Majdnem mindegy, mi idézte elő benned, a blog, vagy a kapcsolat, vagy a kettő együtt. Nekem a folyamat a lényeg. Az, hogy mennyire elcseszett rendszer az, amiben mindegy, hogy Amerika, vagy Magyarország, az érzés ugyanaz. A némaság ugyanaz, s az ébredés öröme is ugyanaz. És ha egyszer megtörténik, egyszerűen nincs visszaút. Ugyanoda nincs. A házasságba lehet, hogy van, de ugyanabba a szarba , amit nyújtott addig, abba nincs. Akkor van sok beszélgetés, veszekedés, formálódás, de aki egyszer megtalálja a hangját, nem nagyon tud visszanémulni.

    Kedvelés

    • “Majdnem mindegy, mi idézte elő benned, a blog, vagy a kapcsolat, vagy a kettő együtt. Nekem a folyamat a lényeg.” tokeletesen egyetertek, olyan ez, mint egy patak, amibe a kis erecskek hordjak mindenhonnan a vizet, amig folyo nem lesz belole. Millio lepes, esemeny volt meg, ami ide vezetett. Talan az kozos mindegyikben, hogy sokat gondokoztam rajtuk mindig. Azt ugyan nem lattam, hogyan ernek ossze pontosan, hogyan epulnek egymasba es hova vezetnek, de atgondoltam, szavasitottam es elemeztem a folyamatokat mar nagyon hosszu ideje. Es mindig volt egy mozaikdarab, ami hozzarakott a nagy kephez valami ujat: kicsit vagy nagyot, vagy eppen egeszen forradalmi jelentosegut.

      Kedvelés

  4. Hu, de nagyon jo erzes ezeket a visszajelzeseket olvasni… hatalmas olelesek mindenkinek. Megint tanultam valami sokat 🙂 Rohanok dolgozni, nektek pedig szep napot, kesobb jelentkezem es kommentalok!

    Kedvelés

  5. Szilfa, én is nagyon köszönöm! Nekem egy barátnőmmel történt meg ez, lassan börtönné vált a házassága. Közben szinte semmit nem mondott róla, az elköltözése után sokat beszélgettünk, és amit mondott, nagyon egybecseng a te szavaiddal. Most még jobban értem őt, neked pedig sok boldogságot a változáshoz!

    Kedvelés

      • Na azért nem egy vérénekes. Csak ha – mondjuk gyűrűzés céljából – megfogják, akkor védekezik.

        Kedvelés

      • “Csak ha – mondjuk gyűrűzés céljából – megfogják, akkor védekezik.” Egyre szimpatikusabb madár.

        Kedvelés

      • Igaz, de a csepp kékcinke sokkal rosszabb, a gébicsekről meg ne is beszéljünk, mert egyből a körömágyamat kezdtem birizgálni, ahogy eszembe jutott. A meggyvágónak egy ágat dugsz a csőrébe, elrágcsálja percekig, a többi emlegetettet ilyen butasággal nem lehet félrevezetni. De honnan tudják, hogy pont a körömágy a legfájdalmasabb?

        Kedvelés

      • blaci, ne nevettess, engem is csípett már körömágyon kékcinke, ocsmány kis genyóláda, ki hinné, amilyen cukin néz ki.

        Bezzeg az énekes rigó meg a vörösbegy hogy hagyja magát…

        Meggyvágó még nem volt a kezemben, de egy gyűrűzőtársamnak a mutatóujja felső perce bánta a vele való találkozást. Igen, nem szereti, ha piszkálják, és tisztában is van a fegyvereivel. Szimpatikus lény 🙂

        Kedvelés

      • hát még a fecskék. Csak fekszenek a hálóban, nem kell őket kibogozni sem. Nem úgy, mint a cinkét a fekete hálócsomagból, amit magára tekert. Én egy bakonyi gyűrűzéskor tucatnyi gébicset szedtem ki, hát azok véremet vették. A meggyvágó ellen egy kisujj vastagságú fadarab megfelelő megoldás – egy cinke vagy egy gébics oda se kap egy faághoz.

        Kedvelés

      • De jó, ezek szerint gyűrűztetek madarakat. Miket tudok meg a cinkékről! A nickem egyébként egyre jobban tetszik.

        Kedvelés

      • Azt hiszem, nála az volt, hogy egyedül akart dönteni. És az is, hogy hatalmas energia kellett ahhoz, hogy a kicsi gyerek mellett egyáltalán el tudjon kezdeni távlatokban gondolkodni. Egyszer a férje külföldre ment egy hónapra, ő meg elutazott vidékre a kisgyerekkel. Ott jutott annyi levegőhöz és szabadsághoz, hogy végre el tudta dönteni – azt mondta, hogy egész addig nem tudott messzebbre nézni, mint hogy este lesz-e veszekedés vagy nem és hogy hagyják már végre békén… Nem mondom, hogy most könnyű neki, nagyon nem az, de sokkal inkább hasonlít önmagához, vagyis ahhoz, akinek én ismerem őt, mint a házassága alatt,
        Szilfa, neked sok sikert és energiát az új élethez!

        Kedvelés

  6. Sajnos nincs időm sokat írni, rövid és lakonikus próbálok lenni, ha valamit nem értesz, kérdezz rá, mielőtt minősítenél.

    Az a kérdésem, hogy Pierre-nek vajon hány év kell, amíg őt is erodálja az egója? Vajon ő nem ilyenné válik negyvenévesen? Pierre-t jó esetben még a szülei finanszírozzák, nem húzza sem target, sem devizahitel, sem a gyerekek jövőjének sokszor embertpróbáló aggodalmai. Ő még az élete és a pályája kezdetén van, és van egy hihetetlen nagy előnye a negyvenéves férfival szemben: csak 23, energiája legalább másfélszerannyi, még nem volt másnapos a fáradtságtól stb.

    A másik kérdésem, vajon Pierre-nek nem az egóját simogatja, hogy egy negyvenéves nővel van, aki ráadásul nem nyúzza elköteleződési elvárásokkal, hanem pont azért kitűnő szerető, mert a fészek, konyha, gyerekek megvan mástól?

    A harmadik kérdésem. Elfogadom azt, hogy Szilfának most kezd lenni ez az élet, és hogy a gyerekek jó iskolai eredményei elsősorban az ő nevelésének következményei (vagy ezt egy hozzászóló írta, mindegy), de vajon tényleg nem fontos pl. az, hogy legyen a gyereknek tandíjra, raftingtúrára, BMX-re, és ha valaki nem töri össze kezét-lábát, hogy tisztességes jövedelme legyen, ugyan honnan lesz? Öröklünk? Berepül az ablakon? Vagy attól, hogy elkezdünk élni, megjön magától? Én azt látom a volt nejemnél, hogy tényleg laza, meg boldog, meg élvezi az életet. De ugyanakkor azt is látom, hogy feléli a teljes gyerektartást, hogy soha nincs pénze, ha hirtelen kiadás jön, mindig vakarózik. Ha nem lenne az én tisztességes fizetésem, és fele- vagy negyedeannyi lenne a gyerektartás, akkor miből élnének a gyerekeim? És érdekel valakit, hogy mennyi harc, küzdelem, erodálódás, ránc és ősz hajszál vezetett oda, ahol anyagilag most vagyok? Aki tudja, miben éltem gyerekkoromban, az meg csak csodálkozik, hogy ezt mind… Igen, nagy árat fizetünk ezért, legtöbbször rámegy a család, mint Kőmíves Kelemennek, de vajon tényleg elég pityókának lenni a ganyédombon, vagy kell az a tizenkét véka ezüst meg arany?

    Nem akartam leszólni senkit, csak az út másik oldaláról próbálom nézni a kitörő eufóriát. Nem akartam bántani, ha lehet, ne bántsatok.

    Kedvelés

    • Csineva, én úgy látom, Pierre ebben a történetben nem igazán főszereplő (azaz majdnem mindegy, mi lesz vele negyvenévesen), inkább katalizátor.
      Szilfának pedig van munkája, lehet, hogy nem telik belőle külföldi nyaralásokra, de nem kéne leírni őt, mint önállóan kereső- és életképtelen nőt.

      Kedvelés

    • Szerintem részben jogosak a felvetéseid, az én bakadásom mindig az szokott lenni: “az eddigi pas(jai)m mind fúj, na de a mostani, az bezzeg!” Mert persze “új”, az mindig van, az mindig kell. (Mihez is?) Valami hasonló van ezzel a valószínűleg kissé koravén Pierre-rel is, aki mellesleg az én utamba is vetődhetne egy kicsit (na jó, nem panaszkodom :P)
      De én látom ebben az írásban azt az eufóriát, amit az érez, aki 13 évnyi börtön után szabadul. Ilyen helyzetben még nem lát tisztán az meber, csak a felszabadult örömöt érzi. A mindenféle mérlegelés csak később jön.

      Kedvelés

      • Én is inkább katalizátor-nak érzem őt…Persze fontos szereplő, mert kiváltotta a mélyen megbújó érzelmeket, a büszkeséget, a szuverenitást stb.
        Az jutott eszembe, hogy milyen jó, amikor még van szemünk ilyen katalizátorokra… amikor még nincs vakság, nincs “most már kibírom így is”, nincs “a gyerekek miatt már nem tudok máshogyan élni”. A katalizátor mindenkinek más: valakinek egy szerelem, valakinek ez a blog, másnak egy könyv vagy beszélgetés. Kétségkívül a legerőteljesebb a szerelem…
        Volt egy mérnök-barátom, aki éles logikával, és racionalitással mindig helyre akart tenni, amikor szerelmes voltam, hogy ez most múlandó, meg ne felejtsem el, hogy most őt idealizálom stb.stb. És akkor azt mondtam, hogy basszameg, hagyja meg nekem ezt az érzést, nem akarom kémiai úton elemezni, hogy milyen vegyületek és molekulák összetapadásából lett ez a katarzis, és mikor bomlanak le ezek a vegyületek…
        Szóval élvezd Szilfa ezt a helyzetet, és merítsd fenékig az újjászületés poharát. 🙂

        Kedvelés

      • Nem, nem… Ez nem “még” állapot. Ez a “már” állapota. Már elég, már kell “valami”, már nem bírom azt, ami van. Átmegyünk addigra sokmindenen, mire az oly nagyon megvetett újabb szerepet, a házasságtörő asszony szerepét vállalni merjük magunk előtt is. A jár nekem egy kis öröm az a vége (legalábbis szilfa útján igen). Aztán jön a döbbenet. Hogy miket nyit meg az emberben! Áramlást, önmagadra találást, szerep nélküli létezést, olyan létezést, amelyben az ÉN, az ÉN öröme számít. Végre boldog önzés, ami a házasságban tilos és megvetést érdemlő.
        Szóval először vannak az ideák, a nekibuzdulás, hogy majd én tudom jól csinálni, aztán az észrevétlen kiüresedés, s mikor már alig van belőlünk valami, akkor talán, ha elég bátor az ember, akkor dacos “nekem is jár”, ami elhozza az ébredést. A nőknek a külső kapcsolat jóval több, mint szex, de jóval több még a szerelemnél is. A szabadság íze.
        Nem véletlen, hogy az elnyomók ily eszeveszettül igyekeznek tiltani, elzárni, bűntudatba hajszolni, vagy olyan hiedelmekkel megakadályozni a nők kitekintését, minthogy a félrelépés árt a gyereknek, hogy viselhetetlen bűntudat, hogy mérgező stb. Dehogy az! Csak annyira, mint a ffiak külső kapcsolata, mely az esetek nagy részében ki sem derül.
        Szóval Pierre katalizátor valóban. A főszereplő a nő. Ez egyszer végre a nő. Ez az, ami felrázza az embert. Ez az évtizedek óta elfeledett főszereplői pozíció.

        Kedvelés

      • “még”…még nem altatott el minket a reménytelenség, még nem vakultunk meg teljesen, még nem alakult ki a tanult tehetetlenség állapota, még van bennünk erő változtatni, még nem nyomták el családtagok és “jóakarók” a jobb és szebb életre ácsingózó énünk csíráit. Mert ha igen, akkor nem jön el a “már elég” állapota.

        Kedvelés

      • “A főszereplő a nő. Ez egyszer végre a nő. Ez az, ami felrázza az embert. ”
        Ehhez írtam.

