portrék 9.: az érzelmileg fagyott férfi

Lélek nélküli embereket említett tegnapelőtt tavasztündér. Én most az érzelmileg fagyott férfiről írok.

A férfiről, aki már nem fiatal, sokszor próbálta a szerelmet hevesen és tiszta szívvel, romantikus modellben. Ő is csak úgy, mint mások: vitte a szíve, elköteleződött, naiv volt, átverték. Talán el is vált, talán nagyon becsapottnak érezte magát akkor. De nő, az kell, ha másra nem, kultúrprogramra, szexre, mutogatni. Élete egy pontján, avagy lassan, fokozatosan elhatározza a férfi, hogy ő nem kínlódik tovább az oly kockázatos érzelmekkel. Ez a koncepciója. Így védi magát, ettől erős.

Filmekben is létezik a típus, majd ti írtok példát: nagy donhuan, megfáradt, ismeri a dörgést, igazából valami trauma érte, attól lett ily kíméletlen, mint az a történet egy későbbi pontján kiderül, aztán találkozik az Igazi Szerelemmel, és akkor borul a koncepció. Íjjal a kezében hunyorít, vihog a puttó.

Játszmákba és csalódásokba fárad bele az ilyen férfi. Sokszor nagyon jó külsejű, komoly kvalitásai vannak, okos is, nem rossz ember. Korrekt, ahogy mondani szokás, nem ígér semmit, viszont be sem tartja. Amikor barátnőjelöltre lel — jelöltjei vannak! –, felméri a nőt, tetszenek-e a paraméterek, és ha igen, kihozza a dologból a maximumot. Soha nincs meglepő szerelme. Úgy rendez mindent, hogy neki jó legyen. Meghúzza a határokat (korrekt). A megfelelő példánnyal haszonmaximalizál és kockázatot mérsékel. Élvezi a nő társaságát, tesz is a kapcsolatért, de nem adja magát.

Rátarti, érzelmileg nem áradó férfival randevúzni iszonyatos. Becses célpontjának lenni, kiérdemelni őt. Soha nem leszek szíve királynője. Amit az ilyen férfi művel, attól én borzadok, mert ellentétes mindazzal, ami nekem oly fontos: ami humán. És mert előre van rossz véleménnyel a nőről és a nőkről. Érzi és érezteti, hogy ő bukhat ezen a bizniszen, márpedig ő nem fog bukni, ez a lényeg. És akad elég nő így is. Holott talán inkább a személyiségét kellene fejleszteni, nem bástyák mögül lesni a szivárványt.

Van, hogy fiatal a férfi, egész fiatal, sose érzett semmit úgy, ahogy a színdarabokban szokás. Az ilyen férfi egy technokrata generáció tagja. Csak vonzódni tud, ez a maximum, és emellett tud még érvelni, hatékonynak lenni. Mindenféle kütyüje van, meg pénze, társasága, kedvtelései. Szét nem egy pillantástól, hanem mondjuk az alkoholtól esik. Remek a humora. Ura a helyzeteinek. Magáról annyit tud, hogy előnyös-e a pozíciója a munkaerő- és párválasztási piacon. Nem áll meg sem néha, sem soha az éjen, gyötrődve, halálba hanyatlón. (Ne haragudj.)

Nem olyan bonyolultak az érzelmek. És nem is kockázatosak. Vagy inkább: nem érdemes őket vitatni. Igazán, áradóan annyira ritkák úgy is, azt meg elviseli az ember, hosszú az élet. Elfér benne a teljesség.

Pszichológusom hajlamos a találó egymondatokra, azt mondja: az ember olyan állat, hogy ha valakivel nagyon jó, akkor kötődni kezd.

És ennyi. Két tiszta tekintetű, áradó lélek, sebezhetőek, kezükben ragtapasszal. Ha kölcsönös és intenzív a dolog, akkor nagyra tud nőni. Mindkét fél szívesen kifejezi, amitől dobban a szíve, és egymás érzéseiben fürdőznek. Nem játszmáznak, nem egymás iránti elvárások alakítják a tetteiket. Minden csókjuk csattanás, minden találkozás első. Nincsen ennél nagyobb élmény. Csak ebből érti meg az ember a világirodalmat.

Attól még fáj néha, persze. De az is ezért éri meg. Attól még nincs mindenre válasz. Attól még vége van. De hogy a történet nagy, hogy így szerettek valaha, ez lehettem annak, aki ez tudott lenni nekem, az nem múlik el. Az igazi nagy történetek megesnek az emberrel. Elsodorják, hunyt szemmel forog minden, semmi sem pitiáner, minden intenzív. A humán történet résztvevője nem kereste az alkalmat, de amikor eljön a perc, nem is mérlegel, nem védi magát. Felhajtja sisakrostélyát, a másik szemébe néz, és kedve van lecsatolni a teljes vértezetet is. Ami benne szeret, mind meztelen. A másik is meztelen. Ni, egy pórus, de szép! Bízik benne. Soha nem bántaná. Nem feledi, míg él.

A táj változatos. Az egymásba akasztott tekintet állandó.

364 thoughts on “portrék 9.: az érzelmileg fagyott férfi

  1. Érzelmileg fagyott férfi????
    Atyaég, ez de jó…. én egy ilyet szerettem több évig, egy ilyentől nem tudtam elszakadni hosszú ideig, mert mindig elhitette velem, hogy szeret… Nem, nem szeretett. Nem azért, mert én én vagyok, és mást tudott volna, nem! Nem volt képessége jól szeretni. Fagyott volt, ahogyan írod is, a külsőségek rabja. A fagyottsága mögül néha kikandikált némi érzelem, de abban a pillanatban amikor megérezte ezt (önmaga gyengeségét? ), vissza is bújt a páncélja mögé. Gyötrelem egy ilyen férfival kapcsolatban lenni, köszönöm, de soha többé!

    • nekem a humorérzékem segít, de egyébként egyet értek: gyötrelem.

      a humor, ami segít a mindennapokban:
      én: most ha éreznél valamit megsimogatnál, megcsókolnál, a szemembe néznél és áradnál velem.
      erre ő: ráteszi (ráteszi!!!!) a kezét a derekamra és ad egy puszit az arcomra.

      ez vicces, nem?

  2. Most először érzem, hogy ez az írás nem eléggé árnyalt, empatikus…. talán mert találva érzem magam. Én vagyok az érzelmileg fagyott…. nő. Amúgy ez nem igaz. Haszonmaximalizálok, mert nincs igazán méltó jelentkező. Meg persze nagy a puttonyom is. Van múltam. De ettől még (sőt) érett a személyiségem. Keresem a lehetőséget, a helyzeteket, belemenős vagyok. Nem az érzelmi fagyottság a probléma, hanem ha valaki ezt tekinti alapértelmezésnek, nem dolgozik vele. Ha belenyugszik.
    Illusztrációként egy tegnapi beszélgetésből.
    – Nehéz lesz felolvasztani a száz kilométer vastag jégpáncélt.
    – Majd hozok lángszórót.
    Hát, nincs könnyű dolga szegénynek.

      • Általában akkor kezd nagyon nyomni, ha jön egy hős lovag, aki elkezdi feszegetni. Sajnos a probléma része, hogy engem már nem olyan könnyű meghatni, de alapvetően asszem azért meggyőzhető vagyok.
        Fuldokolni nem szoktam, mert amúgy nagyon sokat dolgozom magamon, az érzéseimmel, a helyzetekkel, sokat önreflektálok, és a régi nagy, igazán súlyos szarokat már kipucoltam az életemből. A mostani puttony már a felnőttkori események gyümölcse. Az sem megvetendő azért, de ez más.

    • szintén zenész. plusz még az, hogy néhány elég zúzós Nagybetűs Szerelemből kievickélve és utólag talán jobban rálátva a saját működésemre bennük, nálam ezek gyanúsan párkapcsolat függésnek és eléggé beteg illúziókergetésnek tűnnek részemről, amiből inkább meggyógyulni szeretnék, mint újra benne találni magam. úgyhogy nekem még az is egy dilemma, hogy amit a romantikus számok és irodalmi művek Szerelemnek hívnak, vagyis amit erről eddig hittem ezek alapján, az nekem mi valójában, és adott esetben mit fed el, és mi a valódi szükségletem ehelyett.

      “Nem az érzelmi fagyottság a probléma, hanem ha valaki ezt tekinti alapértelmezésnek, nem dolgozik vele. Ha belenyugszik.”
      ez a megfogalmazás nagyon tetszik és nagyon egyetértek vele

      • Meg én nem is értem most hirtelen, hogy miért hibás alapértelmezés ez a józanság? Tehát miért alapkövetelmény egy kapcsolatban a teljes belemenés, kitárulkozás, odaadás? Jó, tudom, azt mondják, csak úgy éri meg, de ki találta ezt ki, hogy ez csak így jó? Én sokakon látom, hogy nem jó, vagy csak időszakosan jó. Az ilyen heves érzelmek beborítják az elmét, lezárnak. Az emberek kábán ténferegnek, minden porcikájuk a szerelemre figyel. Aztán meg a nagy csattról nem is szólva. Hol és ki találta azt ki, hogy csak így éri meg? Müllerpéternél olvastam ilyet mondjuk.

        Félreértés ne essék, én már nem a cikkben megírt egoista, kizárólag elfogadó szeretőről beszélek. Józan, távolságot tartó, mérlegelő szeretésben is ad az ember a másiknak, sok szép pillanat van, nagy beszélgetések. Van minden, de ésszel. Ha pedig nem működik (ahogy a nagy szerelem is gyakran botladozik), akkor nagy veszteség nélkül ki lehet szállni. Nincs függés, kiszolgáltatottság.

        • “Józan, távolságot tartó, mérlegelő szeretésben is ad az ember a másiknak, sok szép pillanat van, nagy beszélgetések. Van minden, de ésszel.”

          Értem amit mondasz, de nekem ez pl. nem megy – már nem. Minél idősebb vagyok, annál inkább keresem a mélyet, az érzelmeset, a kitárulkozós kapcsolatot, és minden egyes így megélt pillanat, vagy perc amolyan függést okoz számomra. Ha ez nincs, képes vagyok kínlódni a hiánya miatt, viszont a felszínes, távolságtartó viszony nem érint meg, azt könnyen eldobom a kukába…

          Fiatalon ezzel nem foglalkoztam, miért idősebb koromra (47) lettem ilyen szentimentális?

        • “…miért alapkövetelmény egy kapcsolatban a teljes belemenés, kitárulkozás, odaadás?”
          Nem alapkövetelmény, de enélkül én nem tudom elképzelni, és én írtam a posztot. Most tényleg az illetheti intimitásom, aki a szívét nem nyitja ki, akink nem mutatom meg a lényegemet? Szerintem ez elszürkíti az egészet, cinikussá és gépiessé, számítóvá tesz. A szerelem virágkehely, saját törvényekkel. Ezért nem keresek társat, soha nem is tettem, még egy félbehagyott regisztráció erejéig sem.

          És mert ez az, ami csak méltó partnerrel nem veszélyes. Nem méltóval meg minek a bármi.

          Nem mintha nekem mindig sikerült volna a méltó. De nem vagyok nőként hiú, nem szeretem a karompróbálgató egótréninget, és nem volt bennem, hogy jaj, valakim azért legyen. Nem is volt.

          Én nem vagyok folyamatosan nő. Sokszor vagyok láthatatlan. Nem néz vissza a tükörképem.

          Hanem egyszer csak felébred a nő. Megmozdul, megindul, radioaktív. Na, az nagy élmény. Korábban azt hittem, ez csak fiatalon van.

          • Nem a posztra reagáltam, illetve nem teljesen, hanem a beszélgetésre Abszolut elismerem mások érzéseit, a tieid is. Azt is tudom, hogyan működsz- illetve amit megosztottál velem, azt tudom. És ez nekem tetszik, szép. Én egy más típusú ember vagyok, ezt láttatom. A felkiáltásom, hogy miért csak az az elismerhető, ami mindent lebont, az pusztán a saját érzéseim védelme. Mert én meg azt tudom, hogy nem feltétlen úgy van, hogy az egyik típusú érzelem a méltó, a tiszta, az Igazi, a másik pedig az érzéketlen és aligvalami. Én tudom, mekkora energiát lehet belerakni még így is, mennyire lehet szeretni és becsülni a másik embert, miközben nem munkál a birtoklás, a titkos nagy tervezés, a közös élet áhítása, nincs féltékenység, leküzdhetetlen sóvárgás- ahogy az azokban a bizonyos nagy szerelmekben mindig. Amit én megélek, mikor megélem, az egy szellősebb érzelem. Valóban, jobban hasonlít a barátságra, mint arra a bizonyos szerelemre, ám nekem még a szexuális vonzódás is simán része lehet. És nagy nagy szeretés. Szeretés- én úgy hívom magamban.
            Szóval nem minősítek, mint ahogy a te 10- eddel sem, vagy ha igen, akkor inkább irigykedve. Bár tudhatnék magam mögött tíz olyan férfit, aki jelentőset hozzám tett ! Én kapcsolatokat tudok magam mögött, tétova keresgéléseket, csalódásokat, vagy olyan barátság- féle szeretéseket. Nagy és jelentős történeteket alig. Ez a szomorú, nem a 10 szerelem.

          • “Nem alapkövetelmény, de enélkül én nem tudom elképzelni, és én írtam a posztot. Most tényleg az illetheti intimitásom, aki a szívét nem nyitja ki, akink nem mutatom meg a lényegemet? Szerintem ez elszürkíti az egészet, cinikussá és gépiessé, számítóvá tesz. ”

            Én is így érzem, gondolom: csak így érdemes! A közelség érzése nélkül mit sem ér az egész.
            És nem, nem csak fiatalon történhet ez meg…. Velem most történik 47 évesen, és csak ámulok bámulok, mert olyan régen tudtam ilyen közel érezni magam valakihez, hogy hihetetlen… Iszonyatosan jó érzés!

            • Velem is most történik, bár én még csak 46 vagyok 🙂 Fiatalon gyáva voltam az ilyenfajta önátadáshoz. Most meg bátor vagyok, és biztos abban, hogy jól csinálom, és ez annyira kilátszik, hogy nem is nagyon mernek az emberek beszólogatni.

        • “Van minden, de ésszel.” Szerintem nem érted, hogy ez nem döntés kérdése, hanem sors és véletlen és alkat. Nekem erős romantikus és önsorsrontó hajlamaim annak, belemenős vagyok, viszonylag könnyen döntök nagyot, de ez az egész nem döntés. Ez elsodor, ha van. Ha nincs, akkor lehet döntéseket hozni. Ha elsodor, akkor a szerelmes állapot, a másik közelsége, avagy hiánya durvább biokémiai változásokat okoz az agyban, mint a heroinfüggőség. Én ezért vagyok megértő és türelmes magammal.

          • A szerelem nem csak ez. Én örülök, hogy te most ezt így éled meg, de most elkezdett zavarni, hogy mintha megkérdőjeleznéd mások másfajta átéléseit, hogy esetleg máshová teszik a hangsúlyokat, és attól azt még ugyanolyan joggal lehet szerelemnek nevezni. Megkockáztatom: sőt.

          • Szerintem meg dontes a szerelem, nagyon is az, az en eletemben legalabbis. Mindig erzem azt a pontot, hogy most itt ha elengedem, akkor head over heels. En kontrollman vagyok, az igaz, de szerintem igenis mitosz, konstrukcio ez a bizonyos, egyfele regenyes szerelem.
            Ettol fuggetlenul az adott pillanat az meg vadidgennel is mamor, sodras, feloldodas a masikban es a vilagegyetemben. De kotodni azt ritkan es sokara kezdek, masnap tovabblepek mosolyogva. De lehet, hogy meg sosem szerettem igazan.

          • Szerintem nagyon sok érzelem döntés kérdése (is). Én pl elég jól tudom kontrollálni az érzelmeim. Jelen barátságomban azt tanulom, hogy kimondjam, láttassam, megéljem, beleengedjem magam. De ehhez nekem az a bizonyos feminin, érzékeny, soha nem macsó ffi kellett.

        • “Józan, távolságot tartó, mérlegelő szeretésben is ad az ember a másiknak, sok szép pillanat van, nagy beszélgetések. Van minden, de ésszel.” Nekem ez barátságdefiníció, nem tudnék egy pulcsit sem levenni magamról ilyen viszonyban, nemhogy alsószoknyát.

    • Mikor elolvastam, arra gondoltam, van ez nőben is, nem pont így és talán más motivációkkal. Felteszem a kezem, én is olyasféle volnék. És hogy ki mitől, mikor, és miért válik ilyenné, s jó- e neki csodálni a szivárványt, vagy olykor cinikusan elhúzni a szájat, nem hinni akkor se, ha születőben lenne “valami”, s aztán szinte diadallal tudomásul venni, hogy amiről azt hitte, talán ez olyan lesz, az csak árnyképe a regénynek. Szóval, hogy ez- e a jó, vagy a többiek újra és újra belemenős, szívszaggatós, mindig csalódást okozó próbálkozásai… hát, kinek mi. Én jól vagyok.

        • Nagyon tetszett a mai bejegyzésed utolsó 4 bekezdése. Ezeket gyorsan ki is másoltam magamnak….Most modjam, hogy mélységesen egyetértek veled?

          Hogy csak így lehet, hogy csak így érdemes (így értjük meg a világirodalmat).

          Én most jövök éppen kifele egy ilyen “nagyból”, férjes asszonyként, két gyerekkel. De most is azt mondom, hogy megérte. Csak így lehet élni.

          “A humán történet résztvevője nem kereste az alkalmat, de amikor eljön a perc, nem is mérlegel, nem védi magát. Felhajtja sisakrostélyát, a másik szemébe néz, és kedve van lecsatolni a teljes vértezetet is.”

          Végül nem csatoltuk le a teljes vértezetet 3 drb gyermek, a nyelvi, kulturális és anyagiakban rejlő különbségek miatt.

          Természetesen majdnem belehaltam…. még ittam is, pedig soha nem szoktam :).

          De amint írod,

          “A táj változatos. Az egymásba akasztott tekintet állandó.”

    • Sok a lovag, sok a várakozás, sok a csalódás, elkopik a lélek.
      Nekem sosem volt projektem a társkeresés. Ez nem érdem, így alakult, meg van benne alapvető alkati determináció (hogy történjen meg, vagy ne legyen semmi). Én összesen tíz embert tekintettem szerelmemnek, mind húszéves korom után esett, kettővel éltem együtt, és összesen hat a nagy szerelem. Valahogy tiszta maradtam. És ő is. Nézzük egymást, húszévesek vagyunk.

      • 10 embert??? Az iszonyatos mennyiség. Én kettőt. Az egyik plátói volt, a másikba kis híján belehaltam. Jellemző, hogy abból való gyógyulásom idején lettem molettből vékony. Gyanítom, genetikai változást okozott bennem, mert nemcsak alkatilag, de lelkileg is átformált.

