aki a szélén táncol

Van ilyen ismerősöd?

Válságba került, lehet róla tudni, hogy iszik, hogy anyagi problémái vannak, érzelmileg nem stabil. Fura, harsány dolgai vannak, vagy éppen csendes, egészen eltűnik. Olyan is van, aki ilyenkor nagyon hülyén facebookol, előkerülnek a szívecskés keretes képek, buta alkalmazások. Üzenetekre nem válaszol.

De nagy baj nincs. Már azt hitted, öngyilkosságra készül.

Még bejár, még lehet látni, még a múltkor nyaralt, jól volt, nevetett. Optimista tervei vannak, mindig csak tervek. És mémek: mindig van tovább. Nem attól vagy győztes, hogy nem kerülsz padlóra, hanem hogy felállsz.

Valahol gyanítod: nem fogja ő ezt bírni, baj lesz. Elszégyelled magad, ha látod: de hisz jön-megy, a gyerekén tiszta a ruha, ő is csinos.

Van, hogy idegesítő. Nehéz együttérezni olyasvalakivel, akinek mindig valami baja van, mindig igaza van, aki a nehézségei között ilyen reklamálóssá vált. Ha megkapja a kedvezményt, de előtte be kell mennie valami igazolásért, az is baj, neki miért nehezítik meg az életét. Te simán bementél, vagy nem is kapsz olyan kedvezményt, de most mit ródd fel, neked nem esett nehezedre. Most tényleg azt várod, hogy legyen kedves és cuki?

Vagy munkát keres, de semmi se jó neki, nyelvet nemigen beszél, irreálisan látja az esélyeit, és ideges leszel attól, hogy neki már megint milyen nehéz, egészen odáig is juthatsz: csak panaszkodni szeret, dolgozni nem.

Kifogyott az erő, nincs, neki már hétköznapi helyzetekhez sincs. (Vagy ezek tényleg nehezek?) (Neked is nehezek? Csak te nem panaszkodsz?) (Mi ez a késztetés, hogy összehasonlítod magadat vele?)

Van, hogy vesz egy táskát, azt virítja, lelkesen mesél valami csillogó élményről (elmegy artistának, Amerikába hívták a rokonai), vagy lesz valakije, és akkor nyálas fotók. Azon kapod magad: nem tetszik neked ez, az előbb még olyan rosszul voltál. Van persze ismerős, aki erre kissé rövidlátóan örül, és oda is írja e válságtünetek alá, hogy de szép, viseld egészséggel, meg végre itt a boldogság, megérdemelted már. De az is eszedbe juthat: “te csak maradj a helyeden, neked nehéz”. Persze nem írod oda. Viszont két hét múlva megint baja lesz, nem tartós az élmény.

És ha igen? Te minek drukkolsz? Vagy jöjjön helyre az élete, de nehogy már jobb legyen neki, mint neked?

Az is lehet, hogy önsorsront. Hogy vigaszként dohányzik, iszik, netfügg, társkeresőzik, mániás jellegű a viselkedése.

Saját életébe drámát vizionál, szinte vágyja is: legyen vége. Céloz is rá. Figyelmet akar? Komoly bajt jelez?

És belelátja másokéba is, és előadja: aggódom érted, “én is depressziós vagyok” vagy: “voltam”. pedig most is az. Na, ezzel nehéz mit kezdeni.

Aki kapcsolódna. Tanácsot kér, kérdez, a téársaságodban szeretne lenni, és azt veszed észre: közben úgy intáézi, hogy ő kontrolláljon, neked kelljen valahova menni, te legyél az érdeklődő és ő az, akire kíváncsiak. Nekem ez nagy fejtörés mindig.

Hogyan viselkedjen? Mennyire kell hozni a normális viselkedést, a szokásos kommunikációt annak, aki bajban van?

Fölényt érzek, hogy én bezzeg kiegyensúlyozottan, helyesen élek? Mit várok el tőle? Bárkit érhet csapás!

Az, hogy nekem obkjektíve sokkal nehezebb esetleg, de bírom erővel, az hol van akkor? Mit mondjak? Tudok segíteni, vagy nem? (Rendszeresen keveredem ilyenbe, derűs, kötelezettség nélküli, kissé kedélytelen huszonéves nők energiavámpírrá válnak, panaszkodnak, és nehezemre esik mondani, hogy nem, nem tudom ingyen, nem, nem tudok akárhova elmenni…)

Egészen sokan vannak körülöttünk ilyenek, szélén táncolók, és soha nem tudhatod, mi lesz a vége a történetüknek. A többséggel nagy tragédia nem lesz, egyszerűen nehéz az élete, végigvergődik rajta valahogy – mással is előfordul. Máskor azonban ezek a jelek segélykiáltásnak bizonyulnak, utólag, mert tényleg idegösszeomlik, elveszti a lakását, öngyilkos lesz. Nem tudhatod, melyikümk lesz az. És csak nagyon korlátozottan segíthetsz.