        Kedvelés

      • Egyreszt igen, ez is resze, masreszt pedig az, hogy addig feltettem es akartam eveken at tulbiztositani es elore kontrollalni mindent, hogy ez vegul teljesen guzsba kotott. Aztan jott egy irto eros motivacio, ami miatt kileptem ebbol a benito felelembol, mert ez nem mas; mindent kockara tettem, es mindent kockara is tudtam tenni, amit addig annyira birtokolni vagytam. Mindent. Akkor ertettem meg, hogy az elet csak az enyem, es csak az eletem az enyem. Nem a ferjem, a szerelmem, a haz, a munka, es meg csak a gyerekek sem, o iszonyat. Nem en porgetem az univerzumot, na. Szerencsere van nalam nagyobb ero, aki ezt helyettem megteszi.

        Kedvelés

      • Szerintem jót tesz a gyereknek, ha úgy nő fel biztonságban és szeretetben, hogy nem az “anyjáé” vagy “apjáé”.

        Kedvelés

    • Az legyen a Pierre dolga, hogy milyenne valik vagy milyenne nem 40 evesen. Tok lenyegtelen. Ebben a sztoriban nem a Pierren van a hangsuly.
      Nem is azon, hogy nem kell penzt keresni, nyilvan kell, de
      a veka ezusttel kapcsolatban: Kinek ez, kinek az a fonotssagi sorrend. En a BMX es egyeb “kapjon meg az a gyerek mindent, de mindent” inkabb hatrafele sorolnam. Szart sem er a bmx es minden egyeb, ha a csalad nincs egyutt, vagy nincs egyutt jol. Ha az apa alig van ott es ha az anya boldogtalan es arnyeka onmaganak.
      Vannak emberek akiknek szukseguk van egy kivulrol jovo impulzusra, hogy magukra talaljanak. Itt is ilyesmi tortent, szerintem (es lattam mar fanyalgokat ilyenkor, akik persze mindig annyira tokosek, hogy maguktol kepesek a gyokeres valtozrtatasokra, ehhez en szivbol gartulalok persze) de ha valaki nem kepes egyedul, akkor is mi van.(?) Ez nem von le semmit az ertekebol es szerencse, hogy megtortenhetett. Sokaknak ez nem sikerul enelkul es meg igy sem.

      Kedvelés

      • “Vannak emberek akiknek szukseguk van egy kivulrol jovo impulzusra”, és “fanyalgokat ilyenkor, akik persze mindig annyira tokosek, hogy maguktol kepesek a gyokeres valtozrtatasokra, ehhez en szivbol gartulalok persze” ne haragudj, de ez, főleg az utóbbi elég erősen ítélkezősre/gúnyosra sikeredett. Én azt kutatom, miért olyan fontos, hogy mindig legyen egy kívülről jövő impulzus, ami szinte_mindig_egy_új_(valószínűleg idealizált) férfi/kapcsolat_ ezen szerintem nagyon is érdemes lenne elgondolkodni.
        Részben persze – és itt az önvallomás – munkál bennem némi irigység, mert nálam soha életemben nem álltak sorba a férfiak, hogy önzetlenül kihúzzanak a szarból, volt persze, aki történetesen ezt tette a véletlenek összjátéka folytán, de az én eletemben nem voltak és nincsenek hős megmentő férfiak, ilyen ifjú és jóképű hétköznapi Keanu Reeves fazonok, akik a középkorú asszonyt elhalmozzák rajongásukkal, és úgy ágyban mind asztalnál fantasztikus partnernek bizonyulnak. Én ilyet még csak filmen láttam, pedig a való életben egyáltalán nem szaladok el a lehetőségek elől és meg is adom mindenkinek. Csoda-e, ha gyanakszom?

        Kedvelés

      • En nem miattad irtam azt, Nem is gunyosnak szantam, de hat tenyleg annyiszor, nagyon sokszor hallottam mar emberektol olyan megnyilvanulast, hogy ” egyedul bezzeg nem ment neki, most meg hogy magara talalt, de ehhez is kellett neki egy pasi/no.” Es tenyleg en orulok annak, ha valakinek sikerul onmagatol valtoztatni a helyzeten (minden guny nelkul es egyetertek az volna jo, ha mindenkinek sikerulne nem kellene addig nyomorogni amig jon valaki), bar szerintem ritka, mert valamilyen kulso impulzus (nem szereto) azert gyakran jon. Szoval, a te allaspontoddal, aki a tehetelenseg mogott meghuzodo okokat feszegeti, nincs nekem semmi bajom, tyenyleg nem emiatt irtam. Azzal van bajom, ha valaki itelkezik, lehuzza a masik erdemeit csak mert nem volt eleg “tokos”, hogy elobb es egyedul valtoztasson.
        Egy nagyon jo baratnom igy jart. Unokaocsem volt a ferje, egy igazi aaa…leirni sem akarom. A lany annyit szenvedett, de olyan batortalan volt…nehez ugy. En mondtam a magamet, nem hasznalt. Vegul jott egy masik ferfi es igy sikerult kikeverednie abbol a nyomaszto, bantalmazo hazassagbol. Sokan, meg a sajat anyja is pocskondiazta, megint masok azt mondtak, hogy hogyan lehetett ennyire hulye, mar reg egyedul meg kellett volna tennie vagy epp lekurvaztak es rogton a ferj lett a szegeny szerencsetlen es az ilyen megnyilvanulasok elbizonytalanitottak, szegyellte is magat, hol azert mert gyengenek bizonyult, hol azert mert eliteltek amiert egy masik ferfiert lepett ki a hazassagbol.(ami reszben igaz, amugy meg nem). Csakhogy neki nem ment elobb, egy megtepazott onbizalmu nonek akit folyton megalaznak igy-ugy, nehez lehet kulso katalizator nelkul kiallni magaert. Szoval, a baj az itelkezes, hogy sokaknak, soha semmi nem megfelelo, pedig nem is a sajat borukrol van szo. Teny, hogy az uj ferj, nem volt bantalmazo, csak eppen szerette elni sajat vilagat, de ennek a kapcsolatnak mar onmagatol kepes volt veget vetni.
        Bocs, hogy ilyen bobeszdu voltam, csak igyekszem megvilagitani, hogy melyik hozzaallas zavar.
        En sem azokrol beszelek, akik mar nyolcvanadik nem megfelelo kapcsolatot csak akkor fejeznek be, hamar szinen van a kovetkezo. Az is erdekes, de egy mas teszta, ott mar tenyleg sok minden lehet a hatterben amit erdemes lenne hozzaertoknek megvizsgalni.

        Kedvelés

      • Ne gyanakodj, nincs szex – irtam valahol, tabu nekem a kora/helyzete – csak kapcsolat, szerelem es vonzalom. Persze, hogy epekedunk, persze. Es persze, hogy probalkozik. Talan lesz szex is, ki tudja. Nem hiszem, hogy valoban akarom. Nem lenyeg. Ami szamit, az az, ahogy szeret, az ut, amit hosszu honapok alatt a szemem elott bejart, es a rengeteg erofeszites, amit a figyelmemert elkovetett. Az, amiket ez adott. En ilyen kis idealista szeplelek vagyok, ha valakinek eddig ez nem jott le. Ezert is lesznek szerelmesek belem inkabb altalaban a ferfiak, nem viszonynak kellettem soha.

        Kedvelés

      • hátö… ez nekem leginkább egy giga előjátéknak jön át 😀
        (bocsánat, csak előjöttek mindenféle kellemes emlékek…)

        Kedvelés

      • Gondolkoztam, miert nincs szex, es rajottem, hogy egyszeruen azert, mert nem akarok sem kapcsolatot, sem viszonyt. Nem bonyolitani szeretnem az eletemet, hanem egyszerusiteni. Majd kesobb, egyszer, valakivel biztosan, amikor keszen leszek ra. Attol persze meg nagyon vonz, de az keves (es ijesztoen fiatal, nekem a 23 nagy gyerek, ez van)

        Kedvelés

      • Képvi, engem akkora klisé józanított ki, hogy a filmeken nincs olyan.
        Olasz rockzenész, borostával, mindig kerülő jó borral és főzési hajlandósággal, latinlávör mozdulatokkal, ordítva üdvözlő családdal.
        Na ez az, amire soha az életben nem tettem volna egy fityinget se.

        Kedvelés

      • Úgy rántottak be a küszöbön, hogy azt hittem nyomban be is zárnak a kisszobába. Ehelyett háromméteres asztalhoz ültettek, végigvették velem az asztalon heverő, hanyagul gőzölgő menüt, megkérdezték, van -e nálunk citrom, és megnézhettem a kávéfőző-gyűjteményt is. 27 darabos.

        Kedvelés

      • Az anyám kenyerét!, ez filmjelenet, ja, most jövünk a szürreális sztárparádéról, a Grand Budapest Hotelről, nagyon odavagyok (de én kevéssel is beérem).

        Kedvelés

      • Nekem nagyon tetszett a Grand Budapest Hotel, bar leginkabb a teljes XX. sz-i k-europai enyeszetet lattam ki belole, nem a poenokat. Zsenialis, h az amerikai WA monarchista (’42-ben ongyilkos lett) Zweiget adaptalt, es kepes volt meg a szoci korszak pusztulatat is beleepiteni, aztan ezt az egesz vilag nezi… de mit ertenek belole, azt nem tudom. Az itteni kozonsegnek en magyaraztam a lenyeget.

        Kedvelés

      • Sok lényeg van benne, és hát Léa!!! Igen, enyészet és színezett képeslap és rengeteg klisé és poentírozás és abszurdumig hajtott illúzió és paródia… képregény, rémregény, kalandregény, romantikus dráma, rejtőjenő, békebeli világ, életstílus és fricska a gazdagoknak (három nővér!), minőségigény, emberi kapcsolódások és finomság, beintés a rasszizmusnak, téli sportok, bérgyilkos, és politikai szatíra és sztárparádé, dezilluzionált befejezés, és Ralph MAJDNEM legendát csinál ebből a szerepből, egy pici hiányzik csak, nem tudod, mi? a Brody viszont mekkora színész, Harvey Keitel meglepett nagyon, Tilda???? beszartam, és mennyi magyar vonatkozás!!!

        Kedvelés

      • Mondanam, az emberi melyseg hianyzik belole egy icipicit. Nagyon profi volt, de nagyon profi volt. A fiu jobb. Jobb, mint a sztarok, Brody-t kiveve (mert o aztan meeeely…)

        Kedvelés

      • Tiz even at magyaraztam a fontossagi sorrendet, hoszen pedagogus vagyok vagy mi, es tiz even at tett ugy, mint aki nem erti, miert kell a gyereknek apa. Ennyi. Most teper, de nekem mar keso.

        Kedvelés

      • Ismert forgatókönyv. Az én első férjem is milyen magabiztosan nézett át rajtam, amíg nem léptem. Akkor könyörgött : minden másképp lesz, és nem, nem a gyerekek miatt, hanem miattam. Persze. De akkor én már nem akartam tőle semmit. Az én második házasságom pedig egy egyéjszakás kalandnak indult egy Trabantban. Búcsúpusziból lett a csók, mikor hazavittem egy rendezvényről a kollégát, és a házuk előtt csak nem akart kiszállni. Én persze hevesen tiltakoztam: “Ne… ne… ne itt…” és indítottam.
        Azóta is hiányoljuk azt a csodás plátóit, amire mindketten alkalmasak vagyunk, de a szitu úgy hozta, hogy nekünk ez kimaradt 😦

        Kedvelés

      • miert mindig csak akkor ertik meg amikor mar odajutunk, hogy elmegyunk?
        vagy csak nekem tunik igy? amig meg ottvoltam addig nem szamitott hogy nekem mi fajt (mi hianyzott – melto eletmod), amikor meg elmegyek akkor kesobb szorol szora ugyanazokat hallom vissza tole amiket en evekig magyaraztam?!? WTF???

        Kedvelés

    • Pierre szerintem sem főszereplő, viszont megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy Szilfa élete megváltozzon. Annyit nem írt róla, hogy kiderüljön, munkamániára hajlamos-e. Meg hát ha francia vagy belga, azt elég közelről ismerem, és ott bizony apukák, főleg az ő generációja, már hajlamosak pár hónapot otthon maradni az újszülöttel, otthonról dolgozni heti egy napot meg ilyenek anélkül, hogy rájuk zúdulna a férfiak általános megvetése.