        • Ez itt az összes érdemleges történetem száma. Az összes, akivel randevúztam hosszabban, és akció is volt velük. Nincs egyéjszakás, de van barátból lett egy-két alkalmas. Diákévekkel, minden. Sok? Ja, és soha nem csaltam meg senkit.

      • Á. az első és igazi. Elhagyva a férjért.. nem emlékszem, hogy kicsit is szerettem volna a férjem.. megbolondultam csak sok sok évre. Zs. plátói, belehaltam. P plátói, felnőttem. Most várok.

      • Hűű, én nagyon nem vagyok szerelmes típus akkor. Igazán szerelmes egy emberbe voltam-vagyok, a férjembe. Az előtte lévő “szerelmek” plátóiak voltak, az illetők nem is sejtették, és igazából nem is beléjük voltam szerelmes, hanem csak abba, amit elképzeltem róluk. Egyikük ovistársam és utána 8 évig osztálytársam volt, őbelé 9 évig voltam szerelmes, majd áttranszformáltam az érzést egyik gimis osztálytársamra, akivel összesen ha 3 mondatot beszéltem a 4 év alatt. Az egyetemen megint azt hittem, hogy szerelmes vagyok egy fiúba – az általánosból hozott érzést pakoltam át rá – de ahogy kicsit jobban megismertem, rájöttem, milyen gáz és gyorsan kiszerettem belőle.

        Amúgy én valóban nagyon sajnálom a bőröm, mert tudom, hogy túl sérülékeny és sebezhető vagyok, és egy súlyosabb megzuhanás, csalódás ára esetemben akkora lenne, hogy hosszú időre életképtelen vagy öngyilkos lennék, ezért nem igazán kockáztattam soha. Ennyire instabil, és depresszióra hajlamos embernek ez nem való. Kisgyerekként végignéztem, ahogy az anyám szerelembe esik valakivel, akit inkább messziről el kellett volna kerülnie, aminek eredményeként tönkrement a családunk, az egész gyerekkorom, eladósodtunk, és anyám is majd belepusztult – egy életre megtanultam, hogy vigyázzak magamra, sokáig kerültem a férfiakat, és nem bíztam bennük. A férjem lett a kivétel, de ő különleges eset. 🙂

          • Egyébként komolyan elgondolkodtam most, és arra jutottam, hogy az én lelkemen a legnagyobb lyukat az én legnagyobb szerelmem ütötte, akivel odaadó, izzó, építő és önfeledt szerelemben éltem. Nem ám olyan ímmel-ámmal. És még a habverés se volt túl sok, józanabb típusok számára is teljesen vállalható ügy volt. Aztán mégis szívettépő szakítás lett belőle. Megcsalt ugyanis. Egyik kezével adott, a másikkal elvett. Ez az egyetlen sztori, amivel a mai napig nem tudok mit kezdeni, ez elgyengített, ebből nem tudtam semmi pozitívat tanulni. (Legfeljebb a jó emlékeket viszem magammal, persze az sem megvetendő.) Minden másból igen.

            • Képviselőné,
              én úgy gondolom,hogy bármely kapcsolat esetén előfordulhat valamelyik félnél,hogy valaki másba szeressen közben.Én csak a saját érzéseimet tudom , ha nekem jó volt nem bánom a történteket. Persze sérülök, de ha kihevertem belemegyek más szerelembe ha adódik.

      • De mi van akkor, ha itt állok nagyjából ugyanezekkel az alapvetésekkel, és nulla a mérleg? És már elég régen voltam húszéves. 🙂

  3. Nekem az a hideglelős (egy ilyen fagyott lélek közelében) ha valaki a leendő kapcsolatáról, kapcsolatairól mint betöltendő munkakörről értekezik: elvárások, feladatok, kötelességek. Heti két randi (kedd és csütörtök este). Mint a cetli, amit Éva talált az összeköltözés előtti szerződésről.

    Lesz majd párja, az érzelmileg fagyott nő is? Fagyott úgy értve, hogy fel se merül benne, hogy neki is lehetnének érzései, szimpátiái, ha egy egyetemi évfolyamtársa udvarolni kezd neki, abba belemegy, mert eszébe sem jut, hogy mondhatna nemet, választhatna olyat, akire ő vágyik, és meg van tisztelve, hogy valakinek ő kell. És olyan rendes ember.

    • “Nekem az a hideglelős (egy ilyen fagyott lélek közelében) ha valaki a leendő kapcsolatáról, kapcsolatairól mint betöltendő munkakörről értekezik: elvárások, feladatok, kötelességek. Heti két randi (kedd és csütörtök este).”

      Mint a viccben a friss házasok:
      Férj:
      – akkor drágám, a következö a heti menetrend: Hétfön focizni megyek meló után a haverokkal, kedden sörözni, szerdán billiárd, csütörtökön kosárlabda, pénteken mozi veled.
      – rendben, értettem. Drágám, nálam meg a következöképpen mennek a napok: hétfö, kedd, szerda, csütörtök este szex, ha itt vagy, ha nem!

      • Ez is egy jó kis kétfenekû vicc. Szerethetjük, hogy szabadon szól a nôk szexuális igényeirôl, de tkp.a punci ebben a kontexusban a csodafegyver, amely a férfit papucssorba kényszerti.
        Szánalmas világkép szerintem.

        • Igen, lehet ezt így is értelmezni, sőt, valószínű így értelmezni a többség.
          Nekem a következőt mondja:
          Leszel szíves az én igényeimmel is foglalkozni!
          És történetesen a viccben épp a punci (nem, a nő szexualitása pontosabban) a fegyver. De lehetne más is, csak épp kevés van. Csoda módján azonban a viccben nem a szokásos kontextusban, “addig nem lesz szex, amíg…” hanem ellenkezőleg, igényként jelenik meg.
          Én nem is fegyverként értelmeztem tehát, hanem lásd, fenti mondat.
          És továbbmegyek, az én értelmezésemben nem lett a férfi papucsférj, az nem szerepel benne.
          Az sem, hogy a férj a nő igényének kielégítése után nem megy el mégis billiárdozni, kosarazni, stb. Utána.
          Az én viccem így folytatódik.

          • Nekem meg az fontos, hogy én is csavaroghassak, ha kedvem tartja. Nàlunk a közös vagy külön csavargás irànti igényeink kapcsàn kell(ett) sok dolgot ùjragondolni és – értékelni a 2+1 gyerek születése után. Ez nálunk a libidónk amùgy is sokminden által finomhangolt változásainál sokkal hùsbavágóbb volt.

            • Értem!
              És akartam szólni, hogy kösz, hogy szóltál a viccért!
              Férfiként, és szexista világban élőként nehéz meglátnom, hogy ez szexista vicc volt-e. Abban az olvasatban, ahogyan én látom.
              Hogy a nő igényeként jelenik meg, és a viccben éppen szexként, de mint írod, ez lehetne más is, pont a fordítottja.
              A lényeg, hogy nem láttam benne azt, hogy a férj papuccsá válna.

              Inkább úgy értelmeztem, hogy héé, hát nekem is vannak igényeim!

              Ez így szexista?

            • De ehhez nem is kell a szexigényt nézni, az igények különbségét értettem alatta, férfi részéről nulla jelenik meg ebben a témában.

            • Viselkedjenek ùgy, hogy az mindkettôjüknek jò legyen, ne legyen benne romboló és tarthatatlan lemondás egyik részrôl se. Ugyanakkor a szex az csak úgy jó, ha mindkettônek igénye- ami persze fölkelthetö a másikban, ha van együttlèt, intimitàs amúgy is. De a kölcsönös vágy elvét a nôknek sokal kevwésbé van módjuk figyelmen kívül hagyni, ugye. Errôl a vicc hallgat. Arról is, hogy a nô is menne ide-oda. A szexre èhes nô, ráadàsul frissházas, ropogòs, nem tipikus fèrfifantzia? Persze tudom. hogy nem mindegyik örül végül annyira, amelyik megkapja.

  4. Már akartam kérdezni, nem párhuzamosan olvassuk ugyanazt a könyvet?
    Tari Annamária: Y generáció.
    A bejegyzéseid hol megelözik, hol pedig követik a könyvben olvasottakat. Ezt most épp tegnap olvastam.
    Szerintem nem olvasod, vagy ha kezedbe vennéd, nagyon hamar messzire hajítanád, kicsit erölteti a klasszikus családrendet, férfi nöi szerepet, de amolyan bújtatottan. Mintha nem foglalna állást, de közben mégis.
    Folyton az volt az érzésem, na most ezt lerakom, de közben meg érdekelt, amit az Y-sokról írt, meg leginkább erröl a 21 századi virtuális életröl.

    Na ami idevág: (valahogy így volt)
    Megfordultak a szerepek, ha csak a filmeket nézzük, már akkor is látható.
    50 éve még a férfiak harcoltak a filmekben a nök kegyeiért, érzelmeiért,
    manapság a férfit kell a nönek megszereznie, vagy egyáltalán érzelemre bírnia.
    Azért itt mondott valamit.

      • Nekem meg egyfolytában viszket a tenyerem, mikor párkapcsolatokról ír.
        Nem tudtam végig megfogalmazni, mi az, ami ingerel, de van benne valahogy állásfoglalás, mi a helyes. Gyenge nö, erös férfi, blablabla.
        De valahogy bújtatottan, úgy sugalja. Ha az enyém lenne a könyv, ezeket a lapokat kitépném, a többi maradhat.
        Mikor az online terekröl ír, akkor meg érdekessé válik.
        De összegészében semmire sem jutottam a könyvvel, nem hozott semmit.
        Azt meg nélküle is tudtam, hogy viszolygok a facebooktól.

          • Olvastad a könyvet?
            Most nem jövök azzal, mit írt, mert kicsit ambivalens érzéseket keltett bennem az egész könyv, olvasnék az Y-ról még szívesen, de valaki mástól.
            Nekem a fészbúkkal, meg az összes online közösséggel annyi a bajom, hogy monitor előtt történik. Nekem egy szintet átlépve kell a másik fél fizikai jelenléte.
            Mintahogy kell, hogy egyidőben történjen a kommunikáció, jelenjen meg az érzelem.
            Kezdem a listám:
            – A házasságomat nem tudnám elképzelni, ha csak online térben létezne.
            – Közeli barátaimmal igénylem a fizikai találkozást.
            – …

            Egyébként szerintem csomó potenciál rejtőzik benne, például gondoljunk az állami autópályarabságra tavalyról. Vagy bármilyen önszerveződő közösségre.
            De akár erre a blogra is. Ha jól tudom, ti is szoktatok találkozni. Tehát már átbillent nálatok is fizikai kapcsolattá a blogon zajló online jelenlét. Volt rá igényetek.
            Tehát a fészbúúktól nem úgy viszolygok, nem utasítom el zsigerből, csak valahogy jellemzőbb az online kotorászás a másik éjjeliszekrényében.

            • Csak az olvasók töredéke találkozott élőben, sok akadály van, az itteni közösség más méretű és más természetű, mást tud, mint egy élő közösség, sokakkal a személyes találkozás rontott is a kapcsolat minőségén.

            • Világos! Az én élő közösségem is csak egy maréknyi emberből áll. És nem is úgy gondoltam, hogy egy nagy dzsamburin jót koktéloztok, és ráeszméltek, hogy hú, így a monitor elől kibújva is milyen jól kijövünk egymással, mind a többszázan.
              Úgy értettem, hogy egy-egy ilyen közösségből, amennyiben a fizikai korlátok megengedik, tudnak szép barátságok köttetni, és régen, netmentesen nehezebb volt ez, azonos gondolkozásúakkal összeismerkedni.
              Manapság ez a könnyebb, de találkozni meg nehezebb. Vicces, nem?

    • Az egyenlőségbe belefér, hogy néha fordítva van a szerep, nem értem, miért baj ez. Emelt fejjel állni egy férfi előtt, megmondani, mi van, nem csak sejtelmesen és passzívan mosolyogni, ez egyenesen következik abból, amire tartjuk magunkat, és igenis van olyan férfi, aki ettől nem érzi magát megcsonkítva. Jó lenne már attól a tengelytől elszakadni, és rábocsátani egy merőlegest. Nem az van, hogy vagy egyik, vagy másik a kezdeményező, nem hagyományos van és annak a megfordítása, a mai, hanem az van, hogy két ember megy egymás felé, kölcsönös, őszinte vonzalmuktól űzve. S ha a két ember nem kereste az alkalmat korábban, hogy legyen már valakije, annál rebbenőbb és csodálatosabb az odaérkezés.

      • Egyébként a “fejlődésben” sokat segít, ha az ember egy ún feminin ffivel akad össze. Olyannal, akivel nem kell örök készenlétben lenni, nem evidens neki az irányítás. Úgy tapasztalom, ilyen ffi mellett könnyebb megnyílni, biztonságosabb mindenféle érzelmi jelenlét.

        • Igen, ezt tapasztaltam. A férjem nyugodt, határozott, döntésképes és kedves férfi, de nem az a mindenáron irányítani akaró, “meg kell mutatnom, hogy én vagyok a férfi” típus, aki nem érzi magát kevesebbnek attól, hogy én is erős és önálló vagyok. Kezdettől fogva ezt éreztem rajta, ezért könnyű volt megnyílnom előtte.

        • +1, az én barátom is ilyen (bár ezt ő inkább hátrányos tulajdonságként látja, mint előnyösként, holott sokszor mondtam már neki, hogy ez szerintem abszolút előnyös dolog több szinten is), és tényleg.

      • ” Az egyenlőségbe belefér, hogy néha fordítva van a szerep, nem értem, miért baj ez. Emelt fejjel állni egy férfi előtt, megmondani, mi van, nem csak sejtelmesen és passzívan mosolyogni, ez egyenesen következik abból, amire tartjuk magunkat, és igenis van olyan férfi, aki ettől nem érzi magát megcsonkítva.”
        Az szerintem nem szerepcsere, ha valaki a másik elött emelt fejjel megmondja, mi van, és nem csak hallgat. Az egy egyenlöségen alapuló kapcsolat. Attól még lehetnek a szerepek a klasszikus felé eltolódva. Vagy nem?
        A feleségem kemény nö. Amint kilép az ajtón, olyan páncél van rajta, úgy harcol, mint egy amazon. Néha a páncél rajta marad. Ès ez a kemény nö néha olyan gyengédségre vágyik, hogy át kell váltanom “férfibe”, mert igazából védelemre vágyik. Fura ez.

        • és szerinted a férfiak nem vágynak erre? ezt hogy látod? hogy lehessenek gyengék, védelemre szorulók érzelmileg? az én partnerem vágyik erre, főleg mikor tényleg olyan helyzetben van kint a világban, hogy igényli, hogy kiengedhesse az ezzel kapcsolatos sérülékenységét. nem általános emberi igény ez? mik vagyunk akkor mikor a másik védelemre szorul? férfi? nő? netán szimplán csak társ, támasz? legalábbis amikor én védelemre vágyom, amikor sérülékeny és gyenge vagyok, akkor én támaszra, megtartásra vágyom, nem “férfira”.

          • Idézőjelben volt a férfi, a védelmező férfi is. Ezek a feleségem szavai.
            Nemhiszem, hogy a férfiegóm előtörését kérné/várná. De nem puszta védelmet. Valami férfias védelmet. Èn úgy értelmezem, hogy harcoltam eleget, vedd át a páncélom, harcolj most helyettem, védj meg.
            Egyfajta igény a klasszikus szerepbe csusszanásra. A baj, hogy nem vagyok klasszikus férfi.

        • Teljesen véletlenül tegnap este hallottam egy beszélgetést Tari Annamáriával, és erről beszélt benne. Szerinte az a helyes, ha a férfi aktív, a nő pedig abszolút passzív az ‘udvarlási’ szakaszban. Háát..

          • Én meg olvastam, olvastam, és folyton szarnak éreztem magam, vagy valahogy kívülállónak, aki nem azt csinálja, mint amit kéne

            • Tari Annamária megélhetési sztárpszichológus, szerény véleményem szerint eléggé fogalmatlan, ami, mivel folyton osztja az észt, különös színezetet ad mindennek, de én ugye csak botcsinálta vagyok.

            • Azt hittem eddig, csak én érzem a Tari Annamáriáról, hogy egy jól felépített brand. Örülök, ha más is hamisnak érzi, akkor jól érzékeltem.

              • Gondoltam, kikeresek sorokat, beszúrom ide tőle, de sok energia lenne.
                Így emlékeimből.
                Mai y generáció és információs társadalom kevés kapaszkodóval rendelkezik, már ami a nemek közötti kapcsolatot jelenti, (de egyébkén is), míg korábban tiszták voltak a lehetőségek, és a játékszabályok.

                Nem, valahogy nem azt írja le, hogy szar a mai, bezzeg milyen jó a régi, de megnyugtatóan szar a régi, amíg a mai totál kiismerhetetlen.

                A gond az, hogy a mai, ÉS a régi is szar.
                Ès közben csomó jó èszrevétele van, de folyton rossz szájízzel olvastam.
                Az utolsó fejezetekre nem is maradt erőm.
                Kezembe vettem újra Mester Dóri könyvét, ami megnyugtatóan megengedő, és nem előíró.

            • Nagyon hamisak a profi fényképei. Szépen sminkelve, kedves mosollyal osztja az észt. Nagyon magasról.Szép nő, jó nő, és még okos is…felépítmény.

              • Ne légy írígy, a kolléganőm a könyv hátoldalán a fotóját meglátva megállapította, hogy pornóirodalmat olvasok. 🙂
                Remélem mostmár nem vagy írígy!

            • Szellemi pornó, olyan is van 😀 Én mondjuk Mester Dórát se bírom, nagyon zavar, hogy úgy tesz, mintha a szex alapértelmezésben egyenrangú felek között létrejött dolog lenne. Nem olvastam pl. sehol tőle a pornóról, pedig anélkül elég nehéz manapság szexről beszélni, neki valahogy (látszólag) mégis sikerül. Nem várom el tőle, hogy feminista legyen, de azt igen, hogy tágabb összefüggéseiben vizsgálja a szakterületét, mint ahogy ezt várom mindenkitől, aki szeretné. hogy komolyan vegyem.

              • Sosem olvastam a könyvét mint egy általánosan a női szexualitásról szóló könyvet.
                Úgy olvastam végig, azzal a kíváncsisággal, hogy másoknál mit eredményezett a gyerekvállalás az amúgy addig jó szexuális életükben.
                Tehát erőssen a magam életére vonatkoztatva.

                Az amúgy nem jól működő házasságokról, és azon belül rossz szexualitásról előtte, és utána is sokat olvastam, hallottam, is érdekel. (Nane, drágám, hol a vacsi, stb)

                De végre olvashattam olyanról is, amikor a jó megy rosszba, vagy a semmibe. És az onnan kivezető utakról.

