tükrükben

Hiába fürdeted önmagadban

Attila

Van a rengeteg között egy tipikus visszajelzés: aki haragszik rám, de szenvedélyesen érdekli a blog. És megírja. Megfedd. Elemez. Jót kíván.

Félreolvas? Én írom ezt mind, rosszul interpretálva önmagam? Esetleg… igaza van? De nem, ez a távolság nem létezik, amelyből így ítélhető meg bárki. Nem értem én, miért haragszanak. Én éles vagyok, de csak úgy, mint a gondolkodó ember szokott, ha ír. Ha meg ír, akkor már írjon nem-maszatost. Én őket nem bántom. Én úgy általában mindenkit szeretek, és nem avatkozom sorsokba. Nem ítélek: én jelenségekről írok. Nekik fontos ez valamiért. Vállrándítani, az nem megy.

Nos, a első riadt reakcióim, az övékéhez hasonló válaszaim után rájöttem: ők a maguk tükrét látják bennem, azzal pörölnek. Összeraknak valamit innen, és az a bajuk. Eleve nem én vagyok a blog, itt fel van stilizálva, be van sűrítve, meg van alkotva sok minden, de ők csak egyes részeket választanak, azt, ami nekik hiány, kín, jellemző, vagy amit ők nem oldottak meg a maguk életében. És azt nekem szegezik. Tükrükben én, tükrömben ők.

Ne olvassátok ezt a blogot, ha nem tudjátok megtartani a saját súlyotokat.

Most például azt hiszik, a fejem felett egyébként csakugyan összecsapó ügyek, e sok zűr, rendőrség, bíróság, médiamegjelenés miatt én keserű vagyok és konfliktusos. Folyton haragszom. Sőt, személyiségzavaros, nárcisztikus és szétcsúszott vagyok. És remélik, hogy majd jól leszek, nem ilyen bolond. Szegény kislány. Nem az erőt látják ebben, és azt sem látják, hogy tavasz van, gyönyörű. Napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át.

Feladtam, hogy kiderüljek innen. Nem akarom, hogy boncolgassanak. Szeretném, ha az olvasó tisztelné a szöveget, és nem lesne mögé, mert engem nem ismer. Mindenkinek, aki aggódott, most leírom, hogy… hogy írjam? jól vagyok. Nem valakik ellen vagyok jól, nem dacból, hanem csak úgy, elmerengve a bodobácsokon, napfénnyel a vállamon. Korán ébredek, könyvet olvasok, szól a zene, szemem ránckrém, meglocsolom a borsót. Amit a gyerek mond, gyerekszáj, amit sütök, vaníliás. És, tudom, hogy ezt könnyű ellenem fordítani, de kifejezetten jól érzem (értem) magam a bíróságon.

cropped-villa-zsirc3a1f.jpg

(Figyelitek? Ez egy agyonmanipulált kép, mindenesetre tükörkép, antik keretben, a Villa Bagatelle-ben fotóztam. Az a trükkös, hogy ott van rajta egy zsiráf, látjátok? Ismeritek gyengémet a zsiráfállat és a narancssárga iránt. Én nem tudtam villabeli zsiráfról. Megpróbáltam megkeresni legközelebbi látogatásomkor, miután megláttam a fotón. De nincsen ott zsiráf. Ez egy ló, egy ágaskodó ló, amely rövidül. Hát ilyen tud lenni a tükörkép. És eszünkbe jut Antonioni Nagyítása.)

Az én tükörképem, az is ide kívánkozik még. Az ember olyan hálás annak, akinek a tükrében ő okos, méltó. Ha végre nem terelgetik, nem bírálják. Mindjárt nem is kemény és rövid akkor az ember, mint az én combizmom most. Lehetünk bármilyen szuverének, lehetnek bámulatos teljesítményeink, táplálkozhat énképünk az önvalóból, mégis akkor igazulunk csak meg, ha valaki elfogad basztatás nélkül. Ha szeme van arra, amit mi tudunk. Köszönjük nekik.