      Az egóját biztos simogatja, az összes fiatalabb pasimnak simogatta.

      Mint írta, neki elég lett volna a kempingezés és a túrázás, nem kellett a négycsillagos nyaralás és a napi pezsgő. Csak a férje meg se hallotta. Én ezt azért tudom megérteni, mert ilyen okok miatt nem mentem hozzá valakihez, akit nagyon szerettem, de aki totál munkamániás volt. Érdekes, a nyugati barátaimnak nem gond, ha bérelnek egész életükben, inkább befektetnek a gyerekeiknek, nem az a fő, hogy hol és mekkora lakása vagy háza van az embernek és milyen kocsija, hányszor és hova megy nyaralni. Nekik az a fontos, hogy jó iskolába járjon a gyerek.

      Kedvelés

      • Egyebkent nem ilyennek indult, emlekszem, nekem szempont volt, hogy nincs meno kocsija, es regen meg egyszeruen utaztunk. Jottek a gyerekek, es atvaltott penztargepre. Nyilvan a serulesei miatt is.

        Kedvelés

    • Nem a szulei finanszirozzak! Dolgozik. Olyan eletet el mar, mint en. Egyetem havonta egyszer van mar csak neki. Ez nagyon fontos, gyorsan leirom, mielott visszajon a csoport a szunetbol. Ez segitett nekemis elfogadni, h vegeredmenyben ugyanabban a korosztalyban van, mint en. itt a fiatalok sokkal korabban valnak onallova minden ertelemben, az erzelmi eresuk is sokkal koraibb. Nem nagy gyerekek mar, mint otthon sokszor, foleg a fiuk.
      Csineva, sztem atugrottad, h a kenyerkereseten tul dolgozza magat agyon a ferjem, joreszt folosleges luxusert, es joreszt a maga oromere, es emellett van meg x hobbija es xxxx orult otlete, aminek nekiugrik (vagy masokat ugraltat benne). Nem uj ciporol van itt szo, hidd el, hanem kokemeny, rongyrazo joletrol.

      Kedvelés

    • Csineva, nagyon kérlek, olvasd el még egyszer Szilfát, figyelmesen. Nem akarom tételesen ideidézni az írását, de tedd mérlegre, amiket írt, az egyik meg a másik oldalon.
      “Hiszen dolgoztam én, csak nem kerestem eleget. Házassági szerződés, külön kassza: az én tőkém feléltük a mindennapokban, az övé befektetésekben gyarapodott.” Ez milyen már?? (Egyébként a külön kasszától mindig égnek áll a hajam, mármint és főleg ha a nő évekig csak otthon és ingyen dolgozhat.)
      “Az unalmas kenyérkeresetet művészi munka, hobbi, sport és számos őrült, habókos ötlet tette számára elviselhetővé.”
      Messze nem arról volt itt szó, hogy a férj rendszeresen másnapos a fáradságos munkától, a feleség meg elviháncolja az keservesen megkeresett pénzt, ne állítsuk már be így, egész más a helyzet, ha elolvasod.

      Látom, hogy nagyon mélyek a sérelmeid, de van egy olyan érzésem, hogy bármit hallasz, olvasol, a magad nótáját hallod ki belőle. Árnyalatok, fokozatok, egyéni sorsok, millióféle történet!
      Lehet kérdezni, hogy mi lesz Pierre-ből húsz év múlva, de nem releváns. Lehet elvitatni a szédült, megengedem, hormonmámoros boldogságot, de nem elegáns.
      Együttérzek veled, nagyra becsülöm a tejesítményedet (figyellek :)), de egyre jobban kívánom neked, hogy ezt a mély keserűséget fel tudja oldani valaki vagy valami, hogy békére találj, sőt boldogsárgra, netán ezeket a piros héliumos lufikat is a csuklódra hurkolja egyszer még valami kópé kegyelem.

      Kedvelés

      • nagyon koszonom, Porc. Olyan erosen van benenm a buntudat, hogy elek, hogy eszembe sem jut, mennyire onmegtagado es aszketikus az eletformam. Nincsenek hobbijaim, nem koltok magamra, nem dohanyzom, nem jarok el es nem iszom. Nem veszek mar szinte semmi elvezeti cikket evek ota. Ez a ferfitipus ezzel a notipussal jar, es meg en kerek magamert elnezest, es fizetem a csekket. Igen ilyen melyen megalazo es igazsagtalan ez.

        Kedvelés

      • utoirat: es kivalasztja a hosszu spanyol nyaralast, negycsillagos szallodaval (kicsi gyerekkel szallodaba?!), es kifizettetne velem reszaranyosan az utat. Nem az van, h beszallok: kifizettette volna velem az en teljes reszemet.

        Kedvelés

      • Ööööö…. ezt egész egyszerűen nem is tudom értelmezni.
        (Hacsak nem az a helyzet, hogy éveken keresztül tisztességesen megfizette a háztartási és gyereknevelési munkádat, de ezt már csak keserű iróniával mondom.)

        Kedvelés

      • persze nem fizette meg a munkamat, de meg amugy klasszikusan ekszerrel vagy draga ruhakkal vagy ettermekkel vagy hetvegekkel sem (a hetvegeken kivul a tobbi nem is erdekelt volna, csak meg mielott valakinek eszebe jut, hogy akkor hatha ezeket kaptam, hat nem), es en se tudtam ertelmezni, nagyon ki is buktam rajta

        Kedvelés

      • Hub…most majdnem mondam valamit. Ebben tíz, tizenpár évig? És még valaki felróná Pierre-t? Hát már kérek elnézést.
        Ez nem különkassza kérdése, mi is megtartottuk,de közösbe közösen dobálunk, durva egyensúlyok vannak időleges egyensúlytalanságokkal amik félévente nagyjából kiegyenlítik egymást, sose kérve, sose követelve, azt is lehet ám többféleképp csinálni.

        Kedvelés

      • Szintén nem tudom értelmezni.
        Ráadásul ha ennyit dolgozik és van pénze, akkor nem vágja oda ez az összeg.
        Ebből a húzásából is látszik, hogy nagyon nincsen rendbe magával és az élettel.

        Kedvelés

      • O az az ember, aki a vegletek kozott ingazik. Nem ertem, de komolyan. Ha mindig ilyen lenne, azt mondanam, istenem, eggyel tobb hulye, es kesz. De nem: az ido nagy reszeben az atlagnal sokkal, de sokkal erzekenyebb, kivetelesen okos es intelligens, mindenfele tehetseggel megaldott, a hetkoznapisagtol a jo ertelemben masszivan eltero ficko, aki idorol idore eloall egy akkora ordas nagy allatsaggal, amit addig elotte a vilagon nem lattam, es elkepzelni sem tudtam volna, es ami semmilyen rendszerben nem ertelmezheto. Utolag persze szegyenkezik es jovatenne, bar nem hiszem, hogy akkor is erti, mit csinalt rosszul, csak latja a balhet. Akkora az elteres a szelosegei kozott, h sokaig ezert turtem a dolgait. Nem gonosz o, csak hulye, de nagyon. Hulye a gyagya ertelemben.

        Kedvelés

      • De miért véded? Miért fontos tudatni, hogy azért vannak jó tulajdonságai is? Pláne egy nick mögül kommentelő idegennel is?
        Persze, hogy senki sem seggarc a nap 24 órájában, elvégre néha aludni is kell, meg akkor eleve senki sem házasodna velük. Kisregényt írhatnék az exeim remekbeszabott pillanataiból, de attól még, amit velem tettek, attól kileng a seggarc-radar mutatója.

        Kedvelés

      • igen, utolag leesett, hogy most vedtem, es minek. kicsit belegondoltam, h tenyleg, voltak ezek az elszort gigantikus allatsagok, de amogott meg sajnos egy allando, kegyetlen lenyomas. sztem azert vedtem, h ne kelljen meg szembesulnom azzal, h mar a borondjeimet kene csomagolnom.

        Kedvelés

      • Értelek, mert én is ezt csináltam, csak én nem vettem észre sokáig. Válás után is hosszan magyarázkodtam ismerősöknek, hogy pedig rendes pasas, csak nem vagyunk kompatibilisek, aztán utólag néztem, hogy ezt miért csináltam, már nem az én dolgom, hogy megvédjem. Jóval későbbi felismerés volt, hogy a házasság alatt sem az én dolgom volt, felnőtt emberről beszélünk, miért pesztráltam és ajnároztam, mint népszerűtlen gyereket a babazsúron, akivel senki sem akar játszani, ezért anya lehalássza a legnagyobb lufit és a gyerek kezébe nyomja vígaszként. Évekbe telt, hogy letegyem a kényszert.

        Kedvelés

      • Persze ez nem így csettintésre megy, de nelegyenmá bűntudatod 🙂
        (Egy orvosi váróban láttam egyszer ez plakátot, ez volt rajta: NE SZORONGJON!)
        Atyám, micsoda világkirálya pasi. Tényleg nem tudom értelmezni ezt a szintű vakságot, nem is tudom, lehet-e vele a valóságról beszélni, egy másik univerzumban él.
        (Van ügyvéded a váláshoz? Ne hagyd, hogy ő diktálja a feltételeket.)

        Kedvelés

      • Masik univerzumban el, es sajnos olyan eletet teremtett maganak, amiben hosszu tavon senkihez nem kell alkalmazkodnia, a valosaghoz sem. Ja, hogy maganyos? Hat istenem, mindent nem lehet.

        Kedvelés

      • Hehehe… 🙂 Foxitroll:
        ” Persze, hogy senki sem seggarc a nap 24 órájában, elvégre néha aludni is kell”

        Kedvelés

      • Off, Foxitroll, hehehe :)) (mármint az új nick) Megtaláltad az identitásodat? (kisebbminthárom)

        Kedvelés

      • Rá kellett ébrednem, hogy foxitroll jobb, mint bármi más, amit saját kútból meríthettem volna. Első blikkre úgyis ugyanaz, mint a régi, megismernek.

        Kedvelés

    • Nyilván a döntés meghozatalának egy fontos szempontja, de nem írhat felül mindent. Ha az anya életét nem nézzük, akkor például az is szempont, hogy a gyerekek megtanulják, hogy a rossz élethelyzetekből is van kiút. És hogy felnőttként a pénz miatt ők se ragadjanak bele lassan ölő kapcsolatokba – ha megtehetik egyáltalán, mert persze van olyan anyagi helyzet, ahol a mozgástér szinte nulla.

      A történetnek van egy nagyon érdekes anyagi oldala is. Szilfa azt írja: “Házassági szerződés, külön kassza: az én tőkém feléltük a mindennapokban, az övé befektetésekben gyarapodott.” A barátnőmmel pontosan ez történt. Eladta a kis lakását, amikor a férjéhez költözött. Az összeg felét felélték (miközben a férje folyamatosan a fejéhez vágta, hogy nem hoz pénzt a házhoz, mert a GYES ugye semmi. Utólag kiszámoltam, hogy a megtakarításából havonta átlagosan 100ezret tolt be a közös kasszába.). Válás után a férj megtartotta a saját lakását, a barátnőm pedig albérletbe költözött. A férj változatlanul úgy érzi, hogy ő tartotta el a semmirekellő barátnőmet, aki mellesleg az összes munkát elvégezte a közös gyerek és az előző házasságból született gyerek körül.

      Kedvelés

      • Én anno Gyes-en voltam, amíg a férjem dolgozott, így voltunk külön kasszán…Ez régebben volt, így kb. 5000 ft-ból gazdálkodtam egy hónapban. Amikor mondtam, hogy venni kéne nekem zoknit (nem estélyi ruhát vagy neadjisten egy farmernadrágot), akkor azt mondta, menj anyádhoz, hogy vegyen neked.
        De jó, hogy hamar leléptem tőle, de még úgy is túl későn.

        Kedvelés

      • Igen, ez megérne egy szociológiai tanulmányt, hogy a GYES mit tesz a nőkkel és a viszonylag jól működő házasságokkal is. Eddig majdnem minden kisgyerekes barátnőm férje beleszaladt ebbe, még az is, aki amúgy úgy gondolja, hogy a család közös projekt.

        Kedvelés

      • Én is azt hittem, az apámtól hallom utoljára az “Az én pénzemre…” kezdetű nótát, de a 2. gyes ezt is elhozta, ha csak mellékesen, és finomabban fogalmazva is:( Még nem tértem magamhoz.

