kommunikáció címkéhez tartozó bejegyzések

olvassuk újra 10.: eldurvult a közbeszéd…!

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

De bezzeg régen!

A magyar közéleti durvaság történetéből válogattam nektek.

Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat, és amíg a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét, addig a liberális dögkeselyűk kívülről tépik, szaggatják az ezer sebből vérző, Trianonban megcsonkított, Párizsban továbbkurtított szerencsétlen nemzetünket.

Torgyán József, 1996

Nekem az tűnt fel, itt is és általában a híres beszédeiben (mert bizony, Maci és én, a legendás páros, aki mindenen röhög, néha nekiülünk ezeknek, nosztalgikus és rendkívül vicces élmény!), hogy semmi tartalmi elemet nem mondott soha, nincs veleje, semmi érv, konkrét teendő, megragadható gondolat, csak szimbolikus állítások, dagály, Féja, Szabó Dezső, Napkelet indulat. Soha nem volt olyan vidám a parlament, az ifjú Lamperth Mónika meg Bokros Lajos azzal a szép bajszával mind szakadtak a röhögéstől.

Mondjuk Horn elég sötét figura volt.

Pontosan lehet tudni, ha ismered ezt a fílinget, hogy Torgyán (A nagy szerszám című könyv szerzője) mikor ejti ki újra, hogy édes, keselyű, nemzettest. És hasonlítja a magyarokat túlhabzó kiabálással az amerikaiakhoz: ha ők mondhatták magukról, hogy a legjobbak, mi miért nem? – ööö… Atombiztosan következik a ritmusban a következő szóvirág.

Illik, szokás kárhoztatni a sajnosmanapság eldurvult közbeszédet, de micsoda illemtan ez? Még tanulatlan, felelősséget nem vállaló, oda se figyelő kommentelőktől is elvárjuk, amit Adytól sem?

Mikor lettünk ilyen harangviráglelkűek? Harc a Nagyúrral:

»A te szivedet serte védi, 
Az én belsőm fekély, galád. 
Az én szivem mégis az áldott: 
Az Élet marta fel, a Vágy. 
Arany kell. Mennem kell tovább.« 

Vagy

Ha a magyar kuruc vóna 
S többször ütne, mintsem szólna, 
Bizonyhogy kerekednének 
Felhős harag, felhős ének.

Vagy

Óh, Baál, Nagyúr, ez az irgalom-óra. 
Mi itt a gályán most hozzád kiáltunk. 
Nézz hát reánk, reánk, két kárhozóra. 
Nem énreám. Hisz én mi vagyok? Féreg.

A Moslékországot nem ő írta, hanem Karinthy, de pont azért írhatta, mert Ady az ostorozás mestere.

Petőfi a cudar dúvadnak az előfutára:

Ki a síkra a kunyhókból 
Miljomok! 
Kaszát, ásót, vasvillákat 
Fogjatok! 
Az alkalom maga magát 
Kinálja, 
Ütött a nagy bosszuállás 
Órája! 

Ezer évig híztak rajtunk 
Az urak, 
Most rajtok a mi kutyáink 
Hízzanak! 
Vasvillára velök, aztán 
Szemétre, 
Ott egyék a kutyák őket 
Ebédre!… 

Ott van még Szabó Dezső, Az elsodort falu írója, egyik kötetének címe: Azért mert én egy két zsidót utálok? (rövid publicisztikák gyűjteménye, Budapest, 1937). A nyelv mestere volt, páratlan műveltségű tanár, és mindenkit utált, nem csak a zsidókat.

Más címek:

  • Ölj! és egyéb elbeszélések; Táltos, Bp., 1922
  • Panasz. Újabb tanulmányok; Ferrum, Bp., 1923
  • Jaj. Elbeszélések; Stádium, Bp., 1924
  • Segítség!, regény, Bp., 1925

Az egész Wikipédia-szócikk érdekes róla, de ez a jellemzés különösen:

A sértődöttség Herkulese volt, a különvélemény Toldija: antiszemita, aki utálta az antiszemitákat; fajvédő, aki vitriollal higított epével támadta Németh Lászlót és általában is a mélymagyarokat; náciellenes, németellenes, Horthy-ellenes, Bethlen-ellenes, nyilasellenes, kommunistagyűlölő, ugyanakkor plebejus szellemű, aki a keresztény-nemzeti kurzust csak »görénykurzusként« emlegette…

Vannak témák, amelyek erős szavakat is elbírnak, sőt, megkövetelnek, és nem, ez nem veszekedés. Az ilyesmit nem bírni a műveletlenség egy különös esete.

