Meg ezt se, azt se, tehát ne csináld többet azt, amiben eddig hittél, hogy az majd meglátszik a testeden. Gondolom, nektek is felugranak ezek a cáfoló jellegű, új módszert ígérő tartalmak.
Az amatőröknek, a mindig újrakezdőknek azért mondják, hogy ne fuss, ne kardiózz (annyit), mert az átlagember, ha belevág valami egészség/testformálás projektbe, akkor futni, kardiózni fog, ez a legkézenfekvőbb. Még a teremben is a kardiórész felé veszi az irányt, én is ezt csináltam a teremben 2010 és 2015 között. Észre se vettem a súlyzókat, a gépeket.
De hatékony-e a futás?
Az attól függ. Mt akarsz? Testformálni, fogyni? Élményt? Egészséget? Élvezetet? Hosszú távú kondimegőrzést? Csinálsz mást is a futás mellett? Bővebben… →
Ezen merengtem a tegnapi Balaton-átúszás közben. Tegnap végre! Teljes távot, eseménytelenül, ketten…!
Először elmondom, mit nem utálok:
nem utálom az edzés aszketikus jellegét. Azt, hogy zilált, kócos, járni alig bíró, kivörösödött, izzadtan ragacsos, dehidratált leszek tőle, hogy elkoszolódnak a szépséges cipők, és minden cuccot mosni kell. Jó barátságba kerültem ezzel az állapottal, büszkeséggel tölt el. Ha nem élem át egy ideig, hiányzik.
Hogy az edzés monoton, azt sem unom, mert nem élményhajhászás, hanem megélés, főleg az egyszerű tevékenységek (alapgyakorlatok, futás). Kifejezetten a rituális, befele figyelős, monoton fajta mozgásokat szeretem, amikor nem szól hozzám senki.
Nem utálom, hogy a korlátaimba ütközöm, amikor tehát megélem, hogy nem megy úgy, ahogy elképzeltem, vagy mint régebben ment, vagy ahogy az instán láttam a kézenállás-istennőtől. Nem nyomaszt, ha nem vagyok olyan jó. Tudni kell a dolgokat, nem illúziók kellenek. Biccentek (okos fejemmel). Bővebben… →
Van, aki nyomasztóan negatívnak tartja az örök leleplezéseimet, esetleg nem érti, mi bajom folyton – nekem katartikus leszámolni az örök pozitívsággal. A felismerés, amikor valami gyanús lesz, aztán a folyamat, ahogy rájövök: ez is torz, pedig jól hangzott elsőre. A miértek felismerése. És utána a szabadság.
Az élet sokkal egyszerűbb ennél. Nincs a sok manírra, módszerre szükség. Mert ezek béklyók. Rengeteg rossz érzésem, önmarcangolásom forrása volt az EMK (angolul: NVC) a maga lehetetlen és meseszerű emberképével. Hogy nekem ez nem megy. Nos, azért nem ment, mert az emberi természettel, a lélektan és a viszonyok valóságával nem találkozik.
Én tele voltam kamaszkoromtól buzgalommal, jóakarattal. Az volt a norma, hogy tudatosak vagyunk, segítünk, felülvizsgáljuk az előítéleteinket, normáinkat és egy jobb világért munkálkodunk. Értelmes ember nem is adja alább. Bővebben… →
Jó étvágyat és még jobb pihenést mindenkinek! (Írtam ezt még 23-án.) Életmódposzt, kritikus fajta.
Karácsony: idén sem csináltam nagy ügyet a főzésből, és főleg nem a dekorból, viszont sikerült két neuralgikus pontot rendbehozni a lakásban, mindenki értékes ajándékot kapott, pihentem, beszélgettünk, vidámság volt; film: The French Dispatch (Wes Anderson). Volt a hónapban hat súlyzós edzés, öt hosszú (8+) futás, intervall padon, 26-án egy bő óra terepen, terepcipőink második szülinapját ünneplendő.
