spontán konyha

Vannak ezek a fejtegetős írásaim, érvelek, meg akarom fogni a jelenséget. Na, most nincsen jelenség, nem is utalok senkire, csak mesélek.

Hogy nekem milyen elegem volt már. Túlpörgött több minden, és mindig ugyanaz, jó lenne már valami más, de jó lenne.

Tudtam én, hogy ami kirángat abból, ami mindig egyforma, és sok már nekem, tudtam én, hogy az kívülről jön majd. Nem fogok én semmire rájönni snickers+illy menümmel a galérián dekadens cukorrózsaszín fehérneműben laptopozva kettőkor.

És nem is.

Mert mi történt?

Borzasztó válságban voltam, hónapok óta. Ebben a konyhában annyian jártak, segítettek nekem, kávéztunk vagy csevegtünk, és meséltem hónapokig, milyen lesz majd, ha, mi hol lesz, de még nem lesz, mert.

Én nem tudtam, hogy ez ennyire rontja az életminőségemet. Mert én rá se rántok, élni kell, nem siránkozni. Még a helyzet romantikáját is hajlandó voltam látni.

És lőn. Nekiestek a konyhának múlt szerdán. Amikor én már nem is hittem benne.

Ma elmentek. Nehezen hiszem, hogy a káosz eltűnik lassan.

Én kilenc hónapig mosogattam mosdókagylóban, és eltörtem egy csomó mindent, mert hirtelen felindulásból szeptemberben szétkapták a konyhabútor alját, hogy a vizet átvezessék a másik falra, hogy én a hegyek sörényét nézhessem, amikor mosogatok.

IMG_8233

Nem gondoltam bele, hogy így marad. Mert a padlóanyag raktáron, és a szegélyléc, mert a pénz, mert a tél, a saját passzivitásom, mert a kivitelező, mert utazunk, és én bonyolult vagyok, itt más a tér, szabálytalan, és én nem akarok ajtós-szekrényes konyhát, és amúgy is, ki visz engem IKEA-ba?

És végül lett, minden lett. Ő meg segített nekem, vitt IKEA-ba, felhívta őket, idejött, amikor elkezdték, és igenis lett konyha. Én csak egyszer kaptam sírógörcsöt, egyébként csütörtökön, mert mégse acél, hanem fenyő, mert áll a malter morzsáin a figura a vadonatúj bambuszpadlón, és mert nem úgy áll a mosogató, mert szélesebb, és a nyíló ablak meg a csaptelep nászának sem tudtam örülni.

Egyébként meg néha nem jöttek, vagy nem akkor, de amúgy mindenestül emlékezetesen jó fejek voltak. Udvariasak, finomak, és nem dumáltak, hanem dolgoztak. Néha megnéztem, mi zajlik, néha kérdeztem. A főnök az az életemetisrábíznám-féle középkorú férfiú: született humánus pedagógus az embereivel, ezermester, víz, villany, hideg- és melegburkolat neki vall, de még a faanyag is; ő mos fel is; pontos, kevés beszédű, mindent értő, nem él vissza, nem kell félnem. Szerettem figyelni, ahogy tömören és csendesen instruálja a többieket, akik mondják: add oda neki, a főnök kezében működik az is, ahogy kér, ahogy dolgozik. Szerettem hallani a Guszti nevetését is, az egésznek a hangulata jó volt. A por, az rossz volt. Meg hogy mikor lesz már kész.

Ma meg itt álltam, néztem. Elmentek, már csak apró kiegészítések lesznek, de ez van, kész van, ezt akartam, ezt tervezte meg még János, vagy ilyesmit. Szembemisézni, úgy főzni. És semmi fölöslegeset. Se szagelszívó, se mikró, se szekrények. De még sütő sem, egyelőre.

