kinek higgy?

Egyszer már linkeltem, de inkább kétszer ezt a cikket az alter-egészségtémájú Páros kintorna blogról. Interjú Szendi Gáborral:

A te bajod, ha nem tudod kitalálni, kinek higgyél!

És ez nagyon fontos: nem más akarja, hogy “hiteles” legyen a szemedben, hanem TE akarsz válaszokat, és ezeket NEKED kell megkeresned.

Kedvelem Szendit, a vakfoltjaival együtt. Azért kedvelem őt, mert tetszik az alapbeállítódása: elvi ember, igazságkereső. Táborokba én nem állok, a drukkerség idegen tőlem, akivel szemben nincs zéró tolerancia ordas eszmék, üzleti vagy kattintásvadász indíttatás vagy aljas szándékok miatt, illetve megüt egy szintet, annak én mindig érzelmek nélkül fontolom meg az igazát. És ezzel meg is válaszoltam a kérdést, hogy mit gondolok Szendiről. (A blogger válaszol rovat új évadját nemsokára beillesztem a fejlécbe, a kép alatti menübe.)

Feltételezem is, tapasztalom is, hogy az olvasóim is utakat keresnek. Intellektuális módon keresik az irányokat, gyakorlatokat, inspirációt, olvasnivalót, példaképeket, a problémájuk megoldását, vagy gyakorlatias válaszokat (hogyan kezdjem az életmódváltást? hogyan gründoljunk közösségi finanszírozású blogot? – ezeket kérdeik a leggyakrabban).

Vagy nem keresnek, csak nézelődnek, és találnak ezt-azt, és az óhatatlanul hat rájuk.

És hát annyi hang van, nagy kakofónia. Kinek higgy?

Írtam már arról, hogy hogyan tájékozódj, ez a poszt is olyasmi, de ma a példaképekről, vezérhangokról lesz szó.

Én azt mondom, hogy a sérült és harsány emberek rendkívül szuggesztívek tudnak lenni. Egészen távoli példák: Bihari Kisviku Viki, Gumiszoba, LifeTilt, Huffnágel, Danybuilding. Én nem alkalmaznám rájuk a teljes intellektuális bannolást, habár ez logikusnak tűnne. De nem. Egyrészt, mert bloggerként tudni kell arról is, amit én nagyon nem viselek jól, viszont amit sokat emlegetnek. Mégpedig ítélet nélkül is tudni róla, csendesen, vitakényszer nélkül. Másrészt ugye minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, és ha képes vagyok így nézni, akkor nem is elkeserítő, sőt, kiderülhet az is, hogy nem is érdekes egyáltalán, vagyis, kivétel a szabály alól, és akkor már ezért nem olvasom, nem azért, mert elkeserítő.

Én azt mondom, ne higgy annak, aki arra használja az okosságot, az elveket, rendszerszintű összefüggéseket, hogy teátrálisan megmagyarázza azt, ami neki nem jött össze. Aki azért szól be másoknak, és azért keserű, mert kiábrándult, mert csak épphogy tudja tartani a látszatot, a jópofaságot, az erőt, a saját, megélt életét és a “jó kinézetét”. És azért magyaráz elvekről, mert belebukott, és el se tudja képzelni, hogy más még hisz és eleven, sem azt, hogy létezik az övén kívül más dimenzió.

Általában a “nincs szponzor”, “egyesek vígan élnek, seggüket meresztik, de bezzeg én beleszakadok a melóba” típusú panaszkodás kínos. Rendszer ellen károgtok, mert az könnyebb, mint fejlődni, vagy elismerni, hogy nem jár az, ami a legjobbaknak jár. A legjobbaknak, a marketingértékkel bíróknak igenis van szponzoruk. Ami nem megy, azt erőltetni kell, és ha akkor se, akkor keresse meg ki-ki a talpalatnyit, amin megél. A többi rinya.

Azt emlegetni is kínos, kicsit sem célzatosan, hogy egyes privilegizált, rendszer szekerét toló nők a férjük vagyonából, HAGYATÉKÁBÓL élnek. Értjük, miért mondja, de én egyrészt nem vagyok örökös, magam keresem a pénzt, másrészt nem tehetek az ő nyomoráról, ő viszont tehet. Nincs munkalehetőség, mondja, van reménytelenség, ebben az országban nem lehet élni – ugyan, ha az elmúlt években megtanul egy nyelvet, egy hétköznapi szakmát, olyat, amiben jó, jó tud lenni, most nem lenne előrébb? Vagy: belefásult az anyaságba, unja, megbánta, akkor más se szüljön, senki se szüljön.

