Azt mondja az olvasó, hogy ő hisz a házasságban.
Nekem mondja, merthogy én meg nem, arra mondja, hogy de ő akkor is.
Mert folyton azt állítom a blogon, hogy nem működik, maga az intézmény a problémás. Másról sem írok.
De ő hisz, és ez lehet jó is, és ő küzd.
Van kivétel, de csak kivétel van, a szabály, az meg szabály, mondom erre. Bővebben…
Fat faston vagyok, most ez a jó, úgy érzem. A fat fast a ketogén++, annak egy szélsőséges formája, még több zsír arányaiban, még kevesebb kalória. Azért csinálom, mert azt a kis szőlőt egyék csak meg a gyerekek nem tudtam visszakerülni a nyaralás után a ketózisba, vagyis a glükóz-ATP alapú anyagcsereállapotból a zsíralapúba. Viszont szeretnék kirobbanó lenni és könnyű.
Do not try it at home. Néha félek, hogy akármennyit részletezem, teszem ki a hangsúlyokat, nem megy át, amit írok, és csak a leglátványosabb részek tűnnek fel, esetleg valaki azt hiszi, ez a titok. Nem ez a titok. Nem a terem, nem a ketogén, nem a protein. Ne vágj bele átgondolatlanul semmibe. Legyél alapos. Belülről indulj.
Ó, tudom én, a súlyzós edzés, a súlyemelés is, a ketogén is, hát még ez a fat fast, ijesztő és szélsőséges így elsőre. Nekem most éppen ez van. Ketogén, glükózhinta helyett zsírüzemanyag, és nagyon intenzív edzések.
És jó nekem.
Hogy nem csak elképzelem, hogy jó nekem, tehát hogy ez nem az őrültek magányossága, azt több minden bizonyítja.
Nem tudom és már nem is tűnődöm azon, hogy akkor velem baj van-e (van amúgy: a változást nehéz megélni, lélekben megérkezni), nem haragszanak-e a téma miatt az olvasóim, és azon sem, hol a határ megszállottság és komolyan vett felelősség, elhivatottság között. Nem vádolom magam, hogy ez is csak múló hóbort. Nem ujjongok. Nyugis és erős bennem a lassan egyéves történetem. Van új nehézség, a szemébe nézek, megküzdök vele. (Testképzavar.)
Ma a táplálkozásról írok. Bővebben…
2015-ös poszt, a még naiv koromból. Átírtam, egyszerűsítettem. A végén egész alakos progressz-fotók!
Mondja az olvasó, aki engem kérdezget a sportról.
Arghhh…! Az izom drága kincs, jó, ha pár gramm jut, hatalmas meló. Te kicsit se vagy izmos! Egy kicsit nem szeretnél mégis izmos lenni? Vagy: erős, kompetens, magabiztos nem szeretnél lenni?
Csak vékony? Vagy az se?
Az izom amúgy zabálja a kalóriát, pihenő állapotában is. Szerintem csak az izom szép, mert az adja a formát. És az izom munka, teljesítmény, egészség is.
Igen, a keményen sportoló nőknek kicsi a mellük.
Aki a nagy, gömbölyű melleket tartja szépnek, annak az ízlését a pornó formálta. A zsír csak fiatalon és feszes kötőszövetű nőkön feszes. Később, szülések után löttyedt.
Honnan jön ez a képzet, hogy az izom a férfiaké? A női fitnesz, az kerek fenék, formás, de pont nem kockás has, flitteres bikini, nagy mell, és extrahosszú haj? És baromi ellenszenvesen van prezentálva.
A kezdő, amatőr, háromgyerekes blogger izomzata a következőképpen néz ki:
Mindaz, amit az izmosságról, testépítésről gondolsz, sztereotípiákon alapul. Úgy adagolta beléd szépen a média meg a “hallottam, hogy” ismerősök kiskanállal a sok klisét és képzetet. Bővebben…
eső nem létezik. nekem ez a kedvencem. 2015. augusztus
Azért ez nagyon szép cím, nem…? Tudom, hogy vannak jó humorú olvasók.
Na de mégis.