        Kedvelés

      • Közben azt is látom, hogy pillanatnyilag tényleg nagyjából a férjem tartja el a családot, az össz bevételünk kevesebb. És minél inkább beleéli magát a szerepébe, annál frusztrálóbb lehet, ha én újra meg újra előállok az igényeimmel, mert mi van, ha kudarcot vall. Pedig elég kiegyensúlyozott, magabiztos amúgy, nem garasoskodik, ha színházjegyről, közös programról, bármiről van szó, és alig költ magára, max 1-2 szakkönyvet vásárol, rimánkodni kell, hogy vegyünk neki egy új nadrágot vagy kabátot.

        Kedvelés

      • Ámulok, hogy ilyen létezik. Ez elképesztően megalázó. Tudom, mert én is GYES-en vagyok. Még a gyerek születése előtt mondtam a férjemnek, hogy én úgy képzelem, hogy hó elején utal nekem egy összeget. Fizetésnapkor úgyis megcsináljuk a havi költségvetést, a kötelezőkre és a tervezett pluszkiadásokra honnan-hova-mennyi, aztán általában majdnem a teljes fennmaradó részt én kapom, neki alig valami mozgástere marad a hónap hátralévő részére. (A megtakarítások most átmenetileg mind nála vannak, ez igaz, mert helyzet van, egyben kell a pénz.) Ez valahogy sosem volt kérdés nálunk.

        Kedvelés

      • Szerintem ez így normális és elvárható. Nekem mondjuk, ahogy magamat ismerem, lenne némi saját félretett pénzem is, és elvárnám a partneremtől, hogy megértse, ez nekem miért szükséges.

        Kedvelés

      • Ó, amint túl vagyunk a lakásvásárláson, ez nálam is így lesz. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy én még elég korán ráébredtem ennek a fontosságára.

        Kedvelés

      • A környezetemben azt tapasztalom, hogy a külföldre költözés kapcsolati dinamikájában nagyon hasonló momentum, hogy a a pasi kap/pályáz/nyer el valamit, a család megy vele, a csajok általában gyesen vannak, és a szerződés első ciklusára vállalnak még egy gyereket, ki tudja alapon (hazajövünk-e vagy sem). Ezzel a húzással kicsúszik a lábuk alól a talaj. 5-6-sok év után, mire észbe kapnak, a férjüknek kialakult élete, új barátai, kapcsolati hálója van, az ő ismerőseik kizárólag a játszótérről, iskolából, óvodából jönnek. Bizonytalanok, rettegnek, a reflexeik megkoptak, rutintalanok, a hottentotta/szuhaéli tudásuk foltos maradt, mégse lehet menni állásinterjúra a pelenka márkákról fecsegve… Nagyon egyenlőtlen ám, ez a látszólag kényelmes helyzet. Mert tényleg anyagilag jobban járnak, de a csajok helyből több környi hátrányból nyomják. Itthon sem egyszerű a gyes után, de legalább a terep ismerős. Egy olyan országban, ahová helyből kisgyerekesként mentél htb-nek? Sokkal nehezebb.
        Van egy nagyon kedves gyerekorvos (!) barátnőm, aki az ingyen rabszolga minősített esetét hozza. 9 éve nem dolgozott, de menetközben szakvizsgázott. Egy rohadt társkártyáért évekig rimánkodott a férjének – kapott egy összeget havonta kp-ban, a férjét nem zavarta, hogy az árakkal amúgy nem volt tisztában. Az ő összes bevétele ment az itthoni számlájára, abból törlesztik az itthoni lakáshitelüket…. A férjnek közben persze rohadt drága, baromi veszélyes, és időigényes hobbijai vannak… és a szívem szorul össze, amikor látom, hogy a fiaiba is miként neveli bele. Egy éve borult ki a bili, hogy a barátnőm elkezdett munka után tájékozódni. Lenne, mehetne. Óvatoskodik, fél, nincs önbizalma, zsarolják. Nagyon drukkolok neki, és csak azzal tudom biztatni, hogy nekem milyen fantasztikus érzés volt, amikor visszamentem dolgozni, hogy nem x anyukája vagyok, hanem én, és az én teljesítményem fontos.

        Kedvelés

      • Az első 3-4 intenzíven ledolgozott nap után megszűnt hirtelen minden diszkomfort-érzésem, amit addig hiába csitítottam.

        Kedvelés

      • Uhh, bocs, ezt most felolvastam Gyuszinak, reakció: az ilyen miért nem vágja le a farkát, mert hogy a férfi nevet nem érdemli meg, az tuti!

        Kedvelés

      • Csak ámulok és bambulok, hogy van ilyen. Számomra teljesen elképzelhetetlen helyzetekről olvasok, ha nem itt olvasom azt mondom ilyen tapló fifiak csak nincsenek, ezek szerint vannak, nem is kevesen.

        Kedvelés

      • En azt nem ertem, hogy ezt nok miert hagyjak??? Foleg ha idegenbe mennek? Foleg ha “eltartott szerepbe”? Nincs benne mar csirajaban latvanyosan az, hogy hova vezet?

        Kedvelés

      • Hát gondolom, hogy egy ideig nincs más választása, amíg nagyon kicsi a gyerek. Aztán jön a társadalmi nyomás, hogy a gyereknek 3 évig az anyja mellett a helye. És hogy az a nő, aki a gyerek mellett dolgozni akar és meg akarja őrizni a viszonylagos anyagi függetlenséget, az karrierista dög.

        És ez nem csak a nőknek rossz. Most már férfiaktól is hallom, hogy nem akarják egyedül eltartani a családot, hanem a 10-12 óra meló helyett a gyereküket is szeretnék neveli, vagy egyáltalán látni. És tudni, hogy van B terv, ha ők valami miatt nem tudnak dolgozni.

        Kedvelés

      • Jaj nem erre gondoltam, hanem a penzugyi reszre. Hogy mitol olyan termeszetes, hogy ha valaki “szegeny lanykent” megy bele egy hazassagba, foleg kulfoldre, kockazattal, akkor megis az o tokejet elik fel, a gazdag pasijet meg, szerzodessel kulonvalasztva, befektetik. Es hogy van ez az ami az enyem az a tied is, de ami a tied ahhoz semmi kozom.

        Kedvelés

      • Ja, hogy úgy 🙂 Nem tudom… Talán a bizalom, vagy talán az, hogy csak konfliktus fakadna abból, ha a nő felvetné, hogy szeretne külön anyagi ügyeket, hiszen az önálló anyagi háttér kialakítása függetlenedési törekvést jelez. Egyik kollégámnak a férje fennakadt azon, hogy kollégám 40 évesen önálló bankszámlát nyitott…

        Kedvelés

      • igen, ezek az emberek ezt valoban igy gondoljak, es nem ertik, mi ezzel a baj, hiszen a no eveken azt elvezte a jo eletet. Szerintuk.

        Kedvelés

      • 40 évesen önálló bankszámla.???
        Na az ilyentől mindig megdöbbenek.
        Természetes, hogy közösen fizetünk mindent ill. megbeszélve, ésszerűen elosztva.
        Dehogy ne legyen külön bankszámlám, ezt elmebeteg dolognak tartom.

        Kedvelés

      • Nagyon-nagyon fiatalon házasodtak össze, és akkor úgy tűnt természetesnek. Később meg csak konfliktusok árán lehetett változtatni rajta.

        Kedvelés

      • Birtoknak nyilván birtok. Egy számla, természetesen a férfi nevén. A nő nem (egyenlően) örököl patriarchális középkori jog maradványa a mindennapokban. Nehogy már külön vagyona legyen.

        Kedvelés

      • Igen sajnos történelmi hagyomány.
        Szerencsére az én környezetemben nem jellemző.
        És pedig falun élek, de van ismerős nő, aki a férje nevét nem vette fel, nem is volt ez opció. Itt nálunk érdekes, valahogy felvilágosultabb emberek élnek a falusi környezet ellenére. Sok mindenben van változás és ezért is keserít el, ha ilyenekről hallok.

        Kedvelés

      • Nem tudom. Többiek hátha tudják.
        Én nagy ellenzője vagyok és mindig is lázadtam ellene és nem is vettem, veszem fel.

        Kedvelés

      • Az anyósom 60+ évesen most nyitott egyet. Anyósom többszörösét keresi apósom nyugdíjának, és az öreg mostanában (15 év után ) kezdett megint iszogatni. Szerintem jól tette.

        Kedvelés

      • Ezt úgy hívják, gazdasági természetű párkapcsolati erőszak. (Mármint ha az egyik fél nem engedi, hogy a másiknak saját pénze legyen, vagy a közös pénz felett részleges döntési jogköre.)

        Kedvelés

      • Nem fér a fejembe, hogyha a férfiak a hagyományos szerepmodellt tartják elfogadhatónak, akkor az ilyen baromi tipikus szituációban miért nem tudnak megbirkózni a rájuk hárult feladattal, az anyagiak megteremtésével.
        Hiszen az ilyen ósdi gondolkodású pasik azt vallják, hogy a férfi keresi a pénzt, a nő meg neveli a gyereket, vezeti a háztartást.
        De akkor még sem képesek ezek a férfiak ellátni a hagyományos szerepüket!!
        Hogy is van ez?! Most keressen pénzt a nő vagy nem, keressen pénzt és mellette gyerekezzen, házat vezessen, de akkor is megkapja, hogy az ő pénze kevés.
        Ha egy férj ilyenkor a nő fejéhez vágja ezeket a dolgokat, ott kőkeményen morális, erkölcsi problémák vannak.
        Hiszen egy felnőtt ember ezt mérlegeli, ha gyereket vállal, bizony sok pénz kiesik a zsebünkből, nem a nőjéből, hanem mindkettőnk zsebéből.
        És egy kisgyerek mellett ott kell lenni, gondozni kell. Ezt ép eszű embernek nem kell magyarázni! Egy normális kapcsolatban fel sem merül , hogy ebben a helyzetben a nő nem tud pénzt hozni egy ideig.

        Úgy gondolom, hogy ezekre a dolgokra már az iskolában tanítani kellene a gyerekeket.
        Hogyan osszák be a pénzüket, milyen nehézségek keletkeznek gyerekvállaláskor.
        Sajnos a magyar rendszer elsődlegesen a nőket nyomorítja meg a hülye Gyes-rendszerrel. Sok férfi pedig primitív, ősparaszt módjára gondolkodik, és ezt is az uralkodás eszközeként használja.
        A lánygyerekeket pedig a szülőknek is segíteni, támogatni kellene, pénzügyi nevelést adni.
        Nem adom ki az összes megtakarításomat, nem adom el a saját kis lakásomat, hanem ésszerűen átgondoljuk a helyzetet gondolva a jövőnkre, akár férfival együtt. Mert bármikor jól jöhet egy plusz ingatlan.

        Kedvelés

    • reszletekben irok, bocsanat, kevs az idom: termeszetesen a legfobb aggodalmam es porazom az volt eveken at, hogy mibol es hogyan fogok megelni. Egyreszt tulaggodtam, masreszt hatalmasan alulbecsultem magam. Ez az egyik fele. A masik az, hogy ezzel szemben nem a korrekt es szukgseges megelhetes all, mint irtam elobb, hanem luxus es penzimadat (ami a ferjemnel is nagyjabol gyerekkori traumakbol taplalkozik, termeszetesen, es rengeteget dolgozott mindig, valoban csak azt tette szinte, de ez nem a elet szerintem. Meg szereti is a luxust, en pedig nem)

      Kedvelés

    • jaj meg errol a “negyvenes novel van” kerdesrol: egyreszt konkretan nem vagyunk egyutt, szamomra ez valahogy tabu, vagy tul fiatal, vagy tul a tanitvanyom, nem tudom. Masreszt egy huszoneves sracnak egy negyvenes no, hogy mondjam, nem a legvonzobb opcio. Persze, azert buszke magara, mondta is, mint ahogy nekem is vastagon legyezi a hiusagomat, hogy nagyon tetszem neki. Ettol meg ez mindkettonk szamara elkepesztoen abszurd helyzet volt eleinte, igazabol azota nem is ertem, hogy csinaljak ezt a ferfiak olyan lazan. Mi mentunk a vonzalmunk utan, belul neha hezitalva es ertetlenul, de egyikunk sem vagyott ilyen kapcsolatra.

