fél a konfliktustól

Mindenki fél.

Az ember társas lény, ugye. Vannak a született diplomaták, a többi pedig megtanulja, meddig mehet el. Hogy elférjünk valahogy e szűk világban.

Udvarias. Rengeteg formális helyzeten csiszolódott az, amit a világnak magából megmutat. És megtanulta a leckét. Biztonságos mondatokat mond, kerüli a kínos helyzeteket, olykor maszatol, hazudik is. Szeretik az ismerősei, mert kedves és segítőkész. Ez fontos visszaigazolás. Viszont semmi lényegit nem tudnak róla, akár a közeli hozzátartozói sem. (Idegösszeomlása, öngyilkossága az efféléknek nagy döbbenet.)

Elmagányosodó korunkban, ugye. Az emberek nem tudnak semmit egymásról. Pedig a Ma támogatja, de legalábbis elviseli a sokféleséget — soha nem lehettél ennyire önmagad az emberi psziché fejlődése során, mint ma. Vannak kommunikációs technikák is, hogy önmagunk artikulálását megússzuk komolyabb következmények nélkül.

Szokásává válik a lavírozás, hogy mást mond, mint ami van, hogy elkerülje a szankciót, amelyet ágas-bogas önmaga megmutatása jelentene. Évek hazugságában pácolódik a lélek, később már azt sem tudja, ő mit érez, mire vágyna igazán. Nem tudja többé önmagát. Mások ítéleteit összekeveri a saját felismeréseivel, a közítélettel: az így helyes, ennek így kell lennie! Ő maga is sholuld-okba fullad, amikor megpróbálja megfogalmazni, merre tart. Fél a saját gyarlóságától, énképe sérülésétől, fél attól, hogy csalódnak benne — fél az ütközésétől eszménynek és valóságnak. Félismerősök egy-egy mondatába kapaszkodik, népszerű tanácsadóktól próbál kiokosodni, ismétli a szülei sorsát, megfigyeli, hogyan alakul a barátai élete, úgy helyezi el magát.

Nem befelé figyel, nincs önmagával kapcsolatban, és nem látja a másikat sem, nem kérdezi meg, mit érez, csak ahhoz igazodik, amit róla vél. A lényegről való hallgatásnak, a szó elterelésének, az automatizmusokká kopott interakcióknak mindig az a veszélye, hogy az ember elidegenedik önmagától és a másiktól. És úgy marad. És szenved. Miközben a látszat stimmel. Nagyon sokáig lehet ezt csinálni.

És hallgat. Kisebb és nagyobb tétű helyzetekben nem jön ki belőle a lényeg. Amikor olyan jó volna egy szó. Van, hogy csak egy szó kellene, egy szó, amelyen monászok sorsa dőlne el. Amikor megfordíthatná az életét, amikor kimondhatná végre, akkor hallgat. Amikor a nehezebb utat választhatná. Sőt, nem létező útra lépne, hanem saját utat taposna, amely sosemvolt tájra vezet, önmagába. Ott áll előtte, toporog.

Valaki jó kérdéseket tesz fel végre neki. Csendesen, a lényeget. Olvas valamit, ami megérinti. Kap egy sima füzetet, bőrkötésben. Írni kezd. Szép a tolla, nézi a betűit. Lassan megérti önmagát. Mit csináltam én eddig?

Mindenkinek vannak érzései?, kérdeztem a pszichológusomat, az egymondatost. Nem lehet, hogy van, akinek nincsenek is?

Mindenkinek vannak, ezt mondta. Valahol működnek, hatnak. Rombolni tudnak.

Én nem félek a konfliktustól, én nem a konfliktustól félek. Én a hallgatástól félek, a béke kedvéért való maszatolástól. Élesnek is neveznek, mert amikor nekem fontos, és más hallgatna, akkor én szólok. De engem olyan helyzetek érleltek, amelyekben ha hallgattam volna, már nem élnék. Mondtam is valamit, nem mindig jót, jól, de valamit kellett. Úgy provokált az életem, hogy muszáj volt valamit mondani. Valamint írónak születtem, mindenem erre tartott.

Nehéz kérdéseket most is fölteszek, szenvedek is eleget. Viszont nem ítélek és nem okoskodom a más életéről. Akit szeretek, afölött már nagyon rég nincsenek lesújtó mondataim. Érteni szeretném őt. Tudok hallgatni is, kerülni a lényeget, más szempontja kedvéért — és leginkább szeretetből — lemondani arról, amit nagyon jó volna kimondani, de kínban vagyok.

Több olyan helyzet is volt az életemben, amikor nem mondhattam ki, ami pedig feszített, mert akkora konfliktust nem vállalhattam. Egészen megváltozom, ha nem fejezhetem ki magam, ha fenn kell tartanom a látszatbékét. Szomorú leszek, elidegenedem.

Szeretném teljes valójában látni őt. Nem volnék sem számonkérő, sem agresszív, ha őszinte lehetnék. Csak rebbennék, finoman. Mindenkor, percenként lennék konzisztens. Nem lehet, nem mondom. Én is félek a konfliktustól. Miért ilyen nagy méretű minden az életemben?

