Nem tudom eldönteni, ki a kínosan hiúbb, ami a szépséget és fotós pózolgatást illeti: Mérő Vera vagy Perintfalvi Rita. Ahogy azt is nehéz eldönteni, melyik személy vagy orgánum él vissza undorítóbban az elesettek segítéséke témájával, teszi magát bírálhatatlanná azzal, hogy ő a gyengéket védi. Az említettek mellett versenyben volt a wmn, amely biztosítóreklámok, Kubu és győrikeksz közé teszi Lakatos Márk “regényének” ajánlóját, meg azt a kihagyhatatlanul fontos információt, hogy a HIV nem is betegség, teljes életet lehet vele élni (háromhavonta kurvadrága kezeléssel), de ha mégis baj, akkor nem a meleg férfiak körében terjed, nem, nem!
Ez jutott eszembe, amikor egy sétahajón átmentünk a vérvörös Lánchíd alatt december 1-jén.
Mérő Vera és Perintfalvi Rita most Alien vs Predator: utóbbi szerint Ábrahám Róbert és a Magyar Jelen podcastja maga a gyűlölet, előbbi szóba áll velük, mert az áldozatok védelme fontosabb, mint az ideológiai ellentét, és ő amúgy is egészen különböző emberektől ír elismerően (Varga Judit, Magyar Péter, Puzsér), ügyesen helyezkedve.
egy kis trükközés a képekkel. én meg tudnám csinálni fordítva
Mindaz, amit írok, nem a közismert “magzatvédő” érvek gyűjteménye, hanem valóban saját vélemény, épp az unásig ismert “pro choice” (anti-life) tévhitcsokor ellenében: azok pontos cáfolata. Azt akarom, hogy legyenek szempontjaitok, stabil érveitek – mert tanult, szekuláris, városi közegben az abortuszjogról kritikát hangoztatni, egyáltalán: megemlíteni, hogy léteznek más érvek is, ma nagyobb hökkenetet és elutasítást vált ki, mint ha az MLM-bizniszedet tukmálnád.
A magyar helyzetről és az elvi részről írtam itt (ez mai szemmel irtózatosan naiv és iskolás: “ítélkezni nem érdemes”, szögeztem le, előre az olvasók dühétől félve. Amúgy magazincikk lett volna, de a szerkesztő, pont az a típus, aki női jognak tekinti és anyagelvű, nem engedte megjelenni. A Cosmóban ugyanő szerkesztette az abortuszturizmusos cikket). Az abortusztúlélőkről pedig a blogon itt volt szó, az nem vidám téma (részben szelektív, többes terhességekről szól, de többször az eredménytelen abortusz károsodott áldozatairól).
Egyébként kinek az érdeke a könnyen elérhető, kényelmes, olcsó, biztosan hozzáférhető abortusz?
TÉVHIT: A könnyen elérhető abortusz a nők érdeke, szabadsága, és a férfiak akarják betiltani.Bővebben… →
Schwab doktornak társszakértője (avagy famulusa) (avagy riválisa) akadt: a telexen Fábián Tamás Szabó Adriennt kérdezi a Most jövök! podcastban. Szabó Adrienn a Lidl dietetikusa (reklámozója) is, emellett kórházban dolgozik.
A sorozat folytatódik! (A mentális egészség címszóval való visszaélések is ostobaságok, tehát a sorozatba valók – na, mindegy.)
Atyám az égben! Ez nem HIT!
Nem hivésről van szó. Amiket a világ állapotáról mondasz, az tudás legyen, másrészt hangsúly-hovahelyezés (mi a fontos). És ami a legnehezebb: a meggyőződéseidnek megfelelő döntések a mindennapokban.
Ha ilyenek nincsenek, akkor hallgass a klímáról. Bővebben… →
Nem először ostorozom azokat, akik felpattannak az aktuális trendvonatra, és újkeletű szavakkal fontoskodva, átszellemült-jóságos arccal rémisztgetnek mindenkit és bárkit az apokalipszissel: 2018-ban a mi van a szívószálon túl? keltett nagy vihart. Voltak folytatásai: lebeszéled az olvasókat a környezetvédelemről?, később az igazán tudatos életmóddöntést, a táplálkozást vettem elő.