És mindenki ezt szomjazza ám.

20 thoughts on “tükrükben

  1. Szombaton mosogatás közben elmerengtem a Dani-ügyön. Hogy én biztos nem álltam volna bele a konfliktusba. Mert gyáva vagyok, és félek. És akkor hirtelen elöntött a hála, hogy te vagy. Mert példát mutatsz arra, hogy lehet méltón, jogszerűen, emelt fejjel. Köszönöm.

  2. En ugy latom ezt a blogot mintha egy Kafka regenybe kerultem volna.El is varazsolt,es tenyleg van baj a sulyommal mert befolyasolja gondolataimat es dolgoznom kell rajtuk. Ami meg erdekes, hogy az adott szovegen, rendezesen en us tudok valtoztatni.Tudok hozzaadni, vagyis igyekszem.

  3. “És mindenki ezt szomjazza ám.”
    De titkolja, sőt nem is meri bevallani, magának sem. És haragszik. Arra, aki megkapja, de arra is, aki megadná neki.

  4. Hát sok prédikációt kéne sajnos meghallgatnom, hogy egy olyan gyöngyszemet találjak benne, mint a megigazulásról szóló mondatod. Köszönöm. Gyönyörűen kezdődik tőle a hét. Az a vicc, hogy olyan sokáig én is tudtam ezt, de kimondani nem tudtam, nem mertem: “basztatás nélkül elfogadni”, nincs is ennél szebb.

  5. Nekem sokáig egy csomó minden nem is derült ki rólad, jelszót is csak egy év után kértem, egyszerűen csak élveztem az írásaidat, elgondolkodtam rajtuk. Volt pár, és ez a kiscsopiban kiderült, amelyik kifejezetten katarzist okozott. Köszönöm.

  6. Jól esett nagyon ez az írásod, szeretettel gondolok azokra az emberekre, akiknek a tükrében én voltam/vagyok okos és méltó. Négyen már odaátról figyelnek engem, hála tölti el szívemet. Innen a blogról is sok mindenkit szeretek, önkéntelenül is elmosolyodok, ha rájuk gondolok. Jó itt köztetek! Sok-sok szivecske nektek! 🙂

  7. Ez az írás a mai reggelem tükrében, főképp a vége… Évus, ez biza nagyon jókor jött, köszönöm. Hiszek benne, hogy igenis létezik az, aki nem csak bírálva szeret, aki elfogad éppen olyannak, amilyen vagyok.
    Ezért (is) fogom magamat és három porontyomat, és költözünk el az apjuktól.
    A saját boldogságunkért mi vagyunk a felelősök, igaz?

    • Édes jóistenem. Beszéljünk majd. Kereslek.
      Tudod, ha valaki ilyennek lát, ha nem törődik az apró hibákkal, akkor jó leszel. Jó. JÓ. Kedved lesz lenni. Jónak lenni.

      Reám néztél s én mindent elejtettem.
      Meghallgattál és elakadt szavam.
      Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
      hogy tudjak élni, halni egymagam!

      Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
      magamba bujtam volna, nem lehet –
      alattam kő és üresség fölöttem.
      Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

      Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
      kinek szeméből mégis könny ered.
      Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
      nagyon meg tudtam szeretni veled.

      • Köszönöm, gyönyörű.
        Az van egyébként, hogy tele vagyok lendülettel, intézem a napi praktikus dolgokat, tanítok, szappant készítek, kencézek… aki nem tudja, mi zajlik velem, azt látja, hogy virulok.
        Közben pedig néha (na jó, többször is minden nap) felüti a fejét a gyász. Gyászolom a sok évünket, a rengeteg emléket, a szerelmet, a tervezett jövőnket. A jövőképet, ami most darabokra hullott szét.
        És hát három gyerek… és nem mondom, hogy nem félek. De ezt így már nem lehet.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.