Kapcsolódó bejegyzés: miben éltem én, úristen

Évtizede próbálom megérteni Leibnizet, de csak a kekszig jutottam. Az egész monász- és kalkuluselméletet, és akkor még a Candide… nem adom fel!

63 thoughts on “fél a konfliktustól

  1. ‘Szokásává válik a lavírozás, hogy mást mond, mint ami van, hogy elkerülje a szankciót, amelyet ágas-bogas önmaga megmutatása jelentene.” –

    megtaláltam a magam egymondatos leírását így a vajaskenyér közben.

  2. “Tudok hallgatni is, kerülni a lényeget, más szempontja kedvéért — és leginkább szeretetből — lemondani arról, amit nagyon jó volna kimondani, de kínban vagyok.”
    Lehet egyáltalán ezt a fajta konfliktuskerülést elhagyni az életünkből? Szerintem nem. A teljesen egyedül élők és csak magukért felelősséget viselők talán meg tudják tenni. De a családban élők nem. És ez is ugyanolyan fullasztó tud lenni, mint a formális helyzetekből adódó. Vagy még sokkal fullasztóbb, mert folyton ismétlődik, ha szeretetből is.

    Ágas-bogas önmagam megmutatása tényleg nem egyszerű ügy. Tanulni kell azt is, nekem úgy tűnik, elég sokáig.

  3. Most jöttünk vissza egy buszos társasutazásos erdélyi körútról. Tudom, tudom, de én szeretem, ha fáj. (Arra jó volt, hogy kiderüljön, hova kéne visszamenni túrázni jövőre.)
    Második este vacsoránál asztaltárs bácsi rögtön a leves után elkezdte a tudjukki összeesküvést tolni. Én meg – új én – felálltam az asztaltól, és közöltem, hogy mindenkinek további jó étvágyat, én befejeztem. (Eleve provokatív célzattal persze.)
    Mindenki rögtön elkezdett úgy viselkedni, mintha a szemük láttára éltem volna túl egy nyitott szívműtétet. Bácsi többet nem zsidózott az út során közösségi helyeken. A hozzá tartozó nagyon helyes néni másnap félrevont: hát ő nem úgy gondolta, és nem akartak érzéseimben érinteni… Mondtam néninek, igazából nem ÚGY vagyok érintett, de miután naggyonjócsaládbólszármazom, ezért életem első húsz évében annyi diszkrét szalonizézést kellett hallgatnom, hogy elég volt, és elhatároztam, hogy soha többet, és ha valahol izéznek, ott én izé vagyok.
    És a kedvesem nem szólt be, hogy milyen szociopata vagyokmá’, hanem megköszönte, hogy felálltam.

    • Érdekes, hogy sokan épp a reakcióktól félnek hasonló helyzetben: mi tesznek a megbotránkozott botránkoztatók? De sokszor csak ettől eszmélnek, szavak, logika, értelmes vita hatástalan. Le a kalapommal a bátorságod előtt. 🙂

      • Persze, erre számítottam, szerettem volna bizonyos társalgási témákat rögtön kiszűrni a további közös étkezések során. Sikerült.

    • “ha valahol izéznek, ott én izé vagyok.”
      Jellemzően én is. Van azért kivétel. Ha a kirekesztőket szapulják, azokkal nem tudok azonosulni, kirekesztő nem leszek.

    • Csúcs vagy, minden elismerésem a higgadtságodért! Nekem ez nem megy ilyen simán, mert remeg a lábam és elcsuklik a hangom, akkor is, ha felállok-elköszönök és akkor is, ha csöndben maradok. Viszont ha felállok-elköszönök, akkor hamarabb megnyugszom. Ja, és még ott szoktam hibázni, hogy nem csak felállok-elköszönök, hanem leállok vitatkozni, mert felmegy a pumpa… Ahh, soha többé.

      • Vadidegenekkel szemben könnyebb; mikor a Miskolcon felnőtt kedvesemmel vitatkozom a romaproblémáról, az azért jobban megérint. De emiatt nem kerüljük a konfliktusos témákat. Mondjuk mellőle nem állok fel vacsora közben 🙂 (legfeljebb figyelmeztet, hogy még a szemközti házban is jól hallják az érvelésemet…)

  4. Ágas-bogas önmagam megmutatása nekem nagyon sokszor nem célom, sőt kifejezetten a kerülendők listáján szerepel, még akkor is, ha nehéz megállni. Olyan ember vagyok, akiben erős a vágy és a hajlam önmaga megmutatására, de tapasztalatom szerint mindenkinek jobb, és a mindenki között én állok az első helyen, ha ezt óvatosan és körültekintően teszem. Nem elsősorban a konfliktus miatt, hanem önmagam védelme miatt: nem okos dolog kiadni magam, és ez által kiszolgáltatottá válni. A konfliktustól sok esetben nem is félek, csak feleslegesnek, értelmetlennek tartom, például egy munkahelyen, vagy olyan társaságban, akik nem igazán az én világomhoz tartoznak – minek mutassam meg magam, minek fejtsem ki a véleményem olyan embereknek, akikről tudom, hogy teljesen mást vallanak, nem helyeselnék azt, amit én mondok, és úgysem tudom meggyőzni őket? Lehet, hogy megvan a véleményem róluk, és az is lehet, hogy hülyének tartom őket, de együtt kell velük dolgoznom, és akkor már jobb a békesség, különben is mi közük hozzám?