      Kedvelés

      • Biztos forrásból tudom, hogy a huszonéves fiúknak a negyvenéves nő nagyon is opció. Csak egy fontos feltételnek meg kell felelni: a mama meg ne tudja! 😀

        Kedvelés

      • Nekem van baratnom, aki 41 evesen ment hozza a 26 eves pasijahoz, 42 evesen szult is, es azota is jol vannak. A pasinak a mamaja is megtudhatta.
        Lehet, hogy lesz ebbol meg gond 10 ev mulva, de szerintem 10 ev nagyon jo elet is megeri, sokkal inkabb, mint ha nem csinaljak, mert jaj mi lesz 10 ev mulva.

        Kedvelés

      • Ez teljesen jó, és rendben van, én arról beszéltem, hogy ez “nem illik”, és ahhoz képest. hogy mennyi huszonéves fiú ábrándozik ilyan kapcsolatról (SOK), és ebből mennyi az, amelyik ezt fel is vállalja, ahhoz képest egy az egy árva kis példa igen sovány.

        Kedvelés

      • Helyesebben egy darab példa nagyon is jól tükrözi a valódi arányokat, és lényegében az én állításomat bizonyítja.

        Kedvelés

    • Az az érzésem, hogy te sokkal több párhuzamot látsz a ti történetetek és Szilfa története között, mint amennyi van. És nem, Pierre nem olyan, mint amilyennek Szilfa leírta a férjét fiatalnak, aki akkor is ilyen munkájában élő ember volt.

      Kedvelés

    • Van az a fajta szerepkényszer, hogy:
      A Férfi Keressen Jó Sok Pénzt és Uralkodjon,
      a nő meg legyen elégedett a konyhájával és a gyerekével, kussoljon, és ne nagyon akarjon semmit, főleg ne önmegvalósítgasson, az férfias.

      Én azt élem meg éppen, hogy a fenti tétel egy szavával se értek egyet, mégis erre sodor sok minden, körülmények, társadalmi berendezkedés, neveltetés. És azt érzem, a fenti modell ahogy beszüremkedik a házasságba, úgy halnak ki belőle a Pierre-ségek: nemcsak a lángolás, hanem a kölcsönös ihlető szeretet, építő figyelem is. És erre nem gyógyszer a Márpedig Kell A Pénz axiómája, amivel ugye nem lehet vitatkozni.

      Ha van kivel, megbeszéli az ember: kell a pénz, de nézzük meg, mire is, és hogy tudnánk vállvetve kigazdálkodni. Illetve, mi a kapcsolatunknak az az érzelmi magja és szellemi színvonala, mi az az alap, amiből nem, nem engedünk még A Pénzért, sőt, még A Gyerek(ek)ért se. Csakhogy a fenti felállás, amelyet bebetonoz a Rend, lehetővé se tesz ilyenfajta párbeszédet. Ettől szenved nő és férfi, csak szintén rendszer-okokból kifolyólag _általában_ a nő érzi meg jobban, ill. veszi észre korábban. Elkezdené a fenti képzelt párbeszédet. Talán van remény, s van olyan férj is ki érti, s akkor lehet küzdeni a rendszer ellen, közösen kicselezni valahogy, rugalmas munkaidővel, családtagok rosszallásának kizárásával, bűntudattal, őrlődéssel. De ez a ritkább eset.

      Az is egy jó nagy kényszer, hogy mi mindent Kell Megadni A Gyermekeinknek, a velük való érdemi kapcsolat, az együtt töltött idő rovására is. Meg mi mindent Kell Rendben Tartani, Kivasalni stb. Ha alávetem magam ezeknek a kényszereknek, csak áldozat lehetek.

      Ugyanezeket a törvényszerűségeket világítod meg más oldalról, mert van ezekre a szenvedésekre n+1 variáció, személyiség, világnézet meg az egyéni sorsok függvényében. Igen, elkpzelhetőnek tartom, sőt el is hiszem neked, hogy a fenti kényszerek alatt nyögni elváltként még nagyobb szívás, mintha (még) benne vagy a házasságban, mert a párbeszéd még kevésbé elképzelhető, ill. csak részben releváns. Már csak úgy tevődhet fel a kérdés, hogy mit nem vagyok hajlandó feláldozni az egyéni boldogságomból még a gyermekeimért se. (Mondjuk nekem a savanyú arcú áldozat-szerephez olyan emlékeim kötődnek, hogy szinte bármitől szívesen megfosztanám a gyermekeimet, csakhogy azt ne kelljen nézniük!)

      Nem, semmilyen élettőrténetből nem akarom azt a következtetést levonni, hogy összeszorított foggal tűrni a boldogtalanságot, na az a tuti megoldás mindenre. (Az más, hogy a megoldás, az megint egyéni döntés meg lehetőségek kérdése.)

      És most önmagában a bejegyzéshez: én is régóta olvastam ilyen sodró erejű történetet, és A vágy csendjét is eszebe juttatta. Kívánom, Szilfa, hogy életigenlésed, önbizalmad, erőd megmaradjon, és boldogulj, boldog légy továbbra is.

      Kedvelés

      • koszonom, es tok jokat irtal. Itt is az volt az ijeszto, hogy en mar a legelejetol mondom neki pont ezeket, de tokeletsen zart, kemeny, sot gyakran fenyegeto maradt (mert a legjobb vedekezes a tamadas, ugye, es minel igazsagtalanabb, annal “jobb”… hat, vannak emlekeim, osszeirtam tobb szaz _féle(!!!)_ esetet)

        Kedvelés

      • Köszönöm. 🙂 Nem vagyunk mi barátok? 😛 Örülök, hogy te értetted a hsz lényegét. Mert tényleg úgy érzem sokszor, hogy a házasság olyan, mint egy kártyaparti, ahol a pasi örül, hogy jó lapjai vannak, mert éppen fullra gyűjt, s mikor kiteszi mindenki a lapjait, akkor kiderül, hogy éppen huszonegyeznek, és Pierre nyert, mert neki pont 21-e volt. S a pasi néz a fulljával, hogy akkor most mi van? És ha néha a játszma során fel is merült benne a gyanú, hogy izé… lehet, hogy nem is pókerezünk, akkor jön anyós, barátok, sőt, néha az asszony is, hogy de, de, pókerezünk, hajts csak a fullra (értsd: építs karriert, hajts arra, hogy legyen minél hamarabb nagy fizetésed)… s aztán mégis csak a pofáraesés. És ez most nem csak az én történetem, most nem magamra terelem a szót. Ez rendszerszintű és általános. Néha az az érzésem, hogy a jó férfi 24 órát a családjával és a feleségével tölt, és mégis annyit keres, mint egy CEO… na, ezt hogy lehet megcsinálni? És igen, úgy gondolom, hogy nem a pénz a legfontosabb, a férfinek nem eltartania, hanem szeretnie kell a családját elsősorban, s akkor lehet, Pierre-nek esélyes sem lesz (mert lehet úgy gyűjt fullra, hogy 3 hármasa és két kettese van, márpedig 5 lapból 10 pontot kirakni huszonegyben az igazi bravúr).

        Kedvelés

      • Ami engem illet, én nem várom el, hogy a pasi annyit keressen, mint egy CEO. Leginkább én szeretnék annyit keresni,mint egy CEO, szóval ennyit erről.
        De azt én is látom, hogy sok nő fejében meglehetősen zavarosak az elképzelések arról is, hogy milyen az “ideális” férfi, keverednek bennük a valódi és szükségletek (töltsön a családjával sok időt, legyen érzékeny stb.) azzal, amiről úgy gondolják, hogy el “kell” várják, mert a világ így működik, és van arról is valami halvány sejtés bennük, hogy ők valahogy csúnyán meg lettek rövidítve és ezt valakin be kell hajtani, ilyenkor jönnek a “fel tudjak nézni rá”, meg a “teremtsen anyagi biztonságot”-féle szövegek. (Bár nem tudom, ez valójában mennyire jellemző, tapasztalom ezt is, de azt is, hogy a valóságban éppenséggel elég sokszor az van, hogy anyagilag is meg mindenféle életmenedzselési szempontból a nő viszi a vállán a terheket.) Ezt ugyanaz a rendszer szüli, amelyik tőlük elveszi az erő és az anyagi biztonság megteremtésének lehetőségét.

        Kedvelés

      • Ez mind lehet igaz ugy altalaban meg sokaknal, de szerintem az nagyon rossz jel, ha a ferj nehogy nem figyel, mi megy otthon, de egyszeruen lepattannak rola a feleseg konkret, ismetlodo keresei. Sot. Nalunk eveken at ment pontosan ugyanaz a lemez a reszemrol az ertekrendrol es fontossagi sorrendrol, amiben azt szerettem volna, ha a csaladot es az egyszeru(bb)seget veszi elore, es hatterbe szoritja a penzhajhaszast (amit o tuzott ki maganak celul), az onmegvalositast mindenki rovasara es a hajmereszto hulyesegeket meg foleg. De nem tette, soha, egy kicsit se, hanem valaszul bantott es hazudozott. Orulet volt. Ezert nem gondolnam, h a ferj nem veszi eszre, hogy ultiparti megy, o meg bowlingozik. A mi esetunkben ez kizart.

        Kedvelés

      • Azért bevallom, kellett némi önuralom, hogy legyőzzem első felfortyanásomat. Az olvasatodnak sok ponton ellenáll a bejegyzés, szóval szövegértelmezésnek nem fogadnám el magyarórán. De erőt vettem magamon, és a bejegyzéstől _függetlenül_ gondoltam bele az észrevételeidbe.

        Az általad leírt “jó férfi” nagyon rokon azzal a “jókislánnyal”, ill. “jó feleséggel”, akiről itt beszélni szoktunk. A vágy csendje is erről szól. Hogy belekövesedek az elvárásokba, és megszűnök élő személyiségként létezni, egy idő után már vágyaim sincsenek, elidegenedek a saját érzéseimtől is. A férfi változat, gondolom, nem annyira elterjedt, vagy tudja fene. Maradjunk annyiban, hogy alkalmazkodásban “nyerőbb” voltál az átlagosnál, s magadtra vetted a külső szerepkényszert.

        Na ez ellen tiltakozom én: mikor érzem, hogy a környezet vagy akár a szűkebb családom dinamikája beszorít az élettelen szerepbe. Egyszer majdnem beleragadtam, és megfogadtam magamnak: oda többé soha nem lesz visszatérés, az önszeretetnek és önbecsülésnek bizonyos minimumáról senkiért és semmilyen ideálért nem fogok többé önként lemondani. De folytonos éberség és küzdelem az ára.

        Mikor szembesítettem a férjem azzal, hogy mi zajlik bennem – a mélypont után, amikor már meg tudtam fogalmazni -, elborzadt: ő nem várja, hogy lelki-szellemi jóllétem kárára végezzem az itthoni munkát. Fontos fordulópont ez, azóta érzi-érti, ha valamilyen igényemet megfogalmazom. És figyel, sokkal inkább, mint azelőtt. Azóta nekem is jó. Többnyire. Mert hát jönnek újabb leckék, és dolgoznak az automatizmusok.

        (A nemjót az 1. gyes hozta magával, fokozatosan lett nagyonnemjó, szinte észrevétlenül. Csak az segített, hogy korábbi önismereti tapasztalatom jelezte: arra a pontra jutottam, amelynél mélyebbről nem lesz visszaút. És akkor kutatni kezdtem, mi a baj. Elolvastam, végigrágtam néhány könyvet, köztük A vágy csendjét. Kezdett tisztulni a kép és az agyam is. Megfogalmaztam, ki is mondtam, mi lehet a baj, és értő fülekre talált az üzenet. Ez után jött az a számomra történelmi pillanat, hogy elolvastam Micsoda különbséget. Azóta itt köszörülöm az agyam és egyre több “nyüszögésemre” találok szavakat. A gyakorlat is csak lassan alakul, a mosogatnivaló nem mossa el magát, a gyes-pénz 4 hónap késéssel jön, megtántorodok az “önmegvalósítás’ és a konyha közt stb., de van sok jó is, egyre több. Ha megingok, eszembe jut: ha magamért nem, hát a lányaimért gyalogolja még néhány mérföldet a patriarchátusi fogságból elfelé a sivatagban.)