A mai téma: mi a baj a klímára hivatkozva a felszínen aggódó, segítő, a mélyben rémségesen kicsinyes, összefüggéseket elemien nem értő Jeremiásokkal. Hogyan lett médiakontent, kattintásvadászat és erkölcsi pozíció másokat a szörnyű jövővel ijesztgetni. Majd a gyerekkel a hátukon kell menekülniük a forróság elől (?)… azoknak, akiknek jól sikerültek a gyerekeik. Ez a büntetésük!
A járvány alatt úgy tűnt, az éghajlat, az ipari szennyezés senkit többé nem érdekel. Most a járvány nem érdekel már senkit, viszont nyáron, a híroldalak uborkaszezonjában megint sláger a klíma.
De inkább az, hogy ki szereli be nekik állami pénzen:
…Egy másik területe a szigorúságnak az étkezésünk.
Kezdetben volt a diéta: grammok, makrók, korlátok, és a cél a fogyás vagy a tünetmentesség volt, mindenki ezeket a tanácsokat, szakértelmet kereste. Aztán, mivel az önkorlátozást nehéznek tartották, nem volt rá kereslet, jöttek az új idők: a body positivity, a kalandor-dietetikusok. Az elhízott, féldepressziós, lusta és önámító tömeg igénye megszülte az intuitív étkezés nevű, szörnyűséges csúsztatást.
Kérdés, van-e bajod, akarsz-e valamit.
Ha nincs bajod: egyszerűen egyél kevesebbet. Mindig jobb döntés a kevesebb, viszont élőbb (őstermelői piacon kapható) élelmiszer.
Ha van bajod, akkor meg vedd komolyan, ne magyarázd meg a silány ételt. Senki nem kíváncsi a kifogásokra. De kommentmezőben vádaskodnak, hogy mindenki mást mond, többféle irányzat van, és nem tudnak dönteni, de még le is húzzák őket. Ne adj pénzt “szakértőknek”. Neked kell tudnod, döntened, és neked lesz jó. Bővebben… →
A túlérzékenységről, az önfontosság hangsúlyozásáról többször írtam már: az csinálja, akinek enélkül nincsen énje, személyisége. Most amellett teszek hitet, hogy az élet egészét tekintve hasznos a szigorúság, a korlát: az, amit te helyezel el magad vagy a gyereked elé, és az, amit a világ vagy a kényszerek tesznek mindannyiunk elé.
Lehet-e túlszeretni egy gyereket? A mai kamaszok kínjait elnézve sokszor forgatom ezt a kérdést magamban. Igen, lehet az állandó önfeláldozó gyötrődéssel, önmarcangolással, megértősdivel ártani. Te biztosan kikészülsz, a gyereked is lenéz, mert bizonytalannak érzékel, ezen kívül használ. Közben mondogatod, hogy ilyen a kamaszkor, ez mindenkinek nehéz.
Hát nem. Nem feltétlenül. Legyél szigorú és egyszerűsíts!
Azok az átgyötrődött évek és éjszakák, a legmélyebb kétségbeesés bugyrai!… A dac, a rossz társaságba keveredés, a szerek, a szexualitás, az érdektelenség, az iskolai botrányok, a magatartási problémák, a visszabeszélés!…
Ezt panaszolják az anyák. Ilyet én nem éltem át. Nem tartottam kioktató, bűntudatkeltő előadást a patriarchátusról sem (hanem elmentem edzeni – így mutattam be a feminizmust).