    Számomra az ilyen helyzetek, az ilyen alkalmazkodások és elhallgatások nem jelentenek terhet, egyrészt, mert úgy vagyok vele, hogy ez a meló, az az élet, ezzel jár, nem szólhat minden mindig rólam, másrészt, mert van olyan közeg, ahol gátlástalanul és szabadon önmagam lehetek. Így aztán legtöbbször én magam nem generálom a konfliktust, kivéve, ha valaki nagyon-nagyon igyekszik belehajolni a pofonba, és akkor nem állom meg, vagy ha olyanon van, hogy kedvem van szétszedni a másikat – utóbbi nem szép dolog, de kellő agresszivitással és ostobasággal ki lehet hozni belőlem.

  5. Hogy ez nálam most mennyire betalált. Szenvedek tőle nagyon. Én viszont nem tudok lavírozni, nem tudom befogni a szám. Néha nagyon fáradt vagyok.

  6. Tegnap vendéglőben ebédeltem a fiammal. A szomszéd asztalnál velem korú, testben és lélekben megfáradt anyuka, 3 év körüli kisgyerek és Jóvalfiatalabb Újapuka: ültében is 190 cm, nagyon lófarkas, nagyon sportos ( nekem is ő tűnt fel először, nanáhogy), nagyon napszemüvegben levest kanalazó strandjani. Kiskölyöknél 0 darab játék. A levest még csendben tűri, a pizzánál csacsogna, de nincs kivel, az édességnél elfogy a türelme. 2 óra után vagyunk, ekkora kölyöknek ez alvásidő, ő is a szemét dörzsöli, nyűgösködni kezd, fészkelődik. Apuka halkan, vészt jóslóan fegyelmez. Anyuka a távolba mered, semmit sem hall. Nanáhogy, még ő is kap a végén. Győz a fáradtság, kisfiú kiszuszakolja magát a székből, nyűglődve asztal alá mászik, egyre hangosabb a műsor. Apuka sziszeg, gyerek grabancát ( bőrével együtt) elkapja, szívélyes mosoly a közelben ülőknek, majd visszab@ssza a székbe a gyereket, aki ekkorra hangosan üvölt. Apuka beordít a pulthoz, kéri a számlát, de gyorsan, majd közli élete párjával: ” Beültök a kocsiba, most.” Anyuka végre felveszi a vonyító kisgyereket, nyakát behúzva elsompolyog a kurvanagyautó felé…..éééééés most jön a lényeg: apuka szépen, kényelmesen visszaül és megeszi az ebédjét.
    No comment.

    • Szerintetek mit lehet ilyenkor tenni?
      Odamegyek, és kifejtem neki, hogy mekkora egy agresszív tapló barom, és sürgősen kezdjen el viselkedni, vagy tűnjön a fenébe? Én valószínűleg nem lennék veszélyben, mert végső esetben (remélhetőleg) megvéd a többi vendég, de a feldühített pasi később valószínűleg a társán veri le ezt is.
      ha hallgatunk, akkor viszont látszólag egyetértünk, vagy legalábbis azt fejezzük ki, hogy ha nem is tetszik a dolog, de még tűréshatáron belül van.

        • Félre ne érts, nem rajtad kérek számon semmit. Komolyan nem tudom, hogy mi lenne a legeredményesebb viselkedés. Mármint a nő és a kisgyerek szempontjából. Mert az egy dolog, hogy leordítom a fejét, nekem könnyű, nem én viselem a következményeit, nem én megyek vele haza. Viszont arra lehet, hogy jó lenne egy kirohanás, hogy a nőnek lökést ad, vagy (ha eddig nem látta volna át a helyzetet) akkor felnyitja a szemét. De megéri-e?
          Az, hogy figyelted, szerintem mindenképpen jó, legalább egy kicsit érezte a kontrollt.

        • Ez nem bátorság kérdése, ahogy Elanor mondta, itt nem voltál veszélyben. De az asszony és a gyerek igen, nekik bizony nem érdekük, hogy műsorozz a pacákkal, tuti, rajtuk verné le. De hát, mint blogunk új mindentudójától megtudtuk, a jogszabályok rendben vannak, a többi az asszony dolga lenne. Mert nyilván apuka még véletlen sem vetemedne fizikai agresszióra négy fal között.

