Annyi minden történik az életben. Változunk, mindenféle elénk kerül a kanyarokban, váratlan helyzetekkel találkozunk. Elköteleződtünk, éljük, igyekszünk, elkopunk, megroskadunk, aztán mégsem hiszünk már az elköteleződésben, összeszáradt és súlyosabb az ígéret a nyakunkban, annyi minden történt azóta.
A másik vár valamit, mondjuk stabil hátországot, amelybe jó hazajönni. Bővebben…
Lovagolj a témához nem tartozó dolgokon, különösen a külsőségeken, például hogy áldozatodnak nagy az orra, vagy más szavakat használ, mint amilyeneket te megszoktál!
Dicsérd föl áldozatod ellenfeleit és a hasonló műfajban megnyilvánulókat, teljesen kritikátlanul, kettős mércével, hátha ettől majd rosszul érzi magát!
Tagadd a nyilvánvaló értékeit és teljesítményeit, próbáld valahogy azt is ellene fordítani, hogy vett egy nadrágot/értelmiségi a családja/jól fogalmaz/sokan ismerik/biciklizik/virágot szedett a réten! Mindegy, mit csinál, ha mást, mint amit te tennél, azt lehet fröcsögve szidni! Rá fognak harapni a többiek, hiszen valakit gyűlölködve elemezgetni annyira mulatságos!
Adj neki álságos jóindulattal tanácsokat, diagnosztizáld, figyelmeztesd, hogy baj lesz, a vesztébe rohan, ha nem azt teszi, amit te jónak látsz. Ajánlgass neki olyasmit, amiről jól tudod, hogy nem fogja megtenni, mert vállalhatatlan, meg már mondta is. Csóváld a fejed a higgadt bölcs pozíciójából, játszd az aggodalmast, közben tegyél meg mindent, hogy fenyegetve érezze magát, és fröcsögd a világba a gyűlöletedet! Így maradsz hiteles, minden áron.
Vitasd el a védekezéshez való jogát, reakciói érthetőségét, magyarázd meg, hogy nem is úgy van, általában mindenét: eredményeit, boldogságát és életének azon részeit, amelyről nem tudsz! Így még szánalmasabbnak láttathatod őt.
Próbáld bebizonyítani, hogy ami vitathatatlan tény, az valójában nem igaz, vagy ha igaz is, felróható neki, és éppen ellene szól!
Amit állít, azt próbáld úgy interpretálni, hogy dicsekszik! Tehát ha azt mondja, hogy evett valamit, akkor nyilván az éhezőket akarja idegesíteni, vagy ha jól érzi magát a bőrében, akkor az legyen a szépségével való dicsekvés! Te persze tudod, mindig is tudtad, hogy ő ronda és öreg, már húsz éve is, noha sosem láttad.
Amit magáról leír vallomásként, önkritikusan, azt dobd be mint nagy leleplezést, amire te jöttél rá, hiába tagadja a szerencsétlen! Ne zavarjon, hogy nála olvastad!
Fordítsd meg a viszonyokat: ha például megtámadtad, zaklatod őt, a nyomában vagy, fogalmazz úgy, mintha ő támadott volna meg, és talált volna meg téged!
Igyekezz agressziónak beállítani, hogy blogja van, amelyet egyébként mindenki a saját elhatározásából olvas! Kicsi az internet, nehogy már ő elférjen rajta!
Szidd lenézően azokat, akik áldozatod mellé állnak, tartsd őket betanított, megbabonázott, kritikátlan bérenceknek! Ezt sokat ismételgesd, akkor nem tűnik fel, hogy nincs mondandód.
Ha nem tudsz mit mondani, állítsd azt, hogy ő ír névtelenül! Ez súlyos érv, ettől majd elhallgat, de legalább magyarázkodni kezd, bárki is legyen az.
Tulajdoníts minden megnyilvánulásának, amellyel nem tudsz mit kezdeni (cipősarok, hajszín, életmód, akármi lehet!) negatív motivációt: ő azt azért csinálja, mert beképzelt, hitvány emberi minőség, kegyetlen, veszélyes, másokat üldöz, ő robbantotta ki a vietnami háborút is stb.!
Sejtesd, hogy te ismered őt, és tudod ám, milyen! Ha rákérdeznek, hogy hogy lehetsz az ismerőseként, úgy, hogy ő nem is sejti, hogy te mocskolódsz itt, ennyire aljas, akkor lőj vissza: mert akkor téged is üldözne, feljelentene, mert ő ennyire kíméletlen ám! Kozmáék szövegeiben találsz kész mondatokat, ne fáradj!
Pakold ki személyes adatait az internetre, hadd zaklassák! Te nem tehetsz róla.
Ha nagyon unatkozol, próbáld meg előkeresni és valahogy ellene fordítani a szavait, amelyeket régebben, teljesen más kontextusban, másról írt! Legyél eközben diadalmas!
Vedd át a szavait, fordulatait, ha nehezen megy a szövegformálás vagy nincs benned gondolat, és érezd eközben rendkívül leleményesnek magad! Nehogy kitalálj valami sajátot! Mutass rá, hogy másokat vádol azzal, amit maga követ el, utána nevezd kétszínűnek, és ne zavarjon, hogy magadat jellemzed ismét!