Pedig mi voltunk a lenézettek, a megcsonkult család, az anya, akivel lehetett szemétkedni, mert neki nem jön be a férje…
Lehet, hogy érzéketlen vagyok? Azért nem voltak átsírt éjszakák? Ismét leírom: a kimenet számít, a végeredmény, a történet vége. És nagyon úgy tűnik, hogy nem azok a legvidámabb, legerősebb gyerekek, akikkel végtelen sokat foglalkoztak, vitték őket szakemberekhez, drága magántanárhoz meg vizsgálatokra. Régebben a gyermekjogvédők, az örök lelkizésre, “tudatosságra” buzdító liberális pszichológusok média közvetítette tanácsai hatására nekem is folyton hiányérzetem és bűntudatom volt, hogy nem vagyok tudatos szülő, nem beszéltem meg velük mindent, nem edukáltam se internetbiztonságra, se az LMBT kapcsán, csak loholtam, hogy legyen vacsora, kazán, tornazsák, beíratás, kimenekítés, és mindeközben élmény, derű. Úgy éreztem, hogy ha azokra a cikkekre hallgatnék, akkor mindig kellene produkálnom a megértést, még több empátiát, még, még, még. Sok beszélgetéssel találgatni, mi lehet a baj, megfejteni a kis lelkét, utat mutatni. Azokat a terheket is a vállamra vennem, amelyeket a kortársak vagy az érzéketlen iskola okoznak.
Az imperatívusz: mindig a szülő bírjon többet, mindent bírjon, mert ő a felnőtt, a gyerek pedig kiszolgáltatott! Nem tudom, mi lett volna, ha energiáimat a lelkizésre áldozom. Szerencsére nem jutott. És én nem vagyok ilyen alkatilag, a neveltetésem szerint sem: velem sem lelkiztek.
Babának, altatandó kisgyereknek mindent! (Értsd: még élt a férjem.) A nagyobbacskát megvédem a rideg intézménytől, a sunyi anyukakígyóktól. De nem hallgatom a kifogásait, nyávogását, érzékenykedéseit vég nélkül, nem is rakom elé tányéron az ételt. Legyen önálló, főzzön, vásároljon be, ha úgy alakul (Lőrinc be tudott csajozni a palacsintasütlési képességeivel). Nekem pedig lehessen életem, ne függjön az érzelmi állapotom kizárólag az aktuális hangulataiktól, ne ők legyenek az érzelmek elsődleges forrásai.
Értékrendet közvetítek a megfogalmazásaimmal, a döntéseimmel, a tetteimmel. Lásson engem a gyerekem építő, értelmes tevékenységekbe feledkezni, problémákat megoldani. Legyenek intellektuális beszélgetéseink, és az értelmes tevékenységekben is legyünk együtt: közös sportra, utazásra rengeteget költöttem. Mindent biztosítok: játékteret, szabadidőt, vágyott különórát, MacBookot, biciklit. De a luxus nem való gyereknek, és ez nem anyagi kérdés: nincs és ne is legyen fuksz, ló, kocsi, jachtozás, korai jogsi, vágyként sem, mert a státusszimbólumok kizárják az intellektuális, lelki, elvi igényességet. Nem zsarolom egyiküket sem a jegyekkel, nincsen “két hétre elveszem a telefonodat”… mondjuk nem is kaptak intőket, legalábbis komolyan vehetőt soha.
És nem nyúzzuk egymást, nem lelkizünk folyton. Nem vagyok személyzet. Ne rendelje meg a kedvenc tiszta ruhát (hanem mossa ki magának), ne nyávogjon a tele hűtő mellett, hogy éhes és ő mit nem eszik meg.
Annyira szomorú, amikor a kétségbeesett, túlgondoskodó szülőből hülyét csinál a gyerek. Az aktuális konfliktusnál is elgondolkodtatóbb a fogalmazásmód önreflektív fontoskodása:
ScreenshotScreenshotScreenshot
Erre nem is lehet mit mondani. Elképzelhetetlennek tartom a játszmázásnak ezt a fokát, a segítségkérésnek álcázott nyilvános magamutogatást (a külön élő apa gyorskajával tömi a gyereket).
Ne rajtam csattanjon minden bánata, ne engem korholjon. Mindez nem döntés, hanem kényszer. Az erőforrások végesek, még a jelenlegi, sokkal könnyebb életemben sem bírnám, ha mindenért engem ugráltatnának.
Vagy talán bírnám, de nem engedi a méltóság. Anyák, ez emberi méltóság kérdése! Nagy a nyomás, hogy legyél személyzet, másrészt beszélj túl apróságokat.