Nálunk hagyományosan nincs vendégjárás és őrült sütés-főzés. Van kétféle főétel (hal mindig), legfinomabb beigli, szaloncukor, négy üveg bor az egész ünnepre. Nem nagyon más, mint egyéb időszakokban. Bővebben… →
Újra írok erről is, a szavazataitok alapján, illetve egy tágabb körnek (akiket a többi témám kevésbé érdekel), tehát nyilvános a poszt. Amúgy is a jelszavas írások mellé kiteszek egy-egy nyilvánosat is az egyensúly kedvéért.
Hét éve edzek, nem múló szeszély volt, nem álltam le. Többfélét edzek. Rengeteg tapasztalatot szereztem magammal, módszerekkel, a versenyzőkről és az életmódváltókról. Meg azokról, akik elvek miatt basztattak (feminista gesztus-e edzeni, nem etikus a ketó, mert az állatok, miért nem vagyok szolidáris a beteg, kövér nőkkel). Ez mind hülyeség, ürügy, feszkózás. Egy értelmes ember nem kérdőjelezi meg a sportot, más ember döntéseit. A sport nem valami hobbi (“más meg horgol”), nem opció, nem non plus ultra vagy dicsőség, nem is puszta szenvedély és mánia, hanem az életminőség alapja. Örülj neki, ha nem döbbent kétségbeeséssel jössz rá ennek az igazságára, arra, hogy ha időben elkezded, az életedet mentette volna meg, de most már mindegy.
A leállás, feladás tanulságai: sok nőt láttam az évek alatt, cukormentes diétázótól lelkes teremjáróig, neten is és személyesen, akiknél a felbuzdulás átmeneti volt, az előző élet erősebbnek bizonyult, és nem tudtak visszaállni abba a mámorba már. Használd e tanulságokat a saját javadra, csináld jobban.
Elméleti ismeretek, főleg alter irányban, és pontos szavak. Bloggerként van nyilvánosságom, visszajelzéseket kapok mások életmódválktásáról, kaptam lehetőségeket, megismertem embereket, közösségeket (Reed, futós VIP, ultrafutók, gyúrósok, cukorbeteg egyesület sajtótájékoztatói, az ország tortája).
Mi a lényeges?
A célod. Kinek mi: jobban szeretnék lenni. Vissza akarom fordítani a zsírmájat, magas vércukrot, IR-t, pajzsmirigylanyhulást, fáradékonyságot, depit. A feszültséget akarom levezetni. Egészséges, fitt testösszetételt akarok. Izmokat akarok. Hajlékony akarok lenni. Le akarok futni egy konkrét távot. Ehhez igazítva kellenek a tettek, hosszú távon tartott szokások. Nem tudod más céljait követni, nem ugyanazt tartja szem előtt az, aki harminc százaléknyi zsírt tervez lefogyni, mint aki erősödni, izmosodni akar.
Az, amit VALÓBAN csinálsz. Nem a duma, nem a hangzatos szavak, nem a fotó, amit kedvtelve nézegetsz. Azokban a pillanatokban, amikor a döntéseid születnek és amikor cselekszel, egyedül vagy, és az őszinte, mondhatnám úgy is: kíméletlen. Ninncsen magúszás, ókhamuzás. A többi talmi, vagy lehet ugyan csinálni, de nem fontos.
Rendszeresség, legalább valamiben, de túlzó vállalások nélkül. Nekem ilyen volt a heti egy Edzés, ot nagyon komolyan megtoltuk, heti egy volt olyan, célzott és edzős, azt soha nem mondtam le (a többi spontán volt, szabadon választott időponztban
Őszinteség magaddal. Senkinek nem kell bizonyítanod, nem az a lényeg, hogy elhiggyék, vagy ők mit gondolnak. Posztolni, blogolni plusz vállalás, ha azt érzed, hogy az motivál, de nem nekik csinálod, és nem is kell másokat meggyőznöd. Normális ember nem kéri számon idegeneken, hogy mit edzenek és azt hogyan naplózzák.