Segíts-e? És mennyit? Segíts-e, ha rád testálja, hogy te segítesz neki? Ha már elvárja? Ha már sok? Ha eleged van abból, hogy a sirámait hallgatod? Ha látod a határaidat? Ha nem köszöni meg? Ha te is bajban vagy?

Vele nem leszel kölcsönös viszonyban, ezt tudd. És hát neki is az volna jó, ha ő is elbírna valamennyit máséból, ha ő is tudna segíteni, tőle is kérnének segítséget, mert volna hozzá erőforrása. Majdnem mindenki adni szeret inkább, erősnek lenni.

Olyan is van, aki helyrejön, nincs már nagy baja, kapott sok segítséget, csak valahogy benne marad ebben, hogy neki mindig segítsenek, és játssza tovább. Mi van, ha azt érzed: egész életében ezt a műsort játssza, és kihasznál?

Egyet mindenképpen megtehetsz: ne ítélj. És vedd észre azt, ami segélykiáltás. Például ha valaki, aki bajban van, nyilvánvalóan leplezi a valóságot, nagyon fancy az idővonala, hirtelen megjelenik egy egyetemi végzettsége, egy egzotikus-pálmafás lakóhelye, egy álompasi (vigasz-fantáziuák). Lehet, hogy menekül. Lehet, hogy angyon szétgyelli a helyzetét.

Ez a poszt nem akar tőled semmi különöset, nincs nagy tanulsága, csak annyit, hogy amikor a válságban levő ismerőshöz viszonyulsz, tegyél fel magadnak néhány kérdést, és válaszolj rájuk őszintén. Légy tapintatos. Ne várj nagyon elegáns viselkedést, pláne viszonzást attól, aki segítségre szorul. Inkább ne veszekedj vele, ne legyne konfliktus abból, ha határt húzol.

Kapcsolódó poszt:

hogyan segíts jól?

dilemmázóknak: lépni vagy maradni

mondatok, amelyeket nem feledünk

reményteljes mondatok azoknak, akiknek nagyon nehéz

amikor már majdnem

boldogság márpedig létezik

és még szeressem is

miért ragadunk bele?

55 thoughts on “aki a szélén táncol

  1. Jóakaratú komment vagyok. Rengeteg az elgépelés a posztban. Kissé komolytalanná teszi az amúgy fontos és komoly témát. Üdvözlettel, Krissi

    • A megértést is gátolja, vagy csak rossz napod volt?

      Tudod, milyen nyomasztó, hogy állandóan kákán csomót kereső módon döfködnek a legkülönbözőbb apróságokért unatkozó emberek, álnevekről? Olyanok, akiktől én nem akarok semmit.

      • Az előző poszthoz kapcsolódva szeretett volna indirekt módon rámutatni arra, hogy pontosan mivel is van kikövezve a pokolba vezető út.
        Ehhez a poszthoz kapcsolódva pedig demonstratív példát szeretett volna hozni arra, hogy mennyire jellemző a szarul lévő emberekre, hogy kekec módon másokat figyelgetnek, és jólesően kiszúrják, hogy no nézd csak, hát azért ő se tökéletes, miközben természetesen a lényeget abszolúte figyelmen kívül hagyják, mert abból nem lehet energiát nyerni, csak a másik lehúzásából.
        Szerintem nagyszerűen sikerült a demonstráció, gratulálok.

      • Akar a halál kiosztani. Bennem nincs negatív energia. Szerintem nem vagyok kekec sem és kákán csomót kereső sem. Segíteni szerettem volna, hogy javíts. Nem értelmezhetetlen az írás így se, csak zavaró. És szerintem egy magára valamit is adó blogger erre figyel. Mindegy hány szót írsz le, így ne menjen ki írás a kezed közül. Legyél erre kényes. Vagy tudod, mit? Ne legyél. 😀 Amúgy nekem ma egész jó napom volt, köszönöm. Az oldalt most már nem olvasom, szóval jöhet bármi ezután, nem fogok reagálni. Az én lelkiismeretem tiszta. És a te támadásod is az? Minden jót kívánok a jövőben. Peace. 🙂

        Ritallhoz pedig nem szóltam, nincs hozzá közöm, csak az íráshoz annyira, hogy elolvastam. Ritall kedves, én nem vagyok szarul. De köszi, hogy eldöntötted. Neked is szép napot, estét.

        • Erről a visszaszólós “Minden jót kívánok a jövőben” meg “Neked is szép napot” modoros passzív-agresszívkodásról nem lehetne már leszokni? Fájdalmasan unalmas, ilyet intellektuális ember nem ír.