        Amire élesen rávilágítottál, abból azt látom, hogy bizony a “családfenntartó” szerep ugyanolyan romboló lehet, mint a “háziasszony”, és hogy a belsővé tett szerepkényszertől a férfinak is nehéz lehet szabadulni. Illetve leszűrtem magamnak: fontos, hogy ne erősítsek rá az elvárásaimmal, elegendő rossz, hogy a külső körülmények erre sodornak.
        De hát erről beszélünk: nőnek és férfinak is emberibb a méltó kapcsolat.

        Azt látom, hogy kapcsolatban sem könnyű meghúznom az énem határait társsal és gyerekkel szemben. Elváltként, lehet, még nehezebb, de biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan fontos, már csak azért is, hogy a saját életedet is élni tudd.

        Bocsánat, hosszú lett. Nem tudtam velősebben.

        Kedvelés

      • Pfúúú… köszönöm… és sajnálom, hogy a bejegyzéshez képest off volt, de Pierre hallattán kijött belőlem az olyasféle elkeseredés, mint a kétgyerekes anyából, amikor megtudja, hogy a férje keféli a szőke titkárnőt, akinek nem vágtak még gátat, és nem szívták le a melleit a gyerekek. És köszönöm, hogy te mondtad ki, hogy alapvetően nincs különbség a kétféle elvárás között. Valamelyik nap feléredtem itt, Pesten, és eszembe jutottak az előző Domus ösztöndíjaim, hogy akkor szorongtam, és bűntudatom volt, és bűntudatból egész nap szkájpoltam a feleségemmel, és egy-két zsemlén éltem, hogy ha már nem vagyok otthon, spóroljak meg egy kicsi pénzt, és vigyem haza, csináljuk meg a fürdőszobát (pl. 2007-ben, amikor nem vettem fotójegyet a levéltárban, hanem reggeltől estig ott ültem, és begépeltem az iratokat, mert az olcsóbb… mesélhetnék), szóval ezen a reggelen ráébredtem, hogy basszus, nem szorongok, és nincs bűntudatom. És nem nyüszítek attól, hogy itt vagyok, és nem otthon, és hogy szabad vagyok… és ez olyan iszonyatosan jó érzés volt. Szóval ebből a szempontból nagyon érzem Szilfát… és azt szeretném, hogy az a sok zátonyrafutott kapcsolat, amikről itt olvasok, és amikkel még találkoztam, ne úgy végződjön, mint a mienk, hogy a szabadságom ára az volt, hogy elváltunk, hanem úgy, hogy felébrednek, hogy ez a méltó és egyenlő, és tesznek, és lépnek egymás felé.

        Kedvelés

      • Csineva basszus, ha nem te lennel, de komolyan… nem kefel, es nem satobbi vulgaritas. Banyek Csineva, en ezt a fiut szeretem, vegyed mar eszre 🙂 Tudom, hogy nem akarsz rosszat, eddig is tudtam, nem sertodtem meg semmin, csak faj ez, igy.

        Kedvelés

      • Jaj, ne haragudj. Én a saját érzéseimről beszéltem, ami szerintem hasonlít ahhoz, amit az olyan nő érez, akit leszívtak. Persze, nagy különbség van, hogyan éli meg a szerelmet a hűtlen pasi, és hogyan egy szabadságát élő nő. Ez is rendszer. Szóval, bocs.

        Kedvelés

      • Mikor keresni kezdem annak az érzelmi nyomornak a gyökereit, hogy mért nem érdemlem a jót, mi az a fenyegetettség-érzés, ami beárnyékolja a legtöbb idillt, mindig beleszédülök.

        A férjemmel való ismerkedéskor meglepődtem azon, milyen magától értetődően tudja fogadni az élet ajándékait. Azt éreztem a tekintetében, hogy az anyja nagyon szerethette (túl nagyon is, ez most mindegy:)) mert ott volt benne az a ragyogás: “én vagyok anyám szeme fénye, aki mindenből a legjobbat érdemli”. Valamivel később megszólalt bennem a szent irigység: “én is Isten gyermeke vagyok!”, és ezzel a felkiáltással kezdtem megengedni magamnak a jó dolgokat. (Mellékszál, de mindig mosolygunk ezen a felkiáltásomon, mert egy doboz narancslé megvásárlásához kötődik.)

        Aztán a fent leírt szerepek, a gyes, a szoftver, a személyes mintáink stb. bekavartak, de most már újra érzem a szabadság ízét. Eleinte megkérdeztem: nincs már-már túl jó dolgom nekem, nem vagok túl önző? És nagy szerencsém, hogy bátorítást kaptam, nem földbedöngölést. Ez nagy kiváltság — nem tudom, mit tehettem volna ellenkező esetben, ha nem tudnánk együtt alakulni. Bele se merek gondolni.

        Azért néha lesben állok, és várom, hogy lesújt rám valami óriási kéz, ha túl jó nekem. És szégyellem is, hogy ezt a bűntudatos logikát még nem sikerült teljesen kinőni, s vissza-visszacsúszok. De azért csak jobb lesz. Nem adom fel a küzdelmet önmagamért, az önismeretért, önbecsülésért.

        Mások útját nem tudom. De úgy sejtem, nem minden helyzet menthető. Meghalnak emberek. Meghalnak kapcsolatok. De aki (újra) élni tud, aki belsőleg szabad, annak én szívből örülök, és szurkolok.

        Neked is, hogy egyre jobban élvezd azt a szabadságot. Mert megérdemled? Nem, mert ez lenne a kiindulópont, ahonnan aztán szárnyalni lehet. Ez a kegyelem.

        Kedvelés

      • Hú, száguldócsiga, te vagy a hét kommentje. Noha egyébiránt is döbbenek és/vagy jól szórakozom, IMÁDOM A KOMMENTELŐIMET, mindig új,mindig elképesztő élmény, rifresing, áradás, még azt is szeretem, SZERETEM, AKI BESZÓL!

        Kedvelés

      • köszönöm, pirulok
        de hát akkora kiváltság olvasni itt mindenkit
        vagy 2 heti lemaradásomat igyekszem behozni, éjjel-nappal habzsolom visszamenőleg a bejegyzéseket, vendégposztokat, kommenteket, csupa aha-élmény vagyok már. pirossal írom ki a találóbbnál találóbb mondatokat mindenünnen, rágódom életem nagy kérdésein, feltépett sebein (Bajuszcic, külön köszönet!), a gyerekeken (hogy fájdalmaimmal ne bántsam őket: Gyöngyi- és Porc-idézetek bekeretezve), pénzen-munkán (M., sokat jelent olvasni a történeted)
        abbahagyom az ömlengést
        mindannyiatokért nagyon hálás vagyok
        ó, elviszi egyszer a posta azokat a csokikat is végre, s blogtalira is eljutok
        csapongok-rajongok, nézzétek el ezt most nekem

        Kedvelés

    • az anyagi kérdések és ezek mérgező volta.

      felmerül bennem a kérdés: ha a nő otthon van, mindent megcsinál (gyereket ellát, főz, mos, takarít, fogadóórára, szülőire jár, meggebed a sok szarságtól) és közben a férje számlájára minden hónapban utal történetesen egy kicsivel többet, mint amennyit a férj keres.

      akkor az úgy rendben van?

      akkor a férj szó nélkül csinálja a feladatokat otthon.

      jobban, erősebben szereti majd a gyerekét ettől?

      jobban figyel a gyerekekre és támogatóbb lesz?

      és a feleség elmehet otthonról saját időt tölteni és nem kell bűntudatot éreznie?

      miden megoldódik?

      (mély meggyőződésem, hogy nem lennének házassági problémák, ha a pasik szája be lenne fogva a lóvéval, ami lássuk be elég szánalmas, de sajnos ettől még igaz)

      Kedvelés

      • Nem lennének házassági problémák?
        Tulajdonképpen minek vannak akkor a pasik?? Mi a szerepük úgy ebben az egész kapcsolat, család dologban?

        Egyszerűen el vannak cseszve, de nagyon.

        Kedvelés

      • Értem én! Már megneveltetek (jól tettétek), nem veszem magamra. Jól esne, ha vitatkozhatnék, de sajnos egyet kell értsek, magam sem látom másképp.

        Kedvelés

      • Hogyhogy mi? Nem érted, hát a farkát (ami természetesen minden nőnek létszükséglet, tudod, hogy ne legyen hisztis), meg a felsőbbrendű eszét. Ja, a szaturnuszi erőket is, a gyereknevelésbe. Az ilyen ezo-izé, nem jelenti azt, hogy tenni is kell valamit, elég, ha jelen van, erőstül.

        Kedvelés

      • Hát az már simán paródia, nem a társadalmi baromságoké, hanem egy erdélyi sarlatáné, aki a maga paródiáját írja naponta. Szóval az még simán nevetséges, a többi inkább tragikus.

        Kedvelés

      • Ja, és a Szaturnusz, az ezotéria-paródia Csíkból, de az, hogy apa kell, egyszerűen a léte, az egy lakásban alvás vele, akkor is, ha kb. ennyi az összes kapcsolat, az bizony erős, általános hiedelem.

        Kedvelés

      • Ha jól tudom, ezt nevezik szertartásos jelenlétnek. A gyerekek nem sokat profitálnak belőle…

        Kedvelés

      • Jó esetben. Rossz esetben elhiszik, hogy klassz apjuk van, akire fel kell és lehet nézni, és hálásaknak kell lenniük.

        Kedvelés

      • ezo-izé 🙂 🙂
        Ja csak már feltalálták a vibrátort.
        Persze apám. Mit is profitáltam belőle?
        A lemez: Te vagy a nagyobb, neked legyen több eszed.
        B lemez: Itt van 3 nő, én vigyem ki a szemetet?
        C lemez: Persze mert mindig a tanár a hüüüülye. Nem te. A tanááár.
        Aztán megint A, megint B, ….

        Kedvelés

      • Nekem is eszembe jutott, lesz-e még Pierre-em valaha, valahol :)? Vagy csak az elfogadható minimum…
        És hajrá, Szilfa! Az írás nagyon jó, megérintett és kicsit melankolikussá is tett.

        Kedvelés

      • ez a szempont azert nagyon fontos, mert most megragadom az alkalmat, hogy… 😀 de tenyleg. Szoval, ami Pierre-ben jo, az annyira szemelyesen az en lelki gubancomhoz kellett, hogy mindenkinek ilyet kivanok a maga gubancahoz 🙂 Ezert nem illik bele a “fiatal pasi negyvenes novel” sztereotipiaba sem. Persze, hogy nyomulnak sokan, miota csak tanitok, es persze, hogy idegesit, es persze, hogy ha akarnam, valtogathatnam a kalandokat evek ota, es a csoportjaban is van legalabb harom ugymond “jobb pasi”, de olyan nincs es eddig nem volt soha, aki igy ram erzett volna. Ez a kulonbseg a kaland es a kapcsolat kozott. Nyilvan en is adtam neki valami nagyon fontosat, sejtem is, hogy miben. O pedig engem ugy ebresztett fel a szeretete altal az eletre, hogy hirtelen megertettem az alvo kiralykisasszony metaforat, bar sosem szerettem a meseket.

        Kedvelés

      • Velem is történt ilyen Szilfa.
        Giuseppe volt ugyan, nem Pierre, de évek óta tartó némaság után beszélgetett velem, kívánt is engem, és nem akart alkalmanként húszezer forint plusz bevételért lemondani minden közös estét, ami bevétel áradásul a kedves saját kasszáját gyarapította, persze rá volt ragasztva a ‘közös’ meg a bűntudtakeltő ‘értünk csinálom’ matrica, számomra azonban hozzáférhetetlen volt, egy nekem fontos élményre sosem telt belőle.
        Giuseppének pont azokhoz a pontokhoz volt ujja, amik gombnyomásszerűen beindították nálam az ébredést. És még csak olyan különlegesnek sem mondanám a történetet, láthatod, a fenti példákból inkább tipikusnak nevezném. Nevetségesen nagy klisének. És mégis másfelé indultam tőle, nem csak az adott sztoriban, hanem életvitel szintjén.

        Kedvelés

      • Amit ezzel el akartam mondani, ám helyette belefeledkeztem az emlékekbe, az az, hogy én most egy lépcsőfokon állok veled, mert értelek.
        Közben még meg is világosodtam kicsit, olyan, mintha én akkor, amikor hasonlók történtek velem, váltam volna. Pedig csak négy év után, gyerekek és papírok terhe nélkül szakítottunk. Viszont minden annyira egyenes volt, annyira vágányon futó és irányított, amilyen csak egy mozdonyszerűen előre haladó férfi mellett lehet. Megrémített, és bezárt.

