Annyit írtam már a testről! Ez az én testem. Lássuk most a pszichiátria, -ológia körébe tartozó kínjaimat, de legalábbis jellegzetességeket. Hordjuk össze — nektek mi van? Bővebben…
múlt címkéhez tartozó bejegyzések
mondjuk el még azt is
…egészen? Vagy csak félig? Szorítsuk tenyerünkbe a pihegő befejezést, csillogjon a rémült szeme ott, és majd egy másik bejegyzésben repüljön csak a magasba?
2007 júliusa van, nagy forróság, van egy szeretőm Bővebben…
minden jól volt úgy
Nem bánok semmit.
Van annak szépsége, persze, ahogy az ember végignéz az életén, a megannyi sorscsapáson egyfelől, a bűnein másfelől, de az se nagyon nehéz, mert ez az arany óra, a legszebb fényviszonyok, és akkor azt mondja: nem bánok semmit. Így volt szép. Ha még egyszer újrakezdhetném, akkor sem tennék másképp… Bővebben…
only fair Portia
Mindig elfelejtem, mi volt. Azt gondolom, régen nem volt semmi, csak most futok, most hallgatok zenét, most értem a dolgokat. Csak most kezdtem írni. Azt gondolom, régen nem voltak szavaim. Egy kusza skicc volt az életem, most meg, hát Modigliani, legalább, de még inkább Frida Kahlo.
Kilenc évvel ezelőtti soraimat olvasom döbbenten. Bővebben…
amikor először megláttalak meztelenül
túllendültem a vasárnapnemírunkszexről-tabun
… huszonegy éves voltam, dús és sima mindenütt. Bővebben…
apáim voltak
A bejegyzés az apám lehetne kérdésfelvetésének folytatása. Közben holnap lett — jöttem vonattal hatszáz kilométert, mentem biciklivel harminchármat, fáradt vagyok.
Apáim voltak — avagy milyen volt ezekkel a férfiakkal élnem. Ma szeretem őket: 1. kivételesen (de ő még olvashatja); 2. örökké.
Apám volt-e? Volt, van, keserves, idegen, rögeszmés. Lett helyette két másik.
Nem, az ember az apjakorú szerelmével nem raftingolni megy, és nem is őrjöngi át technopartikon az éjszakát, meg hajnalig se sokszor faljuk egymást, de nekem nem is ez hiányzott az élet teljességéhez. Az én nem dohányzó, éjjel alvó, egyetemista jókislányságomnak más kellett. Bővebben…
apám lehetne
Hányan vagyunk vajon — olyan szépen összegyűjtöttük a tehetség-pályaválasztás történeteit –, hát olyanok hányan vagyunk, akinek csak az apjakorú férfiú a pálya, csak attól ver a szíve, csak abban lát valamit, aki markáns, aki már nem az ifjúságtól szép, hanem azon túl is, vagy pont egyáltalán nem szép — aki tudja a csíziót? Okos, tudja, ki ő, rutinos, tenyere nem izzad?
És miért van ez? Hányszor próbáltuk ezt megérteni magunkban? Mire jutottunk? Bővebben…
az olvasó kérdez
ó, ha én még egyszer
2013. júniusi bejegyzés
G-nek
Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.
Szeretem ezt a létezést, ami most van. Bővebben…
én többé nem
Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság. Bővebben…
az erőszak természetrajza
Fáradt vagyok és furcsán szomorú. Nem fényezem magam: ilyen vagyok. Tanár létemre. Ez hangzik el. Bővebben…
az én pályázatom
…amit, csak úgy, én is megírtam Terézanyunak.
sok vagyok
2013 júniusából még, de vállalható
azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok
hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose
És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?
Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…
ezeket gyűlöltem én
, pont ezeket, de mennyire, az elzöldülésig, mert nekem mindaz, ami nekik bőven, nem jutott soha, Bővebben…
olyan gyerekesen bízni
fogok-e még tudni? Annyira kitenni magam a másiknak? Nem nézni ilyen felnőtt tudatossággal őt és mindent, nem csak eldönteni, mi válik hasznomra. Nem merülni szügyig abba, hogy nem kötelező szívni, és én döntök. Néha kockázatot vállalni.
Vagy most már mindig gyanakszom?
aranygaluskát sütnék, ködben bicikliznék, érteném a függöny porát, tiszta lenne a szívem, jaj istenem.
Ezt írtam az ifjúságsirató levelemben a művész úrnak. Ezek itt az én megcsalatott, mellőzött, kaotikus, magányos huszonéveim. Bővebben…
fényes pillanatok
Volt néhány fényes pillanat az életemben. Sajnos, nem mondhatom, hogy “amikor a Gizivel olyan nagyon jót beszélgettünk”, vagy “Géza igazán fergeteges volt az ágyban”, sem hogy “San Remóban az a naplemente!”. Bővebben…
a hét főbűn 4.: irigység
- A kevélység.
- A fösvénység.
- A bujaság.
- Az irigység.
- A torkosság.
- A harag.
- A jóra való restség.
Mások javát megkívánni. Sóvárogni. Méricskélni. Megkeseredni. Mindig csak másodiknak lenni. Káin és Ábel, Jákob és Ézsau, Dávid és Uriás. Bővebben…
mitől volt ennyire iszonyatos?
– ne becsüljétek le a családi házak poklait –
Nézem Eszter fotóit, hát igen, ez volt a trend nyocvanas-kilencvenes évek fordulóján, amikor még a trend szó sem létezett, és a kazettás walkman, a Bécsből hozott pöttyös térdfix, a pink hajpánt és Jane Fonda aerobikja volt a menő, meg az AHA és a Bros, és — jóval később — az Oil of Olaz meg a wash’n’go. Anyánk vágta a hajunkat, és az öltözködésünk alapja így a középosztály alsó harmadában a “jóleszaz” volt, és élt még Freddy Mercury. Bővebben…
akkor téged biztos kényeztettek
2013. áprilisi bejegyzés
Ez az obligát reakció negyedszázada arra, amikor megtudják, hogy nekem három bátyám van. Jaj, de jó, de aranyos. Megvédtek. Elkísértek! Lovagok! A sok helyes fiú, a barátaik! Kis királylány! Bővebben…
a hét főbűn 3.: bujaság
- A kevélység.
- A fösvénység.
- A bujaság.
- Az irigység.
- A torkosság.
- A harag.
- A jóra való restség.
Azt mondták mindig, erősen szexuális vagyok. Bővebben…