        • “Én nem vagyok szarul.”
          “Jóindulatú vagyok.”
          “Megáldott az isten, a hobbim a munkám.” out of the blue álnév, csatolva a “fizetési jegyzék” 600 ezerről
          “Segíteni akarok.”
          “Engem szeretnek, harmonikus párkapcsolatban élek”
          “Folyton csörög a telefonom, mert engem bezzeg hívnak a barátaim koncertre, színházba, mert kultúrlény vagyok”
          “Most vettem meg álmaim ötszobás tóparti házát életem szerelmével.”
          Ilyeneket ír nekem valaki, hónapok óta, akiről egyet tudok: hogy irigy, mint a dög.
          “Szerinted ez kispolgárság?” Igen. Sunyiság, butaság, szabadságelleneesség, intolerancia, rosszindulat és élethiány.

        • Magamra valamit adó, sőt, rutinos és jeles blogger vagyok, köszönet az aggódásért. Nem kértem segítséget. Pláne nem egy álneves sündörgőtől. Nem volt segítség, hanem basztatás volt, undorító egótuning és fölényeskedés, fontoskodás, mint azt többen jelezték. Aki segít, az megírja privátban, hol és mi az elütés. Az elütés netes, szerkesztetlen szövegben, percműfajban nem hiba, hanem kb. elkerülhetetlen. Minden olvasóm feldolgozza, próbálunk értelmesen beszélgetni, a többieket pedig kiröhögjük, de mindent meg is tesznek érte. Én tudom, ki vagy, felismerem a stílusod.

          Soha semmilyen lehetőségtől, díjtól nem vágott el az elütési hajlandóságom, szoktam rájuk reflektálni is, a könyvem is tele van velük. Emellett magyartanári végzettséggel könyvek nyelvi szerkesztője, korrektora vagyok, mint azt jól tudod. Pontosan ismerem az egyes regisztereket, hol okés a szleng, az elütés, a tipográfiai hiba, és hol tilos. Te viszont valamiért keresed a fogást rajtam, és nem most kezdted.

          Te mire vitted, hol tartasz ezzel a nagy maximalizmussal?

          Hány álneved lesz még?

        • “Nem értelmezhetetlen az írás így se, csak zavaró. És szerintem egy magára valamit is adó blogger erre figyel. Mindegy hány szót írsz le, így ne menjen ki írás a kezed közül.”

          A normáidat magadra alkalmazd, például legalább a kioktatásban ne legyen vesszőhiba.

          Estére fáradt vagyok, gyullad is a szemem, és ezer dolgom van mellette. Miért lenne mindegy? A hatezrediknél már romlik a figyelem, az ujjak finommotorikája, a posztnak pedig ki kell mennie. Ha zavaró, majd nem olvasod, senkinek nem hiányzik a sunyiskoödéásod.

        • Ez mondjuk pont halál ciki, mert sehol sem írtam, hogy te szarul vagy. De most legalább megtudtuk, hogy NEM NEM. 😀
          Ha nem szeretnéd, hogy bárki reflektáljon a kommentedre, akkor írj a bloggernek privátban. Máskülönben viseld el, hogy más is elolvassa és reagál rá.
          Sokkal elegánsabb, ha a poszt érdemi részére is reagálsz, kitárulkozol te is egy kicsit. Így nem lehet komolyan venni, amit írsz.

          • Oo baszki…meg egy dilis…honnan bujnak elo ezek? Nincs mas elfoglalsag, mint az aprosagokat elesiteni, szarozni piszlicsare elemkere “joindulatuan” felhivni a figyelmet? Csak a hulyeket zavarja az elutes vagy az irigyeket vagy a ketto kombinaciojat.

            • Manipulatív. És engem ez basz fel. Ahogy előadja, hogy ő jót akar. És ítél, azonnal, normákat szab nekem, de ki ő, milyen alapon? Az irigységet úgy kompenzálja, hogy mellém lép, “én is nagy arc vagyok”, sőt, fölém, és megmondja, mi a hibám és mit kell tennem. És mintha valami abszolútum lenne az, ami őt zavarja… nem is zavarja, csak kitalálja, hogy őt az zavarja. Hogy helyzetbe hozzon.

              Most azt látom, van értelme kiröhögni. Sokszor hallgattunk, nem megyünk bele, ne legyen hangulat, én se írok a 70 %-ra semmit, nem is olvasom el. De úgy sose szembesül, hogy ez miért gáz.

              • Annyira erthetetlen sot felfoghatatlan, hogy ez miert jo valakinek? Vajon utana boldogabb lesz vagy legalabb elegedett? Mert tenyleg az elutesek nemhogy nem zavaroak de gyakran viccesek. Nehez elkepzelni, hogy valakit zavar. Engem meg a sajat eluteseim sem zavarnak, mert tudom, hogy tudjak, ilyen van, de a szoveg megerteset nem befolyasolja.
                Szegeny teremtes, szinte mar sajnalom, azert szar lehet neki, ha belegondolunk egy pillanatra.