És hát milyen? Nézem, milyen. Idegen. Tágas. Ipari tér. Nincs belakva. Itt egy rés, ott egy csomó a faanyagban. Most már ilyen. Már mindig ilyen.

felmossák

fel is mossák ügyesen

És hát minden szétvan még, és kerülgetem. Poros befőttesüveg-tetők. És a leszerelt, csúf szekrények a teraszon, és az ősöreg gáztűzhely, szegény. Csak nézem.

Na, akkor megjött Balázs. Betoppant, hozott nekem két doboz kávékapszulát, istenem.

Illyt áthelyeztük az új pultra rituálisan, mindenekelőtt. Áram beépítve.

Lőrinc megszakértette a főzőlapot, nem kérdezett ő semmit, csak interneten megnézte a használati utasítást, mindenkinek elmagyarázta, mit hogyan kell, feltettünk csöves, édes kukoricát főni. A kicsik ki-berohangásztak.

Behoztunk két széket, elláttuk IKEA-s tappancsokkal, épp nyolc volt még, mert a szép padló, ugye.

Ittuk a kávét. Kérdésre elmondom, mi hol lesz még, mi hiányzik. Mondja Balázs, aki rutinos, ő is lakásfelújít éppen, de milyen szépen, hogy mi hogy lenne jó. Váratlan határozottsággal mondja. Én mondom a nagy dilemmámat: tálalószekrény or not tálalószekrény.

Fogja, leméri. És megmondja. És elkezd lelkesíteni. Próbáljuk ki. Pakolunk. Lőrinc meg én csináljuk, amit mond. Jólesik.

És nem, ennyi nem elég, beindulunk, mert beindít: triónk lomokat elrak, használt tárgyakat elhelyez, portalanít, mosogat, felmos, régi polcot szétkap, asztalt behoz, valamint levest is főz.

mandulalisztBalázsból kijön az osztályfőnök. Közben megérkezik M. is, és bár fáradt, nem tud ellenállni a flownak. Pakolunk. Átrendezünk, portalanítunk, rohangálunk. Kidobunk egy csomó mindent. És a gordiuszi csomó: szétkapjuk kétfelé a tálalószekrényt.

polc mau jobbEz az egész minden terv nélkül egyszer csak megtörtént. Eltelt a délután. Iszonyú fáradtak vagyunk. Én nem szoktam így, nem így szoktam fáradt lenni. Ennek valami olyan leállíthatatlan, csodás hevülete volt, annyira együtt voltunk benne, annyira értettük egymást, nem felejtem el. Hát mi baj van? Nincsen semmi baj. Barátság van, nagybetűs.

De hiszen mi épp most felavatjuk a konyhát. Levest eszünk. Nézzük egymást. Hét mécsest gyújtok, és azokra gondolok, akik jártak ebben a konyhában, amikor még nem volt ilyen, de már nem fognak. Mindazokra, akik segítettek. És aki tervezte. És aki aggódott érte.

Nézem ezt az egészet itt, és szeretem. Az enyém lett.

45 thoughts on “spontán konyha

  1. Ragaszd össze ezt az érzést jó erősen a konyhával, jó lesz az még mikor például az egyszeri olvasó provokálva érzi magát az omlett képétől :-). Nem tudom melyiket írjam, így mindet: jó szórakozást benne! Használd egészséggel! Főzz finomakat!

  2. Varázslatos, gyönyörű konyhád lett:-)Gratulálok!
    Igen, ezt (is) így érdemes csinálni: kitartóan akarni, nem megalkudni, szekrények nélkül, ha te úgy szeretnéd!
    Legyen mindig kávéillat és friss zöldségleves illata és meleg otthonillat a konyhádban.

  3. De jó! Egy jó, meleg hangulatú konyha és benne a barátok, igazi mediterrán életérzés. Én is vágyom rá, de nekem büntető konyha jutott. Legalább világos, szépen besüt reggel a nap.