                A pornóról ninc szó, a szexrádió műsorában sem, ezért is bátorkodtam írni neki levelet, egy önvallomást, és azt, hogy beszéljenek róla. Levelemet felolvasták, de számomra furcsa érzés volt a hozzáállásuk.( tilos/xxx műsor, 2014/05/02 adás)

                Arra jutottam, hogy a pornófüggés még nagyon újkeletű dolog, legtöbb pszichológus nem is tud mit kezdeni vele(tapaztalat) és addiktológus kell hozzá. (Lilli.ch oldal segített nagyon sokat)

                Mindenre nem kereshetem a választ egy embernél. Erre jutottam.

                És lehet nem szeretni őt is, másnak mást jelent az ő könyve is. Nekem hiánypótló, a műsora is.

              • Egy napja rágódom ezen. Bakker. Most újra végiggondolva, ha nem úgy hallgatom, hogy nekem szól, belátom:
                Dóri elbaszta, mikor a műsorban levelemre válaszolt. A lehetőséget, hogy kilépjen a kanapéjából(=nézőszemszögéből) eljátszotta. A felelősség, mint mondod, igenis óriási volt rajta.
                Mert ha a műsort olyasvalaki hallgatta, aki levelemre esetleg elgondolkodott rajta, rendben van-e, a választ hallgatva megerősödött abban, hogy minden oké, nézheti tovább.

                És úgy vizsgálva, hogy 2 hónappal később került az adásba, lett volna idő átgondolni, mit reagálnak.
                Az adás fele lemaradt, tudtam meg Dóritól. De azóta se hallottam a másik felét sehol.

            • Normabontónak: menő vagy, hogy írtál neki! Már én is gondoltam rá. Meghallgatom majd az adást. Nem olvastam a könyvét, csak pár a neten megjelent írását meg láttam vele interjút, előadást…. alapvetően klassz csaj, de azt gondolom, hogy aki ilyen fába vágja a fejszéjét, márpedig ő deklaráltan egy Magyarországon elhallgatott témáról akarja megváltoztatni a diskurzus jellegét és tartalmát egyaránt, akkor lesz szíves utánanézni dolgoknak, például a szexhez kapcsolódó függőségnek, a pornóval kapcsolatos diskurzusnak (minden oldalról), ilyesmi. Létezik Magyarországon, sőt, Budapesten szexfüggők önsegítő csoportja például, google kidobja, bár ők nem tudományosan, hanem laikusan közelítik meg a témát, sajátélmény alapján. (Noha létezik a Minnesota módszer, ami egy elfogadott terápiás megközelítés, ezen az alapon működnek a 12 lépéses anonim közösségek.) Nagy a felelőssége, és emiatt kevésbé tudok elnéző lenni vele. Ez az első fecskék átka – óriási az elvárás velük szemben 🙂 Jó, annak örülök, hogy általában azért nem beszél baromságokat (észosztóink általános színvonalát tekintve ennek azért örülni kell), viszont kár, hogy egy csomó fontos dolgoról egyáltalán nem beszél, vagy ferdít. Legalábbis eddig ezt szűrtem le, de figyelek tovább 🙂

              • Legalább van. Írtam neki, felolvasta, talán pár ember elgondolkozott, a rádióműsor félresikeredett.
                A pornófüggésről úgy beszélt Balázs, mint a zenehallgatásról, hogy lehet kommersz rádiót/zenét hallgatni, vagy megválasztod, mit hallgatsz.
                A műsor után írtam nekik, hogy ez ennél komolyabb, de örülök, hogy nincs belső élményük ezt illetően.
                Meg azt, hogy mint az alkoholizmusnál itt sem úgy különböztetjük meg a függőt az alkalmi fogyasztótól, hogy kannásbort, vagy whiskyt iszik. Mert nem az a lényeg.

                Az első fecskére nem teszek ekkora terhet. Jön, csiripel, s te felkapod a fejed, jé, olvad a latyak! És hozza a többit, repülnek feléd. Kellenek első fecskék, majd megerősödnek, adni kell nekik időt.

              • “Létezik Magyarországon, sőt, Budapesten szexfüggők önsegítő csoportja például, google kidobja, bár ők nem tudományosan, hanem laikusan közelítik meg a témát, sajátélmény alapján. (Noha létezik a Minnesota módszer, ami egy elfogadott terápiás megközelítés, ezen az alapon működnek a 12 lépéses anonim közösségek.)”

                Igen, tudok róla. A levelemben megemlítek egy online önsegítő csoportot.
                A baj, hogy van egyfajta “átlagos” szexualitás. 6 hónapja fáradozom azon, hogy felfogják, a pornó előtti maszturbáció, és a maszturbáció nem ugyanaz. Fárasztóak, nem bírom a szűklátókörűeket.
                6 hónapja nem jutnak túl azon, hogy mit szabad, mit nem.

                Önsegítő csoporttal az a bajom, hogy mint minden csoportnál, van egy norma.

                De kösz, segítő szándéknak veszem hsz-ed.

                • A szexfüggők csoportját nem ismerem, de az AA-t igen. Nincs norma, hacsak azt nem tekinted normának, hogy nem kiabálunk bele a másik szavába, nem bántjuk egymást, stb. Szóval az egészen alap emberi normák vannak, amik nélkül nehéz társaságban lenni, de semmilyen egyéb norma nincs.

                • Nézd, lehet, sőt, tuti jó, ha így van.
                  Itt, duzzadó közösségünkben meg az a helyzet, hogy a 18 éves srácnak azt nyomják, hogy a heti(!!!) 1-2 maszti rendben van.
                  Honnan veszik a bátorságot, hogy megállapítsák, heti/havi/napi mennyi van rendben?
                  Én meg inkább a pszichológusom segítségével harcolok. Tudja mikor, mit kell kérdezni.

                  (Ès itt kicsit kitérek megint Dórira. Az tetszik, hogy nem merészel semmi ilyet állítani, mármint mi a normális)

                • Annyit tudok arról, amit írsz, hogy a 12 lépéses közösségek hagyományaival a norma állítás ellentétes.

                • Katolikus fiúgimi után nem hiszek abban, hogy bármely közösség képes a normatíva mentességre. Az tudatalatt működik.
                  Nem kell kimondani, elég egy keresztbevetett láb. Túl jól tudok testbeszédet olvasni… Úgy éltem túl az első éveket külföldön.
                  Láttad már a nimfomániás című filmet?
                  A főszereplő is elmegy egy csoportterápiára. Sulykolják belé, hogy szexfüggő.
                  Ha szexfüggő lennék, nem elégülnék ki. (Köszönet lilli.ch!)
                  Ha maszturbációfüggő lennék, nem elégülnék ki.( lilli, megint csak köszönet! Fodítottam, betettem a blogra, aki keres, talàl!, talán valahol Éva maszturbációs cikkénél)
                  Nem érdekel a közösség, csak visszafog. Látom ezt az online csoportban. Toporognak.
                  Fel kéne fogni, ahány ember, annyiféle szexualitás. Átlag van, norma nincs.
                  Engem meg nem érdekel az átlag!

            • Normabontó, a tilosos kommentre, csak oda nem fért:

              Épp hallottam azt a műsort, és az volt az érzésem, mint már nem először a Dóránál: hogy nem arra válaszolt, ami ott volt, hanem az adott hívószavakról mondta el a gondolatait. Legtöbbször mintha szabadon asszociálna, de úgy is mondhatnám, hogy mellébeszél, mert nem érti a kérdéseket, témákat, csak a hívószavakat, vagy nem tudja összeszedni a gondolatait. Sokszor van ott hiányérzetem, a könvében is, miközben meg teljesen hiánypótló, vagány dolog a műsoruk, és a könyv is, szóval amúgy telejesen tisztelem ezért. Mint ahogyan a levél beolvasása is vagány volt. Akkor is gondoltam magamban, hogy a legeslegvagányabb pedig a levél írója. Komolyan!

              Viszont a fenti benyomások miatt mondtam le magamban arról, hogy írjak neki, pedig én is gondolkodtam már rajta. Szóval nehogy félreérthető legyek, tökjó, hogy van ő meg a műsoruk szerintem.

              • Dóri nem pszichológus. Hogy milyen szakember, nem áll módomban bírálni.
                Én már akkor örülök, ha bárki meri azt mondani egy műsorban, vagy akárhol nyíltan, hogy fasz, avagy pina.
                Mert a falramászok a mindenféle körbeírásoktól, meg becézésektől.
                Hogy a műsoruk tabukat feszeget, hogy van.
                Biztos lehetne jobb is, de van. Vègre van!
                Én is lehetnék jobb.

                A levél írója pedig nagyon örül, még most is, hogy felolvasták a levelét. De leginkább annak, hogy feleségével megoszthatta ezt, s nem titkolja tovább.

                • A levél egy részét már ide bemásoltam.
                  Egy önvallomás, mit jelent nekem a szex.
                  Hónapokkal a műsor előtt írtam a levelet, elhúzódott mire műsorba került.
                  Mellette párhuzamosan a feleségemmel dolgoztunk a problémánkon (nulla felé tartó szex, még kevesebb intimitás,stb), én meg extra mellette a saját balfaszságomon (vígasz a pornóban).
                  A feleségemnek másfél év kellett, hogy mást is lásson, mint az anyaszerep, hogy másról is lehessen vele beszélni.
                  Mióta lehet, beszélünk róla.
                  Már írtam korábban. Akkor nem lehetett terhelni még ezzel/ bármivel extra. Úgy is totál görcs volt, semmit nem segített volna.
                  Ezt az utóbbit azért jelenleg kezdem átgondolni, lehet, kellett volna. De mikor mindketten depresszióba merültünk, hát akkor másképp láttam.

              • Neked is írom. Kívülről próbáltam ma a műsort hallgatni. Igazad van, sajnos. Hibázott.
                De jó, hogy van. És hibázni emberi dolog. Majd lesz jobb is.

                “Akkor is gondoltam magamban, hogy a legeslegvagányabb pedig a levél írója.”

                A levél írója nem érzi vagánynak tettét. Itt is azért írok erről ennyit, mert alig van róla szó. Meg mert felvállalom. Mert a hibáimat is vállalom. Mert beszélni kell róla. Mert írtó sokan vannak, akik nem eszmélnek rá, mi is ez. Hetente jelentkeznek új emberek a fórumon, szinte mindegyik eljut a zsákutca végéig. Mert a függőség nem választás.

                A stigmatizáció ellen küzdök, hogy a függőségekről ne legyen szégyen beszélni. A legtöbb függő el sem mer menni pszichológushoz. ÉVEKEN keresztül!

                Nem vagyok vagány. Utálom a stigmát.

            • Képviselőné: Ide írok, mert félek, ott elveszik a komment.
              Most olvasom egy régebbi bejegyzésnél, hogy filmet készítesz a pornó hatásairól, vagy ilyesmi. Érdekelne.

              Ami számomra nehéz, amitől függő vagyok, hogy a saját nememhez is vonzódom, de fizikailag nem szeretném átélni, így monitor, amatőr filmek. (egy, vagy 2 szereplősek…)

              Tisztában vagyok a hivatásos, és évek alatt egyre durvább profi filmek személyiségtorzító hatásával, de mi a helyzet ezzel?

              Szóval vannak árnyalatok, de van-e hatásbeli különbség?

        • sőt, állítok valamit, lehet hogy erőset: ha én épp védelemre vágyom, és ezt történetesen egy hímnemű embertől kérem, akkor engem elidegenít, ha ez az ember olyankor “férfiként” akar nekem ott emberkedni. húzom is egyből a páncélt felfele, mert abból ritkán jön ki jól a nőember, a tapasztalatom szerint.
          jöjjön oda legyen szíves a lényével, az ember mivoltával, a szívével, a figyelmével, és ha kérhetem az identitásügyeit, a férfiegóját ne olyankor pallérozza.
          meg én is ezt nyújtom neki, nem kezdek el cicamicát játszani (vagymi) és eltolni a kiszolgáltatott helyzetét valami sztereotipikus bullshitbe, hogy neki meg az “elgyengült férfit” kelljen játszania. lehet simán gyengédségre vágyó ember, kiszolgáltatott érzelmi lény. érted mire gondolok?
          meg persze biztos mindenkinek más az igénye, azt is elfogadom simán.

          • “sőt, állítok valamit, lehet hogy erőset: ha én épp védelemre vágyom, és ezt történetesen egy hímnemű embertől kérem, akkor engem elidegenít, ha ez az ember olyankor “férfiként” akar nekem ott emberkedni. húzom is egyből a páncélt felfele, mert abból ritkán jön ki jól a nőember, a tapasztalatom szerint.”

            Te ezt a gondolatmeneteted a menjek át “férfibe” hsz-emből indítottad el?
            Már írtam, hogy ez így a feleségem szavai, ezért is az idézőjel, és olyasfajta igény, amit úgy értelmezek, hogy ne csak hagy tegye le a páncélját, hanem vegyem fel én, és harcoljak kicsit helyette.
            Nincs itt férfiegó megjelenés, hanem személyiség tulajdonság megjelenését várja, a harcos védelmezőét, aki kardot ránt. “Férfi”. Legalábbis a férfiaknak tulajdonítják ezt a tulajdonságot.
            Rendkívül sztereotíp, de például feleségem részéről is előjön ez az elvárás.

            Tehát kérdéseidre a válaszom:
            Értem amire gondolsz, remélem, de mintha másról beszélnénk. Látom, neked mit jelent a “férfiként” szó. Én meg nem így értem.

            “és szerinted a férfiak nem vágynak erre? ezt hogy látod? hogy lehessenek gyengék, védelemre szorulók érzelmileg? ”
            Ez számomra egy kérdésbe bujtatott állítás, miszerint én ezt akárhogy is látnám, történetesen így. A hsz-emben nem látok erre semmi utalást, nem értem, honnan jön.
            De feltetted, hát íme. Fogalmam sincs, mire vágynak a férfiak, más férfiak. Tartózkodnék attól, hogy úgy am blokk erről bármiféle állítást hozzak.
            Én arra vágyom, hogy az érzelmeimet elfogadják, bármifélék is. Én is megpróbálom párom érzelmeit elfogadni, azt is, ha dühös, vagy akármilyen. Nem hozok rá ellenérveket, vagy mondom, nincs oka rá, stb. Párom történetesen nőember, valahogy így alakult.

          • Kb mintha én írtam volna. Én is hülyén nézek az ilyen “merek mellette gyengenő lenni”. Nem. Nem arról van szó, hogy gyenge punci vagyok mellette, hanem arról, hogy megbízom benne, hozzá megyek haza, mellette nem kell vigyázzba állni, kincstári mosollyal tűrni és viselni, hanem ember módjára képes lereagűlni azt, is, ha épp nem rajzolva vagyok. Visszafele ugyanez, a Férfi az az ember, akinél nem zavar össze, ha nem 24/7 ugyanazt a szintet hozza, és akinek az agybajától, herótjától, gyenge pillanatától sem kell félnem, nem vélik idegenné akkor sem, ha épp baja van.

      • Év nagyszerű amit írsz, teljesen egyet értek.
        De az hogy fordítva vannak a szerepek, én ettől rosszul vagyok.
        Mert nem csak egy férfi vagy nő lehet olyan, hanem mint emberek vagyunk ilyenek vagy olyanok. Csak hát társadalmilag adott tulajdonságokat a férfiaknak vagy a nőknek tulajdonítanak.

    • Nem is tudom, érdekes amit írsz, érzelemre bírni a férfit..:) Talán nagyon fiatalkoromban voltak is ilyen vágyaim, nagy kölcsönös, sodrásról inkább, mint arról hogy nekem kelljen leolvasztani valakit. De aztán elég hamar az is elmúlt, ha a szívemre teszem a kezem bennem ezen a kapcsolati vonalon nincs valódi szenvedely, biztonsagi jatekos vagyok, es nem azert mert annyira ráfaragtam, egyszerűen ilyen vagyok, nem fér bele a saját világomba a “rajongás”. Pedig sajnálom néha, hogy miből maradok ki.:)

      • Ezt a könyv szerzöje írta, én csak felböfögtem.
        Nem tudom, hogy van ez, egyáltalán lehet-e érzelemre bírni egy ilyen beállítottságú egyént (egyébként belsö munkáról írt, más hatására vajmi kevés esély erre). Mindenféle gyerekkorból berögzült dolgokról írt, miért lehetséges ez, amennyiben nem tudatos, hogy valaki ilyen, érzelemmentes.
        Èn még nem randiztam férfival, se érzelmessel, se érzelemmentessel, úgyhogy átadom a szót nektek.

  5. Más a típussal naiv kislányként találkozni (“megváltoztatom, megmentem, én leszek a kivitel”), meg más úgy, hogy kiváló emberismerőként a kommunikáció első 24 órájában PONTOSAN leveszed, hogy milyen. Minden oké, rendben, de van egy pont, ahol lépni kell: amikor a szimmetria eltűnik, és a másik diktálja a szabályokat egyedül. Az a baj, hogy ezt könnyű megideologizálni: mert elfoglaltabb, mert fontosabb, mert aspi, mert kúrógép, mert nem tud érzelmileg kötődni (szegény!), mert csomagja van, mert a lófasz citrommal, és mert amúgy remek ember, plusz lángelme. Nem, barátom, nem: magadnak a legfontosabb te legyél, húzd le a függönyt, öleld meg utoljára képzeletben (sok szép megélést és megértést hozott, köszönjük), aztán balra el. És adj hálát, könyörgöm, a létezésnek, hogy te tudsz áradni, szeretni, még mindig, tisztán és őszintén, játszma nélkül: még ha nehéz is kipiszkálni a héjából a kagylót, és néha te is üresnek érzed magadat a víz alatt, a mélyben.

  6. Ó, a barátnőm kifogott egyszer egy ilyen férfit. Egyetemi oktató, együtt dolgoztak. A randik a lakásán vagy étteremben voltak. Elvált, negyvenes pali, akkor szólt a barátnőmnek, mikor épp szüksége volt egy kis társaságra. Munkahelyen sose vállalta fel, családjának sose mutatta be, érzelmeket nem lehetett tőle várni. Most, hogy még mindig együtt dolgoznak, de a barátnőm immár férjnél, másfél gyerekkel, tudja sajnálni.

  7. És van még az a típus, amelyik az udvarlás fázisában nagyon humán, nagyon érzékeny. Aztán célba érve, vagy még inkább a cél előtt néhány méterrel, tájékoztat az érzelmi lefagyottságáról. Ő, a nagy érzelmekbe egyszer-kétszer már belehalt, most ugyan nem fog.