Ez itt a parainesis műfaja, van belőle már a blogon:
Ontológiai lecke: egyedül vagy. Teljesen. Nincs anyád, nincs égbolt, nincs isten, se nagy, se kis i-vel, nem érdekelsz senkit, és ez a sok nincs nem fog megérteni, helyeselni olyan alapvetően, ahogy reméled. Szempontjaid a sajátjaid, senki nem fog áldozatot hozni, se cserébe, se sehogy, csak valami zsarolásszerűségben. Ellenben olyasmit vár, amit nem tudsz megadni, és akkor meg haragszik. Mindenki a maga érdekeit, nyomorát és javát nézi, mindenki fél, lavírozik és sasszéz, a maga bőrét tetoválja és menti, mindenki titkol valamit, az igazság és az egyenes beszéd fáj. Ítélet, az lesz, és sok sztereotípia. Nagyon kevesen képesek szemszöget váltani és értően beleképzelni magukat a helyzetedbe, őnekik általában óradíjuk van. Senki nem lesz úgy korrekt, tapintatos, tisztességes, ahogy az neked jó lenne, ez nem várható el. Nem figyeli szeretettel senki, ahogy petúniáiddal bíbelsz az erkélyen, ha mégis figyel valaki, az betörő lesz, esetleg a TEK. Soha ne hagyd a zárban a kulcsot. Ne locsold túl, szebb, ha kiszárad, mint ha megrohad. Nem bocsátják meg a hibáidat, nem értik a mondataidat, legalábbis százból kilencvenhétszer nem. Felemlegetik és behajtják, kifordítják és odavágják, igen, ne is lepődj meg. Mosolyogj. Használj fogselymet. Bővebben…
Most meg miért hallgatok Robbie Williams-t? Pont?
Nem értem én ezt.
Soha nem hallgatok már komolyzenét, dzsesszt se. Eladtam a cédéimet, csak azt nem, ami a borítékban van, de azt meg nem nyitom ki, ugye.
Lehet, hogy nincs is benne.
Lehet, hogy a boríték sem létezik.
Bővebben…ige: szabotál
főnév: szabotázs
a személy, aki szabotál: szabotőr
nem gyönyörű ez a magyar nyelv…?
Az van, hogy párkapcsolatban élsz, és ez kölcsönösséget jelent, tehát tényleg nem lehet azt mondani, és ez a blog sem akarja semmilyen módon azt sugallni, hogy szard le a párodat, keress külön utakat, mindenki csináljon, amit akar, hagyjon békén, elég volt. Közös élet, közös élettér, közös felelősség, szeretet.
Vagy ha ez nincs már, az egy nagyon szomorú állapot. Én egy kicsit radikálisabb lettem e témában, hogy “miért marad”, telítődtem a panaszokkal. Szerintem ha nem működik, ha úgy nem működik, ahogy gyakran írtok róla kommentben és e-mailben, akkor lépjen, aki léphet. Akkor menni kell, nem jó senkinek évekig húzni, elromlani emberileg, hagyni eltelni az életet ebben, és csak mondani, mondani örökké ugyanazt. És miközben rossz, azért a védelmét és az előnyeit élvezni. Lojálisnak lenni, ragaszkodni ahhoz, ami lehúz és leront, kettős játék, nem vezet sehová.
Na, de te odateszed magad, végzed a rádesőt, nem rovod fel, és ki is mutatod a szereteted, ha még maradt.
És csinálsz mást is ezen kívül, vagy csinálnál, olyasmit, ami jó neked, vagy van valami másfajta vállalásod. Például segítesz embereknek, vagy kóbor állatoknak, meg vannak barátaid, sportolsz, vagy van valami hobbid.
Azon ritka eseteket leszámítva, amikor egy ilyesmi tevékenység aránytalan részt kér az életedből, idődből vagy a közös életből (pölö odaköltöztetsz egy családot a nappaliba, hetente öt estét jársz a barátnőiddel szórakozni, tele van minden a szétgurult gyöngyfűző készleteddel, a teljes jövedelmedet ayurvédikus illatgyertyákra költöd), az ilyen tevékenység nem a kapcsolat, a család rovására megy, hanem energiát ad, segít, hogy helytállj a hétköznapokban. Ezért is választottad őket. Vagy mert az otthoni verkli leszív, igen, azért, és jólesik mást csinálni. Bővebben…
Hogy holnap már nem lesz az a dög meleg, és akkor eljutok a postára.
Hogy majd a Franciska áthozza azt a fedeles jénai tálat, és akkor meg tudom sütni úgy a karajt.
Hogy negyedikén megjön a családi pótlék is.