                • “Nagyon szeretnék olyan helyes kis gödröcskéket a combomra, amilyen neked is van. Adnál tanácsot, mit egyek, mit tegyek? És a mellem, azt is szeretném olyanra, mint a tied, tudod, olyan cukin lefolyósra. Olyan kemény és feszes az enyém, nem tetszik. Van ötleted, mit csináljak vele? Karcsú alakom, szálkás izmaim helyet szeretnék kocsisizmokat, vastag, durva végtagokat. Szeretném, ha megtanítanál mindenre, és ha csak egy kicsit is hasonlítok majd rád, állati boldog leszek.”

                  a testtéma vezet nála, a másik a pénz, a harmadik a szex, emberi kapcsolatok, ő nagyon népszerű

                  “Jó volna boldogtalanul, magányosan leskelődni az öltözőkben a szép nők után… tudod a szemem sarkából, ahogy te is. (…) De szeretnék olyan kibuggyanó hurkát én is a hasamra. Miért nem osztod meg a tudást? Nekem nincs olyan, pedig még édességet is eszem néha. Egyek többet…?”

                  “Még az a vágyam tárgya, hogy az exeim is undorral kibeszéljék, hogy milyen szar velem a szex és milyen hülyék voltak, hogy egyáltalán. Ez lehet az igazi élet, nem ilyen giccsesen szeretve lenni. Még a személyiségedre is olyan irigy vagyok, dögunalmas népszerűnek lenni. Kispolgári, ugyi? Az már valami, amikor az embert kiutálják egy teremből. De jó lenne…! Meg az, amikor mindenki elhagy és lelép. Persze csak azért, mert irigyek.

                  Jól keresek a saját cégben, de ez is gáz. Olyan klassz lehet az, amikor kunyerálsz, úgy irigylem.

                  Meg azt is, hogy nincs barátod, senki se szeret. Nekem meg itt ez a sok vigyori, folyton csörög a telefon, itt egy vacsora, ott egy színház, mindig programok. Ez annyira közhelyes. Magányosan, gonoszan, zavartan vergődni, na, az már valami. De nem akarsz tanítani, oké. Akkor így maradok, na bumm :)”

                  meanwhile, február óta vagyok a vendége a főváros legkorszerűbb termének az edzettjeimmel

                  (És asszem sokan vannak így. nekik milyen jó a testük, jobb, mint az enyém, fiatalok, edzői végzettség, minden. de valamiért mégsem ők írnak nagy forgalmú helyekre, nem őket fotózzák. nem jól menedzselik magukat, nem tudnak újat mondani, és nem értik, hogy van ez.)

                • Baromi érdekes ez a vágyképe az ideális életről, hogy miket tart menőnek. Csupa megfelelési kényszer, pipa a rubrikákba, mesebeli Romana-élet, feszes mellek, vigyori barátok, saját cég, tóparti ház. És hogy próbálja úgy fordítani a helyzetet, hogy én vagyok a roncs, én dicsekszem, én vetítek, és én irigylem őt (egy nick-tömeget, egy fantomot, aki LEÍRJA az ideális életét, de ne kerteljünk: hazudik).
                  Nyilván, ha ilyeneket képes volt leírni, és nem érezte kínosnak, még azt sem, hogy elküldi a megtakarítása banki kivonatát meg a fizetési jegyzékét, akkor nem fogja megérteni, hogy miért röhögöm ki, nem lehet vele megértetni.
                  Aztán, volt ilyen tavaly: ne álmodj, “Vikkancs” nem olvas és a lányok sem. Nem tudom, kire gondol, nem ismerek ilyeneket, a lányok talán az egykori gyenge jellemű, nagyon zsizsegő blogos szarkeverők, de ezt a mostani, 5-10-nemtomhány levelet tartalmazó rohamát vikkancs kukac nemtudommiről írta. És abból kiderül, hogy mindent olvas, mindenhol, az utolsó fél kommentet is, amit megtalál. Megszállottsága vagyok.
                  De annyi neve volt, mit tudom én. Csak ahogy bizonygatja (ő is, Gumi is), hogy nem olvas… áhh!
                  Mondom, a humor mindoig segít a rusnyaságon, megírom, hogy na, legyen az, hogy holnap nyersz a lottón, holnapután pedig te leszel a Sport’s Illustrated címlapján, ne kelljen itten a fejedet törni, és előre szólok, hogy nagggggyon irigyellek…
                  “A Sport’s Illustratedben nem vagyok érdekelt.” Ezt írja. “Félreértesz.”
                  Ami igazán ijesztő ez a “mi, normálisak és boldogok ellened vagyunk mind” koncepció. Az a vágyálma, hogy én egyedül vagyok, nekem rossz, kepesztek emberek után, de ők kinevetnek, lepattintanak. Makacsul azt akarja elhitetni, hogy mindenki összesúg a hátam mögött, van egy ilyen infócsatorna, mindent megbeszélnek rólam. A kibeszéltséggel való fenyegetés, de úgy, hogy az egész blöff, és olyan embereket dicsér és pártol, akik pl. bukott versenyzők, vérostobák, bűnözők, szarkeverők, agresszív kövérek, lepattintottam vagy kitiltottam őket. Az infókat pedig a megfigyelésemmel, a facebookoról veszi, mert az informatika jól megy, a lélektan és az élet kevésbé. Szóval, mindenki ellenem van, én szeretném, ha szeretnének, de ők lenéznek, irtóznak, elhagynak, elkergetnek, kiközösítenek, engem kikísérne a teremvezető, ha oda betenném a lábam, mindig ilyen drasztikus szavakkal, úgy, hogy valós infója nincs arról, hogy miért nem a Flexbe járok (így próbál infót provokálni). Azt proojektálja rám, hogy nekem van szükségem emberekre, de ők mind kiismernek és elutasítanak. Tényleg nagyon, nagyon komoly .