Az is ijesztő, amikor a tudatos szülő olyan feltételeket szab az elvek és jó gyakorlatok érvényre juttatásáért, olykor a saját friss felbuzdulásait (sport, vegán étrend, vallás) követve, amelyeknek az adminisztrációja is plusz munka, állandó veszekedésforrás – a gyerek persze alkudozik, megúszásra megy, mert az új dili nem az ő döntése volt. A blogon kétféleképpen jelent meg ez: az egyik az aspergeres apa hűtőre rögzített házimunka-kimutatása, amikor azon is állt a bál, hogy ki nem írta be a kamasz gyerekek közül az egyébként elvégzett porszívózást; a másik az a család, amelyik annyira komolyan vette a digitális ingerek korlátozását és a sportot, hogy a gyereknek gépidő járt evezőpad-percekért, és ezt Excelben vezették. Más vallási étrendre szorítja vagy vegánosítja a gyereket (a kezdőkészlet része a bűntudat és a fensőbbséges papolás az osztálytársaknak – itt jegyzem meg, a gyereket beketósítani sem szerencsés, legalábbis viták árán és komoly egészségügyi ok nélkül biztosan nem). Lehet az ételekről vezetett táblázattal, a változó allergiagyanúkkal vagy “pénzügyi tudatosságra való neveléssel” is tönkretenni a hangulatot. Ha nincs probléma, akkor csinálnak, nehogy unatkozzanak! Túlfontoskodják, szavakkal és papolással akarják megoldani azt, amit tettekkel és attitűddel lehetne.
A lelkizésnek az egyoldalú, wmn-es hangulatú, felmentést kereső lélekápolgatás, kifogáshizlalós részét mellőztem, és talán ettől nem függetlenül kerültek el “a kamaszkor természetes hullámvölgyei”. A relatív leegyszerűsítés eredményeként mindenki tisztelettudó, nem pazarol kaját, nem kell nyomoznom, gyanakodnom, normálisan viselkednek és belülről fakad nekik. Nem tutujgatok, nem ajnározom őket, természetesnek veszem a jófejséget. Ha megérzem saját cselédszagom, akkor nemet mondok. Minden esetben. A túlpátyolgatott, szétlelkizett lelkű gyerek nem jó fej lesz, nem toleráns, hanem elváró, idegesítően harsány és önös, az anyja energiáit lerabló, az anyai bizonytalanságból élősködő és kíméletlen. Kifogásokat és apró sérelmeket hajtogató, válogatós, kényelmeskedő.
Milyen gyereket akarsz? És milyen anyaságot?
*
A posztnak a szigorúság kapcsán van egy párkapcsolati és egy evős része is, de hosszú lett az eleje, így azok a részek új posztban, még ezen a héten jönnek. A tagoknak beszámolok az elmúlt két hét személyes eseményeiről is.
Ismerős is nyöszörgött, és a Threadsen is olvasom, hogy micsoda dolog ez a nagy felhajtás mindig anyák napján: virág, versikék, megy ki-ki látogatóba, most bezzeg az apák napjáról senki nem beszél.
Anya is posztol (és milyen igaza van):
A kötelező, “divatos, tehát fontos” kontentet, az apák napját a wmn is hozza. Tóth Flóra írja, támogatott tartalom. Ez a nő milyen világban él? Hol szeretne egy apa annyit részt venni a kisgyerekei életében, mint egy nő (aki szintén nem élvezi a nyűglődést, csak nincs pofája nem csinálni?!):
“legalább annyira”
“és mindenféle apukának”???
Ki hiszi még mindig azt, hogy a férfiakat csak szeretni kéne, és akkor többet végeznének, kedvesebbek lennének, befejeznék az erőszakot, a nyomakodást, a semmittevést?
De hát klíma! (Gyerekkel kapcsolatban. Ez a legviccesebb amúgy.)
De kinek árt vele?
De hát nem lehet neki gyereke! Nem tehet róla!
És: nekem mi közöm az ő döntéséhez?
Hát az a közöm hozzá, hogy ideológia. Politikai követelés, médiatartalom, és terjed. Terjesztik. Menőséget lehet vele szerezni. A menőséggel pedig pénzt, rangot. Aki nem áll be a sorba, az kimarad. Olyanok ellenében és helyett szereznek elismerést, médiafelületet a furák, akik értenek is valamihez.