Lesd a blogját, facebookját, dobd be azonnal az új és új információkat, és elemezd ki az utolsó atomig, amit ott látsz. Ne feledd: ha úgy döntöttél, hogy gyűlölöd őt, akkor ebből az következik, hogy mindene kínos, kisszerű, elhibázott! És ő csak vergődik, dicsekszik, bizonygatja, hogy boldog! Ess neki konyhapadlójának, étkezési szokásainak, kedvenc helyeinek, farmernadrágjának, szerelmének, hajnalig verd a billentyűzetet! Elég teltek az ajkai? Olyan blogot ír, mint Vájf? Nem modell, mégis kitesz magáról képeket? Merészeli jól érezni magát? Hamburgert evett? Ess neki! A gyerekei fotóját és a férje halálát se kíméld!
Eszedbe se jusson, hogy ő is emberi lény, mint te, érzésekkel, gyerekekkel, vagy megkérdezni, mit miért tesz, esetleg megpróbálni megérteni a tetteit, írásait, feltételezni, hogy nem tudsz róla mindent, nincs a kontrollod alatt, vagy hogy ő másképp működik, és hogy jól tudja, mit csinál! Sose jusson eszedbe, mi lenne, ha egyszer a szemébe néznél! Ez végzetes lenne, nem tudnál olyan hatékonyan gyűlölködni.
A lényeg, soha ne feledd: te biztonságban vagy, sose derül ki, mit tettél névtelenül, hiszen neve, arca csak neki van. Csak őt fogják mások is bántani, ez a mobbing természete, majd odagyűlnek ők is, és egymást hergelik, egészen a katasztrófáig!
Csapódj közismert, undorító internetes bajkeverők mellé, ne bánd, hogy elrongyolják a lelked!
Legyél annál hangosabb, minél jelentéktelenebb az életed, és minél több bajod van a saját identitásoddal!
Végül, miután ezt olvastad, keresd ki néhány kattintással, mit jelent a cyberbullying, és ha megvan, próbáld a leírás egy-két elemét célpontod ellen fordítani, hogy ezt csinálta ő is! Ne zavarjon ebben, hogy erre semmilyen bizonyítékod nincs, és hogy te hetek óta, ismeretlenül és névtelenül, falkában az összes pontot teljesítetted, ő meg nem, s hogy azt állítod, igen, az maga a cyberbullying megint: eltereled a figyelmet a saját tetteidről, és újabb hazugságot terjesztesz róla.
NE VEGYÉL RÉSZT A CYBERBULLYINGBAN! AKIVEL BAJOD VAN, MONDD MEG NEKI SZEMÉLYESEN, AZ ARCÁBA! AKIT NEM ISMERSZ, NE BÁNTSD! A CYBERBULLYING VESZÉLYES, KÁROS, BELÁTHATATLANOK A KÖVETKEZMÉNYEI! NE SÜLLYEDJ IDÁIG!
(kösz)
(S HA OLYANNYIRA ELÍTÉLTED A CYBERBULLYINGOT, ÉRTE HARCOLTÁL, CSODÁLTAD ŐT, NE ÁRULD EL UTÓLAG SEM, NE TEDD KÖZZÉ A BLOGOS ISMERŐSEID KÖRÉBEN, A SAJÁT INTERPRETÁCIÓDAT IGAZOLANDÓ A PRIVÁT LEVELEZÉS RÉSZLETÉT, NE TAGLALD A HÁTA MÖGÖTT AZ OLVASÓI KÖRÉBEN, NE OSZD MEG AZ OLVASÓKAT A SAJÁT VAK RAJONGÁSOD ÉS EBBŐL KÖVETKEZŐ CSALÓDÁSOD MIATT, NE ÍROGASS BOLDOG-BOLDOGTALANNAK, FELAJÁNLVA A TELJES LEVELEZÉS ELKÜLDÉSÉT, MERT EZ SEM AVAT ÁM ERKÖLCSI FENOMÉNNÉ! A BLOGGER KÉPES HALLGATNI, ÉS ELTEMETNI A KÉT EMBERRE TARTOZÓ TÖRTÉNETEKET!)
Lehúzó, fájdalmat okozó, elgyengítő kapcsolatokba miért ragadunk bele? Tán önmagunk ellenségei vagyunk? Miért nem lehet felismerni és meglépni, meddig húzzuk még? Ma megértjük Ágit.
Honnan tudhatod, hogy ez már nem jó? Ha már próbálkoztál megjavítani, ha egy ideje tépelődsz rajta, hogy lépnél, ha nem a saját érzéseiddel foglalkozol, hanem mindenféle magyarázatokat keresel a partnered viselkedésére, ha tele vagy “de azért…” mondatokkal, ha gyűjtögeted a kapcsolat folytatása melletti érveket, ha eszedbe jut többféle jövőkép, de folyamatosan győzködöd magad, hogy miért kellene mégis maradnod, ha megijedsz az egyre biztosabb gondolattól, hogy ez neked nem jó, és változtatnod kellene, ha félsz, hogy ugyanez lesz öt év múlva is, akkor annak a kapcsolatnak vége van.
Elszakadni mégis nehéz. Bővebben…
Mindenki fél.