                • Én el tudom képzelni, hogy valakit zavar az elütés. Más szövegében engem is zavar, de nem kezdem el basztatni meg kétségbe vonni, ha mellette világos a színvonal.

                  Mindenbe belekötött már, a legkülönbözőbb témákban, nem nyugszik.

                • Az a durva, hogy ezt hónapokkal ezelőtt kapta meg valamelyik facebookos próbálkozásánál, hogy “ha nagyon igyekszem, olyan életem lesz, mint neked?” Ezt írtam neki, hónapokig hurcolta, puffogott, most ilyen nagyon bénán, erőltetetten kiadta magából.

                • Ott se a mell a lényeg, hanem hogy ő mindent betűről betűre elolvas, elraktároz. Azt a parámat játssza ki ellenem, amiről pont ezzel a szóval (lefolyik) írtam le a múltkori melles posztban, mert ugye pont az a csavar, hogy nem lóg, mindig formás volt viszonylag, és mégis bennem van ez gyerekkoromtól. Nagyon bénán csinálja, de az érdekes, hogy mindenhol ott van, mindent megfigyel, obszesszió lettem.

          • ez egészen hihetetlen….jól ismerem Krisztit, igen, ennyi az “álnév”, hogy Kriszti helyett Krissit ír, de így van a facebookon is, szóval kb ő az egyetlen, aki saját nevén kommentelt (és egy nagyon kedves nő)…ő maga is szokott írni, és csak leírta, hogy van pár elütés (komolyan nem értem, mi ezen a bántó) basszus…erre egy egész történetet szőttetek köré, mint a veszett kutyák, ugrottatok rá, hogy ki lehet ő, már megint ez az álnév, meg hogy aki szarul van, az így reagál (majd miután leírja, hogy nincs szarul, akkor megkapja, hogy senki sem mondta, hogy szarul van….bakker, komolyan pont ez alatt az írás alatt???)…és bakker, az egész kommenszekció ezzel van elfoglalva, meg az apropóján büszkén ki lesz pirosozva az elütés…. és még ő a passzív-agresszív … nagyon szomorú ez az egész.

            • Hát, ez a blog, ahova kis kezeddel kattintottál, és kommentmélységig olvasod, és képes vagy felidegesedni rajta, ilyen szomorú egy hely. Mit van mit tenni. (Azért nekem volna ötletem.)

              Nagyon kedves biztos akkor ez a Morgan Krisztina (???), barátkozzatok valahol máshol. Vagy indítson blogot, ott jól ellesztek, de engem ne használjatok. A manipulatív és erőszakoskodó emberek általában nem látnak rá erre a hajlamukra, pont ez a lényeg. Fölösleges szólni nekik, jelezni, kérni, egyszerűen ki kell őket röhögni, és kész. Pontosan ugyanazt a burkolt trollkodást adta elő, mint a többiek az öt és fél év alatt. Engem nem érdekel ő, és senki, aki out of the blue előlibben, és kioktatja a magyartanár bloggert igényességből, vesszőhibás mondatban. Nem az számít, hogy mit állít magáról. Nem kell megértenie, miért kérem, egyszerűen ne csinálja, ha azt jelzem, hogy ezt nekem ne. Nem úgy van az, hogy ha képes voltam nagy erőkkel, érvekkel meggyőzni a Szent Olvasót, akkor majd kegyeskedik belátni és visszavesz, hanem eleve tartsa tiszteletben, amit jelzek. A blog nem közös, a blog az enyém. Én nem vadászom az olvasók kegyét, és nem engedem a blogomat butaságba, egótuningba fullasztani. Elég sokan, sokáig játszadoztak itt.

            • Én nem szőttem semmilyen történetet, bemutattam néhány, nekem érkezett friss bully-e-mailből, milyen az, amikor valaki nagyon hangsúlyozza, hogy ő milyen jól van, vele semmi baj ám, csak a bloggerrel, és neki joga van, ő jobban tudja és majd ő megmondja, és áhh, dehogy kötözködik ő. És ahogy kedves barátnédnak is jeleztem az első válaszban, én folyamatosan kapom ezt a basztatást, pusztán azért, mert írok egy blogot, és mert a neten vagyunk, nem kell vállalni magatokat, el lehet bújni a nickek mögé. Ha ebből (az idézetekből, mondjuk) neked annyi a lényeg, hogy “mi” veszett kutyaként estünk a TE barátnődnek, akkor te egy nagyon-nagyon értelmes és érzékeny nő vagy, gratulálok.

