mielőtt kommentelnél

Kérlek, ha hozzászólnál, ezt olvasd el előtte.

A csakazolvassa blog egységes, nehéz bejegyzésenként megérteni. Célja nem az általános igazságtétel, hanem az, hogy a nőkre nehezedő nyomáson egy kicsit enyhítsen, megerősítse a nőket, hogy lássák végre a saját szempontjaikat, szükségleteiket is. Mára a közösség a blog fő vonzereje, amely a felvetett témákra idegyűlt és megosztja a gondolatait. A blog hisz a sokféleségben, nem szab normát, de soha nem biztat senkit erkölcstelen, jogtalan lépésekre. Ha neked itt bármi annak tűnik, nem jó helyen jársz.

Mielőtt véleményt formálnál vagy megírnád az első hozzászólásodat, legyél körültekintő:

ne ragadj le a bejegyzés címénél: a cím gyakran a leleplezni kívánt állítás (az anyjára van szüksége; nincs mimika, gesztusok; akkor eldobják; nekik szerelem nélkül is megy; ebben a nagy egyenlőtlenségben),

olvasd végig a bejegyzést, ne ítélj öt sor után — amikor írok, értelmes, kíváncsi, figyelmes, poént-utalást is értő olvasót feltételezek;

nézz szét a főoldal segítségével a címkék között, a kapcsolódó és a korábbi bejegyzésekben, ne egyetlen írásból alkoss véleményt, próbáld megérteni az előzményeket és a kontextust. Sok félreértés származik abból, hogy az olvasók nem pontosan értik a szavakat, nem tudják, mit jelent például a szexizmus vagy hogy idejekorán, vagy azt hiszik, minden egyes férfiról állítom azt, ami tipikus (vagy-vagy elv, “száz százalék vagy nulla” logika).

Azok olvassanak, akik ezen a szinten túl tudnak jutni.

Itt akkor fogod jól érezni magad, ha

  • érdekelnek a témák,
  • nem kened oda az egymondatost,
  • nem igyekszel görcsösen, hogy jaj, csak ki ne derüljön rólad semmi személyes, tehát ha lehetőség szerint szimmetrikussá teszed a kapcsolatodat a többi olvasóval és velem,
  • gyönyörködtet a gondolatok sokfélesége, a vélemények ütközése,
  • nem kapkodsz, nem vagy felületes,
  • nem arénát keresel, nem a feszültségedet levezetni jöttél,
  • nem eszményítesz engem — nagyon gáz vagyok,
  • nem engem jöttél megszaglászni, kiismerni, leleplezni, nem velem akarsz kapcsolatba kerülni, hanem azzal, amit írok,
  • nem teszel meg gurunak, nem akarsz utánozni, nekem megfelelni, nem előírásként, üdvözítő útként fogod fel az itt olvasottakat, különösen a személyes jellegűeket, és nem is kelt benned kellemetlen érzést mások életmódja, világnézete, hogy nekem például elvi okokból nincs autóm,
  • képes vagy irodalmi befogadásra, tehát ami olyan, azt megformált szövegként, esztétikailag olvasod,
  • érted a poént, az árnyalatokat, az iróniát, az utalásokat.

A “nem mindenben értek egyet” érv nekem érthetetlen. Miért kellene mindenben egyetértenünk? Ez nem tábor, hogy valahova kelljen állni, zászlót lengetni, kiabálni. Mindannyian különbözünk egymástól, sőt, érdekesebb is a különbség a hasonlóságnál.

Naponta van bejegyzés, mondjuk két hét alatt tizenhárom, általában fél hat körül teszem ki a korán kelők kedvéért.

Sokan jelzik vissza, hogy nehezek a szövegek és sokan értik félre a mondataimat. Igyekszem a bejegyzésben árnyalt, szép magyarságot használni, amely összetett, elgondolkodtat, ugyanakkor sokat hibázom; kommentben néha hirtelen és pongyola vagyok, elnézést érte, igyekszem, ilyen mennyiségű szöveg előállítása ezzel jár.

Az első hozzászólást moderáció visszatartja. Gyakran ellenőrzöm, van-e várakozó hozzászólás, és amint tudom, beengedem, légy türelemmel! Néha a régiek hozzászólása is ismeretlen okból a spamek közé kerül, ilyenkor is türelmet kérek. Leginkább azért kerül oda, mert elírod a nicket vagy az e-mail címedet!

A nicked ne legyen buta, közönyös, fityfiritty meg sállálálá, mert ezt a trollok csinálják. Valós e-mail címet adj meg. A blogon csak a nicked látszik, nem adlak ki (hacsak nem lesz köze az általad leírtaknak büntetőügyhöz, mert akkor köteles vagyok).

Ha anonimitást biztosító szerverről netezel, akkor nem engedem be a hozzászólásodat.

Gondold meg, milyen nicknevet választasz, és jó előre azt is, hogy mit osztasz meg magadról. Ha választhatok, inkább nem szeretném fél évvel később a meggondolatlan hozzászólásaidat törölgetni, különösen, ha azok beszélgetés részei lettek (mert akkor szétesik a kommentfolyam).

Gondolj arra, hogy itt már hónapok óta egy közösség olvas és beszélget, nem csak velem vagy tehát interakcióban, amikor hozzászólsz. Erre a közösségre légy tekintettel, figyeld meg egy kicsit, mielőtt hozzászólsz, és törekedj arra, hogy ne zavard meg, ne kelts feszültséget. Ez nem azt jelenti, hogy nem írhatsz le más véleményt: a már itt lévők is ezerféleképpen gondolkodnak, de van néhány érték, amelyet mindannyian vallunk. Hiszünk a nem lenyomó kommunikációban, az árnyaltságban, a kölcsönösségben, egymás tiszteletében, a külön utakban, a vállalt identitásban és döntésekben. Nem annyira hiszünk a normákban és a konvenciókban. Problémaérzékenyek, tudatosak, tájékozottak vagyunk, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy baj van a világban.

Mutatkozz be, köszöntsd a régi kommentelőket az első hozzászólásodban, ez sokkal bizalomgerjesztőbb, mint egy ismeretlen nick a fröccsenő lecsó epicentrumában, de ha ehhez nincs kedved, az sem gond, viszont az első hozzászólásod mindenképpen a bejegyzés vagy az abból kialakult beszélgetés témájával kapcsolatos legyen.

Emeljük a kommentkultúrát! Ne írj egy szót, egy mondatot, linkeket, rébuszt első hozzászólásként. Sok a hozzászólás és sok a provokáció is: nem szeretném találgatni, miért írod, mire gondolsz. Légy udvarias és explicit! Magadról írj inkább, ne másokat elemezz, oktass! Ne nyomd tele linkekkel a kommentet, az ilyeneket a rendszer be sem engedi, spamnak minősíti, és különösen olyan linkeket ne próbálj itt népszerűsíteni, amelyekről tudod, hogy unjuk, és nagyon másképp gondoljuk.

Szeretném, ha ez bizalomteli tér maradhatna. Ne adj tanácsot, ha valaki leírta a történetét, hacsak nem azt kér kifejezetten; ne értelmezd tolakodóan, és semmiképpen ne minősítsd. Figyelj, kérdezd, fejezd ki az együttérzésedet, írd le a saját történeted, vagy hagyd a többieket beszélni.

Ne légy sematikus! Olvass kommenteket is, és ne írd le ugyanazt, amit már mások felvetettek. A sárdobálás, fröcsögés, egy maroknyi frusztrált nő asztalcsapkodása, ökölrázás, egyoldalú, túlzó, általánosít szavakat ezerszer is megkaptuk már, és általában kétbites gondolkodásra utalnak. Figyelj oda, és ha érdekelnek a szövegek, értsd meg őket! Lehet, hogy utána se tetszik, és ezt nagyon szeretnéd megmondani — indíts saját blogot, ne a mi közösségünket használd erre! Értem, tudom, hogy sokaknak nem jön be a blog, de egész biztos, hogy annyi munkát és gondolatot nem tettél bele, mint én, és nem is különösebben fontos neked. Ezért tartsd meg magadnak, ha csak leszólnál! Ha a mondandód erősíti a közösséget, színesíti a beszélgetést, akkor írd le. Ne gyere rombolni!

Kérlek, könnyítsd meg a blogrendbentartó munkámat azzal, hogy a megfelelő helyre írod a kommentet. Egymásból hat lenyíló ablak lehet, különben nagyon elkeskenyedne már a szöveg. Az egy ablakra adott válaszokat a rendszer időrendben jelenteti meg, ezért nem biztos, hogy pont az alá kerül, amelyikre válaszoltál.

Figyelj a helyesírásodra, ha neked fontos (nekem csak a sajátom).

Néha kérés nélkül és jóindulatúan is javítok nyilvánvaló elírásokat, linkeket, egyesítek dupla vagy redundáns hozzászólásokat.

Elküldés előtt pipáld az értesítéskérést, ha érdekelnek a válaszok.

Kérlek, úgy kommentelj, hogy mindenki jól érezze magát. Általában figyelmes, kulturált, szeretetteljes és derűs itt a légkör, demokrácia van, a blogon nem kell óvatoskodnod, bocsánatot kérned a hozzászólásod hőfoka, terjedelme vagy személyes volta miatt, és a helyesírás miatt sem, az ékezet nélküli billentyűzetért sem, meg azért sem, ha nem értesz valamit, ha olyan kérdésed van, amit triviálisnak gondolsz.

Én nem vagyok azonos a kommentelőimmel, és ők is különböző emberek, egyesével, ezt tartsd szem előtt. Eredendően hamis az énti szembeállítás (vagyis az új kommentelő kontra a blog írója és az összes többi kommentelő), és ha férfi csinálja, különösen félre tudja vinni a beszélgetést. Kérlek, ne játszd el, hogy te más vagy, és hogy “nem is érted ezt a sok sérült, fröcsögő nőt”, ne vond kétségbe azt, amiről írnak, ez nagyon ciki.

Ne kezeld úgy az olvasottakat, mintha az én személyes panaszaim lennének. Nem azért írok, mert panaszkodom, hanem mert valami általánosat akarok kifejezni, és ehhez gyakran használom a stiláris “mi”-t, közös sorsnak fogván föl a női tapasztalatokat. Ne firtasd, hogy én “mitől keseredtem meg”, hogyan élek, milyen a párkapcsolatom. Elég hamar kiderül a blogról, de ha nem tudod mégsem: 2012 decemberében halt meg a férjem, három gyereket nevelek. Amikor rá mint élőre utalok, akkor egy régi bejegyzést olvasol: négy-ötnaponta teszek ki a régiek közül a főoldalra egy-kettőt, gyakran olyanokat, amelyek illeszkednek a napi bejegyzés témájához.

Ne írd, hogy nekem könnyű. Nem, nem könnyű. Semmilyen hátszelem nincs és nem volt, nem áll mögöttem senki, nincs megbízatásom, sem befolyásos ismerőseim: aki ismer engem, a blogról ismer. Egyedül csinálom, napi sok órában. És most már leginkább a közösség csinálja.

Ne figyelmeztess a felelősségemre, mert nálam jobban nem tudhatod, hogy mi ellen volna dolgunk még és még kiáltani, és mi káros. És ne állítsd, hogy én közszereplő vagyok, mert nem vagyok az, sima állampolgár vagyok, és ekként nem kell türelmesebben viselnem a támadásokat sem másoknál; a blogom sem közmédium, hanem magánblog, és nem csak technikailag van rá lehetőségem, hanem kötelességem is a nem ide való, romboló hozzászólásoktól megóvni. A szólásszabadság mint közjó nem nálam van, nem én vagyok e jog forrása, így nem rajtam követelhető, és egész mást jelent, mint ahogy a fejemre szokták olvasni. Például azt jelenti, hogy nyugodtan fejtegetheted a gondolataidat akárhol, saját blogon, facebookon, engem viszont nem kötelezhetsz arra, hogy időt szánjak rád, vagy helyet és nyilvánosságot biztosítsak neked. Csak én dönthetek; sokféle szempontot, a céljaimat és tapasztalataimat figyelembe véve döntök, és nem ellened.

Ne vedd át a szellemi tartalmaimat és fotóimat, nem járulok hozzá, ha nincs a birtokodban az írásos jóváhagyásom, akkor szerzői jogot sértesz.

Ne gyere azért, hogy “egy kicsit megmutasd a másik oldalt”, vagy “az ördög ügyvédje”, esetleg “örök kérdőjel” legyél. Sokszor megtapasztaltuk, és nem tudunk mit kezdeni ezzel a gőggel, szándékos feszüléssel. Értem, hogy nem értesz egyet mindennel, írd is meg nyugodtan, de ez mint sport éretlen személyiségekre jellemző, és durván rontja a légkört. Az ilyen viselkedés kiindulópontnak veszi, hogy a többiek egyoldalúak, túlzók, elvakultak, az egyik oldalon állnak, illetve egyformák. Pedig sok árnyalat van itt, és én a magam mércéje szerint középen állok, vagyis nekem ez a közép. Ha neked nagyon máshol van a közép, akkor keress olyan blogot, amelyik közelebb áll a gondolkodásmódodhoz. Nem is csak azért, mert nekem egyszerűbb, hanem mert nincs értelme: nyilván te sem jársz idegesítő vagy közömbös népekhez vendégségbe.

Sokakat vonz az itteni pörgés és a közösség mérete, de amikor olyasvalakit vonz, aki szeret nőkről, az életükről és titkaikról olvasni, velük beszélgetni, mert az olyan jó érzés, vagy csak jól meg akarja mondani nekik az ellenvéleményét a nemek harcnak tekintett viszonyában, az katasztrofális szokott lenni, mint azt Tibi esete is példázza.

Ne várj tőlem birkatürelmet. Nem csak közmédium, hanem intézmény, gyógypedagógus, szolgáltatás, pszichológus sem vagyok: független blogger vagyok, a magam kedvére írom a blogot, és a wordpresses szabályzat és néhány közkeletű norma maradéktalan tiszteletben tartásán túl szabadon dönthetem el, minek adok helyet az általam felépített és üzemeltetett felületen, kit tartok túlzónak vagy trollnak, és azt is, hogy hogyan kezelem a problémákat, immár jelentős tapasztalat alapján. Nem érdekelnek az ítéleteid azzal kapcsolatban, hogy nekem mit kellene tennem, és hogy milyennek tartasz, ha nem azt teszem, amit te jónak látsz. Különösen azért írom ezt, mert éppen az egyenlőtlenség tünete az is, hogy az erre járó férfi fölém helyezi magát, magabiztosan azt gondolja, hogy többet tud nálam, és én okvetlenül kíváncsi vagyok a véleményére, valamint hogy ha éppenséggel nem anyázik, akkor neki mindenhez joga van, akkor ő ellenvéleményt ír, bírálatot, másik szempontot, és ha nem engedem be, akkor én vagyok az intoleráns, aki csak a dicsérőire kíváncsi. Az ilyen hozzászólók rendkívül manipulatívak, nagyon hasonlóan viselkednek, céljuk, hogy lenyomjanak, és nincs önreflexiójuk. Nem nekem okoznak fájdalmat, hanem súlyosan rontják a bizalomteli légkört, ezért lehetetlen, hogy itt kommenteljenek.

Kérlek, ne érezd támadásnak, ha leírod az ellenvéleményedet, és arra a többiek válaszolnak. Ők is csak a véleményüket írják. Nem, nem megbízatást teljesítenek, és nem szekta a blogközösség sem, hanem kialakult egy közös tapasztalat, közös érzékenység.

Kérlek, ne rajtam kérd számon a szólásszabadságot és az igazságosságot, ne akard megmondani, hogy liberálisként mit kellene tennem. Te sem viselnéd el, hogy képviselsz valamit, és a saját kis zugodban, amit te alakítottál ki, azok között, akiknek mindez sokat jelent, biztonságos anonimitásból támadnák azt, amit képviselsz, a belefektetett munkát, a céljaidat, a személyedet. Egyébként a leggyakrabban úgy támadják, hogy a maguk szája íze szerint értelmezik, sokszor félre-; olyasmit tulajdonítanak nekem, amit nem írtam és nem is gondolok. Ez akkor is problémás, ha nem vagy troll. Nem azért, mert megbántasz, hanem mert ezt itt nem lehet. Nekem nem mindegy, mi van a blogomon.

Van még egy olvasótípus, aki nem troll: a kisajátító. Ő az, akinek tetszik a blog, régóta figyeli, szívesen olvassa, de az nem tetszik neki, hogy másoknak is tetszik, és e-mailt ír nekem, hogy ne hallgassak a vakon rajongókra, ne örüljek annyira a sikernek, és elhatárolódik a többiektől. Biztosra veszi, hogy én a rajongók kedvéért írom, amit írok, mintegy megszédülve a népszerűségtől, és sandán figyeli, hogy jól érzem magam a blogon. Ő más, ő nem úgy és azt érti, ő átlát rajtam is, ő majd megmondja, mit és hogyan kellene írnom, és természetesen csupa jóakarat. Nem tudom, miért csinálják ezt, de kontrollszag van: viselkedésük arra a férfiéra emlékeztet, aki beleszeretett egy folyton bulizó nőbe, és most eltiltaná mindentől.

Itt  jól megfér egymás mellett a mindenféle vélemény, amíg általános a jóindulat. Ugyanakkor a hozzászólások, a beszélgetés hangneme engem is minősít, egészében rám hull vissza, mert én vagyok itt arccal, névvel és a történeteimmel, valamint nekem kell rendben tartanom a blogot és óvni a kommentek színvonalát. Kérlek, legyél erre tekintettel, és ne írj meggondolatlan, uszuló, másokra nézve kellemetlen, személyiségi jogokat sértő, indiszkrét, igazságtalan vagy túlságosan kitárulkozó, esetleg éles kommenteket. Figyelmeztetés és kétely nélkül rakom ki azt, aki átlépi a határokat, aki durván provokál, mégpedig azért, mert másfél év alatt sok ilyen eset volt, és már megtanultuk, mi a hatékony bánásmód a trollokkal.

Egy dobásod van IP címenként: ha támadó voltál, becsaptál, vagy hölgynek szólítottad az itteni nőket, nem engedlek be többet. Ne írj többet. Van abban valami megdöbbentő, ahogy a kitiltottak némelyike hónapokkal később is próbálkozik, és ki akarja csikarni a kommentelési lehetőséget.

Sokszor a szememre vetik, hogy társadalmi jelenségekről szólván miért nem hozok adatokat. Azért, mert én nem elemzéseket írok, hanem más műfajt, amely félig irodalmi, félig publicisztikai. Ezzel tudom kifejezni, amit gondolok, de az nem jelenti azt, hogy én találom ki ezeket az összefüggéseket.

A másik gyakori vád, hogy miért írok többes szám első személyben, és miért szólítom meg a világ összes férfiját “ti”-ként, hiszen “nem mindenki ilyen”. Én, amikor tipikus jelenségekről írok, nem fogom mindig hozzátenni, hogy “de persze vannak kivételek“. Amellett, hogy ez a kritika kitűnően alkalmas arra, hogy megint ne arról beszéljünk, amiről kezdtünk, azt kell mondjam, hogy aki ilyen logikusan számon kéri a stíluseszközöket, az — irodalmi értelemben — nem tud olvasni, vagy pedig szándékosan kötözködik. A stíluseszköz arra való, hogy amit mondok, és aminek az igazságában hiszek, erős legyen, hatásos, gyönyörködtető. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy nem esett messze az alma a fájától, te meg azt mondanád, hogy de hát nincs is itt semmilyen almafa. Amikor konkrét csoportnak — elvált férfiaknak, akik nem értik, korábbi kommentelőknek, antifeminista érveket használóknak — címzem a mondandómat, azt jelezni is szoktam.

Amit nagyon szeretnénk elkerülni, az az áldozathibáztatás. Minden olyan helyzetben felmerül ez, amelyben az egyik szereplő hatalma, mozgástere kisebb, őt hátrány éri épp emiatt, és mégis, akár jóindulatúan azt taglalják, ő mit tehetne, hogyan segíthetne magán, mi a felelőssége az őt ért csapásokban, miközben (tehát a jelenségnek két ismérve van) a másikat, aki az ő rovására boldogul, adottnak veszik (“ő ilyen”), és hallgatással legitimálják a hatalmát. Különösen kiborító az ilyesmi a nemi erőszak és a családon belüli erőszak eseteiben. Az erőszakért az elkövető felel.

Lehetnek, legyenek ötleteid, javaslataid, de kérlek, ne adj tanácsokat nekem sem, hogy mit csináljak vagy gondoljak másképp, ne írd, hogy “jó a blog, de még jobb lenne, ha…”. Te talán csak áthaladsz itt, én várost alapítottam. Rengeteget dolgozom, nagyon figyelek, számomra ez az irány jelenti a jót. Ne várj el tőlem idegen szerepet, ne kérdezd, hogy miért nem csinálom ezt vagy azt, ami célravezetőbb lenne, mert az sem biztos, hogy ugyanazt látod célnak, amit én. Nem vagyok mozgalmár, terapeuta, szabadságharcos, és így is nagyon sok időt, figyelmet kér a blog, ennyit bírok, és ez is csoda. Elsősorban irodalmi önkifejezés zajlik itt, másodsorban beszélgetünk: megosztjuk az élményeinket és ütköztetjük az álláspontunkat, harmadsorban tanári szerepben vagyok jelen a blogon (amikor irodalomról, nyelvről, színházról írok).

Sokan ellenállhatatlan kényszert éreznek, hogy leírják, milyennek látnak ők engem, ez, tehát a szerző személye foglalkoztatja őket. Én jobban szeretem, ha az írásom ébreszt gondolatokat, reakciót. Azt vállaltam, hogy rendszeresen írok, a magam mércéje szerint igényes, újságírói, avagy irodalmi szövegeket, és szervezőként valamennyire részt veszek az olvasók közösségében. Mást nem vállaltam. Nem ugyanolyan a helyzetem, az életmódom, a múltam, a céljaim, az ízlésem, az alkatom, mit a tiéd, ez egészen biztos, és dőreség is volna ezt számon kérni rajtam. Nem vagyok hibátlan sem, a blognak fontos vonulata, ahogy feltárom a személyiségem kevésbé megnyerő vonásait is. Pontosan tudom, hogy sokszor tűnök sznobnak, önelégültnek, paranoidnak, kíméletlennek, elkényeztetettnek. Ez mind része az írásaim által generált benyomásoknak. De kérlek, ne szegődj a pszichoterapeutámmá, ne taglald, milyen vagyok, és hogy mit kellene tennem, hogy ne olyan legyek. Hidd el, te sem vagy tökéletes, ha nem is írod meg, milyen vagy, és még vagyunk így ezzel egy páran. Ne akarj a barátom sem lenni: több csalódás, távozás bizonyítja, hogy ez nem működik.

Légy elfogadó velem, én is az vagyok látatlanban és az életben is. Nem ítéllek meg, nem avatkozom beléd, nem osztogatok tanácsot, nem akarom jobban tudni — sokat emlegetett önzésem lényege, hogy a magam dolgai érdekelnek inkább –, a blogon megírt véleményem nem ellened irányul. Nem is ismerlek. Ha személyes kapcsolatba kerülünk, annak az eleve aszimmetrikus helyzet és az én kitárulkozásom miatt vannak buktatói. Nagyon kérlek, ne figyelj meg, ne hasonlíts a benned kialakult képhez, ne kérd rajtam számon az általad értelmezett blogmondatokat, ne szervezz párhuzamos közösségeket az olvasókból, és főleg: ne pletykálj rólam a többiekkel, ne bennfenteskedj, miközben lelkes olvasónak mutatod magad. Tudom, hogy nem szeret mindenki, ez nem is nagyon érdekel, de kérlek, ne rabold az időmet azzal, hogy hosszasan fogalmazod, mekkorát csalódtál bennem, visszavágj, kielemezz. A látszat csalóka, nem bírok el mindent. A bizalom törékeny, a barátságaimban kifejezetten érzékeny vagyok, a magánéletemben pedig ugyanolyan sérülékeny vagyok, mint bárki, és könnyű visszaélni azzal, különösen ha jelszavas olvasó vagy, amit megtudtál rólam.

Viszont figyeld meg nyugodtan a technikáimat, használd, amit gondolsz, és indíts saját blogot, ehhez nem kell engedélyt kérned!

Ne engem keress a blogon, mert csalódni fogsz, amellett ez nagyon igazságtalan is, ne tegyél ki ennek, ne mustrálgass, ne elemezd az életemet, ne akarj leleplezni, ne mérd hozzám magad. Te egy másik ember vagy, akinek valószínűleg más az ízlése, preferenciája, helyzete, és ez teljesen rendben van, nem kell egyformának lennünk. Jusson eszedbe, hogy én nem kritizálom az életmódodat. Az a szakasz, ami a bejegyzés és közted van, sokkal érdekesebb, meg aztán te azt látod igazán, nem azt, ami köztem és a bejegyzés között van. A bejegyzés vakít, nem is látszom tőle, ne hidd, hogy megismertél.