A hosszú távú folyamatok. A szalmaláng-lelkesedés pár hét alatt ellobban, akkor örökké újra akarod kezdeni, és permanens kudarcban létezel, megszokod, hogy most se jártál le, most is visszajött a kenyér, nem is zavar nagyon, a szavak és tettek kiüresednek. Nem érdemes két napos “hízást” vagy egyhetes folyamatokat komolyan venni. Azt nézd meg, mi lett az elmúlt négy hónapban, mondjuk. Vagy éves távon. Fejlődtél-e, azt látod-e a tükörben vagy fotókon, amivel elégedett vagy. Milyen a testösszetételed most, aztán fél évvel, egy meg két évvel később. Minden azt harsogja, hogy hú, de jó, gyorsan megcsinálni a csodát, de ez nem így működik. A fitneszversenyzésbe nagy reményekkel szállnak be a leányok, aztán két szezon után kiderül, hogy ahhoz a kegyetlen műfajhoz nem elég fegyelmezettek, vagy testileg nem bírják. Eredmény alig, belebetegszenek, meddővé válnak. És a keserű tanulságokat már nem fogod olvasni. (Hacsak nem állnak ki ezzel is, hogy hogyan tákolgatják össze az elrontott testüket, mekkora hősnők. Új biznisz.)
Az a lényeg, hogy KEDVED van, megmarad a kedved a sporthoz, örömet jelent.Ahogy röplabdáztál a gimiben, nem akartál te semmit, csak olyan jó volt. Kedv nélkül egy normális életben nem megy, luxustevékenység, tékozlás ennyi időt, figyelmet, vállalást szentelni a testnek, tuti kiégés. Rendelsz mondjuk egy kúrányi csodaitalt a tománszabinától (vagy akárkitől), aztán azt érzed, hogy kurva sokba került, meg azt is, hogy nem mentél vele semmire, viszont megutáltad.
Hogy veszed rá magad még mindig az edzésekre?, kérdezik. Úgy, hogy nekem Nyuszi a példaképem.
Semmit nem erőltetek magamra, azt csinálom, amihez kedvem van (vagy könnyen veszem rá magam), és amit csinálok, azt egyszerűen csinálom. Nem kell betartanom semmit, feszesen léteznem, “erkölcsi alapon” edzenem, tervet követnem, tekintélyszemélyre hallgatnom, mert ez az egész NEKEM jó, és tudom, mi működik. A “kell”-ek rombolóak, szabad ember nem kedveli, ha kötelező valami.
A sport, a kemény, az nagyon fontos, ha valódi változást (gyógyulást, formaépítést, teljesítménynövekedést) akarsz. És nagyon motiváló keményen edzeni: látod, mennyivel jobb tőle már pár alkalom után is a formád, a hangulatod. A kis egyenletes vállalások nem hoznak sem olyan örömet, sem olyan eredményt, hogy kitarts.
Nem igaz, hogy
, ezt azok mondják, akik soha nem futottak hosszú távot vagy emeltek komoly súlyt órákig. Képzeld el, hogy megeszel egy ültő helyedben százötven gramm cukrot, betésztázol, mint a verseny előtt a maratonfutók, és utána nagy súllyal, komoly izommunkával vagy egy tizenöt kilométeres hegyi futással teljesen leüríted. Semmiféle kárt nem okozott az a tészta, cukor (azon kívül, hogy ismét szénhidrát volt az üzemanyagod, tehát a ketós adaptációt nem segíti, de most nem arról beszélünk). Az ilyen “süti után kemény edzés” viszont nem bűnhődés, ha így fogod fel, akkor nem érted. Nem lehet (nem érdemes) naponta sütizni, fogadkozni, hogy “úgyis leürítem”, de csak néha edzeni. Nem arra van ez, hogy megmagyarázd a sütit, hogy majd te utána úgyis edzel, vagy majd holnap (a leürítés aznap érvényes, azonnal: verseny előtt és közben a bringások ötösével tolják a snickerst, két csomag ropit, gyors szénhidrátot). Még viszonylag egészségtelen szokásokat, sütiket is ellensúlyoz, ha keményen edzel, az csak sima kalória. Ha üldögélsz, meg tinglitangli az edzés, akkor lesz nagyon fontos a brokkoli natúr csirkével.
A hosszú távon kemény sport vagy csoda, vagy kényszeres, életpótlék viselkedés ( a barátnőd cicát ment és állatvédős oldalakon pörög, te meg eszeveszetten gyúrsz). Szerelembe esel, vége lesz.