Hogy a Zoli majd megkérdezi a sógornőjét, hogy nincs-e egy hely ott a Fanninak, ahol ő igazgatóhelyettes.
Hogy a Járó doki majd felírja azt a gyógyszert.
Hogy végre megszereli a csöpögő bojlert a Dénes.
Hogy megnyit végre az uszoda, és elkészül a Széll Kálmán tér.
Hogy majd veszek egy MacBook Pro-t, és akkor már tényleg befejezem a regényt.
Hogy akkor majd elmegyek abba a boltba, és fel is próbálom az izzadságelvezetős futósortot, és akkor szerdán már tényleg.
Hogy akkor már nem lesz a devizahitel, és akkor már lehet.
Hogy majd visszavarrom a konyharuha fülét.
Hogy leszedetem a fogkövemet és minden nap fogselymezek.
Hogy a Dani leérettségizik, és vagy külföldre megy úgyis, vagy legalábbis Pécsre, és akkor már meg lehet neki mondani, nem fog úgy hiányozni az apja.
Hogy akkor majd megkérdezem tőle, hogy hogy is volt az 2003-ban, és miért nem mondta el.
Hogy akkor majd hatvanhat kiló leszek, és akkor jó lesz.
Hogy elmegyek arra az előadásra, és meg fogom érteni a nőiségemet.
Hogy egyszer csak betoppan, és akkor a csillagok és álmos, esős hétfő reggelek, és ő és én, míg világ a világ, de addig nem, addig semmi sem, addig egyáltalán nem, sajnos.
Hogy visszamegyek abba a boltba, ahol ezt a szart vettem, és addig nem tágítok, amíg ki nem cserélik.
Hogy valaki megmondja, hogy akkor mit kell, hogyan, elmondja a titkot, és akkor sikerül nekem is.
Hogy majd akkor pénteken, de legkésőbb hétfőn.
Love is in the air.
Szól a rádió, minden slágerrefrén erről szól: a nagy, a felforgató, a feledhetetlen, az őrültségre hajlamosító szerelemről. Nézzük a filmeket, és beleépülnek a narratívák és hepiendek az agyunkba. Hogy végül mindenki. Hogy egyszer az életben mindenki. Hogy végre, és akkor nagyon. És az a lényeg, és akkor van boldogság, nélküle meg nincs.
Nos, nem így van. Kapcsoljuk ki a rádiót. Ez is egy cím, amit majd jól megcáfolunk itten. Bővebben…
melléknevek sorozat 24.
-alom/-elem képzős főnévből, -s képzővel
Hány, de hány nőnek az a végső tanulság: türelmesnek kell lenni. Ezért vár, hallgat, és ettől reméli, hogy béke lesz.
És nincs béke.
Mert nem az a probléma, hogy ez a nő nem elég türelmes, hogy ingerült, könnyen felcsattan, veszekedős, kiégett, hanem az, hogy apa mélyen, a beléivódott szereppel, a jogosultságok birtokában, az olykor érthetetlenül túlzó önértékelésével, tudjátok, az a fajta, aki meghatottan gratulál önmagának, ha meló után még vásárolni volt az ALDIban, azt gondolja, hogy igazán itt ő számít, ő hozza a pénzt, őt kell csodálni, ő az ész, ő fogja eligazítani gyermekeit — és különösen a fiát — az Élet dolgaiban. Bővebben…
T. J.-nak
Ez a fiúk szava ám: friend zone. A fiú csalódott, nem azt kapja, amit várt, őt a barátzónában tartják, ő a kedves, rendes, de a királynő mással fekszik le, másra ragyog.
Hát olyan nagy baj, hogy valaki a barátod?
Miért nem jó az? Szép, közeli kapcsolat.
Úgy értem, olyan nagy baj, hogy csak a barátod?
Jobb volna, ha ő senkid sem lenne, a barátod sem?
Te vágyakozol utána, közelebb mennél, örökké a közelében vagy, de ő nem érti a nézésedet, se a célzásodat? Vagy érti, és nemet mond?
De mégis ott van, naponta látod, keresi is talán a társaságodat, sőt, szüksége is van rád?
Úgy érzed, kihasznál azzal, hogy “csak” barátjának tekint, nem fekszik le veled?
Ez nem szép tőled. Bővebben…
Nem, ez nem a te történeted.