    • Itt vagyok, itt vagyok. Én kettőt tudtam biztosan: bambuszpadlót szeretnék, ZEN fajtájút, vagyis nem rétegeltet, hanem a bambusz egész, kiterített héját, és hogy nem akarok háttal állni a lakás terének, amikor főzök, hanem végig akarok nézni ezen a 15 vagy 20 méteren a hátsó teraszkijáratig, látni akarom, ha jönnek felém a gyerekek, azt szeretném, ha a pultot körbe lehetne állni, lehetnének nagy, közös főzések, kávézások (bárszék!).

      Vagyis: sziget, vagyis csak az fér el középen, mert ez a tér csak 16 m2, sem faliszekrény a falon, sem alsó pult nem fér el, és jó ez így: semmi se zárja le a teret. János nem hitt benne, de azért megrajzolta, lavírozva a falak között, és végül, nagyon sokára, egy belsőépítész és a kivitelező segítségével, az általam apránként megrendelt anyagokból ezt valósítottuk meg. És most látom, ez mennyire nem olyan, mint a szokásos, zsanéros ajtós-szekrényes konyha, és milyen jó így. Nagyon egyszerű, de minden szép benne, főleg a padló, a munkalapok és a nagyon komoly AEG főzőlap, meg a BUTLERS Campagne bútorai (tálalószekrény, fali tábla, pad, fiókos szekrény, ez már az egybenyíló előszobában).

    • Nem bírom valahogy, ami lezárt, tömbszerű, halott. Amikor arra gondolnak, hogy JÓÓÓ NAAAGY TÁROLÓHEEELY, sok holmi, majd belefér a blender, az ilyen gép, a minden, el lehet jól rejteni a kupit. Én szeretem a kevés, letisztult, szép cuccot, a transzparens teret, a kitehető tányért. És drágállom a tömörfa, zsanéros-ajtós ikeás cuccot is, a méretre csináltatottat meg végképp. Pozdorjából meg nem. Azt bontottuk le most, undorodva az ázott, élfóliáját vesztett rostok szagától.

  4. A jó konyha a lakás (buli) központja, nagyon fontos, én is tudom, jaj, nagyon sokat szívtam, mire minden jó lett, volt kádbanmosogatás sokáig, meg fűtetlen konyha, ahol telente elfagy a vízvezeték, csúszó-mászó kisgyerekkel, meg elhúzódó hadiállapotok (közben meg – hoppá – még egy szülés, az élet néha lehagy minket, na), és akkora váó és flow, ha jön utána a jókonyha, ahol minden kézre áll és még szép is, hát az aztán egészen nagyszerű! Örülök, hogy örülsz!
    Közben meg az jutott eszembe, hogy milyen embertelen néha, hogy az ember egyedül van olyan dolgokra, ami – persze nem mindig mindenkinek – többemberes, legalább ketten, vagy családdal, barátokkal, közösséggel a jóleső elfáradás, egyedül meg az erőt felőrlő vergődés napokig, hónapokig, jaj, minden költözésemet, lakásfelújításunkat ez a tapasztalat kíséri.

  5. Örülök az új konyhátoknak, és főleg a felavatásnak.
    Bár nem jelenségről írsz azt mondod, akaratlanul is érintesz olyan lelkiállapotokat
    amikor egyedül az ember nincs motiválva a cselekvésre.
    Nem is annyira a körülmények a nehezsége lenne baj, hisz voltam egészen zord környezetben is jól. Van amikor a helyzet túlterhel,nem tudom a megoldást,nem az én területem, nem is akarok tulajdonképpen azzal foglalkozni valamiért.
    Ilyenkor jól jöttek a barátok nekem is.Nagyon sokszor volt ez, és boldoggá tettek.