Ami valóban tartható, és összességében, többéves távon számít: hogy aktívan élj. Nem tudsz mindig lejárni a terembe, órákat szánni erre, de képes vagy apró szokásokat meghonosítani. Bringával járni (a meg se mozdulás, teljes bemerevedés helyett), komoly sétákat tenni a kutyával, napi tevékenységek közben aprókat gyakorlatozni, főzés közben guggolni húszakat. Nincs olyan, hogy ez ne férjen bele. Ezt nevezzük életmódváltásnak, nem a pár hetes nekibuzdulásokat.
Több szakasz van. Először vezeklünk azokért az évekért, amikor anyaként, tévézve, pizzaevő partner mellett a testünket rongáltuk. Helyreállítunk, gyógyulunk, építgetünk. Akinek megvan a forma, annak fenntartás a dolga, nem korlátlan a növekedés. Ha meggyógyultál (menj laborba rendszeresen!), akkor már nem kell egy vértanú hitével diétáznod. Nem kell már feszíteni, de ne is állj le, továbbra is a napi sport vagy aktivitás a lényeg. (Megint lábjegyzet, a leállásról: volt ilyenem, hogy én naponta vagy heti ötöt futok, egyre jobb leszek, aztán valami miatt tíz napig nem futottam, és amikor megint, konkrétan kedd este, és tartottam tőle, hogy vánszorgás lesz, akkor REPÜLTEM. Gyorsabb voltam és nagyobb öröm volt. Lehet tervezetten is szünetet tartani, sokan mesélik, hogy ugrásszerű a fejlődés utána.)
Az ülőmunka legnagyobb ellenséged, bemerevít, természetellenes és rongáló a testtartásod. Aki rászokott, nem mozdul meg többé. Ha irodában ülsz jellemzően, akkor még fontosabb, hogy ne heverj el otthon, ne ragadj net meg -flix elé, aktív legyél (séta, bringa). Minimum.
További ellenség: a gabona, az esti lakomák, az alkohol. De ez se dogma.
Naplózz, dokumentálj, magadnak, hogy lásd, honnan jössz, hogyan változtál. Később tanulságos lesz, miből jöttél, hogy zajlott a változás, mi működött és mi nem. Ha nem lennének a jegyzeteim, naplóim, képeim, már nem tudnám, hogy alakultak edzésszokásaim, testsúlyom.
Az előre beharangozások, kihívás, a fogadkozások, hogy mostantól te majd mit csinálsz. Nemhogy nem fontos, hanem gátol. Ide értem azt is, amikor én mondtam, hogy majd én mostantól ezt meg azt. Soha nem lett az. Mert amikor ez nem olyasmi volt, hogy beneveztem egy futóeseményre, akkor nem tartott sokáig, elment a kedvem (persze vannak nálam fegyelmezettebbek is). De mindig edzettem tovább.
A kiló, vagy nagyon a formára, kinézetre fókuszálni. Pláne a visszajelzésekre, amelyek nem mindig őszinték, vagy udvariasak, vagy direkt basztatás. Az a fontos, hogy sportosan élj és jól érezd magad. Aki kritizálja a külsőd vagy a módszered, az általában rosszabbul néz ki.
Túl szigorú rendszerek, megszabások, korlátok, feszes rendszerek. Biztos van, aki képes ilyesmire, de a változatos élet közbe fog szólni. Nem fog sokáig tartani.
Állandóan váltogatott módszerek, éles váltás, csodavárás: most ez, most az, egyszer napi ötször evős versenyződiéta (amatőrként), aztán böjtre esküszik. Egyszer vegán, egyszer paleó. Milyen érdekes: nekik semmi nem működik, nem lettek jobban, érthető is, ha azt állítják, nem működik semmi. És aztán büfés kajálós mindent leszaró, aztán megint puritán önfegyelmező. Nincs is erre szükség (már ha nem élvezed a sok dumát, ami ezekről megy). Válassz egy irányt, és maradj benne. Nem baj, ha egy kicsit kevésbé feszesen csinálod, de az irány az legyen, aminek utánajártál, ne “und meg”. Én soha nem fogom azt hirdetni, hogy okés a gabona vagy az 50+ százaléknyi szénhidrát. A felfedezés és gyógyulás időszakában szigorú ketó volt, most főleg alacsony szénhidrát, a zsíradaptálódott állapotomat sok böjt és ketós napok, nem félek a zsírtól, hústól. Alkalmilag meg dinnye, főtt kukorica, sör is, mert nem csak a biokémia van, hanem kulturális, szociális hatások is. Havonta kétszer eszem kenyeret. De az irány maradt. Mindig az én döntésem, és soha nem hazudok arról, mit eszem.