Esetleg a segg a fétise: legyen mindenkinek jó segge, majd ő megítéli és eladja hozzá a módszert. Netán: semmi mása nincs, mint egy úgy-ahogy összekotort fizikum, tehát mindenkit, aki nem versenyzőként edz, leszól a kinézete miatt. Kisviku pedig nem talál társat – te igazolva látod az ő, egyébként nagyon jópofa kiborulásaiból, hogy sajnos, manapság a férfiak nem értékelik az érett, okos, tartalmas nőket? Mert akkor sűrűn gondolkodj el magadon, a múltadon, a döntéseiden és ezen a kétségbeesett pasivágyadon is. Miből fakad ez? Miért van, hogy aki nem görcsöl ezen, aki nem gyárt elméleteket a nála fiatalabb és szebb nőkről, aki csak él és önmaga mer lenni, annak ez nem probléma? Annak van, vagy akad. Ha szeretné. Dönthet úgy is: nem szeretné, ennyit nem ér. De vagdalkozni a pasik gyászosságán, negyven fölött…?

Ne hidd azt se, hogy divat a rizstej, divat a paleó, divat a jóga, minden divat, mint azt gyakran dohogják, és a divat gyanús, TEHÁT te maradsz az eddiginél. Az eddigi gyakorlatod ugyanis nem működik. Találd meg, mi a te problémád, és arra a saját válaszaidat. Egyiket sem kell divatból csinálnod, találhatsz mást, és csinálhatod a divatot is nem-divatból. Nem azért, mert már sokan mondták, tele vele az újság. A net korában egészen nyugodtan utánajárhatsz annak, ami ritka és egyedi, csak tudd, mi a kérdésed, gondolkodj, figyelj, és használd a keresőt. Másrészt nem minden divat: van olyasmi, amire újabban jöttek rá, de tényleg úgy van, és működik. A tojás elhagyása, a margarin, az antidepresszánsok nem működtek. A tojásról tudjuk, hogy nemhogy nem káros, hanem szuperfúd. Arra is rájöhetnek, és én számítok is erre, hogy a kókuszzsír nem is akkora csodaszer, vagy hogy van bőven hátránya az alacsony szénhidrátnak. De mivel nem divatból kezdtem bele, és a meggyőződése nem vakhit, ezen nem leszek kiakadva, mert az alapok igazak, és az alapok azok, hogy a kókuszzsírnak sok előnye van, illetve hogy aki cukron (glükózon) működik, annak sok baja lesz, csúnyán öregszik, sokféle krónikus betegsége lesz, ezért jobb az inzulinkilengésekkel vigyázni. És szisszenj fel, amikor nem is a megoldást vagy annak a részleteit, hanem a problémát titulálják divatnak – sem az inzulinrezisztencia, sem a császármetszés traumatikus megélése, sem az AIDS, sem a gyerekek figyelemzavara nem divat, hanem aggasztó, tömeges probléma. Iszonyú részvétlen vagy, ha azt gondolod, hogy aki ezekről beszél, az divatból teszi. Harmadrészt miért baj az, ha valami divat? Vannak okos, jó divatok, és ha beszállsz, az nem jelenti azt, hogy kritikátlan leszel, és onnantól csak azt az egy megoldást tudod mindenre, és mindenkit leoltasz. (Ugye…?)

Ne tegyél fel mindent egy lapra, vagyis: ne higgy a dogmatikus, kizárólagos irányoknak, az “x igen, tehát abcdefghijklmnop nem” fajta állításoknak vagy sugalmazásoknak. Dimenziók vannak, különböző síkú valóságok egymásra csúszva.

Ne higgy a fancynek: a színes-szagos-megdizájnolt látszatnak. Te döntesz, bedőlsz-e annak, ami nem valódi. A szép szavakkal megírt közhely még nem eredeti gondolat, az idézhető harsány jólodamondokkal pedig nem leszel előrébb, ha közben nem dolgozik a saját agyad. Pont olyanok ezek, mint a levespor meg a lefóliázott készétel a hűtőpultból. Szerezz be minőségi alapanyagot, és főzz kreatívan, te magad! És ne posztold ki a facebookra.

A felöltöztetett, pózolós testű, ám kiégett és megnyomorodott motivátor sem fitt, hanem hazudik. Aki igazán fitt és kidolgozott testű, az nem nyafog, hogy ez a pálya mennyi lemondás, meg hogy ebben az országban nincs pénz a sportágban, továbbá nem ölkutyákkal hever ikeás ágyneműben, valamint nem foodporn csokis sütiket oszt meg, hanem edz, új utakat keres és tudatosan táplálkozik, nem keres mentségeket és könnyítéseket (és főleg nem dicsekszik “megy ez így is” módon a félrekajálásaival). Ha pedig vele vagy, akkor rád figyel és neked segít. A sportot élvezi és éli, a formája fenntartható, útja nem a kiégés meg a tolószék felé tart.

