Bírd ki! Jó poszt, van a végén vers is!

A másik: imádnám kirakni nyilvánosba, de hétfőtől Komoj Ember Vagyok és lesznek nagyhasú kollégáim.

Tudom: miért nézem, ha nem tetszik, hogy mikkel töltik nők az idejüket.

Mindig ezt mondják. Én meg nevetek: annyira kiszámítható, mikor rántják elő a Közügyekben Lubickolók, hogy törődjön mindenki a maga dolgával. Ne mondd ki, hallgass! Ne merd kinevetni sem!

De én szólok, mert ez nem csak hamis, ízléstelen. Ebből tragédia lesz.

Miből? Vesszőparipámból, a kövérségből?

Nem. A hazudozásból.

Valóban nem tetszik. Mondjuk, csak ízlésalapon nem tetszik – ha így volna, miért ne írhatnék róla? A buta önimádat, jogosultságérzés, önérdekű lobbizás sem tetszik. A nárcisztikus szelfizgetés… jellegtelen apróságokkal hősnősködni: “instagram vs valóság”, ez a bátorság – hány évesek vagytok? Ki ne tudná, hogy vannak torz képek, és van olyan is, amin épp minden jónak tűnik? Ki ne tudná, hogy az arca, teste is dinamikus?

A felszínes műsor, az elismeréskövetelés – okos szó és bármilyen teljesítmény nélkül. A hódolatigény: az öregedő ugyemilyenjónővagyok magamutogatás (Szentesi Éva, Mérő Vera, Villő). A cipő-ruha-outfit-esemény, a holjártam-merreutaztam kétségbeesett lengetése – ez viszonylag ártalmatlan, csak hát véresen ostoba. És normává vált úgy, hogy nem egészséges, nem zöld, nem őszinte. Hanem manipulált, látszatkeltő, tékozló. Ezt ki fogom röhögni, éspedig hangosan, amikor nőimitátor kéri rajtam számon, hogy nem sminkelek és nincsen műanyag a körmömre ragasztva, “nem vagyok nőies”.

A gyalázatos, politikainak vagy akár életművészetnek tűnő virtue signalling nem ártalmatlan: az inkvizítori kihirdetése annak, hogy amit Én Hiszek, Az A Helyes, Amit Én Bírálhatatlannak Tartok Széplelkűsködve, arról te sem szólhatsz egy szót se. És odagyűlnek, ahol én kezdtem a témát, és elmagyarázzák, hogy miért nem mondhatom ki, amit gondolok. Olyan emberek minősítgetik az irodalmat, szép szövegeket, akik semmit nem olvasnak. Vallássá lett egy sor értékrendbeli vagy ízlésbeli választás. Azt kell elfogadni, és fel se vetheti más, hogy a “bátran” hirdetett másság, a furabogárság erőszakos-kedves sulykolása milyen érdekeket sért. Soha nem szoktak elgondolkodni azon, hogy esetleg nem ők az áldozatok, nem őket bántják, hanem az ő fene nagy, üres önbizalmuk, nyomakodásuk bánt mindenkit.

Én azért írok erről, mert ez itt az én nőgenerációm, akikkel mindezt megetették és akik úgy fölényeskednek akár szakkérdésekben (általános iskolai olvasmányok), hogy fogalmuk sincs. Ezeknek a nőknek a fele a blogomon eszmélt.

Felelősséget érzek, mert tudok jobbat, értelmesebbet, nem-üzleties mondandót, igazán építőt. Nem felszínes jóemberkedést. Egyeneset, igazat, terápiás hatásút.

Csalódott vagyok a mélyrepülés miatt, hogy ezek és erre használják a nőket – a nőket, akiket én ébresztgettem. És nem lett, nem tudott lenni mégsem jobb életük. Nem értették meg, mi torz, hamis, zsákutca. Viszont nagy számban születtek “akkor én is írok! mostantól engem ünnepelnek!” buzgalmak, keserves és pusztító eredménnyel.

…’sz nem tudok

Olvasni, csak írni.

Új üdvöske van a wmn-nél, aki lelkesen megírja mindazt, amiről a többiek pontosan tudják, hogy cikk és hazugság. Így nekik nem kell a szextémát és az “alma alkatot” elvállalniuk. De az is lehet, maga kezdeményezi a kínos témákat. Bővebben… →