Az ember társas lény, ugye. Vannak a született diplomaták, a többi pedig megtanulja, meddig mehet el. Hogy elférjünk valahogy e szűk világban. Bővebben…
én nem leszek sohasem a játszótered, mert neked végül is mindegy, mi van a blogon (azért írsz ostoba és erőszakos kommenteket), nekem meg nemmindegy
avagy: a véleménynyilvánítás szabadsága és a csakazolvassa
Az engem támadó névtelen kommentelők közül megszólal az, akinek az a szívfájdalma, hogy ő itt nem írhatja le a véleményét, és azt a roppant kínos tényt próbálja valahogy kimagyarázni, hogy ő a bohócpáros által működtetett petíción írja le a véleményét azok lelkes helyeslése közepette, vagyis végső soron az ő kerekét vesztett szekerüket tolva. A csajok megint valami különöset játszanak, nagyokat nevetnek, futkároznak, ő meg csak áll egyik lábáról a másikra a grund szélén. Szegény, szegény fiú. Gyere, vegyük végig:
“egy nyílt és publikált blogot bárki elolvashat? Igen, vagy nem ?” IGEEEEN! Azért írják. Olvasd! Csak az olvassa…! De ne húzd fel magad nagyon, nem ér annyit.
Ha idegesít a feminizmus, az igazságkereső hajlam, az irodalom, a női közösség, még mindig megcsodálhatod a szerző új konyhapadlóját (ZEN bambuszparketta), kedvenc kávézóját (á table !), csillámba mártott rózsáját (ismeretlen tettes) vagy futócipőjét (NIKE Free Run)! És aztán kitárgyalhatod a hozzád hasonlóakkal ezt is a petíción, meg hogy mibe kerül mindez, és vad feltételezéseket szőhetsz arról, hogy mindez csak álságos dicsekvés, amely arra szolgál, hogy elfedje, milyen boldogtalan is a szerző, illetve főleg arra, hogy Kozmáékat idegesítse vele. Nyilván.
“a megjelent írásokkal kapcsolatban lehet véleménye akárkinek? igen, vagy nem?” IGEEEEN! De a vélemény kifejtése nem emberi jog, a véleménynyilvánítás szabadsága jogának nem a blog írója a forrása, tehát nem is az ő dolga neked azt biztosítani, és senki másé, hanem a tiéd, ehhez, ha ez fontos neked, a te dolgod a feltételeket megteremteni is, nem az övé, és ha sérelem éri e jogokat, nem nála, hanem a jogalkalmazónál reklamálhatsz.
“a véleményed, amennyiben az nem sért személyiségi jogot, és nem lépi túl a blogban szokásos szóhasználat és stílus általánosan elfogadott keménységét elmondhatod korlátozás nélkül ? Igen, vagy nem?” NEM, hogy van-e korlát és milyen, az a blog üzemeltetőjének a döntése, és ehhez teljesen szabad kezet kap; dönthet úgy is például, hogy csak a mássalhangzóval kezdődő nicknevűeket engedi be, HA épp bárányfelhőkről álmodott, és e döntése következményei meg fognak látszani a blogján. Ha neked nem tetszik az ő döntése vagy szabályzata, akkor (nehéz szívvel!) meghozhatod azt a döntést is, hogy NEM KOMMENTELSZ nála, és nem is olvasod többet, de persze maradhatsz csendesen is lelkes olvasó, nem feledve, hogy őrületes grafikonjait és előnyös keresőbeli helyét, végső soron ismertségét sok más hasonló lelkületű kattintgató mellett neked is köszönheti. Vagy persze taglalhatod a blogot máshol is, hozzájárulva ezzel is a hype-hoz.
Hogy a kommented nem lépi-e túl a blogban szokásos stílust stb., azt eldönteni nem a te dolgod, bár látszik, szívesen becsúsznál ide rendet tenni, gyűlölködni, rombolni a küszöb alatt. Megteheted, hogy megírod, melyik volt a hozzászólásod, és akkor, mint jó tanár az elégtelen dolgozat után, rámutatok, hol sértetted meg a szabályzatot. Jó lesz?
“ha ott erre nem adnak teret és lehetőséget, sőt kérkednek is vele, hogy azok a hozászólások “itt vergődnek a lomtárban” ezt felfoghatod a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásaként? Igen, vagy nem?” NEM. Tapintható a frusztrációd, azért vitatod el a moderációhoz való jogomat. Ez tényleg nem bonyolult: azt írsz, amit akarsz, az én blogomon pedig az lesz, amit én jónak látok. Kérkedik a hóhér, mulatok az agressziójukon. Hogy kifélék, mifélék vergődnek a lomtárban, azt te nem tudhatod, de eléggé felszaladna még a te szemöldököd is, ha látnád, milyen kommentekről írtam ezt. És képzeld el, elég volt néhány hónap következetesség, és ezek a szerencsétlenek le is koptak, máshol csattogtatják az elégedetlenségüket azóta. Nekem ez siker, mert unom és utálom őket.
Még egyszer: ha nem vagy képes betartani az itteni szabályokat, akkor a véleményed saját blogon vagy más felületen fejtegetheted, mivel a te dolgod a jogodnak hitt igényed érvényesítéséhez megteremteni a feltételeket. Nem kötelezheted a blog szerzőjét arra, hogy figyelmet és energiát fordítson rád, hogy állítólagos ellenvéleményedet kifejtsd, és nem dúlhatod szét a blogját, közösségét, munkáját. Reklamálni máshol tudsz, mondjuk a bíróságon, ha jogaidat sérelem érte, és ha ott körberöhögnek emiatt, akkor abból kiderül, mennyire szánalmas az egész “jogom van hozzá” koncepciód.
“megragadhatsz e más lehetőséget, fórumot a véleményed kifejtésére? Igen, vagy nem?” IGEN, és ha eközben agresszív, frusztrált kis patkánynak tűnsz, akit kihagytak a buliból, és nem engednek asztalt verni, az is a te felelősséged.