Ha túlzásnak érzed, amit olvasol, ha úgy érzed, általánosítok és túl messzire megyek, akkor próbáld megérteni a kontextust. Lehet, hogy csak más fázisban tartunk. Te most jöttél, mi viszont hónapok óta beszélgetünk, én meg évek óta írok ebben a témában, és találkoztam tízezernél is több történettel. Én is voltam óvatos, én is hozzátettem mindig, hogy “de persze vannak kivételek”. A jó szöveg, amilyet én szeretek írni, erős, sodró, bekebelezi a világot, és ezért bátor és szabad olvasót feltételez, aki nem rémül meg tőle, aki elbírja az általánosítást azért, hogy megértsen valami fontosat.

Érezd jól magad, és főzz kávét, mielőtt nekiülsz!

Ha ittragadtál, ha sokat jelent neked, ha tehetségesnek tartasz, és meg is teheted, támogasd a blogot: hívj meg kávéra. A főoldalon a bal szélen, felül van egy Paypal funkció (Donate), amire ha rákattintasz, tudod támogatni a munkámat. Ha számlaszámot szeretnél, azt e-mailben írok. (És mindez tiszta adóügyileg. Egyéb jövedelemként a tisztesség kedvéért bevallom az adományokat, egyébként nagycsaládos adókedvezményt kapok.) Köszönöm.

382 thoughts on “mielőtt kommentelnél

  1. “így is nagyon sok időt, figyelmet kér a blog, ennyit bírok, és ez is csoda.”
    Tényleg az és ezt nem “nyalásnak” szánom. Néha olyan érzésem van, mintha nálad a nap nem 24 órából állna, hanem legalább 38-ból!

      • Ma este akadtam Ratok es az irasokra. En Ausztraliabol irok, ezert nincsen ekezet. (Talan zavaro igy az olvasas, ne haragudjatok). Elolvastam a ‘mielott kommentelnel’ -t, es ezert szeretnek bemutatkozni. De mielott bemutatkozom, el szeretnem mondani, hogy epp a minap gondoltam arra, hogy milyen klassz az, ha valaki kepes elfogadni masokat, a velemenyuket, es megprobal kulonbozo helyzeteket kulonbozo perspektivabol megszemlelni. Ugy tunik, hogy a ‘mielott kommentelnel’ ezzel egybe cseng.
        Tizenhet evesen telepultem ki Ausztraliaba Edesanyammal. Ennek tizennegy eve most mar (igen, jol kiszamoltatok, 31 eves vagyok). Azota sok viz lefolyt a Dunan… Azota ferjhez mentem, szultem egy kisfiut es egy kislanyt, es elvegeztem az itteni tanarkepzo foiskolat rajz szakon, mindezt ebben a sorrendben.
        Nagyon varom, hogy tobbet olvashassak az irasaitokbol es a hozzaszolasaitokbol.
        (Van nekem egy magyar klaviaturam valahol a szekreny tetejen, amit ha elohalaszok, mindenki szamara kellemesebb lesz olvasni amit irok…vagy nem.)

          • Itt kinlodom, hogy mit irjak, azon torom a fejem, hogy miert vagyok olyan marha elozekeny; onbizalom hiany, a folytonos masoknak valo megfeleles.
            Inkabb csak altalanossagban az ausztral telrol. Igen, nalunk hideg van most. Junius az elso honapja a telnek. Sokszor nem ertik itt Ausztraliaban, hogy miert fazom olyan gyakran. Mindig azt mondjak, ‘de hat mit csinaltal Europaban, ahol meg hidegebb van, mint itt’. Ami igaz is, csak Europaban megfelelo futes van a hazakban. A tobbsege az ausztral hazaknak rettento konnyu szerkezetu; repedesek huzodnak a padlon, amiken keresztul olykor elotunik a kert zoldje. Amikor bekoltoztunk a hazba, az volt az elso, hogy bevezettuk a gazt es konvektort vettunk. Azota nem felek a tel bealltatol.

        • Én a héten akadtam a blogra és szimpatikus, ami itt folyik. Nagy híve vagyok a párbeszédnek, és a személyes kapcsolatokban bízok. Ezért is lepődtem meg, hogy a személyedet vállalva írsz, de látom, ügyelsz a biztonságra. Az első bejegyzés amit olvastam a gyengéd erőszakos volt, ez engem nagyon erősen érintett eddigi életem során, és sok sérülést okozott.
          Egy elég támogató családban nőttem fel, fél lábbal már a saját utamat járom, de félig még rájuk támaszkodom. Nagyon foglalkoztat, hogy milyen örökségünk van a családból, amit a szülők önkéntelenül adnak nekünk tovább, megoldatlan traumákból, problémákból fakadó félelmek, amiket sokszor ők maguk is így kaptak.
          A családom vallásossága elég erős gátakat épített bennem, és az utamat magamnak kellett kitaposnom a gimnázium után, mert ilyen-olyan téma tabunak számított. Ezt nem bánom, szerintem sokkal inkább enyém lett a tapasztalat, és ami árán megtanultam ki vagyok én, mire vagyok képes és milyen felelősségem van a tetteimmel kapcsolatban. És azóta igyekszem párbeszédet indítani a tabu témákban, pl anyámnak én hoztam fel először a szex-témát, és nagyon jót beszélgettünk. A vallástól és egyházaktól nagyon elidegenedtem, és általában véve nem szeretek konstans “közösséghez tartozni”. Persze vannak lazább, közösségnek nevezhető csoportok ahol időről időre megfordulok, de a pár éves cserkészkedés elvette a kedvem, hogy egy alaposan kialakított eszmerendszert kérdések nélkül kövessek.
          Azt, hogy ki vagyok, úgy kezdtem el feltérképezni, hogy átléptem egy ijesztő határt, amit én magam húztam a félelmeim és a vallási értelmezéseim által (azok pedig leginkább a tiltásokra alapoztak). Ez a határ a szexualitásról szólt, és talán mondhatom hogy a mélyvízbe dobtam magam, mert az első barátommal az egyetem elkezdése után jöttem össze, egy nálam 10 évvel idősebb török pasival. Ekkor még nem hogy őt, de magamat se ismertem. Sokat gondolkozom rajta, hogy mért pont vele kezdődött ez az egész, de biztos volt oka. Megrázkódtatásra volt szükségem, hogy újrarendezzem a világról alkotott képemet. Ő egy gyengéd erőszaktevő volt, igényem lett volna rá, hogy beszélgessek vele mindarról ami a fejemben történik, de nem értette miről beszélek, és a szakítás nem volt zökkenőmentes.
          A történethez hozzátartozik, hogy előtte évekig plátói,viszonzatlan, és nagyon intenzív szerelmet tápláltam egy tanárom iránt, akivel baráti viszonyban voltunk. Természetesen érzékelte a dolgot (csak érettségi után beszéltünk róla nyíltan), és nagyon diszkréten kezelte, nagyon vigyázott rám és a határokra. Én meg végignéztem, ahogy megházasodik, gyerekei születnek egy boldogtalan házasságban, és majd’ megszakadt a szívem 🙂 Vele a mai napig barátságban vagyunk, és hálás vagyok, amiért úgy állt hozzám, ahogy. Már nem látom olyan tökéletesnek, sokat vitatkozunk, de egymást tisztelve.
          A török barátom után jött egy kalandozós időszakom, senkivel nem voltam hajlandó “összejönni”, nem bíztam bennük, de kíváncsi voltam. Tanulságos és kemény korszak volt, a mai napig vannak hatásai, és sokat tanultam belőle, de sérültem is. Volt dolgom nőket (és magát) be-nem-vallottan tárgyiasító férfival, veszélyesen naív gyermeteg férfival. Elég sokféle emberrel összetalálkoztam.
          Aztán, mikor már eléggé meg voltam róla győződve, hogy én nem találok soha olyan embert, akivel egymás egyenlő partnerei lehetünk, külföldön megismerkedtem valakivel. Ez azóta tart, és nagyon jóban vagyunk. Figyelünk egymásra, és ez nagyon felszabadító. Sokat fejlődök, végre nem a főként fájdalmas tapasztalataim miatt.
          Ez a bemutatkozás csak a szexualitáshoz köthető érzelmi fejlődésemről és az önismeretem kialakulásáról szólt nagy vonalakban. Sok mást írhatnék még, de az nagyon terjedelmes lenne már.
          Mindenkit üdvözlök!

          • Szia, nagyon örülök neked, érdeklődve olvaslak. Köszönöm, hogy bemutatkoztál, ebből a szempontból is nagyon érdekes.

            Sok rétege van a blognak, négy és fél év, ezernyolcszáz poszt. Eleinte nem akartam, hogy tudják, ki vagyok, de aztán sok sajtómegjelenés volt, meg blogverseny, nem lehetett elkerülni.

  2. Szia! Sziasztok! Az Együtt jobb miatt kezdtem olvasni a blogodat, és szerintem ez a kezdeményezés egyedülálló és izgalmas. A többi posztot még nem néztem meg, de szimpatikus a világhoz való hozzáállásod. Én kétgyerekes anyuka vagyok, magyar-angol szakos tanár, de gyakorlatilag 15 éve csak az angoltudásomból élek. És nagyot nyerítettem, miközben olvastam ezt a posztot, mert mielőtt leültem, főztem egy kávét.

  3. Sziasztok! Én most járok itt először. A FB-on ajánlották a szeret a fiam, de…. c. írásodat. Vicces, mert beleolvastam itt-ott, éreztem, hogy eeezzz jóóó. Tetszeni fog nekem. Mielőtt végigolvastam volna már el is küldtem a linket két barátnőmnek. Aztán készítettem a cappuccino-t magamnak és leültem végigolvasni az írásodat. 🙂 Utána kezdtem el felfedezni a többi tartalmat.
    Nagyon örülök, hogy létezik ez a blog. 🙂
    Minden jót és sok energiát kívánok a családodhoz, és a bloghoz is :)Zita

    • Szia, Zita! Örülök, hogy ere jársz, maradj itt, nagyon pezsgő a kommentélet! Az ilyenek miatt érdemes elhanyagolni háztartást, munkát, mindent.

      Ez az írás vendégposzt, a szintén kommentelő Adélt dicséri, kértem, írja meg, és nagyon erősnek tartom.

  4. Körbejárok, nézelődök itt Nálatok. Üdvözlök mindenkit!
    Zsuzsa – 65 éves fővárosi nyugdíjas, két felnőtt gyermek és két unoka (nagy)anyja, olvasni szeretek, irodalmat, tényirodalmat, blogot…

  5. Kedves Blogíró, ne haragudj, de hol kell a blogbejegyzések értesítéseit kikapcsolni? Asszem ez a blog most nekem nem minden nap kell….nagyon jó, és színvonalas, de szeretek csak benézni és nem hozzászólni, (kivéve a suli kérdésről…:-) Szóval hol van a kikapcsolás. Nem szeretnék e.mailben mindenről értesítést kapni! Köszi: Zsuzsa

    • Nem haragszom, de én mást látok, mint te. Iratkozz fel még egyszer, ugyanazzal a címmel, ha engedi, és akkor az aktiváló e-maillel leiratkozhatsz, ha nem, akkor az a leiratkozás lesz. Vagy keresd elő az eredeti aktiváló e-mailt, abban van leiratkozó lehetőség is. Aztán ne a hüllőszex.hu-n köss ki!

  6. Sziasztok! Tegnap akadtam a blogra, már akkor tudtam, hogy fontosat találtam. Ma minden percem be lenne osztva, de már egy órája itt lógok. Nem lesz ez így jó. Visszatérek nemsokára, addig is magamról röviden ennyit: két fiú, egy imádnivaló férj, 44 év, és évek óta foglalkozom magamban a hétköznapi hímsovinizmussal.
    Hajrá lányok, fontosat csináltok!

  7. Szia!

    Ajánlottak.
    Idejöttem, beleolvastam, tetszik.
    Korai harmincas mozaikrakó vagyok. Ez nem a szó szoros, de a jóval tágabb értelmében értendő. Így tekintek az életre, törések mentén alakul a kép.
    Előfordul, hogy jobban lefoglal az egyik részlet, és amíg azt illesztgetem, kihullik valami a másik sarokban. Sokszor nem lelem a hiányzó darabot, és a kezem is megvágom néha. Olyan is van, hogy idejében észreveszem, már mozog egy jól beragasztott szilánk. Ilyenkor ha tudok, újra kenek, ha nem, cserélni próbálok.
    Téged ajánlottak.

  8. Üdv!
    Néhány hónapja már, hogy rádakadtam (azt hiszem a nőkért.hu facebookján ajánlották egy írásodat – jó rég volt már nem is tudom konkrétan melyik volt). Elolvastam azt a bejegyzést, rájöttem, hogy hú, ez nekem való. Elhatároztam, hogy csak megfigyelő leszek, nem kommentelek míg szépen időrendben végig nem olvasom az eddigi írásokat, de nem számoltam a kommentek tömegével, amik épp úgy foglyul ejtenek mint maga az adott bejegyzés. Szóval sokat akart a szarka, ha leülök olvasni órákra ittragadok. Nagyjából most adtam fel, hogy utolérem magam (vagyis téged), szóval gondoltam bemutatkozom hogy később már ne ajtóstul rontsak a házba ha valamilyen témánál nem tudom visszafogni magam:). Frissen végzett zsenge állatorvos vagyok, épp próbálok rájönni hogy most hivatásos felnőttként mi más mint eddig volt. A feminizmus (akkor még csak csodálkozás hogy a rendszer mért olyan amilyen) valahol az általános iskola 4-5. osztálya körül indult bennem, az első háztartástan óránkon (nem a háztartástan volt a gond – imádtam gyöngyötfűzni, belemerülni a gasztronómia rejtelmeibe, máig úgy érzem előrevitt hogy megtanultam hol a kanál és a szalvéta helye – nem vicc, elszomorít ha felnőttek nem tudják, és sokan nem tudják). A probléma inkább ott jött elő nálam, hogy ez csak lányoknak volt, miközben fiúk technika óra címszó alatt fociztak az udvaron, vagy játszottak a frissropogós számítástechnika teremben a gépeken. Én pedig csodálkoztam hogy nekik miért nem fontos tudni hogy hol a villa helye vagy hogy miért kell sót tenni a főzővízbe. Meg hát én is szerettem volna néha inkább focizni vagy gépezni dolgozatírás helyett. Ha pedig érdeklődtem hogy miért is van ez, azt a választ kaptam hogy mert a lányoknak ezt tudni kell nekik meg nem, úgysem csinálnak ilyet soha. Előtte is már merültek fel bennem kérdések, fiúsnak mondott lányként, ha részletezném hosszabb kommentet írnék lehet mint a fenti bejegyzés:).
    Aztán megnőttem, a hozzáállás maradt sőt kiforrott azóta, épp ezért fog meg amiket írsz ilyen nagyon. Van pár téma ami engem személyesen nem érint (férjezetlen, és üldözött módon gyerekre soha sem vágyó nőszemélyként – ilyenkor már védekezésül a sok jaj ez majd úgyis változni fog szentbeszéd után többnyire magamtól hozzáteszem hogy persze tudom, még bekapcsolhat a biológiai órám stbstb – és tényleg őszintén nem tudom mit fogok érezni 5 és 10 év múlva, de hát majd kiderül, csak a sok jótanács az amivel hamar eltelik az ember). De sok rossz dolgot látok ezzel kapcsolatban a környezetemben, és amúgy is hajlamos vagyok tőlem távoli és rajtam kívül álló dolgokon is pörögni rendesen, szóval minden témában falom a szavaid, és próbálom terjeszteni is, hátha sikerül pár női- és férfiszemet is felnyittatni veled. Néha nem teszel jót, olvaslak és felprögök hogy mennyire trágya is ami van így ahogy van, jól felhúzom magam szegény párom meg nem győz hová bújni a lakásban hogy ne rajta vezessem le – pedig őszintén ártatlan szegény, elég komoly apám az úristen és minden szava szent nevelést kapott de szerencsésen ellenállt neki, őszintén tudom is csodálni érte. Szóval néha tartok pár nap vagy hét szünetet hogy lenyugodjak és leszáradjanak a tüzet lehelő plusz fejeim, de utána mindig visszatalálok.
    Gyorsan és tömören mert már hosszúra nyúltam így is: Örülök, hogy vagy és örülök, hogy írsz. És remélem jópár ismerősömet rád tudom majd szoktatni, mert rájuk férsz.

    Bocsi a hosszú nicknévért, régen rámragadt megszerettem, valós néven Gabi vagyok,

  9. Szia, Rovid bemutatkozas: a kolozsvari kulonitmeny reven jutottam el ide, es mint sokan masok, ittragadtam kis idore. Budapest kozeli kisvarosban elek, 42 evesen, 3 gyerkoc, ferj, alberlet, kutatomunka, vallasos (nem oltarkoptato) habitus. Koszonom az ablakodat az oszintesegre… Nickname: lapis

  10. Visszajelzés: felbomlasztják a családot | csak az olvassa

  11. Hahó, én január óta olvaslak és ugyan kommenteltem már de nem mutatkoztam be. Bevallom,szégyenlős vagyok, (mégis kit is érdekelne ki vagyok én? ezt gondoltam) 28 éves budapesten elő tanárvégzettségű nő vagyok, de nem tanítok hanem a francia /angol nyelvtudásomból élek. Szeretem ahogy írsz, nagyon sok új szót tanultam itt opus magnum, szemsüketítő és még sorolhatnám, továbbá elkezdtem odafigyelni a helyesírásomra na meg másokéra. 🙂 Ezentúl nagyon szeretem, hogy sok itt az önreflexió, bennem is van jó adag és igen , sokszor én is azt érzem engem is írsz.

  12. Visszajelzés: nők nevelték őket is | csak az olvassa

  13. Sziasztok!
    Nyolc-kilenc hónapja bukkantam rá erre a blogra, a nőkért-ről találtam ide. Azóta rendszeres olvasó vagyok. Pár hete szóltam hozzá először, de azóta sem mutatkoztam be. Ennek oka: szégyellős exhibicionistaként szeretem megosztani a gondolataimat, de akárcsak Victoria, gyakran úgy vagyok vele, hogy ki a fenét érdekli, ki vagyok én. Ez egy kitűnő blog, kitűnő közönséggel, innen nem akarok kitűnni.
    27 éves vagyok (azaz csak leszek ötven órán belül, te jó ég, hogy ragaszkodom a huszonhathoz, az utolsó percig!), Budapesten élek, egy munkaerő-kölcsönző cégnél dolgozom, bérszámfejtő asszisztensként. Mellette asztrológiát tanulok, egyelőre autodidakta módon, hamarosan viszont végre beiskolázom magam. Nagycsaládból érkeztem, kertes ház, kutya, macska, három gyerek, négy kerék, ennek ellenére gyerekem nincs, se kutyám, se macskám, csak két tengerimalacka. Kábé ennyi nagy vonalakban.
    A blog, sokakhoz hasonlóan, a legmélyebben érintett meg a témáival, gondolatmenetével. A lelkemet és az agyamat is megmozgatja. Bevallom, volt egy rövidke időszak, amikor kimaradt, saját döntésemből adódóan: a “nem értünk egyet mindenben és a blogger és az én életmódom két külön világ” fortyogásával nyomtam meg a piros ikszet. Szeles vagyok és kapkodó, hirtelen haragú és érzékeny (és túl sok vesszőt és zárójelet használok). Szomjazom arra az átgondolt nyugalomra, amit többek közt innen, tőletek kapok. Csak azt sajnálom, hogy nem tíz évvel ezelőtt van a most. De nyilván ennek is megvan az oka.
    Köszönöm, hogy itt lehetek (most).

      • Ne szabadkozz, hiszen ahogy írtad, ez egy személyes blog. A saját hülyeségeim meg az enyéim. Nekem nagyobb szükségem van arra, hogy írjak, mint hogy elolvassák. Amit megtudok rólad, azt bónuszként veszem. A többi rész pedig terápia, komoly segítség, amellett, hogy élvezetes és szórakoztató is.

  14. Nagyon orulok neki, hogy a gondolataid es azok tovabbgombolyitasa kilepett a mamami kereteibol. Anno ott irtam le az akkori helyzetunket a szeret a ferjem, de… Topikban, meg masik lelkizos topikokban is. Akkoriban csodabogarnak tartottalak megvallom oszinten, ahogy olvasom nemely szosszeneted itt a blogon, lassan kezd a kezdeti homalyos kep kitisztulni. sajnos keves az idom itt olvasgatni, inkabb csak neha “csenek” egy-egy felorat par temanak. Jo lenne tobbet olvasni, es tobbet meselni. Talan eljon majd annak is az ideje!

  15. Szia, én nemrég fedeztem fel a blogodat. Igazában D. blogján láttam meg a visszavágásnak (?) szánt tirádáit, ami felkeltette az érdeklődésemet, vajon kire lett ilyen dühös.

    Nem vallom magam harcos feministának, viszont az egyenlőtlenség – bármely téren – felháborít és adott esetben képes vagyok harcolni is másokért.
    Elég sok mindent láttam eddigi életem folyamán, végtére is 56 éves múltam, hallássérült vagyok, ráadásul a volt férjem cigány, szóval többféle értelemben is betekintést nyertem a hátrányos helyzetű csoportok világába.

    Voltak párkapcsolati problémáim is, bár szerencsére – mivel az exem alapjában véve nagyon rendes, segítőkész ember – a fizikai bántalmazásig sosem jutottunk el, viszont lelki sebeket szereztem, amelyek mai napig befolyásolják a cselekedeteimet. De az is igaz, magam is kiosztottam pár sebet, és nem mindegyiket szándékolatlanul, amelyek miatt így utólag nem érzem magam túl jól.
    Tegnap pár helyen hozzászóltam, de igazán gyakori kommentlő nem bizonyosan leszek, szívesebben olvasok.

    Még annyit, többféle okból a kibertérben több néven is előfordulok. Ezek egy része szándékos, mivel a korábbi igen aktív polfórumos életem során sikerült egy (több?) trollt begyűjtenem, aki ugrik, ha valahol megjelenik az eredeti nickem (sőt: beregisztrál oda az enyémhez megtévesztően hasonló névvel, és a nevemben trollkodik…) és nekiáll rombolni, ezért a blogotérben csak egy helyen használom, egy női blogon,oda talán nem téved be, ott vita, mint olyan, nem folyik. A többi 3 név valahogy összejött: egy helyre regisztráltam, és másik helyen is emlékezett rá a gépem, harmadik helyen viszont nem, ilyesmi. Időnként meglep, hogy hol (pl. homáron) melyik profilt ajánlja fel :-))

    Szeretném megkérdezni, hogy a védett postokat milyen jelszóval lehet olvasni?

  16. Már jó ideje kommentelek itt a blogon. A legelején olvastam ezt a bejegyzést, de most újra olvasva rájöttem, hogy néha csak belecsúsztam néhány hibába, mert magamra ismertem helyenként és fájó pontot pendített meg bennem. Ilyenkor védekezni kezdtem és ezek a védekező mechanizmusok nagyon megegyeznek a fent említett szabályokkal, amelyeket szeretnél elkerülni a blogon. Persze a védekezés azok sajátja, akik félnek. Én nagyon sokat féltem, nagyon sokat volt bűntudatom, de amióta olvasok itt, azóta jobban és jobban vagyok. Van még most is olyan dolog, amit górcső alá veszek, elemezek minden oldalról, de éppen ez lett az, ami miatt szeretek itt lenni, hogy minden írásod, a sok hozzászólás kérdéseket tesz fel bennem.

  17. Szia!
    Készíthetek egy kávét?
    Este fáradtan arra gondolok, milyen jó lesz reggel egy jó kávéval indítani a napot!
    Csendben, nyugalomban, még a gondolatok zakatolása előtt, belenézni a múltba és a mába…miközben tuti az asztalra öntöm a tejhabot.
    Már nem is emlékszem mit olvastam először tőled, de az elfogadás, a szavaid rétegei, az őszinteséged, a kitárulkozásod teljesen megdöbbentett. Ezt hogy lehet? És nem csak én gondolom azt, hogy nem alkuszom, nem adom a lelkem egy darabját egy szóért, egy férfiért, egy családi ebédért, egy véleményért? A barátnőm a brüsszeli csipke jelzőt adta nekem, mert sokat válogatok. Mindenben. Kávéban, könyvben, pasiban.
    Jobban látom a véleményemet a tiéd után. Köszönöm,
    Magamról. 40 éves, egy 10 éves kiskorúval. Nehezített élettörténettel, sok harccal-küzdelemmel. Cserébe nagy szabadság és életszeretet. Óvónő.
    Néha szívesen leírnám a gondolataimat a véleményetek mellé.

      • Talán úgy mondanám, hogy akik idetaláltak, igényességük alakul/t ki magukkal szemben. Nekem ez tetszik. Persze, ruha, parfüm, kispárna és vele harmonizáló függöny, na az már valami…a lényeg, hogy végre valahára megszerettük magunkat vagy valamelyik részünket. Valahonnét elindultunk végre, mint a mesékben…Mindennek ellenére.