  8. Ilyen férfiakról én csak olvastam, hiszen minden nőknek szóló romantikus regényben ilyenek szerepelnek. És persze mindig jön a hősnő, aki megtanítja őket szeretni és utána kész a happy end. Ezt nagyon károsnak tartom, mert sok fiatal lány ennek hatására azt hiszi, hogy minden lezárt kagylóban kincset talál, és csak feszegeti, feszegeti, és a végén vagy nem nyílik, vagy lófasz sincsen benne…

    • Mekkora szakajtónyi önigazolást, bocsánatkérést,, menetegetőzést, vallomást, relativizálást, elkenést összeolvasunk romantikus vagy realista (ezen külön muhahhahaha) regény címén. Oké, nem csak ezeket, de ezeket is.

    • Huszonpár évesen volt egy ilyen szerelmem. És pontosan ezt a kagylós példát hoztam vele kapcsolatban! Nagyon érdekelt mi van belül, mindent megtettem, hogy kinyissam, volt hogy gyengéden, volt, hogy fúria ,módjára. Aztán fél év után egyszer csak eltűnt se szó, se beszéd. Én meg gyötörtem magam, hogy hát biztos nem vagyok elég jó… pedig a srác volt érzelmileg fagyott. Csak a ráció létezett számára, úgy gondolta fejben mindent meg lehet oldani, csak kontrol kérdése. Szegény.

      • Megnéztem neten, hogy mi ez a molinó. Hát biztos én vagyok nagyon cinikus, átverte, megcsalta a lányt, aki valószínűleg megnyugodott azóta és új kapcsolata van. A pasi meg odacsapja ezt a szart, óriásmolinón. És fiatal nők csapatokban fotózák. Hát eszem megáll.

  9. Nagyon fura erzesek ebredtek bennem az olvasottak utan… Talan en is egy erzelmileg fagyott no vagyok. Onvedelembol jutottam ide, szeretnek ugy aradni, spontanul olyan embert talalni, feloldodni egy olyan elmenyben, mint amirol Eva ir. Ugyanakkor nem tudom hova tenni magamban azt az erzest, hogy ugy gondolom, BIZONYOS esetekben az emberek a nagy szerelemben annyira bevonodnak, annyira feloldodnak, annyira elveszitik az onazonossagukat, hogy az mar penibilis. Nem Rolad irok Eva, mert tudom, hogy veled nem ez tortenik, pont ennek az ellenkezojerol irsz, mikor a sodrasban megtartjak az emberek az onazonossagukat. Amit viszont a kornyezetemben latok, az egy olyan szintu reagredialodas a szerelem “altal”, amit en nem akarok megelni. Zavar ez a regresszio (esetenkent rendesen infantilizmusnak erzem) ugyanakkor zavar magamban az az erzes, hogy ennyire elitelem a velem egyidos szerelmesek letezesi modjat (harmincas eveim elejen jarok), mert hat ki vagyok en h iteletet mondjak az erzeseik, elethelyzeteik folott. S nem csak arrol van szo, hogy irigylem a boldogsagukat, illetve ez az elhanyagolhato resze a miertnek. Minden bizonnyal bennem van a gond, mert a nagy szerelemben feloldodok en is, elvesztem a jozan eszem es eszrevetlenul csuszok bele azokba a nem egyenlo helyzetekbe, amikben a mindennapokban mar fulladozok, de visszakozni nagyon nehez, helyenkent rendesen inkorrektsegenk van kivulrol beallitva. Rendesen savanyunak erzem ilyenkor magam, igy hat inkabb kerulom a szerelmeseket s felek implikalodni magam is. Ugyanakkor erzelmekben atelem azt, hiszem, hogy csak igy erdemes (minden pancelom felreteve), csak ez a szerelem visz at a tulso partra. Elnezest az ekezetek hianyaert, nem sajat geprol irok.

    • De, lehet, hogy ez történik. Néznek is az ismerősök, sokaktól sokat vett el ez az én szerelmem. De érzem, hogy élek, és ez nagy dolog. Mert én másféle fagyottságból jövök, és azon egy repedés volt tavaly nyáron, aztán visszafagyott.

      Aki ilyen, azt meg is találja a története.

      • Ne erts felre, nem itelkezem Folotted, oszinten orvendek, hogy igy eled meg a szerelmet. Szeretnek en is ilyen onfeledten belemeritkezni, szeretnem elhallgattatni a belso cinikus hangom ilyenkor, ami teljes gazzal fekez az erzesbe valo belemeritkezesben. Amit en furcsanak elek meg a szerelmeseket latva magam korul az nem arrol szol, amit a szerelmuk elvesz a kornyezetuktol, hanem amit a szerelmuk elvesz onmaguktol es az onazonossaguktol, amikor olyan kompromisszumok kottetodnek, amelyeket majd mindketten megbannak. Nem a kulvilag fele torteno elszamolas hanem az onmagunkkal valo utolagos elszamolas zavar ilyenkor. S ezt a furcsa erzest szeretnem magamban megerteni, miert zavar a szerelmesek mosolya, miert erzem sokszor bargyunak es beszukult tudatnak illetve miert negetiv jelzok jutnak eszembe nagyobbreszt… magamban keresendo biztos, mert en igy elem meg, feladom az onazonossagom…

  10. szeretem a megnyílós kommenteket, azt hiszem, az én színem is jól mutatna ezen a palettán:

    30 éves vagyok, és még soha nem volt párkapcsolatom, plátói szerelmem viszont 2 nagyobb lélegzetű. Szóval nálam tisztábban senki nem áll a tükör előtt, merthogy ha valaki más állna szembe a nagy tisztaságommal, azt meg jó messzire elüldözöm, még akkor is, ha épp nagyon szerelmes vagyok belé. (Ezt onnan tudom, hogy társkereső helyett pszichoanalízisre regisztráltam, hogy megengedjem magamnak azt, amit a posztolói én átél.)

    Mondjuk úgy, hogy ha valaki az én kertembe tankkal jön, akkor én általában ledobok egy atombombát az íriszek közé. Simán lehet, hogy közelebb lennék a vágyott célomhoz, ha sokszor levettem volna a pulcsimat. Szóval minden stratégia lehet legitim, és egyiket sem ítélem már el. Ha te tanulás nélkül írtál maxpontos ZH-t, akkor az szuper, tudok neki örülni, de ha valaki meg marha keményen dolgozott érte, az is szuper.
    Felnézek azokra, akik társkeresnek, nagyon nagy bátorság, rugamasság kell hozzá. Komolyan gondolom.

    • Jó, hogy írtál! 🙂
      “Mondjuk úgy, hogy ha valaki az én kertembe tankkal jön, akkor én általában ledobok egy atombombát az íriszek közé. ” – ezzel a mondatoddal nagyon tudok azonosulni!

    • Kedves zse, megírtad helyettem, amit fentebb ügyetlenül két mondatban próbáltam jelezni: igen, lehet hogy nem jön a nagy és kölcsönös és elsodró, és lehetek még nálad is öt évvel és két nagy plátóival beljebb akár, és mégse, akkor se. És akkor gondolkodom:
      -annyira önazonos lennék talán, hogy abból már elsodródni nem lehet?
      -vagy érzelmileg fagyott én is?
      -vagy szerethetetlen?
      Egyiknek se érzem magam. Ilyenkor esetleg olyan meddő nőnek, akit azzal biztatnak, hogy ha nem akarod görcsösen azt a babát, elengeded magad, akkor egyszercsak hipp-hopp sikerül, lám a julinak is.

      • Jókat írtok mindketten. Én mindhármat érezni szoktam, ebből az utolsó az, ami egyértelműen a sérüléseim eredménye és nyilvánvalóan orbitális baromság, megsuhint és már túl is léptem rajta. A második is igaz, nincs értelme és nem is fáj tagadnom, dolgozom vele, magamhoz ölelem, erről már írtam fentebb. Az első is, benne van sok-sok munka, és igen, pár kisebb-nagyobb szerelem és nemszerelem is.
        A meddőnő-hasonlat is remekül talál.
        Egyébként általános üzenet, kb. 25 éve az a benyomásom, hogy ha keresel társat, az a baj, ha meg nem, akkor az. Ismerjük.

    • ” Ha te tanulás nélkül írtál maxpontos ZH-t, akkor az szuper, tudok neki örülni, de ha valaki meg marha keményen dolgozott érte, az is szuper.
      Felnézek azokra, akik társkeresnek, nagyon nagy bátorság, rugamasság kell hozzá. Komolyan gondolom.”

      kedves zse,
      nekem volt spontán szerelmem de mivel nem lettünk társak azután tudatosan kerestem jelenlegi partner(férj)emet. Mindkét módszert próbáltam.
      Tarts ki ❤

  11. most bedobom a farbát:
    TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
    Tudod, hogy nincs bocsánat,
    hiába hát a bánat.
    Légy, ami lennél: férfi.
    A fű kinő utánad.

    A bűn az nem lesz könnyebb,
    hiába hull a könnyed.
    Hogy bizonyság vagy erre,
    legalább azt köszönjed.

    Ne vádolj, ne fogadkozz,
    ne légy komisz magadhoz,
    ne hódolj és ne hódits,
    ne csatlakozz a hadhoz.

    Maradj fölöslegesnek,
    a titkokat ne lesd meg.
    S ezt az emberiséget,
    hisz ember vagy, ne vesd meg.

    Emlékezz, hogy hörögtél
    s hiába könyörögtél.
    Hamis tanúvá lettél
    saját igaz pörödnél.

    Atyát hivtál elesten,
    embert, ha nincsen isten.
    S romlott kölkökre leltél
    pszichoanalizisben.

    Hittél a könnyü szóknak,
    fizetett pártfogóknak
    s lásd, soha, soha senki
    nem mondta, hogy te jó vagy.

    Megcsaltak, úgy szerettek,
    csaltál s igy nem szerethetsz.
    Most hát a töltött fegyvert
    szoritsd üres szivedhez.

    Vagy vess el minden elvet
    s még remélj hű szerelmet,
    hisz mint a kutya hinnél
    abban, ki bízna benned

  12. Sokadszor hallgatom ezt, van benne minden, mint a búcsúban. Kontroll-mániás nő, kapcsolatokra képtelen férfi. Nagyon pálferis, kicsit csapongó, de ha tudtok figyelni a mondandóra, sokat adhat:
    http://www.palferi.hu
    2013.11.19. előadás

  13. Negyven múltam, ha az ovis szintű plátói érzéseket, amiket nem is annyira éreztem mint kivetítettem, nem számoljuk, kétszer voltam szerelmes. Mindkettőhöz hozzá is mentem, mert nehezen tanulok. Az első volt a Nagy Szerelem, amilyen csak egyszer van egy Életben, és örökre meghasadt a világ, amikor elmúlt. A második volt a Legjobb Barát, akibe váratlanul és őszinte döbbenetemre és kiszámíthatatlanul és tetőtől-talpig, annál jobban fájt, amikor cserbenhagyott és elfelejtett, bele is rokkantam pár évre. Most ott vagyok, hogy érzelmek hivatalból kirendelten lejegelve, mert azok csak fájnak, viszont nem tudom, a szívem is megkapta-e a memót, vagy ha találkozom még nagybetűs Valakivel, akinek a létezésében egyébként már rég nem hiszek, akkor hülyenő módjára megint fejest ugrom a mélyvízbe, vagy tudok olyan racionális és mértéktartó lenni, amilyen szeretnék, amilyen amúgy kapcsolat nélkül vagyok is.

      • Ha józan maradok, és logikusan fel tudom mérni a saját igényeimet, hozzá se megyek egyihez sem. És belemenősen se volt kerek, hiába kalapáltam izomból a karosszériát, erősen horpadozott volt mindkettő. Nem sajnálkozom, hogy megtörtént, de nem zavart volna, ha kimarad. Viszont akkor most nem én lennék én. Ami szintén nem csúcsteljesítmény, de most legalább úgy érzem, jó úton vagyok.

      • Mivel az alany mindenhol lecserélhető lenne emberre, lévén nem nemspecifikus a dolog, talán szerencsésebb lenne emberről beszélni, mint kifejezetten férfiról.
        Ez a fajta nemi dehonesztáció nem hiszem, hogy segít a kívánt cél elérésében. Már persze ha a cél valóban az egyenrangúság -lévén az egyenjogúság per definitionem már megvalósult a világ civilizált részén legalább egy generáció óta, nagyon helyesen egyébként- és nem a hatalomátvétel, tehát a patriarchátus lecserélése matriarchátusra. 🙂

        • Ez egy kezdő, egypontos kérdés, ne haragudj, ilyenek a blog féléves korában voltak, el is szoktam tőlük, mert a blog rég megválaszolta már őket.

          Nem, az egyenjogúság sem per definitionem, sem ténylegesen nem valósult meg, a világ “civilizált” részén sem. Ritka kivétel, ahol egyáltalán bármi megvalósult, de ott is agresszív reakció van rá. Gyakorlatilag a világon sehol nem könnyebb vagy egyformán nehéz nőnek lenni. És ezek mérhető dolgok, mutatók, nem valami szubjektív nyafogás. Mindenhol rosszabb életminőség, kevesebb vagyon, alacsonyabb presztízsű munka, több erőszak és trauma az, amire számíthatnak.

          Matriarchátusról szó sincs, sem nem akarja senki, sem nem reális; egyenlőségről van szó. Gondolom, a választójogot meg a szabad öröklést, karrierlehetőséget, a testi önrendelkezés mindkét nemre érvényes jogát és az ilyesmiket tartod egyenlőségnek, de még az olyan országok is ritkák, amelyekben e téren nem csak írott malaszt a jogegyenlőség, holott ezek csak az alapok volnának, van még rengeteg lebontandó intézmény és hiedelem, megoldásra váró probléma, ezekkel foglalkozik a feminizmus harmadik generációja.

          Nem, nem cserélhető le az alany, ó, de mennyire nem. A szexizmus elutasítása nem azt jelenti, hogy tagadjuk a nyilvánvalóan létező, nemspecifikus társadalmi és hatalmi különbségeket, a működésmódok különbségét, és egyneműen embernek láttatjuk a férfit és a nőt, egyforma mozgástérrel, lehetőségekkel, mert ebből mindig nőhibáztatás lesz, ugyanis nem a nőknél van a pénz, paripa, fegyver, de a szimmetriára törekvő kommentelő a nőktől is ugyanúgy számon kér mindenfélét, mintha náluk lenne. Hanem pont az a szexizmus elutasítása, hogy megnézzük, miben más a helyzetük, és nem verjük el a port azon, akinek sokkal nehezebb lépnie, jól reagálnia. Mert a nagy egynemű emberfogalomban becsúszik a felmentés is könnyen. A szexizmus a nőkkel szembeni igazságtalanságot, az ő sztereotip megítélésüket, hibáztatásukat jelenti elsősorban, épp azért, mert a férfiakat sokkal kevésbé szokták igazságtalanul megítélni. És a nők igazságtalan elítélésére (“minden nő kurva”) sem az a válaszunk, hogy akkor ítéljük el jól a férfiakat is igazságtalanul (“minden férfi disznó”). Nem teszünk ilyet, ellenben megvizsgáljuk, miben áll az, hogy egy férfinak neme folytán mégis könnyebb, több felmentést kap, nagyobb a szabadsága.

          Vannak férfi pornófüggők és női pornófüggők, de hogy a pornóipar mint olyan a férfiak hatalmát artikulálja és szolgálja a nők rovására, az tagadhatatlan.

          Vannak középkorú nők, akik túl sokat nyeltek, beleszeretnek másba, és úgy döntenek, hogy válnak, és vannak középkorú férfiak, akik szintén túl sokat nyeltek, és szintén beleszeretnek valaki másba, és szintén válnak, és teljesen más a két helyzet társadalmi megítélése és a két személy további lehetősége, életminősége, mozgástere és saját helyzetértelmezése, és ennek kimondása nem szexizmus.

          Ezt a stratégiát is, amiről a posztban van szó, jóval inkább követik férfiak, elsősorban azért, mert ez illik az előjogaikhoz, és mert megtehetik. Ahogy megtehetik, mert felmentést kapnak rá, hogy érzelem nélküli kalandokat hajszolnak, nincsenek tekintettel a partnerre, és lelépnek, ha terhes lesz a nő.

          Nem, nem dehonesztáló, hanem tényszerű.

          A kívánt célt a probléma felvetőjének fejéhez vágni, megítélni, hogy más mit tesz, sem valami elegáns a kedvezményezett csoport tagjaként.
          Erről itt írok:
          https://csakazolvassa.hu/2012/11/28/nem-jol-harcoltok/

          Te mit teszel az egyenlőtlenség ellen? Mert te aztán tehetsz, tegyél is, de az ne a feministák kritikája legyen, meg annak forszírozása az egyenlőség jegyében, hogy “a nők is tudnak ám szemetek lenni”. Nincs egyenlőség, ezért nőellenesség a nőkön ugyanazt számon kérni.

          Olvasd el ezeket is:

          https://csakazolvassa.hu/2012/06/24/nagy-egyenloseg/
          https://csakazolvassa.hu/2013/06/14/nincs-is-problema/
          https://csakazolvassa.hu/2012/08/03/a-nok-tovabb-elnek/
          https://csakazolvassa.hu/2012/08/07/a-nok-tovabb-elnek-2-es-jobban-is/
          https://csakazolvassa.hu/2013/09/13/kimeletlen-ferfiego/
          https://csakazolvassa.hu/2012/09/13/a-nok-is-tudnak-am/
          https://csakazolvassa.hu/2013/03/05/nincs-istenno/
          https://csakazolvassa.hu/2012/08/28/szep-szimmetria/
          https://csakazolvassa.hu/2013/01/31/megint-nincs-szimmetria/

          • “Nem, az egyenjogúság sem per definitionem, sem ténylegesen nem valósult meg, a világ “civilizált” részén sem.”

            Ténylegesen valóban nem valósult még meg, de ezzel a jognak és így a társadalomnak sincs sok dolga, lévén nem lehet minden egyes párkapcsolat dinamikáját jogszabállyal leírni, függetlenül attól, hogy milyen nemű fél rovására, vagy javára történik. Amit a társadalom meg tudott tenni, az a jogegyenlőség deklarálása, az meg megtörtént.
            Bár ha tudsz olyan előjogomról, ami jogszabállyal biztosított, érdekelne, mert lehet, hogy élnék vele. 🙂

            “Gyakorlatilag a világon sehol nem könnyebb vagy egyformán nehéz nőnek lenni. ”

            Ezt azért gondold újra szerintem.:) Kissé elragadott a hév…

            “Gondolom, a választójogot meg a szabad öröklést, karrierlehetőséget, a testi önrendelkezés mindkét nemre érvényes jogát és az ilyesmiket tartod egyenlőségnek, de még az olyan országok is ritkák, amelyekben e téren nem csak írott malaszt a jogegyenlőség, holott ezek csak az alapok volnának, van még rengeteg lebontandó intézmény és hiedelem, megoldásra váró probléma, ezekkel foglalkozik a feminizmus harmadik generációja.”