        Kedvelés

      • Milyen jo, hogy vannak nekunk ok, ezek a passzolo, oszinte ferfiak. Meg nok, viszont (en is voltam katalizator 23 evesen, most visszakaptam a szivesseget).

        Kedvelés

  7. Jaaj de jó volt olvasni! :))))))
    Most az én életemben is változások vannak és próbálok nem a félelmek és az elvárások mentén hanem a saját belső igényeimnek megfelelően létezni, dönteni, cselekedni, hogy újra építsem magam körül a világot. Bár nincs férjem és gyerekeim és van viszonylag sok szabad terepem ebben, még így is ébernek kell lennem az automatizmusokkal szemben. De érzem jó lesz. 🙂

    Nagyon szurkolok neked! Hajráá

    Kedvelés

  8. Kísértetiesen sok a közös vonás, amit felismerek az én életemben is Szilfa történetéből. Az én házasságom is hasonlóan kezdődött, és a gyerekek születésével egy ugyanilyen folyamat, változás jött létre benne, a szerepek polarizálódása és az én bezáródásom, bár talán nem ilyen elviselhetetlenné fokozva. Én most a börtönöm rácsait egyenként fűrészelem, miközben győzködöm a rabtartót, hogy neki is sokkal jobb lesz, ha újra boldog, szabad, erős vagyok, és nem őrlődöm fel a túl nagy teher alatt. Úgy nézem, hiszi is meg nem is… vonakodik és lassan haladunk, az én kezem meg néha hólyagos a reszelőtől, de azt hiszem, most már látja, hogy ezt nem úszhatja meg, ha fontos neki a házasságunk. Egyre jobban bízom a jó irányú változásban. A folyamat beindulásáért a blogot illeti köszönet!

    Kedvelés

    • Nagyon jól írod a lényeget, Melissa. Szorítok neked!
      Nálunk is pont azért működik, mert a másik felem tudja és kicsiben és nagyban hozzá is járul ahhoz, hogy igen, boldog, szabad és erős lehessek. Az más kérdés, hogy ehhez képest még mindig ezer meg ezeregy külső korlátot, akadályt is át kell lépni, meg kell ugrani, de együtt, illetve ha csak nekem, akkor egyszeriben ő lesz háttér, támasz és tudom, hogy ott van.

      Szilfa, annyira látni és jó látni, hogy pontosan tudod, mit miért csinálsz és átlátod, kívülről látod, ami történt.

      Kedvelés

  9. Még nem olvastam a bejegyzést, de addig is, míg elolvasom: hajrááá, szilfaaaa!
    Majd gyüvök, ha elolvastam. Remélem, az lesz benne, amire gondolok.

    Kedvelés

  10. de gyönyörű volt ez szilfa! és mennyire magamra ismertem. Meg ahogy látom sokan mások is.
    Nekem úgy igazán Pierre nem is volt. Vagy ha volt, utólag visszanézve már látszik, hogy nem volt méltó.
    Ez rólad, rólam szól. Nem egy harmadikról, nem a gyerekeim apjáról, még csak nem is egy harmadikról és rólam. CSak és kizárólag rólam, az én érzéseimről, az életemről, az erőmről. És hogy elhiszem-e, hogy meg tudom csinálni. Akkor is elhiszem-e, ha elbukom, ha jönnek a pofonok. Hogy fel tudok-e állni újra és újra.
    Mert a nehézségek jönnek. Csapatosan. És felállok ám, újra és újra. Bár a megelőző pillanatban még mindig nem hiszem el. Na, majd amikor EZ megváltozik! 🙂

    Kedvelés

    • errovanszo. Lehet szarul elni, es ebben sikert aratni, vagy megprobalni jobban csinalni es esetleg belebukni. Tessek valasztani. Tenyleg nem volt o nekem (meltonak melto egyebkent, egyetlen rossz szavam sincs ra, gancsnelkuli lovag), abban az ertelemben nem volt, hogy nem estem rabsagbol rabsagba, hanem a szabadsagomat unneplem, altala.

      Kedvelés

  11. Hű, Szilfa, ez annyira lendületes volt, hogy nagyon olvastam volna még tovább! Brutális, amiket a férjedről írsz. számomra egyenesen riasztó, és hiába éltem egész életemben anyagi bizonytalanságban, sőt régebben szegénységben, abszolút meg tudom érteni, hogy ennyit nem ér a jólét és a luxus. Jó olvasni, hogy új életre ébredtél, és nagyon drukkolok neked!

    Kedvelés

  12. Sziasztok! Egy ideje már olvasom a blogot és éredklődve próbálom magamban és magamat újraéretelmezni. Férfi szemmel először nagyon nehéz felismerni, hogy mennyi fájdalmat és nehézséget tudunk okozni egy nőnek. Sajnos éppen egy nehéz elválás közepén vagyok, de teljesen meg tudom érteni Szilfát. Mostmár a saját feleségemet is egy ideje…
    Én úgy érzem, hogy a legtöbb férfi nem tudja felfogni, hogy ő a hibás leginkább. A másikat hibáztatja, de a gerendát nem találja meg a saját szemében. Ha meg is találja, akkor sem képes beleélni magát a párja helyzetébe. Ha pedig megtenné, akkor azt hiszem sírna, sírna és csak sírna.
    Én ezen az útok járok és nagyon nehéz, de csak ez adhat igaz megbocsátást magamnak és talán a párom is egyszer meg tud majd bocsátani talán.
    Én abban hiszek, hogy a szerelem és szeretet egy döntés. A legtöb férfi pedig magát szereti a leginkább. Mire ezt észreveszi valaki – ha egyáltalán észreveszi – akkor sajnos már késő. De nem ez a legfontosabb, hanem ha tud váljon jobb emberré ezáltal és legyen hálás a párjának, hogy ezt is megtette érte.
    “A női szívet és lelket csomagold a legfinomabb selyembe és úgy vigyázz rá, mint a legféltettebb kincsedre. Én kalapáccsal ütöttem és látod mi lett a vége.”

    Köszönöm szépen Szilfa, hogy segítesz megérteni a páromat és magamat. És kitartást!

    Kedvelés

    • Szia, Pisti,
      köszönöm, hogy ezt így leírtad, drukkolok neked, hogy jól haladjon az önismereted, szembenézésed.
      Két észrevétel:
      a női szívvel szerintem nem kell semmi különöset csinálni, csak figyelni, megpróbálni érteni, ez nem nagyon nagy teljesítmény, és egy szebb világban oda-vissza megy a két nem között,
      mindenki magát szereti a legjobban, és ez így van jól, és ebből fakad mások szeretete, úgy mármint, hogy az önszeretet nem akadálya, hanem inspirálója a másik szeretetének, nem önzés, nem a másik rovására megy.

      Kedvelés

    • Azt gondolom, hogy nagy dolgot csináltál, az önismeret mindig nehéz dolog, és valljuk be, az ilyen belátásoknak a társadalom nagyon ellenszelet csinál. A férfi a társadalom szerint nem lehet hibás ilyen esetben, pláne nem hibásABB.
      Évához csatlakoznék abban, hogy a női szív nem különbözik alapvetően a férfiétól, elég nem bántani, nem kell oda selyempapír. És másokat szeretni önmagunk szeretete nélkül nemigen lehet.
      Üdv itt!

      Kedvelés

    • Orulok, ha barmiben el tudok gondolkoztatni embereket. Te is nagy lepest tettel mindenkeppen, es ha ez a kapcsolatod ra is ment a tanulasra, nagyon hiszek benne, hogy a kovetkezoben boldogsagot talalsz. Tetszik a hozzaallasod, nem martirkodsz, nem haritasz, es nem visszacsinalni vagy bizonyitani akarsz dolgokat, hanem bolcsen tudomasul veszed a mult arat. Nekem ez mutatja, hogy valoban valtoztal, megertettel dolgokat. (Aminel erdekesebb es fontosabb nincs is az eletben, szerintem.)

      Kedvelés

    • Sziasztok!
      Pisti hozzászólása és a poszt adta meg azt a lökést, hogy én is írjak.
      Egy ideje én is olvasom a blogot. Miután Veri minden este ezt olvasta a kanapén mellettem, gondoltam megnézem már, ezmiez. Ez nem tegnap volt. Nem szeretném leplezni, kezdetben a tagadás jellemezte legjobban az érzéseimet az itt megfogalmazott gondolatokkal kapcsolatban. Szubjektív tapasztalataim alapján férfitársaim döntő többsége itt meg is áll. Az általánosításokat próbálom kerülni. Egy ideje. Szeretjük a dolgokat leegyszerűsíteni és ezáltal hisszük, hogy könnyebben emészthető, megközelíthető. Hamis út, rengeteg probléma forrása, az általánosítás is ebből fakad.
      Pisti által felsorolt tulajdonságainkat ennek ellenére eléggé általánosnak tartom férfitársaimnál, magamat is beleértve. Egy ideje. Nem szeretem, sértőnek tartom a tisztelet a kivételnek és a jelenlévők kivételek frázisokat. Vagy mondjuk ki amit gondolunk vagy ne mondjuk ki, de mindenképpen gondoljuk meg. A jelenlévők és a kivételek majd meggyőznek, érvelnek ha vannak, ha érdekli őket.
      Ezen felül nagy problémának érzem, hogy mindig találunk egy rosszabb példát, amivel kimenthetjük magunkat, és ezt fel is használjuk. Pl.: Hiszen x folyamatosan csalja feleségét, mindent magára költ, stb. Én nem csinálok ilyeneket, ugye milyen fene nagy szerencséd van velem, szóval most az lesz szépen amit én szeretnék. És még el is hisszük. De komolyan, az ilyesmi nem házipolitika, ez szerintem belőlünk jön. Nehéz szembenézni azzal, hogy mi sem vagyunk hibátlanok, és talán nem is a legnehezebb lépcsőfok, de az első vagy az elsők közötti.
      Sok kérdésemre találtam választ az itt megjelent írásokban, és olyanokat vetett fel bennem, amiről eddig nem is tudtam.
      Amúgy 32 éves vagyok, mérnök, Veri férje, három gyermekünk apja.

      Kedvelés

  13. Szerintem mindenkinek kell “Pierre” a maga ( nő, ffi ) életében, akkor amikor szüksége van rá, neki saját magának. Ez éppen ki lesz az személy szerint?
    A pénz része még mindig döbbenet nekem, mármint az el nem osztása, ha pedig valaki ezzel tartja sakkban a párját az nekem visszataszító. Az én alapelvem amúgy, minek van, ha nem tudjuk élvezni, nagyon szó szerint. A pénzt pedig nem szabad hajszolni, vagy jön vagy nem jön, de nem szabad, hogy felülírja a fiatalon kialakított értékrendemet, az fontosabb nekem.
    Szilfa és még aki hasonló cipőben jár, sok boldog pillanatot és hajráááá!

    Kedvelés

  14. Örülök neki így ismeretlenül is, hogy magadra találtál. Pár hete hasonló történt velem is, bár a kapcsolatom más volt, de elég erősen benne volt, hogy egymást húztuk le a depresszióba, vagy ő engem, mindegy is most. Aztán elkezdtem egyre több programra eljárni (főleg molyokkal), célokat tűztem ki és értem el, és elkezdtem úgy érezni, hogy élek, és hogy jól vagyok. Beszélgettem erről mással, aki hasonlón ment át, ő arra jutott, hogy az a bizonyos “Pierre” inkább katalizátorként szolgált az akkori helyzetében. Nem tudom, biztos vannak különféle Pierre-ek, például ismerek olyat, aki azóta is azzal a férfival van, aki “miatt” anno elhagyta a férjét. De én már arra is rájöttem, hogy igazából sosem valaki miatt hagyjuk el a másikat, az a személy maximum más perspektívát ad az előtte is fennálló helyzetnek. Egy nálam idősebb, negyvenes éveiben járó nő mondta nekem, hogy “az esélyt mindig magadnak adod”. És tényleg. Ahogy nemrég a “Miért nem keresel valakit” című posztban is írta Éva, szerintem az a legfontosabb, hogy magaddal jóban legyél, jól érezd magad, erősnek, boldognak. Mindenkinek ezt tudom kívánni. A többi meg jön magától. Remélem.