          • Inkább szemlélődő-tépelődő módon olvasgattam itt. Most pont azért, mert nem értettem kedves ismerősömnek mi is a baja ezzel a bloggal. Nagyon úgy nézem nekem csak annyi, hogy nem jóval hamarabb akadtam rá, vagy én magam nem kezdtem korábban kicsit higgadtabban és jóindulatúbban gondolkodni magamról. Ahogy ezt ti csináljátok. Szóval nagyjából miközben szupernőként működtem többnyire azokat a dolgokat veszítettem el, amelyekre leginkább vágytam. Negyvenes, nem egyszerű nő, anya vagyok. Sajgó sorai késztettek arra, hogy ezt le is írjam. A kávét forrón, tejjel iszom, no cukor.

  18. Nem fogok sokszor szólni,hallgatni tanultam.
    Mostanság viszont ,talán igen gyakran ,a ló másik oldalán találom magam.És nem szeretek ott lenni.
    Keresem a középútat, most már azt keresem , hogy nekem is legyen jó, ne csak én legyek jó másnak.Csak hát nehéz,és szólni kell, kiáltani is.
    Negyvenöt évem , sok harcom magammal kötelez de lassan haladok.
    Talán innen könnyebb lehet.

  19. Szia. Évekig kísértett a “karácsonyi idill” . Meg a női lapok/oldalak smink, fogyókúra, divat és egyéb rovatai. Ezen kategóriák szerint én nem vagyok jó nő (sem Hölgy 🙂 ) Folytonos megfelelési kényszer – ezt otthonról is hoztam. Aztán jelenleg egy olyan munkahely, ahol nincs kedvem senkivel beszélgetni arról, hogy ki mit és mennyiért vett a piacon és mit főz holnap. Sem arról, hogy roma vagy meleg az, aki éppen telefonált. De általában túlélem a napot és “ebben a rohanó, zaklatott világban örüljek, hogy van munkám”. Csak hivatásom nincs és a legnagyobb bajom éppen az, hogy 44 évesen még most sem tudom, mi szeretnék lenni. Két kamaszfiú, egy férj és egy kutya vesz körül a mindennapokban. Márciusban ment el Édesanyám. Úgy érzem ő volt az, akit igazán érdekelt, hogy mi van velem, más kérdés, hogy az ő válaszaival nem mindig tudtam mit kezdeni.
    Örülök, hogy idetaláltam. Nem valószínű, hogy naprakészen jelen tudok lenni, de a háttérben , visszalapozgatva olvasgatlak Titeket.
    Ja, és szeretem a kávét 🙂

  20. Sziasztok, aki kíváncsi, annak itt vannak az alapadatok, a rejtőzködés nekem nem megy. Beton Irén néven fogok megjelenni, és ennek oka van. Beton Irén, akinek a nevét kölcsönvettem, hiteles személy, középkorú, otthonkás asszony, aki a szülőfalumban a bányászsoron lakott a férjével. MIkor a bánya megszűnt, a férj, hogy boldoguljanak, elment Németországba vendégmunkásnak és Irén magára maradt. A férj gyakran küldött pénzt, de ritkán mehetett haza, így Irén alásimuló háztartási alkalmazottból innovatív tervezővé vált, és mindig csinosított valamit a szerény portán a maga és a férje kedvére. Egy napon megelégelte a sarat, nagyot gondolt, kölcsönkérte a szomszéd betonkeverőjét és egymaga, segítség nélkül, egy nap alatt lebetonozta az egész udvart. Profin. Onnantól ez az indián neve. Tetszik a történet, a különbözőségeink ellenére. Örülök, hogy idetaláltam.

  21. Sziasztok! Olvasgatok itt egy jó ideje, sokszor szerettem volna már hozzászólni, de valahogy sosem szántam rá magam. Na majd most.
    Mindenekelőtt bemutatkozom. 26 éves vagyok, 7 hónapos terhes, és a világ legjobb férje az enyém. Ritka állatfaj vagyok: boldog.
    Voltak ám előzmények is: szörnyű gyerekkor az alkoholista apuka és a tehetetlen mártír anyuka minden hátrányával. Verekedés, halálfélelem, menekülés, szegénység, magány. Anyámat erőszakolják a szomszéd szobában. Apám szíjjal ver. Vagy rugdos. Mikor mi esik kézre-lábra. Gyerekként még imádkoztam is. Aztán leszoktam róla.

    15 éves koromtól a legrosszabb döntések sorozata. 3 év egy – akkor 40 éves – pszichopatával. A legkülönfélébb lelki kínzások. Aztán rengeteg férfi. Nem számoltam. Később még egy állandó, 4 évig, szintén alkoholista. Szerintem szadista is. Amikor elhagytam, öngyilkos lett – volna, ha nem találok rá, az utolsó előtti pillanatban.

    És akkor találtam egy egészséges lelkű férfit, aki az előéletemnek a kilenc tizedét sem tudja. Nem értené. Nem is akarom, hogy értse. Az első randin tudtam, hogy ő az, ez másfél éve volt. Ma a férjem, és gyereket várok tőle. Fogalmam sincs, mi lesz, néha félek, hogy elrontom. Nehéz boldognak lenni, elhinni, hogy ez jár nekem, és nem gondolni arra, hogy egyszer vége lesz.

    Talán ennyi elég is bemutatkozásnak.

  22. ezt is ma láttam, hogy ennyi bemutatkozás van itt, és akkor gondoltam, én is, annál is inkább, mert szóltam már hozzá, beszélgettem. a nickemet dédnagyanyám adta, aki szerint olyan név, hogy andrea,nincsen, mert nem lehet kimondani, meg nem is lehet emlékezni rá, ellenben andrella, biztos úgy akarták adni.(ez a rella engem a relére emlékeztetett, ami meg ugye jelfogó, úgyhogy megtetszett.) őt magát virág rebekának hívták, ezt mondjuk irigyelem, a sírkövére is ezt íratta, mert a halála előtti években felrémlett benne néhány dolog, például az, hogy a férje utána vágta az ollót egyszer, meg hasonlók, és akkor kijelentette, hogy ő többet nem nagy józsefné.
    40 voltam nemrég, a második férjemmel élek, az elsővel 13 évig voltam, most is jóban vagyunk, csak nem kelljen együtt élni, úgy látszik, rosszul találtuk meg a formát a kapcsolatunknak. gyerekem nem volt az első házasságból, de most majd lesz, már nagyon várjuk. magyar-angol szakon végeztem, angolt tanítok, most már itthon, a kis saját stúdiómban, felnőtteket és gyerekeket, akiknek nehezen megy az angol, vagy éppen az olvasás. írok, verset, prózát, van egy kötetem, ősszel lesz egy gyerekregényem. a férjem újságíró, vidékről jött család vagyunk, fővárosban született kutyával. a blogon néhány hónapja lógok, én is szerkesztettem egy feminista jellegű internetes lapot, de rosszabbul bírtam, mint Éva, mindig könyörögtem, hogy ne lehessen gát nélkül kommentelni, és a végén belefáradtam az indexről jövő fiúk épületes hozzászólásaiba. nem elijedtem, de elment az kedvem, rájöttem, hogy nem nekem való, vagy nekem máshogy kell. itt nagyon jó, hogy csak olvasok, egyetértek általában, meg csodálkozom, hogy mennyien vagyunk! esténként elmesélem a férjemnek, miket olvastam itt éppen, két pohár bor után már nagyon meggyőző tudok lenni.

  23. Ha nem tudok jól írni, jót írni, csak nyafogást, azért jöhetek? Nem is tudom, miért pont ide. Próbálok pár szót magamról, de mindent törlök, sablonos az egész életem. Írt ide egy Maggie. Mintha én lennék. 34 év, két fiú (4, 6).

  24. Még akkor is, ha kevés cukorral (najó, xillittel) és sok tejjel iszom? Habzsolom az írásaidat, nagyon tetszenek, most olvastam az Egyszer élünkről ( „mit mondtam már hányszor Imreeee?”), meg az Ildikósat, meg rémítőeket, rémítően ismerőseket, csapongok össze-vissza. Élvezem, hogy ismeretlenül is értem vagy érteni vélem a gondolataidat. És legtöbbel egyet is értek.

  25. Hiszek benne, hogy az embert az találja meg, amire éppen szüksége van, még ha nem is keresi tudatosan. Tegnap megtalált engem a blogod. Köszönöm!

  26. Kedves Éva,
    bár inkább csak olvasgatni fogok itt, úgy gondoltam, illő beköszönni 🙂 Karakán a bemutatkozásod, igényes a blogod – talán még segíteni is tud azoknak, akik meghallják a szavak valódi értelmét.
    Magamról: a felhasználói nevem a kőkorból származik, annak idején az Internetto “Sóval vagy cukorral eszed a túróstésztát?” című alapvető létkérdéseket boncolgató topicjában az első regisztrációmból ered.
    Kávét sajnos nem iszom veled, mert nem szeretem a keserű dolgokat ( bár múltkor már elmerészkedtem a kávés frappéig, és az bejött ), teát bármennyit, ha igazi ( és igen, már sóval is próbáltam )…
    Egyébként két fiam van, 17 és 13 évesek, és végre nagyon jó…Most megyek is, a kisebbel van randevúm, kettesben, együtt beülünk eszegetni és beszélgetni egy étterembe…

  27. Sziasztok!

    Nemrég találtam rá a blogra, az utóbbi pár napban pedig reggeltől estig itt olvasok, kutatgatok. Az internethasználat, fórumok, vélemények olvasása, követése hosszú évek óta szerves része az életemnek, de most először érzem azt, hogy aktívan is hozzátegyek valamit ahhoz, amit befogadok.

    Nagyon köszönöm neked, Éva, hogy pontosan megfogalmazod azokat a gondolatokat, amelyeket nekem sokszor nem sikerül, de bennem vannak. Mindezt olyan stílussal, tudatossággal és helyesírással, hogy tényleg lehetetlen pár óránál rövidebb időt itt tölteni. Amúgy a legtöbb komment olvasásakor is hasonlóakat érzek.

    Lehet, hogy többet fogok olvasni, mint írni, de nagyon sok erőt ad a tudat, hogy milyen sokan gondolkodnak hasonlóan olyan dolgokról, amelyekről álmodni sem mertem, hogy más is gondolhatja úgy.

    Nincs se férjem, se gyerekem (és nem is tűnik úgy, hogy ez a közeljövőben megváltozna) így 32 éves koromra. Ezzel lehet, hogy „kilógok a sorból”, bár gyanítom, hogy inkább csak a „saját soromból” lógok ki. Amúgy angoltanárként dolgozom, amit imádok, még sok más dolog mellett.

    Örülök, hogy itt lehetek.

  28. Jöhet, köszönöm. 🙂
    Igen, nagyon pontos: “hazatérős-végre fíling”. Fizikai jeleit produkálom az izgatottságnak amióta rátaláltam az oldalra, képtelen vagyok abbahagyni az olvasást, mindenhez egyszerre és azonnal szeretnék hozzászólni :-), szeretnék megölelni itt mindenkit. Olyan, mint amikor szerelmes leszel. 🙂

  29. Pár napja én is úgy jövök-megyek-beszélgetek itt, mintha világéletemben ezt tettem volna. Nem felejtkeztem el a bemutatkozásról, gömbölyödik a fejemben, s ha már gurul, a Németh László-könyv posztja alá teszem. Jó lesz így, ugye? 🙂

    • Hú,de én is elfelejtettem bemutatkozni a nagy rohanásban!

      44 éves,20 éve elvált,tegnap óta egyedül egy 5 évig tartó élettársi kapcsolat után,1 fiúgyermek,plusz egy nevelt lány,aki most itt maradt,nem tudom,meddig,az apja majd csak eldönti,remélhetőleg.

      Azt hittem,csak olvasni fogok itt,de “kiszakadt a zsák”. 🙂

      Eddig kerestem,mi a jó franc van velem,most már tudom.
      Kiéhezve minden szóra,a szimpifámat elfeledve maradok itt,mert itt nekem jó. 🙂

      • bemu: es tenyleg jobb erzes szabalyosan bejonni az ajton, ad egyfajta menetet a dolgoknak. Kilincs, nyikorog.
        Idegenbe szakadt, honvagyas, tepelodo, bonyolito. Mely erzesu, de harcias. Nem szeret egyes szam harmadik szemelyben beszelni (multkor elkaptam egy ilyen mondatot: “Apa nem szeretne, hogy oda menj”, mondta lanyanak apa. Ezen sokaig gondolkoztam). Videki urbanus, termeszetszereto es -jaro peneszvirag konyvmoly, sokugyes aktivista. Szabadelvu, rebellis konzervativ. Nem “ez mind en vagyok”, maga a kerek tokely, hanem hol ez, hol az, es en sem mindig ertem. Masok sem. Ket fiam van, ertuk boldogan es mindent (nem, nem kenyeztetes, ahhoz tul lusta es onzo vagyok), de onkent es dalolva es barmilyen mennyisegben hordom elejuk az elet kincseit, amit benne jonak, szepnek es izgalmasnak tartok: jatek (tarsas, vagy spontan-idetlen), olvasas, kirandulas, tudomany, kaland, birkozas, haverek, sport, utazas, kultura, alkotas, kivancsisag, esatobbi. Teve elott punnyadast szankcionalom (kiveve, ha en vettem a jo DVD-t, vagy valami kulturprogram vagy termeszetfilm megy, vagy ha a kedvem ugy tartja, vagy szombat reggel van es alszom), sokat rohogunk, csak akkor nem, amikor idegesitenek, mert tul sokat adok, es ehhez galadul hozzaszokva kovetelik az adagjukat. De vegul akkor is, mindig rohoges a vege. Este meselek, meg a nagynak is (fejbol es magyarul, koveteli), pedig o mar lassan tiz, es neha magatol leul vacsora elott konyvet olvasni. Videojatek van, de porosodik, ra se neznek. Ferj pipa. Blog hatasara szemkinyilas, friss levego pipa. Megis a gyerek maradt az eletem 90%-a, en meg a 10-ben kucorgok a munkammal egyutt, de en ezt egyelore igy szeretem, fuggoen, mint a hullamvasutat. Midlife crisis is pipa (41! borzaszto).

        • Nekem nagyon megrendítő ezt így olvasni, köszönöm. (Mert mink ismerjük egymást.) Nyomj hát egy narancssárga Illyt!

          Egy csomó itteni kommentet nem láttam, nem köszöntöttem őket… borzalom. Milyen blogger az ilyen?

        • 2 hét után visszajött a zember, maradt a lány is, tekintve, hogy a fiam barátnője is, 2 in 1, bár most éppen megint szakítottak. Csak, hogy le ne maradj a folytatásról, szikra. 🙂

          Itten ragadnám meg az alkalmat, hogy adjak egy e-mail címet, ahol utolér, aki akar, praktikussági okokból kifolyólag: eztnemtudhatodhajnalka és kukac és gémél és kom.

            • 😀 😀 😀
              de jok vagytok, igykelleleni, Hajnalkam! lobogjon az a haj a szelben, kenodjenek a fogsorra a muslicak!

            • 😀 Te se vagy százas, ez tök jó! Kenődjenek a muslicák! 😀
              Azt szabad tudni, hová szakadtál innen?

            • hat en szazas meg papirzsepiben sem, az tutifix, szamomra a “te bolond vagy” a legszebb bok a vilagon, akkor tudom, hogy igazan ismer valaki (max nem szeret)
              a kov. blogtalin elarulom, decsakneked

            • “a kov. blogtalin elarulom, decsakneked” Az ki tudja, mikor lesz,addig nem tok várni.

              Te bolond vagy. 🙂

  30. Sziasztok, régóta olvasgatok itt, sok minden megmozgatott, mivel telefonról netezek nem tudtam bejelentkezni és hozzászólni eddig, nademostaztán. Magamról annyit, hogy a médiában dolgozom középvezetőként, leginkább kőkemény férfiszabályok között szellemi ökölharc és ego összecsapás területen. Mindemellett nekem is be kell vinnem a műanyagpoharat babcsíráztatáshoz az oviba meg az egyedi formájú üveget anyáknapi színezéshez több, kevesebb sikerrel. A helyesírásom pedig csak szigorúan és vérremenő feltételek között jó, amíg a melóban napi szinten kellett. Ma már szerencsére nem kell, és bizony én hátradőlök ebben…. Fiatalabb munkatársaim szerint sötét a világképem, idősebb munkatársaim pedig nincsenek. A minap voltam a Szigeten, se por se punkok, viszont van díszlet kisház kispaddal és színes cukorkaáruda, na ehhez képest én valóban egy rozsdás, oldschool, alternatív arc vagyok, negyven felé, lejártlemez, B oldal. Mondjuk digitalizált formában. És egyálntalán nem csajos, se nem nőcis, de legalább vicces.

  31. Nem tudom, az én nicknevem mennyire felel meg a követelményeknek, de ezt használom már mióta regisztráltam ide úgy két éve. Mármint a WordPressre. Egyébként sok helyen Andro néven vagyok megtalálható, ezt a nevet pedig 2000 óta használom hivatalosan neten és baráti társaságban is. Szerintem nem gáz, nem trollos. Inkább egyedi.

    Ezen kívül, bár még csak ma kezdtem el kóstolgatni a blogodat, azt is óvatosan, meg kell állapítanom, hogy nagyon jól írsz, tetszenek a cikkeid.

  32. Szia Éva!

    Nemrég találtam a blogodra, rendesen hiányzik, ha nem tudom valamelyik nap olvasgatni. A legrégebbiektől sorban kezdtem, de közben a frisseket is. Nagyon sokszor szívemből szólsz, csak én nem tudom ilyen találóan megfogalmazni a dolgokat 🙂
    Képzeld, mi is hasonló, régi típusú házat bérlünk – eddig mindig lakásban laktunk – de teljesen átérzem, hogy milyen jó, mikor a gyerkőc az udvaron játszik önfeledten. Ez bárminél többet ér + mikor a legoba belemerül 🙂
    Már nagyon bánom, hogy születésétől lakásban laktunk – bezárva. (Most 4 éves egyébként.)
    Nagyon különös hangulata van a képeknek is, ezeket fotós készítette?

    Andi

    • Szia, Andi, üdv köztünk! Mesélj még az életedről!
      A fotók nagyrészt Raffay Zsófi profi fotós munkái 2011 augusztusából, idén áprilisból (blogszületésnap), és augusztus 4-ikiek a legfrissebbek (bicikli), kisebb részben családiak, Handrella olvasóm képei, a Vermeer-Julis pedig Vékony Péter képe.

  33. Szia Éva! Sziasztok többiek!

    Nyár eleje óta olvasom a blogot, egy babás-gyereknevelős portálról találtam ide. Leginkább éjjel 11 és hajnali kettő között (viszont alhatok reggel bármeddig, amíg a gyerekek ki nem vernek az ágyból), és nagyon-nagyon sokat jelent nekem, sokat köszönhetek neked. Pontosan megfogalmazott gondolatokat, amik addig csak gomolyogtak bennem, és egy más, fényesebb, színesebb, élesebb látásmódot, mintha rossz minőségű fekete-fehér fényképek után végre profi színes képek kerülnének elém.

    Magamról: 38 éves (te jó, ég, nehezen tudom kiszámolni, leragadtam valahol 30-egynéhánynál), 3 gyerek (harmadikos, másodikos, bölcsibe menő), és egy olyan férj, aki családi “hozományát” és világlátását tekintve klasszikus patriarchális (ooolyan rendes ember, ugye 🙂 de kezd egyre inkább “modern férjjé” válni – nagyon tetszett az a bejegyzésed, ahol ezt a két típust állítottad szembe. Ami még fontos, hogy mindketten katolikusok vagyunk, és igyekszünk eszerint élni, ez egy fontos közös pont, ami segített nehéz helyzetekben.
    Túl vagyunk egy nagy építkezésen, ezzel szinte törvényszerűen jövő nagy krízisen, és én mostanában, már kb. egy év óta rengeteget gondolkodom, átértékelek dolgokat, változom, alakulok, és úgy veszem észre, hogy ő is. Nem én változtatom őt, hanem kölcsönhatásban vagyunk, és a hatás egyértelműen pozitív.

  34. Nem találom azt a bejegyzést, amiben arról írtál, hogy csak úgy tűnik, hogy a kismamák belefeledkeznek a kisgyerekes létbe, viszont a valóságban neten, fórumokon lógnak, fölöslegesen adnak-vesznek, pótcselekvéseket végeznek, mert szellemileg-lelkileg nem tudják hová tenni magukat.
    Nagyon fontos ez nekem, ezt élem át most is, nincs kedvem semmihez, lógok a neten (mobilról, éjszaka, ágyban fekve, fáj a nyakam és a szemem), a lakás szalad, én haragszom magamra, hogy milyen lusta vagyok, a gyerek nyafogása idegesít, várom az őszt, hogy iskolába menjenek, és úgy érzem, ez nem az igazi életem, az majd csak ezután, valamikor a későbbiekben lesz, ha minden más lesz, ha minden körülmény ideális lesz, és én egy energiától duzzadó szuperháziasszony-bombanő leszek, de mitől következne be ez?
    Járok egy baba-mama klubba, semmi extra, csak a szokásos témák, de be akarom ezt dobni, mert elegem van az őszintétlen bazsalygásból, hogy együttérzően vállon veregetjük egymást, “ugye neked is milyen nehéz, nekem se könnyű, hát így van ez”, közben maximum a másik fél még rosszabb helyzetéhez képest próbáljuk a magunk szintén nem túl jó közérzetét elfogadhatóvá ideologizálni.

  35. Szia-és sziasztok!

    Ha elfogadod, én leszek, aki a kàvé mellé a szójatejet hozza. Neha csak, mert random ugrok csak be- akkor jó féléjt biztos hallgatok, a hajnal egy részében meg majd, Ha épp nem szólît a Szôkekócos…
    Most csak
    Mocorog. Kötôdô egyūttalvós mégmindigszoptatós egygyerekes finomkapcsolatos fiatalnö.
    Furahàttér, félärvasàg, ciframúlt. 1.5 diploma Jog+kommunikàció, 10 év tévézés, 1 kamerahungària-ràdōbbenés kifancoläs, civilszféra, lótúloldala, kisebbsegvedelem, ràdio, szabadúszàs, dokfilmezes, kiàllîtàs-festek. Kuratorsag, tér-rendezés, szînhàz-lätvänytervezés.Tanîtottam 3evet tanultam sokat. Most- gyerek. Kicsiforgatas. Fotozom. Nemfestek. Csak neha, mert a Terpentin büdös, a lakäs kicsi, Äzea pedig gyors. Ha van Joga, jó a lelkem, ha nincs, na Az, baj.
    Sokat utazunk. Gyakorlatilag mindig. Nagyon vàgyom ällandósàgra, kiskertre, befôzésre, nagyteraszra, szalonra, vendegseregre. Ätbeszelgetett éjazakakra. Egy premierre- amit lelkiismeretfurdaläs nélkül ülhetek végig. Majdcsakmegengedemmagamnak.
    Vegän vagyok. Kicsit dacosan zöld. Probàlok jelen lenni. Azt heißem, ez a jóisten legnagyobb poénja.

    Es Nagyon örülök annak, hogy îrsz.

  36. Visszajelzés: ne legyen harag | csak az olvassa

  37. na, akkor én is bemutatkozom. az Asperger-szindróma miatt sajátos nézőpontból látom a világot, a problémáim is mások, mint a legtöbb nőnek, de jó részük ugyanúgy visszavezethető a patriarchális rend aránytalanságaira. rengeteget tanulok tőletek, igazából ez a blog vezetett rá arra, hogy a patriarchális szerepelvárások legalább olyan pervazívak, mint egynémely fejlődési zavar 🙂
    28 éves vagyok, hüvelyes. szeretem a logikát, az önreflexiót, utálom a manipulációt, a patriarchális hímtagokat, meg azokat, akik a büszke és öntudatos nőket arrogánsnak és egoistának bélyegzik meg.

    PS.: “ha támadó voltál, becsaptál, vagy hölgynek szólítottad az itteni nőket, nem engedlek be többet”
    hehe, ezen jót röhögtem… de tök jogos amúgy, a “hölgy” szót kizárólag faszok szokták használni.

  38. Sziasztok! 3D-ben találkoztunk először néhányatokkal: egy rövid időre megjelentem a blogtalálkozón, majd tovalibbentem Momentánra. Nagy élmény volt, azóta is dolgozik bennem az ott elkapott pár szó, a hangulat.
    Rólam: 35 vagyok, angol-média szakos bölcsész, jelenleg az IT, az angol és az írás metszéspontjában dolgozom. Budapesten lakom, egy közléskényszeres fekete cicával, és egy elefánt-a-porcelánboltban/szeretem-de-nagyon-nehéz/úristen-normális-vagyok-én? pasival.
    A blogot nyár elején találtam meg egy ismerős által Facebookon megosztott bejegyzés alapján. Aztán fogtam, és végigolvastam, kvázi az elejétől. Hát mit mondjak, nagyon tanulságos nyaram volt 🙂 Sokat, rengeteget segít az a hozzáállás, amit itt szívok magamba a szemnyitogató bejegyzésekkel és a kútmélységű kommentekkel. Napi szinten segít éberen tartani azt a részemet, aki eddig elpihent, aztán csodálkozott, hogy miért nem vigyáznak rá és tisztelik mások.
    Itt vagyok, tanulok, figyelek.

