ki a bűnös, ne kérdjük

Ültessünk virágot.

Avagy: hogyan keletkeznek a fejünkben azok a képzetek, hogy ki a bűnös, ki az ellenség, ki okozta EZT AZ EGÉSZET, és mennyire van igazunk tényszerűen, és mennyire attitűdünk szerint, morálisan, amikor neheztelünk valakire.

Azért is jó a kilenc évesekkel beszélgetni, mert ők a lényeget kérdezik meg, elfogulatlanul, megalkuvás és félelem nélkül, és segítenek felismerni a saját tompaságunkat, vakfoltjainkat.

Száguldunk le az őszi folyékony aranyban a tündérleányommal a meredeken. Jön a kanyar. Ott a járda gyepcsíkján csodaszép, vörhenyes, üvegtekintetű macska fekszik.

Hátrapillantok. Féltem őt, A múltkori, talán ásóval félbevágott (?) kölyökmacskát is úgy tüntettem el, osonva, meg ne lássa.

Ugyanazt, ugyanabból a távolságból nézi meg és veszi észre a kislányom.

Még lejjebb visszanézek rá. Könnyes a szeme.

Kicsivel később megállunk, ledöntjük a bringákat. Van időnk, nekem egy dupla kávéra, neki egy joghurtra a nemíromlemertharagszomrájuk kávézóban.

Ez az autósoktól van, mondja. A cicák, a mókusok. Mind.

Feltör bennem a bagatellizálási, ellenkezési kényszer. Töröm a fejem, igazam volna-e, és mivel támasztanám alá. Double-csekkolom az állítást. Valóban, kinek az áldozata a cica? Ki a hibás? Csak nem ő? A gazdája? Az út építője? A vak véletlen? A “természet rendje”…?

Vagy a negyvennel, hetvennel száguldó jármű? Az igény, amely ezt a közlekedési módot létrehozta? A rendszer?

Értelmes az a kérdés, hogy ki a hibás? Emberek elütésében, megnyomorodásában?… Tényleg az a baj, hogy nem vigyáztak?

Hallgatok. A lányomnak igaza van, és mi nagyon sok zúzott koponyájú jószágot látunk. Másokat magunk gyilkolunk le, vagy a kedvünkért gyilkolják le őket mások. Ugyanakkor ítélni ezen a módon nem nagyon értelmes.

Vagy csak fáradt vagyok hozzá? Felnőttes nem úgy van az? Egyrészt és másrészt?

Jó az, ha ő az autósokra haragszik? Amit lát, az tiszta, világos, és neki abban igaza van.

Haragszik-e az autósokra attól, hogy kimondott egy tényt, vagy inkább összefüggést?

Nekünk nagyon sokat segítenek autós barátaink, szó nélkül. Amikor messze kell menni, amikor holmit kell szállítani, amikor fáradtak vagyunk. És ők is ütöttek már el állatot. Nem ragadtak tartós letargiába tőle.

Mit mondjak a lányomnak?

Hogyan gondolunk a saját bűneinkre? A mulasztásunkra és az ártó szándékra?

Mit mondotok a lányotoknak?

Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

(Én már fejben megírtam a posztot, mire leértünk, kész volt az egész, az, amit mond, mondana. A kávé mellett megkérdeztem: szomorú vagy a cica miatt? Erre megkérdezte: milyen cica miatt? A történeti hitekl kedvéért.)

23 thoughts on “ki a bűnös, ne kérdjük

  1. Autópályák mellé tesznek szalagkorlátot, csak éppen a vadátvezetőt felejtik el néha.
    Lassan kezdenek rájönni, hogy a békák se tudnak teleportálni.
    De nem is lehet mindent elkeríteni. (lakott területen belül?) Egyre több helyet foglalnak el az utak. Erdőt, árteret, termőföldet, házak melletti helyeket. Aztán kiteszik a táblát: vigyázz, őz.
    Azért az őz, mert ugye az betörheti az autó szélvédőjét. Veszélyes az autósra.
    Szerencsés esetben, idővel (!), a forgalmas utak mellett az állat megtanulhatja, hogy a forgalom veszélyes. Van olyan kóbor kutya, amelyik a zebrán megy át, és körülnéz. De nem ez a jellemző.