“ha azokon a tereken, ahol a véleményezett oldal szerzőjének törlési joga van, és ott minden ellentétes , vagy neki nem tetsző véleményt töröl is, kereshetsz e olyan felületet, ahol ez a joga és lehetősége nincs meg? Igen, vagy nem ?” NEM IGAZ, hogy minden ellentétes vagy nekem nem tetsző véleményt törlök, mert 1. én nem vagy-vagy módon gondolkodom a világról, ezért a blog tele van az enyémtől eltérő és nekem ekként is tetsző (!), akár ellentétes véleményekkel, csak egy kicsit kellene figyelmesen, árnyaltan olvasni, levéve a gyanakvó/irigy/antifeminista szemüveget. Azt viszont nem fogom hagyni, hogy bántsanak, gúnyolódjanak rajtam a saját blogomon, hogy megalázzanak, visszaéljenek önmegmutató hajlamommal, hogy alapvetéseimet kétségbe vonják, munkámat rontsák, magánéletemre célozzanak, és ugyanazokat a fárasztó, buta mantrákat kelljen olvasnom itt is, amelyek ellen, amelyek lebontásáért ez a blog indult; 2. nem törlök, hanem az első hozzászólások fennakadnak a moderáción, mindenkiéi. Nem töröllek, hanem be sem engedlek, ha hülyeségeket írsz, másokat cikizel, vagy kamu az e-mailed. Csak azokét törlöm egyes esetekben, akik megsértik a kommentelési szabályokat, de erre hónapok óta nem volt példa (sértésre igen, törlésre nem).
Amúgy meg a válasz IGEN. Például téged annyira zavart, hogy a blogomon a megjelenő tartalomról én döntök, hogy miután beígérted, hogy mindehol elmondod a te verziódat, élelmesen más felületet kerestél, hogy velem foglalkozhass, és ezért vered a billentyűzetet estéről estére — bravó! Én nem vitatom el e jogodat, csak szánalmasnak tartalak. Mi a péknek nem indítasz saját blogot és tornászod fel a tehetségeddel, eredeti koncepcióddal és hónapok munkájával ismertté? Miért az én munkám eredményét, a közösségemet és felületeimet használnád arra, hogy megnyilvánulhass ellenem? Miért állítod azt, hogy nekem ezt el kellene viselnem, ha igazságos volnék? Igazságos vagyok: aki patkány, menjen innen. Soha nem ígértem, hogy te itt kommentelhetsz, a blognak ez nem volt célja. Kommentelj úgy, mint az a több száz ember, aki itt szokott, köztük igen keményen kritikusak is, és akkor lehet neked is. (Lehetett volna.)
“megváltoztatja e a vélemény tartalmát vagy mondandóját az a tény, hogy azt a teret ahol kifejtheted ki hozta létre és miért? Igen, vagy nem ?” IGEN, meg bizony, Kozmáék mellé állni, vagy a pisikaka.hu-n elemezni engem, az különös színezetet ad a dolognak. Lehúz. Bizonyítja, hogy aljas és primitív vagy, és semmi se számít, bárkivel szövetséget vállalsz, csak lejárathass engem. Megjegyzem, a kérdésed hibás, mert az igeneket szántad bizonyítékként arra, hogy mekkora májer vagy, hogy Kozmáéknál ütöd a billentyűket, holott itt a nemre számítasz.
“a zárt társaság lehetőségét azért termette meg a WordPress, és a Facebook, hogy aki nem kíváncsi a neki nem tetsző, vagy ismeretlenek véleményére, annak ne kelljen ezekkel szembesülnie? Igen, vagy nem?” NEM, a facebookon a csoport nem ugyanaz, mint az oldal, az oldal például a csatlakozók szándékából bővül, a csoport viszont meghívásra; a zárt csoportok elsősorban azért vannak, hogy a tagok kiléte ne látszódjék; a facebookon a személyes profilokon is és az oldalakon is van lehetőség bárkit és bármit tiltani, törölni, de attól még szembesül a profil tulajdonosa e véleményekkel, csak nem köteles teret adni nekik. A wordpressen pedig a blogmotor alapbeállításaihoz tartozik a moderáció, nyílt blogok esetében is, a csakazolvassáénál akár sokkal szigorúbb moderáció is választható (például: senki nem kommentelhet; minden hozzászólást egyesével enged be a blogger). Hogy miért? Mert a trollprobléma nem kerülhető meg: a wordpress és más blogszolgáltatók tapasztalatai az évek alatt megmutatták az angolszász blogvilágban, hogy a névtelenség sokakat kísért meg, és ők sunyi, agresszív kommentekkel lehetetlenítenék el a blogger munkáját, ez pedig megengedhetetlen, társadalmi értelemben káros. Kommentelni nem emberi jog: az kommentel, akit a blog gazdája beenged, az jelenik meg, amit ő jónak lát. Sem a magyar jogból, sem a blogmotor működéséből, a szolgáltató szabályaiból nem tudod levezetni a kommentelési jogodat. Annyira van joga a bloggernek bármihez, hogy, mint Violetta teszi, akár át is írhatja a hozzászólásokat.
Az egész nyakatekert okoskodásod lényege, hogy az általad oly mohón figyelt csakazolvassa tűnjön el a nyílt internetről, mert téged zavar; ha nem tűnik el, akkor szerinted bármilyen feszültségkeltést, gyalázatos színvonalat, ostobaságot el kell viselnie.