Mikor lettünk ilyen finomkodók, mindig rációt, kedvességet, selymes szavakat követelők, szép napot kívánók? Akik minden ellenkező érvre felcsattannak, hogy az gyűlölet, nácizmus? “Sajnállak, mert nem lehetsz valami boldog.” Hát még aki sötét, és az igazságtól fél!

Én azokat ítélem el, akik kötelezővé teszik, hogy “vagy mondj elismerőt, hízelgőt, vigasztalót, vagy hallgass”. Micsoda manipuláció ez? Most meg akarod vitatni a témát, vagy nem?

És kerülgeti mindenki ugyanazt, mindig.

Én meg nem. Mert az a lényeg. Hogy a kérdező, mondjuk, kicsit sem vonzó, azért beszél a jó lelkéről a társkeresős nyavalyposztban.

Az igazság miért nem fontos? Annak márpedig lendülete van. Hogy ne lenne? Széle, habja, hordaléka.

Belém akarták beszélni évekig, testi adottságaim, szélsőséges sportom és stílusom miatt, hogy én férfi akarok lenni. Én soha nem akartam férfi lenni. Én egy ember vagyok, aki figyel, szokott gondolkodni és félelem nélkül kifejezi a gondolatait, miközben nem csak a saját személyes szempontjai érdeklik, hanem a dolgok működése. Megjegyzem, semmi bayerzsolt nincsen, tudatos visszafogott semlegességgel használom a szinonimákat. Mindig irodalmi stílusban írok – csak ezek a fejcsóválók nem olvasnak.

Elég nagy baj, ha valaki azt gondolja férfiasnak (tartalomtól függetlenül!), amit ő durvának érzékel. Nekik szabad az indulat, és beszélhetnek hülyeséget is…? Én meg leírom, hogy perverz, zsarol, vagy nyomor, és már ki vagyok átkozva.

Szerintem annak van igaza, aki igazat mond, nem annak, aki szépen mondja. Szépen mondani a semmit kell, vagy a ferdítést.

Az Olvassuk újra sorozatot itt éred el:

csakazolvassa.hu/tag/olvassuk-ujra

asszertív kommunikáció, konstruktív kritika – audio

Közzétéve Szerző:
3

FRISSÍTVE 2023. június 20-án

Wertán Sára már nemcsak instán fegyelmezget, hogy ki az agresszív meg mi a lenyomás, hanem turbóban jóemberkedik is a Lakmuszon, ami ilyen szakértős-elemzős alrovat ám:

https://www.lakmusz.hu/hogyan-beszelgessunk-azzal-aki-nem-akarja-meghallani-a-tenyeket/

Ha nem hallgattad meg a lenti hangfelvételt, most ne hagyd ki!

*

Már említettem ezt a témát, de most konkrétabban reagálok, a Beszélgess jól! oldal készítőjének címzem és küldöm el, egyben részletezem az erőszakmentes kommunikációból és a(z alkalmazott, hétköznapi) pszichológiából való kiábrándulásom okait.

Van három pont, amelyet nem fejtettem ki eléggé, bár felírtam, de nem akartam nagyon kanyarogni, sem félórán túlra húzni:

hogy van ez, hogy a kommentelés, kommunikáció, testalkat, a szexualitás témájában folyton a megbántottságukról, érzéseikről, szégyeneikről hüppögnek a nyilvánosságban, ismeretlen nickek körében cselekvőképes, felnőtt nők, sajnosmanapságoznak, morális pánikolnak? Nekem ez divatnak, elterjedt népszokásnak tűnik, sőt, hatalmasodásnak, erkölcsi jópontszerzésnek, nem valódi megélésnek. Ezek az emberek hazatalálnak (by Cris) a lakcímükre, autót vezetnek, vacsorát főznek, adóbevallást képesek kitölteni, gyereket beiskolázni, mégis a lelkükről beszélnek, kiskamasz stílben panaszkodnak, érzésekre hivatkoznak, mindenki csupa érzékenység – amennyiben ő lehet a megbántott fél. Ennek minden morális nyereségével. Biztos, hogy ez az, ami? A lelkizés ilyen dózisban, ennyire tét nélkül (mert nem a téged bántó személynek mondod) nem produktív. A legjobban pedig az zavar, hogy erre szépen rászoktatták őket a pszichológiai népszerűsítő megmondók, tehát a szájukba van adva, min illik panaszkodni, mik a normák, mi a jóság (mindig ők a jók), hozzá ilyen szavak: bántalmazás, agresszió, szégyen, áldozat, nárcisztikus, trauma. És ezt segítségnek nevezik… hát dehogy segítség ez, sok ezret keresel vele óránként.