Azt írja a hősnő, amikor letorkolja azokat, akik szerint családban jó élni (és de, pontosan azért csinálja):
Bepöccenek mindig ezen a rengeteg panaszkodáson… bepöccenek, azaz: tudom, hogy amit hajtogatnak, az hamis és káros, továbbá ismétlődik, és ezt mint jelenséget meg akarom írni posztban. Elemezni, megtalálni a működésmódját az adott érvelésnek, viselkedésnek.
Van, hogy csak sóhajtok, mert unom.
Amiről most írok, az végső soron a felelősség vállalása. Ami azt jelenti, hogy nem vagy már kamasz, felnőtt vagy.
És azt is jelenti – nekem –, hogy nem csak mi, emberek létezünk. Van Isten.
Folyamatosan panaszkodik mindenki, én meg, aki hallgatóságnak vagyok gondolva, azt mondom:
Valaha túl sok lehetőséged volt, haver. Összevissza mámoroskodtál, felvágtál, hogy te döntesz, mert a te tested. Bulizol, nem akarsz gyereket, “felfedezed” a szexualitásodat (úgy nyomták beléd a pornóval, erőszakkal azt, amit sajátnak hiszel!). Vagy katás “vállalkozó” leszel, esetleg büszke “telt nő”. És harsánykodtál, hogy neked ez meg amaz az identitásod.
Magabízó voltál és nem törődtél a következményekkel. Keresztényék ezt úgy mondják, hogy elfordultál Istentől és bálványimádtál.
Később pedig rosszul jártál. Rád járt a rúd. Részben a döntéseid miatt, részben azért, mert ilyen az élet, és van, aki rosszul jár (túlmámoroskodás nélkül is előfordul). Bővebben… →
…és a média “tudományos” tartalmainak? Mint amilyen a Qubit, a Lakmusz vagy a tudomány címkével ellátott cikkek – az egész tudományfétis, hozzáértésmánia. Hogy folyton kutatásra, szakértőkre, tényekre hivatkoznak, miközben véleménynek is gyenge, amit olvasunk.
Még a roppant árnyalt ismerőseim is bedőlnek ennek… hú, de tipikusan indítok, már vagy harminc poszt kezdődött így: “az okosak is sajnos, de én majd megmondom, mi van”. Viszont tényleg ez a helyzet (sokadszor): önálló gondolkodásra képes emberek csillogó szemmel hangoztatják, hogy olvasták valahol, volt a 444-en, és van ez a kutatás, és tényleg úgy van: a szénhidrát mégis egészséges, a kövérebbek nagyobb eséllyel élnek tovább és hasonló, önigazoló baromságok. Ez az egyik típus, a másik a szakértőlóbálás: Almási Kitti/Orvos-Tóth Noémi/Hevesi Krisztina/Boldogkői Zsolt/Pártos Balázs/Steigervald Krisztián/Schwab Richárd (régebbi korokban Popper Péter, Ranschburg Jenő, Lux Elvira, Vekerdy Tamás… ők még nem a neten, hanem a Nők Lapjában), tehát az aktuálisan felkapott ismeretterjesztő szakember is azt mondja, sőt: MEGMONDTA, és de jól mondja (idézet), tudod, mostanában sokat emlegetik ezt a transzgenerációs (satöbbi).
Én pedig erről a jelenségről is megmondom, és alappal teszem, miért talmi, felszínes, pótcselekvés – hogy miért rekedsz sivár közegben, ha őket veszed komolyan. A sztár ugyanis előadást tart, beszélgetésen vesz részt, wmn vagy Glamour szervezi, melyre jegyek már kaphatóak, illetve workshop is van, könyv, munkafüzet… a leírásban elképesztően alacsony röptű, buzzwordös fontoskodás.