    Jó konyhai életet kívánok a jövőben, hisz elég sok időt töltünk benne 🙂

  6. Használd egészséggel!
    Ami viszont a kapszulás kávét illety, két szempontot ajánlok a figyelmedbe. Egyrészt így kb. 15-20000 forintért veszed a kávé kilóját, másrészt folyamatosan termeled a szemetet. Amit jó szívvel ajánlok, az egy darálós kávéfőző. Kb. 70000-től kezdődnek, szóval adott esetben lehet, hogy nem is sokkal drágább, mint egy kapszulás szerkezet.

    • eső kommentjét én úgy értelmeztem, hogy ne nézzük hülyének évát. ha „nem szeret szemetelni”, de mégis van egy illyje, akkor az valószínűleg nem azért van, mert nem tudja hogy van olyan hogy darálós kávégép:)

      az tök más ha leírod magadról h neked azért nincs ilyd vagy hasonlód, mert nem tartod olyasminek ami megéri meg nem akarsz ezzel is szemetet termelni, de direkt tanácsot osztogatni nem szoktunk egymásnak a blogon, pont mert nem tudjuk, hogy a másiknál mi áll a döntése hátterében.

    • Az alumínium kapszulákat sok helyen visszagyűjtik, illetve az ezt gyártó cégek a kezdetek óta sokat vékonyítottak a kapszulák falán, csökkentve az anyagfelhasználást.

    • Igen, az illy nagyon drága, és nem csak a kapszula, hanem a minden 21 kapszula után egy fémdoboz, az olyan, hogy felszalad a szemöldököm. Borzasztó. Azért vettem meg, mert megláttam a gépet, és ellenállhatatlan volt, amit éreztem, semmi kételyem nem volt. A világ legjobb kávéja, és nem kell babrálni vele, kompakt, tiszta, gyors, kicsi, és gyönyörű tárgy. Az én nagy bűnöm, tessék beírni nekem az aligszemét, a komposztálás, a nemautó-nemmosogatógép-nemöblítő-nemmikró mellé, a másik oldalra.

  7. jó neked. itt, az építkezés közepén a friss festék szaga már megvan, a rend még messze és nem is látszik. de jó is rendezkedni!

  8. Fú, de jó volt ezt olvasni! szuper délután!
    gyűlölöm a felújítást, tatarozást, költözést. Az összes zsákból és dobozból élést. Aztán a kipakolást élvezem kicsit, persze, és a rendezgetést is.
    Annak azért örülök, hogy nem én fáradtam el ilyen kellemesen 😀

    (és persze, nem én fogok nálatok a konyhában ténykedni, és igazán, jótanácsként írom – tudom, hogy kéretlenül, de mégis – a konyhaszigetről lelógó kábelspagettit kötegeljétek oda, nehogy beleakadjon, lerántódjon, bajtörténjen! )

  9. Ez jó! Eszembe jutott egy hasonló érzés. Turkuba egy hat órát késô éjszakai repülés, és két óra Helsinkiben alvás után érkeztem ott élés céljából. Hívom csak pasimnak, pár órával elôttem érkezett (másik géppel, de ugyan onnan) Helsinkibe, várt rám ébren. Szóval késôbb álltunk nem frissen és nem üdén az üres másfél szobásban, éppen kocsi is volt, épp pénz is, hát úgy ahogy voltunk, dögfáradtan bevásároltunk a közeli IKEA-ban, és mekkora egyetértésben, és milyen tempója volt! Semmi tökölés, de gyors válogatás, szükségesek, és ne legyen minden skandináv színû, hanem legyen vörös (is)! Aztán valami fura extázisban, az elsô közös turkui éjszakán bútorokat legóztunk össze és két friss IKEA üvegpohárból ittuk a portugál bort. Szeretem a borospoharakat a földön. És meghozták a szállítók a rendelt szófát is, pasi közben odatett egy cordon bleu-t rotyogni, és az összes vágyat, simogatást, vibrálást, érzékiséget becsavaroztuk az asztalba, székekbe és egyéb semmiségekbe. Életem legszebb intim együttléte 😀

  10. Visszajelzés: mivé lettem | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s