Ehhez kapcsolódva: ha értelmes beszélgetést akarunk folytatni, akkor kényesen kell őriznünk és számon is kérnünk a szavak valódi jelentését. Én efféle nyelvi mutatóujj szeretnék lenni. Bántás, erőszak, elmebeteg, paranoia, nárcisztikus, elnyomás, diszkrimináció és a többi (férfi, nő!). Én nyilvánvaló esetekben sem használom, hogy nárcisztikus vagy bántalmazó, annyira viszolygok ettől a buta játéktól, drámázástól. Nem bemondásra, érzésre megy a szavak jelentése. Mindenki arra kerekíti és definiálja a szavakat, hogy ő jobban jöjjön ki a helyzetből mások (vagy a tények) rovására – így lett burger, hús és sajt az az adalékanyagos növényi katyvasz, amelyeket csillagászati árakon a vegán vállalkozók árulnak. Az asszertív technikák népszerű, lebutított használata is sokszor csak a helyezkedést szolgálja, sőt, a rosszindulatot álcázza (ezért haragszom utólag az itteni lelkes kommentelő Hirlandóra, aki a becsomagolt hatalmaskodást, helyezkedést mesterfokon űzte a maga sótlan, elméletieskedő, kioktató, álmegértő stílusában, és úgy hallom pl. a poliamór csoporttól, hogy ott is mások randijait elemzi).

És a harmadik kiegészítés: a közösség számára zavaró, de nélkülözhetetlen igazságok kimondóit, a rebelliseket és éleslátókat, köntörfalazni nem hajlandóakat, a másképp gonbdolkodókat formális és netes közösségeikben, a családjukban is következetesen azzal büntetik, hogy nyilvánosan rájuk kenik, hogy ők erőszakosak/nárcisztikusak/rosszul kommunikálók/betegek, és elküldik őket kvázi száműzetésbe, hogy “segítséget kapjanak”, vagyis: a saját pénzükből, idejükből, óránként 15-40 ezer forintért neveltessék magukat pszichológussal, pszichiáterrel, trénerrel illedelmessé. Olyanná, aki többé nem zavarja a szép beszédű, “érzelemszabályozásra képes”, “mások felé nyitottan közeledő”, “kompromisszumra hajlandó”, megfontolt többieket. (A húszezer forintos óradíjból majd megérti, mi a büntetése annak, aki nem beszél szépen, indulatmentesen.)

A mondandómba beleszövök példaként egy tegnap látott filmet is. Cannes-i nyertes, mestermű és nagyon vicces:

https://port.hu/adatlap/film/mozi/a-szomorusag-haromszoge-triangle-of-sadness/movie-230264

Az eredeti poszt, amelyre reagálok, és amelyet illemtanárkodásnak, nevelgetésnek találok:

deneverszarnyasbetet kommentje
Azért ez kissé modorosra sikeredett. Pl van az apám. Bruttó 2 évet nevelt, majd eltűnt. Nagyapám halála után szépen jött tartani a markát. Eddig sem szívleltem a tagot, de mi abban olyan rossz, ha azt mondom, hogy egy utolsó hulladék fosgombóc és ki fogom verdesni a fogait? 😀 Btw ez a “foglalkozik vele” rész meg ismételten elég ellentmondásos. Ha utálok valakit, azzal nem foglalkozom, csak simán utálom. Szerintem jobb, ha senki nem vígasztalja magát azzal, hogy hú meg ha, xy hogy foglalkozik velem. Nem aranyanyám/aranyapám, csak rühell, mint a szart. És jobb rajta elgondolkodni, hogy miért. Én is tudom, hogy van olyan ember, aki nem kíván nekem jót, de levegőt sem, de TUDOM, HOGY MIÉRT. És részemről nem probléma, de nem fogok valami elcseszett lelki maszturbációba, hogy na xy mennyire foglalkozik velem. Dehogy foglalkozik, szarik rám, én is rá, mert számomra meg tök érdektelen. Fontosabb lenne tudatosítani az ilyen dolgokat, nem valami közhelyes védelmi mechanizmussal simogatni magunkat. Tök természetes dolog a gyűlölet is, annak is van elfogadható formája.
beszelgessjol
@deneverszarnyasbetet köszi! Sok mindenben egyetértek veled, pl abban nagyon, hogy a gyűlölet termeszetes. nagyon sok pszichológus azt mondja, a gyűlölet a legintenzívebb foglalkozási forma a másikkal, ha valaki semleges, azzal nem foglalkozom, ha valakit utalok, arról írok, gondolkodok (pl most te is írtál edesapadrol). ezzel együtt szerintem bárkit szabad utalni, gyűlölni, ezt az érzést is megengedhetem magamnak, sőt, meg is szabad fogalmazni, mint ahogy te is. A gyűlölet ugyanakkor felemeszt, fájdalmas, hosszan együtt élni vele szerintem borzasztó nehéz lehet. 🙏🏻