  39. Sziasztok,
    Elkezdtem kommentelni a blogon, de nem volt időm rendesen bemutatkozni, ezért most megteszem.
    45 éves vagyok, van egy 17 éves lányom, több mint 20 éve élünk boldog házasságban a férjemmel. „Multirabszolga” vagyok, vezető beosztásban.
    Fontosnak tartom leírni, hogy a mi házasságunkban működik a feminizmus csírája (ezt egy kicsit viccnek is szánom ) – nálunk úgy alakult, hogy a férjem maradt otthon gyesen a lányommal, a lányom egy éves kora után 3 éves koráig. Azóta is olyan a helyzetünk, hogy én dolgozom és keresek többet, és a férjem az, aki inkább a háztartás körüli dolgokat intézi. Ettől ő sem, én sem érzem kevesebbnek magam, ez így alakult, és boldogok vagyunk. Szerencsésnek tartom magunkat.
    Viszont látom, hogy a világ nem ilyen – erre nagyszerű iránytűnek tartom ezt a blogot, amióta rátaláltam, minden nap olvasgatom, nagyon sok dologban felnyílt a szemem, ráébredtem, hogy miért volt olyan a gyerekkorom, amilyen, és hogyan sikerült öntudatlanul bár, de kikászálódnom a problémákból.
    Most azon dolgozom (férjemet is bevonva), hogy a kamaszlányunknál ne kövessük el azokat a hibákat, amelyeket a szüleink velünk elkövettek – több-kevesebb sikerrel működik is, bár nincs egyszerű dolgunk. Nagyon sokat merítek mostanában a blogból ehhez is – ezúton is köszönöm a sok segítséget.

  40. Sziasztok!

    Most jutott el hozzám az “igazi Nő” FB-megosztásokon keresztül, eddig nem olvastam a blogot. De ma (cirka fél óra visítva röhögést követően) a délelőtt nagyobb részét itt töltöttem, és mivel szeretnék még visszajönni, bemutatkozom.

    Jelenleg az otthon ülő anyukák életét élem Angliában, 2 db fiúgyermekkel + 1 férjjel. Már nagyon unom. Mármint az otthon ülést. A család és/vs karrier témán elég sokat agyaltam-agyalok, nagy ritkán blogolok is róla (már amennyire a nagyritkán blogolásnak számít). Most leginkább az izgat, hogy hogyan neveljek a fiaimból EMBERT, aki nem sztereotípiákban gondolkodik, aki nem “ellentábornak” látja a nőket/környezetvédőket/fiatalokat/öregeket/akárkit-aki-ő-nem. Akinek vannak szavai arra, ami végbemegy benne, és hajlandó hangosan ki is mondani ezeket a szavakat (i.e. kommunikál). Aki tud kérdezni és meghallgatni is. Akinek nem derogál mosogatni és pelenkát cserélni; akinek van saját véleménye, és azt vállalni is tudja (ebben talán túl sikeres is vagyok); akit érdekel a világ, kíváncsi és nyitott; aki tudja és akarja kamatoztatni a tálentumait.

    Oké, bevallom: ezt “nagyban” is csinálom, nem csak a családban. Mielőtt Londonba költöztünk, fiatalokkal dolgoztam, iskolán kívüli programokat, nemzetközi cseréket, képzéseket szerveztem-tartottam. Kisgyerek mellett ez kicsit nehézkes, innen az otthonülés.

    Nem tudom, milyen gyakran tudok jönni, azt sem, hogy aktív kommentelő lesz belőlem vagy zugolvasó. De gondoltam, akkor is fair bemutatkozni, ha “csak” zugolvasok.

  41. Sziasztok!

    Viktor vagyok, 30 eves kezdo magasan funkcionalo autista (vagy mi, meg nem biztos), vidam
    munkanelkuli. A livewithit-blogrol jottem ide es nem bantam meg. Hozzaszolni nem sokat fogok, de
    lehetetlennek tunt nem bemutatkozni legalabb ennyire.

  42. tényleg olyan beköszönhetnékje lesz az embernek: szia.
    mikor először itt jártam, konstatáltam, h rémlik az arcod angol szakról, bár csoporttársak nem voltunk. jövök néha, és mindig nagyon tetszik, mindig belekeveredek vhogy a bejegyzésekbe, össze-vissza, nem sikerült tartanom magam sem a címkék alapján, se az időrendben történő olvasáshoz. ez tetszik.
    magamról nem tudom, mit mondanék, de ha már egyetem: én ott nyelvészekkel barátkoztam, de foglalkozásilag az irodalmi életnél kötöttem ki. és ha most csak ennyit írok, az azért is jó, mert ezekről így el tudom mondani, h: jó.

    • Szia,
      vajha én is rájöhetnék az arcodra!
      Ajtósi még? Vagy Múzeum körút? Igen hosszan jártam angol szakra én, már 94körül is be-behallgattam, aztán 200-2008-ig.
      Örülök, hogy írsz, csatlakozz, jó a buli!

  43. Sziasztok, nagyon tetszik a blog, egy ideje rendszeresen olvasom. Lassan harminc leszek, van egy kisfiam. Szerencsém van, a nemek közötti egyenlőség valamiféle szigetén nőttem fel, csak a gyerekkorból kilépve jöttem rá, hogy ez Magyarországon egyáltalán nem általános. Így utólag vagyok nagyon hálás a szüleimnek, hogy nem nőnek, anyának, lánynak neveltek, hanem önálló embernek, illetve a saját példájuk is azt mutatta, hogy elsősorban emberként elünk együtt, a feladatokat leosztása pedig nem kőbe vésett. Kisfiam egyéves múlt, néhány hónapja felváltva dolgozunk és vagyunk otthon vele az apukájával. Idősebb női ismerősök alig várják, hogy kibukjon belőlem, mennyire hiányzik a kisfiam, mikor nem vagyok otthon, illetve mennyire hiányozom én neki – de, köszönjük, eddig jól vagyunk 🙂 Egyébként nem vagyok lázadó férfi-női kapcsolatok terén (nem is volt mi ellen, egyenlőségben nőttem fel), szeretem a szép ruhákat, szívfájdalmam, hogy mióta gyerekem van, ugyanolyan minimalistán-prakitikusan öltözöm, mint azok az anyukák, akikre előtte nagyon nem akartam hasonlítani. Kertes házat szeretnék majd kutyával, macskával, gyerekem apja meg egy barkácsműhelyet, szóval sok sztereotípiának megfelelünk. Nem vagyunk házasok, mert, bár nagyon szeretem mások nagy felhajtással megrendezett esküvőit, irtózok attól, hogy egy ilyennek én legyek a főszereplője. A csendes polgári esküvőnek meg nem látom értelmét.

  44. A nyáron bukkantam rá a blogra. Azóta a bejegyzések zömét sikerült elolvasni és kiváncsian várom az újakat, Tetszik az igényesség, a témák változatossága, a sziporkázó stílus. Két nagykorú gyermekem van és egy férjem, negyvenhét éves vagyok és elégedett az életemmel. Szeretem a KV-t, akkor is, ha kávét jelent vagy Kurt Vonnegutot. Keith Jarrett kölni koncertjét sokszor hallgatom. Örvendek, hogy itt olvasgathatok!

    • Szia az a Keith Jarrett koncert valami isteni jó, az a zongora szinte él, kivirul és ősz lesz és beleborzongok, amikor hallgatom, brrr de jó!

  45. Visszajelzés: légyszives ne az összes férfit tessék szidni | csak az olvassa — én szóltam

  46. Szia Éva,
    Szia mindenki!

    Már jó ideje olvasslak, de a bemutatkozás valahogy elmaradt, pedig alapból nem vagyok egy udvariatlan nőszemély 🙂
    Nem vagyok nagy író, sem jó fogalmazó, cserébe borzalmas a helyesírásom,( pedig anyu gyakorolt velem anno sokat, ezért néha inkább ráfogom az összes “dys”-emre, )
    Hihetetlen jók az írásaid, egyetlen gondom, ha elkezdek itt olvasni, leragadok akár órákra a gép előtt, mert még mindig vannak lemaradásaim 🙂
    Sokszor azt gondoltam, rám ez nem vonatkozik, nincsnek gyerekeim, aktuálisan független, szabad madár is vagyok (és szeretem is ezt az állapotot így a 5x-4 felé 🙂
    – Mindig is szerettem szabad lenni minden téren, nehezen tűröm a nem általam állított határokat.-
    Aztán valahogy mindig találok valamit, hogy hopp, hát ja, ez volt nálam is. Nahát! ezt én is így gondolom, csak meggyőztek, hogy nem úgy van. Nanemár, hogy mással is pont így… és még sorolhatnám.
    Szóval sok mindent tettek érthetővé, tettek helyre bennem az írásaid, a kommentek, ezért naaagy nagy köszönet ! 🙂
    Örülök, hogy olvashatlak!

    Ha még kommentelek, akkor előre is elnézést a rossz helyesírásért !

  47. Szia!
    Lélekben 22-23, érzésre néha 45-50, papíron pedig 35 éves háromgyerekes anyuka vagyok. A klasszikus modell szerint élünk, a férjem workoholic felsővezető (volt, most saját cégét építgeti), én HTB, a gyerekeink közül egyik autista, másik hiperaktív-figyelemzavaros. Hónapokkal ezelőtt tévedtem ide, ovasgattam, és olyan mértékben szíven ütött a tény, hogy az írásaid mennyire megmagyarázzák azt az egyre növekvő, furcsa, rossz érzést bennem, hogy nagyon megharagudtam rád, és hetekig feléd sem néztem. Aztán újra és újra, egyre gyakrabban visszacsábultam, és mazochista gyönyörrel kezdtem el elemezgetni, szétszedni az életemet, és a darabkáit újrailleszteni. Kezdem sejteni, mi nem jó nekem ebben a fene nagy jódolgomban, de még nem igazán tudom, hogyan is lenne helyette megfelelő.
    11 itthon töltött év után jelentkeztem egy főiskolára, önmagamért való terveim, céljaim, örömeim vannak, ami mámorító és rémisztő érzés is egyben. A férjem növekvő aggodalommal nézi a bennem zajló változásokat, igyekszik velem lépést tartani, bár leginkább szerintem azt gondolja, hogy ez is csak egy múló szeszély, mint a többi (jaj, félve írom: dekupázs és keresztszemes hímzés :), majd elmúlik… Persze “büszke rám”, hogy suliba járok, “végre pallérozom az elmémet” és “okosakat hallgatok az előadásokon”, és “morgolódás nélkül segít a háztartásban”. Ezen azért majd még kicsit dolgozunk, mert látom benne a jószándékot, de ő is csak abban a rendszerben nőtt fel, mint mindannyian. Azt hiszem kezdek Hölgy-ből Emberré válni, és hiszek abban, hogy a házasságom egy új dimenzióba léphet, még ha ez az út meglehetősen fájdalmas is. Örülök, hogy itt lehetek 🙂

  48. Sziasztok! Jónéhány bejegyzést elolvastam már, mire (sajnos)honfitársaim, az erdélyi asztrológus álompár kapcsán kirobbant helyzet hozzászólásra késztetett. Azt hiszem, mostantól napi olvasó leszek, és ha nem is napi, de gyakori kommentelő. Egy ideje már Magyarországon élő médiamunkás vagyok, házasságban élek, egy gyereket nevelek, és egy-egy témától néha kiráz a hideg, annyira húsba vág…

  49. Sziasztok!
    Hajnalkám külön köszönettel és hálával tartozom és törjön már ki a világbéke!
    1-2 hónapja olvasgatok errefelé, fizikailag 47 éves pasi vagyok – néha 15 éves infantilis – 2 nevelt 1 közös gyerekkel. 20 éve már a magam ura vagyok a munka terén – ezen nem is kívánok változtatni még kb 150 évig, utána meglátom mit ajánl a jobline.hu. Nem vagyok egyszerű és beletörődő ember, képes vagyok küzdeni, de nem vagyok agresszív. Ha fáradt vagyok, akkor cinikusságig vagyok képes “humorizálni”. Utálom, ha hazudnak nekem, nem baj ha fáj amit mondanak , de igaz legyen, ergo én nem lövöm le a hír hozóját. Szóval nagyon rühellem a hazugságot. Nem verem a nőket, a gyerekeket, nem iszom, de dohányzom, imádom a jó és gyors autókat, olyan jó megállni a zebránál és átengedni a babakocsit tologató nagymamát és nézni a hüledező szempárt, ilyen autóval inkább elgázolnak, de akkor sem állnak meg:). Igen , próbálok udvarias lenni, nem mindig sikerül, de talán..Szegényen, de jó családban nőttem fel, ahol érték volt a tudás az intelligencia, a könyv. Megtanultam dolgozni és a helyén értékelem azt aki okos és azt is aki csak büszke. Aki selfmademan azt becsülöm, aki kapta és nem tud vele élni, csak felélni…A napi hajtás után , jó hazaérve , lenni , csak lenni, ami az itteni értékek alapján nem túl pozitív férfi viselkedés, de ha hiszitek ha nem azért én is segítek, bár ez általában hétvégére esik, konkrétan idő hiánya miatt. Ja a “törzsfőnök” nem épít házat, nem molyol a fészerben valami értelmetlent, akkor már inkább együtt vagyunk, de van hogy külön-külön, mindenki ami neki jó. Nincs házasság. együtt vagyunk 22 éve, na ilyenkor hogy hívjuk azt akivel együtt élünk, de nem a nejem HTB , ami vicces hiszen inkább “családbeli”-nek kellenne hívni, annyit rohangál a 3 gyerek+ Ő +én kombó dolgai után. Érdekes bennetek olvasgatni, néha hozzászólni. Nem értek egyet sok mindennel amit írtok, de ti sem azzal amit én írok s ez így van jól. Majd kiderül jó ez a blog nekem és én a blognak ill. nektek akik ide írtok.

    • Na, szerencséd, mosmá kitört a világbéke. Jó lenne, ha maradnál, elég kevés errefelé a hímtag, höhö.
      Remélem, sokszor leszel fáradt.
      Azér még tibigyanús vagy, nem pihenhetel, míg ez nem cáfolódik, csak szólok. 😉

      • Én kérem Évát ellenőrizzen le és nyugtasson meg, mint írtam utálom a hazugságot, rám is vonatkozik ám. Majd igyekszem, addig rohangálok kivont karddal …..a szőnyeg alatt:)

        • No, csak tartsd a kardod a hüvelyében, az biztosabb.

          Aztán hogy gondolod azt a leellenőrzést?

          Osztán, messziről jött ember azt mond, amit akar, hát ne harizz a gyanúsítgatásért, okéka?

        • Tiszta! Se szeku, se CIA! Öltözhet, aztán egységcsomag az ajtó mellett balra, benne papírpoharas Illy (kihűlt), Evian víz (0,2 l), 7,5 dkg szarvassonka, egy magos buci, négy kocka legpuhább Zewa vécépapír és szóróajándékunk, egy tízes csomag Csakazolvassa feliratú, narancssárga papírzsepi.
          (hajnalkám, öregebb is Tibinél tizenhét évvel.)

          • Na, jó, gyanú eloszlatva, neked elhiszem.
            De mire megy 4 kocka puhapapírral??? Az a szendicsbe kell?
            Teee, ez a csakazolvassás papírzsepi bomba ötlet! Meg kell csinálni!

            • Nem lehetne az illy meleg és az Evian kihült? Ebben a sorrendben éppen jó lenne , ja és nem akarnék tehtetlennek látszani de mondjuk 10 lap Zewa és 4 narancssárga zsepi megoldhatatlannak látszik? A zsepi lehet bármilyen színű, ebben engedek:)…na jó lehet még fehér.

            • Na szájjá magadba, apafej, hát van, aki semmit se kapott, te meg itten reklamálsz, hát mit akarsz már 10 lap klotyópapírral, mikor minden rendes ember csak 4-et tesz a szendvicsbe??!!

      • Hát most pont nincs, mert bebűnöztem, vettem 3 csomag jégcsokit, meg kaptam 2 egész mogyoróst a zembertől és egy drágaszív ismeretlen ismerős küldött postán több nagyon fincsuszosat…valamint van kilátásban két csomagocska kilfeldről…khm…pirulok ám… de ide vele nekem! Félhülyére zabálom magam csokival, behozom az egész éves lemaradást, de akinek ígértem belőle, az kap is, ha ad végre egy címet.

        Semese, Monika, imááádlak tiktekeeeet! Nem ám csak a csoki miatt!

  50. Sziasztok!

    Végre ide is eljutottam, hogy itt lehet bemutatkozni. 🙂
    Szóval, a nővérem mutatta a blogot pár hónapja, aztán itt maradtam. Amúgy Dorka vagyok, 23 éves, első éves pszichológia MA szakos hallgató (tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon), ha minden jól megy, akkor középiskolai iskolapszichológus leszek, érdekel még ezen kívül vagy ennek részeként a gyermek- és családvédelem is és a párterápia. Aztán persze ki tudja. Klassz lenne olyan munkát szerezni, amivel – legalább egy időre – el tudnám tartani a családot, hogy a férjem is itthon maradhasson gyes-en a gyerekkel/gyerekekkel – mert ő szeretne, meg én is örülnék. Meg mert igen, van férjem, augusztusban házasodtunk össze, Budapesten élünk, egyelőre kettesben (baba majd reméljük, MA után).
    Suli mellett egy fotel üzletben vagyok eladó, emellett önkénteskedem egy lánykoliban, segítő beszélgetéseket viszek, Kortárs Segítő is lettem idén, jövőre meg ha minden jól megy, bíróságfigyelő önkéntesként fogok tevékenykedni 🙂 (http://patent.org.hu/birosagfigyel%C5%91/onkentesek-jelentkezeset-varjuk)

    A blogban elsőre az anyaságról írt bejegyzések fogtak meg igazán, ezek adtak még több bátorságot a gyerekvállaláshoz. Hogy nem kell hozzá megtalálni a tökéletes időpontot, az x évet, amit kvázi “kihasíthatok” az életemből… a gyerek nem mindennek a közepe és az éretelemadója, hanem “csak” egy nagyon-nagyon pozitív pontja az életünknek, része az életünknek és nem az életünk maga. Illetve plusz nézőpontot adott az is, hogy bár alapból én úgy vagyok vele, hogy a saját életemért én vagyok a felelős és van választási, döntési lehetőségem, azért ez nem annyira evidens, hogy mindenkinek van, vagy hogy mindenkinek olyan könnyen van. Hogy van az egyéni felelősségen túl valami társadalmi felelősség is. És attól, hogy még XY-nak sikerült kitörnie a helyzete ellenére, a helyzet még nem lesz jó, azon változtatni kell. Ezt megerősítette bennem a blog.

    Amúgy remek gyerekkorom volt és most is szuper az életem, szóval (szerencsére) nem igazán saját példán keresztül érdekel a nők (meg úgy alapvetően az emberek) védelme, egyenlősége, vagyis maximum pozitív példa miatt. Láttam és látom, hogyan lehetne, milyen is lehetne, és szeretnék tenni azért, hogy máshol, másnak is jó lehessen – talán másképp jó, mint nekem, de jó. Nem az érdekel, hogy szám szerint ugyanannyi felsővezető nő legyen, mint férfi, hanem az, hogy mindenkinek – nőnek és férfinak is – legyen, lehessen meg a választása, hogy milyen életet szeretne, és legyen joga ezen élete során változtatni is (most egy ideig csak a munka, aztán most meg otthon csak a család… stb., ahogy épp kényelmes). Senkire ne legyen ráhúzva, hogy “de Neked el kell tartanod a családot, hát milyen férfi az ilyen??”, vagy “de Neked megértőnek és támogatónak kéne lenned akkor is, mindig is! Mert a nők azok ilyenek”… Emberek vagyunk, egyenlőek vagyunk.

    Ja, hát azt hiszem, ennyi. Aztán ha bárkit bármi érdekel rólam, lehet kérdezni. 🙂

  51. Hű, nagyon gáz, szűk éve olvaslak, a “Gyomorgörcsös gyermekeink” hozott ide, mint sok más olvasót is, bocsánat, hogy eddig elmulasztottam itt belépni, köszönöm Hajnalkának az élő lelkiismeretet. 🙂

    Bánatkő vagyok, negyvenes budapesti, férj, két gyerek. Tizenévesen még a “nagyszájú, fejjel a falnak”, ámde jó tanuló, leginkább magányos csaj. A Rend jó munkát végzett, pár éve már a “végtelenségig kötelességtudó”-ként jellemeznek. Mostanában kezdek rájönni, hogy valószínűleg emiatt fogy körülöttem a levegő. A gyerekeim a szélrózsa minden irányába kilógnak a rendszerből, előrejutásuk, illetve egyiküknél pusztán a túlélés is azon múlik, hogy meddig bírjuk a precíz rendszert anélkül, hogy lenne bárhonnan töltődnünk. A férjem a legjobb és legtisztább lelkű ember, akivel valaha találkoztam, egyenlőségpárti és remek szövetséges, jelen lévő apa, minden másunk nagyjából ráment a túlélésre, ez annyira szomorú, hogy nem is beszélünk róla. Fogalmam sincs, merre van az előre, az egyetlen társadalmilag elfogadható menekülési útvonal az lenne, ha újra munkába állnék, anyagilag előnyt jelentene, minden másban hátrányt. Az eddigi életem úgy múlt el, hogy mindig vártam valamire, majd ha elvégzem a sulit, majd ha lesz önálló keresetem, háztartásom, férjem, gyerekem, na majd akkor de jó lesz… most épp arra várok, hogy bizonyos szempontból pályára állítsuk a gyerekeket, ez durván még másfél-két év, hogy aztán mi lesz, azt nem tudom. A blog segítségével keresem a szuverenitásom, kezd visszatérni az egykor dicsért intellektusom (eleinte nagy nehézséget okozott az értő olvasás, külön köszönet az Együtt jobb sorozatért, nagyon sokat profitáltam belőle), remélem, egyszer majd nem fogok félni használni.

    • De nem is számon kérem, hanem szeretnék képben lenni, ki kicsoda, nehogy olyat monnyak, amivel megbántom, meg hogy na, érted.

      Most akkor lecsekkollak.

  52. Hát bemutatkozom én is 🙂 28 éves vagyok, erdélyi. Itt néhányatokhoz viszonyítva szégyentelenül fiatal, de már nagyon sok tapasztalattal a pogyászomban. Jelenleg kiegyensúlyozott házasságban élek, nem volt ez mindig így. Van két és fél gyerekem, májusban Isten segedelmével már 3 lesz 🙂 Valamikor a tavalyi év elején ragadtam itt a blogon, azóta függő vagyok. Sokat olvasok és kisebb nagyobb szünetekkel rendszeres kommentelő vagyok. A blogon felsorakoztatott témák nagy részéhez könnyűszerrel tudok kapcsolódni, mert bántalmazott gyerekből lettem bántalmazott nő, ami ma már a múlté hála nektek, a blognak és egy év kemény önismereti munkának. Örülök, hogy itt lehetek 🙂

  53. Bemutatkozom én is.
    Egy éve olvasom a blogot, egy Facebook-os megosztás hozott ide, amiért azóta is hálás vagyok. Ritkán kommentelek.
    27 éves, férjezett, 1,5 éves a kisfiunk.
    A gyerekkorom nyugodt, békés, egyre inkább úgy érzem, hogy burokban nőttem fel. Persze a mi családunk sem mentes rejtélyektől, titkoktól, de erre tinédzser/kora felnőtt koromig nem jöttem rá.
    Nagyon szeretek olvasni, az irodalom és én 20 éve elválaszthatatlanok vagyunk.
    Pozitív, optimista, vidám ember vagyok, igyekszem mindenben és mindenkiben a jót keresni.
    Nagy ölelés mindenkinek! 😉

  54. Sziasztok!
    Némi alkalmi kommentelés után (ahol feszt kívülállónak éreztem magam még úgy is) bemutatkozom.
    Engem is a fb megosztás hozott ide, beragadtam, sőt ismerős volt a stíl valahonnan,
    37 év, férj, két gyerek és jelenleg külföldi tartózkodás miatt fizetés nélküli htb. Ippeg megtaláltam a nekem való sportot, de a nekem való foglalkozást most éppen nem látom. Gyereke mellett már nem tudtam annyi energiát behordani tanárként az iskolába, hogy élvezzem is. Elszürkültem. Mondjuk gyerekek előtt, meg kevés volt nekem az iskola, így mentem másoddiplomára. Onnan volt ismerős a stíl. Egyébként én azóta sem fejeztem be.
    Ezúttal nyelvet tanulok, sportolok és támogatom a gyerekeimet a saját iskolai életükben, mivel nekik a nyelv még nincsen a birtokukban. Hajat vágtam magamnak is. Csak magamnak szoktam magam festeni. Nem hordok szoknyát, pedig van néhány szép harisnyám is hozzájuk.
    A gyerekkorom tanulságos volt, Nagycsaládban elsőnek lenni mindenben, az valami varázslat. Hamupipőkével jól tudtam azonosulni, kicsit irigyeltem, hogy őt legalább a mostohái piszkálják. Azokat nem olyan gáz utálni. A legkisebb királylányos meséket többnyire igazságtalannak találtam. Micsoda ad hoc ötlet! Bántalmaztak és adtam szépen tovább. Jó gimnázium, kapaszkodó nélküli kamaszkor (tautológia volna?), két féktelen év, amiknek az eredménye a jelenlegi barátaim zöme, a férjem és egy év csúszás az egyetemen.
    A férjem tejhabbal issza a kávéját, és meg is főzi, kivasalja az ingét, ha ing kell neki. És 13 év házasság alatt megtanulta, hogy a vacsoraötletelés alól nem menti fel, ha ő kérdez először. (ismeritek a trükköt, nem?) Mindketten szeretünk nagykorúak lenni, tépelődni a döntéseinken, egymással megbeszélni. Őt fokozatosan nevelték rá, nekem varázsütésre kellet volna szuverénné válnom. Botrányosan nem tudunk egymásnak alkalomra ajándékot venni, mert szerencsére ami kell, azt megveszük akkor amikor kell. Nem muszáj kategóriára meg nehéz vadászni, véletlenül szokott jönni..
    Gyakorlati dolgokban egyformán képzettek vagyunk: be tudjuk kapcsolni a mosógépet, tudunk főzni, teregetni, mosogatni, porszívózni, WC-t sikálni. A gyakorlatban nagyon kell koncentrálni, hogy ne csináljak meg mindent, csak mert ráérek.