Olyan egyszerű volna, ha egyéni jellemzők miatt alakulna így, mindig olyan hasonlóan, sok-sok pár életében. Akkor csak levonnánk a tanulságokat, elkerülnénk ezeket a helyzeteket, csapdákat, ezeket a fajta embereket, és boldogan élnénk.
Nem, a férjed nem azért kicsinyes és hallgatag és önös és tékozló, és nem azért forgatja a szemét és slisszol el a feladatok elől, nem azért lesi a nőket és jut izgalmakhoz titkon, romba döntve ezzel a te illúzióidat, mert ő ilyen.
Nem, nem lehet elkerülni az ilyen férfiakat. A férjed kicsinyesen viselkedik, hallgat, önz, sokat költ a dolgaira, rendszeresen az égre néz, megpróbálja elkerülni a helyzeteket, amikor oda kéne tennie magát, sunyin lesi a csajokat, a hátad mögött flörtöl és csal is, és szanaszét szakítja a hitedet és bizalmadat, igen. De nem azért, mert ő egyénileg ilyen. Bővebben…
Ezt voltaképpen a filmek hitették el velünk. Minden második filmben (krimi is lehet, dráma is, horror, vígjáték, kosztümös, tényleg bármi) van egy szereplő, akiről azt hittük, gonosz, érzéketlen, netán intrikus, vagy ritka csúf és úgy gonosz, és egy éles helyzetben valami meglepőt cselekszik (esetleg csak annyi, hogy elneveti magát, vagy igen gyakran lánykér, hőstettet hajt végre, kiderül, hogy ő mentette meg annak idején a főhős életét, vagy meglepetésünkre nem ő a gyilkos), és akkor kiderül, hogy nem kell tőle félni, ő mégiscsak jó ember, igazán tud szeretni, mert a zord külső érzékeny lelket takar…a jégpáncél áttörhető (ez a feladat többnyire a nőkre marad).
A Blue Moonban Colin Firth. A Mary Poppinsban az apa. Pygmalion… és akkor kedvesek és érzőek, zene szól, és mindenki örül.
Mintha az a hirtelen kedvesség stornózná a sok hidegséget, kegyetlen mondatot, közönyt és bántást. Mintha onnantól mindig napfény ragyogna a szemükből — nem tudjuk, mert a nagy felmelegedés a film csúcspontja, és utána öt vagy tíz perc van még a filmből.
És ezek mindig férfiak, mindig. Bővebben…
Tudjátok, eleinte félve írtam erről. Éreztem én, hogy ezzel valami gond lesz. “Maradtál volna csöndben”, azt írja a kommentelő. Meg van tiltva, hogy erről: az öregedésgátlásról, a kirobbanó formáról, az örömeimről beszéljek.
De nem az a gond vele, amit hittem. Bővebben…
Amúgy olyan jó fej lennék. Felszabadult, kedves, okos. Laza. Én egy fiatal nő vagyok.
Néha nevetek. Néha mesélek valakinek valamit, és érzem: a régi vagyok, az egyetemi, az áradó, a szellemes.
Néha áramütés a bőrömön. Lehet, hogy még mindig élek? Bővebben…
Annyi minden zajlik az életünkben.
Mi szerencsések vagyunk, viszonylag nagy mozgástérrel. Minálunk, ugye, nem csak túró van a boltban, de biotúró és 10 százalékos zsíros fajta is, na, mit vegyek? És ha már nem a húsz forintos árkülönbség dönt, akkor miért pont azt veszem? Van valami okom: a gyártó, a fűevő tehén, a GMO, a fehérjetartalom, a fedlap dizájnja, vagy mert már fáztam ott állni a hűtőpultnál, és mindegy volt?
Mindenre reflektálunk, életvitelszerűen tájékozódunk, keressük a számtalan lehetőség és véletlen közül a sajátunkat. Nem is eszünk, hanem táplálékot viszünk be, megfelelő arányban (erre mondtam ám szombaton, hogy a ketogén nagyon szar. Szar, mert nehéz, de jó).