NEM, nem így van. Nem kell. Én döntök, mert tudom, mit akarok, a koncepcióm pedig működik. Nem érdekel a károgás, nem fogom hagyni, hogy elvegyék a kedvem, és nem hagyom annyiban Kozmáék ámokfutását sem. Ettől agresszívnak és keménynek, maszkulinnak neveznek — az agresszorok.
“a nyitott fórumok pont azért vannak, hogy akár ellentétes vélemények is teret kaphassanak ? Igen, vagy nem?” IGEN, bármi, bárhol, ne bánd, hogy közben paranoidnak, furának vagy nevetségesnek tűnsz, és mások is elmondják a megnyilvánulásaidról a véleményüket.
Minde kérdésekre azonban ne csak a jog körében keresd a választ, mert félrevisz, ezen kívül még erkölcs és jóérzés is létezik, tehát előfordulhat, hogy valami nem tilos, jogod van hozzá, csak többekben viszolygást kelt. Ilyen a te fáradhatatlan buzgalmad is. Vagy például vonatkozó névmások előtt vesszőt tenni sem kötelező, nyugodtan elhagyhatod, csak primitívnek tűnsz tőle. (Közben látom, hogy ezt nem érted.)
“Ha a válaszaid többsége igen, akkor máris választ kaptál arra a felvetésedre, hogy itt miért Évát és Évát miért itt bírálják, és miért nem foglalkoznak érdemben Kozmákkal”
NEM, nem kaptunk választ, csak azt látjuk, hogy neked valamiért nagyon fontos a csakazolvassa blog írójának személye, nagyon meg akarod mondani a magadét, aminek bizonyosan más motivációja van, mint az egészséges véleménykifejtési szándék. Hogy miért nem foglalkoznak Kozmáékkal a kommentelők még ott sem, azt enélkül is értjük, mindenki érti.
Egyáltalán, senki nem azért indít blogot, szán rá rengeteg energiát, szöszmötöl a posztokkal, a kinézetével, a kommentelőivel, hogy aztán furcsa lelkivilágú emberek a jogaikat követeljék rajta, és elárasszák a művét zavaros elméjük tartalmával. Mintha valami erre szolgáló, államilag finanszírozott intézmény lenne a blog, amelynek szerzőjére fölényesen mindenféle feladatokat lehet testálni, aztán hőbörögni, hogy de miért nem erről ír, miért nem úgy reagál, miért nem amolyan a kommentelési gyakorlata. Mindezt ártatlan véleménykifejtés címén, amihez ugye jogod van, kinek nincs?, engem azzal vádolva, hogy nem bírom elviselni és tűzzel-vassal irtom az ellenvéleményt. Az igazság az, hogy leszarom az ellenvéleményedet, legfeljebb arra használom időnként, hogy bemutassam: íme, ilyen is van, és nevetségessé tegyem ezt a nagy buzgalmat.
Én meg, akinek az írásai miatt sokan találva érzik magukat, és aki után hajlamosak csapatostul jönni és furcsákat írni olyanok, akiket nem ismerek, és akikhez soha nem is szóltam személyesen, akár a mamamin, akár bringaügyben, akár a blogon a nemi szerepek egyenlőtlensége témájában fejtem ki a véleményem, végképp nem töltöm az időm elmebetegekkel. Áron, miért nem bírsz megnyugodni már? Húsz hónapja csinálod ezt, nem volt még elég?
És ha kétségünk volna a motivációról, ugyanez, a blogger szót jellegzetesen egy g-vel író kommentelő írja, mert ő aztán tudja, mi hogy működik és mi a “hiba”:
Valóban nem ugyanaz zsidózni a a Zsinagógában, mint a Fradi pályán
Ezért hiba ott megtiltani, megakadályozni a véleménynyilvánítás lehetőségét, ahol a közönség hasonló érdeklődésű, minőségű és színvonalú. Ahol a téma a téma. Ezért hiba kiszorítani, mert mindenhonnan úgyse lehet, és minél inkább igyekszik elfojtani, annál nagyobb erővel tör fel, valahol máshol.
Mint a gát mögött a buzgár, ami azután elmossa a gátat is.
édesjóistenem
Hát törjön csak. Írd naponta kommentek tucatjait akárhova. Nincs hiba, minden jó, csak te nem férsz ide, olyan formájú vagy. Szeretnéd, ha elmosná a gátat, szeretnéd, ha te is ez a színvonal lennél, de… inkább vegyél egy fagyit, vigasztalódj, helyes a fagylaltos kisasszony is.
Lélek nélküli embereket említett tegnapelőtt tavasztündér. Én most az érzelmileg fagyott férfiről írok.
A férfiről, aki már nem fiatal, sokszor próbálta a szerelmet hevesen és tiszta szívvel, romantikus modellben. Ő is csak úgy, mint mások: vitte a szíve, elköteleződött, naiv volt, átverték. Talán el is vált, talán nagyon becsapottnak érezte magát akkor. De nő, az kell, ha másra nem, kultúrprogramra, szexre, mutogatni. Élete egy pontján, avagy lassan, fokozatosan elhatározza a férfi, hogy ő nem kínlódik tovább az oly kockázatos érzelmekkel. Ez a koncepciója. Így védi magát, ettől erős. Bővebben…
Az örök optimista üzenet, anyáink öncsalása: mindenben a jót kell nézni, nem ám keseregni! A legnehezebb helyzetekből is fel lehet állni megerősödve! Ha másra nem jók, legalább tanulni lehet az ilyen helyzetekből.