            Igen, ez az az alap, amire szükség volt és meg is valósult. A többit nem lehet társadalmasítani, lévén emberek közötti dinamikáról, párkapcsolatról van szó, az meg a jognál biztosított kereteknél jobban nem sztenderdizálható. Ha úgy tetszik, ez már mindenkinek az egyéni harca kell, hogy legyen, a keretek adottak és egyenlőek, mindkét nem számára.
            De mondom, ha ismersz olyan jogelvet, ami nemek szerint diszkriminál, értesíts…

            “…ugyanis nem a nőknél van a pénz, paripa, fegyver, de a szimmetriára törekvő kommentelő a nőktől is ugyanúgy számon kér mindenfélét, mintha náluk lenne. ”

            Persze, hogy nincs. Évszázados, évezredes hátrányos megkülönböztetést nem lehet egy-két generáció alatt ledolgozni. De a lényeg, hogy számonkérhető, végrehajtható módon már nincsenek megkülönböztetve. Nagyon helyesen. Másrészt náluk van a világtörténelem legdurvább tömegpusztító fegyvere és legnagyobb vagyona, a punci. 🙂

            “A szexizmus a nőkkel szembeni igazságtalanságot, az ő sztereotip megítélésüket, hibáztatásukat jelenti elsősorban, épp azért, mert a férfiakat sokkal kevésbé szokták igazságtalanul megítélni.”

            Igen, gondoltam, hogy definícióbeli különbség van közöttünk. 🙂 A szexizmus számomra mindenféle nemi diszkriminációt jelent, az alany nemétől függetlenül. Persze megtehetjük, hogy kiválogatjuk belőle a nekünk szimpatikusabb nemet, csak szerintem nem korrekt. Ebből így hogyan és mikor lesz egyenrangúság? Ez háborús retorika, nem hiszem, hogy célravezető.

            “Vannak férfi pornófüggők és női pornófüggők, de hogy a pornóipar mint olyan a férfiak hatalmát artikulálja és szolgálja a nők rovására, az tagadhatatlan.”

            A pornóipar EMBERI igényt elégít ki, függetlenül a vásárló nemétől.

            “…teljesen más a két helyzet társadalmi megítélése és a két személy további lehetősége, életminősége, mozgástere és saját helyzetértelmezése, és ennek kimondása nem szexizmus.”

            A keretek egyenlőek. Ennél többet a “társadalom” nem tehet. A többi egyéni történet. Mindkét félre nézve nyomorúságos -bár kétségkívül máshogy nyomorúságos- történésekkel és történetekkel.

            “Ezt a stratégiát is, amiről a posztban van szó, jóval inkább követik férfiak, elsősorban azért, mert ez illik az előjogaikhoz, és mert megtehetik.”

            Az érzelmi fagyottság nem stratégia és nem választás kérdése, sokkal inkább érzelmi sérülés és meghatározottság. Mindkét nemnél. Gondolod, hogy az érintett szeret így élni?

            “A kívánt célt a probléma felvetőjének fejéhez vágni, megítélni, hogy más mit tesz, sem valami elegáns a kedvezményezett csoport tagjaként.”

            Most már komolyan kíváncsi vagyok, hogy miben állnak a kedvezményeim, szeretnék élni velük. 😀

            “Nincs egyenlőség, ezért nőellenesség a nőkön ugyanazt számon kérni.”

            Szerintem pedig, ami egyenlőséget egy társadalom egyáltalán képes biztosítani rendszerszinten a nemeknek, azt a nők már megkapták a jogrenden keresztül. Kétségtelenül van még “lebontandó intézmény és hiedelem, megoldásra váró probléma”, ez azonban már az egyén szintjén vár megoldásra, a keretek adottak.

            • Sokat kell még itt olvasnod. Én például( az itt îrókkal, olvasókkal ellentétben) hiszek a nemi szerepekben, imàdom a nőiessèget, csîpem, ha élni tudok vele, stb. DE: pontosan érzékelhető a párkapcsolatomban a vàltozàs, mióta gyereknevelès helyett munkába járok. A kiszolgáltatottság talaján nem nő ki egèszséges kapcsolat. Voltál gyesen?

            • “Másrészt náluk van a világtörténelem legdurvább tömegpusztító fegyvere és legnagyobb vagyona, a punci. :)” Sem nem fegyver, sem nem vagyon. Iszonyú nyomorról árulkodik, ha így gondolod. Újabb két bejegyzés:

              https://csakazolvassa.hu/2013/10/23/ok-is-szenvednek-1/
              https://csakazolvassa.hu/2013/11/06/ok-is-szenvednek-2/

              Gyakori nőgyűlölő szöveg ez, hogy a punci a legveszélyesebb fegyver. Akármilyen viccesnek szánod, nagyon kínos (annál rosszabb). Azt hiszed, hogy mivel ti sóvárogtok, nyomorultak vagytok, kintről remélitek a megváltást, ez attól van, hogy a nők használják fegyverként a puncijukat. A saját problémádat, nemi frusztrációdat nyomod át másra. A frusztrációdat meg úgy hergeli direkt a pornóipar, ami, ne tagadjuk, nők kihasználásán és tönkretételén alapuló, erőszakos biznisz.

              Valahogy gondolják sokan, hogy nekik a punci járna, a jó nők járnának, ha adnák magukat, de nem adják, mert szemetek, és magas árat kérnek érte. Holott senkit nem érdekel, te mire hiszed magad jogosultnak, a vágyakozásod a magánügyed. Árat nem kérünk: szívért szívet adunk cserébe.

              Én soha ezt vonzó férfiakról nem gondoltam, hogy nekem ők járnának, pedig ugye volna ez a fegyverem. Soha nem tudnék egy olyan férfitól bármit akarni, aki nem kíván engem nagyon. Szégyellném magam.

              Én nem használom fegyvernek a puncimat, és akit én nem kívánok, annak semmi köze a puncimhoz, számára olyan, mintha nem lenne, akit meg igen, az nem gondolja, hogy fegyverként használom, hanem örülünk egymásnak, és egymás iránti vonzalmunk egyformán kiszolgáltatottá tesz minket egymás iránt. Élmény olyan férfival találkozni, szerelembe esni, aki a puncit nem tartja csodafegyvernek, manipulatív eszköznek.

              Hogy lehet, hogy mi a farkat nem gondoljuk ilyen csodafegyvernek? Pedig úgy volna szimmetrikus. Tényleg azt gondolja bárki, hogy a nők hideg fejjel manipulálják a férfiakat a punci birtokában? Valamint M. N. K.?

            • Figyelj, nem boncolom a hosszú kommentedet, csak annyit: minden egyes pontja tévedés. Az utolsóhoz:
              “Kétségtelenül van még “lebontandó intézmény és hiedelem, megoldásra váró probléma”, ez azonban már az egyén szintjén vár megoldásra, a keretek adottak.”
              Tényleg nem érted, hogy fából vaskarika? Hogy a viharba lehetne intézményt egyéni szinten bontani? A hibás intézményt csak intézmény szintjén lehet lebontani. Az pedig társadalmi termék, nem egyéni.
              Hasonló logikai bukfenc a teljes kommented.

          • Bocsánat, nekem úgy tűnt, a fagyott FÉRFIRÓL szólt a bejegyzés, erre kaptam fel a fejem, mivel az érzelmi fagyottság nem nemspecifikus tulajdonság, szerintem.
            Az meg, ha BÁRMILYEN módon -pláne igaztalanul- megbélyegzünk egy csoportot, nem segíti a kommunikációt, inkább rombolja. Ez háborús retorika, ami mélyíti a nemek közötti értetlenséget és nem felszámolja.

            • Drága agymosógép,
              hidd el hogy nem hábórút indít a bejegyzés,csak beszélgetést.
              Láthattad,hogy sok nő hozzászóló magára értelmezte a jelenséget, nők is lehetünk érzelmileg fagyottak.
              Amúgy egy egész sorozat van a blogon a külömböző jellemű férfiakról, meg nőkről is. Mindent megbeszélünk itt.

              ” az érzelmi fagyottság nem nemspecifikus tulajdonság, szerintem”-sem

              Szerintem vannak külömbségek a férfi és nő érzelmi mechanizmusai között de ezeket meg kell ismernünk nem felrójuk őket.

      • Felváltva húztuk az igát, mind a ketten. Ezt mondjuk a “nejem” 🙂 -bár szívesebben gondolok rá szerelmemként- nehezményezte is. 😀 Mondtam is neki, hogy drágám, ilyen ez az emancipáció és egyenjogúság, nincs mit tenni. 😀
        Egyébként szerintem is a problémák nagy része a 3 év GYES-ből indul…

        • Hosszú ideig voltam itthon. Nálunk még az is megvolt, hogy havonta egy bizonyos összeg konyhapénzként a rendelkezésemre állt, kérni nem kellett. Férj többször elmondta, hogy ott vannak a számlák, ha kell valamire, vegyem ki, de képtelen voltam valaha is megtenni, az az ő pénze..Most, hogy komoly összegem van havonta, nem ő változott, hanem én. Magabiztosabb, nyugodtabb vagyok, partnernek érzem magam. tegnap meg is fejtettem a világbéke problémáját, mondtam neki, az lenne a fair, ha a férfiak fizetésének egy része ( nem az összeg számít, a rész) a feleség számláján landolna, saját jövedelemként. Hiszen, ha én nem biztosítok hátországot, nincs oroszlánvadászat. Egy önbecsülését, viszonylagos függetlenségét megőrző nő könnyebben lesz aktív partner az ágyban, mint egy megalázott, ovis sorban tartott. Pénz és p@nci.

          • Mennyivel egyszerűbb, ha nincs külön számla, nemdebár? 🙂 Ócsóbb is, hatékonyabb is. Nekem mindig furcsa volt, ha emberek az életüket összekötötték, de a pénzügyeiket nem és folyamatos elszámolásban voltak…
            Mondjuk technikailag nálunk is két számla van (én már óvatos duhaj vagyok 😀 ), de természetben csak egyet használunk, két kártyával.

            • Szóval, arról beszélek, hogy ezt én pl. törvényben szabályoznám. Ha már úgyis a zászlajára tűzi az állam a nemzetmentés ideológiáját, megtehetnék, hogy megsegítik a dolgot rendszerszinten. Nincsenek többgenerációs együttélések, ahol a nők megosztják a terheket.Ha sörre és cigire jut, francért nem jut segítségre, aki legalább takarít és gyerekvigyáz kicsit? Pörög a világ, miért kell egy nőnek önkéntes száműzetésbe vonulni a gyereknevelés idejére, miért nem marad ereje, hogy jól érezze magát? Miért kéne ezt egyéni szintre lebontani, egy-egy férfi jóindulatára bízni? Én a megoldást az önálló jövedelemben látom. Ami még az életfogytos rabnak is van. Akkor látnánk egyre több felemelt fejű, derűs kismamát. Meg lenne szex is, a dolgok alfája és omegája, ugye.

            • Az meg milyen klassz, amikor a közös számláról eltűnik egy csomó pénz a tudtod nélkül.
              Ha rákérdezel, akkor pedig megtudod, hogy kölcsönadta xy haverjának, aki éppen bővíti a vállalkozását.
              Marha jó érzés, kb. mintha gyomron vágtak volna.

            • Azzal nem vagyok kisegítve, hogy enyém a fél ház, abból nehezen megyek operát nézni. De, ha havonta a fizetésed 10 %-át átrakod az én számlámra, eldönthetem, hogy azonnal eliszom, összegyűjtöm, elajándékozom….Az eldönthetem a kulcsszó, értesz engem?

            • Igen, de ha egyedül a férj szórja el az összes pénzt (mondván ő kereste) vagy eladja a saját nevén lévő (elvileg persze közös szerzeménynek minősülő) házat, az a vagyon közös elherdálásának számít és a feleség nem perelheti be érte. Olvastam egy cikket arról, hogy Kínában az a szokás, hogy házasságkötés után, a közösen szerzett, minden vagyon a férj nevére íratódik automatikusan, ezért ott az ingatlanok több mint kilencven százaléka férfikézen van. Én azért megnéznék egy ilyen statisztikát itthon is. Kíváncsi lennék az ingatlanok és családi autók vajon hány százaléka férfitulajdonú? Lemerném fogadni azt is, hogy minél értékesebb egy ingatlan (vagy kocsi), annál magasabb ez az arány a javukra.

  14. “Pörög a világ, miért kell egy nőnek önkéntes száműzetésbe vonulni a gyereknevelés idejére, miért nem marad ereje, hogy jól érezze magát?”

    Nem kell. Választható. És a nők meglepő számban választják az önkéntes száműzetést, mi több, sokuk fel is háborodik, ha esetleg megkérdőjelezi valaki a létjogosultságát az intézménynek, miközben nálunk lényegesen gazdagabb országok sem engedik meg maguknak a luxust, hogy jól képzett munkaerőt ÉVEKRE kiejtsenek a termelésből. Az azért köztudott, hogy a GYED GYES intézménye a kapun belüli munkanélküliség eltüntetésének legitim formája volt a cucilizmusban, semmi más.
    Régi vesszőparipám, hogy a szülök DÖNTHESSENEK, a gyerek utáni ellátást milyen időtávon kívánják igénybe venni, de ezt az időt valahol 1,5 évben maximálnám…(így kb. HÁROMSZOROS időtartam lenne, mint a fejlett világ átlaga)

  15. “Azzal nem vagyok kisegítve, hogy enyém a fél ház, abból nehezen megyek operát nézni.”

    Ugyan régen olvastam a Csjt-t, az újat meg nem is kellett, szerencsére, de nem rémlik, hogy a vagyonközösség kizárná a munkabért, illetve csak az ingatlanvagyonra vonatkozna. Olyannyira így van ez, hogy például életközösség megszakadása esetén, ha kényszerből közös háztartásban éltetek is átmenetileg, kérhettél tartást a másik féltől a gyerek jogcímén.

  16. “ha havonta a fizetésed 10 %-át átrakod az én számlámra,”

    Ja, és még mindig nem értem ezt a külön számla fétist. Életközösség->közös háztartás->egy számla->korlátlan rendelkezés mindkét félnek->két kártya.
    A két számla csak bonyolít és pazarol…

    • Talán azért nem érted, mert nem éltél az árnyékos oldalon. Nem minden férfi korrekt, jóindulatú, vagy tisztességes. A kereső fél hatalma pedig az ő kezében van. Osztja, adja, kiszámolja, elszámoltatja. A kiszolgáltatottat.

    • Próbálom érzékeltetni:
      -Mi????? Siklóernyőzni?! Te normális vagy? Hova teszed addig Ödönkét?
      – Hát, te vagy az apja, gondolom, addig veled lesz..
      -Mi???? nagyon jól tudod, hogy minden szombaton focizok!
      -Hát, gondoltam, talán , most havonta egyszer..
      -Na, tessék, már ezt is sajnálod tőlem!
      -Dehogy sajnálom, csak szeretnék siklóernyőzni.
      -Egyáltalán, hogy jut eszedbe ilyen marhaság?
      -Csak szerinted az, a Kati mondta, milyen marha jó!
      -Jaaa, onnan fúj a szél…a Kati..az egyedül élő barátnőd….persze, gondolhattam volna, ráér a kis édes..Az se kell senkinek..És egyáltalán, mennyibe fog ez kerülni nekem?
      – nem olyan vészes, van elég a számlánkon.
      -De hát mi új kocsira gyűjtünk, te meg ilyenekre szórnád a pénzt? Na, haggyál..

  17. A szakirodalom szerint és én ezzel egyetértek, a gyerek 3 éves koráig legjobb helyen az anyja mellett van. De legyen ez 1, 5, rendben. A kibukások viszont a legelején, a legfárasztóbb, legnehezebb időszaktól datálódnak. Segítség nélkül, jövedelem nélkül, megértés nélkül küzd a csaj a démonjaival. Persze, visszamehet dolgozni, de a háztartás ott marad estére. A blog kérdése meg itt jön elő élesen: Miért is alapvetés, hogy a nő szív?

    • Ha ez megnyugtat, a férfi is szív. Csak máshogy. Senki nem mondta, hogy a párkapcsolat és a gyereknevelés csupa méznyalás. Áldozathozatal és kompromisszum az önzésben. Szerencsé esetben kisebb, rosszabb esetben nagyobb, legrosszabb esetben elviselhetetlen. Akkor jön a válás. Az viszont, hogy két ember hogy rendezi be a közös életét, csak rájuk tartozik, szerintem. A társadalom a jogrenden keresztül egyenlő kereteket és elbánást biztosít. Az, hogy ezzel ki, hogy tud élni, vagy visszaélni, mindenkinek a magánügye. Én legalábbis qrvára nem szeretném, ha a társadalom az államon keresztül a jelenleginél is jobban betüremkedne az életembe és szabályozná, hogy mit ,kivel ,mikor és hogyan tehetek vagy sem.
      Némileg anarchista vagyok, bocs. 🙂

      • Ez, amit írsz, nagyon igazságtalan, és nem is igaz:

        “Az viszont, hogy két ember hogy rendezi be a közös életét, csak rájuk tartozik, szerintem. A társadalom a jogrenden keresztül egyenlő kereteket és elbánást biztosít. Az, hogy ezzel ki, hogy tud élni, vagy visszaélni, mindenkinek a magánügye”

        Ez a szemlélet sorsára hagy sok áldozatot, például a gyermekbántalmazás és szexuális visszaélés áldozatait is a családon belüli erőszak áldozatai mellett.

        Hogy törvényeinknek érvényt szerezzünk, azok betöltsék szerepüket és egyre jobbak legyenek, ahhoz folyamatos állampolgári figyelem, nyilvánosság, társadalmi vita is kell. A társadalom pedig nem annyira az államon keresztül, inkább a közös értékrenden, hiedelmeken, a médián, az ismerősökben, barátokban, bennünk magunkban kialakuló viszonyulásokban mutatja meg önmagát az életünkben.

        Azt is gondolod, hogy például az autós–kerékpáros közlekedés ügyében elég a korrekt törvényalkotás és a kapcsolódó intézmények munkája, nincs szükség szemléletformálásra, kampányokra, civil aktivitásra, útburkolati jelekre, térformálásra, koncepciókra, pályázatokra?

        Amiket írsz, provokatív, és ezerszer megtárgyalt témákhoz kapcsolódik, nincs kedvem ilyen vitához, ezért nem reagáltam, megyek futni.

        • “Ez a szemlélet sorsára hagy sok áldozatot, például a gyermekbántalmazás és szexuális visszaélés áldozatait is a családon belüli erőszak áldozatai mellett. ”

          Miért hagyná sorsára? Btk. szankció van erre mind. Ha valaki érvényt szerez a jogainak -mint ahogy te is teszed- a társadalom támogatja és nem elítéli, akadályozza, mint mondjuk 100 éve.