    Szeretek itt olvasgatni, de nem mondanám magam rendszeres követőnek. Sokat tanultam, pontosabb lettem egy rakás dologban, ami a fejemben homály volt. Megdöbbent az itt kommentekben-posztokban lejövő valóságszelet. Nem vagyok a fogalmazás bajnoka, és a timing kifejezett gyengeségem, ezek eddig még minden közösségben meggátolták a törzskommentáló tagságomat. Itt sem pályázom az alkalminál többre.

    • Ó, szerintem a fogalmazási képességeddel nincs semmi baj, sőt! Legalábbis a bemutatkozásod alapján. Nagyon tetszett a stílusa! Szóval Üdv itt 🙂

      • Akkor nem kell kidobni a mandarinhéjat, maradhat még az asztalon? Még csak 3 hónapja vagyok az országban, nehéz itt egyből otthonérezni magam. Meg most amúgyis visszarázódás hete van.

        • Hagyd csak ott, vidám a színe, dobálj még mellé ezt-azt.
          Isten hozott, avagy repcsivel jöttél, lényegtelen, fő, hogy ideértél és érezd jól magad nagyon!

          Tekintsd meg esetleg a “csokimisszió” nevű topicot.

          • végigolvastam vala. Nem vagyok csokis az átlagizlésnek. Tudom, tudom, nem hihető, de evvan. A tanárcsokikat mindet a pasimnak adtam.

            • Sok tanárcsokit szoktál kapni? Mert akkor lennék a pasid. Csak annyi időre, míg átnyújtod az aktuális csokedlit.

            • Hajnalkám, a tanárság múló állapot, a pasit meg megtartottam, úgyhogy nincs maradék.

    • Nagyon tetszik a bemutatkozásod!

      ‘Nagycsaládban elsőnek lenni mindenben, az valami varázslat. Hamupipőkével jól tudtam azonosulni, kicsit irigyeltem, hogy őt legalább a mostohái piszkálják.’

      Sorstárs! 🙂

      Hány testvér előtt vagy az első?

      • f-l-f-l-f-f

        Egyszer egyik hugommal voltunk állomás és jött egy csapat a “nővérek által megnyomorítottak klubja”. Hát a hugom nem megkérdezte, hogy van-e tagfelvétel?!

        • f-f-f-f-f

          Nahát, én is örültem volna egy “öccsök által
          megnyomorítottak klubjának”, anno 😀
          Humor nálatok is volt, ezek szerint?
          Néha úgy hiszem, hogy a realista regényeket kivéve, a nagycsaládokban jó sok humorérzékre van szükség.

          • Nem volt elég humor, nem volt elég melegség és szinte semennyi személyes figyelem. Viszont tavaly valami történt és az elmúlt 20 év legjobb karácsonya volt otthon!

            • Melegség és személyes figyelem…. Hiánycikk volt.

              Mi történt?

              Nálunk lényegesen jobb a helyzet azóta, mióta a többség felnőtt. Mióta a legkisebb is nagykorú, szellemi értelemben, azóta sokkal jobb közösség vagyunk.

  55. Sziasztok! Én ugyan már kommenteltem, de csak bemutatkozom, mert hát kértétek is.
    Jelen helyzetemben, bezárva élek egy csepeli lakásban, a 7-8 hónapos fiammal. Na, nem szó szerint, de ki a francnak van kedve kimozdulni ilyen időben? Meg amúgy is. 27 éves vagyok.
    Van egy férjem, akivel 8 éve vagyunk együtt, ebből 6-ot együtt is élünk. 2012-ben házasodtunk össze, 3 év jegyesség után. Ő az első igazi pasim, bár nem ő vette el a szüzességem… Vannak sztorik nálam is. 😀
    Alkoholista családban nőttem fel, a felmenőim között mindenkinek van valami dilije. Két öcsém van, akik folyton megszivattak, mert én voltam a jókislány, és folyton nekik adtam a kinőtt, óvott holmijaimat, aztán ők meg jól tönkretették mindig, én meg sírtam. Most is ez megy, de már nem sírok, csak fáj.
    Apám az érettségi előtt egy héttel halt meg. Rákban. Előtte két évig volt tünetmentes, de nem váltott életmódot, és áttétes lett. Mostmár tudom, hogy ő bizony, úgy döntött, meg akar halni. Egyébként is folyton menekült otthonról. Olyan munkát választott, hogy alig volt ottthon velünk. Külföldre járt, kamionozott, sofőr volt. De igazából, amikor otthon volt, akkor sem anyámmal meg velünk, hanem a haverjaival a kocsmában, vagy nagyanyámnál, mert szegénynek, hát segíteni kellett mindig. A kert. Az apám dolga volt a “robikapálás”, kis páleszért cserébe, mert az nagyanyámnál mindig volt.
    Anyámat már amikor megismerte apámat, figyelmeztették, hogy az a fijú alkesz, ne kezdjen vele. De akkor még nem gondolta, hogy tényleg…
    2009 óta élek Budapesten, szocmunkát végeztem amúgy. Sosem gondoltam volna, hogy én szenvedélybetegekkel fogok foglalkozni, nem is akartam. De miután fél évig kerestem melót, és nem kellettem sehova, és felvettek egy Minnesota-modelles intézménybe, boldogan mentem oda dolgozni. A programba valósággal szerelmes lettem, és azóta is vagyok, az önsegítő csoportok nyíltsága lenyűgöz. Előtte nem is tudtam, mit jelent az, ha valaki alkoholista, illetve, tudogattam, de hogy mennyire nem ismertem magamat sem, azt csak ott tudtam meg. Két évig vltam ott, aztán a nyóckerben dolgoztam egy szenvedélybetegek nappali intézményében, alapítványon belül helyeztek át. Nem bántam, mert akkor már az intézmény kezdett szétesni, mert nem ment annyira, azóta teljesen átalakították… No, de mindegy is.
    Szóval én nagyon sokat köszönhetek az alkoholistáknak, és a szerencsejátékosoknak, meg a társfüggőknek ésatöbbi.
    Jómagam is megszenvedek a mindennapjaimmal, és figyelnem kell magamra, magamat.
    Azon túl, hogy önmagammal harcolok, a családom szarjait is cipelem, mert folyton megtalálnak a faszságaikkal. Anyám kontrollmániája, az öcséim erőszakossága, sovinizmusa, nagyanyám ivászata, nagynéném áldozatisága, a nagybátyám meg pszichopata, a gyerekeik meg drogoznak. Ez a én családom.
    Most itthon vagyok a fiammal, de ehhez az alapítványhoz nem szeretnék visszamenni, más terveim vannak. Kezdeni akarok valamit a tudásommal, az emberismeretemmel, fejlődni, tanulni. A pszichodráma szerelmese vagyok. 🙂 Pedig alig ismerem a módszert. 🙂
    A férjemről. Azért mentem hozzá, mert az ő szemén láttam először, hogy mosolyog. És tőle tanultam meg azt, hogy nem kell félnem attól, hogy szeressek valakit. Hogy ki lehet mondani, ha bánt valami, és nem kell játszmáznom, manipulálnom. Ez nála egyébként sose működött.
    Ő volt az első és egyetlen, akinek elhittem, hogy szerethető vagyok. Előtte nem ismertem ilyen embert. Csak olyat, aki el akarta velem hitetni, valamiért cserébe..aztán ment is, pá! 😀 Na jó, ez nem vicces. De mostmár csak röhögök rajta.
    Viszont nálunk is van néha sovinizmus, meg nem egyenlő munkamegosztás. És sokszor dühöngök, sárkánykodok. Viszont lehet vele beszélni. És ő amúgy elég szétszórt, neki nem olyan fontos a rend, mint nekem. Nem akarom felmenteni. De azért, ha szólok neki valamiért, rajta van, hogy változzon. Egyébként az anyja mindig kinyalta/ja a seggét, nem is csodálkozom, hogy pl. nem tudja, mi a menete a takarításnak…jaj, nagy felelősségem van nekem. 🙂 Megtanítani a fiamat egy csomó mindenre.
    Remélem, nem sok, amit írtam, egyelőre enniy jutott eszembe.
    Köszönöm, hogy itt lehetek. 🙂

    Ja, a blog. Október körül találtam ide, már nemtom, hogyan. De azt hiszem, az első dolog, amit olvastam, az a Ha igazi nő akarsz lenni.. volt. Annyira meglepődtem rajta, hogy utána kellett járnom, ezt a marhaságot meg ki írta… aztán, jéé! Dehát ez nem is az! 🙂 És köszönöm, hogy írod, Éva. 🙂

  56. Sziasztok!

    Nemigen kommentelek, bár régóta olvasok itt – a csokimisszió okán viszont most már „muszáj” bemutatkoznom, hogy ne legyek teljesen ismeretlen. 🙂

    Egy ismerősöm facebookos postja nyomán találtam a blogra vagy másfél éve. Az a bejegyzés, ami idehozott, azóta már jelszavas lett (nem is csodálom) – a Nő vagyok, vagy mi volt az. Mélyen megdöbbentett Éva őszintesége, éleslátása, azonnal éreztem, hogy ez a blog más, mint a többi. Vissza is járok azóta, ha tehetem, minden nap.

    36 éves vagyok, pályázatíróként dolgozom, 6 éve viselem választott nevemet (nem, nem házasság miatt változtattam), szabadidőmben pedig mindenféle hágókat szeretek megmászni biciklivel. De a kerékpár amúgy is meghatározó az életemben, mindig és mindenhova, akár színházba is azzal. Amúgy Szerafinnak hívják – igen, kék és tényleg csodaparipa. 🙂

    Párkapcsolatban élek, leginkább kommunikációs problémáink vannak, gyerek nincs (nem tartom elképzelhetetlennek, hogy nem is lesz, túl önzőnek érzem magam hozzá, és ez nem bír megváltozni 20 éves korom óta, amikor először piszkált a család a „mikor lesz már unokám?” kérdéssel).
    A párkapcsolatról bővebben nem írnék, mert olvasnak itt olyan ismerősök, akik nem barátok, viszont a páromat is ismerik – így meg árulásszerűnek, illetve a másik háta mögötti kibeszélésnek érezném a problémáink boncolgatását. Leginkább ez (meg az időhiány) az oka, hogy rengetegszer hozzászólás nélkül bólogatok/sírok/nevetek a bejegyzéseket és a kommenteket olvasva.

    A családtagjaimmal (két egész fő: anyám, nagyanyám) kicsi… á, valójában nagyon nagy érzelmi blokk van, egy bazi mély, fagyott szakadék. Nagyival mintha puhulna a talaj, de azért nem az a nyári áradás a dolog (mi lehet ebből, nem tudom, már 87 éves és beteg).
    Évek óta a kényelmesebb utat választom: ahelyett, hogy megpróbálnám valamilyen irányban elrendezni a dolgokat, kibeszélni és kibeszéltetni a sérelmeket, inkább becsukom a szemem, játszom tovább a minden-rendben-van szerepet.

    Köszönöm Évának és a törzskommentelőknek, hogy vagytok! Szeretem a blogon jelen lévő sokszínűséget, érzékenységet, intelligenciát, nagyon jó rajtatok keresztül felfedezni, hogy mennyi szempont létezhet. Ennek köszönhetően érezhetően tágult a látóköröm, szeretném remélni, hogy egyszer én is bátor leszek, és fejlődöm majd szépen önérdekérvényesítésben is.

    „Röviden” ennyi, most pedig húzok intézkedni Hajnalkánál csoki-ügyben. 🙂

  57. Sziasztok! Sokat olvastam mostanában a blogot, múltkor egy 3 órás vonatúton megállás nélkül… Aztán rájöttem, hogy így csak olvasva, kívülálló vagyok, szeretnék “belülálló” lenni. Kérem én már minden voltam, minden voltam, minden voltam…:-) boldogtalan házasságban feleség egy nárcisztikus karakterzavaros férj mellett, elvált anya 8 hónapos gyerekkel, szerető egy hatalmas szerelemben, amelynek igazából soha nem lesz vége, és most feleség egy boldog házasságban. Van kamaszgyerekem és kicsi gyerekem. A gyereknevelésben következetlen vagyok és impulzív, de az általam legfontosabbnak tartott értékeim visszaköszönnek a gyerekeimben, és ennek örülök. Vezetőkkel dolgozom, egy nagyon maszkulin világban, amely tele van játszmákkal, politikai játszadozásokkal, félelemmel, és pozíció-féltéssel. Mégis respektálnak, bár ízig-vérig nő maradtam köztük…Család-és párterápiákat is tartok. Más világ, és tudom, hogy ez lesz az én igazi utam.

    • De szerintem tudsz olyat beállítani, hgoy más név jelenjen meg. legalábbis nekem se volt szabad a nevem (vagy rövid volt?, valami hiba volt a mátrixban,) de vésővel kalapácsal visszaszereztem az identitásomat)

  58. Sziasztok!

    Másfél éve akadtam a blogra, nem emlékszem pontosan, hogyan, mindenesetre az egyik legjobb hely, ahol kiköthettem. Nagyon üdítő volt egy olyan blogra bukkannom, ami ténylegesen látókörszélesítő, nem maszatol, nem burkolózik mindenféle mainstream ideológiába akarva-akaratlanul, hanem őszinte, pontos, és nem tartja magát tévedhetetlennek.

    Magamról: húszas éveim felénél járok, utolsó évemet töltöm az egyetemen, ami egyedül engem szomorít el, a környezetem képtelen felfogni, hogy tanulni nem csak jó és érdemes, de még szeretem is csinálni – leszámítva a páromat, aki buzdít a továbbképzésre, hogy fedezzem fel a világot, ő büszke rám.

    A gyerekkorom traumatikus, az általános iskolában kiközösítettek (mai napig nem értem pontosan, miért, bár sejtéseim vannak), a tanárok nem törődtek ezzel, a szüleim reakciója a “ne is törődj vele”. A mai napig nehezen illeszkedem be emiatt, magamra veszek mindent, félek barátkozni.

    Szerencsés módon találtam a páromra, a gondolkodásmódunk szinte egy az egyben ugyanaz, épp csak ő műszaki ember, én meg bölcsésztípus vagyok inkább. De sosem volt kérdés, hogy minden feladatot és felelősséget megosztunk – ő azt szokta mondani, hogy a több évnyi kollégiumi élet után van annyi gyakorlata az önellátásban, hogy ne tőlem várja el a kiszolgálást. Az első nagy családi ebédnél horribile dictum volt, hogy szedett magának levest, ez valahogy mindig a család nőtagjaira hárult, hogy a férfiaknak már csak az evőkanalat kelljen a szájukhoz emelni. Azt a mai napig nem értik és rosszallják, hogy egyikünknek sem igénye a vasalás (kivétel az alkalmi ing, ami évente kétszer ha előkerül). A dolgok úgy alakultak, hogy még a szüleimmel élünk, ami nem súrlódásmentes.
    A tágabb család rákfenéje, hogy a problémákat lehetetlen megbeszélni és együtt megoldani, első körben hárítás, másodikban bűnbakkeresés, majd alapos összeveszés és sértődés – a probléma meg köszöni szépen, jól érzi magát, esetleg tovább dagad.
    Egy ideje megy már a “mikor házasodtok már össze” (majdnem nyolc éve vagyunk együtt) és a “mikor lesz végre gyereketek”. A mi érzéseink és vágyaink finoman szólva sem érdekelnek senkit kettőnkön kívül.

    Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy mi ketten megértjük és támogatjuk egymást, a világ meg kezdjen magával, amit akar (habár nagyon biztató az itteni közösség, lám, nem vagyunk egyedül mégse). A közös otthon képe még távol van ugyan, de legalább megjelent a horizonton.

    Mióta a blogot olvasom, sok mintát felfedeztem a családban, kicsit könnyebben kezelem a konfliktusokat, néha meg sokkal jobban fájnak, mert tudom, honnan erednek – edződnöm kell még.

    Köszönöm, hogy itt lehetek.

  59. Sziasztok!
    Hónapok óta olvasgatok itt – időközben megszületett az első babám is -, és most már úgy érzem, itt az ideje, hogy bemutatkozzam és kommenteljek, ha úgy adódik. Már nem emlékszem, hogy találtam ide (talán éppen valami felkapott, menő kismamafórumról), mindenesetre itt ragadtam rendesen. 🙂 Nagyon szeretem a blogban a szövegek magas színvonalát és a rengeteg tanulságot, tapasztalatot, amit a kommentek olvasása során szerzek. Korábban nem gondoltam volna, hogy az internetes fórumok alkalmasak arra, hogy valódi emberi sorsokat és értékes tapasztalatokat szerezzünk – erre cáfolt rá az itteni törzsgárda példátlan őszintesége és nyíltsága, köszönet érte!

      • Szia, elfelejtettem köszönni a nagy izgalomban, pedig úgy illik belépni. Be fogok mutatkozni, mert még Hajnalka rámiprít 😀 és tényleg úgy illik. Csak mikor belefogok, annyira felkavarodik bennem a múlt, hogy fáj. Szeretem élvezni ezt az új életet, amit magamnak, saját erőből teremtettem.

        • Itt hajnalka, a blog mumusa és házitrollja. Nem pirítok rád, nahát, ilyet feltételezni!
          Megvárjuk, míg majd magadtól. Én csak a férfiakat üldözöm. Hivatalból.

  60. Sziasztok!

    Miután kértem jelszót, úgy gondolom, hogy illő lenne bemutatkoznom, bár néhányszor már kommenteltem. Egyrészről nem vagyok egy szájbermenyecske, sokat olvastam, gondolkodtam, kérdeztem magamban, mire először írtam. Másrészről mindig kívülálló voltam, általános- és középiskolában jobbára kiközösített voltam, valakik mindig utáltak, jobb esetben megtűrtek a partvonalon (vö. mobbingolás, miket nem tanulok? 🙂 ). Ezért az egyetem nekem nagyon felszabadító volt, hogy nem kellett mesterséges “közösséghez” tartoznom, csak azokkal foglalkoztam, akik érdekeltek. Ebből az attitűdből is táplálkozik, hogy elég bizalmatlan vagyok az internetes közösségek, fórumok irányában. Konkrétan egyszer beleolvastam egy babás-mamás fórumba és behánytam. Ó, te jó ég, hogy mindenki riogatott, kioktatott, fikázott másokat! Szóval, már jó ideje olvastam,mire úgy éreztem, hogy ez egy olyan hely, ami nem a magamutogatásról, erőfitogtatásról szól. Végigolvastam a röhögcsélős-kérdésre adott válaszokat és megerősített, köszönöm az értelmes gondolkodást és toleranciát!
    38 éves vagyok, 3 gyerek, 4 kerék. Mondhatni idill! A férjem is, és én is, külön-külön is furák vagyunk a tágabb környezetünk szemében, együtt meg aztán pláne! De élvezzük – egymás társaságát is, meg az általunk keltett megrökönyödést is. Ez abból is adódik, hogy egy a mindkettőnk városától különböző helyen lakunk, és csak az utóbbi néhány évben próbálunk beilleszkedni a helyi közösségbe a gyerekek miatt. Jól jellemzi a kapcsolatunkat, hogy miért pont itt lakunk. Nem sikerült mindkettőnknek ugyanazon városban normális állást találni – túl sok vagyunk ketten együtt. Így készült egy preferencia lista, hogy mit várunk el a lakhelyünktől és így kötöttünk ki itt. Az első pont az volt, hogy az aktuális munkahelyeink közötti távolságot megfeleztük, mindenki demokratikusan szop. És sokat dolgozunk a kettőnk kapcsolatán.
    Hosszú évtizedekig éltem bántalmazó kapcsolatban önmagammal. Ha kritikus vagyok másokkal szemben, akkor magammal szemben hiperkritikus. Más szemében a gerendát, a magaméban a szálkát. Az utóbbi néhány évben kezdtem máshogy tekinteni magamra, elfogadni magamat, megengedni magamnak dolgokat és a megkezdett út vége messze még. Közel 40 évesen egy nagy horderejű pályamódosításon agyalok, próbálom feldolgozni a kudarcaimat, szégyeneimet. Mert néha úgy érzem, hogy elemésztem magam. A környezetem jobbára csak legyint, ugyan már 3 gyerek mellől, ennyi idősen, egy tök használhatatlan diplomával, minek ugrálni? (A férjem az egyetlen, aki komolyan támogat, ezért is próbálkozom, de még nem sikerült elrugaszkodni.) Sokat köszönhetek a blognak, az utóbbi hónapokban megerősödtem, hogy jó úton járok, sokkal tudatosabb lettem. Köszönöm! És most takarodok vissza melózni, mert engem sem szabadít föl, de a határidő megfojt!

  61. Még nem mutatkoztam be, mert nem vagyok egy hozzászóló típus. Olvasok, majd minden nap. Egy gyermekem van, már ovis, én pedig kezdek visszatérni a munkába. Szerencsére magamnak dolgozhatok és saját időbeosztással. ez nagy könnyebbség a család, a férjem számára és nekem is persze.
    Szeretem a természetet, a hegyeket, a vizeket, erdőt járni.
    Szeretem magamat, ez évek munkája volt, mert kisiskolás koromban elég szorongós és lehajtott fejű voltam…ma már tudok nevetni és bátran az emberek szemébe nézni.
    No, én most többet nem írok, mert még kifogy a billentyűzetemből a betű.

  62. Kedves Éva,

    megengeded, hogy a következő két szakaszt (forrásmegjelöléssel persze) felhasználjam a saját blogom kommentelésről szóló részében? (kutyás blog, tud néha szarvihart kavarni egy-egy bejegyzés, bár messze nem olyan mértékben mint nálad, és főleg csak a fészen)

    “olvasd végig a bejegyzést, ne ítélj öt sor után — amikor írok, értelmes, kíváncsi, figyelmes, poént, utalást is értő olvasót feltételezek”

    “nézz szét a (…) címkék között, a kapcsolódó és a korábbi bejegyzésekben, ne egyetlen írásból alkoss véleményt, próbáld megérteni az előzményeket és a kontextust.”

    (egyszer hergelődtem annyira fel itt valamin, hogy kommenteltem is, de inkább csak olvasok és magamban-magamra puffogok. Na meg a pasimra persze. 🙂 )

  63. Visszajelzés: normálisék | csak az olvassa — én szóltam

  64. Sziasztok, ezer éve olvasom a blogot, bejegyzéseket-kommenteket szőröstül-bőröstül, fejben rendszeresen hozzászólok, hosszan vitatkozom vagy helyeslek gondolatban, jó itt, inspiráltok. Most végre nem vagyok lusta írni is 🙂
    28 leszek, külföldön élek évek óta. Még mindig imádom Budapestet, de egyre ritkábban van honvágyam. Szeretem a munkám, fontos része az identitásomnak. Van ritka jó fej, emancipált pasim, bérelt otthonunk, gyengélkedő szobanövényeink és közösen nevelt macskánk. (Amikor a disztingválni képtelen, rajongó szülőkről írt Éva, érintve éreztem magam, meggyőződésem, hogy a miénk a világ legmenőbb macskája, és tuti mindenkit érdekel, hogy micsoda cukiságot csinált már megint…) Van ezen kívül még durva megfelelési kényszerem, “jutalomfalatka”-függésem, vannak indokolatlan szorongásaim – és sziklaszilárd elhatározás is van, hogy igyekszem ezektől megszabadulni. Sokat segítetek, köszönöm.