  7. Szintén konfliktuskerülő vagyok, de ha egy téma megüti a fülemet, amiről kialakult véleményem van, akkor robbanok és mindenki döbbenten néz. Eddig még nem vertek agyon. Mitől féljek, maximum kövektől, máglyától, “kitöröm a nyakadat, ribanc” lenne tele a gatyám, de valahogy még senki se kergetett meg. Szóval elég sarkosan fogalmazok és szinte perzsel a hangom, látszik rajtam, hogy borzolódik a szőr a hátamon és fújok, karmolok, “mindenki hülye csak én vagyok helikopter” szenvedéllyel mondom a magamét.
    Nagy ívben teszek a jó pofizásra, az univerzum egy 29 milliárd fényév átmérőjű táguló mindenség, a méreteihez mérten baktériumnál is kisebbek vagyunk. Vállalom, hogy seggfej is tudok lenni, vállalom, hogy rettenetesen irritáló, amikor robbanok. Miért? Engemet soha többé senki se fog sarokba szorítani és megalázni. Annyira undorító és dühítő, amikor valaki lábtörlőnek használja a másik embert. És én hagytam, hogy belém töröljék a lábukat. Soha többé. Ezért nincs több jó pofizás. Bár van egy diplomatikus, mosolygó arcom, válogatott okos gondolataim, tudok figyelni a másikra, hallgatni, de ha irritálni kezd, robbanok vagy lepattintom pár perc udvarias csevegés után.
    Eszem, faszom megáll a sok szarságtól, ami naponta bombáz; foseső esik ránk.
    Sorry a mocskos szavakért, de a védőernyőm a verbális agresszió.

    • Ui.: Fontos felismerés volt az életemben, hogy jogom van az ön(én)védelemhez. Senki sincs felettem, alattam; egy szinten vagyunk. A társadalom piramis felépítése csak akkor nyom agyon, ha hagyom. Tehát lehet kóstolgatni, de fölösleges, mert nem ágas-bogas, hanem tüskés vagyok. Kardhosszúságú tüskéim vannak. Régen kibújtam a maghéjból és mostanra csupa tüske, lombos fává nőttem. Láttatok már fát kuporogni? Nem igazán tudnak vagy akarnak összehúzódni, ha jön a vihar. Ennyi.

        • Körülvesznek az emberek. Bár tény, hogy jobban szeretem őket, ha távolabb vannak tőlem. A távolság mindent megszépít. Vagy nem. Nekem nincs gondom a védekező pozícióval. Akar a fene megnyílni és tőrt kapni a szívébe. A nagy érzéseket megtartom az alkotásnak és a természetnek. Ember még nem született és nem is fog, aki megérdemelte volna osztatlan figyelmemet és a szívemet. Haszon és kár az emberi kapcsolatokban is kéz a kézben jár. Figyelni kell, mérsékelni a károkat, bezsebelni a hasznot és jó üzletet kötni, hogy a másik is jól járjon. Élni és élni hagyni. Ez csak néhány szabály az erkölcsi kódexemből. Érzelmek és másik ember. Mit kezdjek a másik emberrel? Ha támogatni tudjuk egymást, sikeresen védjük egymás hátát, akkor oké, bárkivel békében élek, de belemászni a másikba, azonosulni vele, többnek látni magamnál, NEM. A francba az egésszel. Épp elég önmagammal együtt élni. Saját fényében fürdő, elvakult csillag vagyok, aki hiába ragyog, csak a sötétséget látja.
          Senki sem tud elég óvatos lenni egy csillag közelében. Tehát a csillagnak kell észnél lennie és tartani a 148 millió kilométeres távolságot.

    • Mondjad csak Kuvik.
      Mondjad cizelláltan,szépen,vagy épp mocskosul,mert jól mondod.
      Így kellene mondjuk mindannyian.
      Anna vendéglős pillanatképén kinyílt a bicska,lélekben már öltem,nagyon gyilkolásznám a gyereklélekrombolókat.Vadállat vagyok,na.

      • Attól nekem is nőtt egyet a fej körméretem. Az a faszi irdatlan egy seggfej lehetett, akár verekszik, akár nem.
        Pofozkodás nélkül is lehet a másikat gyengíteni. Jelen esetben gyereket meg az anyját is egyszerre… Elhiszem, hogy a csaj úgy gondolja, hogy ebből még lehet értelmes kapcsolat és meg tudja magyarázni, de basszus, egy olyan csávó, aki a gyerekemet meg engem is nyüszítő problémává fokoz le??? Appádfassza. Nagyon méltatlan, és ez a majom azzal él vissza, hogy a csaj túl komolyan veszi őt és nem hajtja el (vagy nem tudja elhajtani) a picsbe az első ilyen baromságnál. Na jó, a másodiknál, nem vagyok én fasiszta, mindenkinek lehet rossz napja*:)
        *de rossznappal, mensessel, fronttal, szexhiánnyal, akármivel magyarázni a másik életébe való szöges bakanccsal való beleugrást kész agybaj.

    • Kuvik, ha pesti lennél, azt hinném, ismerlek. Bár azért van még egy-két dolog, ami miatt mégsem te vagy az, akire gondolok.
      Mondjad, hallgatunk.