    Húsvét után, hazajövet elütöttünk egy nyulat. Sötét volt, esett, fáradtak voltunk és siettünk is.
    Üres volt az út, lehetett haladni is. Azonnal meghalt. Hatalmas volt, jó erőben, átugrott.
    Nem mentünk vissza érte, pedig legalább annyit kellett volna, levinni az útról. Ne kenődjön szét,
    ha már mi tehetünk róla. Lassan múlt el a sokkhatás, s mire megálltunk messze voltunk. Nem is én vezettem, s mégis ott volt a döbbenet, hogy elkerülhetetlen volt, hogy erre is képes egy autó,
    hogy dönteni kell azonnal, kinek a biztonsága a fontosabb. Persze a miénk. Az út csúszik, hirtelen elrántani a kormányt kockázatos. És meg is áztunk volna ha visszamegyünk, hát úgy nem lehet, ugye? Csak egy nyúl, nem fog a családja panaszt tenni, nem hiányzik senkinek(?).

    Van olyan ismerős aki az elütött őzet megnyúzza, hazaviszi, megeszik. Hasznosul. De csak szerencsés esetben lehetséges, s főleg nagyvadnál. A rókát, kutyát, mókust, macskát, sündisznót, varjút, fácánt nem lehet.
    Az ártó szándékot én viszont ezekben az esetekben nem látom, csak a mulasztást, a nemtörődömséget, az egyoldalú megközelítést, az állatok viselkedésének nem értését, hogy nem számolunk velük is. Ami ugye a fölényből ered, és pont olyanok a következményei, mintha tudatosak lennének. Az elütött állatok szenvedését tekintve legalábbis mindenképp.

    • És persze, hogy nincs ártó szándék! Mégis van kár, van felelős. Van túlkényelem, van nyomás, hogy hogyan kell élni, van életellenes rendszer, amiben ha részt veszel, mondjuk autót vezetve, nem úszod meg, hogy a legjobb szándékod ellenére MEGÖLJ vagy MEGNYOMORÍTS valakit. Van morál. Van miről gondolkodni, s nem lehet azt mondani, hülye őz/fácán, mit grasszál ott… Egy kicsit mindegy a szándék, az eredmény a lények. Én se úszom meg, amikor buszon vagy taxiban ülök, nem a vezető hibája csak, ha elüt valakit…

      • Úgy értem, hogy nem tudom egyértelműen kijelenteni (hogy a nyulas példánál maradjunk) hogy meg akartuk ölni ott és akkor azt a nyulat mondjuk.
        Ettől még hibásak vagyunk, úgy is, hogy nem én vezettem a többszáz kiló vasat 70-el esőben, sötétben. De akár vezethettem volna, át akartam venni kicsivel előtte a kormányt. Tudom, hogy azzal hogy autóval közlekedek, egyáltalán beülök az autóba, hozzájárulok ahhoz, hogy szélesebb utakat, gyorsabb autókat építsenek. Pont ezért jött elő a mentegetőzés rögtön utána, a döbbenet után. Pont ezért maradt meg az egész, annak ellenére, hogy húsvétkor történt.

        Nem szeretném azt mondani, hogy ne grasszáljon ott a fácán, ahol mások közlekednek, ezért szerettem volna érzékeltetni annak az abszurditását, hogy kiteszik a táblát és ezzel meg van oldva a dolog sok esetben, alkalmazkodjanak az állatok, ha tudnak.

        De nagyon távolságtartóan fogalmaztam meg az egészet, és nem is mertem beleírni (gyávaságból) hogy milyen lenne, ha embert ütöttünk volna el, ugyanúgy figyelmetlenségből. Igen, az én fejemben is más értéke van az emberéletnek, pedig egy balesetnél az okok meg a következmények is lehetnek ugyanazok. Ugyanaz a folyamat vezet oda, hogy kitegyék az iskolák elé a táblát, hogy vigyázz gyerekek, ugyanúgy teszik ki a korlátot a gyalogosnak, ugyanúgy szorítják ki a bringást az útról, kiszámíthatatlan, nem ugyanaz a logika mentén és még lassabban is közlekedőként, ugyanúgy dudálják le a kezdő vezetőt, a tétovázót.
        Fölény, hatalom kérdése.
        Az autó fontos, hát hiszen mi is mennyit költöttünk rá, hogy kijavítsuk a lökhárítót, mekkora kárt okozott benne, akkor már nehogy beismerném, hogy fölösleges az a pénz, idő, energia amit ráfordítok a kényelmemre, hogy nem kell annyi cuccot vinni, hogy csak kocsival tudjunk menni. Ha belegondolok, az is egy cserbenhagyásos baleset volt.