Csak nézek. És a nettó veszteség? A szív, a lélek, az életkedv amortizálódása? És örök tesztkérdésünk, ami mindent eldönt: kívánnád-e ugyanezt a lányodnak?
Én megérdemlek egy jobb életet. Mondom én. Teszek is érte. Bővebben…
Olvassuk, hogy az első évek élményei meghatározóak a gyermeki psziché fejlődésében. Minden eldől az első három évben, akkor rakódnak le a később mozdíthatatlan alapok, és a legdurvább traumák is ekkor történnek: fekhet majd évekig a terapeuta kanapéján. Ami ekkor nincs, ami ekkor sérül, az később alig pótolható, gyógyítható. Érzelmileg, mentálisan, idegrendszerileg is szenzitív időszak ez.
Olvassuk, hogy a személyiség szerkezete nem változik már hét/huszonkét/harminc éves kor után. Apróbb változások történnek csak, a temperamentum, az alapattitűd, az elemi működésmódok már megszilárdultak. Nincsen remény, nincsen remény.
Lustuló, kényelmesedő elménk kifogásokat keres. Negyvenes ismerősünk inkább nem vág már bele pályamódosításba, költözésbe, nyelvtanulásba, neki már jó lesz úgy. Egyébként lehet, hogy tényleg jó úgy neki, de akkor miért olyan savanyú a képe? Bővebben…
Kedves olvasók! Három napra lecsuktam a laptopom: mámorosan jöttem-mentem, futottam, bicikliztem, aztán szembejött a pesti éjszaka kétszer is: dupla húsos burgert ettem a szerelmemmel, megnéztem egy izlandi filmet, világmegváltó beszélgetéseket folytattam, de még unikum is lecsúszott, valamint fények úsztak a Dunán. Kaptam csodaszép virágot is. Flitteres. Bővebben…
Itt a nyár. Többnyire itthon vagyunk és régi ismerőseinkkel vegyülünk, mi áprilisban lenyaraltuk a magunkét. Egy-egy napos Szentendrék, Veszprémek, Egerek (!) néznek ki, de nagy utazás nem, a konyhaprojekt ára miatt sem. Szórakoztatni kell a gyerekeket. Julis hatéves, Dávid négy. Itt csodálatos, üdítő a nyár. Kesztyűbáb-vonalon nem vagyok erős, de például szívesen legeltetem őket az Anna-réten vagy rajzolok A0-s méretű papírra óriás szitakötőket tündérleányommal, keverek-főzök velük finomakat, meg hagyom őket a teraszon legózni.
Van, hogy embert akarunk látni: lenézünk a városba, találkozóm van, és akkor már miért ne kacagjanak a kávézó kertjében (jaj, a Villa Bagatelle-ben tegnap lefűrészelték az időközben elpusztult fenyőtörzset, amire a varázslatos deszka-gyerekkuckó épült), mellesleg az egész család elmehet fodrászhoz, ökomosogatószert venni és csekket feladni, és akkor már miért ne vegyünk új, urbánusan szűk farmerünkhöz egy fehér Tamaris tűsarkút is (megbolondultam bizonyosan, vénségemre plázacica leszek, L-es méretben, avagy készülök a jövőre: Vájfot és Kozmáékat egy magasabb színvonalon fuzionálván, gondos sminkben, magassarkúban, baconba göngyölt sárgabarack-cikkelyeket sisteregtetvén életmódvideókat forgatok majd a lefikázott konyhámban?). Korrekt programnak tűnt, haladt is szépen előre, aztán a Mammut előtt belebotlottam Dórába, három gyerekkel igyekezett a Millenáris felé, hát ti hová, van ez a dinós valami, vetítéssel. Ami agyon van reklámozva plakátokon.
Megnéztük mi is.
Meg kell mondjam, afféle bevezetőként, én mindig is tartottam a dinóőrülettől, magamat meg távol tőle, már amikor a kilencvenes években először felütötte a fejét, és indusztriális méretűvé, valamint tudatformálóvá vált (miért nem mondjuk az inkák, kérdeztem). Bővebben…
Nem tudom, mi van velem. Nem tudok aludni, ha mégis nagy nehezen, kettőkor kipattan a szemem. Jár az agyam. Beteg vagyok? Nem vagyok beteg. Öregszem. És tolulnak ezek a nyugtalanító kérdések. Merre tart az életem? Mi lesz velem? Mi az igazán fontos? Így akarok én élni tíz év múlva? Elég az, hogy nem nyomorgunk, egészségesek vagyunk, és nálunk nincs hangos szó? Bővebben…
Csopakon töltöttünk két és fél napot, nem voltam itt hétvégén, nem válaszoltam kommentekre, sok levél vár. Meg kell mondjam, nagyon is áldásos volt az internettelenség.
Hazajöttünk (piros vonattal, a Katicával, csakis), és nekimentem a városnak, volt sok dolgom. Csekkek, mindenekelőtt, meg egy találkozó, és venni ezt-azt.
Például, kaptam én négy drága olvasómtól egy Benetton-ajándékkártyát. Itt is köszönöm nekik. Egyszerű és tökéletes ajándék. Be is kúsztam a Mammutba. Nem először, de ma bátor voltam.
Vettem egy farmert. Bővebben…
Miért van ez, hogy mi már nem kérünk tanácsot az idősebbtől? Nem hallgatunk az anyáinkra. Miért nem hallgatunk az anyáinkra? Anyósunkra, nagynénénkre, a jóakaró szomszédra? A tapasztalat: az a sok nehéz év, ami mögöttük van, ők megoldották. És a motiváció: ők szeretnek minket, aggódnak a sorsunkért. Tudják a méteres kalács receptjét, de még a hamis gulyásét is, építkeztek, takarékoskodtak, szültek. Ők már leszűrték a lényeget.