  65. Sziasztok!
    Regota olvasom a blogot, de meg sohasem kommenteltem. Valoszinuleg nem is nagyon fogok, szemlelodo tipus vagyok, persze velemenyem mindig van 🙂
    Gondolatebresztonek talalom az irasokat, valamint tavaly nagy erzelmi tamogatast kaptam toluk egy nagy maganeleti krizis soran.
    Magamrol roviden: 27 eves vagyok, kulfoldon elek. Kicsit tartozkodo, szorongo no vagyok, keves (de igazi) barattal. Sokat dolgozom es mellette nagyon fontosnak tartom a tanulast. Sokszor tulvallalom magam de (mar csak) a sajat erdekemben teszem es meg buszke is vagyok ra.
    Nem sokat ertem el eddig az eletben “hagyomanyos” ertekek szerint (iskolazottsag, karrier, gyerek, stb.) viszont szamomra ez nem fontos, igyekszem minden hetkoznapi dologban is meglatni a fejlodesi lehetoseget.
    Fura gyermekkorom volt, bantalmazott anyaval majd allando koltozesekkel tarkitva. Sosem volt penz semmire, a tanittatasomra sem, nem mehettem abba a kozepiskolaba, ahova szerettem volna ezert utana en lettem az oktatas csodje. Erettsegim sincs. Felnott fejjel, jobb anyagi kerettel most probalom behozni magam.
    A ferfiakkal sajnos nincs szerencsem, amint kiderul, hogy a pasi nem felel meg az en rettenetesen magas elvarasaimnak, valahol mar le is mondok rola, mert tapasztalatbol tudom, hogy nem en leszek az, aki valtoztatni tud rajta. Ugy gondolom, hogy nagyon sok 30 feletti ferfinak is inkabb meg anyuka (vagy titkarno) kene, nem baratno. Eszmeletlen, hogy mennyire nem tudnak felelosseget vallalni es mennyire nem lehet szamitani rajuk. De lehet, hogy csak en vagyok karot nyelt. 🙂
    Udvozlok mindenkit.

  66. Sziasztok!
    Pár hónapja olvasok itt. A hozzászólásokat is. Ez a harmadik próbálkozásom, hogy bemutatkozzam. Elsőre elszállt, amiket nagy erőkkel, szép kerek mondatokban megfogalmaztam. Másodjára akkor duráltam neki magam, amikor a Szily-féle letiltás volt. Akkor nagyon megrémültem, hogy többé nem olvashatlak, elvonási tüneteim voltak 🙂
    Nem vagyok gyakran kommentelő típus, de nem akarok teljesen kívülálló sem lenni. Csodállak, hogy ennyit tudsz/tudtok írni-olvasni naponta! Olvasni nagyon kevés időm van két gyerek mellett (7 és fél, 3 és fél). Nekem nehezen megy az írás, pedig mostanában nagyon össze kell majd kapnom magam. Ugyanis: angol – magyar szakot végeztem, középiskolában tanítok angolt, és most készülök egy nagyobb lélegzetüü (nem találom a hosszú ü-t…) dolgozat megírására. (Erdélyben élek, itt a tanároknak fokozati vizsgákon kell teljesíteni az “előmenetelhez”, ez lesz az egyes fokozati dolgozatom.) József Attila Istenes verseiből írtam a szakdolgozatomat, majd egy kicsit kutakodtam az Ír zene világában… (De régen is volt!) Ezekért is szeretem ezt a blogot olvasni.
    Kedves Éva! Nagyon jó volt ma hallani a hangodat. Hogy milyen gyönyörüüen fogalmazol élő szóban is. Milyen merészen használsz szép hasonlatokat, metaforákat. Az igényességed lenyüügöz.
    Most majdnem megint elszállt az irományom. Sikerült visszakaparni. Jobb, ha elküldöm, mielőtt negyedszerre is neki kell futnom 🙂

    • Szia! Üdv a blogon.

      A kommenteléshez: Én is jártam már pórul, ezért úgy szoktam, hogy mielőtt elküldöm a szöveget, nyomok egy Ctrl + C-t vagy jobb gomb- másolást. Így ha elszáll, csak be kell illeszteni megint.

  67. Ígértem, nem tettem meg, ezért most nekifutok, hogy ne tűnjek rejtőzködő trollnak. Fehér, keleteurópai 40 éves nő, korrekt, egyenrangú férjjel 3 közös gyerekkel, magyar-angol szak és szakfordítói képesítés. 20 év Románia, 20 év Magyarország, talán odébb is költözhetnék egy országgal az elkövetkező 20 évre.
    Szeretem a korrekt, egyenes embereket (hú, de kevés van belőlük), a könyveket, a mozit, a jó színházat, a hegyeket nagyon (a Varázshegyet is,naná), a tengert, az utazást és az úton levést, az Alpokat és az olasz városokat, a túrázást és a sízést, mert közben hegyek között vagyok. Szeretem a kulturális nyitottságot, az európaiságot, az építő kritikát, szeretek dönteni, mérlegelni, véleményt nyilvánítani, kimondani és nem elhallgatni, választani, alakítani az életemet, megmutatni a gyerekeimnek a világ dolgait.
    Nem szeretem, az irigységet, a rosszindulatot, a sumákolást, a szarkavarást, a begyepesedett, primitív gondolkodást, az erőfitogtatást. Az igazságtalanság minden formája bánt, zavar a múltba révedés, a nacionalizmus, a mellveregető magyarkodás.
    Kávé, étcsokoládé, Thomas Mann, Günter Grass, József Attila, Szilágyi Domokos, Dsida Jenő és újabban David Grossman mindig jöhet, ha olyan kedvem van, megnézem újra a Cinema Paradisót.
    Hát így valahogy. És jó, hogy olvashatom a blogot. Ciao a tutti!

  68. Szia, sziasztok!
    Jó ideje már, hogy idetaláltam (már nem is emlékszem, hogy honnan…), csendben olvasgatok, tegnap egyet jól hozzá is szóltam – a bemutatkozás elmaradt, most pótolnám.
    26 éves lány vagyok, stabil, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek a velem egyidős barátommal egy másfél szobás pesti panelben (gyengélkedő szobanövények detto 🙂 ).

    Az apám elhagyta anyámat 7 éve egy másik nőért – majd a szüleim újra összejöttek 3 éve 🙂
    4 éve pedig én voltam “a másik” egy nálam 13 évvel idősebb férfi (férj és apa) életében, bő két évig. Egyik is, másik is megviselt, máshogyan, de végül kikerekedett, és megértettem apámat, megértettem anyámat, megértettem magamat, és sokat tanultam.

    Az itteni írások és a vezérfonalak mentén létrejövő beszélgetések kis trüffelek a lelkemnek: a stílus, a tartalom, a minőség, az üzenet, a hitvallás mind mind fontosak és kedvesek nekem. Nem ígérek sok hozzászólást, de néha beköszönök majd.

    Minden nap benézek.
    Jó itt.

    (Hoznék kávét. Lehet?)
    d.

  69. Hajnalka mumus elkapott, es kénytelen vagyok én is bemutatkozni. Nonkomformista vagyok és tul nehéz lett volna a házi rendet először módszeresen tanulmányozni majd csak azután nyilatkozni. A környezetem nyugodtnak tart pedig ez álarc, azért vagyok annyira nyugodt mert halálosan unom a mindennapi dolgokat. Itt a blogon hamarosan meghazudtoltam magam még én is meglepődtem azon, hogy nem tudom megállni hozzaszolas nelkul.Valahogy vonzz a hangulat.Én is szeretnék szolni pedig nem is tudok fogalmazni…sőt az sincs sokszor amit…Ezért az elhamarkodott fecsegéseimért amugy meg is kaptam a dorgálást egyesektől. Értettem is a kritiktát .Moderálom magam ezután. Korom szerint tökéletesen érett kellene legyek hiszen három hét mulva ötven leszek.
    De én ide tanulni jöttem mert tizenöt eve megálltam a fejlődésben amióta családom van (egy gyerek sikerült csupán) plusz egy-napi 12 órás munkahely –utazással együtt. Itt a blogon tetszenek a bejegyzések, es hozzászolások,sokat tanulok tőletek és a világgal is tartom a kapcsolatot rajtatok keresztül,olvasnivalokat fedezek fel…Nagyon elszigetelt vagyok, magyar egy roman nagyvarosban ahol csak 500 gyerek tanul magyarul habar sokkal többen vannak. Plusz a csaladomtol is 400 km-re kerültem.Szerencsere belul sosem unatkozom..Műszaki egyetemet végeztem, az irodalmat,filozofiat,pszihologiat szerettem de nem kepeztem magam tovabb bennuk. A nyelvtanulás sem az erősségem. Matekezünk a fiammal az megy neki is jol, de a human targyakat is szereti.
    Szeretem Bogumil Hrabal,Joseph Heller,Guntner Grass,Dostojevskij,Lev Tolstoj,Isac Asimov ;egyes verseket is szeretek habar nem olvastam mostanaban.
    Utoljara David Herbert Lawrence:Szivarvany, meg Heinrich Böll: Billiard fel tizkor.Ezek kerultek a
    szemem ele.A blog utan felfedeztem Faludyt, most őt olvasom.
    Örülök Éva ,hogy itt lehetek. Minden nap olvaslak, es még tisztazom azt ami felmerül az ismeretlen részek kapcsán. Köszönöm.

  70. Sziasztok!

    Bemutatkoznék. 34 éves, férjezett, első gyerekével várandós/terhes. Férfias jelleműnek mondott nő, nőies jelleműnek mondott férjjel. Önállóságra neveltek, nagy hangosan. Fiatalabb koromban arra vágytam, hogy az apám büszke legyen rám. Menő műszaki diploma, pipa. A doktorit már csak úri mismásolásnak tartotta, szülnék inkább gyereket. Már rég feladtam, hogy megfeleljek. Most büszke rám, hogy terhes vagyok. Nem értem.

    Keresem a helyem, figyelek, kérdezek, hallgatok és olvasok. Tudom, hogy nem szabad más nőket bírálnom. De nem tudom, mit gondoljak a nőről, aki öt perce anyuka, és már most tudja az üdvözítő utat, ahogy azt is, hogy én rossz anya leszek. A nőről, aki a támogatások miatt szül még egy gyereket egy megkérdőjelezhető minőségű házasságba. A másikról, aki panaszkodik, hogy elnyomó házasságban él, de nem akarja felrúgni a kényelmes életét. Arról, aki praxisában erőszakosan hirdeti a szoptatást, mint egyetlen megoldást minden egyes nyekkenésre, akár kétpercenként, miközben neki bevallottan másfél éve nem működik. Akinek egyetlen elfoglaltsága a külseje, és életcélja a férfiak manipulálása. És főleg, hogy én ezek között hol helyezzem el magam.

    Elméletben hiszek a hagyományos családmodellben, csak azt látom, hogy a gyakorlatban nem működik.

    Imádom a kávét. Pici cukor, pici tej. Elidőznék itt egy kicsit, ha lehet.

    • Szia, jó, hogy jöttél. Maradj, nagyon befogadó a közösség.
      Kíváncsivá tett az önmeghatározásod.
      Szabad más nőket vagy gömbhalakat vagy akárkit bírálni, de érett embert szenvedélyesen a maga dolgai érdeklik, és nem viszonyít minden áron. Ez pont a minősítőknek válasz, nem neked. Akármit érzel, amikor beléd szólnak, igazad van. És röhögni is lehet.

  71. Sziasztok, üdv mindenkinek!
    Hosszú hetek, hónapok óta olvasgatok itt, nem csak Évát, hanem titeket is.

    Nagyon hamar inkább valamiféle “rituális merítkezés” színhelyévé (vagy helyszínévé? – szakértsétek meg,kérlek.:) ) vált számomra ez a blog. Annyi de annyi ponton megtorpantam, amikor olvasás közben a saját múltam egy-egy epizódja bevillant, és jött a homlokra csapás, a megnyugvás vagy a bosszankodás – mikor melyik, vagy ezek kombinációja. Mint egy pszicho-szonda:feltár, megmutat, láthatóvá és érthetővé tesz annyi rejtett, öntudatlanul működő folyamatot. Unikum, elixír, nagyon kell!

    Mostanra vérszemet kaptam, még többet akarok tudni, látni nem csupán magamból, hanem a környezetemből is. Máshogyan is szeretném ismerni, érteni a sorsunkat, a motivációinkat és lehetőségeinket, mert ez jó, és kell, és nagyon sokat segíthet.

    Közvetett blog-élményem is van már. Nemrég beszélgettem egy generációval idősebb hölgy rokonommal a gyermekvállalásról, már itteni olvasgatások hozadékaival felvértezve. Kérdésére válaszolva (tervezünk-e kistestvért az egyéves mellé), amikor azt látta, hogy higgadtan, őszintén vállalom a tabunak számító, vad nézeteimet (egyáltalán nem biztos, hogy lesz kistesó, hisz:
    1. így most pont jó, vagy tán még kicsit sok is,
    2, ismerve saját mentális, fizikai és anyagi kapacitásunkat, nem akarunk átgondolatlan döntést hozni, csak hogy az elvárásoknak eleget tegyünk
    3, plusz a családunkban a testvérkapcsolatok finoman szólva nem sok hozzáadott értékkel bírnak, és nem feltétlenül azért, mert a szülők rosszul csinálták anno a dolgokat, ilyenformán ez bennünk momentán még csak szorongást kelt) – megkönnyebbülten mesélni kezdett. Arról, hogy bizony ő sem gondolta volna, hogy ez ilyen nehéz. És rengeteg volt rajta, még a szülői segítséggel együtt is. És istentelenül megszenvedte azt az 5,5 évet otthon, és nem akarná megint így. Illetve fogalma sincs, mikor akarta volna magától a második gyerekat, ha az nem csúszik be… Most már felnőttek, és imádja a családját így, ahogy van, de azért nem kezdené el újra ugyanígy, és milyen jól teszem, hogy én ezt látom, és bele merek gondolni, és hogy van merszem kiállni a véleményem mellett, meg ilyenek. Csak tudjatok róla, hogy jelentős szerepetek van, volt a saját véleményem megfogalmazásában, átgondolásában, és ez hatalmas érték számomra.
    Jó itt lenni veletek, sziasztok.:)

  72. Sziasztok!

    Már egy ideje olvasgatom a blogot, valószínűleg túl aktív hozzászóló nem leszek:)
    44 éves vagyok, férjjel, nevelt lánnyal, kutyával, macskával. Szeretem az életem, ami 30 felett lett kerek, most már gurul is:)
    Szeretem a szépet, azt, ami nekem szép, a finom ételeket, az utazást, zenét, játékot a barátokkal. Ágyban maradni ha esik az eső, és a védett puhaságban egy jó könyvet olvasni. Szeretem az állatokat, mindenfélét, a könyveket szinte válogatás nélkül. Nekem mindegy, hogy Szabó Lőrinc vagy Rejtő Jenő esetleg Kodolányi, az jön, amihez kedvem van.
    Sokat nevetek, kicsit ironikus vagyok, persze magammal is.
    A férjem Férj és Társ, vele kerekebb minden.
    Soha nem voltam terrorizálva, talán mert elég hirtelen vagyok, és egészségesen önző. (meg a sportoló múltam…)
    Egy kicsit vicces, ahogy én idekerültem 🙂 Sok-sok évvel ezelőtt egy asztrológiai fórumon jó kis csapat verődött össze, hajnalokig filozofáltunk. (Igen, van asztrológusom, és személyre szabott horoszkópom is 🙂 ) Asztromókus, ma is megvan az oldal. Hívtak meg asztrológusokat, akik válaszoltak a feltett kérdésekre. Ott találkoztam Kozma Szilárd írásaival. Nagy karriert nem futott be, néhány tucat válasza után kiderült, hogy rajta kívül mindenki nyomorodott lelki roncs, csökevény, és elkárhozik, ha nem rendel tőle személyre szabott horoszkópot… Hamar repült az oldalról, elég nagy felháborodás volt a tagok részéről. Elkészítette a saját weboldalát, ami azóta is dübörög 🙂 Néhány havonta felmegyünk rá, simán csak kíváncsiságból, hogy ki van éppen porondon… Na, ott találtam erre a blogra :)))
    Ebből látszik, hogy mindenből sülhet ki jó, még a gonoszkodó kíváncsiságból is….
    Örülök, hogy van hely, ahol nincsenek tabuk! Ahol teljesen elfogadják, hogy nincs saját gyermekem (önálló döntés), és attól, hogy a véleményünk nem egyforma, elfér egymás mellett, sőt, a rendes párhuzamosokhoz illően a végtelenben találkozhatnak. 🙂
    Figyelek, olvasok egyenlőre, szeretem a színes egyéniségeket, itt van bőven!
    Elgondolkodtat, megmosolyogtat, ötletet ad…. köszönöm a helyet!

    Cappuccinót iszok, az olaszok őszinte döbbenetére délután és este is:) Imádom a tejhabot!!! És a kávé keserűjét…

    Éva, sok sikert a blogodhoz, bár inkább azt kellene írnom, hogy további ugyanilyen sikereket!
    Bízom benne, hogy a zaklatásaid hamarosan befejeződnek 🙂

    Köszönöm, hogy itt lehetek!

      • Szia semese, Budapest mellett élek. Az asztromokuson találkoztunk?
        Köszönöm Éva, sajnos nem élek Olaszországban (még! nem:), de sokat megyünk, elvarázsol a városaival, illataival. Éltes korom majd Sorrentóban töltöm, limonádéval, kávéval, friss gyümölcsökkel, színes összevisszaságban. Vagy Szicíliában, ahol szintén kézzel fogható a történelem, az emberek esténként kiülnek a házuk elé, gyümölcsöt esznek, marcipános sütit és bort kortyolnak. Ahol reggelente a kávézókban nyugodtan beszélgetnek és nem idegbeteg módjára rohangálnak…..
        Addig még egy kicsit dolgoznom kell 🙂

    • Szia Enna!
      Orulok hogy te is idetalaltal!
      En is hasonloan jartam Kozma Szilarddal. Ugy 20evvel ezelott jartam bizonyos metafizika korre ahol o eloado volt .Most hogy olvastam rola jottem ra, hogy en is ismertem annak idejen . Nem egyeztem ezzel a ráderőszakolós módszerrel es hamarosan visszavonultam. Nem lehetett kerdezni csak elfogadni a mester tanitasat, ez nekem nem jott be. Jobban szeretem az ésszerü dolgokat.

      • Szia,

        örülök, hogy idetaláltam, idetaláltunk:)
        A tank módszer az emberek zöménél nem jön be….
        Sajnálom őket, az erőltetett boldogságukat, és hogy nem értik meg: a boldogsághoz mindenkinek más út vezet, és hogy ezt illik tiszteletben tartani.
        Nem szeretem a halászlevet (halleves brrrr..), akkor sem ha egészséges, és nem fogom enni. De nem zavar, ha más telemeri a tányérját.
        Élni és élni hagyni, azt hiszem ezt soha nem tanulják meg…
        De bízom benne, hogy annyi megmarad a fejükben, hogy nem lehet másokat büntetlenül bántani!!!!!!
        Itt jó lenni, még ha nem is kommentelek, jó tudni, hogy van egy hely, ahol megpihenek kávézás közben, és olyan dolgokat olvasok, ami nekem tetszik.

  73. sziasztok,

    jópár napja órákat olvasgatok és szeretnék egy kiscit csatlakozni 🙂

    gyorsan a legnehezebbel kezdem: nincs gyerekem, soha nem is próbálkoztam és így 40hez közel már valószínű nem is lesz. lenne kivel, lenne miből (jó, mondjuk) de nem.
    nincs helyette szuper karrier-em, nem dolgozom segítő szakmában és nem állok az átlagnál jobban anyagilag.

    egyszer volt egy (túl)sokéves kapcsolatom, nem volt jó, kiléptem, hetekig éreztem magam szarul, de aztán ez elmúlt és azóta csak hálás vagyok magamnak hogy meg mertem tenni és a sorsnak, hogy volt olyan állásom (olyan szakmám) amivel kerestem annyit hogy megtehettem. (jutott albira, kajára, fűtésre és szerdánként még mozira is).

    pár év jött egyedül – életemben először – nagy tanulás volt, de remek volt. aztán találkoztam a mostani társammal, vele jó és én ennek örülök. azóta is – évek óta – együtt élünk.

    terveim vannak, most éppen egy szakmai váltás, teljesen más típusú meló, vállalkozóként, semmi havi fix, órában fizetnek majd – ha szerzek magamnak órát 🙂 remek (lesz), alig várom, ezt komolyan mondom. 😀

    mit mondjak még, általában mindenkinek minden jót kívánok, nálam ez (belátom kissé naív) alapértelmezett hozzáállás.

  74. koszi nektek, en is orulok 🙂 jo helynek tunik itt.
    amugy a kapuccsinot szeretem meleg tejjel, tejhabbal es fahejjal, cukor nelkul. a tej lehet akar 3-4 deci is, es akkor ez a reggelim 🙂

  75. Sziasztok!

    Két-három hete véletlenül jutottam ide, aztán jól itt ragadtam.
    Kikapcsol és serkent az itt töltött idő, az olvasmányok, a szépséges szófordulatok,
    a pozitív légkörben zajló beszélgetések. Köszönöm, hogy itt lehetek:)

    35 éves vagyok, Budapesten élek.
    Reggel futok a patak mellett, este ékszert készítek vagy táncolok vagy olvasok,
    a kettő között egy napsütötte irodában húzom az igát.
    A társammal 5 éve találtunk egymásra, nagyon szeretem a közös életünket.
    Ketten vagyunk, meg a kisállataink, nekünk így teljes a család:)

    Nem ígérek sok hozzászólást, jobban szeretek csendben figyelni.
    A kávét rengeteg tejjel szeretem, cukor nélkül.

  76. Szisztok!
    Régóta itt vagyok, figyelek, töltődöm, erősödöm, tovább gondolom, formálom magamban.
    41 évesen mi más lehetne, mint midlife crisis, nem? Svédország, a férj munkája okán. Keresem magam, az új helyemet és közben minden porcikám haza vágyik. Két kis fióka is itt van velem.
    A jó kávét szeretem, kicsi tej vagy tejhab és cukor. Hedonista vagyok, de csak ha tényleg jó. Ha már eszem, iszom, szeretkezem, az legyen jó. Nagyon jó.

  77. Sziasztok!

    Két hete szippantott magába a blog világa. Facebookon egy ismerősöm osztotta meg egy régebbi posztját Évának, már nem is emlékszem,melyiket, annyira itt ragadtam. Minden nap olvasok, figyelek, döbbenek, a szívemhez kapok, rádöbbenek, magamra ismerek… és csodálom az itt összegyűlő, értelmes-okos-erős embereket, nőket és férfiakat.

    28 éves egyedül élő jogász vagyok az ország nyugati feléről,aki – talán nem túl nagy szavak ennyi idősen – most kezd élni igazán… Hátam mögött van egy hat és fél éves, illetve egy három éves párkapcsolat, ami fél éve ért véget. (többek között utóbbi miatt is kerültem 70 km-re a komfortzónámtól, családtól,barátoktól… pár hónapja még bántam, most már örülök, mert ott vagyok,ahol lennem kell 🙂 ) Sajnos egyik sem egy sikertörténet, egyiket se sikerült még soha igazán elmondanom/kibeszélnem, hogy én hogy éltem meg, hova vezettek,mit okoztak bennem, ez még meg van spékelve egy-két szintén soha ki nem mondott családi traumával… eddig kerestem a helyet,a fórumot,ahol elmondhatom, talán most itt megtaláltam, már ha ilyet engednek a blog keretei… tudjátok: “nem mondhatom el senkinek,elmondom hát mindenkinek” 🙂

    Most jó nekem… úgy érzem ott vagyok,ahol lennem kell, azt csinálom,amit szeretek, és azokkal, akikkel érdemes,akik elfogadnak úgy ahogy vagyok. Az elmúlt hónapjaim az öntudatra ébredéssel teltek, a saját utam megtalálásával. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert találtam két olyan embert, akik hihetetlenül értékesek, és segítettek ebben, két olyan férfit, akik igazi kincsek: az egyik megtanított, hogy nem önzőség, ha nem elégedek meg a szürkeséggel, a langyos vízzel, mert igenis a legjobbat érdemlem, minőségi emberi kapcsolatokat, nem megalkuvást, aki önzés nélkül áll mellettem és támogat ; a másik mellett maximálisan nő vagyok, annyira mint még eddig soha, aki respektál emberként,nőként, aki arra kérdésre, hogy “van most barátnőd?”, úgy felel, hogy “nincs. nekem társam van”… és aki vágott virág helyett pomelot hoz nekem 🙂 (és mindkettő az orrom előtt volt évekig, azt se egyszerű feldolgozni, hogy nem vettem észre őket eddig, és hogy lehet ilyen szerencsém. Sajnos nagyon gyanakvó vagyok az emberi kapcsolataimban, velük is… de hihetetlen jól kezelik!)

    Olvaslak titeket, az életeiteket, a történeteiteket, figyelek: néha megszakadt a szívem, néha pedig megerősödött bennem a hit, hogy vannak csodák, merni kell menni a saját utadon, akkor is ha le akarnak róla rúgni, néha épp azok, akikről azt hitted, mindenben támogatnak.