          “A társadalom pedig nem annyira az államon keresztül, inkább a közös értékrenden, hiedelmeken, a médián, az ismerősökben, barátokban, bennünk magunkban kialakuló viszonyulásokban mutatja meg önmagát az életünkben.”

          Az említett fenoméneken keresztül szerintem inkább saját magunkat, az életünket mutatjuk meg és be, a társadalom működése ezeknél lehet jobb és rosszabb is.

          Nem szándékosan vagyok provokatív, illetve szándékaim szerint nem is vagyok az. Csak elmondom a véleményem.

          A futás jó, én is szeretem.

          • Te olyan naiv vagy.

            Ha abba az irányba megy a nyomás, hogy megtette az állam, amit megtehetett, a többi magánügy, akkor jogtudata sem lesz senkinek, nemhogy érvényt próbáljon szerezni roppant nehéz helyzetében, elgyengítve, magára maradva, szétzúzott önbizalommal, erőforrások nélkül — ez mind az áldozati léthez tartozik. Nem is nagyon szoktak hinni az áldozatoknak, a cselekmények nehezen bizonyíthatóak. Nem ostobák a bántalmazók sem, mások előtt kifogástalanul tudnak viselkedni. Jó oka volt rá az én bántalmazómnak is, hogy a lift sarkába szorítson, úgy mondjon nekem trágár aljas, megalázó fenyegetéseket, társaságban soha nem tett ilyet. Nem is hitték el nekem az ismerősök aztán, hogy miért menekültem el.

            Ja és nem, nincs mindenre btk szankció, az egészt nem lehet csak büntetőjogi kérdés.

            • “Ha abba az irányba megy a nyomás, hogy megtette az állam, amit megtehetett, a többi magánügy, akkor jogtudata sem lesz senkinek…”

              Persze, a tudatosítás, az ismeretterjesztés fontos. Csak közben arra lenne jó vigyázni, hogy ne kezdjünk el “férfibűnözésről” beszélni, tehát, hogy ne legyen diszkriminatív, szexista a tájékoztatás, hiszen a cél az erőszak visszaszorítása és nem egy társadalmi csoport megbélyegzése, igaz? (v.ö. “cigánybűnözés”)

              “Jó oka volt rá az én bántalmazómnak is, hogy a lift sarkába szorítson, úgy mondjon nekem trágár aljas, megalázó fenyegetéseket, társaságban soha nem tett ilyet. Nem is hitték el nekem az ismerősök aztán, hogy miért menekültem el.”

              Én felvettem. Ha többször előfordul, lehet rá készülni.

          • “Miért hagyná sorsára? Btk. szankció van erre mind. Ha valaki érvényt szerez a jogainak -mint ahogy te is teszed- a társadalom támogatja és nem elítéli, akadályozza, mint mondjuk 100 éve”
            Te miről beszélsz, hol élsz, a Holdon? Olvass már egy kicsit utána, mi folyik bántalmazott nők, gyerekek esetében. Amíg vér nem folyik, nem jön ki a rendőr, ezt ki is mondják. Ha egy bántalmazott nő feljelentést tesz, azt javasolják neki, hogy ne tegye meg, mert a pasit be se viszik, ha mégis, kiengedik hipp-hopp, és még jobban összeveri. A rendőröknek meg nincs joguk és lehetőségük megvédeni. A bántalmazóhoz kell visszamennie a nőnek, mert távol tartást nem adnak ki, de ha mégis, akkor sem szereznek neki érvényt. Hova menjen egy átlagos nő pláne egy-két gyerekkel? Ha a családja tudja segíteni, jó, de mi van, ha nem? Azért, mert te nem vered az asszonyt – ami nem dicséretes, hanem alap -, az semmit sem jelent társadalmi szinten. Rendszeresen kékre-zöldre vert gyerekeket vagy kiemelnek a családból, vagy nem (inkább nem), de a szülőket biztosan nem csukják le. Maradjunk annyiban, hogy annyira nem nézi el a társadalom, de JELLEMZŐEN szemet huny, ez a valóság.

            • “Rendszeresen kékre-zöldre vert gyerekeket vagy kiemelnek a családból, vagy nem (inkább nem), de a szülőket biztosan nem csukják le.”

              Ha kiemelik mi lesz véle?
              Én szinte csak gyerekotthonból kikerült plasztikai sebészekről hallottam, meg sztárügyvédről, majd egytől egyig sokra vitte.

              • Nyilván, de mindenképp jobb helyen van, mint a bántalmazó családban, hiszen ilyen családokból is elég kevés akadémikus meg világbajnok kerül ki – de ha kiemelik őket, mégis kevesebb bántalmazás éri őket.

                • Ó bár így lenne!
                  Linkelhetnék egy műsort, de meghagylak boldog tudatlanságodban!

                • Felesleges, nem vagyok boldog tudatlanságban, csak konkrétan ismerek bántalmazott gyerekeket. Egyet, pontosabban egy testvérpárt hál Istennek az elvált apához helyeztek át anyától nagy gyorsan, akinél jó helyen vannak. Azért tudod, egy rendszeresen megerőszakolt gyerek például alighanem még az átlagos otthonban/nevelőszülőnél is jobb helyen van. Ismerem kicsit a rendszert, több – szülők alkoholizmusa, elhanyagolás, tehát NEM bántalmazás – miatt kiemelt gyerekről tudok. Olyanról is pl. aki – bár szereti az anyját – nem akar visszamenni hozzá.

      • Nem nyugtat meg, hogy a férfi is szív. Pontosan tudjuk, hogy a férfi is szív. Csak nem a nők túlhatalma, elnyomása miatt. Nagy különbség.
        Hanem például azért, mert partnere a nagy nyomás alatt, a megfelelésben, áldozathozatalban elszürkül, kivész belőle az életkedv, elsárkányosodik, eltűnik a libidója. Mindenki szenved, változásra semmi remény, mégsem lehet csak úgy kilépni.
        Én nagyon örülök, hogy úgy alakult a sorsom, és olyan döntéseket hoztam, hogy sem el nem szürkültem, sem elégedetlen nem vagyok.

        • A nő sem a férfi túlhatalma és elnyomása miatt szív elsősorban, hanem az új és qrva nehéz élethelyzete miatt. Ami akkor is fennáll, ha a férfi eltűnik az életéből, de ezt te tudod a legjobban. Kétségtelen, hogy a férfi meg tudja nehezíteni, de meg is tudja könnyíteni ezt a helyzetet. De alapvetően mind a ketten ugyanazt a helyzetet szenvedik, más-más módon és nem hiszem, hogy érdemes lenne versengeni abban, hogy ki szenved jobban. Nem tűnik konstruktívnak.

          • Senki nem verseng, folyamatokat láttatunk. Legalábbis nekem ez a célom. Te viszont tagadod a probléma létét. De igen, rendszerszinten a nők szenvednek a férfiak túlhatalmától, a másodhegedűs szerepétől. Attól, hogy minden férfiszemszögből van meghatározva. Rendszeresen megkérdőjelezik a nőket kizárólag nemi alapon, gúny céltáblái, gáncsolják, leszólják, alulfizetik, molesztálják őket. Itt, a civilizáltabb világban.

            Az, hogy gyereke lesz, az a nő helyzete? Amit a férfi megnehezít avagy megkönnyít? Nem közös projekt?

            Akkor is fennáll, persze, ha a férfi lelép, mert a férfi ilyenkor gyakran cserbenhagyja őt, van, aki bosszút is áll, és évekig zaklatja, ellehetetleníti a partnerét. Csak épp ha a nő nem hitte volna el a tündérmesét, nem hajtogatta volna bele magát ebbe a szűk dobozba, nem szolgálta volna önként a férfi jóllétét és a társadalom reprodukcióját a maga rovására, ellenszélben, akkor nem is került volna ilyen helyzetbe.

            Mitől szenved a férfi, hogy gondolod? Hogy dolgozni kell és hazajárni, és esetleg nem annyira rendes a lakás, nem annyira simák az idegek és nincs üdeség és szex?

            Nem vagyok képes ilyen színvonalon vitatkozni, ne haragudj.

            • “De igen, rendszerszinten a nők szenvednek a férfiak túlhatalmától, a másodhegedűs szerepétől.”

              Rendszerszinten? Ne viccelj már, ez már nem a XX. század eleje. Nincs semmiféle nemi diszkrimináció, semmilyen végrehajtható, számon kérhető formában.
              Az, ha a jóskapista azt mondja, hogy “Kislány, maga is BUVÁTI-s? De megdugnám magát is!”, az nem rendszerszintű probléma, hanem jóskapista bunkósága, ami egy zaklatási perrel szankcionálható.
              És nagyjából minden egyéb eset is, amikor bebizonyosodik, hogy az embert a nemi hovatartozása miatt diszkriminálták vagy másodhegedűs szerpbe kényszerítették.
              Persze ez nem jelenti azt, hogy minden szép és jó, de rendszerszintű probléma már nincs, szerintem. Megvan az útja-módja annak, ha valakit nemi diszkrimináció ért bármilyen formában, hogy jogorvoslatot találjon. Éppen azért, mert a rendszer ezt lehetővé teszi…

              A többi sima személyeskedés és kötözködés, arra nem reagálok

              • Vicces, hogy ezt férfiként mondod. Nincs is probléma. Ja, jó. Akkor ezt benéztük. Beszéljünk inkább a chutneykészítésről!

                Olvass erőszaktúlélőket, olvass olyanokról, akik ki próbáltak jönni a bántalmazó kapcsolatból, mit tapasztaltak az intézmények, a jog működéséből. Olvass karriertörténetet. Olvass arról, mit él át az az anya, akinek problémás a gyereke: sérült, magatartászavaros, függő.
                Olvass olyanokról, akik akár sürgősségi fogamzásgátlásra mennek, vagy abortuszra, vagy örökbe adnák a gyereküket. Akiket nagyhatalmú férfi főorvosok szülesztenek sok pénzért. Olvass, ne ítélj. Nem, nem egyéni probléma, hanem társadalmi, és nagyon súlyos. És te pont a kedvezményezett csoport tagjaként teheted meg, hogy ekkora vakfolttal jöjj-menj a világban.

                Figyelj, hogy ne gerjessz feszültséget, ne legyél provokatív a kommentelésben. Köszönöm.

          • Agymosógép, ezt mondd annak a rengeteg megvert, megalázott, megtiport nőnek, aki alig tud talpraállni egy bántalmazó kapcsolatból.
            Itt élnek közöttünk, csak nem mondják el.
            Menj el egy anyaotthonba, és nézz bele az ott élő nők szemébe, és utána mondd, hogy nincs rendszerszintű probléma!

            • Azt gondolom, hogy kommunikációs zavar van közöttünk, ami a rendszerszint meghatározását illeti.
              Én úgy értem, hogy rendszerszintű az a bűn, amit a társadalom nem üldöz, nincs rá szankció, legrosszabb esetben támogat. A CSBE nem ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy nem probléma és nincs vele dolog, -mint ahogy minden egyéb bűncselekménnyel is van- de ne mondjuk azt, hogy a rendszerbe kódolt, mert nem igaz.
              A társadalom, a jogrend üldözi és elítéli ezt a bűncselekményt. Igen, tehetné hatékonyabban, illetve lehetnének jobbak az emberek. Lassan ugyan, de változnak a dolgok, a szemlélet.
              Pont a napokban olvastam két távoltartási ügyről, ahol 48 órán belül megszületett az ítélet. Eddig én nem hallottam ilyenről, ez fejlődés a jogalkalmazásban pl. Lehet, hogy a végrehajtása még bicegni fog, de rendszerszinten a lényeg az irány és a szándék, szerintem.

              • A probléma azért rendszerszintű, mert a szankciók valójában csak papíron léteznek, mert a társadalom annyira elfogadja a CSBE-t (például), hogy valójában, a gyakorlatban nincs kellően üldözve. Amíg egy nemi erőszakkal kapcsolatban az indexen azt olvasod kommentként, hogy a büdös kurva biztos miniszoknyában volt, addig a probléma rendszerszintű. Nem a törvény betűje a rendszer. Amíg jobb képesítéssel és referenciákkal rendelkező nőt nem vesznek fel egy állásba, amíg van férfi jelentkező is, addig a probléma rendszerszintű, hiába van leírva, hogy egyenlőség van.

            • Vagy nézz reklámokat. Hogyan mutatják be a nőket és miként a férfiakat. Mert annyira csak a férfiak szemszögéből nézed a világot, hogy döbbenet ez a “nincs itt semmi probléma” látásmód, miközben én nőként, nem tudok egy meccset úgy végignézni, hogy ne tapasztalnám többször a nemem fikázását. Például azt mondja a sportriporter a műesés után szimuláló játékosra, hogy “hihetetlen mit ad elő, mint egy nő!” vagy a reklám két félidő között, “a férfiak keményen dolgoznak, ezért mi most engedjük őket meccset nézni” és közben miniszoknyás, kisminkelt, magassarkúban tipegő, szexi cicababákat mutatnak (mert persze mi nők mind így nézünk ki), akik mint nők ugye, köztudottan egész évben lébecolnak és fogalmuk sincs mi az a kemény munka, de a VB alatt átveszik a férfiaktól”
              Mikor ezeket látom, hallom, elképzelem mekkora felháborodás lenne, ha a nőt behelyettesítenék valamelyik rasszal például és arról szólna a reklám, hogy “a fehérek egész évben keményen dolgoznak, bezzeg a feketék csak henyélnek” vagy “mit szimulál ez a játékos, úgy nyavalyog mint egy cigány”. Nagyon helyesen ez már elképzelhetetlen, viszont a nők szóbeli gyalázása akár főműsoridőben a médiában, teljesen rendben van mind a mai napig és annyira természetessé vált, hogy sok embernek fel sem tűnik.

            • agymosógép, te melyik országban élsz? ez a nick, ez talán nem véletlen. bocs, de sokan küzdenek azért, hogy a te szemléletmódod is változzon, ezt ne nagyon lobogtasd, és ne legyél rá büszke. Hány évszázadig nem is volt a btk-ban ilyen fogalom?

          • A családon belüli erőszak nem mindig minősül bűncselekménynek.
            Egyrészt.
            Másrészt, a fizikai bántalmazást mindig lelki bántalmazás előzi meg.
            Amit rendszeresen bagatellizál mindenki, az elkövető, a környezet, a rokonság, tisztelet a kivételnek.
            Pedig előjelek, de, ha nem tudod, mire kell figyelni, akkor hogy ismered fel?
            A hétköznapi nőalázást már meg sem említem.

            • “Másrészt, a fizikai bántalmazást mindig lelki bántalmazás előzi meg.
              Amit rendszeresen bagatellizál mindenki, az elkövető, a környezet, a rokonság, tisztelet a kivételnek.”

              Nekem mondod? Van praxisom a dologban… 🙂

      • Éva már írta közben, de egész nap úton voltam, és egész nap ezen morfondíroztam, azért is leírom.

        “A társadalom a jogrenden keresztül egyenlő kereteket és elbánást biztosít. Az, hogy ezzel ki, hogy tud élni, vagy visszaélni, mindenkinek a magánügye.”

        Igen, nekem is a közlekedés jutott eszembe, hogy kicsit kimozdítsuk az álláspontokat, nézőpontokat. A kressz szerint a gyalogosnak ha a lámpa nélküli zebra felé közelít, elsőbbsége van. A jog biztosítja az elsőbbségedet, tehát ha eddig nem tetted, akkor ajánlom, próbáld ki holnap munkába menet, gyalogosan juttasd érvényre a lefektetett jogaidat! Este szólj, hogy ment!

        “Miért hagyná sorsára? Btk. szankció van erre mind. Ha valaki érvényt szerez a jogainak -mint ahogy te is teszed- a társadalom támogatja és nem elítéli, akadályozza, mint mondjuk 100 éve.”

        WTF? A saját anyósommal vitatkoztunk a vak komondoron. Szerinte rendben van minden, hiszen visszament a nő végül, mé’ ment volna vissza, ha nem lenne minden rendben?
        Talán azé, me belátta, hogy a jog szerint aztán baszhatja, majd egy politikus fog veszíteni a btk. szerint (esetleg aránytalanul könnyebb egy jó ügyvédet szereznie, hogy az a bizonyos 50-50 százalék ne annyi legyen). Vagy éppen nem voltunk ott, sem egy szem újságíró, mikor éppen nyomást gyakoroltak rá, hogy jobban jár, ha nem akar mindent elveszteni. Sajnos én ezen az állásponton vagyok.

        Idéznélek, de most emlékeimből:
        A pornó igényeket elégít ki. (vagy valahogy így)
        Nem, tévedés. A pornó igényeket generál. Ingerküszöböt tol ki, rátelepül a szexualitásodra, úgy, hogy észre sem veszed, legtöbben csak akkor kapnak észbe, mikor már elmentek a zsákutca végéig.

        A családon belüli erőszakhoz én hozzá sem szólok, a többiek erőlködnek még, de aki ilyen vakon bízik abba, hogy minden egyes eset el tud jutni a bíróságra, azzal inkább nem vitatkozom.

        Ajánlanék egy rádióműsort, archívumból jó kis anyagot lehet róla hallgatni, illetve oldalt:

        http://tilos.hu/show/dragam-hol-a-vacsoram
        http://www.nane.hu/eroszak/vaw/tenyektevhitek.html

        Már csak egy kérdés, és befejeztem. Miért akarod az itt lévőket arról meggyőzni, hogy nincs rendszerszintű probléma?
        Ha nincs, menj tovább, hagyd, hogy az itt lévők maradjanak a 20. században, majdcsak ráeszmélnek, hogy eljött a szép új világ, és az egyenlőség beköszöntött, csak még ők nem kaptak észbe.

        • “A pornó igényeket elégít ki. (vagy valahogy így)
          Nem, tévedés. A pornó igényeket generál. Ingerküszöböt tol ki, rátelepül a szexualitásodra, úgy, hogy észre sem veszed, legtöbben csak akkor kapnak észbe, mikor már elmentek a zsákutca végéig.”
          Vagy még akkor sem, helyette elkezdődik a prostituált-használat, mert a barátnő/feleség milyen prűd már.

          • Vagy a prostituált-használat lesz a norma.
            Yuppie körökben nagyon terjed a “a prostitúció egy szolgáltatás, mint például a fodrász”.
            Én el voltam ezen hűlve, azon még jobban, hogy az összes barátnő nevetgélt, és teljesen normálisnak tartották ezt a vélekedést.
            Kurvázós legénybúcsúk terén ugyanez, az újdonsült feleség ott mosolygott a beszámolón.

              • Igen.
                Amennyiben mindez mindkét félről előre egyeztetve van.
                Pontosabban nem.
                A prostitució semmilyen formája nem.
                Mert az a harmadik kihasználva van. Legyen az akárnilyen kromoszómájú.