    Kedvelés

  15. nem akarok nagyon giccses lenni, de ma azt irta, hogy “Latom, hogy boldog vagy, igy en is az vagyok” es igen, van ilyen. Viszont a ferjem meg tiltakozasom ellenere letepte rolam a torulkozot furdes utan, es meg meg is sertodott ram, mert kikertem magamnak… ilyen is van

    Kedvelés

  16. No, amint látom egy érdekes téma került elő: a női hűtlenség. Ennek “bibliáját” feldolgozták az ezzel kapcsolatos blogon: http://hutlenseg.blog.hu/2011/09/12/vendegposzt_a_noi_hutlenseg_forgatokonyve

    Ez alapján könnyen belátható, hogy a nők, a közfelfogással ellentétben, egyáltalán nem monogám természetűek és nagyjából ugyanolyan valószínűséggel csalják meg a férjüket, mint fordítva. Más okból ugyan, mint a férfiak, akik általában nem akarnak elválni a szeretőjük miatt, a nők inkább lecserélik a férjüket egy jobbnak hitt férfira. Erről a jelenségről azért nem vesz tudomást a társadalom, mert arra neveli a nőket, hogy elhiggyék, nekik nem igazán fontos a szexualitás, ezért nem tudjuk elképzelni, hogy egy nő is megunja a partnerét egy idő után és változatosságra vágyik. Ezt a nők is elhitték magukról, ezért nem tudják kezelni ezt a problémát. Az egésznek az az oka, hogy a férfi szeretne biztos lenni az apaságában, ezért olyan nőt igyekszik választani, aki nagy eséllyel nem fogja megcsalni. Így hát a nők megpróbálják elhitetni magukról, hogy nem vonzza őket annyira a szex és hűségesek. Az a nő, aki nyíltan vállalja, hogy szereti a szexet, és sok partnere volt életében, leértékelődik a társadalom szemében. Langley jól leírja a folyamatot, amin a nő keresztülmegy, amikor elkezdi unni a házasságát, szeretője lesz, akiről elhiszi, hogy megtalálta végre az Igazit, de nem képes felelősséget vállalni a vágyaiért, mivel nem is ismeri azokat, a férjét hibáztatja mindenért, majd szépen lassan pokollá teszi az életét, és a végén elválik. A férj pedig tehetetlenül nézi végig a folyamatot, el sem akarja hinni a legvégsőkig, hogy mit művel vele a felesége, nem mer határozottan fellépni, mert azt reméli, így visszanyerheti a felesége szerelmét, pedig éppen az ellenkezőjét éri el.

    Hasznos lenne, ha mindenki, nők is, férfiak is, tisztában lennének a nőket mozgató ösztönökkel. Le kell rombolni azt a képet, ami szerint egy nő mindig jó, ártatlan, ezért csakis áldozat lehet. Csak azt nem tudom, hogy ha a bizonytalan apaság indokolta, hogy ilyen képet alakítsunk ki a nőkről, hogyha ez az oka, amiért a nők sem tudják magukról, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennük, akkor hogyan lehet ezt megváltoztatni anélkül, hogy úgy gondoljuk, minden nő egy ribanc lett. Mert ez a folyamat egyébként elkezdődött, a fiatalok már nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt lefekszenek valakivel, és valószínűleg sokkal jobban tisztában vannak a vágyaikkal, mint a nagyszüleik. De ezzel párhuzamosan egyre kevesebb a házasság is, vagy egyáltalán a tartós kapcsolat.

    Talán régen, több száz éve, még nagyon is tisztában voltak a nők szexualitásával, éppen azért igyekeztek minden módon korlátozni azt. Talán az, hogy a nők elkezdték elhitetni magukról, hogy nem érdekli őket a szex, egyfajta trükk volt, hogy lazuljon az ellenőrzés felettük?

    A helyes megoldás erre az egészre persze nem az lenne, hogy szabadon engedjük a női ösztönöket és megpróbáljuk mindenkivel elfogadtatni a “minden nőben benne rejlő kurvát”, hanem vissza kellene tuszkolni a rossz szellemet a palackba és mindenkitől megkövetelni egy erkölcsi normát. Persze itt megint abba ütközünk, hogy ami tetszik az egyénnek az nem jó a társadalomnak, és viszont. Manapság szinte senki nem lát tovább az orránál, és nem érti, hogy a gátlástalan individualizmus lehet hogy ott és akkor tetszik az egyénnek, de kivétel nélkül élhetetlen társadalmat eredményez, ami az egyénre is visszaüt. Épp ezért ha mindenkire érvényes pár korlát, akkor az eredményképpen létrejövő élhető világ kárpótolja az egyént azért az “önkifejezésért” amiről az erkölcs és a civilizált társadalom nevében le kellett mondania.

    Konkrét helyzetre értelmezve: sok nő élvezné, ha szabadon szexelhetne mindenféle menő pasikkal (Brad Pitt és társai), de a társadalomnak k*rvára nem tenne jót, szóval inkább ne csinálják, és bocs. Maradjanak meg a férjüknél, és elégedjenek meg az életükkel. Lehet hogy ez csúnya korlátozásnak tűnik velük szemben, de ez az ára sok olyan dolognak, ami igencsak fontos az életükben – csak nem látják az összefüggéseket. Példának okáért a “szabados” Gizit lehet hogy a hasonlóan szabados szomszéd (és szingli!) Julcsa tinédzser fia fogja megerőszakolni a bandájával, ami soha nem történne meg, ha velük élt volna az apja és rendesen megneveli. Ilyenkor persze jön a hiszti a gonosz férfiakról, de arról senki nem beszél, hogy napról napra növekszik az apátlanság és ennek ilyen következményei vannak…

    Az elbétásodás pontosan az a folyamat, amit Langley a könyvben leír: ahogy a férfi szereti a nőt, és a kedvére akar tenni, ezért odafigyel rá, és azt csinálja amit a nő mond*, hogy szeretne. Így szép lassan kiskutyává válik, aki hiába keresi a gazdi kegyeit, valamiért az egyre inkább eltávolodik tőle. Minél inkább a nő kedvére akar tenni, az annál inkább ideges lesz – így ismerős? Persze Langley csak a folyamat legvégét írja le, amikor már a váláshoz közelít a szitu… Nem látja, hogy ez sokkal régebben elkezdődött, és ez már csak a végkifejlet, az utolsó felvonás. De maga a folyamat az első perctől ugyanígy zajlik, csak az első időkben még nem feltűnő, meg az érzelmek kompenzálják/eltakarják.

    * Sajnos amit a nők mondani szoktak, hogy mit szeretnének, az az esetek 99%-ában nem elégíti ki a hipergám ösztönüket, hanem pont ellene van. Egy “tudatlan” férfinak nincs is annál veszélyesebb dolog, mint a nőre hallgatni. Paradox módon még azzal is jobban jár, ha pont az ellenkezőjét csinálja annak amit a nő mond. Abszurdnak hangzik, de Langley megfigyelései pl. ezt nagyon keményen alátámasztják (ha ő maga nem is ír erről ebben a formában). A férjek pont azzal siettetik a válást, hogy a feleségükre hallgatnak – ez mindent elmond.

    A hipergám ösztön irányítja a nőknél a punci nedvesedését, a konkrét nemi vágyat. Nyilván más tényezők is vannak, de alapvetően egy ösztönös folyamat, hogy egy ember kire gerjed (és kire nem), ezt nem lehet tudatosan irányítani. A hipergám ösztön pedig azt mondja, hogy a punci csak olyan pasira nedvesedik, aki sikeres utódokat képes nemzeni, tehát maga is sikeres. De mivel a siker nincs kiírva nyomtatott betűkkel a férfi homlokára, ezért a hipergám ösztön a siker jeleit keresi a másik viselkedésében, testbeszédében, szavaiban, stb. Ez egy nagyon fontos kulcsmomentum, a legtöbb ember aki nem érti az egészet ezen bukik meg. Az ösztön a jelekre figyel, nem a “valódi sikerekre”. Tehát lehet a nőknél sikeres (ha más nem hát gyors szexkalandokra) egy csőszerelő, akinek a testbeszéde alfa, és lehet sikertelen a nőknél egy nyámnyila milliomos.

    Namármost. A házasodáskor a legtöbb nő (tételezzük fel, hogy nem vagyonra hajt vagy szülői nyomásra köt kompromisszumot, hanem ténylegesen szereti a férfit akihez hozzámegy) kívánja a pasiját, mert az úgy viselkedik, hogy az kielégíti a hipergám ösztöneit. Gavallér, romantikus, sármos, van benne újdonság, stb. Nem kell, hogy ezek feltűnően durván megmutatkozzanak, elég ha a nő az adott pillanatban úgy érzi, vagy magához (a nőhöz) képest relatíve sármos a férfi. Csakhogy a házassággal sokszor megváltoznak a dolgok, a hétköznapok unalmasak, és hónapok vagy évek munkájával a nő kijárja magának, hogy a pasi engedelmeskedjen neki. Jön az “igen drágám”, a “bocsáss meg drágám”, a “jó lesz úgy ahogy te akarod drágám” és társaik. Ez a folyamat az elbétásodás, amikor a friss, ropogós csábítóból szép lassan papucs lesz. Sajnos a nők alaptermészetében benne van, hogy folyamatosan próbálják bétásítani a férfit.

    Így áll össze a kép, és ebbe tökéletesen be lehet illeszteni Langley megfigyeléseit. Azok a férjek, akikről Langley beszél, akik könyörögnek a nőnek, hogy ne váljon, virágot vesznek és stb., azok az elbétásodás legvégső fázisát tapossák. Jobbat tennének a házasságnak, ha a sarkukra állnának és elzavarnák az asszonyt a fenébe – dehát ők ezt nem tudják, nincs a vérükben, és elborzadnának a gondoltra, hogy ilyet csináljanak. A nő meg azt látja, hogy ez a pasi egy lábtörlő, egy papucs, egy toprongy gerinctelen senki, aki minden megaláztatást eltűr, és még odatartja az arcát a további pofonokra. Ettől durran ki a nő agya végleg, mert nem érti, hogy hogyan tudta az életét egy ilyen meztelencsigával összekötni. Ezért durvulnak el a válások, ezért nem érti sok pasi, hogy a felesége (aki annakidején olyan kedves volt és úgy szerette) hogyan tudja ilyen intenzíven gyűlölni. Pedig ő mindent megtett, virágot vett, elment a házassági tanácsadásra, elolvasta a (profeminista) könyveket amik leírták, hogy figyeljen többet a feleségére és legyen megértőbb, stb. stb.

    Mit tehet a nő, ha látja, hogy a férfi kezd egy uncsi, nyámnyila papuccsá válni a szemében? Mondjuk elszór olyan megjegyzéseket a férjének, hogy “olyan szexi amikor határozott döntéseket hozol” <- ez itt direkt gagyi példa az elmélet szemléltetésére; amelyik nő nem tudja ezt jobb formába önteni az adja vissza a diplomáját 😀 Nőként lehet tudatosan "jutalmazni" a férfi jó viselkedésformáit – ezt ugye minden nő gyakorolja, csak legtöbben pont a rossz irányba :\ Ugyanakkor lehet büntetni is a pasi hülyeségét, pl. "ne légy már ilyen nyámnyila". Egyszerű szavakkal lehet a helyes irányba terelgetni, anélkül, hogy a szájába rágnád, hogy mit csináljon. (Az mindenképp bukta, ha neked kell rávarrni a golyókat mert magától nincsenek, akkor keress másik partnert…)

    Sajnos nagyon-nagyon kevés olyan ember van, aki a szellemi erejével kordában tudja tartani a saját érzelmeit – és még kevesebben azok, akik ezt anélkül tennék, hogy közben szenvednének tőle. Az emberek 9/10-e előbb-utóbb beleesik egy kalandba, függetlenül attól, hogy milyen érett a személyisége vagy mennyi az önbizalma. Manapság ha megkérdezel 10 embert, hogy teljesen hűségesek voltak-e minden partnerükhöz az elsőtől az aktuálisig, akkor (ha őszintén válaszolnak, amire nincs garancia) minimum 9 bevallja, hogy nem. Tinikorban 1-2 botlás, esetleg a hosszú házasság unalmában egy kis kalandocska a munkahelyen vagy a nyaraláson, szinte kivétel nélkül mindenkinek vannak ilyenek az életében.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.