Ezt azért írom, mert megint nekem estek, bosszúból, mert tettem három, tényszerű kritikai állítást egy olyan témában, amihez értek és élek, és ami a ketogén. A visszavágás a következő: én nem fejlődöm sehova, és sehogy se nézek ki. Álláspontom szerint a szépségverseny és a sport nem ugyanaz, és bár sokan gondolják magukról, hogy ők a szépek, és mások nem, és ez a lényeg, a terembe mégiscsak sportolni járunk, a célunk az, hogy gyakorlatokban, ügyességben és testösszetételünkben fejlődjünk. Ami csak a fotókon szép, az nem szép. Az a szép, ami fenntartható és főleg: egészséges. Jojóeffektusba ragadni, mint annyi versenyző, aki könnyen akar gyors sikert, de a versenyzéshez nem elég erős mentálisan, biztosan nem egészséges. Lisztes cuccokat enni sem célravezető, a többszörös porckorongsérvhez vezető edzésmódszert üdvözítő módszerként hirdetni pedig botrány. De az is biztos, hogy a Mester már rég jobban szeret igazságokat hirdetni, mint edzeni, és megélni az egyre fájósabb, kötöttebb, alapmozdulatokra sem képes, szétvegyszerezett testét.

Én magam sokat tettem azért, hogy az intelligens, alkalmilag sportoló átlagember szemében ne legyen gyanús, ostoba és kiábrándító hely a konditerem, ők viszont a másik oldalon állnak. Dr. Habil. Prof. Med. Terembikája, hídépítő mérnök és kétszeres Európa-bajnok, táplálkozási tanácsadó (ez mind rajta van a névjegyén, uugyanitt kismacskák ingyen elvihetők) viszont a testépítés Benke Laci bácsijaként tiltakozik minden ellen, amit ő nem ért, amit nem ő mondott, és ami a territóriumát sérti.

Én nem hiszek már senkinek. Viszont sokat olvasok, figyelek, jelenségeket és embereket, megbecsülöm a minőséget, de messziről kiszagolom a sunyiságot és hazugságot, az egófitogtatást. Ebből állok össze, és ennek az énnek az intuíciója megbízhatóan működik.

Szóval, ne higgy senkinek, én azt mondom. Hanem láss át a homályon, ne engedd, hogy elvegyék a kedved, ne engedd, hogy legyőzzön a népszerű, de ne is akarj ugyanilyen, csak negatív indíttatásból különállni és mindenki elen tiltakozni. Gondolkodva, próbálkozva, nyitottan és józanul válj olyanná te magad, akinek érdemes hinned.

*

Szendi Gábor vakfoltjai pediglen. Az egyik a kávé-csoki témakör – annyira nem üdvösek, sajnos, mint szeretné, csak ő szereti, és megmagyarázza, de ez kedves. A másikkal feministaként nem tudok mit kezdeni, és ez az evolúciós pszichologizálás, a férfiak hatalmaskodásának és “sérülékenységének”, valójában: védettebb helyeztének és megbocsátás-követelésének a kimagyarázása, megint csak olyan érvekkel, amelyekre két sör után én is jó vagyok, csak én paródiaként mondanám. A harmadik, és ez altéma, mert ritkán beszél róla, hogy a ketogénnel baja van, sterilnek és életidegennek tartja, mert nem veszi figyelembe azt, amit a fent idézett interjúban sterilnek nevezett jellege ellen bevet a gyakorló ketogén. Igenis eszünk zöldséget, rostot, és azért tehetjük meg, a ketózisból való tartós kiesés nélkül, mert adaptálódtunk.

Nem akkora leleplezések ezek, nem később jöttem rá, hogy “Szendi átvert”, hanem eleve voltak gyanúsak, mivel fan sosem voltam, inkább angolul olvastam mindazt, amire alapoztam és amit azóta élek. Eleget kell olvasni és önállóan ítéletet alkotni, táborokba be nem állni, nem hitet keresni, hanem összefüggéseket, és akkor az ember nem rajong és nem utasít el élesen semmit (a csípőből szót nem használom, nem okos).

7 thoughts on “kinek higgy?

  1. Dr. Habil. Prof. Med. Terembikája, hídépítő mérnök és kétszeres Európa-bajnok, táplálkozási tanácsadó (ez mind rajta van a névjegyén, ugyanitt kismacskák ingyen elvihetők) viszont a testépítés Benke Laci bácsijaként tiltakozik minden ellen, amit ő nem ért, amit nem ő mondott, és ami a territóriumát sérti.

    😀 😀 😀

    Esszenciális karakter kép, egyébként.