      • Pszichologushoz jar, ami nagyon jo, latom a lassu fejlödest.
        Legbelül tudom, hogy jo ember, csak tul vastag pancelt növesztett, es közben elvesztette magat, vagy soha nem is tudta, ki ö, mire kepes.
        Lehet önzöen hangzik, de akkor is ugy erzem, hogy iszonyat faraszto ezt vegigasszisztalni, türelmesnek lenni, kitartani,akkor is, amikor elöjönnek a regi reflexei… amikor annyival egyszerübb lenne egy “kész ” emberrel.

          • Ezt nem lehet igy megmondani 🙂
            14 eves a kapcsolatunk, es meg most is langoloan szeretem, de vannak nehezebb pillanatok, amikor ez az egesz faraszt, föleg , ha egymas utan jönnek. Most egy nehez periodus van, eddig a legnehezebb, hisz vegre latja magat, erti, mit mondogattam eveken at, röpködnek a csontvazak kifele a szekrenyböl 🙂 Szenved nagyon, en is sokat.
            Varok, ennyit tudok tenni. Ha laposodik, sivar lesz a dolog, vagy visszasüllyed oda, ahonnan jött, kiszallok, az biztos, mert erös vagyok, tudom.

            • Annyit meg hozza, hogy en nem segitettem a valtozast, hisz meg sem hallotta, amit mondtam, nem ertette. En meg rajöttem, ez nem is az en dolgom.
              Az segitett, hogy beleegyezett a pszichologusba, aki tenyleg tud rajta segiteni.

  8. Nálam nem a konfliktus a gond,mert megszoktam mondani a véleményemet ha alkalom van rá.
    A baj a meg nem értettség. Sokszor hiába mondom a véleményemet,mert nem talál fülekre.
    Akkor jön az ,hogy szorongok.Nem tudok elég hangosan,meggyőzően beszélni nagyobb társaságban ahol számít a hangerő… Szóval félek én is, de nem is tudom mitől. A saját hangomtól.
    Azért halkítom le gyakran magam,mert tudom hogy sok beszélgető partnerem úgysem értékeli amit mondani akarok.Ezért már mondás közben lelankadok.
    Mindig is csak kevés személlyel tudtak kommunikálni.
    Lehet ezt önbizalomhiánynak nevezni ,de az a helyzet,hogy sokszor megbotránkozokm más személyek gondolatain,beszédén és én nem bírom nyomni az értelmetlen szöveget.Ezért sokszor úgy tűnik dadogok.

  9. Én meg lemaradok itt az ilyen találó bejegyzésekről, mert eldöntöttem, inkább csak kullogok utánatok, mert még elhatalmasodnék, elárasztanám a blogot. Nem akarom, remélem nem teszem, majd szóltok.

    De hajnalban ez a hsz-em félrement, mert ezt a bejegyzést csak ma reggel olvastam:

    “…Igen, jött a coming out, biszex vagyok, vagy mifene. (Queer? kell-e nekem még egy cimke?). Az első, a legelső, olyannak, aki ismer.
    Majd órákon keresztül cseteltünk, hogy ez mit is jelent, mit kezdek vele.

    Mit jelent ez, 13 év együttélés után? Azt jelenti, 13 évig elmerültem a feleségemben, oly mértékig, hogy ezzel az oldalammal nem foglalkoztam. Most itt van, néz velem szembe a tükörből, mosolyog, integet, mint egy kíváncsi tinédzser, s mellette virít a fiam fényképe.
    Mihez kezdek most, min változtat mindez? Rajtam semmit, azt érzem. Ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam, csak a fátyol hullott le, hogy magamat lássam. Itt vagyok, hát tessék. A világon változtat, ahogy arra nézek. És a világ hogy néz rám, ha a fátylat előtte is ledobom?
    A feleségem hogy néz rám, ha a fátylat ledobom?

    “Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
    Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
    Neked udvaroltam, az öledbe borultam
    Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!”

    Mi a fasz van ilyenkor?
    Ott akarok lenni még mindig, ott, az öledben!
    Hagyod-e, hogy ott maradjak,
    ha ledobom a fátylat,
    engem látsz-e, vagy
    csak egy árnyat?

    hagyod-e, hogy szeresselek,
    mint mindig, mint most is?
    Elfogadsz-e úgy, ahogy vagyok?
    Vajon ki vagyok?”

    ——

    Igen, látom azt a vadhajtást, nézem, enyém, ez is én vagyok, végig ott volt. De szép levelei vannak!
    Csakhogy! Ennyi lenne? kerülném a konfliktust, mert “félek” elmondani?
    Nem, nem a rekaciótol félek.
    Nem látok semmiféle utat, semmiféle ösvényt. Egy szakadékot látok, s hárman állunk előtte.
    Azt kéne mondanom, gyertek, ugorjunk, mert itt van ez a kis pillekönnyű ejtőernyő, azt mondják szerelem, ez mindhármunkat elbír?