      • ezt egyszerűen nem lehetett kihagynia és simán elmenni mellette komment nélkül. feltétlenül fontos volt generálni valami totálisan értelmetlen dolgot, csak mert piszkálni volt épp kedve úgy, hogy közben fenntartsa annak látszatát, hogy ő aztán nem piszkálódik. micsoda egy teljesítmény.. először azt hittem poén akar lenni.

  2. Nagyon nehéz. Van ilyen rokonom, tíz éve van ebben. Nehéz elviselni, bántani nem akarom, inkább kerülök minden kontaktot, de az is bántó.
    És nem tudom nem azt gondolni, hogy semmiről sem tehet, ami gáz.

      • Is-is. Ajanljam be ide-oda dolgozni. Nem fogom, mert nem ért semmihez és nincs értékelhető munkatapasztalata. Persze ezt felvállalni előtte nem merem/nem lehet, mert kikészül. Sunnyogni kényszerülök, hazudni hogy sajnos pont nincs szabad státusz.
        A csaladi ünnepeken meg igyekszünk úgy sakkozni, hogy pont elkerüljük egymást, ez jól működik.
        A legkínosabb, hogy rendszeres és bugyuta üzeneteket ír, értem én, szeretne kapcsolódni, de érzi hogy nem oké valami, így jönnek a cicás képek, negédes jókívánságok, kiváncsiskodó kérdések távoli közös ismerősökről. Inkább nem válaszolok, amitől bűntudatom van, de iszonyúan fáraszt és bosszant, de letiltani, elküldeni nem akarom, hiszen nem csinál semmi rosszat, nem akar rosszat, de nagyon rossz vele kapcsolatba kerülni.

  3. “És vedd észre azt, ami segélykiáltás. Például ha valaki, aki bajban van, nyilvánvalóan leplezi a valóságot” Ez nagyon, nagyon fontos mondat. Én is ezt csináltam, nagyon sokáig, és egy lélek sem vette észre. A checklist koreográfiája annyira pontosan meg van írva, hogy bármit el lehet játszani, mert csak csinálni kell, kivitelezni a dolgokat, és mások azok alapján fogják úgy ítélni, hogy milyen jól vagy meg rendben vagy meg boldog vagy.
    “Süt rólad a boldogság!” Ilyet nekem még akkor is mondtak, amikor a legmélyebben voltam, ami tényleg kész, nincs, borzalmas démonokkal küzdöttem, iszonyú, kibírhatatlan, szégyenteljes érzésekkel, és mindeközben, ezek szerint, úgymond “sütött rólam a boldogság”. Olyan nagyon könnyű eljátszani, mert annyira pontosan lehet tudni a forgatókönyvet, de mondatról mondatra, tettről tettre. Csak csinálni kell. Fú. Szóval, ez egy nagyon, nagyon, nagyon fontos mondat.

  4. Nekem kifejezetten tetszenek az elütések, ahol nem pirosítottad ki, arra hívnám fel a figyelmed: szétgyelli, mert szeretem a játékot, és mert persze lyóember és jóakaratú is vagyok.
    Raktam ki belőlük szavakat olvasás közben.

    Nekem voltak segélykiáltásaim, de megdöbbentően kevés őszinte vagy valóban törődő reakció érkezett rájuk. Mondjuk akkor épp az volt a normális, hogy egyedül ülök a pokol fenekén, és egyedül szar az élet, úgyhogy éppen beleillet a képbe a passzív környezet.
    Csak utólag, kitisztult fejjel látom, hogy nem volt segítségem, nem volt emberem, amikor pedig jó lett volna. Én pedig ennél kevesebb láttán is lépek, vagyis kérdezek.

  5. S most írok is a szövegbe néhányat.
    Legyen az, hogy:
    olvasó megküzd az elütésekkel,
    én megküzdök egynémely olvasó fontoskodásával.
    Szerintem deal.
    És kb. tíz éve vagyok akkora arc, hogy elüthessek, és mégse vonja kétségbe senki a hozzáértésemet, nívómat, csak a kispolgárok.

  6. Miért van ekkora igényetek a feszkózásra?
    Miért kell ehhez mindig valaki más?
    Aki könnyű célpont, mert más úton jár, mert személyes részleteket lehet róla tudni?
    Nem szégyellitek magatokat?
    Miért nem elég a saját életed, világod, miért kell itt nézegetni, ha nem tetszik?
    Van olyan, aki tényleg elhiszi, ezt az igazságért teszi, ez hasznos, ő a véleményével segít, ez csak kritika, ő jó ember, és nem érzi, hogy ez unatkozó fontoskodás, szándékos bántás, helyzetbe hozás?
    Feszkózol, csodálkozol, hogy miért így reagálnak, kicsit vihogsz a markodba, hogy felidegesedtek tőled (1. nem, 2. ha ebben éled meg az énerőd, akkor segítségre van szükséged), aztán könnyedén eltűnsz. Ilyen egyszerű…
    És miért nem vállaljátok magatokat?
    Én is szoktam feszkózni, csak én a saját oldalamon, foglalkozásszerűen, engem érdeklő és jól ismert témákban, igazságkereső céllal… nem másokon lovagolva, őket vegzálva.