Nemhogy nem kérünk tanácsot, ha ők jönnek vele, akkor is hárítjuk. Mi ez bennünk, hogy ne aggódjál, ne szeressél, én már másképp sütök és másképp szülök, nem spórolok a tojással, úgysem érted, hagyjál békén, ne is tudd? Bővebben…
Vannak ezek a fejtegetős írásaim, érvelek, meg akarom fogni a jelenséget. Na, most nincsen jelenség, nem is utalok senkire, csak mesélek.
Hogy nekem milyen elegem volt már. Túlpörgött több minden, és mindig ugyanaz, jó lenne már valami más, de jó lenne.
Tudtam én, hogy ami kirángat abból, ami mindig egyforma, és sok már nekem, tudtam én, hogy az kívülről jön majd. Nem fogok én semmire rájönni snickers+illy menümmel a galérián dekadens cukorrózsaszín fehérneműben laptopozva kettőkor.
És nem is.
Mert mi történt?
Borzasztó válságban voltam, hónapok óta. Ebben a konyhában annyian jártak, segítettek nekem, kávéztunk vagy csevegtünk, és meséltem hónapokig, milyen lesz majd, ha, mi hol lesz, de még nem lesz, mert.
Én nem tudtam, hogy ez ennyire rontja az életminőségemet. Mert én rá se rántok, élni kell, nem siránkozni. Még a helyzet romantikáját is hajlandó voltam látni.
És lőn. Nekiestek a konyhának múlt szerdán. Amikor én már nem is hittem benne. Bővebben…
Nézem az exeimet. Találkozom velük véletlenül, vagy eszembe jut: de hiszen ma valahány évesek. Fészbuk. Az egyik pont ma valahány. Hogy pont hány, nem tudom, de a hónap-napot mindig. Még mindig, és minden évben még mindig, így aztán már mindig.
Ezek azok az exeim, akik csak kicsivel idősebbek nálam, nem az apukám-típus. Ők közben nagypapák. Vagy legalábbis úgy néznek ki. Ezekkel meg egy generáció volnánk. Vagy, legyünk pontosak, másfél. Bővebben…
borderline vendégposztja. Megrendítő, döbbenetes olvasmány.
*
Ez a kérdés megvan, ugye?
Pedig amúgy kötelező szülni, egy nőnek ez az elsődleges feladata, ezért van a világon, hogy használja a méhét az emberiség szolgálatában, csak bizonyos haza-, és társadalomellenes beteg feminista közegek nem tekintenek szörnyülködve arra a nőre, aki esetleg úgy dönt, nem szül. Bővebben…
Sok minden, ami keserves, azért van, mert nem tudjuk a valóságot, nem beszélünk eleget, ezért a jelen helyzetben nem halogathatom, írnom kell most néhány egyszerű mondatot.
Az első, hogy nem vagyok most intenzíven jelen a blogon. Nincs már ovi, újítják fel a konyhámat, minden poros, eltűntek létfontosságú tárgyak, nem lehet rálépni arra, ami szárad, közben valami tízen vagyunk a lakásban épp, és négyféle céllal vannak itt az emberek; nem tudok főzni és alig tudok mosogatni, nehéz az élet. De nem is ez a lényeg, sokkal fontosabb, hogy megterhelő, szívszaggató érzelmi helyzetben vagyok, a szerelmemmel levelezem. Nem foglalkozom Kozma Szilárdékkal sem, csak annyiban, hogy a bicska-arcszétkaszabolós többrendbeli fenyegetés miatt tettem feljelentést.
A másik, hogy a blogon a hullámokban zajló távozás, pártosodás, a magánlevelezések és különböző egyéni, információhiányos interpretációk beszüremlése mind a blogot rombolja, mind elkeserít, rossz nekem, visszavet az írásban és a blog iránti lelkesedésben.
Aki szeretné, hogy legyen blog tovább, ilyen maradjon, közös ügynek érzi, az legyen tudatos és óvatos: ne támadja, és ne vétsen ellene mulasztással sem, ne kritizáljon, legyen kedves, nyitott és gyengéd a többiekkel. Nem bírok el ennyi mindent egyszerűen.
Akinek mindegy, vagy nem szeretné, az menjen innen, ne járjon vissza. Nem akarok senkit tiltani, de rohadtul elegem van már.
Ha hallotok valamit rólam, ami zavarba ejtő, akkor tudjátok, hogy lehet, hogy egyéni interpretációval álltok szemben, és ha kétségetek van, és érdekel a dolog, kérdezzetek meg engem. Többen habarják a kakit, sajnos. Elegánsnak kéne maradni, nem törődni vele, de látom a nyomait annak, hogy akármit írok, vannak, akik gúnyosan átlátnak rajtam, tudják ám, milyen vagyok, részben azért, mert megbíztam bennük, és kegyetlenül ítélnek és jobban tudják. Ezt NEM Hajnalkámról írom.
Az elmondhatom a véleményem? című írást május végén írtam, nem Hajnalkámról szól, vele nem ez a helyzet volt szerintem, tehát szándékom nem volt vele, nem neki üzentem, de aki olvassa, interferálhat, mindennek sok értelmezése van, és minden mindennel összefügg.