A nyafogás, mindenféle gondolok, érvelések. Azon agyalni, van-e MOTIVÁCIÓD, milyen módszert válassz, meg azon fanyalogni, hogy mások (akik többet edzenek), hogyan csinálják. Mii tetszik, mi “szimpatikus”, mi nem. Ez csak elveszi az idődet, a fókuszodat a cselekvéstől, éledet tompítja. A cselekvés valójában roppant egyszerű. Just do it.
Egy emberre, módszerre, példaképre vallásos hittel ráfeszülni. Megint kitetted a fókuszt. Nem kell neked ő, megvan az eszed ehhez nélküle is, a saját szinteden remek eredményeket Mellette lehetsz vallásos, hihetsz mindenfélében, rajonghatsz, de a sport, életmód területén nem érdemes kultuszokba beleállni. Mindenfélét kipróbálni. A kevesebb több – és főleg olcsóbb.
Hely, terem, csoport, lejárás, szervezett sport. Lehet jó, de nem lényeg. Nekem a legtovább, megbízhatóan azok a mozgások maradtak az életemben, amelyek alig eszközzel, egy órányi szabad időben, lezárás és kemény élethelyzet idején is végezhetők: erdei futás, kutyával futás, bringa, itthoni enyhébb tormák és súlyzózások.
Nem fontos, hogy ki mit mond: a környezeted, a netezők, a károgók és örömgyilkosok. Túl sokan adnak erre, velük vitáznak, mások véleményén őrlődnek, amelyek nem róluk szólnak, hanem az illető helyzetéről, beakadásairól. A fotelről, mert ők semmit nem edzenek, ellenben önigazoltak. Nézd már, meg, ki mondja, a károgó hogyan él, hogy néz ki. Nekem ezekben a basztatásokban született meg a mondat: pont azért nem csinálom úgy, mint te, az “aggódó”, mert nem akarok olyan életet, testet, amilyen neked van.
Tudd magad, és magadra igazítsd, amit csinálsz: te egy másik élet vagy, neked nem árt a karfiol, hiába olvastad, hogy ő azt kerüli, ebből nem az tanulság, hogy “a karfiol nem egészséges”. Nem sokra mész azzal, hogy másvalaki miket hirdet. Ne olvasgass túl sokat a lelkesült kihirdetőknél, pláne ha kis cégük is lett ebből: ők pénzt akarnak, dicsőséget meg követőket. Te meg akard a saját jó életedet. Nem igaz, hogy motiválnak, én azt látom, hogy edzős, életmódi témák iránt rajongók naponta elpergetik a szavakban a tenni akarást, és edzeni már nem fognak. Az elméleti gyúrós: egyszer egy mamami, akit még mindig szeretek, megírta nekem, hogy ő mindent tud elméletben, minden gyakorlatot, szakszót, követte ezeket a posztokat, vett olyan pólót, fehérjét, de soha nem ment el terembe. (Aztán egyszer kinézett a huszonegyes busz ablakán, és látta, hogy húzódzkodom a Szépkilátás cukrászdánál a játszón. Akkor írta meg ezt.)
Megint más, ha a közvetlen környezetedben húz vissza, szabotál, örömgyilkol valaki, anyád, férj, barátnő, feminista ismerős. Ez nagyon szomorú, és tudd, nem a sportról van itt szó. Ne hagyd magad.