  7. Olyan nehéz nem ítélkeznem. Pedig tényleg próbálok figyelni.
    Nálunk B fia ebben a helyzetben van- az anyja hol iszik , hol minket szid, (hülye kurva vagyok, és csúnya és persze törpe is ) és nálunk minden szar lehet. Közben csinálja a nagy frizurákat , tűzpiros kiskosztüm -kontra 1 hét full alkohol mámor.
    Nem mondhatok semmit, hiába a sértettségem, szépen nyelek csak -teszem a dolgom a fia körül -nálunk és elkönyvelem h beteg ember. Mert ugye a bíróság határozza meg a kisfiú elhelyezését.- átadás-átvétel, táborban levinni sem tudta az anyja pedig oda ő fizette be a fiát, és pont ivott 1 hétig. A gyerek persze tanácstalan és mivel valamennyire fontos neki az én véleményem ezt kérdezi : Mit gondolsz erről? -és akkor csak azt mondtam h : nem értem anyukádat, itt a szép okos fia, szép a háza, szép élete lehetne… (lehet h mániás v bipoláris depresszió. DR én) és máris ítélkezem.
    szóval szar vagyok ebben.
    Tesómmal sem könnyű, a héten anyám sírva hívott fel h vérig lett sértve AZ utcán!
    De a tesóm épp 20 év könnyű drogról van leszokóban épp.. (pszicho+gyógyszer) nyilvánvaló az agresszívitása.
    Sokadik kísérlete ez. És mellette állunk és ..áhh azért nehéz ez.
    Ne ítélj meg. Engem se.

    • Hát ez az, hogy ha bánt, ha rád tolja, ha te leszel a bűnbak… kurva nehéz.
      Mindenesetre mi megtehetjük azt, és meg is kell tennünk, ha morális lények vagyunk, hogy
      nem használunk arra ilyen mélyen levő embereket, hogy azt éljük át, mennyivel jobbak vagyunk,
      nem megyünk bele a játszmáikba,
      nem pörgünk rajtuk, nem használjuk őket feszkólevezetésre (folyamatos dohogás, pletyka sem, ez nehéz)
      nem ártunk nekik tudatosan
      viszont
      határt húzunk.

  8. Kérés. Összegzés. Reakció. Szabály. Tanulság.
    Van két személy, “A” és “B”.
    “A” odamegy “B”-hez, be a területére, önként, a saját akaratából, és szétnéz.
    Majd interakciót kezdeményez “B”-vel. Ezt mások is látják, figyelhetik. “B” az interakcióhoz használja az “A” által létrehozott felületet.
    Tehát “A” akar valamit “B”-től, nem fordítva. Világosan oda is van írva a kevésbé érzékenyeknek a box fölé: a kommentelés nem jog, hanem lehetőség. Ne görénykedj.
    “B” jelzi, hogy az interakció neki nem oké.
    “A” elkezd vitatkozni: de, igen, ez oké. Ezt neked el kell viselned, ez ártalmatlan, MERT én, “A” jóindulatú vagyok! (“jóindulatú komment vagyok. Hogy apád verné beléd a gennyes faszát!” Hol a határ ebben?)
    Ehhez az én-deklarácóhoz és visszavágáshoz továbbra is “A” helyét, személyét használja, helyzetbe hozza.
    Nem érzitek, ez milyen abszurd? Rosszindulatú? Fölösleges? Ráerőltetős?
    Ne hozz helyzetbe. Vedd a jelzéseket. Kérek valamit, tartsd tiszteletben. Nem úgy van ez, hogy ha meggyőztelek nyílt vitában, hogy rosszakaratú és manipulatív vagy, vagy ha elegen álltak mellém, akkor hajlandó vagy változtatni. Nem kell semmilyen mutatvány, nem kell érvelnem, egyszerűen fogd fel a kérést.
    Ha nem tetszik, menj máshova, alapíts új blogot, közösséget, a te dolgod.
    Ha használni akarod a blogot, akkor tartsd tiszteletben, amit a működtetője kér.
    Mit nem értetek ezen, de komolyan?
    Nem érdekel, ki kinek a barátnője, ki milyen jó embernek tartja magát, mi a magyarázata arra, hogy őt irritálja Gerle Éva. Ezt mindenki elmondja, mindenki drámázik, ő többet nem olvas itt stb. Ovi.
    Én nem lehetek cuki, átlagos, ki nem lógó, könnyen emészthető, simulékony, mert akkor bloggerként nem mondtam semmit, nem vagyok innovatív.
    Nekem védenem kell a határaimat, és én tudom, azok hol vannak. nem fogom ezt ahhoz igazítani, hogy te pont mit gondolsz.
    Beszélgess értelmesen, vagy szállj le rólam.
    Külön pont jár azért, hogy “A” vesszőhibás mondatban fontoskodik.
    Tegyük fel, engem egyszer kiraboltak és meggyaláztak egy pipacsmezőn. Innentől nekem a pipacs a traumatrigger, és jelzem, hogy légyszi, ne írd le azt a szót, hogy pipacs.
    Nem kell nekem megokolnom, mindegy, mit gondolsz a pipacsról, rólam, a túlérzékenységről.
    Ne csináld és kész.
    BÁRMIT is jelez “B” vissza, joga van ehhez, sőt, felelőssége és dolga is olyan légkört teremteni, ami neki viselhető.
    Ugyanúgy viselkedtek, kedves féltrollok, évek óta, több tucat próbálkozó, ugyanúgy reagáltok, nagyon bizonygatjátok, hogy így meg úgy. Meg vagytok sértődve, ha visszajelzést kaptok, ha nem engedem, hogy használjatok.