Most jön a tipikus Második Bekezdésem… a szerző visszavesz, pontosít, differenciál: nem azt mondom én, hogy Almási satöbbi Noémi Balázs ne mondanának jót, fontosat, hogy ne létezne transzgenerációs trauma, vagy ne értenék a szakmájukat (noha van, aki nem, esetleg nem is az a szakmája, amit hangoztat). Nem ez a lényeg. Én azt állítom, hogy a nyilvánosságnak ezeket a szereplőit a média tette annyira magas polcra, hogy szélsebesen konszenzussá, megdönthetetlen igazsággá lett az állításuk, a fogalmaik, szóhasználatuk a nép ajkán. A nép ajka nem tud önnön létezéséről, mondatait valóságérzékelésnek hiszi. És jaj neked, ha kívül akarsz maradni az épp divatos fogalmakon, kereteken. Ha megemlíted, hogy nem, nem mindenki olyan nemű, amilyennek érzi magát. Amikor pedig forgatják a Disputát, és ez a mondat és a cáfolata a két oldal, akkor nem egyenrangú a két állítás: az egyik tömény baromság, a másik mellett nem kell érvelni egyáltalán.
Ott kellene kezdeni, hogy a tényellenőrzés, az alapos utánajárás, a tudományos megalapozottság, az adatgyűjtés nem külön rovatot vagy szakértőt kíván, és nem is kell a hírversenytől leválasztva még okosabb, lassan dolgozó szerzőgárda hozzá: az újságírásnak, minden fajta újságírásnak, a leghabosabb tévéműsorismertető bulvárt és celebhíradót leszámítva eleve minimuma, kiindulópontja kellene hogy legyen, hogy nem írnak baromságokat, utánajárnak, értenek hozzá. Régebbi korokban szakújságírók voltak, ma sűrűn kattintgató, huszonéves vagy kora harmincas szerzők fontoskodnak a külön tudományos rovatban, amelyért fizess, mert ez alaposabb, minőségibb.
Két hete jelent meg ez a cikk előfizetős, tudományos aloldalon, én pedig megint mosolygok, egyenesen jókedvem lesz, mennyire sértődöttek a dietetikusok, hogy a kutya nem kíváncsi rájuk, mert én tudok jobbat, és így ki se oktatnak drága pénzért:
Alatta ajánló, tökéletesen ellentmondó tartalmakkal, láthatólag erényvegán, környezetmártír indíttatásból és/vagy valami biohack trendet fölkapva, ki-ki a saját nünükéje szerint “mélyed el”:
Akkor indult el bennem ez a bejegyzéstéma, amikor most a felvételire biológiát tanultam, a tizenegyedikes tankönyvből egy teljes délelőttön át – sejtbiológia, anyagcserefolyamotok, az ember szerverendszerei, mi a trombózis, kis és nagy vérkör, hol termelődnek és tárolódnak a hormonok, mire jók az enzimek, ilyesmik. Egészen elképedtem, hogy egy igen hajszolt (huszonöt perc alatt ötven kérdés) vizsgát én, a bölcsész sikeresen megírtam három órányi átnézéssel, közben a nagy tényellenőrök ennyit sem tudnak. Nem tudják, mai glükóz, az ATP, az ozmózis, a keton, hogy zajlik a zsíranyagcsere, csak leírják, ahogy sikerül, hogy mit mondott a Szent Dietetikus (cukorbeteg behipózhat a a böjttől, a rákos beteg meg leromlik, nahát! EZÉRT egyél napi ötször te, aki nem vagy cukorbeteg, se rákos). Amit én tanultam, az a mainstream tudománynak a tankönyvvé szűrődött, elavulóban levő minimuma, amellyel középszintű érettségit tehetsz, de a tényellenőrök ilyeneket sem tudnak, következetesek a félrefordítások, a fogalmi zavarok és egyértelmű az ideológiai hatás.
Egy sor baromság keletkezett a nép ajkán és agyán annak eredményeképp, hogy a média mesterkélten és érdekből nagyított fel szakmákat, jó ügyeket és szakembereket. A nyilvánosság e szereplői gyakran ócska ideológiák követei. Az ideológiák persze –eredetileg és – mind helyeselhetőek, senki nem kérdőjelezi meg őket, viszont ez csak a beetetés: a másság elfogadása fajult el a leglátványosabban önző, magamutogató, szexcentrikus és nőgyűlölő nézetcsokorrá.