Ember vagyok. Vannak határaim. Elegem van. Író vagyok, szövegeket írok. Nem ígértem olyat, amit most némelyek reklamálnak. Nem felelek mások interpretációiért, nem akarok megfelelni mások eszményeinek, ne célozgasson senki kommentben a személyes történeteimre, azt csak én tehetem. Az olvasó nem barát. Sajnos. Ezt azért írom, mert pont azokkal van a feszkó, akikkel közelebb jöttünk, és akiknek egyébként rengeteget köszönhetek.
Kínban, de le kell írnom: többedszer hallom vissza, hogy én “kirúgtam Hajnalkámat a blogról”, ez nem igaz, sem ebben a formában, sem sehogy. Konfliktusunk volt, itt feltárhatatlan okokból, Hajnalkám nekem a bizalmasom volt, ez félrement, az én hibámból is, visszahúzódott, jelezte, hogy nem vagyok oké, és akkor megkértem, félszívvel, rám neheztelve ne legyen itt, adja át a missziót. Lehet, hogy ez kirúgás, de nem azért nincs itt, mert én ezt írtam, a törés előbb történt, és nem és nem tudtunk beszélni.
Azóta nem csitultak a dolgok, többekkel kapcsolatban maradt, levelezik velük, mondja a saját interpretációját erről a helyzetről, közülük néhányan, akik itt vannak, engem gyanakodva figyelnek, én nem mondok semmit, nincs erre figyelmem, konyha, hideg élelem, szerelem, de én baszok rá végül.
Nagyon sok interpretáció kering, Naja, Hajnalkám, Kozmáék ügyében, próbáltam hallgatni, írni, mintha mi se történt volna, majd elmúlik, most már nem tehetem.
Szeretem az olvasóimat, nem vitatom el senki igazságát, de nekem a blogom a legfontosabb és a saját életem, lelki nyugalmam, ezeket a szempontokat fogom választani, ha ütköznek az érdekek, és nem kérek több terhet.
Meg van kötve a kezem, bizonyos témákról nem írhatok, még ha nem is annak szánom, célzásnak veszik, fájdalmat okozok, be vagyok szorulva a magánéletem és a blogom közé, ez látszik is, rengeteg kárba veszett munkám van.
Ha segíteni akarsz,
Ha kérhetek még, az elvek a következők:
Kérlek, úgy kommentelj, hogy mindenki jól érezze magát. Általában figyelmes, kulturált, szeretetteljes és derűs itt a légkör, demokrácia van, a blogon nem kell óvatoskodnod, bocsánatot kérned a hozzászólásod hőfoka, terjedelme vagy személyes volta miatt, és a helyesírás miatt sem, az ékezet nélküli billentyűzetért sem, meg azért sem, ha nem értesz valamit, ha olyan kérdésed van, amit triviálisnak gondolsz.
Köszönöm, írjatok, figyelmesen. Ez jelszavas poszt.
Egyéves a blogja. Ezt tartották az olvasók a legjobb bejegyzésnek, meg is szavazták. Lenyűgöz, ahogy jellemez, érez, kifejez, reflektál.
Ma megéreztem. Azt az illatot.
A nyár illatát. De nem is csak az illatát: a hangulat, a fények, a hőmérséklet is mind mind olyan volt. Olyan nyárias.
És akkor megéreztem mindazt, ami nagyon jellemző a nyárra. Lent vagyunk a Balatonnál. Egy kis nyaralóban (nem létezik ilyen, de most mindent úgy írok, ahogy akkor éreztem) . Reggel hét óra körül ébredünk (a magam nevében beszélek, én ilyenkor szoktam felébredni) , a még alvókra tekintettel szépen kilopakodunk a konyhába, eszünk egy szelet vajas kenyeret, aztán kimegyünk a kertbe. A kertbe pingpong asztalt képzeltem, de mivel a többiek még alszanak, nem kezdünk el kopácsolni. Megvárjuk amíg felébrednek, csak azután pingpongozunk. Közben 11 óra lett. Hát igen, beletelik egy kis időbe, amíg mindenki megkeresi a fürdőnadrágját. Aztán elindulunk a partra. Dél van a víz már javában felmelegedett, az UV sugárzásra fittyet hányunk. És bemegyünk. És úszunk. És lubickolunk. És mindezt addig amíg délután fél…
View original post 174 további szó
, hogy Pataki Zita egy nőkről szóló műsorba készített velem interjút a Gazdasági Rádióban, az a címe, hogy Egy nő Pataki Zitával. Holnap, hétfőn lesz 6-kor, és aztán vasárnap ismétlés, szintén 6-kor.
Elég sok témáról beszélgettük, persze a blogról és íróságról leginkább, hogy kezdődött, támadások, irodalom, család, külön Jánosról is, és sikerült néhány bejegyzésértékű mondatot is mondanom, különösen a második részben. Kétszer mondtam hülyeséget, egy kicsit meg egy közepeset, no de több is veszett Isonzónál.
FM 105,9 Gazdasági Rádió, http://gazdasagiradio.hu/musor?musor=7700
Strandpapucsokat felvenni, a Szokolt fel lehet kötözni harisnyagumival a fejre, és elkerékpározni dinnyéért.
Vannak bizonyos szakmák, amelyeket sok év felsőoktatáson átesve és még több év kemény tapasztalattal lehet úgy elsajátítani, hogy aztán az illetőre, aki mindemellett még legyen alkalmas és szorgalmas is, érdemes legyen a szakkérdésben hallgatni.
Értelmes ember tudja is ezt. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 