*

Én:

A negatív érzéseim, indulataim, haragjaim nem tévedések, nem rosszakarat vagy rossz jellem jelei, nem terelendő-nyesegetendő hajtások, és főleg nem kommunikációs képzés, tanulás kell a feloldásukra, megszüntetésükre, hanem méltó élet, a morális igazság helyreállítása és az, hogy nőként meghúzzam a határaimat, el merjem hinni az igazamat, átlássak az álszentségen. Ha erőm is van ehhez a harchoz, akkor győzni fogok. Én a forradalmárok örököse vagyok.

A hangfelvétel (27 perc, és végre nem fúrtak a szomszéd felújítók!)

miért utáljuk a dietetikusokat?

Közzétéve Szerző:
7

Ostorozós, nyilvános poszt!

Kasza Tibi cselendzses-“kiscicáim”-GVH-vizsgálatos botránya kapcsán merült fel, hogy Bővebben… →

hogyan jöttem rá arra, hogy az erőszakmentes kommunikáció is gáz

Közzétéve Szerző:
8

Van, aki nyomasztóan negatívnak tartja az örök leleplezéseimet, esetleg nem érti, mi bajom folyton – nekem katartikus leszámolni az örök pozitívsággal. A felismerés, amikor valami gyanús lesz, aztán a folyamat, ahogy rájövök: ez is torz, pedig jól hangzott elsőre. A miértek felismerése. És utána a szabadság.

Az élet sokkal egyszerűbb ennél. Nincs a sok manírra, módszerre szükség. Mert ezek béklyók. Rengeteg rossz érzésem, önmarcangolásom forrása volt az EMK (angolul: NVC) a maga lehetetlen és meseszerű emberképével. Hogy nekem ez nem megy. Nos, azért nem ment, mert az emberi természettel, a lélektan és a viszonyok valóságával nem találkozik.

Én tele voltam kamaszkoromtól buzgalommal, jóakarattal. Az volt a norma, hogy tudatosak vagyunk, segítünk, felülvizsgáljuk az előítéleteinket, normáinkat és egy jobb világért munkálkodunk. Értelmes ember nem is adja alább. Bővebben… →

az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet?

Közzétéve Szerző:
21

A történelmi jelentőségű kapcsolatboncolgató sorozat folytatódik a csakazolvassán! Mikrojátszmák, finom elnyomás, alig észrevehető hamisság a munkamegosztásban vagy kommunikációban, érzékeny elemzések. Érzed, hogy nem jó, hogy alul vagy, de nem nevezhetted erőszaknak? Ez az egyenlőtlenség.

A sorozat korábbi részeit itt találod: az egyenlőtlenség formái

Kiindulópont (és ezért nem is taglalom) az a közismert tény, hogy a házasságban (tartós kapcsolatban) a nőre marad a fizetetlen meló, tehát nem csak a háztartási és hétköznapszervezési, hanem az érzelmi munka is, a felelősségvállalással, aggódással együtt a teendők is. Ha a családban valaki szomorú, elesett, segítségre szorul, akkor a nő vigasztalja. Ha a gyereknek búja van, elakadása, a nő beszélget vele. Ő virraszt mellette vagy miatta, keres neki szakembert, cipeli terápiára. És ha a párkapcsolatban feszültség van, ha ridegedik az intimitás, a nő kezdeményez lelkizést a társával. Ő talál a neten magyarázatokat, keres párterápiát, önsegítő könyvet, akarja megérteni és megoldani, és ő az optimista: oldjuk meg.

Ő akar beszélgetni. Vagy senki már. De ha valaki, az a nő.

Sokat írtam az egyenlőtlenségről, és sokan használták saját sár elfedésére, képelen őszintétlenségekben. Ezért most már lesz egy kikötésem is:

Én azoknak a nőknek írok, és másfélékre soha nem is gondoltam, akik szeretik a társukat, a kapcsolataikba szívvel, bízva mentek bele, és közelségre, eleven érzelmi élményekre vágynak, tehát akik a férjükre mutogatnak, aki azért tartsa el őket (“anyagi függésben tart és még meg is akar erőszakolni!” műsor), miközben csalják és lenézik őt, vagy játszmáznak a szexszel, mert ők mekkora királylányok, de elvárják a hűséget, azok ne használják fel e muníciót.

Önigazolást nem szállítok (többé) a trükközőknek, de ha neked benne van a szíved, akkor vedd észre, mi zajlik. Bővebben… →