A módszerek, tanok, lelkesedések általában. Túl sok a vita, hogy saját testsúly vagy gépek-súlyzók. “Nőies” mozgás, Pilates, jógázgatás, vagy “ellenkezőleg”, crossfit, terepfutás. Ne egy mozgásfajtáért lelkesedj, hanem a mozgásért! Amúgy a súly hatékonyabb, izzadni jobb, mint nem, ezt nem lehet cáfolni. Az beszédes, ha valaki irtózik a súlytól, meg “nem akar olyan izmos leni”, haha, egy lusta önkímélőről van szó. Tanuld meg bírni a súlyt, ne azért, hogy gyorsan növessz nagy izmot, hanem mert kemény edzés nélkül nem lesz eredmény, és azt meg kell tanulni, felfejleszteni magad olyanná, aki bírja, elbírja. Ez azért is fontos, mert nem korlátlan az időd, és nem mindegy, hogy mennyi izommunka és fejlődés történik egy edzés, egy óra alatt.
Felszíneskedés, bizonyítás exnek, barátnőknek. A pillatöltés és körmös után, mellett jócsajság-céllal való edzegetés. Holmik, szép, “motiváló” cuccok: ebből lesznek az edzőtermi tükör előtt húsz percekig fotózkodók. De tizenegykor nekik is menniük kell.
A magamutogatás. Ha kedved van megmutatni a tested, formád, az is oké, szóval ez sem dogma. De elképesztő mértékű, lelki zavarokra, alacsony önértékelésre utaló, hamis műsor megy a témában. Nem az számít, hogy úgy nézz ki, mint a műfaj példaképei, nem is az, hogy abba a zajos közösségbe tartozz, hanem az, hogy te, a hétköznapi ember megcsináltál valamit. Hogy mit teszel érte ma és féléves távon, mit kerülsz el a te saját jó életed, ép tested érdekében. Hogy ne keress kifogásokat és ne szépítsd fel a valóságot.
Ha fontos neked, hogy ne röhögtesd ki magad, akkor ne kamuzz. Becsületes képet tegyél ki, szemből, ne pózolj, ne szerkesztgess. Tedd ki az eredményt (idő, táv, testösszetétel). A változást. Ne félj attól, ki mit szól, amíg te becsületes vagy. Mérést tegyél ki. Ne írj hangzatos szavakat kezdőként, kínos lesz fél év múlva.
Ez nem olyan bonyolult kérdés: kis realitásérzék és pár ismeret elég a válaszhoz. Mindig meglepődöm, hogy 2020-ban meg 21-ben is itt tartunk: rázendít a dietetikus, a nőiportál, az egészségtan-tanár, hogy a reggeli a fő étkezés, rendszeresség, kis adagok, ne legyél farkaséhes, a rost bezzeg eltelít, ne essen le a vércukrod. És ilyen nagyon aggodalmasan.
Mindenekelőtt meghökkentő, hogy felnőtt nőknek idegenek írják elő, hogy mikor, hogyan KELL enniük, és tudományra hivatkoznak (nagyon gyenge színvonalon). Riogatnak, hogy majd jön a leeső vércukor, falásroham, jojó, éhezési üzemmód. A riogatás hazugság, vagy nem létező következményeket mond biztosra, vagy természetes, apró kényelmetlenséget nagyít fel, vagy nem veszi figyelembe, hogy mekkora kifogáskeresés zajlik: ha te a böjt vagy a fogyókúra után visszahízol, nem biztos, hogy a módszerrel van a gond. Bővebben… →
Ha a pohár nem túl mocskos, van értelme újratölteni. Írom a lényeget az életmódváltásról. Több év figyelmes tájékozódás után, felhasználóként elmentem a széléig, de nem köt semmilyen érdek, hogy amire rájöttem, azt promózzam.
Van viszont a neten és a cégek piacán egy csomó szakértő: guru, tanácsadó, rendelő és dietetikus. Én a szimpatikusabbját sem kedvelem, mert a kulcs egy értelmes ember esetén belül van: az ő odafigyelése, tájékozódása, angoltudása a lényeg, és amúgy minden, de minden fenn van a neten. Nem kell több információ, tettekre van szükség, és időre – neki kell látni.
De azért nem árthat, ha tanácsot kérek? De, árt. A “kérdezd meg a szakorvosodat és menj el terheléses kardioultrahangra, teljesítménydiagnosztikára, mielőtt kocogsz 400 métert a parkban”, az nem más, mint felelősséghárítás. A legnagyobb ártalom az, hogy elhiszed: ők tudják (és érdekli is őket), te nem.