    Honnan veszem, hogy elbír? Honnan veszem, hogy ők akarnak velem ugrani? Honnan veszem, hogy ha ugranak is, nem gondolják meg magukat, és szeretnének inkább a szakadék szélén maradni, s legjobb esetben nekem csak szurkolni?

    Hogyan?
    HOGYAN JUTOTTAM IDÁIG?

    • Omniszexuális. Y kromoszómás omniszexuális. Y kromoszómás, szakállas, szőröslábú omniszexuális. Y kromoszómás, szakállas, szőröslábú monogám omniszexuális.

      Mi a francot jelent mindez? MIT jelent ez? Jelent ez valamit?

      OLAJZÖLD vagyok! Y kromoszómás olajzöld. Y kromoszómás, szakállas, szőröslábú, olajzöld. Y kromoszómás, szakállas, szőröslábú monogám olajzöld.

      Monogám olajzöld vagyok. 13 éve szerelmes monogám olajzöld. 13 éve szerelmes monogám olajzöld apa. Ez jelent valamit. csak ez jelent valamit.

        • “Nem értem.Feltevés ?Érzés ?Vizsgálat eredménye?”
          Már az omniszexualitás? Vagy az y kromoszóma megléte? Utóbbit nem igen kell vizsgálni, ott hortyog esténként a rácsos ágyában a bizonyíték.

          Érzés? Kérdések eredménye. Mozaikdarabok eredménye. Rakom össze a darabkákat eredménye.

          Tizenévesen azt hittem homoszexuális vagyok. (kettőt ismertem, homo, hetero) Szerelmes lettem.
          Szerelmes lettem egy fiúba, a legjobb barátomba. A lényébe, úgy mindenestül. Én sem tudtam, azt se tudtam, mi a szerelem.
          Szerelmes lettem később egy lányba, röpke szerelem volt, égető, perzselő. Én égtem, izzottam.
          Rájöttem, a lányokat is szeretem, hát akkor biszex.
          A második szerelmem az első szerelmem felesége lett. Őrület, nem?

          És eljött az én szerelmem, a viszonzott, a máig perzselő, amibe elmerültem, s többé nem kerestem magam, mert csak kettőnkre figyeltem.

          Nem, nem hiszem, hogy biszex lennék. Nem tudok egy testbe beleszeretni. Nem tudok szerelem nélkül szexelni.

          A fátyol már nem az én szemem előtt lóg.
          A feleségem előtt is le kellene rántanom a fátylat?
          Lehet ezt? Megtehetem? Valóban?

          Tudom, hogy meg kell tennem, nem arról van szó, hogy megtegyem-e. Arról, hogy elvárhatom-e, hogy ezzel megküzdjön.

          Legkésőbb a második gyerekünk vállalása előtt meg kell tennem. Hogy így egy ágasbogas férfival akarja a másodikat.

          (Fogalmam sincs, arra válaszoltam-e, amit kérdeztél.)

          • Én is éreztem nagyon heves érzelmeket serdülőkori barátnőm iránt, meg felnőtt nő iránt is.De ezekben az esetekben a jellemükben volt valami különleges érték ami engem lenyűgözött.Nem szexuális értelemben vonzottak.
            Aztán volt, van olyan élményem hogy egy nő külseje,hangja szexuális ingert idézett elő bennem pillanatnyilag. Olyankor csodálkozom magamon .Mivel nem gondolok soha ezekre az esetekre azután, nem foglalkoztatnak,nem törődöm velük.

            Attól függ kinek milyenek a tünetei.
            Férfiakkal nem volt gondom szexuális téren. Az én igényem alacsony mederben csordogált de megfelelő esetben működőképes vagyok. Egyetlenegyszer akadtam össze egy olyan férfival aki nem tudta kontrollálni magát, és akaratom ellenére akart velem lenni. Kellemetlen élmény volt.Nehezen szabadultam tőle.
            Ezt csak azért hoztam fel példának ,mert ekkor láttam, hogy a helyzet komoly. Mindenki másképp működik.

            Ha a te problémád lehet ,hogy nem kell megküzdjön vele a feleséged.Te kell tisztázzad magad, esetleg segítséggel is.

            • Köszönöm, hogy megosztottad velem!
              Nekem ebben a 3 esetben mindben megvolt, a teljes csomag. Viszont fordítottja, hogy csak a szexuális része érdekelne, nem volt. Volt, hogy onnan indúlt, de olyankor, mikor valami ilyen bekapcsol, erős vonzalmat kelt a kisugárzása, akkor a csomag többi része is érdekel, elmerülni benne.

              “Egyetlenegyszer akadtam össze egy olyan férfival aki nem tudta kontrollálni magát, és akaratom ellenére akart velem lenni.”