    Jó itt veletek, köszönöm, hogy elmondhattam a fentieket, könnyebb a lelkem egy kicsivel.
    Innék egy jó feketét. Kértek?

  78. Sziasztok! Kb. már fél éve rendszeresen olvasom a blogot, de most két nemrégiben aktuális post kapcsán arra az elhatározásra jutottam, hogy regisztrálok. Kívülről nézve semmi gondom nem lehetne: 32 éves leszek, 7 éve férjnél vagyok, van egy 3 éves kisfiunk, szereztem két diplomát, a szakmámban dolgozhatok, amit szeretek csinálni és – hazai viszonylatban nagyon jól – meg is fizetnek érte….csak valami mégsem kerek. A blog hatására már ki merem mondani, hogy a házasságunk egy hazugság. Egyelőre eddig jutottam, lépni még nem tudok/merek.
    Köszönöm, hogy meghallgattatok.
    A kávét kevés tejjel, sok tejhabbal és mézzel szeretem 🙂

  79. Sziasztok! De jó itt! Pár hete szimatolok felétek (hiába, kávéillat :)), inspiráló és addiktív a blog, egyre csak olvasok és rengeteget gondolkodom.
    Mostanában épp azon, hogy mennyi mindenről gondoltam eddig, hogy természetes és magától értetődő, és mennyire nem az (bár annak kéne lennie) sokak számára…
    Röviden: 28 éves vagyok, társam, barátom, szeretőm, szerelmem a férjem, mostanság “itthon” és jóban egy 9 hónapossal.

    Kávét sok tejjel, szépbögrében:)

  80. Sziasztok! Ugy tunik forditva ultem meg a lovat. Van mar mogottem nehany komment amiben
    -kisse verszemet kapva- kapkodva irtam magamrol de nem mutatkoztam be, ugyanis korabban ez a bejegyzes elkerulte a figyelmemet, biztosan abbeli nagy oromemben, hogy egyaltalan rabukkantam erre a blogcsemegere. 45 eves, ferjmentes, gyermektelen viszont okosmacskas
    ( nana, hogylany cicus ) nokent tengetem napjaim egy olyan orszagban ahol ugy illik elni, hogy minden egyszeruen so lovely, ennek megfeleloen unalmas is, de lehet, hogy csak en erzem igy. Nem vagyok boldog itt (annak ellenere, hogy a sovinizmus kevesbe lathato vagy csak az idosebb generacional de azok csendben lapitanak) mert nehez sajat kozeget kialakitani. Azt tapasztaltam, hogy itt alig kivancsi valaki erdekes, fontos tortenesekre vagy barmire ami figyelmet, nyiltsagot kivan, bar tenyleg mindenki olyan lovely de sajnos az elobbi hosszutavon sorvaszto az utobbi pedig nem eleg. Foleg szellemileg. Szoval, nagyon halas vagyok ennek a blognak. Evanak az irasaiert es a tobbi klassz, okos jo humoru nonek a gondolataiert. Vegre nem erzem magam annyira egyedul es igazi szellemi frissito szamomra az itteni eszmecsere. Azert is jo, mert segit es visszavezet a mar megkopott magyar kommunikaciohoz a nyelvhez ami az egyik legfontosabb szamomra. Elvezem, lubickolok es annyit nevetek egyetlen ora alatt mint az elmult teljes egy esztendoben osszesen. Koszonom! A kavet tejjel, mezzel es jo tarsasaggal szeretem.

        • Jo reggelt, iszom a kavem es tarsasagot is kaptam, jol indul ez a nap. Koszonom a szivelyes fogadtatast! Angolszasz beutes de meg is kicsit mas. A draga, vicces es amugy tenyleg lovely Ireknel elek en. Osszessegeben nem rossz, sot kellemes sok szempontbol, csak keves. Lassan keszulok haza, amit sokan nem ertenek, sot hulyenek tartanak mert elhagyok egy biztonsagos elethelyzetet. (anyagi biztonsag) Ez lehangolo, marmint ertem en, hogy otthon nehez, de a penz szart sem er ha azzal tudsz csak vagy azzal sem ingerekhez hozzaferni.
          Svajcban is ennyirre lovely az elet? Amennyire tudom arra eros a “leszabalyozottsag” itt pont forditva, semmi sem mukodik tokeletesen, de mindenki elvezi 🙂 vagy ugy tesz…

          • Hát ez tök lovely, ahogyan írsz. 🙂

            Cris256 itt a “cuki”, te leszel a “lovely”.

            Mesélj az írekről kicsit, jó?

            • Rendben, egy kicsit meselek roluk. Szamomra a legertekesebb vonas, hogy elfogado tarsasag, nem nezik mennyi penzed van, milyen ruhad, poziciod vagy vegzettseged. Sokszor viccesek, szinte mar kotelezonek erzik humorosnak lenni. Az idojaras pocsek, tehat megtanultak orulni aprosagoknak. pl napfeny, ilyenkor unnep van, rozsaszin testek villodznak a zoldben varosszerte meg a fakon is es mindenki sugarzik a boldogsagtol. Panaszkodni tilos de legalabbis tapintalansag, erre irtam, hogy mindennek lovelynak illik lenni. En ezt a szabalyt betartom, bar neha nehez, de ertem, hogy itt nem szerencses masokat terhelni a szemelyes problemakkal, sokszor akkor sem ha ok kerdeznek. Ha egy irt megkerdezel hogy erzi magad a valasz tobbnyire az, hogy: “great” esetleg ha szarban van, akkor “fine” viszont lehet, hogy masnap felkoti magat vagy leugrik a Moher sziklarol. Ezzel el is ertem oda ami nekem itt nagyon hianyzik, 1. oszinteseg, nyiltasag, hogy lehessen neven nevezni a gyereket (ezzel nem azt akarom mondani, hogy sunyik) 2. igazan nem engednek kozel magukhoz vagyis az elfogado viselkedesuk ellenere nem befogadok es nem nyltak, legalabbis nekem nem sikerult mely baratsagot kotnom eggyel sem. (spanyolokkal viszont igen, tartos kolcsonos baratsagot) 3. hianyoznak a melyebb vagy szelesebb tajekozodast igenylo beszelgetesek ( azert persze akad, idosebb generacio erdeklodobb, foleg nok)
              De a hetkoznapokat konnyuve teszi az ilyen magatartas, oket pedig szeretni valova. En sokszor erzek valami artatlan gyermeki karaktert a legtobb irben amit annyira szeretek. (nem butasag vagy naivitas valami mas, de kedves) Rendkivul segitokeszek, kerni sem kell sokszor, erre valahogy nagyon erzekenyek es ezt csodalatosnak tartom. Sok energiat fektetnek a jotekonykodasba, aktivak ezen a teren es nagylelkuek is egyben. Ir ismeroseimet kerdezgetem ok hogyan latjak magukat, hogyan gondolkodnak magukrol? Erdekes, mert pont ugyanazokat a undok karaktervonasokat tudjak magukenak, amit mi ” magyar sajatossagnak” tartunk. Vagy is, panaszkodnak ok is, irigyek is, foglalkoznak a kulsosegekkel, hipokratak stb…hat felem egeszen biztos, hogy ebbol semmi sem nyilvanult meg. Mondjuk azt olykor nehez tudni, hogy egy udvarias Ir mit gondol valojaban.
              En korabban 15 nacioval dolgoztam egyutt es egy spontan “kozvelemykutatas” eredmenyekeppen minden nemzet ugy erezte o viszi el a panaszkodas es negativ hozzaallas nagydijat. Emlekszem osszevesztek a franciak a spanyolokkal. Az irek vegul beertek az utolso hellyel. Jogosan, szerintem.
              Mindent osszevetve en nagyon kedvelem oket. Sokat koszonhetek ennek az orszagnak es az embereknek is. Ezt az orszagot, barmilyen szar is a klima, nem lehet nem szeretnem, de mar maradni sem tudok, mert Magyarorszagot es az otthoniakat azt a kozeget meg annal is jobban szeretem. Otthon masert jo.
              Van egy kedves ismerosom aki elt, tanult Magyarorszagon es o azt mondta, hogy ot a magyarok tanitottak meg oszintenek lenni. Szoval mi is tudunk otthon valamit ami nelkul szerintem nem erdemes elni.
              Kicsit hosszu lett megis es nem is csak az irekrol szol, remelem nem banod Hajnalka. 🙂

            • Nem bánom, dehogy. Örülök, hogy ilyen sokat írtál. Érdekes emberek lehetnek. Kicsit hasonlónak érzem őket hozzánk. Írj az ottani életedről, ha nem nagy kérés. Hogy mért épp oda mentél, mit csinálsz ott, milyen a ház, a környék, ahol élsz, stb.
              Mikor jössz haza?
              Bocs, nagyon kíváncsi a természetem.

          • Ah sooo… Irorszagban meg nem voltam. Biztos gyonyoru zold, egyszer nagyon szivesen mennek (oda is).
            Hat itt nem annyira lovely az elet. Itt inkabb az van, hogy mindenki szuper udvarias, diplomatikus, neutralis. Mindenki azt csinal, amit akar, de a szabalyokat es egymas hatarait tisztelni kell, kulonben itt nem lesz maradasa az embernek. En nagyon szervezett, szigoru es pedans vagyok, ugyhogy nekem nagyon jo itt, ahol minden mukodik es szinte minden kiszamithato. Nem gondolom, hogy a kapcsolatok es baratsagok megteremtese nehezebb volna Irorszagban, mint itt vagy mashol. Eltem egy ideig Londonban es Becsben is es ugyanez volt a helyzet, mint itt: nincsenek helyi, svajci barataim – mindig mas bevandorlokkal voltunk joban, nem a helyiekkel. A parom svajci. Tudod milyen ritkan talalkozunk az o barataival? es nem azert, mert neki nincsenek…. Egesz egyszeruen zarkozottak az emberek, kicsi es zart a tarsadalom itt. Az en barataimmal gyakran osszejarunk, de az oveit jo ha 3-4 havonta latjuk jeles alkalmakkor…. Megertem a hazavagyodasodat, en is ereztem hasonlot es vissza is koltoztem Budapestre 2 evre. Amit aztan annyira gyuloltem, hogy alig vartam, hogy ujra eljohessek. En nem tudok Magyarorszagon elni. Megfojt a legkor es a mentalitas. Igen, apenz nem minden, ezt alairom, de ennyire szuk latokoru es lehuzo kozegben keptelenseg lennem. es akkor most jon a reklam: irtam egy vendegposztot errol, marmint a kulfoldon elesrol – az a cime, hogy Tavolba szakadt.
            Olvasd el, ha van kedved!

            • Elolvasom. Erdekel. En is felek azert az otthoni dolgoktol, elszoktam mar nagyon, de igy sem jo, ergo, megert itt egy alapos valtozas. En is filoztam par eve, hogy kimegyek svajcba, de en bizony nem vagyok pedans es nehezen viselem a szabalyozast. Arra vagyom, hogy az emberek belatasatol mukodjon az elet ne a buntetes lehetosege miatt. Itt, mint irtam az emberek az “easy going” kategoriaba sorolhatok es ez all hozzam is kozelebb. Neha mondjuk bosszanto, mert ha megkersz egy Irt, hogy ezt meg ezt tegye meg legyenszives es a valasz az, hogy “I will, yes” az konkretan azt jelenti, hogy Lof@szt! A szerelo nem gyun csak “holnap” es meg egy par ev mulva vagy soha, de ha meg is szerel, neked utana kell szerelni, szoval vannak apro fricskak. Egy lany ismerosom elt svajcban, majd visszajott Mo-ra de belebetegedett es ujra elment Svajcba. Megertem. Sokan ide is visszjonnek, mert depressziosakka valnak otthon. En azert szeretnem ha en kivetel lennek es jol ereznem magam otthon. Meglatjuk.
              Most elolvasom a bejegyzesed. Koszi.

  81. Jol esik az erdeklodesed. 🙂 Par het es megyek haza az ir cicusommal, hogy vegleg vagy sem meg nem tudom, de most egyelore igy szeretnem. Eleg klassz varosban elek itt (muveszlelek gyujto), nyugati part kozel az ocean es epp emiatt meg ir viszonylatban is a legrosszabb az idojaras. Mar nem dolgozom csak varok. (korabban foldmunkakat vegeztem nehany evig, csakanyozas, lapatolas, asas talicskazas stb majd valtottam az sem volt konnyebb) Kicsit megmakkantam az elmult evek hajtasatol, masrol sem szolt az eletem. Valahogy mar itt sem vagyok igazan, de meg otthon sem( bar mar nagyon varom olyan szep kornyezetben van a hazam, nagyon szeretem es pesthez is kozel.) A kero ahol lakunk itt eppen csak elfogadhato (pocsek minosegu telepeket huztak fel ket masodperc alatt), es iszonyu draga, nem a legszebb kornyek de csak 30 perc seta a kozponttol. Ami nem jo itt, hogy sok minden, -szep helyek peldaul- magankezben vannak es nem latogathatoak. Ha kirandulni akarsz mert jo az ido, ( de tobbnyire nem) akkor jo ha van autod, mert nem tul jo a kozlekedes. A munkam soran kulonbozo nemzetek fiaival-lanyaival kerultem ilyen-olyen kapcsolatba. Azt hiszem, kevesebb valaszt el bennunket egymastol mint amennyi osszekot minket. Ezt meg a nagyon mas kulturabol jottek eseteben is igaznak erzem, de ha abbol indulok ki, hogy kikkel tudtam en igazan egyhuron pendulni, akkor azt mondom, a spanyolok mentalitasat erzem kozelinek. Az Ireket kevesbe, de lehet, hogy tenyleg csak azert mert egy spanyol nagyon kozel tud engedni magahoz viszont egy Ir mar nem igazan.
    Azonban teny, hogy itt engem soha, de tenyleg soha a kozel 10 ev alatt sem verbalis sem semmilyen bantas nem ert, sot csak es kizarolag megerosites. (ha otthon voltam akar csak egy hetet pesten, egy nap soran toobszor is molesztaltak, szoltak be, kurvaztak le minden ok nelkul, iszonyu faraszto volt ) Ez akkor plane nagyon feltuno, ha egy olyan orszagban elsz ahol ez nem szokas. Itt ha valami uj otlettel eloallsz, senki nem fog lebeszelni vagy azt mondani “ohh hat ez nem fog menni” csak a tamogatas nyelvet beszelik, akkor is ha nem feltetlenul es teljesen ertenek egyet veled.
    Ebben azert kulonboznek tolunk. Tanacsot sem osztogatnak keretlenul, egyszeruen nem foglalkoznak azzal ami nem az o dolguk es amire nem kaptak felhatalmazast. (nyilvan kivetelek azert akadnak) En ezt most csak leirom, nem minositem, hogy jo-e vagy sem. Helyzete valogatja szerintem.
    Szamos szep taj mellett Connemara a kedvencem van valami spiritualis hangulata annak a videknek, neha azt varom, hogy felbukkan egy druida valami kozeli domb mogul. Az ocean tobbnyire borongos, zord szinet mutatja. Itt nincs “azurkek” csillogas. Viszont koszalnak itt baranyok es bocik nagy szamu seregei es ezek felnott valtozatai. Epp ugy hozzatartoznak az Ir tajhoz akar a harsogo zold mezok es a lehangolo szurke egbolt es a kokeritesek hosszu kacskaringoi.
    Otthon viszont lesz tucsok dana es nyari csillagos egbolt, (minosegi borral) rettentoen hianyzott-zik es akkor megyek kirandulni es oda ahova csak akarok es meg auto sem szukseges. Kurva jo lesz nekem ott is. 🙂

  82. Vasléditől tudom, hogy mi az a csakazolvassa, azóta (kb. tavaly tél?) nagyjából rendszeresen olvasok itt. Korábban csak emberek, vagy könyvek formáltak annyit a gondolkodásomon, mint ez a blog. A változásokat nem könnyű elviselnem, mégis hálás vagyok értük.

    Nagyobb ez a közösség annál, ahova én komfortosan be tudok illeszkedni, főleg ezt tartott vissza eddig a kommentírástól. Pár hete összefutottam Évával egy rendezvényen, ami lökést adott a továbblépéshez, és elkezdtem irogatni. Meglátjuk, mi lesz később.

  83. Most találtam meg ezt, és rájöttem, hogy kimaradt a bemutatkozás.
    Régóta olvasok, néha-néha, ha nagyon magamra ismerek valamiben, akkor írok egy kommentet. Nem ígérem, hogy ennél sokkal aktívabb leszek, jelenleg tőlem most leginkább csak ennyi telik.

    Évát nagyon csodálom a hihetetlen energiái miatt és átérzem amiket ír. Rajta ugyanazt látom, a mit magamon is -ha fáradtabb, akkor inkább lenn, ha kevésbé, akkor sokkal pozitívabb.

    Amit magamról így hirtelen, nagy vonalakban elmondhatok: 36 éves múltam, 4 nem túl nagy gyerekkel maradtam tavaly egyedül egy válás kapcsán (ami azóta is folyik-nyúlik-egyre piszkosabb lesz). Dolgozom, itthonról. A költözés óta Bp-en laktunk, mostanában visszamentem az agglomerációba, sajnos továbbra sem a saját otthonunkba. Ami még érdekes lehet, bár nem én robbantottam a családot, én jöttel el végül (vagy menekültem, nem is tudom… ).
    Szívesen válaszolok.
    És hát elnézést, ezt a bejegyzést most vettem észre, így a bemutatkozás a jobb későn mint soha szellemében íródott.

  84. Szép napot midenkinek! Hm… nem találom a megfelelő ajtót… ma már egy hozzászólásban köszöntem is, de kicsit elvesztettem az utat a labirintusban. Pár hónappal ezelőtt megtaláltam ezt a bejáratot, most meg belefelejtettem újra benyitni rajta, pedig jobb ez így.
    27 éves egyedülálló nő vagyok. Azt hiszem, ezt ilyen formában még soha nem írtam le.
    A munkámban és a hitemben lelkesedem leginkább. És ebben esik jól tovább és tovább lendüljek. És ezek azok amiben mégis – vagy épp természetesen?! – a legnagyobb értetlenséggel szembesültem volt kapcsolataimban.
    Talán kicsit megkésettnek tűnhet, de igyekszem a felnövést nyélbe ütni. Néhány abbahagyott kapcsolattal a hátam mögött jól jönnek az itt olvasott szövegek, revelációs gondolatébresztést, és olykor katarzisféle érzelmi akadálymentesítéses nagy levegővétel-élményt élek meg a bejegyzések, illetve a hozzászólások falása közben. Hálás vagyok érte. Néha nem találom meg idejében a lényeget vagy épp a poént vagy a más nézőpontot, aztán fél mondattal odébb felsejlik az értelme előttem, .És így kapom rajta magam megint a türelmetlenségem nevtovábbján… tanulom az egészben látás mindennapi művészetét, és azt, hogy ne ítéljek – sem magamat, sem mást – mert az úgyse vezet sehová, vagyis inkább hátra.
    Igyekszem figyelni, ne csak mmondani. Nem ígérem, hogy maradéktalanul sikerülni fog.

  85. Dolores vagyok,véletlenül találtam a blogra,a bántalmazásról szerettem volna olvasni,itt ragadtam.Szeretem az igényes írásmódot,azt ,amint a hasonló témájú bejegyzések egymáshoz kapcsolódnak,és egyre mélyebbre álom magamat bennük.Érdekelnek az életek,az arcok mögötti történetek,szeretek hallgatni,olvasni.A munkám kreatív,bár sok de nem fáraszt el,a családomat őrzöm és ami a legfontosabb minden pillanatot szeretnék maximálisan átélni.40 után már megteszem,hogy nem megyek el/eszem meg/hallgatom meg…..stb. amit nem akarok.,amit szeretnék nem mindig érem el,de reménykedem.

  86. Végigolvastam a bemutatkozásokat és csak most láttam,hogy van még valaki Dolores néven,bocs ,nem akartam elvenni a nevedet,leszek így teljes névvel Dolores Prado,nem tudok mást magamra illeszteni,annyira magaménak érzem,remélem nem zavar.

    Dolores Prado

  87. Sziasztok!

    Beköszönök itt is. Pár hete találtam rá a blogra, ott és egy-két más helyen meg is szólaltam (köszöntést és kávét is kaptam), de látom, hogy ez a bemutatkozás helye. Magamról annyit, hogy nem véletlenül a a tudatos gyermektelenségről szóló bejegyzést kapcsán keveredtem ide – szívemből szólt, és nagyrészt akár én is írhattam volna, bár én még nem vagyok biztosak abban, hogy merek végül így dönteni. Ha más nem, az idő majd eldönti (38 éves vagyok)… bár az a célom, hogy tudatos, felvállalt döntés legyen.
    Érdekesnek tartom a blogot, mert rengeteg embert ismerek, akik rengeteget mesélnek nekem (elsősorban ott van a két legjobb barátnőm, akik egyedül nevelik a gyerekeiket), és remélem, így majd jobban meg tudom érteni őket.
    És köszönöm mindenkinek, már eddig is nagyon hasznos dolgokat tudtam meg.

  88. Sziasztok!
    Már egy jó ideje szemezgetek, csipegetek, egyik téma jobb mint a másik. A hozzászóláshoz még gyűjtögetem a bátorságot. Nemsokára erőre kapok, és nem kerülgetem a témákat, mint macska a forró kását, hanem bekapcsolódok én is. Egy régi ismerősömtől hallottam erről a blogról, nagyon örülök, hogy rátaláltam.

      • 🙂 nagyon sokat csüngtem itt tegnap, tervezek maradni. látom, szokás kicsit bemutatkozni. tényleg andrea, kerek élet, mintacsalád, mintagyerek (nagyfiú, majdnemhúsz, orvostanhallgató), mintaminden. és mégis mindig kilógok, mindig mást látok, mást érzek, mást kérdezek. soha nincsenek olyan jó kis válaszaim. megdöbbentett ez a természetes őszinteség itt, ez a rengeteg csöndes (vagy éppen ordító) energia. mintha hazaértem volna, mintha eddig nem tudtam volna egy titkot, mintha…. jaaaaaaaaaaaaaaaa hát itt vannak a többiek. klassz hely.

  89. Úgy voltam vele sokáig, hogy csak olvasok, nem kommentálok. Nem elvi okokból, csak mert én ilyen rejtőzködő típus vagyok. De mostanra annyira hajlamossá váltam félnapokra ittragadni, hogy egyre gyakrabban szólnék bele. Szóval. Bemutatkozás. 38 éves, óvodás gyerekkel, tizenéves házassággal, nagyon hasonló problémákkal, mint a többiek. Dolgozom, mérsékelten háztartok, intenzíven gyerekezek, verseket írok.
    Szeretem itt a hangulatot, a stílust, a hozzászólásokat, a magamra ismeréseket és persze a tartalmat is. De eláruljam, mit szeretek a legjobban, egészen azóta, hogy először elolvastam? Ezt a házirendes összefoglalót. Annyira korrekt. Végre valahol nem a maszatolás megy, hanem minden tiszta, világos, jó nagy pontot lehet rakni a végére. Hát igen, ebben kéne nekem is sürgősen fejlődnöm, hogy ne kérjek egyvégtében elnézést azért, mert vannak elképzeléseim arról, amit csinálok. Meg amilyen vagyok. Meg úgy egyáltalán. Szóval nagy hatással volt rám ez az egész. Egyelőre ennyi.
    Remélem, bebocsátást nyerek. 🙂
    (több, különböző tartózkodási helyemből eredően több, különböző IPcímem van, ez gond?)

  90. Sziasztok,
    régóta olvasom a bejegyzéseket és sokszor a kommenteket is. Nagyon szimpatikusnak tartom ezt a közösséget.
    33 éves vagyok, bölcsész, egy 2 éves fiú-lány ikerpár anyukája. A társammal tizenkét éve vagyunk együtt és túl, hullámhegyeken és -völgyeken, egyenrangú felekként.
    Feminista vagyok, és szeretnék egy olyan közösséghez is tartozni, ahol ezt sem magyarázni nem kell, sem szégyellni magam miatta 🙂 .

  91. Szia, Éva, sziasztok,

    olvasok, kommentelek, kitörlöm.
    Olvasok, bemutatkozom, kitörlöm.
    Most beelőzöm a delete-gombot.
    40 fölött valamivel, huszonéves kapcsolatban, két kapott (ma már) nagyfiúval, saját elhatározásból saját gyerek nélkül. Multilét: sok munka, de időben érkező fizetés; határidők, de önállóság.
    Kompakt kis életem van… Anyám/apám együtt szemezik a borsót, mi együtt simogatjuk a macskánkat. Kell ennél több? Kellene. Mert a macska elpusztult és mi nem simogatunk (igaz, a borsó érik). Évi két szex: karácsonykor, húsvétkor, hopp, a húsvét kimaradt.
    De hát ő “egy-olyan-jó-ember”. És tényleg: ismeri a mosógépet, a porszívót, vásárol. Társasozik/zunk a fiúkkal és soros barátnőikkel. Beszélget az anyámékkal, sőt a sajátjával is. Leviszi a szelektívet, boldogan megeszi a főztömet és százszor rendszeretőbb, mint én. Fut és kerékpározik velem. Sátrat állít. Nem cseszeget, hogy hagyjam már abba a munkát, és húzzak haza a fakanál mellé. Empatikus, finoman cinikus, okos, lényeglátó. De hát akkor?! De hát akkor.
    Topogok, pedig repülni szeretnék. Látom: ti is topogtok és repültök, szóval itthon vagyok.