Senkit nem érdekel, hogy jól legyél, mert abban nincs üzlet. Bővebben… →
Sokan azt várják, hogy én majd vigasztalgatok–megértek–segítek–elfogadok, de ez nagyon kétséges igény, mert akkor erre idesereglenének az igazán nyomorult lelkek, akiknek szaksegítség kellene. Az önfelmentésre vágyó, könnyű vigaszra éhes, magukon dolgozni nem akaró nők. Aztán egymást nyaljuk, tőlem elvárják az éjszakai ügyeletet is, pszichológus leszek, és fokozottan hajlamosak görbe szemmel nézni, ha én viszont jól vagyok, erős, eredményes, ragyogó (ami egyébként azt is jelentené, hogy van miből adnom!), és a végén még meg is utálnak, hogy “nem segítettem”, rosszabb lett a helyzet, frusztráltam őket.
Szóval a nyomorlicit, az egymás nyalása, a sunyi ötletösszeszedegetés, az “én csak elmondom a véleményem, az is baj, csak a tiéd szólhat*?” fajta alattomos, öntelt provokáció és feszültségszítás ne legyen itt soha többé. Az érett, gondolkodó, mértékletes, intellektuális, érzékeny, magukat vállaló olvasóknak írok. Bővebben… →
Népnek azokat nevezem, akiket a neten olvasok, ez nem szép tőlem, és torzít is, de abban biztos vagyok, hogy a kommentelők, akiket most ekézni fogok, megtestesítenek egy jellegzetes gondolkodásmódot, illetve ezt fel is erősítik, kihangosítván.
A nép mástól várja a megoldást.
A nép élete nyomorult, hobbija a panaszkodás.
A nép csodálni és követni akar valakiket.
A nép öntudatoskodik: neki jár az, amit magának elképzelt. A demokratikus illúzió, hogy ha a neten látod, akár a tiéd is lehet a Bármi. A menőség, a státusszimbólum, a fancy, az árkedvezmény. Legyen minden héten kutyavásár! Ha nincs, szétszedi az ő imádott, addig körbenyalt szervezőjét. Bővebben… →
Talán te is nagyon lelkes voltál, egy ideig pörögtél velünk 2015–16-ban. Most megcsinálod! Vagy nem. De azóta tervezed…
Bizony, sokan vették meg az ugrókötelet, jöttek néhányszor edzeni, kérdezgettek, kerestek információkat, változtattak az étkezésükön. És örömüket is lelték benne. Aztán leálltak.
nincs bagoly és pacsirta, hanem enervált, önvisszaélő meg aktív, a természeti ritmust és antropológiát tisztelő, egészséges ember van
Mostanában változatos formákban szólt bele a Szakértő. De én nem hallgatok senkire, nem kérek okoskodást.
Elmesélem itt kommentben, hogy megmértem futás előtt és után a cukromat, és legnagyobb hökkenetemre nem megette a vércukrot a futás, hanem felnyomta a duplájára, úgy, hogy nem ettem semmit, én nem viszek be egyébként sem szénhidrátot gyakorlatilag. Honnan lesz a cukor, mi emeli meg, és mire jó az emelkedés?
Jön a kommentelő (férfi), magyaráz erről valamit, nem, az nem lehet úgy, jellegzetes aspiként elmagyarázza nagy fitogtatva a szénhidrátok fajtáit: “tudsz követni?”, kioktat, ellenem magyarázza, hogy a ketogén veszélyes, és lám-lám. Megtudom, hogy kvázi alkoholista vagyok, csak nekem a keton az alkoholom, valamint a keton büdös, mint a macskaszar. Nagyon sok idegen szót használ, imádja, hogy ő, a férfi okos, én meg nem. “Próbálom úgy írni, hogy megértsd.” Komolynak hangzó mondatokban durva tévedések (például az éhezési ketózis, a táplálkozási ketózis és a ketoacidózis összemosása, ezt egyébként orvosok is csinálják).