        • Neked (is) tök éles, pontos igazságérzeted van, és nem csak másokra vonatkoztatod, a minap ezt tárgyaltuk ki a felhúzásunk szüneteiben a barátnéddal…

          A nyúlpörköltet tervezőkön és a vadászokon, valamint az állatkínzókon kívül nyilván senki nem akar megölni semmilyen gerincest, noha tegnap azt kaptam e-mailben egy újabb álnévről, hogy a kismacskát biztosan én vágtam ketté ásóval, és mérgezem az állatokat is, képes vagyok rá. Na, sokféle ember, szándék és projekció van, annyi bizonyos. A Btk-ban külön fogalom a mulasztás, a gondatlanság, a foglalkozás körében elkövetett vétség, a baleset elkerülhetősége, a felelős viselkedés. Vagyis tényleg nem elég az, hogy nem akarok ártani.

          Igen, igazad van a hatalomban. Azt viszont meg kell említenem, hogy ne csak morálispánikoljunk, mert nekem magamon is röhögnöm kell már, ha rákezdem, szóval tendenciaszerűen jobban vigyáz mindenki újabban a bringásokra, a gyalogosokra, a zebránál a gyerekekre, tényleg nincs az a sültparaszt tahóskodás, ledudálás, poénból odakiabálás, ráijesztés stb., mint régebben. Legalábbis amerre én járok, de újabban sokat járok a belvárosba, Angyalföldre, Újpestre is.

          • “Azt viszont meg kell említenem, hogy ne csak morálispánikoljunk, mert nekem magamon is röhögnöm kell már, ha rákezdem, szóval tendenciaszerűen jobban vigyáz mindenki újabban a bringásokra, a gyalogosokra, a zebránál a gyerekekre, tényleg nincs az a sültparaszt tahóskodás, ledudálás, poénból odakiabálás, ráijesztés stb., mint régebben” Nem vettem észre magamon időben, ne haragudj. És valóban jobban vigyáznak, ahol én lakok ott is látható a változás.

            Kíváncsivá tettél, melyik barátnőmmel voltál edzeni, nem gondoltam volna, hogy felismerhető vagyok, elég keveset kommenteltem, s nem beszéltem barátnőimmel sokat a blogról. De örülnék ha kiderülne, hogy van újjabb közös pont. Nem a nővérem volt inkább? Írok emailt délután, s arra megírod kérlek?

          • Én is a minap gondoltam arra, hogy 10 éve elvétve fordult elő, hogy megadták a jobbkezet kerékpárnak. Ma elég általánosan tapasztalom már, de azért sosem bízom benne.
            Zebrán is javul a helyzet, de sok autó jön egy kupacban akkor jellemzően nem állnak meg. Biztos ennek is van pszichológiai háttere mint az autópályán középső sávban haladásnak. (most olvastam, brit tudósok kutatták 🙂

        • Az ember azért tud vigyázni, körülnéz, számít az autóra, vagy arra, hogy nincs kivilágítva, nem látszik, hallott már autós balesetekről, a fácánnal, őzzel ellentétben. Hanem a gyerek, a részeg, a zavart elméjű, a demens, az öngyilkosjelölt megint csak nem…

      • Sajátos probléma ez. Az a teherautó is gázolhat, ami a piacra hozta hajnalban a zöldséget. Oda mi kerékpárral mentünk vásárolni, de a motorizáció kizárása így csak illúzió marad. De nem csak itt. A tömegközlekedés biztonságosabb és környezetbarátabb mint az egyéni autózás, de célját tekintve pont ugyanannak a rendszernek a szükségszerű eszköze. (Miért is kell mindenkinek minden nap bejárni valahova dolgozni? Egyszerre, hogy ne férjenek el?)
        Minden nyári pénteken lépésben az M7-esen az már más téma, nem mintha a vonat kapacitása képes lenne kiváltani. (bővíteni lehet biztosan) Vagy egy körzeti iskolában szülői idején autó-autó hátán az utcákban.
        Mindig ott motoszkál bennem ilyenkor, hogy van-e megoldás? De úgy gondolom, hogy nincs. Annál felelősségteljesebben nem lehet, mint este felülni a buszra és azzal menni haza. Ha közben a busz elüt egy macskát, annak még filozófiai értelemben sem lehetünk a felelősei. Ha így lenne, akkor tényleg az amish megoldás marad csak.

        • Szerintem buszon ülve is a rendszer része maradsz, de, tudva, hogy az életminőséged mennyit nyer e rendszerből, és hogy ez szükségszerűség, valamint ha teheted, te is az etikus alternatívát választod, egyáltalán: gondolkodsu ilyeneken, vezetni is felelősen szoktál, nem érdemes tökremenni egy-egy (emberi mulasztás, hiba következtében túlszaporodott, városi) elütött macska miatt.