  9. Igen, van ilyen szélén táncoló barátnőm…néha úgy tűnik, már eltancolt a melysegtol, aztán megint vissza és sajnos én elég béna vagyok segíteni neki. Amit adtam eddig : meghallgattam, voltam ha kellett, többször kerestem mint szokásos köztünk, nem mondtam a magam baját, elfogadtam hogy most ő nem kedves és cuki (figyelmetlen es bántó is néha). Az én lélekmento stratégiam (sport+olvasás) neki nem vigasz. Tartok tőle, hogy az “idő mindent begyogyit” nem egy 100% igaz közhely.
    Mi az, amit tehetnék igazán segítőt ezeken a tkp passzív dolgokon túl? Van jó könyv a gyászolók segiteserol (nekem) és valami vigasztaló és tovább lendito (neki…mondjuk film jobb lenne, azokat szereti)?
    Remélem csak túllihegem és csak várni kell és egyre messzebb lesz a széle…de mi van ha nem?

    • Szerintem a magad védelmében is az a fontos, hogy ne gondold, hogy neked a felelősséged őt megmenteni, te tehetnél valamit, amit elmulasztottál, vagy nem találtad meg a módját, hogy hogyan kell – ez nem így van, ne mardosd magad.
      Néha nem lehet mit tenni, elég korlátpozott a hatáskörünk, és ezt felnőttként el kell fogadni. Ő is felnőtt ember, iletve biztosan vannak hozzátartozói.
      A linkelt poszt a bántalmazott nők segítéséről, meghallgatásáról szól. Depresszió, más krízis, magány, betegség esetén annyi van, hogy barátként elérhetőnek kell lenni, ha segíteni akarsz. ennél is fontosabb nem ítélni, az illetőt nem kibeszélni és semmiképpen nem használni a helyzetet arra, hogy “én bezzeg milyen jól bírom az életet”, “én nem mentem így tönkre”, “pedig nekem nehezebb”, tehát kontrasztban lenni, mert erre nagyon érzékenyek, és ez megöli a segítő szándékot, ennél még a sorsára hagyás is korrektebb (nem direkt neked írom, de nagyon sokan hajlamosak álsegítő módon bezzegelni, viszonyítani, nem őszintén támogatni, az illetőt aggódva kipletykálni és lejáratni baráti körben).
      Sajnos, a legtöbbször annyi van, hogy minden látványos tett nélkül, sőt, sokan segélykiáltás nélkkül átkínlódják az életet, majd meghalnak, és még azt is mondják: ilyen az élet. Ahogy írtam is fent. Tünetmentes, halk krízisek mindenütt, zugivás, zugevés, durva játszmák, kényszerek.
      Most a főoldalra is kitettem ezt az interjút:
      https://www.szabadfold.hu/aktualis/harcolni_kell_a_sirig_feldmar_andras_interju
      ez is csak duma, de nekem könnyebb ezekkel a krízisekre gondolnom, most épp helyt kell állnom egyben, én is mérlegelem, mit tehetek, mennyire az én dolgom stb.
      Általában az embereknek, hacsak nem játszmáznak, elképesztő regenerálódási képességük, élni akarásuk, pszichés öngyógyító erejük van.
      Igen, igazad van, magamból indultam ki, aki eddig mindig talpraálltam és nem követtem el súlyosan és tartósan életrontó, torzító dolgokat.
      És azért végső soron nincs mi és ők. Mindenki állhat ott a szélén, jöhet durva krízis, betegség, nehezen feldolgozható helyzet, pici mulasztásból nagy tragédia, és mindenki talpra is állhat. Ezt jó szem előtt tartani.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s