              Tegnap elmentem egy sör mellett megünnepelni egy szivárványos kocsmába, hogy a fátyol a szemem előtt lekerült, végre nézegetem az ágaimat.
              Egyedül mentem, mert egyedül ünnepeltem, nem volt kivel, aki arra érdemes lett volna. (egyedül vagyok a gyerekszobafestéssel idehaza) Odajött hozzám egy srác, nagyon vidám volt. Én is. Kérdezte várok-e valakit. Mondom nem. De ülj le. Erre ő, akarok esetleg valamit? Mondom nem.
              De miért nem? Nem tetszenek a pasik, vagy nem tetszem?
              Mondtam, ennél bonyolultabb. Sörözök, kész. De mesélj, ha akarsz. Erre elment.
              Gondoltam nem baj, én is a söröm végére értem, ideje indulnom.
              Erre vécére menet belebotlom. Bejön utánam, mikor már pisilek. Elkezd fogdosni hátulról. Mondom hagyjon, mondtam, hogy nem. Erre ő, miért nem?
              Mert nem, kész.
              Kiszabadulok, magamban mosolygok, hogy pár hete meséltem nektek, hogyan szoktatott le a feleségem arról, hogy nyolckarú polip legyek.
              Kijövök az utcára, és gyors léptekkel indulok haza. Erre hallom, jön utánam, utolér. A mosoly mostmár odabent is az arcomra fagy.
              Indul előröl a benti lemez. De miért nem? Nem jössz fel, itt lakom?

              Mondom NEM! Mit nem értesz azon, hogy NEM? Hogyan mondjam még, hogy NEM?

              Korántsem vicces mindezt átélni. A töredékét sem akarom annak átélni, amiket itt írtok.

              • Tényleg, eszembe jutott egy esetem ugyanazon a magányos kirándulásomon ahol történt a kellemetlen élményem a pasival , akadt egy nő is aki túlságosan kedves volt, és végül szájon “puszilt”. Csak pillogtattam, és ugyancsak kellemetlenül éreztem magam.
                Mindkét esetben szobatárs voltam az illetőkkel.
                Ennyit a magányos kirándulásomról.Ez már húsz éve volt…
                Érdekes az egész egyetemi bentlakó életemben minden ok volt.
                Semmi más élmény.
                Azért is bátorkodtam egyedül kirándulni.

                • Itt a blogon, talán egy hónapja. Hogy fogta magát a feleségem, s megfordította a helyzetet, mikor látta, hogy nem fogom fel,s letaperolt. És ez akkor is sokkolt, hogy ez valójában ilyen. Egyáltalán nem vágykeltő.

                  Bejegyzést nem tudom, sajnálom.

                • ékszem valamire.De ez nálam is megvan mint készség,hogy közelséget érezzek a férjemmel.A férjem nem olyan simulékony,de például apukám az volt. Állandóan anyukám körül nyüzsgött. Nekünk vicces volt.

                • Én akkor még nem tudtam különbséget tenni a letaperolás, és a simulás között.
                  A feleségem tanított meg rá, én sosem láttam előtte senkitől példát. Legalábbis a simulásra.

            • “Ezt csak azért hoztam fel példának ,mert ekkor láttam, hogy a helyzet komoly. Mindenki másképp működik.”

              Láttam tegnap, a helyzet baromi komoly. Nagyon naív vagyok, ha azt gondolom, mindenki úgy működik, mint én. Ezek szerint egyedül leülni egy szivárványos kocsmában, és azt mondani, hogy csak sörözni vagyok lent, nem ismerkedni, sokak számára értelmezhetetlen. Letaglózott ez a felismerés.

              “Ha a te problémád lehet ,hogy nem kell megküzdjön vele a feleséged.Te kell tisztázzad magad, esetleg segítséggel is.”

              Igen nehéz ezt eldöntenem. De ez az én részem. Ez is naivitás lenne, ha azt hinném, ha szeret, akkor így is elfogad. Mert itt annyi minden jön még be a képbe. Ezért írtam azt a sok kérdést a szakadék szélén állva.

              Egyébként pár hónapja mondtam a pszichológusnak, hogy rájöttem biszex vagyok, de közben arra is, hogy mindez mindegy, mert arra is, hogy a feleségemmel akarom csak a szexualitást átélni. De a biszex nem igazán jól ír le.
              Mert akkor akarnám a férfiakkal is, csak a szexet, szerelem nélkül. De nem akarom.

              Egyszerre több emberbe elmerülni meg nem vagyok képes.

                • 🙂
                  Ezért írtam: Monogám olajzöld vagyok. 13 éve szerelmes monogám olajzöld.

                  Nem. Nem vagyok. De voltam. Viszonzatlanul, és még én sem tudtam akkor, hogy az vagyok. Most itt rakosgatva a puzzle-t, tudom, hogy voltam, egyszerre vonzott szexuálisan, és egyszerre a személyisége. Nem tudok egyszerre két emberbe beleszeretni.

                  13 éve szerelmes monogám vagyok, és olyan mázlista, aki a feleségébe szerelmes.
                  Észre sem vettem, hogy 20 kilót hízott, stb. Mert olyan mélyen belemerültem, annyira mélyen, hogy a felszín nem érdekel.
                  Nem az így is szeretlek kategória, a “jó nekem a langyos sör is” (hogy volt, ki írta itt?)