Mivel ápoljuk hajvégeinket, hol olcsóbb és mitől tuti és mi a veszély és hány faktoros a naptej, hova érdemes menni szabadstrandolni, lehámozzuk-e a bioalmát a másfél évesünknek, milyen a jó gyerekpszichológus, ki hogy fogyott le, melyik a jó film, és van-e tengeri sün az északi Adria-parton? Ez megy az ÉVA magazinban is, és minálunk, derék jómódú asszonyoknál minden ilyen Iszonyú Fontos Beszédtéma Lesz, és meghányjuk-vetjük ezeket a szeretteinkkel, a barátokkal és a netes félismerősökkel, kommentek, érvek-ellenérvek, történetek az ismerősökről, anyukám is jár akvafitneszre. Bővebben…
melléknevek sorozat 23.
fosztóképzős összetett szó
Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom. Bővebben…
Ha bornírt vagy egyszerűen egyértelmű címet adok, szóval semmi trükk és irónia, akkor kidob első oldalon a kereső, és sok új olvasó jön, amit szeretek. Nem szoktam semmilyen módon optimalizálni amúgy, ráhajigálok néhány címkét, a többit a Google szorgos manói elvégzik.
Ez egy olyan keresőkifejezés, amelyet igen gyakran pötyögnek be azok, akiket feszít a kérdés, és rajtuk kívül még valószínűleg újságírók is. A keresőkifejezés így megfogalmazva mondjuk olyan képzetet kelt, mint ha az internet másik végén szorgos kicsi emberek ülnének, akik majd megfelelnek minden égető kérdésünkre, hát hiszen ez a dolguk (miért nem kíván a feleségem, megcsal-e a feleségem, mit szedjek hátfájásra, mikor jön a busz, Einstein tényleg megbukott matekból?).
A kérdés feszítő, én azért írok róla, mert már négyen kérték, sőt, évek óta kérik. Általában a barátságot is kérték, és ezt is, hogy férfi és nő között van-e, külön.
Bennem ez a kérdés nem merült fel, ezért sem írtam róla magamtól. Bővebben…
Az egyenlőtlenség formái sorozatban sorra vettem (és veszem is még, kifogyhatatlan), hogy melyek azok a nem nyíltan erőszakos, ám hatalmi alapú, részben beidegződött játszmák, amelyek elbizonytalanítanak a párkapcsolatainkban, megkeserítik az érzéseinket és erodálják a bizalmat.
Ez, amiről már régóta akarok írni, nem egyenlőtlenség, nem elsősorban hatalmi kérdés, azt hiszem.
De majd beszélgessünk róla.
Amikor huszonéves voltam, Bővebben…
Nem az itt a lényeg, hogy az anya, két-három kicsi gyerekkel nem tudja megszervezni, hogy eljusson… mondjunk valami hobbit: bridzsezni egyet.
Nem arról van szó, hogy annyi mindent kér egy kisgyerek létezése, és annyira nincs segítség, hogy neki ott kell lenni, és alig lehetnek külön programjai, és ez elvárás is, milyen anya az ilyen, húzná a száját a férj is.
És nem is arról, bár azért arról inkább, hogy annyira áthatják a hormonok, annyira kitölti a tudatát a kicsi gyerek, hogy nem képes másban igazán jelen lenni, vagyis: ha elmenne, sem élvezné, és majd megszakad, de igazából mégsem tud segítséget elfogadni, “egy idegenre bízni a gyerekét”.
Én most arról beszélek, amiért a nyolcéves gyerek mellett is úgy marad sok nő. Bővebben…
A sztori annyira hasonló, mindig el is mesélitek: van két testvér, lányok, nem túl nagy korkülönbséggel, és ki vannak osztva a szerepek. Az egyik az okos, a másik a szép, az egyik a sikeres, a másik a lúzer, az egyik lojális és szabályos (egyetemet végez és szül szépen, időben, kijön a szüleivel), a másik lázad.
Nem önjogon léteznek, hanem a másikhoz képest. Egymáshoz viszonyítódnak, egymásra vonatkoznak, meg még van egy homályos elképzelés, hogy milyennek kellene lenni úgy általában — mindig kell a segédvonal. Nem az egyediségük az érték, nem is az, ha jól eligazodnak a világban, ha bátrak, ha boldogok, hanem az, ha hasonlítanak a normára.
Nagyon sok kétgyerekes család van, és a szülők, mint ha valami jó kis anekdota volna, úgy mondogatják: Ibolyám mindig is ilyen kis visszahúzódó volt, az óvodai ünnepségen sírt versmondás helyett, de bezzeg Viola, ő kipenderült, elmondta helyette is, és mindenki tapsolt. Ibolya az, aki nem merte elmondani, és már az is marad. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 