                • Teljesen belezavartok itten!
                  Nincs pénzért szex. Kész.
                  Az nem jelenti azt, hogy a lánybúcsún ne legyen szex.
                  Tényleg bekavartok!

            • Szerintem őszinte volt, én komolyan úgy láttam.
              Senkinek nem volt ezzel baja, csak nekem.
              Nyilvánvaló, hogy nem voltam jó helyen, nem volt nekem való az egész, se a kapcsolat, se a társaság, semmi…
              Rossz volt, nagyon rossz.
              Nem is értették, hogy mit beszélek.

              • Hát azt megértem, hogy rosszul érezted magad. Mondjuk az a kérdés, hogy tényleg, ha te mész el egy csippendél fiúval, azt te is fodrásznak érezted volna? És hogy mit gondolsz, férjecskéd mit szólna hozzá? – ezekre mit válaszolna vajon?

            • Zöldfűszál, a srác kicsit megakadt azon, mikor ezt megkérdeztem, aztán lerendezte azzal, hogy “A csajok másként működnek, hehehe…”.
              Huh, hidegrázás még most is.

            • Laci, nőknek nem szabad, aki vágyik erre, az kurva.
              Idéztem.
              “A nők másként működnek” ez mindenre válasz.
              Azért én is kifejtettem egy-két dolgot a saját szexualitásomról, úgy néztek rám kábé, mint egy háborodottra.

              • “az kurva” – nekem mondod? Ezért nem is mert egy nő sem egyetérteni veled, nehogy kurvának nézzék. Miközben ugye kurvához menni jó dolog, tehát a pasik kurvákra vágynak, de a feleségük ne legyen kurva. Eléggé tudathasadt állapot nem?

          • A zsákutca vége egyénenként változó.
            Igen, osztják az észt, a maszti az tabu, de jó lenne kipróbálni, hogy bevetésen áll e a cerka!
            -há menj el egy prostihoz!

            Bakkkkkkkkkkkker!
            Ketten üvöltünk fel! A másik egy érintett feleség…

          • Szeretném leszögezni, hogy nem jelenti a pornófüggőség azt, hogy valaki rendben tartja a “prostituált szolgáltatást”.
            Nagyon különbözik az, hogy ki mikor döbben rá, hogy ezügyben a lovak fék nélkül szaladnak.
            Nagyon jellemző az erekciós probléma, mivel testi elváltozásként, diszfunkcióként jelentkezik. Rákeresnek, majd kidobja a jóbarátunk google, hogy pornófüggőség, hiszen az urológus semmit nem talál.(ha egyáltalán veszik a fáradtságot, nem pedig a kék pirulát)
            Szerencsésnek mondhatom magam, mert egyedül kimásztam már játékszenvedélyből (2szer), és a cigit is egyedül raktam le.(3szor)
            Így rohadt gyorsan rájöttem, hogy pornófüggő vagyok. Mint ahogy csakazolvassa függő.
            Én függő vagyok. Egy tőröl mind. Hogy éppen hogy jelenik meg, az változó. Az okot kel keresni.
            Fogalmam sincs, mi az ok, de keresem!

            • “Én függő vagyok. Egy tőröl mind. ”
              Ez de fontos. És nagyon gyakori, talán általános, hogy csak “szert” vált a függő. Persze nem mindegy, mitől függünk. Például a futástól függni egész más, mint a pornótól vagy a kártyától/kábszertől.

              • Én meg ott tartok blaci, hogy függöség nélkül élni csak egy délibáb. Azt nem lehet elérni, olyan nincs, akkor már nirvana!
                Átrakni tudom, hát átrakom. Ide, zenére, stb. Enyit tudok. Aki többet tud, hát, az nem nézett még úgy igazán tükörbe.
                Szar vagyok. De hogy mekkora szar, azt én döntöm el!

                • Átrakás: pontosan.
                  És nem, miért volnál szar? Fenét. Rájöttél, hogy szar dolgot műveltél, és igyekszel nem tenni. Mi ebben a szar? Hogy te – a több milliárd “normális” emberrel szemben – legalább belátod, hogy van hibád? Akkor azok, akik eddig a belátásig sem jutnak el – és közben vadul ítélkeznek mások felett -, ők mik?

                • A mérce nem kívülről jön.
                  A kevésbé szar nem vígasztal. Leszarom. A droidok nem érdekelnek.
                  A van szarabb is nem elèg.

                • Jó, de a kezdet még nem volt hasonlítgatás. Önmagadban vagy nemszar. Nem a droidokhoz képest. Mondjuk szerintem általában még ők sem szarok. Meg én sem.

                • Nekem a szex tánc. Én ezt akarom visszaszerzni. Hallgasd meg a műsort, vagy olvasd el.
                  Nem érdekel az átlagember átlagszexualitása. Aki sosem élte át a táncot, az egymásbaolvadást, az sosem szeretkezett.
                  Fogalmam sincs, hogy jellemezzem a szexualitásom. Talán egy vulkán, ami kitörésre kész, folyton.
                  Én ebből kétszer állt sorba, mit tegyek?

                • Ja, én nem a szex megélésről beszélek. Most én vesztettem el a fonalat: mi az összefüggés a szex mint tánc és a te (szerinted) szar voltod között?

                • Hm. Hát igen, ön dönt. Iszik vagy szexel. Ez személyes tapasztalat.

                • Na a legtöbben ezt sem merik bevallani.
                  Én döntök. Iszom, és utána rögtön alszom.

              • Állj! A felelősség az enyém!
                Én döntök!
                Nem hárítok!
                Ha már nethez nyúlok, értelmes tartalom!
                Ergo, csakazolvassa.
                Értve? Ha nem, akkor is az én dolgom. Ne vedd plussz teherként magadra.
                Az én problèmám, én oldom meg.

                • A ne már arra vonatkozott szerintem, hogy vajon tényleg függés-e ez a csakazolvassával.

                • 13 évesen rájöttem, hogy gyógyírt keresek.

                  Húsz éve!!! Nincs!

                  Éva, az én terhem, az enyém. Nem a tiéd, sem senkié. Ezt kaptam, ezzel küzdök. A ne már, avagy a csakazolvassa, mint áthelyezés pozitív. Hogy ne vedd tehernek! Keresem a net pozitívumait. Találtam egyet. Hát ragaszkodom hozzá. Dézsához is, meg még annyi mindenhez.

                  14.dátummal, 00:04 időpontban “csak az olvassa — én szóltam” írta:

                  > >

                • Mit csináljak, az érzékenységért is kétszer álltam sorba!
                  Olyan dolgoknak tulajdonítok jelentőséget, amiket mások észre sem vesznek.
                  Nem kell értem aggódni. Életem 2/3-át már abban a tudatban éltem, hogy függőségeimet legfeljebb uralni tudom.
                  Komolyan hiszem, hogy aki nem függő valamiben, az már nincs itt köztünk.
                  Különben mi sem trécselnénk itt hajnal egykor…

              • Nem mentem el a függőségemben az életminöségem kívülről való észrevehető változásáig.
                A pszichológusom szerint rendkívül önreflexív vagyok. (Sokra megyek vele.)
                A kontrollvesztést gyorsan észreveszem.

            • Éva: “Én csak érted aggódom. Magam is függő.”
              Olvastam, kiemelt volt, 2 éve írtad, mamamis függő voltál, ha jól értettem.

              Milyen függőséged van? Mit jelent számodra a függőség?

              Számomra a jelenleg függőségem az eddigi legnehezebb.
              Átnevezném pornófüggés helyett másra, mert nem írja elég árnyaltan körbe, és félek, sokan arra gondolnak, amit a legtöbb férfi néz. (Láttam, tudom hogy létezik, érdeklődésem tárgya nem ez, nem érdekel a szexuális tárgyiasítás)

              Azért nehéz, mert a szexualitásom része, hogy szépnek találok egyes férfi testeket, és szépnek a férfiak közötti szexet is. Nehéz volt elfogadnom, egyáltalán erre rájönnöm.
              Megélni viszont nem akarom. Tehát marad az amatőr filmek világa. Ördögi kör.

          • Miért van az, hogy erotikus filmeket nem találni? Tizenéves koromban szinte csak az volt a Sat1-en. Gagyi történet, de nem pornó, még csak szexfilm se volt.

        • Hadd szúrjam ezt ide, a szakma beismerése a rendszer foghíjasságáról.
          Mai cikk az elit gimnázium egykori tanárával kapcsolatban
          Kérdezettek: gyermekjogi szakértő és egy pszichológus.
          http://hvg.hu/itthon/20140714_az_elkoveto_arra_utazik_akivel_konnyebb#rss

          “Gy.Sz.: Meg nem történté nem lehet tenni. Abban hogy az áldozat együtt tudjon élni a történettel, iszonyatosan nagy a felelőssége az ellátórendszernek. Jelenleg azonban nincs olyan segítség a rendszerben, ami a szexuális erőszak áldozatává vált gyerekeket és felnőtteket célozná. Ez hihetetlen nagy adósság.

          • Ebbe most olvastam csak bele. Hideglelős és abszurd. Elképesztő, hogy egykor ennyivel megléphetett a suliból. Hát ennyire fontos az imídzs, többeké is?! Az meg döbbenet, hogy ahol tabu van, ahol akadozó figyelem van, oda mi minden furakszik be. Nagyon rossz érzéseim vannak.

            • Ilyen volt a szitu: egy népszerű tanár, akit a többség szeret és egy pár gyereket molesztált, de még azok is szeretik. A szülők pedig a gyerekeiket mentették, és valószínűleg nem látták át a helyzetet teljes összefüggéseiben. Talán úgy érezték, eleve vesztes helyzet, ha borítják az asztalt, ez az ember annyira népszerű és támadhatatlan. Egyedül az iskolavezetésnek lett volna lehetősége, hogy érdemben lépjen valamit, a fickó akkori munkáltatóját, aki tudott az ügyről, komoly személyes felelősség terheli.

    • “A szakirodalom szerint és én ezzel egyetértek, a gyerek 3 éves koráig legjobb helyen az anyja mellett van.”

      Ez egy önigazoló marhaság, bocs. Ranschburg papa szerint -aki itt vörös posztó, tudom, de azért a gyerekpszichológiai örökségét kár lenne tagadni- MINDEN PÉNZT megérne, ha azt látnánk, hogy a csodálatos itthoni GYED-GYES rendszerben felnövő gyerekek boldogabbak, szociábilisabbak, okosabbak, mint sanyarú sorsú ajrópai társaik, akikkel 3-6 hónapot volt otthon az anyjuk. DE EZ NINCS ÍGY…

          • Igen, egyet èrtünk. Amennyiben az én választàsom az, hogy otthon maradok pitèt sütni ès gyurmázni a kölkeimmel, az ne legyen egyenlő a kiszolgáltatottsággal. Merhogy az is kemény meló. Innen indultunk reggel, Cilumilu. : D

            • Gondoltam , oldom itten a feszkót, mielőtt meggondolatlanságokkal magadra szabadítod a népharagot. Azt próbáljuk mán körbejárni, mi lenne a megfelelő biztosíték arra az otthon maradónak, hogy nem lesz lenézés és eltartottság fölemlegetése. A legtöbbet egyébként 80 ezerért gályázó, meggyötört nők bántottak, jellemző módon ” hja, te nem dolgozol?!”. A férfiemberek elfogadóbbak voltak, nyilván pontosan tudták, ők nem bírnák egy család terheit vinni főműsoridőben.

          • Számomra ugyanaz a történet, mint szövetszöcske. Angolul sophisticated troll-nak hívják az ilyet. A normál trollal szemben sok energiát fektet abba, hogy tartós élete legyen a fórumon. Hosszú hozzászólásokat ír, igyekszik választékosan fogalmazni. Reagál a mások által leírtakra, személyes hangvételben kommunikál, hajlandónak mutatkozik a kompromisszumra is. Közben rendszeresen súrolja vagy megszegi a közösség alapvető normáit, támadja az alapevető elveket, de a profi csomagolás miatt nem tiltják ki, sőt, többen igyekeznek ‘megtéríteni’, ezért sok időt és energiát fordítanak rá. Ő pedig pontosan adagolja azt a szintű megértést és látszólagos együttműködést, ami mellett folytathatja a rombolását.
            Közben el is éri a célját, megváltozik a hangvétel, sokaknak elmegy a kedve attól, hogy érdemben szóljanak hozzá a témákhoz.

        • Hmm. Na most akkor úgy értendő, hogy a troll jön, tör zúz, és itt meg csöndben türelmesen várni kellene, míg kitombolta magát?
          Abban nem vagyok jó.
          De most eltűnök epillálni.

          • Más a véleménye, azt meg itt szabad. Velem se nem tört, se nem zúzott , beszélgettünk és jutottunk is előre.
            Miattam ne epillálj, csak a saját kedvtelésedből:D

            • Gondoltam kipróbálom, ha nem próbálom ki, sosem fogom megtudni, nem-e tetszik.
              Ezen még rágódni fogok, hosszan, mert vicces. Mármint a rövidgatya csupaszláb kombón.

            • Az a gond Anna, hogy értelmetlen és destruktív volt a jelenléte, ráadásul fosta a szót, és ez a kombó halálos a topic és a beszélgetés szempontjából. Egyszerűen az emberek abbahagyják az olvasást. Válaszolni rájuk, érvelni tehát teljesen kontraproduktív, mert őt úgysem győzöd meg, más meg el sem olvassa.

              • Én ezért válaszoltam Blacinak, akivel jót mulattam. Már amit ebből mulatni lehetett.

                Az epilálás kibaszottul fáj!!! Marad a szőrős láb, csupasz csíkkal.
                Nem kell odanézni, én se nézek oda!

                • Fogd valami férfias balesetre!
                  Egyébként újabb pont, amiért jobb (értsétek jól!) férfinak lenni.

                • OK, majd azt teszem!
                  Az epiláltam, hogy kipróbáljam, bírom-e a fájdalmat, és eddig jutottam.
                  Megfelelő lesz?

                • Nekem bőven. De ha macsónak akarsz látszani, akkor inkább valami férfias(nak képzelt) extrém sportra fogd, mondjuk bungee jumpingra, hogy a kötél szedte le a szőrt. Vagy nekem rendszeres lovaglás mellett a vádlimon kopott le a szőr a kengyelszíjtól, nadrág alatt pedig.

              • Most? Rögtön?
                És most ezt a szálat szeretném inkább lezárni, mert kezd kevésbé vicces lenni, legalábbis számomra. Mármint a szülőset.

            • Normabonto: ne válj meg tőle, senki nem várja el tőled.
              csak ott szőrteleníts, ahol te szeretnél, ahol a kedvesedet zavarja.
              bele sem merek gondolni, milyen férfiak rohangálnának az utcán -egyesek elvárásai szerint- , mell-és lábszőrzettelenül. Épp elég, hogy felénk, nők felé elvárás a csupaszság, ne csináljunk már a férfiakból is kopasz majmot.

              • Ezért nem értettem a szőrös bejegyzést sem, mert az angol blogba beleolvasva éppen arról szólt az eredeti, hogy vannak nők, akik igenis szeretik magukat úgy, ahogyan vannak. Szőrösen. És innen indulhat egyfajta önelfogadás hullám, hogy de nekem szép a pocakom, de nekem szép az ilyen olyan mellem/vállam/lábam.
                Nekem meg extra más kapocs is van az én szőreimhez, ami magánügy ugyan, de pont a szőrröl való diskurálást nem értem.
                Miközben minden test szép.
                Van, ami számunkra vágykeltő, és van, ami nem. De minden test szép.
                Transblog.

                • Felmerült bennem a kérdés, vajon miért bagatelizálod el az előbújást.
                  Nem érzem eddigi általam olvasott coming outjaidat olyan jelentős kiállásnak, mint ami a szűk környezetemben az utóbbi években történt.
                  Vagy talán ezek közül volt egy is, ami miatt apád/anyád családtagod kitagadott volna, kapcsolataid megváltoztak volna?
                  Nem érzed, hogy ezt elviccelve heteronormatívvá válik blogod?
                  Vagy legalábbis sértő azon emberek számára, akik ezt valóban átélték, vagy ettől való félelmükben sosem lépték meg.

  18. @ Anna: “Azt próbáljuk mán körbejárni, mi lenne a megfelelő biztosíték arra az otthon maradónak, hogy nem lesz lenézés és eltartottság fölemlegetése.”

    Azt gondolom, hogy az ötletem segítene a dolgon. Tehát, ha a GYED összegét mondjuk 2 év helyett, 6-9-12 hónap alatt fizetnék ki. Az egy böcsületesen adózó munka esetén lenne akkora összeg, ami már szabad szemmel is jól látható és a probléma jelentős részét megoldaná, szerintem.
    Persze ehhez hozzá is teszem gyorsan, hogy ha valaki beléd akar kötni, bármennyi pénzt letehetsz az asztalra, úgyis beléd fog. (de ez sem nemfüggő, mielőtt…:))
    Tehát a jog eszközeivel párkapcsolati dinamikát szabályozni csak módjával lehet.
    Most pedig haza a családomhoz, basáskodni. 😀 Holnapnál hamarabb már nem lesz időm semmire, szerintem… 🙂

    • És a 61. napon szerinted mi történik? Még valamit. Ilyenek naponta történnek. És évente egy cikk jelenik meg róla, mint újdonságról. Szerinted miért?

      • Nem tudom mi történik. Az igazat megvallva, abban sem vagyok biztos, hogy mi történik a második napon. De nem erről szólt a diskurzus. Hanem arról, hogy a “rendszer” és “intézményei” -bármit is jelentsenek- támogatják, segítik, vagy elítélik és üldözik-e a CSBE-t és a nemi diszkriminációt?
        Itt erős a meggyőződés, hogy támogatják és segítik. Erre mondtam azt, hogy ez a múlt században volt így, ma már ez nem igaz.
        Ez nem jelenti azt, hogy minden szép és jó, de az alapjai és keretei megvannak a CSBE és általában a nemi diszkrimináció elleni harcnak. Ennyit állítok és nem többet.

        • Akkor elmondom mi történik: hazamegy a 61. napon, véresre veri az asszonyt, aki már nem megy el rendőrségre, mert nem akar még egyszer véresre verődni. A pasit meg nem csukják le, hiszen a 60 napos távoltartás helyett már eleve le kellett volna csukni. Hiszen
          1. ártatlan, nem igaz, amit az asszony mond. Akkor mire a távoltartás?
          2. tényleg rendszeresen bántalmazza a családját. Azért meg börtön járna, nem?
          Egyébként ha nem tudod, mi történik, akkor mire fel vitázol?
          Leírtam, hogy miért nem üldözik ÉRDEMBEN az intézmények a CSBE-t. A részleteket nem is vitatod, a következtetést meg igen. Ha egyszer a CSBE elkövetőinek túlnyomó része semmilyen, kis része pedig ilyen nevetséges következménnyel nem kell számoljon, ha a pógárok félrenéznek a kék szemaljakat látva, akkor mégis mire fel beszélünk üldözésről?
          Alapjai és keretei: kit érdekelnek, már bocs? A gyakorlat érdekel. A Bibliában is le van írva, hogy szeresd felebarátodat, mégis a Bibliára hivatkozva gyilkoltak ezer- és milliószámra embereket 2000 év alatt, sokszor még ma is. A törvények, mint tudjuk, annyit érnek, amennyire betartatják őket. Vak komondorokkal tartják be őket, mint tudjuk.