          Én a lehány miatt voltam szomorú, aki nem érzékelte pont azt a macsekot, de reggel az öccsével zúzott mókus mellett bicikliztünk el, szóval mindegy, melyik kapcsán merül fel, hogy “ki a bűnös”. Inkább azt akartam kifejezni, de utálom magam mindig, amikor elmagyarázom a posztot, hogy ilyen logikával, nyilvánvalóan igazságtalanul képezünk ellenségeket, magyarázatokat máskor is, és ennek jó tudatában lenni. “Az a szemét férjem”, “anyám nem szoktatott rá a sportra, tejbegrízzel etetett” stb. Mert az engem Zamárdiba fuvarozó Judit barátnémra nyilván nem haragszunk a macska miatt, és mi is a rendszer részei vagyunk. Valamint, ez tabutáélma, de mindannyian tudjuk, hogy mi, felvilágosult, morális, gondolkodós embrek se tartjuk egyenértékűnek még az emberi életet sem, tökéletesen leszarjuk a kétszázezer tuszi áldozatot, az elfekvők nyomorát, a magatehetetlenek haldoklását, ellenben közösségi gyászt hirdetünk és komoly érzelmeket élünk át a látványos halálesetek után, Amy Winehouse halála, az Hebdo-merénylet vagy veronai baleset után.

    • …fáradtak voltunk és siettünk…
      Nem marha nagy önámítás ez?
      Ha sietünk megspórolunk pár percet, de tényleg megéri, hogy emiatt időnként –
      főleg fáradtan – balesetet okozunk/szenvedünk, hiszen romlik a figyelem, a pontosság? Nyilván nem, mégis az adott szituációban simán felülbíráljuk a józan észt, és kockáztatunk. És ráadásul szerintem a modern élet egyik leggyakoribb stresszforrása a sietés.
      Ne siessünk! Mondjunk rá nemet! Ha már a kocsiban/motorizált járművön ülünk, akkor már fölösleges. Már indulás előtt is késésben voltunk, felelőtlenség ezt megpróbálni az utazás alatt behozni.
      (Persze én is szoktam sietni. Motorizált járművel is.)

  2. Kicsit más, de pont a minap gondolkodtam rajta, hogy miért van az, hogy a városi ember ennyire ki akarja zárni maga mellől a természetet. “Kutyát a parkba ne” (egyetlen talpalatnyi zöld hely a környéken, ha a betonra pisil, akkor az a baj), “hollókat-varjakat ki kell hajtani, mert kártékonyak meg kiszedik a kukából a szemetet”, “a hülye sündisznók hangosan horkolnak a bokorban, inkább ne legyenek ott”, “a macska kóbor és bolhás, sicc”.. néha tényleg nem értem. A növénygondozás égisze alatt zajló facsonkítgatásokról ne is beszéljünk.
    Nagyon megbetegítő ez a minden-a-miénk-mentalitás. Legalábbis szerintem lehetne flexibilisebben hozzáállni az élővilághoz.

    • Az agyondédelgetett, élettárspótlék, ideológiapótlék, belterjes, túltenyésztettségből adódó fertőzéseket hordozó kiskedvenc, a facebookos gügyögések tárgya, a tévénéző, biztonsági ülésben szállított, kanálról fagyit nyaló kutya még éppen élőlény, de nem a természet része.

  3. Épületszerkezetek tárgy egyik első előadásán az egyetemen:
    “Van a természet. Aztán jön az ember, megépíti a házát bele, és kénytelen évezredek óta mindent kitalálni, hogy ne boruljon fel, ne essen szét, ne ázzon be meg fel, legyen meleg, legyen hideg.”
    A város ennek az extrém kulminálódása, az utakkal, közművekkel, árkokkal, magasházakkal, járművekkel. Aztán benne az emberek, az invazív állataikkal, növényeikkel. És a rengeteg rossz szokásával. A többség akkor is képtelen már harmonikusan létezni a természetben, ha direkt kirándulni megy az erdőbe.

  4. Mit mondjunk saját gyerekünknek?
    Állatot ölni néha kell, eszünk csirkét, hangyát, legyet írtunk.
    Loval elaltatunk, ha szenved (ezt csak filmen láttam, nincs otthon ló…)
    Én azt, hogy ölj a lehető legkevesebbet. Amennyit elkerülhetetlen.

    • Most, hogy olvasom a fenti hozzászólásokat, eléggé egyszerű kommentet sikerült írnom. A fenti dillemmákon nem merek elgondolkodni.
      Saját KÉNYELMEM vs. állatok ÉLETE.
      Remélem végítéletkor (nem is hiszek benne, de mégis) csak a többi EMBERREL való viszonyom lesz a mérce.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s