Magyaráz nekem az egészségügyi végzettségű ismerős, ő már csak tudja: a protein tönkreteszi a májat, és ez az ér itt a karomon, ez aggasztó, hozzájuk rendszeresen hoznak be tökrement testépítőket. Kezében cigaretta, a testén huszonöt kiló fölösleg. A sporttal van baj, világos. Bővebben… →
A poszt 2015 telén, a ketogén váltásom előtt íródott.
Ez az a poszt, amelyik alatt egy szánalmas, sunyi zaklató fotóhamisítással vádolt.
Mi minden történt azóta?
2020 augusztusában, kiadóváltás után megjelent a Kossuth Kiadó egészséges ágazatánál a ketós könyvem:
Lett egy szerelmem. Együtt edzünk, túrázunk.
A forma hol ilyen, hol olyan. Az izmom nagyon magas, a zsírom alacsony vagy közepes (amikor épp lakomák vannak). Ugyanazt a két ruhaméretet hordom, a hasam tónusos maradt, könnyen reagál kis zsírégetésre is. Negyvenhét éves leszek májusban, az életmódom, erőm és edzéseim példák másoknak. Nem hashtagekből áll a sport. Szép és feszes a bőröm, a női egészségem, töretlen az edzéskedvem, a sporttól nem sajnálom az időt, a pénzt – inkább netflix, új kütyü, autó nincs. Makkegészséges vagyok. Ennek arányában az internet pöcegödrében jeremiási átkokat szórnak rám a lusták. 😀
64 éves, mozgássérült, elhízott, láncdohányos, soha nem mozgó, gyerektelen, margarinevő, pletykás, netfüggő nő még tőlem várná el, hogy segítsek, motiváljam:
Maradtak a böjtök, a hidegtűrés, a ketó reggelik, alkalmilag (kardió vagy súlyzós edzés előtt) eszem szénhidrátot. Minden héten örömmel mozgok sok száz percet, a lezárások alatt sem álltam le. Cikkek százait írtam alternatív-egészségtémában, amíg foglalkoztattak külsősöket.
2021. július, 2019. augusztus, 2021. május
Az életmódomnak a pajzsmirigyre tett hatása is látszik ennyi év alatt, a legfrissebb TSH-m is csodásan 1,5 alatti (funkcionálisék ezt a határt javasolják):
Az alázók lusták és nem szeretik, ha más edz és élvezi. 2022 ősze:
2023 tavasza van: a károgók átkai leperegtek, ők azóta még betegebbek, depisebbek. E poszt óta futottam tizenhat félmaratont és egy 30-ast, számolatlan 5, 7, 10 km-t, és két maratont, ezek többségét gyönyörű, olasz, norvég, holland, német, spanyol városokban. Erős barátságaim lettek.
Rengeteget edzettem a gyerekeimmel. Ezek vagyunk mi.
2022-23 telén sokat súlyzózom, korcsolyázom, úszom, bringázom és lépek (lépésszám). Februárban kétszer voltam síelni. Ha vége a korcsolyaszezonnak, újra futok is. Következő versenycélpont-városaink: Tallin, Ljubljana.
*
Kezdjem el, írtam elébb a címben, aztán javítottam. Bele. Bele, a közepébe. Azt kérdezitek a sok lelkendezésem után, hogy hogyan fogjatok bele az életmódváltásba. Én nem vagyok szakember, és nem ismerem a speciális problémádat, hogy mi történt veled eddig, és min szeretnél változtatni. Nem írok az ektomorf meg endomorf alkatról, sem a kívánatos BMI-ről, és főleg nem a nagy súly-kis ismétlésszám vs. kis súly-sok ismétlés vitáról. Mindezekkel tele vannak a többször ajánlott oldalak. Viszont sporttárs vagyok, nő vagyok, három gyerekkel, a fogyásom idején (2014 szeptemberétől) nem volt személyi edzőm (2016 januárjában lett csak), élem, amiket mondok, és egy-két hasznos szempontot kifejezően meg tudok írni.
Azért hallgass rám, mert engem semmilyen üzleti érdek nem vezérel. Viszont tudom, miről beszélek. Nem vagyok húszéves. nincs csodagenetikám. Nem gazdag férj fizeti a túlárazott módszeremet, edzőmet: mindent magamnak kísérleteztem, vívtam ki. Akkor is, amikor bántottak, támadtak miatta.Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 