          • Blaci, én lassan kezdem érteni!
            Száz évvel ezelőtt kanyarodó lovaskocsi ha áthajtott a lábfejeden, még nem volt egyértelmű, ki a hibás.
            Ha ma egy ML/q7-5-3/x5/stb. tesz nyomorkékká, akkor a jog biztosítja számodra, hogy jogorvoslatot vegyél.
            Tapsoljunk!!!!

            Igaz a lábfejed roncs így is, úgyis. De a rencer működik! Hát Hurrá hurrá!

            • Igen, nagy a fejlődés. Ha meg kellően luxus a kocsi, akkor talán fizet valami kártérítést, de le nem csukják érte, sőt, még az is lehet, hogy téged meszelnek el, amiért túl gyorsan léptél le a zebrára. Hasonlóan a Rezesova ügyhöz, ugye. De hát ez a te magánügyed, nem rendszerhiba, hogy a gazdagabb/erősebb/férfi előnyben van. Mert a jognak nem arról kellene szólnia, hogy érdekérvényesítő képességtől függetlenül bírálja el két ember esetleges vitáját.

              • Meg különben is, kilógott a szőrös combom, hát hogy voltam felöltözve, azé zavarodott össze, hogy most akkor fék, vagy gáz.
                Lehet, ha nincs a rövidgatya, meg sem történik az eset!

                • Főleg ha kiderül, hogy párducmintás fecske volt alatta!
                  Na akko még jön a tömeg, aki kérdi, mé nem tolatott vissza!?

              • Blaci, oszt ha lecsukják? Attól jobban gurul a kerekesszékem?
                Csukják le, de attól a kerekesszékem ottmarad!
                És kenhetem a kártérítési pénzt is a szőrös lábamra, marathonon már nem fog velem szaladni, ha egyszer valaha újra ráállok.

                • Na várj, azért annyiban volna értelme, ha lecsuknák, hogy belezöldüljön, mert akkor a következő autós elgondolkodna, hogy lassítson-e a zebra előtt. Neked nem segít, de a következő potenciális áldozaton igen. Neked az segítene, ha már az előző baromarcút lecsukták volna.

                • Ott volt a csukják le, ezért.
                  Csak mint te is, a többség azt szeretné, ha zebrára lép, ne kelljen a bírósággal számolnia.
                  Tehát a jog kevés, a büntetés kevés, megelőzés kell. És itt lép be az a többi szint.

                • Igen, a többi szint, ami – bármilyen meglepő egyeseknek – szintén a rendszer része.

                • Egy példa a büntetés mint elrettentés kevés.
                  Svédországban a protituált mindkét felét büntetik, fogyasztót, prostituáltat. Mégsem szorult vissza jelentősen.
                  Oldalról támadtak: a fiataloknak oktatják, hogy nincs joguk senki testét használni! És nem csak prostikét, senkiét, semmilyen kromoszómájú semmilyen kromoszómájút!
                  (Mostantól nem használom a nemre vonatkozó szavakat ezen blogon…)

                • Na nyilván, a szemléletet igazából nem törvénnyel lehet változtatni, ebben egyetértünk – nem mellesleg a szemlélet is a rendszer része.

          • “Ha egyszer a CSBE elkövetőinek túlnyomó része semmilyen, kis része pedig ilyen nevetséges következménnyel nem kell számoljon, ha a pógárok félrenéznek a kék szemaljakat látva, akkor mégis mire fel beszélünk üldözésről?”

            Arra fel, hogy a társadalom INTÉZMÉNYESEN üldözi és elítéli ezt a cselekményt.
            A pógárok félrenézését nem lehet jogszabállyal szabályozni, a szemléletváltozás a közgondolkodásban hosszú idő. Erre mondtam azt, hogy a harcot ma már az EGYÉN szintjén kell vívni, a keretek adottak hozzá.

          • A törvényekről meg a jogról általában: egy jogásszal beszélgettem a múlt héten. Tanseg egy egyetem jogi karán, plusz gyakorló jogász is. Ő mondta, hogy Magyarországon nincs igazi jogrend, nem egy jogállam módjára működik. Pénz, urambátyám, rokonság, összeköttetések – és nem utolsósorban előítéletek. Ezek működtetik a jogalkalmazást.

  19. “Fel sem veszik a feljelentést.”

    Gondolom a távoltartási végzések is feljelentés alapján készültek. Arra meg nagyon kíváncsi lennék, ha egy könnyű, vagy súlyos testi sértési ügyről nem vennének fel feljelentést. Ez nonszensz, ne haragudj. Még két lépés és eljutunk oda, hogy a rendőrség a bűnözőket védi…

    • Igen. Aztán szembesülnek a következményekkel (61. napon visszatérő férj), és többé nem teszik meg. Egyrészt, Másrészt ott van a döntő többség, akik egyszer sem teszik meg. Nézz már utána egy kicsit, kérlek, ne oszd az észt a tudatlanok meggyőződésével.

      • Aki egyszer sem teszi meg, az vajon a rendszer miatt nem teszi? Mert hogy erről beszélünk még mindig. Vagy a saját hiedelmei, félelmei, téves meggyőződése miatt?

        • A rendszer miatt (is). Mert tudja, látja, mire számíthat. Leírtam sokszor, hogy mivel járul ehhez hozzá a rendszer, ha akarod, elolvasod, ha nem hiszed, utána jársz, nem bizonygatom tovább.

        • “Ahogy 17,7 millió amerikai nőt, engem is megerőszakoltak. Ahogy a túlélők 73%-át, engem is egy olyan ember erőszakolt meg, akit ismertem, és akiben bíztam. Ahogy a túlélők 50%-át, engem is a saját otthonomban erőszakoltak meg. Ahogy a túlélők 40%-a, én is bejelentettem a rendőrségen az erőszakot. Ahogy a túlélők 94%-áé, az én erőszaktevőm sem töltött egyetlen napot sem börtönben. Nem a bizonyítékok hiánya miatt, és nem azért mert túlságosan szégyelltem magam ahhoz, hogy szót emeljek [az erőszak ellen]. Melegítőnadrágot viseltem, és nem voltam ittas. Nem mászkáltam egyedül, sötét sikátorokban, egy rossz környéken. Az erőszak elkerülésének minden „szabályát” követtem.

          Ne a nőket tanítsátok arra, hogyan kerüljék el a nemi erőszakot; tanítsátok a férfiaknak, hogy ne erőszakoljanak meg embereket.”

          Dézsáról. Most épp a 94% mondat a lényeg, csak ha esetleg az értő olvasással baj lenne.

          Felháborító, hogy a feltevéseidre adott válaszokat semmibe veszed.
          A miért nem tesz feljelentést pedig kikerestem. Az hogy még csak rá sem kattintasz, mutatja, hogy komolytalan a vitatkozásod, csak a magad hangját akarod hallani.
          Kérdeztem tegnap. Mit akarsz itt bebizonyítani?

        • “Még két lépés és eljutunk oda, hogy a rendőrség a bűnözőket védi…”
          Érdemes elolvasni a linket, amit beküldtem. Pont jó a példája: “József: – Javaslom, hogy a jövőben az enyhébb, a társadalomra kevésbé veszélyes bűncselekményeket ne feltétlenül mindig letöltendő börtönnel sújtsuk. Ferenc: – Ha megfogadnánk József tanácsát, és nem szabnánk ki letöltendő büntetéseket, az utcákat elárasztanák a gyilkosok. Ezért ne támogassák javaslatát!”
          Ennyit értő olvasásról.

      • Tegnap eszembe jutottál. 🙂 Jöttünk haza az oviból, két gyerek, kismotor, cuccok. Van nálunk egy nagyon szar kereszteződés. Kétszer két sáv mindenhonnan, járdaszigettel, mindenki fordulhat mindenhonnan. Megyünk át a zebrán. A távolabbi sávba forduló autó megáll szépen, lelépünk a járdaszigetről, de közben látom, hogy a sávban amire léptünk, érkezik egy autó és esze ágában sincs megállni! Látszott, hogy vagy arra akart kényszeríteni, hogy visszameneküljünk a járdaszigetre, vagy arra, hogy átrohanjunk a zebrán. Mivel egyik sem történt meg, nagy csikorgással sikerült megállnia tőlünk egy méterre kb…
        Szorítja a kormányt és néz maga elé mereven. Minden cilumiluságomat összeszedtem, odamentünk hozzá és megkérdeztem, hogy tényleg meg akart-e ölni minket, vagy mi volt a haditerve? Mivel továbbra is csak néz maga elé mereven, továbbmegyünk.
        Persze ez nem változtat azon, hogy a rendszer minket véd, még akkor is, ha ilyen idióták is jogosítványhoz juthatnak…

  20. “Hogy fogom megvédeni a lányomat?
    Mit fogsz tanítani a fiadnak? ”

    Ugyancsak Dézsa. És sajnos azt kell mondjam, “örülök”, hogy fiam van. Egyre jobban.

  21. @eső: “Drága agymosógép,
    hidd el hogy nem háborút indít a bejegyzés,csak beszélgetést.
    Láthattad,hogy sok nő hozzászóló magára értelmezte a jelenséget, nők is lehetünk érzelmileg fagyottak.
    Amúgy egy egész sorozat van a blogon a különböző jellemű férfiakról, meg nőkről is. Mindent megbeszélünk itt.”

    Kb. ennyi kellett volna, hogy ne kezdjünk vitázni.

      • “Kb. ennyi kellett volna, hogy ne kezdjünk vitázni.”

        Kb annyi kellett volna, hogy a bejáraton jössz be, AZT nemcsak elolvasod, hanem ÉRTELMEZED, és Esőnek LE SEM KELL EZT ÍRNIA!

        Ennyi kellett volna.

        Éva még a választás lehetőségét is megadja: Bejárat trollok, Bejárat nem trollok

        Igen, néha baszott nehéz Y kromoszómával a blogot olvasni, ami elsősorban X kromoszómájúaknak íródik, sok Y kromoszómájúakat is érintő dolgokról.

        Amikor nehéz, akkor nem érdemes elkezdeni azon vitázni, hanem nyelni egyet, és belegondolni: Talán azért nem értem, mert nincs vaginám? Ha nincs vaginám, valaha is úgy átélhetem a dolgokat, ahogyan egy olyan személy átéli, akinek vaginája van? Próbálkozni lehet, empátiát lehet gyakorolni.

        Vitatkozni lehet, kell is, értelmesen. Tehát nem arról, hogy én tudom, hogy nem is olyan nehéz, ma már mindegy, a szülészorvos mit ír be az anyakönyvbe.
        Fehér emberként sosem fogod tudni, mit jelent fekete emberként élni. Egyszerűen azért, mert fehér vagy.

        Ha nem megy, akkor pedig el lehet azt fogadni, és továbblépni. Megpróbáltad.

        • Megjegyzem én a trolloknál léptem be lévén tudatlan navigáló.
          Azután mondta a fiam- mi az a troll 😀 Azóta művelődtem ám. Szorgalmas olvasó,kérdező vagyok.

            • Zűrös volt természetesen. Mint elefánt a porcelánboltban.
              A fő kérdésem az volt-hogy lehet blog írásból pénzt keresni ?Ugyanis akkor ismerkedtem a bloggal mint fogalommal mert akartam egyet létesíteni a nagybátyám weboldalán.
              Csak azután kezdtem tanulmányozni a tartalmat.Más generáció vagyok ,internetes kúltúra nélkül 😐

              • Internetes kúltúra nélküli a mai generáció is, szerintem. Az internet lassan 30 éves (nálunk úgy a fele), a kúltúrája meg majd lassan kialakul. Idő, amíg beérik.

              • Ez nem zűrösebb, mint egy Karinthy idézettel jönni!
                El kell fogadnom, hogy szexista volt, minden blogon, fórumon ezt hallom.
                Bár akkor is nagy hatással volt a mondata, hogy ne két nemben gondolkozzak, vitathatatlanul hatott rám.

  22. Ma délután felkerestem egy rég nem látott ismerősömet, és meghívtam hozzánk társasjátékozni, ha már erre jár. Mondta oké, de hozhat e a partnert?
    – Hozhatod, eddig nem is mondtad, hogy van párod! Szuper!
    – Igen, Laci.
    – Szuper, akkor 4-en leszünk. Már csak azt tisztázzuk, hogy amit végig sejtettem, és most bujtatottan ki is mondtál, Laci a barátod?
    – igen, és szeret társasozni.
    – Szuper! Sosem mertem megkérdezni, sejtésem helyes-e.
    – Én meg sosem tudtam, hogy randizni hívsz-e.
    – Én meg sosem tudtam randinak hiszed-e, vagy sem.
    – Nos, szerettem volna annak hínni.
    – Igen, sejtettem. Mondtad, hogy tetszik az orrom (ronda nagy), miközben végig a szemembe néztél.
    – Meg tetszett, ahogy levadásztál.
    – Olyat is tudok? Hogyan?
    – Odajöttél az utcán, és elkérted a számomat, miközben vártam a pirosra.
    – Igen, szoktam ilyet csinálni, jóvágású vadidegen férfiak számát elkérni, valami tudatalatti dolog lehet.

    Igen, jött a coming out, biszex vagyok, vagy mifene. (Queer? kell-e nekem még egy cimke?). Az első, a legelső, olyannak, aki ismer.
    Majd órákon keresztül cseteltünk, hogy ez mit is jelent, mit kezdek vele.

    Mit jelent ez, 13 év együttélés után? Azt jelenti, 13 évig elmerültem a feleségemben, oly mértékig, hogy ezzel az oldalammal nem foglalkoztam. Most itt van, néz velem szembe a tükörből, mosolyog, integet, mint egy kíváncsi tinédzser, s mellette virít a fiam fényképe.
    Mihez kezdek most, min változtat mindez? Rajtam semmit, azt érzem. Ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam, csak a fátyol hullott le, hogy magamat lássam. Itt vagyok, hát tessék. A világon változtat, ahogy arra nézek. És a világ hogy néz rám, ha a fátylat előtte is ledobom?
    A feleségem hogy néz rám, ha a fátylat ledobom?

    “Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
    Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
    Neked udvaroltam, az öledbe borultam
    Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!”

    Mi a fasz van ilyenkor?
    Ott akarok lenni még mindig, ott, az öledben!
    Hagyod-e, hogy ott maradjak,
    ha ledobom a fátylat,
    engem látsz-e, vagy
    csak egy árnyat?

    hagyod-e, hogy szeresselek,
    mint mindig, mint most is?
    Elfogadsz-e úgy, ahogy vagyok?
    Vajon ki vagyok?

    • Igen, most jutottam el oda, hogy kell a kapaszkodó. Kell a címke, hogy továbbjussak. Pánszexuális lennék? Egy rettentően monogám pánszexuális?
      Ezzel kezdtem, Karinthyval, és annyira vagyok férfi, amennyire nő. Mennyire vagyok férfi? Mennyire vagyok nő? Nekem ez nem elég, ez a férfi-nő skála.
      Lett belőle színskála, lettem olajzöld.
      Az az olajzöld pánszexuális lenne?

  23. Normabonto – július 22, 2014 16:22
    Semmit sem viccelek el, durván vagyok melegjogi harcos. Itt az tűnhet sértőnek, hogy kiterjesztőleg használtam a coming outot, “előállok azzal, amit eddig nem mondtam el (és ezzel felismerhetővé válik az emberem)”.

    • Reméltem, hogy nem viccelődsz ezzel, sőt, sejtettem.
      Amit viszont a jelentés kiterjesztése által sokaknál elérhetsz, mégha nálad meg is marad az átérzés, mit is jelenthet egy valódi coming out vállalása, addig olvasóid közül esetleg bagatelizálva veszik már át, és alkalmazzák valóban a hétköznapi életben. Így az eredeti jelentése élét, súlyát veszti.
      Gondolom közvetlen környezetedben is előfordult már, hogy barátod/barátnőd családtagod félve, vállalva a megjósolhatatlan következményeket vállalta, hogy előbújik ismerőseid előtt.
      Ha minden apróságra alkalmazzuk ezt a kifejezést, ami egyes embereknél akár évtizedekig is eltarthat, nem kis lelki kínokat okozva, akkor az ő kínjaikkal szemben leszünk tiszteletlenek.

    • melegjogi harcoskent ajanlom figyelmedbe Dezsat, nagyszerü blog.
      görgess le a napi kamingautig, erdemes vegigolvasni, miert nem celszerü a nagyon is traumatikus coming out jelenteset kitagitani.

      http://dezsa.tumblr.com/tagged/coming-out

      Üdv,
      egy emberjogi aktivista.

      PS:
      es elhiszem, hogy 98%-os heterokent melegjogi harcos vagy, ahogyan feltetelezed szerintem te is rolam, hogy 70%-os ferfikent feminista lehetek.
      Mert a kettö valahol ugyanaz.

      • Ez a hsz-em meg tulsagosan kioktatonak sikeredhetett, holott nem akart az lenni.
        Tul regota “nyaralok” Magyarorszagon, hogy a napi intolerancia a türesküszöbömön äthömpölyögve effele kommentekkent jelenjen meg.
        Ez magyarazat, nem mentseg.

        PS: Mar most honvagyam van, mennek vissza Becsbe…
        Anyosomeknal “pihenve” a szomszed 110 kilos kamaszlanyra tett jelzöket hallgatva kaptam izelitot, miert is van felesegemnek a testkepe javithatatlanul romokban. Ennek közepebe jött az uborkaszezonos legyen szörös ferfi/ne legyen szörös ferfi bejegyzesed, majd a 80 kilo alatt/felett, majd 170 centi felett/alatt a ferfi, vagy nem ferfi az, akinek a pöcse x kilometer hosszu hsz-ek.
        Ja, ma meg fogorvosi rendelöben mens health-ot olvashattam fiamnak, vagy nök lapjat, vagy best, vagy auto/motor. (kimentünk vegül hintazni, miutan megalapitotta, hogy az összes motor es auto a mienk)
        Vagom a centiket a nyaralasom vegeig.

  24. A poszt utolsó bekezdése, talált, süllyedt – má’ megint. Most már biztos, hogy állandó olvasója lettem csakazolvassa blogjának (naponta akár ötször is ránézek, akkor is, ha a kertben vagy a sajtos tanyán vagyok). Sokszor muszáj jégcsapnak lenni. Régóta. Pedig néha, eszembe jut a néha…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s