    • És ugye senki nem mondta ki, de BL-t is ezért cikizték halálra, a versenyeredmények behazudásáért. Nem pusztán a parlagias, középszerű népszerűségvágyáért, amellyel bárkinek eladta magát, aki fizetett, elvek, ízlés, mesterség nem számított (“Aloa a barátom”). A Mester is publikált a “szponzora” által kiötölt, kilencvenes évekre jellemző telítettzsírparás okosságot, miközben már próbálgatta a fegyelmezetlenségéhez jól illő csodafegyvert, a “ciklikus ketogént”, ami nagyrészt összevissza zabálást jelentett már a verseny előtt is, utána meg egészséges életmódot lábbal tipró gyorséttemi rohamokat. És akkor is nagyon mérges volt, amikor blinkeltem a Time-címlapot 2005-ből, hogy a telítettzsírpara megbukott. De inkább ez a hazudós jelleg a probléma vele: milyen Európa-bajnok, hol…? (Kétszeres.)

  2. Hogy mit is ért a férj hagyatékán Angéla, afelől se legyen senkinek kétsége. A gondolatmenet a következő:
    Én, MA ISZONYÚ tehetséges voltam, de nem tudtam megvalósítani magam. Középszerű, unalmas állásaimban sorozatban vétettem a szarvashibákat, szakmai és fegyelmi mulasztásokat, hazardírztam és hőbörögtem, mások mindig kisegítettek, őket oldalba rúgtam, amint öntudatra ébredtem és már nem szorultam rájuk elemien. Hibáimért mindig másra mutogattam, soha nem vállaltam a felelősséget. Közben vadul irigykedtem azokra, akik előtt több lehetőség nyílt, illetve azokat nem baszták el. Merezazország, merarendszer, meraszemétpasik, merazorbán magyarázataimat és önszenttéavatásomat, irigy gyűlöletemet és a tragédiámmal turnézó műmeghatást az összekapart, részben hamis profilok lájkjai körében ontom, hátha elhiszik. A lájkokat gondosan számolgatom, a leiratkozásokat szóvá teszem, mert a lájk a mindenem.
    Blöffölök, hazudok, célozgatok, magamat tanítónőből tanárnővé hazudom, mert még egy tanári állás sem jött össze.
    Most egy szegény ország szállodájában takarítok feketén. Ez a hazám, itt jó nekem, milyen hülye mindenki, aki otthon marad. Zúg a tenger. Próbálom éreztetni másokkal, hogy ide soha nem jutnának el, tenger, de menő! Szabad időmben sorozatokat nézek, kezdő angol nyelvleckéket hallgatok, és “Gumi” mozgalmi ügyként mások tartalmait, ellenzéki hőbörgős közhelyeket osztom meg, kommentálok vagy simán hőbörgök valami apróságon. Mindenkit, aki jobb, fegyelmezettebb, elemibb nálam, illetve nem hőbörög agresszívan, a rendszer privilegizált haszonélvezőjének titulálok, aki a patriarchátust tolja, hogy így ne kelljen szembenéznem a valósággal: eltelt az életem, ambícióimhoz viszonyítva igencsak közepes vagyok, a jópofáskodás nem tehetség, panaszba és irigységbe fúltam, és a kétségtelen sérüléseim sem mentenek fel semmiféle felelősség alól.
    GÉ megcsinálta, jártam nála, voltam az általa szervezett eseményeken, évekig olvastam és kitanultam a blogját, és most is, naponta. De ő sem tehetséges, nem. Az, hogy ő nem nyomorog, az nem igazságos, hát én nyomorgok. Ő gyerekbántalmazó. És a férje hagyatékából él, más magyarázat nem lehet. Míg ezeket leírom, az ő fordulatait használom, ne már, hogy azokat is lefoglalja magának.Újabban előszeretettel osztok meg sportos és fitnesztartalmakat…

  3. Egy cikket kértek tőlem. Egy oldal is alig. Már ismert dolgot írok meg sőt inkább foglalok össze. K#;@va nehezen ment, pedig érdekelt a téma.
    Éva hány cikknél tart? És milyen nyelvi szinten.

  4. “A panaszkodás hátulütői
    Mert hogy a panaszkodás nem világmegváltó panacea mégsem. Pláne a bátorítása nem vezet semmi jóra.

    Először is mindenkit lehangolttá és negatívvá tesz.
    Másrészt megutáljuk egymást, a világot és önmagunkat is.
    Harmadrészt meg sem fordul a fejünkben, hogy tehetnénk is valamit / valami sarunk nekünk is van abban, hogy bár mocsárba születtünk, mégis ott maradtunk.
    Végül olyan gondolkodási sémát teremt, ahol mindenben a panaszkodnivalót keressük.
    Mert amíg azon pörög az agyam, hogyan vihetném át problémámat akkurátusan a hallgató fejébe úgy, hogy közben a lehető legnagyobb hatást érem el, addig nem azon gondolkodok, hogyan lehetne megoldani azt.

    Egyszerűen nem marad rá szabad kapacitás.”

    http://oriblog.blog.hu/2011/02/03/a_panaszkodasrul

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s