    Maradnék. A kávét pici cukorral (na jó, sztíviával) és langyos tejjel szeretem. Maradhatok?

  92. Sziasztok!

    Pár hónapja olvasom a blogot, de ezt a bejegyzést csak pár napja találtam meg. Sedre vagyok, no, nagymamám is megmondta. Mivel még sokat nem kommenteltem, talán nem késő a bemutatkozás.

    Facebook-ról találtam ide, van pár ismerősöm, aki szeret olvasni 🙂 Kapcsolódik már az oldalhoz pár AHA-élményem.

    Ki és milyen vagyok én?
    Zűrös kamaszkor után húszévesen anya, majd mára 35 éves nagycsaládos feleség. Azért ez az első, mert ezzel van jelenleg a legnagyobb problémám és ez írja felül jelenleg minden döntésemet. Mert én is kifogtam egy “olyan jó embert”. De tényleg! Szégyenlem is magam, hogy nem vagyok boldog.
    Folyamatosan önmagát kereső, vizsgáló, a változás elkötelezett híve.
    Sok dolgot kipróbáló, majd az első siker után abbahagyó.
    Szerelmes mint a nagyágyú…egy éve…abba a férfiba, aki mellett lenni kéne.
    Kreatív, alkotni vágyó kalandor.
    Olykor (sokszor) önző, akaratos, hisztis picsa, aki mindenféle függőségekre hajlamos.

    Ennek megfelelően koffein-függő, így a blogot az esetek nagy többségében kávé mellett olvasom. Szinte mindegy, hogy milyen, de nagyon édes ne legyen. 🙂

      • Akkor értesz … 🙂 Azt hiszem, sokakat utolér ez, akik látszólag jól vannak. Főleg, ha kifogták az “aranyhalat”. Jó ez a hely, mert rádöbbenek, hogy mégsem vagyok szörnyszülött ha nem elégszem meg.

  93. Sziasztok. Hozzászóltam előbb, és eltűnt. Most tesztelem rövidebben.
    Olvasom a blogot egy ideje. Nevetek. Szomorkodom.
    40 éves nő vagyok, gyerektelen, most épp kapcsolatom sincs. Jól vagyok. Nem volt mindig így ;).
    A kávét sok tejjel szeretem.

  94. Szia Éva!

    Régen, szinte a kezdetektől olvasom a blogot, de csak átlag évi egyszer kommenteltem.
    De most annyira megérintett egy téma, hogy úgy érzem muszáj be is mutatkoznom.
    Lassan Krisztusi korba lépek, van egy kislányom, meg egy férjem (aki jó ember 🙂 ).
    Nagy szerelemnek indult az ügyünk egymással, úgyhogy jöhettek az elvárt dolgok szépen sorban: 6 éve összeköltöztünk 3 hónapos ismeretség után, 5 éve össze is házasodtunk, 4 éve megszületett a lányunk.

    Aztán valami nem stimmelt, 3 éve valami porszem került a gépezetbe a gyeses lét alatt. De nem tudtam rájönni miért is érzem magam rosszul. Majd sok önismereti gondolatnak magamban, majd egyre hangosabban kifejezve a sok porszemből lassan megakad a gépezet, mikor rátalálok a blogodra néhány éve, és lassan a dolgok kezdenek a helyükre kattanni.

    Köszönöm, köszönöm a sok bejegyzést, amivel tágítottad a világnézetemet. És köszönöm a sok érdekes kommenteket is, amiket mind egy szálig el is olvasok. Nap ( na jó ha sok a meló, akkor két nap ) nem telhet el a blog nélkül.:-)
    Sokat adtatok nekem nagyon.

    És szépen elkezdek változni, vagy inkább visszaváltozni a régi mosolygós , optimista, vidám csajjá. És sorban jönnek a gondolatok, kikapcsolhatatlanul :Lehet nem nekem kellene mégsem még jobban akarni, csinálni, erőlködni?? Kinek-mi köze hozzá? Nekem is jár…… (tetszőlegesen behelyettesíthető, jó sok mindennel), nekem miért nem jár? Miért szólnak bele az életembe? Ki kért tanácsot? Jobb lett volna férfinak születni?

    A dolog még nagyobb lendületet kapott, mikor a gyes lejártát követően visszamentem dolgozni. Azóta a férjem csak kapkodja a fejét és nem és nem érti miért, mitől változott meg az ő dolgos, házias, szerető felesége.

    Szóval dolgozunk még a dolgon.

    Főleg én.

    Jól fogalmazta meg egy előttem szóló: “Topogok, pedig repülni szeretnék”
    Én néha már elrugaszkodom, egy-két szárnycsapás néha össze is jön. De az igazi szárnyalásról, mikor a karom kitárva, fejem magasra emelve, lobog a hajam, majd szétreped a mellkasom a széltől , még csak álmaimban kísért.

    Maradhatok?

    livvi

  95. Hahó,
    pár napja – talán egy hete? – találtam rá a blogra, és azóta észrevehetően csökkent a munkahelyi teljesítményem.
    Nem tudom, fogok-e írni is végül, vagy maradok rídonli, de gondoltam, megadom magamnak az esélyt, úgyhogy mostan bemutatkozom itt:
    47 éves vagyok, felnőtt életem 25 éve egy jónak mondható házasságban telt, vidéken. Nagyon-nagyon múlt századi családmodell voltunk mi: a férjem munkájából (vállalkozás-féle) éltünk, márminthogy abból volt a pénz, én meg otthon maradtam szépen a négy gyerekkel.
    Meg a kerttel.
    Aztán két éve a férjem balesetben meghalt, vele a vállalkozás-féle is…
    És akkor Pestre költöztünk, dolgozni kezdtem (úgy értem, munkahelyen…), közben befejeztem az egyetemet, és nemrég összebútoroztam valakivel, akibe szerelmes lettem.
    Ennyi elég ide, azt hiszem…

  96. Kedves Éva!

    Néhány hete akadtam a blogodra az Eszter’s offtopic blogon keresztül. 34 éves vagyok, túl két komoly kapcsolaton, jelenleg egyedül élek.

    A kommentelés nem az erősségem – alapvetően introvertált vagyok. Igazából ide azért írok, hogy gratuláljak a blogodhoz.

    Szerintem kötelező olvasmány kéne, hogy legyen. Önismerettel jó ideje foglalkozom (kedvenc területeim a játszmák és a boldogság-motivációk), és a te írásaidból is van bőven tanulnivalóm. Olyan nézőpontot adsz, amivel eddig nem találkoztam, és ami rettenetesen értékes.

    Gratulálok.

  97. Üdvözlök mindenkit!

    Nyár eleje óta olvasgatok itt, nagyon behúzott a sokrétű, de mégis intim és őszinte hangvételű értekezés.
    Bár a nevemből nem derül ki, 36 éves, családos férfi vagyok, és hiszem, hogy valami oka van, hogy idetaláltam, hisz pont akkor sikerült, mikor már elengedhetetlenül szükségessé vált számomra az itteni közösség nyújtotta látásmód magamba integrálása.
    Előtte sem voltam érzéketlen, vagy nem elég empatikus, de úgy tűnik sikerült vétenem jónéhány olyan hibát az életem és a párkapcsolatom során, amiket ugyan nagyon sokan elkövetünk, mégsem vagyok rájuk büszke.
    Bár irodalmi vénám elmarad az itt jelenlévők többségétől, próbálok majd becsatlakozni néha a beszélgetésbe.

    Tisztelettel.

  98. Szia Éva!
    Nem derült ki számomra, mi az e-mail címed, ahova írhatok, mert írnék, hogy kérjek szépen jogot a jelszavas bejegyzésekhez is. Bár eddig nem sokat kommenteltem ( talán kettőt), de sokat olvaslak benneteket. Ha megszavazott nekem a bizalmat, örömmel veszem 🙂

  99. Visszajelzés: mi történt a blogon | csak az olvassa — én szóltam

  100. Sziasztok! Mivel itt illik bemutatkozni (ahogy a jobb helyeken): 48 éves vagyok, elvált, egy felnőtt fiam van, akit imádok. Nem vagyok feminista, de hiszek az egyenlőségben. Szeretem a férfiakat, csak úgy, minden érdek nélkül, köztük az én, jópasinak nevelt gyerekemet is. (jópasi= férfi extrákkal, ld gondolat, empátia, kibeszélés) Nagyképűsködök, a neveléssel, mint olyannal, azért vannak kétségeim. Mármint azzal, hogy én csináltam-e, vagy csak csinálódott. A fiam pszichológusnak tanul, az én utsó diplomám is pszichológus. Szívesen mozgok a szürkezónában, számomra nagy segítség az asztrológia is. Persze, az itt ismert ún. asztrológusoktól nekem is felakad a szemem és érdekes tüneteket produkálok. 😀 A blogot pár hete olvasom, érdekesnek találom, bár nem mindenben értek egyet, de igazából ez az izgalmas. Most az önvallomás: ami rávett, hogy csatlakozzak, az a Bojár ügy, különösen annak újabb fejleményei. Belebotlottam a Cinkbe, ott is Szili Laci új szösszenetébe az ATV által leírt fotókról. Kiakadtam. Nem vagyok egy kommentelős típus, de hozzászóltam, és most itt vagyok. Üdvözlettel.

  101. Visszajelzés: bemutatkozom | csak az olvassa — én szóltam

  102. Sziasztok!
    Nagyon rég tévedtem ide először, és sokáig csak olvastam, figyeltem, random, ha érdekes volt. Először kicsit sok volt, kicsit túl erős. Aztán már nem. Ma pedig először éreztem úgy, hogy az egyik bejegyzés olyan mértékben talált be, pont most, pont ma, hogy nem túlzok, ez most sorsfordító akár, úgy érzem… Így végképp megérkeztem ide. Sajnos. Az sajnos, hogy pont betalált. A “szeret-csak-nem-tudja-kimutatni”. Sajnos PONTOSAN ebben vagyok.

    Most hirtelen így leírva olyan triviális lett önmagam számára, hogy a bloggal való viszonyom változása valójában a párkapcsolatom, vagyis az azzal való szembenézés és beismerés változása volt. A fenébe! 🙂 Ezért nem tetszett először, mert nem akartam hallani. Elég hosszú idő volt ez is sajnos.

    Magamról akkor:
    31 éves vagyok, nő. 10 éve élek a férjemmel. Nagy szerelem volt, tényleg, voltak egész szép idők is, úgy emlékszem, bár már alig emlékszem. A nagy szerelem ellenére persze (sőt!) valamikor útközben két különféle módon sérült ember egyre súlyosbodó játszmája lett belőle (anya-gyerek, megmentő-megmentett).
    Nekem súlyosan elcseszett gyerekkorom volt, gyakorlatilag a szüleim bedobták a törülközőt (az egész életre nézve), nem sima válás, hanem kriminália, pszichiátria és rendőrség, balhé, testvér intézetben, az egész múlt egy felejteni-hárítanivaló csúnya ügy, mindenféle mostoha rokon nevelt fel, és magamra voltam utalva. Összességében mindenki szerint kisebb csoda, hogy ebből milyen jól jöttem ki. Ezért erős lettem(?), és borzasztóan kapcsolatfüggő. Az eszemmel tudom már rég, de még mindig nem tudok (talán soha) másként működni, mint hogy remegve keresem az elfogadást és a megfelelést, hogy szeressenek. Tökéletes személyiség ahhoz, hogy “anyjává” váljak egy önbizalomhiányos, elkényeztetett, szorongó és iszonyúan frusztrált, mindenért-mást-hibáztató, toporzékoló felnőtt óvodásnak.
    Verbálisan és lelkileg mostmár alig elviselhető mértékben és gyakorisággal agresszív. Ő sem boldog, sőt bűnbánó (hajaj, ez a legnehezebb), bár egyre ritkábban, és azért kényelmes neki. Évek óta megy a se-veled-se-nélküled, folyton megoldunk, újrakezdünk, építkezünk, összeszedjük magunkat, hibát keresek magamban is, próbálom magam megértetni vele, jaj, mégiscsak szeretjük egymást, blabla… Már mindent megbeszéltünk, már egy ideje semmit nem tudunk újat mondani, és nem jobb, sőt, egyre rosszabb. Fél éve született a kisfiunk. Azt hiszem, ettől kezdtem végre mégis magamra találni, hogy ez így nem mehet tovább. Meg attól, hogy mióta én nem keresek pénzt, és nem oldok meg mindent (mostmár szándékosan sem), rohamosan megyünk tönkre, a Férfi nem tartja el a családot, nyilván ezért pedig én vagyok lemészárolva naponta, és minden eddiginél nagyobb a stressz.
    Nagy csalódás, kudarc nekem, hogy azt hittem, megteremtem a happy familyt megfordítva a családi örökséget, azt hittem ügyesebb, okosabb leszek, és lám, a francokat. 😦 Ezért is duplán nehéz beismerni.
    De anyának jobb leszek, az biztos, és kész.
    Pár hete már megállás nélkül a kilépésen gondolkodom, aztán nyugtatom magam, van más megoldás, meg utolsó esély és ultimátum és ilyesmi. Meg remény. Mert szeret. Próbálok magyarázkodni az egyre határozottabb baráti unszolásoknak, melyek szerint tűnjek már el.
    És még mindig azt gondolom, picit reménykedem, hogy helyrejöhet, megváltozhat, de lehet, hogy már csak akkor, ha lelépek, valóban sokkot kap, és ezzel esélyt adok neki. Talán, ha… de ez már úgysem rajtam múlik. És az is valószínű, hogy egész más színben látnám a világot, amint nem ebben a gödörben ülök, tudom.

    Aztán csak belebotlottam ebbe: szeret-csak-nem-tudja-kimutatni. (Méghozzá úgy, hogy azt írtam be a keresőbe, inkognitó módban (hát persze!), hogy ‘egyedülálló anya’.) Elolvastam, és kaptam egy sokkot. Minden szava. Megpróbálom az agyamban bekeretezni, és felszívom magam. Remélem, végre tényleg ELÉG lesz már.
    “A kétely benned, az azt jelenti, hogy ez nem működik. A sokadszor előtörő kétely biztosan azt jelenti, hogy vége van.” Tudom ám, még nem megy.

    Főzök egy kávét. Bár hajnali 5 van (nem most keltem, még nem feküdtem le). Ma sajnos itt mosolyodtam el először, mikor a kávézásra való felhívást olvastam, ez volt a pont az i-n, hogy jó helyen vagyok. 🙂 És kávéfüggő is. És csak azért főzhetek kávét már megint, mert a férjem nincs itthon. Mert hát mit szólna… Zugivó lettem.

    Észrevettem, hogy betegesen sokat használtam a ‘sajnos’ szót. Pedig én annyira nem vagyok ilyen, (ön)sajnálkozós. De most mégis. Sajnos. :/

    Bár nem feladat, de el akarom mondani, miért ez a nicknevem, mert idevág, az egyik kedvenc versem.
    most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy
    (Tandori Dezső, A damaszkuszi út)

    Azt hiszem, maradok, ha nem bánjátok. Erősítésre van szükségem.

    • Köszönöm, hogy ilyen részletesen leírtad, miért, hogyan kerültél de, és miben élsz. Olvastad, hogy ezt a kétsorost többször idéztem, legutóbb a száznyolcvan fokos című januári posztban?
      Üdv a blogon, írj sokat, maradj köztünk! Itt figyelem van, megerősítés, sorstársak. Ideológia, tüzelés, direkt tanácsadás viszont nincs, és megoldást sem fog javasolni senki. Ha a megerősödésedhez hozzájárul a blog vagy a kommentbeli beszélgetések, annak nagyon örülök.

    • Szia!
      Én csak most olvastalak, és nem is tudok mit írni, talán nem is kell…
      Örülünk, hogy idetaláltál. Ha gondolod beszélgessünk.
      Sok jót neked!

      • A bejelentkezés után eltűntem pár napra, de azért mert!!: Képzeljétek, tényleg és végre tényleg az említett blogbejegyzés volt az utolsó lökés. Két napig nem aludtam, és további két nap alatt megszerzveztem a módját, és február végén el is költöztem. Most jó, béke van, tök jól vagyok, a férjem meg keresi, hogy akkor most mi van, de nem is volt nagy balhé, amitől féltem.
        Hihetetlen számomra, hogy megtettem. És most, azóta, bár csak két hét telt el, már egészen természetes is.
        És most biztosan érzem, hogy a dolgok jó felé fognak menni, bár még arról fogalmam sincs, ez mit jelent, de nem baj.
        És plusz öröm, sőt, inkább megerősítés arról, hogy ha a dolgok jó felé mennek, akkor minden, épp ennek kapcsán újra összejött a családnak egy olyan része, ahol eddig sok súlyos trauma, megbánás, harag, közeledni-képtelenség gyűlt. Rengeteg segítséget kaptam nagynénémtől, aki mostohaanyám volt, szó szerint mostoha. És együtt lakom az ő lányával, akivel sem ő, az anyja, sem én nem beszéltünk évekig. Annyi minden oldódik.
        Örüljetek velem. Ha akartok. 🙂

        • Már hogyne akarnánk veled örülni? ♡
          Ezek szerint van segítséged? Nem vagy egyedül teljesen a kicsivel?
          Reméljük hosszabb távon is egyre jobb lesz minden. Olvass itt sokat. Erősödj. És keress minél több erősítő örömforrást.
          Nagyon szorítunk neked.

          • Segítségem? Az van. Rengeteg. Legalábbis bőven elég. Igazából sosem voltam egyedül, bár családom nincs, barátok, valódiak vannak páran, akik szó szerint megtartanak. Erre is jó volt ez az eset: pillanatok alatt kiderült, hogy mindenki mozgósult és mozgósított, feszült alattam a védőháló, kaptam (volna) akármilyen segítséget, lelkit, anyagit, bármit. Jó nekem.
            Együtt lakom az unokahúgommal, ami amúgy jó és értékes most nekünk. Egyedül vagyok a fiammal bizonyos értelemben, végre, ez is nagyon jó. Nincs stressz (megdöbbentően jó állapot), élvezem a napokat vele nagyon, (szuper baba, komolyan). Figyelek rá, mégis jut magamra és másra is, munkára is, lazításra is. Végre újra érzem, amit mindig tudtam magamról: hogy én olyan nyugodt és erős vagyok, marhára nem tökéletes nyilván (miért is kell ezt folyton bizonygatnom, bakker, csak leszokom lassan), de nagyon jól elboldogulok az életben, és szeretek élni, és jól is csinálom 🙂 csak hagyjanak békén közben.
            Különös tünet (?): azt hittem, sokkal nehezebb lesz, és szenvedni fogok, padlón leszek, és erőt kell gyűjtenem és támogatást, és húúú, hát kilépni egy 10 éves kapcsolatból egy fél éves gyerekkel, ajaj, tragédia és siralom… És bizony egyáltalán nincs így, elvagyok, mint hal a vízben, nem hiányzik semmi, és jól érzem magam a bőrömben. Ilyen hamar, sőt azonnal. Semmi sem nehéz, és nem is rossz. Mintha mindig is így lett volna. (Hmmm, vajon ez amiatt van, mert ez a lépés már nagyon-nagyon ért?)
            Szóval jó nekem. 🙂 Remélem, nem vagyok elhamarkodott.

            • Annyira ismerős, amit írsz! Ugyanezt éltem meg. felébredtem az albérletben, fény volt, és döbbenet: de hát nekem nincsen semmi bajom, minden egyszerű, nekem csak az volt a bajom, ott, az a lehúzó, rettegő, igazodó borzalom. Vár az élet. Drukkolok, hogy a többi is jól menjen!

            • Hűű, de jó ez! Szuper, hogy így érzel, és hogy ennyi segítséged van!
              Nem tudom, lehetsz-e elhamarkodott, ha ennyien támogatnak, és nem lebeszélni akartak, valamint egyből volt hová menned.
              Élvezd ki, hogy jó neked! 😉

  103. Kedves Író és kedves Olvasók!
    Bocsánat, amiért ide be sem köszönve, a trollintelmeket figyelmen kívül hagyva egyből egy egysorost böfögtem a mai bejegyzésbe, de akkor épp csak arra volt időm, az viszont a megérintettséggel egyenes arányban kívánkozott ki belőlem!
    Szeretem ezt a blogot, köszönöm! Egy ideje böngészgetek itt, nem olyan régóta követő is lettem.
    Gabitány vagyok, 37 éves, anyuka, társ, jelenleg a nővé válás útján – nem minden életesemény lineáris az életemben, ehhez talán elég annyi, hogy a legújabb paradigmáim így hangoznak: senki nem fog bocsánatot kérni, azért, ahogyan felnőttem; és én nem a gyermekkori sérüléseim összessége vagyok . Alapvetően kereső üzemmódban működök, szerintem itt is azért vagyok.
    És maradnék… 🙂
    Szép napot!

  104. Sziasztok!

    Olvasgatok itt egy ideje, ámulok meg bámulok, gyakran helyeselek, máskor szörnyedve ismerek az általam is megélt helyzetekre. Tetszenek az írások, a közeg, az értelem, az ártani nem akarás. Jó, hogy ez a blog a napjaim része lett. Nem vagyok kommentelő fajta, inkább olvasó. Talán nálatok időnként kinyílik a szám 🙂
    Magamról: 30 év, német-angol szak, utaskísérés vonaton (a nick a korábbi repülési tervek miatt van, meg mert szeretem a dalt, csak a gyémántok nem kellenek). Most még Budapesten szemlélem a világ csodáit (meg a munkám miatt időnként külföldön), később, remélem, Norvégia következik.
    Kertészkedés, metalzene, sci-fi, tea, tejeskávé. Vegetáriánus vagyok, környezetvédő, autómentes.
    Felháborítanak az egyenlőtlenségek, az előítéletek, a gyűlölködés, egymás kihasználása. Lökött idealista vagyok, időnként fejjel megyek a falnak.
    Amióta az eszemet tudom, dolgozom, földtúrástól a színházon át tolmácsolásig mindenfélét. Most épp nincs társam, és életemben először nem érzem tőle rosszul magam. Nem szeretnék házasodni. Gyerekeket igen, de nem azon az áron, hogy benne maradjak egy rossz kapcsolatban, csak mert már ideje volna szülni. Voltak trógerek, érzelmi bántalmazók, alakok, akiknek nem kellettem eléggé. Voltam szerető is. Inkább mindig barát, mint barátnő. Most addig inkább senki, míg csak méltatlan helyzetek és emberek kopogtatnak.
    Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy olvashatlak titeket. Most épp mentás limonádéval teli poharat emelgetek. Ki kér?

  105. Visszajelzés: manipuláció | csak az olvassa — én szóltam

  106. Visszajelzés: mi van most a blogon? | csak az olvassa — én szóltam

  107. Szia! Én csak nem oly régen találtam rá a blogodra,egy fb-s megosztásnak köszönhetően. Szeretnék maradni is, bár ahogy elnézem, van mit bepótolnom 🙂 Az már csak a hab a tortán, hogy amikor megláttam az első fényképet rólad, rögtön tudtam, hogy “már láttalak valahol”. Az edzőteremben 🙂

  108. Sziasztok!
    Bemutatkozás előtt szeretném megköszönni a sok gondolatot, amit itt olvashattam. Segített, hogy tisztán lássak, vagy legalább elinduljak végre. Magamról: kávéfüggő vagyok, 40 éves, 4 macskával, társ és gyerek nélkül. Nemrég ért véget egy kapcsolatom, a szakítás előtt találtam rá a blogra, igazából valami megerősítést kerestem, erre sokkal többet találtam. Hetek óta olvasok itt, sírok, nevetek, kávét főzök, újraolvasok, próbálom kitalálni az életet megint egyedül. És belátni, hogy mit hibáztam, kemény nagyon. Keresek, figyelek, próbálom felemelni a fejem, néha már sikerül. Köszönöm a segítségeteket!

  109. Kedves Laikus,
    én most állati zavarban vagyok.
    Én nagyon nem szeretem a viszonyítgatást, amikor egy vadidegen állítja, hogy nézd, én is pont úgy, egyívásúak vagyunk, és elég, hogy mondjam, rátarti vagyok arra, hogy egyedi a blogom. Soha nem másoltam senkit, visszautasítom a célzást.
    Belinkeled ide a sajátodat.
    Azt is látom, hogy tizenhárom követőd van (volt), akik félévente írnak kommentet, és te se blogolsz már évek óta.
    És hogy a sorok között azt sugalmazod, hogy én vettem tőled a címet. Ez itt egy József Attila-vers első sora amúgy.
    Én nem érzem, hogy bármi közünk volna egymáshoz, és ha nincs érdemi mondanivalód, akkor inkább ne is.

írd ide, amit gondolsz:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s