Ez az ember követel megértést meg 18 év alattiakhoz hozzáférést (ez csak “jó ügy”, nem tudomány):
Ilyen ügy a bántalmazás és a pedofília elítélése, abból lesz az általános egyház- és viktorellenes hörgés, például, és senki sem vizsgálja felül a saját pornófogyasztási szokásait, sőt, a leghangosabbak a pornográfia dicséretéről írnak könyvet, állítva, hogy a pornónak létezik felelős, konszenzuális verziója is, és ő mennyire élvezi.
Vagy itt van a környezetvédelem és a felelősségvállalás, önkorlátozás. Onnan tudod, hogy az egész hamis, hogy téged, a hajszolt anyukát a szívószálaiddal meg a nejlonzacskókkal basztatnak: vegyél üvegkulacsot, textilszatyrot (tőlük), de az autóhasználat témáját kínosan kerülik, annak ellenére, hogy háromszor annyiba kerül reálértéken a benzin azóta, hogy elkezdtek a médiában a bolygóért aggodalmaskodni, és ez csak az anyagi szempont, sok más baj is van itt: a techfétis, az élhetetlen város, a balesetveszély, a nem emberi lépték, a mozgástól való irtózás, a “de hogy vigyem edzésre a gyereket” kényelmeskedés. Aztán, ehhez kapcsolódva, a kövérek elfogadásának nemes ügye sem más, mint jóváhagyása a tunya sorozatbámulásnak, eszegetésnek, testsorvasztásnak. A kövérség, ugye, normális testverzió, nem kórság! Ilyenkor antropológiai “kutatásokat” is előrántanak, már az előember is stb.
Hát dehogynem kórság! Ha elhiszed, elvesztél.
Ugyanígy: “az ADHD nem betegség, hanem állapot”, erről is most volt tudományra és szakértőre hivatkozó cikk, és ez megint jól hangzik, ki sajnálja elvégre a zizi gyerekektől ezt? Viszont amivé ez a kommentekben fajul! Ismét csúsztatásról van szó, amelyre néhány szülő ráharap, és erényt kovácsol abból, hogy a gyerekét nem köti le a vonatkozó névmás, a háromszög területe, viszont “ő másban jó, fejből tudja a hétszázhetven dínófajt” (úristen). A szülők egy része az ADHD-hoz, különösséghez kifogásként nyúl, ezért hangoztatja bőszen. Ahogy a fenti szakemberek sem nettó ostobaságot beszélnek, ez sem jelenti azt, hogy nem létezik valódi, nehézséget okozó ADHD! Viszont annak az igazinak a farvizén lebeg a szülő, aki nem akarja elismerni, hogy ahogyan ő él, amilyen értékrendje van, annak eredményeképpen a gyereke se lehet túl intellektuális, ambiciózus, sikeres.
További bajom az “átkeretező” kavarással, hogy ha az ilyen zavar állapot, nem pedig betegség, akkor azzal azt mondjuk, hogy nem érték az egészség. Hiszen nem baj a rendellenesség, sőt: az az érték, csak el kell fogadni, változzék a társadalom! Közben pont a Telex cikk sorolja, milyen válságok, környezeti hatások vezettek az ADHD (stb.) elszaporodásához, tehát valami akkor nem stimmel.
Viszont szerintük a “hagyományos” szellemi teljesítmény sem érték, nem elég kreatív, fura. A régimódi értelemben vett okosakat ezért inszinuálják: nekik könnyű, aki neurotipikus (értsd: uncsi), annak minden egyszerű. Ez is csak irigység és megúszás. azért van yköülönleves, hogy ne fájjon annyira a sikeres sikere és a te kudarcod. Kikérem magamnak, úgy is, mint állapotra sosem hivatkozó, extrém tehetséges, másságával küszködő egykori diák, és úgy is, mint a gyerekének soha felmentést nem kérő szülő. Illetve mint tanár, akinek pokollá tette egynémely “papíros” (és ettől furán öntudatos, kivagyi) gyerek az óráit.