                • Talán úgy érzékeltethetem a dolgot, hogy nem lesz erekcióm egy számomra vonzó női/férfi test látványától. A fantáziám sem indul be.
                  Hanem valami mágnes lesz, hogy meg akarom ismerni, kíváncsivá tesz.
                  Így alakúlhatott, hogy sosem akartam vadászgatni, a feleségemnek is fél évet “udvaroltam”.
                  Ki várna manapság fél évet, hogy ágybabújjon mással? Várna valaki?

        • Nem csoda, ha nem érted, mert én sem.
          Ahogyan sosem értettem azt sem, miért van jelentősége annak, hogy a másik ember cigány/nő/férfi/fekete/homo/hetero/stb.

          Ezek mind csak azt mutatják, hogy a másik nem érdekel. Nem érdekel, ki is ő valójában. Csak addig érdekel, amíg sikerül a neki megfelelő dobozt kikeresnem, oda behajítanom. Kész, lakat rá.

          Nem tudom magam definiálni az első címkékkel. Az utolsó bekezdés definiál engem.

          “Monogám olajzöld vagyok. 13 éve szerelmes monogám olajzöld. 13 éve szerelmes monogám olajzöld apa. Ez jelent valamit. csak ez jelent valamit.”

            • Az olajzöld egyszerre az, hogy nem igazán érzem ezt a férfi/nő kategóriát jól leírónak, ami engem illet. Tudom, farkam van, az a biológiai nemem. Sőt, még szeretem is a saját testem. (hú, mekkora mázlim vam!)

              Egyszerre az, hogy vonzódom nőkhöz, és férfiakhoz. Pontosabban emberekhez, ha jobban megismerem őket.

              Annak a leírása, hogy összevagyok öntve, kikeverve, mindenből van bennem egy adag szín, és nem érzem, hogy tudna valami más jellemezni. Csoportként igen.
              Ha csoportjellemzőket veszünk, akkor Omniszexuális vagyok, aki Y kromoszómájú testét szereti, tehát mondhatnám, férfi.

              (Egyáltalán nem tudom, hogy elég árnyalt-e, érthető-e, vagy csak maszatolásnak tűnik.)

            • Érted, miért nem értettem a női, férfi mosdót soha? Mert akkor ennyiféle mosdót kellene terveznünk, mint ami ezen a színskálán van.
              (eddig én sem igazán értettem, miért nem értem)

                • És most döbbenek meg azon, miért jelentett számomra ennyit Conchita megjelenése.
                  Mekkorát lökött bennem ezen az egészen.

                  (nem, nem azt jelenti, hogy női ruhát akarnék hordani, vagy ilyesmi, hanem horizont tágítást végzett nálam, és végtelen szeretetet éreztem iránta, és büszkeséget.)

  10. “2. A legtöbb ember titkokat őriz
    Akár azt, hogy milyen gyakran sírnak, vagy hogy olyan sokáig tartották vissza a könnyeiket, hogy már nem tudják szabadon engedni őket; hogy hogyan éreznek a testükkel kapcsolatban; hogy hogyan szeretnék, hogy beléjük hatoljanak vagy hogy ők hatoljanak valakibe; hogy hogyan tűnődtek azon, hogy transzgenderek –e; hogy hogyan érezték magukat, mikor először büntették meg őket azért, mert nem viselkedtek „rendes” lányként vagy fiúként; hogy már nem is emlékeznek, hogy hogyan legyenek dühösek, mert a jó lányok sosem dühösek; vagy hogy hogyan felejtsék el a kalóriákat számolni és elrejteni ezt mások elől, mert férfiak ilyet nem csinálnak…

    Ha egy rendszer csak amiatt létezhet, mert az emberek nem tudják elmondani az igazságot, az azt hiszem, mindent elárul, amit tudnod kell az adott rendszer hitelességéről. Azt hiszem, ha mi, közösen, el tudnánk mondani a titkokat, amiket őrzünk arról, hogy kik vagyunk és kiknek hivattunk lenni, jó úton haladnánk afelé, hogy teljesen ledöntsük a patriarchátust.”

    http://szivarvanyon.blogspot.co.at/2014/04/negy-dolog-amit-nokrol-es-ferfiakrol.html#more

    Engedelmetekkel most üvöltök egy nagyot, hogy kiokádjam magamból ezt a 33 évet, amit ebben a szar rendszerben töltöttem, ami még azt sem engedi, hogy megismerjem önmagam, nemhogy felvállaljam.

  11. Engem irtal le, elso harmincsok evemet. Nalam az akut onbizalomhiany, az ertekessegem masok altal torteno szisztematikus tagadasa, elnyomasa fokozza a problemat. De legalabb mar latom a koremepult patyomkin-falut, amiben bizony nekem is sok munkam van. Verem szet a diszleteket, egyszerre egyet. Innen lesz szep nyerni.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s