Nézzünk egy szakértőt is: a csábos ötvenes szexikont, Hevesi Krisztinát. Az ő ideológiája a szexpozitivitás, amely magát szintén hasznosnak, felszabadítónak maszkírozza, miközben minden moráltól és humán lényegtől megfosztja a nemiséget. Így megcsalás, úgy vágyak; piacról, keresletről, kínálatról, kíváncsiságról beszél, tökéletesen vakon arra, hogy ezek az elképzelések unatkozó, lelkileg sivár, ráérős és öntelt emberek igényei nyomán keletkeztek, akik a szexualitást valódi lényegétől megfosztják, és visszaélnek vele. Mindez lehetne magánügy vagy ártalmatlan kedvtelés, de sajnos, az első számú erőszakgóc a férfiszexualitás és annak promója, ártatlannak bemutatása, mindez pedig rengeteg szenvedést okoz.
Hevesi Krisztina instáján 2023 nyarán már nem, de előző évek nyarain mindig volt bikinis, egész alakos kép. És hát ez a baj: hogy az említett szereplők egy részét a saját jó külseje, arcplasztikái, műcsöcse, a többieket a sportossága és jópofasága köti le. Imádnak szerepelni, üvölt róluk a hiúság: megint engem hívtak a Sztár FM-be.
Halad az Izabella utcában a szexi -ológus az egyetem felé, se lát, se hall, mert önnön szandálos, miniszoknyás lábát csodálja elmélyülten, persze kutyaszarba se lépjen, de a lényeg a szőrtelen, lebarnult lábszár, a vádli–boka arány. Én is csinálok ilyet, öntetszelgek, csak nem okoskodom a fősodorban társadalmilag hasznosan, ja, és rajtam nem lakkozott körmű plaformszandál, hanem limitált Air Jordan van.
Annyi minden volt a héten, hogy mostanra sikerült csak a Szombati Botrányt leírni, és mindazt, amit az LMBT-aktivizmusról gondolok. Ezért nem fog titeket “elfogadni” senki, akinek van élete (öröme, rendes szakmája, családja) és ép értékrendje.
Előtte gyorsan: én nem veszek részt a rítusaikban, ezért a magyar törvények és a józan ész nevében mindig az okmányaikban szereplő személynevüket használom (Ónodi Adél pl. Adél hivatalosan is, bár fiú). Én nem értek egyet azzal, hogy ne az igazi nevük-nemük legyen az okmányaikban. “Nemet váltani” nem lehet, a beavatkozásaik nem keletkeztetnek olyan jogot, hogy bárki a másik nem tagjaként ismerje el őket.
A történetből kiderül, hogy az uniós pénzekre pályázó honi aktivisták hisztis amatőrök, akik élvezik a hatalmaskodást, a sérelmek felnagyítását, az érzéseiket és érzésnek hazudott dühüket objektív jelenségekkel keverik, a pitiáner, személyes bosszút jogvédelemnek maszkírozzák. Az aktivista mint embertípus (a vegánok is, pár éve még Gulyásmarci is) rajong a botrányért: csak olyankor érzi láthatónak, cselekvőnek magát. Tehát nemcsak hisztis hülyeségeket ír, nyilatkozik borzalmas nyelvezettel az “ellenzéki” médiának, hanem direkt konfliktusokat is generál, címkéz, emberkedik. Miközben Magyarországon őket nem fenyegeti, veszélyezteti senki, még akkor sem, amikor provokálnak, a folyton szajkózott állításukkal ellentétben, miszerint “a kormány uszítása miatt” ők mi mindennek vannak kitéve. Felmerül a kérdés, hogy nekik miért szabad agresszívnek lenni, rágalmazni, és hogy ha olyan nagy sérelmeik vannak – engem egy tucat résztvevő füle hallatára bűncselekményekkel vádoltak –, ugyan miért nem tesznek jogi lépéseket a remek szakembereikkel.
Lehetetlen, hogy az ép-szép forma, egészség fenntartása szélsőséges tevékenységet igényeljen: gyötrődést, önkínzást, étkezési zavart.
Heroikus küzdelem – a tök normális anatómiáért? Ez nem jön ki. Ne is hidd el a károgóknak, hogy te valami tévúton jársz, amikor műsor, lelki cirkusz, agyonbonyolítás nélkül edzel vagy tartod az étrended.Bővebben… →
csak az olvassa. én szóltam 